Forray R. Katalin Híves Tamás Regionalizmus és globalizáció A felsőoktatás intézményhálózata Társadalmi összefüggések Az oktatáspolitika már jóval a rendszerváltozás előtt, évtizedeken át újra és újra megfogalmazta azt az igényét, hogy az iskolarendszer szétaprózódását megszüntesse, azzal a megoldással, hogy a központokban kell sokoldalú, sokféle képzést nyújtó nagyobb intézményeket létrehozni. Ez a célkitűzés vezette az iskolakörzetesítéseket, majd később a középfokú oktatás, utóbb pedig a felsőoktatás intézményeinek összevonására tett erőfeszítéseket. Az érvek egyfelől az oktatás jobb minőségére, másfelől a gazdasági, pénzügyi megfontolásokra alapozódtak. Ám mihelyt enyhült a nyomás, lazult a szorítás, a települések, a megyék ismét megnyitották saját intézményeiket. Nyilvánvaló, hogy komoly társadalmi igények szólnak a helyi, kistérségi oktatási intézmények működése mellett, amelyek mindig felülírták a központi elképzeléseket. Az oktatás intézményhálózatának vizsgálata hosszú ideje állandó tárgya kutatásainknak. Vizsgáltuk Kozma Tamással, Híves Tamással az óvodák, az általános iskolák, a középfokú iskolák területi elhelyezkedését, az intézmények hálózatának jellegzetességeit. Abból indultunk ki, hogy a lakóhelyen lévő intézmény az oktatás-nevelés-képzés lokális vagy kistérségi kínálatát teszi elérhetővé, míg a jól-rosszul megközelíthető intézmény éppen ezt a kínálatot teszi kérdésessé. Leírtuk, hogy a gyermek, a tanuló, a diák életkorával szorosan összefügg a lakóhelyi kínálat: az oktatástervezés számára hangsúlyoztuk, hogy az óvoda, az általános iskola alsó tagozata lokális funkciójú intézmények, hiszen a gyermek és a család életét nagyban befolyásolja, milyen messze kell utazniuk a szolgáltatás igénybe vétele érdekében. Különösen a kistelepülési falusi és tanyai iskolákkal kapcsolatos kutatásaink mutattak rá arra az újra és újra aktuálissá váló problémára, hogy az oktatáspolitika ambivalens eredményeket ér el, amikor hatékonyságra hivatkozva a nagyobb iskolaközpontok létrehozását szorgalmazza. Kétségtelen, hogy a nehezebb megközelíthetőség sokakat visszatarthat az iskola látogatásától, másfelől viszont a földrajzi közlekedési távolság társadalmi távolsággá válhat, az iskola elszigeteltsége fokozhatja a társadalmi elszigeteltséget, megfoszthatja az előrejutás lehetőségétől az ott élőket. A középfokú oktatás területi szerkezetére hálózatára irányuló vizsgálataink eredményei nyomán azt hangsúlyoztuk, hogy a kínálat nagyban befolyásolja a keresletet: ott várhatók a nagyobb és a jobb minőségű oktatásra irányuló igények, ahol helyben van, vagy jól megközelíthető az iskolahálózat. Azt is láttuk, hogy különösen a társadalmilag iskolatávoli társadalmi rétegek érzékenyek a térbeli elhelyezkedésre: különösen a hátrányos helyzetű családok küldik el nehezen gyermekeiket a távoli intézménybe, míg az iskolázás funkcióit jól ismerő értelmiségi családok inkább vállalják a nagyobb ráfordítást gyermekeik számukra kívánatosnak tetsző iskolázására. Az oktatási intézmények hálózatát éppen a fentiek miatt úgy érdemes vizsgálni, ha tekintetbe vesszük azokat a társadalmi feltételeket, amelyek körülveszik őket. A társadalmi mutatók, FORRAY HÍVES 1 REGIONALIZMUS ÉS GLOBALIZÁCIÓ
jelzőszámok egy-egy térségnek az iskolázás szempontjából releváns jellemzői: a lakosság iskolázottságának jellemző szintje, a lakosság foglalkoztatásának szerkezete, a munkanélküliség aránya, a demográfiai helyzet, azaz a fiatal korcsoportok részesedése. Az alacsonyabb iskolafokozatok szempontjából különösen jelentős a települési szerkezet, a ruralitás vagy urbanitás, az aprófalvas, a nagyfalvas vagy a városias településszerkezet. A mutatók egymással is összefüggésben vannak, egymás hatását gyengítik vagy erősítik. Mindez összefügg az iskolák településformáló funkcióval is: a városias települések és térségek urbanizációs szintjét nagyban befolyásolja, milyen az ott elérhető iskolakínálat, képzési szerkezet. Nyilvánvaló az is, hogy az oktatási intézmények munkahelyet is jelentenek többé vagy kevésbé nagy számú, de a közösségek életében jelentős szerepet játszó személynek, a helyi értelmiségnek is. Jelenlétük nélkül a helyi társadalom szerkezete torzul, csonkává válik. Tehát az oktatási intézményeknek munkahelyteremtő funkciójuk is van, és pedig egy fontos társadalmi réteg számára. Fontos ugyanakkor az is a regionális kutatások, a regionalizmus egyik fő mondanivalója ez, hogy az oktatási intézmények részei a lokalitások kultúrájának, önképének, tehát szimbolikus jelentőségük legalább olyan erős, mint az a racionalitás, amit az imént az iskolaválasztásra fordítandó források (energia, pénz) mérlegelésével kapcsolatban megfogalmaztunk. A hagyományos iskolavárosokra hivatkoztunk, amelyek vonzerejüket akkor is megőrizték, amikor gazdasági központi szerepkörük megszűnt már. A régiókat, a lokalitásoknál nagyobb térségeket szemlélve pedig azt emeljük ki, hogy különösen a felsőoktatás szerepe igen erős a helyi kultúrák reprodukciójában, ez pedig lényeges eleme a modern Európa egészséges fejlődésének. Mindennek ellenére azt is látnunk kell, hogy az integráció az intézmények összevonása, a költséges kis intézmények megszűntetése európai trend. Igaz, hogy nehéz kiválasztani a hatások komplexitásából az egyes elemeket, nem lehet egyértelműen eldönteni, például, hogy a rurális vidékeken működő iskolák rosszabb versenyhelyzete magának az iskolának (benne az intézmény méretének) tudható-e be, vagy pedig az ott tanulók rosszabb társadalmi helyzete, gyengébb felkészültsége okozza a gyengébb eredményeket. Magyarországon kiváltképpen problematikus ez a kérdés, hiszen a többi között a PISA-vizsgálatok tanúsága szerint igen nagyok az egyes iskolák tanulói közötti teljesítménykülönbségek. Ám nehéz eldönteni, hogy a modern európai országokhoz képest szokatlanul jelentős társadalmi-területi különbségek, vagy e különbségeket részben visszatükröző, megjelenítő oktatási intézmények a felelősek az eltérésekért és lemaradásért. Mi a helyzet a felsőoktatással? Korábban megpróbáltuk ezt az oktatási szintet is hasonlóan elemezni, és valójában ha kisebb adatállományon is a közoktatáshoz hasonló motivációkat, ösztönzőket találtunk (Kozma, 1983). Míg azonban a közoktatást, még a középfokú oktatást is olyan időszakban vizsgáltuk, amelynek fő jellemzője az expanzió volt, a felsőoktatást a rendszerváltozásig a meglehetősen merev tervutasításos rendszer irányította, a lakossági igények kevéssé csatornázódhattak az intézményhálózatba. A felsőoktatásra is kiterjedt expanzió most olyan helyzetet teremtett, amikor a fenti kérdések inkább adekvátak ebben a képzési szintben is. FORRAY HÍVES 2 REGIONALIZMUS ÉS GLOBALIZÁCIÓ
Regionalizáció integráció globalizáció A Bologna-folyamat komoly beavatkozást jelent a felsőoktatási intézményhálózatba is, erőteljesebbet, mint a korábbi centralizálási döntések. Most nem egy legitimitással nem rendelkező állampárt hoz önkényesnek látszó határozatokat, hanem az Európai Unió tagjaként a nagy európai trendeknek sőt világtrendeknek való hazai megfelelésről van szó, a globalizáció kényszeréről. A csak alapképzést (BA-szintet) nyújtani képes intézmények a korábbi főiskolák valószínűleg elveszítik rangjukat, presztízsüket, és egyelőre kétséges, fenn tudnak-e maradni hosszabb távon. A főiskolák és egyetemek megnevezését összemosta, egyenlősítette a felsőoktatási törvény felsőoktatási intézményekről, nem pedig egyetemekről és főiskolákról beszélünk ám a hierarchia fennmaradt, a mesterszakok (MA) az intézmény egyetemi rangját jelentik, de tudjuk azt is, hogy számos főiskola képes volt mesterszakok indítására. Egyelőre az egyetem vagy az egyetemi szintű felsőoktatás (felsőoktatási intézmény) kritériuma, van-e doktorképzése. Ily módon a felsőoktatási intézmények (karok) hierarchiája egy fokkal megnövekedett, hiszen nem kétfokozatú, hanem háromfokozatú a képzést nyújtanak. Amit a közoktatási intézmények helyi, térségi kulturális szerepéről írunk, az fokozottan érvényes a felsőoktatásra. A felsőoktatási intézmények a diákjaik, tanáraik sokféleségével, nyitottságával és toleranciájával járulnak hozzá a sokat emlegetett kulturális gazdagság mellett egy város attraktivitásához. írja egy OECD elemzés (Asheim, 2008). Ha csupán a kulturális hozzájárulást tartjuk is szem előtt, már kapunk egy adalékot ahhoz a kérdéshez, miért ragaszkodnak a térségek felsőoktatási intézményeikhez. A munkapiac oldaláról is hasonló érveléssel találkozunk. Az embereknek nem kell követniük a munkát, hanem a hightech kreatív ipari munkának kell követnie az embereket mondja ugyanaz a jelentés egy másik helyen. Az intézmények maguk is munkáltatók, a felsőoktatási intézmények által és körötte felhalmozott humán tőke a régiók fejlettségének elfogadott (az OECD által is elfogadott) indikátora. Jelenti-e vajon azt, hogy a kis létszámú felsőoktatási intézmények is ugyanolyan funkciót látnak el, mint a tekintélyes és nagy hagyományú egyetemek. Valószínűleg nem, azonban a felsőoktatás jelenléte egy-egy térség számára fontos lehet, és nélkülözhetetlennek tűnhet. A helyi közösségeknek a saját intézményhez való ragaszkodása történelmi örökség, amely a hagyományosan többnyire legalább a 19. századik megy vissza, a nemzetté válás kialakulásig, és a nemzetállamok szerveződéséig. Ahogy Paterson (1993) Skóciáról szóló esettanulmányában, majd később (Paterson, 2001) több országra kiterjedő elemzésében kifejti, a tradicionális egyetemek helyi közösségek kezdeményezései nyomán keletkeztek, szoros kapcsolatban az oda vezető iskolákkal és fenntartó közösségeikkel. Öröklődnek a magatartási minták, amelyeket a továbbtanulók követnek az intézményválasztás során: valójában azokat az iskolákat választják, amelyekhez hagyományosan tartoznak, ahol szokás volt tanulni, s a tanulmányok befejezése után munkát vállalni is (tanítani vagy prédikálni). A regionalizmus ebben az értelemben a helyi kultúra és identitás részévé válik. A hagyományok természetesen nem azonos jelentőségűek minden lakos, illetve diák számára, hiszen a (helyi) intézmény más jelentést hordoz például a különböző társadalmi rétegbe tartozók vagy a nők és a férfiak számára. Nemcsak, sőt nem is elsősorban az elitképző intézményekről van szó, hiszen ezek a leghíresebbek nagy területről iskoláznak be, hírnevük és persze színvonaluk vonzza a FORRAY HÍVES 3 REGIONALIZMUS ÉS GLOBALIZÁCIÓ
pedagógiai öntudattal rendelkezőket, azokat, akik tisztában vannak azzal, mit nyújt egy magas színvonalú egyetem tudásban, ismeretben és persze szociális kapcsolatokban. A kisebb helyi, térségi felsőoktatási intézmények hallgatói geográfiailag elsősorban a környezetükből, az ellátási területükről kerülnek ki, társadalmilag pedig a középen és alacsonyabban elhelyezkedő rétegekből. Az ő számukra a hírneves egyetem nemcsak térben, hanem szociálisan is távoli. Ha az esélyegyenlőség szempontját tartjuk szem előtt, akkor a decentralizáció és ami ezzel másik dimenzióban hasonló jelentésű a regionalizáció látszik hatékonyabbnak. Érvelhetünk azzal is, hogy társadalmi esélyei nem azonosak a kis, vidéki főiskolán végzett vagy a híres nagyvárosi egyetemen diplomát szerzett személynek. Nem érdemes azonban túlságosan személyre szabni az esélyegyenlőség mérlegelését, elégedjünk meg azzal, hogy a diplomássá válás mindenképpen a társadalmi felemelkedés egyik lehetőségét biztosítja. Vizsgálódásunk szempontjából fontos feladat, hogy meghatározzuk, mit értünk felsőoktatási intézményen. Ha szervezetileg vizsgálódunk, akkor természetesen világos, hogy az egy nevű, egy központú intézményekről van szó, valójában a központról, amelynek székhelye valamelyik nagyvárosunk. Amikor a regionalitás szempontjából vesszük szemügyre a hálózatot, akkor azt kérdezzük, adott területeken milyen felsőfokú képzés a hozzáférhető. A jelentkező, a felsőoktatásba törekvő számára nem alapvetően fontos információ, hogy az éppen hozzáférhető képzés mely felsőoktatási intézmény szervezetébe tartozik, melyiknek a kihelyezett képzését éri el a legkisebb ráfordítással különösen, ha munka mellett tanuló felnőttről van szó. Úgy gondoljuk tehát, hogy elemzésünkben nem csupán azt az hivatalos adatok szerint összesen 72 felsőoktatási intézményt kell a felsőoktatási hálózattal azonosítanunk, amely ma az OKM honlapján a jogszabályok szerint önálló intézményként szerepel. A hálózatba tartoznak azok a képzési helyek, ahol egy vagy több szakterületen felsőoktatási képzés folyik. Ez pedig jelentősen nagyobb szám az előbbinél. Tudjuk, hogy ezek az intézmények kis hallgatói létszámmal működnek, tanáraik között nincsen elegendő számú tudományosan minősített. A képzés területe, a kínálat ezeken a helyeken többnyire nem a legdivatosabb, legkelendőbb. Ám a lokalitás kulturális önképéhez, kulturális életéhez hozzátartozik, hogy van egy főiskolája, a helyi és környékbeli fiatalok egy része számára továbblépési lehetőséget ad, munkahelye tanárnak, műszaki személyzetnek, bel-és külföldi vendégeket fogad, rendezvényeket szervez, illetve nézővel tölt meg helyi rendezvényeket. A felsőoktatási hálózat egészéhez hozzátartoznak a felsőfokú szakképzések is. Ezekkel azonban jelen tanulmányban nem tudunk foglalkozni, s ennek elsősorban nem elméleti, hanem gyakorlati okai vannak. Elméletileg az a probléma vetődik fel, mennyiben sorolhatók ezek a képzések a felsőoktatás körébe. A középfokú képzésre épülnek, tehát ha nem is felsőfokú harmadfokú képzésnek lehet és szokás besorolni ezeket a képzéseket. Nem igazán tekinthetjük tehát a felsőoktatási intézményhálózat részeinek. Lehetne különbséget tenni a középfokú oktatási intézményben szervezett és az egyetemen, főiskolán szervezett felsőfokú szakképzések között, de felmerül a kérdés, hová soroljuk a civil szervezetek által működtetett képzéseket. Mindezek a megfontolások, amelyeket itt csak röviden érintünk, kiegészíthetők azzal, hogy elemzésük tartalmilag is meghaladná jelenlegi munkánk kereteit. Következésképpen e képzéseket egyelőre nem elemezzük, mint a felsőoktatási intézményhálózat részeit. FORRAY HÍVES 4 REGIONALIZMUS ÉS GLOBALIZÁCIÓ
A kilencvenes évek egyik látványos oktatási folyamata a felsőoktatás dinamikus bővülése. A nyolcvanas évek közepétől a kilencvenes évek végéig a hallgatók létszáma csaknem háromszorosára növekedett. Országunk lassan csatlakozik a fejlett térségekhez a felsőoktatás tömegessé válása szempontjából is. Ez a fejlődés összetett társadalmi feltételek és motivációk nyomán alakult ki, de robbanásszerűségében nyilván szerepet játszik a felsőoktatás évtizedeken át erőszakkal fenntartott zártsága, azaz hogy az ország társadalmi-gazdasági fejlettségéhez, ezzel együtt a felsőoktatási továbbtanulásra, a diplomássá válásra irányuló elfojtott igények csak igen korlátozottan realizálódhattak. A felsőoktatási rendszer nyitottabbá válása önmagában is növeli az aspirációkat még ma is többen akarnak továbbtanulni, mint ahányan ténylegesen bejutnak. Az igények és aspirációk jellegében és tendenciáiban azonban ma is megfigyelhetők azok a társadalmi különbségek, amelyek a zárt felsőoktatást jellemezték (Róbert, 2000). Tanulmányunkban a társadalmi esélyeket területi szempontból vizsgáljuk meg. Azt feltételezzük, hogy a tudásalapú társadalom kialakulásának és működésének olyan felsőoktatási szerkezet és hálózat felel meg, amely laposan (Barakonyi, 2000) simul az ország településszerkezetéhez, és nem teremt indokolatlan lakóhelyi esélyegyenlőtlenséget. A hallgatói jelentkezések alapján azt vizsgáljuk, hogyan alakulnak ebből a szempontból a továbbtanulási aspirációk, vannak-e és milyen jellegűek a területi eltérések. A felsőfokú iskolázottság területi szerkezete A következőkben azt vizsgáljuk meg, hogy a milyen összefüggés van a felsőfokú végzettséggel rendelkezők regionális aránya és a rendelkezésre álló képzési helyek szerint. Először bemutatjuk a felsőfokon végzettek területi szerkezetének jellegzetességeit, és pedig két vizsgált évben, egymástól évtizedes eltéréssel. Abból indulunk ki ahogyan azt más kutatásainkban már vizsgáltuk (legutóbb például Forray-Híves, 2008), hogy a különbözőképpen iskolázott lakosság megoszlásában legnagyobb különbségek ma a felsőfokon végzettek körében mutathatók ki, és éppen ez az iskolázottsági szint az, amely a kilencvenes években a legdinamikusabban növekedett. A 1-2. térképek a felsőfokú végzettséggel rendelkező 25 éven felüliek arányát ábrázolják kistérségeként. Természetesnek mondható, hogy mind 1990-ben és 2001-ben jellemzően a nagyobb városokban, egyetemi központokban legnagyobb az arányuk. Feltűnő viszont, hogy 1990-ben Budapest (19,1%) után Veszprém térségében volt a legnagyobb a diplomával rendelkezők aránya (15%), és csak ezután következett a következő sorrendben Szeged, Eger, Pécs, Győr, Székesfehérvár, Debrecen és Szombathely kistérségek. A kistérségek több mint a felében nem érte el a 6%-ot a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya. Ez a kép 2001-re némileg módosult. Budapest (23,8%) után néhány agglomerációs kistérség: Szentendre (20,5%) Pilisvörösvár (19,8%) következik, majd Veszprém, Szeged, Budaörs, Eger, Pécs és Dunakeszi a sorrend, a hagyományosan egyetemi város Debrecen a 12. Miskolc pedig a 16. a sorban. A diplomások arányában történt elmozdulások jól mutatják a városi központokban és környezetükben történt gazdasági-társadalmi változások következményeit. FORRAY HÍVES 5 REGIONALIZMUS ÉS GLOBALIZÁCIÓ
A legkevesebb diplomással rendelkező kistérségek leginkább a rurális, az elmaradottabb illetve, szegényebb térségekben találhatók, területileg az Alföldön, főleg a Tiszántúlon, de Észak-Magyarországon és Dél-Dunántúlon is jelentős számban fordulnak elő. A térképeken jól látszik Pest megye ketté-szakadása: itt a legnagyobb a különbség a kistérségek között, ami különösen feltűnő a 2001-es állapotot mutató térképen. Ezen látható, hogy Budapesttől északra és nyugatra igen magas az arány, viszont a megye délkeleti részén az országos átlag alatti itt ismét a költözködésre gondolunk, és a fővárosi agglomeráció különböző területeinek egymástól igen eltérő adottságaira. A változás dinamikáját szemléltető térképen (3. térkép) jól látszik a budapesti agglomerációban lezajlott gyors változás: gyorsan és jelentősen növekedett a diplomások száma, közel megkétszereződött a diplomások aránya. Ennek oka, hogy nagyon jelentős kivándorlás történt az agglomerációba a fővárosból és a Budapestet északra és nyugatra elhagyók jelentős számban népesség iskolázottabb részéből kerültek ki. A térképen látható az is, hogy nagyon sok kistérségben nem változott jelentősen az arány pl. Karcag, Szeghalom, Sellye (itt csupán 6%-al nőtt) Mezőkovácsháza, Enying, Kazicbarcika, Sásd, Ózd, Csenger stb. Ez idő alatt országosan 25%-al nőtt a diplomások aránya a népességen belül (10,1-ről 12,6%-ra). 1. térkép 25 éven felüli népességből felsőfokú végzettséggel rendelkezik, 1990 Forrás: KSH Népszámlálás FORRAY HÍVES 6 REGIONALIZMUS ÉS GLOBALIZÁCIÓ
2. térkép 25 éven felüli népességből felsőfokú végzettséggel rendelkezik, 2001 Forrás: KSH Népszámlálás FORRAY HÍVES 7 REGIONALIZMUS ÉS GLOBALIZÁCIÓ
3. térkép 25 éven felüli népességből elsőfokú végzettséggel rendelkezik, a végzettek arányában bekövetkezett változás 1990 2001 között Forrás: KSH Népszámlálás A hálózat Elemzésünkben miként fentebb jeleztük a felsőoktatási képzési helyek területi szerkezetét vizsgáljuk meg, függetlenül attól, melyik nagyobb felsőoktatási intézmény filiáléjáról van szó. Ennek indoklása Kozma (2002: 128-43) megállapítását idézve olyan társadalom, amely az egyetemét, a főiskoláját inkább szimbolikusan, mintsem instrumentálisan használja. A nemzetközi szakirodalomban ezt a jelenséget kredencializmusnak hívják, és úgy írják le, mint az oktatás tömegesedésének jellegzetes hajtóerejét (Forray Kozma, 2008). Úgy véljük, a képzési hely jelenléte egy településben a felsőoktatás jelenlétét, legalábbis elérhetőségét reprezentálja. Ezért szimbolikus jelentősége is van a képzés realitása mellett. Evidenciának tűnhet a mai magyar felsőoktatás regionális szerkezete, amelyet nem igazán érdemes vizsgálni. Véleményünk szerint természetesen nem evidens, nem mindenki által ismert tényekről van szó. Már az is elgondolkodtató lehet, hogy 2008-ban 71 felsőoktatási intézmény működött Magyarországon. E viszonylag nagy számú intézmény székhely szerint az alábbi módon oszlik meg a (OKM adatok): 1. táblázat FORRAY HÍVES 8 REGIONALIZMUS ÉS GLOBALIZÁCIÓ
Felsőoktatási intézmények száma települések szerint Székhely Felsőoktatási intézmények száma Baja 1 Budapest 36 Debrecen 3 Dunaújváros 1 Eger 2 Esztergom 2 Gödöllő 1 Gyöngyös 1 Győr 2 Kalocsa 1 Kaposvár 1 Kecskemét 1 Miskolc 1 Nyíregyháza 2 Pápa 1 Pécel 1 Pécs 2 Sárospatak 1 Sopron 1 Szarvas 1 Szeged 2 Székesfehérvár 1 Szolnok 1 Szombathely 1 Tatabánya 1 Vác 1 Veszprém 2 összesen 71 A fenti 26 település mellett, ahol a Magyarországon működő 71 felsőoktatási intézmény székhelye van, még 18 helyen találhatók felsőoktatási karok, képzések: Bácsalmás, Gyula, Hajdúböszörmény, Hódmezővásárhely, Jászberény, Keszthely, Komárom, Mezőtúr, Mosonmagyaróvár, Nagykanizsa, Nagykőrös, Orosháza, Paks, Piliscsaba, Salgótarján, Siófok, Szekszárd, Zalaegerszeg. Ezen kívül külföldi helyszíneken is működik kihelyezett tagozat. Ezek: Beregszász, Dunaszerdahely, Királyhelmec, Marosvásárhely, Nagyvárad, Nyárádszereda, Révkomárom, Székelyudvarhely, Zenta. E határainkon túli intézményekkel kapcsolatban azonban megjegyezzük, hogy valódi működésük csak esettanulmányok segítségével vizsgálható (vö. Kozma, 2008). A felsőoktatás Budapesti túlsúlyát ez az adatsor is jól mutatja, az összes önálló intézmény fele a fővárosban van. Nem is a nagy egyetemek itteni jelenléte a feltűnő, hiszen a főváros egyúttal az ország tradicionális felsőoktatási-kutatási központja is. Ám mellettük több, kis létszámú önálló felsőoktatási intézmény is szerveződött a fővárosban (egyházi és alapítványi fenntartásban is), amelyek mintegy rátapadnak a nagy egyetemek és főiskolák robusztus tömegére. FORRAY HÍVES 9 REGIONALIZMUS ÉS GLOBALIZÁCIÓ
4. térkép 25 éven felüli népességből felsőfokú végzettséggel rendelkezik 2001-ben és a felsőoktatási intézménnyel rendelkező települések Forrás: KSK Népszámlálás 2001 és OMK A 4. térképet úgy szerkesztettük meg, hogy a 2. számú térképre ráhelyeztük a felsőoktatási képzési helyek hálózatát. A térkép azt jeleníti meg, hogy a diplomások adott aránya és a felsőoktatási képzés jelenléte milyen kapcsolatban van egymással. A főváros és agglomerációja, a Közép-és Dunántúl az országnak azon területe, amelyen a sűrű képzési hálózat mintegy rásimul a régióra. A diplomások magas aránya azt jelzi, hogy a lakosság igényli a jó képzési kínálatot, a sűrű hálózat pedig mutatja, hogy az ország más területeivel összehasonlítva ez magas. A nagy felsőoktatási központok (Nyíregyháza, Debrecen, Miskolc, Eger, Szeged, Pécs, Győr) többsége nem egyetlen intézmény székhelye, még ha a meghatározó szerepet egy-egy egyetem vagy főiskola játssza is. Mindegyikről az állapítható meg, hogy kizárólag a székhely településre, illetve annak kistérségére jellemző a magas diplomás-arány, mintha a felsőoktatási központ hatása nem sugározna tovább eme földrajzi határoknál. Ezt másfelől úgy fogalmazhatjuk meg, hogy az adott intézményben diplomát szerzők tendencia jelleggel a székhelyen keresnek (és gyakran találnak) alkalmazást, még a közeli, a határos kistérségben sem tudnak/akarnak költözni. A térképen is jól megmutatkozik a Dunától, de még inkább a Tiszától keletre elterülő régió ellátatlansága: a diplomások alacsony aránya és a ritka szövésű felsőoktatási hálózat jellemzi FORRAY HÍVES 10 REGIONALIZMUS ÉS GLOBALIZÁCIÓ
ezt a területet. Különösen feltűnő az Észak-Alföld régió földrajzi középpontjának helyzete: Jász-Nagykun-Szolnok, Békés és Hajdú-Bihar megye határának jókora részén, Szabolcs- Szatmár Bereg megye keleti, észak-keleti területeiről nehezen elérhetők a felsőfokú képzési helyek. Hasonlóan ellátatlan az Észak-Magyarország régió északi és keleti térsége. Ez utóbbi térségek a határok mentén helyezkednek el, magukon hordozva a határ menti elhelyezkedés hátrányait (Kozma, 2000).A felsorolt, kiáltóan ellátatlan térségek mind az ország hátrányos helyzetű, depressziós régióiban helyezkednek el. Úgy véljük, hogy az új képzési szerkezet alapképzési (Ba) szakasza amely bizonyos értelemben a középiskola meghosszabbításának tekinthető lehetőséget adna az ellátatlan nagy területek fejlesztésére. Ehhez első lépésben meg kellene vizsgálni, mely települések, mely középiskolák készülnek felsőfokú képzés szervezésére, s a megindult innovációkat lehetne és kellene támogatni. Hogyan szerveződik a felsőoktatási képzési helyek jelenlegi hálózata? ezt a kérdést azért érdemes megvizsgálni, mert rávilágít a felsőoktatási intézmények magatartásának, azaz stratégiájának olyan jellegzetességére, amellyel az oktatáspolitikának is számolnia érdemes. A képzési hálózat alkotó elemei az önálló intézmények, ezen intézmények karai a központ székhelyén vagy másutt, továbbá kihelyezett képzéseik. Az egységes központú és igazgatású felsőoktatási intézmény egyes esetekben egyetlen településen belül működik (pl. Budapest az egyik, Baja a másik póluson), más esetekben több, egymástól esetleg földrajzilag is távol eső székhelyeken. Ez utóbbiak esetében is többféle összetételről, más szóval kifejezve intézményi magatartásról, stratégiáról lehet szó. Nézzük meg a különböző egyetemi stratégia képét! A két következő térképen párba állítottuk a dunántúli és az alföldi egyetem hálózatát. A gödöllői és a miskolci egyetemek hálózatépítő magatartását és stratégiáját külön nem tárgyaljuk, véleményünk szerint e szempontból besorolhatók a típusok valamelyikébe (ld. mellékletek). FORRAY HÍVES 11 REGIONALIZMUS ÉS GLOBALIZÁCIÓ
5. térkép Pécsi és Debreceni Egyetem képzési helyei a hallgatók számának arányában, 2007/08 Forrás: OMK FORRAY HÍVES 12 REGIONALIZMUS ÉS GLOBALIZÁCIÓ
6. térkép Szegedi és Pannon Egyetem képzési helyei a hallgatók számának arányában, 2007/08 Forrás: OMK Dunántúli típus: úgy látjuk, hogy nagy a felsőoktatási intézmények alapvetően különböznek az eredeti egyetem jellege alapján. A Dunántúlon nem alakultak ki olyan komplex universitasok, mint az Alföld két központjában. Az Észak-Dunántúlon évtizedekig versengtek egymással a kisebb egyetemek, főiskolák. A Dél-Dunántúlon is verseny folyt a két felsőoktatási központ (Pécs és Kaposvár) között, de ez nem tűnt olyan élesnek, mint az előbbi nyilván az is tompította a verseny élét, hogy nagy vonalakban eredetileg is volt eltérés a képzési súlypontok között, más téren is sikerült megegyezésre jutni a szakok megosztása területén. A két egyetemnek kétféle stratégiája van. a) A hálózatépítő: A pécsi egyetem karaival, kihelyezett képzéseivel mintegy behálózza az országot: a déli határtól a nyugati határig, a másik irányban egészen Kelet-Magyarországig vannak olyan pontok, ahol a PTE valamely képzésében lehet részt venni. Az országban sokhelyütt kiépített képzési helyek csak kiegészítései az egyébként is több helyütt működő karoknak, amelyek becsatlakoztak az egységes Pécsi Tudományegyetembe. Ez az offenzív magatartás kétségtelenül hozzájárul az ország felsőoktatással kevéssé ellátott térségeinek képzési kínálatához. Alapját feltehetőleg az képezi, hogy olyan képzéseket találtak ki, amelyekre van kereslet az ország több pontján. b) Az Észak-Dunántúl végül is két egyetembe szerveződött össze ahogyan azt már hivatkozott 1979-es tanulmányunkban jósoltuk és javasoltuk (Kozma szerk, 1979). Legfeljebb azt nem tudtuk előre jósolni, hogy a győri képzés megerősödik, és némi FORRAY HÍVES 13 REGIONALIZMUS ÉS GLOBALIZÁCIÓ
keresztbe szervezéssel kiegészíti a térség másik egyetemét. A régió(k)ban viszonylag sűrű a felsőoktatási képzés hálózata, ez azonban nem egyetlen intézmény offenzívájának eredménye, hanem az eredetileg több helyütt működő intézmények kooperációjáé. Alföldi típus. Az Alföld két nagy egyeteme eredeti az integráció előtti formájában is universitas volt még akkor is, ha a két egyetemi város, Debrecen és Szeged nem minden felsőoktatási intézményét szervezték eggyé. Két az egyetemektől méretben nem elmaradó főiskola is a térség jellemzőit viseli. Ezek a felsőoktatási intézmények nem alkalmaznak jelentősebb offenzív stratégiát, nincsenek jelen például azokon a településeken, ahová a PTE eljutott. Pedig elsősorban ezen felsőoktatási intézmények bábáskodása hozhatna megoldást az Alföld szívének hiányzó képzési hálózatának problémájára. a) Regionális egyetem. Mindkét egyetem elsősorban saját régiója számára képez, igaz, a debreceni tudatosan kinyújtózik képzésével a határon túli magyarok lakta területekre is. (Kozma 2002). Az integráció nem hozott változást, a megnőtt egyetemek karai is a székhelyen, legfeljebb a közeli városban helyezkednek el. b) Főiskolák. Két nagy főiskola maradt talpon a felsőoktatási integráció és Bolognafolyamat beindulása után. Mindkettő a hagyományosan egyetemi (vagy tanárképző főiskolai) területeken fejt ki aktivitást elsősorban. A két nagy egyetemmel közös jellemzőjük, hogy nem alapítanak képzéseket székhelyük határain kívül illetve amennyiben mégis (Nyíregyháza), kapcsolataik a határon túli területekre irányulnak. A lakóhely és a képzés helye Miként fentebb bővebben kifejtettük, a lakóhelyen vagy a környéken hozzáférhető képzés növeli a képzés iránti igényeket. Azt a kevésbé elméleti összefüggést is ki lehet emelni, hogy a távolabbi képzés elérése több személyes és anyagi ráfordítást kíván, mint a közeli. Személyes ráfordításnak tekintjük az ismeretlen környezetet, elszakadást a családtól, barátoktól. Az anyagi ráfordítás pedig a lakhatás, az utazás, az étkezés és egyéb járulékos költségekben mutatkozik. Ugyanakkor van egy ezzel ellentétes értelmezési lehetőség is. A távolabbi és vonzó képzés a társadalmi emelkedést jelentheti, az elszakadás a lakóhelytől sok esetben kiváltképpen amikor a lakóhely képzési szerkezete nem elég attraktív az életpálya, a karrier tágasabb lehetőségeit nyújtja, azaz a földrajzi mobilitás egyúttal társadalmi mobilitást, de legalábbis annak lehetőségét is magában hordozza. A felsőoktatásba való jelentkezés adatait két különböző évben vizsgáljuk. A legutóbbi (2008- as) jelentkezések megyesoros adatai alapján azt mutatjuk be, az összes jelentkezőből mennyi a felvettek aránya, illetve, hogy milyen finanszírozási formában jutottak be a felsőoktatásba. Vizsgáljuk azt is, hogy a jelentkezők a megye ifjúsági korosztályának milyen arányát képviselik. Másik szempontunk egy korábbi 2001-es kutatásunkból származik (Forray Híves 2002) A kutatásban módunk volt arra, hogy az eredeti adatbázis felhasználásával azt is elemezzük, FORRAY HÍVES 14 REGIONALIZMUS ÉS GLOBALIZÁCIÓ