MARIÁN HRONSKÝ A második demarkációs vonal, valamint az 1919. június 12-ei szlovák magyar végleges határ a cseh szlovák javaslatok és követelések tükrében * Nem szükséges különösebben hangsúlyoznunk, hogy rendkívül összetett problematikáról van szó, ezért ez a rövid írás mely 1919 első felét érinti távolról sem képes rámutatni valamennyi összefüggésére. 1 Kiindulhatunk abból a megállapításból, hogy már az első, azaz a Pichon-féle demarkációs vonal konkrét kijelölése történelmi jelentőségű volt Szlovákia jogi fogalmának és területének kialakulása szempontjából. Az első demarkációs vonalat Pichon francia külügyminiszter 1918. december 21-ei jegyzéke jelölte ki, amit a magyar kormánnyal 1918. december 24-én az antant katonai missziójának főnöke, Vix alezredes ismertetett Budapesten. Ami Szlovákiát illeti állt a jegyzékben, a határát a következőképpen kell megállapítani: a Duna, a történeti Magyarország jelenlegi határától az Ipoly folyóig, onnan a folyó középfolyása Rimaszombat városig, aztán egyenes vonal nyugatról kelet felé az Ung folyóig, majd onnan az Ung folyó középfolyása Halics határáig. Franchet d Espèrey tábornok felszólította a magyar kormányt, hogy egységeit e határok mögé vonja vissza. 2 Az ideiglenes határ demarkációs vonal megállapításakor a cseh szlovák diplomáciának elsősorban abból származott haszna, hogy az antant nagyhatalmak még az államfordulat előtt elismerték a cseh szlovák önállóságot és a párizsi ideiglenes cseh szlovák kormányt. Egyúttal szem előtt kell tartanunk, hogy erről a demarkációs vonalról a cseh szlovák diplomácia bizalmas úton értesülést szerzett már 1918. november 25-én, és cseh szlovák oldalon az a nézet uralkodott, hogy ez csak a minimuma lehet annak, amit a békekonferencia megítél a Cseh Szlovák Köztársaságnak a szlovák magyar határ végleges megállapításakor. Éppen akkor kezdődött meg 1919. január 18-án Párizsban a békekonferencia, amikor az olaszországi cseh szlovák légió befejezte az első demarkációs vonal megszállását. Az egész világ érdeklődése a világméretű konfliktus eme zárófejezetére irányult. Az 1815-ös bécsi vagy az 1878-as berlini kongresszust nem lehetett összehasonlítani a párizsi békekonferenciával. Nemcsak a hatalmi ér- * A szlovák nyelvű előadás szövegét Hausel Sándor fordította magyarra. 1 A csehszlovák magyar határ kialakulásáról, annak körülményeiről olvashatnak még Romsics Ignác, Kocsis Károly, Szarka László, Peter Zelenák és Bacsa Gábor tanulmányában is. 2 Szlovák Nemzeti Levéltár (a továbbiakban: SZNL), Bratislava, V. Šrobár hagyatéka, 4. d., 34/21/4. sz. a jegyzék francia szövegének másolata.
dekek szemszögéből nézve voltak összehasonlíthatatlanok, hanem főleg a megoldásra váró bonyolult kérdések sokasága miatt. A békekonferencián új államok képviselői nyújtottak be kérelmeket olyan területekre, amelyekre sok esetben más állam is igényt tartott. A bonyolult nemzetiségi viszonyok közepette a népek önrendelkezési jogát sem lehetett következetesen alkalmazni, hogy megoldják Közép- és Délkelet-Európa igazságos felosztását, mert a tiszta etnikai határok megvalósíthatatlanok voltak, ráadásul gyakran a történelmi határokkal sem egyeztek meg. Ez a helyzet, együtt a geopolitikai, stratégiai, gazdasági és közlekedési szempontokkal, az új államok határainak megállapításakor folytatott tárgyalásokon igen bonyolult problémát teremtett. A legyőzött Németország szövetségeseivel köztük a volt Osztrák Magyar Monarchia országaival a békeszerződésekkel kapcsolatosan folytatott tárgyalások során gyakran maguknak az antanthatalmaknak ellentétes érdekei is szerepet játszottak. Ugyanakkor az új államok létrehozása elkerülhetetlenül feltételezte az érdekek összhangját és a győztes nagyhatalmak elképzelését Közép-Európa háború utáni elrendezéséről. Így az a törekvés, hogy biztosítsák az új államok életképességét és gazdasági, valamint katonai önellátását, fölébe kerekedett az önrendelkezés általános elvének. Ebben a vonatkozásban a Cseh Szlovák Köztársaság és integer része, Szlovákia sem volt kivétel. Az október 28-ai prágai és az október 30-ai turócszentmártoni államjogi aktussal az önálló cseh szlovák államot ugyan már kikiáltották, és az az ideiglenes határok között létezett is, de a békekonferenciának kellett kimondania a nagyhatalmak végleges jóváhagyását Közép-Európa eme új politikai alakulatáról, és megállapítania végleges határait. A vezető cseh politikai személyiségek vitathatatlanul prioritásnak tekintették a három fő ország, a régi cseh korona történelmi határainak elérését, amit jól dokumentál a békekonferenciához írásban előterjesztett tizenegy cseh szlovák memorandum. 3 Kellő figyelmet szenteltek Szlovákia területének meghatározására is, erről szólt az 5. számú memorandum (Szlovákia. Területi igények Szlovákiában) és részben a 2. számú memorandum (A Cseh Szlovák Köztársaság területi követelései). 4 A cseh országokat lényegében a történeti jog alapján kellett megszerezni, Szlovákiát pedig az önrendelkezésre való természetes jog alapján, amit a szlovák politika képviselői 1918. október 30-án nyilatkoztattak ki Turócszentmártonban. Közismert, hogy Párizsban a cseh szlovák memorandumok végleges megfogalmazásában és előterjesztésében a döntő szerepet Eduard Beneš külügyminiszter játszotta, aki ezeknek a memorandumoknak az elkészítéséhez még a háború végén, otthon fogott hozzá. Az alapok Prágában összpontosultak, a párizsi békekonferenciát előkészítő hivatalban. Amikor a háború befejezése utáni első időszakban Szlovákiában nem volt nyugalom és főleg idő, hogy megszervezzenek, illetve megvalósítsanak egy alaposabb kutatást a Szlovákia területi kér- 3 Franciául párhuzamos német fordítással voltak közzétéve. Lásd Raschhofer, Hermann (szerk.): Die tschechoslowakischen Denkschriften für die Friedenskonferenz von Paris 1919/1920. Carl Heymanns Verlag, Berlin, W. 8/1937. 4 Uo.
déseit érintő anyag előkészítésére, szlovák és cseh kutatók, katonák munkáinak alapján (E. Stodola, J. Škultéty, F. Houdek, L. Hrušovsky, J. Vlèk, L. Niederle, V. Dvorsky, A. Boháč, R. Kolhous és mások) rövid időn belül gazdag dokumentációs anyagot sikerült összegyűjteni, amire a cseh szlovák békedelegáció a Szlovákia és Magyarország közötti határvonal különböző változatainak kidolgozásánál és indoklásánál támaszkodhatott. 5 Ugyanakkor Szlovákia területének földrajzi jellemzésénél nyilvánvalóan domináns szerepet játszottak a stratégiai jellegű földrajzi képződmények amelyeket speciális tulajdonságok hordozóinak tartanak, mint a Kárpátok és a Duna. Ez a két főszereplő határként nemcsak közvetlenül Szlovákia területének, földrajzi és természetes egységének elvével esett egybe, hanem a szlovák történeti terület felfogásával is, mely a Tátrától a Dunáig, vagy (1918-ban a szlovák politikai képviselet által már többnyire a szlovák terület összefüggő sávjára használt megjelöléssel) Pozsonytól Ungvárig terjedt. 6 Míg Szlovákia nyugati határa, valamint északon a Kárpátok íve a Tátrával évszázadokon keresztül a történeti Magyarország határát képezte, a szlovák értelmiség elképzeléseiben a déli és keleti határok problémájának is legalább kétszáz éves hagyománya volt. A helyzetet bonyolította, hogy a történeti Magyarország keretei között Szlovákiának általában hiányzott egységes etnikai, földrajzi vagy közigazgatási körülhatárolása. A szlovák oldalon Štefan Janšák a határokról szóló tanulmányok margóján találóan jegyezte meg: eredetileg azt hittük, hogy teljességgel elegendő, ha az etnikai elvet fogjuk érvényesíteni. 7 Fedor Houdek azonban már 1918. december 6-án utasította Prágából a Turócszentmártonban lévő Jozef Škultétyt, hogy a határok megállapításánál döntő legyen az etnográfián kívül a gazdasági, a közlekedési, de a stratégiai érdek is. Az utóbbinál az állami katonaság dönt. 8 Éppen a stratégiai szempont ami mögött az említett katonák álltak lett Szlovákia részéről a legfontosabb a békekonferenciára való előkészületek kezdetétől. Elsősorban a cseh szlovák követelések maximum változatának keresztülvitelére törekedtek, mert Cseh Szlovákia határai stratégiailag csak a Dunával és a Kárpátok hegyeivel lesznek biztosítottak állt a cseh szlovák véderő főparancsnokságánál a határok megállapítására tett 1918. november 28- ai előzetes prágai előterjesztésében. Ugyanakkor Szlovákia konkrét határának a Morava folyótól kellett húzódnia a Duna főágával, keleten Esztergomtól Mis- 5 A békekonferenciára vonatkozó alapdokumentumok főleg a Cseh Köztársaság Külügyminisztériumának Levéltárában (a továbbiakban: CSK KML) találhatók, Prága, Párizsi Levéltár (a továbbiakban: PL), 48., 56., 72. cs. és mások. Uo. Békekonferencia és jóvátételek 1918 1938, 1. d. 6 Lásd pl. Ohlas SZNT 1918. november 8-án a szlovák testvérekhez (SZNL, Bratislava, Matúš Dula fond, 9. d., IV B (3), 234 (9). sz. 7 Hadtörténeti Levéltár (a továbbiakban: HL), Nagyszombat, HL gyűjtemény, 1107/67. sz. A szlovák államfordulat fejezetei 1918 1920. Štefan Janšák bővebb fogalmazványtöredékének másolata. 8 Irodalmi és művészeti levéltár. Matica Slovenská. A népi kultúra emlékkönyve (a továbbiakban: IML MS), Turócszentmárton, Houdek, Fedor Škultéty, J. 49 L 14.
kolcon (visszafordulva), Tokajon át a Tisza mellett Máramarosszigetig, délen a Vyš folyótól, úgy, hogy a Miskolc Csap Máramarossziget vasút a Cseh Szlovák Köztársaságnak jusson. Az északi határoknak általában a Kárpátok gerincén kellene húzódniuk, ahogy ma írták az előterjesztésben. 9 Ezt a határokról szóló előterjesztést stratégiai szempontból tovább pontosította a Kalhous által 1919. január 20-án aláírt állásfoglalás, amely mérlegelte a szomszédos államok támadási lehetőségeit, miközben stratégiai jelentőséget tulajdonított a dunai külvárosoknak Pozsonynál, Komáromnál és Esztergomnál, különösen ha a Jugoszláviával óhajtott folyosó nem valósulna meg. Továbbá súlyt helyeztek a határok taktikai meghúzásának elérésére Váctól az Orsak 254 és Muzslait 806 magassági pontokon, a Mátra hegységen (1010 magassági pont), a Bükk hegységen keresztül Miskolcig. A Miskolctól északra eső határoknak katonailag már nincs ilyen jelentőségük, ezért itt megengedhető hozzáigazításuk az etnikai viszonyokhoz. Csak katonai szempontból látták szükségesnek, hogy a Miskolc Csap Máramarossziget vasút a Cseh Szlovák Köztársaság területén húzódjon. Hangsúlyozták, ezek a követelések nem támadási tervekre támaszkodnak, a követelt biztonságnak tisztán védelmi jellege van, hogy a Cseh Szlovák Köztársaságot akár hosszabb távon is megvédhessék egy ellenséges támadástól. Ugyanakkor előrelátóan feltételezték, hogy egy Szlovákia ellen indított magyar támadás bizonyára kikerüli a Dunát, és valószínűleg a Duna és Tisza közé fog irányulni a Mátrán és a Váctól keletre eső hegységen keresztül, először az Ipoly völgyéig. 10 Ez az előterjesztés a határokról stratégiai szempontból valóban a cseh szlovák követelések maximum változatát jelentette, de összességében nem egyezett a Szlovákia déli határait érintő előterjesztéssel, amit a cseh szlovák békeküldöttség hivatalosan az 5. számú memorandumban terjesztett elő, és ugyancsak összességében nem egyezett meg az úgynevezett második demarkációs vonallal amint néha tévesen idézik. Ezt leginkább a 2. számú cseh szlovák memorandum részesítette előnyben, amely Szlovákia területét mint kerek egészet a Cseh Szlovák Köztársaságon belül ábrázolta. 11 Vagyis, amint Houdek már az 1918. december 6-ára készült levélben tudósította Škutétyt a cseh szlovák határelképzelésekről: Az előterjesztés háromféle határt tartalmaz: egy maximálist, egy közepest és egy minimálist. Az elsőnél nagyon sok magyar maradna nálunk, ami biztosan aggodalmakat kelt. 12 Ez világosan tükröződött az etnikai és stratégiai bizottság már valamennyire kompromisszumos összefoglaló előterjesztésében, amit Viktor Dvorský 13 állított össze, továbbá az 5. számú hivatalos cseh szlovák memorandumban is, amely az előterjesztett végleges szlovák magyar határt három részre osztotta: 1. déli határra, 2. délkeleti határra, 3. keleti határra. Összességében azt lehet mondani, hogy ugyan a földrajzi, közlekedési, 9 CSK KML, Prága, PL, 56. cs., 5298. sz. 10 Uo. 56. cs., 5297. sz. 11 Lásd Raschhofer, Hermann (szerk.): i. m. 44 45.,56 57. és a 3. sz. térképmelléklet. 12 IML MS, Turócszentmárton, Houdek, Fedor Škultéty, J. 49 L 14. 13 CSK KML, Prága, PL, 56. cs., 5308 5309. sz.
gazdasági és különösen a stratégiai szempontok ekkor inkább a követelések maximum változata mellett szóltak, de az etnikai szempont a vegyes területeken inkább mérsékletet követelt meg, és hajlott a kiegyensúlyozottságra. Így aztán az 5. számú memorandumban megfogalmazott cseh szlovák követelések maximum változata valójában csak a déli, azaz a dunai határszakaszon valósult meg. A délkeleti rész esetében a memorandum a középső változatot választotta, a keleti részen pedig inkább a minimumhoz közeledett. 14 A maga módján paradox volt, hogy éppen a keleti részen, és csak itt, többszöri tárgyalások után, végül is a békekonferencia végső határként a követelések maximum változatát ismerte el, amikor számításba vette a közlekedési adottságokat és azokat a szükségleteket, amelyek Kárpátalja odacsatolásával és a cseh szlovák román közös határral függtek össze. Az 1919. júniusi, Szlovákia és Magyarország közötti végleges határ többi részén a cseh szlovák fél maximális követelései nem valósultak meg. Bizonyos mértékig kivételt képez a pozsonyi hídfő, amelyről azonban Burgenland kérdésével kapcsolatban döntöttek. Megszállásának lehetséges kiterjesztéséről Párizsból 1919. augusztus 11-én érkezett hír. 15 De mint Beneš még 1919. július 12-én írta Masaryk elnöknek: A konferencia mai ülésén nekünk ítélték a pozsonyi hídfőt a Cmuntnál és a Valcsicánál tett kis engedmények kompenzációjaként. A Morava jobb partját át kellett engedni, másképp nem szerezhettük volna meg a hídfőt. 16 Vitathatatlan, hogy a párizsi béketárgyalások kezdetén a Cseh Szlovák Köztársaság viszonylag jó pozícióval rendelkezett, területi követeléseinél a legmagasabb francia politikai és katonai körök támogatására támaszkodhatott, amely ugyanakkor nem volt korlátlan. Magyarországgal ellentétben Cseh Szlovákiát a győztes antant a szövetséges államok között ismerte el, amelyek szóban és írásban benyújthatták előterjesztéseiket és kérelmeiket, sőt szükség szerint ki is egészíthették konkrét indokokkal. Az első három állam között volt, amikor 1919. február 5-én követeléseivel és előterjesztéseivel a békekonferencia Legfelsőbb Tanácsa elé lépett. Annak ellenére, hogy Magyarország a békekonferencián igyekezett elérni, hogy Szlovákia mint egység vita tárgyát képezze, Párizsban nem is tárgyaltak hovatartozásáról. Erről véglegesen éppen a Legfelsőbb Tanács 1919. február 5-ei, már említett ülése döntött. Sőt, Nagy-Britannia nevében Lloyd George is azt a nézetet fejezte ki, hogy a Szlovákiára vonatkozó cseh igények tekintetében nincs semmi kétség. 17 A békekonferencia főleg a Magyarország és Cseh Szlovákia közti határok megállapításával foglalkozott. Az ilyen irányú előterjesztés kidolgozásának feladatával a cseh szlovák ügyek 1919. február 27-én felállított területi bizottságát bízták meg, melynek tagjai 14 Lásd Raschhofer, Hermann (szerk.): i. m. 158 159., 204 205. és a 9 11. sz. térképmellékletek. 15 HL, Prága, Francia katonai misszió (a továbbiakban FKM), 4. d., III. osztály, 4. cs., 79 80. sz. 16 Šolle, Z.: Masaryk a Beneš ve svých dopisech z doby pařížských mírových jednání v roce 1919. Část druhá. Dopisy, Praha 1994, 302. 17 Grébert, A. L.: Veľká Morava ako politický argument českej a maďarskej delegácie počas rokování na mierovej konferencii v Paríži r. 1919/1920. Most, (XLIII. évf.) 1998/3 4., 43.
csak az antant nagyhatalmak képviselői voltak. Összességében tízszer ültek össze, utoljára 1919. május 5-én. A különböző bizottságok és albizottságok szakértői és tanácsadói között egyetemi professzorokat és tudósokat találhatunk, s a megtárgyalt anyagok az antant képviselőinek a közép-európai problematikáról való viszonylagos jól informáltságát tanúsítják. Ennek az antant legmagasabb köreinek kívánságával összhangban már a háború alatt figyelmet szenteltek. Ugyanakkor szem előtt kell tartanunk, hogy a békekonferencia ülésezésének ebben az első szakaszában ami eredetileg előzetes béketárgyalásként indult a békekonferencia legfelső szerveinek és egyes bizottságainak a tárgyalásai szigorúan bizalmas jellegűek voltak. 18 A cseh szlovák ügyek bizottsága a párizsi cseh szlovák békeküldöttségtől megkapta a Cseh Szlovák Köztársaság területi követeléseit tartalmazó említett tizenegy memorandumot is, amelyek azonban nem váltak a további tárgyalások közvetlen alapjává. Ugyanakkor a memorandumok nem voltak kategorikusak, a nagyhatalmaknak csak bizonyos megoldási lehetőséget terjesztettek elő. Az összes nagyhatalom képviselője már a bizottság első két ülésén, február 27-én és 28-án egyetértett abban, hogy a gazdasági, a földrajzi és végül a stratégiai érvek is elsőbbséget élveznek a határok megállapításánál az etnikai szempont előtt. A történelmi határok fogalmát megkerülték abban az értelemben, hogy a különböző korokban az országoknak különböző területük volt, és a történeti érvek gyakran a területi terjeszkedés törekvését leplezik. 19 Amíg Szlovákia határairól volt szó, az olasz, angol és amerikai tagok folytonos ellenvetései után végül a bizottság úgy döntött, hogy a vitás szakaszokon, mint a Dunától keletre, a végleges határ megközelítőleg az etnikailag kevert terület közepén fog húzódni. A kellő intézkedések után a területi bizottság a szlovák magyar határ vitájának megoldására 1919. március 26-án nyújtott be előterjesztést a Legfelsőbb Tanácshoz, de éppen a megelőző napon Lloyd George a Négyek Tanácsának egy emlékiratot terjesztett elő, amely közvetlenül a közép-európai francia politika ellen irányult és összefüggött a növekvő németországi bolsevizmussal, valamint a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásával, melyek a memorandum szerint a bolsevik forradalom kiterjedésének komoly és közvetlen fenyegetését jelentik. Ebben az összefüggésben a Cseh Szlovák Köztársaság határait is nagy vonalakban kijelöltnek és bizonytalannak írta le. Ez halasztáshoz vezetett, és a szlovák magyar végleges határkijelölés kérdésének újabb vizsgálatát követelte meg. 20 Közben 1919. január végétől a párizsi cseh szlovák békeküldöttség vezetésében halmozódtak a nehézségek, és felmerült az első demarkációs vonal megváltoztatásának a kívánsága. Ez a határ nemcsak ideiglenes, hanem békétlen is 18 Erről részletesebben lásd Ferenčuhová, B.: Veľmocenský diktát alebo vedecký problém? Rokovania o hraniciach Československa v prvej fáze mierovej konferencie v Pariži roku 1919. In: Švorc, P. Harbuľová, Ľ. (zostavili): Stredoeurópske národy na križovatkách národných dejín 1848 1918. Prešov Bratislava Vien, 1999, 236 251. 19 Uo. 245 246. 20 Hronský, Marián: Boj o Slovensko a Trianon 1918 1920. Bratislava, 1998, 215 216.
volt, folyamatosan különböző összetűzésekre, rajtaütésekre, fegyveres csetepatékra stb. került itt sor. De más okok miatt sem volt megfelelő ez a szakasz a cseh szlovák fél számára. Fontos közlekedési indokokon kívül különösen a katonák okozták a békétlenséget, katonai-stratégiai tényezőkre mutatva rá. Ezért a cseh szlovák küldöttség a párizsi békekonferencián a románokkal együtt, akiknek szintén nem felelt meg a Belgrádban kijelölt demarkációs vonal, új demarkációt követelt. 21 Nem teljesen tisztázott még annak diplomáciai háttere, hogy miként került sor a Szlovákia és Magyarország közötti második demarkációs vonal kijelölésére. A kérdés nagyon összetett: több álláspont és nyitott probléma bonyolítja. A kutatások legutóbbi eredményei alapján azonban azt mondhatjuk, hogy ez Foch marsall tudta nélkül, akinek már akkor alá volt rendelve az egész cseh szlovák véderő, és a már 1919. február 13-ától a köztársaságban tartózkodó francia katonai misszió tudta nélkül (M. Pellé tábornokkal az élén) nem valósulhatott meg. 22 Václav Klofáč cseh szlovák nemzetvédelmi miniszter 1919. május 7-ei, a nemzetgyűlés honvédelmi bizottsága előtt tett kijelentése szerint a második demarkációs vonal már folyó év márciusában érvényben volt, azonban nem léptük át hamarabb, hogy elkerüljük a vérontást. 23 Ezt tőle függetlenül megerősítette Masaryk elnök is 1919. július 14-én Párizsba, Benešnek küldött levelében. 24 Benešnek írt 1919. április 7-ei levele szerint Foch volt az, aki megállapította a demarkációs vonalat. 25 Azonban Beneš sem volt teljesen tisztában a dolgokkal, és Masaryknak 1919. június 12-én levelében azt a véleményét nyilvánította ki, hogy minden bizonnyal Foch volt az, aki új demarkációs vonalunkat valószínűleg nem jelentette be a Négyek Tanácsának, ezért mikor Miskolcra mentünk, békebontóknak tűntünk. Nem tudom, de úgy tűnik nekem, hogy ez így volt. 26 A párizsi levéltárakban végzett kutatások legutóbbi eredményei alapján azonban Benešnek ezt a véleményét ki kell igazítanunk. A második demarkációs vonal kérdését Foch marsall a cseh szlovák ügyek bizottságának 1919. március 24-ei ülésén terjesztette elő, csatolva Beneš levelét, valamint a prágai Honvédelmi Minisztérium 1919. március 9-ei memorandumát. Az antant diplomatáit sem felejtette el informálni. Foch tervezete azonban a bizottsági tagok többségének akkor, éppen Kun Béla kormányának hivatalba lépése után, alkalmatlannak tűnt. Ennek ellenére a tervet nem vetették el, hanem úgy döntöttek, hogy továbbítják a Legfelsőbb Tanácsnak, amelynek épp aznap dél- 21 Uo. 160 161. 22 Uo. 164 165.; továbbá Mission militaire française auprés de la République Tchécoslovaque 1919 1939. Edition documentaire. Série I: 1919 1925. Volume 1: Contrats, accords, statuts. Praha, 1999, 7 26. p., 1 6. sz. 23 HL, Prága, Honvédelmi Minisztérium, Elnökség, 1919, 9. d., 3/2. sz. 24 CSK KML, Prága, PL, 31. cs., 3568. sz. 25 Šolle, Z.: i. m. 214 215. 26 Uo. 277.
után kellett tanácskoznia, de az e problémával kapcsolatos álláspontról a megfelelő dokumentumok addig nem voltak meg. 27 A második demarkációs vonal a cseh szlovák követelések maximum változatát részesítette előnyben a Váctól keletre eső részek határmegvonását illetően, ám a Duna esetében az első demarkációs vonalnál maradt. Pontos leírását a nemzeti megújhodás miniszterének, Klofáčnak 10 807. számú, 1919. április 7-ei emlékezetes parancsa tartalmazta. 28 A cseh szlovák hadsereg egységeinek a románok és szerbek előrenyomulásával egyidejűleg kellett megszállnia az új demarkációs vonalat, ha erre a parancsot kiadják, de amikor aztán a román hadsereg 1919. április 16-án váratlanul megszállta a Tisza vidékét, 29 a felelős cseh szlovák politikusok idegessé váltak, és 1919. április 27-én Klofáč kiadta a parancsot az előrenyomulásra. 1919. május 7-én a nemzetgyűlés védelmi bizottsága előtt erről így szólt: Saját kezdeményezésünkre cselekedtünk, az antant parancsnokság parancsa nélkül, de különben a románokkal egyetértésben. 30 Ezzel elkezdődött a Cseh Szlovák Köztársaság és a Magyar Tanácsköztársaság közti katonai konfliktus is. A cseh szlovák egységek előrenyomulása a második demarkációs vonalra azonban kudarccal végződött, amely a Salgótarján körüli sikertelen harcokkal kezdődött, majd Miskolc elvesztésével folytatódott. 1919. május 27-ig az összes cseh szlovák egységet vissza kellett vonni a kiindulási állásokba, amelyekből egy hónappal korábban elkezdték az előrenyomulást. Következett a magyar Vörös Hadsereg északi offenzívája Szlovákia ellen, a cseh szlovák hadsereg visszavonulása, olasz parancsnokságának kicserélése franciára, Pellé tábornok lázas diplomáciai aktivitása és az antant ultimatív jegyzékeinek sora. 31 A katonai kudarc nemzetközi téren is jelentős kárt okozott a Cseh Szlovák Köztársaság tekintélyének. Sőt, Kun Béla június 9-én elküldte válaszát Clemenceau június 7-ei jegyzékére, amelyben a Cseh Szlovák Köztársaságot, Romániát és Jugoszláviát az antanthatalmak tekintélyével való visszaéléssel vádolta meg. Karel Kramářt, Eduar Benešt és Ion Bratianut berendelték az antant Legfelsőbb Tanácsa elé, ahol Wilson elnök és Lloyd George a közép-európai erőszakos események okozását vetette a szemükre. Wilson hangsúlyozta, hogy meg kell szüntetni az ideiglenes demarkációs vonalakat, és meg kell állapítani a végleges határt. A Cseh Szlovák Köztársaság esetében a Legfelsőbb Tanács elfogadta a cseh szlovák ügyek bizottságának ajánlását, amit a Központi Területi Bizottság 1919. március 25-én hagyott jóvá. Az adott pillanatban és az adott fórumon semmi remény nem volt a cseh szlovák követelések megvalósulására, amelyek 27 Ferenčuhová, B.: i. m. 248. 28 HL, Prága, Honvédelmi Minisztérium, Központi stáb, operációs osztály, 1919, 2. d., 3-78/25. sz. 29 A román offenzívához lásd Eördögh István tanulmányát a kötetben. 30 HL, Prága, Honvédelmi Minisztérium, Elnökség, 1919, 9. d., 3/2. sz. 31 Erről részletesebben lásd Hronský, Marián: Priebeh vojenského konfliktu ČSR s Mañarskom roku 1919. Historický časopis, (41. évf.) 1993/5 6., 583 621.
a Csata Kalonda Losonc vasútvonal középső szakaszának kis korrekcióját, valamint a pozsonyi hídfőt érintették. 32 1919. június 12-én a Legfelsőbb Tanács megállapította a Szlovákia és Magyarország közötti végleges határt. Azután következett a Clemenceau által jegyzett úgynevezett második ultimátum, amit táviratilag küldött meg az 1919. június 14-ről 15-re virradó éjszakai órákban. A memorandum amelynek része volt a Magyarországgal közös határok kijelölése hangsúlyozta, hogy ezek a határok véglegesek és semmi esetben nem fognak megváltozni a jelenlegi megszállás után. Az antant követelte azt is, hogy Magyarország, a Cseh Szlovák Köztársaság és Románia fegyveres erői azonnal szüntessék be az ellenségeskedést. A magyar kormányt felszólította, hogy csapatai (június 14-től számított) négy napon belül haladéktalanul vonuljanak vissza a kijelölt határokra, ellenkező esetben az antant és a szövetséges hatalmak végső eszközökhöz folyamodnak. 33 Végül, további halogatások, katonai és diplomáciai lépések után, a magyar Vörös Hadsereg csapatai július 4-én 23 óra 59 percig visszavonultak Szlovákiából a kijelölt határ mögé, és a cseh szlovák egységek 1919. július 7-ig befejezték a teljes csapatáthelyezést a kijelölt vonalra. Az 1919. június 12-ei szlovák magyar végleges határt jóváhagyta a Cseh Szlovák Köztársaság 1919. november 7-i nemzetgyűlése, és néhány kisebb kiigazítással átvették a trianoni békeszerződés 27. cikkelyébe is. Természetes, hogy a végleges határ nem váltotta valóra a cseh szlovák fél valamennyi elképzelését és törekvését, mert csak kevéssé különbözött az első demarkációs vonaltól. A legnagyobb elégedetlenség a cseh szlovák követelések maximum változatának hívei között uralkodott a Cseh Szlovák Köztársaság és Magyarország közti úgynevezett stratégiailag előnyös déli határ tekintetében. Ezt konkrétan a katonák számára Rudolf Kalhous alezredes már 1919. július 4-én nagyon nyíltan kifejezésre juttatta a cseh szlovák Honvédelmi Minisztérium elnöksége sajtóosztályának közleményében: Talán senki sem várta nálunk, katonáknál feszültebben Szlovákia déli határának megállapítását. A békekonferencia döntése csalódást okozott, mivel a megállapított határ nem felel meg küldöttségünk legszerényebb követelésének sem. Kritikus elemzését eléggé patetikusan fejezte be: Világosan látjuk, hogy a magyar bolsevik hadsereg nemcsak minket, hanem a Négyek Tanácsát is legyőzte. 34 Ha katonai szempontból Kolhous említett kritikus elemzésének volt is racionális alapja, politikai szempontból vádaskodásai a Legfelsőbb Tanáccsal szemben elsietettek voltak. Figyelmen kívül hagyta azt a tényt is, hogy a középeurópai új államok határai valóban nagy problémát jelentettek, nemcsak po- 32 Ferenčuhová, B.: Talianska a francúzska vojenská misia na Slovensku a československo maďarský konflikt v rokoch 1918 1919. In: Deák, Ladislav (zostavil): Slovensko a Maďarsko v rokoch 1918 1920 (Zborník referátov z konferencie v Michalovciach 14. 5. 15. 6. 1994). Matica Slovenská, 1993, 144 145. A vasút szerepéről a határvonal megállapításában lásd Majdán János írását is. 33 HL, Prága, FKM, 1. d., A Külön kezelt iratok, I. osztály, III. cs., 3 6. sz. 34 HL, Nagyszombat, Országos Katonai Parancsnokság, Pozsony, Elnökség, 1919, 7. d., 3-217-4/38. sz.
litikailag, de tudományosan is. Ugyanakkor az előzetes béketárgyalások anyagainak alaposabb tanulmányozása azt igazolja, hogy az antantküldöttek és - szakértők tájékozottabbak voltak Közép-Európa problémáinak érdemi részeiről, mint azt pl. a cseh szlovák oldalon Kalhous vagy Masaryk gondolta, vagy amint azt a másik félnek a békeszerződésekkel és az első világháború utáni békerendezéssel szembeni elutasításai is igazolták. A békekonferencia előkészítő bizottságaiban a Szlovákia és Magyarország közti határok problematikáját is rendkívül részletesen és gondosan tanulmányozták, tekintettel mind a lakosság nemzetiségi összetételére, mind a gazdaságra, a földrajzra, a közlekedésre és a stratégiára. Összességében megállapíthatjuk, hogy a tárgyalásoknak ebben az első szakaszában a határok megállapítása a kölcsönös konszenzus érdekében tett nagyhatalmi erőfeszítések eredménye volt, és többnyire az a valódi érdek dominált, hogy egyenjogú népek és nemzeti kisebbségek szabadon, békésen éljenek együtt Európának ezen a területén.