Automatikus kaputechnika egyszerűen mozg A cég története A mai vállalatcsoport alapkövét Eduard Tousek 1974-ben tette le a tousek Torantriebe ausztriai megalapításával - a szakterület egy éllovasaként. Már a kezdetektől fogva kizárólag szakkereskedőknek szállított a tousek cégcsoport. Ennek az üzlettársi viszonynak köszönhetjük sikerünket. Az alapítás óta eltelt időben a tousek cégcsoportnak saját vállalkozásai vannak Németországban, Csehországban és Lengyelországban. Eszményképünk Vevőink sikere áll tevékenységünk és vállalkozásunk középpontjában. Úgy a múltban, mint a jelenben és a jövőben is az üzletek emberek között köttetnek. Ezért minden ügyfelünket megbecsüljük, szolgálatkész, barátságos kapcsolatot ápolunk velük. Szeretnénk, ha az ügyfelünk jól érezné magát. Céljaink Európa bármely pontján is legyen szó különösen biztonságos és innovativ kaputechnikáról, mi a piacon továbbra is döntő szerepet kívánunk játszani. Tartós sikerünket folyamatos fejlesztésekkel és minden területen megfelelő termelékenységgel biztosítjuk. 2
Ügyfeleink igényei Minden új fejlesztésünk alapja ügyfeleink igényei. Ezen piaci igényeket innovatív ötletekben valósítjuk meg. Prototípusok Az első nyers modellek a kívánt funkció szimulációját szolgálják. Majd következik a burkolat formatervezése és 1:1 arányú famodell elkészítése. Legvégül egy 3D-s prototípus készül el, mielőtt a szükséges eszközök gyártására adnánk le a megrendelést. Tesztek Az esetleges gyenge pontok felismerése érdekében berendezéseinket szándékosan terhelési határukig üzemeltetjük. Extrém körülmények között vizsgáljuk működőképességüket valódi kapukon. Az így nyert tapasztalatokat azonnal visszacsatoljuk a fejlesztési folyamatba. Elektronika Annak érdekében, hogy termékeink magas minőségét részletekbe menően tudjuk biztosítani, az irányítást is a saját munkatársaink fejlesztik. Az elektronikai és mechanikai fejlesztő csoportok kéz a kézben dolgoznak. Finom megmunkálás A nyers öntvények finom megmunkálását is a minőségbiztosítás érdekében saját megmunkáló csoportok végzik. Gyártás Az egyes alkotóelemeket a gyártás legvégén egy késztermékké szereljük össze. Késztermék ellenőrzés Minden egyes hajtóművet tüzetesen ellenőrzünk, mielőtt elhagyná a gyárunkat. Az esetleges hibákat így már időben felismerjük és kiküszöböljük, ezáltal elkerüljük a szükségtelenül felmerülő költséget a beépítés helyszínén. Készre szerelés A kifogástalan működéshez fontos a megfelelő szerelés. Ezért szerelési útmutatóinkat magunk készítjük és a nyomtatás is házon belül zajlik. Raktár Miután minden képviseletünk jól felszerelt raktárral rendelkezik, a kívánt hajtóművet a lehető legrövidebb időn belül juttatjuk el vevőinkhez. atható Termékeink A tousek cégcsoport termékeit az élen járó műszaki megoldásainak és az állandó minőségének köszönhetően az egész világon alkalmazzák és megbecsülik. Termékeink legfőbb jellemzői a hosszú élettartam és a legkorszerűbb elektronika. A minőség számunkra a méretpontosságot és a működést jelentik. A termékek beérkezésekor és kiszállításakor folyamatos elemzések és ellenőrzések képezik minőségbiztosításunk alapját. Vállalkozásunk Innovatív gyártók vagyunk, akik főleg a minőségre fordítanak nagy hangsúlyt. A fejlesztés és forgalmazás közötti rövid és gyors kommunikációs csatornának köszönhetően a tousek cégcsoport a piaci igényekhez folyamatosan és gyorsan tud alkalmazkodni Kutatás, fejlesztés, pro to típusgyártás, tesztelés, gyártás és minőségbiztosítás a saját gyárunkban kapnak helyet s így tudjuk az állandó gyártási színvonalat biztosítani. Munkatársaink...mint minden cégnek, nekünk is ők a legértékesebb tőkénk, ezért tudatosan nagy hangsúlyt fektetünk a hosszantartó munkakapcsolatra és a folyamatos képzésre, továbbképzésre. A szakismeretek ebből származó magas szintje és a munkatársaink nagy tapasztalata ügyfeleink számára is mindig érzékelhető. A csapatmunka és a nagy családokra jellemző erős összetartó erő nem üres jelszavak, hanem mindennapos valóság. 3
TÜV-ellenőrzés Tolókapumotorjaink hajtóműveit, a Pull CR/1-et és a Pull SLR/3-at valamint a nyílókapu-hajtóműveit, a Slim CLR-t először a TÜV Süd ellenőrzi az EN 132 41-1 szabvány szerint az EN 12453 és EN 12445 szabványok alapján. Útmutatásunk alapján szerelt kapuberendezés esetében ezeknél a hajtóműveknél nem szükséges az aktív érintkezés a zárási élnél. A kapuberendezések ellenőrzési tanúsítványa és átvételi jegyzőkönyve honlapunkon megtalálható. Látogassa meg honlapunkat: - www.tousek.com tousek ez a név nem csak innovatív hajtóműveket takar, hanem egy felhasználóbarát és informatív honlapnak is a neve. Az egyes hajtóművek részletes adatain kívül lehet pl. számítógépes szimuláció segítségével a PULL programozását bármikor valósághűen lehet tesztelni. 4 Az ügyfelek számára kialakított részen minden tousek-prospektus és műszaki adat, szerelési útmutató pdf-formátumban letölthető.
www.tousek.com Már évek hosszú során keresztül a nemzetközi élmezőnyben munkálkodunk a kapumotorok és kellékek továbbfejlesztésén. Szakképzett munkatársaink és átfogó szervizajánlatunk járul hozzá a vevők igényeinek kielégítéséhez. Eduard Tousek tousek TERMÉKEK tolókapumotorok i nyílókapumotorok i garázskapumotorok i harmónikakapu motorok i sorompók i Parkoló rendszerek i Ablakmotorok i Felülvilágító mozgatómotor i ajtómotor i Kapuirányítás i Rádió-távvezérlés i kulcskapcsoló i belépési ellenőrző i biztonsági berendezések i kiegészítők i tousek - az eredeti A minőségi bizonyítvány Eredeti tousek minőség nyújtja Önnek a teljes biztonságot, hogy egy tousek motor megvásárlásakor a legjobb minőséget választotta. Megbízható és biztos A tousek fejlődésének műszaki előnye, mint például a Rolling-Code- Funksystem -nél, hogy a kézi jeladó minden működtetése során egy jelkód regenerálódik és ez a jel illetéktelenek általi bemérését megakadályozza, a legnagyobb biztonságot garantálja, melyet ma a hiánytalan vagyonvédelem követel meg. A tousek termékek minőségét a kicsi gyártási tűréshatárok és azok folyamatos ellenőrzése garantálja. Kompatibilitás A folyamatosan bővülő termékpalettán a tousek különösen nagy hangsúlyt fektet a kapumotorok, kiegészítők és biztonsági elemek kompatibilitására. Kaputrend Kft H-2040, Budaörs, Stefánia Út 32 Tel:+3623 415 392 Fax:+3623 428 057 Mob:+3670 949 1912 E-mail: info@kaputrend.hu www.kaputrend.hu tousek Ges.m.b.H. A-1230 Wien, Zetschegasse 1 Tel: +43/ 1/ 667 36 01 Fax: +43/ 1/ 667 89 23 Email: info@tousek.at tousek Ges.m.b.H Österreich tousek GmbH D-83395 Freilassing Traunsteiner Straße 12 Tel: +49/ 8654/ 77 66-0 Fax: +49/ 8654/ 57 196 Email: info@tousek.de tousek Sp. z o.o. PL-43-190 Mikołów (k/katowic) Gliwicka 67 Tel: +48/ 32/ 738 53 65 Fax: +48/ 32/ 738 53 66 Email: info@tousek.pl tousek s.r.o. CZ-130 00 Praha 3, Jagellonská 9 Tel: +420/ 222 090 980 Fax: +420/ 222 090 989 Email: info@tousek.cz tousek GmbH Deutschland www.tousek.com