Olvassa el a történeti áttekintést! Jegyezze meg a legfontosabb feltalálók nevét és a találmányok megjelenésének időpontját! Bevezetés A makromolekuláris anyagok (polimerek) az élettel egyidősek a földön. Nélkülük ki sem alakulhatott volna, hiszen a DNS és az RNS is makromolekula. Az ember ősidőktől fogva használja a polimereket ruhák, sátrak, fegyverek készítésére. A történelmi háttér ellenére a valódi műanyagipar kialakulása a XIX. századra tehető, amikor a természetes polimerek átalakításában jelentős eredményeket sikerült elérni. Thomas Hancock Thomas Hancock az 1820-as években felfedezte, hogy a természetes kaucsuk gyúrásával (masztikálás) az anyag képlékenyebb lesz, és így a különböző adalékok könnyebben bekeverhetők. Ezt követően Charles Goodyear vette észre 1839-ben (és szabadalmaztatta is), hogy a természetes kaucsuk rugalmassága jelentősen javítható kénnel történő reakcióval. Charles Goodyear A folyamatot Hancock keresztelte el vulkanizációnak. Néhány évvel később Nelson Goodyear nagy mennyiségű kénnel előállította a keménygumit (ebonit), amelyet fogpótlásra, gombkészítésre stb. használtak. A másik természetes polimer, amely nagy szerepet játszott a műanyagipar kialakulásában, a cellulóz volt. A lőgyapot (cellulóz-nitrát) kifejlesztése (1846) után néhány évvel felfedezték, hogy ez az anyag hő és nyomás együttes alkalmazásával formába préselhető. Ezt az eljárást tekinthetjük a manapság alkalmazott fröccsöntés ősének. 1870-ben a Hyatt testvérek felfedezték, hogy a cellulóz-nitrát kámforral összekeverve lágy anyagot ad, amelyet celluloidnak neveztek el.
John Wesley Hyatt Ez az anyag igen széles körben került felhasználásra, gondoljunk csak a jól ismert celluloidfilmekre vagy a lakkokra. A cellulózból kiindulva állították elő a viszkózselymet és a cellofánfóliát is. Ezek az anyagok természetes polimerek átalakításával készültek. Az első, teljes egészében szintetikus úton előállított polimert Leo Baekeland készítette fenolból és formaldehidből. Leo Baekeland Az ipari termelés 1910-ben indult meg, és még napjainkban is fontos szerepet játszik a fenol-aldehid gyanta (bakelit) a fékanyaggyártásban. Az első szintetikus gumit Németországban fejlesztették ki az első világháború alatt, 2,3-dimetil-butadiénből kiindulva. A kutatás fejlődésével egyre több polimer került kereskedelmi forgalomba. Ezek legtöbbje ma is elterjedten használt anyag, mint például polisztirol, polietilén, poliamid-6,6, poli(vinilklorid), butadién-sztirol kaucsuk, poli(tetrafluor-etilén) stb. Az 50-es évek nagy felfedezése a sztereospecifikus polimerizáció volt, amivel szabályos térszerkezetű polimereket lehet előállítani. Ezekkel a speciális katalizátorokkal állította elő Ziegler 1953-ban a kisnyomású polietilént, majd Natta 1954-ben a polipropilént. Karl Ziegler Giulio Natta
Az 50-es évek közepétől a figyelem egyre inkább az egyedi tulajdonságokkal rendelkező anyagok irányába fordult. Ezeket összefoglalóan műszaki műanyagoknak nevezzük. Ezeket a polimereket viszonylag kis volumenben állítják elő és használják fel, de nélkülük elképzelhetetlen lenne a mikroelektronika, a nagy sebességű repülés, az űrkutatás, hogy csak a békés felhasználásokat említsük. Napjainkban a kutatás a speciális tulajdonságokkal rendelkező polimerek előállítása irányába fordult. Ide tartoznak például a fényérzékeny, piezo- és piroelektromos tulajdonságokkal rendelkező polimerek. Meg kell említeni a nemlineáris optikai és a ferroelektromos tulajdonsággal rendelkező anyagokat, valamint kiterjedt és intenzív kutatás folyik a biológiailag szintetizálható és lebontható polimerek előállítására is. Gyűjtse ki és jegyezze meg a kiemelt fogalmakat! Definíciók Szigorúan véve a polimer egy olyan anyag, amely ismétlődő egységekből álló makromolekulák halmaza. Gyakorlatban a makromolekula és a polimer kifejezést szinonimaként használjuk, de legyünk tudatában annak, hogy a makromolekula kifejezés általánosabb fogalom. A polimereket monomerekből állítjuk elő. A képződési reakciót polimerizációnak nevezzük. Például etilén monomer polimerizációjával állítjuk elő a polietilént. Műanyag több komponensből álló szerves szintetikus anyag, amelynek legalább egyik összetevője polimer. Ezek az anyagok alkalmazásukkor szilárd halmazállapotúak, de előállításuk vagy feldolgozásuk során folynak. A műanyagok a szintetikus szerves polimeren kívül különböző adalékanyagokat is tartalmaznak. Ezek egyrészt a feldolgozást, másrészt az alkalmazást segítik. Ilyen anyag például a stabilizátor, a színezék, a töltő- és az erősítőanyag stb. Természetesen a fenti definíciók nem minden esetben találkoznak a köznapi használattal. A gumik, lakkok, festékek, ragasztók, a szálasanyagok alapanyagai határterületen vannak. Annak ellenére, hogy ezek többsége megfelel a fenti definíciónak, nem szoktuk őket műanyagnak nevezni. Az eddigiekben hallgatólagosan feltételeztük, hogy a monomerek szigorúan egymás után kapcsolódva építik fel a makromolekulát, azaz két véggel rendelkező lineáris molekulát kapunk. Ez elég sokszor igaz is, azonban sok reakcióban nemlineáris molekulaszerkezet alakul ki. Az 1.1. ábra néhány gyakoribb molekulaszerkezetet mutat be. Tanulmányozza/rajzolja le az ábrákat! Tanulja meg a lineáris, elágazott és a térhálós szerkezet jellemzőit! 1.1. ábra. Makromolekulák alakja
A molekulaszerkezeti különbségek a tulajdonságokban is megjelennek. A polietilén az előállítási reakciótól függően lehet lineáris (HDPE) vagy elágazott (LDPE) szerkezetű. A HDPE olvadáspontja közel 20 C-kal magasabb, és jobbak a mechanikai tulajdonságai is. A térhálós szerkezet azt jelenti, hogy a láncok mindegyike kapcsolódik a többihez háromdimenziós hálót alakítva. Ez nem jelent mást, mint azt, hogy a polimer egyetlen makromolekulából áll. Ezek az anyagok nem kristályosak, nem oldhatók és nem is ömleszthetők meg. Gyűjtse ki és tanulja meg a hőhatással szembeni viselkedés alapján a polimerek csoportosítását és jellemzőiket! A hőhatással szembeni viselkedés alapján két alapvető csoportot különböztetünk meg: hőre lágyuló és hőre keményedő polimerek. A hőre lágyuló anyagok lineáris vagy elágazott szerkezetűek, míg a hőre keményedők legtöbbször térhálósak. A makromolekula kémiai szerkezete alapján két alapvetően fontos típust különböztethetünk meg: homopolimerek és kopolimerek. Homopolimernek azokat az anyagokat tekintjük, amelyek egyféle ismétlődési egységgel leírhatók. Az ismétlődési egység egy- vagy többféle monomerből épülhet fel. Kopolimerek azok az anyagok, amelyek kétvagy többféle ismétlődési egységből állnak. A kopolimereknek több altípusát különböztetjük meg az ismétlődési egységek elrendeződése alapján: random, blokk, ág (ojtott), alternáló. Tanulmányozza az ábrát! Jegyezze meg a különböző kopolimer típusokat jellemzőit! 1 1 1 1 1 1 1 1 1 2 2 2 2 2 2 2 A random és az alternáló kopolimerek tulajdonságai általában a megfelelő homopolimerek tulajdonságai közé esnek. Ennek megfelelően a kopolimer összetételével a polimerek megfelelő tulajdonságai a kívánt értékre beállíthatók. Ezt az esetek túlnyomó többségében nem érhetjük el a megfelelő homopolimerek összekeverésével, mivel a polimerek általában nem elegyednek egymással. A blokk és az ojtott kopolimerek általában az alkotó homopolimerek jellemző tulajdonságait mutatják. Emellett azonban néhány speciális jellemző is megjelenik, ami annak tulajdonítható, hogy a homopolimerek kémiai kötéssel kapcsolódnak egymáshoz és nem tudnak teljesen függetlenül viselkedni.
Gyűjtse ki és jegyezze meg a polimerek elnevezésének a módszereit! Polimerek elnevezése A polimerek elnevezésében kétféle módszer honosodott meg: triviális és szisztematikus (IUPAC). Mindkét elnevezésben fontos szerepe van az ismétlődési egységnek, amellyel a polimerek kémiai szerkezetét felírhatjuk. Az ismétlődési egység összegképletileg azonos lehet a monomerével, szerkezetileg azonban semmiképpen sem. Például a polietilénben az ismétlődési egység a metiléncsoport (-CH 2 -), míg a monomer az etilén (CH 2 =CH 2 ). A triviális nevek a monomerből vagy az ismétlődési egységből indulnak ki a poli- előtag hozzátételével. Ha a monomer neve összetett, akkor zárójelet kell használni. Kopolimerek elnevezésénél megadjuk a kopolimer típusát is. Például az etilén propilén blokk kopolimer elnevezése polietilén-blokk-polipropilén. Összetett neveknél magasabb rendű zárójelek is szükségesek lehetnek. Például a sztirol akril-nitril kopolimer neve: poli[sztirol-ko-(akril-nitril)]. Az utóbbi időben egyre szélesebb körben terjed el a polimerek rövidített nevének használata. Ezek a betűszavak általában a triviális névből származnak. Az 1.1. táblázat néhány elterjedten használt triviális nevet és szisztematikus nevet foglal össze. A táblázatban megadjuk a szokásos rövidítéseket is. Tanulmányozza az 1.1. táblázatot! Jegyezze meg a rövidítéseket és jelentésüket! Keressen az interneten és saját tárgyai között műanyag rövidítéseket! Határozza meg a rövidítés alapján a rövidítések jelentését! Rövidítés Triviális név Szisztematikus név PE polietilén polimetilén PP polipropilén poli(1-metil-etilén) PS polisztirol poli(1-fenil-etilén) PAN poli(akril-nitril) poli(1-ciano-etilén) PVC poli(vinil-klorid) poli(1-klór-etilén) PTFE poli(tetrafluor-etilén) poli(difluor-metilén) PMMA poli(metil-metakrilát) poli[1-(metoxikarbonil)-1-metil-etilén] POM poliformaldehid poli(oxi-metilén) 1.1. táblázat. Polimerek triviális és szisztematikus neve Gyűjtse ki és jegyezze meg a polimerizációs reakciók csoportosításának módszerét, jellemző tulajdonságaikat! Polimerizációs reakciók csoportosítása A polimerek képződésének alapvető követelménye, hogy a monomerek képesek legyenek kémiai reakcióra legalább két másik molekulával. A reakció sokféleképpen mehet végbe. Polikondenzációnak azokat a reakciókat nevezték, amelyekben a reakció során kis molekulatömegű melléktermék (víz, hidrogén-klorid) keletkezik. Ilyen reakció a poliészter előállítása diol és disav reakciójával.
Abban az esetben, ha nem keletkezik melléktermék, akkor poliaddíciós reakcióról beszéltek. Ilyen reakció az etilén polimerizációja. Ez a besorolás azonban nem pontos, mivel számos poliaddíciós reakció jellemzője megegyezik a polikondenzációéval és viszont. Sokkal jobb csoportosítást kapunk, ha a polimerizáció mechanizmusát vesszük alapul. Azokat a polimerizációkat, amelyekben a polimerlánc lépésről lépésre, bármely két molekula reakciójával jön létre, lépcsős polimerizációnak nevezzük. Azokat a reakciókat, amelyekben a monomer reagál a növekvő reaktív láncvéggel, addíciós vagy láncpolimerizációnak hívjuk. A lépcsős polimerizációban minden jelen lévő molekula képes az egymással való reakcióra, és a monomer nagyon gyorsan elfogy a rendszerből. Elvileg az első reakciólépés után már nem található monomer a reakcióelegyben. A gyakorlatban természetesen ez nem igaz, de a gyors fogyásra jellemző, hogy a tizedik reakciólépés után 1%-nál sokkal kevesebb marad reagálatlanul a monomerből. Láncpolimerizációban a reakcióelegyben monomer és növekvő lánc található, azaz viszonylag kis monomerfogyás mellett is nagy konverzió (átalakulás) érhető el. A láncvég nagyon reaktív és gyakorlatilag csak kész polimer és monomer van jelen a rendszerben. A fenti reakciók mellett számos speciális polimerizációs reakció is létezik, amelyeket nem mindig lehet besorolni a fenti csoportok valamelyikébe.