Impresszum Imprint A könyv az NKA Fotóművészeti Kollégiuma pályázati támogatásával készült 2012-ben Published in 2012 with the aid of the Hungarian Cultural Fund, in 2012 Kiadja: SosemArt Kulturális Egyesület Published by SosemArt Cultural Association Felelős kiadó / publisher : Szolga Hajnal elnök Szász János képek: Szász János hagyatéka www.szaszphoto.hu János Szász images: The János Szász Estate Fotók / photos: Szász János, családi fényképek Szöveg / text Kincses Károly Fordította / translation: Szász Balázs, a fordítást ellenőrizte / translation proofread by dr. Sohár Anikó Szerkesztette / edited by Kincses Károly Projektmenedzser / project manager: Szolga Hajnal Címlap, grafikai terv / designed by Bodó Márton Nyomda / printed by Pauker Nyomda, 1047 Budapest, Baross utca 11-15. ISBN 978-963-08-2959-5 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS / WE WISH TO THANK: Bagi Ádám Horváth Gábor Felicides Ildikó és Papp Géza (Lab4Art Kft.) Marsalkó Péter Nagy Attila Dobos Dorka PTE Művészeti Kar Pauker Nyomda Vértes Gábor Miklós Árpád Sólya Éva Tartalomjegyzék: Index Impresszum 4 Imprint Kincses Károly: Navigare necesse est 6 A vályogtól a panelig 16 építészeti és néprajzi fotók From adobe to concrete Architectural and ethnographic photographs Az utca fotográfusa 60 zsánerek Photographer of the street Candid photographs Tüke 88 Pécs Home Photographs of Pécs Land art 102 táj/kép LandArt Landscapes Képjegyzék 122 Index of images 4 5
Kincses Károly: Navigare necesse est Nagyon furcsa, fordított utat jár be dr. Szász János. Élt, ameddig élt, fotózott, kiállított és publikált a kor lehetőségei szerint, ért el sikereket, érték kudarcok, de tevékenysége összességében megmaradt egy tehetséges magyar fotóamatőr keretein belül. Voltak és vannak ilyenek számosan, akiket életükben egy viszonylag szűk szakmai réteg ismer, aztán haláluk után nagyon gyorsan elfelejtődnek. No, nem azért, mert képeik között, életművükben ne maradtak volna fenn érdekes, figyelemreméltó, művészi munkák. Nem azért. Majd minden életmű látens módon magában rejti ezek lehetőségét, mondatja velem a harmincéves fotómuzeológusi tapasztalat. De ezekével ellentétben Szász János életműve, nem hogy nem felejtődött el, lett néhány leltári számmá egy poros múzeumi raktárban, hanem teljesen meglepő módon új életre kelt. Újraértékelődött az egész pályafutás, képei közül számos új hangsúlyt, kiemelt jelentőséget kapott, új közegekben tűntek fel, s hirtelen azt vettükvesszük észre, hogy a nemzetközi fotó-műkereskedelem komolyan számít a megmaradt vintázsfotóira. Kiállítások nyílnak rangos helyeken itthon és külföldön, árverések kurrens tételeivé válnak bizonyos fényképei, más anyanyelveken trenírozott szájak formálják a doktorszasz nevet, körülményesen szétválasztva a sz betű két elemét, birkózva ezzel a világ nagy részének érthetetlen és lehetetlen magyar nyelvvel. Eme kijelentéseim igazáról, cseppet sem túlzó voltáról a kétkedőknek nagyon könnyű meggyőződni, forráslista a könyv végén. Aki pedig a tényeknek sem hisz, hát az járjon utána, vagy finnyogjon kedve szerint. Mi többiek, akik közelről vagy távolabbról látjuk ezt a néhány éve zajló folyamatot, széttárhatnánk a kezünket, hát igen, csoda történt De nem. A csodára még várni kell. Szász János képeivel csak annyi történt, amennyit oly sok hazai fotóművész megérdemelt volna, pontosabban megérdemelne, inkább életében, mint halála után, nevezetesen az, hogy néhány lelkes, tehetséges, ügyszerető ember a család hathatós segítségével megfelelő irányba fordította Szász csónakjának vitorláját, s az eddigi ellenszélben araszolást a hátszélben való, egyre gyorsuló hajózás váltotta fel. Kezdetben kicsit fújni kellett ugyan a passzátszelet, hogy meginduljon, de aztán idővel minden a helyére került. Gondolhatunk erről bármit, a világ ilyen, s e kedvező fordulat nélkül senki, ismétlem, senki nem lehet fotográfusként ismert, elismert, híres, netán még annál is több. Navigare necesse est, azaz Hajózni muszáj! Helyiérték-problémák Ugyanazok a képek, melyek évtizedekig jó elvoltak a magyar fotóélet biztonságos tavacskáiban, de igazából a tavacskákon túl a kutya sem ismerte őket, most kihajóztak Európába, átkeltek a La Manche csatornán, német, francia és angol galériákban kelletik magukat, komoly szakemberek csettintenek, ha meglátják őket. Egy-egy megvett Szász kép ellenértékét az átlagosnál kicsit hosszabb számsorral írják le, és hirtelenjében két kiállítás is nyílt képeiből szűkebb pátriájában, Pécsett. Miért is? Beszélnek itt össze-vissza. Új tehetség, új felfedezés lári-fári. Ami már önmagában is kezelhetetlen feltevés egy hét esztendeje halott, előtte negyven évig a magyar fotográfia, a fotóművészet, az amatőrfotó (így, ebben a sorrendben) tevékeny és ismert résztvevőjével kapcsolatban. Kérdések tömkelegét fogalmazhatjuk ez ügyben. Mi az oka, hogy egy lezárt, befejezett életművet, egy igazából nem rejtett, nem titokban készült képanyagot, egy személyében cseppet sem ismeretlen alkotót új felfedezésként ünnepelünk? Válasz erre az egy kérdésre is több van. Egy. Talán tudatlanságon, ismerethiányon alapuló média tam-tam, média rezsgés, mely időnként felkap egy dolgot, nagy lelkendezéssel vállára veszi, kör becipeli, majd hamarosan unottan az árokba hajítja? Igen, minden bizonnyal jó helyen kapiskálunk. Szokott ilyen lenni, miért pont most ne lehetne így? De csak ez? Szerintem nem. Kettő. Feltételezhető egy személy, egy csoport, egy intézmény, aki a háttérből mozgatja a dolgokat. Igen, itt is van. A család, az unoka. Néhány barát. Önkéntes segítők. Erről majd talán később még szólok. Három és talán a honi viszonyok között legjellemzőbb, az a közeg, az a struktúra, mely biztosította és biztosítja a hazai fotós életben való langy tapicskolást, oly módon, hogy a viszonylag kevés kiállítási, megjelenési lehetőséget jól elosztják egymás között, mindenki kivárja, míg rá következik a sor, de cserébe onnantól mindenki hiheti és hirdetheti, hogy ő fene nagy fotóművész. Nem is lenne ezzel baj, miért kéne elvenni kinek-kinek hitét, önbírását, lohasztani lelkesedését, de ugyanakkor nem ártana szembenézni azzal a ténnyel sem, hogy ugyanez mennyire akadályozza az igazi szelekciót, az értékek normális érvényesülését. Azzal, hogy érett, nemzetközi mércével is mérhető alkotások a hazai ünneplés után bekerülhessenek a valódi megmérettetést jelentő nemzetközi művészeti élet fórumaira, amik pedig nem olyanok, maradjanak meg a szerző szűk köre privát örömének, mert az sem lényegtelen. 6 7
78 79
80 81
82 83
84 85
86 87