Ág Tibor Csillagoknak teremtője Mátyusföldi népdalok

Ág Tibor Csillagoknak teremtője Mátyusföldi népdalok 1

A kiadvány megjelenését támogatták: Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma Nagymegyer Városának Önkormányzata A borító Görföl Jenő fotóinak felhasználásával készült. A címoldalon a deáki harangláb, a hátoldalon a taksonyi tájház oromzata látható. ISBN 978-80-89001-45-3 Ág Tibor Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely 2

Ág Tibor CSILLAGOKNAK TEREMTŐJE Mátyusföldi népdalok Dunaszerdahely, 2009 3

Gyurcsó István Alapítvány Könyvek 44. Köszönettel adózom feleségemnek és gyermekeimnek, akik sokban hozzájárultak a munkámhoz. Továbbá ez úton mondok köszönetet mindazoknak az idős énekeseknek, akik bizalmukba fogadtak és átadták azt az örökséget, ami nem más, mint zenei anyanyelvünk. 4

Bevezetés Kodály Zoltán A magyar népdal írott képe című hátrahagyott írásában pontosan meghatározta népzenei hagyományunk továbbéltetésének lényegét: Akik szerették és ismerték, nem tudtak írni. Akik le tudták volna írni, nem szerették, vagy nem ismerték. Iratlan irodalom. Bizonyos fokon a nemzet kinő belőle. Akkor írottá kell válnia. Ha késik, szakadás áll be, a nemzet idegen, már előbb irottá vált irodalmak prédájává lesz. Latin irodalom a görög szolgája, másolója, mert a maga eredetisége kifejtésével elkésett. Most élünk abban a történelmi pillanatban. Érdek: 1) hogy minél tökéletesebben váljék írottá, 2) ennek révén minél szélesebb körökben elterjedjen, 2a) a hallomás útján való terjedés szintén segíti, 3) a zene ügyét, a magyar lélek jövőjét szolgálja. Aki: a) maga igyekszik minél többet megismerni. Lelke mélyén levő csíra felnyílik, kiterebélyesedik. Ha elmulasztja, elsorvad. b) minden rendelkezésére álló eszközzel előmozdítja terjedését. A magyar lélek jövője? Azon nem segít az aranypengő. A gazdasági kérdések túlságos előtérbe tódulása idején egyszer nem árt figyelmeztetni, hogy egyebünk is van a világon. A modern táplálkozási kémia megtanít, hogy kevesebb kell anyagi (erő pótlására?). Vigasztaló evangélium ez. Nem akarom mondani, hogy a nótázástól jóllakunk! De kiműveletlen lélek nem boldog a legnagyobb anyagi jólétben sem. A nehéz anyagi körülmények viselését a kiművelt lélek megkönnyíti. De meg: a magasabb műveltség váratlanul nyithat nem várt kereseti forrást. A nemzet nem ismeri önmagát, hátat fordítva néz nyugat felé. Kodály Zoltánnak és Bartók Bélának, a népzenekutatás úttörőinek tervei, a zenei anyanyelvünk közreadásával már részben megvalósultak. Az íratlan irodalom ma már részben írott irodalommá vált. A Magyar Népzene Tára eddig megjelent tíz kötetében a legértékesebb népdalaink már közkinccsé lehettek, ha valaki vett magának annyi fáradságot, hogy azok- 5

ban böngésszen. Az itt közölt népzenei anyag elsősorban a szakmának készült. Az átlagos zenei műveltségű a pontos, néha egész mikroszkopikus pontossággal lejegyzett népzenei hagyományunkkal nehezen tud élni. Egyes dallamok gazdag változatainak közlésében nehezen igazodik ki a népdalokat terjeszteni kívánó lelkes népdalkör-vezető. Nem szólva arról, hogy ezek a kiadványok, terjedelmüknél és hozzáférhetőségüknél fogva nem állhatnak a szélesebb rétegek rendelkezésére. Vannak ugyan népszerű kiadványok is, de a régiók szerinti válogatás sajnos kevés. Ahhoz, hogy szélesebb körben terjedjen el népzenei hagyományunk, még több kottás és hangzó kiadványra lenne szükség. Ez a feladat elsősorban a Csemadok feladata kell hogy legyen. A szlovák népzenetudományi szakmának is ez volt a véleménye. A Szlovák Tudomáynyos Akadémia Néprajzi Intézete és a Csemadok Központi Bizottsága Dunaszerdahelyen 1980-ban egy nemzetközi konferencián a csehszlovákiai magyar nemzetiség néprajzi kutatásainak eredményeiről tanácskozott. Ezen a konferencián Oskár Elschek neves szlovák népzenetudós beszámolójában megállapította: A szlovákiai magyar etnikum népzenéjének kutatott ága terjedelmét tekintve kielégítő. Sem mennyiségi, sem minőségi tekintetben nem marad el az össz-szlovákiai kutatástól, sőt a magyarországi magyar népzenekutatástól sem. Míg tehát a kutatás és a gyűjtés kielégítőnek tekinthető, korántsem lehetünk elégedettek az anyag feldolgozását és hozzáférhetőségét illetően. Az eddig elért eredmények a kulturális és a tudományos dolgozókhoz csak rendkívül korlátozott mértékben jutottak el, a gyakorlatban mindmáig kihasználatlanok. Ennek legfőbb oka a magyar népzenével foglalkozó munkatársak hiánya. Ezt mondta Elschek. Véleményem szerint meg kell vizsgálni, hogy miért kevés a népzenegyűjtéssel foglalkozó szakember. Elsősorban azért, mert nincs intézményes népzenegyűjtés. Lelkes önkéntesek foglalkoztak eddig is a népdalok gyűjtésével, de azok lejegyzése és rendszerezése már nem képzelhető el öntevékeny munkatársakkal. A dallamok lejegyzése már zenei képzettséget igényel. A gyűjtött népzenei anyag rendszerezése pedig egy olyan intézményt, amely rendelkezik a munka elvégzéséhez szükséges anyagi fedezettel. 1980 óta sok víz folyt le a Dunán. A Csemadokban megalakulása óta sajnos nem szerepelt központi helyen a népzenekutatás. A Csemadok nevében szereplő kultúra szó az általános kulturális tevékenységre vonatkozott. Maga a népzenekutatás csak részterülete volt a Csemadok fel- 6

adatainak, és sajnos nem kapta meg azt a támogatást, amit megérdemelt volna. Az ötvenes évek derekán, miután feloszlatták a Népest, javaslatot tettem a Csemadok vezetőségének, hogy hasonlóképpen, mint a Matica slovenská megbízásából NN egy év alatt tízezer szlovák népdalt gyűjtött, én is hajlandó lennék ilyen kutatómunkára a magyar lakosság között, ha csak ezzel foglalkozhatnék. Az akkori országos elnök határozottan elutasította a javaslatot, azzal, hogy nem hagy a Csemadokból Akadémiát csinálni. A későbbi években is kevésbé támogatott, szinte csak megtűrt terület volt a Csemadokban ez a munkakör. Ezért 1976-ban kiváltam a Csemadok apparátusából. Ennek ellenérre néhány lelkes önkéntes munkatárssal mindent megtettünk annak érdekében, hogy rögzítsük és mentsük népdalkincsünket. Ezért a gyűjtés, feldolgozás és továbbadás nem úgy sikerült, mint kellett volna. 7

Mátyusföld (Mátyus földje Matušová zem) A szlovákiai magyarok népi kultúrájának tagolódásáról Kósa László Filep Antal: A magyar nép táji-történeti tagolódása című műve foglalkozik. Ott a következőket olvashatjuk: Mátyusföld, Mátyus földje, szlovákul Matúšová zem: a történeti Pozsony és Komárom megyében a Csallóköztől északra, a Kis-Kárpátoktól, a Hegyalatt-tól keletre a Vágig terjedő sík vidéki terület élő népi neve, amely a Vízközt is magába foglalja. Déli területein a lakosság magyar, északi sávján szlovák. A magyarsága honfoglalás kori megtelepedésű. Területén a nyelvhatár az utóbbi három évszázadban déli irányban elmozdult. Magyarsága egy részét érintette a II. világháborút követő kitelepítés is. Ezek ugyan korlátozták a fejlődést, azonban a kedvező értékesítési lehetőségek (Pozsony és a bortermelő városok közelsége) révén paraszti árutermelése az adott viszonyok között élénk lehetett. Aprófalvas településhálózatában jelentékeny mezővárosok alakultak ki (Szenc, Szered, Vágsellye). Paraszti műveltsége felderítetlen. A szakirodalomban egyes szerzők a Mátyusföldet jóval szélesebben értelmezik. Hozzászámítják a történeti Komárom és Esztergom megye Dunától északra eső vidékeit, melynek nevezetes községei: Naszvad, Martos, Ógyalla, Bátorkeszi, Párkány, Kéménd. Liszka József: A szlovákiai magyarok néprajza című könyvében bővebben foglalkozik a szlovákiai magyarok népi kultúrájának táji tagolódásával. A fejezet bevezetőjében úgy véli, hogy a kulturális jelenségek döntő hányadának kiterjedésében (és a néprajztudomány alapvetően ezekkel a kulturális jelenségekkel foglalkozik) a nyelvhatárok általában nem jelentenek választóvonalat. A mai Szlovákia területén élő magyaroknak nem volt egységes népi kultúrájuk, ez a műveltség sem észak felé (tehát a magyar-szlovák nyelvhatár mentén), sem dél felé, a jelenleg országhatárral elválasztott, általában magyar nemzetiségű területektől nem zárt. Az igazsághoz tartozik, bár hatásai az etnológia eszközeivel ma még nem mérhetők, hogy az új, 1996-ban bevezetett, jobbára északdéli érdekeltségű szlovákiai területrendezés épp ellenkező hatások elérésére törekedett. 8

Az alábbi áttekintés, praktikus okokból (észak felől, tehát a nyelvhatárral, délről pedig a szlovák-magyar országhatárral) mégis lezártnak tekinti a szlovákiai magyar nemzeti kisebbséget, s úgy mutatja be először azokat a tényezőket, amelyek népi kultúrája belső tagolódását elősegítették, majd konkrétan az egyes (táj)egységeket. Ez a tagolódás sem érintetlen azonban az időtől, tehát történeti mércével mérve ez is alakul, változik. A továbbiakban Liszka a táji történeti tagolódás során a történeti tagolódás alapegységeinek típusait vizsgálja. Gondolatmenete így folytatódik: Kósa László első áttekintésében, a rendkívül gazdag magyar tudománytörténeti hagyományra támaszkodva három alapkategóriát határozott meg: 1. a néprajzi vagy etnikai csoport; 2. az etnokultúrális csoport; 3. a táji csoport kategóriáját. Az első csoportnak további két altípusát különítette el: az egyikbe az olyan községek tartoznak, amelyek sajátos mi-tudattal rendelkeznek (pl. székelyek, jászok, stb.), a másikba azok, amelyek inkább gúnynévként éltek, és környezetük által használatosak (pl. barkók, palócok, matyók). Az etnokulturális csoportot, amely nem valós csoport, a néprajzkutatók által feltárt bizonyos kultúrális jelenségek különítik el környezetüktől. A táji csoport olyan egység, amelynek alapját, keretét egy-egy táj, vidék adja. Ily módon beszélhetünk földrajzi alapú tájmegjelölésről (pl. Csallóköz, Bodrogköz, Medvesalja, Zoborvidék) és történeti-közigazgatási tájmegjelölésről (Mátyusföld, Gömör, stb.). A népzenekutatás területén nem annyira a tájegység az elsődleges, hanem a dallam. A 20. század első felén jelent meg két olyan tanulmány a népzenei hagyományunkról, ami meghatározta a népdalokról alkotott elképzelésünket. Bartók Béla 1924-ben fektette le a népdalok tipológiai rendszerezését, majd a harmincas években Kodály Zotlán: A magyar népzene című tanulmányában a népdalkincs történeti hátterével kibővítette Bartók könyvét. Népdalkincsünk rendszerezése során többféle rendszerezési elv alakult. Bartók Béla (1924) három nagy csoportra osztotta az akkor kb. 10 000 dallamot kitevő népdalokat. Az A csoportba sorolta az ereszkedő régi stílusú dallamokat, B osztályba az újstílusúakat. Azokat a dallamokat, amelyek sem az A, sem a B osztályba nem sorolhatók, külön egy vegyes osztályba (C osztályba) sorolta. Bartók és Kodály elképzelése szerint a Magyar Tudományos Akadémia elkezdte kiadását az eddig összegyűjtött népzenei hagyománynak a Magyar Népzene Tára 9

köteteiben. Az első öt kötet a népdalokat műfajok szerint kezdte publikálni, éspedig Kodály kadencia rendszerezési módszere szerint, amely a dallamsorok záróhangjai (kadencia) alapján következtek volna. Sok vita után 1973-ban az MNT további kötetei Járdányi Pál népdaltípusok szerinti besorolását követte. Az utolsó X. kötet már csak az ereszkedő, a régi stílusú dallamokat közölte. Ezekben a kötetekben a népdalkincsünk értékesebb dallamai kerültek kiadásra. Itt is kirajzolódik az egyes dallamtípusok regionális elterjedése. Bartók Béla a magyar nyelvterületet négy zenedialektus területre osztotta: 1. Dunántúli 2. Duna-Tisza közi 3. Felvidéki 4. Erdélyi A további kutatások során még egy területtel bővült a felosztás, éspedig a moldvai csángók népzenéjével, amely archaikus volta miatt bizoynyos mértékig eltér az erdélyitől. Ezek szerint Szlovákia magyarlakta vidékének népzenéje, amely 90%- ban vokális népzene, szintén figyelembe vette ezt a felosztást. Ugyanis az országhatárok nem azonosak az etnikai határokkal. Így például Csallóköz népzenéje tulajdonképpen a dunántúli zenedialektus területének dallamaival mutat rokonságot. Hasonlóképpen a palóc népdalok alföldi, tehát a Duna-Tisza közi zenedialektus dallamaival mutatnak rokonságot. Itt előre bocsátom, hogy Bartók és Kodály a zenedialektusok területeinek kialakításánál csak a régi stílusú dallamokat vették alapul. A XIX. századtól egyre jobban tért hódító új stílusú népdalok szerkezetük alapján minden tájegységben azonosak. A XIX. század végétől egyre inkább uralkodóvá váló új stílus nemcsak hogy elhomályosította a régi stílust, de helyenként ki is szorította. Kiadványunkban elsősorban az énekelt, tehát vokális népzenei hagyományról van szó. Olyan hangszeres zene, mint Erdélyben még ma is él, nálunk nem volt. Nálunk a hangszeres muzsikát nagyobbrészt a cigányzenekarok vették át. A pásztorok zenei ambíciói megelégedtek a dudával és a furulyával. A parasztság leginkább a citerát szólaltatta meg, mert ennek a játéktechnikáját könnyen elsajátította. Akadtak még egyes helyeken, akik gombos harmonikával kísérték az éneklést. A földműves népnek nem nagyon jutott ideje arra, hogy elsajátítsa a hangsze- 10

reken való játék technikáját. Mind a Csallóközben, mind Mátyusföldön a citera volt az a hangszer, amit egyszerűen maguk is el tudtak készíteni, és amin hamar megtanultak játszani. Sok helyen egy szál citera kíséretével elmulattak, eltáncoltak egész este. Ha akadt a faluban dudás, azt fogadták fel muzsikásnak. A dudabálokon, amit gyerekeknek rendeztek, a falu ifjúsága megtanult táncolni. Sokkal olcsóbb volt mint a felfogadott cigányzenekar. Ezért a legtöbb helyen a lakodalmakban is mellőzték a cigányokat. Liszt Ferenc 1838-ban egyik levelében a következőket írta: Szándékom volt, hogy nekivágok Magyarország legpusztább vidékeinek, egyedül, gyalogszerrel, utizsákkal a hátamon. Semmi sem lett belőle. Ami Liszt Ferencnél csak szándék maradt, azt Kodály Zoltán 67 évvel később megvalósította. 1905-ben indult el Galántáról első népdalgyűjtő útjára, gyalogosan, utizsákkal a hátán. A mátyusföldi népdalgyűjtésének élményeiről 1905. augusztus 13-án kelt levelében így nyilatkozik: Én úgy iszom és kurjongatok, mint a falusi legények: van is eddig dalom már 100-on felül. Ugyanebben a levelében a következőképpen nyilatkozik, gyaloglása közben szerzett élményeiről: Ma Nádszegen vagyok. Közben egész napig mentem úgy, hogy nem láttam falut, csak erdőket és réteket. Nem hittem, hogy ilyen gyönyörű a Csallóköz, ezüst víz (Kis-Duna) ezüstös fűz és nyárfák, ezüstös rétek ( benőtte őket az az árvalányhajféle bojtos növény ) erős mélyzölddel aláfestve, hozzá az ég is egész nap ezüstszín volt. Azt hiszem ez szebb, mint Párizs... Az első népdalgyűjtő útjának eredményét még abban az évben publikálta a Magyar Néprajzi Társaság folyóiratában az Ethnographiában. Kodály a mátyusföldi gyűjtésére nem kapott fonográfot, így a gyűjtése csak a dallamok lejegyzésére korlátozódott. Gyűjtőútját Galántán kezdte, ahol felkereste valamikori iskolás társait és szülei volt cselédeit, majd elindult gyalogszerrel, utizsákkal a hátán a környező falvakba. Pontosan úgy, mint ahogy azt Liszt Ferenc elképzelte. Taksonyfalvától eljutott egészen Nádszegig. Majd másik úton Deákin keresztül egész Vágfarkasdig. Az Ethnographiában a mátyusföldi gyűjtésének csak egy részét közölték. A feljegyzések szerint Pereden, 1909-ben még végzett utólagos gyűjtést. 1930-as években egyik tanítványát, Pongrácz Zoltánt, aki diószegi születésű volt, bízta meg népdalgyűjtésének folytatásával. Pongrácz népdalgyűjtésének eredményeit megtaláljuk a Magyar Népzene Tára kö- 11

teteiben, valamint Volly István 1938-ban megjelent Népi játékok című köteteiben. A két világháború között még Manga János végzett népdalgyűjtést a mi vidékünkön. Majd a második világháború után Mórocz Károly, a galántai magyar gimnázium tanára diákjainak segítségével folytatta ezt a munkát. A Szlovák Pedagógiai Kiadó 1979-ben Kodály Zoltán nyomában címen kiadta Mórocz Károly folklórgyűjtését. Amit Kodály Zoltán mátyusföldi gyűjtése során hiába keresett (Fehér László balladáját), közel hatvan évvel később Mórocz két faluban (Vágkirályfa, Vága) is megtalálta. A Csemadok 1968-ban, tehát harminc évvel ezelőtt elkezdett népdaléneklési mozgalma eddig több ezer hagyományápoló, népdalt kedvelő tagot mozgósított. A szervezeten belül már az ötvenes évek elején megkezdődött a magyarlakta vidékeken a népzenei hagyományok gyűjtése. Ugyancsak megalakult a Csemadok keretén belül egy rövid életű néprajzi társaság, amelynek minden járásban voltak aktivistái. Ezen kívül a Csemadok minden évben nyári néprajzi táborozásokat szervezett, ahol a fiatal, zömmel pedagógusokból álló lelkes gyűjtők, főleg a népdalokat gyűjtötték. Ezek a gyűjtésnél már hangfelvevő készülékkel dolgoztak és több ezer népdalt rögzítettek. Ennek az anyagnak értékelésére és pontos lejegyzésére e kiadvány megjelenésekor fokozatosan a Csemadok Művelődési Intézete Népzenei Adattárában kerül sor. A Szlovák Néprajzi Intézet és a Csemadok közösen 1980-ban megrendezett nemzetközi néprajzi konferenciáján dr. Oskar Elschek értékelte a szlovákiai magyar népdalok gyűjtésének eredményeit. Többek között megállapította, hogy a szlovákiai magyar etnikum kutatottsága terjedelmét tekintve kielégítő. Sem mennyiségi, sem minőségi tekintetben nem marad el a szlovákiai kutatástól. Azonban korántsem lehetünk elégedettek az anyag feldolgozását és hozzáférhetőségét illetően. Az eddig elért eredmények a kulturális és a tudományos dolgozók tudatáig csak rendkívül korlátozott mértékben jutottak el. Az utóbbi évtizedekben némileg sikerült ezt a hiányosságot pótolni, de így is maradtak még fehér foltok. 1996-ban a Csemadok Területi Választmánya folytatni kívánta a Tavaszi szél vizet áraszt... népdaléneklési vetélkedőt Bíborpiros szép rózsa címen. A területi és országos rendezvényeket hallgatva az a véleményem, hogy a népdalkörök műsorválasztását még tovább lehetne bővíteni az eddig nem publikált dallamanyaggal. Ezzel a kiadvánnyal is ezt szeretnénk megvalósítani. 12

Kodály Zoltán első, 1905-ös népdalgyűjtő útja Liszt Ferenc 1838-ban egyik levelében a következőket írta: Szándékom volt, hogy nekivágok Magyarország legpusztább vidékeinek, egyedül, gyalogszerrel, utizsákkal a hátamon. Semmi sem lett belőle. Ami Liszt Ferencnél csak szándék maradt, azt Kodály Zoltán 67 évvel később megvalósította. 1905-ben indult el Galántáról első népdalgyűjtő útjára, gyalogosan, utizsákkal a hátán. A mátyusföldi népdalgyűjtésének élményeiről 1905. augusztus 13-án kelt levelében így nyilatkozik: Én úgy iszom és kurjongatok, mint a falusi legények: van is eddig dalom már 100-on felül. Ugyanebben a levelében a következőképpen nyilatkozik, gyaloglása közben szerzett élményeiről: Ma Nádszegen vagyok. Közben egész napig mentem úgy, hogy nem láttam falut, csak erdőket és réteket. Nem hittem, hogy ilyen gyönyörű a Csallóköz, ezüst víz (Kisduna) ezüstös fűz és nyárfák, ezüstös rétek ( benőtte őket az az árvalányhajféle bojtos növény ) erős mély zölddel aláfestve, hozzá az ég is egész nap ezüstszín volt. Azt hiszem ez szebb mint Párizs... Az első népdalgyűjtő útjának eredményét még abban az évben publikálta a Magyar Néprajzi Társaság folyóiratában az Ethnographiában. (Kodály Zoltán: Visszatekintés II.) 1. Sági bíró lánya a/ Jó estét, jó estét, Sági bíró asszony Nádszeg-Felsőszeli 9 versszak b/ Jó estét, jó estét, Sági biróné asszony Zsigárd 5 versszak c/ Jó estét, jó estét, Sági biróné asszony Gútai szállások 1 versszak d/ Jó estét, jó estét, Sági biróné asszony Farkasd 1 versszak 2. Patkó Híres betyár vagyok, Zsigárd 5 versszak 3. Csingilingi Zsitárd 2 versszak 4. Csillagoknak teremtője Zsigárd 1 versszak 5. Ha bemëgyek, ihaj Taksony 1 versszak 13

6. Törik már a réteket Felsőszeli 2 versszak 7. Nincsen széle, nincsen széle Felsőszeli 1 versszak 8. Szántani kék, tavasz vagyon Farkasd 4 versszak 9. Azért hogy én huszár vagyok Zsigárd 1 versszak 10. Ha felülök, csuhaj Felsőszeli 2 verszak A közölt dallamok közül első helyre került a Halálra táncoltatott lány balladájának négy változata. Az Ethnographiában csak 14 dallam kottája található. Kodály feljegyzései szerint a Mátyusföldi gyűjtés 1905 augusztusában több mint 100 dallam lejegyzését eredményezte. A gyűjtött népdalok publikálása már ugyanezen év szeptemberében megvalósult. A Halálra táncoltatott lány és a Jó estét, jó estét négy változata azt bizonyítja, hogy a 20. század elején már csak töredékes vagy romlott változatok éltek Mátyusföldön. A híres betyárról, Patkóról szóló változat egyéni. A későbbi gyűjtések során feljegyzésre kerülő Patkó Bandiról szóló népdalok mind szövegben, mind dallamban teljesen különböznek a Zsigárdon feljegyzett változattól. A 12 szótagú izometrikus 4 (5) 1 sorzárlatú A A B C szekezetű ereszkedő dallam. Közvetlen variánsával eddig csak egy helyen találkoztam. Azonos sorzárlatú 11 szótagú változatát 1959-ben Udvardon találtam meg. Ott a betyár keresztneve is szerepel. Szövege a következő: 14 A bakonyfa falevele de sárga, Azon történt Patkó, Sándor halála, Patkó Sándort a Bakonyba megfogták, Egyenesen Veszprém alá hajtották. Veszprém alatt nyitva van a nagykapu, Patkó Sándort most kísérik be rajta. Elejbe lép a főhadnagy, kapitány, Hány paripát loptál, Sándor a pusztán? Nem raboltam én el senki gulyáját, Nem loptam én senki ökrét, se lovát. Elhaladtam a nagy hosszú utakra, Kiraboltam a nagy gazdag zsidókat. Látod Sándor, sok zsidót kiraboltál, Az uraknak egy százast sem adtál.

Lerúgom a rézsarkantyús csizmámat, Abbú adok az uraknak egy százast. A további szövegében sem szerepel Patkó Bandi neve és nem arról szól, hogy gazdájának lován hét patkó van. Ez a zsigárdi változat kimondottan betyár ballada. A közismert félnépi Patkó-változatok szövegei nem a betyár életről szólnak. Inkább tréfás szójátéknak tűnnek. A dallama is fél lábbal még népdal. De másik lábbal a városi műdalok talaján áll. Sok szlovák változata is közismert. Íme a Patkó Bandi szövege: Patkó Bandi első szava ez volt, Ki látott már egy lovon hét patkót. Ki nem látott, jöjjön ide láthat, Négyet visel ez a nemes állat. Az ötödik magam vagyok nemde, Kettő meg a csizmámra van verve. Csin-gi-lin-gi, bam-bi-lam-bi, ku-li-pin-gyom, Becs-ke-re-ki kezdetű Zsigárdon gyűjtött dallam első látásra gyermekjáték dallam benyomását kelti. Viszont a második versszak szövege már túllép az első ütem dallamtémájának ismételgetésén és egy szabályos négysoros A B Bv Av sorszerkezetű új stílusú dallamot formáz. A Csillagoknak teremtője szintén zsigárdi dallam. Egy ereszkedő dallamvezetésű izometrikus 5 (1) 1 sorzárlatú dudanóta. Kár, hogy csak egy versszakkal került elő. A Ha bemegyek ihaj szélesen elterjedt A A B A szerkezetű újstílusú dallam Taksonyról. A Törik már a réteket, ezt a szintén tipikus A B Bv A szerkezetű újstílusú népdalt Felsőszeliben találta Kodály. Nincsen széle, nincsen széle a fekete kendőnek Felsőszeli. Szintén A A B A szerkezetű 1 (1) V sorzárlatú újstílusú dallam. Szántani kék, tavasz vagyon Farkasd. Ha az énekes a dallam utolsó sorával nem ugrik fel egy oktávval, egy 8 szótagú izometrikus 5 ( b3) 5 sorzárlatú dallamot kapnánk. Azért hogy én huszár vagyok Zsigárd. Ha felülök, csuhaj, ha felülök Felsőszeli. Gyakran találkozunk olyan véleménnyel, s nem csak egyszerű emberek, de értelmiségiek körében is, miszerint ma már felesleges a nép- 15

dalgyűjtés, hisz ami volt, azt már Bartók, Kodály és tanítványai mind összegyűjtötték. Nézzük meg, mit mond erről maga Kodály Zoltán: Bár lényegében új anyagra már alig számíthatunk; a meglevőnek alaposabb megismerésére, újabb és pontosabb megfigyelésére, a hiányos szövegek kiegészítésére állandóan szükség van. (Kodály Z.:A magyar népzene) Kodály Zoltán első népdalpublikációja az Ethnographia 1905-ös évfolyamában jelent meg. Hat községből 13 dallamot tartalmaz, tehát csak egy kis töredékét annak a másfélszáz dallamnak, amit Kodály abban az évben Mátyusföldön feljegyzett. A válogatás is arra utal, hogy Mátyusföld már akkor sem tartozott a különösen hagyományőrző tájegységek közé. Az összegyűjtött népdalok nagy része új stílusú. Régi stílusú népdalt már ő is csak keveset talált. Hetven évvel később a mai gyűjtő természetesen még kevesebb archaikus dallammal találkozik. A falu társadalmi rétegeződése már a 20. század végén megváltozott. A tehetősebb parasztgazdák zenei ízlése egyre inkább a városi kultúra felé fordult. Jobb módú emberek, - szeretnek dalaikban is különbözni a szegényektől. Tudtuk mi is ezt! mondta 1905-ben egy nemes húsz holdas gazda a Sági bíróné balladájára, de nem kaptunk rajta. Ezek szerint a mátyusföldi falvak tehetősebb gazdáinak ízlése már a XX. század elején a városi nótákhoz igazodott, pedig akkor még nem volt rádió. Ennek ellenére Kodály ugyanebben a községben, Farkasdon egy ritka szép és nagyon régi dallamot is talált. Archaikus voltát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Kodály ezt a dallamot egy, a nyelvrokonainknál, a cseremiszeknél gyűjtött dallammal hasonlítja össze. Hangkészletében, dallamvezetésében, dallamfordulataiban, sok rokonságot mutat a két dallam. De nem csak ez a dal; még számos régi stílusú népdalunkban találunk rokon vonásokat nyelvrokonaink dallamaival. Tanulmányai során megismerkedett a XIX. században kiadott énekgyűjteményekkel, de saját bevallása szerint nagyon kevés olyan dallamot talált, ami megfogta volna érdeklődését és hatott volna rá. Az 1890-es évek végén, a millénium idején egy kiállítás alkalmával felkeltette figyelmét egy sor ház, különböző vidékek viseletébe öltözött alakokkal. Egyik házban egy fali tábla vonta magára a figyelmét. Fehér László balladája volt, egy tucat különféle dallammal, amit Vikár Béla gyűjtött. Ott találkozott először Vikár Béla nevével. Akkor még a nagy zene tanulmánya és a zeneszerzés annyira elfoglalt írja Kodály önéletrajzában, hogy csak mellékesen foglalkoztam népdalokkal. De úgy 6-7 év múlva, 16

mikor disszertáció-témán kezdtem gondolkodni, s a magyar népdalok minden megjelent gyűjteményét már átnéztem, eszembe jutott az a tábla, és fölkerestem Vikár Bélát 1903 őszén. Sokat foglalkoztatott az a gondolat, hogy Kodály Zoltán a zeneszerző és zenetudós miért akarta megvalósítani Liszt Ferencnek a népdalgyűjtéssel kapcsolatos elképzeléseit. Találkozása az élő népzenével már zsenge gyermekkorában megtörtént. A szülői házban szolgáló cselédek, a vasútállomáson hallott parasztok éneke a volt iskolatársainak dalai ott zenghettek fülében. Mindezekre a bennem felmerült kérdésekre választ találtam. A választ a mester hátrahagyott írásaiban, annak önéletrajzi adataiban találtam meg. Szükségesnek tartom a saját szavaival ismertetni elhatározását. A magyar vidéki város tipikus környezetében nőttem fel. Ami zene ott hangzott, belélegeztem a levegővel. Láttam a duhaj mulatozásokat, amik ezeken a helyeken nagyban jártak. Részt is vettem bennük, míg hamarosan rá nem jöttem, hogy a Luther-féle Wein-Weib-Gesangnak (bor-nő-ének) ez a magyar is szószerinti értelmezése, tulajdonképpen a zene méltóságát lealacsonyítja. Hiszen nem jut neki itt fontosabb szerep, mint az alkoholnak. Következett a komoly tanulmányok ideje. A pesti zeneakadémián olyan tanárok, akik magyarul alig, vagy éppen semmit sem tudtak, megtanítottak minket zeneszerző-jelölteket Brahms stílusban, Wagner-stílusban, Bach-stílusban írni. Ki-ki választhatott hajlama szerint. Közben állandóan hangzott a jelszó a közvéleményben, hogy magyar zenét kell írni. Az volt a mi vágyunk is. Igen, de hogyan? Senkinek az egyénisége nem lehetett elég erős, hogy a hatalmas régi idegen zenekultúrák hatása alól kivonja magát. Amit írtak közülünk a legtehetségesebbek is, bizony mind a külföldi stílusok valamelyikének útján járt. Beláttam, hogy hiába van az embernek kisujjában Bachtól Wagnerig az egész külföldi zene, ebből egymagából magyar zenei tradíció nem alakulhat ki, ezek nyelvén nem lehet megírni egy zenei Toldit. Elkezdtem keresni a magyar zenét. Hol kereshettem? Végigtanultam, amit írva vagy nyomtatva találtam, ami magyar zene címére bármilyen jogon igényt tarthatott. Nem elégített ki, nem mutatott új utakat. Egy letűnt kor elsárgult emléke. Megint fiygyelni kezdtem a még élő magyar zenére. Hamar a végére jártam annak a pár száz dallamnak, aminél többet az egész ország cigányprímása nem tudott. Elösmerve azt, hogy ennek egy igen csekély része valóban értékes ősi 17

hagyomány, annál elszomorítóbb volt a többi, és éppen a népszerűbb, mindennapi használatra legkedveltebb része. Fel kellett vetnem a kérdést: van-e még ennek a művészethez köze? Hisz nem egyéb ez a dallamcsoport, mint néhány gazdagabb erű nótaköltőnk, Simonffy, Szirmai formáinak üres sablonos taposása, hogy kimerült bánya, ahol érc helyett csak kavics terem. És magyar ez még? Külsőségekben talán igen. De a sok résen betóduló német kispolgári szentimentalizmus már egészen megfogta. Aki magyar ebben igazán gyönyörködni tud, akkor is, ha jobbat ismer, arra, úgy éreztem, áll a költő szava: Gyermeki báb puha szíve tárgya. De hol van hát az a magyar dal, amely akkor zengett, mikor még más magyar kar menyköve villogott? Ezt kell megkeresni: akkor megvan a kőszikla, amelyre egy magyar zenekultúra vára felépülhet. Azidőben sokat olvasgattam a Magyar Népköltési Gyűjtemény-t, a magyar poézisnek ezt a csodálatos kincsestárát, amelyet oly kevesen ismernek igazán. Egyszerre elém ugrott a kérdés: hol a dallama ennek a tengernyi remek versnek, hisz ezt énekelték! Székely balladák! mikor ezt kimondom, iskolaszagot érzek. Eszembe jut a Beöthy-Greguss, a sok balladai félhomály, Északon a természet zord, délen enyhe stb. Hisz önök is tanulták a gymnázium 5. osztályában. Agyonelemeztük Molnár Annát, Szilágyit és Hajmásit s a többit. Tragédia dalban elbeszélve. Csak egyről feledkeztek meg a tanár urak: éppen a dalról. Hogy ezek tulajdonkép énekdarabok, csak zenében élnek igazi életet. Ők nem tehettek róla: honnan vették volna a dallamokat? Azokból alig egy-kettő vált később ismeretessé, Bartalus gyűjteményében, de soha szélesebb körben. Hol a többi dallam? A felelet önként kínálkozott. Ott feledték, ahonnan a szöveget hozták! Oda kell menni érte. Elindultam hát. Mentem, mendegéltem, idestova 22 éve, de még nem értem a végére. Így kerültem falura, koncertteremből falusi kocsmába. Olykor egy-egy úri hölgy azt kérdezte, hogy bírom ki azt a levegőt? Erre csak azt feleltem: mikor én egy még ismeretlen remek dallamot találok, Arábia minden illatát érzem, még ha történetesen istállóban vagyok is. Viszont ha egy előkelő ház zongoráján, melynek árán kettő-három szegény család házat épített volna, a legalsóbbrendű zenei pornógráfiát látom, akkor érzek olyan rossz szagot, hogy szinte rosszul vagyok. Kodály 1904-ig nagyon elfoglalt volt. Tulajdonképpen kettős tanulmányokat végzett: a Zeneakadémián zeneszerzést és párhuzamosan az 18

Eötvös Kollégiumban magyar-német szakot. A Néprajzi Múzeum egyik udvarra néző kis szobájában voltak elraktározva a népdalgyűjtés hangzó felvételei fonográf hengereken. Kereszty István volt a fonográf hengerek őre. Ahhoz, hogy Kodály meghallgathassa a fonográffelvételeket, Vikár Béla engedélyére volt szükség. 1903 őszén fel is kereste Vikár Bélát. Vikár nem messze lakott a Csillag utcai Eötvös Kollégiumtól. Kodály visszaemlékezéseiben így ír erről a találkozóról: Első kérdése: Nem zsidó ön? Mert azok közül bukkan fel derűre-borúra valaki egy-egy új teóriával a magyar zenéről. Megnyugtattam: sem zsidó nem vagyok, sem teóriám nincs, mert nyomtatott gyűjteményekben lerögzített dalt merevnek, holtnak találom. Erre barátságosan elbeszélgetett, megmutatta a fonográf kezelését, bár néhány lényeges fogást később saját káromra kellett megtanulnom, (pl. hogy csak teljes forgással indítani). Első utamra 1905-ben mégsem vittem fonográfot. Egyrészt nem is adhattak, mert Vikár újra kapott pénzt a minisztériumtól, maga készült Erdélybe, másrészt szerződése volt a múzeummal. Nem remélve, hogy valaki pénzt ad, elindultam a magam pénzén. Egész vagyonom vagy 50 korona volt, amit óraadással szereztem. Merre menjek? Vissza, ahonnan jöttem felidézni a gyermekkori elhomályosult emlékeket. 5 évi egyetemi és zeneakadémiai tanulás után elindultam az egyszerű parasztok közé, tőlük tanulni, amire sem az egyetem, sem a zeneakadémia nem tanított. A galántai állomáson felkereste a jegyszedő-kapus Elek bácsit. Ő ismerte mind a régi lányokat, jórészt falubeliek voltak, elmondta, ki hol él közülük. Felkereste Zsilliéket, akinek két fia Kodállyal járt iskolába és leányukat, aki öccsének tejtestvére volt. Másnap elindult Taksonyba, megkeresni Rozit, aki gyermekkorában annyit énekelt neki. Majd Felsőszeliben Lujzát kereste meg, akit nagy szegénységben talált. Itt a zsidó kocsmáros adott szállást. írja Kodály. Egy szobában aludtunk, azaz virrasztottunk, mert búcsú volt, s a kocsmárosékat folyton felzavarták a legények borért. Majd vándorútját folytatva Pereden Ágnest kereste, majd Zsigárdon Kovács tanító urat, aki közben Pestre került, de a szőlőhegyen megtalálta. Ő mindenkit ismert, és nagy öszszejövetelt rendezett a kocsmában. Ezután Deáki, majd Nádszeg következett. Nádszegről egy kis kitérőt tett a csallóközi Dercsikára. Ugyanis a megyemonográfiában olvasta, hogy Csallóközben még emlékeznek a szentiváni énekre. Ezt ugyan nem találta meg, de helyette két változatát 19

a Fehér László balladának. (Valószínűleg a milléniumi kiállításon látott Vikár Béla által gyűjtött Fehér László balladák változatait kereste.) Ez a kis kitérő Dercsikára nem volt túl eredményes, mert a két Fehér László balladának csak töredékét találta meg. Mindenki, aki népdalgyűjtéssel foglalkozik, tudja, hogy a gyűjtés eredménye sokban a gyűjtés időpontjának megválasztásán múlik. A mester is csak később jött rá, hogy a nyári időszak, amikor a legnagyobb mezőgazdasági munkálatok folynak, nem a legalkalmasabb. Ugyancsak sok múlik a véletlen szerencsén is. A Fehér László balladájának teljes és archaikus változata ott volt, csaknem egy karnyújtásnyira. Ma már nehéz kinyomozni, hogy miért maradt ki a Galánta környéki kutatásából Kis- és Nagymácséd és Vága, hiszen 60 évvel később még sokan tudták Vágán és Nagymácsédon a ballada teljes változatát. Mintegy 150 dalt gyűjtöttem két hét alatt írja Kodály. Mindig gyalog. Kis hátizsákkal, a legrosszabb táplálkozási és lakásviszonyok közt. De ez volt az elkerülhetetlen lecke, amit saját bőrén tanulhat csak meg mindenki. (Minden fáradtság ellenére frissebb volt ez az út négyheti tengerparti nyaralásnál.) Gyűjtésem javát ősszel elvittem Sebestyénhez (A Magyar Néprajzi Társaság Ethnographia szerkesztője dr. Sebestyén Gyula), ő Kereszty István válogatása alapján még az az évi Ethnographiában közölt 15-öt. Érdekes, hogy a»kalapom a Tiszán«nem került a választékba, pedig az nyilván honfoglalás óta élt szakadatlan azon a helyen. Jelentőségével magam sem voltam akkor még tisztában. 20

Népdalgyűjtés a két világháború között Intézményes foklórgyűjtés akkor sem volt. A Komeský Egyetem mellet ugyan megalakult egy Állami Népdalkutató Intézet (Štatný ústav pre ľudovú pieseň). Ennek a szlovák tagozata mellett egy magyar és egy kárpátaljai részlege is volt. A népdalgyűjtés megszervezésében csak az előkészületekig jutottak. A szlovák népzene kutatásának sorsáról és eredményéről nincsenek értesüléseim. A nemzetiségi népdalkutatás előkészületeiről találtam hiteles dokumentumokat. Magyar vonalon a kutatómunka csak az előkészítés stádiumáig jutott el. Kérdőíveket készítettek, melyeket eljuttattak a magyarok lakta falusi iskolák igazgatóinak. Lipcsey Gyulától, aki abban az időben az egyetem hallgatója volt sikerült néhány ilyen kérdőívet szerezni és azokról másolatot készíteni. A kérdőívet a Csehszlovákiai Állami Népdalintézet Csehszlovákiában Szlovenszkói szakosztály Komenský Egyetem (Bratislava, Safárik tér 12. sz.) adta ki 1939 márciusában, Dr. Orel Dobroslav egyetemi rendes tanár, elnök és Dr. Vážný Vencel egyetemi rendes tanár, titkár aláírásával. A 3. sz. kérdőívet Szlovenszkó és Kárpátalja részére nyomtatták. Az egyik mátyusföldi kérdőívet a feketenyéki iskolaigazgató Kaprinay Sándor töltötte ki 1938. május 30-án. Akkor a helységet Čierne Nekyjenek nevezték. A kérdőívben feltett kérdésekre Kaprinay Sándor igazgató pontos és kimerítő válaszokat adott. Az adott válaszok alapján általános képet kapunk a falu társadalmi és kulturális életéről. A táncmulatságokon többnyire cigányzenekarok muzsikáltak, tehát parasztzenekar nem volt a faluban. Ugyanabban a pontban feltüntetett leggyakrabban játszott dallamok felsorolása alapján kiderül, hogy a legnépszerűbb dalok a 19. század magyarnótái és csárdás dallamai voltak. A vallásos népénekeket búcsújárásokkor és temetéseken énekelték. Gazdag anyaggal szolgát a kérdőív az éjjeliőrök énekléséről. Az egyik bakter-kiáltás dallamát lekottázta az igazgató tanító. Éjfélkor itt sem kiáltottak. A függelékben közreadjuk az egyik kitöltött kérdőív másolatát. 21

A kérdőív nagy segítsége lehetett volna a tervezett népdalkutatásnak. A 31 kérdés kimerítette a folklórkutatás majdnem minden ágát. Sajnos a tervezett kutatómunka nem valósulhatott meg, mert az 1938-as politikai események, Csehszlovákia kettészakadása, és az első bécsi döntés megszakította a tervezett kutatómunkát. A gyűjtés még abban az esetben sem valósulhatott volna meg, ha lett volna egy zeneileg képzett társaság, akik le tudták volna kottázni a megtalált dallamokat. Tehát a két világháború közötti kutatómunka csak egyes lelkes gyűjtők magánszorgalmából valósult meg. Pongrácz Zoltán 22 Gyűjtés és dallamlejegyzés A diószegi születésű Pongrácz Zoltán a 30-as években a Budapesti Zeneakadémián zeneszerzést tanult. Kodály Zoltán indíttatására Diószegen és környékén jegyzett fel népdalokat. Kodály Zoltán tanítványai közül számos kitűnő zeneszerző, vagy zenetudós lett országos vagy világhírű. Többen fiatal korukban népdalok gyűjtésével is foglalkoztak. Közülük Lajtha László, Molnár Antal, Kerényi György a mai Szlovákia területén is megfordult. Egy tanítványa, aki világhírre tett szert, Mátyusföldön született, mégpedig Pongrácz Zoltán, 1912. február 5-én, Diószegen. Pongrácz Zoltán az 1930-as évek elején Kodály Zoltán tanítványa volt a Zeneakadémián. A Tudományos Akadémia részére Kodály megbízásából több mint hatszáz népdalt gyűjtött Mátyusföldön és a Csallóközben. Gyűjtésének eredménye csak részben jelent meg különböző kiadványokban. A Virágos sorozat Bárdos Lajos szerkesztette Gyöngyvirág, 92 Magyar népdal című füzetében két Diószegen, és egy Naszvadon gyűjtött népdal lejegyzését találjuk. Mindhárom az egész magyar nyelvterületen szélesen elterjedt dallam lett. A Patkóéknál Patason, vagy a Pozsony mellett kezdősorú, az énekkarok műsorában ma is nagyon közkedvelt énekkari szám. A Sókszelőcén gyűjtött betlehemes játékát Volly István közölte a Népi játékok című gyűjteményében. Érdekes módon a Magyar Népzene Tára II. kötetében a Jeles napok-ban hiába keressük ennek a teljes értékű karácsonyi szokásnak a leírását.

Pongrácz Zoltán népdalgyűjtésének egy töredéke a zeneszerző diószegi rokonainak jóvoltából megtalálható a Csemadok Népzenei adattárában. A Magyar Kórus 1935-ben három kétszólamú népdalfeldolgozását adta ki nyomtatásban. A Diószegen gyűjtött Híres madi csárda, a Deákin gyűjtött Víz, víz, víz kezdetűt és a kismácsédi Hív bennünket kezdetűt. Pongrácz Zoltán a Liszt Ferenc Zeneakadémián, zeneszerzői szakon Kodály Zoltán növendéke volt. Majd ösztöndíjasként, Bécsben, Salzburgban és Berlinben karmesteri tanulmányokat folytatott. Pályája kezdetén az Operaházban volt korrepetitor, később a Magyar Rádió karnagya és zenei rendezője lett. 2007-ben bekövetkezett halála után volt tanítványa Kövecs Imre: Emlékeim Pongrácz tanár úrról c. írásában a következőket olvastam: Néhány éve tőle tudtam meg, hogy az állam politikai okok miatt nem alkalmazta mint tanárt, ezért Csanádapácán kántorkodott. Ekkor Kodály emelte fel szavát érdekében Révai József miniszternél a következőképpen: Vizsgálják meg Pongráczot! Ha háborús bűnös, végezzék ki, ha nem, nevezzék ki. Egy hónappal később kinevezték Békéstarhosra tanárnak. Innen került a Debreceni Zeneművészeti Szakiskolába, ahol zeneelméletet és zeneszerzést tanított. 1975-től 95-ig a Zeneművészeti Főiskolán az elektronikus zeneszerzés tanára volt. Az Elektro-akusztikai Nemzetközi Zenei Szövetség egyik alapítója, a nemzetközi igazgatóság tagja volt. 1988-ban mesteri fokozatot szerzett. 1992-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja, 1996 és 2000 között alelnöke volt. 1992-ben elnyerte az érdemes művész címet és megkapta a Magyar Köztársaság Érdemrend tiszti keresztjét. Erkel Ferenc-díjjal 1996-ban tüntették ki. Operákat, oratóriumokat és kantátákat komponált. Elméleti munkássága is jelentős, több könyve jelent meg a mai zenéről és hangjegyírásról, valamint az elektronikus zenéről. Ismerem én is a folklórt mondta egyik beszélgetés alkalmával 1995- ben Nem lehet ma mindent Bartók és Kodály szempontjából nézni. Az a kiindulópont, de túl kell lépni rajta. Nem megtagadni, hanem továbbfejleszteni. Ezen van a hangsúly. A zeneszerzőknek át kell térniük más eszközök használatára. Én ilyen módon fejlesztem tovább. (Elektronikus zene) Vagy amint Gorkij mondja: A hagyományt nem heverőnek, hanem ugródeszkának kell használni! 23

Manga János Manga János Ipolypereszlényen született 1906-ban, 1977-ben Budapesten halt meg. Tanulmányait Pozsonyban kezdte, majd a kolozsvári egyetemen bölcsészdoktorátust szerzett 1941-ben. A két világháború között Csehszlovákiában élt. Pozsonyligetfalun kezdte tanítói pályáját, majd több felvidéki magyar helységben tanított, többek között Ógyallán is. Főleg az Ipoly és Garam mente, a Zoborvidék és Mátyusföld magyarlakta községeiben végzett néprajzi gyűjtéseket. A harmincas években több csehszlovákiai magyar folyóiratban publikált. Publikációiról fontos bibliográfiával nem szolgálhatok, de a Bibliotheca Hungarica adattárából Presinszky Lajos jóvoltából megkaptam egyes publikációinak fénymásolatát. Tudomásom szerint sem Magyarországon, sem nálunk nem foglalkozott érdemben senki Manga János szakmai tevékenységével. A két világháború között megjelenő Magyar Írás c. folyóiratban már megjelent néhány írása. 1936-ban a májusi számban jelent meg Ipolyvölgyi és Csallóközi népdalok című írása. Ugyanebben az évben jelent meg Pogánykori emlékek az Ipolyvölgyi palóc népéletben. Ugyancsak ebben a folyóiratban, 1938-ban írt egy cikket a boszorkányhitről. Legjobb tudomásom szerint azokban az években még két folyóirat foglalkozott a csehszlovákiai magyar folklórral: a TÁTRA, amely a magyar élet és irodalom szlovenszkói szemléje volt, és az Új Élet. A TÁTRA közölte Manga János Népzenegyűjtés Nyitra vidékén című írását. Az Új Élet 1938-ban közölte Népzenénk karácsonyi dallamai-t. A publikációin kívül a pozsonyi rádió magyar adásának első szerkesztői között, már a harmincas évek derekán, helyszíni közvetítéseket szervezett az Ipoly-vidéki népi szokásokról. Azokban az években, amikor még nem létezett hangfelvevő készülék, a helyszíni közvetítéseket telefonon keresztül bonyolították le. Tehát az egész helyszíni közvetítés élő adásban ment. Ma, amikor a rádióriportok és helyszíni közvetítések hangfelvételről kerülnek az adásba, el sem tudjuk képzelni milyen gondos előkészítő munka előzte meg az ilyen helyszíni közvetítéseket. Maga a telefonösszeköttetés, annak bebiztosítása, a szereplők felkészítése, az egész adásnak a forgatókönyv szerinti bebiztosítása nemcsak gondos előkészítést igényelt, de feltételezett kockázattal is járt. Első népdalpublikációja1935-ben jelent meg, Nótafa címen. A 60 24

népdalt tartalmazó, az un. stencilezett sokszorosított technikával készült füzet tulajdonképpen válogatás az addig közreadott népdalokból, kivéve 23 dallamot, amit Manga János gyűjtött, sajnos a gyűjtés helyének megjelölése nélkül. A kiadvány előszavában a következőket írja a szerző: A gyűjtemény célja, hogy megtartsa továbbra is ezeket a kincseket, átadja a szlovenszkói magyar tanítóságnak, akik az iskolán keresztül szószólói annak a dalnak, amely évszázados tradíciókat őrzött meg nemzetünknek és amely Bartók Béla a magyar népzene fontosságának első felismerője szerint a magyar parasztság önállóságának és művészi erejének legjobb bizonyítéka. Ozsvald Árpád hagyatékában találtam rá a Nótafa egy példányára, amelyben Manga János dedikációja is megtalálható. A dedikációban megnevezett Antal Sándor 1921-től Csehszlovákiában élt, mint a nemzeti kisebbségek szószólója, a pozsonyi Népújság szerkesztője volt (1923-38). Azt hiszem a magyarországi szakma számára is új információt jelent Manga János népdalpublikációja, valamint a csehszlovákiai magyar folyóiratokban megjelent írásai. Jellemző, hogy akkor sem akadt a kiadók között, aki népdalkincsünk közzétételét nyomtatásban, anyagilag is támogatta volna, pedig a szerző a kiadvány előszavában a szlovenszkói magyar tanítóságnak ajánlotta a gyűjteményt. Manga János, a magyar és a szlovák népszokások interetnikus kapcsolataival és 1945 után a magyarországi szlovákok néprajzával is foglalkozott. A Zoborvidéki lakodalmas énekek című szakdolgozatában példákkal támasztja alá a Nyitra-vidéki szlovák és magyar lakodalmi énekek kölcsönhatását. Valószínűleg ő volt, aki a két menyhei énekest ajánlotta a PÁTRIA hanglemezsorozat felvételeihez. A Magyar Népzene Tára, Kiss Lajos által szerkesztett III. kötetében megtalálhatjuk az általa gyűjtött lakodalmi szokásokhoz kötött népdalokat. A MNT I. kötetében a Gyermekjátékokban is számos helyen találkozunk a nevével. Az Ógyallán gyűjtött játékdallamok között a felnőttek dallamvilágából lecsúszott és játékdallammá módosult balladás dalt is találunk, az Egyszer egy királyfi mit gondolt magában kezdetűt, amit sok helyen, valószínűleg a publikációk hatására dramatizálva is előadtak. 25

26 Manga János tanulmányai: Szakdolgozat: Zoborvidéki lakodalmas énekek. Magyar Néprajzi Társaság. In. Emlékkönyv Kodály Zoltán hatvanadik születésnapjára Bp.1943. Ünnepi szokások a nyitramegyei Menyhén Bp.1942. A magyar katolikus népélet képekben Bp.1948. Ünnepi szokások az Ipolymentén Bp. 1960. Magyar népdalok, népi hangszerek Bp. 1969. Z minulosti Veňarcu Bp.1978. Népdalgyűjtés 1938 és 1945 között a) Az önálló Szlovák köztársaság területén b) A Magyarországhoz csatolt területen a) Az önálló Szlovák köztárság területén a Nyitra-környéki szórvány magyarság körében volt eredményes folklór gyűjtés. Arany A. László tanítványa Putz Éva tevékenykedett ezen a téren. b) A visszacsatolt területen Gútán, Molnárné Csízi Jolán, valamint az érsekújvári gimnázium tanára Dr. Bakos József foglalkozott folklóranyag gyűjtésével. Manga János, aki azokban az években Ógyallán tanított, szintén értékes népzenei anyaggal gazdagította népdalkincsünket. Molnárné Csízy Jolán Népzenekutatásunk úttörői Bartók Béla és Kodály Zoltán az új magyar művészi zene alapkövének tekintették a magyar népdalkincset. Tanítványaik szintén vagy zeneszerzők, vagy zenetudósok voltak. Mind szoros kapcsolatban álltak az új magyar művészi zene hazai és külföldi megismertetésével. Csak a XX. század derekán, amikor Kodály a népzenekutatást tudományos alapokra helyezte, bővült a kutatók tábora néprajzkutatókkal, tánckutatókkal, népzenekutatókkal. Mindezek hivatásos kutatók voltak. Rajtuk kívül akadtak szép számmal pedagógusok is, akik tanítványaik közreműködésével bővítették népzenei hagyományunk kincsestárát. Ezek közé tartozott Molnárné Csízy Jolán, aki az első bécsi döntés után került Gútára, ahol számtant és mértant tanított 1945-ig. Ne-

vével először Bárdos Lajos Gyöngyvirág című publikációjában találkoztam (a Zeneműkiadó Vállalat 1959-ben kiadott sorozatában). Az itt közölt 92 népdal közül 8 származott Gútáról. Valószínűleg a dallamok különleges szépsége ragadta meg Bárdos Lajos figyelmét, akárcsak Karai Józsefét is, aki az 1980-as években a nagymegyeri Bárdos Lajos- és a dióspatonyi Barátság kórusnak komponált Menyasszony, vőlegény című népdalfeldolgozásában is felhasznált két Gútán gyűjtött dallamot. Nincs tudomásom róla, hogy a gútai dallamok hogyan kerültek el Budapestre a Zenetudományi Intézet dallamtárába. A jelenlegi népzenei osztály tudományos dolgozói sem tudtak felvilágosítást adni Molnárné Csízy Jolánról. Szerencsére a világhálón megjelentek a gútai II. Rákóczi Ferenc alapiskola honlapján a volt tanítványok visszaemlékezései. Benninghaus Iván így emlékezik: Molnár János igazgató csak néha foglalkozott velünk. Hideghéty Antal kántortanító volt. Karéneket tanított, orgonált a templomban és vezette a gútai zenekart. Borka Annával együtt sokat foglalkoztak Gúta eredetével és történetével. Izgatta őket a jász ősök lehetősége. Sok évvel később megörvendeztettem Jolán nénit Gútán gyűjtött duda nótáimmal, melyeket tudomásom szerint nyomtatásban is megjelentetett. Ezek szerint a dallamok lejegyzője valózszínűleg Benninghaus Iván lehetett. Leányának, Molnár Editnek viszszaemlékezése: Az öreg iskolának csak két évig voltam tanulója. 1946 augusztusáig éltünk Gútán. Az én időmben az iskola a község egyedülálló kulturális centrumának számított. Más helyi értesülésekből jutott tudomásomra, hogy az akkori polgári iskola több műsoros est rendezésekor a gútai népdalokat is műsorra tűzte. Az 1939-1945 közötti kulturális élet részletes feltárására olyan fiatal egyetemi hallgatók vállalkozhatnának, akik e témából szakdolgozatot is írhatnának. Dr. Bakos József A háború alatt 1945-ig az érsekújvári főgimnázium tanára. Népi gyermekjáték-dallamokat gyűjtött növendékeinek közreműködésével, ami 1953-ban az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent Mátyusföldi gyermekjátékok címen. A könyv megjelenését követően rövid időn belül 27

forgalmazását betiltották, a könyvesboltokból begyűjtötték és bezúzták, mert a könyvben faji csúfoló mondókák is voltak. Csak néhány példány található az Országos Széchényi Könyvtárban, az MTA Zenetudományi Intézet Népzenei Osztályán valamint néhány példány magánkézben. A Magyar Népzene Tára I. kötetében csak az énekelt gyermekjáték hagyomány található meg. A Magyar Néprajzi Lexikonban a következő szöveg található: Bakos József (Vily-puszta, 1912 ) tanszékvezető főiskolai tanár az egri Tanárképző Főiskolán, a nyelvtudományok kandidátusa (1964), tanulmányait a debreceni tudományegyetemen végezte. Középiskolai tanár és tanulmányi felügyelő (1936 51), főiskolai tanár 1952 ). Kutatási területe: comeniológia, szakszókincsvizsgálat, folklór, néprajzi-népnyelvi bibliográfiával is foglalkozott. Fő művei: Bodrogköz- Hegyalja és Hegyköz néprajzi irodalma (Sárospatak, 1947) A pataki múlt hétköznapjai (Adalékok Sárospatak gazdaság és folklórtörténetéhez, Sárospatak, 1950 ) Mátyusföldi gyermekjátékok (Bp. 1953) Az egri régi szőlőművelés szókincse (Folkórtörténeti, néprajzi vonatkozásokkal, Eger 1969) 28