Irodalmi barangoláson vettünk rész Erdélyben! (Élménybeszámoló a főszervező szemével)

Hasonló dokumentumok
Határtalanul program Erdély május 3-6.

200 éve született Arany János - Irodalmi barangolás Erdélyben

Határtalanul. A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában

A második napon először Aradra látogattunk, ahol a Megbékélés terén megkoszorúztuk az újra felállított Szabadságszobrot, miközben énekeltünk.

Határtalanul! pályázat. Erdély kulturális, történelmi, irodalmi és természeti felfedezése

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba.

ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL

Határtalanul! Négyfalu

Projektnapló. Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT

Majd a híres Rákóczi lépcsőn át jutottunk el a Rákóczi várba, ami bár még zárva volt, mégis beengedtek bennünket. Késő délután indultunk tovább

Projektnapló. Kárpátalja Előkészítő tevékenység

Erdélyi kirándulás 2015

Svájci tanulmányút. Basel

Szardínia Szicília március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

HATÁRTALANUL pályázat BGA-12-HA számú pályázat

ÚTI BESZÁMOLÓ A HATÁRTALANUL PÁLYÁZAT KERETÉBEN SZERVEZETT KIRÁNDULÁSRÓL 2016.MÁJUS 26-29

Három nemzet élt itt együtt: a székelyek, a szászok, és a románok.

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián

Útinapló Együtt Európában HAT

Erasmus+ Lengyelország

HATÁRTALANUL! március 12. első nap, hétfő

Csodaföldön Erdélyben

HAT Határtalanul! Pályázat. Mezőszentgyörgyi diákok Erdélyben 3 nap alatt

Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program

A SZABADSÁG HŐSEINEK NYOMÁBAN A FELVIDÉKEN

A magyar nyelv és az irodalom útján Erdélyben. a Grassalkovich Antal Általános Iskola 7. b és c osztályának diákjai

Program: 1. nap Tét, Győr, Ártánd, Nagyvárad,

Határtalanul! Program Együttműködés gimnáziumok között Arany János emlékére a magyar irodalom útján a Vajdaságban és Tolnában

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk

Időpont: Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt.

Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról

Végül az estet egy közös zenéléssel és énekléssel zártuk le a Tiszaparton.

Gyöngyösi Egressy Béni Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Határtalanul A költészet és természet szépségeinek nyomában, Erdélyben

Határtalanul! HAT pályázat Bonyhád Kolozsvár

2.fekete. (feketemadonna)

1. UTAZÁS: MAGYARORSZÁG. Magyarországi intézmény: Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger

BGA-12-HA-01 sz. Pályázati adatlap 5. A HATÁRTALANUL! tanulmányi kirándulás

"Elek apó meséi I." legendák és mondák nyomában Erdélyben címmel

HAT HATÁRTALANUL! program Kárpátaljai szolidaritási program

A Baross az Erasmus+ programjában

Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében

FELVIDÉK 2018.MÁJUS

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk.

Poroszlói kalandok


Zöld szervezetek évi Országos Találkozója április április 15. Kalotaszentkirály Zentelke

HATÁRTALANUL ÚTINAPLÓ Erdély május Szent László nyomában Biharban és Erdélyben. Székesfehérvári Tóvárosi Általános Iskola

Szombathely. Utazás. Vasárnap

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon

2. nap Szerda

Az előkészítő óra: Tanulmányi kirándulás - Beszámoló képekkel

Bősön útba ejtettük a környezetvédelmi szempontból sokáig vitatott vízierőművet, láttunk zsilipelő uszályt is. Bős - Vízierőmű

Nagy erdélyi körutazás

A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Húsvéti Kempingtalálkozó Erdélyben. Dés, Transilvania Camping


PROJEKTNAPLÓ június 3-5. A múltat tiszteld a jelenben

Irány Délvidék! Tanulói beszámolók

Bocskor Bill Turner. Jól éreztem magam a kellemes társaságnak köszönhetően hamar elment az idő. Sok szép dolgot láttam az út során.

Nagykároly után, vesekő szülő utakon keresztül jutottunk el Sződemeterbe. A templomkertben álló Kölcsey szobor körül énekeltük nemzeti imádságunkat.

3. nap

ezerdély projektnapló

Beszámoló az erdélyi kirándulásról május Októberben Szent László életével és legendáival ismerkedtünk iskolai rajzpályázat keretében.

Tantárgyhoz kapcsolódó/kulturális tevékenység leírása: Más típusú tevékenység leírása: Tantárgyhoz kapcsolódó/kulturális tevékenység leírása:

A Zene Nyelvén. A zene- hangszeres tanulás elengedhetetlen nyelvezete az olasz nyelv, melyet a gyermekek már a kezdetektől gyakorolnak.

Határtalanul 2016 a Nagy Erdélyi körutazás

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA

A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt

ERDÉLYI ÍZELÍTŐ DEBRECENBŐL

HAT június 5-11., Magyarország, Bolyai-líceum

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

Munkanapló. Külföldi szakmai gyakorlatról. Projekt száma: Célország: Mobilitás időpontja: március 18 április 7. Szakma: HU01-KA

A Szepesség gyöngyszemei Rákóczi nyomában

Az 1. Nap Nagyvárad, Királyhágó, Nagyenyed (május 11. péntek)

NÉMETORSZÁG (Freising)

ERDÉLYBEN VOLTUNK 2017.

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, Készítette: Vass Vivien

Szabadka, július 7-10.

Erasmus+ : Lengyelország

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Határtalanul

PROJECTNAPLÓ Martfűi József Attila Általános Iskola 2014.

PROJEKTNAPLÓ BGA-12-HA

Nagy magyarjaink nyomában Erdély földjén. Erdélyi kirándulás május Reggel 6 órakor jókedvűen indultunk az iskolánk elől.

Szilvássy Andor Barlangkutató Egyesület

Beszámoló a BURGENLANDI táborról

Rodosz. Készítette: Horváth Erzsébet 2016.

ERZSÉBET TÁBOR Zánka

Erasmus+ München 2016 Munkanapló: Sándor János

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép,

A harmadik út Erdélybe július 30-a és augusztus 4-e között a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület ismét. Aradon, a 13 aradi vértanú

Nemzetiségi nap az első osztályban

2013. október Mit rejt a Tihanyi-félsziget kincsesládája. Erdei Iskolai program beszámolója. Első nap beszámolója

1. nap Indulás:

Erdélyi terepgyakorlat

Leonardo da Vinci mobilitási program június 3. - július 17. Westerstede Váradi Dávid

Értékmentés a sóvidéki Atyhán ÚTINAPLÓ május Hild József Építőipari Szakközépiskola Győr. Atyhai felmérő tábor

Beszámoló a második testvériskolai látogatás programjáról október 1-3.

Átírás:

Irodalmi barangoláson vettünk rész Erdélyben! (Élménybeszámoló a főszervező szemével) 1. nap: Nagyvárad-Királyhágó-Csucsa-Szamosújvár Kicsit nehézkesen sikerült elindulnunk, mivel az első időpontban (március 15.) szakadó hóesés várt bennünket az induláskor. Így az utazást el kellett halasztanunk április 5-re. El is érkezett a várva várt nap, és teljes létszámmal, kicsivel 6 óra után el is indultunk, amit a gyerekek hatalmas tapssal reagáltak le. Az eredeti programleírásban annyit módosítottunk, hogy az első és utolsó napot felcseréltük, mivel a múzeumi látogatások csak így valósulhattak meg a nyitva tartások miatt. Így az első állomásunk Nagyvárad, ahol még az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk, de esernyőkkel és esőkabátokkal felöltözve elindultunk városnézésünkre. Megtekintettük a Fekete sas palotát, a Holdas-templomot, az Ady emlékházát és a sétáló utcát. Püspöki Székesegyház ahol Szent László csatabárdja és hermája található, további látványosságok még Szent László-szobor, Püspöki Palota, Kanonok sor, Szigligeti Ede Színház. Következő állomásunk a történelmi Erdély határa a Királyhágó volt, ahol a Székely Himnuszt terveztük elénekelni, sajnos az eső miatt ezt a buszon tudtuk csak megoldani. Rövid megálló következett Csúcsán Csinszkáéknál, majd a Boncza-kastélynál. A mozgalmas nap után elindultunk Szamosújvár felé, hogy elfoglalhassuk a szállásunkat, melyet a gyerekek már nagyon kíváncsian vártak. Egy kellemes diákszállón kaptunk szobákat, szinteket, teljesen egyedül voltunk az épületben. Finom vacsorával vártak bennünket, ami után a gyerekek visszavonultak a szobákba, és megkezdték útinaplójuk elkészítését, leírták a napi eseményeket, élményeket. Az éjszaka is mozgalmasan telt, nem az alvásról szólt, elég sokáig tartott, mire sikerült elcsendesedniük. 2. nap: Szamosújvár-Válaszút-Kolozsvár-Szamosújvár Korai ébredés után reggeli következett, majd elindultunk szamosújvári iskolalátogatásunkra. Ezen a kis településen több épületben találhatóak az iskolák, óvodák. Először egy olyan suliban voltunk, ahol 1-4. évfolyamig járnak a gyerekek, és felváltva található magyar és román nemzetiségű osztály. Nagyon érdekesnek találták az ottani osztályozási formát 1-10-ig osztályoznak és voltak mínuszos jegyek is. Volt olyan tanterem, ahol csoportokban dolgozhattak a tanulók különböző témákban, és vetésforgószerűen sajátították el az ismereteket a nap végére. A következő intézmény az óvoda volt, ahol több csoportot is láthattunk (nyuszi, katica stb.), majd a felső tagozat iskoláját látogattuk meg. Itt a helyi gyerekek fogadtak bennünket, akikkel közösen tornáztunk egyet, majd megvendégeltek bennünket, és meséltek az ottani iskolai életről. Ekkor mi, tanárok ott hagytuk a fiatalságot, hogy tudjanak társalogni, és az ottani kollégákkal egy másik teremben beszélgettünk. Mielőtt elköszöntünk, elérhetőségeket cseréltünk, a gyerekek is, és elfoglaltuk helyünket a buszon. Válaszút következett, ahol Kallós Zoltán néprajzi gyűjteményét néztük, és kézműves foglalkozáson vettünk részt, kistányérokat festettünk. Ezek a programok nagyon tetszettek a gyerekeknek, még úgy is, hogy nagyon fáradtak voltak az előző éjszaka miatt. Ellátogattunk egy kis református templomba, ahol a lelkész megismertetett bennünket a templom történetével és gyülekezetével. A romos állapotban levő Bánffy kastélynál csak egy közös fotót készítettünk, majd mentünk is a tovább Kolozsvárra. Itt tartottunk egy késői ebédszünetet, majd szétnéztünk a városban. Megtekintettük a Szent Mihály-templomot, Mátyás király szobrát és szülőházát, Babes-Bolyai Tudományegyetemet, a Farkas utcai templomot, és végül a Házsongárdi temetőben fejeztük be a napi programot. Ott az itthon készített kokárdákat és koszorúkat helyeztük el a síremlékeken, mégpedig Kós Károly, Dsida Jenő és Apáczai Csere Jánosén.

Jól elfáradva visszautaztunk Szamosújvárra, ahol este irodalmi estet csináltunk, verseket olvastunk fel, illetve játékosan el is mutogattuk. Az útinaplót is megírták az aznapi élményekkel. Volt lehetőségünk három népzenész fiúval találkozni, akik bemutatták tudományukat, és arra is adtak lehetőséget, hogy a gyerekek kipróbálhassák a hangszereket. Ezen az estén még egy késő esti programot is beterveztünk, a szamosújvári örmény templomot tekintettük meg, amit másnap le is rajzoltak. Éjszaka már nem volt gond az elalvással. 3. nap: Szamosújvár-Torda-Torockó-Kolozsváron az új szállás elfoglalása Ébresztő után a szobákban rendet csináltak, összepakolták bőröndjeiket, mivel az éjszakát már másik szálláson töltöttük. Elindultunk, először a szamosújvári temetőbe mentünk, ahol Rózsa Sándor sírját tekintettük és koszorúztuk meg, útközben beszélgettünk a betyárokról, betyárbecsületről. A következő helyszíneinket felcseréltük, mivel az előzetes programban nem szerepelt a sóbánya, de úgy döntöttünk, hogy azt is megnézzük. Így először Torockó fele vettük az irányt, ahol a Székelykő jellegzetes formáját szerettük volna megnézni, de sajnos a köd megnehezítette a dolgunkat. A városkáról sok információt szereztünk a múzeumi látogatásunk során. Ezután átsétáltunk a vízimalomhoz, amit be is indítottak a kedvünkért. Rövid szuvenír vásárlás után, elindultuk a lenyűgöző sóbányába, amit hihetetlenül élveztek a gyerekek. Rengeteget lépcsőztünk, 2*422 lépcsőfokot, de megérte. Voltak, akik felültek a legnagyobb földalatti óriáskerékre, de lehetett biliárdozni, bowlingozni, csónakázni, pingpongozni, és a kicsiknek komplett játszótér állt rendelkezésükre. A legmozgalmasabb nap következő helyszíne a Tordai-hasadék volt, ahol először irodalmi számháborúztunk, majd túráztunk a különleges szépségű vulkáni eredetű hasadékban, amely 2 km hosszan helyezkedik el a Hesdát-patak mentén, igaz mi csak egy darabig jutottunk be. Jól elfáradva, megéhezve látogattuk meg az ottani kürtöskalácsost, ahol isteni finom kalácsokat ettünk. Utolsó éjszakánkat Kolozsváron töltöttük, ahol, amikor megérkeztünk, éppen egy magyar lagziban mulattak. Így a vacsoránkat jó hangulat alapozta meg. Miután mindenki elfoglalta a szobáját, természetismereti totóval és templomrajzolással foglalták el magukat, illetve az útinapló aznapi élményeit örökítették meg. 4.nap: Kolozsvár-Érmindszent-Sződemeter-Nagykároly-Érsemjén Utolsó napunkat finom reggelivel kezdtük, majd bepakoltunk a buszba, és elindultunk első állomásunk felé. Ekkora már mindenki eléggé fáradt volt, így, amikor csak tehették, bóbiskoltak a buszban. Érmindszentre, vagy ahogy ott hívják Ady Endre-re beérve, Ady szülőházát és szobrát tekintettük és koszorúztuk meg. Ady életéről így már nagyon sok információt kaptunk, így jövőre ezekre lehet alapozni. Tovább haladva Sződemeterre rövid megállót tartottunk Kölcsey szülőházánál, ahol megismerkedtünk az író rövid életrajzával, koszorúztunk, viszont mivel a templom tornya építés alatt állt, ezért egy parkban szavaltuk el közösen a Himnuszt. Következő állomás Nagykároly, Petőfi szobor, ahol verseket hallgattunk meg, majd koszorúztunk, és indultunk is tovább. Utolsó állomásunk Érsemjén, Kazinczy szülőháza, ahol egy nagyon bőséges tárlatvezetést kaptunk, és míg mi bent nézelődtünk, a buszunk árokba tolatott. De a helyiek segítőkészségének köszönhetően pillanatok alatt kiszedték a buszt az árokból. Sok diáknak fel sem tűnt a művelet. Mielőtt továbbmentünk volna, itt is elhelyeztük koszorúinkat. Jól elfáradva, tele élményekkel és információkkal elindultunk Budapest felé, útközben játékos feladatokkal összefoglaltuk a négy nap eseményeit, a legjobbak pici ajándékban is részesültek.

Összességében fantasztikus négy napot töltöttünk együtt, hatalmas élményekkel gazdagodtunk, csodálatos helyeket látogattunk meg, és rengeteg kedves emberrel találkoztunk. Nagyon sok munkám van ebben a kirándulásban, de MEGÉRTE! Képek: Ady emlékház Királyhágó

Szamosújvári iskolánál közös torna Szamosújvári iskola

Kézműveskedés Válaszúton Kolozsvár Mátyás szobor

Házsongárdi temető Vízimalom Torockó

Ady szobor Petőfi szobor