MEGHÍVÓ. Dr. Miskolczi Barna kabinetfőnök (Legfőbb Ügyészség)

Hasonló dokumentumok
MAGYAR JOGÁSZ EGYLET. NEGYVENEGYedik PROGRAMFÜZET. 41_jogaszvandorgyules.indd :56:46

A XXI. SZÁZAD BIZTONSÁGI KIHÍVÁSAI

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR

2017. november Emberközpontú tudomány

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK 2017.

A KONFERENCIA TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁGA. Elnök: Prof. Dr. Nábrádi András Társelnök: Prof. Dr. Somosi Mariann. Tagok:

BESZÁMOLÓ II. MISKOLCI EU VÁNDORKUPA. Európajogi Perbeszédverseny. Szóbeli döntő. Miskolci Egyetem, május 4-6.

ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK (KARI TANÁCS )

Határozatok

A évi Kozma Sándor tudományos pályázaton díjazottak

A HATÁRRENDÉSZETTŐL A RENDÉSZETTUDOMÁNYIG

Határozatok

Konferencia a Bírók a mediációért Egyesület és a GEMME Magyarországi Szekció szervezésében

BIZTONSÁGI KOCKÁZATOK RENDÉSZETI VÁLASZOK című nemzetközi tudományos konferencia Pécs, június 25. PROGRAMJA

ALPROGRAM ALPROGRAMVEZETŐ TÉMAKIÍRÓK ÉS

Jogtudományi Osztály

24. KÖZÉP-EURÓPAI KÖZJEGYZŐI KOLLOKVIUM

AZ ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KÉPZÉSI PROGRAMJA A 2018/2019. tanév tavaszi szemeszterében

Ingatlangazdálkodás a közfeladat ellátás szolgálatában című konferencia

Meghívó. Helyszín: Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ (Deák tér 1.) Dr. Zombor Gábor polgármester (Kecskemét MJV Önkormányzata)

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

XXXIX. TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁJÁRA

SZENT LÁSZLÓTÓL A MODERNKORI MAGYAR RENDÉSZETTUDOMÁNYIG

A évi Kozma Sándor tudományos pályázat díjazottai

ALPROGRAM ALPROGRAMVEZETŐ TÉMAKIÍRÓK ÉS

Meghívó. A személyügyi tevékenység kihívásai a közszolgálatban című konferenciára

KÉSZÜLJÖN FEL AZ ÚJ KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSOKRA

Beszámoló az EU Jogot Oktatók Első Találkozójáról

Az új magyar adó- és vámigazgatás

Határozatok

PÉCS, NOVEMBER 8-9. Előzetes PROGRAM A KONFERENCIA SZERVEZŐI A KONFERENCIA KIEMELT SZAKMAI TÁMOGATÓJA:

miniszter kabinetfőnök, főosztályvezető titkárságvezető, osztályvezető főosztályvezető -helyettes

Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása valamint helye az oktatásban

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ DR. GÁCSI ANETT ERZSÉBET

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 16-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

A MAGÁNJOG OKTATÁSA TEKINTETTEL AZ ALAPTÖRVÉNYRE ÉS AZ ÚJ PTK-RA A MAGÁNJOGOT OKTATÓK EGYESÜLETE DEÁK FERENC ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR

Szervezeti egység Név Munkakör telefon cím Fax Miniszter dr. Trócsányi László miniszter

RENDÉSZETI KUTATÁSOK A RENDVÉDELEM FEJLESZTÉSE című nemzetközi tudományos konferencia Pécs, június 23. PROGRAMJA

2. oldal dr. Farkas Helga salgótarjáni járási és nyomozó ügyészségi fogalmazót a Salgótarjáni Járási és Nyomozó Ügyészséghez, valamint a Pásztói Járás

A közoktatási ügyet a nemzet legfontosabb ügyének tekintem

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar. Tudományos Diákköri Konferencia április 28.

Helyszín: Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont (Ifjúság útja 20.) a plenáris előadás helyszíne: a Kavics előadó,

Állam és jog kodifikációs kihívások napjainkban. TÁMOP-4.2.2/B-10/ projekt. Tisztelt Kolléga!

MODERNKORI VESZÉLYEK RENDÉSZETI ASPEKTUSAI

KÖFOP VEKOP A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés

KÖFOP VEKOP A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés

Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása valamint helye az oktatásban

Magyarország sorsfordító esztendői:

Diplomácia és nemzetközi kapcsolatok Amerika a XIX XXI. században

A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére

A BŰNÜLDÖZÉS ÉS A BŰNMEGELŐZÉS RENDÉSZETTUDOMÁNYI TÉNYEZŐI című nemzetközi tudományos konferencia Pécs, június 27. PROGRAMJA

KÖFOP VEKOP A

A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának

Egészséges természet + egészséges élelmiszer = egészséges ember

Ügyészi határozatok a nyomozásban Dr. Friedmanszky Zoltán címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész

SZTE Workshop április

Határozatok

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campus

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Állam- és Jogtudományi Kara (ÁJK) Doktori Iskolájának (DI) Képzési Rendszere. I. Képzési célok

II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia május Thermál Hotel Visegrád

Trianon és a magyar felsőoktatás

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére

Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2.

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére

Az Országos Kriminológiai Intézet évi munkaterve

Programok. A szakkollégisták a tutoraik segítségével végzik az egyéni, illetve páros kutatásaikat, a kutatószoba használatának lehetõségével.

JOGÁSZ SZAK RÉSZIDŐS (LEVELEZŐ) KÉPZÉS I. ÉVFOLYAM 2014/2015/2. II. félév. JOGÁSZ SZAK RÉSZDIŐS (LEVELEZŐ) KÉPZÉS II. ÉVFOLYAM 2014/2015/2. IV.

Büntetőjogi, Büntető Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék tanév I. félév tudományos beszámolója

ÁJK - Fogadóórák tanszéki bontásban

ORSZÁGOS TŰZVÉDELMI KONFERENCIA

Bölcsészettudományi Konferencia

Kiemelt főirányokban folytatandó kutatások

XXI. biztonsági és informatikai, bűnmegelőzési, bűnüldözési, igazságszolgáltatási konferencia TÁRSRENDEZŐK

TARTALOMJEGYZÉK UTASÍTÁSOK 8

Prof. Dr. Gál István László telefon: tanszékvezető egyetemi tanár lakcím: 7100, Szekszárd, Herman Ottó u. 1. Szakmai önéletrajz

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM PROJEKT SZÁMA: KÖFOP VEKOP PROJEKT CÍME: A JÓ KORMÁNYZÁST MEGALAPOZÓ KÖZSZOLGÁLAT-FEJLESZTÉS

KÖFOP VEKOP A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére

2019. május Nyíregyháza Sóstó - Hotel Pangea

MODERNKORI VESZÉLYEK RENDÉSZETI ASPEKTUSAI című nemzetközi tudományos konferencia Pécs, június 25. PROGRAMJA

A RENDÉSZETTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KUTATÁSI TÉMÁI A 2016/2017. TANÉVRE

SOPRONI EGYETEM LÁMFALUSSY SÁNDOR KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR. Kari Tudományos Diákköri Konferencia. Sopron, november 22.

Nemzeti Közszolgálati Egyetem

2018 SZEPTEMBER MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA

Beszámoló a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciáról

BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS

Az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság. állásfoglalás a. Dr. Tóth Mihály

Dr. Kozák Imre ME, professor emeritus (Kontinuummechanika)

Állam- és Jogtudományi Szekció 1

ÁJK - Fogadóórák tanszéki bontásban

Ergonómia és Pszichológia Tanszék Dr. Benedek András egyetemi tanár, int.ig., tanszékvezető Műszaki Pedagógia Tanszék Bartha Zsolt testnevelő tanár

MELLearN Konferencia Szegeden

Összefoglaló az ügyészségi fogalmazói pályázatról év

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai

A KONFERENCIA PROGRAMJA november 27.

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR

FÓKUSZBAN AZ EMBER 1. NAP december 3. (csütörtök)

Magyar Tudomány Ünnepe 2014

DR. FANTOLY ZSANETT SZAKMAI ÖNÉLETRAJZA

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Rendészettudományi Kar TANTÁRGYI PROGRAM. 1. számú példány

Átírás:

MEGHÍVÓ Ezúton meghívjuk Önt és munkatársait a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán működő kutatócsoport által szervezett A hatékony adórendszer, mint a jó kormányzás egyik alapfeltétele tárgyban megrendezésre kerülő konferenciára. A konferencia a KÖFOP-2.1.2-VEKOP-15-2016-00001 azonosítószámú, A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés elnevezésű kiemelt projekt keretében működtetett Államtudományi Kutatóműhely munkájához kapcsolódik. A konferencia témája: A hatékony adórendszer, mint a jó kormányzás egyik alapfeltétele. E téma szorosan kapcsolódik a feljebb említett kutatási projektünkhöz (e projekt keretében valósul meg). A kutatás vezetője Prof. Dr. Gál István László tanszékvezető intézetigazgató, a pénzügyi jogi szakmai vezető pedig dr. habil. Szilovics Csaba tanszékvezető egyetemi docens. A projekt keretében elsődlegesen az adóigazgatási és közigazgatási reformokat, a szabályozási rendszereket, a hatékony és jó kormányzáshoz kapcsolódóan a hatékonyan működő közigazgatás (adóigazgatás) feltételeit, a nemzetközi és hazai szabályozást, módszereket, jogintézményi elemeket, az adóhatóság tevékenységét elősegítő jó gyakorlatokat, a szankciórendszert és a költségvetési csalás kérdését kutatjuk. A konferencia helye és időpontja: Hely: Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar (7622 Pécs, 48-as tér 1.), Időpont: 2017. november 27. A konferencia plenáris ülése 10:00 órakor kezdődik, a hozzávetőlegesen két óra időtartamú ülést követi egy állófogadás, délután 14:00 órától 17:00 óráig tartanak a szekcióülések. A részletes programot mellékelten küldjük. Pécs, 2017. november 8. Prof. Dr. Gál István László tszv. intézetigazgató Dr. habil. Szilovics Csaba tszv. egyetemi docens Dr. Miskolczi Barna kabinetfőnök (Legfőbb

RÉSZLETES PROGRAM PLENÁRIS ÜLÉS: 10:00 12:00 Helyszín: Dr. Halasy-Nagy József Aula (II. emelet) Időpont 10:00 10:10 Szilovics Csaba tszv. egyetemi docens (PTE ÁJK) Megnyitó 10:10 10:40 Polt Péter legfőbb ügyész A magyar ügyészség a XXI. században 10:40 11:00 Darák Péter, a Kúria elnöke Kell-e értelmezni az adójogot? 11:00 11:20 11:20 11:40 11:40 11:50 ÁLLÓFOGADÁS (12:00 14:00) SZEKCIÓÜLÉSEK (14:00 17:00) Vankó László dandártábornok, bűnügyi főigazgató (NAV) Lentner Csaba, intézetigazgató (NKE) Gál István László tszv. intézetigazgató (PTE ÁJK) A magyar adóhivatal a XXI. században Az adóversenyképesség hazai és nemzetközi összehasonlításban Zárszó

SZEKCIÓ ÜLÉSEK I. Adószekció (levezető elnök: Szilovics Csaba) Helyszín: I. emelet 103.-as terem Molnár Gábor Miklós tanácselnök (Kúria) Pfeffer Zsolt adjunktus (PTE ÁJK) Jusztinger János tszv. adjunktus (PTE ÁJK) Dicső Gábor ügyvéd (Kisvárda) Kecső Gábor adjunktus, (ELTE ÁJK) Takács István vezető ügyész (Pécsi Járási és Nyomozó Ercsey Zsombor ügyvéd, egyetemi docens (KRE ÁJK) Örökzöldek vagy mégsem? Alapelvek az új adózás rendjéről szóló törvényben és az adóigazgatási rendtartásban Adóztatás és adóelkerülés a középkori Magyarországon Szabolcs aranya: a cigaretta Gondolatok a hatékony helyi adórendszerről A költségvetési csalással összefüggésben elkövetett cégfantomizálások Az adókötelezettségek teljesítését könnyítő változások

II. Büntetőjogi szekció (levezető elnök: Gál István László) Helyszín: I. emelet 104-es terem Állam- és Jogtudományi Kar Tóth Mihály intézetigazgató-helyettes (PTE ÁJK) Simonka Gábor, a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Iroda vezetője Elek Balázs büntető kollégiumvezető (Debreceni Ítélőtábla); tszv. egyetemi docens (DE ÁJK) Kecskeméti Gyula gazdasági büntetőügyek csoportjának csoportvezető ügyésze (Pécsi Járási és Nyomozó Nagy Richárd osztályvezető (ORFK Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Osztály) Jacsó Judit egyetemi docens (ME ÁJK) Az adócsalás elkerülésének hamis mítoszai A NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Iroda a pénzmosás elleni intézményrendszerben A költségvetési csalás elbírálásának eljárásjogi kérdései A törvényi egységből eredő eljárási problémák a költségvetési csalás miatt indult büntetőeljárásokban A rendőrség feladatai a költségvetési csalás és a hozzá kapcsolódó gazdasági bűncselekmények elleni küzdelemben Az Európai Unió pénzügyi érdekeinek büntetőjogi védelméről szóló új irányelv és annak hatása a tagállamok adóbüntetőjogára

III. Kriminológiai szekció (levezető elnök: Miskolczi Barna) Helyszín: Dr. Halasy-Nagy József Aula (II. emelet) Állam- és Jogtudományi Kar Miskolczi Barna (kabinetfőnök, Legfőbb ügyészség) Herke Csongor tszv. dékánhelyettes (PTE ÁJK) Kőhalmi László tszv. intézetigazgató-helyettes (PTE ÁJK) Stotz Gyula tudományos segédmunkatárs (PTE ÁJK) Barkaszi Attila bíró (Pécsi Járásbíróság) Bakonyi Mária ügyész (Pécsi Járási és Nyomozó Újvári Ákos büntető kollégiumvezető (Fővárosi Ítélőtábla) Kraut Andrea óraadó (PTE ÁJK) Egy új tényállás születése: a költségvetési csalás kodifikációja A költségvetési csalás üldözése az új büntetőeljárási törvény fényében Jogtörténeti és jelenkori morzsák a költségvetési érdekek büntetőjogi védelméről Védtelen védett költségvetések Jogalkalmazási nehézségek a költségvetési csalás körében Magánszemélyek komoly gondjai az adózással kapcsolatban A költségvetési csalás elbírálása során felmerülő leggyakoribb anyagi jogi és eljárásjogi kérdések Az androidos okostelefonok mint csalási veszélypotenciálok