PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a évi Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásáron való részvételre
|
|
- Ferenc Faragó
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 1052 Budapest, Városház u Tel.: Fax: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a évi Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásáron való részvételre 1. A BFTK Nonprofit Kft. nyílt pályázatot hirdet a tervezetten november január 01. között tartandó évi Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásáron való részvételre kézművesek, népművészek, iparművészek, innovatív kézműves alkotók és kézműves élelmiszert készítők részére. Kiíró szervezet: BFTK Nonprofit Kft. (székhely: 1052 Budapest, Városház u ) A pályázat célja: Megjelenési lehetőséget kínálni olyan alkotók számára, akik saját készítésű minőségi, kreatív termékeikkel hozzájárulnak a nagy múltú Vörösmarty téri karácsonyi vásár idei sikeréhez. A kézműves pavilonok csak kereskedelmi tevékenységre használhatók, vendéglátóipari tevékenységre nem, a kimért alkohol, helyben sütött lángos, lepény, kürtöskalács (stb.) árusítása vendéglátóipari tevékenységnek minősül. A jelentkezés alapfeltétele, hogy a pályázó kizárólag olyan termékekkel pályázhat, melyek vagy kézműves manufaktúrából származnak, vagy előállításukra kizárólag Magyarországon került sor, továbbá melyek az adventi és karácsonyi ünnepkörhöz kötődő, vagy attól eltérő, de ahhoz méltó minőségi kézműves árunak minősülnek. Felhívjuk valamennyi jelentkező figyelmét, hogy aki ezen alapfeltételnek nem felel meg, azon jelentkező pályázatát BFTK Nonprofit Kft. érvénytelennek nyilvánítja! Pályázatot benyújthatnak természetes személyek, jogi személy gazdasági társáságok és szervezetek, egyéni cégek és egyéni vállalkozók. Csak olyanok jelentkezését várjuk, akik minimum 1 hetes vásári tapasztalattal rendelkeznek, valamint árukészletük elegendő ahhoz, hogy standjukat a vásár teljes időtartama alatt (52 nap) megfelelő mennyiségű és minőségű áruval lássák el. Jelentkezni kizárólag elektronikus úton, hiánytalanul összeállított pályázati anyaggal lehetséges, mely az alábbi kötelező elemekből áll: kitöltött jelentkezési lap A jelentkezési lap nyilatkozata, aláírva. Amennyiben Ön kereskedő, nyilatkozat az alkotóktól, hogy engedélyezi a tárgyak árusítását a jelentkezőnek. Fotók (Kérjük, a fotókat mindenképpen nevezzék el pl.: tárgyfotó1, standfotó2, karácsonyi3 stb.): - Azok a jelentkezők, akik kézműves terméket árusítanak, kötelesek a termékről olyan fotót is készíteni, melyen látszódik a termékleírás, azon belül is a gyártás helye, - minimum 2 db műhely fotó - minimum 2 db Stand fotó korábbi kitelepülésekről - minimum 5 db kép kifejezetten a karácsonyi/adventi ünnepkörhöz kapcsolódó termékekről - minimum 5 db tárgyfotó - minimum 2 db csoportos tárgyfotó Az összes fotó maximális mérete ne haladja meg a 8 Mb-t terjedelmet, amelyet egy ben kérünk elküldeni. Kizárólag a fenti dokumentumokból álló, határidőben benyújtott pályázati anyagot áll módunkban befogadni. Hiánypótlásra nincs lehetőség. A fényképek, illetve a pályázati anyag
2 beküldése nem váltható ki honlap, illetve blog oldal linkjének megadásával vagy elektronikus adathordozón vagy papír alapon történő benyújtásával. Az így beküldött anyagokat kizárjuk a bírálatból. A jelentkezési anyagot kérjük, legkésőbb május 27-én (hétfő) 16 óráig en a vasar@budapestinfo.hu címre megküldeni. A képeket jpg, jpeg, vagy pdf formában kérjük beküldeni. A határidőn túl benyújtott jelentkezések érvénytelenek! Egy pályázó a 2. pont a., b., c., d. helyszínek vonatkozásában kizárólag 1 (egy) darab, összesen 4nm (2x2m), alapterületű standra pályázhat, illetve lehetőség van egy standon belül két kiállítónak is részt venni a vásáron. (Amennyiben osztott standot szeretne megpályázni, illetve bérelni, úgy kérjük, a jelentkezési lap 3. pontjában jelezze, hogy kivel osztaná meg a standot.) 2. A vásár adatai Helyszínek: a. Budapest, V. kerület Vörösmarty tér, b. Budapest V. kerület Vigadó utca, c. Budapest V. kerület Deák Ferenc utca Vörösmarty tér felőli része. d. Budapest V. kerület, Fővám tér Budapest V. kerület Deák Ferenc tér Budapest V. kerület Városháza park a vásár tervezett időtartam ezen a helyszínen: november 29. december 29. (A kiíró ezen helyszínek esetében a Szabadtér Nonprofit Kft. Bővebb információ: a vagy igazgatosag@szabadter.hu címen kérhető!) Tervezett időtartam: november december 29. (Kézműves Vásár időtartama) Nyitva tartás: vasárnap-csütörtök: óráig, péntek-szombat: óráig, december 24-én: óráig, december án: óráig Jellege: ingyenes szabadtéri vásár, kulturális és gasztronómiai programokkal Standok: kézműves, népművész, iparművész és innovatív kézzel készített alkotások vására gasztronómiai pavilonokkal, játszóházzal és további attrakciókkal, színpadi produkciókkal Fontos!: BFTK felhívja pályázók figyelmét arra, hogy az V. kerület Vörösmarty téren a pályázati eljárás tartama alatt és azt követően is felújítási munkálatok zajlanak. A felújítási munkák a Budapest V. kerület Vigadó utcát és Deák Ferenc utca Vörösmarty tér felőli részét is érintik. Erre tekintettel a fenti helyszínekkel, illetve a Budapest V. kerület Fővám tér helyszínnel kapcsolatos végleges helyszínrajz is a későbbiek folyamán - várhatóan októberében - kerül megküldésre a pályázók részére. BFTK felhívja a pályázók figyelmét arra is, hogy a jelen pályázati felhívással megküldött jelentkezési lapon rangsorolva jelöljék meg, hogy a fentiekben meghatározott helyszínek közül leginkább melyiken kívánnak standot bérelni. BFTK felhívja a pályázók figyelmét arra, hogy a rangsoroláskor valamennyi helyszín feltüntetése kötelező. Pályázók a pályázati anyaguk benyújtásával a fentiekben foglaltakat tudomásul veszik. 2
3 a.) Standok ára helyszínenként: Budapest V. kerület Vörösmarty tér: bruttó Ft (4nm) Budapest V. kerület Vigadó utca bruttó Ft (4nm) Budapest V. kerület Deák Ferenc utca bruttó Ft (4nm) Budapest V. kerület Fővám tér bruttó Ft (4 nm) Budapest V. kerület Deák Ferenc tér bruttó Ft (4nm) Budapest V. kerület Városháza park bruttó Ft (4 nm) bruttó, Ft (8 nm) (A kiíró ezen helyszínek (Deák Ferenc tér, Városháza park) esetében a Szabadtér Nonprofit Kft. Bővebb információ: a vagy igazgatosag@szabadter.hu címen kérhető!) (Megosztott stand esetén a bérleti díj arányosan kerül megosztásra) b.) A standok bérleti díja tartalmazza: faházat, esőcsatornával ellátva nyitható és levehető ablakokat, melyek pultként üzemelnek standonként (4nm) 2 db belső polcot lakatpánttal zárható ajtó (lakatról a bérlőnek saját költségén kell gondoskodnia) standonként 2 db 20w-as ledes lámpatest standonként 1 db 10A-es biztosítékkal ellátott dugaszoló aljzatot a tér folyamatos takarítását a vásár látogatóitól elzárt területen személyzeti mosdókat áramellátást, folyamatos ügyeletet a vásár területének folyamatos őrzését 50 db logózott szalagfüles papírtáskát (igény esetén további papírtáska vásárolható) Fontos! A behajtási engedélyt a nyertes pályázónak kell majd igényelni a BKK internetes felületén, melyről pozitív elbírálás esetén külön tájékoztatóban nyújtunk információt. A nyertes pályázók elfogadják és betartják a bérleti szerződésben és a vásári szabályzatban foglaltakat. Különös tekintettel a nyitva tartásra vonatkozó rendelkezéséket illetve azt, hogy az áruk kipakolása csak a megengedett területen a faházak falától mérten maximum 1 méter távolságban minden irányban megengedett. 3. A pályázat elbírálásának menete A Pályázati anyagok elbírálása, a BFTK által felkért szakmai zsűri feladata. Kérünk mindenkit, hogy igényes, naprakész, pályázati anyagot állítson össze, jó minőségű fotókkal. A Zsűri döntésével kapcsolatban fellebbezés benyújtására nincs lehetőség. A Partnerek kiválasztását kiíró szervezet nem köteles indokolni! A pályázat beadásával a pályázó tudomásul veszi, hogy a nyertes pályázók részére a 2. pontban meghatározott helyszíneken a faházak sorszám szerinti kiosztása BFTK hatásköre. Pályázók tudomásul veszik azt is, hogy a faházak kiosztása a végleges helyszínrajzok alapján történik. A nyertes pályázók kiértesítésére várhatóan június 7. (péntek) 24:00 óráig, kerül sor. A szerződéskötéssel kapcsolatos és fizetési feltételek: Kiíró tájékoztatja pályázókat arról, hogy a rendezvény megtartásának elsődleges feltétele egy érvényes közterület használati engedély, mely jelenleg még nem áll a kiíró rendelkezésére. 3
4 Ennek megfelelően a pályázat benyújtásával valamennyi pályázó tudomásul veszi azt, hogy szerződéskötésre csak a területfoglalási engedély birtokában, annak kézhezvételét követően, várhatóan októberében kerül sor. Pályázók tudomásul veszik, hogy amennyiben BFTK Nonprofit Kft. bármely okból mégsem kap területfoglalási engedélyt vagy a területfoglalási engedélyt visszavonják, BFTK Nonprofit Kft. fenntartja magának a jogot, hogy a pályázati eljárást eredménytelennek nyilvánítsa. Az eljárás eredménytelenné nyilvánítása esetén a pályázók kárigényt semmilyen jogcímen nem érvényesíthetnek a BFTK Nonprofit Kft.-vel szemben. BFTK Nonprofit Kft. tájékoztatja a pályázókat, hogy nyertesség esetén a bérleti szerződés megkötésének az alábbi feltételei vannak: A bérleti díj első részének (50%, azaz ötven százalék) megfizetése szerződéskötés előtt előlegként a BFTK Nonprofit Kft. részére a ERSTE Bank Hungary Zrt-nél vezetett számú bankszámlára történő átutalással. Ennek elmaradása esetén BFTK Nonprofit Kft-nek nem áll módjában a nyertes pályázóval a bérleti szerződést megkötni. A bérleti díj második részletének megfizetése a bérleti szerződés megkötését követően, az abban foglalt feltételeknek megfelelően esedékes. A bérleti díj átutalásról szóló bizonylat benyújtását követően BFTK az átutalásról szóló bizonylat alapján előlegszámlát állít ki nyertes pályázó részére a bérleti díj első részletéről. Amennyiben a szerződés megkötésére nem kerül sor az előleg visszautalásra kerül a pályázó által megadott bankszámla számra. Összesen bruttó Ft, azaz bruttó százötvenezer forint összegű kaució egyösszegű megfizetése BFTK Nonprofit Kft. részére a bérleti szerződésből eredő kötelezettségek biztosítására. A nyertes pályázó az adott kauciót a szerződés megkötésével egyidejűleg átutalással köteles megfizetni. Pályázó tudomásul veszi és elfogadja, hogy amennyiben a bérleti szerződésből és vásári szabályzatból eredő kötelezettségeit megszegi (Pl. a nyitvatartási rend megsértése, a pályázati portfólival nem megegyező árukészlet értékesítése a Budapesti Adventi- és Karácsonyi vásár ideje alatt, faház átadás-átvételével kapcsolatos szabályok be nem tartása) vagy BFTK Nonprofit Kft. részére kárt okoz, BFTK Nonprofit Kft. jogosult a kaució összegéből követelését közvetlenül kielégíteni. Nyertes pályázó tudomásul veszi és elfogadja azt is, hogy BFTK Nonprofit Kft. a kaució összegét meghaladóan is jogosult a bérleti szerződésből eredő kártérítési igényét nyertes pályázóval szemben érvényesíteni. BFTK a kaució teljes összegét vagy a kaucióból fennmaradó részt a Budapesti Adventi- és Karácsonyi vásárt követően, legkésőbb január 10-ig fizeti vissza nyertes pályázó részére. 4
5 Tekintettel arra, hogy az idei évben az Adventi és Karácsonyi Vásár újra csatlakozik a Budapest Kártya elfogadóhelyekhez a szerződéskötés további feltétele, hogy a nyertes pályázó a Budapest Kártya tulajdonosok részére 5 % kedvezmény biztosítson a vásárlások alkalmával. Felhívjuk a pályázók figyelmét, amennyiben a szerződéskötés során a cégjegyzésre jogosult képviselő helyett meghatalmazott jár el, abban az esetben - a BFTK Nonprofit Kft. által megadott tartalommal -, eredeti meghatalmazást szükséges csatolni. Kérdéseit a következő címre várjuk: vasar@budapestinfo.hu Budapest, Bán Teodóra ügyvezető BFTK Nonprofit Kft. A pályázatok elkészítéséhez sikeres alkotómunkát kívánunk! 5
P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S
1. A PÁLYÁZAT TÁRGYA P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S A Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. ( továbbiakban: Kiíró) nyílt pályázatot hirdet a 2013. november 29. és 2013. december 24. napja között a Budapest,
F E L H Í V Á S 1. A PÁLYÁZAT TÁRGYA
F E L H Í V Á S 1. A PÁLYÁZAT TÁRGYA A Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. ( továbbiakban: Kiíró) felhívást tesz közzé a 2014. november 28. és 2015. január 04. napja között a Budapest, V. kerület Városháza
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Ásotthalom Béke u. 10/A sz. alatti volt Őzike Presszó,
1. számú melléklet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Ásotthalom Község Önkormányzata pályázatot hirdet a kizárólagos tulajdonában lévő, 6783 Ásotthalom Béke u. 10/A sz. alatti volt Őzike Presszó, összesen 113 m 2 alapterületű
AZ ERZSÉBET A KÁRPÁT-MEDENCEI GYERMEKEKÉRT ALAPÍTVÁNY KREATÍV PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA ÉVI ERZSÉBET-TÁBOROZÓK SZÁMÁRA
AZ ERZSÉBET A KÁRPÁT-MEDENCEI GYERMEKEKÉRT ALAPÍTVÁNY KREATÍV PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA 2017. ÉVI ERZSÉBET-TÁBOROZÓK SZÁMÁRA 1 A pályázat kiírója: Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány (továbbiakban:
JELENTKEZÉSI LAP /kiállítók számára/ AGRÁREXPORA / innovációs kiállításra/
JELENTKEZÉSI LAP /kiállítók számára/ a 2009. szeptember 9-13 között a HUNGEXPO területén, a Budapesti Nemzetközi Vásárral egy időben a G pavilonban megrendezendő AGRÁREXPORA / innovációs kiállításra/ /Expo
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Dombóvár Város Önkormányzata pályázat útján kívánja bérbe adni az alábbi Dombóvár, Dombó P. u. 9. szám alatti ingatlant.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS pályázat útján kívánja bérbe adni az alábbi Dombóvár, Dombó P. u. 9. szám alatti ingatlant. A bérlemény általános adatai: Dombóvár, Dombó P. u. 9. - Hrsz.: 1299/5/A/76 - Ingatlan megnevezése:
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK PIACFELÜGYELETE
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK PIACFELÜGYELETE PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzat Piacfelügyelete (a továbbiakban: Piacfelügyelet ) az
Pályázati felhívás ingatlan értékesítésre
Pályázati felhívás ingatlan értékesítésre Helvécia Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete nyílt pályázatot hirdet Helvécia Nagyközség Önkormányzatának kizárólagos tulajdonát képező helvéciai 1136.
AJÁNLATI FELHÍVÁS ÜZLETHELYISÉG BÉRLETÉRE HOTEL CLUB SIÓFOK SZÁLLODAÜZEMELTETŐ ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI KFT. 8600 Siófok, Petőfi sétány 13.
AJÁNLATI FELHÍVÁS ÜZLETHELYISÉG BÉRLETÉRE HOTEL CLUB SIÓFOK SZÁLLODAÜZEMELTETŐ ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI KFT. () A Hotel Club- Siófok Szállodaüzemeltető és Vendéglátóipari Kft., mint Ajánlatkérő, ajánlati felhívást
Pályázati felhívás m ,- Ft ,- Ft. A pályázatokat 15465/9 hrsz jeligével, zárt borítékban lehet benyújtani.
Pályázati felhívás 1. melléklet Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános pályáztatás útján építési telekként kívánja értékesíteni az alábbi ingatlant: Megnevezés a zalaegerszegi 15465/9 hrsz-ú,
Pályázati kiírás. Tolna Város Önkormányzata által alapított költségvetési szervek irodaszerekkel történő ellátására
Pályázati kiírás Tolna Város Önkormányzata által alapított költségvetési szervek irodaszerekkel történő ellátására 1. A pályázat kiírójának neve, címe, telefon és telefax száma 2. Bevezetés Tolna Város
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Melegkonyhás vendéglátó egység kizárólagos üzemeltetésére irányuló kereskedelmi tevékenységre a Villányi Vörösbor Fesztiválon
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Melegkonyhás vendéglátó egység kizárólagos üzemeltetésére irányuló kereskedelmi tevékenységre a Villányi Vörösbor Fesztiválon Villány Város Önkormányzata pályázatot hirdet a 2015. október
Peronfigyelő monitorok beszerzése. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/VB-255/12. AJÁNLATI FELHÍVÁS. Budapest, 2012.
Peronfigyelő monitorok beszerzése versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. 15/VB-255/12. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2012. augusztus AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlati felhívás 1. Ajánlatkérő neve: Budapesti
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS út- és mélyépítési műszaki ellenőri megbízás tárgyában
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS út- és mélyépítési műszaki ellenőri megbízás tárgyában 1. A pályázat kiírója I. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK Diósd Város Önkormányzata (székhely: 2049 Diósd, Szent István tér 1.) 2. A pályázat
Pályázati kiírás. Tolna Város Önkormányzata által alapított költségvetési szervek tisztítószerekkel történő ellátására
Pályázati kiírás Tolna Város Önkormányzata által alapított költségvetési szervek tisztítószerekkel történő ellátására 1. A pályázat kiírójának neve, címe, telefon és telefax száma 2. Bevezetés Tolna Város
PÁLYÁZAT Cégközlöny 2010. július 01-jei szám
PÁLYÁZAT Cégközlöny 2010. július 01-jei szám Cégközlöny 26/2010-i szám I. A MÁTRAHOLDING Gazdasági és Tanácsadó ZRt. (1146 Budapest, Cházár András u.9; Cg.sz.: 01-10-043926), mint a TIGA ÉPKER Kereskedelmi
Pályázati kiírás. a Tolnai Hírlap kiadására
Pályázati kiírás a Tolnai Hírlap kiadására 1. A pályázat kiírójának neve, címe, telefon és telefax száma 2. Bevezetés Tolna Város Önkormányzata 7130 Tolna, Hősök tere 1. 74/540-800, fax: 74/443-805 Tolna
3. Csak saját készítésű pályaművek küldhetők. A pályázat témája: Én és a média, az egyes pályaműveknek akár rajz, akár fotó címet kell adni.
Az Én és a média rajz- és fotópályázat részvételi és játékszabályzata A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által létrehozott Bűvösvölgy Médiaértés-oktató Központ (székhelye: 1021 Budapest, Hűvösvölgyi
Lakás bérlésére vonatkozó PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a 15/2015 (V.20.) Önkormányzati rendelet alapján
Lakás bérlésére vonatkozó PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a 15/2015 (V.20.) Önkormányzati rendelet alapján I. A PÁLYÁZAT CÉLJA: 1. Pomáz Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban: kiíró), a.../2018 (VI.
Pályázati felhívás. Berhida, 06/205, 06/206, 06/231 és 06/232 helyrajzi számú ingatlanok értékesítésére. I. Pályáztató adatai
Pályázati felhívás Berhida, 06/205, 06/206, 06/231 és 06/232 helyrajzi számú ingatlanok értékesítésére. I. Pályáztató adatai Ajánlatkérő neve: Berhida Város Önkormányzata Ajánlatkérő címe: 8181 Berhida,
ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság szeptember 18-i ülésére
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-364/2013. ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság 2013. szeptember 18-i ülésére Tárgy: 2013.
REFORMÁCIÓ EMLÉKBIZOTTSÁG PÁLYÁZATI KIÍRÁS
REFORMÁCIÓ EMLÉKBIZOTTSÁG PÁLYÁZATI KIÍRÁS Fiatal képzőművészek számára Pályázati kategória kódja: REB-15-MŰV Meghirdetés dátuma: 2015. április 3. Magyarország Kormánya a 2013. október 29-én megjelent,
Az újabb értékbecslés mely az előterjesztés 3. sz. mellékletét képezi - az irányadó bruttó vételárat 13 millió Ft-ban határozta meg.
Ásotthalom Község Önkormányzata Polgármesterétő l 16/2008. Témafelelős: Dr. Karsai Éva Ikt.sz: 1785/2008 Véleményező Bizottság: PTB Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő -testületének Tárgy: Az Önkormányzat
AJÁNLATI FELHÍVÁS. A Szegedi Vízmű Zrt. részére 33 %-os. nátrium-hidroxid. folyamatos beszállítására
AJÁNLATI FELHÍVÁS A Szegedi Vízmű Zrt. részére 33 %-os nátrium-hidroxid folyamatos beszállítására 1. Általános feltételek 1.1. Az ajánlatkérő az ajánlati határidő lejártáig a felhívást visszavonhatja,
AJÁNLATI FELHÍVÁS A KAPOLCSI ORVOSI RENDELŐ FELÚJÍTÁSÁRA
AJÁNLATI FELHÍVÁS A KAPOLCSI ORVOSI RENDELŐ FELÚJÍTÁSÁRA Tisztelt Ajánlattevő! A ajánlat kiírója ezúton kéri fel ajánlat benyújtására a Tisztelt Ajánlattevőt (a továbbiakban: ajánlattevő) a jelen ajánlati
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. HM CURRUS Gödöllői Harcjárműtechnikai ZRt területén lévő büfé üzemeltetésének elnyerésére
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS HM CURRUS Gödöllői Harcjárműtechnikai ZRt területén lévő büfé üzemeltetésének elnyerésére Felhívás A HM CURRUS Gödöllői Harcjárműtechnikai ZRt (továbbiakban: CURRUS ZRt.) (2100 Gödöllő,
Energiatanúsítvány elkészítése a BKV Zrt részére
Energiatanúsítvány elkészítése a BKV Zrt részére e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt V-455/14 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2015 Beszerzési Főosztály/Közbeszerzési Osztály/Minták versenyeztetési
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. személyiség nélküli gazdasági társaságok, vagy azok konzorciuma A pályázat nyelve: magyar
I. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat tulajdonában lévő Szent István tér Mélygarázs Beruházó és Üzemeltető Kft. üzletrészének értékesítésére 1. A pályázat
Pályázati felhívás. Megjegyzés: Az ingatlan üzemeltetője a BFVK Zrt
Pályázati felhívás Kiíró: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. (BFVK Zrt.), (székhelye: 1013 Budapest, Attila út 13/a), Budapest Főváros Önkormányzata megbízásából. Pályázat célja: A Fővárosi Önkormányzat
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS BÁCS-KISKUNBAN ITTHON VAGY! LOGÓPÁLYÁZAT
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS BÁCS-KISKUNBAN ITTHON VAGY! LOGÓPÁLYÁZAT A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat pályázatot hirdet Bács-Kiskunban itthon vagy! címmel, tanulmányi ösztöndíj pályázat hivatalos logójának elkészítésére.
NYOMTATVÁNYOK KÉZMŰVES STANDOK RÉSZÉRE
Nemzetközi Duna Fesztivál Ulm/Neu-Ulm 2018 Duna menti országok vására VÁSÁRI REND NYOMTATVÁNYOK KÉZMŰVES STANDOK RÉSZÉRE 1b melléklet Pályázat az IDF 2018-n való részvételre kézműves standok részére 2.
Pályázati Felhívás. a Kecskeméti Főiskola (6000 Kecskemét, Izsáki út 10.) a továbbiakban Kiíró,
Pályázati Felhívás a Kecskeméti Főiskola (6000 Kecskemét, Izsáki út 10.) a továbbiakban Kiíró, a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 122. (2) bekezdése alapján, az Oktatási és Kulturális Miniszter
4 db használt, alacsonypadlós, diesel üzemű csuklós autóbusz beszerzése
4 db használt, alacsonypadlós, diesel üzemű csuklós autóbusz beszerzése e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. VB-440/16 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve:
Üzemanyag kutak és nyilvántartási rendszerük fejlesztése. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-332/11.
Üzemanyag kutak és nyilvántartási rendszerük fejlesztése versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-332/11. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2011. szeptember hó 08. nap AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlati
Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás
Pályázati Hirdetmény A(z) Modix Kft. (cégjegyzékszám: 01-09-064045, székhely: 1027 Budapest, Vitéz utca 9.., levelezési cím: 1027 Budapest, Vitéz utca 9..), mint a(z) Révai Nyomda Kft. f.a (cégjegyzékszám:
Pályázati felhívás. a Paksi Ürgemezei Strandon lévő büfé kiszolgáló egységek üzemeltetésére (2017 évi nyári szezon)
Pályázati felhívás a Paksi Ürgemezei Strandon lévő büfé kiszolgáló egységek üzemeltetésére (2017 évi nyári szezon) 1. AJÁNLATKÉRŐ Székhely: 7030 Paks, Kölesdi út 46. Adószám: 11283144-2-17 Cégjegyzékszám:
2018. ÉVI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
2018. ÉVI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 1. A pályázat kiírója Név: Zarnócz András Alapítvány Székhely: 6000 Kecskemét, Budai utca 29. Nyilvántartási szám: Pk. 60225/2006., Kecskeméti Törvényszék Adószám: 18369779103
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. További információkat lsd. a jelen Befektetői tájékoztató III. fejezetében. 1. A pályázat kiírója: 2. A pályázat célja és jellege:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat tulajdonában lévő Budapest V. kerület Fővám tér 5. fsz. szám alatti ingatlan (hrsz.: 23926/0/A/3) tulajdonjogának értékesítésére
2. A határidőn túl érkező pályázatok nem kerülnek elbírálásra. 3. A pályázatok érvényességi feltételei:
PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ 1. A pályázók az ajánlatukat a www.jogazdabank.hu honlapról letölthető dokumentumok alapján (tulajdoni lap, vagyonértékelés stb.), továbbá a vagyontárgyak az informatikai eszközök kivételével
Bem utca páratlan oldali járda építési munkák
AJÁNLATKÉRÉS Bem utca páratlan oldali járda építési munkák Tárgyú eljáráshoz 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma, e-mail címe: Neve: Répcelak Város Önkormányzata Képviseli: Dr. Németh
POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX:
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2017. június 9 Kónyáné dr. Zsarnovszky
4. A pályázati eljárás: 5. A pályázati biztosíték:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat tulajdonában lévő Budapest II. ker. Hárshegyi út 1. szám alatti ingatlan (10937/21 Hrsz) tulajdonjogának értékesítésére
AJÁNLATKÉRÉS ÉS TÁJÉKOZTATÓ
AJÁNLATKÉRÉS ÉS TÁJÉKOZTATÓ (KÖZBESZERZÉSI ÉRTÉKHATÁR ALATTI BESZERZÉS) A MONOSTORAPÁTI 471 hrsz-ú (Monostorapáti, Petőfi u. 123. sz. alatti) orvosi rendelő bővítése, felújítása kiviteli tervdokumentációjának
ÚJÉVI ORGONAKONCERT PETŐFI NÉPE - NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA
ÚJÉVI ORGONAKONCERT PETŐFI NÉPE - NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA 1. A JÁTÉK SZERVEZŐJE ÉS LEBONYOLÍTÓJA A meghirdetett játék (a továbbiakban: játék) szervezője és lebonyolítója a Mediaworks Hungary Zrt.
Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Nemzeti Kulturális Alap
Pályázati felhívás. Tompa Város Önkormányzata egyfordulós, nyilvános, egyszerűsített pályázatot hirdet. önkormányzati ingatlanok értékesítésére
Pályázati felhívás Tompa Város Önkormányzata egyfordulós, nyilvános, egyszerűsített pályázatot hirdet önkormányzati ingatlanok értékesítésére A pályázat kiírója: Tompa Város Önkormányzata 6422 Tompa Szabadság
Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás
Pályázati Hirdetmény A(z) Advoco Kft. (cégjegyzékszám: 08-09-003091, székhely: 9022 Győr, Liszt F. utca 37.., levelezési cím: 9022 Győr, Liszt F. utca 37..), mint a(z) Acélárugyár Zrt. f.a (cégjegyzékszám:
Neumann János Egyetem Kancellári Hivatal
PÁLYÁZATI KIÍRÁS a vagyonkezelésében lévő Kecskemét 6124/8 hrsz. alatt nyilvántartott, természetben a 6000 Kecskemét, Ceglédi út 2. szám alatti épületekben lévő üzlethelyiségek bérlet útján történő hasznosítására
Parfümcenter - Játékszabályzat
Parfümcenter - Játékszabályzat 1. A nyereményjáték időtartama 2012. december 1-2012. december 23. A nyereményjáték megkezdése előtt, és a nyereményjáték befejezése után érkezett regisztrációkat, valamint
Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás
Pályázati Hirdetmény A(z) Dr. Felső Kft. (cégjegyzékszám: 01-09-679649, székhely: 1072 Budapest,, Dob utca 52.., levelezési cím: 1072 Budapest,, Dob utca 52..), mint a(z) SZEGA-BAU Kft. f.a (cégjegyzékszám:
Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottsága
Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottsága Előterjesztő: Józsefvárosi Gazdálkodási KözpontZrt. < (Á V.^r!. sz. napirend ELŐTERJESZTÉS
PénzOkos plakáttervező pályázat. Pályázati kiírás és szabályzat. Pénziránytű-BankVelem Program
PénzOkos plakáttervező pályázat Pályázati kiírás és szabályzat Pénziránytű-BankVelem Program A PontVelem Nonprofit Kft. az alábbi pályázatot hirdeti meg a Pénziránytű- BankVelem Program keretében. A pályázat
ÜZLETI TERV KEZELÉSI ELJÁRÁSREND GINOP
ÜZLETI TERV KEZELÉSI ELJÁRÁSREND GINOP-5.2.2-14-2015-00020 Hatályos: 2017.03.24. 1. Az Eljárásrend hatálya kiterjed: 1. A GINOP-5.2.2-14-2015-00020 azonosítószámú, Vállalkozz Itthon Junior Fiatalok vállalkozóvá
Szolgáltatási Megállapodás
Szolgáltatási Megállapodás Jelen szolgáltatási megállapodás ( Megállapodás ) az alábbi felek között jött létre: (1) Radalko Technologies Limited (székhely: 71-75 Shelton Street, Covent Garden, London,
Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás
Pályázati Hirdetmény A(z) Kossuth Holding Zrt. (cégjegyzékszám: 01-10-044789, székhely: 1075 Budapest, Rumbach Sebestyén utca 15/B., levelezési cím: 1075 Budapest, Rumbach Sebestyén utca 15/B.), mint a(z)
8. Szülinapi Fan Game Nyereményjáték
8. Szülinapi Fan Game Nyereményjáték RÉSZVÉTELI- ÉS JÁTÉKSZABÁLYZAT 1. A Program szervezője A " 8. Szülinapi Fan Game Nyereményjáték (a továbbiakban: Játék/Nyereményjáték) szervezője a Penny Market Kft.
Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás
Pályázati Hirdetmény A(z) ALLEGO Kft. (cégjegyzékszám: 01-09-695300, székhely: 1054 Budapest, Hold utca 21.., levelezési cím: 1054 Budapest, Hold utca 21..), mint a(z) MOVE2HUNGARY Kft. f.a (cégjegyzékszám:
e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-161/16 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016.
BKV Zrt. MSZ EN ISO 50001:2012 szabvány szerint bevezetett energiairányítási rendszerének tanúsítói auditja, valamint kettő éven keresztüli felügyeleti auditja e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A CONCORDE ÉRTÉKPAPÍR ZRT. PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A CONCORDE CSOPORT KÖNYVVIZSGÁLATÁNAK ELVÉGÉZÉSÉRE Budapest, Alkotás utca 50.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A CONCORDE ÉRTÉKPAPÍR ZRT. PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A CONCORDE CSOPORT KÖNYVVIZSGÁLATÁNAK ELVÉGÉZÉSÉRE Pályázat kiírója: Concorde Értékpapír Zrt. 1123 Budapest, Alkotás utca 50. Tartalomjegyzék
MAGYAR HELSINKI BIZOTTSÁG
MAGYAR HELSINKI BIZOTTSÁG 1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 36-38. I/12. 1242 Budapest, Pf. 317. Tel/fax: + 36 1 321 4323, 321 4141, 321 4327 www.helsinki.hu TISZTELT AJÁNLATTEVŐ! A nevében ezennel tisztelettel
BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI ÖNKORMÁNYZAT évi lakáspályázata üres lakások piaci alapon történő bérbeadására
BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI ÖNKORMÁNYZAT 2019. évi lakáspályázata üres lakások piaci alapon történő bérbeadására Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat, Pénzügyi, Tulajdonosi és Jogi Bizottsága a Képviselő-testület
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Én megcsinálom 2018 ösztöndíj elnyerésére.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A STOPLI Sportegyesület nyílt pályázatot hirdet az Én megcsinálom 2018 ösztöndíj elnyerésére. A STOPLI Sportegyesület az Én megcsinálom 2018 ösztöndíjat azon 10-21 év közötti fiataloknak
Pályázati dokumentáció. Nagykőrös, Rákóczi u. 6/a. 13 m 2 -es garázs
Pályázati dokumentáció Nagykőrös, Rákóczi u. 6/a 13 m 2 -es garázs 1. Pályázat benyújtásának módja: A bérletre vonatkozó pályázati ajánlatokat zárt borítékban, Rákóczi u. 6/a 13 m 2 -es garázs jelige feltüntetésével
A J Á N L A T K É R É S
A J Á N L A T K É R É S a Székesfehérvár 7331/22 hrsz alatti telekingatlanon 3 db műfüves futballpálya teljes körű kivitelezésére irányuló építési munkák elvégzése tárgyában AJÁNLATKÉRŐ NEVE ÉS CÍME: Fehérvár
Villámvédelmi javítások villamos áramellátási létesítmények, járműtelepek területén
Villámvédelmi javítások villamos áramellátási létesítmények, járműtelepek területén e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS Budapest, 2018. RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti
nyílt pályázati eljárás keretében
NYILVÁNOS VERSENYEZTETÉSI FELHÍVÁS RAKTÁROZÁS VAGY EGYÉB ÜZLETI TEVÉKENYSÉG VÉGZÉSE CÉLJÁBÓL A SZENT ISTVÁN EGYETEM 2100 GÖDÖLLŐ, SZABADSÁG ÚT 76. (GÖDÖLLŐ HRSZ: 4415) CÍMEN TALÁLHATÓ INGATLAN BÉRBEADÁSÁRA
Mezőgazdasági földterületek haszonbérletre, értékesítésre
Mezőgazdasági földterületek haszonbérletre, értékesítésre Tájékoztatás, felvilágosítás kérhető a Váci Városfejlesztő Kft. Vác, Köztársaság út 34. szám alatti irodájában, ügyfélfogadási időben vagy telefonon
ÁFA bontásban, (1. számú formanyomtatvány) formanyomtatvány) formanyomtatvány) számú formanyomtatvány) ajánlatát, (7. számú formanyomtatvány)
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Nyíregyházi Főiskola (4400 Nyíregyháza, Sóstói út 31/b., a továbbiakban: Kiíró) a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (a továbbiakban: KVI) megbízásából a kincstári vagyonnal való gazdálkodásról
RÉSZLETES AJÁNLATI FELHÍVÁS
RÉSZLETES AJÁNLATI FELHÍVÁS Követelés értékesítés 2014. november 1 RÉSZLETES AJÁNLATI FELHÍVÁS 1. AJÁNLATKÉRŐ ADATAI Cégnév: INTRUM JUSTITIA Követeléskezelő Zártkörűen Működő Székhely: 1139 Budapest, Pap
Smart City Karácsonyi Nyereményjáték szabályzat
2018. 11. 26. Smart City Karácsonyi Nyereményjáték szabályzat Tartalom 1. A Játékban résztvevő személyek... 2 2. A Játék időtartama... 3 3. Jelentkezés a játékra... 3 4. A Játék nyereményei... 4 5. Sorsolás...
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. További információkat lsd. a jelen Befektetői tájékoztató III. fejezetében.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat tulajdonában lévő V. kerület 24066 hrsz. alatti ingatlan tulajdonjogának értékesítésére 1. A pályázat kiírója: A pályázat
1 db személyes használt személyszállító hajó beszerzése
1 db 80-120 személyes használt személyszállító hajó beszerzése e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2017. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési Zártkörűen
Pályázati kiírás. Báró Kisteleki Lévay Henrik mellszobrának megtervezésére és kivitelezésére
Pályázati kiírás Báró Kisteleki Lévay Henrik mellszobrának megtervezésére és kivitelezésére Szobor elhelyezése: Győrújbarát, Baráthegy, Barátság park (Pannónia Barátság park) 1. Kiíró: CIG Pannónia EMABIT
NYILVÁNOS VERSENYEZTETÉSI FELHÍVÁS
NYILVÁNOS VERSENYEZTETÉSI FELHÍVÁS IRODÁK BÉRBEADÁSÁRA A SZENT ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ, PÁTER KÁROLY UTCA 1. SZ. ALATTI GÖDÖLLŐI KOLLÉGIUMOK F ÉPÜLETÉNEK FÖLDSZINTI ÉPÜLETRÉSZÉBEN A Szent István Egyetem
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Sárospatak belterület 2894/5 helyrajzi számú ingatlan adásvétel útján történő értékesítésére
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Sárospatak belterület 2894/5 helyrajzi számú ingatlan adásvétel útján történő értékesítésére Készítette: Sárospatak Város Önkormányzata 2013. december 16. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Sárospatak
PÁLYÁZATI KIÍRÁS. a Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat tulajdonában álló, üres lakások piaci alapon történő bérbeadására
PÁLYÁZATI KIÍRÁS a Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat tulajdonában álló, üres lakások piaci alapon történő bérbeadására A Budavári Önkormányzat a tulajdonában álló 8 db lakás határozott idejű, 5
KIÁLLÍTÓI ÉS TÁMOGATÓI FELHÍVÁS
Magyar Állatorvosi Kamara Fővárosi Szervezetének Továbbképző Konferenciája Helyszín: Ramada Resort Aquaworld Budapest 1044 Budapest, Íves út 16. Időpont: 2016. január 16 17. (Szombat Vasárnap) KIÁLLÍTÓI
P O L G Á R M E S T E R É T Ő L
P O L G Á R M E S T E R É T Ő L Száma: 10-5708/2005 Tárgy: Ajánlattételi felhívás Ügyintéző: dr. Ratkay Attila, Paksi Pauletta Melléklet: Felolvasólap minták AJÁNLATTÉTELI PÁLYÁZATI FELHIVÁS (HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
F E L H Í V ÁS NAGYKÁLLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
F E L H Í V ÁS NAGYKÁLLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA bérbeadás útján történő hasznosításra meghirdeti tulajdonában lévő Korányi F. út 1. sz. alatt lévő Óbester étteremként üzemelő helyiségét. Pályázni a Nagykálló
Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztést szíveskedjen megvitatni és az alábbi határozatot meghozni: Határozat
Ásotthalom Község Önkormányzata Polgármesterétő l 21/2008 Témafelelős: Dr. Csúcs Áron Ikt. szám: 32- /2008. Véleményező bizottság: PTB, TVMB Tárgy: Az ÁSOTT-TELSZO Nonprofit Kft. értékesítésére pályázat
Dorogi Ipartestület XV. sz. hírlevele. !!! Friss hírek!!!
Dorogi Ipartestület XV. sz. hírlevele!!! Friss hírek!!! A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara az idén felkérést kapott a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ Fesztiválirodájától egy kézműves
Karthauzi utca és a Széchenyi hegy végállomás között részleges felépítményváltás
Karthauzi utca és a Széchenyi hegy végállomás között részleges felépítményváltás e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2017. Ajánlatkérő neve: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapesti
Hivatkozási szám: Tárgy: Pályázati kiírás PÁLYÁZATI KIÍRÁS
Hivatkozási szám: Tárgy: Pályázati kiírás PÁLYÁZATI KIÍRÁS Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2011. (III.31.) önkormányzati rendelete (továbbiakban: Rendelet) szerint Budapest
POLI-FARBE SZÍNNEL- LÉLEKKEL
POLI-FARBE SZÍNNEL- LÉLEKKEL ÖSSZMŰVÉSZETI PÁLYÁZAT A Poli-Farbe Vegyipari Kft. Magyarország egyik legnagyobb festékgyártó vállalata, amely 100%-ban magyar tulajdonban van. A Poli-Farbe Kft. fejlesztései
Mezőgazdasági földterületek haszonbérletre, értékesítésre
Mezőgazdasági földterületek haszonbérletre, értékesítésre Tájékoztatás, felvilágosítás kérhető a Váci Városfejlesztő Kft. Vác, Köztársaság út 34. szám alatti irodájában, ügyfélfogadási időben vagy telefonon
Részletes ajánlati felhívás
Ajánlati felhívás A Balaton-parti Kft. a Siófok, Petőfi sétány Porec tértől a Glatz Henrik utcáig terjedő szakaszának bérletére (üzemeltetésére) nyilvános ajánlatkérési eljárást bonyolít le. A bérbeadásra
OBO VIDEÓPÁLYÁZAT. Pályázati kiírás és szabályzat
OBO VIDEÓPÁLYÁZAT Pályázati kiírás és szabályzat Az OBO Bettermann Hungary Kft. videópályázatot hirdet A környezetvédelem menő! címmel a környező települések tanulói számára. A pályázat célja a fiatal
Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás
Pályázati Hirdetmény A(z) SEDINA Kft. (cégjegyzékszám: 02-09-071721, székhely: 7623 Pécs, Rákóczi út 10.., levelezési cím: 7623 Pécs, Rákóczi út 10..), mint a(z) Kaposvári Nyomdaipari Szolgáltató Kft.
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS. Részvételi felhívást tartalmazó hirdetmény közzétételével indított tárgyalásos eljárásban
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS Részvételi felhívást tartalmazó hirdetmény közzétételével indított tárgyalásos eljárásban Formaruha beszerzése kiszolgálással (eljárás száma: T-337/13.) 1. Az ajánlatkérő neve, címe,
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS nyilvános pályázati felhívást tesz közzé Vagyontárgy adatai, műszaki állapota: II. III.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Ábrahámhegy Község Önkormányzatának Képviselő-testülete (8256 Ábrahámhegy, Badacsonyi út 13.) a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény, valamint az önkormányzat vagyonáról
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/5/2015. E l ő t e r j e s z t é s Képviselő-testülete 2015. május 27-i ülésére Tárgy: Döntés önkormányzati ingatlanok bérleményként történő hasznosításáról
AJÁNLATI FELHÍVÁS. Hídakon, műtárgyakon III. fokú hídvizsgálat, tervezési feladatok elvégzése. versenyeztetési eljárás
Hídakon, műtárgyakon III. fokú hídvizsgálat, tervezési feladatok elvégzése versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2013. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlati felhívás Ajánlatkérő
rendezvények élelmiszer jellegű kereskedelmi tevékenységének ellátására. A Sziget Kft. rendezvényein a vendéglátás terén is a kínálat minél
I. Pályázati kiírás élelmiszer jellegű kereskedelmi tevékenységre A Sziget Kft. pályázatot hirdet a 2015. évben megrendezésre kerülő VOLT Fesztivál, MasterCard Balaton Sound és Sziget Fesztivál rendezvények
CSABASZABADI SZLOVÁK ÖNKORMÁNYZAT BESZERZÉSI ADATLAP
CSABASZABADI SZLOVÁK ÖNKORMÁNYZAT BESZERZÉSI ADATLAP Csabaszabadi Mező utca 22 szám alatt megvalósuló Szlovák közösségi ház részleges felújítása, környezetének átalakítására BESZERZÉSI ADATLAP 1./ Az ajánlatkérő
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Tartalom
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Tartalom I. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK... 2 1. A pályázat kiírója... 2 2. A pályázat célja... 2 3. A pályázat benyújtásának helye és módja... 2 4. A pályázat benyújtásának határideje... 3
HÉV üzletág kiválásához kapcsolódó könyvvizsgálói feladatok ellátása
HÉV üzletág kiválásához kapcsolódó könyvvizsgálói feladatok ellátása versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016. AJÁNLATI FELHÍVÁS 1. Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési
Ajánlattételi felhívás
Pécsi Vasutas Sportkör 7622 Pécs, Verseny u. 11. Ajánlattételi felhívás A Pécsi Vasutas Sportkör Pécs, Verseny u. 11. alatt létesítendő multifunkciós sportcsarnok kiviteli terveinek elkészítésére 2015.
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt (2) alkalmazásával
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt. 251. (2) alkalmazásával 1) Ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma és elektronikus levelezési címe: Szent Margit Rendelőintézet Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Élelmiszerlavina pályázati kiírás
Élelmiszerlavina pályázati kiírás 1. A pályázat célja A Civil Iránytű Alapítvány a Syngenta Kft. támogatásával Élelmiszerlavina címmel hirdet pályázatot azzal a céllal, hogy helyi összefogással rászorulók
HÉV járművek átalakításának tervezése. Versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/VB-218/2013. AJÁNLATI FELHÍVÁS. Budapest, 2013.
HÉV járművek átalakításának tervezése Versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. 15/VB-218/2013. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2013. Ajánlatkérő neve: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapesti Közlekedési Zártkörűen