Fővárosi ítélőtábla Elnöke 2018.E1.II.B.29. Hatályos: június 1. napjától. Készítette: Dr. Kis Éva bírósági ügyintéző.
|
|
- Ildikó Törökné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Fővárosi ítélőtábla Elnöke 1055 B udapest, M arkó utca 16. / , fax.: w w w.birosag.hu 2018.E1.II.B.29 A Fővárosi ítélőtábla szabályzata a Fővárosi ítélőtábla Budapest II., Fekete Sas utca 3. szám alatti épületébe történő be- és kilépés, az épületben tartózkodás rendjéről, valamint a bírósági épület rendje fenntartásának követelményeiről Hatályos: június 1. napjától Készítette: / O w - y [c, r Dr. Kis Éva bírósági ügyintéző Jóváhagyta: Budapest, május 272 napján Dr. Ribai Csilla elnök
2 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló évi CLXI. törvény ában foglalt felhatalmazás alapján az Országos Bírósági Hivatal elnökének a bírósági épületekben tartózkodás szabályairól, a bírósági épületek rendje fenntartásának követelményeiről szóló szabályzatról rendelkező 7/2012. (X.18.) OBH utasításban és az Országos Bírósági Hivatal elnökének a bíróságok igazgatásáról rendelkező szabályzatról szóló 6/2015. (XI.30.) OBH utasítás 198. (1) bekezdésében foglaltak figyelembe vételével a Fővárosi ítélőtábla épületébe történő be- és kilépést, az épületben tartózkodás rendjét, valamint a bírósági épület rendje fenntartásának követelményeit az alábbiak szerint szabályozom: 1. A szabályzat hatálya és célja 1. (1) A szabályzat hatálya kiterjed a Fővárosi ítélőtábla Budapest II., Fekete Sas utca 3. szám alatt működű szervezeti egység épületére (a továbbiakban: bírósági épület), az ott dolgozókra, az oda belépő ügyfelekre, valamint más, belépő személyekre. (2) A szabályzat célja, hogy a személyi- és vagyonbiztonság érdekében üzembe helyezett biztonsági beléptető rendszer működtetésével a bíróságon folyó munka zavartalanságának érdekében biztosítsa a bírósági épület rendjét, meghatározza a bírósági épületbe történő be- és kilépés, az ott tartózkodás szabályait, a közönség és az ügyfélforgalom számára nyitva álló épületrészeket, a rendfenntartással kapcsolatos általános és rendkívüli biztonsági intézkedések végrehajtására jogosultak körét, valamint jogköreiket. 2. A bírósági épületbe való be- és kilépés rendje 2.1. A bírósági épületbe belépés helye 2. A bírósági épületbe történő be- és kilépés helye: a) a Fővárosi ítélőtábla dolgozói részére a Fekete Sas utca 3. szám alatti főbejárat, valamint az engedéllyel rendelkezők számára az épület garázsának bejárata; b) az ügyfél, valamint más belépő személy számára kizárólag a Fekete Sas utca 3. szám alatti főbejárat. c) Az épület Fekete Sas utcai főbejárata felől érkezve a lépcső bal oldalán kezdődik az akadálymentes útvonal, melyen keresztül az ügyfelek számára nyitott és használatos valamennyi helyiség elérhető A bíróság épületében történő tartózkodás ideje 3. (1) A bíróság épületébe a Fővárosi ítélőtábla bírái, igazságügyi alkalmazottai mágneskártya használatával vagy belépésre jogosító igazolványuk felmutatásával léphetnek be. Az Országos Bírósági Hivatal, valamint más bíróságok munkatársai, bírói, igazságügyi alkalmazottai belépésre jogosító igazolványuk felmutatásával léphetnek be. (2) A bíróság épületében tartózkodás ideje: a) A Fővárosi ítélőtábla dolgozói hétfőtől péntekig óráig; b) ügyvédek, ügyvédjelöltek, ügyészek, ügyészségi dolgozók hétfőtől csütörtökig óráig, pénteken óráig; c) az Országgyűlés alelnökei, helyettes államtitkárok, országgyűlési képviselők, továbbá 2
3 előzetes intézkedéssel a kísérő személlyel érkező külföldi, illetőleg belföldi delegáció tagjai hétfőtől csütörtökig óráig, pénteken óráig; d) a közjegyzők, a szabadalmi ügyvivők és igazságügyi szakértők hétfőtől csütörtökig óráig, pénteken óráig; e) rendőrség vagy más hatóság (Nemzeti Adó- és Vámhivatal, Alkotmányvédelmi Hivatal, Terrorelhárítási Központ, Büntetés-végrehajtási Intézet) által előállított és az előállítást végző személy hétfőtől csütörtökig óráig, pénteken óráig; f) az ügyfelek hétfőtől csütörtökig óráig, pénteken óráig; g) az Országos Bírósági Hivatal, valamint más bíróságok munkatársai, bírói, igazságügyi alkalmazottai hétfőtől csütörtökig óráig, pénteken óráig. 4. Az eltérő munkarendben dolgozók az engedélyezett munkarendjük szerint jogosultak az épületben tartózkodni. Eltérő munkarendet - ide értve a hétvégi és a munkarendtől eltérő alkalmankénti munkavégzést, túlmunkát is - a Fővárosi ítélőtábla elnöke engedélyezi. Az engedélyt megküldi a polgári kollégium vezetőjének. Az engedélyek nyilvántartását a polgári kollégiumvezető titkársága végzi, és az engedélyekről tájékoztatja a rendészt is. 5. A Fővárosi ítélőtábla dolgozója reggel 6.30 óra előtt, illetve este óra után, valamint pihenő és munkaszüneti napokon csak a Fővárosi ítélőtábla elnökének engedélyével tartózkodhat az épületben. Az engedély a rendész részére előzetesen átadásra kerül. 6. A bírósági épületbe a beadvány gyüjtőládába való elhelyezése céljából kizárólag hétfőtől csütörtökig óráig, pénteken óráig lehet belépni. 7. A Fővárosi ítélőtábla bíráinak és igazságügyi alkalmazottainak hozzátartozói a bírósági épületbe hétfőtől csütörtökig óráig, pénteken óráig léphetnek be. 8. A bírósági épületbe időbeli korlát nélkül léphet be a Fővárosi ítélőtábla elnöke és elnökhelyettese, a polgári- és a büntető kollégium vezetője és helyettese, valamint a 13. (3) bekezdés a) - j) pontjaiban felsoroltak A bíróság épületébe belépés és az épületben tartózkodás feltételei 9. A bíróság épületébe biztonságtechnikai ellenőrzés mellőzésével, személyi ellenőrzést követően léphetnek be a 3. (2) bekezdésének a), b), c), d) e) és g) pontjaiban felsorolt személyek. 10. A belépéskor a 3. (2) bekezdésének a), b), d), e) és g) pontjaiban foglalt személyek kötelesek belépésre jogosító igazolványukat felmutatni. Mindazok, akik belépésükkor nem rendelkeznek ilyen igazolvánnyal, belépőkártyát kapnak és biztonsági ellenőrzésnek kötelesek magukat alávetni. 11. A 19/2006. (IV.24.) IM rendelet alapján kiállított igazolvánnyal rendelkező igazságügyi szakértők fényképes igazolványuk, a rendelet hatályba lépése előtt igazolvánnyal rendelkező igazságügyi szakértők igazolványuk és személyi igazolványuk egyidejű felmutatásával, biztonsági ellenőrzés mellőzésével, személyi ellenőrzést követően léphetnek be a bíróság épületébe. 3
4 12. (1) A rendész köteles nyilvántartást vezetni minden olyan belépőről, aki nem a Fővárosi ítélőtábla dolgozója. (2) A nyilvántartásnak tartalmaznia kell: a) a rendőrség vagy más hatóság előállítást végző alkalmazottjának nevét, rendfokozatát, az érkező személyek számát, a be- és kilépés időpontját, a benntartózkodás célját; b) a sajtó munkatársainak nevét, sajtóigazolványuk számát, valamint hogy melyik médiatartalom-szolgáltató munkatársa, c) az a) és b) pontokban felsoroltakon túl a naponta belépő személyek számát. 13. (1) A bírósági épületbe belépő, a 3. (2) bekezdésének a), b), c), d) e) és g) pontjaiban fel nem soroltakon kívüli személyek kötelesek magukat személyi- és biztonsági ellenőrzésnek alávetni, amely vizsgálat után a beléptetés szabályszerűségét igazoló belépőkártyát kapnak. (2) Azok a belépők, akiknek szervezetébe pacemaker került beépítésre, továbbá a várandós anyák, valamint az idevonatkozó egyéb okbeli orvosi igazolással rendelkezők a fémkereső biztonsági kapun nem kötelesek áthaladni, a csomagellenőrzést és a kézi fémkeresővel való vizsgálatot azonban tűrni kötelesek (részleges biztonságtechnikai ellenőrzés). (3) Személyi- és biztonságtechnikai ellenőrzés nélkül jogosultak a bírósági épületbe be- és kilépni: a) a köztársasági elnök, b) az Országgyűlés elnöke, c) a miniszterelnök, d) az Alkotmánybíróság elnöke, e) a Kúria elnöke, f) a Legfőbb Ügyész, g) az Országos Bírósági Hivatal elnöke, h) a Kormány tagjai, i) az államtitkárok és j) az a) - i) pontban felsoroltak kísérete. 14. A bírósági épületben az ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségek: a) I., II., III., IV., V., VI., VII. és VIII. számú tárgyalók, b) a recepciótól jobbra és balra található női és férfi mosdó, c) a recepcióval szemben a mozgáskorlátozottak számára kialakított mosdó, d) a Tájékoztató Iroda, mely a földszint IX. számú helyiség. 15. (1) A bírósági épületbe az ügyfelek hozzátartozóiként 14 éven aluli gyermek számára a belépés csak akkor engedélyezhető, ha a szülő félfogadási időben történő irodai ügyintézés céljából jelenik meg. Ez esetben a gyermek a tájékoztató irodába kizárólag az ügyintézés időtartamáig beengedhető. (2) A 14 éven aluli gyermekek a bírósági épületbe a bíróságok rendjének és az igazságszolgáltatás működésének megismerése céljából szervezett iskolai, illetve egyéb tanulmányi program keretében beléphetnek a Fővárosi ítélőtábla elnökének előzetes engedélyével. 4
5 16. Nem léphet be a bíróság épületébe a láthatóan bódult állapotú személy. Amennyiben e személy idézésre jelent meg, a belépés akadályáról a rendfenntartást végző személy értesíti az érintett tanács elnökét A biztonságtechnikai ellenőrzés rendje 17. (1) A bírósági épületbe belépéskor támadásra, illetve személyi sérülés előidézésére alkalmas tárgyakat, így különösen a 175/2003. (X.28.) Kormányrendelet szerinti közbiztonságra veszélyes eszközöket, tárgyakat bevinni tilos. Ezeket a belépéskor megőrzésre a rendfenntartást végző személy részére, elismervény kiállítása mellett át kell adni, az elismervényt a kilépésig meg kell őrizni. (2) Az (1) bekezdésben megfogalmazott beviteli tilalom nem terjed ki a hivatalos minőségben eljáró rendőrségi alkalmazottak, valamint a fegyveres szervek hivatásos állományú, szolgálati feladatot ellátó tagjainak eszközeire, vagy fegyvereire. (3) A (2) bekezdés szerinti, hivatalos minőségben eljáró személyeken túlmenően önvédelmi eszközt, fegyvert a fegyverviselési engedéllyel rendelkező személyek - ideértve a fegyveres testületek szolgálaton kívüli tagjait is - sem vihetnek be. Amennyiben fegyverviselési engedéllyel nem rendelkező személytől kerül ilyen eszköz, fegyver átadásra, úgy ezt a rendész köteles a hatóságnak azonnal bejelenteni. 18. (1) A biztonságtechnikai ellenőrzés az alábbi vizsgálatokat jelenti a bíróság épületébe történő beléptetés során: a) a fémkereső biztonsági kapun történő áthaladási kötelezettség, b) a csomagvizsgálat röntgenkészülékkel, vagy a rendfenntartást végző személy általi kézi átvizsgálás. (2) A biztonságtechnikai ellenőrzés részét képezik a Fővárosi ítélőtábla épületében elhelyezett kamerák, amelyek rögzítik: a) a garázsbejáratot; b) a fémkereső kaput; c) a recepciót és a belépő előteret; d) a IX. számú termet, amely a Tájékoztató Iroda ügyfelek fogadására kialakított helyiség; e) a recepciótól jobbra és balra elhelyezkedő tárgyalók előtti várótér mozgását. (3) A bíróság épületébe belépő vagy kilépő személy, ha felhívásra a csomagja tartalmát nem mutatja fel, az ellenőrzésnek nem veti alá magát, úgy az épületbe történő belépését a rendész megtagadhatja vagy az épületből való távozásra felszólíthatja. Amennyiben az érintett személy önként a felhívásnak nem tesz eleget, az intézkedésre jogosult a hatósághoz fordulhat. (4) A rendész a be- és kiléptetés szabályait megsértő magatartásról a Fővárosi ítélőtábla elnökét a polgári kollégiumvezető útján köteles haladéktalanul tájékoztatni. 19. (1) A bírósági épületbe az ügyfelek mobiltelefont, kép- és hangrögzítő eszközt bevihetnek azzal, hogy a mobiltelefon használata kizárólag a bírósági épület folyosóin megengedett. 5
6 (2) Kép- és hangrögzítő eszközök tárgyalóteremben való használatát a Polgári perrendtartásról szóló évi CXXX. törvénynek megfelelően a tárgyalást vezető tanácselnök határozza meg. 20. A bírósági épületbe állatokat - a vakvezető-, a rendőrségi-, illetve az őrszolgálati kutyák kivételével - bevinni tilos. 21. (1) A bírósági épületből való kilépéskor a belépéskor használt igazolványokat kell felmutatni, illetve a belépőkártyát le kell adni. (2) A belépőkártya elvesztése esetén az épületből való kilépést a személyazonosság igazolása, a név és lakcím megjelölése, valamint a benntartózkodás indokának, a kilépés időpontjának nyilvántartásban történő rögzítése mellett a rendész intézi. (3) Kilépéskor a 17. (1) bekezdés szerint kiállított elismervény visszavonása és a visszaszolgáltatás aláírással történő elismerése mellett ki kell adni a megőrzésre átvett eszközöket, tárgyakat. Kivételt képeznek a 175/2003. (X.28.) Korm. rendeletben felsorolt, valamint a 17. (3) bekezdése szerinti intézkedések eredményeként lefoglalt tárgyak, eszközök. (4) Az ügyfelek részéről az épületben hagyott eszközökről, tárgyakról a rendész minden év január 31. napjáig az előző évre vonatkozóan összesítő jelentést készít a Fővárosi ítélőtábla elnöke részére. (5) Az épülethez tartozó parkoló részbe kizárólag a Fővárosi ítélőtábla elnökének engedélyével lehet behajtani. Az engedélyek kiadásáról és visszavonásáról az Elnöki Iroda köteles a rendészt haladéktalanul tájékoztatni. (6) A Fővárosi ítélőtáblára beosztott bíró, igazságügyi alkalmazott köteles haladéktalanul, írásban bejelenteni a Fővárosi ítélőtábla elnökének az Elnöki Iroda útján a belépésre jogosító igazolványa, illetve mágneskártyája elvesztését. 3. Az épület rendjének fenntartása 3.1. Általános szabályok 22. (1) A rendfenntartásért felelős személyek feladatait a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) a határozza meg. (2) A bírósági épület rendjének ellenőrzése mind a munkaidő alatt, mind azon kívül a rendfenntartást végző személy feladata. (3) Ha a bírósági épülethez érkező telefonhívásban merénylettel vagy közveszély okozással fenyegetnek, a hívást fogadó félnek mindent el kell követnie annak érdekében, hogy a telefonbeszélgetés időtartama minél hosszabb ideig tartson, törekedni kell a telefonbeszélgetés részleteinek megfigyelésére, az elhangzottak lehető legpontosabb rögzítésére annak érdekében, hogy a bejelentő kiléte megállapítható legyen. 6
7 3.2. Rendkívüli biztonsági intézkedések 23. (1) A bíróság és az eljáró tanács elnöke a Bszi a szerint intézkedik az épület rendjének megfelelő biztosítása érdekében, ha egy ügy elbírálása a rendfenntartás szempontjából kiemelt kockázatot jelenthet. (2) A Fővárosi ítélőtábla fokozott szintű biztosításához szükséges rendőrségi egyeztetéseket, az intézkedés elrendelésének adminisztratív előkészítését, a Fővárosi ítélőtábla elnökhelyettese látja el. (3) Fokozott szintű biztosítás esetén a Fővárosi ítélőtábla elnöke a fentiektől eltérő belépési rendet írhat elő, melynek során elrendelheti a Fővárosi ítélőtábla Fekete Sas utcai épületébe valamennyi belépő számára a biztonságtechnikai, illetve a szigorított biztonságtechnikai felügyelet melletti belépést. (4) A (3) bekezdésben meghatározott fokozott szintű biztosítás esetén minden belépő, minden egyes belépéskor egyidejű csomagvizsgálat mellett - szigorított biztonságtechnikai beléptetés esetén tűzszerészeti felügyelettel - köteles a fémkereső biztonsági kapun áthaladni. E rendelkezés alól a bírák, a Fővárosi ítélőtábla elnökének, illetve elnökhelyettesének engedélye alapján mentesülhetnek. (5) A (4) bekezdésben foglalt rendelkezés alól a 13. (3) bekezdés a)-j) pontjaiban meghatározott személyek az e (4) bekezdésben meghatározott módon mentesülhetnek. 24. (1) Áramszünet esetén a kizárólag tárgyalás meghallgatása céljából érkező személyek a hiba elhárításáig a bírósági épületbe nem léphetnek be. (2) Váratlan rendzavarás esetén a Fővárosi ítélőtábla elnökét a polgári kollégiumvezető útján telefonon, haladéktalanul kell értesíteni ( ). 4. Záró rendelkezések 25. (1) A rendész az általa vezetett nyilvántartásokat a tárgyév végén köteles bemutatni a polgári kollégium vezetőjének, aki a nyilvántartások ellenőrzését dátummal és aláírásával ellátva igazolja. (2) A Fővárosi ítélőtábla Budapest V., Markó utca 16. szám alatti szervezeti egységébe a Kúria épületébe történő be- és kiléptetési rend az irányadó és a hatályos. (3) A szabályzat elkészítéséért, módosításáért, annak jóváhagyatásáért, végrehajtásáért az Elnöki Titkárság bírósági ügyintézője a felelős. A szabályzatot a Fővárosi ítélőtábla elnökének jóvá kell hagynia. (4) A szabályzatot érintő jogszabályváltozás, szervezetszabályozó közjogi eszköz változása, illetve egyéb változás esetén a szabályzatot felül kell vizsgálni, és a szükséges módosításokat az előírt határidőben, de legkésőbb a hatálybalépéstől (bekövetkezéstől) számított 90 napon belül át kell vezetni. 7
8 (5) A szabályzat megismerése a Fővárosi ítélőtábla intranetes honlapján minden dolgozó számára biztosított. A szabályzat, illetve módosításának hatályba lépéséről a Fővárosi ítélőtábla vezetői elektronikus levélben értesítést kapnak. (6) Az Országos Bírósági Hivatal elnökének a bíróságok igazgatásáról rendelkező szabályzatról szóló 6/2015. (XI.30.) OBFI utasítás 198. (2) bekezdése alapján jelen szabályzat a Fővárosi ítélőtábla internetes honlapján is közzétételre kerül. (7) A szabályzat megismerésének igazolása a papír alapú Megismerési nyilatkozat (/. számú melléklet) aláírásával történik. A megismerési nyilatkozat aláírására kötelezettek az elnökhelyettes, a kollégiumvezetők, a főosztályvezetők, az osztályvezetők és az irodavezetők. E vezetők aláírásukkal nyilatkoznak arról, hogy a szabályzat tartalmát megismerték, illetve arról, hogy tájékoztatják beosztottjaikat a szabályzat hatályba lépéséről és felhívják figyelmüket a szabályzat megismerésének kötelezettségére. (8) Ez a szabályzat június 1. napján lép hatályba, ezzel egyidejűleg a 2016.El.IV.A.16. számú szabályzat hatályát veszti. 8
9 1. számú melléklet MEGISMERÉSI NYILATKOZAT A Fővárosi ítélőtábla szabályzatát a Fővárosi ítélőtábla Budapest II., Fekete Sas utca 3. szám alatti épületébe történő be- és kilépés, az épületben tartózkodás rendjéről, valamint a bírósági épület rendje fenntartásának követelményeiről megismertem. Tudomásul veszem, hogy az abban foglaltakat a munkavégzésem során köteles vagyok betartani, a változásokat nyomon követni. Név Beosztás Kelt Aláírás 9
s z a b á l y z a t o t
Keszthelyi Városi Bíróság Elnöke 2012.El.II.B.3. szám. A Keszthelyi Városi Bíróság Elnökének 1/2012. számú szabályzata a bírósági épületben tartózkodás szabályairól és a bírósági épület rendje fenntartásának
A LENTI VÁROSI BÍRÓSÁG ÉPÜLETÉBEN TARTÓKODÁS SZABÁLYAIRÓL ÉS A BÍRÓSÁGI ÉPÜLET RENDJE FENNTARTÁSÁNAK KÖVETELMÉNYEIRŐL SZÓLÓ SZABÁLYZAT
A Lenti Városi Bíróság Elnöke 2012.El.II.B.2. szám A LENTI VÁROSI BÍRÓSÁG ÉPÜLETÉBEN TARTÓKODÁS SZABÁLYAIRÓL ÉS A BÍRÓSÁGI ÉPÜLET RENDJE FENNTARTÁSÁNAK KÖVETELMÉNYEIRŐL SZÓLÓ SZABÁLYZAT - 2 - A Lenti Városi
A BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK ÉS AZ ILLETÉKESSÉGI TERÜLETÉN MŰKÖDŐ HELYI BÍRÓSÁGOK ÉPÜLETÉBEN VALÓ TARTÓZKODÁSRÓL, VALAMINT AZ
HO^i/Ct o au OU)[ BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKE 1443 BUDAPEST Pf. I75. i 146 Budapest XIV,. Thököly út 97-101. Telefon : 252-0759 2012.E1.III.A.19/3. A BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK ÉS AZ ILLETÉKESSÉGI
SZABÁLYZAT A GYULAI KÖZIGAZGATÁSI ÉS MUNKAÜGYI BÍRÓSÁG GYULA, KOSSUTH TÉR 9. SZÁM ALATTI ÉPÜLETÉBE TARTÓZKODÁS RENDJÉRŐL
GYULAI KÖZIGAZGATÁSI ÉS MUNKAÜGYI BÍRÓSÁG ELNÖKE 5700 Gyula, Kossuth tér 9. Pf.: 102. Telefon/Fax: (66) 562-250 2015. El.I.D.15/2.szám SZABÁLYZAT A GYULAI KÖZIGAZGATÁSI ÉS MUNKAÜGYI BÍRÓSÁG GYULA, KOSSUTH
A VESZPRÉMI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKÉNEK S Z A B Á L Y Z A T A. a törvényszék épületébe történő be- és kilépés, valamint az épületben tartózkodás rendjéről
VESZPRÉMI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKE 8200. Veszprém, Vár u. 19. 8210. Pf.: 1029 t. 06 88 577-520 f. 06 88 577-509 e. birosag_veszprem@veszpremit.birosag.hu www.veszpremitorvenyszek.hu 2015.El.II.B.42. A VESZPRÉMI
AZ EGRI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKÉNEK 2012. ÉVI 15. SZÁMÚ SZABÁLYZATA a 2013. évi módosítással egységes szerkezetben A FÜZESABONYI JÁRÁSBÍRÓSÁG
2012.El.II.B.39/5/7. AZ EGRI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKÉNEK 2012. ÉVI 15. SZÁMÚ SZABÁLYZATA a 2013. évi módosítással egységes szerkezetben A FÜZESABONYI JÁRÁSBÍRÓSÁG FÜZESABONY, EGYETÉRTÉS ÚT 10. SZÁM ALATTI ÉPÜLETÉBE
S Z E G E D I Í T É LŐTÁBLA ELNÖKE S Z E G E D
S Z E G E D I Í T É LŐTÁBLA ELNÖKE S Z E G E D Telefon: 62/568-555 6701 Szeged Pf. 1192 2013. El. II. B. 1/2. Szegedi Ítélőtábla épületében tartózkodás szabályairól és az épület rendje fenntartásáról szóló
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 14/2016. (XII. 22.) OBH utasítása
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 14/2016. (XII. 22.) OBH utasítása a rendkívüli és egyéb eseményekkel kapcsolatos tájékoztatás rendjéről szóló szabályzatról szóló 17/2012. (X. 18.) OBH utasítás módosításáról
SZABÁLYZAT BÉKÉSCSABAI JÁRÁSBÍRÓSÁG BÉKÉSCSABA, ÁRPÁD SOR 4. SZÁM ALATTI ÉPÜLETÉBE TARTÓZKODÁS RENDJÉRŐL
SZABÁLYZAT A BÉKÉSCSABAI JÁRÁSBÍRÓSÁG BÉKÉSCSABA, ÁRPÁD SOR 4. SZÁM ALATTI ÉPÜLETÉBE TÖRTÉNŐ BE- ÉS KILÉPÉS, VALAMINT AZ ÉPÜLETBEN VALÓ TARTÓZKODÁS RENDJÉRŐL 2 I. Általános intézkedések A bíróságok szervezetéről
18/1997. (X. 27.) ORFK utasítás. az Országház és az Országgyűlés Irodaháza beléptetési, behajtási és parkolási rendjére.
18/1997. (X. 27.) ORFK utasítás az Országház és az Országgyűlés Irodaháza beléptetési, behajtási és parkolási rendjére Szám: 5-1/18/1997. TÜK A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 46. -a (1) bek.
AZ EGRI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKÉNEK
2012.El.II.B.38/13. AZ EGRI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKÉNEK AZ EGER, BARKÓCZY UTCA 1. SZÁM ALATTI ÉPÜLETBE TÖRTÉNŐ BE- ÉS KILÉPÉS, VALAMINT AZ ÉPÜLETBEN VALÓ TARTÓZKODÁS RENDJÉRŐL SZÓLÓ 2012. ÉVI 10. SZÁMÚ SZABÁLYZATA
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 25/2012. (XII. 21.) OBH utasítása a szolgálati bíróság tagjai kinevezésének részletszabályairól és díjazásáról
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 25/2012. (XII. 21.) OBH utasítása a szolgálati bíróság tagjai kinevezésének részletszabályairól és díjazásáról Az Országos Bírósági Hivatal elnökeként a bíróságok
1.) Közfeladatot ellátó szerv szervezeti ábrája és azok feladatleírása - szervezeti ábra külön dokumentumban
1.) Közfeladatot ellátó szerv szervezeti ábrája és azok feladatleírása - szervezeti ábra külön dokumentumban - Szervezeti egységek: Kollégiumok: A kollégium meghatározott ügyszakba beosztott bírák testülete.
Tájékoztató a bírósági szervezetet érintő, 2014.január 1. napján hatályba lépő törvénymódosításokról
Tájékoztató a bírósági szervezetet érintő, 2014.január 1. napján hatályba lépő törvénymódosításokról I. A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (Bszi.) módosítása Meghatározásra
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 6/2012. (IV. 13.) OBH utasítása a bírák és igazságügyi alkalmazottak tevékenysége elismeréséről szóló szabályzatról Az Országos Bíróság Hivatal elnökeként a bíróságok
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének. 5/2017. (IV. 28.) OBH utasítása
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 5/2017. (IV. 28.) OBH utasítása a bíróságok és az Országos Bírósági Hivatal honvédelmi, polgári- és katasztrófavédelmi szervezetéről, főbb feladatairól, továbbá tevékenységének
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 11/2014. (VII. 11.) OBH utasítása a bírósági közvetítésről és a kijelölés feltételeiről szóló szabályzatról
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 11/2014. (VII. 11.) OBH utasítása a bírósági közvetítésről és a kijelölés feltételeiről szóló szabályzatról Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a bírósági közvetítés
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 7/2018. (VII. 11.) OBH utasítása a közérdekű bejelentésekkel és panaszokkal kapcsolatos eljárás rendjéről
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 7/2018. (VII. 11.) OBH utasítása a közérdekű bejelentésekkel és panaszokkal kapcsolatos eljárás rendjéről A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. (4) bekezdés
3/2009. (OT 2.) ORFK utasítás
3/2009. (OT 2.) ORFK utasítás a Miniszterelnöki Hivatal Központi Irodaházába történő be- és kiléptetés, a csomag- és áruszállítás, a postai küldemények kézbesítésének szabályairól Szám: 3/2009. A Miniszterelnöki
A Szolnoki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ügyelosztási rendje évre. egységes szerkezetben
SZOLNOKI KÖZIGAZGATÁSI ÉS MUNKAÜGYI BÍRÓSÁG ELNÖKE 5000 Szolnok, Kossuth út 1. t. 06 56 501 400 f. 06 56 410 905 e. birosagmunkaugy@szolnokit.birosag.hu http://szolnokitorvenyszek.birosag.hu/ 2018.EL.III.A.2/5.
17/2012. (X. 18.) OBH utasítás. a rendkívüli és egyéb eseményekkel kapcsolatos tájékoztatás rendjéről szóló szabályzatról
17/2012. (X. 18.) OBH utasítás Módosításokkal egységes szerkezetben. Hatályos 2017. szeptember 12-től. a rendkívüli egyéb eseményekkel kapcsolatos tájékoztatás rendjéről szóló szabályzatról Az Országos
A BÍRÓSÁGI ÉPÜLETEKBEN TARTÓZKODÁS ÉS A BÍRÓSÁGI ÉPÜLETEK RENDJÉNEK FENNTARTÁSI
Szolnoki Törvényszék E l n ö k e 5001 Szolnok Pf. 100 2012. El. II. B. 7. szám A BÍRÓSÁGI ÉPÜLETEKBEN TARTÓZKODÁS ÉS A BÍRÓSÁGI ÉPÜLETEK RENDJÉNEK FENNTARTÁSI S Z A B Á L Y A I 2 A Szolnoki Törvényszék
AZ EGRI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKÉNEK ÉVI 20. SZÁMÚ SZABÁLYZATA
2015.El.I.D.32. AZ EGRI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKÉNEK 2015. ÉVI 20. SZÁMÚ SZABÁLYZATA AZ EGRI TÖRVÉNYSZÉK IDEIGLENES ELHELYEZÉSÉT SZOLGÁLÓ, EGER, HATVANASEZRED UTCA 1. SZÁM ALATTI OBJEKTUMBAN A BE- ÉS KILÉPÉS,
Az Egri Törvényszék készenléti és ügyeleti terve év július hó 1. napjától december hó 31. napjáig
elnök 3300 Eger, Barkóczy utca 1. t. 06 36 310-476 f. 06 36 310-476 e. elnok@egrit.birosag.hu www.birosag.hu/torvenyszekek/egri-torvenyszek 2016.El.III.C.3/4.szám Az Egri Törvényszék készenléti és ügyeleti
9/2012. (V. 8.) OBH utasítás
Egységes szerkezetben. Hatályos 2012. május 9-től. 9/2012. (V. 8.) OBH utasítás a talár viseléséről, valamint az ülnökök, a jegyzőkönyvvezetők és az eljárási cselekményt végző bírósági titkárok öltözködési
A Székesfehérvári Törvényszék Elnökének SZABÁLYZATA
A SZÉKESFEHÉRVÁRI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKE SZÉKESFEHÉRVÁR 2012. El. II. B. 2/4/2. A Székesfehérvári Törvényszék Elnökének SZABÁLYZATA a Székesfehérvári Törvényszék 8000 Székesfehérvár Zichy liget 10. szám alatti
Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó személyi juttatásai
I. TELJES MUNKAIDŐBEN FOGLALKOZTATOTTAK 000010 országgyűlési képviselő 000020 köztársasági elnök 01 02 000021 alkotmánybíró 03 000022 Legfelsőbb Bíróság elnöke 04 000023 legfőbb ügyész 05 000024 országgyűlési
A Székesfehérvári Törvényszék Elnökének SZABÁLYZATA
SZÉKESFEHÉRVÁRI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKE SZÉKESFEHÉRVÁR 2012. El. II. B. 2/4/1. A Székesfehérvári Törvényszék Elnökének SZABÁLYZATA a Székesfehérvári Törvényszék 8000 Székesfehérvár Dózsa György u. 1. szám alatti
Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó személyi juttatásai
3 4 2 5 1 2 3 4 5 6 7 8 9 1 I. TELJES MUNKAIDŐBEN FOGLALKOZTATOTTAK 1 országgyűlési képviselő 1 11 Európai Parlament magyarországi képviselői 2 2 köztársasági elnök 3 21 alkotmánybíró 4 22 Legfelsőbb Bíróság
Magyar joganyagok - 22/2015. (IX. 18.) ORFK utasítás - az általános rendőrségi felada 2. oldal 4. A Rendőrség épületeibe (a továbbiakban: épület) - az
Magyar joganyagok - 22/2015. (IX. 18.) ORFK utasítás - az általános rendőrségi felada 1. oldal 22/2015. (IX. 18.) ORFK utasítás az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv épületeibe
6/2015. (X.5.) OBH Elnöki ajánlás. Távközlési hálózat útján lefolytatott távmeghallgatásról és távtolmácsolásról a. civilisztikai eljárásokban
ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL ELNÖKE 1055 Budapest, Szalay utca 16. t. 06 1 354 4108 f. 06 1 332 6312 e. obh@obh.birosag.hu www.birosag.hu 6/2015. (X.5.) OBH Elnöki ajánlás Távközlési hálózat útján lefolytatott
I. ÁLTALÁNOS TÉNYLEGES TULAJDONOSI NYILATKOZAT
I. ÁLTALÁNOS TÉNYLEGES TULAJDONOSI NYILATKOZAT Ügyfél azonosító (CIF ID): Családi és utónév: Születési családi és utónév: Születési hely, idő: Anyja születési családi és utóneve: Telefonszám (opcionális
Vezetékes és mobiltelefonok használatának rendje
Testnevelési Egyetem Vezetékes és mobiltelefonok használatának rendje A Szenátus elfogadta a 70/2015. (X. 29.) számú határozatával. A 2016. II. 25-ig elfogadott módosításokkal egységes szerkezetben. Módosító
SZABÁLYZAT. a bírósági épületekben tartózkodás szabályairól és a bírósági épületek rendje fenntartásának követelményeirıl
KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK E L N Ö K E Kecskemét, Rákóczi út 7. Tel.: 76/ 519-500 2012.El.II.H.10. szám SZABÁLYZAT a bírósági épületekben tartózkodás szabályairól és a bírósági épületek rendje fenntartásának
Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó személyi juttatásai
kapcsolódó fő összesen I. TELJES MUNKAIDŐBEN FOGLALKOZTATOTTAK 000010 országgyűlési képviselő 01 000011 Európai Parlament magyarországi képviselői 02 000020 köztársasági elnök 03 000021 alkotmánybíró 04
6/2012. (IV. 13.) OBH utasítás. a bírák és igazságügyi alkalmazottak tevékenysége elismeréséről szóló szabályzatról. Általános rendelkezések
6/2012. (IV. 13.) OBH utasítás Módosításokkal egységes szerkezetben. Hatályos 2019. március 9-től. a bírák és igazságügyi alkalmazottak tevékenysége elismeréséről szóló szabályzatról Az Országos Bírósági
A Kaposvári Törvényszék 2013. évi 1. számú S Z A B Á L Y Z A T A
2012.EL.II.B.6/16. szám A Kaposvári Törvényszék 2013. évi 1. számú S Z A B Á L Y Z A T A a Kaposvári Törvényszék illetékességi területén működő bíróságok épületeibe történő be- és kiléptetésről és az épületek
VIN-FAKTOR ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
VIN-FAKTOR ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Hatályba léptette: 1/2010. sz. Vezérigazgatói Utasítás Hatályba lépés dátuma: 2010. január 05. Érvényes: Visszavonásig A Társaság Panaszkezelési Szabályzatában
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 16/2016. (XII. 22.) OBH utasítása
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 16/2016. (XII. 2) OBH utasítása a bírósági végrehajtói fegyelmi bíróság bíró tagjai díjazásáról szóló szabályzatról szóló 2/2014. (I. 23.) OBH utasítás módosításáról
Új belépő információs csomag bírák számára
Új belépő információs csomag bírák számára Kedves Kollégánk! Szeretettel köszöntjük a bíróság munkatársai között. A munkakezdés megkönnyítése érdekében az alábbiakra hívjuk fel figyelmét: Kérjük, ismerkedjen
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKE. SZEGED 6701 Szeged, Pf Telefon/fax: 06/
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKE SZEGED 6701 Szeged, Pf. 408. Telefon/fax: 06/62-549-484 2017.El.II.B.44. A SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK - ÉS AZ ILLETÉKESSÉGI TERÜLETÉN MŰKÖDŐ BÍRÓSÁGOK - SZABÁLYZATA (az I. számú módosítások
VEZETÉKES ÉS MOBILTELEFONOK HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYZATA
Vezetékes és mobiltelefonok használatának szabályzata Hatályos: 2011. szeptember 01-jétől Békés Megyei Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény VEZETÉKES ÉS MOBILTELEFONOK HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYZATA Hatályos:
2016. El. II. B. 2/7 A Székesfehérvári Törvényszék Elnökének SZABÁLYZATA
SZÉKESFEHÉRVÁRI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKE SZÉKESFEHÉRVÁR 2016. El. II. B. 2/7 A Székesfehérvári Törvényszék Elnökének SZABÁLYZATA a Székesfehérvári Törvényszék 8000 Székesfehérvár Dózsa György u. 1. szám alatti
GYULAI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKI JOGKÖRBEN ELJÁRÓ ELNÖKHELYETTESE 5700 Gyula, Béke sugárút 38. Pf. 49. Telefon/Fax: (66) 463-037
GYULAI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKI JOGKÖRBEN ELJÁRÓ ELNÖKHELYETTESE 5700 Gyula, Béke sugárút 38. Pf. 49. Telefon/Fax: (66) 463-037 2015.El.I.D.2.11. szám SZABÁLYZAT A GYULAI TÖRVÉNYSZÉK ÉS A GYULAI JÁRÁSBÍRÓSÁG
TARTALOMJEGYZÉK UTASÍTÁSOK 8
2019/3. SZÁM 2019/3. SZÁM TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK AZ ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL ELNÖKÉNEK DÖNTÉSEI UTASÍTÁSOK 8 elnökének 9/2019. (III.29.) OBH utasítása a személyes adatok védelmére vonatkozó jogszabályi
Alapítvány ügyfél általános tényleges tulajdonosi nyilatkozata
Tisztelt Ügyfelünk! A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény 9. (1) bekezdése szerint a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező
A tervezet előterjesztője
Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért
AZ ORSZÁGOS KLINIKAI IDEGTUDOMÁNYI INTÉZET KERETÉBEN TEVÉKENYSÉGET ELLÁTÓ EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK SZAKMAI FELÜGYELETÉNEK RENDJE
AZ ORSZÁGOS KLINIKAI IDEGTUDOMÁNYI INTÉZET KERETÉBEN TEVÉKENYSÉGET ELLÁTÓ EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK SZAKMAI FELÜGYELETÉNEK RENDJE Jóváhagyta: A dokumentum kódja: SZ-17/M01 Változat száma: 01 Prof. Dr. Nagy
VEZETÉKES ÉS RÁDIÓTELEFONOK HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYZATA
VEZETÉKES ÉS RÁDIÓTELEFONOK HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYZATA MTA Nyelvtudományi Intézet VEZETÉKES ÉS RÁDIÓTELEFONOK HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYZATA Hatályos: 2014. január 1-től 2 A VEZETÉKES ÉS RÁDIÓTELEFONOK HASZNÁLATÁNAK
A Székesfehérvári Törvényszék Elnökének SZABÁLYZATA
SZÉKESFEHÉRVÁRI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKE SZÉKESFEHÉRVÁR 2016. El. II. B. 2/9. A Székesfehérvári Törvényszék Elnökének SZABÁLYZATA a Bicskei Járásbíróság 2060 Bicske, Hősök tere 3. szám alatti épületébe történő
Egyéb feltételtől függő pótlékok és juttatások. illetmény-pótlékok. Érték típus: Ezer Forint
34 - Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidiben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó személyi juttatásai # Megnevezés Alapilletmények Illetménykiegészít ések Nyelvpótlék Egyéb kötelező
2. oldal 4. Az engedélyezett bírói engedélyhez kötött eszköz alkalmazásának végrehajtása 5. (1) Az engedélyezett bírói engedélyhez kötött eszköz alkal
1. oldal 13/2018. (VI. 7.) BM rendelet a titkos információgyűjtés bírói engedélyhez kötött eszközei kérelmezésével és az alkalmazás végrehajtásával kapcsolatos szabályokról A Rendőrségről szóló 1994. évi
2010. évi 6. számú szabályzat a bírák és az igazságügyi alkalmazottak belföldi kiküldetése esetén fizetendő költségtérítés szabályairól A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI.
BARCSI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE Hatálya: január 2-ától december 31-éig.
Barcsi Járásbíróság Elnöke 2016.El.III.A.4. szám BARCSI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE Hatálya: 2017. január 2-ától 2017. december 31-éig. 1. Alapadatok 1.1. A Barcsi Járásbíróság Elnökeként a Bíróságok
HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK VEZETÉKES ÉS RÁDIÓTELEFONOK HASZNÁLATÁRA VONATKOZÓ SZABÁLYZATA
HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK VEZETÉKES ÉS RÁDIÓTELEFONOK HASZNÁLATÁRA VONATKOZÓ SZABÁLYZATA Hajdúhadház, 2012. június 18. A VEZETÉKES ÉS RÁDIÓTELEFONOK HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYZATA
A SZERVEZETI FELELŐSSÉGI RENDSZER
A SZERVEZETI FELELŐSSÉGI RENDSZER A Legfőbb Ügyészség intézményi stratégiájának elkészítése ÁROP- 1.1.19-2012-2012-0004 kódszámú projekt társadalmi fenntarthatósági vállalásainak teljesítéséhez kapcsolódóan
A Türr István Gimnázium Kollégiumának épületében működtetett elektronikus térfigyelő rendszer adatkezelési szabályzata
A Türr István Gimnázium Kollégiumának épületében működtetett elektronikus térfigyelő rendszer adatkezelési szabályzata 1. A kezelt adatok köre A Türr István Gimnázium Kollégiumának épületében a földszinti
A Kaposvári Törvényszék évi 1. számú S Z A B Á L Y Z A T A
2012.EL.II.B.6/16. szám A Kaposvári Törvényszék 2013. évi 1. számú S Z A B Á L Y Z A T A a Kaposvári Törvényszék illetékességi területén működő bíróságok épületeibe történő be- és kiléptetésről és az épületek
A FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA BÜNTETŐ KOLLÉGIUMÁNAK ÜGYRENDJE. A kollégium meghatározott ügyszakba beosztott bírák testülete, melyet a kollégiumvezető vezet.
Az SZMSZ 2. számú melléklete 2018.El.II.B.21. Fővárosi Ítélőtábla Büntető Kollégiumvezető 1055 Budapest, Markó utca 16. t. 06 1 268 4813, fax.: 06 1 268 4814 www.birosag.hu A FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA BÜNTETŐ
Nem természetes személy ügyfél általános tényleges tulajdonosi nyilatkozata
Tisztelt Ügyfelünk! A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény 9. (1) bekezdése szerint a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező
Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó személyi juttatásai
1 I. TELJES MUNKAIDŐBEN FOGLALKOZTATOTTAK 000010 000011 000020 000021 000022 000023 000024 000025 000026 000027 000028 i közgyűlés alelnöke VÁLASZTOTT TISZTSÉGVISELŐK ÖSSZESEN: (01+...+18) 100030 100040
SZABÁLYZATOT. A szabályzat célja
Miskolci Törvényszék Elnöke 2016.El.I.D.17. A Miskolci Törvényszék Elnöke a bírósági ügyvitel szabályairól szóló 14/2002. (VIII.1.) IM rendelet (továbbiakban: Büsz.) 7. -ában rögzített, a tárgyaláson kívül
A Kisteleki Általános Iskola székhelyén működtetett. elektronikus térfigyelő rendszer adatkezelési szabályzata
A Kisteleki Általános Iskola székhelyén működtetett elektronikus térfigyelő rendszer adatkezelési szabályzata 1.) A kezelt adatok köre A Kisteleki Általános Iskola (továbbiakban: Iskola) székhelyén a Petőfi
TELEFONHASZNÁLATI SZABÁLYZAT
TELEFONHASZNÁLATI SZABÁLYZAT 2016. szeptember 14. 1. A Szabályzat célja, hogy meghatározza az Edutus Főiskola (továbbiakban: Főiskola) működéséhez kapcsolódó feladatellátáshoz szükséges mobiltelefonhasználat
A NAGYKANIZSAI ZRÍNYI MIKLÓS - BOLYAI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA. Adatkezelés és továbbítás intézményi rendje
A NAGYKANIZSAI ZRÍNYI MIKLÓS - BOLYAI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA Adatkezelés és továbbítás intézményi rendje 2018 A Zrínyi Miklós-Bolyai János Általános Iskola szervezeti és működési szabályzatának 2 sz. melléklete
A Barátság Kulturális Központ épületében működtetett elektronikus térfigyelő rendszer Adatvédelmi szabályzata
A Barátság Kulturális Központ épületében működtetett elektronikus térfigyelő rendszer Adatvédelmi szabályzata 1. A kezelt adatok köre A százhalombattai Barátság Kulturális Központ (továbbiakban: BKK) épületében
Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó személyi juttatásai
Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó ai 0000 000033 i közgyűlés tagja 14 13 18 19 I. TELJES MUNKAIDŐBEN FOGLALKOZTATOTTAK 000010 000020 000021
2017. évi CLI. törvény tartalma
2017. évi CLI. törvény tartalma I. FEJEZET: ALAPELVEK ÉS A TÖRVÉNY HATÁLYA 1. Alapelvek 1. [Törvényesség (legalitás) elve] 2. [Szakszerű és hatékony eljárás elve] 3. [A megkülönböztetés és részrehajlás
Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó személyi juttatásai
Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó ai 3 2 9 8 4 8 1 5 1 2 2 8 5 4 2 3 4 2 8 2 I. TELJES MUNKAIDŐBEN FOGLALKOZTATOTTAK 1 11 2 21 22 23 24
Rendkívüli és egyéb események jelentésének szabályai 2015.
Rendkívüli és egyéb események jelentésének szabályai 2015. Rendészeti Szabályzat 3. sz. melléklete Hatályba lépett: 2015. A szabályzat hatálya Kiterjed a Javítóintézet minden dolgozójára, és növendékére.
5. számú melléklet A törvényszék elnöke által kiadott belső szabályzatok
5. számú melléklet A törvényszék elnöke által kiadott belső szabályzatok A belső szabályzatok a Szervezeti és Működési Szabályzatot szervesen egészítik ki, így alkotva egy komplex egységet, melyek a következők:
ELJÁRÁSI REND A BÁCS-KISKUN MEGYEI TAKARÉKSZÖVETKEZETEK KÖZPONTI ÜGYFÉLSZOLGÁLATÁNAK MŰKÖDÉSÉRŐL
Tompa és Vidéke Takarékszövetkezet ELJÁRÁSI REND A BÁCS-KISKUN MEGYEI TAKARÉKSZÖVETKEZETEK KÖZPONTI ÜGYFÉLSZOLGÁLATÁNAK MŰKÖDÉSÉRŐL A jelen eljárási rend 2010. január 1-től hatályos a szabályzat 1. sz.
HELYISÉGEK ÉS BERENDEZÉSEK HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYZATA
MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Polgármesteri Hivatal 2462 Martonvásár, Budai út 13. sz. HELYISÉGEK ÉS BERENDEZÉSEK HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYZATA Hatályos: 2010. július 1. napjától HELYISÉGEK ÉS BERENDEZÉSEK
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének. 6/2018. (VI. 29.) OBH utasítása. egyes OBH utasítások módosításáról
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 6/2018. (VI. 29.) OBH utasítása egyes OBH utasítások módosításáról A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. (4) d) pontjában kapott felhatalmazás alapján,
AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR SZOLGÁLATVEZETŐI SZABÁLYZATA
AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR SZOLGÁLATVEZETŐI SZABÁLYZATA Jelen szabályzat az Országos Széchényi Könyvtárban az általános heti hivatalos munkaidőn kívül ellátott nyilvános könyvtári szolgálat irányításával
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának
Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért
2012 Elemi költségvetés
A megye megnevezése, székhelye:......... Irányító szerv:......... Számjel 350251 1251 05 9100 841105 PIR-törzsszám Szektor Megye PÜK Szakágazat A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 3525 Miskolc
ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT
Szent Anna Katolikus Óvoda és Általános Iskola OM: 027829 SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2. számú melléklete ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT 2013. Adatkezelési szabályzat 1. Az intézményünkben folyó adatkezelésnek
Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó személyi juttatásai
Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó juttatásai 3 5 4 7 3 2 2 5 4 6 3 4 2 8 2 Hmvhely Megyei Jogú Város Önkormányzat 2 3 4 5 6 7 8 9 I. TELJES
A szabályzat hatálya. A honvédelmi, polgári és katasztrófavédelmi tevékenység személyi feltételei és a megbízotti rendszer működése
O R S Z Á G O S B Í R Ó S Á G I H I V A T A L ELNÖKE Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 14/2012. (X. 18.) OBH utasítása a bíróságok és az Országos Bírósági Hivatal honvédelmi, polgári és katasztrófavédelmi
A személyazonosság igazoló ellenőrzése érdekében az ügyfél köteles valamely alábbi, érvényes és sérülésmentes okiratát bemutatni:
H I R D E T M É N Y A pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény által támasztott követelményekről A Magyarországi Volksbank Zrt. (a továbbiakban:
Számjel. Megye. Éves beszámoló Éves beszámoló ... a beszámoló elkészítéséért kijelölt felelős személy. ... (név)... (név)
A megye megnevezése, székhelye: Irányító szerv: Számjel 490012 1251 01 9100 841105 PIR-törzsszám Szektor Megye PÜK Szakágazat A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 1052 Budapest Városház utca 9-11
Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó személyi juttatásai
Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó ai I. TELJES MUNKAIDŐBEN FOGLALKOZTATOTTAK 000010 000020 000021 000022 Legfelsőbb Bíróság elnöke 000023
NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA VEZETÉKES ÉS RÁDIÓTELEFONOK HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYZATA
NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA VEZETÉKES ÉS RÁDIÓTELEFONOK HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYZATA Elfogadva: 2012. április 24., hatályba lép: 2012. április 26-án Módosítás: 2015. március 31., hatályba
Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó személyi juttatásai
I. TELJES MUNKAIDŐBEN FOGLALKOZTATOTTAK 0000 000020 000021 000023 000025 000029 egyéb választott tisztségviselő (vezető) polgármester, polgármester helyi önkormányzati képviselő-testület tagja 000033 megyei
TÉNYLEGES TULAJDONOSI NYILATKOZAT (TTNY)
Alulírott, TÉNYLEGES TULAJDONOSI NYILATKOZAT (TTNY) A pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII.. törvény szerinti tényleges tulajdonos 1 személyének
TARTALOMJEGYZÉK UTASÍTÁSOK 17
2017/10-11. SZÁM 2017/10-11. SZÁM TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK AZ ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL ELNÖKÉNEK DÖNTÉSEI UTASÍTÁSOK 17 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 14/2017. (X. 20.) OBH utasítása a
Gombai Polgármesteri Hivatal. Szervezeti és Működési Szabályzata
Gombai Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata Jóváhagyás: A Szervezeti és Működési szabályzatot egységes szerkezetbe foglalt szövegezéssel Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
2015.El.II.A.2/37. szám. A Fővárosi Törvényszék munkaterve 2016.
2015.El.II.A.2/37. szám A Fővárosi Törvényszék munkaterve 2016. ÖSSZBÍRÓI ÉRTEKEZLET 1./ A Fővárosi Törvényszék elnökének tájékoztatója a Fővárosi Törvényszék 2015. évi működéséről 2./ A Fővárosi Törvényszék
A Miskolci Törvényszék beléptetési szabályzata
Miskolci Törvényszék Elnöke 2012. El. II. B. 1. 35/9. szám A Miskolci Törvényszék beléptetési szabályzata 1./ A Miskolci Törvényszék beléptetési szabályzatát a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról
Iktsz.: 9. melléklet. EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS 1. sz. Módosítása
Iktsz.: 9. melléklet EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS 1. sz. Módosítása mely létrejött egyrészről név: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata székhelye: 3525 Miskolc, Városház tér 8. képviselő: Dr. Kriza Ákos
1/2017. (I.19.) SZÁMÚ POLGÁRMESTERI ÉS JEGYZŐI EGYÜTTES UTASÍTÁS SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS
SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS JEGYZŐJE 1/2017. (I.19.) SZÁMÚ POLGÁRMESTERI ÉS JEGYZŐI EGYÜTTES UTASÍTÁS SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNÁL ÉS POLGÁRMESTERI
A Szolnoki Törvényszék Polgári-Gazdasági-Közigazgatási Kollégiumának
SZOLNOKI TÖRVÉNYSZÉK Polgári-Gazdasági-Közigazgatási Kollégium V e z e t ő j e 5000 Szolnok, Kossuth Lajos út 1. t. 06 56 501 410 f. 06 56 410 906 e. birosag@szolnokit.birosag.hu http://www.szolnokitorvenyszek.birosag.hu
T/13860. számú. törvényjavaslat
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/13860. számú törvényjavaslat a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvénynek, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII.
I. Teljesítménymenedzsment Fővárosi Ítélőtábla 2. Teljesítmény-beszámoló III. fázis 2. lépés Adatszolgáltatási mátrix
I. Teljesítménymenedzsment Fővárosi Ítélőtábla 2. Teljesítmény-beszámoló III. fázis 2. lépés Adatszolgáltatási mátrix 1 A szervezeti egységek éves tevékenységéről szóló jelentés az elnöki éves beszámolóhoz
ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL ELNÖKE
ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL ELNÖKE Az Országos Bírósági Hivatal elnöke 6/2013. (VI. 25.) OBH utasítása a 2013. évi fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználási rendjéről szóló szabályzatról Az államháztartásról
A szabályzat hatálya. Intézkedési tervek
O R S Z Á G O S B Í R Ó S Á G I H I V A T A L ELNÖKE Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 15/2012. (X. 18.) OBH utasítása a bíróságok és az Országos Bírósági Hivatal honvédelmi, polgári és katasztrófavédelmi
BÁCS-KISKUN MEGYEI TAKARÉKSZÖVETKEZETEK KÖZPONTI ÜGYFÉLSZOLGÁLATÁNAK MŰKÖDÉSÉRŐL
Hartai Takarékszövetkezet 6326 Harta, Kossuth L. u. 31. ELJÁRÁSI REND A BÁCS-KISKUN MEGYEI TAKARÉKSZÖVETKEZETEK KÖZPONTI ÜGYFÉLSZOLGÁLATÁNAK MŰKÖDÉSÉRŐL A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
A STONEHENGE J.J KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
A STONEHENGE J.J KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Verzió: Készítette: Hatályba lépés napja: v1 Sajti László szervezeti igazgató 2014. január 02. 1 I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I.1. A Szabályzat célja Jelen
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének. 4/2017. (IV. 11.) OBH utasítása
1 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 4/2017. (IV. 1) OBH utasítása az európai jogi szaktanácsadói hálózatról szóló 9/2016. (X. 17.) OBH utasítás módosításáról A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX.