Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR NEMZETKÖZI KOMMUNIKÁCIÓ SZAK. Levelező tagozat. Európai üzleti tanulmányok szakirány

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR NEMZETKÖZI KOMMUNIKÁCIÓ SZAK Levelező tagozat Európai üzleti tanulmányok szakirány A CSATLAKOZNI KÍVÁNÓ ORSZÁGOK SZÁMÁRA NYÚJTOTT EU TÁMOGATÁSOK ÉS AZOK FELHASZNÁLÁSA A SCHENGENI EGYEZMÉNY MEGVALÓSÍTÁSÁHOZ Budapest, 2003 Készítette: Árvay Krisztina 2/74

Tartalomjegyzék 1. BEVEZETÉS... 4 2. AZ EURÓPAI UNIÓS TÁMOGATÁSI FORMÁK ISMERTETÉSE... 6 2.1. A PHARE-PROGRAM... 6 2.1.1. A támogatások odaítélése... 9 2.1.2. A PHARE 1990 1998 között... 9 2.1.3. Változások 1997-től... 14 2.1.4. A PHARE Új Orientációja... 14 2.1.5. A PHARE-program 2000 után... 16 2.2. AZ ISPA PROGRAM... 19 2.2.1. A támogatás formái és mértéke:... 21 2.2.2. Az ISPA támogatás feltételei... 21 2.3. A SAPARD PROGRAM... 23 2.3.1. A SAPARD program költségvetése... 24 2.3.2. A SAPARD támogatás lehetséges területei... 25 2.3.3. A szükséges intézményi háttér... 26 2.4. AZ EURÓPAI BEL- ÉS IGAZSÁGÜGYI EGYÜTTMŰKÖDÉS... 28 2.4.1. A bel- és igazságügyi együttműködés kezdetei... 28 2.4.2. A Schengeni együttműködés... 29 2.4.3. A Maastrichti Szerződés... 30 2.4.4. Az Amszterdami Szerződés... 33 2.5. A SCHENGENI EGYEZMÉNY... 35 2.5.1. A Schengeni Információs Rendszer (SIS)... 37 2.5.2. A Schengeni acquis beemelése a közösségi jogba... 38 3. A TAGJELÖLT ORSZÁGOK SCHENGENI EGYEZMÉNY MEGVALÓSÍTÁSÁRA TETT TÖREKVÉSEI... 40 3.1. MAGYARORSZÁG... 41 3.2. BULGÁRIA... 50 3.3. CIPRUS... 52 3.4. CSEHORSZÁG... 53 3.5. ÉSZTORSZÁG... 55 3.6. LETTORSZÁG... 57 3.7. LITVÁNIA... 59 3.8. MÁLTA... 60 3.9. LENGYELORSZÁG... 61 3.10. ROMÁNIA... 63 3.11. SZLOVÁKIA... 65 3.12. SZLOVÉNIA... 67 3.13. TÖRÖKORSZÁG... 68 4. BEFEJEZÉS... 69 5. IRODALOMJEGYZÉK... 71 3/74

1. Bevezetés 1. (2) A határőrizet az Európai Unió közrendjét, közbiztonságát sértő vagy veszélyeztető cselekményeknek a külső határon, továbbá a határterületen történő megelőzésére, felderítésére és megszakítására is irányul. Magyar Köztársaság Kormánya T/3709. számú törvényjavaslat Az Amszterdami Szerződés részét képező, a schengeni vívmányokat az Európai Unió keretébe integráló jegyzőkönyv egyértelműen kinyilvánítja, hogy a schengeni vívmányokat és az azok alapján meghozott intézkedéseket olyannak kell tekinteni, amelyeket valamennyi csatlakozni kívánó államnak teljes egészében teljesítenie kell. Az Európai Unió tagállamaiban a határőrizet célja már nemcsak a saját terület és az államhatár ellenőrzése, hanem a teljes uniós térség biztonságának megóvása is. Az Európai Közösséget létrehozó szerződés 61. cikkében megfogalmazott szabadság, biztonság és igazságosság térségének létrehozása és a Szerződés 14. cikkében meghatározott személyek szabad áramlásának egyik alapvető feltétele az Európai Unió külső határainak hatékony őrizete. A külső határokon elhelyezkedő államoknak kell védeniük az uniós térség közrendjét, közbiztonságát a beutazás és tartózkodás feltételeit teljesíteni nem tudó, azt megszegő személyekkel szemben, ezért a határőrizet tartalmát meghatározó törvénynek is meg kell fogalmaznia ezen célokat. Dolgozatom célja áttekinteni a tagjelölt országok a Schengeni Egyezmény megvalósítására irányuló törekvéseit, az EU által erre a célra nyújtott támogatásait. Dolgozatom témájául azért választottam ezt a területet, mert kiemelten fontosnak tartom az Európai Uniós csatlakozás tekintetében a külső határok védelmének megoldását, illetve mert előző munkahelyemen, ahol a határvédelemmel kapcsolatos EU pályázatok elkészítését koordináltam, lehetőségem volt ezzel a területtel részletesebben is megismerkedni. 4/74

Kutatásom célja az volt, hogy a tagjelölt országok által pályázat útján igénybe vehető támogatási lehetőségeket ismertessem, rövid áttekintést nyújtsak ezen országok határvédelmének jelenlegi helyzetéről, illetve hogy bemutassam, a szóban forgó országok hogyan és mire használták fel a határvédelem megerősítésére kapott uniós támogatásokat. A tagjelöltek közül részletesebben foglalkozom majd Magyarországgal, hiszen hazánknak, mint a kibővített Európai Unió egyik leghosszabb külső határszakaszával rendelkező majdani tagjának, ha lehet, még több figyelmet kell fordítania erre a kérdésre. Csatlakozásunk időpontjában nekünk is, mint a többi tagjelölt országnak készen kell állnunk arra, hogy biztosítsuk az Európai Unió országa polgárai számára a szabad mozgás lehetőségét, az áruk gyors, zökkenőmentes átjutását közös határunkon. Ezzel egyidejűleg azonban biztosítanunk kell azt is, hogy olyan ellenőrzés mellett léptessük be más országok polgárait és azok áruit, ami lehetővé teszi, hogy azok további ellenőrzés nélkül akár az Atlanti Óceán partjáig is eljussanak. Dolgozatom első felében szeretném a tagjelöltek számára fenntartott támogatási lehetőségeket áttekinteni, a Bel- és Igazságügyi Együttműködést (ezen belelül a Schengeni Egyezményt bővebben is) ismertetni, majd a második felében a tagjelöltek határvédelmének jelenlegi állapotát lehetőség szerint minél részletesebben különkülön is bemutatni, kitérve országonként a kapott támogatások mértékére és a támogatások felhasználási területeire. Szeretném továbbá kiemelni, milyen eredmények születtek az uniós támogatások segítségével, illetve rámutatni az esetlegesen még fennálló hiányosságokra. Kutatásaimat elsősorban a nyomtatott formában rendelkezésre álló szakirodalomra, a csatlakozni kívánó országok minisztériumainak, statisztikai hivatalainak és az Európai Unió jelen témával foglalkozó dokumentumainak Interneten közzétett adataira, eddigi tanulmányaimra és a napi munkám során szerzett személyes tapasztalataimra alapoztam. Itt szeretnék köszönetet mondani főiskolai konzulensemnek, Káldyné Dr. Esze Magdolnának, és külső konzulensemnek, Bánhelyi Zoltánnak, a PRO PATRIA Rt. gazdasági igazgatójának a dolgozat megírásában nyújtott segítségéért. 5/74

2. Az Európai Uniós támogatási formák ismertetése Dolgozatomat az Európai Uniós támogatási programok ismertetésével szeretném kezdeni, ezen belül is részletesebben bemutatnám a PHARE-programot, mint a schengeni követelmények átvételéhez nyújtott EU támogatások fő eszközét. Jelen fejezetben ezen kívül rövid áttekintést nyújtok a Bel- és Igazságügyi Együttműködésről, majd részletesebben kitérek a Schengeni Egyezmény ismertetésére. 2.1. A PHARE-program Az Európai Közösségek Tanácsa 1989 decemberében indította a Poland Hungary Assistance for the Restructuring of the Economy (PHARE) elnevezésű programját, amelynek részletes végrehajtási szabályzatát 1990. szeptemberében fogadták el, majd többször módosították. A Magyar Köztársaság és az EU Bizottság 1990. szeptember 3-án kötötte meg azt a keret-megállapodást, amely szabályozza a támogatás odaítélésének, illetve felhasználásának általános jogi, pénzügyi és adminisztratív kérdéseit, valamint a fogadó ország jogait és kötelezettségeit. A PHARE -program kezdetben három lényeges elemből állt: az EK először elhatározta a diszkriminációmentesség azonnali tényleges helyreállítását, vagyis az 1998- ban kötött magyar EK kereskedelmi és együttműködési megállapodás szerint eredetileg 1995-ig terjedő korlátozáslebontási program egy csapásra történő teljesítését 1990. január 1-jei hatállyal. Másodszor szintén 1990. január 1-jei hatállyal felfüggesztette a nem diszkriminatív importmennyiségi korlátozásokat, és kiterjesztette Magyarországra, valamint Lengyelországra az általános vámpreferenciákat. Harmadrészt konkrét segélyekkel, hitelekkel, tanácsadással segítette a magyar és a lengyel gazdaságot. Az 1989. évi döntés értelmében tehát a PHARE első kedvezményezettjei Magyarország és Lengyelország voltak. Azonban a térségben bekövetkezett történelmi 6/74

eseményekkel párhuzamosan bővült (illetve esetenként szűkült) a kedvezményezett országok köre. 1990 végére a programot kiterjesztették Csehszlovákiára (később értelemszerűen Csehországra és Szlovákiára), Bulgáriára, Jugoszláviára és az NDK-ra. (Az utóbbi két ország alig egy évig volt a program kedvezményezettje, az NDK a német egyesüléssel került ki a körből, Jugoszlávia kedvezményezett státuszát pedig a háborús események miatt függesztették fel.) 1991-ben Románia és Albánia, 1992-ben a balti államok és Szlovénia vált kedvezményezetté. 1994-ben volt a program utolsó bővítése, Macedónia, Bosznia-Hercegovina és Horvátország részvételével. (Horvátország kedvezményezett státuszát 1995-ben felfüggesztették). A Phare jelenleg a legnagyobb közép-európai pénzügyi támogatási eszköz. A program támogatásának teljes összege meghaladja az évi 1 milliárd ECU-t. Ebből Magyarország részesedése arányban áll az ország népességével, éves átlagban közel 100 millió ECU-t tesz ki. 1. sz. Táblázat: A PHARE program 1990-1999. közötti költségvetése Év Teljes PHARE költségvetés Magyarország részesedése millió ECU (euró) millió ECU (euró) 1990 498 100 1991 774 119,5 1992 1011 97,5 1993 1007 100 1994 973 85 1995 1155 92 1996 1223 101 1997 1351 88 1998 1397 87 1999 1188 91 Forrás: Hetényi Géza, Stelbaczky Tibor, Zalai Csaba: Az Európai Unió támogatási politikája (2001):p.111 7/74

A PHARE-program működésének első öt éve alatt összesen 4,283 milliárd ECU támogatást nyújtott a programban részt vevő 11 közép- és kelet-európai országnak. 1995 és 1999 között az Edinburghban jóváhagyott közös költségvetésből a külső akciók címén rendelkezésre álló 27,5 milliárd ECU-ből 7,1 milliárd ECU támogatásban részesülhettek a közép- és kelet-európai térség országai. (EUR-OP News, 1995) (Kengyel Ákos: Az Európai Unió regionális politikája (1999):p.157) 8/74

2.1.1. A támogatások odaítélése A támogatások odaítéléséről az EU Bizottság dönt a fogadó ország javaslata és a brüsszeli PHARE Management Committee ajánlása alapján. A programokkal kapcsolatos szakmai és adminisztrációs feladatokat a kedvezményezett ország látja el. A fogadó kormány a segély megfelelő felhasználásáért teljes szakmai és anyagi felelősséggel tartozik. A közvetlen személyi felelősséget az adott programot végrehajtó intézmény (általában minisztérium) vezetője személyesen viseli. Hazánkban a PHARE -segélyek koordinációját tárca nélküli miniszter és az általa felügyelt Segélykoordinációs Titkárság látja el. A PHARE -program által nyújtott segélyek fogalmán csak a vissza nem térítendő támogatást értjük, vagyis a hivatal kedvezményes hitelekkel és egyéb visszatérítendő juttatásokkal nem foglalkozik. 2.1.2. A PHARE 1990 1998 között A PHARE-program 1990 és 1998 között kereslet által vezérelt program volt, amely a rendszerváltó országok által felállított prioritások alapján előkészített programokat támogatta. Ez idő alatt a PHARE-támogatások tervezett nagysága 8,891 milliárd eurót tett ki. A támogatások tervezett nagysága 1990-ben még csak 498 millió ECU, 1997-ben már 1351 millió ECU volt. Az évente átlagosan körülbelül 1 milliárd ECU támogatás mindössze 75%-át tudták a fogadó országok Pénzügyi Megállapodás keretében lekötni. A források 63%-a került csak ténylegesen kifizetésre. A PHARE - program keretében Magyarország 1990 és 1998 között mintegy 800 millió euró vissza nem térítendő támogatásban részesült. Ez idő alatt a támogatások éppen a fogadó országok nagyon eltérő igényei miatt redkívül szétszórtak voltak, számos területet érintettek. A sokféle PHARE-programot négy nagy csoportba oszthatjuk: Országprogramok (Country Programmes) Határmenti együttműködési programok (Cross-border Cooperation Programmes, CBC) 9/74

Közösségi kezdeményezésű programok (Community Initiative Programmes, CIP) Több kedvezményezettnek szóló programok (Multi-Beneficiary Programmes, MBP) A legjelentősebb különbség az egyes csoportok között azonban abban van, hogy a programok prioritásait maga a támogatott ország vagy a Közösség határozza-e meg. Az országprogramok és a határmenti együttműködési programok esetében a támogatandó területek, prioritások és intézkedések kiválasztása a kedvezményezett országok joga. Ezzel szemben a Multi-Beneficiary és a Közösségi kezdeményezésű programok esetében a Közösség dolgozza ki a programok prioritását és tartalmát, a tagjelölt országok pedig választhatnak, hogy részt kívánnak-e venni a programokban. A Közösségi kezdeményezésű programokat a tagállamok számára állították össze, válaszokat nyújtva a Közösség egészét érintő kihívásokra. Ezekben a tagjelölt országok kísérleti jelleggel, de a tagokkal azonos elbírálás alá esve vehetnek részt. 2. sz. Táblázat. A PHARE-segélyek ágazati megoszlása 1990 és 1998 között, millió ECU Szektor Összesen Magyarország Közigazgatás, közintézmények, civil társadalom, demokratikus intézmények 872,9 84,3 Mezőgazdaság 476,8 94,5 Oktatás, képzés, kutatás 983,3 136,4 Környezetvédelem, nukleáris biztonság, fogyasztóvédelem 740,6 104,7 Humantitárius segély, élelmiszersegély 213,9 0 Infrastruktúra, energia, közlekedés, távközlés 1920,2 125,8 Magánszektor, privatizáció, szerkezetátalakítás, KKV, pénzügyi szektor 1297,7 195,9 Területfejlesztés 1094,9 81,4 10 tagjelölt ország összeseh 7948,4 864 Albánia 493,1 - Bosznia-Hercegovina 282,3 - Macedónia 167,3 - Phare 13 összesen 8890,9 864 Forrás: CEC: Towards greater economic integration. In: Forman Balázs: Az Európai Unió struktúrális és előcsatlakozási alapjai (2001):p.167 10/74

Phare országprogramok A Legtöbb támogatás, az összes támogatás 80-85%-a a PHARE-országprogramokon keresztül érkezett a támogatott országokba. A hazai országprogramba tartozó programokat szeretném az alábbiakban vázlatosan ismertetni. Gazdaságfejlesztés és szerkezetátalakítás A gazdaságfejlesztés és a szerkezetátalakítás területén a legnagyobb súllyal a privatizáció és az ehhez kapcsolódó vállalati szerkezetátalakítás támogatása szerepelt, jórészt szakértői segítség, kisebb mértékben kedvezményes pénzügyi konstrukciók révén beruházások támogatása formájában. Jelentős támogatást kapott a kis- és középvállalati szektor fejlesztése (69 millió ECU, mely összeget a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány kezeli), részben a kis- és középvállalatokat támogató információs és tanácsadó szolgáltatások kiépítése, részben a számukra nyújtandó kedvezményes hitelek forrásainak kiegészítése céljából. Mezőgazdaság A mezőgazdaság fejlesztéséhez kapcsolódó támogatás az ágazati reformok, a piacgazdaságra való áttéréshez szükséges intézményfejlesztés, szabályozás korszerűsítését, továbbá a mezőgazdasági termelők hitelforrásainak bővítését segíti. A regionális fejlesztés támogatásával a fejlesztési politikák, a jogi szabályozás, az intézményrendszer kialakítása, s egyes régiókban a fejlesztési programok forrásainak kiegészítése valósult meg. Az infrastruktúra fejlesztése és a környezetvédelem Az infrastruktúra fejlesztése és a környezetvédelem támogatása magában foglalja az energiaszektor, a közlekedés, a hírközlés, a vízgazdálkodás és a környezetvédelem terén az ágazati fejlesztési politikák kialakításához nyújtott szakértői segítséget, ezen kívül a társfinanszírozás biztosítását az energiatakarékossági programokhoz, és egyes közlekedési, szennyvízkezelési és határátkelőhely-fejlesztési beruházásokhoz. (Az 11/74

infrstruktúra fejlesztését szolgáló első PHARE-projekt 1992-ben indult 2 millió ECU támogatással, amit a közlekedési jogharmonizáció előkészítésére, a közlekedésszervezés támogatására, képzésre és oktatásra fordítottak 23 kisebbb projekt keretében.) Kiemelt mértékű támogatást kap a környezetvédelem, elsősorban az önkormányzati és a vállalati szféra beruházásainak forráskiegészítésével. (A környezetvédelem támogatása magában foglalja a fogyasztóvédelmet és a nukleáris biztonság érdekében tett intézkedéseket is. Ez az egyik legjelentősebb nemzeti PHARE-program, ami 1990 és 1995 között 67 millió ECU támogatásban részesült.) Közigazgatás A humán szféra és a közigazgatás fejlesztése területén a legnagyobb mértékű támogatást az oktatás és a szakképzés, ezen belül is a felsőoktatás fejlesztése kapta. Szakértői támogatásban részesül a közigazgatás reformja és a szociális, illetve az egészségügyi rendszerek fejlesztése. Szolgáltatás, integrációs felkészülés A szolgáltatói szférában és egyéb területeken a PHARE -segélyek elsősorban a pénzügyi szektor modernizációját, a kutatás-fejlesztés feltételeinek javítását, a vám- és statisztikai rendszer fejlesztését szolgálják. Az integrációs felkészülés 1996-ig viszonylag kis mértékű támogatásban részesült, s ezek a források jórészt a jogharmonizációhoz, a jogszabályok fordításához, integrációs képzésekhez szükséges ráfordításokat finanszírozzák. A CBC programok A határmenti együttműködés programja (Cross-border Co-operation - CBC) az Unión belül sikeresen működő INTERREG mintájára nyílt meg az Unió külső határain. A CBC program szabályzata 1999-ig csak a tagjelölt országok és a tagállamok közös határai mentén engedte meg ilyen együttműködés megindítását. Ennek ellenére Magyarországnak Ausztria mellett már van önálló CBC programja Szlovákiával, Romániával, és Szlovéniával is. 12/74

A CBC programok fő céljai: a határmenti területek gazdasági és kulturális kapcsolatainak erősítése a területfejlesztési elképzelések kölcsönös összehangolása. A konkrét projektek közül példaként kiemelhetőek a különböző környezetvédelmi, természetvédelmi, turisztikai, infrastrukturális beruházások és humán erőforrás fejlesztési programok. A CBC tehát az egyes országokon belül megvalósuló területfejlesztési programokhoz hasonló komplex együttműködés. Intézmény- és gazdaságfejlesztési összefüggésrendszere a "nemzeti" programokéhoz teljesen hasonló. Sőt, nemzetközi jellegénél fogva bizonyos szempontból talán még alkalmasabb a struktúra-politikai felkészülés intézményi támogatására. A CBC együttműködést minden ország esetében Közös Programozó és Ellenőrző Bizottság (Joint Programming and Monitoring Committee - JPMC) irányítja. A JPMC mellett működik a szakértői egyeztetéseket és a döntések technikai előkészítését előkészítő munkacsoport, amelybe a két ország egyenlő számban delegál tagokat. A területfejlesztési és CBC programok közös célja a szubszidiaritás elvének erősítése, a helyi szereplők fokozott bevonása. Ebből adódóan a programok decentralizációja és a programok hatékonysága közötti összefüggés épp a területfejlesztésben a legerősebb. Multi-Beneficiary programok A PHARE Multy-Beneficiary programjait azon feladatok elvégzésére állították fel, amelyek egy-egy közös projekten belül több országot is érintenek kedvezményezettként. Ezen programokat a Bizottság központilag, a tagállamokkal partnerségben irányítja a tervezési és a végrehajtási fázisban is. Az egyes programok szabadon választhatók a kedvezményezett országok által, és az éves országprogramok keretébe illeszthetők. A programok prioritásait és támogatásainak területét a tagállamoktól függetlenül a Bizottság határozza meg a tagjelölt országok számára. 13/74

Közösségi kezdeményezésű programok Eredendően a közösségi programokból a tagállamok részesülhettek, azonban az Európai Tanács 1993-as koppenhágai csúcstalálkozóján döntés született arról, hogy az integrációs felkészülés érdekében egyes közösségi programokhoz a társult közép-keleteurópai országok is csatlakozhatnak. 2.1.3. Változások 1997-től Az 1997-ben jóváhagyott keretprogramjainak jellege jelentős mértékben eltér az előző években indított programoktól. Mivel a projektek kiválasztásánál részben már figyelembe vették az előkészítés alatt állt Új Orientáció céljait, az integrációs felkészülés közvetlen támogatása a korábbinál jóval nagyobb súlyt kapott. Az 1997. évi keretekből a csatlakozási felkészüléshez szükséges integrációs képzés, az EU közösségi szabályozásának átvételét megvalósító intézmények fejlesztése, s első ízben a bel- és igazságügyi együttműködés kapott jelentősebb támogatást. Számottevő támogatásban részesült a regionális fejlesztés, amely zömében két régióban megvalósuló fejlesztési programok beruházási forrásait egészíti ki, segítve az ipari szerkezetátalakítást, a vidékfejlesztést, a foglalkoztatást és az emberi erőforrás fejlesztését. A PHARE emellett támogatást nyújtott a TEMPUS (az intézményrendszerek fejlesztése az integrációra való felkészülés jegyében) folytatásához és Magyarország részvételéhez az EU egyes közösségi programjaiban (Socrates: Az Európai Unió felső- és közoktatási együttműködési programja eredetileg közösségi, majd csatlakozni kívánó és társult országok bevonásával; Leonardo: szakképzési együttműködés a tagországok, a társult és a csatlakozni kívánó országok közt, Youth for Europe: oktatáson kívüli ifjúságpolitikai program, különösen a hátrányos helyzetű fiatalok megsegítésére). 2.1.4. A PHARE Új Orientációja A csatlakozási tárgyalások megindulásával párhuzamosan az EU alapvetően átértékelte a közép- és kelet-európai társult államok számára nyújtott 14/74

segélyprogramjainak szerepét. A magángazdaság megerősödött, a konkurencia további fejlesztését pedig a még mindig aránytalanul fejletlen kis- és középvállalkozói kör kivételével az európai adófizetők nem támogatják. Az Európai Tanács 1994-es esseni ülésén döntöttek arról, hogy a csatlakozásra való felkészülés érdekében a PHARE-programok forrásait nagyobb léptékű beruházásokra is fel lehet használni. A PHARE átfogó reformjáról az Európai Tanács 1998 tavaszán hozott végleges döntést. Ennek megfelelően 1998-tól a PHARE-segélyeket a társult államok kizárólag a csatlakozást közvetlenül elősegítő projektek finanszírozására használhatják fel. Az 1997. évi összesen 104 millió ECU keretekből az Európai Integráció fejezet 24 millió ECU-vel részesedik, a csatlakozási felkészüléshez szükséges integrációs képzés, az EU közösségi szabályozás átvételét megvalósító intézmények fejlesztése és a bel- és igazságügyi együttműködés fejlesztése révén. A PHARE-program Új Orientációját a Bitottság 1998-ban vezette be, és ettől kezdve a PHARE programok a korábbiaktól eltérően nem csupán kereslet által vezéreltek, hanem a csatlakkozásra való felkészülést szolgálják. Az 1998 évi támogatási keret 87 millió ECU. Az 1998-as Országprogram hat kiemelt, a Közösség belső piacára való felkészülést szolgáló területen jogharmonizáció és intézményfejlesztés, határellenőrzés, mezőgazdaság, környezetvédelem, területfejlesztés, közösségi programok 17 projekthez nyújt támogatást. Az Agenda 2000-ben az Európai Bizottság a 2000-től 2006-ig terjedő időszakra évente 1,5 milliárd ECU-t javasol PHARE-támogatásokra biztosítani. A PHARE, mint fő támogatási forma mellett további két új, 2000-től induló támogatási eszközre is javaslatot tett az Európai Bizottság: egy strtuktúrális támogatást nyújtó eszközre (az ISPA, amely a jelenlegi Kohéziós Alap mintájára működik a közlekedési infrastruktúra fejlesztése és a környezetvédelem terén), valamint egy mezőgazdasági támogatást biztosító mechanizmusra (SAPARD). 15/74

2.1.5. A PHARE-program 2000 után A Berlinben elfogadott Agenda 2000 ugyan létrehozta az ISPA-t és a SAPARDot, mint az előcsatlakozás pénzügyi támogatását biztosító forrásokat, de továbbra is a PHARE-program marad a csatlakozásra való felkészülés átfogó támogatója a nemzeti, valamint a határon átnyúló és több országot érintő programok révén. A PHARE-program átfogó céljai 2000 után: az EU csatlakozásra való felkészülés, a Csatlakozási Partnerségben meghatározott, korlátozott számú, rövid- és középtávú prioritás teljesítése, a PHARE végrehajtási rendszerének átalakítása a gyorsítás, a hatékonyság és az átláthatóság növelése érdekében. Ennek része az az előírás, amely a minimális projektnagyságot 2 millió euróban határozza meg, és amely szerint csak a végrehajtásra teljesen előkészített projektek kaphatnak támogatást. A PHARE-program két fő területe a jövőben az intézményfejlesztés és a beruházás-finanszírozás lesz. Az előbbi a pénzeszközök 30, míg az utóbbi azok 70%-át teheti ki. Az intézményfejlesztés keretében lehetőség van szervezetfejlesztési, stratégia felkészülési, emberi erőforrás-fejlesztési és végrehajtható kapacitás-növelési projektek finanszírozására. A beruházás-finanszírozás egyrészt a közösségi jog és szabályozás átvételéhez közvetlenül kapcsolódó fejlesztések támogatását jelenti, másrészt azon gazdasági és társadalmi kohéziót erősítő intézkedések finanszírozására szolgál, amelyek az Európai Regionális Fejlesztési Alap és az Európai Szociális Alap keretében megvalósuló fejlesztések előfutárainak tekinthetők. Mindez például az EUszabványoknak és előírásoknak való megfelelés, a területfejlesztés és a kis- és középvállalatok horizontális eszközökkel történő támogatását jelenti. Az ISPA- illetve SAPARD-programmal való átfedések elkerülése végett a PHARE nem fog közlekedési, környezetvédelmi vagy mezőgazdasági projekteket támogatni, kivéve, ha a fenti ágazgatokhoz tartozó fejlesztések az adott regionális 16/74

fejlesztési programok nélkülözhetetlen részét képezik. A tervezet szerint ebben az esetben a PHARE által támogatott projekteknek kisebbnek kell lennie, mint az ISPAprogramban minimálisan meghatározott projekt nagyság, azaz 5 millió euró. A PHARE-források felhasználásához minden csatlakozó országnak ell kell készítenie egy előzetes Nemzeti Fejlesztési Tervet, amelynek tartalmaznia kell: az ország jelenlegi helyzetelemzését, az országon belüli valamint az ország és az EU közötti legkritikusabb fejlettségi különbségeket; a területi és társadalmi kohézió erősítése érdekében az alőcsatlakozási időszakban megjelölt legfontosabb fejlesztési prioritásokat; a kormányzat és az Eu a 2000-2002 közötti időszakra vonatkozó területfejlesztési költségvetési előirányzatait. Az Európai Bizottság irányelvei szerint a PHARE-program keretében rendelkezésre álló korlátozott forrás megfelelő hasznosulása érdekében a területfejlesztési PHAREtámogatások csak korlátozott számú célrégió támogatására fognak koncentrálni. A PHARE a kiválasztott régiókban az előzetes Nemzeti Területfejlesztési Tervben meghatározott prioritásokra koncentrál és megfelel a struktúrális alapok I. számú célkitűzésére vonatkozó támogatási elveknek. A támogatásra javasolt régiókat a csatlakozsra váró ország választja ki. A kiválasztásnak objektív kritériumokon kell alapulnia, tekintettel mind az országon belüli kohézió erősítésére, mind a csatlakozásra váró ország és az Európai Unió közötti különbségek csökkentésére. A célrégiókon belül a PHARE-program azokat az intézkedéseket fogja támogatni, amelyek megfelelnek az alábbi célkitűzéseknek: A gazdaság teljesítményének növekedése. Ezek az intézkedések a gazdaság diverzifikációját, a magánszektor fejlődését, az ipari szerkezetváltást és modernizációt támogatják. Lényeges, hogy az ilyen típusú intézkedések közvetlenül támogathatnak gazdasági társaságokat. 17/74

Az emberi erőforrás fejlesztése. E célkitűzés az Európai Munkaügyi Stratégia négy alappillérét támogatja a foglalkoztatottság javítását, a vállalkozási készség kialakítását, a vállalkozások alkalmazkodási képességének a fejlesztését, valamint a nők és a férfiak egyenlő esélye elvének az erősítését. Mindezt számos intézkedéssel kívánja elérni, így át- és továbbképzéseken, vezető képzéseken keresztül, innovációs képesség emelésével, stb. Különösen fontos, hogy az Európai Szociális Alap típusú foglalkoztatási PHARE-támogatások teljesen összhangban legyenek a nemzeti munkaügyi stratégiákkal. Gazdasági infrastruktúra javítása. Olyan infrastruktúrafejlesztések megvalósításá célozza, amelyek közvetlenül támogatnak gazdasági tevékenységet és javítják a helyi gazdasági feltételeket. Ez lehet többek között közlekedési fejlesztés, vagy környezetvédelmi beruházás is. Ezekben az esetekben a PHARE-projekt nagysága kisebb kell legyen, mint az ISPA-projektek minimális mérete (5 millió euró). 18/74

2.2. Az ISPA program Az ISPA - "A tagjelöltek számára az előcsatlakozási stratégia keretében nyújtandó strukturális támogatás" (Instrument for Structural Policies for Pre-Accession) - fő célja: a csatlakozásra váró országok felkészítése a Strukturális Alapok támogatásának fogadására, valamint az infrastruktúra és a környezetvédelem területén a csatlakozást hátráltató konkrét problémák megoldása. Az ISPA létrehozatalának jogi alapja az EK Szerződés 235. cikkelye, formailag pedig a Kohéziós Alap analógiájára kerül kidolgozásra. A támogatásból 2000-2006 között a 10 tagjelölt közép- és kelet-európai társult állam részesül (Ciprus nem). A csatlakozó tagjelöltek a támogatástól csatlakozásuk időpontjában elesnek, a felszabaduló összeg a csatlakozásra várók között kerül felosztásra. Az egyes országokra érvényes ISPA -támogatás mértékét a Bizottság az ország lakosságának száma, az egy főre jutó vásárlóerő-paritáson számított GDP-je, valamint az adott ország területének nagysága alapján határozza meg. Az ISPA támogatás teljes összege évi 1,04 milliárd euró, amelyből az egyes országokra a Bizottság különböző költségvetési keretet határozott meg az alábbi szempontok figyelembevételével: egy főre eső GDP lakosságszám terület Az egyes országokra vonatkozóan minimum és maximum értékeket állapítottak meg, illetve meghatározták azt a középértéket, amelytől az éves keret megállapításánál eltérhetnek, figyelembe véve a benyújtott projektek minőségét, illetve az ország korábbi 19/74

teljesítőképességét. A Magyarországra meghatározott küszöbérték (7-10%) 72,4-104 millió euró vissza nem térítendő támogatást határoz meg. Az ISPA forrásaiból két típusú projekt finanszírozható: Környezetvédelmi beruházások, amelyek azt a célt szolgálják, hogy a tagjelölt országok megfeleljenek a Közösség környezetvédelemre vonatkozó jogszabályainak, emellett pedig a Csatlakozási Partnerségben lefektetett céloknak. Ezen belül is főként a levegő- és vízszennyezés, illetve a szenyvíztisztítással kapcsolatos beruházások támogathatók. A fő szempont, hogy a beruházásnak a közösségi jogszabályok követelményeinek való megfelelést kell támogatnia, tehát például szennyezett talaj megtisztítása nem támogatható. Közlekedési infrastruktúrális beruházások. A közlekedés területén azok a projektek támogathatók, amelyek részesei a Helsinkiben meghatározott európai közlekedési folyosóknak, illetve hozzájárulnak ahhoz, hogy a nemzeti közlekedési hálózatok kölcsönösen csatlakoztathatók és működtethetők legyenek a Transzeurópai hálózatokkal, továbbá az azokhoz való hozzáférés biztosított legyen. A regionális és a gazdaságfejlesztési programok keretében tervezett közlekedési beruházások alapvatő finanszírozási forrása a PHARE. Hasonló a helyzet a határ menti együttműködést szolgáló közlekedési beruházásoknál, amiket a PHARE CBC támogat. A kiadások 45%-át a környezetvédelem, 55%-át a közlekedési projektek finanszírozására fordítják. 20/74

2.2.1. A támogatás formái és mértéke: Az ISPA keretében a Közösség által nyújtott segítség vissza nem térítendő közvetlen segítségnyújtás, visszatérítendő segítségnyújtás vagy egyéb formájú segítségnyújtás formájában történhet. Az egyéb formájú segítségnyújtás irányulhat a pályázati dokumentációk nemzetközi szakértők általi minőségellenőrzésére, különböző kutatások elvégzésére, tanulmányok, felmérések elkészítésére, amelyek hozzájárulnak pl. a projektek felbecsüléséhez vagy megfelelő minőségű elkészítéséhez. A támogatás mértéke az állami vagy azzal egyenértékű kiadások 75%-áig terjedhet. A társfinanszírozás központi költségvetésből, önkormányzati forrásból, önkormányzatok által elérhető támogatásokból és hitelből biztosítható. Az önkormányzati hozzájárulás kötelező mértéke Magyarországon a támogatható költségek 10%-a. 2.2.2. Az ISPA támogatás feltételei Az ISPA -támogatás a Csatlakozási Partnerség dokumentumában rögzített feltételeknek lesz alávetve. A konkrét projekteket a Csatlakozási Partnerség szerves részét képező, az Acquis Communautaire átvételét szolgáló Nemzeti Program vonatkozó elemeire alapozva választják ki: az egyes projekteknek minimum 5 millió euró nagyságrendűnek kell lenniük. a közösségi támogatás mértéke az egyes projektek költségének legfeljebb 85%-ára terjed ki. a kedvezményezett országok támogatást kérhetnek előkészítő jellegű tanulmányokra és szakértői segítségnyújtásra, mely esetekben a közösségi támogatás értéke elérheti a költségek 100%-át. Az ilyen célú támogatások azonban nem haladhatják meg a projekt teljes költségvetésének 2%-át. 21/74

Az EU nagy hangsúlyt kíván helyezni a különböző támogatási formák (Phare, ISPA, előcsatlakozási mezőgazdasági alap) közötti átfedések megakadályozására, ill. az ezek közötti konzisztencia biztosítására, mivel egy projekt csak egy forrásból támogatható. Az ISPA -támogatásnak "stratégiai katalizátor" szerepet kell játszania (nemzetközi pénzintézetek, magántőke bevonásának ösztönzése). A pénzintézetek közül kiemelt szerepet kap az EIB (Európai Befektetési Bank) egyrészt előcsatlakozási hitelkerete miatt, másrészt pedig a Bizottság a projektek kiválasztása előtt ki fogja kérni a Bank véleményét. A Bizottság évente jelentést készít az ISPA -ról, amelyet a Tanács, az Európai Parlament, az ECOSOC és a Régiók Bizottsága elé terjeszt. A Bizottság biztosítja, hogy a kedvezményezett országok megfelelő információt kapjanak az ISPA -ról, míg a kedvezményezetteknek kell saját közvéleményüket tájékoztatni az ISPA által nyújtott lehetőségekről és a Bizottság szerepéről. 22/74

2.3. A SAPARD program A SAPARD program (Special Action Programme for Pre-Accession Aid for Agricultural and Rural Development) a harmadik előcsatlakozási alap, amelyik a 10 csatlakozásra váró közép-európai ország támogatására szolgál. A program célja kettős, egyrészt: segítséget nyújtani a jelölt országoknak az Acquis Communautairebátvételében, különös tekintettel az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alapból (EMOGA) finanszírozott agrárstruktúra- és vidékfejlesztési intézkedésekre. Másrészt hozzájárulni egy fenntartható és versenyképes agrárgazdaság kialakításához, valamit a vidék életképességének növeléséhez, azaz növelni az agrárgazdaság versenyképességét csökkenteni a mezőgazdasági tevékenységből származó káros környezeti hatásokat elősegíteni a vidéki térségek adaptációs képességét munkahelyteremtés és munkahelymegtartás felkészíteni a tagjelölt országokat a Struktúrális Alapok elfogadására. A SAPARD keretében folyósított támogatásokhoz történő hozzájutás alapfeltétele egy olyan 7 évre (2000-től 2006-ig) szóló mezőgazdasági és vidékfejlesztési terv készítése, melyet a benyújtást követően az Európai Bizottságnak kell jóváhagynia. - A Tervnek tartalmaznia kell a csatlakozni kívánó ország mezőgazdasági és vidékfejlesztési prioritásait (a Magyarország által megjelölt prioritásokat majd a későbbiekben ismertetni fogom), továbbá az ehhez kapcsolódó intézkedéseket, azok részletes ütemezését és költségvonzatát. A Terv prioritásainak összhangban kell lennie a Csatlakozási Partnerség Dokumentumban meghatározott feladatokkal és a Közösségi Vívmányok Átvételének Nemzeti Programjával. A prioritások és és intézkedések kidolgozásakor figyelembe kell venni az adott ország azon kötelezettségvállalásait is, amelyeket a csatlakozási tárgyalások addigi fordulóin tett. - Ezen kívül ki kell építeni azt az uniós előírásoknak 23/74

megfelelő intézményi hátteret, amely a program zökkenőmentes, átlátható és ellenőrizhető lebonyolításához szükséges. Ehhez hozzátartoznak azok a rendeleti, illetve olykor törvényi szintű előírások is, amelyek biztosítják, hogy a segélyprogram az Unió előírásainak megfelelően működjön. Ez különösen azért fontos, mert a SAPARD programot -- ellentétben a Phare-ral és az ISPA-val -- a Bizottság csak utólag (ex-post) ellenőrzi, így kedvezményezettek önállósága, és persze felelőssége is jóval nagyobb. 2.3.1. A SAPARD program költségvetése Az Unió közös költségvetésén belül évente 520 millió eurót különítettek el a SAPARD prgramok számára. A jelentkező országok között a következő adatok figyelembevételével osztották el a támogatásra szánt közösségi forrásokat: egy főre jutó bruttó hazai össztermék (GDP) vásárlóerőben kifejezve a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma a mezőgazdaságilag hasznosított terület nagysága területi sajátosságok A SAPARD, az EU strukturásli támogatási rendszeréhez hasonlóan, előírja a nemzeti költségvetésből történő társfinanszírozást, melynek mértéke az intézkedés, támogatás jellegétől függően változik. Bizonyos esetekben a közösségi hozzájárulás elérheti a számításba vehető teljes költség 100 százalékát, míg például a jövedelemtermelő beruházások esetében a teljes költség 50 százalékos közráfordításának háromnegyede finanszírozható a közösségi támogatásból. Hetényi Géza, Stelbaczky Tibor, Zalai Csaba: Az Európai Unió támogatási politikája (2001):p.112. Magyarország esetében az Unió által biztosított évi kb.10 milliárd forint mellé a költségvetésből még megközelítőleg 3,3 milliárd forintot kell társfinanszírozásként biztosítani. A csatlakozni kívánó országok számára szánt SAPARD támogatások éves összegét az Előcsatlakozási alapok támogatásainak országok közötti allokációja című, ezen fejezet végén található táblázatban tüntettem fel. 24/74

2.3.2. A SAPARD támogatás lehetséges területei Az Unió a segély felhasználási céljainak meghatározását egy általa megjelölt, 15 elemből álló "menü" alapján a tagjelölt országokra bízza. Elvárja azonban, hogy a tagjelöltek választásukat erről az étlapról az Uniós csatlakozás stratégiai dokumentumaiból vezessék le, figyelembe véve az Unió mezőgazdasági politikájának alapelveit is. A SAPARD programok lehetséges célterületei: agrárvállalkozások támogatása termelői csoportok felállítása farmigazgatást segítő szolgáltatások feldolgozottság és értékesíthetőség javítása állat- és növény-egészségügyi ellenőrzés javítása falu és vidékfejlesztés (infrastruktúra, műemlék) talajjavítás, parcellázás több lábon álló gazdasági tevékenységek kifejlesztése földnyilvántartás korszerűsítése szakképzés fejlesztése mezőgazdasági vízgazdálkodás fejlesztése erdészet agrár környezetvédelem falvak helyreállítása és fejlesztése szakértői segítségnyújtás (ún. Technical Assistance -- TA). A SAPARD program nagy hangsúlyt helyez azon szolgáltatószektorok fejlesztésére, amelyek kiegészítő tevékenységek meghonosításával vagy a mező- és erdőgazdasági termékek hozáadott értélének növelésével kívánják a vidéken élők életszínvonalát emelni. A jelölt országoknak mezőgazdasági és vidékfejlesztési programot kell készíteni. A valamennyi jelentkező által a Bizottsághoz benyújtandó nemzeti mezőgazdasági és 25/74

vidékfejlesztési programokban foglalt projektek közül választják ki azokat, amelyeket az országos SAPARD programokba illesztenek, és ezáltal kívánnak részfinanszírozni. Ezekről a tervezett intézkedésekről a Bizottságnak hat hónapon belül kell döntést hoznia, amennyiben az összes szükséges információ rendelkezésre áll. A programokat, ha szükséges, újra lehet tervezni, ha a gazdasági-társadalmi fejlettségben, a megjelent új információkban, a programok végrehajtás során megfigyelt eredményekben megjelenő információk a segélyek hozzáférhető összegének a módosítását igénylik, vagy ha a csatlakozási Partnerség keretében a közösségi jog átvétele során ez szükségessé válik. Mindezek mellet az adott évben fel nem használt támogatás a következő évre nem vihető át, illetve ha azt nem az előírt célnak megfelelően használták fel, akkor a már felhasználásra került támogatást vissza kell fizetni. A SAPARD programoknál nincs az elfogadandó projektek költségvetésének alsó határa. 2.3.3. A szükséges intézményi háttér A SAPARD egyik fontos célja, hogy a végrehajtást, ellenőrzést végző intézményrendszer kialakításával, valamint a szükséges jogszabályi struktúra megalkotásával a tagjelölt ország felkészüljön a közösségi források fogadására. Az EU a SAPARD működtetéséhez az alábbi intézményi háttér létrehozását követeli meg: o Koordináló szervezet, a Nemzeti Alap, melynek szerepe elsősorban a SAPARD források fogadásához, a számlanyitáshoz és számlavezetéshez, illetve a források kifizető ügynökséghez történő folyósításához kapcsolódik. o Irányító hatóság. Fő feladata a SAPARD végrehajtása, szakmai irányítása és felügyelete o Igazoló szervezet. Elsődleges feladata a Kifizető Ügynökség pénzügyi eljárásrendjének auditálása, az elszámolások és kifizetések rendjének folyamatos ellenőrzése. o Kifizető Ügynökség 26/74

o Végrehajtó szervezetek. Feladatuk a támogatást kérő jelentkezési lapok formai és tartalmi elbírálása, a szúrópróbaszerű helyszíni ellenőrzések végzése és a beruházási munkák megkezdésének jóváhagyása. o Monitoring Bizottság. A SAPARD-ról szóló rendelet értelmében a program ellenőrzését és felügyeletét a Strukturális Alapokból folyósított támogatások esetében érvényes ellenőrzési rendszer szerint is el kell végezni. Ennek a rendszernek eleme a Monitoring Bizottság. Zárásképpen a következő táblázatban szeretném áttekinthetően összefoglalni a három fent említett program által 2000-2006. között nyújtandó támogatásokat. Az 1266/1999 EK Tanácsi rendelet szerint a tagjelölt országok a következő támogatásokat kapják 2000-2006 között átlagosan, évente: 3. sz. Táblázat. Előcsatlakozási alapok támogatásainak országok közötti allokációja, millió euró Ország PHARE ISPA Minimum ISPA Maximum SAPARD Bulgária 100 83,2 124,8 52,1 Csehország 79 57,2 83,2 22,1 Észtország 24 20,8 36,4 12,1 Lengyelország 398 372,8 384,5 168,7 Lettország 30 36,4 57,2 21,8 Litvánia 42 41,6 62,4 29,8 Magyarország 96 72,8 104 38,1 Románia 242 208,0 270,4 150,6 Szlovákia 49 30,4 57,2 18,3 Szlovénia 25 10,4 20,8 6,3 Összesen 1085 1040 520 Forrás: CEC: Inforegio News. In: Forman Balázs: Az Európai Unió strukturális és Előcsatlakozási alapjai (2001):p.165 27/74

2.4. Az európai bel- és igazságügyi együttműködés 2.4.1. A bel- és igazságügyi együttműködés kezdetei A bel- és igazságügyi együttműködés az 1970-es évek közepén kezdődött Európai Közösségek tagállamai között, az ún. Trevi csoport megalakulásával. A TREVI (nemzetközi terrorizmus, radikalizmus, extrémizmus és erőszak) az EK keretein kívüli kormányközi együttműködés volt. A hetvenes évek közepén az EK bel- és igazságügyi miniszterei döntöttek a TREVI együttműködés elindításáról, melynek célja a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni hatékonyabb fellépés volt. A TREVI volt a bel- és igazságügyi együttműködés első szervezett, állandó formája, melyben a tagállamok számára több szinten lehetőség nyílt az egyeztetésre, az információ- és tapasztalatcserére, az együttműködés kialakítására. A közösségi intézmények ekkor még nem vehettek részt a folyamatban, mivel az kizárólag kormányközi keretben folyt. A Római Szerződést módosító 1986-os Egységes Európai Okmány fordulópontot jelentett az együttműködés ezen területén, mivel a személyek szabad áramlását az egységes piac egyik fő elemének tekinti és közösségi keretbe emeli. Az okmány célul tűzte ki 1993-ra az egységes belső piac megteremtését, mely olyan belső határok nélküli térség, ahol az áruk, a személyek, a szolgáltatások és a tőke szabad mozgása biztosított. A személyek szabad mozgása és a belső határokon az ellenőrzés felszámolása azonban igen kényes kérdés, a tagállamok számára komoly biztonsági kockázattal jár. A biztonsági kockázat növekedésének ellensúlyozására a tagállamok a bel- és igazságügyi együttműködés szorosabbra fűzését szorgalmazták. Az Egységes Európai Okmány bevonta az együttműködés kereteibe a szervezett bűnözés és az illegális migráció elleni küzdelmet is. Felmerült továbbá, hogy a személyek szabad mozgásának megteremtésével párhuzamosan erősíteni kell a külső határellenőrzést, valamint egységes menekült- és bevándorlási politikát kell kialakítani. A szerződés aláírása után felállított új munkacsoportokban megfigyelőként részt vettek az Európai Bizottság képviselői is. Az 28/74

ad hoc bevándorlási munkacsoportban 1986-tól a bevándorlásért felelős miniszterek vettek részt, új munkacsoportok alakultak a vámegyüttműködés, a kábítószer ellenes küzdelem terén. A tagállamok igazságügy minisztereinek tanácsa rendszeres üléseket tartott, ahol az igazságügyi együttműködés büntető illetve polgári ügyekben felmerülő kérdéseit vitatták meg. Az Európai Bizottság 1985-ben kiadott Fehér Könyvének a személyek szabad áramlására vonatkozó ajánlásaival ellentétben a bel- és igazságügyi együttműködés továbbra is kormányközi keretben maradt és sem az Európai Parlament sem a nemzeti parlamentek nem rendelkeztek közvetlen ellenőrzési hatáskörrel. Az együttműködés egyezményekre, határozatokra, következtetésekre és ajánlásokra épült, melyeket az Európai Tanács keretein kívül fogadták el. Ilyen volt az 1990-ben elfogadott dublini egyezmény a menekültügyi kérelmek elbírálásával kapcsolatos eljárásról és a londoni menekültügyi határozatok. 2.4.2. A Schengeni együttműködés Franciaország, Németország és a Benelux-államok, látva azt, hogy a közösségi keretek közt igen nehéz konszenzusra jutni a személyek szabad mozgása, valamint a bel- és igazságügyi együttműködés tekintetében, 1985-ben Schengenben egyezményt írtak alá, majd 1990-ben elfogadták ennek kiegészítéseként a Schengeni Végrehajtási Egyezményt. Az egyezmények célja a belső határokon az ellenőrzés megszüntetése, a külső határok őrizetének megerősítése, a menekültügyi, vízumpolitikai és rendőrségi intézkedések összehangolása, valamint az igazságügyi együttműködés. Ennek érdekében új operatív struktúrákat hoztak létre a rendőrségek és a vámhatóságok közti együttműködés erősítésére a Schengeni Információs Rendszer keretében (Schengen Information System, SIS). 29/74

2.4.3. A Maastrichti Szerződés A 80-as évek végén a közép és kelet-európai szocialista rendszerek összeomlása, az átalakulás kibontakozása során megerősödött az illegális migráció és a szervezett bűnözés jelensége. Az EK tagállamainak azon törekvése, mely szerint a belső határokon az ellenőrzés felszámolásával biztosítják a személyek szabad mozgását tovább fokozta az állampolgárok biztonság iránti igényét és elvárásait a külső határok őrizetével kapcsolatban. Ezt erősítette továbbá a 90-es évek folyamán a tagállamok határaitól néhány száz kilométerre szinte szünet nélkül dúló délszláv háború következményeként kialakult rendkívüli migrációs nyomás. A stabil és hatékony ellenőrzési mechanizmus hiánya megfelelő táptalajt jelent a szervezett bűnözés kialakulásához, földrajzi és politikai határokat átlépő terjedéséhez. A nemzetközi fegyver-, kábítószer- és embercsempész hálózatok sikerének titka a jól szervezett nemzetközi együttműködésben rejlik. Nemzetközi hálózatok ellen természetesen csak jól működő nemzetközi együttműködés keretében lehetséges hatékonyan fellépni. Hosszas viták eredményeként végül egy egészen újszerű együttműködési keretet alakítottak ki az 1992-ben Maastrichtban aláírt Európai Unióról szóló szerződés megkötésével. Az 1993. november 1-jén életbe lépett Maastrichti Szerződés létrehozta a három pillérből álló Európai Uniót. Az addigi Európai Közösségeket magában foglaló első pillér mellett az integrációs keretben új elemként jelent meg a második pillért alkotó kül- és biztonságpolitika, valamint a harmadik pillér, azaz a bel- és igazságügyi együttműködés. A bel- és igazságügyi együttműködés keretében a tagállamok bel- és igazságügyi hatóságai működtek együtt. Lehetővé tette a tagállamok rendőrségei, igazságügyi és vámhatóságai közötti párbeszédet, kölcsönös segítségnyújtást és kooperációt a közös érdekkörbe eső területeken. Bár a Maastrichti Szerződés nem definiálja a bel- és igazságügyi együttműködés fogalmát, a szerződés VI. címének K1 cikke felsorolja az ide tartozó területeket, melyeket a tagállamok az Európai Közösség (I. pillér) hatáskörén 30/74

kívüli, de az Európai Unió célkitűzéseinek megvalósítása érdekében közös érdekkörükbe eső területeknek tekintenek: menekültpolitika; a személyeknek a Tagállamok külső határain történő átlépésére vonatkozó szabályok és a személyek átlépésének ellenőrzése; bevándorlás-politika és harmadik országok állampolgáraival szemben folytatott politika (ideértve az illegális bevándorlás és illegális munkavállalás elleni küzdelmet); a kábítószer-fogyasztás elleni küzdelem; a nemzetközi szintű csalások elleni küzdelem; igazságügyi együttműködés polgári és büntetőügyekben; vámügyi együttműködés; rendőrségi együttműködés a terrorizmus, a tiltott kábítószer-kereskedelem és a nemzetközi bűnözés egyéb súlyos formái elleni küzdelemben, valamint a megelőzésben. A bel- és igazságügyi harmadik pillér nem része az EK-szerződést módosító rendelkezéseknek, ebből adódóan a közösségi jogi eszközök (tanácsi, bizottsági rendeletek, irányelvek, határozatok) sem alkalmazhatóak a harmadik pilléres együttműködés során. A Maastrichti Szerződés létrehozta a bel- és igazságügyi együttműködési politika alakításának különleges jogi eszközeit, melyek természetüket tekintve a közösségi jogi eszközök és a klasszikus kormányközi együttműködés jogi eszközei között helyezkednek el. Ezek a következők: Közös álláspont bizonyos kérdések kapcsán az Unió egységes megközelítését megfogalmazó jogi eszköz. Pl.: a menekült fogalmának meghatározása, a rá vonatkozó kritériumok egységes értelmezése. Együttes fellépés akkor alkalmazzák, ha az EU céljai az együttes fellépés eredményeként hatékonyabban el-érhetők, mint az egyes tagállamok önálló fellépése által. 31/74

Ilyen például a rendőrségi, az igazság-ügyi szervek, a vámhatóságok közti együttműködési programok kidolgozása. Egyezmény a nemzetközi jog hagyományos eszköze, melynek alkalmazása azonban nagyon hosszú időt vesz igénybe. Ilyen például az Euro-pol Egyezmény, mely először 1991-ben került az Európai Tanács elé, 1995-ben írták alá, 1998-ban lépett hatályba, és csak 1999. július 1-jétől alkalmazzák a gyakorlatban. Az együttes fellépés és a közös álláspont kapcsán problémát jelentett, hogy egyes tagállamok nem ismerték el kötelező jellegüket, mivel a Szerződésből nem derül ki világosan a jogszabályi jellegük. A harmadik pilléres együttműködés eszközeit tovább gyengítette, hogy a Tanács a jogalkotás során az új jogszabályi formák mellett gyakran alkalmazta a Szerződésben nem említett és kötelező erővel nem rendelkező eszközöket, mint: Ajánlás Vélemény Értelmezés Következtetés További problémát jelentett a közösségi intézmények szerepének kérdése. Annak ellenére, hogy a bel- és igazságügyi együttműködés bekerült az Európai Unió intézményi struktúrájába, a Maastrichti Szerződés alapján a közösségi intézmények szerepe erősen korlátozott maradt, és nem volt megfelelő befolyásuk a tagállamok döntéseire. A közösségi jogalkotást ellenőrző Európai Bíróság ellenőrzési jogköre ezen a területen minimális maradt. Az Európai Parlament, melynek konzultációs jogkört biztosított a szerződés, csak utólag értesült a döntésekről, így semmilyen befolyása nem volt a folyamatra. Az Európai Bizottság jogalkotási kezdeményezési jogköre csupán hat területre terjedt ki, és megosztott volt a tagállamokkal. A büntetőügyi igazságügyi együttműködés, a rendőrségi együttműködés és a vámhatóságok közti együttműködés kapcsán csak a tagállamoknak volt kezdeményezési jogkörük. A Tanácsban minden döntés meghozatalához egyhangú szavazásra volt szükség, ami gyakran megbénította a döntéshozatalt. 32/74

A fent említett hiányosságok, illetve az Európai Unió tagállamaiban egyre nagyobb gondot jelentő közbiztonság-romlás, rasszizmus, a bevándorlás, a munkanélküliség, a nemzetközi szervezett bűnözés arra ösztönözte az Európai Uniót, hogy felülvizsgálja a Maastrichti szerződést. A felülvizsgálatra összehívott Kormányközi Konferenciát lezáró Amszterdami Szerződés jelentősen megreformálta a bel- és igazságügyi együttműködést. 2.4.4. Az Amszterdami Szerződés Az Európai Unió tagállamai megállapodtak a Szabadság, biztonság és igazságosság övezetének létrehozásában, mely túllépve a maastrichti harmadik pilléres együttműködés keretein minőségi változást jelent az integráció folyamatában. A tagállamok elkötelezték magukat arra, hogy az Amszterdami Szerződés hatályba lépésétől számított öt év alatt fokozatosan közösségi hatáskör alá vonják a személyek szabad mozgásával, a külső határellenőrzéssel, a menekültüggyel, az idegenrendészettel, a bevándorlási és vízumrendészettel kapcsolatos szabályozási jogköröket, melyek eddig a harmadik pilléres együttműködés keretébe tartoztak, és melyeket a tagállamok nemzeti szuverenitásuk fontos elemének tartanak. Az átmeneti időszak alatt fokozatosan kapnak egyre nagyobb szerepet a közösségi intézmények a fenti területeken. Az Amszterdami Szerződés nemcsak átalakítja, hanem ki is bővíti a bel- és igazságügyi együttműködés területét. A schengeni megállapodásban és a schengeni megállapodás végrehajtásáról szóló egyezményben elfogadott, a közös külső határőrizetre és a belső határokon az ellenőrzés megszüntetésére vonatkozó normákat a Tanács idén májusi döntése után az első pillérbe, azaz a közösségi joganyagba, illetve a harmadik pillérbe, a továbbra is kormányközi együttműködés keretei közé emelik. Ezen egyezményhez nem csatlakozott az Egyesült Királyság és Írország, valamint különleges elbírálás alá esik Dánia. Azzal, hogy az Amszterdami Szerződés, mely 1999. május 1-jén lépett hatályba, a bel- és igazságügyi együttműködés jelentős elemeit átemelte az ún. közösségi, első pillérbe, óriási jelentőséggel bír, mivel ezzel a lépéssel a tagállamok szuverenitásuk újabb 33/74

fontos elemeiről mondtak le a közösségi intézmények javára. Az Európai Unió eszközrendszere jelentősen bővült, különösen az első pillérbe átemelt területeken. A módosítás szerint közösségi hatáskörbe került: a vízumpolitika, a külső határellenőrzés; a menekültügyi politika; a bevándorlási politika; a személyek szabad mozgásához kötődő egyéb politikák. Ide tartozik az Európai Unió külső határainak ellenőrzése, valamint az igazságügyi együttműködés polgári ügyekben is. Ezeken a területeken tehát a közösségi intézmények, az Európai Bizottság, a Tanács, az Európai Parlament és az Európai Bíróság kulcsszerepet kaptak a közös uniós politika kialakításában, megvalósításában és ellenőrzésében. A harmadik pilléres együttműködés is tovább működik, melynek tárgya a rendőrségi együttműködés és igazságügyi együttműködés a büntetőjogi kérdésekben. Célja a küzdelem összehangolása a következő területeken: rasszizmus és idegengyűlölet; terrorizmus; embercsempészet és gyermekek elleni erőszak; kábítószer csempészet; fegyvercsempészet; csalás és korrupció. A célok eléréséhez előirányozzák a szorosabb együttműködést a rendőrségek, a vámhatóságok és más illetékes szervek között a tagállamokban mind közvetlenül, mind az Európai Rendőrségi Hivatalon (EUROPOL) keresztül. Továbbá a bíróságok közötti együttműködés erősítésével, valamint a tagállamok büntetőjogi szabályozásainak közelítésével. A harmadik pilléres együttműködés céljait és eszközeit is jobban átláthatóvá tette az Amszterdami Szerződés. 34/74

2.5. A Schengeni egyezmény Amikor 1957-ben a Benelux államok, Franciaország, Németország és Olaszország létrehozták az Európai Gazdasági Közösséget, szándékuk az volt, hogy fokozatosan megteremtsenek egy olyan közös gazdasági térséget, piacot, amelyben az áruk, szolgáltatások, a tőke és a személyek mindenfajta nemzeti hovatartozáson alapuló megkülönböztetéstől mentes, szabad mozgása biztosított. Ezen egységes piac valójában azt jelenti, hogy a Közösség tagállamai egységes térséget alkotnak, amely külsőségeiben leginkább egy nemzetállamra hasonlít. Azzal a jelentős és mind a térség lakói, mind az odalátogatók, illetve ott gazdasági tevékenységet folytatók számára nem jelentéktelen különbséggel, hogy az egységes piac térségében eltűnnek a tagállamok közötti belső határok és megszűnik a határokon folytatott mindenfajta vám-, útlevél-, állategészségügyi és más ellenőrzés. A belső határokon végzett ellenőrzés átkerül a tagállamok külső határaira. Külső határnak számítanak az Európai Unió tagországainak azon szárazföldi határai, amelyek az Unión kívüli országoktól választják el őket. Az ellenőrzés szempontjából ide sorolhatók még a nemzetközi repülőterek és kikötők is. A nyolcvanas években az EK tagállamai között koncepcionális vita bontakozott ki a személyek szabad áramlásának kérdésében. Egyes tagállamok úgy gondolták, hogy a szabad mozgás csak a tagállamok állampolgáraira vonatkozik, fenn kell tehát tartani a belső határokon is az ellenőrzést a tagállamok és nem tagállamok állampolgárainak megkülönböztetése érdekében. Más tagállamok úgy gondolták, hogy a mozgásszabadság mindenkire vonatkozik, így fel kell számolni a határellenőrzést a belső határokon. Mivel a megegyezés akkor még igen távolinak tűnt, öt EK-tagállam: Franciaország, Németország, Belgium, Hollandia és Luxemburg 1985-ben aláírta a belső határokon a határellenőrzés felszámolását célul kitűző Schengeni Egyezményt. (Az Európai Unió 1997-es Amszterdami Szerződésében úgy döntött, hogy fokozatosan megszünteti azt a helyzetet, amely szerint egyes tagországai formailag szorosabban együttműködve, de mégis az Unió valamennyi állampolgárára kiható szabályozással és az egész uniós térséget érintő következményekkel hoznak intézkedéseket. Elhatározták a Schengeni Egyezmény rendszerének teljes beépítését az uniós jogrendszerbe, és az újonnan belépő 35/74

államok számára - így Magyarország számára is - kötelezővé teszik a Schengeni norma rendszerhez való csatlakozást.) Az 1985. június 14-én aláírt Schengeni Egyezmény után 1990. január 15-én aláírták a Schengeni Végrehajtási Egyezményt. A két egyezmény 1995-ben lépett életbe, és a schengeni térségben felszámolta a belső határellenőrzést, áthelyezve azt a külső határokra, ahol meghatározott szabályok alapján történik a beutazás és a bevándorlás ellenőrzése. A személyek szabad mozgásának biztosítása érdekében a biztonsági kockázatok kiküszöbölésére közös szabályokat fogadtak el a vízumpolitika, a menekültügy és a külső határellenőrzés területén. Az Egyezmény tagországai állampolgáraival, valamint a jogszerűen ott tartózkodó külföldiekkel szemben megnyilvánuló bizalom és a belső mozgás szabadsága biztonságot is jelent. A személyek ellenőrzés nélküli mozgásának biztosítása a tagállamok belső határain keresztül, az áruk akadálytalan, várakozásmentes szállításának lehetősége egyik országból a másikba megköveteli, hogy az államok a közös térséget határoló külső határaikon biztosítsák saját határaik és az egész közös térség lehető legjobb védelmét, a belépni szándékozó személyek és áruk alapos ellenőrzését. A külső határokon végzett ellenőrzés, a személyek és áruk belépésének engedélyezése az egész térségben való szabad mozgás engedélyezését jelenti a külföldi számára, hiszen a tagállamok egymás közötti határain már nincs ellenőrzés. A biztonsági kockázat ellensúlyozására további intézkedéseket vezettek be. Erősítették a rendőrségek, a vámhatóságok, az igazságügyi hatóságok közötti együttműködést, valamint a szervezett bűnözés és a terrorizmus elleni küzdelmet. Mindezen célok megvalósításának elősegítésére létrehozták a Schengeni Információs Rendszert, angolul Schengen Information System (SIS). A Schengeni Egyezményhez a kilencvenes évek folyamán az Egyesült Királyság és Írország kivételével valamennyi EU-tagállam csatlakozott. Olaszország 1990. november 27-én, Spanyolország és Portugália 1991. június 25-én, Görögország 1992. november 6-án, Ausztria 1995. április 28-án, végül 1996. december 19-én az északi államok, Svédország, Finnország és Dánia. Az egyezmény értelmében ahhoz csak EUtagállamok csatlakozhatnak. Tekintettel arra, hogy az EU északi államai tagjai a 36/74

Schengeni Egyezményhez hasonló tartalmú Északi Útlevél Uniónak, melynek tagja Norvégia és Izland is, a schengeni egyezmények aláírói társult tagságot ajánlottak fel az Északi Útlevél Unió azon tagjainak (Norvégiának és Izlandnak), melyek nem tagjai az EU-nak. Norvégia és Izland 1999. május 18-án csatlakozott a Schengeni Egyezményekhez. Az egyezmény hatályba lépésének második lépcsőjére, azaz az ellenőrzés felszámolására a belső határokon, az északi államokban 2001. március 25-én került sor, ezzel a szabad mozgást biztosító térség tizenöt országra terjedt ki, tizenhárom EU-tagállamra és a schengeni társult országokra, Norvégiára és Izlandra. A schengeni normák elfogadása magában foglalja azok maradéktalan alkalmazását, az ehhez szükséges jogi, intézményi, technikai és személyi feltételrendszer megteremtését. Tehát csak ezen valamennyi feltétel teljesülése eredményezheti egy állam integrálódását ebbe az együttműködésbe, azaz csak valamennyi feltétel teljesítése után válik lehetségessé a belső határok felszámolása és a személyek teljes szabad mozgása. 2.5.1. A Schengeni Információs Rendszer (SIS) A schengeni mechanizmus központi eleme a Schengeni Információs Rendszer, a szerződő államok biztonsági hatóságait összekötő informatikai hálózat, ahonnan a tagállamok rendőrségei és erre felhatalmazott hatóságai adatokat kaphatnak egyes személyekről, illetve ellopott vagy elveszett tárgyakról, járművekről. A rendszer célja a közbiztonság, közrend és a nemzetközi személyforgalommal összefüggő biztonsági intézkedések elősegítése. A külső határok átlépésekor a schengeni térségbe lépő személyeket ellenőrzik a SIS adatbázisában, és azokat, akik rajta vannak a tiltólistán, mert valamely tagállamból kiutasították őket, vagy bármely más okból bekerültek ebbe a rendszerbe, nem engedik az EU területére lépni, illetőleg megfelelő intézkedést foganatosítanak ellenük. A központi számítógép (C-SIS), mely Strasbourgban található, biztosítja, hogy a hozzá csatlakozó nemzeti hálózatok (N-SIS) azonos adatállománnyal legyenek ellátva. A rendszert kiegészíti az ún. SIRENE hálózat, mely a nemzeti és helyi rendőrségek, 37/74

vámhatóságok és igazságügyi szervek képviselőiből áll, feladata az információszerzés, információcsere, koordináció és konzultáció. A jelenlegi SIS rendszer technikailag elérte befogadóképessége határát, ezért új tagországok csatlakozására nincs mód. Fejlesztés alatt áll az új SIS rendszer, a SIS II, amely a technológiai fejlődés eredményeinek felhasználásával kiküszöböli a korábbi rendszer hiányosságait; funkcióit, alkalmazási területeit bővítik, és lehetővé válik majd a tagjelölt országok rácsatlakozása is. A Bizottság véleménye szerint a rendszer fejlesztésének befejezése 2006 előtt nem várható. 2.5.2. A Schengeni acquis beemelése a közösségi jogba Az Amszterdami Szerződés aláírását megelőző kormányközi konferencián a tagállamok vezetői áttekintették az Uniót érintő kihívások leküzdését szolgáló eszközöket. Döntés született a szabadság, biztonság és igazságosság övezetének létrehozásáról, melynek keretében megfelelő intézkedéseket hoznak a személyek szabad mozgásának biztosításával összefüggésben az Unió biztonságát leginkább fenyegető veszélyek (szervezett bűnözés, illegális migráció, kábítószer-kereskedelem) leküzdésére. A tagállamok vezetői úgy értékelték, hogy az Unió céljainak megvalósítását segíti a schengeni együttműködés eredményeinek felhasználása, ezért elhatározták a schengeni joganyag átemelését az uniós keretekbe. Az Amszterdami Szerződés kiegészítő jegyzőkönyve rendelkezik a Schengeni Egyezmény alapján kialakított joganyag beemeléséről az Európai Unió jogi, intézményi keretébe. A schengeni joganyag uniós jogba történő integrációja nyomán a schengeni együttműködés vezető szerve, a Schengeni Végrehajtó Bizottság helyét az Európai Unió Tanácsának Főtitkársága veszi át. A Tanács egyik legelső és legfontosabb feladata magának a joganyagnak a meghatározása volt, mely által megteremti a további együttműködés alapját. Ezt a feladatot a Tanács 1999. május 20-án teljesítette, a schengeni joganyagot képező acquis-lista elfogadásával. Ezek a jogszabályok, kivéve a titkos minősítésűeket, megjelentek az EU hivatalos lapjában, az Official Journalban. A 38/74

csatlakozásra váró országoknak feltétel nélkül át kell venniük ezeket az uniós jogszabályokat. A schengeni térségnek ma tizenhárom ország a tagja, az Egyesült Királyság és Írország fenntartotta magának a jogot a későbbi csatlakozásra. A lehetőséggel élve az Egyesült Királyság 1999 márciusában jelezte részvételi szándékát a rendőrségi és a büntetőügyekben történő igazságügyi együttműködésben. Dánia ugyanakkor tagja a schengeni csoportnak, de az egyezmények alapján hozott további intézkedések esetében dönthet arról, hogy kívánja-e alkalmazni azokat vagy sem. 39/74

3. A tagjelölt országok Schengeni egyezmény megvalósítására tett törekvései Mint már az előbbiekben említettem, az Európai Unió 1997-es Amszterdami Szerződésében úgy döntött, hogy a Schengeni Egyezmény rendszerét beépíti az uniós jogrendszerbe, és az újonnan belépő államok számára - így Magyarország számára is - kötelezővé teszi a Schengeni norma rendszerhez való csatlakozást. A Schengeni Egyezményhez való csatlakozás Magyarország, illetve a többi tagjelölt ország számára számára feladatot is jelent. Csatlakozásunk időpontjában - a harmadik évezred első éveiben - készen kell állnunk arra, hogy biztosítsuk az Európai Unió többi országa polgárai számára a szabad mozgás lehetőségét, az áruk gyors, zökkenőmentes átjutását közös határunkon. Ezzel egyidejűleg azonban biztosítanunk kell azt is, hogy határainkon olyan ellenőrzés mellett léptessük be más országok polgárait és azok áruit, ami lehetővé teszi, hogy azok további ellenőrzés nélkül akár az Atlanti Óceán partjáig is eljussanak. A továbbiakban be szeretném mutatni, hogy a tagjelölt országok köztük Magyarország hogyan próbálja a Schengeni Egyezményhez való csatlakozás során felmerülő feladatokat megoldani, illetve a feladatok megoldásához az Európai Unió milyen támogatásokkal járul hozzá. Ezen belül röviden bemutatok néhány, ezen területhez kapcsolódó EU-finanszírozott projektet. Továbbá ismertetem, hogy a különböző tagjelölt országokra az EU megítélése szerint milyen feladatok várnak még a jövőben a határőrizeti rendszer korszerűsítésével kapcsolatban. A tagjelölt országok EU belső határ lebontására bizonyos idővel uniós tagságunk megvalósulása után kerül sor, mivel ennek feltétele, hogy a gyakorlatban is bizonyítsuk, hatékonyan, jól el tudjuk-e látni az Unió külső határainak védelmét. 40/74

3.1. Magyarország A csatlakozási tárgyalásokon elsőnek Magyarországgal kezdték érdemben is tárgyalni - 2001. júliusában - a bel- és igazságügyi fejezetet. Azt követően került erre sor, hogy a tagállamok körében elhúzódó viták után sikerült elvi megállapodásra jutni a "Schengen-acquis" bizonyos fokú kettébontásában. Korábban egyes államok -- mindenekelőtt Franciaország -- azt szorgalmazták, hogy minden új EU-tag kezdettől fogva ültesse át a gyakorlatba az EU-joganyag minden lényeges vonatkozó elemét. Annak tisztázására azonban júliusban még nem kerülhetett sor, hogy mi tartozzon a "csatlakozási kosárba", és mi várhat néhány évet. A kettéválasztást egyaránt elkerülhetetlenné tették technikai és politikai, tárgyaláspolitikai szempontok. Az előbbiek közül a legfontosabb, hogy az egész Schengen-egyezmény műszaki alapjának tekintett, strasbourgi központú számítógépes nyilvántartás (a Schengeni Információs Rendszer SIS) kapacitása a mostani 15 tagállammal lényegében "megtelt", és ahhoz, hogy újabb országokat is rákapcsolhassanak, a rendszer jelentős bővítésére, voltaképpen egy "SIS--2" létrehozására van szükség. Márpedig ez utóbbira leghamarabb is csak 2005 végén kerülhet sor. Mindehhez társul az a különösen magyar részről sokszor felvetett bizonytalansági tényező, hogy mivel nem látható előre a bővítési folyamat alakulása, így az EU külső határainak hosszabb távú pontos holléte sem tekinthető eldöntöttnek, illetve -- a bővítés több hullámban történő bekövetkezése esetén -- néhol valószínűsíthető néhány éven belüli, többszöri változásuk is. Az unióhoz rendelt tagállami nagykövetek bizottsága (COREPER) döntése értelmében mindenekelőtt a EU külső határellenőrzése, a vízumpolitikai alapelvek alkalmazása, valamint a rendőrségek közötti együttműködés kell hogy az EUelvárásoknak megfelelően alakuljon már a taggá válás pillanatától kezdve. Mindezen területek egyes elemei értelemszerűen csak a Schengeni Egyezmény majdani hatálybahelyezésétől -- illetve ami ezzel egyenértékű: a leendő új és a mostani tagok 41/74

közötti Schengen-határok feloldásától -- válnak esedékessé. Az EU-szempontból "külsőnek" számító határok átlépésekor alkalmazandó feltételek és eljárások azonban már a tagság kezdetétől kell hogy működjenek. A mindehhez szükséges szempontokat a Schengen-acquis alapján határozzák meg. Magyarország - mint a többi tagjelölt ország felkészülését az Európai Uniós csatlakozásra az EU különböző támogatásokkal segíti. A következő ábrán a Magyarország számára nyújtott EU források mennyiségét szeretném bemutatni, 1995-től egészen 2002-ig. 1. sz. Ábra. Magyarországnak juttatott új EU források (allokációk, 1999-2002) Forrás: Miniszterelnöki Hivatal A Schengeni Egyezmény megvalósításához a PHARE nyújt támogatást a csatkalozó országok számára. A PHARE új orientáció keretében működő előcsatlakozási programok végrehajtására minden kedvezményezett országban központi intézményt hoztak létre. Magyarországon ezt a feladatot a CFCU (Központi Pénzügyi és 42/74

Szerződéskötő egység Central Finance and Contracts Unit) látja el. A CFCU-t a a Magyar Köztársaság Kormánya és az Európai Unió Bizottsága között 1998. december 1- jén aláírt nemzetközi megállapodás hozta létre. Az egység 1999. március 1-jén kezdte meg működését. A magyarországi CFCU az 1998 után elfogadott intézményfejlesztési Phare projektek szolgáltatási, beszerzési és építési tendereivel kapcsolatos pénzügyi és adminisztratív feladatokat látja el. A CFCU mellett még néhány - egyes szakminisztériumokon belül működő - úgynevezett végrehajtó ügynökség jogosult arra, hogy Phare programok keretében szerződéseket kössön. A CFCU például 2000-ben 55,161 millió euró értékben kötött Phare-szerződéseket és 20 program több mint 750 szerződésének pénzügyi lebonyolítását intézte. 2. sz. Ábra. A PHARE program által nyújtott támogatások szektoronkénti megoszlása Magyarországon (1999-2000) Forrás: Miniszterelnöki Hivatal 43/74