Ignácz Rózsa TOROCKÓI GYÁSZ
Ignácz Rózsa TOROCKÓI GYÁSZ Történelmi regény 2011
Fapadoskonyv.hu Kft. Ignácz Rózsa jogutódja
ELŐSZÓ ORBÁN BALÁZS SZELLEMÉBEN Az a férfiú, aki a torockói székely bányászoknak a XVIII. század második évében lepergett forradalmáról írt munkájával felgyújtotta képzeletemet, ezekkel a szavakkal fogott írásához: Minden ártatlanul kiontott vér oly kincs, mellyel a nevek hagyatékának tárgyalásánál lelkiismeretesen be kell számolnunk. Orbán Balázsnak nevezték. Abból az erdélyi nemességből származott, amelyik mindhalálig állta, hogy 1848-ban kiváltságairól a haza és a nép javára lemondott. Neve elől a rangjelzést, a címet elvetette. Egész vagyonát nagy munkájának, a Székelyföldnek megírhatására fordította. A székelység körében róla maradt fenn ez a népies szólásmondás: Báró, de nem folytassa. Tudniillik az örökölt báróságot. Mert választott foglalkozását annál tántoríthatatlanabbul folytatta. Tudós író, dolgos polihisztor, valóságos mindenes zseni volt. Évszázadok mulasztását szinte egymaga szerette volna jóvátenni. Régészeti, építészeti, földrajzi, történelmi, nyelvészeti, népéleti szempontból egyaránt leírta, felmérte, lerajzolta és a XIX. századi technikai lehetőségekhez mérten fényképekben is megörökítette hazája tájait. Az egész Székelyföldet saját lábán járta be. Könyvét a maga költségére adta ki.
A torockóiak XVIII. századi döbbenetes perének aktáit: az itt következő regény történelmi bizonyságait is ő ásta ki és közölte elsőként. A nyelvészkedő Orbán Balázs szerint Torockó azonos lehetett Ptolomaeus Tiriscumával. De megemlíti azt is. hogy ismert tudósokat, akik ennek a városkának nevét a finn eredetű Tarras szóból származtatják, ami acélt jelent és később ehhez a finn szóhoz fűződött hozzá a magyar kő vagyis kő szavacska. Mondja Orbán Balázs azt is, hogy egyes XIX. századi nyelvészkedők szerint ó-zsidó szó, a Thora lenne a város nevének magyarázata, s hogy a rómaiak dák és zsidó rabszolgákkal műveltették itt annak előtte a bányákat, mielőtt új honfoglalókként fel nem tűntek volna itt: a székelyek. A történész Orbán Balázs szerint a Déli-Kárpátok könyökhajlatában található székely-bölcsőből kéthárom évszázadonként rajzott ki új honfoglalásra a megélhetést kereső, túlszaporodott ember. Mintha a mondának volna igaza, és a székely szilaj, kalandos nomád hun apától és szokásait ápolgató magyar anyától eredne, olyan vállalkozásra készen vágtak neki a világ minden tájának s rajzottak szerte az ősi székek: Csík, Udvarhely, Háromszék, Marosszék lakói. Ezerszámra jutott belőlük a Kárpátok megé; települtek Déva, Arad vidékére, átkeltek a Tiszán, elkerültek még az Atlanti-óceánon túlra is s ahová kalandos vállalkozó kedvük sodorta s a megélhetés kényszere hajtotta őket, oda mindenüvé magukkal vitték közösségi szokásaikat, összetartozásuk érzését és sajátos jogaik igényét. 6
Legelső Árpád-házi királyaink idejében az ősi székely székekből kiszakadt egy vándor csapat, ez az aranyport hengergető Aranyos folyócska partján eregélt felfelé, rengeteg lomberdők mentén, szűk sziklaszorosok víz vájta útjain. Nehéz volna ma már kétséget kizáróan bizonyítani, hogy ennek a vándorlásnak során mikor is települtek le pontosan az arany, ezüst, ón, vas és rézbányák vidékén. IV. Béla király adománylevele azt bizonyítja, hogy az Aranyos folyócska menti székelyek települési helyüket elnevezték Aranyosszéknek, s ebből a helyből lett az ötödik s a többi székely székkel mindenben egyenlő jogú székely terület. Ezek az aranyosszékiek az országnak olyan fontos szolgálatot tettek a mongol háború idején, amivel a hazának egyetlen másik sarka sem dicsekedhetett. A Torockó melletti Székelykő nevű hegyen épült sziklavárból nemcsak visszaverték a mongolokat, hanem a megdúlástól és megsemmisítéstől az egész gazdag bányavidéket is megmentették, s ezért ez a vár azóta, és évszázadokon át nem egy hatalmas földesúré, hanem ennek az Árpád-házi királynak rendeletéből az aranyosszéki székely közösségé lett. Még nevet is harcos katonáiról kapott: Székelyvár lett a neve. A havasok tövénél saját várral bíró, földet is művelő székely eredetű bányász-telepesek éltek. A havas derekán és csúcsain túl román pásztorok, favágók és szénégetők. IV. Béla Felső-Ausztria Eisenwürzeln nevű városából a mai Eisenerzből német bányászokat telepített közéjük. Utódai III. Endrétől Mátyás királyig 7
meg-megújították az első királyi adomány- és kiváltságlevelet. A kiváltságlevél az egy közösséggé alakult székely német román torockóiaknak megengedte, hogy birtokukban háborítatlanul megmaradjanak; a Székelyvártól egy mérföldre terjedő területet minden erdeivel, szántóival, kaszálóival, vizeivel és bányáival együttesen birtokolják; a földet műveljék, teherhordó lovaikat legeltessék, saját törvényeik szerint éljenek, vásárt tarthassanak s királyi cenzust (adót) más bányászok szokásaként fizessenek. A torockói székelyek közül még IV. Béla idejében kivált egy Andorás nevezetű várépítő katona, aki ettől a közösségtől függetlenül is javakat, királyi birtokot szerzett magának. Utódai idővel főúri rangra jutottak, Torockó bányavároskával átellenben, Torockószentgyörgyön várkastélyt emeltek s idővel Tho roczkay néven nevezték magukat. Mint a nagy hatalomra jutott, dúsan szaporodó főrangú családokból általában, került ki a Thoroczkayak közül is mindenféle fajta ember: vitéz katona is, harácsoló zsarnok is, tudós püspök is, népnyúzó kényúr is. Ezek a népből kiemelkedett Thoroczkayak szerették volna évszázadokon át igájukba hajtani azokat, akikből tulajdonképpen eredtek; ezek mesterkedtek azon, hogy a bánya birtoklása és értékesítése ne a torockói nép közösségéé, hanem saját főúri joguk legyen, s hajdani testvéreik ne közös bányabirtokosok, hanem az ő főúri jobbágyaik legyenek. Mikor Mátyás király ellen összeesküdtek az erdélyi főurak, éppen egy Thoroczkay Illés nevű vezérkedett ebben az összeesküvésben. 8