Felvételi tájékoztató kiadvány 2012 KRE.hu
A 2012-es HVG Diploma különszám kari összesített rangsorában, a bölcsészképzési területen a KRE-BTK ezüstérmes, a jogi és igazgatási képzési területen a KRE-ÁJK bronzérmes.
tartalom 12 Állam- és Jogtudományi Kar t 20 Bölcsészettudományi Kar KRE.hu 48 Hittudományi Kar 52 Tanítóképző Főiskolai Kar 1
Jelentkezzen első helyen képzéseinkre, hogy szeptembertől új hallgatóink között üdvözölhessük!
Rektori köszöntés Kedves Leendő Hallgatónk! A Károli Gáspár Református Egyetem egyszerre egy nagy múltú és fiatal egyetem, így ötvözi a református oktatás hagyományait és a szakmai megújulás iránti nyitottságot. Egyetemünk célja és feladata, hogy a református kollégiumok hagyományait folytatva a lelkészképzés mellett református szellemiségben, több tudományterületen és tudományágban folytasson egyetemi és főiskolai alapés mesterképzést, általános és szakirányú továbbképzést és doktori képzést. Egyetemünkön családias a hangulat, amely az oktatók és hallgatók személyes kapcsolatára, a hallgatói együttműködésre épül. Egyetemünk rendre előkelő helyen szerepel a felsőoktatási intézmények rangsorában, hangsúlyos szerepet kap a keresztyén mentalitás, az értéktudatosság, a kisközösségek támogatása. A hallgatók számára vonzó lehet az oktatási helyszínek könnyű megközelíthetősége. KRE.hu Reméljük sikerül kiadványunkkal felkeltenünk az érdeklődését Egyetemünk iránt, segíthetjük a továbbtanulási tervei megvalósítását és szeptembertől új hallgatóink között üdvözölhetjük. Prof. Dr. Balla Péter rektor Rektori köszöntés 3
Elismeréseink Évek óta jó helyezéseket szereztünk a felsőoktatási rangsorokban. Míg az ország valamennyi intézményében kevesebb lett az egyetemista, a mi hallgatói létszámaink folyamatosan bővültek! A KRE az oktatói és hallgatói teljesítménye alapján a 7. legjobb egyetem, valamint a legjobb nem állami intézmény a 2011. évi intézményi összesített (abszolút) rangsorban. HVG Diploma különszám 2011 KRE-ÁJK A jogi és igazgatási képzési rangsorokban az oktatói kiválóságot mérő osztályozás tekintetében a Kar a 4. helyet foglalja el, a jogi karok közötti versenyben a 3. legjobb az országban. HVG DIPLOMA KÜLÖNSZÁM 2012 Az oktatók összetétele szempontjából jogi karunk az 1. helyen áll. HETI VÁLASZ FELSŐOKTATÁSI RANGSOR 2011 4 Elismeréseink
KRE-BTK A KRE-BTK az 5. legjobb a 167 felsőoktatási kar közül az országban az abszolút kari rangsorban, a hallgatói kiválóságot mérve a 3. legjobb. HVG DIPLOMA KÜLÖNSZÁM 2012 Karunk a bölcsészettudományi képzési rangsorokban a képzés színvonalát mérő osztályozásban az 1., az összesített képzési rangsorban a 7., a hallgatói kiválóságot mérve a 4., az intézményi szolgáltatásokat mérve a 2. legjobb. HVG Diploma különszám 2011 KRE-TFK Az összesített pedagógusképzési rangsorban az 5. legjobb a KRE-TFK. Az oktatói kiválóságot vizsgálva a 4., és a hallgatói kiválóságot mérve a 6. HVG Diploma különszám 2011 KRE.hu Elismeréseink 5
KRE Miért pont a? képzések oktatók lehetőségek Sikeres, gyakorlatorientált képzések, amelyek hallgatóközpontú keresztyén szemléletmóddal párosulnak. Hazai és nemzetközi szakmai életben elismert, ösztöndíjas oktatók! A munkaerőpiac igényeit kielégítő képzések! Nemzetközi és európai képzési szemléletmód egyaránt érvényesül az oktatás során. Széleskörű idegen nyelvi tanfolyamkínálat! A kurzusok helyszíne Idegen Nyelvi Lektorátusunk, amely szaknyelvi vizsgahelyként is működik. Könyvtár és jegyzetbolt! A könyvtárunk minden beiratkozott hallgatónknak ingyenes. 6 Miért pont a KRE?
Nyüzsgő hallgatói élet! Vitaestek, workshopok, szimpóziumok, szakmai fórumok, tudományos konferenciák, könyvbemutatók, egyetemi bulik, sportesemények, és még sok érdekes program színesíti az egyetemi életet. Számos itthoni és külföldi szakmai gyakorlati lehetőség: az oktatóink és az intézmény egyaránt segítséget nyújtanak a hallgatóknak, hogy megtalálják a legmegfelelőbb szakmai gyakorlati helyet. Folyamatos tájékoztatás, az Egyetemet érintő fontos eseményekről, nemzetközi vendégelőadók érkezéséről, hazai és külföldi konferenciákról, nemzetközi program és ösztöndíj lehetőségekről. Központi elhelyezkedés! Az oktatási helyszínek jelentős része a belváros szívében helyezkedik el. Tehetséggondozás! Pl. a kiemelkedő tanulmányi eredményekkel rendelkező hallgatók mentorálása, hazai és külföldi konferenciákon való megjelenés támogatása. KRE.hu Miért pont a KRE? 7
Kar BTK Alapképzés (BA) választható szakirány anglisztika-anglisztika szakirány germanisztikanéderlandisztika szakirány germanisztikanémet szakirány keleti nyelvek és kultúrák-japán szakirány magyar művelődéstudomány, nyelvmentor, színháztörténet szakirányok pszichológia, viselkedéselemző szakirány szabadbölcsészet, vallástudomány szakirány történelem-történelem szakirány Mesterképzés (MA) Doktori képzés néderlandisztika ÚJ! német nyelv, irodalom és kultúra japanológia irodalom- és kultúratudomány pszichológia-klinikai és egészségpszichológiai szakirány vallástudomány-valláselmélet, vallástörténet szakirányok történelem-gazdaság-, társadalom- és népességtörténet; politikai rendszerek, katonai konfliktusok; vallás-, egyház- és művelődéstörténet szakirányok ÚJ! Történelemtudományi Doktori Iskola Szakirányú továbbképzés képi kifejezéspszichológia; mentálhigiénés segítő
színháztudomány terminológia tanári szak angoltanár, magyartanár, magyar mint idegen nyelv tanára, némettanár, történelemtanár pedagógus szakvizsga kommunikáció és médiatudománynemzetközi kommunikáció, szervezeti kommunikáció, PR, marketing, újságírás (nyomtatott sajtó, rádió, televízió, online) szakirányok ÚJ! szociológia Képzéseink alapképzés, mesterképzés, doktori képzés, felsőfokú szakképzés, szakirányú továbbképzés 9
Kar ÁJK HTK Alapképzés (BA) választható szakirány református hittanoktató Mesterképzés (MA); egységes, osztatlan mesterképzés Doktori képzés Felsőfokú szakképzés jogász jogi asszisztens református teológia-lelkész és teológus szakirány Hittudományi Doktori Iskola protestáns teológia tanár-református vallástanár-nevelő Szakirányú továbbképzés felsőoktatási igazgatási szakember; infokommunikációs szakjogász; jogi szakokleveles lelkész; külügyi szaktanácsadó
óvodapedagógus ifjúságsegítő német nyelvű Baby-sitter és gyermekfelügyelő tanító szociális munka diakónia kántor pedagógus szakvizsga, fejlesztő pedagógus vagy szabadidő-szervező szakiránnyal TFK református hittanoktató Képzéseink alapképzés, mesterképzés, doktori képzés, felsőfokú szakképzés, szakirányú továbbképzés 11
Állam- és Jogtudományi Kar
A Kar a magyar jogi felsőoktatás legfiatalabb intézménye, ugyanakkor nagy tradícióval rendelkező jogászképző intézmények méltó örököse. Az 1831-ben létrejött Kecskeméti Református Jogakadémia utódintézményeként kezdte meg működését a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara 1998-ban, ekkor indult meg az intézményben a világi jellegű jogászképzés. 1994-ben újraindult a jogászképzés Kecskeméten, közösen a szegedi József Attila Tudományegyetem Jogi Karával. 2005 óta speciális szakmai programmal működik a Bocskai István Szakkollégium, amit azért hívtak életre, hogy felkarolja és támogassa a tanulni vágyó hallgatókat. A Szakkollégiumba a hallgatók pályázat útján, tanulmányi eredményük és szakmai felkészültségük alapján kerülhetnek be. Képzéseink Egységes, osztatlan mesterképzés jogász KRE.hu Felsőfokú szakképzés jogi asszisztens Szakirányú továbbképzések* felsőoktatási igazgatási szakember infokommunikációs szakjogász jogi szakokleveles lelkész külügyi szaktanácsadó * 2012-13-as tanévben induló szakirányú továbbképzéseinket kísérje figyelemmel a www.kre.hu oldalon. Állam- és Jogtudományi Kar 13
Egységes, osztatlan mesterképzés jogász Képzési idő (félév): 10 A képzés célja olyan jogászok képzése, akik az állam- és jogtudomány, valamint a jogászi tevékenységekhez kapcsolódó más társadalomtudományok alapjainak birtokában, a jogrendszer főbb jogterületeinek és jogintézményeinek, a jogalkotás és a jogalkalmazás módszereinek ismeretében, korszerű szakismereteik és jogászi kultúrájuk alapján alkalmasak jogászi tevékenységre, tanulmányaik doktori képzés keretében való folytatására, gyakorlati tapasztalatok megszerzésével, szakmai továbbképzéssel a jogi szakvizsgához kötött munkakörök betöltésére. 14 Állam- és Jogtudományi Kar
Felsőfokú szakképzés jogi asszisztens Képzési idő (félév): 4 Célunk olyan szakemberek képzése, akik iratkezelési, ügyintézési, ügyviteli feladatokat képesek ellátni a jogágaknak megfelelően. Felkészülten képesek ügyviteli és informatikai feladatokat elvégezni a bírósági, ügyészségi, közigazgatási, közjegyzői, földhivatali és egyéb területek intézményeiben. A képzés során szerzett kreditek egy része felsőoktatásban történő továbbtanulás esetén beszámítható. Azok számára is ajánljuk e képzést, akik már ilyen tevékenységet végeznek, de még nem rendelkeznek a munkakörükhöz szükséges bizonyítvánnyal. KRE.hu Állam- és Jogtudományi Kar 15
Szakirányú továbbképzések* felsőoktatási igazgatási szakember Képzési idő (félév): 3 A felsőoktatással kapcsolatos elvárások az elmúlt években jelentősen átalakultak. Ezen feladatok és elvárásoknak megfelelésében nyújt segítséget a képzés. A képzés során megszerezhető alapvető jogi-igazgatási, gazdasági ismeretek a felsőoktatásban dolgozó vezetők, szakemberek és egyéb munkatársak számára gyakorlati tevékenységük során is hasznosíthatók. A gyakorlati területeken felmerülő feladatok jelentős része olyan ügy-előkészítési, ügymenedzselési és jogérvényesítési vagy tanácsadási feladat, melyet a végzettséggel rendelkező szakemberek elláthatnak. * 2012-13-as tanévben induló szakirányú továbbképzéseinket kísérje figyelemmel a www.kre.hu oldalon. 16 Állam- és Jogtudományi Kar
Szakirányú továbbképzések* infokommunikációs szakjogász Képzési idő (félév): 4 A gyors technológiai fejlődés új szabályozási igényeket teremt, amely igényeket a képzést elvégző infokommunikációs szakemberek ismernek. Képesek alkalmazni a gyorsan változó, jogágakon átnyúló szabályozási esz köz rendszert, és széleskörű ismeretekkel rendelkeznek a vonatkozó európai közösségi jogi és külföldi szabályozási megoldásokról. Ezen ismeretek hasznosíthatók egyrészt az infokommunikációs piac szereplőinek gyakorlatában, az informatikai-, távközlési- és médiavállalkozások tevékenysége során felvetődő sajátos jogi problémák kezelésében, másrészt az infokommunikációs piac szabályozását és felügyeletét ellátó igazgatási szervek szakembereinek munkájában. A szakképzettség sajátos hasznosítási lehetősége az adatvédelmi törvény 2003. évi módosításával megalkotott intézmény, a szervezeti adatvédelmi felelős. KRE.hu Állam- és Jogtudományi Kar 17
Szakirányú továbbképzések* jogi szakokleveles lelkész Képzési idő (félév): 4 A képzés során megszerezhető alapvető jogi-igazgatási, gazdasági ismeretek a lelkészek számára gyakorlati tevékenységük során hasznosítható. A gyakorlati területeken felmerülő feladatok jelentős része olyan ügyelőkészítési, ügymenedzselési és jogérvényesítési vagy tanácsadási feladat, melyet a végzettséggel rendelkező szakemberek elláthatnak. A képzés során megszerzett ismeretek kiválóan használhatók ezenkívül helyi közösségek mindennapi életében előforduló jogi-igazgatási problémák megoldására, továbbá az államigazgatás területeit érintő tevékenységek ellátására, így különösen a helyi-kistérségi feladatok ellátására, a különböző projektek, pályázatok előkészítése és lebonyolítása során, a műemlékvédelemben, a szociális-kulturális igazgatás, az egészségügy, illetve az oktatásügy területén. * 2012-13-as tanévben induló szakirányú továbbképzéseinket kísérje figyelemmel a www.kre.hu oldalon. 18 Állam- és Jogtudományi Kar
Szakirányú továbbképzések* külügyi szaktanácsadó Képzési idő (félév): 2 A továbbképzés célja a kortárs diplomácia és nemzetközi kapcsolatok működésének magasabb szintű megértését is alátámasztó ismeretek átadása, a külkapcsolatok szerteágazó területein megjelenő tevékenységek általánosan alkalmazható gyakorlati szempontjainak, illetve céljainak, valamint megvalósítási formáinak elsajátíttatása, valamint a külkapcsolati tevékenységekkel összefüggő feladatok ellátásához szükséges értelmezési és működési keretek megismertetése. KRE.hu Állam- és Jogtudományi Kar 19
Bölcsészettudományi Kar
Az 1993-ban eredendően a középiskolai tanárképzés céljaira létesült Bölcsészettudományi Kar feladatának tekinti, hogy tanárokat, illetőleg felsőfokú képesítésű szakembereket képezzen a Magyarországi Református Egyház középiskolái és szellemi műhelyei számára, és hogy részt vállaljon a magyar közoktatás és kulturális intézményrendszer számára kijelölt állami feladatokból. A Kar méreteihez képest rendre előkelő helyen szerepel a rangsorokban. A Kar oktatási tevékenységének sikerességét nem csupán az elmúlt évek felsőoktatási rangsoraiban való jó szereplés jelzi, hanem a hallgatói érdeklődés folyamatos növekedése, a hallgatói létszám folyamatos bővülése is. Képzéseink Alapképzés (BA) anglisztika germanisztika-néderlandisztika szakirány germanisztika-német szakirány keleti nyelvek és kultúrák-japán szakirány kommunikáció és médiatudomány magyar pszichológia szabadbölcsészet történelem szociológia ÚJ! KRE.hu Bölcsészettudományi Kar 21
Mesterképzés (MA) irodalom- és kultúratudomány japanológia néderlandisztika német nyelv, irodalom és kultúra pszichológia színháztudomány ÚJ! terminológia történelem vallástudomány ÚJ! Tanári mesterképzési szakok angoltanár magyartanár magyar mint idegen nyelv tanára némettanár történelemtanár Szakirányú továbbképzések mentálhigiénés segítő képi kifejezéspszichológia pedagógus szakvizsga-mentortanár szakirány Doktori képzés Történelemtudományi Doktori Iskola ÚJ! Határon túli szakirányú továbbképzések Mentálhigiénés segítő, Illyefalva (Románia) 22 Bölcsészettudományi Kar
Alapképzés (BA) anglisztika Képzési idő (félév): 6 Egyetemünk Bölcsészettudományi Karán 1993 óta folyik angol szakos képzés. Az oktatást az Anglisztika Intézeten belül az Angol Nyelvészeti Tanszék és az Angol Nyelvű Irodalmak és Kultúrák Tanszéke végzi. Oktatóink kiemelt kutatási irányai közé tartozik az angolszász protestáns hagyományok és a különböző angol nyelvű kultúrák (pl. amerikai, walesi, ír, kanadai) kutatása. Ezért képzéseinkben ezek a területek is markánsan megjelennek, a szak nagy hangsúlyt fektet a BA-képzés által támasztott gyakorlatiasabb elvárásokra is (fordítói-szaknyelvi specializációs program). A képzés egy szakiránnyal, azon belül irodalmikulturális és fordítói-szaknyelvi specializációval működik. A hagyományos kurzuskínálat mellett olyan tárgyak hallgatására is lehetőség nyílik, amelyek általában nem szerepelnek más magyarországi egyetemek palettáján pl. az alábbi kurzusok: a kereszténység és az irodalom, az angol-amerikai kereszténység története, az ír nyelv, valamint a középkori irodalom, történelem és nyelvészet. KRE.hu Bölcsészettudományi Kar 23
Alapképzés (BA) germanisztikanéderlandisztika szakirány Képzési idő (félév): 6 Az 1995-ben létesített tanszék mára a holland nyelv és a németalföldi kultúra egyik legaktívabb közvetítőjévé vált a közép-európai régióban. Tanszékünkre jellemző a különösen jó kapcsolat a hazai és külföldi partneregyetemekkel, így hallgatóink és oktatóink nagy számban és rendszeresen kijutnak a nyelvterületre. Holland és flamand támogatással könyvtárunkba a legkorszerűbb tananyagokat (könyvek, cd-k, dvd-k) tudjuk beszerezni. A BA-diploma birtokában a néderlandisztika szakirányon végzettek képesek többek között: a holland nyelvű országok és népek kultúrájának átfogó ismeretére, a holland nyelv írásban és szóban történő használatára a felsőfokú C típusú nyelvvizsgának megfelelő szinten, általános szövegek alapszintű fordítására, tolmácsolására, Magyarország és a holland nyelvű országok társadalmi és gazdasági problémáinak ismeretében megszerzett tudásuk közvetítésére és alkalmazására munkájuk során. A BA képzés után diákjaink mesterszakon (MA) is folytathatják a néderlandisztika tanulását. 24 Bölcsészettudományi Kar
Alapképzés (BA) germanisztika-német szakirány Képzési idő (félév): 6 Tanszékünk 1997 óta államilag elismerten oktat német nyelv és irodalom szakos bölcsész, illetve tanár végzettségű hallgatókat. Germanisztikai BA képzésünket és tanárképzési programunkat az országban az elsők között akkreditálták. A kedvező tanár-diák-arány és a napi munkakapcsolat következtében Tanszékünkön megvalósul a személyre szabott képességfejlesztés, a hallgatói igények követése és a tehetséggondozás. Az alapképzést igazoló diploma birtokában végzőseink egy része elhelyezkedik a munkaerőpiacon, a közszférában, illetve a versenyszférában, mások a diszciplináris vagy tanárképzésbe lépnek tovább. Kiemelten tehetséges végzőseink a tudományos kutatás felé orientálódnak, doktori képzésben vesznek részt, illetve a tanszéken tanársegédként oktatnak. A szak munkájának eredményességét igazolják az utóbbi évek OTDK helyezései is. Hallgatóink bekapcsolódhatnak a szakmai tudományos műhelyek munkájába, hazai és nemzetközi nyelv- és irodalomtudományi kutatási projektekbe. Tanszékünkön szakfordító és műfordító műhely várja őket, a mesterképzésünkön pedig részt vehetnek a nemzetközi diplomát nyújtó EMLexprogramban (European Master in Lexicography). KRE.hu Bölcsészettudományi Kar 25
Alapképzés (BA) keleti nyelvek és kultúrák-japán szakirány Képzési idő (félév): 6 Kezdettől fogva nagy hangsúlyt fektettünk a klasszikus értelemben vett filológiai profil mellett a magas szintű gyakorlati nyelvtudás megszerzésére, valamint a mai japán társadalomra, gazdaságra, politikára, nemzetközi kapcsolatokra vonatkozó szakismeretek elsajátítását biztosító tantervi program kialakítására. A szilárd alapokat nyújtó, rugalmas nyelvi képzésen túl elsősorban a részterületi specializációk Japán köztörténet és társadalomtörténet specializáció, japánspecifikus multimédiaismeret specializáció szolgálnak. A specializációk biztosítják azt is, hogy az alapszakot elvégző hallgatók olyan azonnal hasznosuló ismeretekkel is rendelkezzenek, melyek megkönnyítik elhelyezkedésüket. Ezt a célt szolgálja a Fordítói specializáció. A Japanológia Tanszék szervezésében minden tanévben indítunk intenzív érettségi, illetve nyelvvizsga előkészítő japánnyelv tanfolyamot. Az alapszak, illetve a mesterszak elvégzése után az elhelyezkedési lehetőségek széles skálán mozognak. 26 Bölcsészettudományi Kar
Alapképzés (BA) kommunikáció és médiatudomány Képzési idő (félév): 6 A képzési programunk a hagyományosnál magasabb szintű etikai tartalommal és a pozitív emberi értékek hangsúlyozásával szakszerű kommunikációs oktatást kíván megvalósítani. A gyakorlati készségeket elmélyítő terepmunka végigkíséri az egyetemi tanulmányokat. A képzésben választható specializációk: újságírás (nyomtatott, rádió, televízió, online), szervezeti kommunikáció, PR és marketing kommunikáció és nemzetközi kommunikáció. Hallgatóink azonnal hasznosítható praktikus tudást szereznek, ezért az őket foglalkoztató munkaadók örömmel fogadják diplomásainkat. KRE.hu Bölcsészettudományi Kar 27
Alapképzés (BA) magyar művelődéstudomány, nyelvmentor, színháztörténet ÚJ! szakirány Képzési idő (félév): 6 A képzés célja, hogy a hallgatókat ismeretekkel lássa el a magyar és a világirodalom, valamint a magyar nyelv rendszeréről, a nyelvhasználati jellemzőkről, nyelvünk történeti és társadalmi változatairól. A szakon folyó képzés elsődlegesen a kulturális szféra munkaerőpiaci igényeihez, valamint a mesterszintű (MA) diszciplináris és tanárképzés elvárásaihoz igazodik. Választható szakirányaink: művelődéstudomány, nyelvmentor szakirány és színháztörténet. Színháztörténet szakirány: ÚJ! A négy féléves képzés megismertet a színháztudomány alapjaival. A legfontosabb elméleti és történeti ismereteken túl nagy hangsúlyt helyez a kortárs magyar és európai színházi tendenciák áttekintésére és a 21. század eleji kulturálisművészeti törekvések horizontjában történő értelmezésére. A specializáció elvégzése optimális (de nem kizárólagos!) előfeltétele a színháztudomány mesterszakos képzésnek. 28 Bölcsészettudományi Kar
Alapképzés (BA) pszichológia Képzési idő (félév): 6 A képzés célja a klinikusi területre való felkészítés, amelynek második szakasza ennek szolgálatában áll. Képzésünk rendszere tartalmazza azokat a speciális fejlesztési lehetőségeket, amelyek mind a kutatásban, mind a gyakorlati pszichológiai tevékenységben elősegítik a szakmai személyiség kibontakozását, képességcsiszolását, pszichológiai szakértelmének lehetőségeihez képest mind teljesebb kifejlesztését. A BA oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése viselkedéselemző, ami széles körű alkalmazásra találhat minden olyan területen, szervezetben, intézményben, létesítményben, ahol nevelés, képzés, fejlesztés, vezetés, kiválasztás, egészségmegőrzés, újranevelés, korrekció, gyógyítás valamint rehabilitációs tevékenység folyik, és ennek során a szakemberek humán intervenciókat használnak fel a munkájukban. Alkalmazható továbbá a viselkedéselemző szaktevékenység minden pszichológiai laboratóriumban, a munkalélektan területén az alkalmassági vizsgálatok és a standard vizsgálóeljárások lebonyolításában. KRE.hu Bölcsészettudományi Kar 29
Alapképzés (BA) szabadbölcsészet vallástudomány szakirány Képzési idő (félév): 6 A szak számos, egymással többé vagy kevésbé rokon tudományágat fog össze: a filozófiát, az etikát, a vallástudományt, az esztétikát, a művészettörténetet, a filmelmélet és filmtörténetet, valamint a kommunikációt. Az alapképzés (BA) során a hallgatók először bepillantást nyernek a filozófia, az etika, az esztétika, a film- és művészettörténet, a kommunikáció és a vallástudomány alapjaiba, és megismerkedhetnek a filozófiatörténet legfontosabb alakjaival, irányzataival. Már az első félévtől tanulnak egy választható ókori nyelvet. 30 Bölcsészettudományi Kar
Alapképzés (BA) történelem Képzési idő (félév): 6 Történelem szakon az ország más egyetemeihez hasonlóan átfogó magyar és egyetemes történeti oktatás, majd később az MA szinten történelemtanári és történész (kutató) képzés folyik. A tananyagban a fő történelmi korszakok kronológiai sorrendben következnek. Választható specializációk: egyház-, vallás- és művelődéstörténet, hadtörténet és fegyvertörténet és politikai rendszerek. A képzés általános követelményei szerint tanulják a hallgatók a pedagógiai, pszichológiai és közismereti tárgyakat. KRE.hu Bölcsészettudományi Kar 31
Alapképzés (BA) szociológia Képzési idő (félév): 6 ÚJ! A képzés célja olyan szociológia alapszakos szakelőadók képzése, akik a megszerzett szociológiai alapismereteik birtokában segíthetik a tudásalapú információs társadalom megvalósulását, az életminőség javulását, az esélyegyenlőség feltételeinek javítását, a társadalmi demokrácia kiteljesítését, valamint a szociális integráció erősítését. A szakon végzettek rendelkeznek a társadalmi problémák iránti érzékenységgel, nyitottsággal, együttműködő, kapcsolatteremtő képességgel, kommunikációs készséggel, idegen nyelvtudással, a szociokulturális különbözőségek ismeretén alapuló empátiával és toleranciával. 32 Bölcsészettudományi Kar
Mesterképzés (MA) irodalom- és kultúra tudomány Képzési idő (félév): 4 Az irodalom- és kultúratudomány mesterszak olyan munkakörök eredményes betöltésére készít fel, amelyeknek mindennapi, magas fokú eszköze a kulturális kommunikáció. A képzés felkészít a nemzeti kultúra ápolásával, az irodalom kutatásával kapcsolatos feladatok ellátására, a kutatási eredményeknek a közművelődés különböző fórumain és a nyelvi kommunikáció tág terein (interkulturális fordítás, archívumok létrehozása és gondozása, kulturális jelenségek értelmezése és gondozása) való közvetlen alkalmazására, a korszerű műveltség közvetítésére, alakítására, népszerűsítésére, az irodalmi műveltség magas fokú terjesztésére, amelyre az Európai Unió tagállamaként jelenleg a korábbinál sokkal komolyabb igény mutatkozik. KRE.hu Bölcsészettudományi Kar 33
Mesterképzés (MA) japanológia Képzési idő (félév): 4 A szak továbbfejlesztett formában és tartalmakkal lefedi a korábbi osztatlan képzésben nyújtott japanológiai ismereteket, úgymint a japán nyelv magas szintű, a Japán Nyelvi Alkalmassági Vizsga (Nihongo Nóryoku Shiken) felsőfokú (Ikkyú) szintjével azonos értékű ismeretét, a japán kultúra történelem, klasszikus és modern irodalom, filozófiaés eszmetörténet, kultúrtörténet, esztétika- és művészettörténet, társadalom- és politikatörténet, egyház- és vallástörténet beható és sokoldalú, elméleti és gyakorlati ismeretét, japán nyelvészeti ismereteket, továbbá a szak- és műfordítás alapjait. A mesterképzés (MA) tantervében az alapképzésnél (BA) nagyobb arányban kapnak helyet a klasszikus filológiai ismeretek, ugyanakkor szakunk eddigi profiljának megfelelően továbbra is jellemzőek a piac elvárásait figyelembe vevő tantárgyak, mint a szakmai nyelvi fejlesztés tárgyai, illetve a Japán gazdasági intézmények és összehasonlító üzleti kultúra, Japán a mai világban külpolitika és külkapcsolatok, vagy a Digitális média a nyelvfejlesztésben és a kutatásban tantárgyak. Az elhelyezkedési lehetőségek széles skálán mozognak. 34 Bölcsészettudományi Kar
Mesterképzés (MA) néderlandisztika Képzési idő (félév): 4 A mesterképzés (MA) keretében diákjaink tovább mélyíthetik tudásukat a holland-flamand kultúra és nyelv területén, bővebb ismereteket szerezhetnek a fordítás elméletéről és gyakorlatáról amellett, hogy választhatnak a nyelvtudományi vagy irodalomtudományi program között. Végzett hallgatóinkat szívesen látják a Magyarországra települt nagyvállalatok, kisebb holland érdekeltségű vállalatok, valamint a követségek. Az 1995-ben létesített tanszék mára a holland nyelv és a németalföldi kultúra egyik legaktívabb közvetítőjévé vált a közép-európai régióban. Jól képzett, dinamikus oktatóink munkáját anyanyelvi lektor, valamint holland és flamand vendégtanárok, cserediákok és önkéntes segítők támogatják, ami a nyelvterületen élők mindennapi életét hallgatóinkhoz még közelebb hozza. KRE.hu Bölcsészettudományi Kar 35
Mesterképzés (MA) német nyelv, irodalom és kultúra Képzési idő (félév): 4 ÚJ! A diszciplináris mesterszak célja olyan bölcsészek képzése, akik a német nyelv, irodalom és kultúra tudományának átfogó ismeretével, valamint a két szakirány (irodalom és kultúratudomány, alkalmazott nyelvészet és lexikológia) által biztosított speciális felkészültséggel rendelkeznek. Az irodalom és kultúratudományi szakirány a medialitás és intermedialitás, az interkulturalitás, a kultúraközvetítés és az összehasonlító irodalomtudomány kérdéseit helyezi a középpontba. A tanulmányok során lehetőség nyílik műfordítási ismeretek megszerzésére is. Az alkalmazott nyelvészeti szakirány a lexikológia és lexikográfia területére koncentrál. A hallgatók egy nemzetközi lexikográfiai mesterprogramba (EMLex) bekapcsolódva sajátíthatják el a szótártervezés és szótárkészítés modern eljárásait. 36 Bölcsészettudományi Kar
Mesterképzés (MA) pszichológia klinikai és egészségpszichológia szakirány Képzési idő (félév): 4 A képzés célja korszerű elméleti és gyakorlati tudásanyag közvetítése, valamint a szakmai készségek és a hivatástudat olyan szintű kiépítése a pszichológia tudomány terén, amely a pszichológus hivatás önálló mesterszintű gyakorlásához a szakirányú továbbképzésekben való részvételhez és a doktori iskolákban történő továbbtanuláshoz biztos alapot ad. A pszichológia alapképzés (viselkedéselemző) szakot végzettek továbbléphetnek mesterszakunkra. A pszichológia mester (MA) diploma birtokában végzett hallgatóink bekapcsolódhatnak doktori képzésekbe (PhD) Magyarországon és az EU tagállamaiban, valamint különböző posztgraduális pszichológiai szakképzéseken (klinikai pszichológia, munkapszichológia, pedagógiai pszichológia stb.) is részt vehetnek. KRE.hu Bölcsészettudományi Kar 37
Mesterképzés (MA) színháztudomány Képzési idő (félév): 4 A színháztudomány mesterképzési szak célja olyan szakemberek képzése, akik elméleti és történeti nézőpontból is képesek reflektálni a színházi esemény mibenlétére. Részletes ismeretekkel rendelkeznek az európai és magyar dráma, illetve színházkultúra történetileg és szociológiailag változó formáiról, kialakulásának folyamatáról. Tisztában vannak a különböző diszciplínák színháztudományi vonatkozásaival, járatosak a színházi üzem és menedzsment kérdéseiben, illetve megfelelő ismeretekkel rendelkeznek színháztörténeti kutatómunka végzéséhez és tanulmányaik doktori képzés keretében történő folytatásához. A szak színháztudomány mesterszakos bölcsész diplomát ad, amely lehetőséget biztosít arra, hogy hallgatóink színházakban (pl. művészeti titkárként, irodalmi munkatársként), könyvtárakban, levéltárakban, művelődési házakban, az oktatásban, valamint a tágabb kulturális élet különféle intézményeinél vállalhassanak munkát. Kellő alapot biztosít a színházcsinálás gyakorlata vagy a tudományos kutatás (PhD-képzés) felé történő továbblépéshez is. 38 Bölcsészettudományi Kar
Mesterképzés (MA) terminológia Képzési idő (félév): 4 A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik rendelkeznek azokkal a terminológiai, módszertani, magyar nyelvi, idegennyelvi és egy tág témakörben szaktárgyi ismeretekkel, valamint kompetenciákkal, amelyekkel képesek a terminológia elveinek megfelelően terminológiai dokumentációs munkák végzésére, a terminológia területén használt eszközök és módszerek alkalmazására. Megfelelő felkészültséggel rendelkeznek az önálló munkavégzésre és a tanulmányaik doktori képzés keretében történő folytatására. A terminológia mesterképzési szakra bölcsész és nem bölcsész végzettségűek jelentkezését egyaránt várja az intézmény. (Az első félévben felzárkóztató képzést biztosítunk a különböző irányból jövőknek.) KRE.hu Bölcsészettudományi Kar 39
Mesterképzés (MA) történelem Képzési idő (félév): 4 A mester (MA) diszciplináris képzés specializációi: gazdaság-, társadalom- és népességtörténet, politikai rendszerek, katonai konfliktusok és vallás-, egyházés művelődéstörténet. Mindhárom speciális program képzésének természetesen szűkebb spektrumban és kisebb merítésben megvan a megfelelője az alapképzésben. A választott szakismeretek már az új alapképzésben is kiemelt fontosságot kaptak a korábbi egyetemi képzéshez képest. Az indítandó speciális programok mind tematikusak. 40 Bölcsészettudományi Kar