1. A forrásnál Pintér Béla

Hasonló dokumentumok
Sötétségből a fénybe emelsz

Szeretettel köszöntünk a 2012-es Nyári Dicsőítő Iskolában!

Á l d o m s z e n t n e v e d Mp3

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi

Ó én hiszek Jézusban. A H E F #m G #m A Hiszem, hogy Ő most is itt van, H E F #m G #m Itt van közöttünk, A H E C #m Kész rá, hogy meggyógyítsa életem,

É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E : 1

Függelék. 2. Unitárius hitvallás.

B F C Hamis érvelések, feltételezések nem fejthetik meg Őt. B F G Vers és az ének, szobrok és a képek nem mondhatják el, milyen nagy Ő.

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise

Pillangó, ha lehetnék, Táncolnék, míg röpít a szél. S ha én lennék a cinege a fán, A dallal Istent dicsérném.

A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó. A dal, a három zsidók és Azariah ima

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA

Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban.

Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina: Kis Boldogasszony képeskönyve

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET

A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek

1. Adj ébredést 2014/2015. C Gadd4 F C Szíveinkben, nemzetünkben adj ébredést C Gadd4 F C Jöjj Szentlélek, ez a vágyunk, adj ébredést

1. Átölel jelenléted Marty Sampson - For Who You Are (ford.: Pintér Béla)

ADVENT ESTI DICSÉRET

Arcodat keresem, Uram!

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG

4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, /

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje.

TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ. TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren

A tanévzáró istentisztelet felépítése

Karácsony estéjén. Hirdesse hát, minden égő gyertyaszál,

Te vagy váltságom MP3. F #m9 G #m7 C #m Te vagy váltságom és menedékem, És életem ereje. Te vagy reményem és kútforrásom, Uram Hozzád jövök én.

HÚSVÉT ESTI DICSÉRET

Szabadításod öröme járjon át erővel! Áradjon ki Lelked, borítson el tűzzel!

1. Akkor is, ha fáj Even when it hurts

Isten e világot úgy szerette, hogy odaadta egyszülött Fiát, hogy, aki hisz Őbenne el ne vesszen, hanem éljen az, ki Őhozzá kiált.

Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk

GOLGOTA Gyerekdalok A-Z-ig

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

A Krisztus-dicséret felépítése

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

Petőfi Sándor: FA LESZEK, HA...

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 2

Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete. Böjt idejére I. (Első két hét) (2016. február )

"Ki kötelezi el még magát közületek az Úrnak?"

Csorda pásztorok midőn Betlehemben /: csordát őriztek éjjel a mezőben. :/ Isten angyali jövének melléjük, /: Nagy félelemmel telik meg ő szívük.

1. Vers az elsőáldozási szentmisében

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK ESTI DICSÉRET

Tudom, Benned van egyedül békesség, de lázad, lobog a szívem még.

Csak az Isten kegyelme segíthet

Egyedül jó, egyedül bölcs, egyedül üdvözítő

2018. jún.3. Úrnapja 22.

Tolcsvay László és Tolcsvay Béla: Magyar Mise. - rockopera -

Refit REFORMÁTUS IFJÚSÁGI ISTENTISZTELET DALGYŰJTEMÉNY

JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17.

14. A Graduálénekek és a heti énekek

Kezdőének (SzVU 161) P K. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 1. RÉSZ: LORETTÓI LITÁNIA

HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA. * Aki teheti, álljon fel a csillaggal jelölt részeknél! A vastagon szedett szöveget a gyülekezet mondja.

Tolcsvay László Tolcsvay Béla: Magyar Mise Szövegkönyv

SEGÍTSÜNK A BAJBAN LÉVŐ CSALÁDOKON

Mikor pedig ezek kezdenek meglenni, nézzetek fel és emeljétek fel a ti fejeteket; mert elközelgett a ti váltságtok. Luk

A Graduálénekek és a heti énekek

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje.

Hallottalak sírni téged

Zsolozsma a HAKK-on Július 20. szerda, ESTI DICSÉRET

NYÁRIDICSŐÍTŐISKOLA július Debrecen KOTTAFÜZET Belső használatra!

TE VAGY AZ URAM, SZENT VAGY

2018. jún.10. évközi 10. vas. 23.

Nagymarosi Ifjúsági Találkozó

Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

Zengjünk dalt az Úrnak

Hívek: Uram segíts meg engem. (mindenki mélyen meghajolva)

Az igazi szolgálat kizárólag a Szent Szellem ereje által lehet sikeres. Hét ok, amiért felkentnek kell lenned. 1. fejezet

Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK A BÉRMÁLÁSI SZENTMISÉBEN. (A változat)

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

ÉNEKEK A SZENTEKRŐL 285

AHOGY NÉZLEK TÉGED. A Királynak áldozok A Királynak áldozok Néki szolgálok

Nagy öröm. Textus: És lőn nagy öröm abban a városban. (ApCsel 8,8).

2015. Szűz Mária neve Római Katolikus Templom - Solymár. Gitáros misék énekei. Tartalom. 1 Szűz Mária neve Római Katolikus Templom - Solymár

Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam. 1n 14,6. Erre a szabadságra tett szabaddá minket Krisztus.

Refit REFORMÁTUS IFJÚSÁGI ISTENTISZTELET DALGYŰJTEMÉNY

1. Ígérd meg azt, hogy kezed kezemből vissza nem veszed, s szeretni fogsz akkor is amikor már én is vén leszek.

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése

V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.

Budapest-Külső-Kelenföldi Református Egyházközség 1115 Budapest, Ildikó tér 1. Ifjúsági Gitáros Füzet

KOCSÁR MIKLÓS. Dalok magyar költ k verseire

AZ ÚRVACSORA SÁKRAMENTUMA

ÁDVENTI GYERTYAGYÚJTÁS A CSALÁDBAN

boldog ember az, a kit az Isten megdorgál; azért a Mindenhatónak büntetését meg ne utáljad! (Jób 5:17)

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje.

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?

32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS

NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT

1. Sóhajtva vár Dallama: Én Istenem, Te légy velem Isten szent házába bémegyek 11.

HÉT ÜZENETED ÉRKEZETT! 7. ÜZENET A HŰSÉGES GYÜLEKEZETNEK

Átírás:

1. A forrásnál Pintér Béla Vamp: A, C # m/ #, F # m, C # m/ # Verse: A C # m/ # F # m Ha szólsz, megdobban a szív, kiszárad a száj, A/E E A Téged akar minden porcikám, egész lényem vágyik Rád! A C # m/ # F # m A/E Úgy, mint egy kisfiú, ki várja apja mit hozott egy hosszú út után E A Odarohanok hozzád. A E Hm E A forrásnál szívem inni kér, élő víz fakad, s ömlik rám. A E Hm E A forrásnál lelkünk összeér, s újra az vagyok, akinek álmodtál! A F # m E A Élő Kútfő, Áldott Jézus, forrásunk Te vagy! A F # m E A Minden élet, minden áldás Belőled fakad. Nyári icsőítő Iskola 2012. Belső használatra! 27

2. A himnusz Jake Hamilton-Jesus Culture The Anthem (ford.: Kerekes Ernő) Vamp: Hm,,, A Hm Hallgatom a Király lépteit A Lelkem hívó szívveréseit Hm Megmentett a sötét fogságból A Hallom, hogy a Szellem hozzám szól. (Így szól) Hm Ébredj fel Most fénylened kell A Ezért élsz, a te időd jött el Coda: Hm Vár a királyság Vár a szabadság Hm Vár az elhívás A történelem-formálás Hm,,, A, Hm Változzon át a Föld! Hallgatom a mennydörgés zaját Hirdetem a feltámadt Királyt Láncokat és falakat zúz szét Várom már a kürtje zengését Hm Ez a himnusz, ez a nemzedékünk Rázz fel Atyánk, rázd fel népünk Teutánad vágyunk A Mert megragadtál 28 Nyári icsőítő Iskola 2012. Belső használatra!

3. Aki győz Lovas Judit Vamp:, Em, C Vere1: / C Hatalmas vagy Istenem, Jézus, Trónod minden fölött áll. Kegyelmed oly jó nekem, Jézus, Bárhol legyek rám talál. Am C Ha a hajnalnak szárnyaira kelnék, ott is elér kezed Am C Ha a Seolban ágyat vetnék, én Előtted leszek. Am C Mert erős karral tartasz engem, keskeny úton vezetsz, C Ahol az ígéret szól: C Aki győz, örökségül nyer mindent. Megvizsgáltál én Uram, Jézus, Minden utam ismered. A számon sincs még a szó, Jézus, Már érted beszédemet. Em,, C Nyári icsőítő Iskola 2012. Belső használatra! 29

4. Aki szereti Őt Planetshakers et up (ford.: Prazsák Csilla és László) Vamp: m, Es, C, B Verse: m Es C sus4 B Minden lélegzetem dicsérjen, Minden mozdulatom Minden, ami vagyok, dicsérjen Mert a Tied vagyok Pre m m 2 m sus4 Együtt felállunk egy szívvel és most Es Cm m sus4 Együtt kiáltjuk, hogy Jézus az Úr! m B F C/E Aki szereti Őt, az mind áldja! Aki szereti Őt, mind imádja! Aki szereti Őt, keljen fel és Es F Áldja nevét! Közj1.:, Es, F, Érted sus4 Odaadok mindent Érted, sus4 Élek minden percben Es Érted, F Odaadok mindent Érted. Ohoh 30 Nyári icsőítő Iskola 2012. Belső használatra!

5. Beragyog a fény Folk Iván m 7 B maj 9 C Borús az ég, de távol C sus4 m 7 jól látszik már a fény Hideg a szél, de a szívem olyan forró, Érted ég Vakít a por, de látok, Sodor a szenvedély Jön a sötét, C e Benned az otthonom B, B 7, B, B 7, B, B 7 C sus4, C, C sus4, C, C sus4, C Chorus1: F maj Beragyog a fény B maj F maj B maj Pezseg az élet Fmaj Bmaj Rohanok én m 7 C/E Tehozzád Jézus F m 7 Áldalak, csak Téged imádlak! Te vagy a kéz, ami megtart a mélyből felemel Te vagy a szív, ami érez és értem dobban meg Te vagy a pajzs, ami megvéd elrejti életem Te vagy erőm, te vagy az énekem! Chorus2: Beragyog a fény Pezseg az élet Nyílik az ég Többé nem félek. Nyári icsőítő Iskola 2012. Belső használatra! 31

6. Bízz az Úrban yárfás István m 9 13 m 9 Bízz az Úrban, Istenedben, C 13 7 F maj A 7#9#5 Aki megerősít! Óóó m 9 13 m 9 Bízz az Úrban, Istenedben, 9 B/C Es maj 7#9#5 Egyedül Benne bízz, 9 9 maj B/C es maj Csakis egyedül Benne bízz! Verse: m 9 13 m 9 13 Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, m 9 13 m 9 13 Megtántorodnak a legkülönbek is. m 9 13 m 9 13 Elfáradnak a vének, róluk is szól ez az ének, m 9 13 m 9 m 9 esm 9 Megtántorodnak a legkülönbek is. Cm 9 F 13 Cm 9 F 13 e akik az Úrban bíznak, erejük megújul, 9 B maj Es 13 Eo 11 A 7#9#5 A 7b9#5 Szárnyra kel - nek, mint a saskeselyűk. 7 m m maj Futnak, és nem lankadnak, m 7 m 6 Járnak, és nem fáradnak el. B 13 A 7#9#5 m 9 A 7#9#5 Óóó, bízz az Úrban! 32 Nyári icsőítő Iskola 2012. Belső használatra!

7. Égi zápor Worth ying For Spirit of od (ford.: Hunyadi Tamás) Vamp: m, /F#, F, C/E, Es, F, m, Cm, Verse: m /F # F C/E Szent vagy Istenünk Es F Lelkeddel áztass el m Cm Erőd áradjon le ránk. m Es Szent Szellem jöjj, mint zúgó szél, B m Ébreszd fel szívem, szomjazlak Téged Közj.: m, /F #, F, C/E m F/A Égi szél hozd el a záport, B F/A Tüzed áraszd ránk, hullj ránk! Nyári icsőítő Iskola 2012. Belső használatra! 33

8. Én most felkelek Lakatos Péter Vamp: A, A,, A, C,, E,, C, A, Am C Mikor körül vesz a sötétség Am C És elhagyna minden reménység F Tudom, a fényed felragyog /H Am És az éjszaka már nem boríthat el Szívembe rejtem a beszéded Hogy ne vétkezzek Ellened Áldó kezed felettem Így a szívem már nem tévedhet el F m /H Nézz le rám és vezess ösvényeden! C m Én most felkelek, hogy dicsőséged rajtam ragyogjon Am C/E Remeg a szívem és ámulok, ahogy csodáid látom m Am Rajtam feltámad az Úr, s a sötétségen túl F Am Az Ő dicsősége rajtam felragyog F F Az Ő dicsősége rajtam felragyog itárszóló: m, Am, /H, F, m, Am, /H F C Az Ő dicsősége rajtam felragyog 34 Nyári icsőítő Iskola 2012. Belső használatra!

9. Erőssé teszel Szabó Balázs Vamp:, C, Em, Em Már az idők előtt is gondoltál rám, Am 7 maj Rólam is egy csodát álmodtál. Em Elterveztél mindenféle jót az életemről: Am 7 maj Életedet adtad nekem örökségül. C Szeretek Veled élni Am C/ Szeretlek Téged dicsérni C Erőssé teszel, (újra) tágas térre vezeted lábam, Am 7 C/ Benned bízom, biztos sziklán állok! Örök hűséggel szeretsz engem C Am C/ Rám minden áldás fentről jön, a Mennyből, Tőled Új erőt és békességet Nálad nyerek, Jót teszel azzal, aki Téged szeret! Életemnek minden napján mellettem vagy, Szerelmed féltőn átölel, engem el nem hagysz. Szeretek Veled élni, Szeretlek Téged dicsérni. Közj.:, C, Em, C Benned bízom, ezért soha nem vallok szégyent Em Reménységem szerint egy nap meglátlak Téged. C És amíg elérkezik végül majd az a nagy nap, Em Kezeimet felemelve magasztallak. Nyári icsőítő Iskola 2012. Belső használatra! 35

10. yere te is Ken Reynolds oes anybody here (ford.: yárfás István) Verse: F m 7 Am 7 m 7 yere te is velünk az Úr színe elé, m 7 C/E C Jöjj Hozzá, téged vár! F m 7 Am 7(b5) 7#9#5 yere te is essünk lábai elé, m 7 9 /H B 6 /C m 7 Az ajtó nyit va áll. Közj.: (m 7 ), m 7, B maj 9, B/C, C #o, m 7, m 7, B maj 9 m 7 9 /H B 6 /C F Az ajtó nyit va áll. (F) C C/E B/ C/E F Zengjünk há - lát a hatalmas Istennek! C/E C B/ C/E F Minden ál - dás egyedül Őt illeti meg. C/E C A 7(b9) /E A 7(b9) m Jé - zus, leborulunk trónodnál, m 7 9 /H B/C m 7 Néped csak Té - ged imád. m 7 9 /H B/C F Néped csak Té - ged imád. m 7 9 /H B/C m 13(#11) Néped csak Té - ged imád, m 7 Em 11 A 7(b9) m 7 13(#11) Néped csak Té - ged imád, m 7 9 /H B/C m 7 Néped csak Té - ged imád. (m 7 ), m 7, B maj 9, B/C, C #o, m 7, m 7, B maj 9 36 Nyári icsőítő Iskola 2012. Belső használatra!

11. Hatalmad határtalan obner Illés Verse: E E+ C # m 7 A Seregek Ura, hatalmad határtalan, csak te vagy Mindenható, Fenn a mennyben, angyalok zengik szentséged, irgalmas vagy és jó. Pre-chorus: F # m H C # m H A Mi mást tehetnénk, leborulunk előtted, és a Mennyel együtt megvalljuk, F # m H A/C # H/ # E Hozzád hasonló nincs és nem is lesz, méltó vagy hogy magasztaljunk. A Imádunk igazságban. H F # /A # Imádunk szellemben, A F #7 Imádunk szabadságban, A H E Imádunk Istenünk és Megváltónk. #7 Nyári icsőítő Iskola 2012. Belső használatra! 37

12. Hiszem Jesus Culture: I still believe (ford.: Lovas Judit) Vamp: Am 7, C 2,, /F # C 2 Véred megnyitja szemem épp most. C 2 Véred átkokat tör meg épp most. Am 7 C 2 Véred gyógyít, felépít épp most. /F # Véred láncokat szakít épp most. Férfi vezetőének esetén: m 7, F 2, C, /H Am 7, /H, C, sus4 Am 7 C 2 És én ma is hiszem, Hogy Benned nincs változás, /F # Ugyanaz vagy mindörökké. Am 7 C 2 És én ma is hiszem, /F # Hogy a Te szent véred elég nekem. Véred megtört szívekre hull épp most. Véred segít megbocsátanom - épp most. Véred értelmem mossa át épp most. Véred adhat feltámadást épp most. Em Te vagy Isten a Mennyben, 2 /F # Úr minden felett. A bűn törtvénye helyett A sus A szabadság! 38 Nyári icsőítő Iskola 2012. Belső használatra!

13. Hűséges Chris Tomlin Faithful (ford.: Prekopa Ildikó) Vamp: Am,, F, m 7/4 Am /H C F Hű - sé - ges, örökké hűséges, Oltalma az árvákak, Megtartasz, ha senki nincs mellettem, m 7/4 7 C Hűséges Isten. Hűséges, örökké hűséges, yógyító a sebzettnek, Megvédesz gyengén, sérülten Hűséges Isten. F C Éneklek, a teremtő, megtartó Istennek F C Uralmad, szerelmed soha nem múlik el. F Am F Megvéd engem a Te hatalmas neved, m 7/4 7 Am,, F, m 7/4 Hűséges Isten. m 7/4 7 C, C sus4, C Hűséges Isten. Verse3: Hűséges, örökké hűséges, Védelme a megtörtnek, Felemelsz és megtartod néped, Hűséges Isten. C C/E F Velem vagy, (velem vagy) lelkem minden vágyában (mindenkor) C C/E F Velem vagy, (velem vagy) biztos horgonyom, támaszom (mindenkor), Am F Velem vagy, (velem vagy) mikor árnyas völgyben járok, m 7/4 7 C Hűséges Isten Nyári icsőítő Iskola 2012. Belső használatra! 39

14. Jelenléted Mennyország Micah Massey - Your Presence is Heaven to Me (ford.: Kovács Edgár) m E b B b Nincsen más Uram olyan, mint Te Csodás fenség szerelmed végtelen A világban nem ér fel Veled senki sem Jézus szomjúságom csillapítsd bennem. F E b B b Jelenléted a Mennyország nekem. Szívem kincse életem értelme yenge bensőm várja kegyelmed Megváltója régi életemnek Tiéd lettem most már örökre. m F Ó Jézus, ójézus! E b Jelenléted a Menny nekem. B b, m, E b, B b B b Verse3: Minden nap itt a földön várok Rád Míg szemeim arcod fényét meglátják A világban nem ér fel Veled senki sem Jézus szomjúságom csillapítsd bennem. 40 Nyári icsőítő Iskola 2012. Belső használatra!

15. Királyok Királya urkó Theofil Vamp: Em, 7, C maj, H 7#5 Em Királyok Királya, hűséges Istenem Am 7 Mit hozhatnék Eléd, hogy hódoljak Neked Am/F # H 7 A világ összes kincse semmi Előtted Em H 7#5 e mégis figyelsz rám, ahogy dicsérem Neved. Te vagy a szikla, ami mindörökké áll Örömben, bajban szívem csak Hozzád kiállt Ha hívlak válaszolsz, nem fordulsz el soha Amit ígértél, mindig megtartod Uram. C maj H 7 Em 7 7 Áldott a Fenséges, áldott a Szabadító C maj H 7 B (b7) Am 7 H 75# Áldott a Hűséges, áldott a Megváltó. Nyári icsőítő Iskola 2012. Belső használatra! 41

16. Megváltottak Jill McCloghry We the Redeemed (ford.: Mike Mária) Vamp:, A, /F #, Hm,, A, 9 add Hm 7 Nincs más ilyen szeretet, amit Te adtál nekem 9 A sus4 add Egy új életbe fogadtál, így megismertem szerelmed Örökké Tiéd vagyok, már minden nap Veled járok Nincsen nagyobb szeretet; Te vagy az Út és Élet Pre A A megváltottak hangja ez, dicső Király Hozzád zeng; /F # Hm Te vagy reményünk A A megváltottak hangja ez, dicső Király Hozzád zeng A icsőséges, Egyetlen, megváltottál minket Hm 7 A Tisztesség és hatalom Megmentőnknek Em 7 Hm 7 Te vagy a válasz, Te vagy a válasz. Verse3: Hatalommal jössz, tűzzel, míg felemeljük Nevedet A szentek együtt dalolnak: Tisztesség a Királynak! Közj.: Hm, /F #, Coda: Hm 7 /F # Hű Megváltónk halld, hogy zengjük: Jó és szent vagy, jó és szent vagy! 42 Nyári icsőítő Iskola 2012. Belső használatra!

17. Nem akarok többé mást Czibulya Ádám, obner Illés Vamp: A, A, A, A, E sus4 / # Verse: F # m Amikor a szívem fáj, Te vagy a vigaszom. A A börtön mélyén is Te vagy dalom. F # m Amikor az élet szép, Te vagy a boldogság, A Beszéded élet és igazság. F # m E Hm 9 Jöjj közel hozzám, kérlek, ölelj át, F # m E Hm 9 Mint az őrök a hajnalt, úgy várok Rád. A E/ # Nem akarok többé mást, Rajtad kívül, F # m Nem akarok többé mást, csak Téged. A E/ # A szívem a mélyből Hozzád kiált Jézus, F # m Áraszd rám Szellemed! Nyári icsőítő Iskola 2012. Belső használatra! 43

18. Ő nem ereszt el Matt Redman You never let go (ford.: Kerekes Ernő) H Körülvesz a völgy, hol a halál Sötét árnyékot vet E (add2) / # e szeretete őriz és véd H (add2) Fölkavar és zúg a vad vihar A szívemben bent E (add2) / # Ő velem van és ennyi elég H (add2) Pre # m 7 F # émonhad sem ré é - mít Ha Isten karja érint S ha Isten karja érint F # Mitől félnék hát? E Kitől félnék hát? H (add2) Közeleg a fény, amely betölt, Ha célba érek. A dicsőséges tündöklő fény, Közeleg a nap, mikor vége. Minden szenvedésnek, S már egyre jobban ismerem én. H (add2) Közeleg a fény, amely betölt, Ha célba érek. # m 7 Közeleg a nap, mikor vége, Minden szenvedésnek. F # sus4 Addig is áldom, E (add2) H (add2) E sus4 (add2) Istenem áldom. H (add2) Ő nem, nem ereszt el Sima út vagy sártenger # m 7 Ő nem, nem ereszt el Völgybe le vagy hegyre fel F # sus4 Ő nem, nem ereszt el E (add2) Nem, nem ereszt engem (már) el H (add2), F # sus4, E (add2) 44 Nyári icsőítő Iskola 2012. Belső használatra!

19. Szívem szabad már Worth ying For Freedom Is Rising (ford.: Hunyadi Tamás) Vamp: m, F, B, Am, m, F, C m F B Am Ó - ó - ó, Ő tett szabaddá, Ó - ó - ó, szívem szabad már. Ó - ó - ó, széttépve minden lánc Ő tett szabaddá! m, F, B, Am // m //, E, F,, A, B,, C m m/f B Am Szeretet, mi megtörhetetlen, Tűzláng, mi táplálja lelkem. Élet, ha bensőm erőtlen, Új remény a megtört szíveknek. Pre m Am B C Ingyen kaptam; és most el kell mondjam: Ő a gyógyír minden sebemre, Megtart és éltet szerelme. Jósága újjáteremtett, Vére üdvösséget szerzett! m m, F, m, F, m, F, m, F Szívünk csak Nálad lesz szabad, Nem szégyelljük országodat! Szűnjön meg minden sötétség, m Am Am/E Úgy vágyunk rá, hogy értsék: hit nélkül nincs reménység! Nyári icsőítő Iskola 2012. Belső használatra! 45

20. Szívemben élsz Farkasné László Enikő, enharmony Vamp: m, E/F, B maj F m Jöhetnek viharok vagy háborgó tengerek F/A B maj Szívemben nincs félelem F m A pusztában velem vagy és vigyázod léptemet F/A B maj Szerető lelked vezet. F C sus4 C icsérünk Téged, mert méltó vagy rá, m C sus4 C C #o Imádunk Téged, szükségünk van Rád. 7/11 m m maj icső vagy, hűséges, kegyelmes, jóságos, m 9 A 9b/5# B maj Örökké tart királyságod m (Vamp) A szívemben élsz. A kereszten meghaltál, hogy életet nyerhessünk, Örökké tartó jövőt. Angyali kórus zeng, hozsannát zengedez, Magasztalnak szüntelen. m C sus4 B maj A szívemben é é - élsz. m C sus4 F A szívemben é é - élsz. m C sus4 F m A szívemben é é - élsz. m C sus4 F A szívemben é é - élsz. m C sus4 F C B A szívemben é é - élsz. 46 Nyári icsőítő Iskola 2012. Belső használatra!

21. Úr Jézus Pintér Béla Vamp: A maj 7, maj 7, F # m 7, maj 7 Verse: 7 7 A maj maj F # m 7 Hadd zengjek új dalt szívemből, el nem múló szerelmedről, maj 7 A maj 7 Amihez hasonlót még nem láttam, kerestem, de sehol nem találtam. 7 maj F # m 7 Hadd zengjek új dicséretet, mert elvetted minden vétkemet 7 maj A múltamra nem emlékszel többé, csak áldalak örökkön-örökké. A C # m 7 (add2) F # m C # m/e Úr Jézus, Királyom, Istenem véred folyt ér - tem. A C # m 7 Hm 7 7 maj E Úr Jézus, Megváltóm, szerelmesem csodállak Té - ged! E Elrejtettél kegyelmedbe, senki nem ragad ki onnan E Célt adtál az életemnek, tudom, szíved értem dobban Nyári icsőítő Iskola 2012. Belső használatra! 47

22. Út a lehetetlenen át Horváth Balázs Vamp: E, H,, (add2) E E (add2) / E/C # (add2) Él az Úr, aki kihozta népét Egyiptom földjéről, E E (add2) / E/C # C (add2) /H Él az Úr, aki a tengert kettészelte övéi előtt. A 7 /H A 7 /H Elküldte előttük angyalát, száraz lábbal keltek át, ó. E E (add2) / E/C # (add2) Él az Úr, aki a mennyből elhozta hozzánk a szabadulást, E E (add2) / E/C # C (add2) /H Neve miénk, hogy felemeljük, mint Mózes egykor a pál cá - ját. A 7 /H A 7 /H És mikor az ellenség körülzár, mint Izraelt a tenger partjánál, C (add2) A/H E, Hm,, (add2) Segítségül hívom nevét, és az Úr leszáll! A 7 /H A 7 /H És mikor az ellenség körülzár, mint Izraelt a tenger partjánál, C (add2) A/H E, Hm,, (add2) Hívd segítségül nevét, és az Úr leszáll! Bridge instrumental: Em 7 /A, F #7 /H, Em 7 /C, H (add4) /, ( #, E, F) Verse3: F F (add2) /Es F/ Es (add2) Velünk az Úr Szelleme mindig, nappal füst, éjjel tűzoszlop, F F (add2) /Es F/ es (add2) As/C Vezet az Úr, de néha nem értjük, hogy miért ilyen nehéz utakon. B 7 As/C B 7 As/C S ha nincs már emberi megoldás, s a problémák serege körülzár, es (add2) B/C F, Cm, As, Es (add2) Emlékszem: van egy út a tengeren át! B 7 As/C B 7 As/C S ha nincs már emberi megoldás, s a problémák serege körülzár, es (add2) B/C F, Cm, As, Es (add2) Emlékezz: van egy út a tengeren át! 48 Nyári icsőítő Iskola 2012. Belső használatra!

B 7 As/C 7 B 7 As/C 7 Van egy út (van egy út), mindig van egy út (van egy út), es (add2) B/C F, Cm, As, Es (add2) Tudom, hogy van egy út (Istennél van egy út) a tengeren át! B 7 As/C 7 B 7 As/C 7 Van egy út (van egy út), mindig van egy út (van egy út), es (add2) B/C F, Cm, As, Es (add2) Hiszem, hogy van egy út (Istennél van egy út) a lehetetlenen át! Fm 7 /B m 7 /C Kinyújtom a karom a tenger felé, megvallom hittel Jézus nevét: Fm 7 /es C (add4) /Es Elindulok az ígéret földje felé! Fm 7 /B m 7 /C Nyújtsd ki a karod a tenger felé, valld meg hittel Jézus nevét: Fm 7 /es C (add4) /Es Kettéválik a víz, mikor belelépsz. Nyári icsőítő Iskola 2012. Belső használatra! 49