A BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK ÉS AZ ILLETÉKESSÉGI TERÜLETÉN MŰKÖDŐ HELYI BÍRÓSÁGOK ÉPÜLETÉBEN VALÓ TARTÓZKODÁSRÓL, VALAMINT AZ



Hasonló dokumentumok
s z a b á l y z a t o t

A LENTI VÁROSI BÍRÓSÁG ÉPÜLETÉBEN TARTÓKODÁS SZABÁLYAIRÓL ÉS A BÍRÓSÁGI ÉPÜLET RENDJE FENNTARTÁSÁNAK KÖVETELMÉNYEIRŐL SZÓLÓ SZABÁLYZAT

A VESZPRÉMI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKÉNEK S Z A B Á L Y Z A T A. a törvényszék épületébe történő be- és kilépés, valamint az épületben tartózkodás rendjéről

SZABÁLYZAT A GYULAI KÖZIGAZGATÁSI ÉS MUNKAÜGYI BÍRÓSÁG GYULA, KOSSUTH TÉR 9. SZÁM ALATTI ÉPÜLETÉBE TARTÓZKODÁS RENDJÉRŐL

Fővárosi ítélőtábla Elnöke 2018.E1.II.B.29. Hatályos: június 1. napjától. Készítette: Dr. Kis Éva bírósági ügyintéző.

S Z E G E D I Í T É LŐTÁBLA ELNÖKE S Z E G E D

SZABÁLYZAT BÉKÉSCSABAI JÁRÁSBÍRÓSÁG BÉKÉSCSABA, ÁRPÁD SOR 4. SZÁM ALATTI ÉPÜLETÉBE TARTÓZKODÁS RENDJÉRŐL

AZ EGRI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKÉNEK ÉVI 15. SZÁMÚ SZABÁLYZATA a évi módosítással egységes szerkezetben A FÜZESABONYI JÁRÁSBÍRÓSÁG

1.) Közfeladatot ellátó szerv szervezeti ábrája és azok feladatleírása - szervezeti ábra külön dokumentumban

SZABÁLYZAT. a bírósági épületekben tartózkodás szabályairól és a bírósági épületek rendje fenntartásának követelményeirıl

A Szolnoki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ügyelosztási rendje évre. egységes szerkezetben

2016. El. II. B. 2/7 A Székesfehérvári Törvényszék Elnökének SZABÁLYZATA

AZ EGRI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKÉNEK

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 14/2016. (XII. 22.) OBH utasítása

18/1997. (X. 27.) ORFK utasítás. az Országház és az Országgyűlés Irodaháza beléptetési, behajtási és parkolási rendjére.

S Z A B Á L Y Z A T. A bíróság épületének a közönség és ügyfélforgalom számára nyitva álló épületrészei:

A Székesfehérvári Törvényszék Elnökének SZABÁLYZATA

GYULAI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKI JOGKÖRBEN ELJÁRÓ ELNÖKHELYETTESE 5700 Gyula, Béke sugárút 38. Pf. 49. Telefon/Fax: (66)

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 11/2014. (VII. 11.) OBH utasítása a bírósági közvetítésről és a kijelölés feltételeiről szóló szabályzatról

A Kaposvári Törvényszék évi 1. számú S Z A B Á L Y Z A T A

Az Egri Törvényszék készenléti és ügyeleti terve év július hó 1. napjától december hó 31. napjáig

AZ EGRI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKÉNEK ÉVI 20. SZÁMÚ SZABÁLYZATA

9/2012. (V. 8.) OBH utasítás

A tervezet előterjesztője

BARCSI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE Hatálya: január 2-ától december 31-éig.

A BÍRÓSÁGI ÉPÜLETEKBEN TARTÓZKODÁS ÉS A BÍRÓSÁGI ÉPÜLETEK RENDJÉNEK FENNTARTÁSI

A Székesfehérvári Törvényszék Elnökének SZABÁLYZATA

SZABÁLYZATOT. A szabályzat célja

T/ számú. törvényjavaslat

Balassagyarmati Törvényszék évi ügyelosztási rendjét

17/2012. (X. 18.) OBH utasítás. a rendkívüli és egyéb eseményekkel kapcsolatos tájékoztatás rendjéről szóló szabályzatról

A Székesfehérvári Törvényszék Elnökének SZABÁLYZATA

AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR SZOLGÁLATVEZETŐI SZABÁLYZATA

Hatvani Járásbíróság Ügyelosztási rendje év július 1. december 31.

A Kaposvári Törvényszék évi 1. számú S Z A B Á L Y Z A T A

Új belépő információs csomag bírák számára

1.2.A Házirend tárgyi hatálya az Orientációs Napok elnevezésű rendezvényre terjed ki.

Általános magatartási szabályok a CIB Bank Zrt. épületeiben

Szervezeti kisokos ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL január 1-től

Szegedi Törvényszék szervezeti ábrájához kapcsolódó Tevékenységek döntési folyamatok és felelőseik (hatályos SZMSZ kivonata)

A Miskolci Törvényszék beléptetési szabályzata

1. Alapadatok. 2. A bíróságon működő ügyszakok. 2. A bíróságon közigazgatási és munkaügyi ügyszak működik.

A RÁCKEVEI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÉVI július 1. napjától MÓDOSÍTOTT ÜGYELOSZTÁSI RENDJE

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKE. SZEGED 6701 Szeged, Pf Telefon/fax: 06/

Az Életfa Általános és Alapfokú Művészeti Iskola székhelyén működtetett elektronikus térfigyelő rendszer adatkezelési szabályzata

A Siklósi Járásbíróság évi ügyelosztási rendje Az ügyek elosztására jogosult bírósági vezető és az ügyek kiosztásának rendje.

Tájékoztató a bírósági szervezetet érintő, 2014.január 1. napján hatályba lépő törvénymódosításokról

A Siklósi Járásbíróság évi ügyelosztási rendje. Az ügyek elosztására jogosult bírósági vezető és az ügyek kiosztásának rendje

ACCESS Befektetési Alapkezelő Zrt.

5. számú melléklet A törvényszék elnöke által kiadott belső szabályzatok

A Szervezeti és Működési Szabályzat jogforrásai. 2. A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló évi CLXI. törvény

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

SZÉCHENYI ISTVÁN TÉRSÉGI INTEGRÁLT SZAKKÉPZŐ KÖZPONT MISKOLC KULCS-NYILVÁNTARTÁS ÉS KULCSKEZELÉSI SZABÁLYZATA

A Nyíregyházi Törvényszék Elnökének. 8/2015. (III. 18.) számú SZABÁLYZATA

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 7/2018. (VII. 11.) OBH utasítása a közérdekű bejelentésekkel és panaszokkal kapcsolatos eljárás rendjéről

A Kisteleki Általános Iskola székhelyén működtetett. elektronikus térfigyelő rendszer adatkezelési szabályzata

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének. 5/2017. (IV. 28.) OBH utasítása

SZABÁLYZAT A DOHÁNYZÁSI TILALOM BETARTÁSÁRÓL

JÁSZLADÁNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. 11/1998. (VIII. 27.) rendelete. Jászladány nagyközség mezőőri szolgálatáról (egységes szerkezetben) 1

6/2015. (X.5.) OBH Elnöki ajánlás. Távközlési hálózat útján lefolytatott távmeghallgatásról és távtolmácsolásról a. civilisztikai eljárásokban

A Barátság Kulturális Központ épületében működtetett elektronikus térfigyelő rendszer Adatvédelmi szabályzata

SZABÁLYZAT A DOHÁNYZÁSI TILALOM BETARTÁSÁRÓL

A tervezet előterjesztője

KÖZÉRDEKŰ KÖZLEMÉNY. A bírósági ülnökök jelöléséről

A Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban működtetett elektronikus térfigyelő rendszer adatkezelési szabályzata

A Kaposvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Ügyelosztási rendje év január 1. december 31.

1.. A rendelet hatálya

Gaming és esport Sportági Szövetség Sportrendezvény-szabályzata

T Á J É K O Z T A T Ó a bírósági ülnökök választásáról

A Komlói Járásbíróság évi ügyelosztási rendje. Az ügyek elosztására jogosult bírósági vezető és az ügyek kiosztásának a rendje

a bizalmi felügyelet által vezetett nyilvántartások tartalmáról és a bizalmi szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos bejelentésekről

A NAGYKANIZSAI ZRÍNYI MIKLÓS - BOLYAI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA. Adatkezelés és továbbítás intézményi rendje

Magyar joganyagok - 16/2017. (XII. 7.) IM rendelet - az ügyvédi kamarai hatósági eljá 2. oldal 6. (1) Az ügyvédi iroda és az európai közösségi jogászi

DEBRECENI KÖZTERÜLET-FELÜGYELET

HIRDETMÉNY BÍRÓSÁGI ÜLNÖKVÁLASZTÁSRÓL

Szent József Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

A Székesfehérvári Törvényszék Elnökének SZABÁLYZATA

F E L H Í V Á S Bírósági ülnökök választására

Rendkívüli és egyéb események jelentésének szabályai 2015.

ELJÁRÁSI REND A BÁCS-KISKUN MEGYEI TAKARÉKSZÖVETKEZETEK KÖZPONTI ÜGYFÉLSZOLGÁLATÁNAK MŰKÖDÉSÉRŐL

A szabályzat hatálya. Intézkedési tervek

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

SZABÁLYZAT A DOHÁNYZÁSI TILALOM BETARTÁSÁRÓL

Iktsz.: 9. melléklet. EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS 1. sz. Módosítása

(Egységes szerkezetben)

Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Ügyelosztási rendje év február december 31.

VAGYONVÉDELMI MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS

A MEZŐKÖVESDI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE január 1. - december 31.

Az ügyészi szervezet és feladatok. Igazságügyi szervezet és igazgatás március

A Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola székhelyén működtetett elektronikus térfigyelő rendszer adatkezelési szabályzata

Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet Baracskai Objektum. Tájékoztató a baracskai objektumba látogatásra érkezők részére

BÁCS-KISKUN MEGYEI TAKARÉKSZÖVETKEZETEK KÖZPONTI ÜGYFÉLSZOLGÁLATÁNAK MŰKÖDÉSÉRŐL

III. AZ ORSZÁGOS BÍRÓI TANÁCS ÁPRILIS 17-I ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS térfigyelő kamerarendszer működtetésére

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium szabályzata a munkahelyi kamerarendszer üzemeltetésére 2015.

A bíróságon kívüli adósságrendezési eljárásokban történő együttműködés és kapcsolattartás rendje

A hallgatók fegyelmi és kártérítési felelősségéről szóló szabályzata A Szervezeti és Működési Szabályzat 7. sz. melléklete

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. A főiskola hallgatóinak fegyelmi és kártérítési felelősségéről szóló szabályzata

A SZEKSZÁRDI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJÉNEK M Ó D O S Í T Á S A

Átírás:

HO^i/Ct o au OU)[ BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKE 1443 BUDAPEST Pf. I75. i 146 Budapest XIV,. Thököly út 97-101. Telefon : 252-0759 2012.E1.III.A.19/3. A BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK ÉS AZ ILLETÉKESSÉGI TERÜLETÉN MŰKÖDŐ HELYI BÍRÓSÁGOK ÉPÜLETÉBEN VALÓ TARTÓZKODÁSRÓL, VALAMINT AZ ÉPÜLET RENDJE FENNTARTÁSÁRÓL SZÓLÓ SZABÁLYZATA

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRV ÉNYSZÉK ELNÖKE I 443 BUDAPEST Pf. 175. 1 145 Budapest XIV, Thököly át 97-101. Telefon: 252-0759 2012.E1.III.A.19/2/13. A BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK SZÉKHELYI, KÖZPONTI ( 1146 Budapest, Thököly út 97-101.szám alatti) ÉPÜLETÉBEN VALÓ TARTÓZKODÁSRÓL, AZ ÉPÜLET RENDJÉNEK FENNTARTÁSÁRÓL SZÓLÓ SZABÁLYZAT I. A szabályzat célja, hatálya 1. A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban:bszi) XIII. fejezete, illetve az Országos Bírósági Hivatal elnökének a bírósági épületekben tartózkodás szabályairól, a bírósági épületek rendje fenntartásának követelményeiről szóló, 7/2012. OBH. utasításával kiadott szabályzatban foglaltak alapján szükségessé vált a Budapest Környéki Törvényszék székhelyi, központi épületében a személyi és vagyonbiztonság érdekében 1993. július 01-je óta üzemelő biztonsági beléptető rendszer kapcsán 2009. El.III. A. 3/3. számú, a Törvényszék központi épületébe történő be- és kilépés, valamint az épületben tartózkodás szabályi tárgyában kiadott szabályzat módosítása. 2. A szabályzat kiterjed a Budapest Környéki Törvényszék központi, székhelyi, 1146 Budapest, Thököly út 97-101. szám alatti épülete (a továbbiakban: épület) vonatkozásában a Törvényszéken és az illetékességi területén működő helyi bíróságokon szolgálatot teljesítő bírákra és igazságügyi alkalmazottakra (a továbbiakban: bírósági dolgozók), az ítélkezésben részt vevő ülnökökre, az épületbe belépő, ott tartózkodó, onnan kilépő ügyészekre, ügyvédekre, jogtanácsosokra, az Országos Bírósági Hivatal hivatali dolgozóira, a Közigazgatási és Igazságügyi minisztériumi dolgozókra, igazságügyi szakértőkre, Bv. és rendőrségi dolgozókra, más bíróságról érkezett dolgozókra, a sajtó munkatársaira, ügyfelekre, illetve valamennyi az épületbe belépő, abban tartózkodó, onnan kilépő személyre. 3. A szabályzat célja, hogy a bíróságon folyó munka zavartalansága érdekében meghatározza a 2. szerinti épület rendjének általános és speciális szabályait ideértve különösen a be- és kilépésre, benntartózkodásra, a rendfenntartásra vonatkozó előírásokat, illetve az egyes tárgybani intézkedések végrehajtására jogosultak körét. II. Általános rendelkezések 4. Az épületben tartózkodók kötelesek olyan magatartást tanúsítani, amely tiszteletben tartja az igazságszolgáltatás méltóságát, nem zavarja a szabályszerű működést, és megfelel az épület használatának rendjére vonatkozó, az l. -ban hivatkozott jogszabályban, illetve a jelen szabályzatban foglaltakkal. 5. (1) Az épületben a közönség- és ügyfélforgalom számára az egyes kezelőirodák, pénztári helyiség, tárgyalótermek, folyosók, büfé közönség- és ügyfelek számára fenntartott

helyisége, a nem személyzeti jelzésű toalett helyiségek állnak nyitva ide nem értve a külön megjelölt, ügyfélforgalom elől állandó, vagy eseti jelleggel lezárt folyosó-, esetleg épületrészeket. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott épületrészekre bírósági ügyintézés és/vagy a nyilvános tárgyalásokon való részvétel céljából bárki beléphet az l. -ban, illetve az egyes eljárási törvényekben, valamint a jelen szabályzatban meghatározottak figyelembe vételével. (3) Az épületbe - vakvezető-, rendőrségi-,szolgálati kutya kivételével - állat nem hozható be. 6. (1) Az épületbe - kivéve ha az eljárási cselekmény lefolytatásához szükséges, vagy ha az adott eszköz bírósági őrizetbe adott bűnjel - lőfegyverrel, lőszerrel, robbanóanyaggal, robbantószerrel, illetve a közbiztonságra különösen veszélyes vagy rendbontásra alkalmas eszközzel - a rendőrség, büntetésvégrehajtási testület vagy más fegyveres szervek hivatásos állományú, szolgálati feladatot ellátó tagjain kívül - senki nem léphet be ideértve a fegyverviselési engedéllyel rendelkező bírákat, igazságügyi alkalmazottakat, fegyveres testületek szolgálaton kívüli tagjait is. (2) Az épületbe be nem hozható eszközökkel érkező személyek - ideértve a hivatkozott eszközök jellege függvényében azok kezelésére, használatára engedéllyel rendelkezőket is - a hivatkozott tárgyakat - átadás- átvételi elismervény ellenében - megőrzésre az épület biztonsági őrzésvédelmét ellátó őrszolgálat tagjainak (a továbbiakban: Őrszolgálat) részére kötelesek átadni, aki az átvett tárgyakat az elismervény ellenében, a visszaszolgáltatás írásbeli bizonylatolása mellett az átadónak az épület elhagyásakor visszaadja. (3) Az (1) bekezdés szerinti eszközökre a lőfegyverről és lőszerekről szóló, többször módosított 2004. évi XXIV. törvény és annak melléklete, a kémiai biztonságról szóló, többször módosított 2000.évi XXV. törvény II. fejezete, illetve a közbiztonságra különösen veszélyes eszközökről szóló többször módosított 175/2003. (X.28.) sz. Korm. rendelet az irányadó azzal, hogy az Őrszolgálat köteles a jelen szerint eljárni akkor is, ha olyan behozni kívánt eszközzel találkozik munkavégzése során, amely a felhívott jogszabályokban esetlegesen nem nevesített, de rendbontásra alkalmas. 7. Az épületbe mobiltelefon behozható azzal, hogy ennek használatára - ide nem értve az épületbe beosztott/ épületben érkező bírákat és igazságügyi alkalmazottakat -- kizárólag telefonbeszélgetés céljából és kizárólag az épület folyosóin van lehetőség. 8. (1) Kép- és hangrögzítő eszközök (pl.: videokamera, fényképezőgép, magnetofon) behozására - ide nem értve a bírákat, igazságügyi alkalmazottakat, média-, sajtó munkatársait, valamint az egyes kezelőirodákra iratmásolás céljából fényképezésre alkalmas eszközt behozókat - csak külön engedély alapján van lehetőség. Az engedély kiadására a törvényszék elnöke, elnökhelyettese, a Büntető Kollégium vezetője és helyettese, a Humánpolitikai,

Igazgatási és Oktatási Főosztály vezetője, valamint a Budakörnyéki Bíróság elnöke, elnökhelyettese jogosult. (2) A kép- és hangrögzítő eszközök tárgyalóterembe való bevitelét és használatát a tárgyalást vezető tanácselnök, illetve eljáró bíró engedélyezheti. III. A belépés rendje 9. Az épületbe munkanapokon a főbejáraton keresztül az alábbi feltételek szerint van lehetőség a belépésre az Őrszolgálat irányításával: - 3 - (1) Az elektronikus beléptető rendszeren való áthaladás, csomagátvizsgálás és a belépést azonosító biléta nélkül : a. / a Budapest Környéki Törvényszék központi épületébe beosztott bírák és igazságügyi alkalmazottak bírói, illetve igazságügyi alkalmazotti igazolványuk felmutatásával reggel 6,00 órától; b. / más, a törvényszék egyes szervezeti egységeinél, illetve az illetékességén működő helyi bíróságokon szolgálatot teljesítő bírák és igazságügyi alkalmazottak, ügyészek és ügyészségi dolgozók bírói vagy igazságügyi alkalmazotti, illetve ügyészi, vagy ügyészségi dolgozói igazolványuk felmutatásával reggel 8,00 órától; c. / a Budapest Környéki Törvényszékhez, illetve az épületben működő Budakörnyéki Bírósághoz megválasztott, az ítélkezésben résztvevő ülnök a bíróság elnöke által kiállított (pecséttel, aláírással ellátott és az ülnöki tevékenység időpontját feltüntető) igazolvány/igazolás, valamint személyi igazolvány felmutatásával reggel 6,00 órától; d. / más (nem törvényszéki/törvényszékhez tartozó) bíróságokon, az Országos Bírósági Hivatalnál, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnál szolgálatot teljesítők bírói vagy igazságügyi alkalmazotti igazolványuk felmutatásával reggel 8,00 órától; e. / az épületben hivatalos tevékenységet végző ügyvédek és ügyvédjelöltek ügyvédi-, ügyvédjelölti igazolványuk - ennek első alkalommal, vagy elveszítés folytán történő kiállításáig az Ügyvédi Kamara által kiállított, személyi igazolvánnyal együtt érvényes hivatalos tanúsítvány (amely tartalmazza az ügyvéd, ügyvédjelölt irodájának székhelyét, névjegyzékbeli tagsági számát, személyi igazolványszámát, valamint nyilatkozatot, hogy az ügyvédi/ügyvédjelölti tevékenység folytatására az érintett jogosult és igazolványa kiállítása folyamatban van) felmutatásával 8,15 órától; f. / az épületben hivatalos tevékenységet végző közjegyzők és közjegyző-helyettesek, igazságügyi szakértők, a fogvatartotti kísérést végző büntetésvégrehajtási munkatársak és hivatalos minőségben eljáró rendőrségi, egyéb nyomozási/védelmi hivatalos szerveknél (Nemzeti Nyomozó Iroda, Alkotmányvédelmi Hivatal stb.) szolgálatot teljesítő dolgozók saját fényképes szolgálati-, közjegyzői-, közjegyző-helyettesi, igazságügyi szakértői- vagy igazságügyi dolgozói igazolványuk felmutatásával 8,15 órától; g. /' a sajtó és média munkatársai közül a törvényszék által kibocsájtott sajtó igazolvánnyal rendelkezők, annak felmutatásával 8,15 órától; (2) Az elektronikus beléptető rendszeren való áthaladással csomagátvizsgálással és a belépést azonosító biléta átvételével:

a. / a jelen (1) és (3) bekezdésében nem említett személyek (jogtanácsosok, a sajtó és média a törvényszék által kiállított sajtóigazolvánnyal nem rendelkező munkatársai, ügyfelek, érdeklődők stb.) céljuk szóbeli megjelölésével 8,15 órától; b. / az épületbe dolgozókhoz esetileg érkező hozzátartozók/ látogatók 8,15 órától. (3) Az elektronikus beléptető rendszeren való áthaladással, csomagátvizsgálással, biléta nélkül, de a belépő személy nevének, és belépésének az őrszolgálati naplóba történő pontos rögzítéssel: a. / az épület takarítását a hatályos vállalkozási szerződés alapján végző gazdasági társaság, mint szolgáltató (a továbbiakban : Szolgáltató) azon dolgozói, akiknek - 4 - nevét és személyi adatait a Szolgáltató a törvényszék Humánpolitikai, Igazgatási és Oktatási Főosztályán előzetesen írásban, a tárgybani vállalkozási szerződésben rögzített mellékletekkel felszerelve bejelentette, és a belépésre a törvényszék elnöke, vagy elnökhelyettese, vagy a Humánpolitikai, Igazgatási és Oktatási Főosztály vezetője, vagy a Műszaki Főosztály vezetője írásban engedélyt adott, személyi igazolványuk és a Szolgáltató erre a célra kiállított igazolásának együttes felmutatásával 16.00 óra után munkavégzés céljából ide nem értve a Szolgáltató külön rendelkezése szerinti 1 fő reggeli/napközbeni takarítót, aki 5,00 órától léphet be munkavégzés céljából azzal, hogy a takarítást végzők részére a takarítandó helyiségek kulcsait az Őrszolgálat adja át; b. / az épület büféjét üzemeltető Vállalkozó azon alkalmazottai, akiknek nevét é személyi adatait a Vállalkozó a törvényszék Humánpolitikai, Igazgatási és Oktatási Főosztályán előzetesen írásban bejelentette, és a belépésre a törvényszék elnöke, vagy elnökhelyettese, vagy a Humánpolitikai, Igazgatási és Oktatási Főosztály vezetője engedélyt adott személyi igazolványuk felmutatásával 7,00 órától azzal, hogy a külsős áruszállítást végzők nem léphetnek be, a hozott árut pedig át kell vizsgálni. (4) A (2) és (3) bekezdésekben meghatározott személyek közül a várandós anyák, beültetett szívritmus-szabályozóval, illetve erre vonatkozó orvosi igazolással rendelkezők az elektronikus beléptető rendszeren áthaladni nem kötelesek, de az Őrszolgálat tagjainak felhívására ezen személyek kötelesek alávetni magukat a kézi fémkeresővel történő vizsgálatnak. (5) A Bv. szállítás keretében kísért személyek részére bilétát adni nem kell; be- és kilépésüket az Őrszolgálat naplója dokumentálja. (6) Az elfogatóparancsra, elővezetésre előállított, valamint a bíróság elé állításos eljárásban, továbbá a vádirat benyújtása előtti eljárásban (előzetes meghallgatás) elővezetett személyeket el kell látni az azonosító bilétával.

(7) Aki az elektronikus beléptető rendszeren való áthaladást, csomagátvizsgálást, és/vagy kézi fémkeresővel történő átvizsgálását megtagadja, az épület beléptető kapun belüli részére nem léphet be, az épületet elhagyni köteles. 10. (1) Az épület hátsó bejáratán való be-, illetve kilépésre a törvényszéken (és helyi bíróságain) szolgálatot teljesítő bírák, igazságügyi alkalmazottak, valamint a nagy terjedelmű iratokkal érkező ügyészek és ügyészségi dolgozók a 9. (1) bekezdés b.l pontja szerinti időben történő, a főbejáraton bejutni nem tudó mozgássérültek, illetve a büntetés-végrehajtási alkalmazottak által végzett fogvatartotti szállítás kivételével a. / a törvényszék elnökének, elnökhelyettesének, Humánpolitikai, Igazgatási és - 5 - Oktatási Főosztálya vezetőjének tartós vagy eseti, a Műszaki Főosztály vezetőjének eseti engedélye alapján, b. / az Őrszolgálat felügyelete, illetve a 9. szerinti személyazonosság igazolása/ellenőrzése, valamint c. / ezen mozgások tételes nyilvántartásba vétele mellett van lehetőség. (2) Az (1) bekezdés első mondatában szereplő bírósági vagy ügyészségi dolgozók bírói/igazságügyi alkalmazotti, ügyészi/ügyészségi dolgozói igazolványukkal igazolják magukat azzal, hogy az (1) c./ pont szerinti nyilvántartásban nem kell őket feltüntetni. (3) Az (1) bekezdés első mondatában szereplő, a főbejáraton bejutni nem tudó mozgássérültek be- kiléptetésére a 9. -ban foglaltak az irányadók azzal, hogy a jelen szabályzat szerinti, a beléptető rendszeren való áthaladásra kötelezettek esetében a kézi fémkeresővel történő átvizsgálást kell alkalmazni. (4) Aki az ezen szerinti belépési feltételek teljesítését megtagadja, az épületbe nem léphet be, azt elhagyni köteles. 11. A munkanapokon az épületbe belépő, tárgybani külön engedéllyel rendelkező bírósági dolgozók közül a 6,00 előtt érkezőket az Őrszolgálati naplóban is rögzíteni kell. 12. Pihenő- és munkaszüneti napokon kizárólag az épület főbejáratán van lehetőség a 9-10. -ban foglaltak figyelembe vételével a belépésre - ide nem értve a mozgássérülteket - azzal, hogy valamennyi belépést az Őrszolgálati naplóban rögzíteni kell. IV. A benntartózkodás rendje 13. (1) Az épületben való benntartózkodásra a. / a szabályzat 9. (1) bekezdés a./, c./ pontjaiban meghatározott személyek vonatkozásában a Szervezeti és Működési Szabályzatban rögzített munkakezdési időt megelőző két órától, a munkaidő befejezését követő 2 óráig, tehát 6.00 órától 18.00 óráig van lehetőség. b. / Az a./ pontban meghatározottaktól eltérően a Műszaki Főosztályhoz beosztott, egyes

fizikai munkaköröket ellátó, kijelölt dolgozók hivatalos munkavégzés céljából 20.00 óráig tartózkodhatnak az épületben. c. / Más személyek benntartózkodására csak az ügyfélszolgálati, illetve a hivatalos munkarend szerinti időszakban a 9. (1),(2) bekezdéseiben, illetve a (3) b./ pontjában meghatározottak szerinti időponttól - 16.00 óráig van lehetőség, kivéve a hétvégi ügyeletre érkezőket és az ettől eltérő időpontban tartott tárgyaláson résztvevőket. d. / Az épület takarítását végző Szolgáltató dolgozói a 9. (3) bekezdés a./ pontjában, illetve 14. (3) bekezdésében foglaltak szerinti tartózkodhatnak az épületben munkavégzés céljából, akik részére a szeméttárolók épületen keresztüli megközelítését este 21.00 óráig biztosítania kell. e. / Az a-d.) pontokban foglalt időpontoktól eltérő belépést, illetve benntartózkodást - írásban esetileg vagy tartósan a törvényszék elnöke, elnökhelyettese, és a Humánpolitikai, Igazgatási és Oktatási Főosztály vezetője, a 10. (1) bekezdés a./ pontjában meghatározottak szerint esetileg - műszaki jellegű munka-, szállítás folytán - a Műszaki Főosztály vezetője engedélyezhet. - 6 - V. A kilépés rendje 14. (1) Az épületből való kilépés rendje alapvetően megegyezik a belépésre vonatkozó szabályokkal. így a. / a 9. (1) bekezdésében meghatározott személyek az elektronikus beléptető rendszeren való áthaladás-, csomagátvizsgálás-, és azonosító biléta leadása nélkül, de bírói-, igazságügyi alkalmazotti-, ülnöki, ügyészi/ügyészségi dolgozói, ügyvédi-, ügyvédjelölti- (ideértve a 9. (1) bekezdés e./ pont szerinti tanúsítványt is), közjegyzői-, közjegyzőhelyettesi, igazságügyi szakértői-, rendőrségi-, Bv. fényképes igazolványuk felmutatásával léphetnek ki; b. / a 9. (2) bekezdésében meghatározott személyek az elektronikus beléptető rendszeren való áthaladás, csomagátvizsgálás nélkül, de az azonosító biléta leadásával léphetnek ki; c. /' a 9. (3) bekezdésében meghatározott személyek az elektronikus beléptető rendszeren való áthaladás és csomagátvizsgálás nélkül, de nevük, kilépésük időpontjának az Őrszolgálati naplóba történő bejegyzésével léphetnek ki. (2) a./ Az azonosító biléta elvesztése esetén az épületből való kilépést - a személyi azonosság előzetes igazolása, a név és lakcím, valamint a benntartózkodás indokának, a kilépés időpontjának rögzítése és az azonosító biléta újra-előállítási költségének évente meghatározott díjának megfizetése mellett - az Őrszolgálat parancsnoka, vagy helyettese engedélyezheti. b. / A biléta díját az épület pénztárában készpénzben a törvényszék bevételi számlájára kell befizetni. (3) A takarítást végző/végeztető Szolgáltató alkalmazottai kötelesek munkájuk végeztével, legkésőbb 21,00 órakor valamennyi helyiség kulcsát az Őrszolgálatnak leadni és a főbejáraton keresztül távozni. Az Őrszolgálat alkalmazottai kötelesek a fenti időpont betartását ellenőrizni. 15. A munkanapokon az épületből kilépő, tárgybani külön engedéllyel rendelkező bírósági dolgozók közül a 19,00 óra után távozókat az őrszolgálati naplóban is rögzíteni kell. 16. Pihenő- és munkaszüneti napokon kizárólag az épület főbejáratán van lehetőség a 9-

10. -ban foglaltak figyelembe vételével a kilépésre - ide nem értve a mozgássérülteket - azzal, hogy valamennyi kilépést az Őrszolgálati naplóban rögzíteni kell. VI. Az épület rendjének fenntartása 17. Az épület rendje fenntartásának biztosítása a mindenkori Őrszolgálat feladata, akik ennek keretében - az őrzésvédelmi szolgáltatási szerződésben, illetve jelen szabályzatban meghatározottak figyelembe vételével - (1) a./ biztosítja az épületben dolgozók és tartózkodók, valamint - 7 az - épület, az épületbe elhelyezett vagyontárgyak, ingóságok védelmét, b. / betartatja az épület jelen szabályzatban meghatározott rendjének fenntartására vonatkozó előírásokat, c. / végzi az épületbe be-, kilépők ezen cselekménnyel kapcsolatos ellenőrzését, d. / az épületben járőrszolgálatot lát el, illetve a kiemelt ügyekkel összefüggő, illetve rendkívüli-, külön intézkedés szerinti esetekben megemelt létszámmal biztosítja az egyes eljárási cselekmények zavartalan lebonyolítását; d. / mindent megtesz az épületben eshetőlegesen bekövetkezendő jogellenes cselekmények, szabálysértések, bűncselekmények megelőzése, megakadályozása, elhárítása, a már bekövetkezett cselekményekkel okozott sérelmek/károk minimalizálása érdekében, illetve a jogellenes cselekmény megvalósulása esetén - az esemény jellege függvényében - a szükségesnek látszó intézkedéseket megteszi (elkövető visszatartása, rendőrség/más hatóság értesítése/ igénybe vétele, a törvényszék elnökének/elnökhelyettesének/humánpolitikai, Igazgatási és Oktatási Főosztályának vezetőjének tájékoztatása mellett) (2) Az Őrszolgálat köteles elősegíteni, hogy az eljárásban résztvevő személyek, a hallgatóság, és a média/ sajtó képviselői a rájuk vonatkozó jogszabályban, illetve jelen szabályzatban előírtak szerint gyakorolhassák jogaikat és teljesíthessék kötelezettségeiket. Ennek érdekében a a. / azt a személyt, aki a jelen szabályzat 4. -ában foglaltak szerinti kötelezettségét megszegi, további az épületben a tárgyalótermen kívül az általa tanúsított magatartással a tárgyaló tanács munkáját, így különösen a tárgyalás szabályszerű menetét zavarja, a magatartás abbahagyására hívhatja fel, ha pedig ez nem vezet eredményre, a bíróság által idézett személy kivételével az épületből való távozásra szólíthatja fel, b. /' a jelen szabályzat 6. -ában foglaltakat megszegő személynek a bíróság épületébe történő belépését megtilthatja, vagy őt az épületből való távozásra szólíthatja fel; c. / jogosult a beléptetésre vonatkozó jelen szabályzatban meghatározottakat nem teljesítőket az épületbe be nem engedni, illetve az épület elhagyására felhívni; d. / az önkéntes teljesítés elmaradása esetén gondoskodik a tanács elnöke, egyesbíró/ bírói hatáskörben eljáró titkár (a továbbiakban: eljáró tanács elnöke) - etárgyú jelzése alapján a tárgyalóteremből kiutasított személy kivezetéséről, valamint arról, hogy az adott tárgyalási napról kiutasított személy a tárgyalóterembe ne térhessen vissza; e. / az önkéntes teljesítés elmaradása esetén gondoskodik a tanács elnökének - etárgyú jelzése alapján - a nyilvánosság kizárásáról rendelkező határozata végrehajtásáról; f. / önkéntes teljesítés elmaradása esetén - amennyiben az Őrszolgálat ezzel összefüggő, következményként megtett intézkedései sem vezettek eredményre, illetve az esemény jellege függvényében - jogosult az intézkedésre jogosult más hatósághoz fordulni; g. / jogosult a jogellenes cselekmények, szabálysértések, bűncselekmények elkövetések

esetén a jogsértő magatartás abbahagyására felszólítani, annak folytatásában megakadályozni, illetve tetten érés esetén rendőri segítséget kérni, a tetten ért személyt a rendőri segítség megérkezéséig visszatartani; h. / rendkívüli esemény esetén - annak jellege, súlya függvényében - az Őrszolgálat vezetője jogosult a beléptetés szüneteltetésének azonnali elrendelésére, és/vagy a törvényszék elnökétől, akadályoztatása esetén elnökhelyettesétől, akadályoztatása esetén Humánpolitikai, Igazgatási és Oktatási Főosztálynak vezetőjétől intézkedésre utasítást kérni. (3) A (2) g./-h./ pontokban meghatározott cselekményekről - ide nem értve azt a h./ pont esetet, amikor az Őrszolgálat vezetője további utasítást kért az ott meghatározott vezetőtől - a rend helyreállítását/rendkívüli esemény megszűnését követően köteles haladéktalanul tájékoztatni a - 8 - törvényszék elnökét/helyettesét /Humánpolitikai, Igazgatási és Oktatási Főosztályának vezetőjét. VII. Kiemelt kockázatú ügyekkel kapcsolatos különleges intézkedések 18. Ha a törvényszék elnöke az épület rendjének biztosításával összefüggő feladatai körében - az ügyek elosztása során a szignálásra jogosult vezető, az eljáró tanács elnökének a Bszi. 171. (3) bekezdése alapján történő, az OBH. elnöke, illetve más bíróság/hatóság jelzése, egyéb módon észleli, hogy egy adott ügy a rendfenntartás szempontjából kiemelt kockázatot jelent, a tárgyalások nyilvánosságának és az épület rendjének megfelelő biztosítása érdekében - jogosult és köteles - a jelen szabályzatban meghatározottakon túli, így különösen a Bszi. 171. (2) bekezdésben foglalt intézkedéseket megtenni, a sajtó/média be-kilépését esetileg szabályozni, amelyekről mind az eljáró tanács elnökét, mind az etárgyú intézkedéseivel érintett szervet(ket) értesíteni. VIII. Vegyes, záró, illetve hatályba léptető rendelkezések 19. (1) Az Őrszolgálat tagjai kötelesek a takarítást végző Szolgáltató szolgáltatással kapcsolatos tevékenysége során észlelt, valamennyi rendkívüli eseményt, illetve szokatlan körülményt - ide értve az 13. (1) bekezdés d./ pontjában, illetve 14. (3) bekezdésben megjelöltek esetleges be nem tartását is - az őrszolgálati naplóba bejegyezni és arról indokolt esetben mobiltelefonon, egyébként a következő munkanapon reggel írásban elsődlegesen a Műszaki Főosztály vezetőjét, illetve a törvényszék elnökét, vagy elnökhelyettesét, vagy a Humánpolitikai, Igazgatási és Oktatási Főosztály vezetőjét haladéktalanul tájékoztatni. (2) A 13. (1) bekezdés a./ pontjában meghatározott időszakon kívül mind az épület és a szolgálati lakás, mind pedig az épület és a garázs közti átjárókat zárva kell tartani. Ezen időszakban kivételt képez a takarítást végzők részére a 13. (1) bekezdés d./ pontjában meghatározottak szerint a szeméttárolók épületen belüli megközelítésének biztosítása, illetve a házmesteri egyes feladatok ellátásához a hátsó bejárat épületen belüli megközelítésének biztosítása, azonban a 13. (1) bekezdés a./ pontján kívül eső időben az egyébként zárva tartott ajtókat csak az Őrszolgálat folyamatos ott tartózkodása mellett lehet kinyitni és a munkavégzéshez szükséges időre nyitva tartani. (3) Az épületben parkoló gépjárművek vezetői kötelesek ellenőrizni, hogy a garázsba beállított személygépjárművön, vagy a személygépjárműben idegen, ismeretlen tárgy nincs-e. Ha ilyet észlelnek, azt kötelesek az Őrszolgálatnak jelenteni. (4) Áramszünet esetén az épületbe a szabályzat 9. (2) bekezdésének a./ pontja alá tartozó ügyfelek közül azok, akik kizárólag tárgyalás meghallgatása céljából érkeztek a bíróságra, nem

léphetnek be a hiba elhárításáig. (5) A törvényszék elnöke jogosult rendkívüli esemény esetén - a dolgozók, az épületbe tartózkodók, az épület és az abban elhelyezett ingóságok védelme érdekében - a jelen szabályzatban meghatározottaktól eltérő, eseti intézkedéseket tenni/utasításokat kiadni. 20. A jelen szabályzat 2012. év május hó 15. napjával lép hatályba, ezzel egyidejűleg a 2009.El.III.A.3/3. számú, 2010. év szeptember hó 20. napjától érvényes szabályzat hatályát veszti. B u d a p e s t, 2012. április 23. "'Vv / ' ' - 9 - J /{jlluf/ich.