Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2014. április 29-i ülése 2. számú napirendi pontja Beszámoló Tolna megye 2013. évi közbiztonsági és közlekedésbiztonsági helyzetéről Előadó: dr. Soczó László, megyei rendőrfőkapitány Az előterjesztést előzetesen tárgyalta a Jogi és Ügyrendi Bizottság. Tisztelt Közgyűlés! A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság (a továbbiakban: TMRFK) 2013. évi munkáját kedvező körülmények és feltételek között végezte. Tevékenységünket a kiegyensúlyozottság, a szélsőségektől való mentesség, a korábbi éveknek megfelelően lényegesen nem változó bűnügyi és operatív helyzet jellemezte. A lakosság biztonságérzete a tárgyévben megítélésünk szerint javult, az eredményeink szakmai, politikai, társadalmi és lakossági megítélése, az ezzel kapcsolatos visszajelzések mindezt alátámasztják. Munkánkat alapvetően a korábbi években már meghatározott és bevált stratégiai célok mentén végeztük, ezeket igyekeztünk továbbfejleszteni, erősíteni, természetesen a változó körülményekhez igazítva, szükség szerint módosítva. Követelménytámasztásunk, szervezeti struktúránk, az azokban bekövetkezett változások is az előbbi célokat erősítették, és az elért eredményeket megalapozták, illetve biztosították. A társszervekkel, önkormányzatokkal, civil szervezetekkel, médiával való kapcsolataink kifogástalanok, elismertségünk, támogatottságunk e területeken is a korábbi éveknek megfelelően stabilan megalapozott. Belső működésünk során a szolgálatok és szolgálati ágak együttműködése tovább erősödött, a vezetői követelménytámasztás és ellenőrzés magasabb szinten valósult meg. Személyi állományunk összességében fegyelmezetten, szervezetten és jogszerűen teljesítette feladatait. A 2013. évben az elért eredményeket jó színvonalon teljesítettük, jelenlegi helyzetünk biztosítja, hogy ugyanilyen bizakodással tekintsünk az előttünk álló 2014. évre is. Tolna megyében a regisztrált bűncselekmények száma a 2013. évben befejezett nyomozásokban összesen 17,1 %-kal volt kevesebb, mint a 2012. évben, számuk 6983-ról 5786-ra csökkent. Az elkövetés helye alapján, rendőrkapitányságonkénti bontásban vizsgálva a regisztrált bűncselekmények számának alakulását, megállapítható, hogy a legnagyobb arányú csökkenést a Bonyhádi Rendőrkapitányság illetékességi területén tapasztaltuk, ahol a bűncselekmények
2 száma 814-ről 594-re, vagyis 27,0 %-kal csökkent a tavalyi évhez viszonyítva. Ugyanez a mérőszám nagyjából azonos a Szekszárdi (2571-ről 2181-re - 15,2 %), a Tamási (1180-ról 958-ra 18,8 %) és a Dombóvári Rendőrkapitányságok esetében (1408-ról 1140-re 19 %), míg a legkisebb csökkenést az illetékességi területén elkövetett bűncselekmények tekintetében a Paksi Rendőrkapitányság produkálta, ahol a regisztrált bűncselekmények száma 1010-ről 913-ra, összesen 9,6 %-kal csökkent. A legtöbb bűncselekményt területi és lakossági adottságainak megfelelően a megyeszékhelyi rendőrkapitányságon regisztrálták (2181 bűncselekmény), majd csökkenő sorrendben Dombóvár (1140), Tamási (958), Paks (913) és Bonyhád (594) következik. (1. számú melléklet) A rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények száma Tolna megyében 2010 óta folyamatosan csökkenő tendenciát mutat. A 2013. évben a 100 000 lakosra jutó rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények száma 17,4 %-kal csökkent az előző évhez képest. Ez jóval az országos átlag (3621,1) alatt található (2515,9 mely alapján országosan az 5. legkevésbé fertőzött Tolna megye). A fertőzöttség csökkenése a regisztrált bűncselekmények számának csökkenésével közel azonos arányt mutat. Az előző pontban már taglalt regisztrált bűncselekmények száma 17,1 %-os csökkenést mutat. A két mutató szükségszerűen azonos mértékben változik, hiszen a bűncselekmények számának jelentős csökkenésével a fertőzöttség is arányosan csökken. (2. számú melléklet) A regisztrált bűncselekmények számának változása egyrészt a jogszabályi környezet változásával magyarázható. A bűncselekményi értékhatár emelkedett, és a lopás járulékos bűncselekményeit beépítették a lopás tényállásába. Másrészt eredményesebbé vált a rendőri munka, így a két összetevő együtt eredményezte a bűncselekmények számának jelentős csökkenését. A regisztrált bűncselekmények számának csökkenésével a településeken is csökkent a bűncselekmények száma. A megyében egy megyei jogú város a megyeszékhely, Szekszárd található, az összes regisztrált bűncselekmény 19,0 %-át itt követték el, azonban az előző évhez képest itt a legnagyobb a csökkenés is (24,9 % - 1460-ról 1096-ra). A többi településtípuson nagyjából azonos mértékben 13,0 és 17,0 % közötti mértékben csökkent a regisztrált bűncselekmények száma. A megye településszerkezetére jellemző, hogy nincsenek nagy városok, a megyeszékhely lakossága mindössze 33 600 fő, a rendőrkapitányságok székhelyeinek lakossága átlagosan 15-20 ezer (kivétel Tamási 8345 fő), míg a kisebb városok lakossága 3 és 10 ezer fő közt mozog. Sok az apró, pár százas lélekszámú település, az összes regisztrált bűncselekmény 37,2 %-át (2154) itt követték el. (3. számú melléklet) A közterületen elkövetett bűncselekmények számának alakulása tekintetében az elkövetés helye szerint 6,3 %-os csökkenés volt megfigyelhető a 2012. év (1419) és a 2013. év (1334) adatainak összevetése során. A közterületen elkövetett bűncselekmények száma helyi szervek szerinti bontásban nézve hullámzó tendenciát mutat. Míg két rendőrkapitányság illetékességi területén jelentős mértékben csökkent ezen deliktumok száma Szekszárdi Rendőrkapitányság 14,9 % (515-ről 438-ra) és Bonyhádi Rendőrkapitányság 34,3 % (166-ról 109-re), addig a többi rendőrkapitányság területén kis mértékben ugyan, de nőtt a közterületi bűncselekmények száma. A Dombóvári Rendőrkapitányságon
3 1,1 %-kal (263-ról 266-ra), a Tamási Rendőrkapitányságon 4,5 %-kal (223-ről 233- ra), míg a Paksi Rendőrkapitányságon némileg jelentősebb mértékben, 14,3 %-kal (252-ről 288-ra) emelkedtek a mutatók. (4. számú melléklet) A kiemelten kezelt bűncselekmények számának alakulása tekintetében megállapítható, hogy a bázis 2012. évi adatokhoz képest a 2013. év végére 6,2 %-os visszaesés volt tapasztalható (3904-ről 3661-re). Az előző év hasonló időszakához viszonyítva, 2013-ban, a kiemelten kezelt bűncselekmények száma kettő rendőrkapitányságon nőtt: Szekszárdon 0,4 %-kal (1420-ról 1425-re), Tamásiban 9,6 %-kal (583-ról 639-re), a többi rendőrkapitányságon csökkent: Bonyhádon 30,9 %-kal (476-ról 329-re), Dombóváron 13,1 %-kal (840-ről 730-ra), Pakson 8,0 %-kal (585-ről 538-ra). (5. számú melléklet) A kiemelten kezelt bűncselekmények körébe tartozó élet elleni bűncselekmények számában nem történt jelentős változás az elmúlt évhez képest. Az emberölések száma eggyel nőt (4-ről 5-re), míg ezen belül a befejezett szándékos emberölések száma kettővel emelkedett (1-ről 3-ra) a tavalyi adatokhoz viszonyítva, viszont kettővel kevesebb alkalommal (3 helyett 1) kellett eljárást indítani emberölés kísérlete miatt. A fenti cselekmények arányosan oszlottak el a rendőrkapitányságok illetékességi területén, kivéve a Bonyhádi Rendőrkapitányságot, ahol sem 2012-ben, sem 2013-ban nem regisztráltak kiemelt élet elleni bűncselekményt. A testi sértések száma összességében 6,9 %-os csökkenést mutat a 2012. évhez képest (364-ről 339-re mérséklődött). A Bonyhádi, a Dombóvári és a Szekszárdi Rendőrkapitányságok illetékességi területén elkövetett testi sértések számának jelentős csökkenése kompenzálta a Paksi és Tamási Rendőrkapitányságokon tapasztalt számottevő mértékű emelkedést. Más tendenciát mutat a kategórián belül a súlyos testi sértések számának változása. A Paksi Rendőrkapitányság illetékességi területén több mint duplájára (12-ről 28-ra) emelkedett e cselekmények száma és a Tamási Rendőrkapitányság is jelentős (16- ról 29-re) emelkedést produkált, amit a többi három rendőrkapitányságon tapasztalt csökkenés sem tudott teljesen kompenzálni, így megyei szinten összességében 6,2 %-os (145-ről 154-re) növekedést regisztráltunk. A kábítószerrel visszaéléshez kapcsolódó terjesztői magatartással összefüggő bűncselekmények száma megyeszerte jelentősen (11-ről 26-ra) emelkedett, azonban ez nem a kábítószer fogyasztás mértékének emelkedésével hozható összefüggésbe, hanem a humán hírszerzői munka színvonalának emelkedésével, ami részben visszaszorította a jelentős mértékű látenciát ebben a bűncselekmény kategóriában. A személygépkocsi-lopások száma ugyancsak emelkedett (12-ről 20-ra). A kategóriában végzett komplex, átfogó elemzések egy több megyére kiterjedő, szervezetten működő gépjármű lopásokkal foglalkozó hálózat jeleit mutatják, melyhez a megyeszékhelyen eltulajdonított személygépkocsik jelentős része köthető. Ezzel ellentétben viszont jelentősen (50-ről 35-re) visszaesett a zárt gépjárműfeltörések száma. Emelkedett a megye rendőri szerveinek illetékességi területén elkövetett rablások száma is (23-ról 41-re), melynek oka, hogy Pakson és Szekszárdon egy-egy
4 elkövetőhöz több rablás is köthető volt. A megemelkedett eseményszám ellenére az elvárt eredményességi mutatót sikerült megtartani. Csökkent a jogsértések száma a kiemelten kezelt bűncselekmények közül a kiskorú veszélyeztetése, a garázdaság, az önbíráskodás, a lopás, a zsarolás, a rongálás, az orgazdaság és a jármű önkényes elvétele bűncselekmények körében. Az összes regisztrált bűncselekményre vonatkoztatva a befejezett nyomozásokból az eredményesen befejezett nyomozások száma 3,2 %-kal (3909-ről 3784-re) csökkent, az eredménytelen nyomozások száma 23,9 %-kal (3813-ról 2901-re) szintén csökkent, így összességében az összevont megyei nyomozás eredményességi mutató 50,6 %-ról 56,6 %-ra javult 2013. év végéig. Fentiek alapján 2012. évről a 2013. évre a nyomozás eredményességi mutató javulása 6,0 százalékpontos volt. A 2012. évről a 2013. évre a nyomozáseredményességi mutató a TMRFK esetében csökkent (-8,6 százalékpont), ugyanakkor az összes rendőrkapitányságon javult: Bonyhádon 10,3 százalékponttal, Dombóváron 2,1 százalékponttal, Pakson 17,3 százalékponttal, Szekszárdon 4,2 százalékponttal, Tamásiban 3,0 százalékponttal. (6. számú melléklet) A lakosság szubjektív biztonságérzete szempontjából kiemelt jelentőséggel bíró közterületi bűncselekmények kategóriáján belül kiemelten kezelt bűncselekményekhez sorolható deliktumokat tekintve országos szinten megyénkben regisztrálták a legkevesebbet (863). (7. számú melléklet) Mindamellett, hogy megyénkben történt hazánkban a legkevesebb kiemelten kezelt közterületi jogsértés, ehhez a rendőri szerveink Szabolcs-Szatmár-Bereg megye után országosan a második legjobb eredményességi mutatóját érték el (58,7 %). A közterületen elkövetett bűncselekmények egészét tekintve pedig a TMRFK-n és rendőri szerveinél folytatták a megyék között a legeredményesebb nyomozást, 68,6 %-os nyomozáseredményességi mutatóval. Tolna megyében elkövetett, kiemelten kezelt bűncselekmények számát alapul véve a nyomozáseredményességi mutató az előző évi 42,3 %-hoz képest 41,3 %-ra változott 2013. december végéig. Rendőrkapitányságonként nézve a kiemelten kezelt bűncselekmények nyomozáseredményességi mutatója Pakson (+6,1 százalékpont) és Tamásiban (+9,7 százalékpont) javult, a többi Tolna megyei rendőri szerv tekintetében visszaesett az előző évi adatokhoz viszonyítva: a TMRFK-n 10,2 százalékponttal, Bonyhádon 2,8 százalékponttal, Dombóváron 6,1 százalékponttal, Szekszárdon 3,1 százalékponttal. (8. számú melléklet) A kiemelten kezelt bűncselekmények közül 2013-ban megyei szinten az emberölés bűncselekmények nyomozáseredményessége 100,0%, a testi sértés bűncselekmények nyomozáseredményessége 80,7%, a kiskorú veszélyeztetése bűncselekmények nyomozáseredményessége 61,5%, a garázdaság bűncselekmények nyomozáseredményessége 82,4%, az önbíráskodás bűncselekmények nyomozáseredményessége 55,3%, a visszaélés kábítószerrel (a terjesztői magatartások tekintetében) bűncselekmények nyomozáseredményessége 82,8%, a lopás (a betöréses és gépkocsi lopásokkal együtt) bűncselekmények nyomozáseredményessége 29,1%, a rablás bűncselekmények
5 nyomozáseredményessége 86,0%, a kifosztás bűncselekmények nyomozáseredményessége 55,6%, a zsarolás bűncselekmények nyomozáseredményessége 71,0%, a rongálás bűncselekmények nyomozáseredményessége 43,0%, az orgazdaság bűncselekmények nyomozáseredményessége 66,7%, a jármű önkényes elvétele bűncselekmények nyomozáseredményessége 81,8% volt. 2012. április 16-tól a közrendvédelmi szolgálati ág folytatja le a szabálysértési előkészítő eljárásokat, ami jelentős többletterhet rótt az állományra. A tulajdon elleni szabálysértések elkövetése miatt 2013-ban megyénkben 2561 ügyben indult előkészítő eljárás, melyből 2431 ügy került befejezésre. 2013. évben a TMRFK 38,5 %-os felderítési eredményességet ért el, amellyel országos viszonylatban az első helyen szerepelt. Az elzárással sújtható szabálysértések elkövetése miatt indult eljárások feldolgozásának 47,2 %-át a megyeszékhelyi, Szekszárdi Rendőrkapitányság végezte. A maradék ügyszám közel azonos arányban oszlott meg a Bonyhádi, a Paksi, a Dombóvári, valamint a Tamási Rendőrkapitányságok között. Az illetékességi területünkön elkövetett, elzárással is büntethető szabálysértések közül kiemelkedő a tulajdon elleni szabálysértések száma (88,98 %). Ezen belül három elkövetési magatartás emelkedik ki: a lopás (62,08 %), a szándékos rongálás (19,67 %) és a csalás (9,95 %). Az elzárással sújtható szabálysértések közül még jellemzőek 1,0-3,0 % közötti arányban a jogtalan elsajátítás, a járművezetés az eltiltás tartama alatt, a garázdaság, a rendzavarás és a sikkasztás szabálysértések. Az intézkedő állomány az arányosság követelményének figyelembe vételével járt el az egyes szabálysértések észlelése esetén, a differenciáltság elvét szem előtt tartva döntött a helyszíni bírságolás mellett. Ennek során vizsgálta a szabálysértés társadalomra veszélyességének fokát, a kárértéket, az elkövető fiatal vagy éppen idős korát, korábbi szabályszegő magatartását, és ezek figyelembe vételével döntött az alkalmazott eljárás mellett. A 2013. évben 125 ügyben kezdeményeztünk gyorsított bírósági eljárást, ebből 97 esetben tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt. Valamennyi gyorsított eljárás az eljárás alá vont őrizetbe vétele mellett történt. A bíróságokkal közös eljárási elveket, rendeket alakítottunk ki. A folyamatban lévő ügyekben rendszeres volt a parancsnoki és a szakirányítói revízió. A TMRFK illetékességi területén a személyi sérüléses közlekedési balesetek száma 2013-ban 9,8 %-kal (286-ról 314-re), a halálos kimenetelűeké 40,0 %-kal (10-ről 14- re), a könnyű sérüléseseké 14,6 %-kal (158-ról 181-re) nőtt az előző, rendkívül jó baleseti helyzetű évekhez képest. A súlyos sérüléses balesetek száma stagnált (118- ról 119-re, 0,8 %), a súlyosan megsérült személyek száma kis mértékben, 5,6 %-kal nőtt (125-ről 132-re). Míg 2012-ben 10, addig 2013-ban 20 halálos áldozata volt a közúti közlekedésnek megyénkben. Az összes megsérült személyek száma 339-ről 420-ra emelkedett (23,9 %). Az ittasan okozott balesetek aránya 12,4 % volt, szemben a 2012-es év 14,3 %-os adatával, e vonatkozásban tehát enyhe csökkenés tapasztalható. (9. számú melléklet) Az M6-os autópálya Tolna megyei illetékességi területén az értékelt időszakban 82 közlekedési baleset történt, melynek eredmény szerinti megoszlása: halásos baleset nem történt, 4 súlyos, 6 könnyű sérüléses és 72 sérülés nélküli. Az autópálya megyei
6 szakaszán az anyagi káros, monotonitásból fakadó figyelmetlen vezetés következtében tárgynak (szalagkorlátnak) ütközés, az ún. ráfutásos balesetek és a pályaelhagyás a jellemzőbb. A pihenőkben és a pályatesten más megyékkel ellentétben nem jellemző a járművezetők megtévesztésén alapuló bűncselekmények elkövetése (trükkös lopás). Megyénknek nincs sem külső, sem belső schengeni határa, átkelőhellyel nem rendelkezik, zöldhatár őrizetet nem végez, csak mélységi migrációs ellenőrzéseket hajt végre. Külföldi állampolgárok engedély nélküli munkavállalására jellemző terület megyénkben nem található. A körzeti megbízotti állomány feladatának részét képezi, hogy az idénymunkákkal érintett helyeket figyelemmel kísérje és az illegális migrációra vonatkozóan is naprakész információkkal rendelkezzen. Külföldi állampolgárok engedély nélküli árusítására kiemelten alkalmas helyszínek a vasútiés autóbusz pályaudvarok mellett a piacok, vásárok területe, melyeket a közterületi állomány szintén folyamatosan ellenőriz. A TMRFK és a rendőrkapitányságok kifejezetten a mélységi ellenőrzéssel megbízott állománnyal nem rendelkeznek. Az ilyen típusú ellenőrzések elvégzéséhez a közterületi állomány napi tevékenységet végző erőinek átcsoportosítására van szükség. Az állomány témával kapcsolatos ismeretanyagának bővítése céljából oktatásokat szerveztünk. A 2013. évben 5 különböző alkalommal történt elfogás során összesen 38 fő illegális migránssal szemben került sor intézkedésre, amelyekkel összefüggésben 5 fő magyar állampolgárral szemben indult embercsempészés bűntett miatt eljárás. A TMRFK és szervei a 2012. évi 458 905 közterületi órához és 36 492 főhöz viszonyítva a 2013. évben 40 043 fővel 467 623 közterületi órát teljesítettek, ami a létszámban 7,2 %-os, az óraszámban pedig 7,1 %-os emelkedést jelent. A közrendvédelmi szolgálat szervezése során kiemelt figyelmet fordítunk annak szervezettségére. Ennek keretén belül minden hét második munkanapján közterületi összehangoló értekezletet tartunk előbb rendőrkapitánysági, majd rendőrfőkapitánysági szinten. Az értekezletek során a rendőrkapitányságok a szomszédos rendőrkapitányságokkal, a megyei rendőr-főkapitányság a szomszédos megyei rendőr-főkapitányságokkal egyeztetik a szolgálatszervezését. A reagáló képesség fokozása kiemelt célként került meghatározásra, aminek javítása érdekében az ügyeletek, majd 2013. november 16-tól a megyei rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központja a ProMobil járműkövető rendszert folyamatosan alkalmazza. Tolna megye nem tartozik az ország turisztikailag frekventált megyéi közé. A megyében csak a gyógyvizes üdülőkben van számottevő turizmus, ezek közé tartozik a Dombóvár-Gunarasi Fürdő, a Tamási és Bonyhádi Termálfürdő. Turisztikai szempontból kiemelkedő továbbá a Fadd-Dombori Duna holtág. Az illetékes rendőrkapitányságok napi szolgálatot teljesítő közrendvédelmi és közlekedésrendészeti állománya rendszeresen ellenőrizte a fürdőhelyeket, valamint azok környékét. A rendőrkapitányságok illetékességi területükön a társszervekkel több alkalommal hajtottak végre közös ellenőrzéseket. A rendőri jelenlétet a megkülönböztető jelzésekkel ellátott szolgálati gépkocsikkal, továbbá a körzeti megbízottak a részükre biztosított megkülönböztető jelzéssel ellátott szolgálati gépkocsival biztosították, ellenőrizték a településekre bevezető utakat, földutakat, átmenő forgalmat. A bűncselekmények megelőzése érdekében propaganda
7 tevékenységet folytattak, bűn- és baleset-megelőzési tanácsokat tartalmazó szórólapokat helyeztek ki, illetve osztottak szét. A helyi polgárőr szervezetek bevonásával a közterületeken, nyilvános helyeken, illetve az üdülő területeken visszatérő ellenőrzéseket szerveztek, ezzel az ott tartózkodók biztonságérzetét, vagyonbiztonságát nagymértékben javították. (10. sz. melléklet) A megyeszékhelyen mozgóőri szolgálatot szerveztünk, mely nagymértékben javította a közterületek, nyilvános helyek biztonságát. A 2013. évben tett intézkedések száma a 2012. évihez viszonyítva az alábbiak szerint alakult. Az elfogások száma 109,1 %-kal (307-ről 642-re), az előállítások száma 36,0 %-kal (1656-ről 2252-re), az elrendelt elővezetések 37,8 %-kal (1337-ről 1842-re), a végrehajtott elővezetések száma 54,0 %-kal (598-ról 921-re) nőtt. Emelkedett továbbá a kiszabott helyszíni bírságok száma 17,4 %-kal, és nőtt a kiszabott összeg is 19,2 %-kal. A szabálysértési feljelentések száma 46,0 %-kal csökkent. (11. sz. melléklet) 2013. július hónaptól új rendészeti statisztikai rendszert (HIIKK) alkalmazunk. A régi és az új statisztikai rendszerben szerepelnek olyan kategóriák és táblázatok, amelyek nem feleltethetőek meg egymásnak teljes egészében (például közterületi óra, szabálysértési feljelentések), éppen ezért a konkrét számadatok összehasonlítása némely esetben nem ad lehetőséget az intézkedési mutatók tendenciáinak vizsgálatára és megfelelő következtetések levonására. A negyedévente megtartott osztályvezetői beszámoltató értekezletek keretében elemeztük az intézkedési mutatók alakulását, jelentéseket tettünk az aktuális problémákról, a lehetséges megoldásokról, következményekről. A Készenléti Rendőrségtől (a továbbiakban: KR) a 2013. évben összesen 284 alkalommal igényeltünk megerősítő erőt. A KR 25 alkalommal látott el szolgálatot megerősítő erőként megyénk illetékességi területén (Paksi Rendőrkapitányság területén 14, Dombóvári Rendőrkapitányság területén 7, Tamási Rendőrkapitányság területén 2, Bonyhádi és Szekszárdi Rendőrkapitányságok területén 1-1 alkalommal), valamint 18 esetben láttak el szolgálatot mellérendeltségben a Tamási Rendőrkapitányság (Fürged, Fornád-puszta, Ozora, Pincehely) és Dombóvári Rendőrkapitányság (Döbrököz, Kurd, Csibrák, Gyulaj, Dalmand) illetékességi területén. Fadd településen (Szekszárdi Rendőrkapitányság) 2013. november 20. és 2013. december 21. közötti időszakban heti 12 fős váltásokkal folyamatosan, napi 24 órás időbeli lefedettséggel látott el szolgálatot a KR állománya. Továbbá 2013. június 11-17. között az árvízi védekezés idején 120 fő teljesített szolgálatot a TMRFK illetékességi területén. A 2013. évben az Országos Rendőr-főkapitányság 29000/18265-12/2013. Ált. számon, a közbiztonság és a közrend további erősítését elősegítő bűnügyi és rendészeti intézkedések egységes megtételére kiadott Intézkedési Tervében (a továbbiakban: Intézkedési Terv) meghatározottaknak megfelelően minden hónapban a TMRFK-n a Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórumok véleményére és a széleskörű bűnügyi, közbiztonsági adatokra figyelemmel kockázatelemzést végeztünk. Ennek eredményeként Tolna megyében a következő települések kerültek a veszélyeztetett települések kategóriába besorolásra: a Szekszárdi Rendőrkapitányság illetékességi területén lévő Fadd község 2013. januártól augusztusig, a Dombóvári Rendőrkapitányság illetékességi területén lévő Kocsola 2013. februártól júniusig,
8 Döbrököz 2013. augusztustól decemberig, a Tamási Rendőrkapitányság illetékességi területén lévő Nagyszékely 2013. februártól júniusig, Ozora 2013. februártól decemberig. A települések polgármestereivel a heti egyeztetés folyamatosan történt a rendőrkapitányságok vezetői, az őrsparancsnokok és a körzeti megbízottak által. A veszélyeztetett települések polgármesteri hivatalai részéről probléma, észrevétel a rendőri kapcsolattartás vonatkozásában nem merült fel. A veszélyeztetett településeken hetente 3 alkalommal, a veszélyeztetettnek nem tekinthető településeken pedig hetente 1 alkalommal visszatérő jelleggel ellenőrzést végeztünk. A rendőri jelenlét biztosítására az inkriminált helyszíneken (vasútállomás, szórakozóhelyek, pénzintézetek, közintézmények stb.) gyalogos járőrszolgálatot hajtottunk végre. A veszélyeztetett településeken élő, bűnöző életmódot folytatókat és az együttélési szabályokat be nem tartókat a helyi körzeti megbízottak folyamatosan ellenőrizték. A falvakban, illetve az azokhoz tartozó külterületeken élőkkel a helyi körzeti megbízott kapcsolattartása, az áldozattá válás megelőzésének lehetőségeiről történő tájékoztatásuk folyamatos volt. A körzeti megbízottak az állampolgárokkal történő kapcsolatfelvétel során felhívták a lakosság figyelmét arra, hogy a gyanúsnak vélt személyekről, vagy járművekről haladéktalanul tegyenek bejelentést. Az időskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények megelőzése, felderítése érdekében a körzeti megbízottak folyamatosan tartották a kapcsolatot az egyedül élő idős, valamint a 65 év feletti házaspárokkal, akiket hozzátartozóik rendszeresen nem látogatnak, esetlegesen gyéren lakott településrészeken élnek. Ezen személyek védelmében együttműködtünk a társszervekkel, a polgárőrséggel és a mezőőri szolgálattal is. A szolgálattervezés, illetve szervezés során szorosan együttműködtünk a polgárőr szervezetekkel annak érdekében, hogy megvalósuljon a közterületi jelenlét legteljesebb időbeli és térbeli lefedettsége. A bűncselekmények számának visszaszorítása, illetve a lakosság szubjektív biztonságérzetének növelése, valamint a települések átsorolásával jelentkező, az Intézkedési Tervben meghatározott számú ellenőrzések végrehajtása érdekében a KR állományának igénylése folyamatos volt. A megye illetékességi területén két kiemelt sportszervezet labdarúgásban a Nemzeti Bajnokság első osztályában szereplő MVM Paks FC, valamint a kosárlabdabajnokság első osztályában az Atomerőmű SE működik. A 2013. évben 2 kiemelt és 1 fokozott biztonsági kockázatúvá minősített labdarúgó mérkőzést biztosítottunk, a többi labdarúgó- és valamennyi kosárlabda mérkőzés normál biztonsági kockázatú volt. A mérkőzések rendőri biztosítása során a szakszerű előkészítés miatt rendkívüli esemény nem történt. A rendező szervezetekkel a kapcsolatunk megfelelő, a biztosítások során az együttműködés jó. A 2013. évben 19, a gyülekezési jogról szóló törvény hatálya alá tartozó rendezvényt jelentettek be a TMRFK illetékességi területén, melyeket a rendőrhatóság tudomásul vett. Minden esetben megtörtént a szervezővel történő előzetes egyeztetés, melyről jegyzőkönyv készült. Rendőrhatóság részéről megtiltott, valamint nagy létszámú résztvevőt mozgósító rendezvény nem volt 2013-ban. A rendezvényeken rendkívüli esemény, illetve rendőri intézkedés nem történt. A TMRFK 2013. június 4-én a Tolna Megyei Védelmi Bizottság 11/2013. (06.04.) számú határozatában foglaltakra tekintettel megkezdte a Dunán levonuló árvízzel kapcsolatos rendőri feladatok ellátására való felkészülést. Ennek keretein belül
9 megtörtént a társszervekkel való kapcsolatfelvétel, a védekezésben résztvevők elérhetőségeinek, a TMRFK vonatkozó terveinek, csapatszolgálati névsorának aktualizálása, a védőfelszerelések, riadócsomagok ellenőrzése. A TMRFK ideiglenes csapatszolgálati századát 2013. június 7-én 13.00 órától 2013. június 16-án 18.00 óráig készenlétben tartottuk, a megyei ideiglenes csapatszolgálati törzset pedig 2013. június 10-én 08.00 órától 2013. június 18-án 08.00 óráig működtettük. 2013. június 11-én 07.00 órától a KR 1 bevetési osztálya (120 fővel) vezénylésre került Tolna megyébe, akik az árvízi védekezéssel kapcsolatos rendőri feladatok ellátását ezt követően a megyei állománytól átvették. A saját rendőri állományunk a napi feladatok ellátása mellett igény szerint továbbra is segítette, kiegészítette a KR munkáját. A TMRFK állománya 2013. június 4-30. között összesen 3558 órában vett részt az árvízi védekezésben, melynek során mindvégig rendészeti feladatokat láttak el. A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság kérése alapján sor került a Duna jp. 28+692 kmsz. (Árvízkapu) a Sió jp. 0+700 kmsz.-nál (Keselyűs közút vége) az árvízvédelmi töltés, a Duna jp. 36+535 kmsz. (Bogyiszlói kikötői út) és a Duna jp. 40+720 kmsz. (Dombori Védelmi Központ), valamint a Duna jp. 49+276 kmsz. (Gerjen komplejáró) lezárására, melynek végrehajtásában a Rendőrség folyamatosan közreműködött. Báta településen a Fő utca a település végéig lezárásra került (behajtás csak az ott lakóknak és a munkálatokban résztvevőknek volt engedélyezve), mivel munkaterületté nyilvánították a védekezési munkálatok végzése miatt. A lakosság felkészítése a későbbiekben elrendelt és végrehajtott kitelepítésre megtörtént. Az intézkedés kapcsán 14 lakóházból összesen 27 fő kitelepítésére került sor, akik önként elhagyták a veszélyeztetett ingatlanaikat, ezért ehhez rendőri intézkedésre nem volt szükség. 2013. június 9-étől az 55-ös számú főút Pörböly-Baja közötti szakaszán 14.00-22.00 óra között részleges útlezárást, 22.00-06.00 óra között pedig teljes útlezárást rendeltünk el a Védelmi Bizottság 5/2013. (06.09) Intézkedése alapján. 2013. június 11-én 15.00 órától a fenti útszakasz teljes zárására került sor, mivel azt a víz teljesen elöntötte. A fentiekhez hasonló feladatok végrehajtására történő felkészülés érdekében a társszervekkel folyamatosan együttműködtünk, számos közös gyakorlaton vettünk részt (árvízvédelmi törzsvezetési gyakorlatok, M6-os autópályán közlekedési baleset, nukleárisbaleset-elhárítási törzsvezetési gyakorlat stb.). A TMRFK illetékességi területén az állománytábla szerint rendszeresített körzeti megbízotti státuszok száma 2013-ban 102 volt, melyből valamennyi körzeti megbízott által betöltött. A körzeti megbízotti székhelyek száma 61. A státuszok száma 2014. január 1-jét követően 102-ről 104-re emelkedett. Megyénkben 3 körzeti megbízotti csoport működik, mindhárom a Szekszárdi Rendőrkapitányság illetékességi területén. A körzeti megbízottak átlag életkora 34 év, a szolgálati idejük átlaga pedig 11,6 év, aminek figyelembe vételével a rendészeti állomány legtapasztaltabb részét képezik, bár 2010 óta ezen a területen is folyamatosan fiatalodik az állomány. A körzeti megbízottak valamennyi településen folyamatos munkakapcsolatot tartanak fenn az önkormányzattal, polgárőrséggel, vadászokkal, vadőrökkel, halőrökkel, a területileg illetékes természetvédelmi őrökkel, mezőőrökkel, vagyonőrökkel, aminek eredménye közös elfogásokban is megmutatkozott (pl. orvhalászok). A körzeti megbízottak részt vesznek az önkormányzati testületi üléseken, beszámolókon, a rendészeti feladatot ellátókkal közös járőrszolgálatokat, ellenőrzéseket végeznek. Tolna megyében 2012. szeptembere és decembere között történt meg a régi megyei ügyeleti helyiség helyén a jelenlegi Tevékenység-irányítási Központ, illetve az
10 alagsorban az öltöző, kiszolgáló helyiségek kialakítása, valamint 2013. októberéig a belső optikai hálózat építése, az EDR munkaállomások át- és visszahelyezése, a kapcsolódó riasztó- és videó rendszerek kiépítése, az aggregátor bekötése. A TMRFK ügyelete, amely magában foglalta már a Szekszárdi Rendőrkapitányság ügyeletét is, több lépcsős átalakításon ment keresztül. 2013. február 1-jén az alosztályból osztály jogállású szervezet lett, majd 2013. november 16-ai hatállyal megkezdte működését a Tevékenység-irányítási Központ, lényegesen nagyobb létszámmal. Bekapcsolódtunk a szombathelyi és a miskolci hívásfogadó központokban munkát vállaló hívásfogadó operátorok és supervisorok felkészítésébe, melynek során megyénkről adtunk több szempontra kiterjedő tájékoztatást. A TMRFK Tevékenység-irányítási Központjának éles üzemű átállása két ütemben történt. Elsőként, 2013. november 14-én a Paksi és Bonyhádi Rendőrkapitányságokat integráltuk be, majd 2013. november 27-én a Dombóvári és Tamási Rendőrkapitányságokat is. Utóbbi időpontban megszűntek a rendőrkapitánysági ügyeletek, és megalakult a szolgálatirányító parancsnoki rendszer. A Tevékenység-irányítási Központ fogadja az összes segélyhívást, valamint irányítja a megye közterületi állományát. Az átállás zökkenőmentesen sikerült. A szolgálatirányító parancsnokok felkészültek, a Tevékenység-irányítási Központtal az együttműködés nagyon jónak minősíthető. A 2013. évben a TMRFK illetékességi területén a Rendőrség szabálysértési hatóságainak hatáskörébe tartozó szabálysértések miatt 2948 esetben került sor az eljárás megindítására, a feljelentett személyek száma 3238 fő volt, amely az előző évhez képest 15,0 %-os csökkenést mutat. Ennek oka, hogy szabálysértés észlelése esetén a közterületen intézkedő rendőri állomány a legtöbb esetben inkább helyszíni bírságot szabott ki. A megyében az elmúlt egy évben 4327 helyszíni bírság végrehajtási ügy keletkezett. A meg nem fizetett helyszíni bírságok végrehajtása miatt keletkezett ügyek számát, és a szabálysértési eljárások miatt indult ügyek számát összeadva (7275) megállapítható, hogy összességében 21,6 %-os ügyszámnövekedés következett be. (12. sz. melléklet) A kiszabott pénzbírság 1 főre jutó átlaga a 2012. évhez képest 33,0 %-os növekedést mutat. A pénzbírság önkéntes megfizetésének hajlandósága 66,9 %-ról 47,0 %-ra csökkent. A gyakorlati tapasztalatok alapján elmondható, hogy az ügyek jelentős része a végrehajtás során egészen az elzárásra átváltoztatásig eljut. Tolna megyében a Rendőrség szabálysértési hatóságai meghallgatás nélkül 2457 határozatot, meghallgatás után 1548 határozatot hoztak. A meghallgatás nélküli határozatok tekintetében az eljárás alá vont kérelme alapján 273 esetben meghallgatás tartására került sor. Az előző évhez képest a meghallgatások száma 39,9 %-os növekedést mutat, ami ugyancsak a hatóságok leterheltségének növekedését jelzi. A vizsgált időszakban 103 kifogás érkezett, mely a 2012. évhez képest 42,6 %-os csökkenést mutat. A megfelelően indokolt és alátámasztott beadványok esetében a szabálysértési hatóságok éltek a szankció mérséklésének lehetőségével. 64 kifogás került felterjesztésre a bíróságra, melyből a bíróság 13 esetben (20,3 %) szüntette meg az eljárást. Ez az arány közel azonos az előző évben kimutatottal. A fegyver-engedélyügyi szakterületen a kézi lőfegyverek, lőszerek, gáz- és riasztófegyverek megszerzésének és tartásának egészségi alkalmassági feltételeiről és vizsgálatáról szóló 22/1991. (XI. 15.) NM rendelet 7. (1) és (2) bekezdésének
11 módosulása megváltoztatta a lőfegyverek tartásához szükséges időszakos egészségi és alkalmasságra vonatkozó szabályokat. Az engedélyügyi területen végzett hatósági ügyintézési tevékenység az elmúlt évekhez képest nagymértékű változást nem mutat. Tolna megyében a fegyver-engedélyügyi tevékenység során benyújtott kérelmek számában 18,0 %-os csökkenés mutatható ki az elmúlt évhez képest, a 2013-ban a benyújtott kérelmek száma 641, míg 2012-ben 785 volt. A fegyvertartási célok megoszlási aránya (vadászat, szolgálati vadászat, önvédelem, sport) közel azonos az előző években tapasztaltakkal. A fegyverforgalmazási tevékenység ellenőrzésére 2013-ban 11 alkalommal került sor, mely során megállapítást nyert, hogy a jogszabályi előírások betartásra kerültek. 15 személy- és vagyonvédelmi tevékenységet folytató vállalkozás, valamint 172 lőfegyver tárolóhely tekintetében végeztünk helyszíni ellenőrzést, szabálytalanságot nem találtunk. A személy- és vagyonvédelmi tevékenység során, a rendőrkapitányságokon a 2013. évben 10 működési engedély került kiadásra, mely az előző évhez (20) képest 50,0 %-os csökkenést mutat. Az év során 350 személy- és vagyonőr igazolvány iránti kérelmet bíráltak el, mely 38,0 %-kal kevesebb, mint 2012-ben. A csökkenések okát a személy- és vagyonvédelmi vállalkozások megszűnésével lehet indokolni. (13. sz. melléklet) Pirotechnikai termék felhasználását a 2013. évben 4 esetben (34,0 %-kal kevesebbet, mint az előző évben) engedélyeztünk. A rendőrkapitányságokon 39 alkalommal került sor pirotechnikai termék felhasználásának bejelentésére, a felhasználás ellenőrzése minden egyes felhasználási helyszínen megtörtént. Pirotechnikai termék forgalmazására és ideiglenes tárolására 17 esetben adtunk ki engedélyt, ez a tavalyi évhez képest 6,0 %-os csökkenést mutat. A forgalmazási helyszínek ellenőrzése megtörtént, mely során hiányosság nem volt megállapítható. Robbanóanyag szakterületen egy esetben készítettünk szakhatósági állásfoglalást a Pécsi Bányakapitányság engedélyezési eljárásához a Bátaapátiban létesített föld alatti robbanóanyag raktár használatbavételi engedélyezéséhez. Az Országos Baleset-megelőzési Bizottság által meghatározott prioritásoknak megfelelően 2013-ban is végrehajtottuk a baleset-megelőzéssel kapcsolatos feladatokat. Folyamatosan támogattuk és megjelentünk a baleset-megelőzési tárgyú projektekkel kapcsolatos rendezvényeken ( Szórakozz felelősséggel, vezess józanul! ittas vezetést megelőző kampány, Disco sofőr kampány), a helyi televízió bevonásával baleset-megelőzési kisfilmeket készítettünk. Számos rendezvényen részt vettünk, illetve bonyolítottunk le (gyermek rajzpályázat, Pindur-Pandúr Ki Mit Tud, 4. osztályosok tanulmányi versenye, Kerékpáros Iskola Kupa és Középiskolások Közlekedésbiztonsági Kupája versenysorozat, megyei balesethelyszínelő verseny, III. Országos Szakmai verseny, Vissza a jövőbe Bringatúra, Völgység Kupa, megyei polgárőr közlekedési verseny, Közlekedik a család ). Folytattuk a tanárok közlekedés-ismereti oktatását. Új projektként, SuliMoped elnevezéssel országos program indult, mely 2014-ben folytatódik. Csatlakoztunk az országos Látni és látszani kampányhoz. Forgalomellenőrzés keretében a közlekedőknek láthatósági mellényeket, kerékpárküllőre szerelhető prizmákat, karvilágító termékeket osztottunk, széleskörű sajtónyilvánosság mellett. Az iskola rendőre program 2012/2013-as tanévben történő végrehajtása során a városi rendőrkapitányságok koordinátorai felkeresték az illetékességi területükön található általános és középiskolákat, illetve azon intézményeket is, melyekben sérült, fogyatékkal élő gyermekekkel foglalkoznak, és tájékoztatták az
12 intézményvezetőket a programról. Az iskolarendőrök és az általuk felkért közlekedésrendészeti szakemberek több alkalommal jártak az iskolákban közlekedésrendészettel, baleset-megelőzéssel kapcsolatos előadásokat tartani. A gyermeknapi és több egészségügyi nap alkalmával megtartott rendezvényeken, felkérésre baleset-megelőzési előadásokat, kerékpáros ügyességi versenyeket tartottak az általános iskolák alsó és felső tagozatainak. Az iskola rendőre programban Tolna megyében 2 óvoda, 75 általános, valamint 12 középiskola vett részt, 67 iskolarendőrrel, akik a tanév megkezdésekor reggelente, valamint a tanórák befejezésekor az iskolák környéki gyalogos-átkelőhelyeknél segítették a tanulók áthaladását. Tolna megyében 65 polgárőr egyesület van bejegyezve, taglétszámuk 1346 fő. A Tolna Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének valamennyi egyesülete tagja az Országos Polgárőr Szövetségnek. A TMRFK és a Tolna Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége a polgárőrségről és a polgárőri tevékenység szabályairól szóló 2011. évi CLXV. törvény (a továbbiakban: Törvény) alapján 2012. december 8-án az együttműködési megállapodását megújította. A 65 bejegyzett és működő polgárőr egyesületből a Törvény alapján 2012. december 31-ig 37, 2013. december 31-ig további 22 polgárőr egyesülettel kötöttünk együttműködési megállapodást. A megállapodással nem rendelkező egyesületek polgárőri tevékenységet nem folytathatnak (Decs, Döbrököz, Fácánkert, Kakasd, Kisvejke, Koppányszántó, Medina, Miszla, Varsád). 2013-ban a TMRFK beosztott állománya 1897 fővel és a Tolna Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége polgárőrei 2112 fővel 9524 órában, 1426 alkalommal teljesítettek közös szolgálatot. Az egyes rendészeti feladatot ellátó személyek tevékenységéről, valamint egyes törvényeknek az iskolakerülés elleni fellépést biztosító módosításáról szóló 2012. évi CXX. törvény alapján a TMRFK a 2013. évben 6 munkáltatóval kötött együttműködési megállapodást (Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata, Tengelic Község Önkormányzata, Paksi Polgármesteri Hivatal, Tamási Közös Önkormányzati Hivatal, Nagymányok Város Önkormányzata), míg 2 munkáltatóval jelenleg folyamatban van az együttműködési megállapodás megkötése (Dombóvár Polgármesteri Hivatal, Mecsekerdő Zrt.). A TMRFK illetékességi területén összesen 237 fő egyes rendészeti feladatot ellátó személy végez tevékenységet (18 fő közterület-felügyelő, 125 fő hivatásos vadász, 42 fő jogosult erdészeti személyzet, 3 fő természetvédelmi őr, 14 fő halászati őr, 35 fő mezőőr). Az egyes rendészeti feladatot ellátó személyek a 2013. évben összesen 3 elfogás, 1 előállítás, 142 helyszíni bírság, 83 szabálysértési feljelentés és 2 szabálysértési őrizet intézkedést foganatosítottak. A törvény hatálybalépése óta 215 új igazolvány és jelvény kérelmet bíráltunk el. A Rendőrség az előző években kiemelt kapcsolatot tartott az önkormányzatokkal és a Kormányhivatallal. A Kormányhivatallal, azon belül az Igazságügyi Szolgálattal 2013-ban is napi kapcsolatban voltunk. A Kormányhivatal olyan szakkollégiumban működik együtt a Rendőrséggel, amely a megyei bűnmegelőzés terén egy szakmai hálózatot és stratégiát épít ki, és reményeink szerint hosszútávon lesz képes meghatározni a bűnmegelőzési prioritásokat, az együttműködés kereteit. Helyi és
13 területi szinten is megerősödött az együttműködés a polgárőrséggel, az oktatási intézményekkel, az egyházak képviselőivel és a különböző civil szervezetekkel. A rendőrkapitányságok és a területi bűnmegelőzési egységek folyamatosan értékelték a lakosságot leginkább érintő bűncselekmények, szabálysértések alakulását, a bűnügyi és rendészeti szervezeti egységekkel közösen törekedtek a szakterületek munkájának hatékonyabbá tételére, erősítésére. A Tolna Megyei Államigazgatási Kollégium Bűnmegelőzési Bizottsága amely 2012- től a Kormányhivatal szakkollégiuma a Rendőrség közreműködésével 2013-ban folytatta a tevékenységét, és a tervezett feladatait a munkatervében jóváhagyott téma és ütemterv szerint teljesítette. A Bizottság a Kormányhivatal szervezeti struktúrájában elfoglalt helye és az ügyrendjében meghatározott működési rend alapján végezte munkáját. A Bűnmegelőzési Bizottság az alábbi témákat tárgyalta meg 2013-ban: agresszió az iskolában, a gyermekotthoni szökések okai, az engedély nélküli távolmaradások csökkentésének lehetőségei, Tolna megye közlekedésbiztonsági helyzete a törvényi változásokat követően. A 2011-ben benyújtott, TÁMOP 5.6.1.C jelű bűnmegelőzési és áldozatsegítési témájú, sikeres pályázat 2013-ban is folytatódott. Az áldozattá válás megelőzése, áldozatsegítés komplex megközelítésű minta modellje Tolna megyében nevű projekt célja többek közt a megye településein élő helyi közösségek, az intézmények és az állampolgárok önvédelmi képességének fejlesztése, a bűnözéssel szemben védettségük erősítése, az állampolgárok áldozattá válásának megelőzését és a már bűncselekmény áldozatává vált személyek sérelmeinek kezelését célzó ellátórendszer javítása. További cél a helyi állami és civil szervezetek által nyújtott szolgáltatások fejlesztésén és összekapcsolásán keresztül a szektorközi együttműködés kialakítása, erősítése, a szolgáltatásokhoz történő egyenlő hozzáférés biztosítása. A projekt megvalósítása még 2012 decemberében indult. 2013 novemberében érkeztünk el a TÁMOP program egyik mérföldkövéhez, a program felének teljesítéséhez. Ennek kapcsán konzorciumi értekezletre került sor, ahol a konzorciumi partnerek ismertették a program eddigi megvalósításának eredményeit. Megállapították, hogy a program sikeresnek tekinthető, a vállalt tevékenységek megvalósultak, az indikátorok már akkorra teljesültek. Az áldozatsegítés hatékonysága jelentős mértékben függ a sértettek részére nyújtott teljes körű tájékoztatástól és amennyiben az érintett kéri az áldozatsegítésre jogosító igazolás kiállításától, ezért az első időszak legfontosabb feladata az egységes adminisztráció és a gyors információáramlás kialakítása volt. A rendőrkapitányságok nyomozóinak, vizsgálóinak, a szemlebizottságok vezetőinek, a tulajdon elleni szabálysértések előadóinak eredményes együttműködésének eredményeként mára elmondható, hogy a Rendőrség részéről a hatékonyságot szolgáló intézkedések sikeresek voltak. A TMRFK-n kialakított gyakorlat megfelelően biztosítja a sértettek tájékoztatását, szükséges információval történő ellátását, ugyanakkor szükséges továbbra is az érintett állomány körében az áldozatsegítés fontosságának hangsúlyozása, illetve az ehhez kapcsolódó tájékoztatási és adminisztrációs teendők ellátása.
14 Az egyes sértettek jogainak biztosítása a Rendőrség és az igazságügyi szolgálat intézményrendszerén keresztül valósul meg, ugyanakkor a legtöbbet a rendőrök az egyes ügyek nyomozói, vizsgálói, szabálysértési előadói tehetnek az áldozatok jogainak kiszélesítése érdekében. A rendőrkapitányságokon dolgozó áldozatsegítőkkel kialakított személyes és munkakapcsolat a garancia arra, hogy az igazságügyi szolgálat indokolt esetben határozatot hozhasson az áldozatsegítés valamely formájáról. A program egy év alatt azokat a szakmai érveket erősítette, hogy az áldozatsegítés első lépcsőjét az áldozatokhoz közel, a helyi rendőri szervekhez indokolt telepíteni. A Ne váljon áldozattá! című program célja az áldozatok védelmének kiterjesztése, megismertetése, az áldozattá válás megelőzése, a bűnmegelőzés is. A Rendőrség bűnmegelőzési előadói a civil munkatársakat felkészítették általános bűnmegelőzési előadások megtartására, akik a Rendőrség bűnmegelőzési előadóinak szakmai felügyelete mellett folyamatosan látogatják az idősek klubjait, iskolákat, ahol nagysikerű tájékoztatókat tartanak, elősegítve ezzel az általános és speciális bűnmegelőzési célok kiteljesedését. 2013 júniusában folyatódott, és szeptemberben befejeződött a segélyhívó készülékek kiosztása. A segélyhívó készülékekből a rászoruló magánszemélyek mellett különböző intézmények, így a kormányablakok, gyermekotthonok, nyugdíjas otthonok, családok átmeneti otthona is részesültek. Valamennyi rendőrkapitányság rendelkezik bűnügyi-operatív célokra további készülékekkel és SIM kártyával. A fiatalok által elkövetett, illetve elszenvedett bűncselekmények kapcsán kiemelhető, hogy, Tolna megyében a fiatalkorúak 2013-ban is jellemzően kisebb súlyú vagyon elleni bűncselekményeket követtek el. A fiatalkorúak által elkövetett bűncselekmények között évek óta kiugró mértékben vezetnek a lopások. A bűncselekmények jellemzően készpénz, kisebb értéktárgyak megszerzésére irányultak, így az elkövetés tárgya is szinte minden esetben a sértett pénztárcája, táskája volt. Ezzel magyarázható a visszaélés okirattal bűncselekmény viszonylag gyakori előfordulása, hiszen ezen esetek nagy részében a pénzen kívül a sértett okiratai is az elkövetőhöz kerültek. Továbbra is igen gyakran fordul elő mobiltelefonlopás. Jellemző kiváltó okként általában a család rossz anyagi helyzete, illetve a nem megfelelően működő család, ezen belül is a szülői gondoskodás hiánya jelölhető meg, de néhány esetben a rossz baráti társaság okolható. A 2013. évben összesen mintegy 250, a családon belüli erőszak fogalomkörébe tartozó eset jutott a Rendőrség tudomására. Ez kevesebb, mint 2012-ben, amikor a jelzések szerint 373 esetet regisztráltak. A 2013. évben kb. az esetek 10,0 %-ában fordult elő, hogy a család a tárgyévben többször is kérte a Rendőrség segítségét, ezeknek a családoknak egy része már a korábbi évekből ismert előttünk. A korábbi évekhez hasonlóan megállapítható, hogy az ilyen jellegű cselekmények több mint harmada a család egyik tagjának (általában a férfinek), ritkábban a család egészének italozó életmódjára vezethető vissza. Az összes eset kb. 20,0 %-ában volt a sértett férfi, és ezeknek kb. egynegyedében fordult elő, hogy nő volt az elkövető és férfi a sértett. Ez ismét némi csökkenést mutat az előzői évhez képest. Ezen esetek egy részében azonban alapvetően nem bántalmazásról, hanem volt házastársak, élettársak közötti tartalmát tekintve elsősorban a gyermek-
15 elhelyezéssel kapcsolatos vitáról beszélhetünk, vagy arról, hogy a nő akadályozza azt, hogy a férfi láthassa a közös gyermeket. A bántalmazások java részében valójában kölcsönös bántalmazás történt, tehát a férfi is és a nő is egyszerre sértett és elkövető. Az összes esetszámnak csak kevesebb mint a felét adják azon esetek, melyekben kizárólag vita, veszekedés történt a felek között. A fennmaradó esetekről elmondható, hogy a súlyosabb cselekményeket vita, veszekedés előzte meg, illetve a cselekmények azzal egyidejűleg történtek meg. Ilyen cselekmények a felsorolás szerint a bántalmazás, a fenyegetés, a zaklatás, a garázdaság, illetve ezeknek egy eseten belüli kombinációi. Az esetek többségében a bántalmazás felnőttekre, túlnyomó többségében nőkre (feleségre, volt feleségre, élettársra, volt élettársra, illetve testvérre) irányult. Ritkán volt a családon belüli erőszakos esetek sértettje, elsődleges elszenvedője kiskorú, azonban a cselekmények java részében a családhoz tartozó gyermekek (sértett, vagy elkövető gyermekei, nevelt gyermekei, unokái, egyéb kiskorú rokonai) is jelen voltak az eseteknél. Az idén is számos alkalommal előfordult, hogy a nagykorú, általában italozó életmódot folytató, és/vagy pszichiátriai kezelt családtag bántalmazta az apját, anyját, nagyszüleit, esetleg testvérét. A korábbi évek adataival összevetve az aktuális statisztikánkat, megfigyelhető, hogy a segítség egyre inkább csak akkor érkezik ezekbe a családokba, ha azt maga az áldozat kéri, az esetek kb. 80 %-ában maga a sértett kért segítséget. Néhány alkalommal az elkövető értesítette a Rendőrséget, az esetek kb. 10,0 %-ában a hozzátartozók. A fentiekben leírtakból is látható, hogy a gyermekvédelmi jelzőrendszer még mindig nem működik ideálisan. Két kolléga táborokban, iskolai napok keretében, a Vakok és Gyengénlátók Tolna Megyei Egyesületnél, egyéb rendezvényen tartott képzéseket, előadásokat a drogmegelőzésről. A Pécsi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karán felkérésre ismét előadásokat tartottak a Tolna megyei munkatársak. Az iskolák tantervében, a drogprevenciós előadások már folyamatosan szerepelnek, eddig minden esetben kedvező visszajelzéseket kaptunk. Hasonló módon a városi rendőrkapitányságok az illetékességi területükön lévő általános iskolákkal tartanak fenn kapcsolatot, felkérésre tartanak előadásokat. Az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője intézkedési tervben határozta meg az iskolai bűnmegelőzési tanácsadói hálózat kiépítésére és működtetésére vonatkozó feladatokat. A terv célja a tizennégy év feletti diákokat tanító oktatási intézményekben a gyermek- és ifjúságvédelmi feladatok ellátása, valamint az állampolgári ismeretek körébe tartozó témafeldolgozás rendőrségi prevenciós eszközökkel történő támogatása. A bűnmegelőzési programban az alábbi iskolák vesznek részt: Dombóvári tankerületből az Illyés Gyula Gimnázium és a Herceg Esterházy Miklós Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium, a Paksi tankerületből az I. István Szakképző Iskola és a Vak Bottyán Gimnázium Paks. A programban résztvevő iskolákkal a kitűzött határidő előtt mindkét rendőrkapitányság megkötötte az együttműködési megállapodásokat. Az eddigi tapasztalatok alapján a tanácsadók jól beilleszkedtek az iskolai közösségbe, a pedagógusok kedvezően fogadták jelenlétüket, Tolna megyében a
16 bevezetés óta eltelt rövid idő alatt szerzett tapasztalatok alapján a program sikeresnek tűnik. Összegzésként megállapítható a TMRFK a 2013. évben magasabb színvonalon végezte munkáját, az elért eredményeket a statisztikai adatok is alátámasztják. A lakosság biztonságérzete javult. A társzervekkel, az önkormányzatokkal és civil szervezetekkel folytatott együttműködésünk minden területen továbbfejlődött. A lakosság, az önkormányzatok egyértelműen elismerik és támogatják munkánkat. Tevékenységünket a stabilitás, a célirányos munkavégzés, a kiegyensúlyozottság, és az előremutató gondolkodás jellemezte. A TMRFK 2014. évi fő feladatai: 1. A szervezeti teljesítménycélok, a szakmai teljesítmény-minimumok elérése, megvalósítása. 2. A 2014. évi országgyűlési képviselőválasztással, az Európai Parlament tagjainak választásával, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, illetve a nemzetiségi önkormányzati képviselők választásával kapcsolatos rendőri feladatok végrehajtása, a választások zavartalan lebonyolításának elősegítése. 3. A települések közbiztonságának fenntartása és javítása, fokozott figyelemmel a kistelepülések és a külterületek rendjére, az állampolgárok szubjektív biztonságérzetét leginkább befolyásoló jogsértések elleni eredményes fellépésre. 4. A személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetek számának csökkentését elősegítő baleset-megelőzési és rendőri tevékenység biztosítása. 5. Az illegális migráció elleni eredményes és hatékony fellépést biztosító határőrizeti, határforgalmi és mélységi ellenőrzési feladatok követelményszintű végrehajtása. 6. Az ESR-112 projekt megvalósítását követően a kialakított új rendszerek előírások szerinti eredményes és hatékony működtetése. 7. Törvényes, eredményes és hatékony fellépés a bűncselekményt elkövetőkkel szemben. A fenti feladatok ellátása során kiemelt célként kezeljük a lakosság biztonságérzetének megtartását és javítását, a Rendőrség és személyi állományunk tekintélyének megóvását és további erősítését, a személyi állomány élet- és munkakörülményeinek, egészségi állapotának, munkafeltételeink megfelelő biztosítását. Határozati javaslat: A Tolna Megyei Közgyűlés /2014. (IV..) közgyűlési határozata Tolna megye 2013. évi közbiztonsági és közlekedésbiztonsági helyzetéről szóló beszámolóról:
17 A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése Tolna megye 2013. évi közbiztonsági és közlekedésbiztonsági helyzetéről szóló rendőrfőkapitányi beszámolót elfogadja. Szekszárd, 2014. március 25. Dr. Soczó László r. dandártábornok rendőrségi főtanácsos megyei rendőrfőkapitány
Belügyminisztérium Koordinációs és Statisztikai Osztály 2012. I. hónap - 2013. XII. hónap A regisztrált bűncselekmények számának alakulása Tolna megyében Regisztrált bűncselekmények száma elkövetés helye szerint Tolna megyében Összesen BONYHÁDI DOMBÓVÁ RI 1. számú melléklet PAKSI SZEKSZÁR DI TAMÁSI - 2012. I - XII. hónap 6983 814 1408 1010 2571 1180-2013. I - XII. hónap 5786 594 1140 913 2181 958-2012/2013 változás %-ban -17,1-27,0-19,0-9,6-15,2-18,8
2. számú melléklet A regisztrált bűncselekmények 100 ezer lakosra vetített aránya, változása Tolna megyében Belügyminisztérium Koordinációs és Statisztikai Osztály 2012. I. hónap - 2013. XII. hónap Regisztrált bűncselekmények száma 100 ezer lakosra vetített aránya elkövetés helye szerint Tolna megyében Összesen BONYHÁDI DOMBÓVÁRI PAKSI SZEKSZÁRDI - 2012. I - XII. hónap 3048 2330 4334 2151 3210 3405-2013. I - XII. hónap 2516 1681 3526 1930 2729 2734-2012/2013 változás %-ban -17,5-27,9-18,6-10,3-15,0-19,7 TAMÁSI
3. számú melléklet A regisztrált bűncselekmények számának alakulása egyes településtípusok vonatkozásában (megyei jogú város, város, község) Rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények számának alakulása az elkövetés helye (település) típusa szerinti bontásban Tolna megyében megyei jogú város Rk. város egyéb város község külföld Ismeretlen/hibás település kód - 2012. I - XII. hónap 1460 1871 1054 2598 - - - 2013. I - XII. hónap 1096 1619 916 2154-1 - 2012/2013 változás %-ban -24,9-13,5-13,1-17,1 - - Rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények számának alakulása az elkövetés helye (település) típusa szerinti bontásban Szekszárd RK megyei jogú város Rk. város egyéb város község külföld Ismeretlen/hibás település kód - 2012. I - XII. hónap 1460-531 580 - - - 2013. I - XII. hónap 1096-448 637 - - - 2012/2013 változás %-ban -24,9 - -15,6 9,8 - - Rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények számának alakulása az elkövetés helye (település) típusa szerinti bontásban Bonyhád RK megyei jogú város Rk. város egyéb város község külföld Ismeretlen/hibás település kód - 2012. I - XII. hónap - 302 52 460 - - - 2013. I - XII. hónap - 266 49 279 - - - 2012/2013 változás %-ban - -11,9-5.8-39,3 - - Rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények számának alakulása az elkövetés helye (település) típusa szerinti bontásban Dombóvár RK megyei jogú város Rk. város egyéb város község külföld Ismeretlen/hibás település kód - 2012. I - XII. hónap - 873-535 - - - 2013. I - XII. hónap - 738-401 - - - 2012/2013 változás %-ban - -15,5 - -25,0 - -