Rendhagyó matematikaóra a Szikszaiban

VIII. évf. 1. szám 2008. április Alapítva: Rendhagyó matematikaóra a Szikszaiban Farsangi mulatság a református általános iskolában Iskolánk február 15-én tartotta a felsõ tagozatosoknak a farsangi mulatságot. Legelõször a jelmezesek vonultak fel az ebédlõben. Az egyik fiúból egy kis idõre úriember lett, amellyel szép helyezést ért el. A felvonulók között akadt még hastáncos, kisegér, öreg banya, akiknek a jelmeze és a megjelenése igazán hiteles volt, nagyon jól elszórakoztatták a közönséget. Csakúgy, mint az a fiú, aki Lúdas Matyinak álcázta magát. A helyezettek tortát kaptak jutalmul, aminek az elpusztításához rögtön hozzá is láttak. A jelmezesek után következett a tombolahúzás, amikor nagyon sok hasznos dolog került kisorsolásra. Ezután jött a táncos mulatság. Az éhségét és a szomjúságát szendviccsel, süteménnyel és üdítõvel csillapíthatta mindenki, majd újra bevethette magát a táncparketten. Remekül szórakoztunk, és már most várjuk a következõ farsangi bulit. Hosu Vivien 6.a Nagy Adrienn 6.a Egy csütörtöki délután ellátogatott hozzánk Tatár Pista bácsi, aki az ország legjobb matematikatanárai közé tartozik. Játékos feladványokat hozott nekünk, amelyek egyben elgondolkodtatóak is voltak. Sokat mesélt a matematika fejlõdésérõl. Aki egy kérdésre pontosan tudott válaszolni, az kapott egy zöld ötöst, amit másnap az órán egy tantárgyi ötösre beválthatott. Elõkerült a dobókocka is, segítségével egy újabb trükköt ismerhettünk meg. Pista bácsi elõvarázsolta a bûvös ceruzát, és ismét úgy tanultunk, hogy észre sem vettük. Itt a farsang, áll a bál Farsangvárás az iskolában Hangulatos farsangi játszóházba voltunk hivatalosak a Makói Általános Iskola Belvárosi Tagintézményébe. Az iskola tornatermében a tanító nénik nagy-nagy lelkesedéssel készültek leendõ kisiskolásaik szórakoztatására, megismerésére. Forgószínpadszerûen, különbözõ helyszíneken mást-mást tevékenykedhetett mindenki. Ragasztással farsangi szemüveget, zacskóbábot készíthettek. Farsangi álarcot színeztek zsírkrétával. Arcfestéssel ki-ki Pókemberré, cicává, pillangóvá alakulhatott. Tréfás fényképen az arra vállalkozókat Shrek szamaraként is megörökítették. Persze, a hasuk sem maradhatott üresen! Mindenki megehette a saját készítésû kekszgolyókat, s a nap zárásaként kapott ízletes farsangi fánkokat. Ajándékokkal, élményekkel gazdagon tértünk vissza az óvodába. Köszönjük a szíves vendéglátást! Margaréta csoport és Cirmos Cica csoport Kálvin téri Óvodaház Belvárosi Óvoda Rengeteg fénykép készült a délután folyamán, amibõl tablót készítettünk a faliújságra. Az óra végén egy virágcsokorral köszöntöttük a tanár urat, aki cserébe egy dedikált könyvet adott át, amely a matematikatanítás mesterségének rejtelmeibe vezeti be az olvasót a mestertanárok pályafutásának bemutatásával. Nagyon jól éreztük magunkat, reméljük, jövõre is részesei lehetünk egy hasonlóan érdekes matematikaórának. Hosu Vivien 6.a Nagy Adrienn 6.a A diótörõtõl a madarakig Budapesten jártunk A téli szünet elsõ napján Budapestre mentünk az 5.m osztállyal, illetve más iskolatársainkkal. Annyian jelentkeztünk a Kálvin Tagintézménybõl az útra, hogy két busszal indultunk útnak Balázs Edit osztályfõnökünkkel. Elõször az Operaházba látogattunk el, ahol délelõtt megnéztük A diótörõ címû mese-balettot. Az elõadás gyönyörû volt, és nagyon szép karácsonyi hangulatot teremtett számunkra. Az osztálynak a hópihék tánca tetszett a legjobban, mivel sokan balettoznak közülünk az iskolában. Délután a Természettudományi Múzeumba mentünk, ahol kitömött emlõsöket, madarakat nézhettünk meg, s még Noé bárkájába is bemehettünk! A múzeumban csodaszép kristályokat is láttunk, sõt még vásárolhattunk is az érdekesebbnél érdekesebb kövekbõl. Este élményekkel telve értünk Makóra. Nagyon jól telt ez a nap. Mindenki jól érezte magát. Remélem, hamarosan újra megyünk kirándulni. Gombkötõ Alexandra 5.m

ÉLMÉNYEINK Farsang a Kálvinban Jót bulizhatott, aki eljött február 29-én, pénteken az iskolai farsangra. Sok jó program zene, tánc várta a bulizni vágyó felsõsöket. Volt zsákbamacska és bohóc-plakátos fotózás. A büfében farsangi fánk és egy jó frissítõ mellett pihentethették lábukat, akik a fergeteges táncban elfáradtak. De még mielõtt a party elkezdõdött volna, ötletes jelmezeket, produkciókat láthattunk, és az is eldõlt, hogy melyik osztály eszi legügyesebben a táncoló fánkokat. Aki eljött, jól érezte magát, farsangolhatott egy nagyot. Ezek után már mindenki türelmetlenül várja a következõ suli-bulit. Írták és fotózták: Bulizó felsõsök Makói Ált. Isk. Kálvin Tagintézmény Egy mindenkiért, mindenki egyért! Sportvetélkedõk a Makói Általános Iskolában 2 Évek óta kedves meghívást kapnak a Belvárosi Óvoda nagycsoportosai az általános iskolák által szervezett sportvetélkedõkre. Örömmel megyünk, ha hívnak! Az idén rendkívül színvonalas programmal készültek az alsó tagozatos tanító nénik és a testnevelõk. A gyermekek felszabadultan, jó hangulatban végezték a különbözõ ügyességi és figyelmet kívánó mozgásos versenyfeladatokat. Inspirálta õket, hogy összemérhették ügyességüket a város másik két óvodájának nagycsoportosaival. Élmény volt, hogy az iskolások mutatták be az újabb és újabb kihívást jelentõ sportfeladatokat. A gyermekek életkori sajátosságait figyelembe vevõ feladatok erõpróbát kívántak, de mindenkinek sikerélményt nyújtottak, különösen az Almási Tagintézményben. Nem volt vesztes, mindenki gyõzhetett. Jó pedagógiai fogás az ilyen közös programok szervezése, mert megkönnyítik a gyermekek számára az óvoda iskola közötti átmenetet. Oldódik bennük a feszültség, a kellemes élmények és az ismerõs környezet hatására örömmel várják, hogy iskolások lehessenek. Jól éreztük magunkat, köszönjük mi, óvónõk is a figyelmet és együttmûködést! Sulyok Magdolna gyógytestnevelõ óvodapedagógus Belvárosi Óvoda Kálvin téri Óvodaház Cirmos Cica csoport

IFJÚ TOLLFORGATÓK A Magyar Kultúra Napja pályázat nyertesei: I. Rémtörténet kategória: 1. hely: Gyalai Norbert: Ház a mocsárban A házat három oldalról mocsár határolta, a negyedik oldalát szintén ingoványos és erdõs rész uralta, kivéve azt a négy-öt méter széles szakaszt, amelyen a házhoz lehet jutni. A ház maga egy 18. században épült kõház, mely körül érdekes módon semmilyen gazdasági épület nem volt. A ház kétszintes volt, az emelet 3 hálószobát rejtett magában, a földszinten konyha, ebédlõ és nappali volt található. Ezt mind egy hat részre osztott pincére építették. A ház elsõ pillantásra igen siralmas képet nyújtott. Mr. Cabott fejében már a visszavezetõ út képe rajzolódott ki, ebbõl az állapotából felesége lelkendezése billentette ki. Nézd, Patric, milyen hangulatos helyet lehet ebbõl varázsolni! Igaz, hogy egy kicsit kopott, kicsit koszos, talán még messze is esik egy kicsit a várostól, de végül is a miénk. Mr. Cabott hátrafordult és kérdõen nézett a hátsó ülésen ülõ ikerpárra, Tom-ra és Mary-re. Majd némi mosolyt erõltetett arcára, így kérdezte. Ti mit szóltok hozzá? Most rögtön forduljunk vissza, vagy várjuk meg a reggelt? Az ikreket határtalan közönyükbõl egy földrengés sem mozdította volna ki, nemhogy egy ilyen kérdés. Ennek következményeképp, és annak, hogy fáradtak voltak és nem utolsósorban annak az egyszerû ténynek köszönhetõen, hogy 15 éves tinikrõl volt szó, unottan meghúzták vállukat, természetesen egyszerre, és kijelentették, hogy: Nekünk mindegy majd mindketten kiszálltak, és az érdeklõdés legkisebb jele nélkül szemügyre vették környezetüket. Lisa leghódítóbb mosolyával fordult férjéhez: Ugyan már, drágám, legalább nézzünk körül! és már kint is volt a Ford Impala mellett. Patric is kiszállt és egyszerre indultak el a ház felé. Miután akadály nélkül bejutottak az épületbe, közös megegyezésre jutottak abban, hogy egy kis takarítás után nem is olyan vészes a helyzet. Ebben a pillanatban hallották meg Tomi kiáltását. Apa, vendégünk van! Mindketten megfordultak és kimentek a házból. A mocsár erdõvel borított része felõl egy igen öreg indián bandukolt feléjük. A ház és az út közt körülbelül 1 mérföldes szakaszon egy áldott lélek sem lakott. Amíg az öreg közeledett a ház felé, Patric arra gondolt, hogy be kellett volna szerezni valamilyen lõfegyvert. Az öreg eközben odaért a házhoz, és köszönés gyanánt mormogott valamit. A ráncoktól barázdált arca kifejezéstelen volt, de a szemei olyanok voltak, mint egy húszévesé. Az öreg némi hallgatás után szólalt meg. A Cabott házaspárhoz van szerencsém? Patric a neve hallatán meglepõdve kezet nyújtott az öregnek. Igen, Cabott vagyok, õk a családom. Lisa a feleségem, Tom a fiam és Mary a lányom. Önben kit tisztelhetek, Mr.? Eközben a gyerekek is közelebb húzódtak., és amióta megérkeztek, elõször mutattak érdeklõdést valami iránt. Az öreg is kezet nyújtott Patric-nek és bemutatkozott. Mindenki csak Bill apónak szólít, vezetéknevemre már nem emlékszem, olyan öreg vagyok nézett cinkosan az öregember a családra. Patric úgy tett, mint aki érti a tréfát, és udvariasan nevetett. De magában már alig várta, hogy a vendégségnek vége legyen, mert halálosan fáradt volt. Az öreg azonban nem tágított, botjára támaszkodva köszörülte torkát. Tudja, Mr. Cabott, nem akarom megijeszteni, de ebben a házban hosszú-hosszú ideje nem él senki. Az utolsó család, aki itt lakott, több mint 60 évvel ezelõtt nyomtalanul eltûnt. Patric arcáról eltûnt az udvarias mosoly, és kissé ingerülten kérdezte az öreget: Nekünk ehhez mi közünk van? Az öreg folytatta: Tudom, hogy a fehér ember nem hisz benne, de nekünk, indiánoknak vannak isteneink, jók és rosszak. Akik bizonyos idõközönként testet öltenek. Mi, tupaló indiánok azokat a helyeket, ahol ilyen események történtek, mindig elkerültük. Már csak én vagyok egyedül ebbõl a nemzetségbõl, és ha nem veszik rossz néven, azt tanácsolnám önöknek, hogy a mai éjszakát töltsék máshol. Csak errõl az egy éjszakáról lenne szó hangsúlyozta az öreg. Észre se vette Mr. Cabott elképedését a történet hallatán és folytatta tovább. Ugyanis ez az a mocsár, ahol ma éjjel testet ölt a gonosz. Mi csak úgy hívjuk: Wendigo. Az öreg szemében látszott a rettegés és az iszonyat attól a valamitõl, amit Patric ép ésszel fel sem foghatott. Az öreg nem bírta folytatni történetét, mert a seriff autója ekkor bukkant ki a fák közül, és elég sebesen haladt a ház felé. A kormány mögül egy 50-es éveiben járó nagydarab, kopasz férfi kászálódott ki. Braun seriff vagyok igazította meg pisztolyövét és utána a seriff csillagot is, mely hivatala jelképe. Üdvözlöm önöket Tupaló-ban. Boston-ból szóltak, hogy ma érkeznek. Gondoltam, üdvözlöm önöket a város nevében. Patric bemutatkozott, aztán bemutatta családját. Biztosította a seriffet arról, hogy biztonságban ideértek. De a beszélgetés ekkor elakadt. A seriff most vette észre az öreget. Hello, Bill apó! fordult teljes hivatali mivoltában az öreg felé. Ugye nem a rémtörténeteiddel traktáltad Mr. Cabott-ot és családját? majd félreérthetetlen mozdulatot tett a pisztolytáskája felé. Az öreg a fejét rázta, majd megfordult, és szép lassan elballagott. Patric még mindig az öreg után nézve dünnyögte: Furcsa egy öregember, a története meg egyenesen hátborzongató majd a seriffhez fordulva kérdezte: Tényleg eltûnt itt egy család 60 évvel ezelõtt? A seriff elkomolyodott, de lehet, hogy csak gondolkodott, viszont amíg beszélt, egyfolytában kerülte Patric és Lisa tekintetét. Hát igen, voltak itt furcsa dolgok, pont 66 évvel ezelõtt. Egy család nyomtalanul eltûnt, viszont az egész ház át volt itatva a vérükkel. De ez nagyon régi történet, még én sem éltem akkor, ezért nem kell komolyan venni! Én nem hiszek ezekben a baromságokban, de mivel ma június 6.-a van, lehet, hogy jobb lenne, ha a városban töltenék az éjszakát. Patric az elképedéstõl se köpni, se nyelni nem tudott. Olyan fáradt volt, hogy a mérgelõdéshez sem érzett elég erõt. Kezet nyújtott a seriffnek és elbúcsúztak egymástól. Még mindig a seriff távolodó autóját nézte, mikor Lisa, férje elképedt arcát látván, megkérdezte: Valami baj van, drágám? és erõsen figyelte Patric arcát. Az, mintha kábulatból tért volna magához: Hallottad, mit hord össze ez a két ember? Ne is törõdj velük, gyere, menjük be! karolt bele férjébe, és a gyerekekkel együtt bementek a házba. Miután lakhatóvá tették a nappalit és a konyhát, úgy döntöttek, a nappaliban töltik az éjszakát. Miután megvacsoráztak, Patric megpróbált tüzet rakni a nappali kandallójában. Lisa a csomagokkal veszõdött, míg a két gyerek elindult felfedezõútra. Lesétáltak a vízparthoz és közben azt fejtegették, hogy milyen pocsék nyár vár rájuk. Tomi bedobott egy fadarabot a vízbe, és apja önzõ mivoltán kezdet bosszankodni. Tudod, ha apa nem lenne olyan önzõ, és nem tenne mindenre nagyívben, ami minket is érdekel, akkor legalább megkérdezte volna, hogy mi akarjuk-e ezt a nyaralót. Majd lehajolt, és még egy fadarabot dobott a vízbe. De annyi vigaszunk azért van, hogy neki sem tetszett elsõ pillantásra. Majd Mary-re nézett, hogy figyel-e egyáltalán arra, amit mond. A fiú kezében megállt a második fadarab, miután észrevette a testvére arcára kiült rémületet. Hát veled mi történt? De mivel nem kapott választ, szemével megkereste azt a pontot, amire Mary olyan kitartóan meredt. A fiúban meghûlt a vér. Eközben Lisa és Patric talált egy régi íróasztalt, amelybõl a ház régi papírjai, számlák, kézzel írott feljegyzések és egy napló került elõ. A naplón ez állt: Annabel Moon. A naplóból szép lassan feltárult egy élet története. Megtudták, hogy Annabel az egyetlen túlélõje annak a családnak, amely 66 évvel ezelõtt oly rejtélyes módon eltûnt. Az akkor még kislány Annabel csak azért élhette túl, mert vendégségben volt az egyik barátnõjénél. Évtizedeknek kellett eltelni, hogy az idõközben felnõtt Annabel újra betegye a lábát a házba. Múlt év június 6.-ával volt dátumozva az utolsó bejegyzés, és abban az állt, hogy önkezûleg vet véget életének, mert nem bírja tovább azt a lidércnyomást, mely évrõl évre erõsebben nyilvánul meg ezen a napon. Ekkor ütötte meg fülüket a két gyerek eszelõs kiáltozása. Felugrottak és eszeveszett iramban rohantak ki a házból. Mindketten rémülettel, vegyes kíváncsisággal nézték a ház felé rohanó két gyereket. Tom elõször nem hitt a szemének. Tõlük 15-20 lépésnyire egy kidõlt fatörzs lebegett a vízen, és a fatörzs elõtt egy feketébbnél feketébb, lapos kígyófejszerû valami figyelte õket. (folyt. a 4. oldalon) 3

IFJÚ TOLLFORGATÓK (folytatás a 3. oldalról) Sápadt sárga szeme mozdulatlanul tapadt rájuk, a gyerekek azt is hihették volna, hogy valamilyen vízi állat vagy valami mocsári lény, de mivel derékig kilátszott a vízbõl, és az egyik karját a vízben lebegõ fatörzsön tartotta, kétség nem fért hozzá, hogy nem evilági lény. A valami a feketének oly mély tónusával rendelkezett, hogy a szemén kívül semmi más részt nem lehetett kivenni. A két gyerek megkövülten nézte a természet e torz, majd 3 méteres alkotását, de ekkor elérte õket egy igen átható szag, amit semmivel nem bírtak összehasonlítani. De mivel olyan elviselhetetlen volt, hogy a gyomruk is felkavarodott, kizökkentette õket ebbõl az állapotból. Tom ekkor elkapta Mary karját, és rángatni kezdte a ház felé. Mary úgy érezte, hogy egy lépést sem tud tenni rémületében, de Tom kiabálása hatással volt rá, és õ is futásnak eredt. A két gyerek futás közben is érezte magán a lény tekintetét. A lépcsõn felérve majd ledöntötték a Cabott házaspárt a lábukról. Anya, apa, ott a vízben! mutatott a háta mögé Tom. De beléfagyott a szó apja arckifejezése láttán. Lassan megfordult, s látta, hogy az a valami már csak néhány lépésnyire van a parttól. Ekkor mindannyian berohantak a házba, és minden létezõ ablak- és ajtónyílást bezártak. Az éjszaka minden átmenet nélkül borult Tupaló városára és a mellette elterülõ mocsárra. A négy ember rémülten bújt össze a ház pincéjében, aminek lejárója a konyhából nyílt. Patric ekkor lett figyelmes arra a határtalan csendre, ami körülvette õket. Se tücsökciripelés, sem az éjszakai állatok elmaradhatatlan neszei, de még egy szellõ sem lebegett bent. Ekkor súlyos léptek zaja ütötte meg fülüket a pinceablakon keresztül, majd néhány másodpercnyi szünet után a bejárati ajtó nagy robajjal beszakadt. Néhány másodpercnyi csend után Patric, Lisa, Tom és Mary megesküdött volna, hogy szimatolás hangjait vélik hallani, de figyelmüket elterelte egy átható szag: a rothadás, a mocsár és még valami meghatározhatatlan, édeskés illat elegye, amitõl mind a négyen öklendezni kezdtek. Június 7-én reggel még pirkadat elõtt a seriff autója parkolt le Mr. Cabott nyaralója elõtt. A seriff kiszállt, és lassan kihúzta fegyverét, majd a beszakadt bejárati ajtóra szegezve kiabálni kezdte: Mr. Cabott, Mrs. Cabott, bent vannak? Kérem, szóljanak! A seriff, miután semmi választ nem kapott, segítséget hívott a városból a rádióján, majd szépen lassan elindult a lépcsõn felfelé. A lépcsõ tetején úgy érezte, valami síkos, nyálkás dologba lépett, ezért lenézett. A látványtól megfagyott ereiben a vér. Ugyanis amibe belelépett, legalább egy 80-90 centiméteres lábnyom sáros lenyomata volt. De ami még különösebbé tette a helyzetet, hogy a lábnyomok csak befelé vezettek, kifelé egy sem! A seriff megköszörülte torkát, és ismét bekiáltott a házba: Mr. Cabott, Mrs. Cabott, gyerekek, van itt valaki? Miután most sem kapott választ, letörölte kopasz fejérõl a verítéket és belépett a házba. Szinte mellbe vágta az átható bûz, ami belepte a házat. Braun seriff úgy érezte, itt véget ér a hatásköre, és a visszavonulás gondolatával kezdett foglalkozni, mikor a konyha felõl zajt hallott. A 45-ös 4 szolgálati fegyverét a zaj irányába fordította, majd belépett a konyhába. A nap még nem kelt fel, de ahhoz elég világos volt, hogy minden tárgyat élesen ki lehessen venni. A lábnyomok egyenesen a felszakított ajtajú pincebejárathoz vezettek. Az a valami, ami a lábnyomokat hagyta maga után, még mindig ott volt lenn. A seriff megeresztett egy bátortalan kiáltást. Felemelt kézzel jöjjön ki, vagy lövök! A seriff érezte, hogy ez nevetségesen hangzott, de a pincefeljáróra szegezte fegyverét és várt. Néhány pillanat múlva a sötét feljáróban megjelent egy feketébbnél is feketébb valami, sápadt sárga szemeivel egyenest Braun seriff szemébe nézett. A bûz még elviselhetetlenebbé vált, majd egy morgás következett, amely úgy hallatszott, mintha a föld mélyébõl jött volna. És a seriff tudta, ez az utolsó kép, szag és hang, amit lát, érez és hall életében. A felkelõ nap elsõ sugarai sápadt fénnyel árasztották el a tisztást, melyen a ház állt. A két magányos autó, mint néma tanú állt ott, mintha vártak volna valamire. Az elsõ járõrök, akik a helyszínre érkeztek, még hetek múlva is errõl beszéltek. Déltájt Bill apó, az öreg indián szokásos útjai egyikén megállt a ház elõtt, és elnézte a sok rendõrt, amint sürgött-forgott a házban és a ház körül. Az öreg megcsóválta a fejét, majd valami szomorú indián dalt dúdolva továbbment. 2. Erki Kiss Szilvia: Levél Óriásföldrõl Kedves Nagyi! Nagyon finomak voltak a sütik, amiket a múltkor küldtél, bár néhány tonnát még szívesen megettem volna belõlük. De most nem a sütik miatt vetemedtem írásra, hanem azért, hogy elmeséljem: furcsa dolgok történtek a minap a palotában. Minden ott kezdõdött, hogy egy földi kisember bejutott a határainkon belülre. Valahogyan sikerült végeznie jó barátommal, Donggal, a csõsszel, mint azt késõbb megtudtuk. Ezek után már a palotához merészkedett a gazember, s be is nyitott, pont akkor, mikor az ebéd folyt. Királyunk, Gamm nem szereti, ha ebéd közben zavarják, de azért meghívta ebédre a váratlan látogatót. (Na ezt azért nem túl barátságosan tette.) Csodálkozásunkra a kisember elfogadta az ajánlatot. Szerencsétlenségére Gamm nem vette komolyan a kisembert, és halálos fegyvert adott a kezébe egy ötfontos kõszikla formájában. Jobb kezével meglódította a követ a földi, és az Gamm agyvelejében ért célba. Szegény királyunk! Mindenki nagyon mérges lett a kisemberre. De szerencsére, legöregebbikünknek más gondolata támadt: legyen új királyunk a kisember. Hisz úgy is erõs, bátor. De a kisember maga helyett mást nevezett ki királynak, és csak egy sípot kért, amibe ha belefúj, mind ott termünk. Hát így lett új királya Óriásföldnek. Nálatok mit történt, Nagyi? Remélem, legközelebb is küldesz olyan cuki rózsaszín sütiket! Puszil kisunokád: Mamut Az Úr 1844. esztendejében, Óriásföld 2. János vitéz - kicsit másképp Egy végzetes délután a félelmetes nap tüzesen süt le az égrõl. A néptelen falu végén komor rét húzódik. Sok húsevõ virág tarkállik rajta. A méteres fûben emberevõ nyáj legelész. A szörnyû rét szélén véres patak folydogál. Bal felõl folyik a vér, ahol az egyik emberevõ fekete bárány zsákmányra talált egy ember személyében. Elõször csak kergette azt a szerencsétlent, aki szó szerint az életéért futott, majd egy balerinát is megszégyenítõ ugrással elkapta azt. Meglátta röntgenszemével (ha ezt Wilhalm Konrad Röntgen látta volna...!), hogy a Csontváz-erdõben további vacsora ólálkodik, ezért hívta a Végzetes Nyájt, akik el is kapták a menekülõ embereket. Finom vacsorát csaptak az óvatlan turistákból, pedig az erdõ szélére ki volt írva: ne etesd meg magad a bárányokkal, mert allergiásak az emberhúsra... Erki Kiss Szilvia 6.b 3. Modern rémmese Egyszer volt, hol nem volt, az erdõben éjszaka nagyon nagy vihar volt. Egy szegény vándor barangolt az éjszakában, és meglátott egy kunyhót. Bekopogott, és várta, hogy mi fog történni. A leány, akié a kunyhó volt, nagyon megijedt. Kinézett a kukucskán, de saját magát pillantotta meg. Akkora pattanás volt az orrán, hogy még csákánnyal sem tudták volna eltávolítani. De azért õ próbálkozott. 20 perc múlva sikerült is neki. Míg a leány a pattanását nyomkodta, a vándor a kert végében bujkáló disznót levágta. Nyílt az ajtó. Kérdi a vándor: Kaphatok szállást egy éjre? Hát persze mondta a lány. Megkínálta vacsorával és innivalóval is. A pincében a lány két óriási patkányt agyonütött, azt sütötte meg, a pohárba pedig a moslékból öntött, de azt mondta, hogy koktél. Közben mindketten bemutatkoztak: Az én nevem Széklet Aladár kezdte a vándor. Az én nevem pedig Füstös Mária. Ezután nyugovóra tértek, de a vándor nem tudott elaludni, ezért egész éjjel tévézett. Reggel a leány kelt elsõként, és átugrott a TESCO-ba reggeliért. Azonban átcímkézett élelmiszert vásárolt. A vándor szívrohamot kapott, amikor meglátta a kiflibe sütött egeret, a teájában fürdõ szöcskéket és a kolbászt rágcsáló cickányokat. A leány riasztotta a mentõket, akik egy 2 órás römiparti után meg is érkeztek, és elvitték Aladárt a Csillagvirág Klinikára, ahol a Jóban rosszbant forgatták éppen, ezért nem tudták kezelni. Aladár 15 perc múlva meghalt. Itt a vége, fuss el véle! Papp Tihamér 7.a

IFJÚ TOLLFORGATÓK II: Vers kategória: 1. hely: Hangai Szilvia (7.a): A Szerelemrõl Csodálatos érzés a szerelem, Mondják sokan, vagy kevesen? És ha szerelmes az ember, Azt viszont tudom, Rózsaszínbe borul A legnagyobb unalom. De te is rájössz majd hamar, Hogy az érzés Nem más, mint nagy zûrzavar. Néha maga a legnagyobb báj, Néha pedig nagyon is fáj! Mégis mindig újra éljük, Mint egy gyermek, úgy élvezzük. És ha megtalálod az igazit, Azt javaslom, élj vele mindhalálig! Suttogj neki egy szerelmi vallomást, Majd vedd karjaidba õt magát. Úgy öleld és védd, Mint anya a gyermekét! Ha bánatos, fogd meg két kezét, Töröld le arcáról a könnyét. Mondd neki, hogy szereted, S óvatosan öleld meg! Nézz gyengéden a szemébe, De láss bele a szívébe. Szívében nincsen semmi más, Csak a szerelmes örökkévalóság. III. Különös állatleírások: 1. hely: Bihari Dávid (7.a): A vörös róka Marmagassága 35-45 cm, ami azt jelenti, hogy egy asztalról nem tudná elmarni az ételt. Igen kecses állat. Súlya változó, fõleg a nõstényeké, mert mindig más a divat. Színe a világos vörösessárga és a sötét rézvörös árnyalatok között változik, ugyancsak a divat változása szerint. Nem véletlenül ruházták rá a ravasz és furfangos jelzõket, mert elég ravasz ahhoz, hogy meghúzza a ravaszt, de elég furfangos ahhoz, hogy ne maga felé tartsa a pisztolyt. Minden állatot legyûr és felfal, csak az a gond, hogy õ nem Superfox. Pocok- és rovarpusztításával kifejezetten hasznos a mezõgazdaságban. Nagyon szapora. Tavasszal 3-10 kölyköt vet, ami fura módon nem kel ki, akárhogy öntözi. Amikor nagyon elbolhásodik a rókavár, új lakhelyet keres. Ez csak azért érdekes, mert elég nehezen bolhásodik el egy egész vár. Nyár végén feloszlik a család, de a téli hideg újra egymás megközelítésére kényszeríti õket, másképp sose látnák többé egymást. Aki a szabadban feltûnõen szelíd rókára talál, ne játsszon vele biztos, hogy elveszett! Ha véletlenül hozzáérnél, azonnal menj orvoshoz! Az elveszettség halálos kimenetelû betegség. 2. Szûcs Sebestyén (5.a): Vers Áginak Arcod olyan, akár a vörös rózsa, Olyan aranyos vagy, mint a kisbaba, Mikor rajta van a pólya. A bõröd olyan, mint a puha homok, Sosem voltál velem konok. Egyszer sem mondtad azt nekem, hogy kedves, Pedig ahová vittelek volna, az egy örökzöld fenyves. Akár a havas hegység, olyan gyönyörû a házatok, Van egy aranyos macskád, Aki a kedvenc állatod. De ott van még a kutyád, Ki hûséges hozzád, és szeret téged. Lehet, hogy néha felidegesített, Ezért meg is tépted. A szemed, akár a zöld dzsungel, Ezt a szép szemet elõlem sose dugd el! Szeretni foglak, Amíg élek. 2. Tóth Kinga: A macska 3. Trényi Szabolcs: A bika A bika egy kérõdzõ állat. A bikának nem érdemes meghúzni a farkát, mert úgysem ad tejet, viszont elõfordulhat, hogy felrúg, és úgy jársz, mint Mehemed. Sõt még meg is döfhet. Többféle bika létezik: van például rendes bika; csonkabika, amelyiknek letörött a szarva. Van még bölömbika: ez nagyon jól tud repülni, mivel egy madár. Ezen kívül olyan bika is van, amelyik örök életû, négy lába van, két keze és emberfeje. Igaz, hogy ez csak a mitológiában létezik, a neve: Minótaurusz. Na, ezek után találjátok ki, melyik bika a világ legnagyobbika és legvadabbika! 3. Horváth Krisztina (7.b): Érzések Ha kimondod azt a szót: Holnap, Szívedben új nap gyullad. Szíved melegében, tested erejében Új napra ébredsz. Fenn az égen csillagoknak fénye Reád vigyáz, nem hagy el. Csillagoknak kicsi fénye fenn az égen, Kívánj tõle, segít neked. Kebled melegében egy kis szív dobog, Ki vigyáz rád, veled él. Tested erejében egy igazi élet lép, Ki veled küzd, veled él. Ha ötleted van, mondd el neki, Ne félj tõle, öntsd ki szíved. Ha elmondtad, hát megtörtént, Fénye segít, reád néz. Eljött a holnap, ne tarts tõle, Amit elmondtál, megoldódik egykettõre. Szép lett az ég, szépen világít, S benned az érzés árrá válik. A macska ragadozó emlõs. Tápláléka mára már csak a macskakonzerv, a macskatáp és az ebédmaradék. Igaz, hogy hajdan a macskák nagyon szerették az egereket és a kanárikat, de Jerry egér és Csõrike mindig kifogott rajtuk, ezért ráuntak az egészre. A macskáknak sokféle színû változata és fajtája van: egyesek kopaszok, mások pedig úgy néznek ki, mint a szõrös párnák. A macskák kicsinyei a cicák, akik ha megnõnek, macskák lesznek. A tigrisek és az oroszlánok is macskák, amelyek akkorára nõttek, hogy már másnak nevezzük õket. És hogy ne lábatlankodjanak a városokban, beadjuk õket az állatkertbe, ahol átfestik õket megfelelõ színûre, átnevezik õket és elengedik a dzsungelekbe vagy a szavannákon. A macskák nagy ellenségei a kutyák és az autók. Feljegyezték, hogy régen a kutyák jóban voltak a macskákkal, csak egy macska ellopta a tejfölt, és a kutyák még ma is pikkelnek rá. Az autósokat az zavarja, hogy a fekete macska balszerencsét hoz. Ha a kedves sofõrön napszemüveg van, vagy netán színvak, elüti a macskát, hogy elkerülje a balszerencsét. A macskák nagyon tehetségesek. Remekül másznak fára. Tom, Garfield és még mások remek színészek lettek, Hello Kitty pedig divatmárkát teremtett. A macskák sokat nyávognak, például, ha éhesek, vagy ha rálépsz a farkukra. Kiváló szemükkel éjszaka is jól látnak. Fülük nagyon éles, ezért ha mellettük kezdesz el énekelni, bizonyosan megsüketülnek. IV. Tini krimi: Dudás Dóra (7.b): Az az õszi nap A nevem Brenda. 14 éves vagyok. A belvárosban élek a családommal. Szemtanúja voltam egy rablásnak. Az egész egy õszi napon, pénteken kezdõdött Moderntáncra járok (anyám nagyon fontosnak tartja a táncot, szerinte jellemépítõ ). Épp hazamentem volna a próbáról, amikor a 17 órási busz elment az orrom elõtt. Nem volt mit tenni, felhívtam anyát: Szia, anya! A 17 órás buszt épp most késtem le. Jaj, kicsim, úgy sajnálom, de épp egy fontos tárgyalás közepén vagyok, nem tudok érted menni, apád meg majd csak holnap jön haza Londonból. (Hát igen, a mamám fontos üzletasszony. (folytatás a 6. oldalon) 5

6 MOZAIK (folytatás az 5. oldalról) A nyavalyás tárgyalások elvették az idejét, így keveset tud foglalkozni velem és a húgommal, Jennel. Aki egyébként egy báránybõrbe bújt farkas.) Mikor jön legközelebb busz? Fél óra múlva. Oké, akkor otthon találkozunk! Szia, kicsim! (Utálom, amikor kicsimnek szólít, de nincs mit tenni, az anyám.) Leültem a padra. Egyszer csak egy halk csattanást hallottam a közeli bolt felõl. Elkezdtem gondolkodni, és arra jutottam, megnézem, mi volt az. Felálltam a padról, odaosontam a bolt ablakához és bekukucskáltam. Majdnem szívrohamot kaptam, amikor egy alakot láttam meg a sötétben. Az arcát is láttam: egy nagy heg volt rajta. Az egyik szeme zöld volt, a másik barna. Az igazi szívroham ezután jött: észrevett! A hátsó ajtó felé futott. A MOK decemberben meghirdetett irodalmi versenyére több mint 50 verset és egy novellát küldtek be a diákok a két tagintézménybõl. 1. helyezett: Bali Annamária 12/B (KERI) 2. helyezett: Hideg Szandra 11/B (KERI) 3. helyezett: Kolompár Szilveszter 1/11E (GALAMB) Gratulálunk a nyerteseknek, és sok sikert kívánunk a további írásaikhoz! Kinek életem köszönhetem Van egy asszony életemben Bevallom nagy õszinteséggel. Neve számomra Szent és Sérthetetlen. Haja bársonyosan leng a szélben, S szemei jóságot És kedvességet tükröznek. Hangja fülemben lágyan cseng. Õ az, kit gyermekorom óta úgy hívok: ANYA Ápolt, gondomat viselte Mikor még ölben elfértem. Gyengéden simogatta arcomat Ha lelkemet baj érte. Mindentõl óvott, Mint egy anyatigris. Szívét, lelkét kitette Értem és testvéreimért, De most rajtam a sor, Én teszek meg mindent Boldogságáért. Óvom mindentõl, s kényeztetem, Nem engedem, Hogy valamiben is kárt szenvedjen. Bár tudom, Hogy soha vissza nem tudom adni Azt a sok jóságot, De én vállalom és bátran megpróbálom. Õ hát az az asszony Akit én szívembe zártam, S míg élek örökké vigyázok reája. Bali Annamária Álmok és Emlékek Már csak az álmaimban élsz, Mire felébredek, szétfoszlik egy kép, Arcod, mit oly nagyon szerettem, Igézõ szemed, melyben mindig elvesztem. Bár tartana örökké az álmom, S nem kéne féljek, hogy elfelejtelek; Nem hagytál mást, csak a reményt, Hogy valaha látlak még Maradtál egy fájón gyönyörû, Bús régi emlék. Csillag Csendesen lépek át az éjszakába. A nappali zsongás elült, Fejem fölé sötét lepel került. A sötéten keresztül fény tör át, más azt mondja: Csillagok. De én tudom, nincsen éjjel, Csak az a lepel rejti el a Napot. A nappali kedves szellõ most hûvös és hideg, fázom, félek, egyedül vagyok és minden olyan rideg. Szeretnélek végre megtalálni téged, mert kettesben már nem olyan sötét az élet. Egyszerû kis könnycsepp Hideg Alexandra Hideg õszi nap volt, még az esõ is esett, De e napon a kis könnycsepp megszületett. Hideg volt, õ is fázott, majdnem reszketett, Ahogy végigfolyt az arcomon, a testem beleremegett. Tele volt fájdalommal, üres volt mindene, Hihetetlen, de sírt, s kettévált teste. Mintha könnyezett volna, mintha értene. Tudta hogy fáj, s ezt arcomra festette. Mintha szíve lett volna, s értené, mit én, De közel volt már a vég, haladt lefelé. Már az államon volt, s csak sírt és reszketett, Még élni akart, de tudta, õ már elveszett. Nekem sem kellett több, szaladtam vissza a buszmegállóba, ahogy csak tudtam. Szerencsémre, pont jött a busz, felpattantam rá, ki se néztem az ablakon. Ekkor vettem csak észre, hogy hiányzik a diákigazolványom! Mi lesz, ha Sebhelyes (a betörõ) megtalálja? Rajta van a nevem meg a címem! Másnap reggel mire felkeltem, anya már nem volt otthon. Szombat volt, én vigyáztam a húgomra, szóval kész bolondokháza volt. Hirtelen az órára néztem: Te jó isten, negyed kettõ lesz öt perc múlva, apa mindjárt hazaér, a lakás meg szalad! Azon nyomban elkezdtem pakolni. A húgom azonban mindent újra szétdobált, úgyhogy átvittem a szomszéd nénihez, hogy vigyázzon rá. Aztán megjött apa, anya és együtt vacsoráztunk. Ekkor jött a hír: anyáék elutaznak. Én vigyázok a húgomra. Vasárnap reggel apáék már elmentek, amikor kopogtak. Kinyitottam az ajtót. Sebhelyes volt az! Nagyon megijedtem! Felkaptam Jent és a nappaliba rohantam. Ott szétszórtam a húgom üveggolyóit. Sebhelyes rájuk lépett, és zuhantában összetörte a húgom egyik babáját. Ezért Jen megharapta. Én közben kiosontam a konyhába, és egy tepsivel jöttem vissza. Amikor a betörõ elesett, leütöttem a tepsivel. Erre elájult. A húgommal elhatároztuk, hogy csapdát állítunk. Amikor utánunk jött Sebhelyes, Jen a képébe állította a tollait, fogkrémet nyomtunk az arcába. Utána a húgom egy téglát dobott a betörõ lábára (ki tudja, hogy került hozzá!), és véletlenül ráesett anya vasalója is a fejére. Ekkor hosszabb idõre elájult. Ekkor hívtam ki a rendõrséget. Sebhelyes beismert mindent. Visszaadta a diákomat is, csak ne engedjenek bennünket a közelébe! Az asztalomra hullott, úgy, mint a többi, Neki mégis sikerült onnan kitörni. Olyan különleges volt, olyan hihetetlen Olyan egyszerû kis könnycsepp, mégis feledhetetlen. Alapítva: Kiadja: Makó Város Önkormányzata Felelõs kiadó: Dr. Buzás Péter polgármester Felelõs szerkesztõ: Molnár László tanár, újságíró Szerkesztõség: 6900 Makó, Széchenyi tér 6. Szerkeszti a szerkesztõbizottság Nyomdai elõkészítés: 826design Nyomás: Makói Nyomda Laczkó Melinda 11.b Istenem, segíts! Hisz évek óta kérlek, Segíts! Félek, s közben szenvedek. Fogytán erõm. Három éve gyötör ez a szörnyû kór. Melyet emberekre mértél rá. Soha nem adom fel, De kell a megváltás, a jövõbeni kilátás, Ha ezt nem érzem, mit tegyek? Istenem, mit? Az Úrra bízom életem, ha megérdemlem, Kegyelmet érezhetek. Az élet tele kegyetlenség, becstelenség Mely egy hosszú folyosó falán nyugvó Képek tömkelege S a végén egy ajtó, egy öreg meggyötört Pókhálós ajtó vár ránk. Mely, ha kinyílik, földi létünk Befejezéséhez értünk. S kezdõdik egy új szakasz, Amirõl még senki sem mesélt Szántó Mónika