A Szlovákiában élő nemzeti kisebbségek jogi helyzete

A Szlovákiában élő nemzeti kisebbségek jogi helyzete Szerző: Petőcz Kálmán, Tóth Károly Készült: 2009. június Tartalom Bevezetés... 3 Jogalanyok meghatározása... 4 A szabad identitásválasztáshoz és az identitáshoz való jog... 6 Adatvédelem... 6 Névhasználat... 7 Népszámlálás... 8 A nemzetiségellenes gyűlöletkeltés tilalma... 9 A hátrányos megkülönböztetés tilalma... 12 Az információhoz és tájékoztatáshoz való jog... 14 Nyelvhasználati jogok... 15 Az oktatáshoz való jog... 18 Közoktatás... 18 Tankönyvellátás... 21 Felsőoktatás... 22 Pedagógiai szakmai szolgáltatások... 23 A nemzeti jelképekhez és ünnepekhez való jog... 24 A vallásgyakorláshoz való jog... 25 A kulturális és művelődési tevékenységhez való jog... 26 Az önszerveződéshez való jog... 28 A közéletben való részvétel és a politikai képviselet joga... 30 Az autonómiához való jog... 33

Vonatkozó törvények...34 Felhasznált és ajánlott irodalom... 37 Melléklet... 40 Mészáros Lajos: (Cseh)Szlovákia alkotmányos rendszere... 40 1992. évi 460. számú törvény (1992.9.1.)... 56 1999. évi 184 sz. tv.törvény a nemzetiségi kisebbségek nyelvének használatáról... 58 588/2001 A Szlovák Köztársaság Külügyminisztériumának Közleménye... 61 Regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartája... 63 Államnyelvi törvény (a 2009. június 30-án elfogadott módosításokkal)... 78

Bevezetés Az alábbi dolgozat célja a szlovákiai kisebbségek, elsősorban a magyar kisebbség speciális jogait biztosító jogszabályok áttekintése. Ilyen dolgozat, tanulmány és átfogó áttekintés az elmúlt években több is született. A jogszabályalkotás, a törvényhozás működésének természete okán azonban az ezen áttekintésekben közölt tényanyag idejétmúlttá válhatott. Különösen érvényes ez a jogszabály- és dokumentumgyűjteményekre. Természetesen ugyanez a sors vár az alábbi dolgozatra is, hiszen csak a befejezése előtti utolsó hetekben is születtek a tárgyába tartozó új jogszabályok. Ezért a benne foglaltak a 2009. júniusának végén érvényes helyzetet tükrözik. A szerzők elképzelése szerint azonban ez a munka alkalmas arra, hogy a jövőben egy folyamatosan frissített, megújuló adatbázis alapját képezze. Ezt kívánja segíteni a fejezetek, alfejezetek beosztása is, bár természetesen az átfedéseket közöttük lehetetlen kiküszöbölni. A dolgozat megírása szempontrendszerének megfelelve a hangsúly a törvényekre került, csak kivételesen indokolt esetben ismertetünk alacsonyabb szintű jogszabályokat, esetleg egyéni jogsérelmeket. Nem tér ki az írás az egyes jogszabályok elfogadását övező politikai vitákra sem, bár az kétségtelen, hogy a szlovák magyar viszonyról a parlamentben zajló viták sokszor igen durva hangvétele kihat a magyar kisebbség tagjainak jogérvényesítési hajlandóságára. Néhány, a szlovákiai magyar kisebbség szempontjából kulcsfontosságú dokumentum szövegét a csatolt mellékletben közöljük. Ezek az alkotmány kisebbségvédelmet érintő cikkei, a kisebbségi nyelvek használatát szabályozó törvény, valamint A regionális és/vagy kisebbségi nyelvek európai kartájának ratifikációs okmányához csatolt nyilatkozat. Ugyancsak a melléklet része a szlovákiai alkotmányos berendezkedést, jogszabályi hierarchiát áttekintő tanulmány Mészáros Lajos alkotmánybíró tollából.

Jogalanyok meghatározása 1968-tól a rendszerváltásig a 144/1968. sz. alkotmánytörvénynek köszönhetően létezett a csehszlovák jogrendben egy tételes lista az elismert kisebbségekről: ezek a magyar, a német, a lengyel és az ukrán (ruszin) voltak. Ugyanakkor semmilyen jogszabály nem tartalmazta a kisebbség definícióját. A rendszerváltást követően hamarosan világossá vált, hogy ez a megoldás nem fenntartható: a felsorolásból hiányoztak a romák, a ruszinok pedig tiltakoztak az ellen, hogy az ukránokkal azonos nemzetiségként tartsák számon őket. Mivel a definíció kérdésében nem sikerült konszenzusra jutni, a szabad identitásvállalás elsőbbségére hivatkozva a Szövetségi Gyűlés 23/1991. sz. alkotmánytörvénye az alapvető jogokról és szabadságjogokról elhagyta a felsorolást. Az alkotmánytörvény szövegezését vette át a szlovák alkotmány is, amikor a nemzetiségi kisebbségekhez vagy etnikai csoportokhoz tartozó egyének jogait fogalmazza meg 34. cikkében, pontosabb definíció nélkül, arra sem térve ki, mi a különbség a nemzetiségi kisebbség és az etnikai csoport között. A szakirodalom hangsúlyozza, hogy a megkülönböztetés nem hordoz semmiféle értékelési vagy kategorizáló szempontot, és nem következik belőle az sem, hogy az egyik vagy másik csoporthoz tartozók jogait más és más módon kezelje a törvényhozás. 1 Az alkotmány 12. cikkelye 3. bekezdésében leszögezi, hogy mindenkinek joga van dönteni nemzeti hovatartozása felől. Tilos ezen döntés bármilyen befolyásolása és tilos bárminemű, az elnemzetlenítést célzó nyomásgyakorlás. Bár az alkotmány bevezetője, ahogy azt az a szlovák alkotmánybíróság is leszögezte, nem normatív szöveg és így nem jogforrás, fontos itt kitérni rá, mivel megvilágítja azt a politikai (és jogi) kontextust, amelybe a kisebbségi jogok alanyainak meghatározása illeszkedik. A bevezető a mi, a szlovák nemzet szavakkal kezdődik, ezeket egészíti ki a Szlovák Köztársaság területén élő nemzetiségi kisebbségek és etnikai csoportok tagjai megfogalmazás. Miután ez a két elem teszi ki a Szlovák köztársaság állampolgárainak halmazát ( tehát mi, a Szlovák Köztársaság polgárai ), nyilvánvaló, hogy a szlovák nemzet nem a politikai, hanem az etnikai nemzetre mint kollektívára utal, megtagadva ugyanezt a megközelítést a kisebbségektől. Emiatt az aránytalanság miatt a kisebbségi magyar politikai képviselet folyamatosan törekedett az alkotmány bevezetőjének megváltoztatására, mindeddig eredménytelenül. Az alkotmány szintjén a rendszerváltás után, illetve Szlovákia megalakulását követően végbement változások ellenére a jogrendben egyfajta reliktumként 2008-ig megmaradt egy jogszabály, amely tartalmazta az anyanyelvű oktatásra jogosult kisebbségek felsorolását. Ez a 29/1984. sz. törvény volt az alap- és középiskolák rendszeréről; az idevágó rendelkezés a közoktatási reform késlekedése miatt nem módosult korábban. A fentebb mondottak ellenére a szlovák kormány a különböző országjelentésekben gyakran használja a hivatalosan elismert kisebbségek kifejezést 2. A hivatalosítás alapját általában az képezi, hogy a felsorolt kisebbségek képviselőit hívták be a kormány tanácsadó szerveként működő nemzetiségi és etnikai kisebbségek tanácsába. Fontos azonban megjegyezni, hogy sem a tanács létrehozását, sem összetételét és tárgyalási rendjét nem rögzíti jogszabály, csupán kormányhatározat, amely egy választási időszakon belül is gyakran módosul. 1 Milan Čič a kolektív: Komentár k Ústave SR. Matica slovenská, 1997, 173. old. 2 Lásd pl. a Keretegyezmény 3. országjelentésének javaslatát, amely 12 hivatalosan elismert kisebbséget sorol fel: magyar, roma, ruszin, ukrán, német, horvát, cseh, morva, lengyel, bolgár, orosz, zsidó

A másik kapaszkodót az Európai Regionális és/vagy Kisebbségi Nyelvek Kartájának ratifikációs dokumentuma jelenti, amelyben Szlovákia a cseh, horvát, magyar, német, lengyel, roma, ruszin és ukrán nyelv védelmét vállalta. Az 1990. évi, önbevalláson alapuló népszámlálás során használt íveken a nemzetiségi hovatartozás rubrikában semmiféle előre megadott opció nem szerepelt. A 2001. évi népszámlálási íveken már felsorolták az 1990-ben leggyakrabban választott nemzetiségi hovatartozási kategóriákat, a szlovákot, a magyart, a romát, a csehet, a ruszint és az ukránt, kiegészítve az egyéb kategóriával. (A felsorolásból kimaradt kisebbségek ezt a megoldást diszkriminatívnak találták.) A szlovák parlament már elfogadta a 263/2008. számú törvényt a következő, 2011. évi népszámlásáról. A kisebbségek szempontjából ebben új elem, hogy a törvény 5. paragrafusa kimondja: az összeírási íveket magyar, roma, ruszin és ukrán nyelven is el kell készíteni (ilyen ívek 2001-ben csak egy kormányhatározat alapján készültek). A kisebbségi nyelvű ívek mennyisége szempontjából a 2001. évi eredmények az irányadók (5. paragrafus 4. bekezdés). A nemzeti kisebbségek definíciójának hiánya súlyos problémákat mindeddig nem okozott, de bizonyos mértékű manipulációra mégis módot ad. Ilyennek minősíthető a Csehországban csak néprajzi csoportként nyilvántartott morvák behívása a kormány nemzetiségi tanácsába, de megkérdőjelezhető az orosz kisebbség képviselőjének jelenléte is a tanácsban. Befogadásukkal csökkent a nagyobb létszámú, főleg a magyarok súlya ebben a testületben. Ez a két kisebbség egyben részesedést nyert a kulturális minisztérium kisebbségi kultúratámogatási pályázati keretéből.

A szabad identitásválasztáshoz és az identitáshoz való jog A szlovák alkotmány 12. cikkének 3. bekezdése kimondja: Mindenkinek jogában áll szabadon határozni saját nemzetiségéről. Tilos ennek a döntésnek bármilyen befolyásolása és az elnemzetietlenítésre irányuló nyomás minden módja. Adatvédelem Az etnikai hovatartozás a 428/2002. számú adatvédelmi törvény 9. paragrafusa értelmében a szigorúan őrzött személyes adatok kategóriájába tartozik, amelyek gyűjtése és feldolgozása kizárólag az érintett személy írásos jóváhagyásával vagy külön törvényi meghatalmazás alapján történhet. Ilyen meghatalmazást tartalmaz a 131/2002. sz. törvény a felsőoktatásról a 73. paragrafus 2. bekezdése szerint az egyetemi hallgatók regiszterében nyilvántartott adatok közé tartozik a nemzetiségi hovatartozás is. Hasonló módon a 245/2008. sz. törvény az oktatásról és nevelésről az alap- és középiskolai tanulók esetében tartalmaz meghatalmazást a nemzetiség nyilvántartására. A rendőrség a bűnmegelőzésről szóló 583/2008. sz. törvény 7. paragrafusa alapján szintén jogosult a bűnelkövetők és az áldozatok személyes adatai között a nemzetiség nyilvántartására is. Az ügyészségről szóló 153/2001 sz. törvény 55a paragrafusának 4. bekezdésének b) pontja a sértettekről nyilvántartott személyes adatok közé sorolja a sértett faji vagy etnikai származását, politikai nézeteit, vallását vagy világnézetét, párttagságát, amennyiben az illető politikai meggyőződése, nemzetisége, faji vagy etnikai hovatartozása, hite miatt vált bűncselekmény áldozatává. Az egészségügyi ellátásról és egészségügyi szolgáltatásokról szóló 576/2004. sz. törvény statisztikai adatgyűjtéssel foglalkozó melléklete értelmében a nemzetiségi hovatartozás egyetlen esetben található a gyűjtendő személyes adatok körében, mégpedig az elhalálozott személyről kitöltendő adatlap esetében. Indokoltnak tekinti a törvény a nemzetiség nyilvántartását azoknak a gyermekeknek az esetében, akik számára nevelőszülőt keresnek, valamint a nevelőszülőknek jelentkező felnőttek esetében (305/2005. sz. törvény a gyermekek jogi és szociális védelméről és a szociális gondviselésről 34. paragrafusa). A nemzetiségi hovatartozásra vonatkozó kérdés hagyományosan része a népszámlálási kérdőívnek. A 2011-ben megtartandó népszámlálás során gyűjtendő adatsort a 263/2008. sz. népszámlálási törvény melléklete rögzíti. A 2001-es népszámlásáról szóló 165/1998. sz. törvénytől eltérően ezúttal a nemzetiség és az anyanyelv mellett a leggyakrabban használt nyelv is szerepel az adatsorban. A fentebb felsorolt esetek mindegyikében természetesen titoktartási kötelezettség vonatkozik az adatgyűjtő és feldolgozó intézményekre, illetve azok dolgozóira. Minden egyéb hatályos szlovák törvényben a nemzetiségi, illetve etnikai hovatartozás kizárólag a hátrányos megkülönböztetés tilalma kapcsán említődik. A magán biztonsági szolgálatokról szóló 473/2005. sz. törvény 59. paragrafusa tételesen és minden körülmények között tiltja a magánnyomozók számára a politikai, szakszervezeti vagy vallási meggyőződésre, faji, etnikai vagy nemzetiségi hovatartozásra vonatkozó adatok utáni nyomozást. A munkapiaci szol-

gáltatásokról szóló 5/2004. sz. törvény 62. paragrafusa ugyancsak tételesen kimondja: a munkaadónak tilos a felvételi során a jelentkező nemzetiségére, faji vagy etnikai származására, politikai nézeteire, szakszervezeti tagságára, vallására, szexuális orientációjára vonatkozó információkat kérni. A jelentkező kérésére a munkaadó köteles minden személyes adat esetében bizonyítani azok kikérésének indokoltságát. A szlovák jogrend egyetlen esetben követeli meg, hogy érintett személy jogának érvényesítése érdekében nyilatkozzon a nemzetiségéről: ha a 300/1993. számú, alább taglalt törvényben biztosított jogával élve korábban szlovákul anyakönyvezett utónevének anyanyelvű anyakönyvi bejegyzését kéri. A szlovákiai adatvédelem általában magas színvonalúnak tartott, az adatvédelmi törvény az uniós normákkal is összhangban van. Az elmúlt években inkább szigorúsága miatt érték bírálatok, mivel igencsak megnehezíti az etnikai adatgyűjtést, amely nélkül viszont nehéz pl. a romák felemelkedését célzó programok potenciális alanyainak azonosítása. A törvény végrehajtását a független Adatvédelmi Hivatal felügyeli. A Hivatal kiróhat pénzbírságot, de emellett a Btk. 377. paragrafusa szerint büntető eljárés is indítható személyes adatokkal való viszszaélés miatt; a büntetési tétel egy, súlyosabb esetekben két év szabadságvesztés. Névhasználat A névhasználatot jelenleg két törvény szabályozza: az utó- és családi nevekről szóló 300/1993. sz., valamint az anyakönyvi hivatalokról szóló 154/1994. sz. törvény. Természetesen időközben mindkettő többször módosult. A 300/1993. sz. törvény jelenleg hatályos formájában biztosítja a szülők névválasztási jogát; gyermeküknek több, legfeljebb 3 utónevet adhatnak, s ezek lehetnek idegen nyelvűek is. Aki szüleitől egy utónevet kapott, miután nagykorú lett, maga is adhat önmagának második, illetve harmadik utónevet, vagy kérheti a szüleitől kapott utónevek törlését, vagy azok sorrendjének megváltoztatását. A családnév a szülők valamelyikének családneve. Bár a rendelkezésnek nincs szorosan vett kisebbségi vonatkozása, megemlítendő, hogy a kettős állampolgárságú személyek jogosultak családnevük megváltoztatására, ha a változtatás célja a másik állam törvényeinek vagy hagyományainak megfelelő névváltozat bejegyeztetése. Névváltoztatásra jogosultak a transzszexuális személyek is. A törvény 7. paragrafusa sorolja fel azokat az eseteket, amikor az utó- és családnév változtatás írásos igénybejelentés nyomán, engedélyeztetési eljárás nélkül kivitelezendő az anyakönyvi hivatalban. Ezek közé tartozik az idegen nyelvű utónév szlovák nyelvűre módosítása de a fordított eljárás is, és egyebek mellett a nem szlovák nemzetiségű nők családnevének -ová végződés nélküli bejegyzése. Az anyakönyvi hivatalokról szóló 154/1994. sz. törvény szabályozza a névhasználati jogok végrehajtását. A nem szlovák nemzetiségű személy női vezetékneve a törvény 16. paragrafusának rendelkezései szerint a szlovák nyelvben használatos -ová végződés elhagyásával kerül anyakönyvezésre, amennyiben a) azt a szülők kérik nőnemű gyermekük születésének bejegyeztetésekor, vagy az örökbefogadók az örökbefogadott gyermek vezetéknevének bejegyeztetésekor, b) azt a feleség kéri a házasságkötés bejegyzésekor, c) nőnemű személy a 300/1993. sz. törvényben megszabott feltételek mellett névváltoztatási kérelemmel él.

A törvény azokról az esetekről is rendelkezik, amikor az érintett személyek utó- vagy családneve eredetileg szlovákul került bejegyzésre, s azok élni szeretnének a liberálisabb szabályozás adta lehetőségekkel. A 19. 3. bekezdése alapján írásos kérelem nyomán anyanyelven (de latin betűkkel) írják a születési anyakönyvi kivonatba azon, nem szlovák nemzetiségű személyek utónevét, akikét 1993. december 31-e előtt szlovákul tüntették fel. A kérelemben nyilatkozni kell a kérelmező nemzetiségéről. A nyilatkozat valóságtartalma nem vizsgálható. A 4. bekezdés azokat az eseteket hivatott orvosolni, amikor az anyakönyvi bejegyzésben anyanyelvű formájában szerepel az utónév, viszont egy később készült kivonatba a név már szlovákul került. Az anyakönyvi hivatal ilyenkor köteles eleget tenni az anyakönyvi kivonat (az anyakönyvi bejegyzésnek megfelelő) anyanyelvű formában való kiállítására vonatkozó kérelemnek. Ami a női családneveket illeti, ha ezeket a szlovák -ová végződéssel anyakönyvezték, a 19. 6. bekezdése értelmében lehet kérni, hogy a születési vagy házassági anyakönyvi kivonatban ezen végződés nélkül szerepeljen; minden későbbi hivatalos irat a javított kivonathoz igazodik. Valamennyi fentebb említett esetben kiskorú személy helyett a szülők kérvényezhetik a megfelelő változtatásokat. Ezen változtatások nem minősülnek névváltoztatásnak, kivitelezésük illetékmentes (19. 8. bekezdés). Illetékköteles névváltoztatásról van szó viszont a törvény szerint akkor, ha valaki családnevét -ová végződés nélküli formában jegyeztette be, később viszont ismét a szlovák változathoz akar visszatérni. Népszámlálás A tízévente tartott népszámlálás Szlovákiában már a rendszerváltás előtt is önbevalláson alapult, azaz a népszámlálási íveket az érintettek töltötték és töltik ki. (Bár az 1961-es népszámlálást elrendelő rendelet még felhatalmazta a regionális államigazgatási szerveket arra, hogy a kérdezőbiztosokkal töltessék ki az íveket, amennyiben azt a helyi viszonyok megkívánják.) A népszámlálás módszertana, törvényi szabályozása azonban nem maradt az idők során változatlan. 2001 óta a népszámlálást már nem a kormány vagy statisztikai hivatal rendelete, hanem törvény szabályozza. Változott a számlálás során gyűjtött adatok köre is. Míg 1960-ban még csak a lakosság nemzetiségi hovatartozása tartozott ezek közé az adatok közé, 1970-ben már az anyanyelv is. Hasonlóképpen történt az adatgyűjtés az utolsó csehszlovákiai népszámlálás alkalmával, 1990-ben is. Ami a nemzetiség és anyanyelv kategóriákat illeti, az ív nem tartalmazott az 1990-ben alkalmazott ív nem tartalmazott semmiféle előre megadott opciót. Ugyanakkor a feldolgozáskor először került sor a roma nemzetiség önálló kimutatására, s ugyancsak először gyűjtötték a vallási hovatartozásra vonatkozó adatokat. 2001-ben változott a helyzet, két szempontból is. Először, ez volt az első népszámlálás, amelyet törvénnyel szabályoztak. Ez a 165/1998. sz. törvény. Másodszor, a 90-es népszámlálás adataira alapozva, a nemzetiség, az anyanyelv és a vallás vonatkozásában az íveken választási lehetőségeket is feltüntettek. A nemzetiség, illetve az anyanyelv esetében ezek a szlovák, a magyar, a roma, a cseh, a ruszin, illetve az ukrán voltak. A más nemzetiségűek és anyanyelvűek az egyéb megjelölésű rubrikába írhatták be a megfelelő választ. Hasonlóképpen felsorolták a regisztrált egyházakat is. A kis létszámú nemzetiségek ezt a megoldást sérelmesnek tartották, ezért a kormány saját hatáskörében készíttetett információs anyagokon tüntette fel az összes kvázi elismert kisebbséget, amelyeket a vegyesen lakott vidékeken a népszámlálási ívekhez csatoltak. Ugyancsak a kormány kezdeményezésére készültek kétnyelvű, szlovák-magyar, szlovák-ukrán, szlovák-ruszin és szlovák-roma összeírási ívek. Az ívek kitöltését megkönnyítendő a statisztikai hivatal definíciókkal is kiegészítette az egyes rubri-

kákat. Eszerint nemzetiség alatt a valamely nemzethez vagy etnikai csoporthoz tartozás volt értendő. Az anyanyelvet úgy definiálták mint azt a nyelvet, amelyen a kérdezett gyermekkorában szülei leginkább beszéltek ha a két szülő nyelve nem volt azonos, az anya nyelvét kérték feltüntetni, arra is figyelmeztetve, hogy az anyanyelv és a nemzetiség nem feltétlenül azonos. A 2011. évi népszámlálás kereteit a 263/2008. számú törvény jelöli ki. Az 1998-as törvényhez képest kisebbségi szempontból két fontos változást tartalmaz. Mindenekelőtt, a nemzetiségi hovatartozás és az anyanyelv mellett az adatgyűjtés része lesz a leggyakrabban használt nyelv is. A törvény továbbá az 5. paragrafus 3. bekezdésében rendelkezik arról is, hogy az összeírási ívek magyar, roma, ruszin és ukrán nyelven is megjelennek mind nyomtatásban, mind elektronikus formában. A 4. bekezdés arról rendelkezik, hogy a kisebbségi nyelvű ívek mennyiségének meghatározásakor a 2001. évi népszámlálás statisztikai adatai az irányadók. A kétnyelvű ívek kérdése tehát 2011-ben már nem lehet politikai mérlegelés tárgya. Magukat az összeírási íveket a statisztikai hivatal még nem tette közzé, ezért nem ismeretes, milyen módszertani utasításokat tartalmaznak majd. Ezúttal is a statisztikai hivatal döntésén múlik, hogy a nemzetiség, anyanyelv, vallás esetében lesznek-e az íveken előre megadott választási lehetőségek. A fentiekhez hozzátéve azt a tényt, hogy a legutóbbi népszámlálást megelőző felmérések szerint a lakosság döntő többsége úgy vélekedett, hogy adatvédelmi szempontból nem aggályos az adatgyűjtés, nincs ok kételkedni az eredmények relevanciájában. A roma nemzetiségűek számának alábecsültsége más probléma, amely nem a számlálás módszertanának következménye. A nemzetiségellenes gyűlöletkeltés tilalma A nemzetiségi, faji és etnikai gyűlöletkeltés tilalma több jogszabálynak is tárgya. Első helyen említendő a 300/2005 sz. alatt megjelent Büntető törvénykönyv 12. fejezetének 1. része a béke- és emberiesség elleni bűncselekményekről. Ide tartozik a népirtásról szóló 418. paragrafus, amely a nemzetközi egyezmények idevágó megfogalmazásait veszi át, a büntetési tételt tizenöttől húsz évig terjedő, súlyosbító körülmények fennforgása esetén életfogytiglani szabadságvesztésben határozva meg. A 421. és 422. paragrafus foglalkozik a mások alapvető jogainak és szabadságjogainak felszámolását hirdető csoportok támogatásával és propagálásával. A 421. paragrafus értelmében, aki olyan csoportot támogat vagy népszerűsít, amely erőszakkal, erőszakkal való fenyegetéssel, vagy egyéb sérelemmel való fenyegetéssel mások alapvető jogainak és szabadságjogainak felszámolására törekszik, egytől öt évi, súlyosbító körülmények fennforgása esetén négytől nyolc évre büntetendő. A 422. paragrafus hat hónaptól három évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti azt, aki nyilvánosság előtt nyilvánítja ki rokonszenvét a mások alapvető jogainak és szabadságjogainak felszámolására törekvő mozgalmakkal főleg zászlók, jelvények, egyenruhák, jelszavak használata útján. A paragrafus 2. bekezdése ugyanilyen büntetést helyez kilátásba a holokauszt nyilvános tagadásáért, megkérdőjelezéséért, igenléséért vagy igazolásáért. A 424. paragrafus A nemzetiségi, faji, etnikai gyűlöletkeltés alcímet viseli. Eszerint

1. a) aki nyilvánosan fenyegeti valamely egyént vagy csoportot nemzeti, nemzetiségi, faji, etnikai hovatartozása, bőrszíne miatt jogainak és szabadságjogainak korlátozásával, vagy aki ilyen korlátozással él, vagy b) másokat valamely nemzet, nemzetiség, faj vagy etnikai csoport jogainak és szabadságjogainak korlátozására ösztönöz, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. 2. Ugyanígy büntetendő az, aki az 1. bekezdésben leírt bűncselekmény elkövetése céljából szövetkezik vagy gyülekezik. Egytől öt évig terjed a büntetési tétel abban az esetben, ha az elkövető idegen hatalommal szövetkezve, közhatalmi funkciójával visszaélve vagy krízishelyzetben követi el ezt a bűncselekményt. Külön bűncselekményként szerepel a Btk. 423. paragrafusában más nemzet, faj vagy meggyőződés becsmérlése: aki nyilvánosság előtt becsmérel a) valamely nemzetet, annak nyelvét, valamely fajt vagy etnikai csoportot, vagy b) emberek csoportját annak hite vagy hitetlensége miatt, egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Három évig terjedő szabadságvesztés a büntetési tétel akkor, ha a bűncselekményt a vétkes még két más személlyel közösen, idegen hatalommal szövetkezve, közhatalmi funkciójával visszaélve vagy krízishelyzetben követi el. A nemzetiségi, etnikai, faji, bőrszín miatti gyűlölet mint indíték minden egyéb bűncselekmény esetében is súlyosbító körülmény (Btk. 140. paragrafus). A gyűlöletkeltés tilalmát nemcsak a Btk. mondja ki. Az állami kitüntetésekről szóló 522/2008. sz. törvény 21. paragrafusa tiltja olyan kitüntetések viselését, amely mások jogaira és szabadságjogaira törő, vagy ilyen célokat követő mozgalmakkal rokonszenvező személyek csoportja támogatását, népszerűsítését jelentik, illetve olyan kitüntetésekét, amelyek nemzetiségi, etnikai, faji, vallási gyűlöletet szító vagy hirdető mozgalmakat népszerűsítenek. A 84/1990. sz. gyülekezési jogról szóló törvény 10. paragrafusa értelmében az illetékes helyi önkormányzat betiltja azt a megmozdulást, amelynek megjelölt célja állampolgárok személyes, politikai vagy egyéb jogainak tagadására vagy korlátozására való felhíváshoz vezetne azok nemzetisége, neme, faja, eredete, politikai vagy egyéb meggyőződése, vallása, szociális státusa okán, vagy ugyanezen okok miatti gyűlölet vagy ellenségeskedés szításához vezetne. Az egyesülési jogról szóló 83/1990. sz. törvény 4. paragrafusa szerint tiltottak az olyan egyesületek, amelyek célja polgárok személyes, politikai vagy egyéb jogainak tagadása vagy korlátozása azok nemzetisége, neme, faja, eredete, politikai vagy egyéb meggyőződése, vallása, szociális státusa okán, vagy amelyek célja a gyűlölet vagy ellenségeskedés szítása ugyanezen okok miatt, vagy amelyek célja az erőszak támogatása vagy az alkotmány és a törvények más módon történő megsértése. A petíciós jogról szóló 85/1990. sz. törvény 1. paragrafusának 3. bekezdése értelmében petícióval tilos felhívni az alkotmány és a törvények megsértésére, mások személyes, politikai és egyéb jogainak tagadására vagy korlátozására azok nemzetisége, neme, faja, eredete, politikai vagy egyéb meggyőződése, vallása, szociális státusa okán, tilos felhívni gyűlölet vagy ellenségeskedés szítására ugyanezen okok miatt. A 147/2001. sz. reklámtörvény 3. paragrafusának 5. bekezdése tilt minden olyan reklámot, amelynek tartalma sérti az emberi méltóságot, sérti mások nemzetiségi vagy vallási érzületét.

A 308/2000. sz. a műsorszórásról és retranszmisszióról szóló törvény 19. paragrafusa tiltja olyan műsorok közvetítését, amelyek erőszakot hirdetnek vagy burkoltan vagy nyíltan gyűlöletet szítanak, lekicsinyelnek vagy becsmérelnek másokat nemük, fajuk, bőrszínük, nyelvük, hitük, vallásuk, politikai vagy egyéb meggyőződésük, nemzeti vagy szociális eredetük, nemzetiségi vagy etnikai hovatartozásuk miatt. A fentebb ismertetett, tematikailag csoportosított jogszabályokat tekinthetjük az alkotmányos szabad identitásválasztáshoz való jog, az elnemzetietlenítéssel szembeni védelem törvényi megfogalmazásainak. Az elnemzetlenítés mint burkolt kormányzati cél vádja a kisebbségek, elsősorban a magyar kisebbség részéről a rendszerváltás után elsősorban az ország közigazgatási felosztása kapcsán hangzott el. A kormányzat ezt a vádat minden alkalommal határozottan visszautasította, mondván, hogy az elnemzetietlenítés tilalma csupán az etnikai arányok erőszakos megváltoztatására vonatkozik.

A hátrányos megkülönböztetés tilalma A hátrányos megkülönböztetés alkotmányos alapelvét (12. cikk 2. bekezdés) a szlovák törvényhozás az Európai Unió megfelelő irányelveinek implementációjakor építette be komplex módon a jogrendbe. (Ezek a Tanács 2000/43/EK irányelve a személyek közötti, faji- vagy etnikai származásra való tekintet nélküli egyenlő bánásmód elvének alkalmazásáról, a Tanács 2000/78/EK irányelve a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról, a Tanács 86/378/EGK irányelve a férfiak és a nők közti egyenlő bánásmód elvének a foglalkoztatási szociális biztonsági rendszerekben történő megvalósításáról, a Tanács (76/207/EGK) irányelve a férfiak és a nők közötti egyenlő bánásmód elvének a munkavállalás, a szakképzés, az előmenetel és a munkakörülmények terén történő végrehajtásáról, a Tanács 2004/113/EK irányelve a nők és férfiak közötti egyenlő bánásmód elvének az árukhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférés, valamint azok értékesítése, illetve nyújtása tekintetében történő végrehajtásáról.) Az egyenlő bánásmódról és a hátrányos megkülönböztetéssel szembeni védelemről szóló 365/2004. számú törvény két módosítást követően már teljes összhangban van az idevágó uniós irányelvekkel, sőt, azokhoz képest szélesebb körben biztosít védelmet a diszkriminációval szemben. A törvény bevezető rendelkezései szerint az egyenlő bánásmód elvének betartása a hátrányos megkülönböztetés tilalmát jelenti valaki neme, vallása vagy világnézete, faji hovatartozása, nemzetiségi vagy etnikai hovatartozása, egészségkárosultsága, kora, szexuális irányultsága, házassági és családi állapota, bőrszíne, nyelve, politikai vagy egyéb meggyőződése, nemzeti vagy társadalmi származása, vagyoni helyzete, nemi identitása vagy egyéb helyzete miatt, másrészt a diszkriminációval szemben védelmet biztosító intézkedések meghozatalát. Az egyenlő bánásmód elvét a következő területeken kell alkalmazni: a munkajog és hasonló jogi viszonyok területén, a szociális ellátás, egészségügyi ellátás, oktatás és az áruforgalmazás, illetve szolgáltatások nyújtása területén, mégpedig az adott területekre érvényes jogszabályokban meghatározott jogokhoz kötötten. Az alkalmazás kötelezettsége bizonyos korlátozásokkal a fegyveres testületekre is vonatkozik. Az eredeti törvény az etnikai csoporthoz tartozásból származó hátrányok felszámolása céljából megengedte az előnyben részesítést, ezt a rendelkezést azonban az alkotmánybíróság az alkotmány 12. cikke 2. bekezdésének szövegezésére hivatkozva megsemmisítette. Jelenleg hatályos formájában ezért a törvény kizárólag a korból és fogyatékosságból származó hátrányok, illetve a szociális és gazdasági hátrányok leküzdését szolgáló, az esélyegyenlőség gyakorlati megvalósulását célzó, korlátozott idejű, feltétlenül szükséges mértékű előnyben részesítést engedélyezi; ilyen intézkedéseket csak államigazgatási szervek hozhatnak s csak azokon a területeken, amelyekre az egyenlő bánásmód elvének alkalmazása kötelező. A törvény további rendelkezései a bizonyítási eljárás, a diszkrimináció formái stb. vonatkozásában pontosan követik az uniós irányelveket. A szlovák antidiszkriminációs törvény nem hozott létre új hatóságot a törvény végrehajtásának ellenőrzésére, hanem az 1993-tól működő, független Szlovák Nemzeti Emberi Jogi Központot bízta meg ezzel a feladattal, beleértve a sértettek bíróság előtti képviseletét is. Ilyen képviseletet emberi jogi civil szervezetek is elláthatnak. A 9a paragrafus lehetőséget ad az emberi jogi szervezeteknek per indítására akkor is, ha az egyenlő elbánás elvének sérelme miatt nagyobb vagy meghatározatlan létszámú csoport tagjainak jogai, törvényes érdekei vagy szabadságjogai sérültek, vagy ha az ilyen sérelem súlyosan veszélyezteti a közérdeket.