KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS ELNÖKE ELİTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2010. április 29-ei ülésére Tárgy: Döntés a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Eötvös József Szakközépiskolájának és a Jávorka Sándor Mezıgazdasági és Élelmiszeripari Szakközépiskolájának, Szakiskolájának és Kollégiumának összevonásáról Elıterjesztı: Dr. Völner Pál, a közgyőlés elnöke Elıadó: Vereckei Judit referens
Tisztelt Közgyőlés! A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2010. január 28-ai ülésén tárgyalta a 2009/2010- es tanévben mőködését szüneteltetı Eötvös József Szakközépiskola további mőködtetésének lehetıségeirıl szóló elıterjesztést, mivel szüneteltetés csak egy tanévig lehetséges. A tárgyalást követıen a Közgyőlés 22/2010. (I. 28.) számmal elfogadta a határozati javaslatot, mely szerint megkezdhetı az Eötvös szakközépiskola összevonásának elıkészítése a Jávorka Sándor Mezıgazdasági és Élelmiszeripari Szakközépiskolával, Szakiskolával és Kollégiummal. Az összevonást az alábbiak indokolják: - Az Eötvös József Szakközépiskola, ahol 2008 szeptembere óta kizárólag érettségi utáni szakképzés folyik, beiskolázási mutatói nem alakultak szerencsésen. A 2008/2009-es tanévben csupán egyetlen osztállyal mőködött az intézmény melynek fenntartása számos mőködtetési bizonytalanságot és egyéb problémát vetett fel -, majd kifutása után, 2009 szeptemberétıl a jelentkezık alacsony száma miatt már egy osztályt sem lehetett indítani. - Az intézménynek jelenleg tanulója, alkalmazottja nincsen, csupán egy fınek áll fent a közalkalmazotti jogviszonya. - Az Eötvös szakközépiskolát megszüntetni nem lehet. Az iskola ugyanis tagja a Komárom- Esztergom Megyei Szakképzési-szervezési Társulásnak, illetve érintett a jelenleg is futó TÁMOP projektben, így képzési kínálatát legalább 2011. január 31-ig fent kell tartani. Ezen kívül az iskola a már kifutott TIOK projekt projektvezetıi feladatának ellátójaként, valamint az Eötvös József Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium jogutód intézményeként jelentıs mennyiségő iratanyagot ıriz, illetve szakképzés fejlesztési támogatásból eszközöket szerzett be. A fentiek alapján az Eötvös szakközépiskolának egy másik intézménnyel való összevonása a legkézenfekvıbb megoldás. Az összevonásra azért a Jávorka iskola a legmegfelelıbb, mert a két intézmény egyrészt földrajzilag közel van egymáshoz, másrészt a Jávorka iskola képzési profiljában technikusképzés elnevezéssel jelenleg is megtalálható az érettségi utáni szakképzés, illetve az Eötvös iskola gazdasági ügyeit már 2008 szeptembere óta a Jávorka iskolában intézik. Az összevonás után az Eötvös József Szakközépiskola önálló intézményként jogutódlással megszőnik és a Jávorka Sándor Mezıgazdasági és Élelmiszeripari Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium részeként - mint intézményegység nevének és képzési kínálatának meghagyása mellett - a Jávorka iskola épületében mőködik tovább. Az egy helyszínre történı összevonás biztosítja, hogy megszőnik az egy osztállyal mőködı intézmény fenntartási problémája (nevelıtestület és technikai személyzet biztosítása, iskolai szervezetek mőködtetése, alapdokumentumok módosításának kivitelezése, stb.), illetve gazdaságilag is ez a változat eredményez némi megtakarítást azáltal, hogy vezetıt így nem kötelezı kinevezni az élére, illetve sikeres beiskolázás esetén az órák egy részét el tudják majd látni a Jávorka iskola pedagógusai is.
Mivel az átszervezés jogutódlással történik, az Eötvös szakközépiskolában az említett egy fı közalkalmazotti jogviszonya változatlanul fennmarad, határozott idıre szóló vezetıi megbízása azonban a határozott idı lejártával, 2010. augusztus 1-jével megszőnik (tanulói jogviszonyt az összevonás nem érint, mert tanulója az iskolának nincs). A közoktatási törvény elıírásai alapján intézményegység-vezetıt nem kötelezı kinevezni és mivel jelen esetben a felvehetı maximális létszám alapján legfeljebb két osztállyal mőködı intézményegységrıl van szó, ezt nem is tartjuk szükségesnek. Megoldhatónak látszik az irányítási feladatok ellátása a Jávorka iskola vezetıi létszámának további növelése nélkül is. Az összevonás miatt gondoskodni kell majd az Eötvös szakközépiskola leltárában, irattárában szereplı eszközök és iratanyag megfelelı elhelyezésérıl. Intézmény átszervezésekor a közoktatási törvény és az önkormányzati törvény elıírásai szerint a végsı döntés meghozatala érdekében be kell szerezni a véleményezésre jogosult szervezetek állásfoglalásait. A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (továbbiakban: Kt.) 88. -a és 102. -a alapján szükség van független szakértı, valamint az alkalmazotti közösség, a diákönkormányzat, a szülıi szervezet (közösség), az iskolaszék (kollégiumi szék), illetve az illetékes kamara véleményének a beszerzésére, illetve vizsgálni kell az átszervezés megyei fejlesztési tervvel való összhangját. A Kt. 88. (6) bekezdése alapján a szakértınek abban a kérdésben kell állást foglalnia, hogy a javasolt megoldás biztosítja-e az adott tevékenység, szolgáltatás megfelelı színvonalon történı további ellátását. A szakértı szerint ez az átszervezés után is biztosított, véleménye alapján az egy helyszínre való összevonás jogszerő, szükségszerő és megalapozott döntés. Részletes véleményének rövidített, mellékletek nélküli változatát az elıterjesztés függelékének 1. része tartalmazza. Az iskolában mőködı szervezetek véleményét is megkértük és összefoglalóan kijelenhetjük, hogy elfogadják az összevonást. (A Jávorka iskolában iskolaszék/kollégiumi szék nem mőködik, az Eötvös szakközépiskola esetében pedig a megbízott vezetı véleményét tudjuk csatolni, mivel jelenleg a fenti szervezetek egyike sem mőködik az intézményben.) A véleményeket a függelék 2. része tartalmazza. A kereskedelmi és iparkamara (függelék 3. rész) szintén indokoltnak tartja és támogatja az átszervezést. Az átszervezéssel kapcsolatos döntés meghozatalakor figyelni kell arra, hogy a fenti intézkedés összhangban van-e a megyei fejlesztési tervvel és a Kt. 88. -a alapján nem jelente aránytalan terhet a gyerekek, tanulók, szülık számára. Mivel az átszervezendı Eötvös szakközépiskola képzési kínálata nem változik 2011 januárjáig nem is változhat, csupán az iskola önállósága szőnik meg, az összevonás nem áll ellentétben a megyei fejlesztési tervben foglaltakkal. Az aránytalan teher kérdése pedig jelen esetben, mivel a szünetelı iskolában nincsen tanuló és így érintett szülı sem, fel sem merül.
A döntéselıkészítés során figyelemmel voltunk az önkormányzati törvény 10. -ára is, mely szerint a település képviselı-testületének át nem ruházható hatásköre, hogy állást foglaljon megyei önkormányzati intézmény átszervezésérıl, amennyiben a szolgáltatás a települést érinti. Tata Város Képviselı-testülete 2010. április 28-ai ülésén foglal állást az átszervezésrıl, határozatukat ezért csak a közvetlenül a közgyőlés 2010. április 29-ei ülése elıtt tudjuk kiosztani. Az összevonás miatt változtatni szükséges a Jávorka iskola alapító okiratát. A módosító okiratot az elıterjesztés melléklete tartalmazza. Tisztelt Közgyőlés! A 22/2010. (I. 28.) számú közgyőlési határozat, illetve a fentiek alapján, kérem, támogassák az Eötvös József Szakközépiskola (Tata) és a Jávorka Sándor Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium (Tata) összevonását. Tatabánya, 2010. április 14. Dr. Völner Pál elnök HATÁROZATI JAVASLAT A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 1. átalakítja a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Eötvös József Szakközépiskolája (Tata) és a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Jávorka Sándor Mezıgazdasági és Élelmiszeripari Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma (Tata) intézményeket oly módon, hogy a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Eötvös József Szakközépiskolája (Tata) beolvadással 2010. július 31-jén megszőnik és jogutódja valamennyi közfeladatának ellátása, továbbá valamennyi joga és kötelezettsége tekintetében 2010 augusztus 1-jével a Jávorka Sándor Mezıgazdasági és Élelmiszeripari Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium lesz. Felelıs: Dr. Völner Pál, a megyei közgyőlés elnöke Határidı: 2010. április 29. 2. jóváhagyja a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Jávorka Sándor Mezıgazdasági és Élelmiszeripari Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma (Tata) alapító okiratának módosítását a 1. számú melléklet szerinti tartalommal. Felelıs: Dr. Völner Pál, a megyei közgyőlés elnöke Határidı: 2010. április 29. 3. jóváhagyja a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Eötvös József Szakközépiskolájának átalakító okiratát a 2. számú melléklet szerinti tartalommal. Felelıs: Dr. Völner Pál, a megyei közgyőlés elnöke Határidı: 2010. április 29.
4. tudomásul veszi, hogy Ádám Árpád, a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Eötvös József Szakközépiskola igazgatójának magasabb vezetıi megbízása a határozott idejő megbízás lejárta miatt - 2010. augusztus 1-jei hatállyal megszőnik. Felelıs: Dr. Völner Pál, a megyei közgyőlés elnöke Határidı: 2010. augusztus 01. 5. felkéri a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Jávorka Sándor Mezıgazdasági és Élelmiszeripari Szakközépiskolájának, Szakiskolájának és Kollégiumának (Tata) vezetıjét, hogy készítse el az összevont intézmény pedagógiai programját, valamint a törvény által elıírt egyéb szabályzatait és nyújtsa be a fenntartónak jóváhagyásra. Felelıs: a Jávorka Sándor Mezıgazdasági és Élelmiszeripari Szakközépiskolájának, Szakiskolájának és Kollégiumának igazgatója Határidı: a pedagógiai program vonatkozásában - 2010. május 31. egyéb szabályzatoknál - 2010. augusztus 31. 6. felkéri a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Eötvös József Szakközépiskolájának megbízott igazgatóját, hogy az Eötvös József Szakközépiskola leltárában és irattárában szereplı eszközök és iratanyag elhelyezésérıl és átadásáról a jogszabályi elıírásoknak megfelelıen gondoskodjon. Felelıs: Ádám Árpád, megbízott igazgató Határidı: 2010. augusztus 01.
Melléklet /2010. (IV. 29.) számú közgyőlési határozat 1. számú melléklete Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Jávorka Sándor Mezıgazdasági és Élelmiszeripari Szakközépiskolája és Szakiskolája és Kollégiuma Módosító okirat A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés az államháztartás mőködési rendjérıl szóló 217/1998. (XII. 30.) Kormány rendelet 10. (11) bekezdése alapján a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Jávorka Sándor Mezıgazdasági és Élelmiszeripari Szakközépiskolája és Szakiskolája és Kollégiuma 267/2009. (XI. 26.) számú határozatával elfogadott alapító okiratát a következı pontokban módosítja: Az alapító okirat 1. Kiegészül a következı két új ponttal: 5. Székhelyen mőködı intézményegysége: Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Jávorka Sándor Mezıgazdasági és Élelmiszeripari Szakközépiskolájának, Szakiskolájának és Kollégiumának Eötvös József Szakközépiskolai Intézményegysége 6. Az intézményegység rövid neve: Jávorka Sándor Szakképzı Iskola Eötvös József Szakközépiskolai Intézményegysége Ezzel egyidejőleg a korábbi 5-20. pontok számozása is 7-22-re változik 2. 13. pontja Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója: bekezdésébıl a következı szövegrész törlésre kerül: Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Eötvös József Szakközépiskolája, 3. 14. pontja Maximális gyermek-, tanulólétszáma bekezdés a következıképpen módosul: A székhelyen: Iskola: 570 fı Kollégium: 108 fı A székhelyen mőködı intézményegységben: 56 fı 4. 16. pontja Évfolyamainak száma bekezdése a következıképpen módosul: 16. Évfolyamainak száma: szakiskola: 9-10. közismereti oktatás szakiskola: 1/11., 2/12., 3/13. szakképzés szakközépiskola: 9-12. közismereti oktatás érettségi utáni szakképzés: 1/13., 2/14. 5. 17. pontja Felfutó képzések bekezdése a következıkkel egészül ki: - ügyviteli titkár 54 346 01 - protokoll és utazásügyintézı 54 812 02
A módosítás 2010. augusztus 1-jén lép hatályba. P.H. Dr. Péntek Péter megyei fıjegyzı Dr. Völner Pál a közgyőlés elnöke /2010. (IV. 29.) számú közgyőlési határozat 2. számú melléklete Átalakító okirat AZ INTÉZMÉNY Neve: Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Eötvös József Szakközépiskolája Rövid neve: Eötvös József Szakközépiskola Tata Székhelye: 2890 Tata, Tanoda tér 5. Fenntartójának neve, címe: Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2800 Tatabánya, Fı tér 4. Alapítói jogokkal felruházott irányító szervének neve, székhelye: Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2800 Tatabánya, Fı tér 4. Megszüntetı szerv neve, székhelye: Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2800 Tatabánya, Fı tér 4. Megszüntetésérıl rendelkezı jogszabály (határozat): a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Eötvös József Szakközépiskolája átalakító okiratát a /2010. (IV. 29.) számú határozatával 2010. július 31-jei hatállyal hagyta jóvá a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés. Az átalakulás módja: Beolvadás a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Jávorka Sándor Mezıgazdasági és Élelmiszeripari Szakközépiskolája és Szakiskolája és Kollégiuma intézménybe. Az átalakítás oka: a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. tv. 12. (1) bekezdés d) pontja. A megszüntetett szerv által ellátott közfeladat jövıbeni ellátása: Az intézmény közfeladatainak teljes körét a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Jávorka Sándor Mezıgazdasági és Élelmiszeripari Szakközépiskolája és Szakiskolája és Kollégiuma látja el. Jogutódlás módja: Az intézmény valamennyi joga és kötelezettsége tekintetében jogutód ideértve vagyoni jogokat és kötelezettségeket, valamint az elıirányzatok feletti rendelkezési jogokat is a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Jávorka Sándor Mezıgazdasági és Élelmiszeripari Szakközépiskolája és Szakiskolája és Kollégiuma. Az intézmény elismert és nem vitatott pénz- vagy pénzben kifejezett tartozásainak megfizetése a jogutód intézményt terheli.
Kötelezettségvállalás rendje: Az intézmény 2010. július 30-át követıen nem vállalhat kötelezettséget. Hatálybalépés ideje: 2010. július 31. Záradék: a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Eötvös József Szakközépiskolája átalakító okiratát a /2010. (IV. 29.) számú határozatával hagyta jóvá a Komárom- Esztergom Megyei Közgyőlés.
1. rész Függelék SZAKÉRTİI VÉLEMÉNY A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Eötvös József Szakközépiskolájának és a Jávorka Sándor Mezıgazdasági és Élelmiszeripari Szakközépiskolájának, Szakiskolájának és Kollégiumának összevonása elıterjesztéséhez 2010. március 19. KÉSZÍTETTE: PETROVICS ISTVÁN Közoktatási-, Felnıttképzési szakértı
TARTALOM A SZAKÉRTİ ADATAI 3. 1. A szakértıi felkérés tárgya 4. 2. A szakértıi vélemény beszerzése 4. 3. A szakértıi vélemény leadásának idıpontja 4. 4. A szakértıi vélemény formája 4. 5. A szakértıi vélemény alkalmazása 4. 6. A szakértıi NYILATKOZAT 4. I. A SZAKÉRTİI VÉLEMÉNY KIALAKÍTÁSÁNAK, MÓDJA, MÓDSZERE, ESZKÖZE 5. I/1. A VIZSGÁLATI STRATÉGIA 5. I/.2. DOKUMENTUMELEMZÉS, TATABÁNYA, BUDAPEST 5 I/3. INTERJÚ, TATABÁNYA, TATA 6. I/4. ÖSSZEGZÉS, ÉRTÉKELÉS 6. I/5. SZAKÉRTİ VÉLEMÉNYZÁRÓ MEGFOGALMAZÁSA (szintézis) 12. 1/6. MELLÉKLET 16. 1. MELLÉKLET Elıterjesztés 17. 2.MELLÉKLET Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Eötvös József Szakközépiskolája Alapító Okirat 19. 3. MELLÉKLET Jávorka Sándor Szakközépiskola Alapító Okirat 21. 4. MELLÉKLET Nyilatkozat 25 5. MELLÉKLET 239/2008. (XI.27.)sz. Közgyőlési Határozat 26. 5. MELLÉKLET INTERJÚTERV Szakértıi vélemény kialakításához 27
A SZAKÉRTİ ADATAI PETROVICS ISTVÁN Közoktatási-, Felnıttképzési szakértı 8360. Keszthely, Vásár-tér 21. Tel.: 83/314-676 Mobil: 06-20-5817850 etro@t-online.hu; petrovics.istvan@nive.hu Munkahely: Nemzeti Szakképzési és Felnıttképzési Intézet Tanácsadási Osztály 717. szoba 1085. Budapest, Baross u. 52. Személyi igazolvány száma: 532892CA Közoktatási szakértıi igazolvány száma: 012051-02 Vizsgaelnöki igazolvány száma: 012181-01 Adóazonosító jele: 8308721303 Társadalombiztosítási azonosító jele: 016 488 292 Meghatalmazás: meghatalmazom a KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS nevében eljáró köztisztviselıt, hogy az adataimat kezelje, azt belátása szerint közzé tegye. Budapest: 2010. március 14. Petrovics István megbízott közoktatási szakértı
1. A szakértıi felkérés tárgya: A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Eötvös József Szakközépiskolájának és a Jávorka Sándor Mezıgazdasági és Élelmiszeripari Szakközépiskolájának, Szakiskolájának és Kollégiumának összevonása tárgyában született elıterjesztéshez szakértıi vélemény beszerzése. 2. A szakértıi vélemény beszerzése: megbízási szerzıdés alapján. 3. A szakértıi vélemény leadásának idıpontja: 2010. március 23. 4. A szakértıi vélemény formája: - 1 db. Nyomtatott, aláírt, főzött, A/4-es formátumú dokumentum. TIMES NEW ROMAN BETŐTÍPÚS, 14 ÉS 12-ES BETŐMÉRET, 1,5 SORTÁV, 4,5-2,5-2,5-2,5 MARGÓ. TERJEDELME: 1 ív. - A fentieket elektronikus formában is megküldve a megrendelınek. 5. A szakértıi vélemény használata, alkalmazása: A MEGRENDELİ BELÁTÁSA SZERINTI HELYEN ÉS MÓDON, A SZAKÉRTİ ÁLTAL LEADOTT FORMÁBAN ÉS TARTALOMMAL! 6. A szakértıi NYILATKOZAT: A SZAKÉRTİI VÉLEMÉNY KIALAKÍTÁSA IDEJÉN TUDOMÁSOMRA JUTOTT ADATOKAT, VÉLEMÉNYEKET 3. FÉL RÉSZÉRE ÁT NEM ADHATOM, AZOKAT BIZALMASAN KEZELEM. A SZAKÉRTİI VÉLEMÉNYBEN LEÍRTAK VALÓS ADATOK ALAPJÁN, SZEMÉLYI ÉRINTETTSÉG NÉLKÜL KÉSZÜLTEK. A LEÍRTAKÉRT FELELİSSÉGET VÁLLALOK. 2010. MÁRCIUS 14. PETROVICS ISTVÁN KÖZOKTATÁSI SZAKÉRTİ
I. A SZAKÉRTİI VÉLEMÉNY KIALAKÍTÁSÁNAK, MÓDJA, MÓDSZERE, ESZKÖZE I/1. A VIZSGÁLATI STRATÉGIA: induktív, összefüggés-feltáró. I/.2. DOKUMENTUMELEMZÉS, TATABÁNYA, BUDAPEST (szükségesnek ítélt dokumentumok a mellékletben elhelyezve). Felhasznált (vizsgált) dokumentumok: 1. Eötvös József Szakközépiskola Alapító okirat 2. Jávorka Sándor Mezıgazdasági és Élelmiszeripari Szakközépiskolája és Szakiskolája és Kollégiuma Alapító okirat 3. ELİTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2010. január 28-ai ülésére 4. Jávorka Sándor Mezıgazdasági és Élelmiszeripari Szakközépiskolája és Szakiskolája és Kollégiuma Pedagógiai Program 5. Eötvös József Szakközépiskola Pedagógiai Program 6. Nyilatkozat (Ikt.sz.: VI. 145-2-2008.) TIOK projekt 7. Támogatási Szerzıdés HEFOP/2005/3.1.2. 8. Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 239/2008. (XI.27.) sz. határozata 9. Beiskolázási terv dokumentumok Eötvös József Szakközépiskola 10. KARRIER 13. évfolyami képzések és egyéb tanfolyami ajánlatok (Eötvös József Szakközépiskola) 11. 1993. évi LXXIX. Törvény a közoktatásról 1 12. 2003. évi LXXXVI. törvény a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról 2 13. 2009. évi XLIV. Törvény a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvény és az ezzel összefüggı egyes törvények módosításáról 3. 1 A törvényt az Országgyőlés az 1993. július 12-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 1993. augusztus 3. Az 1998: LXXXVI. törvény 29. -ának (3) bekezdésének megfelelıen módosított törvényszöveg. A 2006: LXXI. törvény 22. (4) bekezdése alapján ahol a törvény oktatási miniszterrıl rendelkezik, annak helyébe oktatási és kulturális miniszter szöveg lép. 2 A törvényt az Országgyőlés a 2003. november 10-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2003. november 14. 3 A törvényt az Országgyőlés a 2009. május 25-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2009. június 12.
I/3. INTERJÚ, TATABÁNYA, TATA (interjúlap mellékelve) Strukturált interjúban résztvevık: 1. Török Ádám fıosztályvezetı Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal Intézményi Fıosztály 2. Vereckei Judit referens Intézményi Fıosztály. 3. Ádám Árpád igazgatóhelyettes. Strukturálatlan interjúban résztvevık: 1. Szeifert István megbízott igazgató I/4. ÖSSZEGZÉS, ÉRTÉKELÉS A fenntartó indokainak összegzése: A fenntartó Önkormányzat meg kívánja vizsgálni az Eötvös József Szakközépiskola és a Jávorka Sándor Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium összevonásának lehetıségét. AZ ÖSSZEVONÁS indoka többrétő: - az Eötvös József Szakközépiskolában a 2009/2010-es tanévben nem érte el a szakképzı évfolyam elméleti képzésénél meghatározott 24 fı/osztálylétszámot, - ez idı alatt a szakközépiskola csak egyetlen, érettségi utáni szakképzı évfolyamos osztállyal mőködik, - a kimenı évfolyam után nincs tanuló, így 2009/2010-es tanévben az Eötvös József Szakközépiskola mőködését szüneteltette a fenntartó, - a mőködés szüneteltetése csak egy tanévig lehetséges, - dönteni szükséges arról, hogy a következı tanévben megszünteti-e az iskolát vagy továbbra is fenntartja azt, meghatározott formában, - a döntést legkésıbb az intézkedés tervezett végrehajtása évének május 15-éig hozhatja meg, - az Eötvös József Szakközépiskola és a Jávorka Sándor Mezıgazdasági és Élelmiszeripari Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium összevonása látszik járható eljárásnak, ill. döntésnek.
Az intézmény megszüntetése több szempontból is akadályba ütközik: - az iskola az elmúlt években szakképzés fejlesztési támogatásban részesült, - az iskola tagja a TÁMOP 2.2.3-07/2 pályázatot elnyert Komárom-Esztergom megyei Szakképzés-szervezési Társulásnak és a projekt befejezéséig 2011. január 31-ig kötelezı a társulás képzési profiljának fenntartása, - az iskola a megyei pedagógia intézet megszüntetése után a TIOK projekt vezetıi szerepét jogutódlással átvette az intézettıl és bár a projekt már lezárult, a multiplikátor-feladatok ellátásának kötelezettsége, - egy-osztályos intézmény fenntartása, nevelıtestület biztosítása nehézséget okoz mind az iskolának mind a fenntartónak. A tanintézet(-ek) indokainak összegzése: Az Eötvös József Szakközépiskola részérıl Ádám Árpád igazgatóhelyettes megfogalmazta, hogy a fenntartó eljárása jogszerő és szükségszerő. Az eredményes beiskolázáshoz mindent megtettek, ami részükrıl tehetı volt. Ezt a tevékenységüket a fenntartó is támogatta. Ennek ellenére tanulók nélkül maradt az iskola. A TIOK projektet befejezte az iskola, eredményes ellenırzése megtörtént. A multiplikátor-feladatok ellátásának kötelezettsége a gyakorlatban nem terheli az intézményt. Az elmúlt években a kapott szakképzés fejlesztési támogatásról idıarányosan elszámoltak, a felhasználás leltár szerint is igazolt. Az iskola - a gazdasági ügyek intézésében - eddig is a Jávorka Sándor Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium eljárásrendje szerint dolgozott, így a rendelkezésre álló összes dokumentáció bármikor leltár szerint átadható. Ennek átvételérıl a fentiek miatt és a folyamatosság fenntarthatóságáról a fogadó iskola képviselıje is azonosan nyilatkozott. Mivel az iskola tagja a TÁMOP 2.2.3-07/2 pályázatot elnyert Komárom-Esztergom megyei Szakképzés-szervezési Társulásnak és a projekt befejezéséig 2011. január 31-ig kötelezı a társulás képzési profiljának fenntartása, ennek fenntartása nem jelent problémát a fogadó iskola (és a fenntartó) részérıl a fenti határidıig.
Szakértıi helyzetelemzés A fenntartó a hatályos jogszabályi felhatalmazások alapján tervezheti és végezheti az érintett két intézmény átszervezését, összevonását. Ennek lehetıségeire több alternatívát is meghatároznak a hatályos jogszabályok, alapvetıen a közoktatási törvény. Az 1993. évi LXXVI. törvény a szakképzésrıl 4 2. (2) 5 és az 1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról 6 102. (2) alapján a fenntartó a) 7 dönt a közoktatási intézmény létesítésérıl, gazdálkodási jogkörérıl, átszervezésérıl, megszüntetésérıl, tevékenységi körének módosításáról, nevének megállapításáról. A (9) szerint a fenntartó a tanítási évben (szorgalmi idıben), továbbá a július augusztus hónapok kivételével nevelési évben iskolát nem szervezhet át, nem szüntethet meg. (11) 8 A fenntartó legkésıbb az intézkedés tervezett végrehajtása évének május 15-ig hozhat a nevelési-oktatási intézmény átszervezésével kapcsolatos döntést. A fenntartó az intézményt nyilvántartásból törölheti is a Kt. szerint. Feladat-ellátási kötelezettségét (a szakértıi vélemény kialakításának témájában) 86. (3) 9 határozza meg. A megyei önkormányzat köteles gondoskodni b) a középiskolai és a szakiskolai ellátásról. További feladatait a közoktatási törvény egyértelmően meghatározza, az alábbiak szerint. A fenntartó a Kt 4. (7) 10 szerint a közoktatás szervezésében, irányításában, mőködtetésében, feladatainak végrehajtásában közremőködık döntéseik, intézkedéseik meghozatalakor a gyermek mindenek felett álló érdekét kell, hogy figyelembe vegyék. A közoktatásban a gyermek mindenek felett álló érdeke különösen, hogy a) az e törvényben meghatározott 4 A törvényt az Országgyőlés az 1993. július 12-i ülésnapján fogadta el. 5 A 2. (2) bekezdése a 2007: CII. törvény 2. (1) bekezdésével megállapított szöveg. 6 A törvényt az Országgyőlés az 1993. július 12-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 1993. augusztus 3. Az 1998: LXXXVI. törvény 29. -ának (3) bekezdésének megfelelıen módosított törvényszöveg. A 2006: LXXI. törvény 22. (4) bekezdése alapján ahol a törvény oktatási miniszterrıl rendelkezik, annak helyébe oktatási és kulturális miniszter szöveg lép. 7 A 102. (2) bekezdésének a) pontja 1996: LXII. törvény 77. -ának (2) bekezdése szerint kiegészített szöveg. 8 A 102. új (11) bekezdését a 2008: XXXI. törvény 12. (2) bekezdése iktatta be, egyidejőleg az eredeti (11) (12) bekezdés számozását (12) (13) bekezdésre változtatva. A 102. (11) bekezdése a 2009: CIX. törvény 52. (2) bekezdése szerint módosított szöveg. 9 A 86. (3) bekezdése az 1996: LXII. törvény 66. -ának (2) bekezdésével megállapított szöveg. 10 A 4. (15) bekezdését a 2003: LXI. törvény 1. -a iktatta be, számozását (7) bekezdésre változtatta a 2003: CXXV. törvény 45. (1) bekezdése, amely az eredeti (7) (14) bekezdést hatályon kívül helyezte.
szolgáltatásokat megfelelı színvonalon biztosítsák részére oly módon, hogy annak igénybevétele ne jelentsen számára aránytalan terhet ; b) az e törvényben meghatározottak szerint minden segítséget megkapjon képessége, tehetsége kibontakoztatásához, személyisége fejlesztéséhez, ismeretei folyamatos korszerősítéséhez. Ehhez kapcsolódó tanulói jogról a Kt 10. (3) egyértelmően rendelkezik. A gyermeknek, tanulónak joga, hogy a) 11 képességeinek, érdeklıdésének, adottságainak megfelelı nevelésben és oktatásban részesüljön. A fentiek biztosításához konkrét eljárásokat rendel a törvény a fenntartó részére, melyet köteles alkalmazni. A 16. (7) 12 az önkormányzat a területi érdekegyeztetés szabályainak megtartásával munkaerı-gazdálkodási rendszert mőködtethet. A munkaerıgazdálkodási tervben kell meghatározni a létszámgazdálkodás, a munkaidı kihasználás, a munkaerı közös foglalkoztatásának elveit. A munkaerı-gazdálkodási nyilvántartás tartalmazza az egyes intézmények rendelkezésére álló létszámot és az adott létszám kihasználásával összefüggı adatokat. Az átszervezés tervezésénél figyelembe kell venni az érintett közoktatási intézmények meglévı (kialakítható) feltételeit, erıforrásait. A 38. (1) 13 meghatározza, hogy a közoktatási intézménynek a feladatai ellátásához szükséges feltételekkel rendelkeznie kell. A közoktatási intézmény akkor rendelkezik a feladatai ellátásához szükséges feltételekkel, ha rendelkezik állandó saját székhellyel, állandó saját alkalmazotti létszámmal, továbbá a jogszabályban meghatározott eszközökkel, szabályzatokkal és a mőködéséhez szükséges pénzeszközökkel. Állandó saját székhellyel akkor rendelkezik a közoktatási intézmény, ha a feladatai ellátásához szükséges, jogszabályban meghatározott helyiségek ha e törvény másként nem rendelkezik határozatlan idıre a kizárólagos használatában állnak. Állandó saját alkalmazotti létszámmal akkor rendelkezik a közoktatási intézmény, ha az alaptevékenységének ellátásához szükséges elıírt alkalmazotti létszám legalább hetven százalékát határozatlan idıre szóló munkaviszonyban, illetve közalkalmazotti jogviszonyban foglalkoztatja. 17. (1) A szakképzı iskolában folyó szakmai elméleti, valamint gyakorlati képzést a közoktatási törvényben elıírt képesítéső pedagógusok, illetıleg szakemberek láthatják el. A nevelési-oktatási intézményvezetıi megbízás feltételeit 18. tartalmazza. 11 A 10. (3) bekezdésének a) pontja a 2003: LXI. törvény 8. -ával megállapított szöveg. 12 A 16. (7) bekezdését a 2007: LXXXVII. törvény 2. -a iktatta be. 13 A 38. (1) bekezdése a 2005: CXLVII. törvény 5. -ával megállapított szöveg.
A közoktatási intézmény feladatainak ellátásáról az alapító, illetıleg a fenntartó szerv által biztosított pénzeszköz, valamint egyéb bevételei alapján gondoskodik. A közoktatási intézmények fenntartási és mőködési költségeit az évente összeállított és a fenntartó által megállapított költségvetésben kell elıirányozni. 54. (1) A szakképzı iskolában a szakmai elméleti és a szakképzı iskolában szervezett gyakorlati képzés költségeit a helyi önkormányzatok által fenntartott szakképzı iskola tekintetében a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény elıírásai figyelembevételével az állami költségvetés 14 és a fenntartó hozzájárulása biztosítja. Az egyéb gyakorlati képzés költségeit a 19 20. és a 28. - okban, valamint a (4) bekezdésben foglaltak figyelembevételével a gyakorlati képzést szervezı biztosítja. A tervezett intézmények átszervezése érinti az iskola alapvetı dokumentumait is. 40. (1) A közoktatási intézmény mőködésére, belsı és külsı kapcsolataira vonatkozó rendelkezéseket a szervezeti és mőködési szabályzat határozza meg. (2) 15 A közoktatási intézmény szervezeti és mőködési szabályzatát a közoktatási intézmény vezetıje készíti el, és nevelési-oktatási intézményben a nevelıtestület, más közoktatási intézményben a szak-alkalmazotti értekezlet fogadja el. Elfogadásakor és módosításakor nevelési-oktatási intézményben az óvodaszék, iskolaszék, kollégiumi szék, továbbá az iskolai vagy a kollégiumi diákönkormányzat jogszabályban meghatározottak szerint egyetértési jogot gyakorol. A közös igazgatású közoktatási intézmény szervezeti és mőködési szabályzata tartalmazza a mőködés közös szabályait és intézményegységenként külön-külön az egyes intézményegységek mőködését meghatározó elıírásokat. (4) 16 A szervezeti és mőködési szabályzat az intézmény fenntartójának jóváhagyásával válik érvényessé. 44. 17 (1) 18 A nevelési-oktatási intézményben a nevelı és oktató munka nevelési, illetve pedagógiai program szerint folyik. A nevelési, illetve pedagógiai programot a nevelıtestület fogadja el, és a fenntartó jóváhagyásával válik érvényessé. 14 Az 1992. évi XXXVIII. törvény 126. -ára tekintettel az állami költségvetés alatt a központi költségvetést kell érteni. 15 A 40. (2) bekezdése az 1996: LXII. törvény 31. -ának (1) bekezdésével megállapított szöveg. 16 A 40. eredeti (3) bekezdésének számozását (4) bekezdésre változtatta a 2009: CXVIII. törvény 1. -a. 17 A 44. a 2003: LXI. törvény 31. -ával megállapított szöveg. 18 A 44. (1) bekezdése a 2009: LVI. törvény 77. -a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. -a alapján a 2009. október 1-jét követıen indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
A fenntartó a nevelési program és a pedagógiai program jóváhagyása elıtt köteles az adott intézménytípusnak megfelelı szakterületen eljárni jogosult közoktatási szakértı véleményét beszerezni. 88. 19 (1) 20 A megyei önkormányzat a megye területén mőködı helyi önkormányzatok véleményének kikérésével és közremőködésével a közoktatási feladatok megszervezéséhez szükséges önkormányzati döntés elıkészítését szolgáló feladatellátási, intézményhálózat-mőködtetési és fejlesztési tervet (a továbbiakban: fejlesztési terv) készít. A fenntartói irányítás jogszabályi háttere az intézmények összevonása mellett tartalmazza a közoktatási intézmény megszőntetésének lehetıségét is. A Kt. 88. (6) 21 rendelkezik arról, hogy az önkormányzat a közoktatási intézményét, illetve egyes szolgáltatás ellátását részben vagy egészben akkor szüntetheti meg, ha az adott tevékenységrıl, szolgáltatásról továbbra is megfelelı színvonalon gondoskodik oly módon, hogy annak igénybevétele a gyermeknek, tanulónak, szülınek nem jelent aránytalan terhet. Az önkormányzat közoktatási szakértı véleményét köteles beszerezni tervezett intézkedésének véleményezése céljából. E rendelkezéseket kell alkalmazni abban az esetben is, ha a helyi önkormányzat a feladatellátásához rendelkezésre bocsátott vagyont, illetve a vagyon feletti rendelkezés jogát vonja meg a közoktatási intézménytıl. A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvény végrehajtásáról szóló 13/2008. (VII.22.) számú SZMM rendeletet kel alkalmazni a vonatkozó kérdések eldöntésénél Az iskolai rendszerő szakképzés értelmezésénél a Kt. szerinti meghatározás az irányadó: a közoktatás keretében a közoktatási és a szakképzési törvényben meghatározott szakképzı iskolában, folyó szakképzés. Résztvevıi a szakképzést folytató intézménnyel tanulói, illetıleg hallgatói jogviszonyban állnak. 19 A 88. az 1996: LXII. törvény 68. -ával megállapított szöveg. 20 A 88. (1) bekezdése az 1999: LXVIII. törvény 42. -ának (1) bekezdése és a 2005: CXLVIII. törvény 58. (6) bekezdésének a) pontja, valamint a 2006: CIX. törvény 126. (2) bekezdésének e) pontja szerint módosított szöveg. 21 A 88. (6) bekezdése a 2003: LXI. törvény 59. -ával megállapított és a 2006: CIX. törvény 110. (2) bekezdésének a) pontja, a 2008: XXXI. törvény 17. (3) bekezdés e) pontja, a 2009: LVI. törvény 77. -a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. -a alapján a 2009. október 1-jét követıen indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
I/5. SZAKÉRTİ VÉLEMÉNYZÁRÓ MEGFOGALMAZÁSA (szintézis) A Kt. 88. (6) szerint a közoktatási szakértınek abban a kérdésben kell állást foglalnia, hogy a javasolt megoldás biztosítja-e az adott tevékenység, szolgáltatás e bekezdésben meghatározottak szerint történı további ellátását. A szakértı véleményét a..megyei önkormányzat részére a szakvélemény megkérésével egyidejőleg meg kell küldeni. A független közoktatási szakértı személyére a helyi önkormányzat megkeresésére a közoktatási feladatkörében eljáró oktatási hivatal tesz javaslatot. Az alkalmazott és fent bemutatott szakértıi vizsgálati módszerek alapján megállapítom, hogy a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat szükséghelyzet elé került az Eötvös József Szakközépiskola további mőködését illetıen. A tanulólétszám ilyen arányú csökkenése (ill. megszőnése) minden szempontból és a vonatkozó (fentiekben bemutatott) jogszabályok elıírásai szerint tovább nem folytatható az Eötvös József Szakközépiskola önálló mőködtetése. Ezt a megállapítást alátámasztja az érintett intézmény képviselıje is (Ádám Árpád igazgatóhelyettes). Mivel az Eötvös József Szakközépiskola mőködését szüneteltetni csak egy tanévig volt lehetséges a törvényi szabályozás alapján (Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat korábbi határozata ez alapján született), ezért döntési kényszer alá került a fenntartó. 1993. évi LXXIX. Törvény a közoktatásról alapján választhatja az intézmény megszőntetését, az intézmények összevonását is. Az Önkormányzat az Eötvös József Szakközépiskola és a Jávorka Sándor Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium összevonására kíván javaslatot tenni a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlésnek, így javasolva a képzés fenntartását. Az egy helyszínre való intézmény-összevonás több szempontból is indokoltnak látszik az alábbiakban összefoglalva és hivatkozva az I/4. fejezetben leírtakra! - a jogszabályok egyértelmő rendelkezései, - a fenntartó az adott tevékenységrıl, a szolgáltatásról továbbra is megfelelı színvonalon gondoskodik oly módon, hogy annak igénybevétele a gyermeknek, tanulónak, szülınek nem jelent aránytalan terhet, - az intézmény fenntartása költséghatékonyabb, - az eddigi közös gazdasági irányítás zökkenımentesen folytatható, - az eddig is alkalmazott közös eljárásrendek alkalmazása még koncentráltabban, a minıség biztosításának javulásával folytatható,
- az elhelyezés, az átvétel egyéb vonatkozásai biztosíthatók (megjegyzés: pl. az irattár egy helyen való elhelyezésére nincs jogi kényszer), - az összevonás nem jelenti a humánerıforrás fejlesztését, nem jár nem tervezett kiadással, a jelenlegi létszám mennyiségi és minıségi szempontból is elégséges, - a fenntartásra, mőködtetésre a költségvetés biztosított, - a fogadó iskola alapvetı dokumentumainak módosítása nem jár jelentıs idı- energia-költség ráfordítással, - a törvényben rögzített határidık és idıkorlátok betarthatók, - a szükséges egyeztetések, szakvélemény-beszerzés határidıre elvégezhetı, - részletes átadás-átvételi leltárral és jegyzıkönyv elkészítésével az átszervezés teljes körően igazolt, ellenırizhetı, értékelhetı. A Jávorka Sándor Mezıgazdasági Szakközépiskola, Tata (Szeifert István megbízott igazgató) képviselıje is megfogalmazta, hogy a jelenlegi ismeretei alapján nem lát jogi, technikai, személyi problémát, amelyek akadályoznák az intézmények összevonását. Az Eötvös József Szakközépiskola korábbi tevékenységébıl adódó feladatai, az átszervezésnél figyelembe veendık, (a rendelkezésemre álló dokumentumok és információk alapján): - Az iskola az elmúlt években szakképzés fejlesztési támogatásban részesült, mely alapján a képzést illetve annak évenkénti meghirdetését - még 5 évig fent kell tartani. A Jávorka Sándor Mezıgazdasági Szakközépiskola alapvetı dokumentumainak módosításával, munkaköri leírások kiegészítésével, a beiskolázás lehetıségének évenkénti meghirdetésével, (nem kizárólagosan) az Eötvös József név megtartásával, az NSZFI Ellenırzési és elszámoltatási osztályának tájékoztatásával megoldható. - Az iskola tagja a TÁMOP 2.2.3-07/2 pályázatot elnyert Komárom-Esztergom megyei Szakképzés-szervezési Társulásnak és a projekt befejezéséig 2011. január 31-ig kötelezı a társulás képzési profiljának fenntartása. Az intézmény-összevonás ismert tervei alapján nem szükséges szerzıdésmódosítás. - Az iskola a megyei pedagógia intézet megszüntetése után a TIOK projekt vezetıi szerepét jogutódlással átvette az intézettıl és bár a projekt már lezárult, a multiplikátor-feladatok ellátásának kötelezettsége is további érv az iskola fenntartása mellett. A projekt-záró ellenırzéssel eredményesen lezárult, a multiplikátor-feladatok ellátásának kötelezettsége az összevonás után is biztosítható. A beszerzett eszközök egy része rövidesen selejtezhetı (szóbeli közlés alapján), leltár szerinti átadása biztosított.
Figyelembe véve (fentiekben részletezett) az Eötvös József Szakközépiskolában kialakult tanulólétszám megszőnését, az intézmény eddigi mőködése során keletkezett kötelezettségeket, a fenntartás, mőködtetés racionalizálását, az önkormányzat bizonyítottan alapos helyzetelemzés után, jogszerően a Jávorka Sándor Mezıgazdasági és Élelmiszeripari Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiummal történı összevonásra kíván javaslatot tenni. Teheti (kívánja tenni) ezt a Kt. 88. (6) 22 rendelkezése szerint: az önkormányzat a közoktatási intézményét, illetve egyes szolgáltatás ellátását részben vagy egészben akkor szüntetheti meg, ha az adott tevékenységrıl, szolgáltatásról továbbra is megfelelı színvonalon gondoskodik oly módon, hogy annak igénybevétele a gyermeknek, tanulónak, szülınek nem jelent aránytalan terhet. Az 1. mellékletben található Elıterjesztés -ben leírtak jogszerőségét és szükségszerőségét, megalapozottságát a Kt. 88. (6)-nak való megfelelést a szakértıi vizsgálatom igazolja (a rendelkezésemre álló dokumentumok és információk alapján)! BUDAPEST, 2010. MÁRCIUS 20. PETROVICS ISTVÁN közoktatási szakértı 22 A 88. (6) bekezdése a 2003: LXI. törvény 59. -ával megállapított és a 2006: CIX. törvény 110. (2) bekezdésének a) pontja, a 2008: XXXI. törvény 17. (3) bekezdés e) pontja, a 2009: LVI. törvény 77. -a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. -a alapján a 2009. október 1-jét követıen indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
2. rész K o m á r o m - E s z t e r g o m M e g y e i Ö n k o r m á n y z a t J á v o r k a S á n d o r M e zıgazda s á g i é s É l e l m i s z e r i p a r i S z a k k ö z é p i s k o l a é s S z a k i s k o l a é s K o l l é g i u m 2890. Tata, Új út 19. Tel/Fax.: 34/ 587-580 E-mail: pm@javorka-tata.sulinet.hu : szp@javorka-tata.sulinet.hu Szlaszám: Erste Bank Nyrt.11600006-00000000-25216264 Adószám: 15388162-2-11 Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés Elnökének! Ikt.sz.: 1/108/1/2010. Tárgy: Véleményezés Dr. Völner Pál részére! Tatabánya Fı rér 4. 2800 Tisztelt Elnök Úr! A K-EMÖ Jávorka Sándor Mezıgazdasági és Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakiskola és Kollégium alkalmazotti közössége a 2010. április 07-én megtartott értekezletén a K-EMÖ Eötvös József Szakközépiskola és iskolánk összevonásával kapcsolatos véleményét az alábbiakban közöljük. Az alkalmazotti közösség a szakértı által leírt indokok alapján elfogadta a tervezetet. Tata, 2010. 04. 07. Tisztelettel:. Szeifert István mb. igazgató
K o m á r o m - E s z t e r g o m M e g y e i Ö n k o r m á n y z a t J á v o r k a S á n d o r M e zıgazda s á g i é s É l e l m i s z e r i p a r i S z a k k ö z é p i s k o l a é s S z a k i s k o l a é s K o l l é g i u m 2890. Tata, Új út 19. Tel/Fax.: 34/ 587-580 E-mail: pm@javorka-tata.sulinet.hu : szp@javorka-tata.sulinet.hu Szlaszám: Erste Bank Nyrt.11600006-00000000-25216264 Adószám: 15388162-2-11 Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés Elnökének! Ikt.sz.: 1/180/2/2010. Tárgy: Véleményezés Dr. Völner Pál részére! Tatabánya Fı rér 4. 2800 Tisztelt Elnök Úr! A 2010. április 06-án tartott Szülıi Szervezet megbeszélésén a Szervezet a Fenntartó tervezetét elfogadja, mely a K-EMÖ Eötvös József Szakközépiskola és iskolánk összevonására vonatkozó elképzeléseket tartalmazza. Tata, 2010. 04. 06.
K o m á r o m - E s z t e r g o m M e g y e i Ö n k o r m á n y z a t J á v o r k a S á n d o r M e zıgazda s á g i é s É l e l m i s z e r i p a r i S z a k k ö z é p i s k o l a é s S z a k i s k o l a é s K o l l é g i u m 2890. Tata, Új út 19. Tel/Fax.: 34/ 587-580 E-mail: pm@javorka-tata.sulinet.hu : szp@javorka-tata.sulinet.hu Szlaszám: Erste Bank Nyrt.11600006-00000000-25216264 Adószám: 15388162-2-11 Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés Elnökének! Ikt.sz.: 1/180/3/2010. Tárgy: Véleményezés Dr. Völner Pál részére! Tatabánya Fı rér 4. 2800 Tisztelt Elnök Úr! A 2010. április 08-án a K-EMÖ Jávorka Sándor Mezıgazdasági és Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakiskola és Kollégiumban mőködı Diákönkormányzat a Komárom- Esztergom Megyei Önkormányzat Eötvös József Szakközépiskolája és iskolánk összevonásával kapcsolatos fenntartói javaslatot elfogadja. Tata, 2010. 04. 08. A Diákönkormányzat nevében:
Eötvös József Szakközépiskola, Tata Vélemény az intézmény átszervezésérıl A 2009-2010-es tanévben az oktatás szünetel a KEMÖ Eötvös József Szakközépiskolájában, mivel a beiskolázáskor a jelentkezık száma (20 fı) nem érte el a fenntartó által elvárt 24 fıt. Annak ellenére sem indítottuk el az osztályt, hogy az elızı évben a 18 fı normatívájából is megoldottuk a gazdaságos mőködtetést. Ennek következményeként elsıként közös megegyezéssel megszüntettük az alkalmazottak közalkalmazotti és megbízási szerzıdéseiket. Így jelenleg nincs alkalmazotti közösség, mert egyszemélyes közalkalmazottja vagyok az iskolának. Egyetértek a fenntartó átszervezési javaslatával, mivel körülményes és hosszabb távon gazdaságtalan mőködtetni egy érettségire épülı szakképzési évfolyamot. Fontosnak tartom, hogy az iskolában jelenleg leltárban és irattárban lévı eszközök és anyagok jogi szempontból is a megfelelı helyre kerüljenek. A következıkre gondolok. A szakképzési hozzájárulásból több mint öt éve beszerzett anyagok (gépek, bútorok stb.), valamint a TIOK projekt megvalósításában és fenntartásában beszerzett és beépített eszközök kerüljenek a gimnáziumi oktatásba. A TIOK tevékenységéhez kapcsolódó kompetencia alapú oktatási módszerek kipróbálását és elterjesztését nem lehet fenntartani az érettségire épülı szakképzés oktatási formáinál. Ezért indokoltnak látszik a TIOK projekthez kapcsolódó eszközök átadása a gimnáziumnak (a 2008. február 18-i helyszíni ellenırzésnél is a monitorozó ellenırök azt tapasztalták, hogy a gimnáziumi tanulók és kollégák használják az eszközöket). Az Eötvös József Gimnázium és Kollégium 2008. szeptember 1-jétıl új intézményként mőködik. A régi Eötvös József Gimnázium teljes irattári anyaga (törzskönyvek, naplók stb.) az átadásnál a KEMÖ Eötvös József Szakközépiskolájában maradt. Ennek elhelyezésére és felhasználására meg kellene találni a megfelelı jogi átadási lehetıséget. Tata, 2010. április 12. Ádám Árpád mb. igazgató
3. rész Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökének levele Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Megyei Közgyőlés Tatabánya, Fı tér 6. Dr. Völner Pál elnök részére Tisztelt Elnök Úr! A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Eötvös József Szakközépiskolája és a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Jávorka Sándor Mezıgazdasági és Élelmiszeripari Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma összevonását indokoltnak tartjuk és támogatjuk. Tatabánya, 2010. április 9. Tisztelettel:.. Juhász József elnök