NATIONALPARK Neusiedler See - Seewinkel Fertő - Hanság NEMZETI PARK A nemzeti park emlősvilága aaa KÓCSAGVÁRI FÜZETEK 1
A Fertő-Hanság Nemzeti Park emlősei Tartalomjegyzék Nemzeti park a határ két oldalán... 3 A Fertő és a Hanság emlősvilága... 4 A vízzel borított élőhelyek, nádasok, mocsárrétek, láprétek emlős lakói Rágcsálók a nádasban! Miller-vízicickány......... 6 Északi pocok........... 6 Törpeegér............. 8 Hód.................10 Ragadozók a vizes területeken Hermelin..............12 Vidra................12 Aranysakál.............14 Róka................15 Csülkös vad a nádban Gímszarvas............17 Vaddisznó.............18 Száraz gyepek, szikesek emlősei Mezei nyúl.............20 Ürge................22 Száraz gyepek kisragadozói Menyét...............25 Molnárgörény..........26 Erdők, ligetek emlősei Pelefajok és védelmük.....27 Nagy pele.............28 Mogyorós pele..........29 Denevérek és védelmük a Fertő mentén Pisze denevér...........32 Kis patkósdenevér........32 Rőt korai denevér........33 Szürke hosszúfülű denevér.. 33 Vízi denevér............33 Térkép.................34 Impresszum Kiadó: Reischl Gábor igazgató, Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság, 9435 Sarród, Rév-Kócsagvár Szerző: Kugler Péter Fotó: Pellinger Attila, Ambrus András, Kalmár Sándor, Ottletz Barnabás, Franco Atirador, Lanszki József, Bobrosi Dénes, Bakó Botond, Sipos Tibor, Máté Bence Szerkesztés: Bariska Tamás, info@bariska.hu Nyomdai produkció: Printing Solutions Bt., 6000 Kecskemét, Géza fejedelem krt. 5. Felelős vezető: Szöllősi Ádám Fertő-Hanság Nemzeti Park 9435 Sarród, Rév-Kócsagvár Pf.: 4. Tel.: 99/537-620, 537-622 Fax: 99/537-621 fhnpititkarsag@fhnp.kvvm.hu www.ferto-hansag.hu Nationalpark Neusiedler See-Seewinkel 7142 Illmitz, Hauswiese Tel.: 02175/3442 info@nationalpark-neusiedlersee-seewinkel.at www.nationalpark-neusiedlersee-seewinkel.at Nemzeti park a határ két oldalán Az ország nyugati kapujában a mondák és mesék titokzatos vidékről szóltak. A Fertő és a Hanság vadvizekben, ingoványokban gazdag rejtélyes világa sokat változott az idők során. A tó és az ember által átformált hansági táj ma két ország közös nemzeti parkja által őrzött természeti kincs. A hajdani vasfüggöny által elzárt területeken, a két szomszédos ország természetvédelmi erőfeszítésének köszönhetően, az érdeklődő természetjáró ma már természeti látnivalók egész sorában gyönyörködhet, miközben kedvére pihenhet, túrázhat ezeken a szépséges tájakon. A Fertő vidéke éghajlati övezetek, növényés állatföldrajzi határok találkozási helye. Ezek az Európában egyedülálló adottságok és a kis területen előforduló élőhelyek sokszínűsége határozzák meg több ezer éve e táj arculatát, amelynek fennmaradása a területen az őskor óta szinte folyamatosan jelenlévő népek természettel való harmonikus együttélésének és a kíméletes tájhasználatnak is köszönhető. Az itt kialakult és fennmaradt kultúrtörténeti és természeti értékek megbecsüléseként 2001 decemberében a Fertő-táj (magyar és osztrák oldalon egyaránt) mint kultúrtáj, világörökségi rangot kapott. A Fertő-Hanság Nemzeti Park teljes területe 23 731 ha, amelyből a Fertő 1977-től Tájvédelmi Körzet, 1979-től az UNESCO Bioszféra Rezervátum hálózatának tagja, 1989 óta pedig mint jelentős vizes élőhely, az ún. Ramsari területek között is szerepel, 1991-ben nyerte el a nemzeti park rangot. A tőle keletre fekvő Hanság 1976- tól Tájvédelmi Körzet 1994 óta része a 2 Tartalomjegyzék Bevezető 3
nemzeti parknak. Területre a legkisebb, de korántsem kevésbé értékes nemzeti parki mozaik a védett ártéri mocsárrétek és ligeterdők alkotta Répce-ártér. Az osztrák oldalon a Nationalpark Neusiedler See-Seewinkel a Fertő egy részét, a Fertőzug sekély szikes tavait és a Hanságban egy kisebb kiterjedésű gyepes élőhelyet foglal magában, összesen 9700 ha-on. Az 1959-ben tájvédelmi körzetté nyilvánított tavat és környezetét 1993-ban emelték nemzeti parki rangra. 1994 tavaszán az osztrák és a magyar nemzeti park területeinek összekapcsolásával létrejött hazánk első, határon átnyúló nemzeti parkja. Azóta a védett A Fertő és a Hanság emlősvilága területek megőrzése a két ország természetvédelmi szakembereinek szoros együttműködésében valósul meg. A Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság 1991 óta gazdája a Győr-Moson-Sopron megye országos jelentőségű természetvédelmi területeinek. A igazgatóságunk végzi a természetvédelmi munkát a Pannonhalmi Tájvédelmi Körzetben is. A Szigetközi Tájvédelmi Körzetben a Duna ártéri-hullámtéri élővilágának megmentéséért dolgozunk, s különös természeti-táji értéket jelent a Soproni Tájvédelmi Körzet alpokalji élőhelye. A kisebb természetvédelmi területek, egyes védett parkok, botanikus kertek, lápok, szikesek, kunhalmok és földvárak megőrzése is feladataink közé tartozik. Így, a távolról egyöntetűnek látszó víz- és nádrengeteg valójában gazdag élővilágot takar. A háborítatlan élőhely, a szinte kimeríthetetlen mennyiségű táplálék sok emlősnek nyújt búvó-, és táplálkozóhelyet. Hasonló gazdagságot mutat az egykor lényegesen nagyobb területen létezett hanyi táj is, manapság a lecsapolások után néhány megmaradt tó (Barbacsi- és Fehér-tó) mellett az egykor vízlevezetést segítő csatornahálózat, a tőzegbányászat során keletkezett kisebb-nagyobb tavak adnak életteret az egykori mocsárlakóknak. Az utóbbi évtizedben a nyílt vizű élőhely-rekonstrukciók valósultak meg a Nyirkai-hanyi és az Osli-hanyi területek árasztásával, újabb életteret adva vissza az élővilág számára. Az egykori változó vizeknek kitett Fertő tó árterén és a Hanság mélyebb fekvésű területein az évről évre bekövetkező áradások és a visszamaradó víz hatására mocsárrétek, dús füvű legelők, léprétek keletkeztek. A tavaszi áradásokkor a víz gyakran május végéig a talajfelszín közelében marad, így még az aszályos nyarakon is zöld gazdag növényvilágot figyelhetünk meg. A Fertő déli partján a Fertőmellékidombsor lába és a nádas mocsár között vékony átmenetet képeznek a magassásosok és az egykori kékperjések. A Hanság területén az egykor több ezer hektáros nyúlfarkfüvesek és kiszáradó kékperjés láprétek helyén ma már magassásosok és mocsárrétek találhatók. A Magyarország területén megtalálható 87 emlősfajból a Fertő és Hanság területén az elmúlt 20 év alatt 5 fokozottan védett, 32 védett és 28 nem védett faj fordult elő. A szerencsés földrajzi elhelyezkedés hatására a hegyvidéki, erdei, sztyeppi és a mocsári, lápi fajok együttes előfordulását tapasztalhatjuk. Az élőhelyek viszonylagos közelsége és a biztosított zöld folyosók hatására az egykor eltűnt fajok is visszatérhetnek régi-új otthonaikba. A Fertő-táj összes emlősének bemutatására jelen kiadvány nem ad lehetőséget, így néhány jellemző, ismertebb faj bemutatásával kívánunk a területeink iránt érdeklődőknek kedvet adni a Fertő és Hanság vidékének látogatásához. A vízzel borított élőhelyek, nádasok, mocsárrétek, láprétek emlős lakói A Fertő Európa legnagyobb szikes tava, a nyílt vízfelületet a déli oldalon több kisebbnagyobb nádsziget szakítja meg, ezek mellett a tavat körülölelő nádas mocsár egyöntetűségét belső tavak, csatornák, az egykor a nádaratást segítő árkok szabdalják. 4 A Fertő és a Hanság emlősvilága A Fertő és a Hanság emlősvilága 5
Rágcsálók a nádasban! Miller-vízicickány (Neomys anomalus) A Miller-vízicickány alapvetően hegységi patakokban, nedves alpesi réteken, lápokon, nedves hangásokban fordul elő, maximum 2000 m tengerszint feletti magasságig. Az Alpok közelségének hatására a Fertő-part menti magassásosokban, a déli part mentén Hegykőtől Fertőbozig és a Soproni-hegyvidék patakjai mentén több területén mégis találkozhatunk vele. Tanyáját lazább talajokon maga ássa, de szívesen elfoglalja az egerek és vakondok felhagyott járatait, abban fűből, gyökerekből, mohából gömb alakú fészket készít. Sokban hasonlít közeli rokonához, a közönséges vízicickányhoz, de annál kisebb, mintegy 6-8 cm, testtömege 7-16 g. A bundájának színezete sötét tónusú szürkés, sötét barnás, a has mindig világosabb. Fülkagylói nem látszanak. Orra ormányszerű, mozgékony A vízi életmódhoz alkalmazkodott, bundája vízhatlan, úszáskor az állat testéhez simul, és a benne rekedt levegőtől ezüstösen csillog, farkán és lábán merev úszósörtéket találunk. A Miller-vízicickány kevésbé kötődik a vízhez, mint közeli rokona, a közönséges vízicickány, ezért az említett úszósörték száma lényegesen kevesebb, olykor hiányozhatnak is. Vérmes ragadozó, testméreténél jóval nagyobb prédát is megtámad. A vízek környezetében élő rovarok, puhatestűek, kétéltűek, de olykor kisebb rágcsálók is áldozatául esnek. A víz alatt is képes vadászni, hátsó lábainak sörtéit evezőként használva remekül úszik és bukik, lemerülve az aljzaton pedig futva gyorsan közlekedik, így rákokat, rovarlárvákat, kisebb halakat kap el. A Millervízicickány nappal és éjjel is vadászik. A párzási időszak áprilistól szeptember ig tart, ekkor territóriumát őrzi. Évente 2-3 almot hoz a világra, 24 napi vemhesség után, 3-9 utóddal. A kis cickányok 4 hetes korukra önállósodnak és hagyják el az anyjukat. Északi pocok (Microtus oeconomus) Az északi pocok az egyik legritkább és legveszélyeztetettebb hazai kisemlős faj. 1974 óta védett, 2001-től fokozottan védett, eszmei értéke 10 000 Ft. A faj hazánk területén jégkorszaki maradványfajként, szigetszerűen, egymástól elszigetelten elhelyezkedő állományokban maradt fenn, többnyire olyan területeken, melyek korábbi édesvízi mocsarak feltöltődésével keletkeztek. Leggyakrabban a nádas és az üde magassásrét nedves szegélyzónáját népesítik be. Az északi pocok legelső előfordulását 1924-ben bagolyköpet-vizsgálatok alapján, Győr környékén mutatták ki. A kutatások eredményeképp a faj több helyszínről előkerült a Fertő déli nádas öve mentén, (Fertőboz, Fertőújlak, Fertőrákos, Balf ), de sehol sem nagy egyedszámmal. Emellett előkerült a Hanság és Tóköz területéről, a Kónyi-tó, Király-tó, a Fehér-tó és a kapuvári Csíkos-éger közeléből is. Méretre, mint a közönséges házi egér, de a farka hosszabb, vagyis 12-14 cm, s ebből 4-5 cm a farok. Bundája fölül világos sárgásszürke, alul szürke, farka felül barna, alul fehér. Az egértől rövidebb feje, kisebb szeme és rövid, a bundába csaknem belevesző fülei révén is különbözik. Faji jellegzetesség a hát vonalán végighúzódó sötétebb sáv, mely még a természetben megfigyelt albínó egyedeknél is észlelhető. Egyértelmű elkülönítése a rokon pocokfajoktól fogazat alapján lehetséges. Az északi pocok szaporodási időszaka kora májustól szeptemberig tart, évente két-három alkalommal 5-11 utódból álló fészekaljat hoz a világra. Az északipocokegyedek maximális mért életkora 17 hónap. A fiatal állatok augusztusban a szárazabb téli élőhelyfoltokba vándorolnak, ez a folyamat szeptemberig is elhúzódik. Következő tavasszal a nőstények első ellése még itt történik. A nedvesebb nyári élőhelyekre történő vándorlás kezdetét a hóolvadás határozza meg. Az északi pocok majdnem kizárólag növényevő, ritkán rovarevéssel egészíti ki táplálékát. Kedvelt tápláléknövényei a sások, a nád-, gyékény- és kékperjefajok. A kétszikűek is fontos nyári táplálékkal szolgálnak a faj számára, a téli időszakra véletlenszerűen és kis mennyiségben sásgyöktörzset és fűmagokat raktároz. 6 Rágcsálók a nádasban! Miller-vízicickány Északi pocok 7
Az eddigi vizsgálatok szerint az északi pocok előfordulási helyein nagy érzékenységet mutat a külső környezeti tényezők negatív változásaira, alapvető tényező a terület vízellátottsága, az élőhely megfelelő vízszintje. A vízellátás megváltozása több esetben is a populáció teljes eltűnését vonta maga után. A magassásos növényzet vízszintcsökkenés hatására átalakul, azaz az addig táplálékul szolgáló sásfajok helyét gyomnövényzet veszi át. A vízszint emelkedése során az addig egységes növényzet kiritkul, a területen élő populációk elszigetelődnek megfelelő ökológiai folyosók hiányában, az elszigetelt populációk így kipusztulnak. Az északi pocok hazai állományai csak úgy maradhatnak fenn, ha az ismert élőhelyeik fokozott védelemben részesülnek, a stabilnak tekinthető állományok élőhelyén mindennemű gazdasági célú területkezelési tevékenységet meg kell szüntetni, illetve csakis a faj élőhelyigényeit biztosító és fenntartó beavatkozásokat, kezeléseket lehet végezni. Törpeegér (Mikromys minutus) Európa legkisebb rágcsáló emlőse a törpeegér. Egész Európában és Ázsia északi részén előfordul. Élettere az síkvidéki gabonaföldeket, erdőszéleket övező sűrű bokrosok, és a lassú folyású vizek, tavak zsombékos, náddal, sással benőtt partjai. A hegyvidéket kerüli. A Fertő és a Hanság mentén szinte mindenhol találkozhatunk fészkeivel, a magas kórósoktól a vízzel elöntött nádasokig. A törpeegér testhossza 5,5-8 cm, súlya csupán 4,5-7 g. Rövid, dús szőrzete felül rozsdás árnyalatú, világos vagy sötétbarna, az állatka korától, élőhelyétől függően. Nyúlánk végtagjai közül a hátsók valamivel hosszabbak az elsőknél. Ujjai hegyes karmokban végződnek, amelyekkel a legsimább nádszálakon is biztosan mászik, fejjel le- vagy felfele egyformán könnyedén. Hajlékony farkával, amelyen 120-150 gyűrű található, igen ügyesen kapaszkodik. Nagy, fekete szemeivel a sötétben is jól lát, s a rágcsálókra jellemző kitűnő szaglással rendelkezik. Apró, lekerekített füleivel a legkisebb zörejre is azonnal reagál. Zápfogai szinte összefüggő rágófelületet alkotnak. Alsó és felső állkapcsában egy-egy pár gyökértelen metszőfog ül. A rágófogak előtt a szemfogak helyén egy széles foghézag, az úgynevezett diastema található. Tápláléka főleg a környezetében fellelhető gabona- és fűfélék hajtásaiból, magvaiból áll. Alkalomadtán gyümölcsöt és rovarokat is fogyaszt, sőt az ínséges téli időszakban a kannibalizmustól sem riad vissza. Ellentétben a többnyire éjjeli tevékenységet folytató rokonaival, napközben is igen sokat mozog, főleg a reggeli és késő délutáni órákban. Míg az egérfélék a talajhoz kötöttek, a törpeegér tavasztól őszig a magasban éli le rövidke életét, amely alig 16-18 hónap. Csak télire húzódik a föld alá készített fészkébe, amelybe eleséget is gyűjt, mert téli álmot nem alszik. Fő szaporodási ideje április és november közé esik, a hideg- és melegfrontok függvényében. Az utódok száma 3 és 7 között váltakozik. Az ellések száma évente 2-3, vagy ritkán 4 is lehet. A fiókák nevelését egyedül az anyaállat végzi, a hímet még az ellés előtt elűzi a fészek környékéről. A fiókák csupaszon és vakon jönnek a világra, és két hét után hagyják el a fészket. A törpeegerek minden elléshez új fészket építenek, többet is a kelleténél, sokszor egymás alá, vagy fölé, alig arasznyi távolságra egymástól. Fészkelési territóriuma némely esetben igen szűk. Akár 4 5 méterre, de még közelebb is fészkelhetnek egymástól a családok. Fészke igazi remekmű, általában térdés derékmagasság között építi őket, de nem ritkák a két méter magasan található fészkek sem. Fészkeinek alakja, nagysága igen változatos, a nyújtott ellipszistől a körtealakon át a tökéletes gömbig, minden alakban előfordulhat. Átmérőjük 7 és 14 cm közt ingadozik. Az állat alkalmazkodóképességére utal, hogy fészkeit a legkülönbözőbb életterekben előforduló anyagokból egyaránt bámulatos ügyességgel készíti el. Nyári fészkeit bokrok ágaira, gabona- és fűszálakra építi, igen ügyesen összefonva a fűszálakat vagy a levelek végét, puhán kibélelve azok belsejét. Ősszel az aratás után a nádra épít fészket. Ilyenkor a káka, nád vagy sás leveleiből rostokat tép ki, ezeket gömb alakúra szövi, elkészítve így a fészek vázát, majd ennek belsejét nádbugával, sásgyapottal puhára béleli, esetenként nemezszerű anyaggá gyúrva össze, hogy a fészek belső falai tökéletesen simák és vízhatlanok legyenek. A fészek egyik vagy mindkét oldalán kerek bejárónyílást hagy, amelyen éppen csak befér. Előtte a legtöbb esetben aláhajló levél vagy nádszál biztosítja a fészek és talaj közti közlekedést. A fészek építésének éjjel fog neki, s mire felkel a nap, a vázával a legtöbb esetben el is készül, a belső munkálatokat azonban nappal is folytatja. Fészkeinek többsége 3-5 nádszál közé vagy köré épül, de egyetlen nádszálon is állhat egy erősebb levél töve fölött vagy alatt, a levél által, bilincsként átölelve, amelynek végét szorosan a nádszálhoz kötözi. Törött nádcsonkokra is épít, ügyesen használva ki formai adottságaikat. Előszeretettel építkezik a nád között nőtt bokrokra, erősebb gyomnövények száraira, és nemegyszer a nád között fennakadt ágdarabkákat használja fel tartóelemként. 8 Rágcsálók a nádasban! Törpeegér 9
Hód (Castor fiber) Az európai vagy más néven közönséges hód Európa legnagyobb testű rágcsálója, egykor a kontinens egész területén elterjedt volt, a túlzott vadászat miatt erősen megritkult, a 19. sz. közepére Magyarország területéről eltűnt. A védelem és fajvédelmi programok és telepítések hatására Ausztria felől a Dunával kapcsolatban álló víztestekben megjelent a 1990-es évek második felében. Jelenleg állománya növekszik, a Hanság és a Tóköz területén több helyről is jelzik jelenlétét. A Hanság-főcsatorna partján, Rábca mentén gyakran lehet találkozni a hódok által kidöntött fák maradványaival. Védett, eszmei értéke 50 000 Ft. A kifejlett hód testtömege a 33 kg-ot is elérheti, a vízi életmódhoz tökéletesen alkalmazkodott, teste orsó alakú, szőrzete vízálló, úszás közben hátsó úszóhártyás lábukkal hajtják, míg pikkelyes lapos farkukkal kormányozzák magukat. A víz alatti úszáshoz orrát, fülnyílásait bőrlebenyek segítségével elzárja, szemét átlátszó hártya fedi. A víz alatti rágáshoz szájüregét metsző fogai mögött is képes zárni. A víz alatt akár 15 percig is képes egy levegővétellel tartózkodni, és akár 7,5 km/h sebességgel úszni. A hideg ellen akár 5 cm vastag tömött gyapjúszőrzet és vízálló fedőszőrzet védi. Koponyája masszív, erős állkapocscsal, folyamatosan növő erőteljes metszőfogakkal rendelkezik. A fogak belső felületén nem található zománc, így a külső sárgás színű zománccal fedett oldalnál gyorsabban kopnak, így a kopás hatására egy folyamatosan éles véső alakú fogfelszín jön létre. Az eurázsiai hódok nagy része partoldalba vájt üregekben lakik, ritkán épít várat. Amennyiben a partoldal lejtése túl kicsi, vagy egy áradás folyamán a vízszint megemelkedik és magas part híján az állat a felszínre kényszerül, faágakból és gallyakból várat épít. Ősszel a vár réseit sárral tapasztja be a jobb szigetelés és biztosabb védelem érdekében. A hód éjjel aktív. Növényi eredetű táplálékát a vízpartot szegélyező 10-20 méteres sávon belül szerzi be, távolabbra ritkán merészkedik. Azokon az élőhelyeken, ahol májustól szeptemberig bőséges a kedvelt lágyszárúak kínálata, ezek képezik fő táplálékát. A leggyakrabban fogyasztott vízinövények közül a vízitököt és a fehér tündérrózsát lehet kiemelni, amelyek tápanyagban gazdag gyöktörzseik révén a téli étrendben is szerepelnek. Októbertől májusig többnyire fakérget, hajtásokat fogyasztanak, amelyek közül Magyarországon a fűz-, nyár-, szil-, éger-, som-, kőris-, tölgyfajok fordulnak elő táplálékuk között. Mivel a kidöntött fásszárú növényzetnek csak a kérgét, fiatal hajtásait és leveleit fogyasztják el, nagy mennyiségű lekérgezett fát hagynak maguk után. Rágásnyoma jellemző, a ledöntött vagy megrágcsált fa kérgén jól látszanak a nagy metszőfogak nyomai. Kisebb ágak esetén a hód jellemzően ferdén, kihegyezve harapja el a fát. A hód vízben könnyen összetéveszthető a vidrával, így jelenlétére leginkább egyértelmű nyomaiból következtethetünk, a hátulsó talp mérete 9,5 15 cm, az elülsőé 8 9 cm. Minden ujjközben csökevényes úszóhártyák vannak. A nyomban néha az egész sarok körvonala, továbbá egy különálló talppárna is látható. A hód lábnyoma leggyakrabban sétálásból származik. Ilyenkor a nyomok a középvonal felé fordulnak, s a lábnyomok között a farokvonszolásból adódó cikkcakkos vonal is feltűnik. 10 Rágcsálók a nádasban! Hód 11
Ragadozók a vizes területeken Hermelin (Mustella erminea) A hermelin vagy más nevén hölgymenyét Ázsia, Észak- Amerika, Európa északi területein, tundráin, mérséklet övi területein él. Magyarországon ritka, védett eszmei értéke 10000 Ft. Általánosságban a nedves, vizes területeket, mocsárréteket, legelőket, kaszálókat, nádasokat, folyóés csatornapartokat részesíti előnyben, de vizek mentén erdőszéli területeken fordul elő. Az ember közelségét nem viseli el. Megjelenésében a közeli rokonára, a menyétre hasonlít, nyári színezetében könnyű összetéveszteni vele, megkülönböztetni legkönnyebben fekete farokvégéről lehet. A téli bundája hófehér, de a fekete farokvég ekkor is megmarad. Egykor nemesi kiváltság volt téli gereznájának viselete. Ügyes vadász, többnyire szürkületben és éjjel vadászik, a nappalt búvóhelyén, sziklahasadékokban, üregekben, elhagyott házakban tölti. Fő táplálékát kisemlősök teszik ki, de fogyaszt földön fészkelő madarakat, tojást, hüllőket, kétéltűeket, puhatestűeket, ízeltlábúakat és amenynyiben rászorul, dögöt is. Akárcsak rokona, a menyét, ő is képes magánál nagyobb zsákmány elejtésére. Kiválóan mászik, ugrik, jellegzetes elnyújtott ugrásokkal fut, közben gyakran megállva hátsó lábára ülve ágaskodik, figyel. Kiváló úszó, nagyobb folyókon is biztonságosan kel át. Vidra (Lutra lutra) Korábbi időkben egész Európában gyakorinak számított, az élőhelyvesztés és a túlzott vadászat hatására populációja erősen lecsökkent,1971-ben a teljes magyarországi állományt 1500 egyedre becsülték. 1974 óta védelem óvja, 1982 óta fokozottan védett, az Élőhelyvédelmi Irányelvben a fokozottan védett fajok között, a Vörös Könyv szerint az aktuálisan veszélyeztetett fajok között szerepel, Natura 2000 jelölő faj, eszmei értéke 250 000 Ft. A vizes területek természetességi állapotának fontos jelzőfaja, fennmaradása az emberi tevékenységtől függ, a további élőhelyvesztés megakadályozásával, egykori élőhelyeinek rekonstruálásával a faj megmenthető. Élőhelyválasztása során alkalmilag megjelenhet szinte az összes víztestben, amennyiben annak halellátottsága megfelelő, és a környező területek felé 8-10 km-en belül található újabb vízfelület. Szaporodóhelyként háborítatlan bokros, fás, nádas partú területeket választ, melyeken saját maga ásta kotorékot készít. Territórium tartó, a territórium nagysága nem állandó, a téli táplálékszegény időszak alatt megnő, a hímek mozgáskörzete lényegesen nagyobb, akár több nőstényével is átfedhet. A saját terület fenntartására, a fajon belüli kapcsolatok tartására jól látható helyekre ürít halpikkelyekben gazdag ürüléket és vizeletet. Előfordulási adatai a 1994 1995. évi magyarországi felmérések során nem mutatták ki a faj Fertő, illetve környéki előfordulását, az azóta eltelt időszak megfigyelései során a Fertő déli területein több alkalommal, a délkeleti part, és a Langelacke és a Hanság területéről több helyről jelezték eseti jelenlétét. A megfigyelésen tömegében a januári-februári párzási időszakban vagy az azt megelőző hónapokban gyakoribbak, a megfigyelt egyedek többségében nőstényt kereső hím egyedek voltak. Testalkata áramvonalas, a gyors vízalatti úszás érdekében orsó alakú, feje lapított, rajta erős orr és tapintószőrök találhatóak, fülei kicsik, a nyílásai bezárhatóak, prémje sötétbarna, igen tömött. Lábai rövidek, de erőteljesek, ujjai között úszóhártya feszül, ezek és nagy talppárnái, kis ujjpárnái miatt jellegzetes, mással össze nem téveszthető nyomképpel rendelkezik. Testtömege 7-14 kg, testhossza 60-95 cm. A vizes területek csúcsragadozója, táplálkozása során az ún. járulékos és gyom halakat fogyasztja, a legkisebb erőbefektetéssel megfogható zsákmányt részesíti előnyben. Táplálék után többnyire az éjszakai órákban jár, nappal többnyire inaktív. A közhiedelemmel ellentétben a kifejlett egyedek nem ejtenek el több zsákmányt, mint amit elfogyasztanának, a többletöléses vadászat a fiatal, a zsákmányszerzést tanuló állatoknál jellemző. A halak mellett tápláléka között megtalálhatóak a puhatestűek, kétéltűek, hüllők, kisebb vízimadarak, de nem veti meg a dögöt sem. 12 Ragadozók a vizes területeken Hermelin Vidra 13
Aranysakál (Canis aureus) A vörös rókára hasonlító, de annál nagyobb testű, 7 15 kg testsúlyú, 80 100 cm testhosszúságú ragadozónk, mely egykor az egész Kárpát-medence vizes területei mentén előfordult. Jelenlétét Arany János is megírta a Toldi című művében, akkoriban nádi farkas, illetve toportyán néven emlegették. Színezetében változatos, a Magyarországon megfigyelt példányok alapszínezete fakó narancsvöröstől a sárgásbarnáig sokféle lehet, hátukon egy hosszú, nyeregszerű szürkés, feketés folt húzódik végig, a fülek vége többnyire vöröses, a farok hossza a rókáéhoz viszonyítva kisebb, színezetében sötétebb, egyöntetűbb. Különös ismertetőjegye a talppárnákon az elülső ujjpárnák összenövése, (bizonyos esetekben ez hiányozhat). A múlt század derekára szinte teljes mértékben eltűnt, ennek oka az egykori nagy kiterjedésű mocsarak lecsapolása, az ártéri erdők, nedves rétek, zsombékosok eltűnése, a ragadozók intenzív gyérítése volt. Az 1990-ben megjelent magyar Vörös Könyvben mint Magyarország területéről kipusztult faj szerepel, annak ellenére, hogy szórványos Fertő menti, hansági előfordulási adatai az 1980-as évekből fellelhetőek. A 1990-es években a Balkán felől megindult a faj észak felé történő terjeszkedése, előbb Baranya, Bács-Kiskun és Somogy megye területein jelezték ismételt feltűnését, majd 2009-ben a Fertő déli nádasában is több alkalommal megfigyeltek mind nyomokat, mind a családok esti, fajra jellemző üvöltéseit. A sakál társas lény, családi szerveződésű falkák a domináns szaporodópárból és a segítőkből, a pár előző évi almaiból származó nőivarú egyedeiből áll. Az egyedek kapcsolattartásában fontos szerepet játszanak az általuk kiadott változatos hangok, melyek a falkatagok összetartozását, a szomszédos falkákkal való kapcsolattartást, a territórium határainak megerősítését is szolgálják. Tápláléka elterjedési területe szerint változatos, a magyarországi vizsgálatok szerint tápláléka 80%-át kisemlősök, többnyire mezei pocok teszi ki, de táplálékai közt megtalálható a fiatal vaddisznó, az őzgida, (esetenként a legyengült felnőtt egyed is), bármiféle elhullott állat maradványai, nagyobb ízeltlábúak, hüllők, gyümölcsök, bogyók is. A csoportos táplálékszerzést több esetben megfigyeltek a magyarországi sakáloknál is, de a rágcsálóban gazdag területeken ez a táplálékszerzési forma nem jellemző, többnyire egyedül, esetleg párban táplálkozik. A sakállal egy forrásokat (táplálék, búvóhely) használó fajok többségével nem jelentenek egymásra konkurenciát, a kivétel a róka, melynek előfordulása a sakál által használt területeken kimutathatóan csökkent. Az áprilisi, zsákmányban gazdag időszakban 4 8 kölyök születik a kotorékban, melyet két hétig nem hagynak el, a kölykök táplálásában, felnevelésében a falka minden tagja részt vesz. Mint őshonos csúcsragadozók jelenléte természetvédelmi szempontból kívánatos. Róka (Vulpes vulpes) Csaknem egész Eurázsiában és Észak-Amerikában előfordul. A tundrai és a trópusi részek kivételével, állományai megtalálhatók Észak-Afrika és Ausztrália (behurcolt) nagy részén. Széles elterjedése miatt 33 alfaját, változatát írták le. Mivel élőhelyre nem válogatós, ezért szinte minden élőhelyen megtalálható, de gyakoribb mezőgazdasági területek és erők közelében, de bemerészkedik a lakott területek közelébe, külvárosokba, kertvárosokba is. A Fertő mentén és a Hanság területén szintén mindenhol előfordul, találkozhatunk vele a szikes gyepeken, a legelőkön, a nádasban, erdőkben és erdőszéleken. A kifejlett egyedek 4-10 kg testtömegűek. Bundája vöröses színezetű, a hát vonalában és a lapockán sötét sáv húzódik, a has, torok és a pofa alsó részének szőrzete fehér, a lábak külső felei és a fülek feketék. A farok hosszú, tömött szőrzetű, végén fehér, jól látható farokbojt található. Előfordul sötétebb színváltozata ( szenes róka ), melynek a hasa, lábai, pofái, farka szürkés-fekete tónusú fedőszőrökkel borított. A pofáján jól fejlett tapintószőrök és kifejezett bajusz figyelhető meg. Táplálkozásában, akárcsak élőhelyválasztásában generalista, minden szóba jöhető táplálékforrást hasznosít. A gyomortartalom-vizsgálatok alapján a fő táplálékát 14 Ragadozók a vizes területeken Aranysakál Róka 15
kisemlősök adják, emellett madarak, hüllők, kétéltűek, gyümölcsök és egyéb növényi eredetű táplálékok is szerepelnek az étlapján. A Fertő melletti rókák esetében a koranyári időszakban több alkalommal figyeltük meg, amint a rókák a nyári ludak fiókái közül rendszeresen zsákmányolnak. A rókák párzása (koslatás) december második felétől márciusig tart. Ilyenkor gyakran lehet látni a réteken kergetőző rókapárokat. A párzás után 50-55 nappal a szuka a kotorékban hozza világra 5-7 kölykét. A kölykök csukott szemel jönnek a világra, szemük csak 11-15. naposan nyílik ki. A kotorékot először 6 hetesen hagyják el, messzebb csak két héttel később távolodnak el tőle. 10-12 hetes korukra önállósodnak, szeptember végén elhagyják anyuk revírjét. A rókák országos állománya 1993-tól, a veszettség elleni immunizációs program beindulásától, a Dunántúl területén ugrásszerűen megnőtt. Ennek oka a korábban állományszabályozó betegség, a házi kedvencekre és emberre is átterjedő veszettség kiiktatása. A rókaállomány ugrásszerű növekedésével újabb betegségek (rühesség, háromtagú galandféreg) jelentkeztek, melyek szintén veszélyesek lehetnek az ember számára. Természetvédelmi területen a rókák ellen szigorú és következetes állományszabályozás szükséges. Az ideális állomány feletti egyedek csapdázását és fegyveres gyérítését, folyamatosan egész éven át végezni kell, a környező területek felőli bevándorlás ellensúlyozása végett. Normál szintű állomány fenntartása még természetvédelmi területen is kívánatos, hiszen a róka táplálkozása során a gyenge, beteg állatok elfogyasztásával, a tetemek eltakarításával szanitécfunkciót lát el az életközösségben. Csülkös vad a nádban Gímszarvas (Cervus elapus) Skóciától Kína középső részéig húzódik elterjedési területe. Élőhelyei eredendően az elegyes vegyes korösszetételű gazdag cserje- és lágyszárú szinttel rendelkező erdők és az azokkal határos gyepterületek voltak, a nagyüzemi nagytáblás mezőgazdálkodás elterjedésével a kukorica és napraforgó nagy kiterjedésű tábláiban találja meg búvóhelyét, azok betakarításáig. A Fertő nádas mocsarában található szárazulatok egész éven át zavartalan búvóhelyet nyújtanak számára, ahonnan környező gyepre és mezőgazdasági területekre szabad kijárást élvez. Magyarország legnagyobb testű kérődző vadja. A bika testtömege elérheti a 200 kg-ot, marmagassága a 150 cm-t. A tehén marmagagassága 120-130 cm, testsúlya 100-120 kg. Az ivari különbség legszembetűnőbb jegye a bikák által viselt agancs. Az agancs a bikák kora szerint változik, a bikaborjú 8-9. hónapos korára szőrkoszorút visel feje tetején, egyéves korában ujjnyi nagyságú agancskezdeményt visel, 16. hónapos korára első agancsát rakja fel (fiatal csapos bika ). A fiatal bikákon az évek során megjelennek a jellemző ágak, a szem, közép és jégág mellet az ötödikhatodik évre az agancs végén koronaágak, és akár számfeletti, ún. farkaságak jelennek meg. A magyarországi viszonyok között a bikák legnagyobb agancsaikat 12-14 éves koruk között viselik. Ez után az ágak hossza és száma csökken, a viselt agancs súlya évről évre kevesebb lesz. Az agancs többnyire február elejétől (öreg bikák) április végéig (fiatal csapos bikák) hullik le, olykor a két agancsszár elvesztése között napok is lehetnek. A következő agancs növekedéséhez (felrakás) mintegy 120 napra van szükség. A felrakott agancs felszínét borító bőrszerű barkától való megtisztítása során nyeri el élőhelyre jellemző színezetét, jellemzően Fertő menti bikák agancsszíne világosabb a környező hegyvidéki bikáiétól. Testét nyáron vöröses, télen szürkésbarna tömött szőrzet fedi, a bikák nyakukon és 16 Ragadozók a vizes területeken Róka Csülkös vad a nádban Gímszarvas 17
szügyükön sötét a kor előrehaladtával egyre sűrűbb fekete, hosszabb szőrt viselnek, az újszülött borjak testének felső felét feltűnő vöröses alapon fehéren pettyezett szőr fedi, amely a nyári szőrzet kinövésével eltűnik. Táplálékát napi 8-10 óra legeléssel szerzi be. A táplálék összetétele évszakonként változó, az élőhely tápanyagkínálatától és zavartságától függően. A egész éven át fogyasztott fűfélék és lomb mellett, az őszi időszakban gyümölcsökkel, télen fásszárúak rügyeivel, felhántott kérgével táplálkozik, a mezőgazdasági területeken jelentős kárt okoz a termények fogyasztásával. A téli időszakban fogyasztott táplálék összetételéról állnak rendelkezésre pontos információink, miszerint az elfogyasztott táplálék jelentős hányadát fa és cserjefajok hajtásai (81%), kisebb részben lágyszárúak (15%) alkotják. Vaddisznó (Sus scofa) A jó alkalmazkodóképessége miatt Eurázsiában a 60. szélességi foktól délre szinte mindenütt megtalálható. A vaddisznó ma leginkább erdős és mezőgazdasági területeken fordul elő, de eredendően a mocsaras, vizes élőhelyek jelentették a faj élőhelyét. A Fertő nádas övében és a Hanság nedves rétjein, erős területein jelentős nagyságú vaddisznóállomány él. A csatornák partjai és a természetes szárazulatok magas vízállás esetén is búvó- és táplálkozóhelyet adnak a vaddisznók számára. A vaddisznó a házi sertés őse, ezért sok mindenben hasonlítanak egymásra, de számos az eltérés is közöttük. A feje hosszú és a nyakkal egységes alakot mutat. A fülei kicsik, felállóak és a végük szőrös. A törzsük rövid, a gerincvonal hátrafelé lejt, a farok egyenes, a lábak rövidek. Egy kifejlett kan testtömege kb. 150-200 kg, magassága 80-90 cm, míg testhossza a farkával együtt meghaladhatja a 2 métert. A kocák a kanoknál kisebb termetűek, és a súlyuk is lénygesen kisebb. A teljes ivarérettséget 1-2 éves korukra érik el. Hazánkban a vaddisznó évente egyszer váltja a szőrét. Ezt a hazai klimatikus viszonyok befolyásolják. A szőrzet váltása nemenként és koronként is eltérő. A vemhességi idejük 110-120 nap közé tehető. A párzási időszak általában októbertől februárig tart, de egyre több a rendhagyó időn kívül történt párzás. Legkorábban az idős kocák kezdik a szaporodást, a búgást, majd a fiatal nőstények, az emsék folytatják. A kanok megküzdenek a kocákért, kivéve az idős remetekanokat, ők testméreteiket és tekintélyt parancsoló agyaraikat kihasználva harc nélkül is tudják érvényesíteni elsőbbségüket. A kocák évente egyszer ellenek, az átlagos alomszám 5-6 malac. A kanok a búgás alatt végig a kondával vannak, csak annak végeztével hagyják ott azt. Egy búgási időszak alatt testtömegük 20-25%-át is elveszthetik. Az utódgondozásban csak a kocák vesznek részt. Gyakran több koca közösen neveli fel a malacokat. Ez az időszak 7-8 hónapig tart. Ezután a fiatal állatnak be kell illeszkednie a rangsorba. A kondában kialakult hierarchia a táplálkozás alatt is érvényesül, mivel az erősebb kocák malacai hamarabb jutnak táplálékhoz és többet is tudnak fogyasztani belőle, jobban fejlődnek az alárendelt kocák malacainál. A vaddisznót a mindenevő (omniver) állatok közé sorolhatjuk. Táplálékának nagyobb hányadát, kb. 85-90%-ot a növények földalatti és feletti részei, termései teszik ki, a fennmaradó 10-15% az állati eredetű táplálék. Mivel mindenevő állat, ezért az állati eredetű táplálékra egész évben szüksége van. Ehhez többféle módon is hozzájut, nagyobb részben turkálással (álcák, bábok, pajorok, giliszta), kisebb részben dögevéssel és ragadozással. Zavarásmentes környezetben a nappali táplálkozás is megfigyelhető. A vaddisznók jelenléte védett területeken több problémát is felvet. Táplálkozása során, a rétek feltúrásával a, földön fészkelő és telepesen fészkelő madarak tojásainak és fiókáinak elfogyasztásával jelentős károkat okozhat az érzékeny élőhelyeken. Amennyiben a területen élő állomány egyedszámát a megfelelő szinten tudjuk tartani, a kívánatos vadlétszám feletti egyedek befogásával és áttelepítésével, kilövésével, a károkozások nem fenyegetik a védett értékek hosszú távú fennmaradását. Vaddisznótúrás 18 Csülkös vad a nádban Vaddisznó 19
lényegi táplálékfelszívás nem történik, így az állat előemésztett ürüléke elfogyasztásával (cökotrófia) képes a feltárt cellulóz alkotóelemek és a baktériumok által előállított létfontosságú vitaminok felszívására. Száraz gyepek, szikesek emlősei A Fertő keleti területeit a lecsapolások után, a múlt század húszasharmincas éveiben szántóföldi gazdálkodással szerették volna hasznosítani, néhány év sikertelen próbálkozás után az akkorra erősen szikesedett szántókon felhagytak a gazdálkodással. A felhagyott szántókon másodlagos szikes puszta alakult ki, melyek hasznosítását legelőként folytatták. A Mekszikó-puszta környéki gyepek a nemzeti park megalakulása után gyeprekonstrukción estek át, az akkorra erősen elszaporodott ezüstfa visszaszorítása mellett a területek kezelését is meg kellett oldani, erre a célra a gyenge tápértékű füveket jól hasznosító őshonos rackajuh legeltetése jelentett megoldást. A szikes legelők mellett sztyeppi fajok is megjelennek például a Fertőszéplak határában húzódó homokdombon található rövid füvű legelőkön is. Az ilyen legelőkön manapság már megfigyelhető az egykor gyakorinak számító ürge, illetve a vele táplálkozó pusztai, sztyeppi ragadozó madarak, a kerecsensólyom és a parlagi sas. Mezei nyúl (Lepus europeus) Elterjedési területe egész Európára kiterjed, kelet felé már a Bajkál-tó vonaláig húzódik és Kazahsztán területét is meghódította, emellett betelepítették Skandináviába, Ausztráliába Észak- és Dél-Amerikába. Eredetileg sztyepplakó faj, jó alkalmazkodóképességgel rendelkezik. A Fertő-táj területén gyakori, a száraz gyepeken és az erdősávok mentén, de a szőlő és gyümölcsültetvényekbe is bemerészkedik. Testszíne barnásvörös, hátsó lábai hoszszabbak, erőteljesebbek, fülei hosszúak, előrehajtva az orr vonalán túlnyúlik, végük fekete. A farok felső része ugyancsak sötét. A lábak belső oldala sárgásbarna. Szemei nagyok, a fej oldalán állók, így látószöge majdnem 360º. Az ivarok között sem a szőrzet színében, sem testsúlyban nincs különbség. Az átlagos testsúly 3,8 kg. Táplálékát elsősorban pázsitfűfélék teszik ki, a magas cellulóztartalmú táplálék megemésztését a tápcsatorna harmadát kitevő vakbele segítségével végzi. Az elfogyasztott táplálék kétszer halad át az emésztőrendszerén, az első alkalommal a félig emésztett táplálék bekerül a cellulózbontó baktériumokkal telt vakbélbe, ahonnan csak az utóbélbe tud távozni, ahol A mezei nyúl szezonálisan szaporodó állat, szaporodási ciklusa decembertől szeptemberig tart, a napszakok hossza szerint. A vemhesség 41 nap, de ennek ellenére a mezei nyúl 38 naponként ellik, ennek oka a kettős vemhesség, a nőstény ellés előtt párzik a kannal, az inger peteleválást okoz, és még az ellés előtt kialakul a következő vehem a petevezetékben. Az újszülött kis nyúl testtömege a szülők 1/40-ed része, a kis nyulak fejlődése gyors, már 9 hónapos korukra elérik a kifejlett állatok testtömegét. A mezei nyúl fontos prédaállata a sztyeppi élőhelyű ragadozómadaraknak. A nyúlállomány érdekében végzett élőhelyjavító intézkedések hatására olyan fokozottan védett és védett madárfajok, mint a túzok, a fogoly, a parlagi sas és a kerecsensólyom találják meg újra életfeltételeiket. 20 Száraz gyepek, szikesek emlősei Mezei nyúl Mezei nyúl 21
Ürge (Spermophilus citellus) Az ürge a rágcsálók rendjébe, a mókusfélék családjába tartozó faj. Testhossza kb. 20-22 centiméter, bozontos farka 6 7 centiméter hosszú. Az ürge élőhelyei a rövid füvű sztyeppek Délkelet-, Kelet-Európában. Elsősorban a nagyobb kiterjedésű síkságokat kedveli, de dombvidékeken is előfordul. A középhegységeket nem kedveli, bár a napsütötte legelőkön itt is előfordul. Egy adott területen történő megtelepedésének, illetve megmaradásának feltétele, hogy élőhelyén a fű ne legyen túl magas vagy sűrű, de túl ritka sem. Az erdőt és a vizes helyeket elkerüli. Előszeretettel készíti üregét száraz homokvagy vályogtalajokon, réteken, legelőkön, lucernaföldeken. Az üregbe való bemenetel előtt az ürge gyakran kellemetlen, szúrós szagú vizelettel jelöli meg területét. A maga ásta, folyosószerű járat igen hosszú lehet, és mindig egy kamrában végződik. Ezt puhára kibéleli, és az éjszakát itt tölti. A téli álmát szintén ebben a kamrában alussza. A bejárat előtt sosem találunk földet, mivel azt pofazacskóiban az üregtől távolabbra szállítja. Az ürge kimondottan nappali állat, már jóval napnyugta előtt visszatér üregébe, és csak teljes kivilágosodás után hagyja el azt. Tömege 250-400 gramm. Színe sárgásszürke, alul rozsdásságra árnyalattal. Háta szabálytalan, elmosódott foltokkal tarkított. Álla és nyaka elülső része fehéres színárnyalatú. Szemét világos árnyalatú gyűrű fogja körbe. Táplálékául főleg növények - magvak, bogyók, zöld növények, gumók, hagymák, gyökerek - szolgálnak, de emellett állati eredetű eleséget is fogyaszt. Ez lehet rovar (sáska, tücsök), de megfigyelték már azt is, hogy egereket, földön költő madarakat zsákmányolt, vagy ezek fészekalját fosztotta ki. Az ürge vackában magányosan él, de az azonos élőhelyen lévők kolóniákat alkotnak. Ha nem zavarják meg őket, gyakran láthatók, amint kisebb csoportokban foglalatoskodnak. Sűrűn felágaskodnak, és ha veszély fenyeget, éles füttyentést hallatnak. Erre a jelre az egész csapat megiramodik, és fejjel előre menekül a kotorékokba. Az ürgék tavasztól őszig aktívak, ezért a szaporodáshoz kevés idő áll rendelkezésre. Emiatt általában évente egy alom születik, mely 6-8 újszülöttből áll. A kicsinyek szűk hónapos vemhesség után jönnek világra, csupaszon és zárt szemmel. Kb. három hétig szopnak, utána kezdenek el kimászkálni az üregből. Gyorsan nőnek, és őszre már csaknem elérik végleges fejlettségüket. Az eddig az anyjukkal lakó fiatalok saját üreget ásnak maguknak, és ezután önálló életet élnek. A téli hónapok alatt téli álmot alszanak, és testük tartalékait élik egészen a tavaszi ébredésig. A mély, földalatti üreg megvédi őket a fagytól, melynek bejáratát még el is tömik a pihenő megkezdése előtt. Viszonylagos szaporasága ellenére az ürgeállomány számos ellenségének köszönhetően nem képes elárasztani mindent. Szívesen zsákmányolják a ragadozó madarak különösen a parlagi sas, kerecsensólyom ragadozó emlősök, de régebben az ember is gyakran pusztította bundája és állítólag igen ízletes húsa miatt. Az intenzív mezőgazdaság által alkalmazott technikák is jelentősen hozzájárultak állományának csökkenéséhez. A legnagyobb ellenségük azonban a kedvezőtlen időjárás. Ha hideg idő köszönt be sok csapadékkal, és a nedvesség behatol az ürgék otthonaiba, akkor a kihűlés hamar végez a dermedt állapotban pihenő állatokkal. A nagyobb nyári záporok is sok áldozatot szednek közülük. Ürgevédelem és -telepítés a ragadozó madarak érdekében! Az egykori Északnyugati Pannon régió területén nagy kiterjedésű legeltetett puszták területek el. Az 1960-as évektől a nagyüzemi mezőgazdasági művelés térnyerésével, a legeltető gazdálkodásról az istállózó állattartásra való áttéréssel, az egykori száraz rövid füvű legelő területek felszámolásra, beszántásra kerültek, illetve a legelő állatállomány helyét kaszálásos gyepgazdálkodás vette át. Az élőhelyek változása maga után vonta az azon megtalálható őshonos állatok eltűnését is. Az egykor mezőgazdasági kártevőként számon tartott ürge országos állománya is drasztikusan lecsökkent. A fokozottan védett ragadozó madarak, mint a parlagi sas és a kerecsensólyom visszatelepedését 22 Száraz gyepek, szikesek emlősei Ürge 23
segíthetjük olyan táplálkozóterületek létesítésével, amelyeken prédaállatuk megfelelő mennyiségben rendelkezésre áll. Az ürgék telepítését az egykori előfordulási területükön a legeltetés visszaállítása után végezzük, amennyiben a kiszemelt területen az ürge életfeltételei megtalálhatóak a korábban le nem írt lelőhelyekre is történhet telepítés. A Fertő-Hanság Nemzeti Park munkatársai az elmúlt húsz év alatt több alkalommal telepítettek át ürgéket a veszélyeztetett területekről a nemzeti park több területére. Az állatok fogására több módszer is elterjedt, a legeredményesebb az ürgeöntés ősi módszere, mely során a lakott járatba öntött víz hatására az állat a felszínre kényszerül, ott kellő gyakorlattal könnyen megfoghatók. A megfogott állatok szállítóládába kerülnek, majd a lehető legrövidebb időn belül a befogadó helyen az előre kiásott lyukak közelében eleresztik őket. A tavasszal elengedett nőstények kölykeiket már az új élőhelyen hozzák világra, így az ősszel számolt egyedszám az elengedett egyedek többszöröse is lehet. Száraz gyepek kisragadozói Menyét (Mustela nivalis) Európa egész területén előfordul, emellett Észak-Afrikában, Ázsia és Észak-Amerika mérsékelt övi részein találkozhatunk egyedeivel. Ligetes erdők, fasorok, cserjések a fő előfordulási helyei, de műveletlen mezsgyéken, és felhagyott kaszálókon, lucernásokon is felüti tanyáját, többnyire elhagyott földalatti járatokban. A Fertő mentén a száraz legelőkön a fertőszéplaki, fertőújlaki területeken, a Seewinkel szikes tavai menti száraz gyepeken, a Fertőmenti-dombsor erdőszélein, szőlőkben, a Szárhalmi-erdő erdőszélein, de akár kiskertekben, települések mentén találkozhatunk vele. Állományának nagysága pontosan nem ismert, de a kisemlősállományok éves gradációja és az időjárás erősen befolyásolja azt. Védett eszmei értéke 10 000 Ft. Karcsú testalkatú, 12-22 cm testhoszszúságú 50-170 g testtömegű, a nemek között nagy a méretbeli eltérés, a hímek a nőstényeknél lényegesen termetesebbek. Testszőrzete a háton és az oldalán barnás-vöröses színezetű, a has színe fehér, a színátmenet és a kontúr egyedenként eltérő lehet. Magyarországon a téli szőrzet szürkés színezetű, a magas helységekben élő egyedeknél lehet fehér színű. Pofáján mindkét oldalon barna folt látható. Farka bojt nélküli, a vége sosem fekete. Többnyire nappal és alkonyatkor vadászik. Zsákmányként rágcsálókat, mezei pockot, cickányokat, egereket fogyaszt, de nála nagyobb testű zsákmányt is képes elejteni, így az üregi nyúl, a fiatal mezei nyúl, fácán- és fogolycsibék sincsenek biztonságban tőle. Vadászat során a kis rágcsálókat üregükben is üldözi, jellemzően a tarkó megrágásával végez velük. Fő ivarzási ideje február-március, de évente akár 2-3 alom is lehet. Jellegzetessége, hogy a hím a nőstényt követve, azt tarkón harapva vonszolja a párzóhelyre, ahol 3-4 napon keresztül többször is párzanak. Az 5-6 heti vemhesség után 3-8 kölyök születik, csupaszon és vakon, 1 grammnyi testtömeggel. 2-3 hónapos koruk között elhagyják a családi almot, és 100 napos korukra elérik a felnőtt testméreteiket, a fiatal nőstényegyedek egy része már születése évében is vemhesülhet. 24 Száraz gyepek, szikesek emlősei Ürge Száraz gyepek kisragadozói Menyét 25
Molnárgörény (Mustela eversmanni) A molnárgörény Közép- és Kelet-Európától Közép-Ázsián át Kínáig fordul elő a Kárpároktól nyugatra állományai Csehországban, Alsó-Ausztriában, Dél-Szlovákiában és Magyarországon találhatók. A háborítatlan sztyeppterületeket, legelőket, mezőgazdaságilag művelt területeket kedveli, a településeket és az erdőket kerüli, így ritkán kerül szem elé. A Magyarországon előforduló alakot Éhik Gyula 1928-ban önálló alfajként (Mustela eversmanni hungarica) írta le. A Fertő-menti szórványos megfigyelések szerint a faj a Fertőt délről szegélyező száraz gyepeken, a Fertőzug déli területein és a tó nyugati oldalán szórványosan fordul elő, jelentősebb populációi a kisalföldi száraz gyepeken és az Alföldön találhatók. újabb kutatások azonban a két említett prédafaj helyett elsődleges prédának a mezei pockot tartják. Ennek oka a korábban mezőgazdasági kártevőként számontartott hörcsög és ürge állományának drasztikus csökkenése miatti prédaváltás. Vadászatára jellemző, hogy a kiszemelt ürgét, patkányt vagy hörcsögöt annak üregében kapja el, a kisebb rágcsálókat a földfelszíni hajsza után kapja el, vagy üregükből kiássa azokat. Külleme alapján a közönséges görénynyel könnyen összetéveszthető, megkülönböztetni csak a jól körülhatárolt, világos pofafoltjáról és a nevét adó lábaira lehúzódó fehér kötényéről lehet. Testszínezete nyáron szalmasárga, télen világosbarna. Testhossza 30-45 cm, ebből a farokhossz 13 cm, testtömege kb. fél kg-tól (nőstény) egy kg-ig (hím) változhat. Általában maga ásta üregekben, ritkábban régi hörcsög- vagy ürgelyukakban ver tanyát, melyet saját méretéhez bővít, legelőkön hidegebb időszakban a külterületen hagyott kazlakban is megfigyelhető, amiket pihenőhelyként használ. Búvóhelyének környékét ürülékével jelöli. Elsősorban éjjel aktív, de háborítatlan területeken nappal is mutatkozik. Vadászatai közben nagy területeket bejár, több búvóhely használatával territóriuma a 100-250 ha (nőstény), 280-700 ha (hím) is lehet. Talajszinten vadászik, többnyire kisemlősök és kisebb testű madarak után. A korábbi szakirodalom szerint táplálékában elsődleges fontosságú az ürge és a hörcsög, Párzása március-áprilisban történik, az általában 7-10 táplálékdúsabb években akár 18 kölyök nyár elején születik. Születésükkor a kölykök 4 6 grammosak, vakok, egyhónapos korukban nyílik ki a szemük, másfél hónaposan már anyukkal tartanak zsákmányszerzés közben, 3 hónaposan önállóak. Veszélyeztetett faj, egykori nagy kiterjedésű sztyeppterületek felszámolásával élettere jelentősen csökkent, a táplálékául szolgáló rágcsálók vegyszeres irtása miatt a rendelkezésre álló táplálék faji összetétele és mennyisége is megváltozott. A mezőgazdasági területeken a kártevők irtásának sok esetben a molnárgörény is áldozatul esik, a hörcsögcsapdák, a rágcsálóirtó szerek, az intenzív agrártechnológiák térnyerése mind a faj, mind a táplálékául szolgáló rágcsálók egyedszámát drasztikusan csökkentik. Vadgazdálkodási megítélése semlegesnek mondható, a vadászható rokon közönséges görénnyel való könnyű összetéveszthetőség miatt elejtése előfordulhat. Erdők, ligetek emlősei Pelefajok és védelmük Magyarország természetes erdeinek 9/10 százaléka az emberi használat, mesterséges telepítés, felújítás és erdőnevelés során kultúrerdővé alakult, a megváltozott fajösszetétel, az egységes kor és a cserjeszint szinte teljes hiánya a korábban erdőlakó peléket erdőszélekre, felhagyott gyümölcsösökbe, cserjésekbe szorították. Az egykori élőhelyek elvesztése, a tápanyagkínálat megváltozása lényegesen csökkentette számukat. A megmaradt élőhelyeik védelme, az állatok élőhelyigényeinek felmérése, állományaik nyomon követése így fennmaradásuk záloga lehet. A nemzeti park területén 2006 óta végzünk aktív pelevédelmet. Peleodu 26 Száraz gyepek kisragadozói Molnárgörény Erdők, ligetek emlősei 27
A megfelelő élőhelyeken, gazdag cserjeszinttel rendelkező tölgyesekben, ligeterdőkben a természetes odúkat pótlandó mesterséges odúk kerülnek elhelyezésre. Az ellenőrzések során az odú használata (táplálékraktár, alvó- vagy kölykedzőfészek stb.), a benne található táplálék maradványok rögzítésre kerülnek, így az adott területen található revírek nagyságára és az ott élő állatok számára következtetni lehet. Egykor a magyar Fertőt délről és nyugatról melegkedvelő cseres tölgyesek és elegyes keményfás erdők határolták. A Fertőrákosi-erdő, Szárhalmi-erdő, a Balfi-erdő és a Fertőmelléki-dombsor megmaradt melegkedvelő csertölgyesei és cserjés erdőszélei a Magyarországon előforduló négy pelefaj közül a nagy és a mogyorós pelének adnak otthont. Nagy pele (Glis glis) A nagy pele Európában szinte mindenhol megtalálható. A római időkben húsa miatt tenyésztették: a herculanumi ásatások során a tenyésztéshez használt glirariumok, félgömbalakú agyag edények kerültek elő, Brehm eképp ír a pele tartás ezen módjáról: A peléket itt makkal és gesztenyével tartották, hogy végül cserépedényekben vagy hordókban, ún. glirariumokban még különösen meghízlalják őket.... A hízlalás befejezte után a sült pele mint a legínyesebb falat került a gazdag ínyencek asztalára. A középkorban értékes prémje miatt üldözték. Magyarországon manapság már védelmet élvez. A nagy pelét mint a mókus éjszakai megfelelőjét is jellemezhetnénk. Élőhelyét lombos, gazdag cserjeszintű elegyes tölgy-, bükkerdők, nagyobb kertek, arborétumok, parkok adják, előszeretettel tanyázik felhagyott gyümölcsösökben, nyaralók, hétvégi házak padlásain. Testhossza 13-18 cm, farokhossza 12-15 cm, tömege 185 g-ig. Testalkata a mókuséra emlékeztet, de sokkal kisebb, és alapszíne mindig szürkés árnyalatú. Hasi oldala fehéres. Pofáján nincs mintázat, termetéhez képest nagy, kiálló, fekete színű szeme van, az orr körül található 4-5 cm hosszú bajuszszálait érzékelőként használja. Fürgén mozog a fák ágain, felkapaszkodik a függőleges falakon is, még a sima felületeken (sziklákon) is biztonsággal mászik. A nappali órákat fák üregében vagy fészekben tölti. Az alkonyat beálltával kezd mozogni. Augusztustól erős hízásnak indul, a legzsírosabb október végén, a téli álom kezdetekor, ekkor a példányok több mint 230 g-ot is nyomhatnak. Amikor az első éjszakai fagyok jelentkeznek, fák üregében vagy mesterséges fészekodúkban, föld alatti lyukakban összekuporodva téli álomra térnek, bozontos farkukat a mellükre és a fejükre hajtják. Testhőmérsékletük csökken, az állatok dermedten, mereven pihennek, mintha már nem is élnének. A normális 35 C hőmérséklet és percenkénti 450 szívverés helyett ebben az állapotban testhőmérsékletük csupán 1 C-ra, szívverésük percenként 45-re csökken. Az egyes lélegzetvételek közti szünetek csaknem órányira nyúlhatnak. Amikor aztán odakint újra felmelegszik a levegő, viszonylag gyorsan magukhoz térnek: merevségük felenged, szívük ismét gyorsabban ver. Téli álmuk az élőhely időjárási viszonyainak megfelelően májusig vagy júniusig tart. Az állatok ez idő alatt testsúlyuknak akár 50% át is elveszíthetik. Időközben minden zsírtartalékukat felhasználják. Minél kövérebbek a téli álom kezdetekor, annál nagyobb esélyük van arra, hogy tavasszal jó állapotban ébredjenek. Ez a későn született kölykök túlélési esélyeit erősen korlátozza, még akkor is, ha ősszel gazdag dió- és gyümölcstáplálék áll rendelkezésükre. A nagy pelék különösen ősszel esznek sok zsírban gazdag eleséget. Különösen kedvelik a bükk- és a tölgymakkot, a mogyorót, a csipkebogyót, kökényt, de más, nagy olajtartalmú magvakat is szívesen fogyasztanak. A nyár elején és derekán sok növényi táplálékot, rügyet, kérget esznek. Rovarokat és madárfiókákat csak elvétve fogyasztanak. 4 héttel azután, hogy téli álmukból felébredtek, ivarsejtjeik aktívakká válnak, és megkezdődik a szaporodási időszak, amely egészen augusztus végéig is tarthat. A nőstények többnyire augusztus eleje és szeptember közepe között ellenek, a kölykök száma általában 4-6, de akár 11 is lehet. A vemhességi idő 30-32 nap, a nőstény évente általában csak egyszer ellik. A kölykök szeme 21-32 napos korukban nyílik ki, ilyenkor már szilárd táplálékot is vesznek magukhoz. Három hónapos korukra önállósodnak. A nyestek és a nagyobb baglyok, házak körül a házi macska és a hideg, hosszú telek nagy pusztítást okozhatnak közöttük. Mogyorós pele (Muskcardius avellanarius) A mogyorós pele a hazánkban előforduló négy pelefaj közül a legkisebb. Az alföldi lomberdőktől egészen a Kárpátok erdőhatáráig, 1800-2000 m-ig fordul elő. Élőhelye a dús aljnövényzettel sűrű bokrokkal, cserjékkel benőtt tölgy-, bükk- és ligeterdők, de előfordul nagyobb parkokban, elvadult gyümölcsösökben is. A Fertő mentén a gazdag cserjeszintel rendelkező erdőszéleken, a Szárhalmi-erdő, a Fertőmellékidombsor erdeiben, kiskertekben, erdők menti szőlőkben, felhagyott gyümölcsösök területén figyelhetjük meg. Revierjéhez erősen ragaszkodik, ami általában 2000 m átmérőjű, de a nőstények általában csak egy 100 m-es sugarú körön belül élnek. Testhossza alig 7-8 cm, súlya 20-25 g csupán, csak a téli álom előtt felhízott példányok érik el a 40-45 g-ot. Puha, tömött bundája felül vörhenyessárga, tarka, melle, hasalja fehér. Farkát egész hosszában, rövid szőrzet fedi. Rövid fülei 28 Erdők, ligetek emlősei Nagy pele Mogyorós pele 29
lekerekítettek. Fekete szemei feltűnően nagyok és kidomborodóak. Szaglása kitűnő, szerteágazó, bajuszszőrei igen hosszúak. Felső és alsó állkapcsában egy-egy pár metszőfog ül, amelyek az állat egész élete során folyamatosan nőnek, miközben az alsó, felső metszőfogak dentin- és zománcrétegének különböző keménységi foka közti különbség, mintegy önfenő folyamatként folyamatosan élesre feni azokat. Igen eleven, gyors mozgású állat, mókusmódra szalad a bokrok legvékonyabb ágain is fel vagy le, és könnyedén ugrik egyik ágról a másikra. Farkát igen ügyesen használja, ha táplálkozás közben meg kell kapaszkodnia, hogy első lábaival kinyithassa a mogyorót, amely még a kupacsából nem esett ki. Tápláléka tavasszal a növények rügyeiből, friss hajtásaiból, rovarokból és azok lárváiból áll, de az apró madarak tojásait, fiókáit sem veti meg. Táplálékának nagy része azonban növényi eredetű: bükk-, tölgy-, fenyőmag, mogyoró, különböző gyümölcsök: alma, körte és a környezetében található bogyók. Tavasszal, közvetlen a téli álom befejezése után ivarsejtjei aktívakká válnak és a párok párzani kezdenek. Igenkor puha és meleg, gömbölyű fészket építenek utódaik számára a legsűrűbb bozótban a bokrok ágaira 1-2 m magaságban, egyszerre többet is. A fészek fűből, levelekből, gyökérszálakból, épül, belsejét finomra morzsolt növényi részekkel béleli ki. Jó három heti vemhesség után, évente 2-3 alkalommal (június-aug.) hozza világra kölykeit a nőstény. A kölykök csupaszon és vakon születnek, csak 18 napos korukban kezdenek el látni, s bő négyheti szoptatás után, amikor már teljesen kinőtt a bundájuk, hagyják el a fészket és válnak önállókká. Az ősz beálltával rengeteg táplálékot vesznek magukhoz, mintegy felkészülnek a téli alvásra. Ilyenkor annyira felhíznak, hogy testsúlyuk akár az eredetinek a kétszeresét is elérheti. Télen földi üregekben, faodvakban, gyökerek labirintusai közé, fűszálakból fészket készítenek, amelyet gazdagon kibélelnek száraz növényi anyagokkal, hullott levelekkel, száraz fűvel, fűbugával. Klímaviszonytól függően, október elején vagy végén, egyedül vagy többletmagával megkezdi közel 6-7 hónapig tartó téli álmát, amelyből csak április vagy május elején ébred fel. Összegömbölyödve fekszenek a fészek mélyén, lombos farkuk hasukra és fejükre simul, két hátsó lábukkal Pelefészek átölelik arcukat. Testhőmérsékletük annyira lecsökken, hogy szinte a 0 C-t is elérheti. Szívverése nagyon lecsökken, lélegzetvétele percenként 5 10-re lassul. Ilyenkor az állat csak az ősszel felhalmozott kalóriatartalékát hasznosítja a lényeges életfolyamatok fenntartásához. Hibernálása alatt az időjárásban beállt zavar vagy fészkének rossz elhelyezése nagyban befolyásolhatják az életben maradását. Ha testhőmérséklete nem tud eléggé lecsökkeni, aminek következtében az anyagcsere-folyamatok nem lassulnak le kellőképpen, a pele túl gyorsan felhasználja energiakészletét, s még a tavasz beállta előtt elpusztulhat. Az ébredés után intenzív táplálkozásba kezdenek, igyekeznek pótolni elvesztett testsúlyukat. A menyét, a hermelin, a róka és a különböző baglyok nagy számban fogyasztják. A túlélők akár a 3-4 éves kort is megérhetik. Denevérek és védelmük a Fertő mentén A történelem során kevés olyan állatcsoport ismeretes, melyet az emberi ellenszenv annyira sújtott mint a denevéreket. Manapság minden fajuk védelmet élvez, ennek ellenére élőhelyeik és táplálékuk csökkenése tovább tizedeli őket, pedig igen hasznos tevékenységet végeznek. A hazánk területén élő denevérfajok kivétel nélkül rovarevők, táplálékukat kora estétől napkeltéig szerzik be, a zömmel éjjel repülő mezőgazdasági kártevő rovarokból. A növényvédő szerek széleskörű alkalmazása miatt az intenzív mezőgazdasági területek környékén ritkábban láthatjuk őket. Az odúlakó denevérek nappali pihenőhelyei az öreg, természetes erdőkben található természetes faodvak. Az intenzív erdőgazdálkodás sok európai országban veszélyezteti jelenlétüket, Magyarország területén az utóbbi évek során bevezetett természetszerű erdőgazdálkodás segítheti a vegyes állományú, öreg odvas fákat is tartalmazó erdőkép létrejöttét, így közvetve az odúlakó denevérek is visszakapják nappali pihenőhelyeiket. A többnyire gombás fertőzések hatására kialakuló természetes odvak hiányában mesterséges odúk kihelyezésével segíthetjük az állományok fennmaradását. A barlangok és egykori bányavágatok fontos nappali pihenő-, kölykedző- illetve telelőhelyei denevéreinknek. Egyes fajok (Nyctalus sp.) kivételével valamennyi kötődik hozzájuk. A barlangok háborítatlansága télen és nyáron egyaránt kritikus, ha a telelőállományt többször felriasztják, az állatok nyár és ősz során felhalmozott zsírtartalékai a vándorlás és a kora nyári táplálékban gazdag időszak előtt elfogyhatnak, az állatok legyengülnek és elpusztulnak, míg a kölykező anyák zavarásával az utódok felnevelését veszélyeztethetjük. 30 Erdők, ligetek emlősei Mogyorós pele Denevérek és védelmük a Fertő mentén 31
Az épületlakó denevérek tanyái templomtornyok, kastélyok, magtárak, zavartalan padlások, ezek a kolóniák kifejezetten veszélyeztetettek. A direkt kiüldözés mellett a felújítások során szándékosan vagy véletlenül kizárt kolóniák szétszélednek, az adott a faj a területről eltűnik, amenynyiben nem talál megfelelő búvóhelyet. A nemzeti park szakfelügyelői ezért a denevérkolóniák által használt templomtornyokat évi rendszerességgel felkeresik, az állomány alakulását nyomon követik. Pisze denevér (Barbastella barbastellus) A természetvédelmi törvény értelmében minden denevérfaj védelmet élvez, így élőhelyeik megsemmisítése, nagymérvű átalakítása is tilos. A tiltás mellett megfelelő tájékoztatás és gyakorlati védelem segítségével megmenthetővé válnak a denevérek. Az Igazgatóság területén 3 fokozottan védett faj mellett 16 védett denevér előfordulását igazolták. Kis patkósdenevér (Rhinopolophus hipposideros) Rőt korai denevér Nyctalus notocula) Hazánkban a leggyakrabb denevér, napnyugta után vizek fölött gyakran látható vadászat közben. Pihenőhelynek faodvakat, nagyobb épületek védett zugait, panelházak repedéseit választja, sosem megy barlangba. Nagyobb kolóniáit a Fertő-tájon Brennbergbányán, Sopronban, a joisi templomban és az Ödön-major (Edmundshof ) padlásán találtak. Szívesen foglalja el a kihelyezett mesterséges odúkat is. A szárnya hoszszú és igen keskeny. Bundája bársony szerű, feltűnően rövid, testhez simuló szőrszálakból áll, a hátoldal vöröses, fénylő, a hasoldal világosabb színezetű. padlásokon, templomtornyokban tanyázik, télen pincékbe, bányákba, kéményrepedésekbe, alagutakba húzódik. Szívesen vadászik parkokban, erdős területek fölött. A fej és az arcorr megnyúlt, fülei a fejtetőn összenőttek. Hátának színezete szürke vagy barnásfehér, hasi oldala szürkésfehér, a bunda hosszú szőreinek vége sok esetben barnára színeződik, ritkán sárgásbarna torokfolt is megfigyelhető az egyedeken. A szemek körül és az orr gerincén összefüggő feketés maszk látható. Vízi denevér (Miotis daubentoni) Szürke hosszúfülű denevér (Plecotus austriacus) Gyakorinak tekinthető faj. Bár sehol sincs nagy számban, a legtöbb telelőbarlangban előfordulhat. Fokozottan védett faj, eszmei értéke 25 000 Ft. A Hanság, a Fertőmelléki-dombsor és a Sopron környéki összefüggő idős erdőkben és tölgy-kőris-szil ligeterdőkben fordul elő, a lakott területeket kerüli. Teste karcsú, feje zömök és vaskos. Bundája a test felső oldalán mély feketés-barna, alul világosabb szürkés barna. Téli szállásként bányákat, pincéket, barlangokat keres fel, és ezek szájadéka közelében tanyázik. A hideggel szemben ellenálló, téli álmát is viszonylag későn kezdi. A Soproni-hegyvidék területéről több helyről jelezték jelenlétét, Brennbergbányán, a Hidegvíz-völgyben, a Zsivány-barlangban, de az ausztriai Ruszti-dombvidék sziklahasadékaiban ( pl. Bärenhöhle) is megtalálható, szállásához ragaszkodik. Mindig magányosan függnek a mennyezetről, pihenéskor testüket szárnyukkal beburkolják. Szárnyai rövidek, szélesek, vitorlája nagyon vékony bőrű, világos füst színű. A füle hosszú, előrehajlítva meghaladja az orr csúcsát. Bundája vörhenyes színezetű, esetleg szürkés- vagy barnásfehér, a hátoldala mindig sötétebb. A Fertő és a Hanság leggyakoribb denevérfajai közé tartozik. Búvóhelyek iránt viszonylag igénytelen, nyáron a legszívesebben Vizes élőhelyek mentén gyakori, viszonylag gyakorinak mondható a hansági mocsárrétek és elárasztások környékén, 1899-ben Méhely Lajos zoológus írja le a fajt Sopron- Tómalomból, később Sopron belterületén, Nezsiderben és Illmicen is megfigyelték. A fülkagyló szélén középmagasságban jól látható bemélyedés figyelhető meg. Lába hosszú, az utolsó farokcsigolya szabadon lóg ki a vitorlából. Háta nyáron fényes rozsdabarna, hasoldala szürkésbarna, a nyak közelében sötétebb elszíneződéssel, a téli bunda színezetében a szürkés szín dominál. 32 Denevérek és védelmük a Fertő mentén Denevérek és védelmük a Fertő mentén 33
34 aaa aaa 35