Erdészetek természetvédelmi szerepe, közjóléti tevékenysége

Hasonló dokumentumok
A folyamatos erdőborítás igazgatási vonatkozásai Lapos Tamás erdészeti osztályvezető

TERMÉSZTVÉDELMI ELVÁRÁSOK AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN - TERMÉSZETVÉDELMI SZAKMAPOLITIKAI KERETEK

A folyamatos erdőborítás nyilvántartása az Országos Erdőállomány Adattárban

AZ ERDŐGAZDÁLKODÁS HATÓSÁGI SZABÁLYOZÁSÁNAK KÉRDÉSEI. Készítette: Dr. Varga Tamás

nog,?qiza EGYSÉGES JAVASLAT

Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar. Sopron március 20.

második kiegészít ő ajánlás a

Az állami erdészeti szektor időszerű kérdései. Budapest, február 1. Klemencsics András Erdészeti Főosztály

A vasalt utak és a természetvédelem. Bódis Pál civil természetvédő, hegymászó oktató

Az erdők világnapjára megnyitotta kapuit az újjáépített múzeum

137/2007. (XII. 27.) KvVM rendelet. a Mátrai Tájvédelmi Körzet védettségének fenntartásáról

Ökoturizmus, természetjárás és természetvédelem. Dr. Kiss Gábor osztályvezető VM, Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály

A folyamatos erdőborítás kutatása Magyarországon

NYITOTT ERDŐ ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI ÖKOTURISZTIKAI HÁLÓZAT. Tiszafüred, Dr. Jung László vezérigazgató

A folyamatos erdőborítás mint a természetvédelmi kezelés eszköze és/vagy célja

GYALOGSZERREL FELFEDEZNI A BUDAPEST KÖRNYÉKI HEGYSÉGEK ÉS A GÖDÖLLŐI-DOMBSÁG TURISZTIKAI TERMÉKKÍNÁLATÁT PILISI PARKERDŐ ZRT.

1996. évi LIII. törvény a természet védelméről

Természetvédelmi törvények összefoglalása

Magyar joganyagok /2017. (VII. 25.) Korm. határozat - a turisztikai célú kesken 2. oldal Határidő: a szükséges tervek rendelkezésre állását köve

Hegyikerékpáros illemtan a természetben

11/2007. (III. 30.) KvVM rendelet. a Bükkhát természetvédelmi terület létesítéséről és erdőrezervátummá nyilvánításáról

2014. évre tervezett erdőgazdálkodási tevékenységek a X. kerületben:

FAGOSZ, MEGOSZ, OEE összevont elnökségi ülés. EMVA intézkedései 1698/2005/EK tanácsi rendelet

Erdőtermészetesség: kihívások és realitások

ERDÉSZET. Előadó: Lomniczi Gergely (33) szóvivő pályázati referens. Elérhetőség:

az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló évi XXXVII. törvény módosításáról szóló T/ számú törvényjavaslat

Ökoturizmus és zöld partnerség Magyarországon és a közép-dunántúli régióban

Élet az Erdőkben: lehetőségek és kihívások

A KÖZÖSSÉGI JELENTŐSÉGŰ ERDŐS ÉLŐHELYTÍPUSOK FENNTARTÁSÁNAK KÉRDÉSEI

-Erdőterv határozat kiadása kérelemre induló eljárásban -a pont alá tartozó eljárásokban

Vadgazdálkodás és természetvédelem kapcsolata és lakossági megítélése a Pilisi Parkerdő Zrt területén

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. Tervezet

TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ. együttgondolkodást indító munkaközi anyag

A 90 éves Lillafüredi Állami Erdei Vasút jubileumi éve 2010

RÉSZLETES PROJEKTISMERTETŐ AZ ÉMOP-2.1.1/B SZÁMÚ, A SZILVÁSVÁRADI ÁLLAMI ERDEI VASÚT FEJLESZTÉSE CÍMŰ NYERTES PÁLYÁZATRÓL

Természetvédelmi célú erdészeti kifizetések a Mez gazdasági és Vidékfejlesztési Alapból

A folyamatos erdőborítás bevezetése az erdészeti gyakorlatba

KISVASUTAK ÉS A TURIZMUS A FORGALMI JELLEMZŐK ÉS A TURISZTIKAI POTENCIÁL KÖZÖTTI KAPCSOLAT VIZSGÁLATA

1. Értelmezõ rendelkezések. 2. A támogatás jellege és tárgya

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Kecskeméti Járási Hivatal

A Kisvasutakra vonatkozó törvényi és jogszabályi változások irányultsága és rendszere, aktualitások

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM. Tervezet. az Erdőtelki égerláp természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési tervéről

A vidékfejlesztési miniszter /. (..) VM rendelete

AZ ÉMOP-2.1.1/B SZÁMÚ, A SZILVÁSVÁRADI ÁLLAMI ERDEI VASÚT FEJLESZTÉSE CÍMŰ NYERTES PÁLYÁZATRÓL


DR SOMOGYVÁRI VILMOS NEMZETI AGRÁRGAZDASÁGI KAMARA ERDÉSZETI ÉS VADGAZDÁLKODÁSI TÖRVÉNYEK MÓDOSÍTÁSI JAVASLATAI

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 54. szám 12857

Erdei élőhelyek kezelése

hazai természetvédelemben Érdiné dr. Szekeres Rozália főosztályvezető Természetmegőrzési főosztály

ÉLŐ ERDŐ KONFERENCIA MÁRCIUS SOPRON, MAGYARORSZÁG

A körzeti erdőtervezés menete

A differenciált erdővagyon-gazdálkodás nehézségei a körzeti erdőtervezésben a Sopron-Fertőmellék Erdőterv példáján

Natura 2000 célok megvalósítása erdőterületeken

Közösség, táj-érték, vidék és turizmus Zöldutak Magyarországon

ÉLŐ ERDŐ KONFERENCIA MÁRCIUS SOPRON, MAGYARORSZÁG

Simon Edina Konzervációbiológia

Terebélyesedő zöldben - interjú Nagy Istvánnal

Az egyedi tájérték jogi szabályozásának jelenlegi helyzete

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM

NATURA2000 ERDŐKEZELÉS MAGYARORSZÁGON AZ ELMÚLT 13 ÉV TAPASZTALATAINAK TÜKRÉBEN

58/2007. (X. 18.) KvVM rendelet. a Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet védettségének fenntartásáról

Az Ipoly Erdő Zrt. integráló szerepe a vidékfejlesztésben. Tóth Gábor Területfejlesztési Konferencia november 29.

Az 5000 m² alatti területek fásítására, fennmaradására, felszámolására vonatkozó jegyzői feladatok

1. melléklet az 1248/2016. (V. 18.) Korm. határozathoz A Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési kerete 6,20 0,00 2,60 1,38 1,66 0,56 0,00

A Vidékfejlesztési Program erdészeti intézkedései, különös tekintettel az erdészeti géptámogatásra

Minisztériumi szervezeti felépítés

Az erdészeti ágazat irányítása Az erdészeti politika aktuális kérdései

A nem mezőgazdasági célú tevékenységek beindítására és fejlesztésére irányuló beruházások támogatására

Környezet- és természetvédelmi pályázati kiírások a Közép-magyarországi régióban

Élőhelyvédelemhez kapcsolódó dokumentációk a gyakorlatban. Élőhelyvédelem

A civil mozgalmak szerepe a biodiverzitás-védelmében BirdLife/MME biodiverzitás védelmi stratégiája különös tekintettel az erdőkre

2009. évi XXXVII. törvény. az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról 1

Hatályba lépett a Nemzeti Erdőstratégia /2016. (X. 13.) Korm. határozat

Ökoturizmus és természetvédelem 2013

2009. évi XXXVII. törvény. az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról 1. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK.

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan

ELŐ TERJESZTÉS Pályázati lehetőség

15. cél A szárazföldi ökoszisztémák védelme

NATURA2000 SZEMPONTOK ÉRVÉNYESÍTÉSE A HATÓSÁGI MUNKÁBAN

A NYÍRERDŐ Zrt. természetközeli tölgy gazdálkodása, ennek a fahozamra várható hatása

Új erdőtörvény. Kiss János Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. /2010. ( ) FVM rendelete

HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL EGRI JÁRÁSI HIVATALA KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FŐOSZTÁLY Eger Szövetkezet út 4.

A KERÉKPÁROS TURIZMUS EURÓPÁBAN. A kerékpáros turizmus lehetőségei az EV14 nyomvonal előkészítése kapcsán Békéscsaba 2014.

5/2008. (II. 19.) KvVM rendelet. a Bél-kő természetvédelmi terület létesítéséről

Tervezet. az Abaújkéri Aranyos-völgy természetvédelmi terület létesítéséről. (közigazgatási egyeztetés)

A Natura 2000 Kilátásai

Natura 2000 & Vidékfejlesztés Az EU as programozási időszakra szóló Vidékfejlesztési politikája

Nyíregyháza, Cseszlai István Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

A Kormány 1012/2016. (I. 20.) Korm. határozata a Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési keretének megállapításáról

AZ ÖKOTURIZMUS FOGALMA, TELEI. Az ökoturizmus fogalma

TÁJÉKOZTATÁS körzeti erdőtervezés igazgatási tevékenységének megkezdéséről

Az állami természetvédelem feladatai A Svájci-Magyar Együttműködési Program által támogatott projektek vonatkozásában

Vas megye erdőgazdálkodási helyzete

BAKANCSOS BARANGOLÁS BAKONYTÓL A BALATONIG BAKONYERDŐ ZRT.

I. Erdész-közgazdász Találkozó Mészáros Károly Emlékülés. Sopron június

Pákozd Sukoró Arborétum és Erdészeti Erdei Iskola

Bódis Pál WWF Magyarország A WWF ÉS A NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁGOK TEVÉKENYSÉGE AZ ÉLET AZ ERDŐBEN PROJEKTBEN

A Víz Keretirányelv végrehajtása védett területeken

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM

Átírás:

Magyar Nemzeti Parkok Hete 2017 Értékek és élmények nyomában nemzeti parkjainkban Erdészetek természetvédelmi szerepe, közjóléti tevékenysége Urbán Pál

1972.-ben a VII. Erdészeti Világkongresszuson elfogadják az erdők hármas funkcióját gazdasági védelmi közjóléti

Évi növedék: 13,1 millió m3 (https://www.nebih.gov.hu/szakteruletek/szakteruletek/erdeszeti_igazgatosag/kozerdeku_adatok/adatok -- Erdővagyon és erdőgazdálkodás Magyarországon 2015 pdf 3.o.) Évi erdőtervi fakitermelési lehetőség: (https://www.nebih.gov.hu/szakteruletek/szakteruletek/erdeszeti_igazgatosag/kozerdeku_adatok/adatok - 2009 évi mérleg pdf 11.o.) 10,5 millió m3 Évi fakitermelés: 7-8 millió m3 (ebből 5 millió m3 véghasználat) (https://www.nebih.gov.hu/szakteruletek/szakteruletek/erdeszeti_igazgatosag/kozerdeku_adatok/adatok -- Erdővagyon és erdőgazdálkodás Magyarországon. pdf-ek) Faanyag és faanyagszármazék felhasználás: 10 millió m3/év (A NEMZETI ERDŐPROGRAM 2006 2015. évi megvalósításának terve A Kormány 1110/2004. (X. 27.) Korm. határozatának 3. pontja alapján -- 11. o. 0,7m3/fő/év hengeresfa-egyenértéke bruttó m3-re váltva.)

Állami tulajdonú erdészeti Zrt.-k Állami tulajdon aránya: 56%

A természetvédelem az élőlények, természetes életközösségek, élőhelyek a természetes és természetközeli területek, valamint a természeti táj megőrzésére hivatott társadalmi tevékenység megjelölésére szolgáló fogalom. A természetvédelem célja a bioszféra állapotának, működőképességének, biodiverzitásának (biológiai sokféleségének), valamint ezzel összefüggésben az élőhelyeknek és a természeti tájnak a megőrzése, károsodásainak megelőzése, mérséklése vagy elhárítása. https://hu.wikipedia.org/wiki/term%c3%a9szetv%c3%a9delem

A törvény célja 1. E törvény célja, hogy az erdő és a társadalom viszonyának szabályozásával, kiemelten a fenntartható erdőgazdálkodás feltételeinek meghatározásával biztosítsa az erdő, mint a természeti tényezőktől függő és az emberi beavatkozásokkal érintett életközösség és élőhely fennmaradását, védelmét, gyarapodását, továbbá az erdő hármas funkciójának, azaz a környezetre, társadalomra, valamint a gazdaságra gyakorolt hatásának kiteljesedését, és ezzel kiemelten hozzájáruljon: a) a klímaváltozás hatásainak csökkentéséhez, b) a biológiai sokféleség megőrzéséhez, c) a vidékfejlesztéshez, az erdőgazdálkodással összefüggő foglalkoztatási lehetőségek bővítéséhez, d) az ország környezeti állapotának javulásához, e) a felszíni és felszín alatti vizek védelméhez, f) a termőtalaj, a mezőgazdasági területek védelméhez, g) a fa, mint megújuló energia- és nyersanyagforrás biztosításához, h) a tiszta ivóvíz biztosításához, 2009. évi XXXVII. törvény i) az egészséges élelmiszerek előállításához, azaz az emberi élet fenntartásához és minőségének, biztonságának javításához, figyelemmel az egészséges környezethez fűződő alapjog érvényesítésére.

2009. évi XXXVII. törvény 7. (1) a) természetes erdők b) természetszerű erdők c) származék erdők d) átmeneti erdők e) kultúrerdők f) faültetvények 10. (1) Az egyes erdőtervezési körzetekben a védelmi és közjóléti rendeltetésű, a 7. (1) bekezdés a), b) és c) pontja szerinti természetességű állami tulajdonú erdő területének az e törvény hatálybalépését követő a) első körzeti erdőtervezést követően legalább egyötöd részén, b) második körzeti erdőtervezést követően legalább egynegyed részén, c) harmadik körzeti erdőtervezést követően legalább egyharmad részén, az erdőterv határozatban foglaltak szerint, folyamatos erdőborítást biztosító átalakító, szálaló vagy faanyagtermelést nem szolgáló üzemmódokat kell alkalmazni.

Nemzeti természetvédelem

Nemzeti természetvédelem és az erdőgazdálkodás A természetvédelmi területek kijelölésénél a gazdasági hatásvizsgálatok rendre elmaradtak. A védett területek zömére a mai napig nem készültek el a 3/2008. (II. 5.) KvVM rendelet szerinti kezelési tervek. Csak részben működik az 1996. évi LIII. Trv. 71. (1) szerinti támogatási rendszer. Nem megoldott az 1996. évi LIII. Trv. 71. (2) szerinti kártérítés. Az állami szektorban a 2009. évi XXXVII Trv. 10. (4) szerint nem jár kártérítés.

NATURA 2000 erdők

A NATURA 2000 és az erdőgazdálkodás Semmilyen gazdasági hatásvizsgálat nem ismert. Az uniós gyakorlatot messze túllépik a hazai NATURA 2000 erdőterületeken alkalmazott korlátozások. Valójában nem ajánlásokról van szó, hanem az erdőtervrendeletekben megjelenő kötelező érvényű korlátozásokról. Állami tulajdonú NATURA 2000 területekre nincs uniós kompenzációs támogatás Magyarországon. A magán szektorban lévő NATURA 2000 erdők uniós támogatása általában nem fedezi tartósan az elmaradt hasznot, a korlátozások a tartamos erdőgazdálkodás csökkentését eredményezik.

Erdő mint turisztikai attrakció 2009. évi XXXVII. törvény 91. (1) Az erdőben annak rendeltetésétől függetlenül üdülés, sportolás és kirándulás céljából gyalogosan, emberi erővel hajtott kerékpárral, lóval, valamint az erdészeti feltáró hálózat részein részét képező erdei úton sport vagy turisztikai célú, lóval vontatott járművel bárki saját felelősségére közlekedhet, illetve ott tartózkodhat, amit az erdőgazdálkodó tűrni köteles, kivéve, ha a) más jogszabály azt korlátozza, vagy b) az arra jogosult a látogatás korlátozását az e törvényben foglaltak alapján elrendelte. 93. (1) Az erdőgazdálkodó hozzájárulásával szabad az erdőben: a) huszonnégy órát meghaladóan üdülési, illetőleg sportolási célból tartózkodni, táborozni, továbbá sátrat felverni; b) turistaútvonalat kijelölni és létesíteni; c) turisztikai berendezést, létesítményt építeni és fenntartani; d) ideiglenes árusítóhelyet üzemeltetni; e) e törvényben külön nem nevesített sportversenyt rendezni.

Társadalmi szerepvállalás ERDŐVARÁZS, Családi nap az állami erdőgazdaságokkal FeHoVa, Grüne Woche, Föld Napja, Múzeumok Éjszakája, AGRA Kiállítás Közjóléti beruházások Turisztikai attrakciók működtetése

Források saját forrásból, tulajdonosi tőkeemelésből, pályázatokból

Erdei vándortáborok szervezése A Kerékpározásért és Aktív Kikapcsolódásért Felelős Kormánybiztosság a Vándortábor 2017 program keretén belül pályázati lehetőséggel ösztönzi az általános és középiskolákat, valamint a pedagógusokat arra, hogy a diákokat minél szélesebb körben megismertessék a sport, a természetjárás és a vízitúrázás örömeivel. Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel, az Országos Erdészeti Egyesülettel, valamint a Testnevelési Egyetemmel összefogva. Az erdei vándortáborok útvonalait és a kapcsolódó infrastruktúrát a Bakonyerdő Zrt., az EGERERDŐ Zrt., az IPOLY ERDŐ Zrt., a Mecsekerdő Zrt. és a Pilisi Parkerdő Zrt. biztosítja.

Országos Kékkör Az MTSZ 2013-ban indult, uniós forrásból támogatott Országos Kékkör Nyomvonalának és Attrakcióinak Multifunkciós Fejlesztése című projektje 12 állami erdészeti társaság konzorciumi partnerségével valósult meg. közel 100 szálláshely több mint 40 kilátó több mint 200 egyéb közjóléti berendezés (esőbeálló, tűzrakóhely, stb.)

Turisztikai célú keskeny nyomközű kisvasutak fejlesztése Az erdészeti társaságok kiemelt figyelmet fordítanak a kezelésükben lévő 11 erdei vasút folyamatos fejlesztésére. A Kerékpározásért és Aktív Kikapcsolódásért Felelős Kormánybiztosság koordinálása mellett, és a MÁV Zrt. illetve a többi üzemeltető köztük nyolc állami erdészeti társaság együttműködésével három ütemben valósulnak meg a fejlesztések. (2320, 7680, 16563,5 millió Ft)

Erdei iskola 36 erdei iskolát az állami erdészeti társaságok üzemeltetnek

Szálláshelyek több mint 160 szálláshely közel 3500 férőhely az idei évben megjelent a társaságok erdei szálláshely kiadványa

Kilátók az utóbbi 6 év során több mint 50 kilátó létesült vagy lett felújítva 2017. május 10-én átadásra került a KASZÓ Zrt. lombkorona tanösvénye, amelyhez hasonló a következő egy-két év során a többi társaságnál is megvalósításra kerül majd

Kerékpárutak folyamatos fejlesztések merretekerjek.hu

EGERERDŐ Zrt.

EGERERDŐ Zrt. által kezelt erdők elsődleges rendeltetés szerinti megoszlása

Társadalmi szerepvállalás Erdészek a gyermekekért HU-SK Erdészeti nyíltnapok

EGERERDŐ Zrt. közjóléti beruházások 2010 Sorszám Közjóléti létesítmény neve Községhatár Létesítmény jellege (pl. kilátó, erdei iskola, erdei pihenőhely, stb,.) Beruházás jellege (felújítás/létesítés) Beruházás értéke (E Ft) Átadás időpontja 1 Filagória Szilvásvárad erdei iskola létesítés 1 245 2012. 2 Speciális bemutató terep Szilvásvárad erdei iskola létesítés 353 2012. 3 Kézművesszín Szilvásvárad erdei iskola létesítés 460 2012. 4 Erdei iskola Gyöngyössolymos erdei iskola felújítás 2 883 2010. 5 Tanösvény Gyöngyössolymos erdei turisztika létesítés 373 2010. 6 Esőbeálló Gyöngyössolymos erdei turisztika létesítés 497 2010. 7 Motoros hajtány Gyöngyössolymos vasút létesítés 350 2010. 8 Szalajka ház Gyöngyössolymos vasút felújítás 14 245 2010. 9 Lajosháza-Szalajka vasút Gyöngyössolymos vasút létesítés 3 693 2012. Összesen 24 099

EGERERDŐ Zrt. közjóléti beruházások 2011 Sorszám Közjóléti létesítmény neve Községhatár Létesítmény jellege (pl. kilátó, erdei iskola, erdei pihenőhely, stb,.) Beruházás jellege (felújítás/létesítés) Beruházás értéke (E Ft) Átadás időpontja 1 Filagória Szilvásvárad erdei iskola létesítés 10 544 2012. 2 Kézművesszín Szilvásvárad erdei iskola létesítés 7 647 2012. 3 Oktató helyiség akadálymentesítés Szilvásvárad erdei iskola létesítés 7 719 2012. 4 Útépítés Szilvásvárad vasút felújítás 14 697 2012. 5 Speciális bemutató terep Szilvásvárad erdei iskola létesítés 22 178 2012. 6 Erdei iskola eszközök Szilvásvárad erdei iskola létesítés 2 256 2012. 7 Vasúti pálya bővítés Szilvásvárad vasút létesítés 32 152 2012. Összesen 97 193

EGERERDŐ Zrt. Közjóléti beruházások 2012 Sorszám Közjóléti létesítmény neve Községhatár Létesítmény jellege (pl. kilátó, erdei iskola, erdei pihenőhely, stb,.) Beruházás jellege (felújítás/létesítés) Beruházás értéke (E Ft) Átadás időpontja 1 Végállomás épület Szilvásvárad vasút létesítés 46 552 2012. 2 Filagória Szilvásvárad erdei iskola létesítés 910 2012. 3 Kézművesszín Szilvásvárad erdei iskola létesítés 1 129 2012. 4 Oktató helyiség akadálymentesítés Szilvásvárad erdei iskola létesítés 1 018 2012. 5 Fatelepi megálló Szilvásvárad vasút felújítás 64 038 2012. 6 Gloriette kiszolgáló épület Szilvásvárad vasút felújítás 14 327 2012. 7 Útépítés Szilvásvárad vasút felújítás 68 363 2012. 8 Speciális bemutató terep Szilvásvárad erdei iskola létesítés 2 504 2012. 9 Lajosháza-Szalajka vasút Gyöngyössolymos vasút létesítés 7 152 2012. 10 Erdei iskola eszközök Szilvásvárad erdei iskola létesítés 2 201 2012. 11 Vasúti pálya bővítés Szilvásvárad vasút létesítés 33 826 2012. 12 Diesel mozdony hibrid átalakítás Szilvásvárad vasút felújítás 112 884 2013. 13 Nosztalgia kocsik átalakítás Szilvásvárad vasút felújítás 1 463 2013. 14 Szalajka u. 11. átalakítás Szilvásvárad vasút felújítás 38 237 2013. Összesen 394 604

EGERERDŐ Zrt. közjóléti beruházások 2013 Sorszám Közjóléti létesítmény neve Községhatár Létesítmény jellege (pl. kilátó, erdei iskola, erdei pihenőhely, stb,.) Beruházás jellege (felújítás/létesítés) Beruházás értéke (E Ft) Átadás időpontja 1 Gloriette tisztás játszótér Szilvásvárad erdei turisztika létesítés 7 050 2013. 2 Fatelepi megálló Szilvásvárad vasút felújítás 4 579 2014. 3 Diesel mozdony hibrid átalakítás Szilvásvárad vasút felújítás 857 2013. 4 Nosztalgia kocsik átalakítás Szilvásvárad vasút felújítás 25 445 2013. 5 Vasúti pálya Gyöngyös vasút felújítás 16 852 2014. 6 Galyatető kilátó Mátraszentimre kilátó felújítás 17 583 2015. 7 Galyatető túraközpont Mátraszentimre erdei turisztika felújítás 5 701 2015. 8 Gyöngyösi mozdonyok felújítása Gyöngyös vasút felújítás 9 590 2015. 9 Gyöngyössolymos Szalajka ház Gyöngyössolymos erdei iskola felújítás 7 090 2014. 10 Rudolf tanya túristaház Parádsasvár erdei turisztika felújítás 177 2015. 11 Fenyvespuszta erdei iskola Tar erdei iskola felújítás 2 090 2015. 12 Halászati telep (Pisztrángos) Szilvásvárad erdei turisztika felújítás 2 606 2015. 13 Pazsag turistaház Bükkzsérc erdei turisztika felújítás 1 544 2016. 14 Tanösvény Szurdokpüspöki erdei turisztika létesítés 179 2013. Összesen 101 343

EGERERDŐ Zrt. közjóléti beruházások 2014 Sorszám Közjóléti létesítmény neve Községhatár Létesítmény jellege (pl. kilátó, erdei iskola, erdei pihenőhely, stb,.) Beruházás jellege (felújítás/létesítés) Beruházás értéke (E Ft) Megvalósult / tervezett átadás időpontja 1 Erdészeti Múzeum (Király-szoba) múzeum felújítás 524 2014. 2 Erdészeti múzeum felújítás múzeum felújítás 670 2015. 3 Ilona- völgyi tanösvény erdei ismeretterjesztés felújítás 147 2015. 4 Gyöngyösi vasúti pálya felújítás vasút felújítás 31 082 2015.II.né. 5 Mátravasút állomás épület felújítás vasút felújítás 21 905 2014. 6 Gyöngyösi vasúti pálya vasút felújítás 3 463 2015.II.né. 7 Galyatető kilátó kilátó felújítás 81 185 2015.II.né. 8 Galyatető túraközpont erdei turisztika felújítás 295 261 2015.II.né. 9 Gyöngyösi mozdonyok felújítása vasút felújítás 20 715 2015.II.né. 10 Gyöngyössolymos Szalajka ház erdei iskola felújítás 8 508 2014.ápr. 11 Rudolf tanya túristaház erdei turisztika felújítás 4 076 2015.nov. 12 Fenyvespuszta erdei iskola erdei iskola felújítás 63 734 2015.II.né. 13 Halászati telep (Pisztrángos) erdei turisztika felújítás 2 212 2015.II.né. 14 Pazsag túristaház erdei turisztika felújítás 3 637 2015.nov. 15 Galyatetői illemhely erdei turisztika felújítás 19 251 2015.II.né. 16 Szilvi gőzös felújítása vasút felújítás 9 691 2015.II.né. Összesen 566 059

EGERERDŐ Zrt. közjóléti beruházások 2015 Sorszám Közjóléti létesítmény neve Községhatár Létesítmény jellege (pl. kilátó, erdei iskola, erdei pihenőhely, stb,.) Beruházás jellege (felújítás/létesítés) Beruházás értéke (E Ft) Megvalósult / tervezett átadás időpontja 1 Pazsag turistaház Bükkzsérc erdei turisztika felújítás 109 150 2016.márc. 2 Szalajka ház fedett szín és egyebekgyöngyössolymos erdei turisztika létesítés 3 850 2015.dec. 3 Galyatető kilátó Mátraszentimre kilátó felújítás 7 000 2015.aug. 4 Erdei iskola eszközállomkány Gyöngyössolymos erdei iskola létesítés 1 000 2015.dec. 5 Galyatető túraközpont Mátraszentimre erdei turisztika felújítás 103 403 2015.aug. 6 Erdei iskola oktató eszközök Tar erdei iskola létesítés 500 2015.dec. 7 Fenyvespuszta erdei iskola Tar erdei iskola felújítás 12 000 2015.dec. 8 Rudolf tanya turistaház Parádsasvár erdei turisztika felújítás 80 800 2015.dec. 9 Hármaskúti turistaház kerítés Szilvásvárad erdei turisztika létesítés 1 235 2015.dec. 10 Kisvasút indítóállomás Felsőtárkány vasút létesítés 4 000 2015.dec. 11 Mozdony felújítás Felsőtárkány vasút felújítás 3 000 2015.dec. 12 Illemhely beléptető rendszer Szilvásvárad vasút létesítés 5 000 2015.dec. 13 Mozdony felújítás Szilvásvárad vasút felújítás 5 000 2015.dec. 14 Gyöngyi gőzös kazán felújítás Gyöngyös vasút felújítás 10 000 2015.dec. 15 Vasúti híd Gyöngyössolymos vasút felújítás 2 000 2015.dec. 16 Tömörítőgép vasúthoz Gyöngyös vasút létesítés 1 100 2015.dec. Összesen 349 038

EGERERDŐ Zrt. közjóléti beruházások 2016 Sorszám Közjóléti létesítmény neve Községhatár Létesítmény jellege (pl. kilátó, erdei iskola, erdei pihenőhely, stb,.) Beruházás jellege (felújítás/létesítés) Beruházás értéke (E Ft) Megvalósult / tervezett átadás időpontja 1 Pazsag turistaház Bükkzsérc erdei turisztika felújítás 109 150 2017.szeptember 2 Eged-hegyi kilátó Eger kilátó felújítás 80 000 2018. június 3 Lombkorona tanösvény Rudolf-tanya Mátraalmás kilátó létesítés 95 000 2018. június 4 Galyatetői parkoló fejlesztése Mátraszentimre parkoló felújítás 38 000 2018. június 5 Gyöngyösi Állami Erdei Vasút (Mátrava Gyöngyös vasút felújítás 581 000 6 Felsőtárkányi Állami Erdei vasút Felsőtárkány vasút felújítás 394 000 7 Szilvásváradi Állami Erdei Vasút Szilvásvárad vasút felújítás 692 000 Összesen 1 989 150

Köszönöm a figyelmet