GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK (GYIK) a Nemzeti Tehetség Program 2012 decemberében meghirdetett pályázataira vonatkozóan

Hasonló dokumentumok
Útmutató. a Nemzeti Tehetség Program keretében meghirdetésre került Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj pályázat beszámolójához

BESZÁMOLÓ NYOMTATVÁNY Az Onga Város Önkormányzata által nyújtott 201. évi Működési támogatottak részére

PÉNZÜGYI ELSZÁMOLÁSI FELTÉTELEK, TUDNIVALÓK

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevében a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. pályázatot hirdet

Az országban működő köznevelési kollégiumok tehetséggondozó műhelyeinek és programjainak támogatása. (A pályázat kódja: NTP-KKOLL-12-P) Segédlet

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata által meghirdetett Idősügyi támogatási keretből nyert támogatások elszámolásához kapcsolódó segédlet

EMBERI ERŐFORRÁS TÁMOGATÁSKEZELŐ

Székhely: 1016 Budapest, Gellérthegy utca Postacím: 1253 Budapest, Pf.70. Tel.: Titkársági fax:

Kérjük, kitöltés előtt figyelmesen olvassa el az alábbi információkat!

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. civil szervezetek (egyesületek, alapítványok)

Tolna Megyei Civil Információs Centrum GYAKRAN ISMÉTLŐDŐ KÉRDÉSEK NEA ELSZÁMOLÁSKOR

A NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM PÁLYÁZATAI

Pályázatok benyújtása: Pályázni a pályáztató által kibocsátott adatlapon július 01. napjáig

NEA működési támogatások (2014)

Pályázati útmutató (segédlet a pályázat benyújtásához, információk az elszámolásra vonatkozó szabályokkal kapcsolatban) Füzesabonyért 2016

2015. évi Nemzeti Tehetség Program Nemzeti Tehetség Program évi pályázata

EGT Alap Ösztöndíj program Felsőoktatási intézményközi együttműködési projektek (M4)

Segédlet Költségterv tervezéséhez, kitöltéséhez

Pályázati kiírás. A pályázat kiírója: Isaszeg Város Önkormányzata, 2117 Isaszeg, Rákóczi u. 45.

Határtalanul! program Elszámolási útmutató a Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek (HAT-17-01) nyílt felhíváshoz

I. Pályázat Sport támogatásra

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. I. A pályázat célja

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat szakmai indoklása

- az egyesületben sportolók létszámát, az egyesület tagjainak számát, az előző évben elért eredményeket és a szakmai munkáról szóló beszámolót

PÉNZÜGYI ELSZÁMOLÁSI FELTÉTELEK, TUDNIVALÓK

A pályázatokat papír alapon és elektronikusan is be kell nyújtani.

Magyar joganyagok - 98/2012. (V. 15.) Korm. rendelet - a határon túli költségvetési t 2. oldal (5)1 Támogatási szerződés köthető arra is, hogy az (1)

A pályázat benyújtásának határideje: március óra.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján

ALAPADATOK* * Az alapadatok kitöltésével az egyes összesítők alapadatai automatikusan kitöltődnek

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ Nemzetközi Konferencialátogatási Program pályázati felhíváshoz

A pályázaton nem vehetnek részt:

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. Tananyagfejlesztés pályázati felhíváshoz

NEMZETISÉGI TÁMOGATÁSOK PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A nemzetiségi civil szervezetek évi költségvetési támogatására (Kategória kódja: NEMZ-CISZ-13)

III. A pályázat benyújtására jogosultak neve és címe Pályázatot nyújthatnak be a Njtv a szerint az országos nemzetiségi önkormányzatok.

ELŐADÓ: ÉVI MOLÁSAINAK

Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrás Támogatáskezelő. Pénzügyi és szakmai elszámolás

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. Konferenciatámogatás pályázati felhíváshoz

Elszámolási segédlet

Előterjesztés. A Czuczor Gergely Tagiskola közüzemi számláival kapcsolatos támogatásról

az önszerveződő közösségek pénzügyi támogatása iránt

PÁLYÁZATI ADATLAP. A szervezet megnevezése:... A szervezet székhelye:... A szervezet levelezési címe:... A szervezet képviselőjének neve:...

FELSŐOKTATÁSI MUNKATÁRSI RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ

Egységes szakmai beszámolói útmutató a Nemzeti Tehetség Program évi Cselekvési Program EPER rendszerben benyújtott pályázataihoz

A pályázatok benyújtásának határideje: március 17. A pályázatokat papír alapon és elektronikusan is be kell nyújtani.

Segédlet Költségterv tervezéséhez kitöltéséhez

SEGÉDLET A SZAKMAI BESZÁMOLÓ ÉS PÉNZÜGYI ELSZÁMOLÁS

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. Tananyagfejlesztés pályázati felhíváshoz

42/ ( I I ) H É B H A T Á R O Z A T A L A P J Á N LITÉR KÖZSÉG ÖN KOR MÁ NYZA TÁNAK. támogatása Litér, Álmos u. 37.

3. számú KIFIZETÉSI IGÉNYLÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót

1. számú KIFIZETÉSI IGÉNYLÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT

Határtalanul! program. Fazekas Zoltán pályázati-pénzügyi referens

Téglás Város Képviselő-testületének 6/2013. (II.15.) Önkormányzati rendelete a civil szervezetek támogatási rendjéről

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A felsőoktatási intézmények által szervezett, középiskolásoknak szóló tehetséggondozó táborok támogatása

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. (továbbiakban PMCS)

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. a Pro Scientia Aranyérmesek évi konferenciájának megszervezésére (A pályázat kódja: NTP-FTKONF-M-12)

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Almásfüzitő Község Képviselő-testülete pályázatot hirdet civil szervezetek szakmai programjainak támogatására

SZOBÉRT-SZOBIAKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY pályázati felhívása

1.1. Megnevezése (neve): Pályázó szervezeti-működési formája: Szervezeti formán belüli bontás:

Útmutató a kifizetési kérelem benyújtásához vállalkozások/cégek esetében

Uniós Projektek Megvalósítása Pénzügyi Szemmel. Uniós pályázatok és projektek felépítése

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A pályázati kategória kódja: NTP-TV-13. A meghirdetés dátuma: december 23.

A szakmai beszámoló célja, hogy a Kedvezményezett a pályázatban vállalt feladatok megvalósítását bemutassa.

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról.

HALLGATÓI CSOPORTOS TANULMÁNYÚT Közös (csoportvezető) KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. I. A pályázat célja

civil és sportszervezetek támogatása tárgyában pályázat kiírására

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. (A pályázat kódja: NTP-FTNYT-12)

Támogatások igénylése, kifizetési kérelmek összeállítása

Előterjesztés a Humánszolgáltatási Bizottság részére a civil szervezetek évi támogatásáról szóló pályázati felhívásról

1. A pályázó civil szervezet adatai

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására

TÁMOP PROJEKTEK PÉNZÜGYI ELSZÁMOLÁSA

NEMZETISÉGI TÁMOGATÁSOK PÁLYÁZATI KIÍRÁS

I. Sportágfejlesztési támogatás (amely tartalmazza a korábbiakban a MOB által biztosított műhelytámogatás összegét is) igénybevételének folyamata

Nemzeti Tehetség Program

A MaNNa Kulturális Egyesület PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA ELŐADÓ-MŰVÉSZETI TEVÉKENYSÉG TÁMOGATÁSÁRA

A Civil szervezetek működési célú támogatása és a Civil szervezetek szakmai programjának támogatása kiírások nyertes pályázatainak

NEMZETISÉGI TÁMOGATÁSOK PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

L51 számú előterjesztés

Egységes szakmai beszámolói útmutató a Nemzeti Tehetség Program évi Cselekvési Program papír alapon benyújtott pályázataihoz

SZAKMAI ÉS PÉNZÜGYI ELSZÁMOLÁSI ÚTMUTATÓ

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK JÚNIUS 28-AI ÜLÉSÉRE

Elszámolási segédlet

A Nemzeti Együttműködési Alap évi működési és szakmai célú pályázati kiírásainak bemutatása.

Általános rendelkezések

1. A rendelet célja és hatálya. 2. A civil szervezetek támogatásának módja

Szaj ol Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2008. (IV. 24.) sz. rendelete a civil szervezetek támogatási rendjéről

PÁLYÁZATI ADATLAP KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓJA

rendezvények programokhoz, projektekhez rendezvények projektek

Előterjesztés. - a Szociális, Egészségügyi és Ifjúsági Bizottsághoz

Tisztelt Hallgatónk! A szakmai gyakorlattal kapcsolatos leadandó dokumentumok

OKTATÓ RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ

KULTURÁLIS-CIVIL PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2018

PÁLYÁZATI ADATLAP UTCAI SZOCIÁLIS MUNKÁT MŰKÖDTETŐ ÉS BEFOGADOTT SZOLGÁLTATÓK FELTÉTELEINEK FEJLESZTÉSE CÍMŰ PÁLYÁZATHOZ

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A tehetségazonosító diák-sportversenyek támogatására (A pályázat kódja: NTP-SV-MPA-12)

Segédlet Költségterv tervezéséhez, kitöltéséhez (NTP-KTMK-MPA-12)

Nyirád A hirdetőtáblára kifüggesztve: március 9. Levétel napja: március 25. Hatályos: március 10.

Kivonat. Isaszeg Város Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 08. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyvből

Átírás:

GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK (GYIK) a Nemzeti Tehetség Program 2012 decemberében meghirdetett pályázataira vonatkozóan 1. A pályázat benyújtásával kapcsolatban hova lehet fordulni tájékoztatásért? Válasz: Az egyes pályázatokkal kapcsolatos pontos elérhetőségeket a pályázati felhívások végén lehet megtalálni, munkatársaink készséggel nyújtanak felvilágosítást, mind írásban, mind telefonon a pályázati felhívásokban megadott személyes elérhetőségeken. - A Pályázati Felhívás és a Pályázati Útmutató letölthető az alábbi honlapokról: www.ofi.hu; www.emet.gov.hu - A pályázattal kapcsolatosan további információkat az alábbi elérhetőségeken kaphatnak: - A pályázatok szakmai tartalmával kapcsolatos információ: Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Nemzeti Tehetség Programiroda, 1363 Budapest, Pf. 49. Telefon: (06-1) 235-7261, (06-1) 235-7247, e-mail: ntp@ofi.hu Az egyes pályázati körök referenseinek elérhetőségeit az alábbi oldalon tudják megtekinteni: http://www.ofi.hu/nemzeti-tehetseg-program/palyazatok-referensei - Pénzügyi és formai értékeléssel kapcsolatos információ: Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Postacím: 1381 Budapest, Postafiók 1412. e-mail: ntp@emet.gov.hu A kollegák személyes elérhetőségeit az egyes pályázati felhívások tartalmazzák. Kérjük a pályázókat, hogy a minél gyorsabb és hatékonyabb kommunikáció érdekében az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő részére írásbeli megkereséseiket az ntp@emet.gov.hu címre küldjék. 2. Hogyan számolható el a bér és járulékai, ha a személyi kiadás kifizetése még megtörténik a támogatási időszakban, de technikai okok miatt a járulékok kifizetése már projektidőszakon kívül esik? Válasz: A pályázatban csak a támogatási időszakban megvalósult, a projekt megvalósításához kapcsolódó gazdasági események költségeit alátámasztó, a támogatási összeg felhasználását igazoló számviteli bizonylatok értékei számolhatóak el, melyek pénzügyi teljesítésének (kifizetésének) a támogatási időszakon belül meg kell történnie! A pályázati költségterv kialakítása során kérem, vegyék figyelembe, hogy a bér és járulékköltségek kifizetésének is a támogatási időszakon belül meg kell történnie, azaz legkésőbb 2013. június 30-ig!

3. A pályázó nyilatkozatokban szerepel, hogy az Ávr. 77. (4) bekezdésének szerinti időpontig a Pályázati Felhívásban és a jogszabályban előírt biztosítékokat a Támogató/Lebonyolító rendelkezésére bocsátania a Pályázónak. Melyek ezek a biztosítékok? Válasz: Az Ávr. 77. (2) bekezdése a biztosítékokról a következőképp rendelkezik: Biztosíték lehet a kedvezményezett valamennyi - jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető - fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata a pénzügyi fedezethiány miatt nem teljesíthető fizetési megbízás esetére a követelés legfeljebb harmincöt napra való sorba állítására vonatkozó rendelkezéssel együtt, vagy bármely olyan eszköz - így különösen zálogjog kikötése, bankgarancia, óvadék -, amely biztosítja, hogy a támogató a költségvetési támogatás visszafizetésére vonatkozó igényét maradéktalanul, a lehető legrövidebb időn belül eredményesen tudja érvényesíteni. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a XX. Nemzeti Erőforrás Minisztérium költségvetési fejezethez tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok 2011. évi felhasználásának szabályairól szóló 54/2011. (IX. 1.) NEFMI rendelet 5. (11) bekezdése alapján az NTP pályázatok kapcsán az előírt biztosíték a kedvezményezett valamennyi fizetési számlájára vonatkozó beszedési megbízásra felhatalmazó nyilatkozat lehet. 4. A pályázati dokumentáció szerint a költségvetés tervezésekor a személyi kiadásoknál figyelembe kell venni a Kormány 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet 51. (2) bekezdését: A költségvetési szerv állományába tartozó személy részére megbízási díj vagy más szerződés alapján díjazás munkaköri leírása szerint számára előírható feladatra nem fizethető. ( ) Eszerint amennyiben a pályázó szerv költségvetési szerv, a nála alkalmazásban álló személy részére ezt figyelembe véve lehet megbízási díjat tervezni és ez milyen dokumentumokkal szükséges igazolni? Válasz: Igen, ebben az esetben tervezhető megbízási díj kifizetése, melyet a munkaköri leírással szükséges majd alátámasztani a beszámoló benyújtásakor. Amennyiben az erre a feladatra kötött megbízási szerződésből egyértelműen kiderül, hogy tanórán kívüli tehetséggondozásról van szó és nincs ütközés az alaptevékenységgel, abban az esetben támogatható ez a kifizetés. Felhívjuk figyelmüket, hogy megbízási szerződés nem köthető olyan feladatra, amelyet a munkaköri leírás tartalmaz. 5. Amennyiben kötelezettségvállalóval együtt kerül benyújtásra a pályázat, melyek a csatolandó dokumentumok köre? Válasz: Kérjük amennyiben a pályázó és kötelezettségvállaló is rendelkezik a pályázati dokumentumokban előírt kötelezően csatolandó dokumentumokkal, mind a kötelezettségvállalóra, mind a pályázóra vonatkozóan kérjük nyújtsák be. Amennyiben az egyes dokumentumok kizárólag az önálló jogi személyiséggel rendelkező kötelezettségvállaló esetében értelmezhetők, csak a kötelezettségváló vonatkozásában kell benyújtani.

Természetesen a pályázati dokumentumok aláírója kizárólag aláírási joggal rendelkező, a pályázó képviseletére jogosult hivatalos képviselő lehet. 6. EPER használati díj befizetése milyen módon történik? Válasz: Kizárólag a z EPER-ben benyújtásra kerülő pályázatok esetében a Pályázó köteles az Emberi Erőforrás Támogatáskezelőnek befizetni a 3 000 Ft, azaz háromezer forint EPER használati díjat pályázati kiírásonként. Az EPER használati díjat a pályázat véglegesítésének határidejéig kell a Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 számú számlájára befizetni. Az EPER használati díj átutalása esetén - a pályázat pontos azonosítása érdekében - kérjük a következő adatok feltüntetését a Közlemény vagy Megjegyzés rovatban: - az internetes pályázatkezelő rendszerben megadott felhasználónév vagy partnerazonosító (szám); továbbá - a szervezet adószáma (a használati díjról készülő számlához szükséges adat); továbbá - a kiírás kódja (NTP-.-12). Amennyiben a befizető nem egyezik meg a pályázatot benyújtó regisztrált partnerrel, kérjük fenti adatok közleményben történő feltüntetésére fokozottan ügyeljen! Az EPER használati díjat pályázati kiírásonként köteles a Pályázó megfizetni. Például: A pályázati díjat a Pályázó pályázati kiírásonként köteles megfizetni. (Azaz, ha például a pályázó NTP-KTTV-12-ben 5 pályázatot kíván benyújtani, úgy egyszer 3000 Ft-ot köteles fizetni, viszont ha bead 1 pályázatot NTP-KTTV-12-re és NTP-MV-12-re is 1-et, úgy már 2x 3000 Ft-ot köteles a Támogatáskezelő számlájára befizetni.) 7. Amennyiben a pályázó támogatásban részesült a lehatárolási nyilatkozatban feltüntetett TÁMOP-os forrásból, nyújthat-e be pályázatot a Nemzeti Tehetség Program keretében? Válasz: A lehatárolási nyilatkozatban szereplő kiíráson a pályázó már támogatást nyert, úgy jelen pályázati konstrukció esetében kizárólag olyan programmal pályázhat, amely a TÁMOPprojekt keretében megvalósítandó fejlesztéstől egyértelműen elhatárolható (a konkrét program/tevékenység a TÁMOP- projektben nem jelenik meg). 8. Külföldi számlák elszámolhatóak-e Nemzeti Tehetség Program pályázataival kapcsolatban és milyen módon? Válasz: igen,a külföldi számlák elszámolhatóak a következő módon: Külföldi számlákkal szemben támasztott követelmények Külföldi számlák elszámolásához minden esetben fordítást kell csatolni, valamint forintosítani kell a számlát! A projekt megvalósulását szolgáló működési és szakmai költségek elszámolásakor az Európai Unió és az EFTA határain belül, a szervezet nevére és címére kiállított számlák, számviteli bizonylatok elfogadhatóak. Amennyiben a szakmai program a Nemzetközi civil kapcsolatok és európai integrációs kollégium támogatásával valósul meg, az elszámoláshoz harmadik országból

származó (Európai Unión és az EFTA határain túli) számla is elfogadható a támogatás terhére. Ebben az esetben a külföldi számlával kapcsolatban a következő rendelkezéséket kell betartani: 1. A pénzügyi elszámolás részeként a külföldi számla mellé, a Kedvezményezett által cégszerűen aláírt fordítást kell csatolni, a fordításnak tartalmaznia kell: - a számla sorszámát és kiállításának keltét, - teljesítés időpontját, - a vásárolt termék vagy szolgáltatás megnevezését, amennyiben van mennyiségét,egységárát, - a vásárolt termék vagy szolgáltatás értékét, - a vásárolt termék vagy szolgáltatás forintra történő átszámítását, az alkalmazott árfolyam feltüntetésével, figyelembe véve a 2. pontban leírtakat. VAGY A Számviteli törvény 166. (4) bekezdésének megfelelően, az idegen nyelven kibocsátott, illetve befogadott idegen nyelvű számviteli bizonylaton kell az adatokat magyarul feltüntetni, amely abban az esetben fogadható el a támogatás terhére, amennyiben a magyarul feltüntetett adatok legalább a fent leírt, fordítással szemben támasztott követelményeknek megfelelnek. 2. A külföldi számlán feltüntetett termék vagy szolgáltatás a kiállító ország pénznemében kifejezett értékét a következő módokon lehet forintban elszámolni a támogatás terhére: - a számla értékét a számla kifizetésének napján, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett hivatalos devizaárfolyamon, - a Magyar Nemzeti Bank által nem jegyzett valutában szereplő kiadások, költségek forintra történő átszámítása esetén az országos napilapban a világ valutáinak árfolyamáról közzétett tájékoztató adatai alapján, a számla kifizetésének napján a Magyar Nemzeti Bank által jegyzett devizára átszámított értéket kell a Magyar Nemzeti Bank által közzétett, hivatalos devizaárfolyamán forintra átszámítani, - a forintban hivatalos valutaváltónál vásárolt valuta, deviza alapján kifizetett, külföldi pénznemben kiállított külföldi számla esetén a váltási jegyzéken megadott értéken kell a támogatás terhére elszámolni a kiadás értékét, mely esetben a váltási jegyzék hitelesített másolatát is csatolni kell az elszámoláshoz, - a külföldi pénznemben kiállított külföldi számla forintban, átutalással teljesült kifizetése esetén, az átutalt összeg értékét kell elszámolni a támogatás terhére, amennyiben az átutalásról szóló bankszámlakivonatból egyértelműen beazonosítható az adott számla kifizetése, és az átutalást igazoló bankszámlakivonat másolatát is csatolni kell a pénzügyi elszámoláshoz. 9. Az utazási költség kapcsán tervezhető-e kedvezményes árú menetjegyek költségei és milyen módon történik az elszámolásuk? Válasz: Igen, tervezhetőek kedvezményes árú jegyek az utazási költségeken belül. Az elszámolás során benyújtandó dokumentumok kedvezményes árú jegy vásárlásánál: - záradékolt kiküldetési rendelvény hitelesített másolata, - felmerült költség elszámolás alátámasztására a záradékolt számla hitelesített másolata,

- menetjegyek hitelesített másolata, - pénzügyi teljesítést (kifizetést) igazoló bizonylat hitelesített másolata. 10. Milyen időszakot kell megadni a Projekt kezdete és vége dátumhoz? Válasz: Projekt időszaknak azt az időszakot kell megjelölni, amelyen belül a pályázati program megvalósul, beleértve a programmal kapcsolatos kiadások kifizetésének teljesítését is. A projekt időszaknak kizárólag a pályázati felhívásban meghatározott támogatási időszakon belüli dátum adható meg. 11. A pályázatokra a köznevelési intézmények tagintézményei (pl.: tagóvoda, tagiskola) külön-külön nyújthatnak-e be pályázatot? Válasz: A tagintézmények külön-külön is nyújthatnak be pályázatot, figyelembe véve, hogy nem önálló jogi személyiség esetén kötelezettségvállalóként meg kell adniuk a székhely intézményt, és a pályázatot is az aláírási joggal rendelkező hivatalos képviselő írja alá. 12. A Pályázói Nyilatkozatokban szerepel egy adólevonásra vonatkozó nyilatkozat. Ez az ÁFA visszaigénylésre vagy nem visszaigénylésre vonatkozik? nyilatkozom továbbá, hogy az általam képviselt szervezet a támogatott tevékenység vagy a támogatási cél tekintetében az általános forgalmi adó levonására a) jogosult; nem jogosult. b) az adóterhet áthárítja; nem hárítja át. Válasz: Igen, az adólevonási jogról szóló nyilatkozat az ÁFA visszaigénylésre vonatkozik. 13. Milyen EPER rendszer szerinti jogi státuszt kell megadni, amennyiben az intézmény 2013. január 1-jei hatállyal átkerült a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ fenntartása alá? Válasz: Egyéb fenntartású intézmény státuszát kell megadnia a pályázat kitöltése során. 14. Mi a különbség az NTP-TDSV-12 és NTP-SV-12 pályázati kiírások között? Az alábbi táblázat segítséget nyújt az egyes pályázatok szakmai elhatárolásához, amennyiben további kérdése merül fel atekintetben, hogy a pályázati célkitűzésének megvalósítását mely pályázati kategória szolgál, kérjük, forduljon az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Nemzeti Tehetség Programirodához:1363 Budapest, Pf. 49., Telefon: (06-1) 235-7261, (06-1) 235-7247,e-mail: ntp@ofi.hu

NTP-TDSV-12 A tehetséges fiatalok kiválasztását lehetővé tevő területi diáksport versenyek megrendezésének támogatására A pályázat szakmai indoklása A 2011-2012. évi cselekvési program II. 11. pontja értelmében támogatni kell pályázati úton a tehetséges fiatalok kiválasztását lehetővé tevő területi diáksport versenyek megrendezését. A sportban tehetséges fiatalok kiválasztása az intézményekben a sportolni szerető tanulók közül, a területi diáksport versenyek rendszerének kidolgozása, a területi diáksport versenyek meghirdetése, a területi diáksport versenyek megrendezése és a tehetséges fiatalok területi diáksport versenyen elért eredményinek értékelése, jutalmazása. NTP-SV-12 A 2012-2013. tanévben megrendezendő sportversenyek támogatására A 2011-2012. évi cselekvési program II. 10. pontja értelmében támogatni kell mind új, mind pedig már hagyományokkal rendelkező, országosan meghirdetésre kerülő, a hazai alap- és középfokú oktatás és a szakképzés területén megrendezendő tehetséggondozó, tanulmányi, művészeti, sport versenyeket, továbbá hazai egyének és csapatok részvételét nemzetközi versenyeken. A pályázat célja A támogatandó tevékenységek köre A sportban tehetséges fiatalok kiválasztása az intézményekben, intézményi válogató versenyek szervezése, lebonyolítása, A területi diáksport versenyek rendszerének kidolgozása, A versenyeket lebonyolító, értékelő szakemberek felkészítése a versenyeken végzendő feladatok ellátására, A területi diáksport versenyek meghirdetése, megrendezése, A sportban tehetséges fiatalok területi diáksport versenyen elért eredményeinek értékelése, jutalmazása. A köznevelésben tanuló, a sport területén - egyéni és csapat - kiemelkedően tehetségesek országos, felmenő rendszerű versenyeinek támogatása. A köznevelési intézményekben működő diáksportkörök versenyszervezésének támogatása. A sportversenyeken történő részvétel támogatása. A sportversenyek helyi, területi, regionális és országos fordulói szervezésének támogatása a köznevelésben tanulók számára. A köznevelésben tanuló diákok sportversenyen történő részvételének támogatása, az egyenlő hozzáférés biztosítása a tehetségek számára. 15. Az NTP-OTM-12-P pályázat keretében a tehetségterület pályázatonként lehet- e egy típusú ( pl. csak a sport), vagy több tehetségműhelyt is megvalósítható ( 60 órában sport, dráma, kézműves)? Válasz: Mindkét lehetőség megengedhető az egyes pályázatok benyújtása során.

16. Az EPER-ben benyújtandó pályázatok esetében mely böngésző használata javasolt? Az oldalak megtekintéséhez és az EPER használatához Microsoft Internet Explorer 7.0 vagy 8.0 (kompatibilitás nézet bekapcsolásával 9.0) javasolt. Felhívjuk figyelmüket, hogy bizonyos újabb böngészők új funkciói az EPER működését esetlegesen akadályozhatják. Kérjük ne használja az EPER-t több tabfülön/ablakban, mert egyes esetekben akár súlyos adatvesztést is okozhat! 17. Egy pályázó nyújthat e be, támogatási igényt több pályázati körre (pl. NTP-SV-12-re és a NTP-TDSV-12-re is külön-külön)? Válasz: Igen. 18. Az NTP-SV-12 és az NTP-KTTV-12 pályázatok esetében pályázhatnak-e külön az országos verseny alsóbb szintű fordulóit (pl. megyei) szervezők? Válasz: A kiírás az országos, felmenő rendszerű tanulmányi versenyek országos szervezőinek, azaz meghirdetőinek biztosít pályázási lehetőséget, az országos szint alatti fordulók bonyolítói számára nem. 19. Indulhat-e az NTP-AMI-12 pályázaton kiválóra minősített tanszakkal olyan alapfokú művészetoktatási iskola, amelyik mint intézmény, csak minősített címet kapott? Válasz: A pályázati felhívás szerint pályázatot a hazai kiváló minősítést szerzett alapfokú művészetoktatási intézmények, valamint az ezek támogatására létrejött alapítványok, közalapítványok, egyesületek nyújthatnak be. A közoktatás minőségbiztosításáról és minőségfejlesztéséről szóló 3/2002. (II. 15.) OM rendelet alapján az alapfokú művészetoktatási intézmények szakmai tevékenységük alapján minősítést szerezhettek, ennek eredményeként rendelkezhetnek az intézmények a kiválóra minősített alapfokú művészetoktatási intézmény címmel. 20. Az NTP-OTDKR-12-P pályázaton az Orvos- és Egészségtudományi Szekcióba nevező intézmények pályázhatnak-e, hiszen esetükben a nevezési határidő február vége, így összesítő jegyzéket nem tudnak csatolni. Válasz: Igen, pályázhatnak, esetükben az OTDT elnöke által aláírt nyilatkozat másolatát kell csatolni, ami tartalmazza az egyes intézmények által nevezhető pályamunkák (ami ebben az esetben egyet jelent a nevezni szándékozott hallgatók számával) számát.

21. A tehetséges hallgatók XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencián történő részvételének támogatása (NTP-OTDKR-12-P) című pályázati felhívás keretében milyen költségekre igényelhet támogatást az a pályázó, aki támogatást nyert A XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia tudományterületi szekciói lebonyolításának támogatására (NTP-XXXI. OTDK-M-12) című pályázaton? Válasz: A XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia tudományterületi szekciói lebonyolításának támogatására (NTP-XXXI. OTDK-M-12) című pályázat nyertesei a jelenlegi pályázati felhívásra - A tehetséges hallgatók XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencián történő részvételének támogatása (NTP-OTDKR-12-P) - azon tehetséges hallgatók vonatkozásában igényelhetnek a nevezési és a részvételi díjra támogatást, akik nem a kötelezettségvállalóként megjelölt felsőoktatási intézmény által szervezett tudományterületi szekcióban vesznek részt, tekintettel arra, hogy a részvételi és nevezési költségek elszámolását ezen hallgatók esetében a pénzügyi jogszabályok nem teszik lehetővé. (A felsőoktatási intézménynek a bevételéről kiállított számla elszámolására nincs lehetőség ezen pályázat keretei között.) A kötelezettségvállalóként megjelölt intézmény által szervezett szekcióban résztvevő hallgatók esetében kizárólag olyan, a részvétellel kapcsolatosan felmerült költségre (elsősorban étkezési díj, a szállásköltség nem pályázható költség) vonatkozóan pályázhatnak támogatásra, amelyet a kötelezettségvállalótól eltérő szolgáltató által kiállított számlával tudnak az elszámolás során igazolni. Állami fenntartású köznevelési intézményekre vonatkozó speciális tudnivalók 22. Amennyiben a pályázó állami fenntartású köznevelési intézmény hogyan nyújtsa be a pályázatát? Válasz: A pályázatot a köznevelési intézmény nyújtja be, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Tankerületi Igazgatóságát mint Kötelezettségvállalót megnevezve. A pályázatot a tankerületi vezető vagy a köznevelési intézmény igazgatója a tankerületi vezetővel együttesen írja alá. A pályázati dokumentációt a megjelölt helyein aláírás mellet pecséttel is szükséges ellátni. 23. Amennyiben a pályázó állami fenntartású köznevelési intézmény - mint a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ önálló jogi személyiséggel rendelkező szervezeti egysége - szükséges-e a pályázatához benyújtania az alapító okiratot, illetve a törzskönyvi igazolását vagy törzskönyvi kivonatát? Válasz: A pályázó köznevelési intézménynek az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleménye alapján - nem szükséges benyújtani az alábbi 2 dokumentumot: A Pályázó hatályos létesítő okiratának különösen alapító okiratának, alapszabályának egyszerű másolata cégszerűen hitelesítve; A Pályázó 30 napnál nem régebbi törzskönyvi igazolásának vagy törzskönyvi kivonatának egyszerű másolata cégszerűen hitelesítve

Ezen dokumentumokat a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ bocsátja az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő rendelkezésére egy példányban. 24. Amennyiben a pályázó állami fenntartású köznevelési intézmény aláírási címpéldányként milyen dokumentumot szükséges a pályázati dokumentáció részeként megküldenie? Válasz: A pályázathoz csatolni szükséges a Magyar Államkincstárnál vezetett tankerületi számlához tartozó aláírási karton másolatának tankerületi vezető által hitelesített eredeti példányát. 25. Amennyiben a pályázó állami fenntartású köznevelési intézmény milyen adószámot szükséges megadnia? Válasz: A pályázati dokumentációban a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ adószámát szükséges megadni: 15799658-2-41 26. Amennyiben a pályázó állami fenntartású köznevelési intézmény milyen bankszámlaszámot szükséges megadnia? Válasz: A pályázati dokumentációban az egyes tankerületekhez tartozó, Magyar Államkincstár által vezetett tankerületenkénti számla adatait kell megadni, melyről a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ tájékoztatta a tankerületi vezetőket. 27. Amennyiben a pályázó állami fenntartású köznevelési intézmény és a pályázatot az EPER-ben kell benyújtani, milyen módon kell befizetnie az EPER használati díjat? Válasz: Tekintettel arra, hogy a számla felett rendelkezési joggal a tankerületek rendelkeznek, az EPER használati díjat is a tankerület jogosult átutalni a pályázati dokumentációban foglaltaknak megfelelően. Kérjük a könnyebb beazonosíthatóság érdekében a Közlemény rovatban vagy OM azonosító vagy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ által adott, az intézmény egyedi azonosítására alkalmas hat számjegyből álló intézmény kódot szíveskedjenek feltüntetni.