BÜNTETŐJOG KÜLÖNÖS RÉSZ



Hasonló dokumentumok
A.13. A bűncselekmény megvalósulási stádiumai. Vázlat Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016.

Aki anélkül, hogy a bűncselekmény elkövetőjével az elkövetés előtt megegyezett volna

Jogi Alapismeretek II.

A jogi ismertek oktatásának célja kettős:

AZ EGÉSZSÉGÜGY ÉS A RENDŐRSÉG KAPCSOLATA

időbeli hatály területi hatály személyi hatály hatály

ÖNELLENŐRZŐ KÉRDÉSSOR IV.

A.8. A jogellenességet (társadalomra veszélyességet) kizáró okok rendszere; a jogos védelem és a végszükség

1. Az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása, hazaárulás, kémkedés Az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása 139. (1) Aki olyan cselekményt

3/2013 BJE: I. 1 Az emberölés elhatárolása az élet és testi épség elleni egyéb bűncselekményektől

Büntetőjog II. Igazságügyi igazgatási alapszak

A.11. A tévedés és a büntetőeljárás lefolytatását kizáró okok, különös tekintettel a magánindítvány hiányára

KÚRIA. 3/2013. BJE. szám

ÁLTALÁNOS JOGI ISMERETEK IV. BÜNTETŐJOG DR. VARGA ÁGNES DR. SZABÓ JÓZSEF TAMÁS MISKOLCI EGYETEM ÁJK MÁRCIUS

A.9. Az alannyá válást kizáró okok: a kóros elmeállapot, a kényszer és a fenyegetés; a kényszergyógykezelés

Fiatalkorúak

Jogi Jegyzetek Gyűjteménye - Tényállások röviden

A FIZIOLÓGIÁS INDULAT BÜNTETŐJOGI JELENTŐSÉGE. Szerző: DR. MÁTHÉ MAGDOLNA. Budapest, szeptember hó 22.

A.16. A bűncselekményi egység és halmazat. Vázlat Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász Alapszak Miskolc, 2016.

A.15. A társas bűnelkövetési alakzatok (bűnszövetség, bűnszervezet, csoportos elkövetés) és a bűnkapcsolatok

1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről

Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016.

Helye a közigazgatásban, fogalmak

1. A BÜNTETŐ TÖRVÉNY HATÁLYA,

Általános jogi ismeretek III.

ntetőjog alapfogalmai a ncselekményeknyek

Jogi alapismeretek III. Dr.Illés Katalin november 9. ELTE IK Oktatás- és Médiainformatikai Tanszék

Közigazgatási szankciótan. Gerencsér Balázs Szabolcs PhD. 2013

T Á J É K O Z T A T Ó évi bűnözésről

TARTALOMJEGYZÉK

Kollokviumi kérdések 2012

13. Az információ büntetőjogi védelme. A büntetőjog alapvető fogalmi kérdései

ÖNELLENŐRZŐ KÉRDÉSSOR III. a április 1-i konzultáció anyagához A büntetőjogi felelősségre vonás akadályai

ALAPFOKÚ SZAKISMERETI KÉPZÉS

Törvénytervezet a Büntető Törvénykönyvről *

A közigazgatási szankcionálás

Büntetőjog Általános Rész

Általános jogi ismeretek IV.

BÜNTETŐJOG ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK ÉS TANANYAG 2013/2014. TANÉV TAVASZI FÉLÉV

Deres Petronella Domokos Andrea. Büntetőjogi Záróvizsga-felkészítő a évi C. törvény (új Btk.) alapján

A büntetés kiszabása

Általános tájékoztató a szabálysértési eljárásról

1978. évi IV. törvény. a Büntető Törvénykönyvről ÁLTALÁNOS RÉSZ. A büntető törvény célja. I. fejezet. A büntető törvény hatálya.

BÜNTETŐJOG ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK ÉS TANANYAG

2011. évi CL. törvény

A.17. A büntetés jogalapja és célja; a büntetőjogi büntetés fogalma; a hatályos szankciórendszer jellemzői

Az új Büntető Törvénykönyv kábítószerekre és hasonlókra vonatkozó bekezdései ( )

Vázlat Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016.

Polgári védelmi szervezetek alapképzése. Beosztotti jogok, kötelezettségek

Beleegyezés a kezelésbe a kezelés visszautasítása

A kegyes halál büntetőjogi értelmezése. Szerző: dr. Faix Nikoletta

1. dia A tanulók fegyelemsértésének polgári jogi és büntetőjogi vonatkozásai. 2. dia. 3. dia. Kiegészítő cím: és szabálysértési. Jogszabályi háttér

KÜLÖNÖS RÉSZ. X. fejezet. Az állam elleni bűncselekmények. Az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása. Az alkotmányos rend elleni szervezkedés

BTK. KÜLÖNÖS RÉSZ TANANYAGA (2012. évi C. törvény) Az I. félév tananyaga

A.18. A szabadságvesztés-büntetés kialakulása; a büntetési nem hatályos szabályozása (tartam és végrehajtási fokozatok). Az elzárás.

Jogi Jegyzetek Gyűjteménye - B tételek

Törvénykönyvről szóló évi IV. törvény és más büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról

MAGYAR KÖZLÖNY. eljárás során létrejött, illetve létrehozott, a méhbe be nem ültetett embriót is érteni kell.

Általános jogi ismeretek II. Büntetőjog

Az infanticidium, azaz a csecsemőgyilkosság kodifikálásának nemzetközi és hazai áttekintése. Domjánné dr. Hajzsel Krisztina

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG

Közigazgatási szankciótan. Gerencsér Balázs Szabolcs PhD. 2017

A Bírósági Határozatok című folyóiratban évben megjelent határozatok

A gyermek- és ifjúkori bűnözés adatai az egységes nyomozó hatósági és ügyészségi bűnügyi statisztikában év

Az emberölés kísérlete és az életveszélyt okozó testi sértés. elhatárolásának egyes kérdései

Bevezetés Az alapjogok korlátozásának általános szabályai... 5

Jogi alapismeretek nov. 30.

Az alkohol, a befolyásoltság és a büntetőjog

A.3) A büntető törvény hatálya. Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016.

ÍTÉLŐTÁBLAI HATÁROZATOK

T/ számú. törvényjavaslat

Igazságügyi igazgatási alapszak Büntetıjog I. 2013/2014. tanév, 2. félév

Bűncselekményegység és halmazat

A zsarolás anyagi jogi kérdései és elhatárolása más vagyon elleni erőszakos. bűncselekményektől. Szerző: Dr. Mensáros-Tordai Judit Tekla:

BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI JOGI ISMERETEK JEGYZET ALAP- ÉS KÖZÉPFOKÚ KÉPZÉS

Általános jogi ismeretek IV. Büntetőjog

Egyenlő bánásmód és diszkrimináció. A megkülönböztetés- mentességi jog alapfogalmai Uszkiewicz Erik

A.12. A büntethetőséget megszüntető okok rendszere, különös tekintettel a tevékeny megbánásra (a külön törvényi rendelkezésekre is figyelemmel)

Tájékoztató. az ismertté vált kiemelt bűncselekmények sértettjeiről, valamint a sértettek és elkövetők kapcsolatairól a években

B NÖZÉS ÉS LEGF BB ÜGYÉSZSÉGE

Transzfúzió jogi vonatkozásai. Dr. Vezendi Klára SZTE Transzfuziológiai Tanszék

Könnyű(?) testi sértés Szerző: dr. Szabó Szilvia

BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS

Büntető jog pillérei BÜNTETŐJOG MINT JOG 2013.VII.1-TŐL BÜNTETŐJOG

Tájékoztató. az ismertté vált kiemelt b ncselekmények sértettjeir l, valamint a sértettek és elkövet k kapcsolatairól a

A szabálysértési elzárás problematikája fiatalkorúak vonatkozásában. Szerző: dr. Faix Nikoletta november 11.

2. oldal (3) Az új büntető törvényt visszaható hatállyal kell alkalmazni a nemzetközi jog általánosan elismert szabályai alapján büntetendő cselekmény

A cselekvőképesség korlátozása a sürgősségi betegellátás során. Talabér János MSOTKE Kongresszus 2011.

2012. évi C. törvény a Büntetõ Törvénykönyvrõl* ÁLTALÁNOS RÉSZ I. FEJEZET ALAPVETÕ RENDELKEZÉSEK II. FEJEZET A MAGYAR BÜNTETÕ JOGHATÓSÁG

2. oldal (3) Az új büntető törvényt visszaható hatállyal kell alkalmazni a nemzetközi jog általánosan elismert szabályai alapján büntetendő cselekmény

Összes regisztrált bűncselekmény

A.5) A bűncselekmény fogalma (a fogalom Btk-szerinti meghatározása és elemzése); a bűncselekmények súly szerinti osztályozása (1843-tól)

BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS

VIII. AZ EMBERÖLÉS SZABÁLYOZÁSI ÚJDONSÁGOK ÉS RÉGI VITAKÉRDÉSEK

ÖNELLENİRZİ KÉRDÉSSOR II. a március 21-i konzultáció anyagához Tényállástan II. A büntetıjogi felelısségre vonás akadályai I.

A Magyar Büntető Törvénykönyv mely az évi IV. törvény megjelöléssel része a Magyar Törvénytárnak

A KÖZNYUGALOM ÉS KÖZBIZALOM ELLENI BŰNCSELEKMÉNYEK VÁLTOZÁSAI

TARTALOM. DEÁK ZOLTÁN 39 Gyakorlati problémák a sikkasztás tényállása kapcsán FIGYELŐ ÜGYÉSZI HÍREK

A.22. Kitiltás és kiutasítás. A mellékbüntetés jellemzői. A közügyektől eltiltás

Zugló Önkormányzata és a Zuglói Polgárőrség Áldozatvédelmi Programja. Azonosító szám: TÁMOP C-11/

Átírás:

BÜNTETŐJOG KÜLÖNÖS RÉSZ XXIV. fejezet: AZ ÁLLAM ELLENI BŰNCSELEKMÉNYEK 1. tétel Az állam elleni bűncselekmények rendszere és jellemzői az 1989. évi XXVI tv. alapján Az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása 254. (1) Aki olyan cselekményt követ el, amely közvetlenül arra irányul, hogy Magyarország alkotmányos rendjét erőszakkal vagy ezzel fenyegetve megváltoztassa, bűntett miatt öt évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő. (2) Aki az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló előkészületet követ el, egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (3) Nem büntethető az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása miatt, akinek önkéntes elállása következtében a bűncselekmény folytatása elmarad, vagy aki annak folytatását önként megakadályozza. Az alkotmányos rend elleni szervezkedés 255. (1) Aki olyan szervezetet hoz létre vagy vezet, amelynek célja, hogy Magyarország alkotmányos rendjét erőszakkal vagy ezzel fenyegetve megváltoztassa, bűntett miatt öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) Aki az (1) bekezdésben meghatározott szervezetben részt vesz, két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (3) Nem büntethető az alkotmányos rend elleni szervezkedés miatt, akinek önkéntes elállása következtében a szervezkedés folytatása elmarad, vagy aki annak folytatását önként megakadályozza. Lázadás 256. (1) Aki olyan tömegzavargásban vesz részt, amelynek közvetlen célja, hogy a) az Országgyűlést, b) a köztársasági elnököt, c) a Kúriát vagy d) a Kormányt az Alaptörvényben meghatározott jogköre gyakorlásában erőszakkal vagy ezzel fenyegetve akadályozza, vagy intézkedésre kényszerítse, bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. 1

(2) Aki az (1) bekezdésben meghatározott tömegzavargást szervez vagy vezet, öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (3) Aki lázadásra irányuló előkészületet követ el, egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (4) Nem büntethető lázadás miatt az a résztvevő, aki a tömegzavargást önként vagy a hatóság felhívására az erőszakos cselekmények megkezdése előtt elhagyja. Rombolás 257. (1) Aki Magyarország alkotmányos rendjének megzavarása céljából közművet, termelő-, közforgalmi vagy hírközlő üzemet vagy annak berendezését, középületet vagy építményt, termékkészletet, hadianyagot vagy rendeltetésénél fogva hasonlóan fontos más vagyontárgyat megsemmisít, használhatatlanná tesz vagy megrongál, bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) A büntetés öt évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha a rombolás különösen súlyos hátránnyal jár. (3) Aki rombolásra irányuló előkészületet követ el, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Hazaárulás 258. (1) Az a magyar állampolgár, aki Magyarország függetlenségének, területi épségének vagy alkotmányos rendjének megsértése céljából külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, bűntett miatt öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) A büntetés tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha a hazaárulást a) súlyos hátrányt okozva, b) állami szolgálat vagy hivatalos megbízatás felhasználásával, c) háború idején vagy d) külföldi fegyveres erő behívásával vagy igénybevételével követik el. (3) Aki hazaárulásra irányuló előkészületet követ el, egy évtől öt évig, háború idején két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Hűtlenség 259. Az a magyar állampolgár, aki állami szolgálatával vagy hivatalos megbízatásával visszaélve külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, és ezzel Magyarország függetlenségét, területi épségét vagy alkotmányos rendjét veszélyezteti, bűntett miatt két évtől nyolc évig, háború idején öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. 2

Az ellenség támogatása 260. (1) Aki háború idején Magyarország katonai erejének gyengítése céljából az ellenséggel érintkezésbe bocsátkozik, annak segítséget nyújt vagy a saját, illetve a szövetséges fegyveres erőnek hátrányt okoz, bűntett miatt tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő. (2) Aki az ellenség támogatására irányuló előkészületet követ el, két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Kémkedés 261. (1) Aki idegen hatalom vagy idegen szervezet részére Magyarország ellen hírszerző tevékenységet folytat, bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) Aki az (1) bekezdésben meghatározott kémkedést szigorúan titkos minősítésű adat kiszolgáltatásával követi el, öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (3) Aki kémkedésre irányuló előkészületet követ el, egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (4) Nem büntethető a hírszerző tevékenységre ajánlkozás vagy vállalkozás miatt, aki mielőtt egyéb hírszerző tevékenységet fejtett volna ki az ajánlkozását vagy vállalkozását a hatóságnak vagy az állam illetékes szervének bejelenti, és a külföldi kapcsolatát teljesen feltárja. A szövetséges fegyveres erő ellen elkövetett kémkedés 262. A 261. szerint büntetendő, aki a kémkedést Magyarország vagy a kölcsönös katonai segítségnyújtás kötelezettségét tartalmazó hatályos nemzetközi szerződés szerint Magyarországgal szövetséges állam területén, szövetséges fegyveres erő ellen követi el. Állam elleni bűncselekmény feljelentésének elmulasztása 263. (1) Aki hitelt érdemlő tudomást szerez arról, hogy alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása, alkotmányos rend elleni szervezkedés, lázadás, rombolás, hazaárulás, hűtlenség, az ellenség támogatása, kémkedés, szövetséges fegyveres erő ellen elkövetett kémkedés készül, vagy még le nem leplezett ilyen bűncselekményt követtek el, és erről a hatóságnak vagy az állam illetékes szervének, mihelyt teheti, nem tesz feljelentést, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) Az állam elleni bűncselekmény feljelentésének elmulasztása miatt az elkövető hozzátartozója nem büntethető. Kitiltás 264. Az e fejezetben meghatározott bűncselekmények esetében az elkövetővel szemben kitiltásnak is helye van. 3

XV. fejezet: AZ ÉLET, A TESTI ÉPSÉG ÉS AZ EGÉSZSÉG ELLENI BŰNCSELEKMÉNYEK (2-9) 2. tétel Az emberölés alapesete I. Az élet, a testi épség és az egészség elleni bűncselekmények az ember biológiai létezése, illetve az élettani értelemben vett ember testi integritása ellen irányulnak. Alaptörvény SZABADSÁG ÉS FELELŐSSÉG c. fejezete I cikk (1) Az EMBER sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait tiszteletben kell tartani. Védelmük az állam elsőrendű kötelessége. (2) Magyarország elismeri az ember alapvető egyéni és közösségi jogait. II cikk Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg. A Btk XV. fejezete ezeknek az alapjogoknak a büntetőjogi védelmét teremti meg. Büntetendő az emberi élet jogellenes kioltásának minden formája: 1. szándékos emberölés 2. gondatlan emberölés + 3. az öngyilkosságra rábírás +4. az öngyilkosság elkövetéséhez történő segítségnyújtás az élet védelmének +5. magzatelhajtás teljes körűvé tétele 6. a testi épséget, egészséget sértő, veszélyeztető, akár a legsúlyosabb esetekben akár a passzív alany halála is bekövetkezhet 4

II. Jogtörténet ELSŐ: Csemegi kódex (1878. évi V törvény) XVIII. fejezete gyilkosság megnevezéssel az előre megfontolt szándékból elkövetett emberölést szankcionálta halálbüntetéssel. (278 ) - minősítő körülmény nélküli emberölés határozott tartamú fegyházbüntetés - tv-ben meghatározott hozzátartozók sérelmére életfogytig tartó - több emberen követték el szabadságvesztés Gondatlan emberölést is büntette. Privilegizált esetek: - erős felindulásban elkövetett emberölés - kívánságra ölés: a sértett határozott és komoly kívánsága által hivatott arra, hogy megölje őt enyhébben rendelte büntetni - gyermekölés: az az anya követte el, aki a házasságon kívül született gyermekét szülés alatt, vagy közvetlenül a szülést követően megölte. MÁSODIK: 1961. évi V törvény Szándékos és gondatlan eseteket büntette, az enyhébb esteket nem. A szándékos emberölés minősített eseteinek a körét bővítette: - különös kegyetlenséggel - előre kitervelten - sok ember életét veszélyeztető módon - nyereségvágyból - más aljas indokból vagy célból - hivatalos személy ellen, hivatalos eljárása alatt, vagy miatt - több emberen - visszaesőként HARMADIK: 1978. évi IV törvény 2013. június 30. ig hatályos ugyanezeket a minősítő körülményeket megtartotta + - tizennegyedik életévét be nem töltött - külföldi hivatalos vagy ezek - közfeladatot ellátó támogatására, védelmére kelt - védekezésre képtelen személy sérelmére! 2012. évi LXII tv. + új bekezdés alapeset szerint büntetendő: - tizennegyedik életévét be nem töltött bírt rá öngyilkosságra, - akaratnyilvánításra képtelen személyt ha azt a passzív alany el is követte 5

NEGYEDIK: 2012. évi C törvény, mely 2013. július elsején lép hatályba. III. Nemzetközi Az emberölés szándékos és gondatlan alakzatát minden európai büntető törvénykönyv büntetni rendeli. Különbség a minősített, ill. a privilegizált esetek körében van. minősített privilegizált Német Btk. haszonszerzés végett aljas indokból különös kegyetlenséggel erős felindulásból kívánatra ölés Osztrák Btk. erős felindulásból kívánatra ölés újszülött megölése IV. Tételes jog elemzése 160 (1) Aki mást megöl, bűntett miatt öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. 1. Jogi tárgy Más ember életének védelméhez fűződő társadalmi érdek. AB:1990/23 az emberi élet minden mást megelőző legnagyobb érték Az emberi élethez való jog olyan korlátozhatatlan alapjog, amely számos más alapjognak forrása és feltétele. Az emberi élet védelme minden jogállam alapvető kötelessége DE: a Btk. csak a más ember életének jogellenes kioltását rendeli büntetni. az öngyilkosság nem bűncselekmény DE: az öngyilkosságban való közreműködést a tv. szankcionálja: 14. életévét be nem töltött, vagy akaratnyilvánításra képtelen állapotban bír rá és elköveti emberölésért felel. 2. Passzív alany kizárólag élő, természetes személy 160 (5) Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki tizennegyedik életévét be nem töltött vagy akaratnyilvánításra képtelen személyt öngyilkosságra rábír, ha az öngyilkosságot elkövetik. 6

Itt a passzív alany csak az lehet, aki az elkövetési magatartás = az öngyilkosságra rábírás idején a 14. életévét nem töltötte be, vagy akaratnyilvánításra képtelen. Fontos az életkor, illetve az akaratnyilvánítási képesség hiánya! Ha ezek a feltételek nem állnak fenn, akkor nem a Btk. 160 (5) szerinti emberölés, hanem a Btk. 162 szerinti öngyilkosságban való közreműködést valósítja meg az elkövető. (Megj.: ezek a feltételek a 160 (1) alapesetben közömbösek.) 160 (2) A büntetés tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha az emberölést i) tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére, követik el. 160 (1) bekezdés szerint az emberölés megvalósulása szempontjából közömbös a passzív alany életkora DE a jogi minősítésre kihat szándékos emberölés minősített esetéért felel, aki az ölést a 14. életévét be nem töltött személy sérelmére követi el. Btk. 160 (2)i. pontja Eutanázia Emberölés a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő, haldokló személy sérelmére is elkövethető. eutanázia = szép halál, kegyes halál Halál közeli állapotban levő, emberhez méltó életvitelre már nem képes, erős fájdalmakkal rendelkező személy életének megrövidítése - a kérésére, kezdeményezésére - önkéntes eutanázia - vagy a kezdeményezése nélkül nem önkéntes eutanázia Orvos beteg kapcsolat: gyógyíthatatlan betegségben szenvedő, elviselhetetlenül nagy fájdalmakat átélő embert, kifejezetten a beteg saját kérésére az orvos - a halálba segíti ( = aktív eutanázia) - az életet fenntartó további kezelést elmulasztja, nem adja meg ( = passzív eutanázia). Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. tv.: beteg önrendelkezéshez való joga döntés: kíván e a beteg egészségügyi ellátást igénybe venni, és milyen beavatkozásokat kér. ellátás visszautasításának joga az életfenntartó, vagy életmentő beavatkozás visszautasítására akkor van lehetősség, ha a betegség rövid időn belül ( az előírt eü. ellátás ellenére is) halálhoz vezet, gyógyíthatatlan. Érvényes a visszautasítása, ha o egy háromtagú orvosi bizottság a beteget megvizsgálja, o egybehangzóan írásban nyilatkoznak arról, hogy az o ellátás visszautasításának feltételei fennállnak és a o beteg a következmények ismeretében hozta meg a döntését. 7

o Nyilatkozatot követő 3. napon két tanú előtt megismétli a visszautasításra vonatkozó szándékát. (közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba, írásképtelenség esetén két tanú előtt) Nem utasíthatja vissza, ha várandós és előre láthatóan képes a gyermek kihordására. Az emberi élet kezdete vége: az emberi élet kezdete: amikor a szülés, vagyis a gyermeknek az anya testétől való elszakadása megindul toló fájások megkezdődnek. császármetszés kezdete. Alapvető feltétel: az élethez elengedhetetlenül szükséges szervekkel rendelkezzen a magzat. különben csak terhesség megszakításról beszélhetünk, ami emberölést nem valósít meg. az emberi élet vége: a halál bekövetkezte klinikai halál biológiai halál folyamat megfordíthatósága reverzibilis irreverzibilis légzés, keringés és agyműködés megszűnése átmenetileg teljesen Agyhalál: az agytörzs és az agy működése teljesen és visszafordíthatatlanul megszűnik. klinikai halál állapotában levő személy az emberölés passzív alanya lehet! a túlélő szervek csak egy működő központi idegrendszer irányításával képesek funkcionálni: A szerv és szövet eltávolítása a halottból akkor kezdhető meg, ha a kijelölt eü dolgozó meggyőződik arról, hogy az - elhunyt nem tett tiltakozó nyilatkozatot - a halott beálltát orvosi halott vizsgálattal megállapították / háromtagú orvosi bizottság igazolja az agyhalált 3. törvényi tényállás nyitott törvényi tényállás Elkövetési magatartás aktív magatartás tevéssel mulasztással megvalósítható passzív magatartás fizikai és pszichikai ráhatás (rábeszélés, rábírás) eszközzel (méreg, kés, lőfegyver, balta) eszköz nélkül (puszta testi erővel: megfojtás, ütlegelés, rúgás ) 8

Passzív magatartás: csak akkor, ha az elkövetőt nem büntetőjogszabály kötelezte olyan aktív tevékenység kifejtésére, amelynek a megtételére az elkövetőnek reális lehetősége volt, és amely megakadályozta volna a halálos eredmény bekövetkeztét. A jogi kötelezettség alapulhat családjogi, polgárjogi, munkajogi jogszabályon. (pl. csecsemő éhenhalása, kitett idősek megfagyása ) DE: az általános mindenkit terhelő segítség nyújtási kötelezettség elmulasztása emberölést nem valósít meg. Btk.166 segítségnyújtás elmulasztásának minősül mulasztással elkövetett emberölés csak akkor állapítható meg, ha az elkövető oldalán speciális jogi kötelezettség áll fenn az eredményt elhárító magatartás kifejtésére. 4. eredmény bűncselekmény élet kioltására alkalmas elkövetési magatartás + halál, mint eredmény közöttük ok-okozati összefüggés (pl. hátba szúrja kórházba kerül hónapok után a szövődményekbe belehal) DE: ok-okozati összefüggés hiánya kizárja a büntetőjogi felelősségre vonást mulasztással elkövetett szándékos emberölés: ok-okozati összefüggés, ha a halál, mint eredmény bekövetkeztének az oka a mulasztás, mint elkövetési magatartás volt (pl. az anya nem eteti gyermekét éhen hal a gyermek; jogi alapokon nyugvó kötelezettsége az anyának a gyermeke etetése!) vitatott kérdés 5. az eredményt elősegítő, siettető okoknak (concausa) a büntetőjogi felelősségre nincs hatása (pl. megszúrt sértett diagnosztikai tévedés miatt nem a megfelelő kezelést kapta és meghal. Szúrás a halálhoz vezető folyamat kiváltó oka, van ok okozati összefüggés, nem számít, hogy más személyek vagy egyéb körülmények is közrehatottak) előkészület és kísérlet ELŐKÉSZÜLET: Btk. 11 (1) Ha e törvény külön elrendeli, előkészület miatt büntetendő, aki a bűncselekmény elkövetése céljából az ehhez szükséges vagy ezt könnyítő feltételeket biztosítja, az elkövetésre felhív, ajánlkozik, vállalkozik, vagy a közös elkövetésben megállapodik. Az előkészületi magatartás büntetőjogi felelősséget megalapozzák akkor is, ha az elkövető a 14. életévét be nem töltött vagy az akaratnyilvánításra képtelen személyt bírja rá öngyilkosságra. 9

biztosítja a szükséges, a végrehajtást megkönnyítő feltételeket: beszerzi az eszközöket, megfigyeli a passzív alany életvitelét, szokásait felhív 1.) amíg a felhívott az ölési cselekményt nem kezdi meg emberölés előkészületéért felel (pl. anyagi előny kilátásba helyezésével megbízást ad) 2.a.) a felhívott az emberölési cselekményt a kísérleti szakba juttatja (tettesi magatartás) a felhívó már felbujtásért felel, ha a tettesben a felhívás elhangzásakor még nem alakult ki az ölési szándék 2.b.) a felhívott az emberölési cselekményt a kísérleti szakba juttatja (tettesi magatartás) a felhívó pszichikai bűnsegélyért felel, ha a felhívás megfogalmazásakor az elkövetőben az ölési szándék már kialakult ajánlkozik: az emberölés végrehajtásának kezdeményezése vállalkozik: másik kezdeményezését elfogadja mással a közös elkövetésben megállapodik legalább két személy akarja az emberölést végrehajtani. KÍSÉRLET: Btk. 10. (1) Kísérlet miatt büntetendő, aki a szándékos bűncselekmény elkövetését megkezdi, de nem fejezi be. (2) A kísérletre a befejezett bűncselekmény büntetési tételét kell alkalmazni. ha az eredmény bármely okból nem következik be, akkor az emberölés kísérlete valósul meg. cselekmény mikor lép a kísérleti szakba konkrét elkövetési magatartástól függ pl. lőfegyver célra tartása előkészület ravaszon az ujj, mozgatásba kezdi hozni kísérlet pl. a szúró mozdulat megkezdése, ha az áldozat messzebb van - előkészület a szúró mozdulat megkezdése, ha a passzív alany testközelben van kísérlet pl. éjjel nagy forgalmú útra kilöki a passzív alanyt kísérlet Önkéntes visszalépés büntethetőséget megszüntető okok Btk. 10. (3) A büntetést korlátlanul enyhíteni vagy mellőzni is lehet, ha a kísérletet alkalmatlan tárgyon, alkalmatlan eszközzel vagy alkalmatlan módon követik el. (4) Nem büntethető kísérlet miatt, a) akinek önkéntes elállása folytán marad el a bűncselekmény befejezése, vagy b) aki az eredmény bekövetkezését önként elhárítja. Önkéntes elállás kizárólag befejezetlen kísérlet esetén. 10

befejezetlen a kísérlet, ha az elkövető még nem tett meg mindent a halálos eredmény létrehozásáért - még lehetősége van a cselekménnyel felhagyni pl.: fojtogatja a passzív alany nyakát, 1-másfél perc a halálig ez idő alatt elállhat: a sértett nyakát elengedheti, Önkéntes eredmény elhárítás pedig csak befejezett kísérlet esetén. ha a kifejtett tevékenység alkalmas a halálos eredmény létrehozására, akkor már csak önkéntes eredmény elhárítás lehet a visszalépés pl. szívtájon szúrás már csak mentőt hívhat, orvosi segítséget kérhet Mindkét esetben fontos az önkéntesség: önszántából hagy fel az ölési cselekménnyel, illetve önként hív segítséget, mentőt. NEM önkéntes eredmény elhárítás, ha másnak a segítségnyújtása miatt marad el az eredmény, a halál és az elkövető utóbb csak közreműködik. NEM önkéntes elállás az sem, ha az elkövető abban a hitben hagy fel a cselekményével (fojtogatással), hogy a passzív alany már meghalt. Btk. 10. (5) Ha a (4) bekezdésben meghatározott esetben a kísérlet már önmagában is megvalósít más bűncselekményt, az elkövető e bűncselekmény miatt büntethető. pl. szívtájéki szúrás életveszélyes sérülést okozott életveszélyt okozó testi sértésért büntethető, mint maradék bűncselekmény Btk. 11. (2) Nem büntethető előkészület miatt, a) akinek önkéntes elállása folytán marad el a bűncselekmény elkövetésének megkezdése, b) aki az elkövetés elhárítása céljából korábbi felhívását, ajánlkozását, vállalkozását visszavonja, vagy arra törekszik, hogy a többi közreműködő az elkövetéstől elálljon, feltéve, hogy a bűncselekmény elkövetésének megkezdése bármely okból elmarad, vagy c) aki az előkészületet a hatóságnál a bűncselekmény elkövetésének megkezdése előtt feljelenti. (3) Ha az (1) bekezdésben meghatározott esetben az előkészület már önmagában is megvalósít más bűncselekményt, az elkövető e bűncselekmény miatt büntethető. Az abszolút alkalmatlan tárgyon, alkalmatlan eszközzel, alkalmatlan módon végrehajtott cselekmény deliktumot nem valósít meg. - alkalmatlan tárgyon: halott ember megölése miért? 1. védett jogi tárgy: az az érték, vagy érdek, aminek a büntetőjog védelmet akar biztosítani más ember életének védelméhez fűződő jogi érdek büntetőjogi oltalom az emberi élet a halott értelemszerűen nem rendelkezik olyan életértékkel, amire a büntetőjogi védelem vonatkozna Nem beszélhetünk alkalmatlan tárgyon megvalósított kísérletről, bűncselekmény sem jött létre, büntetőjogi felelősségre sem vonható. 11

2. Kúria döntése tényállásilag közelített: a halál beálltát követően passzív alany hiányában (az elkövető akaratától függetlenül) az emberölés nem követhető el a tárgy abszolút alkalmatlansága a passzív alany hiányát jelenti hiányzik egy tényállási elem a bcs-t sem elkezdeni, sem befejezni nem lehet az elkövetés fogalmilag kizárt, így kísérlet sincs kizárt a büntethetőség Elhunyt személy esetén csak a személyiséghez fűződő jogokat védelmezi a Btk. bünteti a kegyeletsértést. 6. bűncselekmény alanya tettesként bárki lehet Tettesi cselekmény: - közvetlen: az elkövető saját maga, vagy állat felhasználásával hajtja végre az emberölési cselekményt - közvetett Btk. 13. (1) Tettes az, aki a bűncselekmény törvényi tényállását megvalósítja. (2) Közvetett tettes az, aki a szándékos bűncselekmény törvényi tényállását e cselekményért gyermekkor, kóros elmeállapot, kényszer vagy fenyegetés miatt nem büntethető, illetve tévedésben levő személy felhasználásával valósítja meg. Ugyancsak közvetett tettesség, ha katona parancsra hajtja végre a büntetőjog ellenes magatartást. Társtettesség, ha legalább ketten, szándékegységben, egymás tevékenységéről tudva, közösen valósítják meg a törvényi tényállást. (3) Társtettesek azok, akik a szándékos bűncselekmény törvényi tényállását egymás tevékenységéről tudva, közösen valósítják meg. közösen elkövetők külön-külön mindegyikének a magatartása alkalmas lenne a halálos eredmény előidézésére (pl. mindketten szíven szúrják) elkövetők magatartásának összessége (pl. együttesen rugdossák, vagy ütlegelik az áldozatot) magatartásuk egymást kiegészítő jellege (pl. egyik lekötözi, a másik pedig megöli) téves! ítélkezési gyakorlat, mert a passzív alany lefogása nem elkövetési magatartása az emberölésnek, csak előkészületért felelhet (fizikai bűnsegély) társtettes az lehet, akinek a tevékenysége legalább kísérleti szakaszban a bcs megkezdésével lép a tv-i tényállás keretei közé 12

felbujtó és bűnsegéd is bárki lehet Btk. 14. (1) Felbujtó az, aki mást bűncselekmény elkövetésére szándékosan rábír. aki az emberölésre rábír, de a felbujtott személy az emberölést legalább megkísérli (2) Bűnsegéd az, aki bűncselekmény elkövetéséhez másnak szándékosan segítséget nyújt. (3) A részesekre is a tettesekre megállapított büntetési tételt kell alkalmazni. bűnsegély mind fizikai, mind pszichikai lehet nem kell már előzetesen is szándékmegerősítő hatás, elegendő, ha az ölési cselekmény megvalósítása közben biztosítja támogatásáról az elkövetőt pl. marad és segít a holttest eltüntetésében, vagy a passzív alany megölését kilátásba helyező fenyegetéssel erősíti a tettes ölési szándékát DE : az egyszerű jelenlét büntetőjogi felelősséget azonban nem alapoz meg 7. szándékos és gondatlan elkövetés A. szándékos elkövetés Btk. 7. Szándékosan követi el a bűncselekményt, aki cselekményének következményeit kívánja, vagy e következményekbe belenyugszik. - egyenes (dolus directus): tisztában van a cselekménye következményével és a passzív alany halálát kívánja is - eshetőleges (dolus eventuális): tisztában van a cselekménye következményével, de ez iránt közömbös az elkövetéskori tudatállapot fontos a jogi minősítés szempontjából az elkövető szándéka ölésre vagy bántalmazásra irányult külvilágban megnyilvánul (LB: 15. Irányelv) tárgyi tényezők alanyi tényezők 13

elkövetés eszköze milyen szögben, erővel cselekményt kiváltó indítóok, motívum mely testrészre célzottan vagy sem a cselekmény utáni magatartása (közöny) elkövetés módja, körülményei (egyszeri-többszöri) - az elkövető személyisége, cselekménykor az elkövető kijelentése és a sértetthez való viszonya cselekmény utáni magatartása (közöny) a cselekmény előtti és utáni pszichés állapot bizonyítékok eltüntetése tévedés személyben való ténybeli tévedés (error in persona): mást öl meg a kiszemelt áldozat helyett, mert nem ismeri fel ugyanúgy szándékos emberölés okozati kapcsolatban való tévedés (aberratio ictus): rosszul veszi célba és ezért véletlenül mást talál el szándékos emberölési kísérlet + gondatlan emberölés / gondatlan testi sértés B. gondatlan elkövetés Btk. 8. Gondatlanságból követi el a bűncselekményt, aki előre látja cselekményének lehetséges következményeit, de könnyelműen bízik azok elmaradásában, vagy cselekménye lehetséges következményeit azért nem látja előre, mert a tőle elvárható figyelmet vagy körültekintést elmulasztja. - tudatos gondatlanság (luxuria): az elkövető előre látja a magatartásának lehetséges következményeit, de könnyelműen bízik azok elmaradásában tisztában van azzal, hogy bekövetkezhet a halálos eredmény, de könnyelműen bízik azok elmaradásában: csak könnyelműen bízhat azaz a bizakodásának van reális ténybeli alapja! ha nincs a bizakodásnak reális ténybeli alapja, akkor az nem könnyelmű, hanem alaptalan nem luxuria, hanem dolus eventuális! pl. kihalt sikátorban éjjel magára hagyja vérben, fagyban / forgalmas helyen napközben - hanyagság (negligencia): nem látja előre magatartásának lehetséges következményeit, mert a tőle elvárható figyelmet, vagy körültekintést elmulasztotta» két alapvető konjunktív feltétel: 1. objektív gondossági kötelesség megszegése általánosan elvárható magatartás 2. szubjektív előreláthatóság fennállóság terheli e az illetőt az előre nem láthatóság terén felróható mulasztás pl. a szülő az orvos által felírt gyógyszert huzamosabb ideig nem váltja ki, majd késedelmesen hív orvost a súlyosan beteg gyermekéhez, aki meghal pl. az idős mozgáskorlátozott nagyszülőre bízza a két 5 és 7 éves gyermeket, akik játék közben felgyújtják a lakást 14

* * * 3. tétel Az emberölés enyhébb megítélésű (privilegizált) esetei 1. lsd. 6. tétel: Erős felindulásban elkövetett emberölés 2. 15

4. tétel Az emberölés minősített esetei * * * Btk. 160 (2) A büntetés tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha az emberölést a) előre kitervelten, b) nyereségvágyból, c) aljas indokból vagy célból, d) különös kegyetlenséggel, e) hivatalos személy vagy külföldi hivatalos személy sérelmére, hivatalos eljárása alatt, illetve emiatt, közfeladatot ellátó személy sérelmére, e feladatának teljesítése során, továbbá a hivatalos, a külföldi hivatalos vagy a közfeladatot ellátó személy támogatására vagy védelmére kelt személy sérelmére, f) több ember sérelmére, g) több ember életét veszélyeztetve, h) különös visszaesőként, i) tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére, j) védekezésre képtelen személy sérelmére vagy k) a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére követik el. A tételes jog elemzése a) előre kitervelten, az elkövetőben lejátszódó pszichikai folyamattal, a szándék tartalmi sajátosságaival van összefüggésben» az elkövető átgondolja a véghezvitel helyét, idejét, módját, megtervezi az útvonalat és számba veszi a különböző tényezőket,»megfontolja, mérlegeli (pro/kontra) ez hosszabb időt vesz igénybe 16

»tervszerűség alternatív tervek is, és el is térhet ezektől a végrehajtás során, de VAN terv Tervnek számít az is, ha az elkövető a lényeges vonásokban gondolja át a végrehajtási módot több emberen elkövetett emberölés előre kiterveltnek is minősül, ha eredendően csak egy személy megölését tervelte ki, de a cselekmény helyszínén tartózkodó másikat is megöli az elsőre kidolgozott terv szerint azért, hogy le ne lepleződjön.»céltudatosság egyenes szándék meglétét feltételezi (ha az ölési szándék eshetőleges, akkor nem lehet ez a minősítő körülmény) - egyenes ölési szándék, a cselekmény megkezdésének időpontjában b) nyereségvágyból, ha közvetlen anyagi előny megszerzésére irányul anyagi előny: pénz, vagy bármilyen értékkel bíró dolog indifferens, hogy az elérni kívánt vagy ténylegesen megszerezett vagyoni előnyt létszükségleti, vagy nem méltányolható igényként jelentkezett e az elkövetés indoka és a célzat összefonódik eshetőleges szándékkal is megvalósítható az anyagi előny megszerzésének a szándéka már az ölési cselekmény megkezdése előtt, mert ha csak az ölési cselekmény befejezése után határozza el a dolog elvételét, akkor az emberölés alapesete + kifosztás halmazatban pl. nyereségvágyból elkövetettnek minősül az anyagi ellenszolgáltatás fejében elkövetett ölés vagy a rablási célzattal megvalósított ölés ha a rablástól térben, időben elkülönülten arra a vagyon elleni bűncselekmény büntetőjogi következményeinek mentesülése miatt kerül sor, az rablás + aljas indokból elkövetett emberölés halmazatban A nyereségvágyból elkövetett emberölés NEM delictum compositum, vagyis nem a rablás és az emberölés összetett törvényi egysége. A rablás = idegen dolog elvétele, a nyereségvágy ennél tágabb kört ölel fel (pl. azt is, amikor a tettes pénzt kap a felbujtótól). Aki az ölésben nem vesz részt, az nem lehet társtettes, csak felbujtó, vagy bűnsegéd (pl. figyelve biztosítja a helyszínt, majd a halott zsebeiben kotorász). pl. közvetett anyagi előny pl. tartástól mentesülés aljas indokból elkövetett emberölés c) aljas indokból vagy célból, erkölcsileg megvetendő motívum és cél az indok és a cél megkülönböztetése a szándék szempontjából releváns - aljas indokból eshetőleges szándékkal is - aljas célból csak egyenes szándékkal pl. nemi erkölcs elleni bcs. + emberölés (nemi vágy fokozása céljából) = minősített emberölés 17

pl. bosszú aljas indokból DE lehet méltányolható körülmény» önmagában a bosszú nem minősül aljas indoknak, csak akkor, ha a bosszú erkölcsileg súlyosan elítélendő. pl. szerelemféltés, féltékenység nem aljas indok, de a bcs. leplezése, nyomok eltüntetése vagy a felelősségre vonás elkerülése miatti emberölés már aljas indokból történik pl. ha nem közvetlen nyereségvágy motiválta az ölést aljas indokból történik (pl. a remélt haszon, nyereség elmaradása miatti emberölés) d) különös kegyetlenséggel, emberiességi és erkölcsi szempontok tárgyi feltétel: az átlagost lényegesen meghaladó, rendkívüli embertelenséggel, brutalitással, az emberi méltóság mély megalázásával követik el pl. élve eltemetés, tűzhalál, kínzás a. testi szenvedések b. lelki gyötrelmek nemiségében megalázás»nincs jelentősége, hogy a sértett (eszméletlensége miatt) érzett e fájdalmat»akkor is, ha eszköz igénybevétele nélkül, puszta kézzel, vagy rúgással, agyonveréssel, taposással valósítja meg az elkövető tudatának a végrehajtás különös kegyetlenségét át kell fognia» erre a sérülések számából, a cselekmény elhúzódó voltából és a sértett szenvedéseiből lehet következtetni megvalósulhat eshetőleges szándékkal is e) hivatalos személy vagy külföldi hivatalos személy sérelmére, hivatalos eljárása alatt, illetve emiatt, közfeladatot ellátó személy sérelmére, e feladatának teljesítése során, továbbá a hivatalos, a külföldi hivatalos vagy a közfeladatot ellátó személy támogatására vagy védelmére kelt személy sérelmére, Btk.459 (1) 11. hivatalos személy: a) a köztársasági elnök, b) az országgyűlési képviselő és a Magyarországon megválasztott európai parlamenti képviselő, c) az alkotmánybíró, d) a miniszterelnök, a miniszter, az államtitkár, a közigazgatási államtitkár, a helyettes államtitkár és a kormánymegbízott, e) a bíró, az ügyész és a választott bíró, f) az alapvető jogok biztosa és helyettese, g) a közjegyző és a közjegyző helyettes, h) az önálló bírósági végrehajtó, az önálló bírósági végrehajtó-helyettes és a végrehajtói kézbesítésre felhatalmazott önálló bírósági végrehajtó jelölt, i) a helyi önkormányzati és a nemzetiségi önkormányzati képviselő-testület tagja, j) a Magyar Honvédség állományilletékes parancsnoka, és a hajó vagy a légi jármű parancsnoka, ha a nyomozó hatóságra vonatkozó rendelkezések alkalmazására jogosult, k) az Alkotmánybíróságnál, a Köztársasági Elnök Hivatalánál, az Országgyűlés Hivatalánál, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalánál, a Magyar Nemzeti Banknál, az Állami Számvevőszéknél, bíróságnál, ügyészségnél, minisztériumnál, autonóm államigazgatási szervnél, kormányhivatalnál, központi hivatalnál, önálló szabályozó szervnél, rendvédelmi szervnél, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatnál, az Országgyűlési Őrségnél, fővárosi vagy megyei kormányhivatalnál, önkormányzati igazgatási szervnél, megyei intézményfenntartó központnál vagy köztestületnél közhatalmi feladatot ellátó vagy szolgálatot teljesítő személy, akinek a tevékenysége a szerv rendeltetésszerű működéséhez tartozik; 18

Btk.459 (1) 12. közfeladatot ellátó személy: a) a Magyar Honvédség szolgálati feladatot teljesítő katonája, b) a polgári védelmi szervezetbe beosztott és polgári védelmi szolgálatot teljesítő személy, c) a polgárőr a polgárőrségről és a polgárőri tevékenység szabályairól szóló törvényben meghatározott tevékenységének ellátása során, d) a nyilvántartásba vett egyház lelkésze, valamint az alapcélként vallási tevékenységet végző egyesület vallásos szertartást hivatásszerűen végző tagja, e) a bírósági vagy más hatósági eljárásban a védő, a jogi képviselő, a szakértő, és a hivatalos személynek nem minősülő kézbesítési végrehajtó, f) az egészségügyi dolgozó és az egészségügyi szolgáltatóval munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló más személy az egészségügyről szóló törvényben meghatározott esetekben, g) az állami mentőszolgálat, valamint a mentésre feljogosított más szervezet tagja a mentéssel és betegszállítással összefüggésben, h) az önkéntes és a létesítményi tűzoltóság, valamint a tűzoltó-egyesület tagja a tűzoltási és műszaki mentési feladatainak ellátása során, i) a nemzeti köznevelésről szóló törvényben meghatározott esetben a pedagógus, valamint a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő alkalmazott, továbbá a nemzeti felsőoktatásról szóló törvényben meghatározott esetben a felsőoktatási intézmény oktatója, tanára és tudományos kutatója, j) a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben, valamint a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló törvényben meghatározott munkakörben foglalkoztatott személy e tevékenységének gyakorlása során, k) az erdészeti szakszemélyzet és a jogosult erdészeti szakszemélyzet tagja az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló törvényben meghatározott tevékenysége körében, l) a hivatásos vadász a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló törvényben meghatározott tevékenysége körében, m) a halászati őr a halászatról és a horgászatról szóló törvényben meghatározott tevékenysége körében, n) a közösségi közlekedési eszközt működtető gazdálkodó szervezetnél végrehajtói feladatot ellátó személy e tevékenysége során, o) az egyetemes postai szolgáltatónál ügyfélkapcsolati feladatot ellátó személy e tevékenysége során; Btk. 459 (1) 13. külföldi hivatalos személy: a) a külföldi államban jogalkotási, igazságszolgáltatási, közigazgatási vagy bűnüldözési feladatot ellátó személy, b) törvényben kihirdetett nemzetközi szerződéssel létrehozott nemzetközi szervezetnél szolgálatot teljesítő személy, akinek a tevékenysége a szervezet rendeltetésszerű működéséhez tartozik, c) törvényben kihirdetett nemzetközi szerződéssel létrehozott nemzetközi szervezet közgyűlésébe, testületébe megválasztott személy, ideértve a külföldön megválasztott európai parlamenti képviselőt is, d) a Magyarország területén, illetve állampolgárai felett joghatósággal rendelkező nemzetközi bíróság tagja, a nemzetközi bíróságnál szolgálatot teljesítő személy, akinek a tevékenysége a bíróság rendeltetésszerű működéséhez tartozik; hivatalos eljárás alatt (hivatalos, külföldi hivatalos személy) megölése a bűncselekmény indítékának nincs jelentősége az elkövetőnek elég azt tudnia, hogy ez a személy a hivatali tevékenységét végzi hivatali eljáráson kívül elkövetett emberölés csak akkor minősül súlyosabban, ha a hivatalos (külföldi hivatalos) személy korábbi eljárása miatt ha a hivatalos eljárása során tett intézkedés miatt, de a hivatalos személyi minőségének megszűnése után éri az élet elleni támadás»aljas indokból (célból) elkövetett emberölés közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölés csak akkor minősül súlyosabban, ha a feladatának teljesítése közben a támogatásra / védelmére fellépő személyek ellen valósítják meg, akkor is f) több ember sérelmére, 19

legalább két ember megölésére irányuló: legalább két passzív alany sérelmére elkövetett cselekmény önmagában is az emberölés bűntettét, illetve annak kísérletét valósítsa meg»a több ember életét kioltó elkövetővel szemben a halmazati büntetésnél súlyosabb büntetést lehessen kiszabni» külön-külön is bűncselekménynek minősülő törvényi tényállások összefoglalása : DELICTUM COMPLEXUM a felelősségre vonásnak egy eljárásban kell megtörténnie a bűncselekmény befejezettségéhez legalább két ember halála kell» ha egy hal meg és a másik, vagy a többi, vagy mind valamilyen oknál fogva életben marad, akkor csak kísérletről lehet szó ha az egyik meghal, a másiknál önként elhárítja az eredményt és életben marad, akkor a törvényi egység felbomlik: emberölés + maradékcselekmény bűnhalmazatban pl. több emberen elkövetettnek minősül, ha a kilincset áram alá veszi; a lakástűz, ha tudja, hogy többen vannak benn; ha öngyilkossági szándékkal a szembejövő járműveknek megy»nem előfeltétele az egységes akarat elhatározás» nem előfeltétele az időbeni közelség g) több ember életét veszélyeztetve, több, azaz határozatlan számú személyösszesség, de legalább két ember életének a veszélyeztetése»a szándék egy vagy több ember megölésére irányul» + legalább két ember életét veszélyezteti veszély: az elkövetési cselekménnyel összefüggésben álló olyan állapot, amikor az érintett személyek vonatkozásában fennáll a sérelem bekövetkezésének reális lehetősége buszmegállóba, metrószerelvénybe bombát dob h) különös visszaesőként, 459 (1) 31. visszaeső a szándékos bűncselekmény elkövetője, ha korábban szándékos bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték, és a büntetés kitöltésétől vagy végrehajthatósága megszűnésétől az újabb bűncselekmény elkövetéséig három év még nem telt el; a) különös visszaeső az a visszaeső, aki mindkét alkalommal ugyanolyan vagy hasonló jellegű bűncselekményt követ el; 20

(6) A (2) bekezdés h) pontja alkalmazásában a különös visszaesés szempontjából hasonló jellegű bűncselekmény a) a népirtás [142. (1) bekezdés a) pont], az erős felindulásban elkövetett emberölés (161. ), b) az emberrablás és az elöljáró vagy szolgálati közeg elleni erőszak súlyosabban minősülő esetei [190. (4) bekezdés, 445. (5) bekezdés a) pont], c) a terrorcselekmény, a jármű hatalomba kerítése, és a zendülés súlyosabban minősülő esetei, ha a halált szándékosan okozva követik el [314. (1) bekezdés, 320. (2) bekezdés, 442. (4) bekezdés]. nincs minősített esete az emberölés előkészületének, de a büntetést, mint különös visszaesővel szemben kell kiszabni i) tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére, gyermekkorúak kiszolgáltatott, védtelen helyzete, sérelmükre elkövetett bűncselekmények számának megnövekedése tette indokolttá» kizárt a 160 (5) bekezdését is minősítse az alap eset szerint büntetendő» ha az elkövető a gyermekkorút öngyilkosságra bírja rá, akkor alapesetért való felelősséget alapozza meg, ha leszúrja a gyermekkorút, akkor minősített esetért felel j) védekezésre képtelen személy sérelmére vagy Btk. 459 (1) 29. védekezésre képtelennek kell tekintetni azt is, aki helyzeténél vagy állapotánál fogva ideiglenesen vagy véglegesen nem képes ellenállás kifejtésére; védekezésre képtelen bármilyen okból - nem tud ellenállni: saját maga okozta, önhibából pl. leitta magát az elkövető tette védekezésre képtelenné pl. lekötözte (az ölés előtt!) passzív alany akaratától függetlenül pl. betegség gyengíti le védekezésre és + akaratnyilvánításra képtelen pl. eszméletlen állapot» ha ebben az állapotban az öngyilkosságra való rábírás az elkövetés, akkor csak a 160 (5) alapesetéért büntethető ha kizárólag az életkor miatt tekinthető védekezésre képtelennek (pl. újszülött), akkor nem ez a minősítés, hanem az i. pont szerint, de lehet az i. és j. pontok szerint is, ha 14. életévet nem töltötte be és egyéb ok miatt védekezésre képtelen állapotban van pl. ittas k) a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére követik el. idős koránál, testi-szellemi fogyatékosságánál fogva korlátozott a védekezési lehetőség, kevésbé tudja elhárítani a támadást esetenként kell mérlegelni: a sértett testi fizikai állapota, szellemi képessége és az elkövető tevékenysége messziről lelövi irreleváns, de ha fojtogatja, akkor már számít 21

5. tétel * * * Az öngyilkosságban közreműködés és az eutanázia Az öngyilkosságban közreműködés 162. (1) Aki mást öngyilkosságra rábír, vagy ennek elkövetéséhez segítséget nyújt, ha az öngyilkosságot megkísérlik vagy elkövetik, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. I. Jogtörténet Csemegi kódex (1878. évi V. tv.): az ember élete elleni bűntettek körében - aki mást öngyilkosságra rábírt, vagy öngyilkossághoz eszközöket, szereket szolgáltatott 1961. évi Btk.: azt bünteti, aki mást az öngyilkosság elkövetésére rábír, vagy másnak az öngyilkosság elkövetésében segítséget nyújt, ha az öngyilkosságot elkövették vagy megkísérelték, minősített esetek: passzív alany fiatalkorú, vagy elmebetegsége miatt a cselekmény megítélésében korlátozott 1978. évi IV törvény (2013 június 30. ig hatályos): eltörölte a minősített eseteket. 2012. évi LXII tv. egy minősített esetet iktat be: súlyosabban büntetendő a 18. életévét be nem töltött személy sérelmére való elkövetés II. Nemzetközi kitekintés Osztrák Btk. megegyezik a magyarral. Svájc: önző indítékból valakit öngyilkosságra biztat, vagy hozzásegít, ha az öngyilkosságot megkísérelték, vagy véghezvitték 5 év szabadságvesztés, vagy pénzbírság. III. Tételes jog elemzése Öngyilkosság büntetőjogi felelősséget nem alapoz meg. Más személy öngyilkosságával kapcsolatos tevékenységet a Btk. bünteti: 22

1. védett jogi tárgy: más ember életének védelméhez fűződő társadalmi érdek 2. passzív alany bárki lehet KIVÉVE ( ha rábírással történik ) a gyermekkorú (< 14év) emberölés alapesete - akaratnyilvánításra képtelen Btk. 160 (5) 3. elkövetési magatartás - rábírás: ennek kapcsán alakul ki a passzív alanyban az elhatározás szándékkiváltó hatású - segítségnyújtás: már kialakult az öngyilkossági szándék, csak megerősítő, megkönnyítő tevékenységet fejt ki az elkövető (pl. tanácsadás, eszköz adása) A rábírásban a segítségnyújtás benne van, ha az elkövető mindkét magatartást megvalósítja. 4. kísérlet Fogalmilag kizárt, mert amíg a passzív alany nem kísérli meg az öngyilkosságot, addig az elkövetőt nem lehet az öngyilkosságban való közreműködésért felelősségre vonni, ha megkísérlik az öngyilkosságot, akkor pedig befejezetté válik az öngyilkosságban való közreműködés. 5. alany tettesként bárki lehet lehet társ-tettesség, amennyiben többen, szándékegységben, egymás tevékenységéről tudva közösen valósítják meg az elkövetési magatartások bármelyikét felbujtás és bűnsegély is lehetséges: tettesi alapcselekményre (öngyilkosságra való rábírás) vesz rá vagy segítkezik 6. Az öngyilkosságban való közreműködés szándékos: egyenes: előre látja a magatartásának következményét és akarja is azt 23

7. eshetőleges: előre látja magatartásának következményét (a passzív alany megkísérli az öngyilkosságot) és ez iránt közömbös. büntethetőség objektív feltétele - legalább megkíséreljék az öngyilkosságot 8. minősített eset 162. (2) Az a tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személyt bír rá öngyilkosságra, vagy ennek elkövetéséhez segítséget nyújt, ha az öngyilkosságot megkísérlik vagy elkövetik, két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.»18. életévét betöltött személy öngyilkosságra rábíró, illetve ennek elkövetéséhez segítséget nyújtó magatartások 18. életévét be nem töltött személy kísérli meg az öngyilkosságot»ha az elkövetési magatartás rábírás, a passzív alany a 14. életévét nem töltötte be, akkor az emberölés törvényi tényállása valósul meg Btk.160 (5) 5-15 évig terjedő szabadságvesztés 9. El kell határolni az öngyilkosságba kergetéstől : olyan erős lelki ráhatás, amitől a passzív alany a helyzetét kilátástalannak ítéli meg emberölés Btk. 160. Eutanázia Emberölés a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő, haldokló személy sérelmére is elkövethető. eutanázia = szép halál, kegyes halál Halál közeli állapotban levő, emberhez méltó életvitelre már nem képes, erős fájdalmakkal rendelkező személy életének megrövidítése - a kérésére, kezdeményezésére - önkéntes eutanázia - vagy a kezdeményezése nélkül nem önkéntes eutanázia Orvos beteg kapcsolat: gyógyíthatatlan betegségben szenvedő, elviselhetetlenül nagy fájdalmakat átélő embert, kifejezetten a beteg saját kérésére az orvos - a halálba segíti ( = aktív eutanázia) - az életet fenntartó további kezelést elmulasztja, nem adja meg ( = passzív eutanázia). 24

Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. tv.: beteg önrendelkezéshez való joga döntés: kíván e a beteg egészségügyi ellátást igénybe venni, és milyen beavatkozásokat kér. ellátás visszautasításának joga az életfenntartó, vagy életmentő beavatkozás visszautasítására akkor van lehetősség, ha a betegség rövid időn belül ( az előírt eü. ellátás ellenére is) halálhoz vezet, gyógyíthatatlan. Érvényes a visszautasítása, ha o egy háromtagú orvosi bizottság a beteget megvizsgálja, o egybehangzóan írásban nyilatkoznak arról, hogy az o ellátás visszautasításának feltételei fennállnak és a o beteg a következmények ismeretében hozta meg a döntését. o Nyilatkozatot követő 3. napon két tanú előtt megismétli a visszautasításra vonatkozó szándékát. (közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba, írásképtelenség esetén két tanú előtt) Nem utasíthatja vissza, ha várandós és előre láthatóan képes a gyermek kihordására. * * * 25

6. tétel Az erős felindulásban elkövetett emberölés 161. Aki mást méltányolható okból származó erős felindulásban megöl, bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. I. Jogtörténet Csemegi kódex (1878. évi V tv.) privilegizált esetként rendelte büntetni: enyhébben büntetendő, ha az ölési szándék erős felindulásban keletkezett és az ölést rögtön végre is hajtotta. enyhítő az indulatot az váltotta ki, hogy a sértett az elkövetőt, illetve hozzátartozóit súlyosan bántalmazta vagy megsértette (lsd. német Btk.) 1961. évi Btk. : privilegizálta, méltányolható okból származó erős felindulásban keletkezett szándék és tett (lsd. osztrák Btk.: általánosan menthető erős felindulásban ) Nemzetközi jog mindenhol privilegizált esetként. II. Tételes jog elemzése 1. jogi tárgy más ember életének védelméhez fűződő társadalmi érdek privilegizáció oka: méltányolható okból érzelmi fellobbanás alatt cselekszik 2. passzív alany - bármely természetes személy 3. elkövetési magatartás tevés és mulasztás is lehet» gyakorlati jelentősége az aktív magatartásnak van erős felindulás = érzelmi tobzódás» különös kegyetlenséggel valósul meg legtöbbször 4. materiális bűncselekmény» az elkövetési magatartás és az eredmény közötti ok-okozati összefüggés hiányában büntetőjogi felelősségre vonás sem lehet 26

5. Btk. az előkészületet nem rendeli büntetni jogirodalomban: fogalmilag kizárt az előkészület, DE: erős felindulás hatása alatt a másik hasonlóan érzelmileg feldúlt személy a passzív alany megölésére hív fel eredménytelensége esetén az előkészület megvalósult»a felindulás kialakulását követően viszonylag rövid időn belül kell az élet kioltását eredményező cselekményt végrehajtani ha a passzív alany életben marad, akkor csak kísérletről van szó a passzív alany halálával válik befejezetté 6. bűncselekmény alanya tettesként az, aki méltányolható okból erősen felindult társ-tettesség minden elkövető esetében fennálljanak az alannyá válás speciális feltételei (= méltányolható okból való erős felindulásban cselekedjen) részesek: felbujtás és bűnsegély szükségszerű a privilegizáció alapját kép eső törvényi tényállási elemek megléte Btk. 161. HA hiányzik az erős felindulás, vagy ez nem méltányolható, akkor csak a Btk. 160 szerinti emberölés alap vagy minősített esete állhat fenn. 7. A bcs. kizárólag szándékosan valósítható meg. érzelmi fellobbanás (affektus) kóros (patológiás) elmeorvosi szakértői vélemény kell kóros elmeállapot túlméretezett válasz (intenzitásában, idejében túlzott a kiváltó okhoz) tudatborulás cselekménye következményeit élettani (fiziológiás) a bíróság maga állapítja meg ép elmeállapot, DE magas intenzitású indulat nem tud megfontolt lenni tudatszűkült állp. külső körülmények váltják ki nem látja, nem ismeri fel, vagy csak korlátozza a felismerésben hiányzik a megfontolás, nem tud a felismerésnek megfelelően illetve a cselekvésben nincs végiggondolás cselekedni Btk. 17 (2) megszűnik az önkontroll büntethetőséget KIZÁRÓ ok büntetőjogi felelősség VAN ( elhomályosult tudat) Btk 17 (1) DE a büntetés korlátlanul enyhíthető Btk. 161 27

ha az elkövető kóros elmeállapotú és a patológiás indulat hatására nem beszámítható, akkor Btk. 160 szerinti emberölés és a büntethetőséget kizáró ok Btk 17 (1) ha az elkövető kóros elmeállapotú és a patológiás indulat hatására a beszámítási képessége korlátozott, akkor a Btk. 160 szerinti emberölés esete mellett a büntetőjogi felelősségének mértékét a Btk 17 (2) szerint állapíthatjuk meg ha az elkövető ép lélektani alapokon indult erős intenzitású indulata tudatszűkítő jellegű, akkor viszont a Btk 161 privilegizált esete áll fenn. ha a kóros elmeállapot mellett a külső körülmények váltották ki az elkövető méltányolható okból származó indulatát (azaz a kóros elmeállapot fokozhatja az egyébként fiziológiásnak indult affektust), akkor a Btk. 161 szerinti tényállás mellett a büntetetés kiszabását a Btk. 17 (2) szerint lehet korlátozni. - az ölési szándéknak rögtönösnek kell lennie viszonylag rövid időn belül kell végrehajtani - méltányolható okból származó indulat: 1. az elkövetőn kívüli, külső körülményből fakad 2. erkölcsileg igazolható, menthető 3. arányban áll az ölési cselekménnyel az elkövető személyében rejlő ok kizárja a Btk. 161 alkalmazását (pl. ittasság, megalapozatlan feltételezés ) DE: ha a felindultságot nem a szeszes ital, hanem a sértett magatartása váltotta ki, akkor már lehet Btk. 161! elkövetőt, a közeli hozzátartozót jogtalanul bántalmazzák, emberi méltóságában, becsületében megalázzák (jogos védelmi helyzet megszűnése után) 8. elhatárolások: halmazat jelentős sérelem (nem mindennapos) szándékos emberölés kísérlete tudattartalom szándékos életveszélyt okozó testi sértés alapján lehet szándékos emberölés befejezett alakzata / gondatlan emberölés elkülöníteni halált okozó testi sértés az emberölés folytatólagosan nem lehet elkövetni fogalmilag kizárt több ember sérelmére, szándékos ölési cselekmény emberölés minősített esete, erős felindulásban elkövetett emberölés rendbelisége a passzív alanyok számától függ Btk. 161 - speciális alakzat * * * 28