A BME EHK észrevételei a 2011. szeptember 11-i NFTV koncepcióhoz 1.Ad 1. Intézményrendszer A jelenlegi felsőoktatásban létező párhuzamosságok nagy részének megszűntetésére és a létszámok módosítására szükség van, ugyanakkor ahogy azt korábban is javasoltuk, az semmiképpen nem mehet sem a vidéki értelmiségi műhelyek rovására, így amennyiben összevonások következnek be, azt megfelelő gondossággal kell véghezvinni. Emellett az sem teljesen tiszta, hogy az egyes, esetlegesen megszűnő intézmények hallgatóit hogy, milyen körülmények között vennék át a megmaradó intézmények. Abszolút pozitívnak tekinthető az a szándék, mely szerint az állam támogatná a hallgatók külföldi részidős képzését, hiszen külföldi tapasztalatokat szerzett hallgatók megszerzett ismereteiket később hazájuk előnyére tudják fordítani. Ehhez a gondolathoz a diplomás röghöz kötés -nél még visszatérünk. 1.Ad 7. Hallgatók hallgatói képviselőik útján hozzájárulnak az intézmények belső demokráciájának, harmonikus működési rendjének erősítéséhez Ez a mondat nagyon szépen hangzik, viszont a 2.7. pontban biztosítani kívánt 25%-os szavazási részvétel esetén 1 fő és maximum 20% semmiképpen nem a demokrácia felé vezetnek, figyelembe véve azt is, hogy nem általános iskolásokról van szó, hanem 18. életévüket betöltött és egyébként az átlagnál jóval több felelősséggel és teherbírással bíró személyekről, akik rengeteg energiájukat ölik bele abba, hogy a fenti mondatban megfogalmazott célok ne csak célok legyenek. Sajátos elgondolás, hogy önálló jogi személyiséggel nem rendelkező Hallgatói Önkormányzatok legitimációjához erősebb részvételi arány szükséges, mint egy települési önkormányzat esetében. A valódi demokratikus megközelítéshez mindenképpen szükséges, ahogy minden kar oktatói révén képviselteti magát a Szenátusban, ugyanígy minden karról hallgatói képviselő is képviseltethesse magát. A részvételi arányok esetén pedig a reális elképzelés 25% esetén a szenátusi 25%, 50%-os részvétel esetén pedig szenátusi 1/3-ad (amit szükség esetén 33%-ra csökkenthetnek).
Örvendetes a juttatási ügyekkel való egyetértés kijelentése, valamint az oktatás hallgatói véleményezésével kapcsolatos egyetértés is, ugyanakkor továbbra is hiányoljuk a tanulmányi ügyekkel való egyetértés lehetőségét. Az OHV-vel kapcsolatban (ha már a hallgatókkal szemben feltételeket állítunk) továbbra is javasoljuk, hogy az oktatókkal szemben is legyen valamilyen feltétel és kerüljön figyelembevételre az OHV eredménye (amennyiben a hallgatók egy adott százaléka azt kitölti). Véleményünk szerint ez is kulcsa a minőségi oktatásnak, hisz nem attól lesz magas az oktatás minősége, hogy jó hallgatókat vesznek fel, hanem attól, hogy kik és hogyan oktatnak és végzik a munkájukat. Az OHV egy olyan, szubjektív alapon kitöltött, de a többség véleményét kifejező reprezentatív eredményt adó felmérés, amit el kell fogadni és figyelembe kell venni (egy kormány is úgy kerül egy ország élére, hogy szubjektív vélemények sokasága adja ki az eredményt és olykor nem is kell hozzá az 50%!). Ezeket az eredményeket a habilitációs eljárás során az előadáson résztvevők véleményével (szavazatával) együtt figyelembe kellene venni, valamint be kell építeni az intézmény minőségbiztosítási rendszerébe. A tanulmányi ügyekkel való egyetértés kérdése pedig szükséges, hogy egyensúly maradjon. Egy kisebbség jogainak védelme (mert a hallgatók eddig is kisebbségben voltak) és biztosítása az egyetértési jog gyakorlásával lehetséges. Amennyiben ez elveszik, a kisebbség maga sem tudja érvényesíteni véleményét a többséggel szemben. Hozzá kell tenni, hogy az átlagos oktató érdeklődése a TVSZ tartalmával kapcsolatban sokszor közömbös (nem úgy a döntéshozóké, akiknek olykor kiélezett ellenszenve a hallgatók felé egyetértés hiányában annak teljes átírását és így a hallgatói jogok és a fentebb említett hangzatos demokrácia szó teljes eltiprását jelentené. Kiemelten fontos a vizsgák és számonkérések rendjével való egyetértés. A kollégiumok egy állami cég kezelésébe vételét hallgatói önkormányzatunk egyáltalán nem tudja támogatni. A Magyarországon (sok külföldi példával ellentétben inkább jól működő) kollégiumi rendszer és helyi fenntartás olyan hallgatói közélet kiépítését tette lehetővé, amelynek elvesztése és megsemmisítése leginkább egy diktatúra alulról szerveződő mozgalmak elleni szétzúzásához hasonlítható. Saját egyetemünket tekintve, melynek hagyományai 228 évre nyúlnak vissza és ahol a hallgatói közösségi élet egyik legerősebb jelenléte a kollégiumokhoz kötődik, egyszerűen végzetes lenne azok központi irányítása alá vétele és hallgatóink más intézmények hallgatóival való összevonása. Ezekben a kollégiumokban hosszú évek alatt kifejlődött, saját identitással rendelkező öntevékeny körök,
szakkollégiumok, mentor- és seniorgárdák az egyetemi hallgatói közélet magját adják. Ezek az önszerveződések teszik lehetővé több ezer hallgató beilleszkedését évről évre illetve érdeklődési körüknek megfelelő szakmai elmélyülésükhöz nyújtanak lehetőséget. Emellett az ott lakóknak lehetőségük van saját szakmai, tudományos közéletük (diákkörök, szakkollégiumok), a felsőoktatási intézmény kutatási utánpótlásának megszervezésére. Így az intézmények kutató szerveinek, tanszékeinek a tudományos diákkörök működését támogató intézkedéseit technikailag ellehetetlenítené a kollégium az intézményektől való elválasztása. A hallgatói jogok megnyirbálása mellett ez a lépés végzetes csapást eredményez a felsőoktatási intézményekben működő pezsgő hallgatói élet szempontjából és elfogadhatatlan, hogy ennek a szétrombolása legyen bármely polgári értéket magáénak valló kormányzat célja. Arról nem is beszélve, hogy ezekkel kapcsolatban szintén megszűnne az egyetértési jog, ami eddig nagyban hozzájárult egy sikeresen működő hallgatói közélet felépítéséhez. A bevezetendő német példa egy önszerveződő koncepcióra épített (1950 óta fejlődő) és teljesen más társadalmi környezetben működő rendszer ráerőszakolása a jelenlegi intézményrendszerre tipikusan egy nyugati példa rossz átvételét jelentené (hasonlóan pl. a BSc/MSc hanyag módon történő bevezetéséhez vagy a kreditrendszer tökéletlen alkalmazásához). Központi szabályozás esetén problémaként merülne fel a kollégiumi felvételi kérdése. Ezt régiónként/városonként egységesíteni kellene (egységes szociális, tanulmányi, közösségi elbírálás), ami az intézményenként/szakonként összehasonlíthatatlan tanulmányi átlagok miatt ésszerűtlen, illetve a jelentkezők szociális összehasonlítására sem létezik központi rendszer. 2.6. Megújított felsőoktatási felvételi eljárási rend A B2-es nyelvvizsga megkövetelése a felsőoktatásban már elfogadható elvárás, ugyanakkor sokkal inkább aggasztó a középiskolai oktatás hiányosságai miatt való teljesíthetőség kérdése. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy valami olyasmit kérnek számon a hallgatóktól, ami sok középiskolában nem biztosított megfelelő minőségi szinten. Átgondolandó az a kérdés, hogy a felvételi eljárás során beszámítható többletpontoknak ezzel valóban meg kellene-e szűnnie. Ha valakinek nem csak egy B2-es nyelvvizsgája van, annak valóban értékelhető plusz eredményei figyelmen kívül kerülhetnek, valamint az emelt szintű érettségi esetében a plusz pontok további motivációt jelenthetnek.
2.11. Hallgatói követelmények, óraszám A költségtérítéses képzésre való átsorolás esetében országos szinten 2,5-ös súlyozott tanulmányi átlag megállapítása nem vall megfelelő szintű felsőoktatással kapcsolatos ismeretre, mondhatni ennek kiötlője valószínűleg még távolról sem ismeri a felsőoktatást és az ott jelenlévő (elsősorban az osztályozási kultúrát jellemző) különbségeket. Nyilvánvalóan valaki minél több kredittel halad, annál többet kell teljesítenie így gyakorlatilag 15 kredittel és 5,0-s tanulmányi átlaggal haladva is ugyanannyi energiát fektet be, mint 30 kredittel és 2,5- ös tanulmány átlaggal. Ez esetben felmerül a kérdés, hogy az a hallgató-e a jobb hallgató, aki 15 kredittel halad előre, vagy az, aki 30 mintatanterv szerinti kreditet teljesít, viszont energiái csak egy alacsonyabb átlagra futják. Itt megjegyzendő az is, hogy a kreditrendszer komoly hibáiból kifolyólag az egyes félévekre jutó hallgatói leterheltség nagyban meghaladhatja a jelenleg a FTV szerint megengedett 30 munkaóra/kredit értéket. Ezt árnyalja tovább a tárgyak teljesíthetőségi és nehézségi különbsége az egyes felsőoktatási intézmények között. Az ismételt tárgyfelvétel esetében fizetendő térítés gondolata nem az ördögtől való gondolat, holott ez nagyban különbözik a Hoffmann Rózsa által kezdetben favorizált ötlettől, de még mindig sokkal jobb, mint a vizsgaszámok maximálása. Igazából ehhez már nagyon hasonlít az utólagos, nem teljesítés esetén fizetendő különeljárási díj. Nagy különbség nincs a kettő között, az utóbbi inkább büntetésként fogható fel, az előbbi pedig mint egy díj, ami a tárgyfelvétellel járó adminisztratív költségek fedezését hivatott szolgálni. Mivel a tárgy egyszeri felvétele a képzési költségek részét képezi (melyet az állam fizet), a második felvételt pedig azért kell a hallgatónak megtéríteni, mivel az már nem az állam feladata, ha a hallgató azt önhibájából nem teljesítette. Sajnálatos módon persze előfordulnak olyan esetek, hogy a hallgatónak saját hibáján kívül nem sikerül teljesíteni a tárgyat Érdemes lenne inkább valami növekvő büntetést alkalmazni, azaz minél többször vesz fel valaki egy tárgyat, annál többet fizessen, és ennek a legnagyobb összege azért ne haladja meg a költségtérítés összegét. A 2.11.4. pontban említett 8% meghatározása is leginkább a Magyarországon betegen megszületett kreditrendszer ismeretének hiányára vall. Sok szakon gyakorlatilag a mai napig nagy hibákkal működik ez a rendszer, mely sokszor számos kötöttséget, előtanulmányi feltételt tartalmaz. Lehet ilyen feltételeket létrehozni, de ahhoz ki kellene gyomlálni a feleslegesen jelenlévő buktatókat a képzések tantervéből és valóban a hallgatóknak nagyobb
szabadságot adni abban, hogy saját maguk választhassák meg előrehaladásuk ütemét (ami a kreditrendszer egyik alapja). A képzés után Magyarországon való elhelyezkedés megkövetelése az állam és magyar társadalom részéről elfogadható igény, hiszen az, aki Magyarországon szerez diplomát a helyi adófizetők pénzéből, attól elvárható, hogy azt valamilyen módon visszafizesse a közös kasszába. Ezzel az elgondolással nincs is különösen nagy probléma, viszont nem elég a szerződés aláírása, hanem figyelemmel kell lenni arra, hogy a külföldi munkatapasztalat és az idegennyelv-ismerete nagyban hozzájárulhat a magyar ipari szektor fejlődéséhez, gazdasági versenyképességünk növeléséhez. Tehát amennyiben valaki azzal a lehetőséggel él, hogy külföldön dolgozik néhány évig és aztán hazatérve hazája javára kívánja fordítani külföldi tapasztalatait, annak legyen meg rá a lehetősége. Persze fontos kiemelni, hogy egy külföldi multinacionális vállalat könnyedén kifizeti a képzési költségeket, vagyis kivásárolja a munkavállalót, ami a röghöz kötéshez képest jóval kulturáltabb és célravezetőbb.