Ilyés Gábor Ennek a városnak voltam az írója Krúdy-emlékjelek és helyek Nyíregyházán



Hasonló dokumentumok
KRÚDY-EMLÉKJELEK ÉS HELYEK NYÍREGYHÁZÁN

Arany János emlékhelyek régiónkban

1.) Petőfi-emléktábla

Gyulai séta Albrecht Dürer / / emlékei nyomán múltban, jelenben, jövőben

Tematikus séták a Honismeret Napja alkalmából április 12. I. séta Kezdés időpontja: 8 óra. A középkori Veszprém legendáinak nyomában

Tóth Sándor ny. ezredes helytörténész munkássága

Javaslat a József Attila Emléktábla települési értéktárba történő felvételéhez

Karcag - a szobrok városa

Várostörténet. 3. forduló. Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat.

Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium 1 TÖRTÉNELEM. 7. évfolyamos tanulók számára 2. forduló

A SZABADKAI KÖZSÉGI FŐGYMNASIUM RÖVID TÖRTÉNETE ( )

MANS(Z)BART(H) ANTAL

Albertirsai híres evangélikus évfordulók

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt.

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám május

Gergely Kristóf (pályázó) a Nyírség álmodója. Krúdy Nyíregyházája

Kedvenc városom Szolnok Várostörténeti vetélkedő középiskolásoknak 2. forduló Javítókulcs Ajánlott irodalom: 1.) 940 éve

IPICS-APACS, CSÍKSZEREDA! VIII. honismereti játék Emléktáblák, domborművek MEGOLDÁSOK

Itt kezdődött a reformkor

BÁNSZKI HAJNALKA. Nagy Sámuel és Leffler Sámuel, Nyíregyháza történetének korai krónikásai 1

20. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i rendes ülésére

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában

TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 1. forduló

A Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárának Szakkönyvtára. A hely, ahol a helytörténet- és a családkutatás kezdődik

"Biciklitôl az űrhajóig" (A. Bak Péter magángyűjteménye) Kedves művészetszeretô, múzeumlátogató Közönség!

Megújult a Debreceni Református Kollégium

1. Hol rendezik meg immár évek óta az Országos Latinovits Zoltán vers-és prózamondó versenyt?

E L Ő T E R J E S Z T É S

Emlékezzünk az elődökre!

EMLÉKKÖNYVÜNK


A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

. NAPIREND Ügyiratszám: 1/641/2008. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület november 20-i nyilvános ülésére

NAGYSÁG, JÓSÁG KARDOS ISTVÁN ÉLETE

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének július 7-i rendkívüli ülésére

Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület 1092 Budapest, Ráday u. 18. Ferencvárosi séták június 22., szombat, a Múzeumok Éjszakája napján

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

X. Megyei Erzsébet királyné Olvasópályázat 2. osztály

Szakmai beszámoló. Jószay Zsolt szobrászművész kiállításának megvalósításáról

Áprily Lajos emléke Nagyenyeden

ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat salgótarjáni I. világháborús honvéd emlékművek felújítására irányuló pályázatok benyújtására

Az aranykezű nagyapám

MÓRA FERENC MÚZEUM (6720 Szeged, Roosevelt tér 1-3.)

Castrum A CAstrum Bene egyesület Hírlevele 8. szám

Javaslat a. Szoborkert. települési értéktárba történő felvételéhez

Semmelweis Ignác négyszeri kihantolása

Nógrád megye. Ország: Magyarország Régió: Észak-Magyarország Megyeszékhely: Salgótarján Balassagyarmati kistérség

Az előkészítő óra: Tanulmányi kirándulás - Beszámoló képekkel

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA)

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink:

Szakmai beszámoló. Vérzivataros évtizedek MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl

1. Az értéktárba felvételre javasolt helyi érték fényképe vagy audiovizuális-dokumentációja

Előterjesztés. -a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsághoz

AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA

A PLAKÁTOK MEGÁLMODÓJA

BALOGH ISTVÁN MŰVEINEK BIBLIOGRÁFIÁJA

Tájház. Javaslat a. Mezőkovácsháza települési értéktárba történő felvételéhez. 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm.

A jubileumi év 2017/18

Albertfalvai Múzeum Baráti Köre

Kemecsei Helytörténeti Krónika

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti részén,a Nyírség és a Bereg határán elhelyezkedő település a Kraszna tiszai torkolatánál található.

SZEGLET IRODALMI TÁRSASÁG 2. ANTOLÓGIA SZERKESZTETTE: VARGA MAGDOLNA BUDAPEST 2015.

9.00 a Széchenyi emléktáblánál (Hősök tere 7.) néma koszorúzás egy szál virággal

Munkácsy emlékezete Csabán

A magyar vers ünnepe

VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel.

A mosoni áldozatok nevei a magyaróvári temetı emlékfalán is olvashatók, és a Gyásztéren szintén minden mosoni áldozat emlékét kopjafa ırzi.

A zetna XIV. (Fluid) Irodalmi Fesztiválja

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: információk/pályázatok

Összefoglaló a Wass Albert Országos Vers- és Prózamondó Versenyről

Levélben értesítsen engem!

T. Ágoston László 70. születésnapjára


Nagykároly után, vesekő szülő utakon keresztül jutottunk el Sződemeterbe. A templomkertben álló Kölcsey szobor körül énekeltük nemzeti imádságunkat.

JUBILEUMI VÁCI HÉT FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7.

Lengyel emlékhelyek nyomában Dunakanyar, Ipolymente

Orbán Viktor a Semmelweis Emlék Szimpóziumon Teheránban

NÁDASDY TAMÁS HALÁLÁNAK 450. ÉVFORDULÓJÁN A KEGYELMED SZERELMES URÁT AZ ÚRISTEN EZ VILÁGBÓL KIVETTE CÍMŰ KONFERENCIA

275 éve született Benyovszky Móric kiállítás

mből l kitelik. Batthyány Emlékév Vas megye Kovács Ferenc országgyűlési képviselő A Vas Megyei Közgyűlés elnöke

Keszthely. VároS Napja. és kísérő rendezvényei

Javaslat. a Kétegyházi Római Katolikus Templom és Templomkert. települési értéktárba történő felvételéhez. Készítette: Árgyelán Erzsébet

KOLLÉGIUMI MUNKATERV

Az adattal kapcsolatos kifogások ellenére biztos, hogy Károly Róbert február 26.-i adománylevelében már valóban a mai Buziást adományozza

"E márványon ment halni a szent ügyért gróf Batthyány Lajos"

Apám baráti köre az Adriai-tengeren VIII. 17-én

Végig h? maradt anyanyelvéhez a 25 éve elhunyt Márai

OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL ÉVFOLYAM

1 STÍLUS ÉS JELENTÉS

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

Április 1. MŰVÉSZETI SZEMLE GÁLAMŰSORA

Testvérmúzsák. vetélkedő Tüskés Tibor író emlékére ii. 4. korcsoport ( évf.) ÍRÁSBELI ELŐDÖNTŐ. ( ) Janus Pannonius Gimnázium

É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ

Egyiptom művészete Ókor-1

Generációk találkozása

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

Városunk Pécs Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (

KUTATÁSI JELENTÉS I.

Átírás:

408 Ilyés Gábor Ilyés Gábor Ennek a városnak voltam az írója Krúdy-emlékjelek és helyek Nyíregyházán Krúdy Gyula a Nyírség álmodója volt, hiszen Nyíregyháza, a nyíri tájak és emberek elevenen élnek a mûveiben. A Nyírvidék egyik tudósításában, melyet Krúdy írói pályájának a negyedszázados évfordulója alkalmából, 1924-ben készítettek, így írtak errôl a kapcsolatról: Szabolcsmegye külön világ, az akácvirágos szabolcsi tájak szín és vonalhatása, a honfoglaló ôsök ivadékai által megszállott Nyírség külön sziget. Aki egyszer erre a földre vetôdik, rabja lesz annak a páratlanul intenzív, egyéni miliônek, amelyet ez a szó jelez: Nyírség. És ebbôl a csodákra képes, sajátos egyéniségû világból sarjadt Krúdy Gyula, a modern magyar mesélés fejedelemi írója, akinek minden mondatában az akácos Szabolcs szíve dobog. A természet, amely annyi jóval és széppel áldotta meg Szabolcsot, megáldotta a tolmácsoló mûvésszel is, akinek írásában, mint Vörösmarty Délszaki Tündérének csodálatos sípjában a természet minden, de minden hangja: benne rejlik, kifejezésre jut Szabolcs vezér földjének minden természeti és emberi szépsége. 1 Krúdy Gyulára már életében büszke volt szülôvárosa. Geduly Henrik 1896-ban megjelent várostörténeti monográfiájában már olvashatunk róla. A város evangélikus gyülekezetének lelkésze a következôket írta az ekkor 18. életévében járó ifjúról: A nyíregyházi születésû s irodalommal foglalkozó férfiak sorában megemlítendô még (...) legifj. Krudy Gyula, ki mint a Nagyvárad munkatársa, majd a Fenyvessy Ferenc szerkesztésében megjelenô Magyar Ujság belmunkatársa a novella-írás terén aratott sikert. 2 A XX. század elején megjelent vármegyei monográfiában Vende Ernô a következôképpen jellemezte: legtermékenyebb szépíróink közé tartozik, akinek fiatal kora dacára sok sikere volt. 3 Az író 1924. október 29-én, a Kereskedôk és Gazdák Körének a meghívására érkezett haza, hogy írói pályájának huszonöt éves jubileuma alkalmából felolvasást tartson. A szépszámú közönség lelkes ovációval fogadta Krúdyt, aki az elôadásával nagy sikert aratott. A magasztos irodalmi jubileum megpecsételte azt a szeretetet, amelyet Szabolcsvármegye magyarsága Krúdy Gyula iránt érez - fejezte be tudósítását e jeles napról a Nyírvidék újságírója. 4 1. Nyírvidék, 1924. október 30. 2. 2. Geduly Henrik: Nyíregyháza az ezredik évben. Nyíregyháza, 1896. 198. 3. Magyarország vármegyéi és városai. Szabolcs vármegye. Szerkesztette: dr. Borovszky Samu. Bp., É. n. 216. 4. Nyírvidék, 1924. október 30. 2.

Ennek a városnak voltam az írója, Krúdy-emlékjelek 409 A nagy író halálhírét a Szabolcsi Hírlap egyik munkatársa közölte az édesanyjával, aki megmutatta a fia egyik utolsó, hazaírt levelét, melyben ez állt: Nyíregyházára vágyom. Ott szeretném öreg napjaim eltölteni az erdô egyik villájában. De vajon elérem-e ezt a boldog idôt, nem tudom. 5 Az újság címlapon hozott nekrológjában a következô szavakkal búcsúztatták:... meghalt ennek a földnek fénylô szelleme, koronát viselô fejedelme, meghalt az utolsó magyar romantikus, az elsô mély szimbolikájú misztikusa a magyar szépprózának, meghalt Krúdy Gyula. A vörös postakocsi a májusi gyász feketéjébe borult, fekete tógás halál ült bakjára és viszi a szabolcsi Szindbádot abba a világba, ahol Bessenyei szelleme éli testôrségét, ahol Benczúr ecsetje varázsol rózsákat a kárpitra, viszi a halhatatlanság ragyogó tündérkertjébe. 6 Az író temetésén Nyíregyháza város képviseletében Szohor Pál fôjegyzô helyezett koszorút a ravatalra. Egykori iskolája, az ekkor már Kossuth nevét viselô Evangélikus Fôgimnázium falán pedig fekete lobogó hirdette az egész város gyászát. A város irodalmárai közül Belohorszky Ferenc írta róla az elsô legteljesebb jellemzést 1939-ben. Ennek a kornak irodalma mutatja fel az elsô igazi szabolcsi jellegû írót, akinek minden ihletése, lélegzése a hazai emlékekbôl táplálkozik - kezdi az ekkor már hat éve halott író méltatását. Majd a dolgozat hangsúlyos részeként fájdalmasan állapítja meg, hogy Krúdy Gyulánál megvolt a lehetôség arra, hogy valóraváltsa a nagy Bessenyei-örökséget, megindítsa a szervezkedést a Nyírség kultúrájáért. Ez, sajnos, nem következett be, mert a centralizálódott magyar irodalom Krúdy Gyulát magának kaparintotta meg s eltemette Budapest üzleti irodalmi szellemében. Az utolsó gondolata is panaszos: Amikor 1933-ban meghalt, nem is sejtette senki a Nyírségen, milyen nagy fiát temette el, annyira nem ismerték. 7 Az 1945 elôtti idôbôl Varga Károly, az Evangélikus Kossuth Gimnázium tanárának tanulmányai említendôk meg. Ezek a dolgozatok 1936-ban és 1940-ben, a Szabolcsi Szemlében jelentek meg. 8 Egy befejezetlen nagyobb tanulmány elsô kísérleteinek tekinthetôk. Ugyanô az 1939-ben megjelent vármegyei monográfiában a következô címmel írt dolgozatot: Szabolcs társadalma Krúdy Gyula mûveiben. 9 Katona Béla volt az elsô nyíregyházi irodalmár, akit igazi Krúdy-kutatónak tekinthetünk és így is tartottuk nyilván. Az ô emléke elôtt is tisztelgett a város, amikor a 125. évforduló alkalmából megjelentette az íróról készült tanulmányainak gyûjteményét Az élô Krúdy címmel. A Bessenyei György Tanárképzô Fôiskola hallgatói 1990-ig 12 szakdolgozatot készítettek Krúdy életérôl, munkásságáról, közülük három az író és a Nyírség kapcsolatát dolgozta fel. 10 A szülôváros 1968-ban Krúdy Emlékkönyvet adott ki, tíz évvel késôbb Gedényi Mihály elkészítette Krúdy Gyula személyi bibliográfiáját, mely a Móricz Zsigmond Megyei Könyvtár gondozásában jelent meg, míg 1983-ban vehették kézbe az érdeklôdôk a Krúdy-breviáriumot. Az író születésének az évfordulóin is történtek kisebb-nagyobb megemlékezések, közülük kiemelkedik a centenáriumi ünnepségsorozat, amelynek keretében a Ma- 5. Szabolcsi Hírlap, 1933. május 14. 4. 6. Szabolcsi Hírlap, 1933. május 13. 1. 7. Belohorszky Ferenc: Szabolcs vármegye kulturális élete. In: Szabolcs vármegye. Szerkesztette: Dienes István. Budapest, 1939. 290. 8. Varga Károly: Nyíri tájak, emberek, legendák. Szabolcsi Szemle, 1936. 2. sz. 47 56. o. és Varga Károly: Krúdy Gyula I. Szabolcsi Szemle, 1940. 1 4. sz. 53 66. 9. Szabolcs vármegye. Szerkesztette: Dienes István. Budapest, 1939. 293 295. 10. Forrás: Kéziratok megyénkrôl. Szerkesztette: Orosz Szilárd. Nyíregyháza, 1990.

410 Ilyés Gábor gyar Irodalomtörténeti Társaság és a TIT országos irodalmi választmánya tanácskozást szervezett, a debreceni Csokonai Színház bemutatta Krúdy Az arany meg az asszony címû egyfelvonásosát, szobrot és emléktáblát avattak, képzômûvészeti kiállítást és prózamondó versenyt rendeztek. Az író és munkássága több képzômûvészeti alkotás ihletôje is volt. A plakettek közül Tóth Sándor szobrászmûvész 1976-ban készült, Szindbád a Sóstón címû alkotását, és Kisnagy András emlékplakettjét emelném ki. Az idei jubileum alkalmából a Városi Galériában Krúdy Gyula és a képzômûvészetek címmel nyílt kiállítás, sôt ugyanilyen címmel egy kis tájékoztató füzet is megjelent Szatmári Gizella tollából. Az író halálának harmadik évfordulóján, 1936-ban utcát neveztek el Krúdyról. A névadásra a javaslatot Szohor Pál ekkor már polgármesterként a következôképpen terjesztette a város képviselô-testülete elé: Tekintetes Képviselôtestület! Tisztelettel javaslom, méltóztassék a megnyitott új utcát Krúdy Gyula utcának elnevezni. Krúdy Gyula legújabb magyar irodalmunk egyik kimagasló alakja, kinek irodalmi értékét a magyar irodalomtörténet is elismeri. Minthogy a kiváló író városunk szülötte, ennek következtében emléke iránti kegyeletünket vélem leróni azzal, ha halála után a legelsô új utcát nevérôl nevezzük el. 11 A közgyûlés Szohor javaslatát fogadta el, pedig volt egy másik kérelem is, melyet a Kovács István Bajtársi Egyesület nyújtott be. Kovács István nemzetôr fôhadnagy volt, akit 1919. április 22-én végeztek ki. Kovácsnak nagy kultusza volt a két világháború közötti Nyíregyházán, hiszen halálának évfordulóján minden évben megemlékezéseket tartottak, a szülôházát emléktáblával jelölték meg, egy egészalakos szobrot és díszes síremléket is készítettek. Nagy dolognak számított, hogy a szavazáson a képviselô-testület mégis egyhangúlag Krúdy neve mellett szavazott. A hírt így kommentálta a Nyírvidék Szabolcsi Hírlap: A Sóstói útból nyíló csendes út ôrzi nevét, ízléses új villák sora, ahová odahallatszik az erdô csalogánya, a vadgalamb muzsikája. A régi Nyíregyházának hangulatait, opálos, ködös reggeleit, bíbor színbe, lilába fürdô alkonyatait, zsalugáteres ablakait, orgonavirágos kertjeit, sóhajos leányszíveit, álmodozó asszonyait, borozó politikusait, gavallérjait a régi Sóstó kocsiútjait és cigánymuzsikás mulatásait a Krúdy könyvek örökítik meg képekben, mozdulatokban, zeneiségben s az új Nyíregyháza az ô nevét örökíti meg, ôt ôrzi a halhatatlanság számára. Nyíregyháza példát adott az irodalmi értékek megbecsülésére, amikor Krúdyról utcát nevezett el. 12 Nyíregyháza büszke lehet, mert mindig voltak olyan polgárai, akik számára fontos volt a múlt és a jelen emlékezésre méltó pillanatainak és szereplôinek az utókor számára való megörökítése. Hála ezeknek az emlékjeleknek, a város olyan, mint egy színes történelemkönyv: jól olvasva feltárul a település múltjának sok-sok lapja, és életre kelnek azok az emberek, akiknek a kezdeményezôkészsége, tûrése, tenni akarása, áldozatkészsége és szépre való hajlama alakította, formálta a szôke város históriáját. Az egymásba nyíló tereken, parkokban szobrok, a középületek falain és belsejében emléktáblák várnak arra, hogy általuk felidézzük a múlt egy-egy darabját. A 11. Idézi: Pethô József: Hogyan kapott Krúdy Nyíregyházán utcát? Nyíregyházi Napló, 2003. szeptember 20. 6. 12. Nyírvidék Szabolcsi Hírlap, 1936. április 2. 5.

Ennek a városnak voltam az írója, Krúdy-emlékjelek 411 szorgos elôdeink tettek azért, hogy legyen mire és kire emlékeznünk. A személyek közül a legtöbb emlékjellel Móricz Zsigmond rendelkezik a városban, akinek öt szobrot és ugyanennyi emléktáblát állítottak. Ôt dr. Jósa András, a megyei múzeum alapítója követi, akinek négy szobra és öt emléktáblája látható. Váci Mihály emléke elôtt két szoborral, egy emlékoszloppal és hat emléktáblával tisztelegtek, Bessenyei György három szobrot és egy emléktáblát kapott, míg Krúdy Gyula emlékét két mellszobor és öt emléktábla hirdette. A Krúdy-emlékjelek bemutatásakor sétáljunk ki elôször az Északi temetôbe, ahol a IX. parcellában Krúdy szüleinek a síremléke látható. A szülôkön kívül itt nyugszanak még az író Erzsike és Ilona nevû testvérei is (képünkön). A sétánkat folytassuk az egykori Kállói, majd Vöröshadsereg, ma Szt. István utcában, ahol három Krúdyra vonatkozó emléktáblára is figyelmesek lehetünk. Az utca elején, a 8. sz. alatt található az az épület, ahol Krúdy 125 évvel ezelôtt meglátta a napvilágot. Itt 1963. május 12-én, az író halálának a 30. évfordulója alkalmából leplezték le azt a kôkeretbe foglalt márványtáblát, amelyen ez a híres idézet olvasható: Ennek a városnak voltam az írója (képe a 378. oldalon). A következô emléktábla a 40 42. sz. alatti épület falán látható. A Nyírvidék Szabolcsi Hírlap egyik tudósítása szerint már 1942-ben mozgalom indult abból a célból, hogy emléktáblával jelöljék meg az író szülôházát. 13 Az ötletet 1948-ban a Bessenyei Társaság karolta fel újra, amikor megbízták Berky Nándor szobrászmûvészt az emléktábla elkészítésével. Az avató ünnepség a Bessenyei Társaság életében az utolsó ünnepi esemény volt, mert az 1949 decemberében megtartott közgyûlésükön már a feloszlatását mondták ki a megjelent tagok. A város elsô Krúdy-emlékjelét 1949 tavaszán leplezték le (képe a 472. oldalon). Akkor még azt hitték, hogy az író szülôházát jelölték meg, késôbb azonban Katona Béla kutatásai tisztázták, hogy Krúdy itt csak a gyermek- és ifjúkorát töltötte, de nem ebben a házban született. A szülôház az elôbb bemutatott épület volt, amelynek a falára 1963-ban helyezték el a márványtáblát. Az író portréjával ékesített, mészkôbôl faragott dombormûvet Koroknay Gyula, Nyíregyháza kiváló mûvészettörténésze így jellemezte: Érdekes nézetével, a jellemábrázolás hûségével tûnik ki ez az emléktábla, van benne egy kis krúdys álmodozás, egy kis Berky-líraiság, könnyed és mély. 14 Az eredeti épület ma már nem áll, azonban Katona Béla kutatásaiból tudjuk, hogy L-alakú, sárga színûre meszelt ház volt. Még az író nagyapja szerezte, aki a városban ügyvédi irodát nyitott. A ház késôbb fiának, ifjú Krúdy Gyulának, az író apjának a tulajdonába ment át, aki maga is ügyvédként tevékenykedett. A nagy épület kényelmes otthont jelentett a népes család számára. A házhoz tágas udvar és hatalmas kert tartozott, amely alkalmas játszótér volt még a szomszéd gyermekek számára is. Az udvar folytatása egy nagy gyümölcsös és szôlôskert volt. A ház 1913-ig maradt a Krúdy-család birto- 13. Nyírvidék Szabolcsi Hírlap, 1942. május 12. 3. 14. Koroknay Gyula: Nyíregyháza mûvészettörténeti emlékei. Nyíregyháza, 1971. 65.

412 Ilyés Gábor kában, akkor Klekner Károly és Spányi Géza helyi orvosok vették meg az özvegytôl. A házat lebonttatták, helyén emeletes magánszanatóriumot építtettek. 1952-tôl itt mûködik a Magyar Rádió nyíregyházi stúdiója. Innen egy rövid sétával jutunk el az egykori Evangélikus Fôgimnázium épületéhez (képe a 384. oldalon). Ezt az utat 1891-tôl az ifjú Krúdy is naponta megtette, hiszen a szatmári és a podolini diákévek után a szülei hazarendelték és beíratták a város akkori legnívósabb iskolájába. Tanárait szerette, s írásaiban mindig hálásan emlegette egykori iskoláját is. Különösen Porubszky Pál volt számára kedves, ugyanis ô volt az elsô, aki felismerte tehetségét, s nem korholta írói terveiért, hanem inkább megpróbálta egyengetni az útját. Bekapcsolódott a Bessenyeirôl elnevezett önképzôkör munkájába is, amelynek egyik pályadíját 1894-ben egy osztálytársával közösen nyerték meg. Krúdy a Liza menyasszony címû elbeszélésével pályázott. Diákéveirôl Szohor Pál írt egy rövid tanulmányt, amely a gimnázium értesítôjében jelent meg. 15 1975. május 10-én, Krúdy érettségijének a 80. évfordulója alkalmából egy ballagási ünnepséggel egybekötött emléktábla-avató ünnepséget rendeztek. Katona Béla leplezte le az intézmény falán az író tiszteletére elhelyezett márványtáblát, amelynek a feliratából kiderül, hogy 1891 95 között itt koptatta az iskola padjait az ifjú Krúdy. Bár a tanárai és a szülei szerint koptathatta volna többet és jobban is, de Krúdy már ekkor tudta, ami szintén olvasható a táblán: Én írónak készültem: semmi másnak. Mivel már sem taligára, sem villamosra nem ülhetünk, szálljunk hát buszra és keressük fel Sóstót, azt a helyet, amelynek az írónk nagy szerelmese volt. 1924-ben az örökváltság kihirdetésének a 100. évfordulójának a megünneplésére készült a város. Krúdy megbízást kapott, hogy írja le emlékeit a jubileumra megjelenô kötet számára. Így született meg a Nyíri emlék címû alkotása. Ennek az évnek a nyarán Krúdy és családja Sóstón vakációzott. A város vendégeként a Svájci-lakban töltötték napjaikat. A Svájci-lak a XIX. századi Sóstó legjelentôsebb épülete volt. 1866-ban Melhouse János tervei alapján építették romantikus stílusban. Nevét az alpesi házak hangulatát és stílusát idézô külseje után kapta. Az épületet 1997-ben szépen felújították, s ma régi fényében pompázik. 1978. október 21-én, az író születésének a 100. évfordulója alkalmából emléktáblával jelölték meg. A Sóstó szerelmesének emlékét a strandfürdô elôtti parkban egy mellszobor is hirdeti (képünkön), Mészáros Dezsô alkotását 1973-ban leplezték le. Nagy öröm, hogy az évekig üresen álló Krúdy Szállót, amelyet 1911-ben Pazár István tervei alapján építettek, erre a jubileumi évre átépítették, megszépítették, és az író nevét megtartva, de már vigadóként várja a Sóstóra látogatókat (képe a 461. oldalon). 15. Szohor Pál: Krudy (!) Gyula diákévei. In: A nyíregyházi ág. h. ev. Kossuth Lajos Reálgimnázium 72. évi értesítôje. Szerkesztette: Zsolnai (Zwick) Vilmos igazgató. 3 7.

Ennek a városnak voltam az írója, Krúdy-emlékjelek 413 Az író nevét egy oktatási intézmény is ôrzi szülôvárosában. A Krúdy Gyula Gimnázium 1969. szeptember 1-jén nyitotta ki kapuit. Ekkor még név nélkül várta a diákokat, de mivel a köz, ahol az iskola épülete állt, a Krúdy Gyula utcából nyílt, így a népnyelv hamarosan Krúdyra keresztelte, amely aztán a hivatalos neve lett. A névadás ceremóniáján az író lánya, Krúdy Zsuzsa is jelen volt. Bár késôbb egy másik utcában található új épületbe költözött az iskola, de a név az megmaradt, s ma a városban rang krúdys diáknak lenni. Az író születésének a 100. évfordulója alkalmából egy mellszobrot lepleztek le a névadó emlékére. Borbás Tibor alkotása a gimnázium elsô emeletén látható (képe a 488. oldalon). Ugyanennek az intézménynek a falára 1999-ben egy dombormûvet helyeztek el. Sebestyén Sándor szobrászmûvész alkotásának ihletôje az írónak A vörös postakocsi címû mûve volt. Sajnos nem sokkal a leleplezése után az alkotás barbár kezek áldozata lett. Ma a felújításra vár, és a tervek szerint már az épület belsejében fogják újra elhelyezni. A plaza-mozik hódításáig még egy mozi is ôrizte az író emlékét. A híres Krúdy mozi elôtt (képe a 441. oldalon) sok fiatal adott találkát egymásnak, s ma kíváncsian figyeljük, hogy mi lesz a sorsa. Csak egy adalékot a mozi történetéhez, hiszen 1971. október 20-án nem mindennapi esemény színhelye volt. Több mint egy hónappal megelôzve az országos vetítés kezdetét, itt került sor a nagysikerû Szindbád címû film ôsbemutatójára. A vetítés elôtt a film alkotói, köztük a rendezô Huszárik Zoltán és a fôszereplô Latinovits Zoltán, megkoszorúzták az író szülôházán lévô emléktáblát. A filmrôl a legelsô kritikát Katona Béla készítette. A Kelet-Magyarországban megjelenô írását így fejezte be: Hogy milyen lesz a mû közönségsikere, még korai lenne találgatnunk. Annyi azonban máris bizonyos, hogy Huszárik és Sára alkotása nemcsak a filmmûvészetnek, hanem Krúdy írásmûvészetének is sok új hódolót szerez. 16 A mozi közelében, a Szabadság térrôl egy átjáró nyílik a Dózsa György utcára, amelyet Krúdy udvarra kereszteltek, amint az a bejárat fölött olvasható is. A Jósa András Múzeum állandó emlékkiállítással idézi fel Krúdy alakját, amely a 125. évforduló alkalmából megújítva várja az érdeklôdôket. Ugyanitt Gyenes Tamás óbudai Krúdy-szobrának gipszmásolata érdemel figyelmet. A teljesség kedvéért meg kell még említeni, hogy a városban színházunk kamaraszínpadának és egy könyvesboltnak is Krúdy lett a névadója. 2003. október 21- én a város képviselô-testülete ünnepi közgyûlést tartott, amely alkalomból a polgármesteri hivatal dísztermét az ünnepelt íróról nevezték el. 2003 az évfordulók éve Nyíregyháza városának. Májusban egy szép városnapon emlékeztünk az újratelepítés 250. évfordulójára. E nevezetes eseény hôseinek, gróf Károlyi Ferencnek, Nyíregyháza földesurának, és Petrikovics Jánosnak, a szarvasi csizmadiamesternek aki a gróf telepítési pátensének legfôbb népszerûsítôje volt 2001-ben emeltetett a város egy emlékmûvet. Most újabb nagy adósságot törlesztettünk, amikor Krúdy Gyula születésének a 125. évfordulója alkalmából, a színház közelében lelepleztük az író egészalakos bronzszobrát, Varga Imre Kossuth-díjas szobrászmûvész krómacélba és bronzba álmodott alkotását (képei a színes mellékleten). Bessenyei, Benczúr és Váci szobrainak a társaságába végre Krúdy Gyula is hazaérkezett. Az író, akirôl Váci Mihály szavaival élve büszkén elmondhatjuk, hogy Közülünk származik!. 16. Katona Béla: Krúdy világa a filmvásznon. Kelet-Magyarország, 1971. október 24. 8.