Tömörítés. I. Fogalma: A tömörítés egy olyan eljárás, amelynek segítségével egy fájlból egy kisebb fájl állítható elő.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tömörítés. I. Fogalma: A tömörítés egy olyan eljárás, amelynek segítségével egy fájlból egy kisebb fájl állítható elő."

Átírás

1 Tömörítés

2 Tömörítés I. Fogalma: A tömörítés egy olyan eljárás, amelynek segítségével egy fájlból egy kisebb fájl állítható elő.

3 Történeti áttekintés A tömörítés igénye nem elsődlegesen a számítógépek adattárolása miatt merült fel, hanem a számítógép hálózatok megjelenése volt az, ami arra sarkalta a kutatókat, hogy a rendelkezésre álló átviteli közegen, egységnyi idő alatt minél több hasznos információt vigyenek át. Akkoriban fontos dolog volt ez, mivel az átviteli közegek lassúak voltak és két gép kommunikációjában bizony ez volt a szűk keresztmetszet.

4 A matematikusok azonban csakhamar előálltak olyan algoritmusokkal, amelyek segítségével az adatokat tömörítették és a kevesebb byte-ot nyilván hamarabb el is tudták küldeni. Voltak gazdaságossági vonatkozásai is, hiszen voltak, vannak olyan vonalak, amelyekért a felhasznált idő után kell fizetni. Ilyen vonalak használatánál az átviteli költségeket jelentősen lehet csökkenteni tömörítés segítségével.

5 Típusai Alapvetően kétféle adattömörítési megoldás létezik: Ha a tömörített fájlból teljes mértékben visszanyerhető az eredeti fájl (``bitről bitre''), akkor veszteségmentes. Az adatok mérete csökken amellett, hogy annak minősége bármilyen módon változna; adatvesztés nem következik be. Az eljárások között azok jobbak, melyek nagyobb tömörítést érnek el. A veszteségmentesen elérhető méretcsökkenés jelentősen kisebb, mint a veszteségesen elérhető, tipikus mértéke 15% 50%.

6 A tömörített adatból később egy fordított eljárással pontosan visszanyerhető az eredeti adat. Az olyan adatoknál, mint a szöveges dokumentumok követelmény a veszteségmentes tömörítés, hiszen akár egyetlen bit változás is megváltoztathatja a szöveg jelentését. Általánosan alkalmazható, minden fájltípusra. Pl.: ARJ, ZIP, RAR

7 Második típus Ha a tömörített fájlból nem teljes mértékben visszanyerhető az eredeti fájl, akkor veszteséges tömörítésről beszélünk. Csak akkor alkalmazható, ha kis eltérések nem számítanak, pl. kép- és hangfájlok esetén (pl.:.bmp - >.jpg, wav - > mp3). Ilyen esetekben csekély, a felhasználó számára nem észrevehető veszteség megengedhető. Ezen gyakorta jelentkező esetek a tömörítés hatásosságára széles választékot kínálnak a felhasználónak, attól függően, hogy inkább kevéssé tömörített jó minőségű vagy jobban tömörített, de nagyobb veszteséget hagyó tömörítési eljárást kíván alkalmazni.

8 A képek vagy hangok tömörítésénél egyúttal az emberi érzékszervek érzékenysége határozhatja meg az adattömörítés módját, hisz megengedhető olyan veszteség, amely számunkra nem észrevehető változást okoz csupán. A veszteséges tömörítési eljárások általában hatékonyabbak, (kisebb méretű fájlt állítanak elő), de nem minden esetben alkalmazhatóak-egy futtatható programot akár egy bitnyi eltérés is használhatatlanná tenne. Pl.: JPG, JPEG(kép), MP3 (hang), MPG, MPEG (film)

9 Elve A tömörítések többek között a fájlban levő ismétlődéseket használják ki. Azok a fájlok amelyek nem ennyire ``rendezettek'', kevésbé tömöríthetőek. Például jól tömöríthető egy szövegfájl, de egy tömörített fájl pedig szinte egyáltalán nem tömöríthető tovább.

10 Példa nem veszteséges Eredeti adatsor: 3,7,8,8,8,8,8,9,3,5,6,6,6,6,8 Tömörített: 3,7,0,5,8,9,3,5,0,4,6,8 a 0-t az ismétlés előjelzésére használjuk (feltételezve, hogy az eredeti állományban nem volt) veszteséges Eredeti adatsor: 3,7,8,8,8,8,8,9,3,5,6,6,6,6,8 Tömörített: 3,0,7,8,3,0,5,6,8 a 0-t az ismétlés előjelzésére használjuk (feltételezve, hogy az eredeti állományban nem volt), a 7-est, 9-est 8- sal, az 5-öst 6-sal helyettesítve.

11 Műveletek 1.Becsomagolás: Az archív állomány létrehozása az eredeti megtartása mellett.. 2.Kicsomagolás: Az archív (becsomagolt) állomány visszaállítása eredeti állapotába.

12 Hangtömörítés: A hangtömörítési eljárások nagy része veszteséges tömörítés, vagyis a tömörítés folyamán információ vész el: a cél az, hogy ez az információvesztés ne okozzon hallható minőségromlást, illetve a minőségromlás minél kisebb legyen. Az, hogy ezt a célt mennyire sikerül elérni (vagyis hogy egy adott mértékű tömörítés esetén mekkora a minőségromlás) határozza meg az eljárás sikerességét, jóságát. (Szigorúan véve ezen eljárások nem adattömörítések, hanem lényegtelen adatokat mellőző kódolások, mivel adatvesztést okoznak.)

13 A módszer lényege az úgynevezett pszichoakusztika, vagyis hogy az emberi fül nem minden létező hangot hall meg, illetve nem minden hangmagasságra egyformán érzékeny. Az eljárások megpróbálják a kevéssé hallott, vagy nem hallható részeket elhagyni, vagy beolvasztani a jobban hallható részekbe úgy, hogy ezzel adatcsökkenést tudjanak elérni. Pl. MP3, WMA

14 Képtömörítés A képtömörítési eljárások egy része is veszteséges tömörítés. Többnyire olyan információkat hagynak el a képből, amelyek nélkül az emberi szem, az eredetivel csaknem azonos (megkülönböztethetetlen) jelként fog fel. Ezekre az algoritmusokra jellemző, hogy minőségromlás nélkül képesek az eredeti anyagot akár tized, vagy kisebb részére is tömöríteni. Pl.: JPG, JPEG

15 Mozgókép tömörítés A mozgókép-tömörítési eljárások fő célja, hogy a nagyon nagy méretű video anyagok méretét csökkentse, és így gazdaságosabbá tegye tárolásukat, illetve lehetővé tegye azok tárolását korlátozott kapacitású médiákon (mint amilyen a CD és a DVD). Szinte mindegyik veszteséges tömörítés. Az eljárások alapelve a legtöbb esetben az, hogy a mozgókép egymást követő álló képkockákból áll, és ezek gyakran csak kevéssé térnek el az őket megelőző, őket követő képkockáktól; ha csak a változást tároljuk le, akkor a szükséges adatmennyiség nagyságrendekkel csökkenthető.

16 Az eljárások abban különböznek, hogy milyen módon igyekeznek megtalálni ezen hasonlóságokat és eltéréseket; milyen módon határozzák meg azt, hogy az eredeti képet, vagy pedig az előzőektől való különbséget használják. Pl.: MPEG-1 MPEG-2 (VCD, SVCD, DVD) MPEG-3 MPEG-4: DivX

17 Vége

Tömörítés, csomagolás, kicsomagolás. Letöltve: lenartpeter.uw.hu

Tömörítés, csomagolás, kicsomagolás. Letöltve: lenartpeter.uw.hu Tömörítés, csomagolás, kicsomagolás Letöltve: lenartpeter.uw.hu Tömörítők Tömörítők kialakulásának főbb okai: - kis tárkapacitás - hálózaton továbbítandó adatok mérete nagy Tömörítés: olyan folyamat, mely

Részletesebben

Az adatkezelés eszközei

Az adatkezelés eszközei Az adatkezelés eszközei Vázlat Tömörítés Archiválás Biztonsági mentés Adatok biztonsága a számítógépen Tömörítés története A tömörítés igénye nem elsődlegesen a számítógépek adattárolása miatt merült fel,

Részletesebben

Informatikai eszközök fizikai alapjai. Romanenko Alekszej

Informatikai eszközök fizikai alapjai. Romanenko Alekszej Informatikai eszközök fizikai alapjai Romanenko Alekszej 1 Tömörítés Fájlból kisebb méretű, de azonos információt tartalmazó fájl jön létre. Adattárolás Átvitel sebessége 2 Információ elmélet alapjai Redundanica

Részletesebben

Informatika szintmérő-érettségi tételek 2015.február

Informatika szintmérő-érettségi tételek 2015.február 1.oldal (16) Adatok tömörített tárolása A tömörítés fogalma A számítógépek háttértárainak véges kapacitása és a számítógépes hálózatok megjelenése indokolttá tette olyan eljárások kifejlesztését, amelyekkel

Részletesebben

Tömörítés, kép ábrázolás A tömörítés célja: hogy információt kisebb helyen lehessen tárolni (ill. gyorsabban lehessen kommunikációs csatornán átvinni

Tömörítés, kép ábrázolás A tömörítés célja: hogy információt kisebb helyen lehessen tárolni (ill. gyorsabban lehessen kommunikációs csatornán átvinni Tömörítés, kép ábrázolás A tömörítés célja: hogy információt kisebb helyen lehessen tárolni (ill. gyorsabban lehessen kommunikációs csatornán átvinni A tömörítés lehet: veszteségmentes nincs információ

Részletesebben

Veszteséges tömörítés. Nyitrai Péter (FHCHC7)

Veszteséges tömörítés. Nyitrai Péter (FHCHC7) Veszteséges tömörítés Nyitrai Péter (FHCHC7) 2014. 06. 25. A tömörítés egy olyan eljárás, melynek során egy fájlból kisebb méretű, de lényegében azonos információt tartalmazó fájl jön létre. A tömörítés

Részletesebben

Informatikai alapismeretek (Információ-Technológia)

Informatikai alapismeretek (Információ-Technológia) 1 Informatikai alapismeretek (Információ-Technológia) 17. rész TÖMÖRÍTÉS, BIZTONSÁG és NETIKETT Készítette: Komárominé Kék Erika 2 Tömörítés Fogalma: Okai: adatvesztés nélküli méretkicsinyítés -ritkán

Részletesebben

Jel, adat, információ

Jel, adat, információ Kommunikáció Jel, adat, információ Jel: érzékszerveinkkel, műszerekkel felfogható fizikai állapotváltozás (hang, fény, feszültség, stb.) Adat: jelekből (számítástechnikában: számokból) képzett sorozat.

Részletesebben

16. TÉMAKÖR ADATTÖMÖRÍTÉS

16. TÉMAKÖR ADATTÖMÖRÍTÉS 16. TÉMAKÖR ADATTÖMÖRÍTÉS CÉL: A tárolókapacitás jobb kihasználása, könnyebb hordozhatóság. o Több állományból álló anyagok egy fájlban o A kisebb méret miatt az interneten is könnyebben továbbítható Az

Részletesebben

JELÁTALAKÍTÁS ÉS KÓDOLÁS I.

JELÁTALAKÍTÁS ÉS KÓDOLÁS I. JELÁTALAKÍTÁS ÉS KÓDOLÁS I. Jel Kódolt formában információt hordoz. Fajtái informatikai szempontból: Analóg jel Digitális jel Analóg jel Az analóg jel két érték között bármilyen tetszőleges értéket felvehet,

Részletesebben

Az operációs rendszer. Az operációs rendszer feladatai, részei, fajtái Az operációs rendszer beállítása

Az operációs rendszer. Az operációs rendszer feladatai, részei, fajtái Az operációs rendszer beállítása Az operációs rendszer Az operációs rendszer feladatai, részei, fajtái Az operációs rendszer beállítása Az operációs rendszer feladatai Programok indítása, futtatása Perifériák kezelése Kapcsolat a felhasználóval

Részletesebben

SZOFTVEREK (programok)

SZOFTVEREK (programok) SZOFTVEREK (programok) Szoftverek csoportosítása 1. Operációs rendszerek: Windows (XP), 7, 8, 10 Linux (Ubuntu, Debian, ) 2. Felhasználói szoftverek Szövegszerkesztő: Word, jegyzettömb Táblázatkezelő:

Részletesebben

Magyar Nemzeti Bank FELHASZNÁLÓI SEGÉDLET

Magyar Nemzeti Bank FELHASZNÁLÓI SEGÉDLET Magyar Nemzeti Bank ERA Nagyméretű állományok kezelése FELHASZNÁLÓI SEGÉDLET v09. 2018.02.16. Tartalom 1. NAK szolgáltatáshoz történő regisztráció.... 3 2. NAK kliens letöltése... 5 3. Állomány feltöltése

Részletesebben

Munka a fájlokkal. Az általánosan használt fájltípusok. Programfájlok. Adatfájlok

Munka a fájlokkal. Az általánosan használt fájltípusok. Programfájlok. Adatfájlok Az általánosan használt fájltípusok A háttértárakon tárolt adathalmazokat fájloknak (állományoknak) nevezzük. A fájlokat két csoportba soroljuk. Az indítható, futtatható programokat tartalmazó fájlokat

Részletesebben

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK INFORMATIKA SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK Az emelt szint a középszint követelményeit magában foglalja, de azokat magasabb szinten kéri számon. 1. Információs társadalom 2. Informatikai alapismeretek - hardver

Részletesebben

Operációs rendszerek

Operációs rendszerek Operációs rendszerek Az adatok tárolása - ismétlés A számítógéppel végzett munka alapja az adat, melynek tárolása az alapműveletek közé tartozik. Az adat a háttértárolón biztonságosan tárolható akár több

Részletesebben

Az operációs rendszer fogalma

Az operációs rendszer fogalma Készítette: Gráf Tímea 2013. október 10. 1 Az operációs rendszer fogalma Az operációs rendszer olyan programrendszer, amely a számítógépekben a programok végrehajtását vezérli. 2 Az operációs rendszer

Részletesebben

ÉRETTSÉGI TÉTELCÍMEK 2018 Informatika

ÉRETTSÉGI TÉTELCÍMEK 2018 Informatika Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium ÉRETTSÉGI TÉTELCÍMEK 2018 Informatika Reischlné Rajzó Zsuzsanna Szaktanár Endrédi Józsefné Igazgató Kelt: Budapest, 2018. március 1. tétel A kommunikáció

Részletesebben

Multimédia Videó fájlformátumok

Multimédia Videó fájlformátumok Hogy is van? Multimédia Makány György Konténerek és adatfolyamok Konténer video felirat audio 2 Konténer formátumok: AVI AVI : a Microsoft (nyílt) videoformátuma, amely 1992-től használatos. Az AVI több

Részletesebben

Szoftver alapfogalmak

Szoftver alapfogalmak Szoftver alapfogalmak Azon a programok algoritmusok, eljárások, és hozzájuk tartozó dokumentációk összessége, melyek a számítógép működéséhez szükségesek. (nem kézzel fogható, szellemi termékek) Algoritmus

Részletesebben

CITYPARK. Befektetési és Kereskedelmi Kft. - 1 -

CITYPARK. Befektetési és Kereskedelmi Kft. - 1 - Érmetálca katalógus és árlista Az alábbi árlista nem teljes, a kiemelt legnépszerűbb termékeinket tartalmazza! Kiadva: 2011-06-01 Elérhetőségeink: Tel.: +36 24 200 630 Fax.: +36 24 200 640 Mobil: +36 70

Részletesebben

I. sz. 220 körül Origenész összeállítja Hexapla címen az Ószövetség hat különbözı fordítását

I. sz. 220 körül Origenész összeállítja Hexapla címen az Ószövetség hat különbözı fordítását 1 I. sz. 220 körül Origenész összeállítja Hexapla címen az Ószövetség hat különbözı fordítását A Biblia egyes nehezebben érthetı helyeihez főzött magyarázatok a szkholia-k. 360 körül Szt. Athanasziosz

Részletesebben

A KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA INFORMATIKA TÉMAKÖREI: 1. Információs társadalom

A KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA INFORMATIKA TÉMAKÖREI: 1. Információs társadalom A KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA INFORMATIKA TÉMAKÖREI: 1. Információs társadalom 1.1. A kommunikáció 1.1.1. A kommunikáció általános modellje 1.1.2. Információs és kommunikációs technológiák és rendszerek

Részletesebben

Adatbázis rendszerek Gy: Az adattárolás fejlődése

Adatbázis rendszerek Gy: Az adattárolás fejlődése Adatbázis rendszerek 1. 2. Gy: Az adattárolás fejlődése 1/22 B ITv: MAN 2017.09.17 Papír alapú adattárolás Lyukkártya 2/22 Probléma: 3/22 Papír alapú adattárolás Lyukszalag 4/22 Papír alapú adattárolás

Részletesebben

A windows alapképernyő részei:

A windows alapképernyő részei: A windows alapképernyő részei: IKONOK ASZTAL ASZTAL MEGJELENÍTŐ START TÁLCA Asztal: Itt történik a munkavégzés. Tálca: A nyitott ablakok létrehoznak rajta egy nyomógombot, így könnyebb közöttük váltani.

Részletesebben

Beszédinformációs rendszerek 5. gyakorlat Mintavételezés, kvantálás, beszédkódolás. Csapó Tamás Gábor

Beszédinformációs rendszerek 5. gyakorlat Mintavételezés, kvantálás, beszédkódolás. Csapó Tamás Gábor Beszédinformációs rendszerek 5. gyakorlat Mintavételezés, kvantálás, beszédkódolás Csapó Tamás Gábor 2016/2017 ősz MINTAVÉTELEZÉS 2 1. Egy 6 khz-es szinusz jelet szűrés nélkül mintavételezünk

Részletesebben

ÉRETTSÉGI TÉTELCÍMEK 2012 Informatika

ÉRETTSÉGI TÉTELCÍMEK 2012 Informatika Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium ÉRETTSÉGI TÉTELCÍMEK 2012 Informatika Reischlné Rajzó Zsuzsanna Szaktanár Endrédi Józsefné Igazgató Kelt: Budapest, 2012 március 1. tétel A kommunikáció

Részletesebben

informatika: Az információ keletkezésével, továbbításával, tárolásával és feldolgozásával foglalkozó tudomány.

informatika: Az információ keletkezésével, továbbításával, tárolásával és feldolgozásával foglalkozó tudomány. INFORMATIKA KISOKOS informatika: Az információ keletkezésével, továbbításával, tárolásával és feldolgozásával foglalkozó tudomány. információ: Olyan új ismeret, ami a korábbi tudásunkra épül. információs

Részletesebben

Informatikai Rendszerek Alapjai

Informatikai Rendszerek Alapjai Informatikai Rendszerek Alapjai Dr. Kutor László A redundancia fogalma és mérése Minimális redundanciájú kódok 1. http://uni-obuda.hu/users/kutor/ IRA 2014 könyvtár Óbudai Egyetem, NIK Dr. Kutor László

Részletesebben

Informatika szóbeli vizsga témakörök

Informatika szóbeli vizsga témakörök KECSKEMÉTI MŰSZAKI SZAKKÉPZŐ ISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 6000 Kecskemét, Szolnoki út 31., Telefon: 76/480-744, Fax: 487-928 KANDÓ KÁLMÁN SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLÁJA 6000 Kecskemét, Bethlen

Részletesebben

8. óra op. rendszer Intéző

8. óra op. rendszer Intéző 8. óra op. rendszer Intéző Fájlok és könyvtárak kezelésére a Windows az Intéző nevű programot biztosítja számunkra. Indítása: Windows gomb + E Start gombon jobb klikk / A Windows Intéző Start / Minden

Részletesebben

Számítógép felépítése

Számítógép felépítése Alaplap, processzor Számítógép felépítése Az alaplap A számítógép teljesítményét alapvetően a CPU és belső busz sebessége (a belső kommunikáció sebessége), a memória mérete és típusa, a merevlemez sebessége

Részletesebben

Informatika érettségi vizsga

Informatika érettségi vizsga Informatika 11/L/BJ Informatika érettségi vizsga ÍRÁSBELI GYAKORLATI VIZSGA (180 PERC - 120 PONT) SZÓBELI SZÓBELI VIZSGA (30 PERC FELKÉSZÜLÉS 10 PERC FELELET - 30 PONT) Szövegszerkesztés (40 pont) Prezentáció-készítés

Részletesebben

1. tétel. A kommunikáció információelméleti modellje. Analóg és digitális mennyiségek. Az információ fogalma, egységei. Informatika érettségi (diák)

1. tétel. A kommunikáció információelméleti modellje. Analóg és digitális mennyiségek. Az információ fogalma, egységei. Informatika érettségi (diák) 1. tétel A kommunikáció információelméleti modellje. Analóg és digitális mennyiségek. Az információ fogalma, egységei Ismertesse a kommunikáció általános modelljét! Mutassa be egy példán a kommunikációs

Részletesebben

Jel, adat, információ

Jel, adat, információ Kommunikáció Jel, adat, információ Jel: érzékszerveinkkel, műszerekkel felfogható fizikai állapotváltozás (hang, fény, feszültség, stb.) Adat: jelekből (számítástechnikában: számokból) képzett sorozat.

Részletesebben

A számítógép egységei

A számítógép egységei A számítógép egységei A számítógépes rendszer két alapvető részből áll: Hardver (a fizikai eszközök összessége) Szoftver (a fizikai eszközöket működtető programok összessége) 1.) Hardver a) Alaplap: Kommunikációt

Részletesebben

Súlyozott automaták alkalmazása

Súlyozott automaták alkalmazása Súlyozott automaták alkalmazása képek reprezentációjára Gazdag Zsolt Szegedi Tudományegyetem Számítástudomány Alapjai Tanszék Tartalom Motiváció Fraktáltömörítés Súlyozott véges automaták Képek reprezentációja

Részletesebben

MUNKAANYAG. Szűcs Tibor. Digitális grafikai munkák dokumentálása, archiválása. A követelménymodul megnevezése:

MUNKAANYAG. Szűcs Tibor. Digitális grafikai munkák dokumentálása, archiválása. A követelménymodul megnevezése: Szűcs Tibor Digitális grafikai munkák dokumentálása, archiválása A követelménymodul megnevezése: Számítógépes grafikai programok használata, grafikai, tipográfiai tervezés, képfeldolgozás A követelménymodul

Részletesebben

A hangtömörítés és az audiokodekek

A hangtömörítés és az audiokodekek A digitális valamely változó jelenségnek, vagy fizikai mennyiségnek diszkrét (nem folytonos), megszámlálhatóan felaprózott, s így számokkal meghatározható, felírható értékeinek halmaza (például: jel (informatika),

Részletesebben

VI. el adás: Szöveges és média fájlformátumok

VI. el adás: Szöveges és média fájlformátumok VI. el adás: Szöveges és média fájlformátumok 2012. október 12. Fájlformátumok Minden fájl egy bájtsorozat. Honnan tudja a gép, hogy egy bájtsorozattal mit csináljon? Pontos szabályrendszerekre van szükségünk,

Részletesebben

2. modul - Operációs rendszerek

2. modul - Operációs rendszerek 2. modul - Operációs rendszerek Érvényes: 2009. február 1-jétől Az alábbiakban ismertetjük a 2. modul (Operációs rendszerek) syllabusát, amely az elméleti és gyakorlati modulvizsga követelményrendszere.

Részletesebben

Kép mozaik és piramis készítése LANDSAT űrfelvételből dr. Siki Zoltán 2011

Kép mozaik és piramis készítése LANDSAT űrfelvételből dr. Siki Zoltán 2011 Kép mozaik és piramis készítése LANDSAT űrfelvételből dr. Siki Zoltán 2011 Az internetről szabadon letölthetők korábbi 15 méter felbontású LANDSAT űrfelvételek Magyarországról (ftp://ftp.glcf.umd.edu/landsat).

Részletesebben

A számítógép-hálózat egy olyan speciális rendszer, amely a számítógépek egymás közötti kommunikációját biztosítja.

A számítógép-hálózat egy olyan speciális rendszer, amely a számítógépek egymás közötti kommunikációját biztosítja. A számítógép-hálózat egy olyan speciális rendszer, amely a számítógépek egymás közötti kommunikációját biztosítja. A hálózat kettő vagy több egymással összekapcsolt számítógép, amelyek között adatforgalom

Részletesebben

Így működik a H.264 kódolás

Így működik a H.264 kódolás Így működik a H.264 kódolás 2010. szeptember 14. - spiderman A H.264 kodek univerzális, mindenhol bevethető: ezt használják a filmstúdiók a Blu-ray lemezeken, ezt használja az Apple (QuickTime), a YouTube,

Részletesebben

Multimédiás adatbázisok

Multimédiás adatbázisok Multimédiás adatbázisok Multimédiás adatbázis kezelő Olyan adatbázis kezelő, mely támogatja multimédiás adatok (dokumentum, kép, hang, videó) tárolását, módosítását és visszakeresését Minimális elvárás

Részletesebben

A mintavételezéses mérések alapjai

A mintavételezéses mérések alapjai A mintavételezéses mérések alapjai Sok mérési feladat során egy fizikai mennyiség időbeli változását kell meghatároznunk. Ha a folyamat lassan változik, akkor adott időpillanatokban elvégzett méréssel

Részletesebben

Számítógépes Hálózatok. 4. gyakorlat

Számítógépes Hálózatok. 4. gyakorlat Számítógépes Hálózatok 4. gyakorlat Feladat 0 Számolja ki a CRC kontrollösszeget az 11011011001101000111 üzenetre, ha a generátor polinom x 4 +x 3 +x+1! Mi lesz a 4 bites kontrollösszeg? A fenti üzenet

Részletesebben

A Philips eddigi leggyorsabb Blu-ray lejátszója

A Philips eddigi leggyorsabb Blu-ray lejátszója Értékesítés Előtti Szórólap ez Magyarország () Blu-ray lemez/dvd lejátszó 3D Blu-ray lemez lejátszás DivX Plus HD USB2.0 Media Link BDP2590B/12 A Philips eddigi leggyorsabb Blu-ray lejátszója gyors indítással

Részletesebben

SZAKKÖZÉPISKOLAI VERSENYEK SZAKMAI ALAPISMERETEK TÉTEL

SZAKKÖZÉPISKOLAI VERSENYEK SZAKMAI ALAPISMERETEK TÉTEL FŐVÁROSI SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENY SZAKKÖZÉPISKOLAI VERSENYEK INFORMATIKAI SZAKMACSOPORT SZAKMAI ALAPISMERETEK TÉTEL Rendelkezésre álló idő: 90 perc Elérhető pontszám: 60 pont 2007-2008. FŐVÁROSI PEDAGÓGIAI

Részletesebben

Az informatika rohamos fejlõdésével a vírusok is jelentõs változáson mentek keresztül. Számos típusuk közül a legismertebbek a következõk.

Az informatika rohamos fejlõdésével a vírusok is jelentõs változáson mentek keresztül. Számos típusuk közül a legismertebbek a következõk. Számítógépvírusok Manapság naponta keletkeznek új vírusok, amelyek egyre nagyobb károkat okoznak, és egyre ügyesebben rejtik el magukat a víruskeresõ programok elõl. Az internet és a számítógépes hálózatok

Részletesebben

Informatikai alapismeretek II.

Informatikai alapismeretek II. Informatikai alapismeretek II. (PF30IF211) Kérdések és válaszok 1. Milyen veszteségmentes kódolási lehetıségeket ismersz? Különbségi kódolás, határoló vonal kódolás, homogén foltok kódolása, entrópia kódolás.

Részletesebben

Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete. ERA Postaláda szolgáltatás. Felhasználói segédlet

Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete. ERA Postaláda szolgáltatás. Felhasználói segédlet Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete ERA Postaláda szolgáltatás Felhasználói segédlet v1.0 Budapest, 2012. szeptember 19. TARTALOMJEGYZÉK Tartalom Bevezetés... 3 Az ERA Postaláda szolgáltatás használata...

Részletesebben

MUNKAANYAG. Bajnóczki János. Archiválás, biztonsági mentés készítése, visszatöltése. A követelménymodul megnevezése: Hardveres, szoftveres feladatok

MUNKAANYAG. Bajnóczki János. Archiválás, biztonsági mentés készítése, visszatöltése. A követelménymodul megnevezése: Hardveres, szoftveres feladatok Bajnóczki János Archiválás, biztonsági mentés készítése, visszatöltése A követelménymodul megnevezése: Hardveres, szoftveres feladatok A követelménymodul száma: 1168-06 A tartalomelem azonosító száma és

Részletesebben

Adatbázis rendszerek. dr. Siki Zoltán

Adatbázis rendszerek. dr. Siki Zoltán Adatbázis rendszerek I. dr. Siki Zoltán Adatbázis fogalma adatok valamely célszerűen rendezett, szisztéma szerinti tárolása Az informatika elterjedése előtt is számos adatbázis létezett pl. Vállalati személyzeti

Részletesebben

Multimédia alapú fejlesztéseknél gyakran használt veszteséges képtömörítő eljárások pszichovizuális összehasonlítása

Multimédia alapú fejlesztéseknél gyakran használt veszteséges képtömörítő eljárások pszichovizuális összehasonlítása Multimédia alapú fejlesztéseknél gyakran használt veszteséges képtömörítő eljárások pszichovizuális összehasonlítása Berke József 1 - Kocsis Péter 2 - Kovács József 2 1 - Pannon Agrártudományi Egyetem,

Részletesebben

12. Képtömörítés. Kató Zoltán. Képfeldolgozás és Számítógépes Grafika tanszék SZTE (

12. Képtömörítés. Kató Zoltán. Képfeldolgozás és Számítógépes Grafika tanszék SZTE ( 12. Képtömörítés Kató Zoltán Képfeldolgozás és Számítógépes Grafika tanszék SZTE (http://www.inf.u-szeged.hu/~kato/teaching/) 2 Miért van szükség tömörítésre? A rendelkezésre álló adattárolási és továbbítási

Részletesebben

Informatikai eszközök fizikai alapjai Lovász Béla

Informatikai eszközök fizikai alapjai Lovász Béla Informatikai eszközök fizikai alapjai Lovász Béla Kódolás Moduláció Morzekód Mágneses tárolás merevlemezeken Modulációs eljárások típusai Kódolás A kód megállapodás szerinti jelek vagy szimbólumok rendszere,

Részletesebben

Tömörítés, kép ábrázolás

Tömörítés, kép ábrázolás Informatika alapjai-4 Tömörítés 1/12 Tömörítés, kép ábrázolás [Forrás elsősorban WIKIPEDIA] A tömörítés alapcélja, hogy információt a számítástechnikában egy vagy több file-t - kisebb helyen lehessen tárolni,

Részletesebben

Az Informatika Elméleti Alapjai

Az Informatika Elméleti Alapjai Az Informatika Elméleti Alapjai Dr. Kutor László Az üzenet információ-tartalma és redundanciája Minimális redundanciájú kódok Statisztika alapú tömörítő algoritmusok http://mobil.nik.bmf.hu/tantargyak/iea.html

Részletesebben

A multimédia alkalmazások alkotóelemei

A multimédia alkalmazások alkotóelemei A multimédia alkalmazások alkotóelemei Szövegek Szöveget szövegszerkesztővel szokták begépelni a számítógépbe. A szövegszerkesztő használatának előnye, hogy az elütéseket könnyen meg lehet találni, kijavítani.

Részletesebben

Alapismeretek. Tanmenet

Alapismeretek. Tanmenet Alapismeretek Tanmenet Alapismeretek TANMENET-Alapismeretek Témakörök Javasolt óraszám 1. Történeti áttekintés 2. Számítógépes alapfogalmak 3. A számítógép felépítése, hardver A központi egység 4. Hardver

Részletesebben

Készítette: Szűcs Tamás

Készítette: Szűcs Tamás 2016 Készítette: Szűcs Tamás A számítógép képpontok (pixelek) formájában tárolja a képeket. Rengeteg - megfelelően kicsi - képpontot a szemünk egy összefüggő formának lát. Minden képpont másmilyen színű

Részletesebben

Billentyűzet. Csatlakozók: A billentyűzetet kétféle csatlakozóval szerelhetik. 5 pólusú DIN (AT vagy XT billentyűzet csatlakozó),

Billentyűzet. Csatlakozók: A billentyűzetet kétféle csatlakozóval szerelhetik. 5 pólusú DIN (AT vagy XT billentyűzet csatlakozó), Billentyűzet Általános billentyűzet Csatlakozók: A billentyűzetet kétféle csatlakozóval szerelhetik. 5 pólusú DIN (AT vagy XT billentyűzet csatlakozó), 6 pólusú mini-din (PS/2 billentyűzet csatlakozó).

Részletesebben

Alapismeretek. Tanmenet

Alapismeretek. Tanmenet Alapismeretek Tanmenet Alapismeretek TANMENET-Alapismeretek Témakörök Javasolt óraszám 1. Számítógépes alapfogalmak, számítógép generációk 2. A számítógép felépítése, hardver, A központi egység 3. Hardver

Részletesebben

16. Tétel. Hangkártya szabványok. Hangállományok tömörítése, szabványok, kódolási módszerek Az MPEG Audio. Egyéb állományformátumok (PCM, WMA, OGG).

16. Tétel. Hangkártya szabványok. Hangállományok tömörítése, szabványok, kódolási módszerek Az MPEG Audio. Egyéb állományformátumok (PCM, WMA, OGG). 16. Ön részt vesz egy internetes zenei-album megvalósításában. A tervezett alkalmazás lehetővé teszi a zenei hanganyagok adatbázisában való keresést, zenei hanganyagok, narrációk feltöltését, lejátszását.

Részletesebben

A tömörítési eljárás megkezdéséhez jelöljük ki a tömöríteni kívánt fájlokat vagy mappát.

A tömörítési eljárás megkezdéséhez jelöljük ki a tömöríteni kívánt fájlokat vagy mappát. Operációs rendszerek Windows Xp (13-16 óra) FÁJLTÖMÖRÍTŐ PROGRAMOK KEZELÉSE A tömörítés fogalma A tömörítő eljárás során az állomány felhasználásának szempontjából két műveletet hajtunk végre. Az állományok

Részletesebben

ON-LINE MÉDIASZOLGÁLTATÁS, A TÁVOKTATÁSBAN ON-LINE MÉDIASZOLGÁLTATÁS, A TÁVOKTATÁSBAN

ON-LINE MÉDIASZOLGÁLTATÁS, A TÁVOKTATÁSBAN ON-LINE MÉDIASZOLGÁLTATÁS, A TÁVOKTATÁSBAN ON-LINE MÉDIASZOLGÁLTATÁS, A TÁVOKTATÁSBAN ON LINE MEDIA SERVICES IN DISTANCE LEARNING Antal Péter, antalp@ektf.hu Lengyelné Molnár Tünde, mtunde@ektf.hu Eszterházy Károly Főiskola, Médiainformatika intézet

Részletesebben

SZE INFORMATIKAI KÉPZÉS 1

SZE INFORMATIKAI KÉPZÉS 1 SZE INFORMATIKAI KÉPZÉS 1 A bevezető gyakorlat célja a további munkához szükséges alaptevékenységek (pl. fájlok keresése, másolása) áttekintése. A gyakorlat anyagában szereplő feladatok többféleképpen

Részletesebben

DDX SERIES DDX5026 DDX5056 KEZELÉSI UTASÍTÁS

DDX SERIES DDX5026 DDX5056 KEZELÉSI UTASÍTÁS GPS NAVIGÁCIÓS RENDSZER DNX SERIES DNX5260BT MONITOR DVD-LEJÁTSZÓVAL DDX SERIES DDX5026 DDX5056 KEZELÉSI UTASÍTÁS Hungarian/00 (KEE) Tartalomjegyzék Használat előtt 4 Megjegyzések 5 Hogyan olvassuk a kézikönyvet

Részletesebben

Tamás Ferenc: Tömörítők

Tamás Ferenc: Tömörítők Tamás Ferenc: Tömörítők Valamikor a hőskorban (no, jó, az 197-es évektől) komolyan felmerült az igény, hogy sok nagy terjedelmű program, illetve adatfájl kis helyen is elférjen. Az igény jogos volt, hiszen

Részletesebben

2. TÉTEL. Információ: Adatok összessége. Értelmezett adat, mely számunkra új és fontos.

2. TÉTEL. Információ: Adatok összessége. Értelmezett adat, mely számunkra új és fontos. INFORMÁCIÓ ÁBRÁZOLÁS 02. tétel (SZÁM, LOGIKAI ÉRTÉK, SZÖVEG, KÉP, HANG, FILM STB). 2. TÉTEL Adat: A bennünket körülvevő mérhető és nem mérhető jellemzők a világban. - mérhető: hőmérséklet, távolság, idő,

Részletesebben

Könyvtári ajánlások. A kétdimenziós könyvtári dokumentumokról készült digitális állókép másolatok követelményei. Aggregációs ajánlás OSZK szabályzat

Könyvtári ajánlások. A kétdimenziós könyvtári dokumentumokról készült digitális állókép másolatok követelményei. Aggregációs ajánlás OSZK szabályzat Könyvtári ajánlások A kétdimenziós könyvtári ról készült digitális állókép ok követelményei Aggregációs ajánlás OSZK szabályzat v011 Országos Széchényi Könyvtár 2019.07.17 1 / 18 Tartalom A dokumentum

Részletesebben

2013.11.25. H=0 H=1. Legyen m pozitív egészre {a 1, a 2,, a m } különböző üzenetek halmaza. Ha az a i üzenetet k i -szer fordul elő az adásban,

2013.11.25. H=0 H=1. Legyen m pozitív egészre {a 1, a 2,, a m } különböző üzenetek halmaza. Ha az a i üzenetet k i -szer fordul elő az adásban, Legyen m pozitív egészre {a 1, a 2,, a m } különböző üzenetek halmaza. Ha az a i üzenetet k i -szer fordul elő az adásban, akkor a i (gyakorisága) = k i a i relatív gyakorisága: A jel információtartalma:

Részletesebben

II. Mérés SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM GYŐR TÁVKÖZLÉSI TANSZÉK

II. Mérés SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM GYŐR TÁVKÖZLÉSI TANSZÉK Mérési Utasítás Linux/Unix jogosultságok és fájlok kezelése Linux fájlrendszerek és jogosultságok Linux alatt, az egyes fájlokhoz való hozzáférések szabályozása érdekében a fájlokhoz tulajdonost, csoportot

Részletesebben

Memóriás MP3 lejátszók

Memóriás MP3 lejátszók Memóriás MP3 lejátszók iriver ifp780 MP3 / WMA / OGG lejátszó, FM + Diktafon, 128MB/256MB adattároló, ID3 tag kezelése, Felvétel bemenetről és FM rádióról, 40óra lejátszási idő 7xEQ hangszínbeállítás,

Részletesebben

ECDL Operációs rendszerek Syllabus 5. alapján

ECDL Operációs rendszerek Syllabus 5. alapján 2. MODUL OPERÁCIÓS RENDSZEREK 1. FELADAT 1. Jelölje meg, hogy melyik ikon utal szöveges állományra! a.txt b.doc c.jpg d.tif 2. Soroljon fel három ikont, ami általában az Asztalon található! Válaszát ide,

Részletesebben

KÉTKÉPERNYŐS DVD LEJÁTSZÓ HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ

KÉTKÉPERNYŐS DVD LEJÁTSZÓ HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ KÉTKÉPERNYŐS DVD LEJÁTSZÓ HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ Tartalom Biztonsági figyelmeztetések. A csomag tartalma.... Főbb jellemzők Főbb vezérlési egységek.. Rendszercsatlakoztatás. Távirányító. Alapvető működés...

Részletesebben

TÖMÖRÍTÉS, DARABOLÁS ELSŐ TÉMAKÖR: FÁJLKEZELÉS FÁJLOK BECSOMAGOLÁSA

TÖMÖRÍTÉS, DARABOLÁS ELSŐ TÉMAKÖR: FÁJLKEZELÉS FÁJLOK BECSOMAGOLÁSA 1 ELSŐ TÉMAKÖR: FÁJLKEZELÉS TÖMÖRÍTÉS, DARABOLÁS Ebben a feladatban a következőket fogjuk gyakorolni: Fájlok becsomagolása, tömörített fájlok kicsomagolása. Nagyméretű fájlok darabolása, fájlegyesítés.

Részletesebben

DigitAudit a felhőben. Azonnal kipróbálható DEMÓ, Ingyenes PRÓBA szeptember 30-ig.

DigitAudit a felhőben. Azonnal kipróbálható DEMÓ, Ingyenes PRÓBA szeptember 30-ig. DigitAudit a felhőben Több mint felhőtároló, új kommunikációs felület! Azonnal kipróbálható DEMÓ, Ingyenes PRÓBA 2018. szeptember 30-ig. A DigitAudit felhasználók részére egy új AuditCloud elnevezésű kommunikációs

Részletesebben

Adatkezelés-eszközei. Hardver Szoftver Adat-információ Szoftverek osztályozása Szerzői jog Operációs rendszer. Adatkezelés eszközei 1

Adatkezelés-eszközei. Hardver Szoftver Adat-információ Szoftverek osztályozása Szerzői jog Operációs rendszer. Adatkezelés eszközei 1 Adatkezelés-eszközei Hardver Szoftver Adat-információ Szoftverek osztályozása Szerzői jog Operációs rendszer Adatkezelés eszközei 1 Hardver A számítógép működését lehetővé tevő elektromos, elektromágneses

Részletesebben

A tömörítő programokról

A tömörítő programokról -1/5- A tömörítő programokról A fájlok relatívan nagy mérete miatt, azok szállítása adattárolón, vagy átjátszása hálózaton, az Interneten keresztül, időigényes és sok erőforrást igénylő munka. A fájl mérete

Részletesebben

MUNKAANYAG. Érdi Péter. Információ technikai megoldások (tömörítések, stb.) A követelménymodul megnevezése: Távközlési szaktevékenységek

MUNKAANYAG. Érdi Péter. Információ technikai megoldások (tömörítések, stb.) A követelménymodul megnevezése: Távközlési szaktevékenységek Érdi Péter Információ technikai megoldások (tömörítések, stb.) A követelménymodul megnevezése: Távközlési szaktevékenységek A követelménymodul száma: 0909-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja:

Részletesebben

Nyíregyházi Egyetem Matematika és Informatika Intézete. Fájl rendszer

Nyíregyházi Egyetem Matematika és Informatika Intézete. Fájl rendszer 1 Fájl rendszer Terminológia Fájl és könyvtár (mappa) koncepció Elérési módok Fájlattribútumok Fájlműveletek ----------------------------------------- Könyvtár szerkezet -----------------------------------------

Részletesebben

CAD-CAM informatikus CAD-CAM informatikus

CAD-CAM informatikus CAD-CAM informatikus A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

19. Hasításos technikák (hash-elés)

19. Hasításos technikák (hash-elés) 19. Hasításos technikák (hash-elés) Példák: 1. Ha egy telefon előfizetőket a telefonszámaikkal azonosítjuk, mint kulcsokkal, akkor egy ritkán kitöltött kulcstartományhoz jutunk. A telefonszám tehát nem

Részletesebben

Digitális videorendszerek

Digitális videorendszerek LADÁNYI PÉTER (PATKÓ TAMÁS, DR. NAGY TAMÁS, MÁTHÉ JÓZSEF) Digitális videorendszerek II. A digitális képek tömörítése BEVEZETÉS...2 1. A DIGITÁLIS KÉPI INFORMÁCIÓ NAGYSÁGA...2 2. A TÖMÖRÍTÉSRŐL...2 2.1

Részletesebben

1. INFORMATIKAI ALAPFOGALMAK HÍRKÖZLÉSI RENDSZER SZÁMRENDSZEREK... 6

1. INFORMATIKAI ALAPFOGALMAK HÍRKÖZLÉSI RENDSZER SZÁMRENDSZEREK... 6 1. INFORMATIKAI ALAPFOGALMAK... 2 1.1 AZ INFORMÁCIÓ... 2 1.2 MODELLEZÉS... 2 2. HÍRKÖZLÉSI RENDSZER... 3 2.1 REDUNDANCIA... 3 2.2 TÖMÖRÍTÉS... 3 2.3 HIBAFELISMERŐ ÉS JAVÍTÓ KÓDOK... 4 2.4 KRIPTOGRÁFIA...

Részletesebben

PUBLIKÁCIÓ & PREZENTÁCIÓ. (számítógépes gyakorlat 6)

PUBLIKÁCIÓ & PREZENTÁCIÓ. (számítógépes gyakorlat 6) PUBLIKÁCIÓ & PREZENTÁCIÓ (számítógépes gyakorlat 6) építészlabor bevezető kurzus neve gesztor intézet építészeti intézet szak/képzés/tagozat építész/ba/nappali előadás/gyakorlat/labor (heti) 0/2/0 helye

Részletesebben

JVJ DVD-8808 Könyöklő DVD lejátszó Használati utasítás

JVJ DVD-8808 Könyöklő DVD lejátszó Használati utasítás JVJ DVD-8808 Könyöklő DVD lejátszó Használati utasítás Lejátszható formátumok: MP4/MP3/DVD/SVCD/VCD/DVCD/CD/WMA/JPEG Tartalomjegyzék A. Figyelmeztetések...2 B. Használat előtt...2 Kiegészítők...2 C. A

Részletesebben

Fájl rendszer. Fájl koncepció Elérési módok Könyvtár szerkezet Védelem Konzisztencia szemantika

Fájl rendszer. Fájl koncepció Elérési módok Könyvtár szerkezet Védelem Konzisztencia szemantika 1 Fájl koncepció Elérési módok Könyvtár szerkezet Védelem Konzisztencia szemantika Fájl rendszer 2 Fájl koncepció A számítógépek az adatokat különböző fizikai háttértárakon tárolhatják (pl. mágnes lemez,

Részletesebben

A számítógép részei. Rendszeregység

A számítógép részei. Rendszeregység A számítógép részei Amennyiben asztali számítógépet használ, valószínűleg már tudja, hogy nem létezik egy olyan különálló rész, amelyet számítógépnek lehet nevezni. A számítógép valójában több együttműködő

Részletesebben

Alkalmazások típusai Szoftverismeretek

Alkalmazások típusai Szoftverismeretek Alkalmazások típusai Szoftverismeretek Prezentáció tartalma Szoftverek csoportjai Operációs rendszerek Partíciók, fájlrendszerek Tömörítés Vírusok Adatvédelem 2 A szoftver fogalma A szoftver teszi használhatóvá

Részletesebben

INTERNETES MÉDIA-KOMMUNIKÁCIÓ

INTERNETES MÉDIA-KOMMUNIKÁCIÓ Állománynév: internetes media10bevezetes42.pdf Irodalom: Előadó jegyzetei: http://users.itk.ppke.hu/ kolumban/internetes media/ INTERNETES MÉDIA-KOMMUNIKÁCIÓ Fő témakörök: Bevezetés, alapfogalmak és tárgykövetelmények

Részletesebben

Segédlet Digitális írástudás - Operációs rendszerek Szilágyi Róbert S.

Segédlet Digitális írástudás - Operációs rendszerek Szilágyi Róbert S. Windows Xp felhasználói felület részei 7 2 8 3 1 9 4 6 5 1. számítógépre telepített programok listája 2. bejelentkezett felhasználó 3. leggyakrabban használt programok 4. START menü 5. tálca (itt helyezkednek

Részletesebben

Informatikai alapismeretek

Informatikai alapismeretek Informatikai alapismeretek Informatika tágabb értelemben -> tágabb értelemben az információ keletkezésével, továbbításával, tárolásával és feldolgozásával foglalkozik Informatika szűkebb értelemben-> számítógépes

Részletesebben

Operációs rendszerek

Operációs rendszerek Óravázlat az ECDL hálózatos változatához 2. modul Operációs rendszerek Krea Kft. 1034 Budapest, Szőlő u 21. Tel/fax: 250-5570 / 387-2557 E-mail: krea@krea.hu A vázlatot összeállította: Pintyőke László

Részletesebben

5. osztály. 1. Az informatikai eszközök használata:

5. osztály. 1. Az informatikai eszközök használata: 1. Az informatikai eszközök használata: 5. osztály Tudjon számítógépet önállóan üzembe helyezni. Ismerje a főbb egységeket és funkcióikat. Ismerje a háttértárolók szerepét, azok néhány fajtáját. Tudjon

Részletesebben