IV. HELLÉNIZMUS ÉS A ZSIDÓSÁG A keresztény történészek által intertestamentális kornak nevezett csaknem 400 év egyaránt óriási jelentőséggel bír a keresztény vallás és az ún. rabbinikus judaizmus kialakulása szempontjából. Ebben az időszakban olyan események történtek Palesztinában és a környező államokban, melyeknek hatása mindkét vallási irányzat alakulására meghatározó volt. Az eddigiekben áttekintettem a környezetet, a továbbiakban a zsidó népre koncentrálok, melynek tagjai ebben az időszakban nem csak az ősi földön erec Jiszraelben hanem a diaszpórában 1 is nagy számban éltek. A tudósok többségének 2 véleménye szerint ebben a korszakban a zsidóság nagyobbik része a diaszpórában található, hiszen eltekintve Jeruzsálem és közvetlen meglehetősen kicsiny területű környezetétől a zsidók nem tartoztak egy államközösségbe, hanem Palesztina és a többi hellénisztikus birodalom területén szétszóródva éltek. A korábbi zsidó állam területén ebben az időszakban együtt éltek zsidók, föníciaiak, samaritánusok, edómiak és nabateusok, makedónok és görögök. Még a makkabeusi háborúk kezdetén is az volt a helyzet, hogy a zsidóság csak Júdeában tudta magát >>otthon<<, egyebütt palesztinai területen is diaszpórában érezte magát. 3 IV. 1. Gazdasági élet Jeruzsálemben és környékén Ahogyan azt a korábbiakban láttuk, Koilé-Szíria 4 a Kr.e. III. században (Kr.e. 204- ig) a Ptolemaioszok Egyiptomának északi tartománya volt. Élén katonai kormányzó (sztratégosz) állt, de a gazdasági ügyeket, a pénzügyi (adó) igazgatást gazdasági főtisztviselő (oikonomosz) irányította. 5 A tartomány stratégiai jelentőségét mutatja, hogy mindenfelé egyiptomi helyőrség és zsoldoskatonaság tartózkodott. 6 Ahogyan azt korábban láttuk, a terület folyamatos ütközőzónát jelentett a Ptolemaioszok és a Szeleukidák háborúiban, birtoklását mindkét uralkodócsalád nagyon fontosnak tartotta. A terület azonban nem csak stratégiai, hanem gazdasági jelentőséggel is bírt. A Ptolemaioszok alatt ugyanúgy, mint Egyiptomban az ország minden földje a király tulajdonában volt, a városok és a földművelők földjeiket csak használatra kapták meg a mindenkori uralkodótól. A területhez tartozó kikötővárosok fontos átrakóállomások voltak 1 A szó jelentése: más vallású népek között, szétszóratásban élők közössége. 2 Ezt a nézetet képviseli pl. D. S. Drussel; M. Hengel, Kovács Károly; E. Ferguson; J. Allerhand, M. C. Tenney. 3 Kovács Károly: Hellénizmus, Róma, zsidóság 270. o. 4 Annak a területnek hivatalos elnevezése ebben az időszakban, amelyhez Jeruzsálem és környéke is tartozott 5 Komoróczy Géza: Júdea története a hellénisztikus korban 1. o. 6 pl. Jeruzsálem, Bét-Seán, Amman, etc. 56
a fűszernövények szállítási útvonalán. A Ptolemaioszok tengeri hatalmának hajóflottájának az alapanyagát Libanon erdei biztosították. A Zenon-papiruszok 7 tanúsága szerint a terület jelentős gabonaimportőrnek számított különösen ha Egyiptomban rossz volt a termés, ezen kívül a galileai bor is igen jó hírnévnek örvendett. A bor minősége olyan kiváló, hogy az Égei-tenger vidékéről igen nagy mennyiségben importált bortól már nem is lehet megkülönböztetni olvasható egy korabeli papiruszon. 8 További fontos exportárut jelentett az olívaolaj, mely a görögök számára nélkülözhetetlen termék volt, és Egyiptomban csak nagyon kevés olajfa volt található. Mind a gabona, mind a bor és az olaj esetében a kereskedelem szigorú állami felügyelet alá tartozott, mivel a királyi monopólium részét képezte. Az ellentételezést Egyiptomból többnyire kézműves-termékek jelentették: papirusz, üveg, kerámia és finom lenszövet formájában. Később, amikor a palesztinai gazdagabb réteg kialakult, ezek a termékek kiegészültek a drága, művészi kivitelezésű luxuscikkekkel is. Palesztina és Fönícia földrajzi elhelyezkedése miatt már korábban is jelentős szerepet játszott a tranzitkereskedelemben, közvetítőként lépve fel Egyiptom és Arábia, Mezopotámia és a Földközi-tengeri kereskedelem számára. A Zenon-papiruszok egyike tanúskodik arról, hogy a vámkezelt áruk hosszú sora származott Kisázsiából ill. görög földről. 9 Az ókori dokumentumok tanúsítják azt is (a felsorolt nevek alapján), hogy az érintett területeken, kereskedelmi központokban mint pl. Rhodosz vagy Delosz nem csak görög és föníciai, hanem nagy számban palesztinai - zsidó kereskedők is dolgoztak 10. A palesztinai gazdaság/kereskedelem ebben a korszakban tapasztalható fellendülésének másik jele a gazdag fémpénz leletállomány, melyet a vizsgált területen a régészeti feltárások napvilágra hoztak. A különböző korszakok rétegeinek tanúsága szerint a II. Ptolemaiosz által vert fémpénzek mennyisége körülbelül négy-ötszöröse az I. Ptolemaiosz korszakából előkerültekének, és körülbelül nyolcszorosa a korábbi (Babiloni és Perzsa Birodalom, ill. Nagy Sándor uralma alatti) korokból származó pénzérmék mennyiségének. II. Ptolemaiosz Philadelphos uralma utáni időkben az érmeszám ismét drasztikusan csökken, ami azt mutatja, hogy az erősödő adóterhek és a szíriai háborúk hatására a korábban oly virágzó kereskedelem a térségben visszaesett. A későbbi rétegekben eltűnnek 7 Az egyiptomi Fáijumban találták meg II. Ptolemaiosz gazdasági főtisztviselőjének, Apollóniosznak a levéltárát A mintegy 2.000 papirusz közül cca. 40 db egy bizonyos Zenon adófelügyelőtől származik, aki Koilé-Szíriában munkálkodott. Ezekből a papiruszokból gazdag információkat nyertek a kutatók a korabeli Palesztina gazdasági és társadalmi életére vonatkozóan. 8 Martin Hengel: Judentum und Hellenismus 76. o. 9 Martin Hengel i.m. 82. o. 10 Martin Hengel i.m. 83. o. 57
a ptolemaioszi pénzérmék, és megjelennek a szeleukida uralkodóház által vert fémpénzek amikor a terület a Szeleukida Birodalom fennhatósága alá kerül. A csúcsot IV. Antiokhosz Epiphanes jelentette, az általa veretett pénzérmék mennyisége még a II. Ptolemaiosz korszakából találtakat is meghaladja. Azonban ezek az érmék főleg a gyakran átvonuló, ill. a területen állomásozó, a makkabeusok ellen harcoló katonák által kerültek Palesztinába. Ezt támasztja alá, hogy a pénzérmék tömege a katonai helyőrségekben és környékén került elő. Összességében azonban elmondható, hogy a vert pénzek használata II. Ptolemaiosz idejében vált általánossá és a kereskedelem e korszakban megfigyelhető virágzását mutatja. 11 II. Ptolemaiosz időszakában a palesztinai területek minél jobb hasznosítása érdekében a mezőgazdasági termelésben új növényeket honosítottak meg pl. Jerikó környékén és Éngedi oázisában balzsamültetvényeket telepítettek; és új módszereket kezdtek alkalmazni. A hegyoldalakon teraszos földművelés folyt, a jobb termés elérése érdekében az öntözéses gazdálkodást is bevezették. Tanúsítja ezt a Prédikátor könyvének néhány verse 12, Jézus, Sírák fia könyve 13 és Josephus Flavius leírása is. A mesterséges öntözés hatására a kedvező klímájú területeken pl. a Jordán-völgyében évente két aratás is lehetségessé vált. A másik fellendülő, iparosodó terület a halászat volt. Egy korabeli papirusz tanúsága szerint a Genezáreti-tó partján királyi engedéllyel halászati szövetkezet működött. 14 A gazdasági életben műszaki fejlesztések is megfigyelhetőek, ezt támasztják alá az ebből a korszakból származó, régészek által feltárt, minőségileg jobb olaj- és borprések, malmok és vízemelő kerekek, valamint a takaróeke megjelenése. Végül megemlítem még az építmények tanúságtételét. A korból származó, kiváló minőségű utak, és a romjaikban is szép épületek, épületmaradványok bizonyítják, hogy ez az iparág is virágzott a ptolemaioszi uralom alatt. Külön említést érdemel Jeruzsálem idegenforgalma. Jeruzsálem nehezen megközelíthető, magas hegytetőn feküdt, a főútvonalaktól viszonylag távol. Mégis a templom okozta központi jellege miatt a városnak jelentős ipara és kereskedelme volt, melyet főleg az idegenforgalom tartott fenn. Az ünnepekre ugyanis óriási tömegek zarándokoltak el a templomba, nem csak Palesztinából, hanem az akkori világ minden táján élő zsidók közül 11 Martin Hengel: Judentum und Hellenismus 84-85. o. 12 Nagyszerű dolgokat alkottam: házakat építettem, szőlőket ültettem, kerteket és ligeteket létesítettem, és beültettem azokat mindenféle gyümölcsfával. Csináltattam víztárolókat, hogy öntözni lehessen belőlük az erdőben sarjadó fákat. (Préd 2:4-6) 13 JSírák 24:30 kk 14 Martin Hengel i.m. 91. o. 58
is sokan. De a zsidók mellett megjelentek az istenfélők 15 és más érdeklődő, vagy csak kíváncsi pogányok is. Fontos információkat ad erre nézve az Apostolok cselekedetei második részében található felsorolás. 16 Óvatos becslések szerint a páskaünnep alkalmával legalább 180 ezer embernek kellett lennie a városban, és ebből kb. 55 ezer lehetett az őslakos. 17 Mivel a tized egy részét az ún. >>második tizedet<< Jeruzsálemben kellett elkölteni, azért az ünnepi zarándokok egyúttal gazdaságilag is igen nagy forgalmat biztosítottak Jeruzsálemnek. Mindezek a körülmények bőségesen kárpótolták Jeruzsálemet egyébként elég mostoha gazdasági helyzetéért. 18 Összefoglalva megállapítható, hogy Palesztinában éppúgy, mint Egyiptomban, a mezőgazdasági és ipari termelés ebben a korszakban fellendült, ami a ptolemaioszok kiváló gazdaságpolitikájának, és a hosszú (csaknem 100 éves) békés időszaknak volt köszönhető. A második századtól kezdődően a gazdasági fellendülés megtört. III. Antiokhosz uralkodása alatt háború dúlta fel a területet, melynek során Koilé-Szíria a Szeleukida Birodalom fennhatósága alá került. A szeleukidák uralma megnyomorító adóterheket jelentett a palesztinai zsidóság számára (is). A gazdasági elnyomás mellett a megerősödő elgörögösítést célzó intézkedések végül a makkabeus felkeléshez, és annak nyomán a politikai függetlenség kivívásához vezettek. Mindez nem kedvezett a gazdaság fejlődésének. A háború és a függetlenségért vívott harcok során több virágzó település elpusztult, elnéptelenedett. Az elszegényedő és állandó katonai átvonulásoktól rettegő nép egy része kivándorolt a birodalom békésebb tájaira. A makkabeus-harcok után megszülető új, független zsidó állam politikailag és gazdaságilag is elszigetelődött, belső harcok dúlták fel békéjét, így a Kr.e. II-I. században további hanyatlás figyelhető meg a gazdasági életben. Újabb fellendülést a Római Birodalom, az egységes világ, a Pax Romana (Róma békéje) hozott a palesztinai zsidóság gazdasági életében. IV. 2. A diaszpórai zsidóság életének alakulása Ahogyan a bevezetőben említettem, a zsidóság nagy része ebben az időszakban a diaszpórában élt. Jeruzsálem Kr.e. 586-ban történő elfoglalása és lerombolása után a zsidók két területre kerültek nagyobb számban. Egy részük még a város eleste előtt elme- 15 Olyan pogányok, akik részt vettek az istentiszteleteken, követték a zsidó törvényeket, de nem vetették alá magukat a körülmetélkedésnek és nem részesültek prozelita bemerítésben sem. 16 pártusok, médek és elámiták, és akik Mezopotámiában laknak, vagy Júdeában és Kappadóciában, Pontuszban és Ázsiában, Frígiában és Pamfíliában, Egyiptomban és Líbia vidékén, amely Ciréné mellett van, és a római jövevények, zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok: halljuk, amint a mi nyelvünkön beszélnek az Isten felséges dolgairól. ApCsel 2:9-11 17 Kovács Károly: Hellénizmus, Róma, zsidóság 336. o. 18 Kovács Károly i.m. 337. o. 59
nekült és Egyiptomban 19 telepedett le. Kényszerű emigránsként az idős Jeremiás próféta is közöttük volt. Egyiptomban nagy zsidó kolónia alakult ki, két központtal: a korábbi híradások (Kr.e. V. sz.) Elephantiné-szigetén élő zsidó katonai közösségről és az általuk épített templomról szólnak, a későbbiekben pedig Alexandria szerepel, ahol külön városrészük volt a zsidóknak. Jeruzsálem eleste után a hódítók az országban maradottakat fogságba vitték Babilóniába. Az ott élők félszabadok voltak, nem kaptak ugyan polgárjogot, de nem lettek rabszolgákká. Ahogyan erről a történelmi részben esett szó 20 Círusz rendelete után nem tért vissza minden zsidó Izrael földjére. Kisázsiában és Mezopotámiában is szép számmal éltek tehát a zsidó néphez tartozók, a Szeleukida Birodalom fővárosában, Antiókhiában is nagy lélekszámú zsidó közösségről tudunk. Azonban a visszatérő zsidók közül többen nem élvezhették sokáig a hazai tájakat. A perzsa-görög, ill. a diadokhoszok között folyó háborúk során a fiatal, erős férfiak egy részét besorozták katonának, mások pedig rabszolgasorba kerülve jutottak Szíriába, Egyiptomba, az Égei-tenger kikötővárosaiba, sőt görög földre is. A diaszpórában élő zsidók tehát katonák, rabszolgák, parasztok, kézművesek és kereskedők voltak. Ezek a zsidók hamarosan a hellénizmus befolyása alá kerültek. Egyre kevésbé használták anyanyelvüket, a hébert, helyette Szíriában az arám és a görög, Egyiptomban pedig a görög nyelv vált a mindennapi életben használhatóvá és használatossá számukra. Az asszimilálódás példájaként a korszakkal foglalkozó egyik legismertebb német kutató, Martin Hengel azt hozza fel, hogy a Kr.e. III. századból származó papiruszokon a zsidó származású katonák neveinek felsorolásában már csak cca. 25 százalék az eredeti semita név, a többi pedig görög, esetleg dupla nevük van: egyik semita, másik görög. 21 (Ugyanez a későbbi korokban is igaz, az Újszövetség legismertebb példája erre Saulus-Paulus, vagyis Pál apostol neve.) Ez a gyors hellenizálódás arra vezethető vissza, hogy ezek a zsidók (katonák, rabszolgák) nem zárt zsidó közösségekben, hanem más népek fiai közé keveredve éltek. Ezt az érvelést támasztja alá az, hogy a Kr.e. II. században, IV. Ptolemaiosz uralkodása alatt, amikor a zsidó katonai egységek iránti politikai bizalom megerősödött, és Alexandriában már külön kaszárnyákban élhettek, a névsorokban megnőtt az eredeti zsidó nevek aránya. Ehhez persze hozzájárult az is, hogy a zsidók 19 Ez az az ige, amely Jeremiáshoz szólt mindazokról a júdaiakról, akik Egyiptomba költöztek, és Migdólban, Tahpanhészban, Nófban és Patrósz földjén laktak: (Jer 44:1) 20 lásd a II.1. fejezetben leírtakat 21 Martin Hengel: Juden, Griechen und Barbaren 117. o. 60
sikeres függetlenségi harcai nem csak az erecieknek, hanem a diaszpórában élő zsidóknak is visszaadták önbizalmukat, önbecsülésüket, növelték nemzeti önérzetüket. A Szeleukida Birodalomban is szolgáltak zsidó katonák. A Makkabeusok második könyvének leírása szerint 22 pl. I. Antiokhosz Szótér a zsidó katonák segítségével győzött a gallok ellen vívott egyik csatában. Josephus Flavius pedig beszámol arról, hogy III. Antiokhosz Megas uralkodása idején, amikor Lydiában és Phrygiában lázadás tört ki, a király rendeletére 2.000 zsidó katonát családostól áttelepítettek ebbe a tartományba, hogy ott megbízható határőrként szolgáljanak, és a nyugalmat biztosítsák. 23 A katonák mellett nagy számban voltak jelen zsidó rabszolgák is ezekben a birodalmakban. Mindaddig, míg II. Ptolemaiosz Philadelphos Koilé-Szíria tartományból a félszabad parasztokkal folytatott rabszolga-kereskedelmet a mezőgazdasági munkaerő biztosítása érdekében megtiltotta, zsidó rabszolgák nagy számban kerültek külföldre, főleg Egyiptomba. Ez a királyi rendelet azonban csak korlátozta, de nem tudta teljesen megszüntetni a térségben folytatott rabszolga-kereskedelmet. A Zenon-papiruszok pl. nagy számban említenek Palesztina területén lévő falvakból származó rabszolgákat, akik az egyiptomi szőlőültetvényeken dolgoztak. A júdeai előkelők is elkövették azt a bűnt, hogy honfitársaikat rabszolgaként odaajándékozták egyiptomi főuraknak, vagy az uralkodónak. 24 Ugyanakkor a jobb élet reményében, vagy honfitársaik hívására az önkéntes kivándorlás is jellemző ebben a korszakban. Szabad kézművesek, ill. mezőgazdasági munkások vándoroltak ki főleg Egyiptomba, és a papiruszok tanúsága szerint különböző területeken találtak munkát. Aktív gazdasági tevékenységüket mutatja azon szerződések nagy száma, melyeket ebből a korból feltártak. 25 A zsidó munkásokat nagyon megbecsülték, mivel istenfélőnek, szavahihetőnek és megbízhatónak bizonyultak. 26 Alexandriában gazdag, tevékeny zsidó közösség élt. A főváros virágzásának fénykorában a lakosság kb. egyharmada elgörögösödött zsidó volt. Közülük a legtöbben az iparban dolgoztak: arany- és ezüstművesként, szövőmesterként és szőnyegkészítőként dolgoztak. De nagy számban voltak közöttük kereskedők, hajózási vállalkozók és nagyiparosok is. 27 22 továbbá a galaták ellen Babiloniában vívott csatára, ahol mindössze nyolcezer zsidó szállt harcba és négyezer macedóniai. Jóllehet a macedóniaiakat erősen szorongatták, a nyolcezer (zsidó) az ég segítségével százhúszezer férfit megsemmisített, és gazdag zsákmányra tett szert. 2Makk 8:20 A deuterokanonikus könyvekből vett idézeteket a Biblia (Szent István Társulat) szövege szerint közlöm. 23 Josephus Flavius: A zsidók története XII. 3. 73-74. o. 24 Martin Hengel: Juden, Griechen und Barbaren 120. o. 25 Ezek egy részében fontos kitételként szerepel, hogy a szerződő felek egyike szombaton nem végez semmiféle munkát, lásd: Martin Hengel: Juden, Griechen und Barbaren 122. o. 26 Martin Hengel i.m. 124. o. 27 Hahn István: A zsidó nép története 58. o. 61
Az alexandriai zsidók sokáig egyetértésben éltek görög-makedón és egyiptomi szomszédaikkal. A zsidó ifjúság alkalmazkodott a város szokásaihoz, megtanulta a görög nyelvet, a hébert és az arámit elhanyagolták, hamarosan teljesen el is felejtették. Mindez oda vezetett, hogy már a Tóra olvasását sem tudták követni a zsinagógában. Az alexandriai zsinagóga külföldön is híres volt nagyságáról és pompás berendezéséről. Erről a palotáról olvashatjuk a Jómában: 28 Ezt az épületet hatalmas bazilika módjára építették, benne oszlopcsarnok helyezkedik el egy másikon belül. Előfordult már, hogy kétszer annyi ember volt a belsejében, mint ahányan Egyiptomból kivonultak. Volt benne hetven arany szék is, a vének számának megfelelően 29 A Szeleukida Birodalom fővárosában, Antiókhiában is jelentős számban laktak zsidók. Róluk jóval kevesebb információ maradt meg az utókor számára, mint alexandriai kortársaikról. Tudjuk, hogy az ott élő zsidóknak a makedónokkal és görögökkel akik polgárjoggal bíró lakosságot jelentették egyenlő értékű kiváltságaik voltak. Josephus Flavius is beszámol arról, hogy Ázsia királyai megtisztelik a zsidókat és városaikban polgárjogot adnak nekik. 30 Ezen zsidók közül sokan szintén a kereskedelemben és a kézműiparban dolgoztak, nagy jólétre tettek szert és a város lakosságának igen befolyásos részét alkották. Sok zsidó élt Damaszkuszban: számuk itt is tízezrekre mehetett. 31 Az Apostolok cselekedeteiről írott könyv elbeszéléseiből pedig azt is tudjuk, hogy Kisázsia tartományaiban mindenütt voltak zsidók, Pál apostol minden városban találkozott velük, és zsinagógáikat az apostol felhasználta kiindulásul missziói szolgálata számára. 32 IV. 3. Politikai élet, pártok és szekták A perzsa kor utáni időszakban Júdea a helyi kormányzó fennhatósága alá tartozott. A kis városállam helyi vezetői Josephus Flavius leírása szerint a korábbi oligarchia után arisztokratikus alkotmányt vezettek be, az állam élén főpapok álltak mindaddig, míg a hasmóneusok utódai el nem nyerték a királyi méltóságot. 33 A JHWH-templom kultuszának középpontjában tehát a főpap állt, akinek helyzete a ptolemaidák uralma alatt szilárdult meg. A júdeai zsidó nép őt tekintette a legmagasabb rangú vezetőjének. A 28 A Jóma a Talmud egyik traktátusa; a Talmud (a héber szó jelentése: tan, tanulmány) pedig a zsidó tan Szentírás + szájhagyományos tan (értelmezés) gyűjteménye 29 Jacob Allerhand: A zsidóság története Ókor 90. o. 30 Josephus Flavius: A zsidók története XII. 3. 69. o. 31 Kovács Károly: Hellénizmus, Róma, zsidóság 381. o. 32 csak néhány példa: ApCsel 9:20; 13:5; 13:14; 14:1 33 Josephus Flavius i.m. XI. 4. 19. o. 62
tisztség dinasztikus jellegű volt: Áron, illetve utóda, Cádok Dávid király korának főpapja ágán öröklődött. Az elephantinéi papiruszok azt mutatják, hogy vallási ügyekben a főpap hatásköre a diaszpórára is kiterjedt. Ezsdrás és Nehémiás korától kezdve működött a főpap mellett a Nagy Gyülekezet, későbbi nevén a vének tanácsa, a főpap elnökletével. Eleinte idősebb, tekintélyesebb papok testülete volt ez, pontosan meg nem határozott tanácskozási, döntési, ítélkezési jogkörrel, melynek később szadduceusok, farizeusok és talán még világi személyek is tagjai lehettek. Ebből a testületből alakult ki a 70 főből (+ 1: a főpap) álló Szanhedrin, 34 mely a Kr.e. II. századtól a Kr.u. V. századig működött, és bírósági funkciót is gyakorolt. 35 A tanács tekintélyét mutatja, hogy III. Antiokhoszt a vének tanácsa fogadta Jeruzsálemben, 36 és a Szeleukida királyok többször is a tanácshoz fordultak a főpap helyett. A Hasmóneus királyok is elismerték a Szanhedrin hatalmát, ezt az is mutatja, hogy az általuk vert pénzek feliratában saját nevük és címük mellett rendszerint hivatkoztak a tanácsra is: ( ) és a zsidók tanácsa. 37 A Ptolemaioszok nem avatkoztak be Júdea belső ügyeibe, a zsidók így az állami ügyekben teljes önkormányzatot és önigazgatást élvezhettek. Még az adók behajtásáért és a királyi kincstárba történő befizetéséért is személyesen a főpap volt felelős. Az ebben a korszakban főpapi tisztséget betöltők közül két névhez kapcsolódik jelentősebb esemény: Eleázár, aki a legenda szerint a 72 vént Alexandriába küldte, hogy ott elkészítsék a héber Szentírás görög fordítását, 38 és Simon, az Igazságos (ha-caddiq), az egyetlen főpap ebből a korból, akire mély tisztelettel és megbecsüléssel emlékeznek a zsidó írások, hosszan sorolják érdemeit és erényeit. 39 Josephus szerint Isten iránti kegyessége és nemzete iránti szeretete által érdemelte ki ezt a melléknevet. Megjavíttatta és megerősíttette a templom falait, ő építtette a templomot övező magas falak támasztékát. Simon volt az, aki megpróbált gátat vetni a nép elgörögösödésének, és visszahozni őket az Isten számára elkülönített helyzetbe, amely erőt adott volna nekik, ha meg tudtak volna maradni benne szent alázatosságban. 40 III. Ptolemaiosz (Kr.e. 246-221) korában észlelhető először, hogy a júdeai vezetők körében két, egymással versengő, eltérő gazdasági érdekű, más-más politikai és kulturális beállítottságú tábor alakult ki. A két csoportot két előkelő család az Oniadák és a 34 A görög szünhedrion szóból, jelentése: tanácsülés; feladatait, felépítését és működését részletesen tárgyalja Jacob Allerhand: A zsidóság története Ókor c. könyve 106-107. o. 35 lásd pl. az alábbi Újszövetségi helyek utalásait: Mt 26:57; Mk 15:1; Lk 22:66; ApCsel 4:5-7 36 Josephus Flavius: A zsidók története XII. 3. 72. o. 37 Komoróczy Géza: Júdea története a hellénisztikus korban 7. o. 38 részletesen lásd a IV.6.b fejezetben 39 lásd pl. JSir 50:1 kk 40 H. A. Ironside: A négyszáz csöndes év 12. o. 63
Tobiadák vezették. A perzsa és hellénisztikus korban többnyire 41 az Oniadák családjából kerültek ki a jeruzsálemi főpapok, ők tehát Cádok leszármazottai voltak. A Tobiadák földbirtokosok és kereskedők voltak, erősen kötődtek Egyiptomhoz és a Ptolemaioszokhoz. Ugyanakkor házassági kapcsolatok fűzték össze őket a főpapi családdal. A két család kapcsolata és ellentéte több nemzedéken át meghatározta Júdea belső politikai helyzetét. Josephus Flavius beszámol 42 a Tobiada-családból származó Jeruzsálemben élő Józsefről, aki Tóbiásnak és Oniás főpap egyik húgának a fia, az Egyiptom-barát tábor vezetője. Ez a József felkereste III. Ptolemaioszt, és az eddigi adók kétszeresét ígérte meg neki annak fejében, hogy ő lehessen a fő-adófelügyelő. A főpap ezért kénytelen volt átengedni neki a zsidók képviseletét a királyi udvarban. József több mint két évtizeden át (cca. Kr.e. 240-218) nagy buzgalommal végezte feladatait, kíméletlenül eljárt az adót meg nem fizetőkkel szemben a vezetőket kivégeztette, vagyonukat elkobozta. Hatalmas személyes vagyonra is szert tett, így a Tobiada-család befolyása tovább nőtt. Fia, Hürkanosz, tovább ápolta a jó kapcsolatot az egyiptomi királlyal, így megörökölhette a fő-adószedői tisztet. A Tobiadák, mint királyi adóbérlők, a lakosság jelentős részével és a főpappal is szembekerültek. Amikor a térségben a szeleukidák vették át az uralmat, a Tobiadák ügyes politikájukkal az új uralkodó kegyeibe is beférkőztek, és megtarthatták hivatalukat. Azonban a hivatal megvásárlása olyan ellenkezést váltott ki az országban, hogy Hürkánoszt nem engedték be Jeruzsálembe, így a család transz-jordániai birtokára kellett visszavonulnia, ahol saját használatára JHWH-templomot is építtetett. Bár az Oniada és Tobiada táborok között nem a vallásosság terén volt különbség, hanem elsősorban politikai és társadalmi állásfoglalásukban, ellentétük mégis nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a vallás a Kr.e. III./II. század fordulóján elsőrendűen politikai üggyé vált. Az ebben a korszakban kialakuló zsidó csoportok a szó mai értelmében nem nevezhetők pártoknak, inkább talán szektáknak, hiszen elsősorban a vallásra vonatkozó elvekben, a gyakorlati kegyességben és a törvény értelmezésében, ill. megtartásában vallottak mást. Ezen túl, vagy ezzel összefüggésben a hellénizmushoz való viszonyukban, ennél fogva azonban a napi politikai kérdésekhez való hozzáállásban különböztek egymástól. Kr.e. 200 táján indult el a chászidok 43 mozgalma, akik az erősödő hellenizmus hatása alól kivonták magukat, a törvényhez és az atyai hagyományokhoz ragaszkodtak, eltérően az 41 A Hasmoneus uralmat kivéve, ill. néhány esetben, amikor nem a leszármazás, hanem a pénz vagy a politika döntött a cím öröklésénél. 42 Josephus Flavius: A zsidók története XII. 4. 75-85. 43 A héber szó jelentése: kegyes. 64
istentelenek 44 -től, akik a törvényt már csak látszólag tartották meg. A chászidok fontosnak tartották a szombat-nap pontos megtartását, a szabad vallásgyakorlat lehetőségét, de ha ezt biztosították számukra, akkor a békére törekedtek. Ezért, bár kezdetben csatlakoztak a Makkabeusokhoz, később visszahúzódtak a Makkabeusok politikájától és harcaitól. 45 A kutatók szerint 46 a chászidok irányzata a Makkabeus-háborúk során kettészakadt: a radikális szárny visszavonult a Templomtól és a közösségtől, belőlük fejlődött ki az esszénus irányzat. A mérsékelt szárny elismerte a hatalmat gyakorló főpapokat és belőlük alakult ki a farizeusok irányzata. Ezen kívül jelen volt még a zsidó társadalomban a szadduceusok és a zélóták közössége. Josephus Flavius jellemzése szerint 47 a zsidók filozófiai iskolái csupán a sors és a szabad akarat kérdésének megközelítésében különböztek egymástól. 48 Az esszénusok mindent a sorsnak tulajdonítottak; a szadduceusok mindent az emberi szabadság hatáskörébe soroltak; a farizeusok pedig mind a sors, mind a szabad akarat létét elfogadták. 49 Josephus leírásában a görög filozófia fogalmait, terminológiáját használja, ahol a sors Isten vezetését, vagy a gondviselést jelenti. IV. 3. a. Farizeusok A név eredetét sokan megpróbálták magyarázni, és általánosan elfogadottá 50 az a nézet vált, hogy a héber perusim 51 szóból ered, melynek jelentése elkülönülő, elváló, elszigetelt mármint a tisztátalan dolgoktól elkülönülő, tartózkodó. Alapmagatartásuk: feltétlen ragaszkodás Isten törvényéhez, a törvény minden parancsolatának megalkuvás nélküli megtartása, és az elkülönülés azoktól, akik nem ezen az úton járnak. A farizeusok pártját többségében nem papok alkották, és nem képeztek zárt csoportot. Tagjaik a nép legkülönbözőbb rétegeiből laikusok is! kerültek ki. Bárki nagy tekintély- 44 A késői írások megnevezése a törvénytől elszakadt zsidókra, pl. Dán 12:10 Megtisztulnak, megfehérednek és megpróbáltatnak sokan, az istentelenek pedig istentelenül cselekesznek, és az istentelenek közül senki sem érti; de az értelmesek értik (Károli fordítás) 45 részletesen lásd a IV. 4. fejezetben 46 lásd pl. Kovács Károly, E. Ferguson, J. Allerhand, D. S. Drussel 47 Josephus Flavius: A zsidók története XVIII. 1. 443-444. o.; ill. A zsidó háború II. 8. 173. o. 48 Josephus csak három ilyen filozófiai iskolát mutat be: az esszénusokat, farizeusokat és szadduceusokat. A zélótákkal később, és más megközelítésben foglalkozik. 49 Erre jó példa a farizeus Gamáliél tanácsa, melyet az ApCsel 5:38-39-ben olvashatunk: A mostani esetre is azt mondom: hagyjátok békén ezeket az embereket, és bocsássátok el őket. Mert ha emberektől való ez a szándék vagy ez a mozgalom, akkor megsemmisül; ha pedig Istentől való, akkor úgy sem tudjátok megsemmisíteni őket, és még úgy tűnhettek fel, mint akik Isten ellen harcoltok. 50 Érdekes T. W. Manson azon etimológiai próbálkozása, mely szerint a név a perzsa szóból ered, és a farizeusok ellenfelei ragasztották rájuk, mivel tanításukban nagyon sok elemet átvettek a perzsa Zarathusztra vallásból később az eredeti szótő helyett a hangzásilag hasonló héber szót vették a szó eredetére magyarázatul. (D. S. Drussel: Zwischen den Testamenten 52. o.) 51 Arámul perisin, görögül pharisaios, mely szavak jelentése szintén: elkülönült. 65
re tehetett szert a társadalomban és pártjában, ha jól ismerte a Tórát és példamutató életet élt. Az írástudók többsége ugyan a farizeusok csoportjához tartozott, mégsem lehet a kettőt azonosítani, az írástudók a farizeusi mozgalomnak csupán az egyik rétegét jelentették. Tanításuknak részét képezte néhány olyan tétel, mellyel élesen szembekerültek a szadduceusokkal. Isten mindenható, de az embernek továbbra is megmarad a szabad akarata és erkölcsi felelőssége. Hangsúlyozták, hogy a másvilágon mindenkire ítélet vár, ki-ki elnyeri tetteinek jutalmát. A bűnösöknek örök rabságban és szenvedésben lesz részük, míg az erényesek jutalmul új életet kapnak. Vallották a halál utáni életet, a feltámadást, várták a Messiás eljövetelét, és hittek az angyalok és démonok létezésében. Ezen nézetek egy része azt mutatja, hogy tanaikba beszüremkedtek a perzsa vallás tanításai (jó és rossz, világosság és sötétség dualizmusa). Ez a csoport egy gyakorlati kegyességi irányzatot képviselt, céljuk kettős volt: szent és tiszta életű papokat és lévitákat szerettek volna látni a szolgálatban, és melléjük olyan gyülekezetet szerettek volna állítani, mely ugyancsak megfelel a szentség követelményének. Ebben tehát a régi prófétai felhívás visszhangzott: ne csak szájjal, hanem szívvel! Ezért a farizeusi irányzathoz kezdettől fogva hozzátartozott az írástudomány: kérdezték és tanulmányozták a törvényt, hogy minden helyzetben pontosan el tudják dönteni, mi Isten akarata. Mivel minden élethelyzetben a törvénynek megfelelő módon akartak viselkedni, ezért óvatosságból sövényt vontak a törvény körül. Ez azt jelentette, hogy a törvény nyújtotta szabad mozgási területen belül elkerítettek egy még kisebb területet, ami biztosította, hogy ha valaki azon belül marad, akkor biztos minden cselekedete megfelel a törvénynek. Ez a sövény a farizeusi hagyomány, az írástudók egymásra következő nemzedékeiben létrejött erkölcsi-jogi döntések sorozata volt, mely fokozatosan a törvénynyel egyenrangúvá vált. A farizeusi írástudományban tehát az írott törvény (a Tóra) és az íratlan törvény (a hagyomány) egymás mellé került. Eredetileg ez a törvényértelmezés alkalmas lehetett volna arra, hogy a Törvény ne merevedjen írott (és elavult) tanná, hanem biztosítsa annak folyamatos alkalmazását a változó életre. Azonban a vének hagyománya hamarosan olyan hangsúlyt kapott, hogy lassan a hagyomány lett törvénnyé. Az írásértelmezés rafinált észtornává vált, mely az írástudóknak még a papok felett is hatalmat adott, és lassan a farizeusi kegyességről az a benyomás alakult ki, hogy az egyenlő a képmutatással. Másik veszélye a farizeusi kegyességnek, hogy az ember önteltté válhat, hiszen bizonyos abban, hogy mindent Istennek tetsző módon tesz, s ezért megveti a többieket, akik nem felelnek meg ennek a tisztasági foknak. Az Úr Jézus korában már igen jól megfigyelhető ennek a farizeus-képnek a kialakulása, melyet az Úr Jézus több 66
beszédében és példázatában is ostoroz. 52 Az Úr Jézus tehát nem a Tóra tisztelete, hanem annak kifacsarása ellen lép fel ezekben az esetekben. Azonban nem volt minden farizeus eleve farizeus. Többségüket a nép tisztelte, és tanításaikat elfogadták. Tagjai voltak a Szanhedrinnek, és őszinte, tiszta szívvel kutatták az írásokat. Voltak közöttük olyanok, akik felelősséget érezve népük jövőjéért nyitott szívvel közeledtek az Úr Jézushoz (Nikodémus, Arimátiai József), és közéjük tartozott Pál is, aki a kereszténység legnagyobb apostolává lett. Jeruzsálem pusztulása után a felsorolt pártok közül egyedül a farizeusok maradtak meg, és átvették a nép vezetését. A zsidóság újjászervezése a törvény farizeusi értelmezése alapján ment végbe, az írástudomány ránk maradt emlékei is mind a farizeusi gondolkodást tükrözik. Ettől fogva teljesen a farizeusi kegyesség határozta meg a nép életét. 53 IV. 3. b. Szadduceusok A szadduceusok pártjához azok a papok tartoztak, akik származásukat Cádokra vezették vissza. Innen ered a nevük is: 54 héberül cedukim: Cádok követői. Ehhez a csoporthoz később nem csak papok, hanem a gazdag rétegek képviselői: magasrangú tisztek, hivatalnokok, nagybirtokosok és jómódú kereskedők is csatlakoztak. Az előkelő szadduceusok befolyása a viszonylag csekély taglétszámmal összehasonlítva rendkívül jelentős volt. A főpapok a Hasmoneus korszakot kivéve mindig közülük kerültek ki. Erejük forrását azonban a templom adta, így 70 után, a templom lerombolása és életmódjuk alapjainak megsemmisülése nyomán hatásuk teljesen megszűnt, pártjuk eltűnt a zsidóság életéből. Politikájukkal a konzervatív irányzatot képviselték, mindig a hatalom oldalán álltak, így lehetőségük volt a hatalom gyakorlására is. Rájuk hatott legerősebben a görög műveltség, a hellénizmus irányából érkező indíttatások, kétségtelenül hellénista irányzat voltak. Későbbi politikájukban rómabarátnak bizonyultak, kerültek minden összeütközést az éppen hatalmon lévőkkel, 55 így befolyásukat fenntarthatták. Ez tette számukra lehetővé, hogy 52 pl. A farizeus és a vámszedő példázata Lk 18:10-14; beszéd a farizeusok és az írástudók ellen Mt 23:13-36 53 Kovács Károly: Hellénizmus, Róma, zsidóság 372. o. A kimagasló írástudó-farizeusok közül csak néhány név: Hillél, Sammáj, Gamliél, Johanán ben Zakkáj, Akiba ben Joszéf, és II. Gamliél. 54 Bár a név eredete bizonytalan, legtöbben ezt a feltételezést fogadják el. Russel ugyan megemlít egy másik feltételezést is, miszerint nevük a görög syndikoi szóból származik, mely olyan emberek csoportját jelentette, akik feladatuknak érezték, hogy a fennálló törvényeket minden újítással szemben megvédjék. Ennek a feltételezésnek valószínűleg az szolgáltatta az alapot, hogy a szadduceusok pártja meglehetősen konzervatív irányzatot képviselt. (D. S. Russel: Zwischen den Testamenten 54. o.) 55 Lásd Kajafás konfliktuskerülő tanácsa a Jn 18:14-ben. 67
olyan sokáig kezükben tartsák a politikai hatalmat, bár a népre a farizeusok sokkal mélyebb vallásos hatást gyakoroltak. A szadduceusok a farizeusokhoz hasonlóan a Tóra feltétlen tekintélyében hittek, azonban ellentétben azokkal, nem voltak hajlandók elismerni a szóbeli hagyomány tekintélyét. Természetesen nekik is volt saját értelmezési hagyományuk a jogi és egyéb kérdések terén, de ezeknek nem volt kötelező érvényük, és nem értékelték őket azonosan a Tórával. Csak azt tartották kötelezőnek, ami meg van írva a Törvényben. A próféták iratait, és a többi, Tórán kívüli iratot kisebb tekintélyűnek tartották. Tagadták a feltámadást, a lélek halhatatlanságát, valamint a túlvilági büntetést és jutalmazást is. Az angyalok és démonok létezését ugyan nem tagadták hiszen ezek Mózes könyveiben is szerepeltek, de azt a kiterjedt angelológiát és demonológiát, amit ebben a korban a farizeusok kifejlesztettek, elutasították. Érdekes, hogy az Úr Jézus a saját terepükön harcolt ellenük, és amikor a feltámadásról kérdezték, 56 nem Ézsaiás vagy Dániel könyvéből idéz ahol ennek sokkal egyértelműbb magyarázata van, hanem a Tórából (2Móz 3:6). Hiszen a szadduceusokat csak ezzel győzhette meg, mivel ezen szakaszok tekintélyét ismerték el irányadónak. A szadduceusok vallása hideg erény- és betűvallás volt, szerintük a Tóra bár tisztelték csak a templomba való, nem élő és irányadó a napi életre, hanem csak a múlt egy maradványa. Az Úr Jézus ezért szállt szembe velük. Bár igazat adott nekik abban, hogy a Szentírás nem azt jelenti, amit a farizeusok sokszor nyakatekert logikával kihoztak belőle, ugyanakkor nincsen igazuk abban, hogy a Szentírást holmi régi emlékként kezelik, melynek egyre kevesebb jelentősége van a jelenben. A farizeusoknak igazuk volt abban, hogy megpróbálták alkalmazhatóvá tenni a Szentírást, ám hibásan alkalmazták módszerüket, mellyel a hagyományt azonos, vagy még magasabb rangra emelték, mint az írott igét. Jézus mindkét irányvonalat korrigálni akarta. 57 IV. 3. c. Esszénusok Az esszénusok nevének értelmezése körül sok vita folyt. Ma az a vélemény látszik a legvalószínűbbnek, hogy nevük a héber chaszid arám változatának, a chaszádájának az elgörögösített alakja. Jelentése tehát szentek vagy kegyesek. 58 56 Mt 22:23-33, ill. a párhuzamos evangéliumi helyek 57 Everett Ferguson: A kereszténység bölcsője 434. o. 58 Kovács Károly: Hellénizmus, Róma, zsidóság 355. o.; és D. S. Russel: Zwischen den Testamenten 55. o. 68
Az esszénusok szokásainak legrészletesebb leírása Josephus Flavius könyveiben 59 maradt ránk. Sokáig ennek hitelességét megkérdőjelezték, azonban a holt-tengeri tekercsek felfedezése és feldolgozása után bebizonyosodott, hogy a leírás hiteles és pontos. Az esszénus irányzathoz tartozók két ágra oszlanak. Egy részük a társadalomtól elvonultan, zárt közösségben élt. Első vezetőjük az Igaz Tanító 60 volt, aki a törvény megtartásának tökéletes gyakorlásával a büntetlenül tiszta gyülekezetet akarta felépíteni. Az érzéki élvezeteket kerülték, mert bűnnek tartották, de az önmegtartóztatás és a szenvedélyek megfékezése erényt jelentett számukra. A házasságot megvetették és a viszálykodás forrásának tartották. Viszont kisgyermekeket fogadtak magukhoz, 61 akik még taníthatók, és ezeket rokonként kezelték. Azért a házasságot és a családszaporodást nem tekintették eltörölni való intézménynek, voltak olyan tagjai is a közösségnek, akik kevésbé aszkétikus életmódot folytattak, családban, falvakban éltek, és az átutazóban lévő testvérek bármikor otthonra leltek házaikban, minden ellenszolgáltatás nélkül megkaptak mindent, amire szükségük volt. Az esszénusok megvetették a gazdagságot, vagyonközösségben éltek. Az volt a szabály, hogy aki be akart lépni a szektába, vagyonát oda kellett ajándékoznia a közösség javára. Mindig egyszerű, fehér vászonruhát viseltek, és mindenkinek ki kellett vennie a részét a munkából. Mértékletesen, egyszerűen, közösségben étkeztek, és nagyon nagy jelentőséget tulajdonítottak a tisztaságnak: napjában akár többször is merülő-fürdőt vettek. A társadalomból kivándorolt közösséghez tartozók szigorú napirend szerint éltek. Sem lárma, sem kiabálás nem szentségteleníti meg a házukat, hanem sorjában beszélnek, egymás után. A külső emberekre úgy hat ez a csend, mint valami hátborzongató titok; pedig ennek a csendnek a magyarázata csak állandó mértékletességük, mert csak annyit esznek és isznak, amennyi okvetlenül szükséges. 62 A közösségben szigorú hierarchia uralkodott, az elöljárók parancsa, vagy engedélye nélkül a tagoknak csak két dologra volt szabadságuk: mások megsegítésére és a könyörületesség gyakorlására. Aki be akart lépni a szektába, azt próbaidőnek vetették alá: egy esztendeig a közösségen kívül és további két éven át a közösség kötelékén belül, és csak ez után vették fel őket hivatalosan a közösség tagjai közé. A belépés feltétele egy rettenetes eskü volt, 59 Josephus Flavius: A zsidók története XVIII. 1. 444-445. o.; ill. A zsidó háború II. 8. 167-173. o. 60 Valószínűleg egy cádokita pap, aki a hasmóneusokkal szemben állt, és ezért üldöztetést szenvedett, ennek hatására vonult el a világtól és követőivel megalakította az esszénus közösséget. 61 Többen osztják azt a nézetet, hogy idős szüleinek halála után Keresztelő Jánost is az esszénusok nevelték fel, erre utal az aszkéta életmódot jellemző leírás (Mt 3:4), és fellépésének színhelye Júdea pusztája, ami nagyon közel volt az esszénusok legnagyobb településéhez, a Holt-tenger partján fekvő Qumránhoz. 62 Josephus Flavius: A zsidó háború 169. o. 69
melyben tisztaságot, hűséget, igazságosságot, alázatot és titoktartást fogadtak. Ha egy tag súlyos bűnt követett el, azt kizárták a rendből, így az illető elpusztult. Ugyanis az eskü részét képezte az is, hogy nem fogadhatott el semmit tisztátalanoktól, vagyis a nem a rendhez tartozó emberektől, a rend tagjai pedig nem segítettek rajta. Az ítélkezés azonban nagyon igazságos és lelkiismeretes volt, legalább száz tag jelenlétében lehetett dönteni valakinek a sorsáról. A szombatot nagyon szigorúan betartották, ezen a napon még csak egy edényt sem mernek elmozdítani a helyéről, vagy akár a szükségüket elvégezni. 63 Aszerint, hogy mennyi ideje tartoztak a rendhez, négy fokozatba sorolták őket. Békés, mértéktartó életmódjuknak köszönhetően hosszú életűek voltak, sokan túlélték a századik évüket is. Hittek abban, hogy a test romlandó és elenyészik, de a lélek halhatatlan, ezért örökké él. Vallották, hogy a túlvilági élet minősége attól függ, hogy hogyan viselkedett az ember a földi lét során. Ifjúságuktól fogva tanulmányozták a szent könyveket, kiemelten a próféták írásait. 64 A közösség egy nagyobb csoportja élt a Holt-tenger partja közelében megtalált Qumránban. 65 A szekta tagjai sátrakban, vagy a barlangokban aludtak, földműveléssel foglalkoztak. Qumránban kiterjedt vízellátó rendszert tártak fel a régészek: ciszternákkal és csatornákkal, melyek a rituális fürdéshez elengedhetetlenül szükséges vizet biztosították. Találtak itt műhelyeket, konyhákat, gyülekezeti termet és könyvtárat, valamint egy scriptoriumot 66 íróasztalokkal, ahol valószínűleg a sok-sok tekercset írták és másolták. A közösség tagjai szoláris naptárt használtak (szemben a zsidóság által használt luni-szoláris naptárral), 67 mely úgy volt felosztva, hogy az ünnepek és Sabbatok minden évben ugyanarra a napra estek, vagyis Qumránban és Jeruzsálemben nem ugyanakkor tartották az ünnepeket. A vallási naptárak közötti különbség lehetett az egyik alapvető vitaforrás a jeruzsálemi papsággal. 68 IV. 3. d. Zelóták A vizsgált korszak végén, Nagy Heródes uralkodásának utolsó éveiben újabb mozgalmak alakultak, melyek már kevésbé törődtek a vallási eszmékkel, céljuk politikai 63 Josephus Flavius: A zsidó háború 171. o. 64 Eddig Josephus leírása. 65 Vannak ugyan tudósok, akik a qumráni közösséget nem esszénusnak, hanem egy újabb irányzat tagjainak tartják, azonban a többség véleménye az, hogy a feltárt romok és a holt-tengeri tekercsek tanúsága szerint az itt élők az esszénus közösséghez tartoztak. 66 A latin szó jelentése: iratok másolására szolgáló szoba 67 Szoláris naptár: a Nap mozgását alapul vevő időszámítás. Luni-szoláris naptár: a Nap és a Hold járását egyaránt figyelembe vevő, a földművelés követelményeit is szem előtt tartó kombinált időszámítási rendszer. 68 Everett Ferguson: A kereszténység bölcsője 441. o. 70
volt: a római uralom ellen akár a fegyveres harcot is vállalták. Őket nevezték zélótáknak 69. A zélóták a legtöbb kérdésben a farizeusokkal értettek egyet, csupán szélsőséges szabadságszeretetükben különböztek tőlük, és abban, hogy készek voltak meghalni meggyőződésükért. A zélótizmusnak azonban gazdasági okai is voltak: sokan közülük valószínűleg a kizsákmányolás áldozatai lettek, és mint afféle szegénylegények csatlakoztak a mozgalomhoz. Szembefordultak nem csak a gyűlölt rómaiakkal, hanem saját népükből kikerült elnyomókkal is, hogy védelmükbe vegyék a szegényeket és elnyomottakat. Szélsőséges csoportjukba tartoztak a szikáriusok, 70 akik ünnepek alkalmával elvegyültek a tömegben, ruhájuk alá tőrt rejtettek, leszúrták a rómaiakat, vagy a velük közismerten együttműködő zsidó hivatalnokokat, és eltűntek a tömegben. A görög zélótés szónak az arámban a kannáim felel meg. Jézus tanítványi közül Simon, a zélóta, 71 vagy kannaneus 72 tehát korábban ehhez az irányzathoz tartozott. 73 A római hatóság a zélótákat és szikáriusokat csak közrendet háborító útonállóknak, rablóknak 74 és orgyilkosoknak tartotta. Ezt a nézetet erősíti Josephus Flavius is, amikor úgy fogalmaz, hogy Jeruzsálem Kr.u. 70-ben bekövetkezett pusztulásáig ezek az emberek állandóan nyugtalanították az országot, és végül romlásba is döntötték. 75 IV. 4. Politikai (függetlenségi) és vallásháború a Makkabeusok kora A ptolemaidák uralma alatti békés évszázadnak III. Antiokhosz Megas vetett véget, aki Kr.e. 223-ban került a Szeleukida Birodalom trónjára. Kr.e. 205-ben elindította az ötödik szíriai háborút, melynek során Koilé-Szíriát végre sikerült kiragadnia Egyiptom kezéből, és a terület tehát Jeruzsálem is a szeleukidák uralma alá került. Hosszan elhúzódó háború volt ez, melynek során az át- meg átvonuló katonaság pusztított és rabolt Jeruzsálemben és környékén. Ennek fényében nincs okunk kételkedni Josephus Flavius 69 A görög szó jelentése: hevesek, buzgók, elkötelezettek. 70 A latin szó jelentése: tőrösök, nevüket a köpenyük alá rejtett tőrről (lat: sica) kapták. 71 Lk 6:15; ApCsel 1:13 72 Mt 10:4; Mk 3:18 73 Vannak, akik erre hivatkozva azt állítják, hogy Jézus igen közel állt a forradalmi eszmékhez, és nem véletlen az sem, hogy a hatóságok gyanakodtak rá, zendüléssel is megvádolták, és végül kivégezték. Ez a magyarázat azonban figyelmen kívül hagyja Jézus tanításainak egészét, mely pontosan az ellenkezőjét erősíti. Ezért ezt az elképzelést nem sok kutató támogatja. (E. Ferguson: A kereszténység bölcsője; 447. o.) 74 A görög léstés szó, mely rablót jelent, tehát takarhatja a zélótákat is. A Jn 18:40-ben ezt a szót használja az evangélium írója Barabbásra, elképzelhető, hogy ő is zélóta volt? Talán ezért követelte Jézus helyett az ő szabadon bocsátását a nép, mert szabadságharcost láttak benne? Lk 10:30 szerint ugyanezt a szót használja az Úr Jézus az irgalmas szamaritánus példázatában azokra, akik kifosztották, megverték, és félholtan ott hagyták az utazót. Ez találó, hiszen szabad idejükben a zélóták sokszor rablóként viselkedtek. Ebben a példázatban azonban akkor az Úr Jézus nyilvánosan elítélte a zélóták csoportját is, vagyis semmiképpen nem tartozhatott közéjük. 75 Josephus Flavius: A zsidó háború II. 8. 71
tudósításában, 76 aki szerint a zsidók örömmel fogadták a változást: III. Antiokhosz győzelmének hírére fegyverrel támadták meg Ptolemaiosz jeruzsálemi helyőrségét, és tárt karokkal fogadták az érkező győztes királyt. A sok háborús szenvedés után ugyanis sóvárogva várták a békét, és sorsuk jobbra fordulását várták ettől a változástól. Reményeik eleinte beteljesülni látszottak. A király elrendelte, hogy a zsidó menekültek térjenek haza, és bocsássák szabadon a fogságba esetteket is. Bőkezű támogatást nyújtott a jeruzsálemi templom helyreállításához és az áldozatokhoz, pénzben és természetben egyaránt. Elismerte a vének tanácsát, és a főváros gazdasági megerősödése érdekében Jeruzsálem lakóit három évre felmentette az adófizetés alól. Ugyanebben a rendeletében a király rögzítette: A nép valamennyi tagjának joga van ősi törvényei szerint élni, és a vének, a papok, a templomi jegyzők és az énekesek felmentendők a fejadó, a koszorúadó és minden egyéb alól. ( ) Ezenfelül mindazokat, akiket a városból rabszolgaságra hurcoltak gyermekeikkel együtt felszabadítom, és megparancsolom, hogy vagyonukat is adják vissza. 77 Ezen kívül Antiokhosz megengedte, hogy a zsidók az egész birodalomban saját rituális törvényeik szerint éljenek. Ebben az időszakban már a Tobiada család egyik tagja, Simeon töltötte be a tartomány főadószedői tisztét, a királynak járó adókért ő viselte a felelősséget. Hivatalból arra kellett törekednie, hogy a piaci forgalmat, és ezzel az adó-bevételeket a lehető legmagasabb szinten tartsa. Azonban III. Antiokhosz rendeletének hatására a főpap, III. Oniasz úgy döntött, hogy kitilt Jeruzsálem piacáról minden olyan áruféleséget, amelyet a vallás tisztasági körülményei tiltottnak minősítenek. Ez főleg az élő állatokra vonatkozott: Jeruzsálembe csak olyan állatokat lehetett bevinni, és ott levágni, amelyeknek a húsa ott áldozatként vagy élelmiszerként megengedett volt. Az adófelügyelő ezt az intézkedést a piac forgalmának csökkentéseként értékelte, és heves vitába keveredett a főpappal, aki azonban ragaszkodott a döntéséhez. Bosszúból a felügyelő jelentette a területért felelős szeleukida helytartónak, Apollóniosznak, hogy a templom kincstárában hatalmas vagyon van elhelyezve. Az ígéretes kezdet után tehát hamarosan nehéz idők következtek. III. Antiokhosz tovább folytatva háborúit összeütközésbe kerül az ekkora már megerősödött Rómával, és a megalázó apameai béke a Szeleukida Birodalmat Rómával szembeni komoly kártalanítás fizetésére kötelezte. Ezért a szeleukida király új adókkal sanyargatta meg birodalma népét. Utóda, IV. Szeleukosz (Kr.e. 187-175) először megerősítette a zsidók azon előjogait, 76 Josephus Flavius: A zsidók története XII. 3. 71. o. 77 Josephus Flavius: i.m. XII. 3. 72-73. o. 72
melyeket apja adományozott nekik, de amikor ismét fizetnie kellett Rómának, a könnyebbik utat választva elküldte miniszterét, hogy fossza ki a jeruzsálemi templom kincstárát. A kincsek megszerzésére irányuló első kísérlet legendás körülmények között 78 kudarcot vallott ugyan, de a szeleukida királyok nem adták fel ezt a törekvésüket. A főadószedő és a főpap vitája azonban rávilágít arra is, hogy ebben az időszakban a zsidóság körében megerősödtek azok a világiak, akik a meggazdagodás vágyától űzve a vallási előírásokat háttérbe szorították, és szívesen teret nyitottak (volna) a nagyobb szabadságot biztosító hellénista befolyásnak. Az igazi veszélyt azonban IV. Antiokhosz Epiphanes (Kr.e. 175-164) uralkodása jelentette a zsidó nép, a zsidó vallás számára. Amikor az új király Jeruzsálemet felkereste, a nép üdvrivalgással köszöntötte, és fáklyás felvonulást rendezett tiszteletére. 79 III. Oniasz főpap fivére, Jason (Józsué), kérelemmel fordult a királyhoz, hogy megszerezhesse magának a főpapi tisztet. És mivel többet fizetett, 80 így sikerrel járt. Jason ahogyan görög neve is mutatja a hellénista párthoz tartozott, és azt tűzte ki célul, hogy Jeruzsálemet a görög poliszok mintájára fejlessze. Külön ajándékok segítségével megszerezte IV. Antiokhosz engedélyét, és a városban, a templomhoz közel, gümnasziont testgyakorló tér, palaisztrát tornacsarnok és ephébeiát fiatalok egy éves testedző/katonai kiképzésére szolgáló iskola építtetett. A hellénisztikus korban a tornacsarnokokat rendszerint a város központjában építették, a város főistenének temploma közelében, és kapcsolódtak is a kultuszhoz. A palaisztrában űzött harci és versenyjátékok védőistenei Héraklész és Hermész voltak, meghonosításuk közvetett formában a görög istenek kultuszát is meghonosította Jeruzsálemben. A testedzés, a görög istenek kultusza, a fiatal fiúk társulása más jellegű nevelést jelentett, mint a zsidó hagyomány: az ima a családban vagy a templomban. 81 Ráadásul a testedzésben és tornaversenyekben papok is részt vettek, kötelezettségeiket is elhanyagolva. 82 Sok zsidó ifjú, annak érdekében, hogy a 78 Héliodor bejelentette, hogy a kincstár tartalmát elkobozza a király részére. A nép és a főpap tehetetlenül álltak az eseménnyel szemben, azonban Isten közbelépett. A szeleukida miniszter kudarcát így írja le a 2Makk 3:24-28: Már ott állt testőreivel a kincstár előtt. Ám a lelkeknek és minden hatalomnak az Ura megmutatta erejét, úgyhogy akik merészeltek behatolni, az Isten hatalmától érintve mind elájultak és összeestek rémületükben. Megjelent ugyanis nekik egy paripa, rajta félelmetes lovas és díszes szerszám. Heliodornak rontott, és mellső lábaival lesújtott rá. Maga a lovas aranypáncélt viselt. Aztán két nagyon erős, ragyogóan szép ifjú is megjelent, pompás öltözékben. Két oldalról mellé léptek, szüntelenül korbácsolták, sok ütést mértek rá. Heliodor hirtelen lezuhant a földre és nagy sötétség vette körül. Fogták, hordágyra fektették, s aki előbb még nagyszámú kísérettel és az egész testőrséggel behatolt a kincstárba, azt magatehetetlenül kivitték. Egészen nyilvánvaló módon föl kellett ismerni a dologban Isten hatalmát. 79 2Makk 4:22 80 2Makk 4:7 81 Komoróczy Géza: Júdea története a hellénisztikus korban 13. o. 82 2Makk 4:12-13 73
tornacsarnokban való küzdelmük során meztelenségük ne adjon okot gúnyolódásra, műtéttel eltakarták körülmetélt testrészüket, úgy, hogy meztelenül sem lehetett testüket a görögökétől megkülönböztetni; így szakítottak ősi szokásaikkal és más népek életmódját utánozták. 83 Ha Jason kinevezése botrányos volt, még nagyobb botrányt jelentett a következő kinevezés. Menelaosz (Menahém), a főadószedő testvére pénzzel elérte, hogy IV. Antiokhosz Kr.e. 172-ben őt egy nem papi (Cádok) ághoz tartozó személyt nevezte ki főpapnak. Azonban a kinevezésnek még nagyobb ára lett: a király követelte, hogy az új főpap adja át neki a templom kincseit. Menelaosz saját maga nyitotta ki a kincstárat a király és katonái előtt, sőt, a leírás szerint a király még a Szentélybe is bement. 84 A városban ennek hallatán népfelkelés tört ki, amit az uralkodó kegyetlenül elfojtott. Kr.e. 168-ban IV. Antiokhosz ismét Egyiptom ellen vezetett hadjáratot, és csak Róma közbelépése akadályozta meg, 85 hogy uralma alá hajtsa a ptolemaidák birtokát. Jeruzsálemben az a hír terjedt el, hogy Antiokhosz meghalt, ezért a zsidók fellázadtak Menelaosz ellen. Azonban az Egyiptomból kiutasított, megalázott király hamarosan Jeruzsálem alá érkezett, és bosszúját a városon töltötte ki. Sok embert megöltek, a Szentélyt újra kifosztották, a várost felgyújtották, és Jeruzsálembe szeleukida helyőrséget telepítettek. 86 Ugyanakkor IV. Antiokhosz felismerte, hogy mindaddig, amíg a zsidó lakosság saját vallását követve saját útját járja, a király sem tudja akaratát rájuk kényszeríteni. Ezért Antiokhosz a zsidók vallása ellen fordult. Kr.e. 168/167-ben egy dekrétumot adott ki, amelyben megtiltotta a zsidó vallás gyakorlását. A szent iratokat meg kellett semmisíteni, a szombatot és az ünnepeket nem tarthatták meg, az étkezési törvényeket megszüntették, a körülmetélkedést betiltották. E rendelkezések megszegéséért pedig halálbüntetés járt. Az intézkedések betetőzését jelentette, amikor Kr.e. 168/167-ben a jeruzsálemi templomban is elkezdték az olimposzi Zeusz kultuszát, és disznót áldoztak az égőáldozati oltáron. Beteljesedtek a próféta szavai: Parancsára előállnak csapatai. Meggyalázzák a megerősített szentélyt, megszüntetik a mindennapi áldozatot, és felállítják az iszonyatos bálványt. (Dán 11:31) Azonban a király számítása nem jött be, a zsidók a jámbor megadás helyett eltökélten ellenálltak, és ragaszkodtak vallásukhoz. Ezeknek a hős mártíroknak állít legendás történeteiben emléket a Makkabeusok második könyvének 83 Josephus Flavius: A zsidók története XII. 5. 86. o.; valamint lásd még 1Makk 1:14-15 84 1Makk 1:21-23 85 lásd III. 4. a. fejezet 86 Ez volt az ún. Akra-erőd, melynek helye vitatott, vagy a templomtól délre, a régi dávidi palota helyén, vagy a szembenlévő nyugati hegyen állhatott a fellegvár, mely 25 évig jelképezte a gyűlölt idegen uralmat. 74
írója 87. A király erre kemény megtorlással válaszolt, aminek következménye lett a fegyveres felkelés, az ún. Makkabeus-szabadságharc. A király katonái és tisztviselői bejárták az egész országot, pogány oltárokat állítottak fel, a zsidókat arra kényszerítették, hogy azokon áldozzanak, és egyenek az áldozati disznóhúsból. Amikor Kr.e. 166-ban egy csapat Modin városába érkezett, a helység papja, Mattatiás visszautasította, hogy részt vegyen az áldozatban, és amikor egy idős zsidó férfi erre hajlandónak mutatkozott, Mattatiás megölte őt is, és a királyi megbízottat is, majd öt fiával (János, Simon, Júdás, Eleázár, Jónatán) együtt Júdea hegyeibe menekült. Felszólította népét arra, hogy ha atyáik törvényéhez hűségesek akarnak maradni, akkor csatlakozzanak hozzá. Ez a család lett a szervezett ellenálló mozgalom, és a későbbi fegyveres harc vezetőjévé. A felkelés eleinte gerilla-harcokra szorítkozott. A felkelőkhöz csatlakoztak a chászidok, akik számára nagyon fontos volt, hogy maguk és honfitársaik számára biztosítsák a törvény megtartásának és a vallás szabad gyakorlásának lehetőségét. A felkelők eleinte többször vereséget szenvedtek amiatt, hogy szombaton még a saját védelmük érdekében sem voltak hajlandók fegyvert fogni, 88 ezért hamarosan felfüggesztették a szombat-napra vonatkozó előírásokat. Ezekben a harcokban meghalt Mattatiás is, helyette fia, Júdás vette át a harcok vezetését. Az ő beceneve volt a makabi (jelentése: kalapács, pöröly, kisfejsze), mely népszerűsége révén ráragadt testvéreire, azok leszármazottaira, sőt az egész ellenálló mozgalomra is. A család valódi neve azonban egy Hasmon nevű ős alapján Hasmoneus 89 volt, ezért ez a kor helyesebben hasmoneus korszaknak is nevezhető. 90 Makkabeus Júdás vezetésével a felkelők egyre több csatát megnyertek, még Antiokhosz legkiválóbb tábornoka, Apollóniosz ellen is sikerült győzelmet aratniuk. Kr.e. 164-ben Júdásnak sikerült elfoglalnia Jeruzsálemet is, a szeleukida helyőrséget beszorította a fellegvárba, helyreállították és megtisztították a templomot, a beszennyezett áldozati oltár helyére szűz kövekből újat építettek. Kiszlév hónap 25. napján újra megkezdték az évek óta megbénított templomi szolgálatot. Nyolc napon át az oltár felszentelésének ünnepét ülték, 91 amit a zsidók máig ünnepelnek. Decemberben, a Hanukka-ünnepen (templomszen- 87 Eleázár vértanúsága 2Makk 6:18-31; A hét testvér vértanúsága 2Makk 7:1-42 88 1Makk 2:32-38 89 A Hasmóneusok családfáját lásd a 8. mellékletben (1. kép) 90 Everett Ferguson: A kereszténység bölcsője 346. o. 91 A talmudista bölcsek hagyománya szerint a jeruzsálemi templom újra-felszentelésekor csoda történt: Amikor a görögök betörtek a Szentélybe, megszentségtelenítettek ott minden olajat. S mihelyt a Hasmoneusok győzelmet arattak felettük, felkutatták az épületet, de csak egy kis korsó olajat találtak abból, ami a főpap pecsétjével volt lezárva. Márpedig ez legföljebb egy napra lett volna elegendő. Ám csoda történt, 75