Környezet- és erőforrás-használat a Hernád-völgyben (18-19. század)

Környezet- és erőforrás-használat a Hernád-völgyben (18-19. század) FRISNYÁK SÁNDOR 2 Bevezető gondolatok Tanulmányom a Hernád-völgy történeti földrajzából a 18-19. század környezet- és erőforrás-használatát ismerteti, a teljességre törekvés igénye nélkül. A Hernád-árok és a folyó medenceperemi hordalékkúp-síksága a természetföldrajzi tájbeosztás szerint két kistáj csoporthoz tartozik (MAROSI S. - SOMOGYI S. 1994). A társadalmi-gazdasági folyamatok alapján a magyarországi Hernád-völgyet egységes életkamraként vizsgálom. A kb. 660 km 2 "es gazdaságföldrajzi kistérség a 18-19. században (és korábban is) a Felvidék-régió része volt. A Hernád-völgyet szegélyező domb- és alacsony középhegységi tájak a régió polikultúrás övezetéhez tartoztak, ahol a földművelés, az állattenyésztés és az erdőélés biztosította a lakosság megélhetését. A Hernád-völgy a 19. század közepéig elsősorban bortermelésével és az élőállat-feleslegével kapcsolódott be a földrajzi munkamegosztásba. A Hernád-völgy, mint közlekedési folyosó, már a középkortól jelentős volt a medence-sikság és a kárpáti hegységkeret gazdasági kapcsolataiban. Az interregionális kapcsolatok a Hernád-völgy et dinamizálták, környezetéhez képest energikus tájjá fejlesztették. A folyóvölgy közlekedés-földrajzi jelentőségét a Miskolci-kapu, a Sajó, Bódva és a Hernád völgynyílása előterében kialakult forgalomgyűjtő és -elosztó kistáj befolyásolta. A Miskolci-kapuban az alföldperemi vásárvonalon a középkorban három vásárváros alakult ki, Miskolc, Sajószentpéter és Szikszó. A török hódoltság és a vele járó két évszázados hadiállapot, majd a felszabadító háborúk, a szabadság-mozgalmak és az 1708-1712-es pestisjárvány következményeként a Hernád-völgy népessége alaposan megfogyatkozott és településhálózata is súlyos károkat szenvedett (VARGA G. 1970). A pusztulás a 17. század végén és a 18. század elején teljesedett ki, és alaposan megváltoztatta a kultúrtáj képét. A 18. században megindult a gazdasági élet újjászervezése: a mikrorégió benépesítése és az elpusztult élelemtermelő területek reaktivizálása. A társadalom életjelenségei - a megtelepülés, a termelés, a közlekedés stb. - az Árpád-korban kialakult és a későbbi évszázadokban is tovább élő térbeli rend szerint foglalták el a völgymedence és a hordalékkúp-síkság különböző térszíneit. A Hernád-árok amfibikus ( kétéltű") völgysikját az ártéri gazdálkodás, a teraszokat, a völgyperem hegylábfelszíneit és -lejtőit a földművelés jellemezte. A táj- és erőforrás-használat térbeli (sávos) rendszere az ökológiai feltételekhez való racionális alkalmazkodás markáns megnyilvánulása. 1 A tanulmány a T034569 sz. OTKA kutatási programhoz kapcsolódik 2 egyetemi tanár, Nyíregyházi Főiskola, Földrajz Tanszék 285

Az ökológiai feltételekhez alkalmazkodó környezet- és erőforrás-használat A Hernád teraszos völgye szerkezeti árok, amelyet a földrajztudomány tektonikusán preformált eróziós völgyként határoz meg (SZABÓ J. 1986). A folyó 3-4, helyenként ennél több km széles ártéri síkságát a Cserehát peremén geliszoliflukciósan átformált, a Tokaji-hegység felöl csuszamlásókkal tagolt domb- és hegyláblejtők övezik. A Hernád-völgy gazdasági élete az ártéri síkság és a domb- és hegylábfelszínek természeti erőforrásaira épült. Az ártéri síkság a gazdasági tevékenység tengelyét képezte, amellyel párhuzamosan - a völgyperem két oldalán -- az árvízmentes felszíneken a települések és a földművelő kultúra területei egységei alakultak ki. Az amfibikus ( kétéltű") Hernád-völgy a differenciált ártéri gazdálkodás kedvező feltételeit biztosította. A folyó évről-évre megismétlődő árvizei értékes iszappal megtermékenyítették" a legelöket és réteket. A gyeptakaró és a legeltetésre is alkalmas ártéri erdők képezték az állattenyésztés természetes takarmánybázisát. Az élővizet és a Hernád régi medermaradványait erdők szegélyezték. Az alacsony árteret öntésföldes, puhafás ligeterdők, a folyómedertől távolabb fekvő részeit - ahol az árvizek hordalékterítései ritkábbak voltak - mocsári" (tölgy-) erdők borították. Az időszakosan elöntött magas ártereken és a magasabb szigeteken a szil-köris-tölgy ligetek voltak jellemzőek (MAROSI S. - SOMOGYI S. 1994). A táj lakói - a Duna- és Tisza-mentén élőkhöz hasonlóan - az átlagos árvizeket nem katasztrófaként, hanem rendszeresen ismétlődő természeti jelenségként, a legeltető állattenyésztés alaptényezőjeként fogták fel (ANDRÁSFALVY B. 1973). A holocén ártér a 18. században nagy, összefüggő öntözött legelő volt, amely alapvetően meghatározta a Hernád-völgy környezet- és erőforrás-használatát. Az ártéri gazdálkodásban az állattenyésztésé volt a vezető szerep; az egyéb haszonvételek és tevékenységek (pl. halászat, vadászat, gyűjtögetés, az épület- és tűzifa kitermelése, makkoltatás, vízerő-hasznosítás, vályogvetés) a helyi szükségletek kielégítésére szolgáltak. Az ártéri állattenyésztés jelentőségét a természetföldrajzi adottságok (a gazdag gyeptakaró és a legelőerdők nagy állateltartó-kapacitása) mellett az ökonómiai tényezők (a felsőmagyarországi bánya- és kereskedővárosok felvevőpiacai) is befolyásolták (KORPONAY J. 1866-1876, SZIKLAY J. - BOROVSZKY S. 1896,ViGAGy. 1994). Az ármentes teraszokon és a tektonikus árkot határoló hegy- és domblábfelszíneken az ekeföldek, szőlők, kertek és gyümölcsösök foglaltak helyet. A 17-18. század fordulóján - az előzőekben említett okok miatt - a Hernád-völgy települései lakatlanná váltak, az épített környezet és a korábbi kultúrtájak is megsemmisültek (MOLNÁR E. 1935). 1715-20-ban a falvak lakóit átlagosan három-négy jobbágycsalád képezte. A népességmigráció és a telepítési akciók eredményeként a Hernád-völgye a 18. század végére fokozatosan benépesült (1784/87-ben a lakosság száma elérte a 34 ezret). A népességnövekedéssel felgyorsult a település- és kultúrtáj-rekonstrukció. Az 1780-as évekre a szántóföldek, szőlőskertek és gyümölcsösök elérték optimális határukat és a településközi térben a kultúrtájak összekapcsolódtak (1. ábra). A táj- és természeti erőforrás-használat 18. századi térbeli rendszerét az első katonai felmérés (1784) és ezek mellékleteként készült országleírás rögzíti. Az 1:28.800-as méretarányú térképszelvények nagy részletességgel ábrázolják a településeket és a gazdasági tér tagolódását. 286

1. ábra A Hernád-árok középső szakaszának földhasznosítása az 1780-as években. 1= szántó, 2= gyep, a folyók és holtágak mellett kisebb ligeterdő-maradványok, 3= erdő, 4= suvadásos dombláblejtő kisebb erdőfoltokkal, gyep- és bozótos területekkel, a települések mellett szőlőskertekkel, 5= belterület 287

A települések a völgy peremén, a teraszokon, a csereháti oldalon a lejtőfolyamatokkal átformált felszíneken, a keleti oldalon a hegyláblejtők alján - részben a suvadás-övezetben - épültek újjá. A folyóparti és (domb-) hegylábi falvak, mezővárosok két településsort alkotnak. A völgytalp magasártéri szintjein néhány szigettelepülés is kialakult (Aszaló, Halmaj, Kiskinizs). Az utóbbiak szántóként müveit területei a belsőségtől elkülönülten a völgyperem ármentes térszínein helyezkedtek el, vagy az ártéri síkság magasabb területfoltjain alkottak apró izolátumokat. Az országleírás szerint a Hernád tavasszal, ősszel és nagy esőzések idején kilép medréből és az egész völgyet elönti, ingoványos részeket hagyva maga után, ami az átkelést akadályozza a völgy egyik feléből a másikba"(cs0rba Cs. 1993). A szigettelepülések belsőségét rét- és legelőterületek vették körül, s gazdasági életükben az állattenyésztés volt az alapágazat, a megélhetés legfontosabb forrása. A Hernád-árok nagyobb - legeltetésre-makkoltatásra is alkalmas - erdőségei Tornyosnémeti, Hidasnémeti, Encs, Kiskinizs és Csobád térségében voltak. A rét- és legelőgazdálkodás kisebb területfoltjai a peremtájakon is előfordultak, elsősorban az oldal- és mellékvölgyek alsó szakaszain. Az ármentes gazdasági tér a völgy két oldalán különbözött. A keleti oldalon, az ún. magaspart övezetében, ahol a lejtőcsuszamlások és kisebb eróziós árkok tagolják a felszínt, a területhasználat alacsony szinten állt. E suvadásos szegélyen a helyenként jelentős szőlők (Felsődobsza, Hernádkércs, Megyaszó stb.) mellett gyepföldek, bozótosok, erdők, a települések belterületén gyümölcsös- és veteményeskertek képeztek átmenetet az ártéri és a szántóföldi gazdálkodás területei között. A suvadások 1715-ben a megyaszói szőlők és gyümölcsösök 2/3-át, 1775-ben pedig a felsődobszai szőlőket és a Hernádra telepített vízimalmokat tették tönkre (HANKÓ Z. 1990, MOLNÁR E. 1935). A magaspart felett, a hegylábfelszínek löszön kialakult termékeny talajain (csernozjom barna erdőtalaj és agyagbemosódásos barna erdőtalaj) szántóföldi gazdálkodást folytattak. A völgy másik (nyugati) oldalán, a teraszokon és az alacsony domblábi lejtőkön is a földmüveléses öv alakult ki. A szántóföldi termelést helyenként (pl. Szikszótól Forróig és tovább észak felé kisebb foltokban) szőlőskertek és -ültetvények váltották fel. A szikszói történelmi borvidék az Árpád-korban alakult ki és a 15-17. században - amikor a Felvidék középkorban telepített szőlői a kisjégkor következményeként elpusztultak - élte virágkorát. Kassa és más felvidéki empóriumok Tokaj-Hegyaljáról, a miskolci és a szikszói borvidékről szerezték be borszükségletük túlnyomó részét. A gazdasági térszerkezet átalakulása A területhasználat struktúrája a 19. század közepéig nem változott. Az 1850-1860- as években készült kéziratos településtérképek szerint a Hernád-völgyi életkamra térszerkezete az ökológiai feltételeknek megfelelt, és a különböző földhasznosítási fonnák határai állandósultak. A településtérképek a Hernád-völgy egy-egy keresztmetszetét jelenítik meg. A falvak és mezővárosok belsőségei az ártérperemi telepítővonalon - többnyire centrálisán - helyezkednek el. Külterületük alapvetően két részre, az ártéri síkság állattenyésztő és az ármentes térszínek extenzív és intenzív művelésű területeire tagolódtak. A 19. század második felében a környezetgazdálkodásnak eddig vázolt térbeli rendje fokozatosan átalakult. A földműves a völgyperemek felől behatolt az amfibikus" ártéri síkság területére. A Hernád-völgyben a kultúrtáj diffúzióját nem előzték meg folyószabályozó, ármentesítő és egyéb talajjavító munkák. A holocén ártér alacsony 288

termékenységű öntés és réti talajait művelés alá fogták, és az ártéri erdők irtásával is növelték a szántóföldek területét. Az ártéri síkság fokozatosan kultúrsztyeppé alakult át. A Hernád-völgy táj- és erőforrás-hasznosításában történt változás - az ártéri szántógazdálkodás térhódítása - figyelmen kívül hagyta a természeti adottságokat. A gabonacentrikus szántóföldi növénytermesztés hatékonysága - a kezdeti évek sikerei után - a korábbi, gyepgazdálkodásra alapozott állattenyésztését nem érte el. A szerkezetváltást a helytartótanácsi (1865) és a három évtizeddel későbbi (1895) statisztikai adatokkal szemléltetjük. Ezek szerint 1865-tól 1895-ig a szántó (és kert) aránya 44,7%-ról 71,5%-ra növekedett, a gyepeké 29,8%-ról 17,8%-ra, az erdőké 14,1%-ról 4,2%-ra csökkent. A gyepgazdálkodásra épülő külterjes állattenyésztés jelentőségét, a rétes legelőterület magas arányát a helytartótanácsi adatfelvételezés (1865) is jelzi (pl. Kiskinizs 70,8 Encs 53,8, Onga 51,1, Hernádkak 50,9, Fügöd 49,7, Hernádbüd 49,3, Vilmány 48,8%). A kultúrtáj terjeszkedése a Hernád-völgyet határoló hegy- és domblábfelszíneken is jellemző, különösen ott, ahol 1865-ben kiemelkedően magas az erdő aránya (pl. Garadna 60,6, Vizsoly 59,4, Abaújvár 53,5, Kéked 52,2%). A szántó, kert és gyümölcsös a filoxéra-vész után (19. sz. utolsó harmada) a szőlőskertek helyén is teret nyert. Az 1880-as években Abaúj-Torna vármegyében 95%-os (országosan 44%-os) volt a szőlőskertek és -ültetvények pusztulása. A század közepén Aszaló 11,2%-át, Szikszó 10,5%-át, Hernádszurdok 7,8%-át Megyaszó 6,6%-át, Szentistvánbaksa 6,6%-át még szőlőskertek foglalták el (2., 3. ábra). A szőlő- és borgazdaság, amely több mezőváros és falu létalapját képezte, teljesen megsemmisült (pl. Szikszón a 369,5 hektár szőlőből alig több, mint fél ha maradt meg). A szőlőrekonstrukció - a pénztőke hiánya miatt - később, a 20. században csak részlegesen történt. 1895-ben a szőlő 0,6%-kal részesedett a mezőgazdasági földalapból (ugyanez 1865- ben 2,8% volt). A 19/20. század fordulóján a hajdani szőlőföldeken és a belterületi kertekben több, mint 200000 gyümölcsfát írtak össze (a legtöbbet Szikszón, 19000-et és Göncön 17500-at). Kiemelkedő volt még Bocs, Hernádnémeti és Onga gyümölcsfaállománya is. A Hernád-völgyben a szántó aránya (= 71,5%) az országos átlagértéket (=42,8%) messze felülmúlta (pl. Forró 90, Felsődobsza 88, Bocs és Gesztely 81, Csobád 78, Hernádnémeti 76, Zsujta 75, Berzék 74%) (4., 5., 6. ábra). A szántóföldek aránya a folyóvölgy keleti oldalán, a hegy(domb)lábfelszínen, a Mező- és Telkesdülőn, továbbá a Hernád alföldperemi hordalékkúpján a legmagasabb (DOBÁNY Z. 2005). A völgyperemek és a dombsági területek intenzívebb szántóművelése felerősítette a termőföld erózióját. A 20. század végére a tektonikus árkot határoló magasabb tájrészeken az eredeti talajréteg 30-70%-a lepusztult. 289

::::::::: ::::::::;: 2. ábra Hernádszurdok földhasznosítása a 19. század közepén. 1= szántó, 2=szőlő, 3= rét, 4= legelő, 5= erdő, 6= belterület, 1= út

3. ábra Szikszó környezetgazdálkodása a 19. század közepén. 1= túlnyomóan szántó, a völgyperem lejtőin szőlő, 2= szőlő és gyümölcsös, 3= rét és legelő, 4= belterület, 5= út, 6= vízimalom A terület- és természeti erőforrás-használat átalakulása a gabonacentrikus szántóföldi gazdálkodás és a belterjes (istállózó) állattenyésztés előretörésével függ össze. A termelési szerkezetváltás és ennek tájképi megjelenése - a magyar agrárium egészére is jellemző módon - két tényezővel, a gabonakonjunktúrával és a szállítási viszonyok javulásával magyarázható. 1860-ban elkészült a Miskolcot és Kassát összekötő vasút, amely a Hernád-völgy településeit bekapcsolta az ország gazdasági életébe. A Hernádvölgyi életkamra déli része Miskolc, északi fele Kassa piaci vonzás- és ellátó-körzetévé vált. A két fogyasztási központ közelségében a 19/20. század fordulójától belterjesebb növénytermesztés, hús- és tejtermelés alakult ki. Az 1860-as évek háronyomásos határhasználatát a század végére a vetésforgó-rendszer váltotta fel. A Hernád és a folyóból kiágazó 68 km-es Bársonyos-csatorna gabonaőrlő, kendertörő és olajütő malmait sorra megszüntették, szerepkörüket a gőzmalmok vették át (Forró, Szikszó stb.). A táj- és településképet a 19. században épült magtárak és a modern infrastruktúra-elemek színesítették. 291

292 4. ábra Zsujta térszerkezete a 19. század második felében. 1= szántó, 2= rét, 3= legelő, 4= belterület, 5= út

5. ábra Pere környezetgazdálkodása a 19. század második felében. 1= szántó, 2= szőlő, 3= rét, 4= legelő, 5= ártéri erdő, 6= belterület, 7= út 293

Y///Ä szántó gjggj ke-l H szőlő [ \ gyep fflfflj erdő [ [ egyéb 6. ábra Szikszó területhasználatának átalakulása a 18-19. században A szántóföldi gazdálkodásban a 19/20. század fordulóján, az egyoldalú kenyérgabona-termelés kiegészült a takarmánygabona és szálastakarmány termesztéssel, és javult az állattenyésztés minősége is. 1895-ben, a völgyben 22000 szarvasmarhát, több mint 7000 lovat, 30000 juhot és 24000 sertést írtak össze (DOBÁNY Z. 2005). A legeltető és istállózó állattenyésztés a Hernád-völgy gazdasági életében továbbra is meghatározó jelentőségű maradt. A folyószabályozások, a gátépítések és egyéb környezetátalakító munkák - amelyeket a terület- és gazdaságfejlesztés igényelt - 1910-ben kezdődtek el, és több szakaszban folytatódtak. A Hernád mai magyarországi (119 km-es) folyószakaszának 21,4%-át szabályozták, 41,2%-a sürgős beavatkozásra nem szorul, 37,2%-a pedig teljes szabályozásra vár (LÁSZLÓFFY W. 1982). A Hernád-völgy népességével és az épített környezet változásaival e rövid - adalékközlő-jellegü tanulmányban - nem foglalkozunk, ebből a témakörből mindössze néhány jellemző sajátosságot említünk. 1784/87-től a völgy 41 településének lakossága 34000-ről 1850-re 45000-re, 1900-ra valamivel több, mint 48000-re növekedett. Az 1900- as népszámláláskor az aktív kereső népesség 78,4%-a az agrártevékenységből élt, így a Hernád-völgy ez idő tájt is mezőgazdasági kistérség volt. A vizsgált terület népsűrűsége (a 294

18. század vége felé 52, 1900-ban 73 fő/km") jelentősen meghaladta a megyei és az országos átlagot. A nagyobb népességkoncentráció a helyi és helyzeti energiákkal (összevontan a földrajzi energiákkal), tehát a természeti és a társadalmi-gazdasági faktorokkal függ össze. A Hernád-völgy munkaföldrajzi képét a paraszti társadalom, az egymást követő nemzedékek termelő-tájformáló tevékenysége hozta létre. Irodalom ANDRASFALVY BERTALAN 1973: A Sárköz és a környező Duna-menti területek ősi ártéri gazdálkodása és vízhasználatai a szabályozás előtt, Budapest, 74 o. BOROS LÁSZLÓ 1994: Adalékok a Szikszó-csereháti borvidék történeti földrajzához. Észak- és Kelet- Magyarországi Földrajzi Évkönyv, Miskolc-Nyíregyháza, 155-176. o. DOBÁNY ZOLTÁN 1999: A Cserehát történeti földrajza (18-19. század). Nyíregyháza, 218 o. DOBÁNY ZOLTÁN 2005: Adattár a Hernád-völgy történeti földrajzához (18-20. század). A T034569. sz. OTKA kutatási program keretében készült munka (kézirat). Nyíregyháza CSORBA CSABA szerk. 1993: Abaúj-Torna vármegye katonai leírása (1780-as évek). Miskolc, 195 o. FILEP ANTAL 2003: Térképek vallomásai Győr megye néprajzáról, táj történetéről és környezeti kultúrájáról. In: Néma Sándor szerk.: Győr vármegye települései 18-19. századi kéziratos térképeken. Győr, 23-69. o. FRISNYÁK SÁNDOR 1961: A Hernád-völgy földrajzi képe. Borsodi Szemle V. évf. 2. 170-179. o. FRISNYÁK SÁNDOR 1990: Magyarország történeti földrajza. Budapest, 214 o. FRISNYÁK ZSUZSA 2001: A magyarországi közlekedés krónikája 1750-2000. Budapest, 346 o. HANKÓ ZOLTÁN 1990: Megyaszó históriája (a kezdetektől 1867-ig). Megyaszó, 375 o. KORPONAY JÁNOS 1866-1878: Abaújvármegye monográfiája I-II. Kassa, 771, 772 o. LÁSZLÓFFY WOLDEMÁR 1982: A Tisza - Vízi munkálatok és vízgazdálkodás a tiszai vízrendszerben. Budapest, 610 o. Magyarország művelési ágak szerinti terjedelme és földjövedelme 1865, Budán MAROSI SÁNDOR - SOMOGYI SÁNDOR szerk. 1990: Magyarország kistájainak katasztere I-II. Budapest, 1023 o. ROMÁN JÁNOS szerk. 1977-1979: Földrajzi nevek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Levéltár kéziratos térképein. Borsodi Levéltári Füzetek 6-9. Miskolc, 113, 144, 158, 178 o. SOMOGYI SÁNDOR 1992: Az Északi-középhegység vízgazdálkodása. Földr. Ért. XLI. évf. 1-4. pp. 163-177o. SZABÓ JÓZSEF 1986: A Cserehát természeti viszonyai. In: Dorgai László szerk.: Cserehát. Miskolc, 5-87 o. SZIKLAY JÁNOS - BOROVSZKY SAMU szerk. 1896: Abaúj-Torna vármegye és Kassa. Budapest, 579 o. TINER LAJOS szerk. 1998: Borsod-Abaúj-Zemplén megye kézikönyve I-II. CEBA Kiadó, h. n. 608, 644 o. VARGA GÁBORNÉ szerk. 1970: Borsod-Abaúj-Zemplén megye története és legújabb kori adattára. Miskolc, 363+674 o. VIGA GYULA szerk. 1994: Borsod-Abaúj-Zemplén. Megyekönyv. Miskolc, 267 o. 295