RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Becherovka Miskolci Kocsonya Farsang Miskolc, 2014. február 20-23.

Hasonló dokumentumok
Vásári szabályzat vendéglátó, kézműves, kereskedő Partnerek részére

Vásári szabályzat vendéglátó, kézműves, kereskedő Partnerek részére

RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Víz, Zene, Virág Fesztivál Spirit Bástya Tata, június

RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Káposztafeszt Vecsés, szeptember Általános információk a évi Káposztafesztről

VÁSÁRI SZABÁLYZAT VENDÉGLÁTÓ, KÉZMŰVES, KERESKEDŐ PARTNEREK RÉSZÉRE

2019. évi World Rowing Masters Regatta. Szurkolói Zóna Részvételi Felhívás és Szabályzat szeptember Velence,

KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ

Nincs kocsonyafesztivál igazi kocsonya nélkül, ezért a széles körű gasztronómiai kínálatban a kocsonya is fontos szerepet kap.

A 23/2011. (III. 8.) Korm. rendelet alapján vezetett nyilvántartás

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Melegkonyhás vendéglátó egység kizárólagos üzemeltetésére irányuló kereskedelmi tevékenységre a Villányi Vörösbor Fesztiválon

rendezvények élelmiszer jellegű kereskedelmi tevékenységének ellátására. A Sziget Kft. rendezvényein a vendéglátás terén is a kínálat minél

a vásár, piac elnevezését, (szak)jellegé t a vásár, piac címét bírósági számát Becherovka Miskolci Kocsonya Miskolc, és környéke,széchenyi

(HÚS- ÉS SAJTKÉSZÍTMÉNY, PÁLINKA, BOR, KÉZMŰVES SÖR TERMELŐI ÉS FORGALMAZÓI RÉSZÉRE)

Dorogi Ipartestület XV. sz. hírlevele. !!! Friss hírek!!!

(REFORMÉLELMISZER, LEKVÁR, MÉHÉSZETI ÉS KÉZMŰVES TERMÉKET ÁRUSÍTÓ KIÁLLÍTÓK RÉSZÉRE)

Szenvedély van. programod van. Fotó: Gémesi Jóka

Együttműködés Budapest kulturális turizmusának fejlesztéséért 2014 Magyar Turizmus Zrt.

Pályázati adatlap. A 10. Kocsonyafesztivál rendezvényen való részvételre

AJÁNLATI FELHÍVÁS ÜZLETHELYISÉG BÉRLETÉRE HOTEL CLUB SIÓFOK SZÁLLODAÜZEMELTETŐ ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI KFT Siófok, Petőfi sétány 13.

2010. december

Tudatos Vállalkozók Országos Konferenciája

2. Szolgáltató/ Üzemeltető lakcíme / székhelye: 1141 Budapest, Paskál utca 3/B.

2. Szolgáltató/ Üzemeltető lakcíme / székhelye: 1141 Budapest, Paskál utca 3/B.

utazás február 28. március 3. programod van

Nemzetközi Duna Fesztivál Ulm/Neu-Ulm 2016 Duna menti Városok és Régiók Vására VÁSÁRI REND

(VENDÉGLÁTÓ ÉS SNACK PROFILÚ VÁLLALKOZÁSOK RÉSZÉRE)

NYOMTATVÁNYOK KÉZMŰVES STANDOK RÉSZÉRE

A RENDEZVÉNY FŐBB JELLEMZŐI MÓRI BORNAPOK - XII. NEMZETKÖZI FÚVÓSZENEKARI FESZTIVÁL

A RENDEZVÉNY FŐBB JELLEMZŐI

Pályázati felhívás. a Paksi Ürgemezei Strandon lévő büfé kiszolgáló egységek üzemeltetésére (2017 évi nyári szezon)

Mezőkövesd város Önkormányzatának 39/2005. (XII. 01.) ÖK számú R E N D E L E T E

Kedves Fesztivállátogató!

2. Szolgáltató/ Üzemeltető lakcíme / székhelye: 1141 Budapest, Paskál utca 3/B.

Országos Vidéki-Falusi portál kialakítása

Ságvári Közös Önkormányzati Hivatal 8654 Ságvár, Fő u / Fax: 84/ BEJELENTÉS ADATVÁLTOZÁSRÓL

2013. szeptember 5 8.

programod van Fotó: Gémesi Jóka

Miskolci Barátság Maraton Versenykiírás

Nemzetközi Duna Fesztivál Ulm/Neu-Ulm 2014 Duna menti Városok és Régiók Vására VÁSÁRI REND

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. Helyszín: Zalaegerszeg, Városi Sportcsarnok előtti tér, Jégcsarnok előtti terület, Zala Plaza előtti terület mintegy 30.

SzeptEmber Feszt 2011 Gasztronómiai és kulturális fesztivál szeptember

JELENTKEZÉSI LAP /kiállítók számára/ AGRÁREXPORA / innovációs kiállításra/

CSABAI KOLBÁSZFESZTIVÁL BORÁSZ KIAJÁNLÓ 2013

A jövő hídja Budapest Győr Szeged Debrecen

8380 Hévíz, Rákóczi u Tel.: Fax: Hévíz.hu médiaajánlat

Akkor legyen Ön is kiemelt állásajánlónk területi kizárólagossággal!

29. BUDAPEST FÉLMARATON szeptember 14.

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL

Az AGRÁRMARKETING CENTRUM NONPROFIT KFT. NEMZETI KÖZÖSSÉGI STANDJÁRA AZ INTERNATIONALE GRÜNE WOCHE VÁSÁRON BERLIN, JANUÁR

Szenvedély van február programod van. Fotó: Gémesi Jóka

ALK/1/2019.-megszűnt. 3. Szolgáltató/Üzemeltető elérhetőségei: 1141 Budapest, Paskál utca 3/b.,

I. Általános információk

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE cím:

Mezőkövesd város Önkormányzatának 39/2005. (XII. 01.) ÖK számú R E N D E L E T E

8380 Hévíz, Rákóczi u Tel.: Fax: Hévíz.hu médiaajánlat

P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S

Terület bérleti díjak épületen belül. A terület bérleti díja épületen kívül

XXXVI. Miskolci Nemzetközi. Ásványfesztivál. Miskolc-Egyetemváros, március 3-4. Kiállítások: Dudás László (Tucson, Arizona) hagyatékából

Tájékoztatás, nyilvánosság feladatok ellátására

F E L H Í V Á S 1. A PÁLYÁZAT TÁRGYA

Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló

Börzsöny Duna Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület kérdőíve a helyi termékek felhasználásáról VENDÉGLÁTÁS kérdőív

Mutassa be cégét és termékeit fejlett nagykereskedő és gyártó cégek vezetőinek

A BÁLVÁNY PRO KFT. FESZTIVÁL INSTALLÁCIÓS AJÁNLATA

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ Tengerecki Alapítvány Óriás Társas Játsszunk egy nagyot! Pályázat 2015.

Nyilvántartás a bejelentéshez kötött kereskedelmi tevékenységről

XI. Őrségi Tökfesztivál

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. HM CURRUS Gödöllői Harcjárműtechnikai ZRt területén lévő büfé üzemeltetésének elnyerésére

Vásárok Fesztiválok. A Full csoport regisztráció előnyei. (További részletek a honlapunk Regisztrációk oldalán.)

Tagállamok - Árubeszerzésre irányuló szerződés - Szerződés odaítélése - Nyílt eljárás. HU-Tiszaújváros: Különféle élelmiszertermékek 2011/S

Catering ajánlattételi pályázat 2014

rendezvények rendezvények Médiaajánlat

Helyszín: Vecsés központi területe; Epres sétány; Ecseri út; régi Lanyi területe.

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

KIÁLLÍTÓI ÉS TÁMOGATÓI FELHÍVÁS

FONYÓDI PIAC- ÉS VÁSÁR ÜZEMELTETÉSI SZABÁLYZAT 2017.

PÁLYÁZATOT HIRDET ÖNKORMÁNYZATI HELYISÉGEK határozatlan, illetve határozott időre szóló BÉRBEADÁSÁRA. Belvárosi helyiségek

BEMUTATKOZÓ ANYAG ÉS MÉDIAAJÁNLAT

II. MAGYAR SAJTMUSTRA

III. Városi Közlekedési Áramellátási Konferencia

Partner Tájékoztató. XXX. Gyermekdiabetes Tudományos Ülés Balatonfüred, október 3-5.

Kalocsa- KEOP- kommunikációs kampány Tájékoztató szerződés módosításáról.

Helyi termékek, tradicionális gasztronómia bevonásának lehetőségei a turisztikai kínálatba

Szenvedély van február

FELHÍVÁS III. LINYI VÁSÁR RÉSZVÉTEL AZ ÜZLETEMBER DELEGÁCIÓBAN

E L Ő T E R J E S Z T É S

ADATLAP MINTA. AZ AJÁNLÓ MEGNEVEZÉSE Előadó_egyéni_művészeti ág megnevezése_település.pdf Kézműves_egyéni_termék megnevezés_település.

NYILVÁNTARTÁS a bejelentéshez kötött kereskedelmi tevékenységrõl

III. Országos Nagykereskedelmi és Gyártói Konferencia

Mangalica fesztivál szervezése

Pályázat hazai élő könnyűzenei tehetségkutató rendezvények támogatására

Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara BESZERZÉSI ÉS VERSENYEZTETÉSI SZABÁLYZATA

GYERE - Gyermekek Egészsége Program SZERENCS Fenntartó projekt első év Beszámoló

CEMP SALES HOUSE ÁRLISTA MTVA ONLINE

Elszámolás alatt lévő összeg Tervezett benyújtandó összeg. 3.2 Az eszköz tárolásának helye: 8220 Balatonalmádi, Rákóczi u. 43.

Célterületre allokált forrás (HUF) nem LHH települések

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a évi Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásáron való részvételre

Átírás:

RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS Becherovka Miskolci Kocsonya Farsang Miskolc, 2014. február 20-23. Cím: 3530 Miskolc, Széchenyi utca 48. Telefon / fax: (+36) 46 412-228 E-mail: info@miskolcikocsonyafarsang.hu Web: www.miskolcikocsonyafarsang.hu 1. Általános információk a 2014.évi Kocsonya Farsangról Az ország egyik legnagyobb gasztronómiai fesztiválja és vására. A fesztivál a farsangi időszakban kerül megrendezésre Miskolc belvárosában. Kirakodó vásárán több száz kézműves és gasztronómiai árus jelenik meg. Programkínálatában több tucatnyi koncert, számos gyermek- és családi program található négy színpadon, a karneváli hangulatot megidézve, melyek ingyenesen látogathatók. A fesztivál ideje alatt minden korosztály megtalálja az igényes és színvonalas szórakozási lehetőséget. A Becherovka Miskolci Kocsonya Farsang fővédnöke dr. Fazekas Sándor Földművelésügyiés Vidékfejlesztési miniszter, városi védnöke pedig dr. Kriza Àkos, Miskolc város polgármestere. A rendezvény február 20-án 15:00 órától nyitja kapuit és 23-án 18:00 óráig tart nyitva, melynek eseményei a miskolci Villanyrendőrtől (Kazinczy utca) a Szent István térig tartanak a főutcán, valamint a kapcsolódó területeken. Négy színpad kerül felállításra, melyeken már napközben megkezdődnek az események és késő estig (22:00 óra, szombaton 24:00 óra) tartanak. A színpadokon a hazai könnyűzenei élet legnépszerűbb előadói lépnek majd fel. Néhány név ízelítőül: Charlie, Belga, Pannonia Allstars Ska Orchestra, Paddy and the Rats, Csepregi Éva, Balázs Pali, Bon-Bon, Desperado, Péterffy Bori, Kiscsillag. 2. Információk a rendezvényről A rendezvény szervezője: Miskolc Megye Jogú Város Önkormányzatának 100%-os tulajdonában álló Cine-Mis Nonprofit Kft. A vásár lebonyolítói: - Gasztronómiai (minden, ami ehető, iható) területen Pro-Feszt Group Szolgáltató és Rendezvényszervező Bt. - Kézműves, kereskedő területen (minden, ami nem ehető, nem iható) Pálinkaház Kft. Helyszín: Miskolc belvárosa, sétáló utca, a sínekre épített egységes faház installációkkal (Kazinczy utcától a Városház térig); Művészetek háza előtti tér; Szinva terasz; Erzsébet tér.

A fesztivál nyitva tartása: - 2014. február 20. csütörtök 15:00 22:00-2014. február 21. péntek 12:00 22:00-2014. február 22. szombat 10:00 24:00-2014. február 23. vasárnap 10:00 18:00 Programok: 3 könnyűzenei színpad (Városháztér; Erzsébet tér; Szinva terasz); 1 színpad tematikus gyerek programokkal (Művészetek háza előtt); vásári mulattatás (zenei együttesek, táncosok) A rendezvény népszerűsítése: Sajtótájékoztatók; sajtóközlemények; folyamatos tájékoztatás a rendezvény előtt és a rendelvény alatt a Miskolci Önkormányzat által üzemeltetett médiumokban. Online kommunikáció a weboldalon és facebook kampány, banner megjelenés országos online médiában. Helyi és országos rádió spotok, riportok. Óriás plakátok, citylightok. Programfüzet 100.000 példányban, benne térkép, amin meg vannak jelölve a jelentősebb helyszínek. 3. Részvételi tudnivalók Jelentkezők köre: Jelentkezhetnek gazdasági társaságok, non-profit szervezetek, őstermelők, egyéni vállalkozók, stb. Minden olyan vásári szolgáltató partner, akik rendelkeznek a tevékenységek ellátáshoz szükséges minden engedéllyel. Jelentkezés célja: A rendezvényen való részvétel. Jelentkezés tartalma: - jelentkezési adatlap aláírva (elektronikusan.doc,.docx formátumban és papír alapon) - A forgalmazott termékek megnevezése, árlistája, fényképek a termékekről és az árusítás megjelenéséről (elektronikusan.doc,.docx,.jpg formátumban) - Fényképek a saját installációról és rövid leírás a műszaki paramétereiről (elektronikusan.doc,.docx,.jpg formátumban) Speciális feltételek, előírások: - A megjelenés egységes faházban, vagy olyan installációban, amit a vásár lebonyolítását végző szervező engedélyez. Az egységes installációkat a Tisza Expo Kft. szállítja, melynek költsége 5.500.- Ft/m 2 +ÁFA, 4*2-esek a faházak, amik igény szerint 2*2-re, illetve ennek többszörösére alakíthatóak. A Tiszaexpo Kft. lehetőséget biztosít arra, hogy a vásári szolgáltató partner opciós lista alapján plusz költségért bővített műszaki tartalommal (polcrendszer, világítás, stb.) kapja a faházat. - A vásár elektromos kivitelezését a Váribel Kft. végzi. A vásári szolgáltató partner 1.000.- Ft +ÁFA/Amper költségért külön szerződés keretében igényli az elektromos kivitelező partnertől villamos energiát, ami tartalmazza a csatlakozási pont kiépítését, szolgáltatását, biztosítását és az elfogyasztott villamos energia költségét is a rendezvény teljes ideje alatt. A minimálisan igényelhető 6 Amper. - Az a vásári szolgáltató partner, aki alkohol tartalmú italokat forgalmaz kivéve a borospincék és a pálinka házak kötelezően tartania kell az alábbi termékeket:

Becherovka, Becher Lemond, Ballantine's whisky, Absolut vodka, Havana Club 3 éves rum, Beefeater gin. - A Miskolci Kocsonya Farsang keserű ital szegmensben kizárólagosságot biztosít a Becherovka részére. Ennek értelmében pl. Unicum, Jagermeister, Tatra Tea termékek semmilyen formában nem forgalmazhatóak! - A Becherovka a rendezvény időszakára 5+1-es akciót hirdet, azaz 5 Becherovka vásárlása esetén +1 Becherovka ajándék. A vásári szolgáltató partner az alábbi nagykereskedelmi partnernél tudja érvényesíteni az akciót: Csépe és Társai Kft. Miskolc, Kiss Ernő út 33. tel.: 30/384 3791; Italkereskedő-ház Zrt. Miskolc, Besenyői u. 14. tel.: 80/204-476 - A rendezvény higiéniai, konyhai kisegítő háttér termékeket (papír, műanyag, vegyi áru) forgalmazó partnere az Assist-Trend Észak Kft. (http://www.assisttrend.hu; eszak@assist-trend.hu; tel.:46/509-509). A vásáron megjelenő partnereket, az Assist-Trend Észak Kft. ajánlattal fogja felkeresni a szerződéskötés időszakában. Ha azt nem tartja megfelelőnek a vásári szolgáltató partner, akkor nem kötelessége elfogadni azt. - A szervező fenn tartja a jogot, hogy sör termékre kizárólagosságot hirdessen, ez alól kivételt képeznek a kézműves sörök. - Forralt bor terméket és más legalább 50% bort tartalmazó meleg italt (pl. boros tea), és folyó bort csak borpincészet képviselője forgalmazhat a rendezvényen. Ez alól kivételt képeznek a nagy melegkonyhás partnerek, akik szabadon forgalmazhatnak ilyen jellegű italokat. Számukra ajánljuk a Soma Pincészet folyó borait, aki direktbe fogják felkeresni ajánlatával a Partnereket a rendezvényt megelőzően. - Pálinka terméket csak pálinkafőzde, pálinka ház képviselője forgalmazhat a rendezvényem. Ez alól kivételt képeznek a nagy melegkonyhás partnerek, akik szabadon forgalmazhatnak ilyen jellegű italokat. - Nagy melegkonyhát üzemeltető vásári szolgáltató partnereknek kötelezően kell tartania egy olyan menüt a rendezvény teljes ideje alatt, ami bruttó 1.000.- Ft-ba kerül. Ennek a menünek a lehetőségét jól látható helyen hirdetnie is kell. - A vásári szolgáltató partnerek csak olyan termékeket forgalmazhatnak, amit az előzetesen elküldött terméklistában megjelölt, illetve azt leegyeztette, engedélyezte a vásár lebonyolítójával. - Miskolci vásári szolgáltató partnernek a szervező által átadott táblát, ami tartalmazza, hogy ők egy miskolci vállalkozás, az installációra ki kell helyezni, és azt a rendezvény teljes ideje alatt jól látható helyen kell tartani. A részvételi díjból a miskolci partnerek 10% árengedményt kapnak. - A rendezvényen megjelenő vásári szolgáltató partnernek kötelessége az árusítási helyszínén betartani a hatályos tűz és balesetvédelmi szabályokat, valamint érvényesített tűzoltó készülékkel kell rendelkeznie és az a vásár teljes időtartamában azt installációjában tartania, szükség szerint használnia azt. - A szervező fenntartja a jogot arra, hogy kocsonya és forralt bor termékkörben versenyt hirdessen, ennek a versenynek lebonyolításával külső szervezetet bízzon meg. A szervező vállalja azt, hogy a szerződéskötés időszakában tájékoztatja a vásári szolgáltató partnert a verseny részleteiről. Jelentkezés elbírálása: A jelentkező vásári szolgáltató partnerek közül a vásár lebonyolítói választják ki a rendezvényen megjelenők körét.

Előnyt jelent az elbírálása során, ha - helyi alapanyagokból, helyi termelők által előállított terméket, szolgáltatást kínálnak, elárusító helyüket egyedi, látványos módon díszítik, - interaktív programokat szerveznek, - termékeik népszerűsítésére különféle promóciókat (pl. kóstoltatást) biztosítanak - hungarikumokat, tradicionális magyar élelmiszert, italokat kínálnak, - különleges egyedi termékeket forgalmaznak. Részvételi díj, a vásári szolgáltató partenerek tervezett összetétele: Az árak nem tartalmazzák az ÁFA-t. A szolgáltató partnerek mennyisége és a részvételi ár tájékoztató jellegű, de a vásár lebonyolítója törekedni fog arra, hogy egyetlen adott termékből se legyen túlkínálat. - 100 db. kézműves, kereskedő partner (minden, ami nem élelmiszer) 30.000 50.000.- Ft. - 4 db. melegkonyha (9-12 méter közötti értékesítési fronttal) 700.000 1.000.000 Ft - Kiegészítő gasztronómia (4db kenyérláng; 5 db lepény; 2db. sparhetes lepény; 2 db olajos lángos; 4 db kürtös kalács) 200.000 Ft - 2db rétes 8m 2 -es területre vetítve: 100.000 Ft - 10 db Kocsonyás 4m 2 -es területre vetítve 80.000.-Ft - 15 db boros 4 m2-es területre vetítve 100.000.- Ft. - 9 db pálinkás 4 m 2 -es területre vetítve 150.000.- Ft - 8 db forró italos (50 %-nál alacsonyabb bor tartalom) 4m 2 -es területre vetítve 100.000.- Ft. - 4 db vásári édességes 8 m 2 -es területre vetítve 250.000.- Ft - 3 db Marcipán, vagy marcipán jellegű édesség 8 m 2 -es területre vetítve 250.000.- Ft - 4-6 db gesztenyés (mobil kályha) 25.000.- - 2 db mobil kávés 70.000.- - 4 db húsos 4 m 2 -es területre vetítve 100.000.- - 2 db import sajtos 4 m 2 -es területre vetítve 100.000.- - 8 db hazai sajtos 4 m 2 -es területre vetítve 80.000.- - 4 db méz 4 m 2 -es területre vetítve 50.000.- - 4 db lekvár, szörp 4 m 2 -es területre vetítve 50.000.- Teljes részvételi díj számításának módja: Részvételi díj + faház bérlet (vagy saját installáció szállítási költsége) + elektromos kivitelező díja = a vásáron való megjelenés teljes költsége A jelentkezés benyújtásának módja: A www.miskolcikocsonyafarsang.hu portálról letöltött, vagy elektronikus levélben igényelt/elküldött Részvételi adatlap és a kötelező mellékleteinek kitöltése. Gasztronómia (minden ami élelmiszer) termékkör esetében a kitöltött adatlapot és a szükséges mellékleteket kérjük, elektronikus úton küldjék meg a vasarszervezes@profeszt.hu e-mail címre, valamint postai úton az aláírt adatlapot a 3533 Miskolc, Szervezet u. 43. címre. Kézműves (minden ami nem ehető) termékkör esetében a kitöltött adatlapot és a szükséges mellékleteket kérjük, elektronikus úton küldjék meg a rendezveny@gmail.hu e-mail címre, postai úton nem szükséges az anyag elküldése.

A vásárral kapcsolatos releváns határidők: Jelentkezési időszak: 2014. január 10. január 24. Jelentkezések elbírálása: 2014. január 26-ig Szerződéskötési időszak: 2014. január 29.-ig Részvételi díj fizetési határideje: 2014. február 10. Bepakolás kezdete: 2014. február 20. reggel 8 óra Az elektromos kivitelező vállalkozói díjának megfizetése: 2014. február 20. 15:00 Vásár nyitása: 2014. február 20. 15:00 Vásár zárása: 2014. február 23. 18:00 Ehetőségeink, információk: A vásárral és a vásári gasztronómiával kapcsolatban: Pro-Feszt Group Szolgáltató és Rendezvényszervező Bt. 3533 Miskolc, Szervezet utca 43. Gáspár Zoltán 70/31-39-864 gaspar.zoltan@profeszt.hu A vásár kézműves, kereskedő részével kapcsolatban: Pálinkaház Kft. 8000 Székesfehérvár, Rózsahegyi u. 13. Balla Imre 70/94-23-495 rendezveny@gmail.hu A rendezvénnyel kapcsolatban: Cine-Mis Nonprofit Kft 3525 Miskolc, Széchenyi u. 48. Telefon: 46/412-228 E-mail: cinemis@t-online.hu