Nagy Emilné dr. Göllner Mária Az igazi Rózsakeresztesség keletkezéséről és működéséről A kezdet. Rudolf Steiner azt mondja a Rózsakeresztes Kereszténységről 1911. szeptember 27-én és 28-án tartott két előadásában, hogy a rózsakeresztes mozgalom szűkebb értelemben a XIII. században kezdődött. Ez azt jelenti, hogy korábban már hosszú ideje előkészült az, ami azonban csak a XIII. század közepe óta tette lehetővé működését az emberek között egy olyan különleges tett következtében, amit ez az előadás ír le részletesen. A különleges tett abból állt, hogy egy alkalmas személyiség előkészült a rózsakeresztes mozgalom hordozására és vezetésére. Ez a személyiség már élt a Golgotai Misztérium idején is, és rákövetkező inkarnációiban alázatos érzületével, bensőséges, Istennek szentelt életével készült elő rózsakeresztes missziójára. A XIII. században kapta meg a további felkészítést ennek a missziónak a beteljesítésére. Akkor azonban csak rövid ideig időzött a Földön, és még nem kezdte meg rózsakeresztes tevékenységét. Ez a XIV. században történt meg, következő inkarnációjában, ami nagyon hosszú ideig tartott. Ekkor alapította meg a rózsakeresztes testvériséget, és kapta meg a Christian Rosenkreutz nevet. A Formaszellemek. Rudolf Steiner Okkult történelem c. könyvének negyedik előadásában az 1250-es évet egy bizonyos szemszögből tekintve rendkívülien fontosnak nevezi, ami bizonyos mértékben az Atlantiszi vízkatasztrófa özönvízként is ismert ellenpólusának is tekinthető. Ez a katasztrófa teljesen megváltoztatta a Föld arculatát, az atlantiszi kontinens eltűnését, és a jégkorszak kezdetét eredményezte. A Föld fizikai konstellációjára gyakorolt legerősebb makrokozmikus hatás okozta ezt a hatalmas változást. Ezért ugyanakkor ezeknek a formáló lényeknek, akik a nagy fizikai változásokat előhívták, a Formaszellemeknek [Exusiai] a befolyása a leggyengébb volt az emberi szellemre. A Föld ezen legnagyobb fizikai befolyásoltságának ellenpólusát az 1250-es évben találjuk meg, amikor is éppen az ellenkezője történt annak, ami az atlantiszi katasztrófa idején. A Krisztus utáni 1250-es év körül a fizikai világra a Formaszellemek a legkisebb, az emberi szellemre azonban a legnagyobb befolyást fejtették ki. Az atlantiszi katasztrófa ellenkezője következett be. A Formaszellemek most erős hatást gyakoroltak az ember bensejére, és figyelmét, érdeklődését azokra a titkokra irányították, amelyek a természeti hatások és a szellemiség összefüggésében működnek. A Formaszellemek ezen impulzusaiból, amelyek a lelket szellemi értelemben, szellemileg irányították a természetre és annak működésére, született meg a rózsakeresztes mozgalom. Ahogy Rudolf Steiner kifejti, kb. 400 évig tart, amíg egy ilyen hatalmas szellemi roham hat, ezután következik a szellemi hatás lecsillapodása. Így történt, hogy 400 év leforgása után a rózsakeresztes mozgalom mellett és azon kívül elkezdődött a materialista tudomány élete, amely elfedte a szellemet, és csakis a külső természeti jelenségeknek szentelte magát, míg a rózsakeresztesek mindig a lét mindkét oldalát egymással összekapcsolva élték át és kutatták. -1-
A Mars-probléma. A materialista természettudományos fejlődést az is előkészítette és előmozdította, hogy a XIII. század második felétől kezdve 300 évig Samael, a Mars arkangyala működött, mint korszellem az akkori nagy korszellem, egy Arché birodalmában. Akkoriban a Mars-szféra még nem volt teljességében áthatva a krisztusi erővel, és a belőle leáradó befolyások az emberek szociális, szellemi, morális életében ellene működtek annak megvalósításában, ami Krisztusból indult ki. Így fogalmazódott meg Christian Rosenkreutz számára a kozmikus jelentőségű kérdés a rózsakeresztes mozgalom elindításával kapcsolatban. Mit lehet tenni a Mars-szférából kiinduló veszély elhárítására? Hogyan lehetne ennek a szféráját áthatni a Krisztus-erővel? Ennek a kérdésnek a megoldását Christian Rosenkreutz a XVII. században, pontosabban az 1604. évben találta meg. Ekkor küldte Buddhát [természetesen a szellemi világból] keresztény tanítóként a Marsra. Ezt a tettet Rudolf Steiner a fent említett neuchatel-i előadássorozat folytatásában, az 1911-ben és 1912-ben különböző helyeken Christian Rosenkreutz missziója címen megtartott, és egy füzetben megjelent előadásában mondja el. Ennek a kozmikus tettnek külső jele 1604-ben a Nova felvillanása volt a Kígyócsillagképben. E néhány szóból is kiderül az, hogy a rózsakeresztesség egy kozmikus és egy ezoterikus kereszténység erőit hordozta magában. Ennek a kereszténységnek a felélesztésére és továbbfejlesztésére többféle okból is sürgősen szükség volt. Azáltal, hogy a kereszténységet a IV. században államvallássá nyilvánították, képviselőiben eluralkodott a hatalmi princípium. Ez a keresztények közötti vég nélküli viszálykodáshoz, háborúkhoz és vérontáshoz vezetett. Ugyanezt eredményezte a skizma (szakadás), ami a IV. században a dogmák miatti véleménykülönbségekből kiindulva, 1054-ben teljes áttöréshez vezetett. A legnemesebb impulzusokból kiinduló kereszteshadjáratok eszméje a velencei 4. hadjárat következtében teljesen megsemmisült, és a gyermekek kereszteshadjárata tragikusan végződött. A Grál-impulzus visszahúzódott. Az ezoterikusan gondolkodó albigenseket és katárokat eretnekeknek nyilvánították, és kiirtották. A hétfokú keresztény beavatási út csak a visszavonultan élők számára volt lehetséges. Ez és még egyéb jelek, például az arabizmus győzedelmes bevonulása több európai főiskolába is arra mutattak, hogy a kereszténység katasztrofális krízisbe került. Megmentését és továbbfejlesztését Christian Rosenkreutz vezetésével a rózsakereszteseknek kellett előkészítenie és megvalósítania. Az áthatolhatatlan sötétség. A formaszellemek tevékenysége rövid időre megszakadt. Rudolf Steiner gyakran beszélt Christian Rosenkreutz missziója c. fent említett előadásában az emberiség XIII. századi szellemi konstitúciójáról. Ezt a korszakot nemcsak az jellemezte, hogy a misztériumhelyek beszüntették tevékenységüket, és kialudt a természetes szellemi látás, hanem az is, hogy egy rövid időre teljes sötétség borult a megvilágosodott szellemekre, a beavatottakra. Akkoriban mindaz, amit a szellemi világról tudni lehetett, abból az áthagyományozásból, vagy emlékezésből származott, amit beavatottak megőriztek korábbi élményeikből, de egy rövid ideig még ők sem voltak képesek a szellemi világba betekinteni. A teljes elsötétedésnek ez a rövid korszaka jelenlegi civilizációnk jellegzetességeit készítette elő, ami a szellemi világtól elválasztva, egyoldalúan épül az intellektualizmusra. A XIII. századra hárult az a feladat, hogy ennek az elsötétedésnek a hatásait legyőzze, és megtalálja az új utat a szellem fényéhez. -2-
A XIII. század szellemi nagysága. A XIII. századot csodálatos nagyság, szellemi tettek ritkán előforduló gazdagsága, és tiszteletreméltó személyiségek megjelenése jellemezte. A nagy bőségből csak néhányat említünk, hogy emlékeztessünk ennek a századnak a hatalmasságára és nagyságára, miután a sötét oldalát már ismertettük. A század elején áll Joachim di Fiore, cisztercita rend-alapító, tanait a 3 korszakról halála után elítélték. Őt követik a gyermek-kereszteshadjárat mártírjai és a szentek, Assisi Ferenc, Magyarországi Erzsébet, Lajos francia király. Azután lépnek fel a nagy, átfogó szellemek, mint Albertus Magnus, Aquinói Tamás, Brunetto Latini, Jacob de Voragine. Végül a felülmúlhatatlan művészek, a két Pisano, Cimabue, Giotto, Dante. A lovagrendeket ekkor még nem buktatták meg. A Grál és a Rózsa költői, Chrestien de Troyes, Conrad Fleck, Wolfram von Eschenbach megteremtik alkotásaikat. Ezt a felsorolást ki kellene terjeszteni Európa valamennyi országára, hogy megsejthessük a történelmi háttér igazi nagyságát, amelyen belül a rózsakeresztesség megalapítása végbement. A célok. Hatalmas kozmikus és történelmi konstellációból születik meg a rózsakeresztesség. Távoli, magas célok felé tör, és ezek érdekében működik. Ide tartozik a már említett spirituális természettudomány. Továbbá a tudomány, a művészet és a vallás újraegyesítése, beleértve valamennyi vallás egyesítését. Valamennyi törekvésük a Feltámadott Krisztus iránti szeretetben gyökerezik, aki a szükséges erőt is megadja. A rózsakeresztesek által kiválasztott szimbólum, a Rózsakereszt, különféle mély értelmet rejt magában. A kereszt, amin Krisztus halott teste függött, arra a tényre utal, hogy Ő meghalt az emberiségért. A rózsákkal körülvett keresztfa arra emlékeztet bennünket, hogy Krisztus feltámadt értünk a halálból. Az emberhez viszonyítva a rózsakeresztet úgy is átélhetjük, hogy a kereszt fája az elhaló testet, a rózsák a magasabb Ént szimbolizálják, amely a jelenleg még szenvedélyes vért egykor a rózsa szent nedvévé alakítja át bennünk. A rózsakeresztesek magasztos céljai nem fordítanak el a gyakorlati élettől. Ellenkezőleg, a rózsakeresztesség azt a célt tűzte maga elé, hogy az élet valamennyi területére segítően és egészségesítően nyúljon bele. A rózsakeresztes iratok. A régi rózsakeresztesek tevékenysége teljes csendben és titokban ment végbe. Érvényben volt egy olyan törvény, hogy tanításuk és működésük nyilvánosságra hozatala mindenkor csak 100 év múlva megengedett. Christian Rosenkreutz a XIV. században megkezdett hosszú inkarnációját a XV. században fejezte be. Száz évvel később, a XVI. század végén születtek olyan emberek, akik a rózsakeresztesek történetéről, élményeiről és tanításairól valóban összefoglaló írásokat tudtak megfogalmazni és nyilvánosságra hozni. Johann Valentin Andreae (1589-1654) főbb művei: Christian Rosenkreutz alkémiai menyegzője; Fama Fraternitatis; Confescio Fraternitatis. Robert Fludd (1574-1637) angol orvos és természettudós, Andreae kortársa volt. Egy írásában a rózsakereszteseket veszi védelmébe. Ez azért volt fontos, mert állandóan sarlatánok és csalók léptek fel, akik rózsakereszteseknek nevezték magukat, és az igaziaknak hatalmas károkat okoztak. Andreae és Fludd művei a XVII. században jelentek meg. A XVIII. század végén, 1788-ban ismét megjelent egy átfogó mű Theosophus címen. Száz évvel később Helena Blavatsky megírta Isis Unveiled c. művét, ami szintén sok bölcsességet tartalmazott, bár alkotója később teljesen eltávolodott a -3-
rózsakeresztes szellemiségtől. Goethe ismerte a rózsakeresztesség szellemi alapjait. Ez kiviláglik Die Geheimnisse (Rejtelmek) c. költeményéből, melyet 1784-ben, 35 éves korában írt. Ebben hangzik el a kérdés: Ki fűzte a kereszthez a rózsákat? A rózsakeresztesek belső élete. A rózsakeresztes testvérek nem viseltek papi öltözéket, nem éltek visszavonultan, hanem újra meg újra kivonultak a világba, hogy az emberiség üdvére az emberek között működjenek. Ezt a missziójukat természetesen csak akkor tudták teljesíteni, ha belső fejlődésükben megfelelően haladtak, és ezt teljes csendben és titokban végezték. A rózsakeresztesek szellemi fejlődése, beavatása, a rózsakeresztes meditációból indult ki, amit mai formájában Rudolf Steiner ír le könyveiben. Ilyen A szellemtudomány körvonalai, a Makrokozmosz és mikrokozmosz és A Rózsakeresztesek Teozófiája, ahol a tizennegyedik előadásban a beavatás fokait imígyen adta meg: 1. Stúdium 2. Imaginatív megismerés 3. Az okkult írás olvasása, vagy inspirált megismerés 4. A bölcsek kövének elkészítése 5. A mikrokozmosz és a makrokozmosz közti analógia átélése 6. Beleélés a makrokozmoszba 7. Isteni boldogság A testvérek a szellemi világból az első kinyilatkoztatást és tanítást nem gondolatok, vagy fogalmak, hanem szimbólumok formájában kapták. Rudolf Steiner A középkor misztériumhelyei könyvének harmadik előadásában magával ragadóan írja le, hogy mindez hogyan történt. Ezek a szimbolikus kinyilatkoztatások azokat az első képeket tartalmazták, amelyek közölték a rózsakeresztessel a szellemi világról való tudnivalókat. Ezek a szimbolikus kinyilatkoztatások valamiféle filozófiát, teozófiát, orvostanulmányt tartalmaztak. A feladat abból állt, hogy ezeket a tartalmakat a szimbólumokból kihámozzák és átültessék a mindennapi életbe. Szociális tevékenységük. A XV. századtól kezdve, és azután a XVIII. századig a rózsakeresztesek mint gyógynövénygyűjtők és gyógyítók vegyültek el a nép között. Addig maradtak hallgatagok és szófukarok, amíg nem kaptak valamiféle karmikus célzást. Akkor kezdtek el igen óvatosan beszélni. Ekkor a nép felfedezte, hogy személyükben bölcsek vannak köztük. Ez a bölcsesség azonban nem hasonlítható a mai szellemtudományhoz, hanem együttérző, szívbéli szavakban nagy horderejű morális, de nem szentimentálisan elhangzó tanításokban, és közmondásszerű szófordulatokban nyilatkozott meg. Az igénytelen bölcsek közül sokan vitték magukkal a rózsakeresztes ábrák egyszerű kiadásait és ezeket megmutatták az embereknek. Eközben beszélgetések jöttek létre és olyan érzések ébredtek fel bennük, hogy barátként váltak el egymástól. Mindennek hihetetlenül mély utóhatása lett. Szociális tevékenységük egy másik módja abban állt, hogy képszerű meséket és mondaszerű elbeszéléseket ültettek a népbe, amit azután tovább meséltek, és dalba is foglaltak. Ilyen módon ültették a lelkekbe a szellemi világ és lényeinek, valamint elődeik képét. -4-
Christian Rosenkreutz hívása. A rózsakeresztesség felépítésében lényeges tényező, ahogy Christian Rosenkreutz tanítványait elhívja, ahogyan az erőt adja számukra, hogy a testvéri közösség magas céljaiért képesek legyenek működni. Ezt Rudolf Steiner a két neuchatel-i, valamint a Christian Rosenkreutz missziója c. előadásaiban írja le és hozzáfűzi: Jó lenne, ha elmúlt életünket ebben az irányban vizsgálnánk meg, mert olyan élményekre bukkanhatunk, amelyek szellemi hovatartozásunkra és Christian Rosenkreutz-al kapcsolatos feladatainkra adhatnak fontos felvilágosításokat. Utószó a baseli Goethe-Zweig számára Ennek a vázlatnak a fejezetei Christian Rosenkreutz és körének kizárólag azzal a tevékenységével foglalkoznak, amely a keresztény időkben ment végbe. Ez az utószó az olvasókat abba a Krisztus előtti korszakba vezeti el, amikor Christian Rosenkreutz még nem viseli ezt a nevet, de jelentős inkarnációt él meg, és egy máig is érvényes mondással ajándékozza meg az emberiséget. Rudolf Steiner ezt a mondást 1904. november 4-én, Berlinben idézi a Rózsakeresztesek misztériuma c. előadásában, és hangsúlyozza, hogy ezt Hóseás próféta könyvében találhatjuk meg. Így hangzik: Aki szelet vet, vihart arat. Rudolf Steiner utolsó előadásáról szóló emlékirataimban található meg a Hóseás próféta és János evangélista c. fejezetben az összefüggés a Hóseás próféta által Kr. e. 800-ban feljegyzett mondás és János Apokalipszisének a távoli jövőbemutatása között. [In: Michaeliták; Arkánum Szellemi Iskola, 2000.] Ugyanebben a berlini előadásban Rudolf Steiner kiemeli, hogy Christian Rosenkreutznak már a korai kereszténység előtti időkben meg kellett kezdenie kozmikus jelentőségű feladatát. Ez a kozmikus jelentőségű feladat abból áll, hogy az emberiségben a három szellemi képességet a távoli jövőben fokozatosan fejlessze ki. Christian Rosenkreutz e világraszóló tevékenységét az Arany Háromszög, a Manasz, a Buddhi, az Atma titka szimbolizálja. Erre a hatalmas perspektívára részletesen utal Albert Steffen Hieram és Salomo c. tragédiája. Basel, 1980. Február -5-