AZ AKNAFELDERÍTÉS KORSZERŰ MÓDSZEREI ÉS ESZKÖZEI Dr. habil. Lukács László mk. alezredes, egyetemi docens ZMNE BJKMK Katonai Műszaki Tanszék Resume A Föld akna-problémája egyre sürgetőbben veti fel a nagy hatékonyságú aknafelderítő módszerek kutatásának igényét. A fegyveres konfliktus sújtotta övezetekben a gazdasági fejlődés, felemelkedés gátjai a nagyméretű aknás területek. Az alkalmazott, főleg gyalogság ellni aknák legnagyobb része nehezen, vagy az eddig ismert és elterjedt eszközökkel egyáltalán nem detektálható, műanyag testű akna. A fejlesztés, fejlődés irányait kívánja összefoglalni az előadás, az alábbi fő kérdéskörök alapján. Az aknák kialakulása, fejlődése. Aknakereső technikák és technológiák fejlődése. Állatok és növények az aknakutatásban. Az aknák kialakulása, fejlődése A mai értelemben vett aknák, az ellenség személyi állománya, vagy technikai eszközei ellen készített robbanó szerkezetek. Ennek alapján csoportosításuknál az első rendező elv, az alkalmazás közege. Az úszó eszközök ellen, vízbe telepített aknák a tengeri, illetve a folyami aknák. Ezek a továbbiakban nem képezik vizsgálódásunk tárgyát. A szárazföldi csapatok műveleteiben alkalmazott aknák pontos neve a szárazföldi, vagy földi telepítésű akna (landmine). Ugyancsak a szárazföldi műveletek során kerülhetnek alkalmazásra a speciális, úgynevezett meglepő aknák, vagy akna-csapdák (booby trap), melyeknél valamilyen tárgy, eszköz kerül speciális átalakításra úgy, hogy a rendeltetésszerű használatkor robbanjanak fel. Mivel az aknamentesítés során, ezek a saját készítésű eszközök legalább annyi gondot jelentenek, mint a gyári készítésű aknák, továbbá a mentesítési műveletben elválaszthatatlan ezek egyidejű felkutatása az aknákétól, ezért vizsgálódásunkat kiterjesztjük ezekre a robbanó szerkezetekre is. Az aknákat nagyon régóta használják a fegyveres harc során. A történészek szerint, az első aknát a kínaiak használták 1277-ben, városaikat védve a mongol-tatár Kublaj kán csapatai ellen. Ezek az aknák a későbbi, úgynevezett kőszóró aknák ősei voltak. Európában az első kőszóró aknák csak a XIV-XV. században jelente meg, egyben az ágyúk és - 1 -
mozsarak előfutáraiként. Az első európai, automata működésű (a rohamozó ellenséges gyalogság által aktivált) gyalogság elleni aknára 1573-ig kellet várni. 1547-ben vált ismertté a kovaköves gyújtás Európában, és ezt alkalmazta Samuel Zimmermann Augsburgban, fladdermine nevű robbanószerkezete iniciálására. Az ugró repeszaknák ősét szintén Kínában kell keresnünk, ahol 1221 körül készítették az első repeszaknát, sörétekkel töltve, és egy mozsárágyú-szerű szerkezettel fellőve. Hasonló szerkezet az 1700-as évek körül jelent meg Európában, a tüzérségi lőszerként alkalmazott bomba továbbfejlesztéseként. (1) A mai értelemben vett és alkalmazott aknák azonban a XX. század gyermekei. Ekkorra teremtődtek meg ugyanis az ehhez szükséges tudományos-műszaki feltételek, úgymint: megjelentek a különféle igényeket kielégíteni képes, kezelés-biztos, nagy hatóerejű robbanóanyagok, melyek egy része ráadásul a külső időjárási viszonyoktól függetlenül működőképesek voltak (nem voltak érzékenyek sem a vízre, sem a hőmérsékleti viszonyokra); rendelkezésre álltak a biztos iniciálás eszközei (elektromos, robbantó és csappantyús gyutacsok, időzített gyújtózsinórok és robbanózsinórok); a tüzérség nagyarányú fejlődése következtében a fejlett hadiipar komoly tapasztalatokkal rendelkezett a robbanószerkezetek biztonságos tömeggyártásában; az aknaharc alapelvei kidolgozásra kerültek. Az aknák tömeges megjelenéséhez már csak egyetlen dolog kellett: az ok. A XX. század elejére ez is megszületett: kitört az I. világháború, mely alapvetően különbözött minden addigi fegyveres küzdelemtől. Az állóháború reménytelen megmerevedett frontvonalainak áttörésére a britek által kifejlesztett, tank néven ismertté vált harckocsi forradalmi változást idézett elő a harc megvívásában. Ugyanakkor ritkán beszélünk egy másik forradalomról, mely szintén ennek az eszköznek köszönheti a létét, és ma már talán nagyobb gondot jelent az emberiség számára: ez a modern aknák megjelenése. A tankok a kezdeti időkben komoly sikereket értek el a védelmi vonalak áttörése során. Hatékonyságukat nem a géppuskák, nem is a tüzérség (a páncéltörő ágyú kifejlesztéséhez több idő kellett) csökkentette, hanem egy egyszerű szerkezet, a harckocsi elleni akna. Ennek első formája a németek által függőlegesen a földbe ásott tüzérségi lőszerek voltak, melyek orrgyújtója a föld felszíne fölé ért. Ez volt az első - kényszer szülte lánctalp elleni akna. - 2 -
Később több aknatípust is kipróbáltak. Ezek közül az egyik kezdeti típus fából készült, 36x41x5 cm-es méretben. Össztömege mintegy 5.5 kg volt, ebből 4.0 kg volt a robbanóanyag. Az aknát 25-26 cm mélyen ásták a talajba, iniciálására kezdetben kézigránátot használtak, mely vagy a harckocsi lánctalp nyomásától robbant fel, vagy az árokból távirányítással. (2) Később a robbanóanyagot fémdobozba tették, és a fedél alá nyomásra működő gyújtókészüléket helyezetek, állt, melyet egy erős rugó védet meg attól, hogy kisebb nyomóerő hatására (pl. egy gyalogos katona súlya alatt) felrobbanjon. Ez volt a mai harckocsi elleni akna őse. (3) Az első megrázkódtatások után, a katonák hamar rájöttek arra, hogy ezek az aknák - pont azért, mert kialakításuk arra irányult, hogy csak a tank tömege alatt robbanjanak fel - könnyen eltávolíthatók, felszedhetők. A válasz nem késett, és kétirányú volt. Egyrészt megjelentek a harckocsiaknához hasonló, de ezeknél lényegesen kisebb és érzékenyebb gyalogság elleni aknák, melyek képesek voltak leszakítani a harckocsiakna-mezőre belopakodó katona lábát. Másrészt a harckocsi elleni aknákba, annak alsó részébe elhelyeztek egy második, húzásra működő gyújtószerkezetet. Ennek elsütő-szegét egy húzószállal lehorgonyozták a földbe, így az akna eltávolítását megkísérlő katona felrobbantotta azt. Ez volt a felszedés elleni biztosítás első, egyszerűsége és megbízható működése miatt sok helyen a mai napig használt formája. (3) A II. világháború újabb lökést adott a fejlődésnek megszámlálhatatlan fajtájú és formájú gyalogság és harcjármű elleni akna került kifejlesztésre és alkalmazásra keleten és nyugaton egyaránt. A II. világháború befejezése után az aknák fejlődése tovább tartott. A fejlesztések több szakaszra oszthatók (ezért beszélünk különböző generációs aknákról). Az egyes szakaszokban közös volt az, hogy minden esetben az aknák és az ellenük folytatott ellentevékenység egyaránt az összfegyvernemi harc (hadművelet) szerves részeivé váltak, a világ minden hadseregében. Ugyanígy a műszaki csapatok is nélkülözhetetlen elemeivé váltak a harcrendnek, és mint ilyeneknek, a feladataikat a harcszabályzatok rögzítik. Az első periódus a kézi telepítésű, hagyományos aknák továbbfejlődését öleli fel. Az 1960-as évek elején kezdődött az aknák fejlődésének második szakasza: a gépi aknatelepítés kialakulása. A 60-as évek másik nagy változását - a vas- és fémdetektorok széleskörű elterjedése következtében - olyan aknák kifejlesztése jelentette, melyek egyáltalán nem tartalmaztak fémet (visszatért a fatestű akna és egyre korszerűbb műanyag aknák jelentek meg). A fejlesztők egészen odáig mentek, hogy már a gyújtószerkezetekben sem volt, vagy ha igen, csak minimális mértékben fém alkatrész. Ugyancsak megjelentek olyan - 3 -
aknagyújtók is, melyek vagy az aknakereső műszer által keltett elektromágneses tér, vagy egyszerűen a szúróbot által az aknára gyakorolt hatásra robbantották fel az aknát. A hatvanas évek közepéig az USA-ban és jó néhány nyugati ország hadseregében a gyalogság elleni aknák fejlesztése háttérbe szorult. Mivel hadműveleti szempontból a fő csapásmérő erőnek, a páncélozott harcjárműveken szállított gépesített lövész erők által támogatott harckocsikat tartották, a gyalogság elleni aknáknak elsődlegesen a harckocsi elleni aknamezők védelménél szántak szerepet. A Vietnámi háború viszont teljesen új körülményeket teremtett. Az ellenség nem rendelkezett harckocsikkal és egyéb nehéz fegyverekkel, ezt viszont aktív gyalogos harcmóddal és partizán-akciókkal ellensúlyozta. Az 1960-as évek második felében így új lendületet kapott a gyalogság elleni, ezen belül is a taposóaknák fejlesztése. A fejlesztés két irányban indult el: egyrészt az aknák méreteinek csökkentése, másrészt a távaknásítási lehetőségek biztosítása felé. Az aknák méreteinek csökkentésénél a humanitárius aknák létrehozása volt a hivatalosan közzétett cél. A valóságban ezektől a kis töltetű aknáktól, melyek valóban nem pusztították el, csak harcképtelenné tették az ellenséget, az alábbiakat várták: Az előállítás költségeinek csökkentése; Az adott szállítótérben elhelyezhető aknák mennyiségének növelése; Az aknasűrűség növelése egy adott területen, ezáltal az ellenség veszteségeinek fokozása; A sok súlyos sérülés a harcoló katonákban növeli az akna-pánikot, ezáltal rombolja a harci morált; Az aknák felderítésének és felszedésének megnehezítése; A sérült katonák ellátása, szállítása az ellenfél logisztikai rendszerét a korábbiakhoz képest nagymértékben leterheli; Az államháztartást a súlyosan sérült, rokkant emberekről való gondoskodás mértéken felül leterheli; Az aránytalanul nagyszámú sérült, megnyomorodott ember a hadban álló ország lakosságát morálisan a háború ellen fordítja; Az aknák kis mérete egyben megkönnyíti a második cél teljesítését, a távaknásító eszközökkel való célba juttatást. A történelmi áttekintéssel itt meg is állhatunk, mert bár az aknák fejlődésének újabb szakasza, a távaknásító rendszerek megjelenése 1973-tól valóban áttörést jelentett az aknák harcászati és hadműveleti alkalmazásában, az igazi problémát a fentebb említett család tagjai - 4 -
jelentik: azok a hagyományos telepítésű és működésű aknák, melyek a legolcsóbb harceszközök közé tartoznak a világon. Jelenleg akár már 2-3 dollárért is beszerezhető egy nem éppen korszerű, de műanyag burkolata következtében mégis nehezen detektálható gyalogság elleni romboló akna, melynek hatástalanítási összköltsége elérheti az ezer dollárt is. Az aknafelderítés eszközeinek és módszereinek fejlődése Az aknák megjelenése természetesen kikényszerítette az aknafelderítő és mentesítő technikák és technológiák fejlesztését is. Az aknás-lőszeres területek megtisztítására a világon számos módszert kísérleteztek ki. A tapasztalatok ugyanakkor azt mutatják, hogy a hatalmas költségráfordítással létrehozott eszközök, véráldozatok árán kikísérletezett módszerek arányaikat tekintve töredéknyi összegekbe kerülő módosítások vagy új aknásító eszközök bevezetésével, szinte teljesen vagy (szerencsésebb esetben csak) részlegesen hatástalanná tehetők. A mentesítésre alapvetően két - egymástól jól elhatárolható - esetben kerül sor: a harccselekmények során a védelemben lévő ellenség ellen indított támadáskor az állások előtt lévő robbanó műszaki zárakon történő átjárónyitás során, majd - a sikeres támadást követően - a visszamaradt zárak teljes felszámolásakor; a harccselekményeket követően a visszamaradt, aknákkal és lőszerekkel szennyezett területek tűzszerész mentesítésekor. Kézi aknafelderítés és -mentesítés A felszedéssel történő átjárónyitás során az aknákat kézi aknakereső eszközökkel (aknakutató műszer, szúróbot stb.) felkutatják, majd kézzel vagy aknahoroggal az aknaágyból kiemelik, és az átjáró határain kívülre helyezik (ott álcázva azt!). Az átjárónyitásnak ezt a módját elsősorban a peremvonal előtt lévő, főleg saját telepítésű harckocsiakna-mezők leküzdésekor alkalmazzák. A humanitárius aknamentesítés során (területmentesítéskor) az alkalmazott módszer hasonló, csak ott a területet felosztják egy-két méter széles sávokra, és ennek a részletes átvizsgálása történik meg hasonló módon (rendszerint páronként dolgoznak a mentesítők). Az alkalmazott eszközök fajtáját a letelepített műszaki harcanyagok jellemzői határozzák meg. A kezdeti időkben a legkézenfekvőbb aknafelderítő eszköz, a katonák egyéni lőfegyveréhez rendszeresített szurony volt. A műszaki csapatoknál megjelentek az - 5 -
aknafelderítő készletek, melyek a földbe telepített aknák felderítésére szúróbotot, a botlódrótos aknák felderítésére és eltávolítására, továbbá a felszedés ellen biztosított harcjármű elleni aknák hatástalanítására aknahorgot, dobókörtét tartalmaztak. A mentesítő katonát a középkor páncélos vitézeit idéző acél mellvértekkel, speciális sisakokkal próbálták megvédeni az esetleges robbanás okozta repeszektől. A harcjármű elleni aknák tömeges elterjedése, harci alkalmazásuk kiszélesedése megkövetelte az ipari méretű gyártás beindítását. Ez legegyszerűbben a fém aknatestek alkalmazásával volt megoldható, ez viszont az aknafelderítők kezére játszott. Az első fémkereső műszert 1938-ban, a lengyel hadseregben rendszeresítették. Alapelve egyszerű volt, és alapvetően megegyezett a mai műszerekével: a műszer elektromágneses mezőt gerjesztett, melyet a földben lévő fémtárgy megzavart. Az így keletkező jelet tették hallhatóvá, a kezelő fülhallgatójában. A britek is rendszeresítették a lengyel műszert, majd hamarosan a német hadsereg is előállított egy hasonló aknakeresőt. (3) Az indukciós elven működő fémkeresők a mai napig széles körben alkalmazott aknafelderítő eszközök annak ellenére, hogy - a legtermészetesebb módon - az aknagyártók szinte azonnal reagáltak: megjelentek a fa, papír és üveg burkolatú, majd később a műanyag testű (egyes prospektusokban már egyenesen nem detektálható akna néven kínált) műszaki harcanyagok. Az aknakeresők érzékenysége ugyan állítható, de egy bizonyos méret alatt értelmetlenné válik a dolog, mivel - különösen egy fémszilánkokkal és repeszekkel teli harcmezőn az aknakutató katona el sem tud indulni, mivel folyamatosan jelez a műszere. Nézzük meg, milyen jellemzőkkel kell, hogy rendelkezzenek a mai korszerű aknakereső műszerek: maximális érzékenység; könnyű súly; tegye lehetővé a felderített tárgy pontos meghatározását; magas dinamikájú detekciós jel, melynek alapján a kezelő információt kap a tárgy méretéről és távolságáról; keret formájú keresőfej; kezelése egyszerű, speciális beállítások nem szükségesek; érzékenységét nem kell csökkenteni ásványi anyagokat tartalmazó talaj, vagy sós víz esetében sem. - 6 -
Az utolsó szempont nagyobb jelentőségű, mint első látásra gondolnánk. A humanitárius aknamentesítő programok során az aknakeresők azt tapasztalták, hogy egyes területeken műszereik hatékonysága jelentősen csökkent, vak-riasztásokat kaptak ott is, ahol nem volt a földben akna. Ezért vált szükségessé az eredetileg alkalmazott, ún. csillapítási elven működő műszerek mellett, a speciális, pulzus elven működő műszerek kifejlesztésére is (ma már a műszerek egy részénél a keresés megkezdése előtt beállítható, hogy melyik elven működő keresést kívánunk alkalmazni). A csillapítási elven működő műszereknél egy gyengén rezgő adó tekercs kerül beépítésre a kereső fejbe. Ezek a rezgéseket egy fém tárgyba ütközve csillapításra kerülnek, mely csillapítás aztán elektronikusan kivezérlésre kerül, valamilyen jel (általában hang, de egyes számítógépes feldolgozást is biztosító műszereknél, megjeleníthetők grafikusan is) formájában. A vezérlő feszültség nagysága jelzi a detektált fémtárgy méretét is. Ez az elv lehetővé teszi igen könnyű, nagyérzékenységű (hordozható) műszerek készítését, melyek ugyanakkor gyenge térerősségük következtében nem hozzák működésbe az aknák speciális (elektronikus) gyújtóberendezéseit sem. Ezekkel a műszerekkel a műanyag testű, kisméretű gyalogság elleni aknák fém gyújtószegei még detektálhatók. A módszer hátránya, hogy a detekciós érzékenységük nagymértékben függ a talajviszonyoktól. Elektromosan vezetőképes talajok esetén (nedves terepen, vulkanikus, magas ásványi anyag tartalom, sók jelenléte, stb.) redukálni kell az érzékenységüket. Ez viszont azt a veszélyt is magában rejti, hogy a mentesítő katona elsiklik egy kisméretű akna felett anélkül, hogy a műszere jelezné azt. Ennek a problémának az orvosolására fejlesztették ki a pulzus elven működő detektorokat, melyeknél a kereső fejbe épített adó tekercs rezgése lökésszerű gerjesztést kap. A rezgések lecsengését itt is elektronikusan figyelik, és ha a jel csökken, akkor a fentiekhez hasonló módon történik a riasztás. A pulzus jel előnye, hogy a detekciós érzékenységet nem befolyásolják a környezeti körülmények, így azok biztonsággal alkalmazhatók úgy az édes és sós vízi aknakeresésben, mint a magas ásványi anyag tartalmú talajoknál, hóban, nedves terepen, stb. Hogy a műszer érzékenysége szempontjából mit jelent a kétféle elv, nézzünk meg egy példát, melyben VALLON cég által gyártott, csillapítási elven működő ML 1612B és a pulzus elven működő ML 1620 és MW 1630 műszereket hasonlítjuk össze: - 7 -
TÁRGY MÉRETE TÁVOLSÁG CM-BEN ML 1612B Csillapítási elv TÁVOLSÁG CM-BEN ML 1620; MW1630 Pulzus elv 10 Pfennig érme 29 26 acéllap 10*10*1 mm 25/18 20/15 Alumínium lap 10*10*2 mm 25/18 15/12 PMN-6 ütőszeg 308 series 39/35 30/25 Alumínium gyutacs 4,45 cm magas 6,4 mm 0,2 mm vastag 20 16 Megjegyzés: a kettős értékek a legjobb és a legrosszabb értékek, az objektum helyzetétől függően. Tekintve, hogy az aknaveszéllyel nem csak a terepen, hanem a menetvonalakon, utakon is számolni kell, megjelentek a gépjárműre szerelt aknakeresők is. A Magyar Néphadseregben rendszeresített eszköz volt a GAZ terepjáró személygépjárműre szerelt DIM típusú aknakereső. Jelenleg a három nagy európai vas- és fémkereső eszközöket gyártó cég mindegyike kínál számítógépes programmal támogatott, gépjármű elé felerősített kereső rendszert: az osztrák SCHIEBEL a VAMIDS 1 rendszert; a német Foerster a MINE-CAT 4,600 rendszert; a szintén német VALLON cég pedig a VMV 8 rendszert (9). A fejlesztések természetesen más irányba is elindultak. A kísérleti (és részben már alkalmazott) technológiák a gázérzékelő szenzoroktól a talaj-lokátorokig terjednek. A legnagyobb előrehaladást a talaj-lokátorokkal (GPR 2 ) érték el, de a tudományos műhelyekben foglalkoznak a járműre szerelt multiszenzoros eszközökkel, gáz- és gőzelemző spektrométerekkel, nukleáris rezonancia-mérőkkel (NQR detector 3 ), részecske- 1 Vehicular Array Mine Detection System 2 Ground Penetrating Radar 3 Nuclear Quadrupole Rasonance - 8 -
detektorokkal, a rendszerben álló járműre szerelt és hordozható rádiófrekvenciás eszközök továbbfejlesztési lehetőségeivel, stb. (10). Állatok az aknafelderítésben Az aknafelderítésben egyre szélesebb körben használnak állatokat is. Az aknakereső kutyákat már a II. világháborúban is alkalmazták. Azóta a világ számos országában fordultak meg hűséges segítőink, Afganisztántól a dél-szláv térségig (4, 5). A kiképző iskolák szerint a kutya akár 50 cm-es mélységből is képes megérezni egy 2-3 cm méretű, alacsony koncentrációban robbanóanyagot tartalmazó tárgyat (szaglóképességük negyvenszerese az emberének). Összehasonlítva egy szúróbottal és aknakereső műszerrel rendelkező aknakutató napi 5-10 m 2 -es teljesítményével, egy jól kiképzett kutya hasonló feltételek között 1500-9000 m 2 terület átvizsgálására képes. Hasznosságukat mi sem bizonyítja jobban, mint hogy humanitárius aknamentesítési feladatokban jelenleg is több mint 600 aknakereső kutyát használnak, a világ 23 országában. (13) Próbálkozások azóta is történtek és történnek mesterséges orr kifejlesztésére, részeredményekkel dicsekedhetünk is, de olyan minden körülmények között biztonság alkalmazható berendezést nem sikerült előállítani, mely felválthatná a kutyákat ebben a nehéz és veszélyes munkában. (14) Újabban Afrikában patkányokat is kiképeztek aknakeresésre. A Tanzániai Morogoroban, a Mezőgazdasági Egyetemen, az Apopo akna-felderítési program keretében vizsgálják az afrikai erszényes óriás patkány (Cricetomys gambianus) alkalmazásának lehetőségeit az aknamentesített területek felderítésére. (6) A 75 centis nagyságú állat súlya elérheti a másfél kilót. Ráadásul 7-8 évig is élhet, míg a többi patkányfajta csak 1-2 évig, ami a betanítás időigényessége miatt nem utolsó szempont. A patkány amiatt alkalmas aknakeresésre, mert kiváló, még a kutyákénál is jobb a szaglása, s így megérzi az elrejtett robbanóanyagot. Ráadásul kis súlya miatt az akna még akkor sem robban, ha rálép. Egyes adatok szerint, néhány hetes idomítást követően, ezek az állatok az aknák több mint 99 %-át megtalálták (7). A fentieknél fantasztikusabb elképzelésnek tűnik méhek aknamentesítésbe történő bevonása, bár a Defenselink forrására támaszkodva, az RTL Klub online lapon, 2002. október 8-án ezzel kapcsolatos cikket lehetett olvasni (8), (15). Az Albuquerque mellett található Sandia Nemzeti Laboratórium a nyáron "alapkiképzést" tartott a méheknek, melynek célja az - 9 -
volt, hogy a méhek felismerjék a TNT szagát, és táplálékkal azonosítsák azt. A robbanóanyag ugyanis lassanként szivárog a taposóaknákból és nyomokban megtalálható a környező növényzeten. A képzés központjában az asszociatív tanulás állt. A kutatók cukorral átitatott és nyomokban TNT-t tartalmazó szivacsokat helyeztek ki, majd figyelték, hogy a méhek odarajzanak-e. Ezt követően fokozatosan csökkentették a cukor mennyiségét, egyidejűleg pedig növelték a TNT arányát, melynek következtében a méhek lehetséges táplálékforrásként azonosították a TNT szagát. Néhány órás kiképzést követően a méhek csaknem 100 méter távolból képesek voltak rátalálni a szivacsokra. A kutatás során a továbbiakban azt vizsgálják, hogy milyen messzire repülnek a méhek a táplálékért, milyen hatékonyan derítik fel a taposóaknákat, illetve mennyi ideig képesek memorizálni a kiképzés során megszerzett tudást. Befejezésül említsük meg bioszféránk egy eddig még nem említett tagját, a növényeket, mint az aknafelderítés lehetséges segítőit. A Koppenhágai Egyetem kutatói a genetikailag megváltoztatott lúdfűvel (Arabidopsis thaliana) végeznek igen bíztató kísérleteket. A génmanipulált növény érzékenyen reagál a nitrogéndioxidra, amely az elásott aknákból válik ki (az NO 2 a robbanóanyagok egyik jellemző összetevője). A növény zöld levelei pirosra változnak, ha három-öt hétig ezzel az anyaggal szennyezett környezetbe kerülnek. A színváltozásnál a dán kutatók, a leveleket ősszel elpirosító mechanizmust használták ki. Az ezért felelős gén az év nagy részében inaktív, ám a kutatócsoport úgy módosította ezt, hogy ha nitrogéndioxid közelébe kerül a növény, akkor aktivizálódjon, előidézve ezáltal a színváltozást. (16) A növény alkalmazása mellett szól, hogy igen gyorsan szaporodik, és különösen jól tűri a viszontagságos körülményeket is. Túlszaporodásának megakadályozására (mely környezetvédelmi problémákat vethet fel), a kutatók módosítottak a növény növekedését szabályozó génen is. Így csak egy bizonyos trágya kijuttatásának hatására indul meg a növekedés. Jelenleg a lúdfű-magok gyors és biztonságos (permetezéses) kijuttatásának módszerén dolgoznak a laboratóriumban. A fentiekből egyértelműen látszik, hogy az aknákkal szennyezett területek felderítése komoly gondot jelent. Hatalmas szellemi és anyagi erőforrásokat mozgat meg egy még hatékonyabb, biztonságosabb, gyorsabb eszköz, módszer kifejlesztése. Részsikereink vannak, de a Földön jelenleg is a talajban, vagy annak felszínén lapuló aknák tízmillióit tekintve bizton állítható, hogy a kutatók és az aknakutatással foglalkozó szakemberek még hosszú ideig nem maradnak munka nélkül - 10 -
Felhasznált irodalom: 1. Major William C. Schenk: The Origins of Military Mines (Engineer, 1998. Júliusi szám) http://tewton.narod.ru/history/istor-min-sneck.html 2. J. G. Veremejev: Isztorija zarozsgyenyija i razvitija minnovo oruzsija (Az aknafegyver kialakulásának és fejlődésének története) http://tewton.narod.ru/history/istoriamin.html 3. Hogg, Ian V.: A fegyverek enciklopédiája (Zrínyi Kiadó, Budapest, 1993.) 4. Stacy L. Smith: Mine detekcion dogs at work (James Madison University) mailto:maic@jmu.edu,%20busems@jmu.edu?subject=e-mail from Journal Site 5. Ann Göth, Ian G. McLean, James Trevelyan: How to dogs detect landmines a review of research results (Geneva International Centre for Humanitarian Demining GICHM 2002. március) http://www.gichd.ch/ 6. Test and Evaluation of the Giant Pouched Rat for AP Landmine Detection http://www.apopo.org 7. DDr. Mueller Othmár: Távirányított patkányok (Műszaki Katonai Közlöny, 2002/3. szám) 8. Szakács Gergely: Aknakereső méhek a Pentagonnál (RTL Klub online, 2002. október 8.) 9. Metal Detectors and PPE Catalouge 2005 (Geneva International Centre for Humanitarian Demining, February 2005.) 10. International Workshop and Study on the State of Knowledge for the Location and Identification of Anti-Personnel Mines /A gyalogság elleni aknák lokalizálása és azonosítása - nemzetközi tanácskozás/ (Az NSZK Művelődési és Tudományos Kutatási Minisztériumának kiadványa; Office for Official Publications of the European Communities, Luxemburg, 1995) 11. Dr. Lukács L.: Az aknamentesítés módszerei és eszközei I-II. (Magyar Honvéd, 1996/16., 1996/20) 12. Dr. Lukács L.: A Föld akna problémája és a megoldás lehetőségei, különös tekintettel a Magyar Honvédség közreműködésének javasolható irányaira I. - III. (Műszaki Katonai Közlöny 1998/1.; 2; 3-4.) 13. How do dogs detect landmines a rewiew of research results (Geneva International Centre for Humanitarian Demining, March 2002.) 14. Szuperérzékeny mesterséges orr a Szovjetunióból http://index.hu/tech/tudomany/mestorr0228/ 15. Sandia, University of Montana researchers try training bees to find buried landmines http://www.sandia.gov/media/minebees.htm 16. Plants could detect landmines http://www.cnn.com/2004/tech/science/03/08/landmines.plant/ - 11 -