1500 Ft. Hódmezővásárhelyen a piactéren (eső esetén is). November 12-én (csütörtök) 7-9 óráig MINDEN PÁR CIPŐ, PAPUCS GARANTÁLT EGYSÉGÁRA

Hasonló dokumentumok
FOGORVOSI KÖRZETEK Alapellátást biztosító vegyes korcsoportú fogászati körzetek. 1. sz. fogorvosi körzet Dr. Battancs Lajos

Hódmezővásárhelyi Járás KÖTELEZŐ FELVÉTELT BIZTOSÍTÓ ISKOLA Hódmezővásárhely, Hóvirág utca Hódmezővásárhely, Deák Ferenc u. 4-6.

Hódmezővásárhelyi Járás

Hódmezővásárhelyi járás

2013. augusztus 2. Rádió és MHz - A vidék rádiója!

2013. március 29. Rádió és MHz - A vidék rádiója!

2013. március 22. Rádió és MHz - A vidék rádiója!

24/2002.(06.14.) Kgy. sz. rendelet 1. A háziorvosi körzetek meghatározásáról

2012. szeptember 21. Rádió és MHz - A vidék rádiója!

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL

K I V O N A T. Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlés június 13-i, rendes, nyílt ülésének jegyzőkönyvéből H A T Á R O Z A T

24/2002.(06.14.) Kgy. sz. rendelet 1. Az egészségügyi alapellátások körzeteinek meghatározásáról 2

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PKCBD Gyál Dátum: :46:13 Barka Ferenc Lapszám: 1

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL

2012. október 12. Rádió és MHz - A vidék rádiója!

1. számú házi felnőtt háziorvosi körzethez tartozó utcák jegyzéke. Utca elnevezése A körzethez tartozó utca/ Megjegyzés:

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2018/2019. TANÉVBEN SZÁZHALOMBATTA

IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk

ürítési nap hétfő és csütörtök

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN VECSÉS

E rendelet a április 1-jén lép hatályba. Nagykáta, március.

FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZETEK. 1. körzet 2. körzet 3. körzet 4. körzet Áchim A. utca Ady E. utca Árpád utca

2013. júllus 12. Rádió és MHz - A vidék rádiója!

SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) önkormányzati 1 rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról

2013. február 22. Rádió és MHz - A vidék rádiója!

2013. május 3. Rádió és MHz - A vidék rádiója!

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: HIRDETMÉNY év 12. hó 16. naptól év 12. hó 30.

SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: TGDBB Tolna Dátum: :15:19 Fõglein Ilona Lapszám: 1

Pilisvörösvári Helyi Választási Iroda 3/2014. HVI vezetői határozat melléklete

2013. augusztus 23. Rádió és MHz - A vidék rádiója!

SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról

2012. augusztus 31. Rádió és MHz - A vidék rádiója!

2013. január 25. Rádió és MHz - A vidék rádiója!

Törökszentmiklósi Óvodai Intézmény Törökszentmiklós Hunyadi út 14. ÓVODAI KÖRZET BEOSZTÁSOK 2018/2019

2013. február 1. Rádió és MHz - A vidék rádiója!

Óvodai, iskolai felvételi körzetek meghatározása

Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 14/2018. (VI. 27.) önkormányzati rendelete

2013. február 8. Rádió és MHz - A vidék rádiója!

PÜSPÖKLADÁNY település

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Választási Iroda Vezetőjétől Hódmezővásárhely. Kossuth tér. 1. HATÁROZAT

Módosította a 28/2016. (XII.16.) önkormányzati rendelet 1. (1) bekezdése. Hatályos február 1.

2013. július 19. Rádió és MHz - A vidék rádiója!

Jászfényszaru Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete

Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának 16/2016.(IX.08.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi és védőnői körzetekről

A Képviselő-testület Ócsa város közigazgatási területén három háziorvosi, egy házi gyermekorvosi és kettő fogorvosi körzetet hoz létre.

3. (1) E rendelet július 01. napján lép hatályba.

rendelet 1/a. számú melléklete Az önkormányzat forgalomképtelen törzsvagyonába tartozó vagyontárgyak:

I. számú választókerület

Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének

2012. június 22. Rádió és MHz - A vidék rádiója!

2013. január 11. Rádió és MHz - A vidék rádiója!

NVR - Körzetkezelés Dátum: :04:58 Lekérdező: Pellesné Kolló Edit Mária Lapszám: 1 LXVAN - Újfehértó KÖRZETLEÍRÓ LISTA

2013. május 10. Rádió és MHz - A vidék rádiója!

2012. január 20. Rádió és MHz - A vidék rádiója!

2013. április 5. Rádió és MHz - A vidék rádiója!

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PIMJY Nagykovácsi Dátum: :43:47 Dávidné Tóth Edit Lapszám: 1

Háziorvosi körzetek leírása. 1. számú háziorvosi körzet

Polgár Város Önkormányzata Képviselő-testületének

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XI. 13.) számú R E N D E L E T E

Kifizetés jogcíme Társasház Időszak Összeg Kifizetés dátuma Önkormányzati ingatlan közös költség-felújítási alap hoz Andrássy út

KÖRZETLEÍRÓ LISTA. Közterület neve jellege Kapubejárat tartomány Intervallum típusa

Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Kihirdetési záradék: A rendelet április 15-én kihirdetve. Kovács Zoltánné dr.

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN DABAS

Kazincbarcika Város szavazóköri beosztása

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PNACK Nagykáta Dátum: :10:04 Gál Brigitta Lapszám: 1

8.1. Település teljes közigazgatási területére vonatkozó felvételi körzetek Ősi Általános Iskola 8161 Ősi, Ságvári Endre u. 10.

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

ÖSSZESEN: Utcanevek. Állandó lakosok száma (fő) 1. melléklet a 26/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelethez

Monori Kossuth Lajos Óvoda (2200 Monor, Kossuth Lajos utca 37.) felvételi körzete:

Hirdetmény. Karcag területén Január, Február, Október, November. Környezetvédelmi és Fűtéstechnikai Nonprofit Kft.

FELNİTT HÁZIORVOSI KÖRZETEK

2012. október 19. Rádió és MHz - A vidék rádiója!

Páros oldal Mártírok utca - 55 lakásos bérház páratlan oldal Petıfi utca - csatorna között Szent István út

Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról

001. szavazókör Azonosító: , Cím: 5525 Füzesgyarmat, Széchelyi u. 2. (Központi Iskola) Közterület neve jellege Kapubejárat tartomány

Sarkad Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2014. (XI.28.) önkormányzati rendelete a területi védőnői körzetekről 1..

Felnőtt Háziorvosi ellátási körzetek

2012. augusztus 3. Rádió és MHz - A vidék rádiója!

Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről

A rendelet 1. sz. melléklete e rendelet 1. sz. melléklete szerint módosul. A rendelet 3. sz. melléklete e rendelet 2. sz. melléklete szerint módosul.

Szavazókör sorszáma Szavazókör területe Szavazókör helye, címe Akácfa utca 1. VÍZMŰ KLUBTERME Dózsa György utca

1. sz. választókerület

2013. szeptember 6. Rádió és MHz - A vidék rádiója!

2013. április 12. Rádió és MHz - A vidék rádiója!

Szigethalom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2015.(XII.18.) RENDELETE

2012. április 6. Rádió és MHz - A vidék rádiója!

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 20/2016. (XI.28.) önkormányzati rendelete. az orvosi körzetek kialakításáról

Háziorvosi körzetek. Dr. Balla Ferenc általános orvostan, sebész, Traumatológia szakorvos, háziorvostan

Jászapáti Városi Önkormányzat 21/2005./XI.1./ rendelete. A védőnői körzetek kialakításáról (Egységes szerkezetbe foglalva) (2012. február 16.

2012. május 4. Rádió és MHz - A vidék rádiója!

TEVK szavazókör Cím: St. Hubertus Étterem, Nemeskéri út 33., Alagút utca páratlan házszámok 1-13 Alagút utca 10-10

Választási Közlemény

Helyi Választási Iroda Vezetője 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. Szám: /2013. Határozat

Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének az önálló orvosi tevékenység gyakorlásáról szóló 14/2014. (V.28.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 9/2015. (III. 30.) önkormányzati rendelete. az orvosi körzetek kialakításáról

KÖRZETLEÍRÓ LISTA szavazókör Azonosító: , Cím: Fõ tér 1. (Polgármesteri Hivatal), OEVK: 03

Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének. 11/2002. (IX.24.) Kt. számú rendelete Ercsi Város háziorvosi körzeteiről

Átírás:

November 30-ig vagy a készlet erejéig! Nyári ruhák kiárusítása 40%; Egyes kifutó termékek 500 Ft/db; Fehérneműk 30%; Csizmák 30%; Utolsó páras cipők 70%; Őszi és sport cipők 40%; Téli ruhák 30% NYITVA TARTÁS: Hétfőtől - Péntekig: 8-19;Szombat: 9-14 Hódmezővásárhely, Éva u. 2. (volt Mérleggyár ABC) ÁRUHÁZ X. évfolyam 43. szám MAGNETSPACE DUAL LÉZER LÉZER-TERÁPIÁS KÉSZÜLÉK ARC ÉS TEST KÜLSŐ ÉS BELSŐ KEZELÉSÉRE IDŐPONT EGYEZTETÉS: 06 (70) 638-0580 MULADI ANNAMÁRIA 6800 Hódmezővásárhely, Petőfi u. 27. Telefon: 06 (70) 638-0580 MAGNETSPACE LÉZER A SZÉP BŐR ÉS EGÉSZSÉGE VÉDELMÉBEN. HATÉKONY ALKALMAZÁSA: - Ránctalanítás - Szem környék ápolás - Rosacea (hajszálér probléma az arcbőrön) - Mélyhidratálás - Arcbőr problémák kezelése - Nyak és dekoltázs kezelése Kedves vendégünk! Szeretettel várjuk Önt egy új, speciális fiatalító kezelésre, ami a lézer segítségével és biokozmetikumokkal történik. Az Arckezelés mellé egy speciális masszázs, amit egy Singapurban élő hölgytől tanultam, ami a bőrben elindít egy méregtelenítést és sokkal simább, szebb bőr lesz a végeredmény. Erdélyi Fakereskedés Hmvhely, Erdély u. 10. (Újvároson: a Gellért utca felöl) Telefon: 06(30) 845-1789 Nyitva: H-P: 8.00-16.30; Szo: 8.00-12 Fenyo furészáruk egyedi és szabványméretben 4-12 m-ig Lambéria Faanyagokhoz szükséges, német Eredeti Reisser csavarok széles választéka Huzalszegek kaphatók TUzifa kapható! K Ő P I C VÉGKIÁRUSÍTÁSA Hódmezővásárhelyen a piactéren (eső esetén is). November 12-én (csütörtök) 7-9 óráig MINDEN PÁR CIPŐ, PAPUCS GARANTÁLT EGYSÉGÁRA 1500 Ft. TOVÁBBÁ ŐSZI TÉLI CSIZMÁK 1500 Ft-tól 4000 Ft-ig.

2 Rádió7 97.6-107.0-96,8 MHz - A vidék rádiója! Kistópart u. 4/b, Tel.: 06 (30) 938-1468 Nyitva tartás: K - Cs: 8.00-17.30, P: 8.00 18.00-ig, Sz: 7.00-12.00 KOLBÁSZ ÉS SZALÁMI HÚSRA ELŐRENDELÉST FELVESZEK. HÁZI FÜSTÖLT MÁJAS KAPHATÓ! Hétvégi Labdarúgó események KERESSÜK A VÁROS KARÁCSONYFÁJÁT! 2015.11.06. Péntek 14.00 Csongrád megyei U14 9. forduló HFC U14-Csongrád TSE U14 Tájékoztatjuk Hódmezővásárhely lakosságát, hogy az előző évekhez hasonlóan, az idén is szívesen fogad az önkormányzat, olyan magánterületen található egészséges, szabályos fenyőfát, amelyet a főtéren, illetve kisebb fenyőfát, amelyet intézményekben lehet felállítani az adventi ünnepek alkalmával. Jelentkezni a (62) 530-100/245-ös telefonszámon, illetve a rarosinet@ hodmezovasarhely.hu e-mail címen lehet. 2015.11.07. Szombat 10:00 OTP Bank Bozsik Fesztivál U7/U9 korosztályok 2015.11.08. Vasárnap10.00 NB II, Dél-Kelet csoport 12. forduló HFC U17 A -Kiskunhalasi Szilárdy SE 2015.11.08. Vasárnap12.00 NB II, Dél-Kelet csoport 12. forduló HFC U19 A -Kiskunhalasi Szilárdy SE Bankkártyával is fizethet! Hétvégi Sportprogram Ajánló tagoknak 5% kedvezmény. 11.07. Szombat 13:30 Algyő UTC Férfi labdarúgás, Megyei I. osztály Algyő, sportpálya TEMETKEZÉSI SZOLGÁLAT Hódmezővásárhely, Zsoldos u. 2-4. (bejárat a Lázár utca felől) Telefonszám: (62) 221-704; 06 (30) 625-1755 ÜGYELEtI telefonszám: 06 (30) 2-447-447 (0-24 ÓRÁIG HÍVHATÓ) 13:30 Székkutas Bordány Férfi labdarúgás, Megyei II. osztály Székkutas, sportpálya 13:30 Szikáncs Mártély Férfi labdarúgás, Megyei III. osztály Szikáncs, sportpálya 15:00 Hódmezővásárhelyi LKC Csorvás Női junior kézilabda, NB II Délkeleti csoport Hódmezővásárhely, Balogh Imsi Sportaréna 17:00 Hódmezővásárhelyi LKC Csorvás Női kézilabda, NB II Délkeleti csoport Hódmezővásárhely, Balogh Imsi Sportaréna FELHÍVÁS Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Címzetes főjegyzője tájékoztatja a Tisztelt Csónaktulajdonosokat, hogy a Hódmezővásárhely közigazgatási területéhez tartozó Mártélyi Üdülőterületen a csónakok kikötését biztosító 8 db vízi úszómű téli időszakra történő felkészítésére 2015. november 18-án kerül sor. Kérjük a Tisztelt Csónaktulajdonosokat, hogy a csónakok eltávolításáról és a kikötési szabályzatnak megfelelő elhelyezéséről a fenti időpontig gondoskodni szíveskedjenek. A fent jelzett időpont után a csónakok eltávolításáról és tárolásáról az önkormányzat gondoskodik a csónaktulajdonosok költségére. Továbbá ezúton tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a Mártélyi Üdülőterületen található Kalandpark 2015. november 1-jén bezárt. A tervek szerint a Kalandpark jövő év március 15-én nyitja meg ismét kapuit a látogatók előtt. Dr. Korsós Ágnes Címzetes főjegyző MÉH-TELEP Hmvhely, Szántó Kovács János u. 160-162. (volt alu depo helyén) Telefon: 06 (70) 509-0850 Tiszta alumínium: 300 Ft/kg Festett alumínium: 270 Ft/kg Alumínium öntvény: 270 Ft/kg Akkumulátor: 130 Ft/kg Alu italosdoboz: 180 Ft/kg Újra várjuk minden kedves régi és új beszállítóinkat! Az árváltoztatás jogát fenntartjuk! Nyitva: hétköznap 8-17, szombaton 8-12 óráig. Családi események Vásárhelyen Kiadó: 7Oktáv Kft. Nyomás: Délkelet-Press Kft. 5600, Békéscsaba,Kétegyházi út 18. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY ÉS MÁRTÉLY KÖZPONTI ORVOSI ÜGYELET MŰKÖDÉSI RENDJE A központi orvosi ügyelet helye: Hódmezővásárhely, Lázár utca 10. Ügyeleti idő: Hétköznap: 16-07-ig, hétvégén és ünnepnap: 07-07-ig A központi ügyelet hívószáma: (62) 474-374, mely telefon a szegedi mentésirányító csoportnál csörög. Az ügyeleti szolgálatirányító dönt a feladat elvégzésének mikéntjéről és időbeni besorolásáról. az ÁLLatoRVoS SzoLGÁLtatÁSI ÜGYELEt Megjelenik: Hódmezővásárhely, Kishomok, Erzsébet, Batida, Kútvölgy, Szikáncs, Mártély, Mindszent, Székkutas, Maroslele, Algyő Minden hétvégén 27.100 példányban. Terjeszti: Műsorkalauz Kft. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY ÉS MÁRTÉLY KÖZIGAZGATÁSI TERÜLETÉN November 7-8. Dr. Szabó András, Mátyás u. 5/a Tel.: 30-9683064 www.szuperpress.hu szuperpress@szuperpress.hu Tel/fax: (62) 220-785 november 7-8. Dr. Makay Attila, Szabadság u. 9. Tel.: 293 738 6800 Hódmezővásárhely Andrássy út 45. SZÉKKUTAS, SÓSHALOM, KÚTVÖLGY: HATÓSÁGI ÁLLATORVOSI SZOLGÁLAT Hódmezővásárhely, Mártély, Székkutas A szolgálat a következő telefonszámon érhető el: 06 (30) 746-33-73 A hirdetések tartalmáért a kiadó felelősséget nem vállal! SZÜLETETT: Gólya Eduárd Henriknek és Kecskeméti Rita Helénnek (Csík u. 7.) MIRA NOA, Perepelicza Istvánnak és Udvari Tímeának (Hódtó u. 10.) BIANKA, Posztós Gábornak és Krucsai Ilonának (Kaszap u. 10.) DOMINIK, Hompot Miklósnak és Paragi Máriának (Szeged, Ősz u. 48.) HARGITA, Marhás Dávidnak és Daraki Edinának (Agyag u. 30.) MÁTÉ, Nagy Ambrusnak és Bagi Szilvia Gyöngyinek (Mindszent, Szt. László u. 49.) ZITA SZILVIA, Gregus Krisztiánnak és Vígh Anitának (Szentes, Vecseri u. 35/A.) DÁNIEL, Vízhányó Istvánnak és Angyal Renáta Anettnek (Hódtó u. 6.) BENETT, Sági Andrásnak és Csuka Viktóriának (Felgyő, III. ker. tanya 71.) TATJÁNA utónevű gyermeke HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Fári Renáta Szilvia (Nádor u. 41.) és Tóth Csaba András (Lévai u. 54.), Zergi Ildikó (Sas u. 9.) és Lőkös János (Sas u. 9.), Csatlós Renáta (Mártély, Kinizsi u. 8.) és Kulcsár Szabolcs (Mindszent, Szántó Kovács János u. 42.). MEGHALT: Molnár Sándor (Hmvhely), Illés János (Szántó Kovács János u. 86.), Hajdúné Nyári Jolán (Fáncsy u. 7.), Bodrogi Sándor Imre (Budai Nagy Antal u. 20.), Bereczki János (Koczka u. 9.).

w w w. prome nad.hu Any-Gold Ékszerüzlet Utolsó nagy leárazás karácsony előtt ezüst ékszerekre -50% (kivéve orr piercing-re és új árukészletre) Arany ékszerek 20%, Karórák 20% Mágnes ékszerek 40% Hmvhely, Kossuth tér 6. Telefon: (62) 222-330 Hódmezővásárhely, Szabadság tér 76. (Csillag Áruház) Telefon: (62) 534-575; web:www.barkacsbazar.hu Katonai ruhák, - magyar, német, horvát és kiegészítők reklámáron Munkaruhák, kertésznadrágok, II, III. oszt. is - olcsón Esővédők, orkánkivitelben is (egy- és kétrészes, zöld, kék) legolcsóbban, Bakancsok, - magyar, német, francia - acélkaplis is Munkacipő,- bakancsvásár árengedménnyel ÁLLANDÓ AKCIÓS TERMÉKEK, KIÁRUSÍTÁSOK. k Katonai és munkaruhá forgalmazója a felújított Szabadság térről. 3

4 Rádió7 97.6-107.0-96,8 MHz - A vidék rádiója! ŰSORA TELEVÍZIÓ M VÁSÁRHELYI r 09 - November 15-ig.. Novembe 2015 BURSA HUNGARICA FELSŐOKTATÁSI ÖNKORMÁNYZATI ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZAT 2016 NOVEMBER 14. SZOMBAT Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve kiírja a 2016. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot a településen állandó lakóhellyel rendelkező, teljes idejű (nappali tagozatos) felsőoktatási hallgatók ( A típusú pályázat), illetve felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánók ( B típusú pályázat) számára, a 2015/2016. tanév második és a 2016/2017. tanév első félévére vonatkozóan. A részletes pályázati kiírások az alábbi linkre kattintva érhetők el: http://www.hodmezovasarhely.hu/oldalak/onkormanyzat-altal-kiirtpalyazat-121 A pályázat beadása a Bursa Hungarica Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszeren keresztül történik, amelyhez egyszeri pályázói regisztráció szükséges. A regisztráció elérése: https://www.eper.hu/eperbursa/paly/palybelep.aspx A regisztrációt követően lehetséges a pályázati adatok feltöltése. A pályázati űrlapot feltöltés után kinyomtatva és aláírva a pályázati kiírásban meghatározott csatolandó mellékletekkel együtt a települési önkormányzatnál kell benyújtania a pályázónak. A pályázat csak a pályázati kiírásban meghatározott csatolandó mellékletekkel együtt érvényes. Az önkormányzathoz való benyújtást javasolt személyesen az önkormányzat (6800 Hódmezővásárhely, Kossuth tér 1.) Jogi Irodáján az em. 20. irodában, ügyfélszolgálati időben: hétfőn 8.00-17.00 óráig, kedden és csütörtökön 8.00 16.00 óráig, szerdán és pénteken 08.00 óráig megtenni. Telefonon felvilágosítást a 62/530-103 telefonszámon lehet. NoVEmbER 15. VaSÁRNaP A pályázati űrlapok elektronikus kitöltésének és benyújtásának határideje: 2015. november 9. NOVEMBER 9. HÉTFŐ 16.00 Vásárhelyi magazin- ism., 17.00 Nekem szülőhazám - Radnóti Miklós, 17.30 Híradó 18.00 Rendőrgyilkos- olasz thriller- ism. (12), 20.00 Híradó, 20.30 Képes Sport- sportmagazinhlkc- Csorvási SK, 22.00 Karrierfigyelő- interjú Szűcs Noémivel- ism., 22.30 Híradó, 23.00 POPcornBest of 2003- ism. (12), 00.00 Képújság NoVEmbER 10. KEDD 16.00 Vásáry Tamás, Rácz Attila zenés irodalmi est- 22015- ism., 17.30 Híradó, 18.00 Székely konyha- főzőműsor, 18.30 Tévé Doki- interjú Dr. Szebeni Marietta szemész szakorvossal, 19.00 Pick- kedd- kézilabda magazin, 19.30 Karrierfigyelő- interjú Markó Rebekával és Markó Sándorralism., 20.00 Híradó, 20.30 Beszélő köntös- magyar játékfilm (12), 22.00 Zsinagóga Akusztik- Mohai- Szekeres Duó- ism., 22.30 Híradó, 23.00 POPcornBest of 2004- ism. (12), 00.00 Képújság NoVEmbER 11. SzERDa 16.00 Publikum- kulturális magazin- ism., 17.00 Tram Train- Kassel, 17.30 Híradó, 18.00 Látogató- Székelyföldi turisztikai magazin, 18.30 Társalgó magazin, 19.30 Férfisors- ismeretterjesztő film a prosztatarákról- ism., 20.00 Híradó, 20.30 Karrierfigyelő- interjú Kecskés Ákossal- ism., 21.00 Kis Valentinó- magyar filmdráma- ism. (16), 22.30 Híradó, 23.00 POPcornBest of 2005- ism. (12), 00.00 Képújság NOVEMBER 12. CSÜTÖRTÖK 16.00 Jamese koncert- ism, 17.30 Híradó, 18.00 Kormányinfo, 19.00 Ezerarcú Székkutas- Székkutasi Magazin, 20.00 Híradó, 20.30 Ismeri a szandi- mandit? (12), 22.00 Zsinagóga Akusztik- Orbis Zeneműhely- ism., 22.30 Híradó, 23.00 POPcorn- Classic- április- ism. (12), 00.00 Képújság NOVEMBER 13. PÉNTEK 16.00 Társalgó magazin- ism., 17.00 Tévé Doki- interjú Dr. Szebeni Marietta szemész szakorvossalism., 17.30 Híradó, 17.50 EVP előadássorozat- Fejben dől el, avagy egy kis ízelítő a sportpszichológia világából- Gyömbér Noémi előadása- ism., 20.00 Híradó, 20.30 Te rongyos élet- magyar filmdráma- ism. (12), 22.30 Híradó, 23.00 POPcorn- Classic- május- ism. (12), 00.00 Képújság 17.00 Ezerarcú Székkutas- Székkutasi magazin- ism., 18.00 POPcorn- szeptember- ism. (12), 19.00 Képes Sport- sportmagazin- HLKC- Csorvási SK, 20.30 Tram Train- Kassel- ism., 21.00 POPcorn- Classic- június- ism. (12), 22.00 Képújság 17.00 Publikum- kulturális magazin- ism., 18.00 Látogató- Székelyföldi turisztikai magazin- ism., 18.30 Pick- kedd- kézilabda magazin- ism., 19.00 Nyíregyházi Állatpark 1. rész- ism., 19.30 Székely konyha- főzőműsor- ism., 20.00 Mélykvíz 6. epizód, 20.30 Állig fegyverben- amerikai sci-fi akciófilmism. (12), 22.00 Képújság A pályázat elbírálásának határideje: 2015. december 7.

w w w. prome nad.hu 5 TŰZIFA FOLYAMATOSAN! LUMBER 2009 KFT. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, SZÉCHENYI TÉR 5. Tölgy, Bükk, Gyertyán stb! Hasított, kályha kész: 3429 Ft/100 kg = 2700 Ft + Áfa/100 kg MINDEN TÉTELT LEMÉRÜNK! RENDELÉSEKET SZEMÉLYESEN FOLYAMATOSAN FELVESZÜNK! SZEMÉLYES TELEPHELYI ÁTVÉTEL, ÖNÁLLÓAN HELYSZÍNI MÉRLEGELÉSSEL! KISZÁLLÍTÁST IS MEGOLDJUK! Telefon: 06 (30) 435-7323 06 (30) 837-8067 TÁNCVERSENY 11.07-én 9-órakor IX. Forma Kupa Országos Bajnokság Táncverseny Algyőn a Fehér Ignác Általános Iskola Tornacsarnokában. MÁRTON NAPI LIBAÜNNEP 11.07-én 10-14-ig Hmvhelyen az Árpád utcai népművészeti házban Márton napi Libaünnepet rendeznek. FITNESS NAP 11.07-én 10 órakor Családi Fitness Nap Algyőn, a Faluházban. PROGRAM Az Eü. Nyugd. Klub programja 11.10-én Őszi tárlat megtekintése. Találkozó 14 órakor az Alföldi Galéria előtt. FOGADÓÓRA A Hadigondozottak Hmvhely-i Egyesülete következő fogadóóráját 11.11-én 14-16-ig tartja a Hódi P. u. 3. alatt. ELŐADÁS A Wass Albert Irodalompártoló Egyesület következő előadása 11.12-én 17 órakor a könyvtár olvasótermében. Emlékezés Szabó Imre halálának 100. évfordulóján. IDŐSEK NAPJA A Visszhang utcai Olvasókör és az Újvárosi Nyugdíjas Klub 11.13án 14 órakor tartja az Idősek napi ünnepségét a Visszhang u. 19. alatt. RUHAGYŰJTÉS OSZTÁS A Belvárosi Olvasókör 11.13-án 9-12-ig ruhagyűjtést, 11.14-én 8-11-ig ruhaosztást tart az Andrássy út 32. alatt. BÁL Szabadság Olvasókör és Susáni Nyugdíjas klub 11.21-én 19 órakor Bözse-Kata bálat szervez. (Kakaspörkölt). Helyszín Szabadság Olvasókör Klauzál 105. Jelentkezni 11.15-ig 30/962-9693-s telefonon. Márton Napi Libaságok egész héten a Kentaur Lovaspanzió és Pihenőparkban 2015.november 7-15. Hideg előételek Libatepertő lilahagymával Hideg libamáj zsírjával, birsalmapürével Töltött libanyak carpaccio friss salátával, házi pestos dressinggel Levesek: Libaaprólékleves csigatésztával Hédervári tejszínes libagombóc leves (citromos-gyömbéres) Főételek: Libamáj rántva diós bundában, pirított petrezselymes burgonyával Libamáj rántva burgonyapürével, birsalmakompóttal Libamáj roston chilis almás-paradicsomos csatnival Sült libacomb erdei gyümölcsmártással, burgonyapürével, birsalmapürével, vöröskáposzta pürével Sült libacomb párolt lilakáposztával, sült burgonyával Sült libamell sütőtökpürével, sült hagymával, sült burgonyával Sült libamell rukkolás burgonyapürével és birsalmapürével Kompót: birsalmakompót Desszert: Házi krémes Kókuszos palacsinta csoki öntettel, naranccsal, ananászbefőttel Csokis zserbógolyók birsalmapürével és meggymártással

6 Rádió7 97.6-107.0-96,8 MHz - A vidék rádiója! Tisztelt Hódmezővásárhelyi Polgárok! Az év vége közeledtével egyre több hódmezővásárhelyi szülő tervezgeti a karácsonyi előkészületeket, és gondolkodik, hogyan tudná örömtelivé, széppé tenni gyermekei számára az olyan nagyon várt ünnepet. Vannak azonban családok, ahol az anyagi körülmények nem teszik lehetővé ajándékok vásárlását, ünnepi ételek készítését, sőt karácsonyfa állítását sem. Hívunk és várunk minden polgártársunkat, vállalkozókat, civil és egyéb szervezeteket, akik adományaikkal támogatni szeretnék a rászoruló gyermekeket, segítsenek, hogy a közös karácsonyfa mellett is szép legyen az ünnep! Pénzbeli támogatásukat várjuk a Polgármesteri Hivatal házi pénztárában vagy 11500092-11080563-as bankszámlaszámra, GYERMEKKARÁCSONY megjelöléssel. Segítsen Ön is, hogy minél több rászoruló hódmezővásárhelyi gyermek számára lehessen boldog a karácsony! Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata 2015.11.03. Bugafarm Szociális Szövetkezet SAJTÓKÖZLEMÉNY A BUGAFARM SZOCIÁLIS SZÖVETKEZET FEJLESZTÉSE Örömmel értesítjük, hogy a Bugafarm Szociális Szövetkezet2015. augusztus 31-én sikeresen lezárta a A Bugafarm Szociális Szövetkezet fejlesztése című, az Európai Unió által 46 719 327millió forint értékben támogatott projektjét, és az ehhez kapcsolódó eszközbeszerzéseket és fejlesztési feladatokat. A fejlesztés célja, hogy a környékén élő hátrányos helyzetű, sok esetben tartós munkanélküliként nehéz helyzetben lévő munkavállalóknak segítse a biztos megélhetés megalapozását, a társadalmi szerepvállalás megújulását. Célunk a munkanélküliek és a hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatása. A szövetkezet jelenleg 14 főt foglalkoztat. A szövetkezet csomagolási tevékenységet valósít meg.kézzel és géppel történő csomagolási munkákat is végzünk megrendelőink számára, mely magas higiéniai elvárásokat és előírásokat követel meg a szövetkezet részéről. A projekt keretében a munkavállalók pályára állítási tréningen vettek részt. Csomagológép és targonca került beszerzésre, továbbá marketing és a piacra jutást támogató tevékenységek is megvalósultak. Elkészült a szövetkezet honlapja, mely teljes körű információt nyújt az érdeklődők számára. A projekt megvalósítási időszaka: 2013. december20-2015. szeptember 30. További információ kérhető: Gönczi Emese Elérhetőség:bugafarm@gmail.com Telefonszám: + 36 (70) 984-2704

A G SÁ I PÉ ÉG KS RÓ N w w w. prome nad.hu Mert pusztán jó! KF T. 7 s o t la l i s, ó g o p o r s, s i r F. n a b á k a z s y l e m r á b a nap Baracklekváros levél 90g 89 Ft ARANYGALUSKA 500 g NOVEMBER 13-ÁN 359 Ft Túrós táska 80g 89 Ft SZAKÜZLETEINK: FÖLDEÁK, Makói u. 23. - MINDSZENT, Mátyás Király u. 2. - HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, Andrássy út 6. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, Munkácsy M. u. 2. - HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, Széchenyi tér 21-24 HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, Táncsics u. 30. - CSONGRÁD, Erkel Ferenc u. 201/9 hrsz. - SZENTES, Ady Endre u. 20. - SZENTES, Köztársaság u. 11.-13. - SZENTES, Ady Endre u. 1. - SZENTES, Szent László telep - SZEGVÁR, Kossuth tér 2. PARTNERBOLTJAINK: ERIKA VEGYES: Hódmezővásárhely, Imre u. 24. - CSIGA ABC: Hódmezővásárhely, Dáni u. 34. - MÁTYÁS ABC: Hódmezővásárhely, Mátyás u. 1. - NÁDOR ABC: Hódmezővásárhely, Nádor u. 44. A képek csak illusztrációk, az egyes szaküzletek kínálatai eltérőek lehetnek INGYENES SZÁM: 80/820-028 - TELEFON: 62/535-525 www.ronasagi.eu

8 Rádió7 97.6-107.0-96,8 MHz - A vidék rádiója! Hódmezővásárhelyi Köztisztasági Nonprofit Kft. TISZTELT HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI LAKOSOK! A KEOP-1.1.1/C/13-2013-0008 számú Hódmezővásárhely hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése című pályázat keretében Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata 2015. november 2-től megkezdi az új hulladékgyűjtő edényzetek kiosztását. Első körben a mellékelt Hulladék edényzet osztási utcanévsor szerint eljárva, hétfőtől péntekig házhoz menő rendszerben adjuk át minden háztartás számára a jelenlegi edényzetével megegyező űrtartalmú vegyes hulladékos edényt, valamint a 240 l-es, sárga fedelű szelektív edényt és a 240 l-es barna fedelű, zöld hulladékos edényt. A kiosztott edényeket ingyenesen biztosítjuk a lakosság számára. A vállalkozók részére térítés ellenében vehetők igénybe az új edényzetek. Amennyiben az edényzetet személyesen vagy meghatalmazással a helyszínen nem tudják átvenni, úgy a szombati és vasárnapi napokon a táblázatban sárgával jelölt helyeken átvehetőek az edényzetek. Amennyiben az átvétel nem megoldható a fenti időpontokban és helyszíneken, úgy az edényzetek személyesen átvehetők az 52. héttől a Klauzál u. 143. számú telephelyen. Az edények átvételéhez szükséges információkat és nyomtatványokat postai úton megküldjük minden háztartásba, illetve az információk letölthetőek a www.koztisztasagikft.hu/közérdekű adatok oldalról. Kérjük a tisztelt lakosságot, segítsék munkánkat, hogy településünk és közvetlen környezetünk még tisztább legyen! Kérdés esetén forduljanak bizalommal hozzánk a következő elérhetőségeken-. Zöld szám: 06 80 931-004; e-mail:info@koztisztasagikft.hu; e-mail:szemetfonok@koztisztasagikft.hu; www.koztisztasagikft.hu SUSÁN VÁROSRÉSZ 1. 2015.11.11 2015.11.12 2015.11.13 ÚJ KISHOMOK ÉS ÖREG KISHOMOK 2015.11.10 2015.11.11 SUSÁN VÁROSRÉSZ 2. 2015.11.16; 2015.11.17 A változtatás jogát fenntartjuk!

www.promenad.hu 9 Érintett városrész osztási napok: HULLADÉK EDÉNYZET OSZTÁS - UTCANÉVSOR ÚJVÁROS - HÓDTÓ EDÉNYZET OSZTÁS: 8:00-16:00 2015.11.07 Szombat Széchényi u. és Kölcsey u. kereszteződés Széchenyi tér Nagy vasút állomás Tesco parkoló 2015.11.08 Vasárnap Széchényi u. és Kölcsey u. kereszteződés Széchenyi tér Nagy vasút állomás Tesco parkoló KERTVÁROS 2015.11.09. Hétfő Mandula u., Ligetsor, Koszta J. u., Medgyesi Ferenc u., Munkácsy u., Hóvirág u., Takács Ferenc u., Erdő u., Nap u., Rezeda u., Kertész köz, Gosztonyi u., Radnóti u., Fenyő u., Nagy A. J. u. KISHOMOK 2015.11.10 Kedd Nyikos u., Fári u., Villa u., Hosszú u., Kiss u., Erdőszéle u., Nádtető u., Vitéz u., Kanyargós u., Kút u., Homokdomb u., Kiskert u., Tücsök u., Szikes u., Tölgy u., Ferenc Károly u., Szilvás u., Fenyves u., Vasút u., Jószomszédok u., Alma u., Szőlőhalom u., Bánya u., Mogyorós u., Kereszt u., Kovalik u., Bordás u., Jegenye u., Juhar u., Kertbarát u., Mező u., Gyalog u., Gazda u., Lapos u., Búzás u., Kárász József u., Nyári u.,vajnai u., Virágos u. KISHOMOK- SUSÁN 2015.11.11 Szerda Hegyi u., Szeder u., Gólyás u., Nyirfa u., Ludas u., Galambász u., Bodza u., Vörös u., Málna u., Gesztenye u., Jaksa, u., Csikos u., Csonka u., Vég u., Sziget u.,szegedi út, Zölderdő u., Polgár u., Dalos u., Varga u., Dombos u., Napos u., Szántó u., Kámvás u., Ibolya u., Halesz sor, Klapka u., Körte u., Gergely u., Tél u., Gyümölcs u., Csokonai u., Rövid u., Simonyi u., Klauzál u. (Simonyi utcától végig), Kert u., Fűz u., Rekettye u., Bárd u., Rostély u., Berkenye u., Só u. 2015.11.12 Csütörtök Szilva u., Tornyai u., Nyúl u., Sas u., Fény u., Levél u., Bálint u., Görbe u., Tölgyfa u., Vidám u., Hold u., Révész u., Bezerédi u., Almásy u., Nyár u. 2015.11.13 Péntek Kistöltés u., Gábor u., Kistópart u., Tavasz u., Éva u., Mérleg u., Nagyállomás u., Garzó u., Anna u., Mátyás u., Vass u., Öregmagtár u., Gonda u., Duna u., Dob u., Bajcsy-Zs. E. u., Szeremlei u., Vidra u., Ferenc u., Bajza u., Klauzál u. Bajza u.-ig, Béldy u., Ilka u. KERTVÁROS - KISHOMOK EDÉNYZET OSZTÁS: 8:00-16:00 2015.11.14 Szombat Ipoly u. Hóvirág u. sarok Nagy András János u. végén busz forduló Ferencz Károly u. 2015.11.15 Vasárnap Ipoly u. Hóvirág u. sarok Nagy András János u. végén busz forduló Ferencz Károly u. Megyei Katasztrófavédelmi Bázis Öregkishomok Megyei Katasztrófavédelmi Bázis Öregkishomok SUSÁN 2015.11.16 Hétfő Kasza u., Konti u., Réz u., Lendvay u., Püspök u., Klauzál u. Bajza és Simonyi közötti szakasz, Ág u., Gomba u., Benőffy u., Csiga u., Juhász Gyula u., Róka u., Búvár u. 2015.11.17 Kedd Garay u., Kutasi út, Dáni u., Serháztér u., Dr. Endrey u., Boróka u., Diófa u., Csalogány u., Hársfa u., Tulipán u., Jázmin u., Rozmaring u., Téglagyár u. BELVÁROS BELVÁROS - CSÚCS 2015.11.18 Szerda 2015.11.19 Csütörtök 2015.11.20 Péntek Lázár u. a Damjanich u. és a Dr. Rapcsák A u. közötti szakasza, Damjanich u. Lázár u. és Imre u. közötti szakasz páros oldala, Szigligeti u., Miklós u., Bárány u., Kazinczy u., Galamb u., Zsoldos, Gyulai u. Zsoldos és Pálffy u között lévő szakasz, Dózsa Gy. u. Lázár u.-tól Holló u.-ig., Ráday u., Zsedényi u., Szalay u., Holló u., Szivárvány u., Dr. Rapcsák A. u., Kemény u., Beöthy u. Könyves u., Zsigmond u., Nagy S. u., József A. u., Farkas u., Berzsenyi u., Teleki u., Kinizsi u., Szt. Antal u., Szegfű u., Mária Valéria u., Andrássy u., Bercsényi u., Márton u., Lánc u., Szt. Királyi u., Oldalkosár u., Árpád u., Hősök tere, Dr. Imre J. u., Kossuth tér, Városháza u., Nyizsnyai u., Bakay u., Zrínyi u., Madách u.-tól a Hódi Pál. u.-ig., Hódi Pál u., Tóth Sándor u., Szőnyi u.,tóalj u., Battyhány u., Csengettyű köz, Lehel u. Petőfi u., Virág u., Deák F. u., Lenkey u., Arany János u., Cukor u., Táncsics M. u., Szt. István tér, Vöröskereszt u., Völgy u., Béla cigány u., Dél u., Szabadság tér, Mózes u., Rárósi u. Jókai u.-ig., 56 Mártír u., Kassa u., Eötvös u., Esze Tamás u., Jókai u. Kutasi úttól Rárósi u.-ig. SUSÁN - BELVÁROS CSÚCS EDÉNYZET OSZTÁS: 8:00-16:00 2015.11.21 Szombat Klauzál u. Ált Isk. Volt Klauzál Ált Isk. (Klauzál u. 142-143) Serháztér Tűzoltóság 2015.11.22 Vasárnap Klauzál u. Ált Isk. Volt Klauzál Ált Isk. (Klauzál u. 142-143) Serháztér Tűzoltóság 2015.11.23 Hétfő Károlyi u. Jókai utcáig, Ólom u., Szt. István u. Jókai utcáig, Vidacs u., Kocka u., Daru u., Sárkány u., Kálmán u., Báthori u., Szt. László u. Jókai utcáig 2015.11.24 Kedd Rákóczi u. Jókai utcáig, Kisfaludy u. Jókai utcáig, Szántó K. János u. Teleki u.-tól Jókai u.-ig PÁROS oldal, Csík u., Nád u., Jókai u. Szántó K. J. u. és Rárósi u. közötti szakasz PÁRATLAN oldala, Nyárfa u. Jókai utcáig 2015.11.25 Szerda Ezüst u., Arany u., Jókai u. Rárósi út és Szántó K. J. u. PÁROS oldal, Rárósi u. Jókai utcától végig, Pásztor u., Károlyi u. Jókai u.-tól a Búza u.-ig lévő szakasza, Búza u., Vámház u. Lőrincz pap u., Rét u. BÉKE TELEP 2015.11.26 Csütörtök Gerle u., Felhő u., Pipacs u., Gregus Máté u., Mester u., Szent István u. Jókai utcától végig, Eke u., Szent László u. Jókai ucától végig 2015.11.27 Péntek Barázda u., Fürkehalom u., Magvető u., Árendás u., Dr. Soós u., Viharsarok u., Váci Mihály u., Kisfaludy u. Jókai utcától végig, Nyárfa u. Jókai utcától végig, Rákóczi utca Jókai utcától végig BELVÁROS - KERTVÁROS - CSÚCS EDÉNYZET OSZTÁS: 8:00-16:00 2015.11.28 Szombat Pelikán Hotel Parkoló Rákóczi u. és Telek u. kereszteződés Piactér Balogh Imsi Sportcsarnok 2015.11.29 Vasárnap Pelikán Hotel Parkoló Rákóczi u. és Telek u. kereszteződés Piactér Balogh Imsi Sportcsarnok BÉKE TELEP - TARJÁN 2015.11.30 Hétfő Martinovics u., Késmárk u., Móra Ferenc u., Alkony u., Arató u., Észak u. Szántó K. J. u. és a Rárósi u. közötti szakasza, Szántó K. J. u. Jókai utcától végig, László u., Imre u., Malom u., Vívó u. TARJÁN 2015.12.01 Kedd Medgyesi u., Kökény u., Egressy u., Pacsirta u., Szél u., Könyök u. Egressy és László u. között lévő szakasz, Álmos u., Halász u., Száraz u., Zrinyi u. Vajda utcától a végéig, Zrínyi u. Vajda u. és Madách I. u. között lévő szakasza, Vajda u., Veres u. 2015.12.02 Szerda Bem u., Korona u., Fehérvári u., Királyszék u., Csillag u., Árok u., Kard u., Rigó u., György u., Kalász u., Kígyó u., Szög u., Lázár u. Damjanich u. és Szőlő u. között lévő szakasza, Sarolta u., Szőlő u. TARJÁN - TABÁN 2015.12.03 Csütörtök Árvíz u., Hunyadi u., Madách I. u., Damjanich u. Lázár u. és Imre u. között lévő szakasz PÁRATLAN oldala, Szántó K. J. u. Teleki u.-tól a Jókai u.-ig PÁRATLAN oldala, Jókai u. Ábrai K. u.-tól - Szántó K. János u.-ig PÁRATLAN oladal, Jókai u. Mártélyi úttól Szántó K. János u.-ig PÁROS oladal, Jókai u. Ábrai K. u.-tól Mártélyi út PÁRATLAN oldala, Gyulai u., Pálffy u.-tól - Szántó K. J. u.-ig, Révai u., Hajnal u. TABÁN 2015.12.04 Péntek Botond u., Szék u., Lévai u., Jámbor u., Pál u., Kalap u., Hattyas u., Dohány u., Agyag u. CSÚCS - BÉKETELEP - KERTVÁROS EDÉNYZET OSZTÁS: 8:00-16:00 2015.12.05 Szombat Szent István Ált. Isk Béketelepi Abc Városellátó (Vámház u) Kodály Zoltán u. parkoló Kőfal alatt 2015.12.06 Vasárnap Szent István Ált. Isk Béketelepi Abc Városellátó (Vámház u) Kodály Zoltán u. parkoló Kőfal alatt 2015.12.07 Hétfő Fűzfa u., Dobozi u., Gorkíj u., Juhász Mihály u., Akácfa u., Sarkantyú u., Király u., Török u., Bánffy u., Ábrai Károly u., Határ u., Puskin u., Janáki István u., Észak u. temető és Szántó K. J. u. között szakasza, Munkás u., Bibó Lajos u., Dobó K. u. TABÁN 2015.12.08 Kedd Gyöngy u.,tátra u., Orgona u., Kovács István u., Nefelejcs u., Gólya u., Csáki K. u., Magyar u., Vadász u., Kaptár u., Zivatar u., Hideg u., Borz u., Szellő sor, Damjanich u. Tompa utcától végig, Török Károly u. 2015.12.09 Szerda Damjanich u. Imre u és Tompa u. között lévő szakasza, Ádám u., Balassa u., Fecske u., Török Bálint u., Könyök u. László u.-tól végig, Cserei u., Ilona u., Simon u., Bajnok u., Kiss Ernő u., Dózsa Gy. u. Holló u-tól-szerencse u.-ig, Pállfy u. TABÁN - KISTELE- PÜLÉSEK 2015.12.10 Csütörtök Szerencse u., János u., Tükör u., Tompa u., Szikáncs: Ács Lajos u.,dózsa György u., Petőfi u., Fő u., Hét vezér u., Ady u., Erzsébet: Barátság u., Czirik u., Gyöngyvirág u., Posta u., Kossuth u., Vasvári u., Kútvölgy: Bem u., Dózsa György u., Petfőfi u., Rákóczi u., Táncsics u., Tanyák, Batida: Gagarin u., Gárdonyi u., Iskola,Kossuth u., Szabadság u., Vágotthalom u., Vásárhelyi u., Tanyák EDÉNYZET OSZTÁS: 8:00-16:00 TARJÁN - TABÁN 2015.12.11 Péntek Észak u. óvoda Kincses temető parkoló 2015.12.12 Szombat Tarjáni olvasókör volt Dózsa György óvoda melletti köz Damjanich játszótér volt Szántó K. J. Ált Isk. Szék u. 2015.12.13 Vasárnap Tarjáni olvasókör volt Dózsa György óvoda melletti köz Damjanich játszótér volt Szántó K. J. Ált Isk. Szék u.

10 Rádió7 97.6-107.0-96,8 MHz - A vidék rádiója! Fair-M Iroda Hmvhely, Szántó Kovács János u. 98. ELADÓ INGATLANOK Telefon: (62) 647-105 (30) 643-6364; (30) 360- www.fair-m.hu HIRDETÉSEINK CSE- RÉLŐDNEK! NÉZZE ÁT A MÚLT HETI SZUPERPRESS-T IS! MÁRTÉLY, MINDSZENT, SZEGVÁR, SZENTES, SZÉKKUTAS, MAROSLELE, FÖLDEÁK ÉS TOVÁBBI INGATLAN- KÍNÁLATUNK ELÉRHETŐ A WWW. FAIR-M.HU WEBOLDALON! www.fair-m.hu weboldal! TÁJÉKOZÓDJON A CSOK-RÓL SZEMÉLYESEN!!! Október 3-án, SZOMBATON 9-12 óra közt várjuk a Fair-M Ingatlanirodában a Családi Otthonteremtési Kedvezménnyel kapcsolatos kérdéseivel! ELADÓ KERTES HÁZAK, TELKEK HÓDMEZŐVÁSÁRHELY 8,99 Hódtó városrész és Újváros közt található 896 nm-es telek 1,35 M Ft, Mártélyon 850 nm-es közművesített telek! 06 30 360-1,45 M Ft Új-Kishomokon a Mező utcában 720 nm-es, kis faházzal zártkert eladó. 30/685-6463 1,6 M Ft Öreg-Kishomokon a Virágos utcában található 1.598 nm-es zártkert. 20/329-5154 1,7 M Ft Öreg- Kishomokon, a 47-es főút szomszédságában 746 m2-es (3,23 AK) gondozott zártkert eladó. 06 30 685-6463 1,7 M Ft, Aranyágban 1082 nm-es kert gyümölcsössel és 15 nm-es fűthető házikóval. 06 30 360-1,99 M Ft Új-kishomokon a Villa utcában található 841 nm-es telek. 06 20 329-5154 2 M Ft, Makai utcai 42 nm-es, komfort nélküli házrész. 06-30-360 2,75 M Ft, Susán csendes kis utcájában található 47 nm-es, 2 szobás családi ház. 06-20-329-5154 3,3 M Ft Kovács István utcán található 52 m2-es, 2 szobás házrész. 20/329-5154 3,3 M Ft ÁRESÉS!!! Csillag utcán található 50 m2-es 1,5 szobás+étkezős felújítandó kertes ház. 06 70/387-9772 3,49 M Ft Mártélyon található 70 nm-es, 2+1 félszobás, felújítandó ház. 30/360-3,5 M Ft Óföldeák fő utcáján található 90 m2-es, 3 külön álló szobája a nappalikonyha-étkező helyiségből nyílik.06 30/360-5154 3,5 M Ft Város határán a mártélyi út mellett található 4155 m2-es telek, 32 m-es faházzal. 30/685-6463 3,8 M Ft, Öreg kishomok elején téliesített, lakható EXTRA apartman, parkos kerttel eladó. 06-30-360 3,99 M Ft Kertvárosban a Kása erdő mellett, a Nagy András János és a Radnóti Miklós utca sarkán található 341 m2-es építési telek. 06 20/329-5154 MEGÚJULT HONLAPUNK! www.fair-m.hu FRISSÍTSEN! 4 M Ft Öreg-Kishomok, Kámvás utcán található 35 nm-es, téglafalazatú kis ház 20/329-5154 4,6 M Ft Botond és Agyag utca sarkán található 65 m2-es felújítandó ház. 30/360-5,5 M Ft Mindszent központjában található megfelelő állapotú, 3 szobás, 85 m2-es kertes ház. 06 20/329-5154 5,6 M Ft Mindszenten található jó szerkezetű, 80 nm-es, 3 szobás családi ház 5,7 M Ft Ábrai Károly utcán található tégla+vályog falazatú, 70 nm-es, 1+2 félszobás családi ház. 06 30 360-5,9 M Ft A Szoboszlai utcán található 97 nm-es, 3 szobás kertes ház. 20/329-8154 5,9 M Ft, Belvárosban, 104 nm-es, 3 szobás házrész. 06-20-329 5154 6 M Ft Belvárosban a Dózsa György utcán található 56 nm-es garzon házrész. 70/387-9772 6,2 M Ft Mindszenten, a Thököly utcában eladó egy 70 nm-es,2 szobás sátortetős családi ház. 06 30 685-6463 Szakszerű albérlet felügyelet! Mielőtt bérbe adná házát, lakását keress fel a FAiR-M Ingatlanirodát! Megéri! 6,2 M Ft, Rét utcán található 83 nm-es, 3 szobás, 786 nm-nyi telekterületen, felújítandó családi ház 06 30 630-7 M Ft Tóalj utcai 75 m2-es ház. Társasházi lakásra akár egy az 1:1-ben elcserélhető. 70/387-9772 7,5 M Ft Békéssámson- központhoz közeli 2 szintes családi ház eladó. 70/387-9772 7,9 M Ft Széchenyi utcai 87 nm-es, 2 szobás családi ház. 20/329-5154 7,9 M Ft Új-Kishomok-Kertbarát utcai kétszintes, 105-nm-es,3 szobás téglaépítésű ház. 06 8 M Ft Székkutason 3+félszobás rendezett állapotú családi ház. 06 20/329-5154 8,8 M Ft Rostély utcán található 90 m2, vegyes falazatú, 2 szoba+étkezős ház családi ház. 30/685-6463 9 M Ft Tulipán utcai 75 nm-es, téglából épült, 2 szobás családi ház eladó. 30/685-6463 9,5 M Ft Hódmezővásárhely, Béke telepen teljes belső felújításon átesett 117 nm-es családi ház eladó. 06 30 685-6463 9,8 M Ft Új-kishomokon, a Nyikos utcán közvetlen a Kása erdő mellett található 2.507 nm-es telken fekvő, 90 nm-es, 2 szobás családi ház. 20/329-5154 10,89 M Ft Mártély Újfaluban található új építésű - befejezés előtt álló - ház. 30/360-11 M Ft Galamb utcán található fejújított 85 m2-es, 3 szobás családi ház. 70/387-9772 11,5 M Ft, Bercsényi utcai, 140 nm-es, tégla építésű, 3 szobás házrész. 06 20 329 5154 11,8 M Ft Újvároson, a Kölcsey utca elején 2 szoba + előszobás, tehermentes családi ház eladó. 30/685-6463 12,9 M Ft, Mártély, Béke utcán található könnyűszerkezetes, 120 nm-es, 6 szobás családi ház 06 30 685-6463 12,99 M Ft, 200 nm-es, 2 generációs, 4 szobás, Gólya utcai ház, 150 nm féltetővel. 06-30-360 14 M Ft Berlváros nyugodt utcáján fekvő felújítandó 120 nm-es ház, tágas telekkel. 14,2 M Ft Béke-telepen 100 nm-es, téglából épült, hőszigetelt, ipari árammal ellátott, 3,5 szobás családi ház eladó. 30/685-6463 15,9 M Ft Károlyi utca elején található felújítás alatt lévő 150 m2-es, 3 szobás polgári ház. 17 M Ft Mindszent szőlőparti részén található 145 nm-es, 4 szobás, tetőtér beépítéses ház. Az ingatlanhoz tarozik egy szociális helyiségekkel ellátott műhely is. 06 30 685-6463 17,9 M Ft Újváros központjában fekvő 143 m2-es, 4 szobás tágas polgári ház. 18,9 M Ft, kertvárosban 140 nm-es 4+1 félszobás tetőtér beépítéses családi ház. 06 30 360-19,9 M Ft,Belváros szélén, 165 nm-es, 4 szoba+nappalis, tetőtér beépítéses ház, fűthető melléképülettel, 3 beállásos garázzsal. 06-30-360 20,5 M Ft 4 szoba+ nappalis családi ház hatalmas terasszal, igényes melléképületekkel eladó 21,5 M Ft Lázár utcán található ingatlan, ami egy 140 nm-es lakóingatlanból, egy dupla beállásos garázsból és egy 110 nm-es irodának, műhelynek, vagy kisebb átalakítás után akár lakóingatlannak is használható épületből áll. 20/329-5154 21,5 M Ft,Makai utcai 180 nm-es, 4 szobás ház, nagy műhellyel, betonos udvarral. 06-30-360 25,5 M Ft Hódmezővásárhely belvárosában 3+2 félszobás, 2 szintes,140 m2-es családi ház eladó. 30/685-6463 25,99 M Ft Kertvárosban található 4 szoba+ nappali, közp-i fűtéses, ikergarázzsal együtt családi ház eladó 32 M Ft Ady E. úton található 240 nm-es családi ház, 60 nm-es műhellyel eladó. 06 20 329-5154 ELADÓ LAKÁSOK Hódmezővásárhely 5,2 M Ft Szabadság téren panelprogramon átesett 1 + fél szobás 1 emeleti, erkélyes lakás. 06 70/387-9772 5,49 M Ft Belváros szívében fekvő hetedik emeleti, 1 + fél szobás erkélyes panellakás. 20/329-5154 5,9 M Ft Rudnay Gyula utca végén található harmadik emeleti, 55 nm-es, 2 szobás erkélyes lakás. 20/329-5154 5,9 M Ft Kaszap utca elején 10 emeletes ház legfelsőbb szintjén található 3 szobás, 55 m2-es panellakás 6,49 M Ft Oldalkosár utcán található igényesen felújított, 47 m2-es, negyedik emeleti, 2 szobás klimatizált panellakás. 20/329-5154 6,5 M Ft, Kaszap u-i, 70 nm-es, 2,5 szobás ELSŐ EMELETI panellakás. 06-30-360 6,5 M Ft Kaszap utcai ötemeletes épületben első emeleti, 47 m2-es, alacsony rezsiköltségű középső lakás eladó. 0630/685-6463 6,5 M Ft Oldalkosár utcán található 2 szobás, felújítandó, 53 m2-es, földszinti téglalakás. 06 20/329-5154 6,8 M Ft, Rudnay Gy. utcai, 58 nm-es, 2 szobás, 2. emeleti lakás. 06-20-329-5154 6,9 M Ft Belvárosban található tetőtéri, 50 m2-es, 1 szobás, modern lakás eladó. Ingatlankínálatunk képekkel www.fair-m.hu 7 M Ft Pető Ferenc utcán található hőszigetelt, negyedik emeleti, 3 szobás lakás eladó. 7,2 M Ft Munkácsi Mihály utcán található 50 nm-es, 2 szobás második emeleti felújított téglalakás. 7,5 M Ft Kertváros határán fekvő felújított, 56 m2, 2 szoba, konyha+étkezős lakás. 7,9 M Ft Lázár utcán - belváros szívéven található 74 nm-es, 3 szobás lakás. 8,95 M Ft Móricz Zs. utca elején 60m2- es, 2 szoba+étkezős, földszinti lakás eladó Közvetlen közelben lévő garázs is az eladás tárgyát képezi, mindösszesen 8.950.000 Ft + 1.500.000 Ft, azaz 10.450.000 Ft áron.. 9,8 M Ft, Kertvárosi 68 nm-es, 3 szobás igényes 4 emeletei, erkélyes téglalakás. 06 30 360-9,8 M Ft, Zsoldos u-i, 2 szobás, 1. emeleti téglalakás. 06-20-329 5154 10,9 M Ft Belváros frekventált helyén fekvő újépítésű társasház első emeletén található 48 nm-es kitűnő állapotú téglalakás garázzsal együtt eladó. 20/329-5154 10,3 M Ft Szeged, Kálvária sugárút belvároshoz közeli részén 37 m2-es + 12 m2 galériás, udvari bejáratos, magasföldszinti garzon eladó teljes bútorzattal, gépekkel, csillárokkal, függönyökkel együtt. 06 70387-9772 10,9 M Ft Kertvárosban található második emeleti, amerikai konyhás, 85 nm-es, 3 szobás, erkélyes téglalakás. 06 30 360 12,49 M Ft Andrássy utcai társasházában található tetőtéri, modern 60 m2-es, 1,5 szobás lakás. 12,5 M Ft, Bajza u-i, új társasházban, 3 szobás igényes lakás. 06-30-685 6463 ÁRON ALUL!!! 13,5 M Ft, Szegfű utcai, 95 nm-es, szép, igényes lakás. 06-20-329 5154 14,7 M Ft, Kertváros határán 64 nm-es, 2+1 szobás extrán átépített luxus téglalakás! 06 30 360-14,9 M Ft Belváros frekventált helyén található, második emeleti, 1 + 2 fél szobás, igényes társasházi lakás. 20/329-5154 23 M Ft, Lánc utcai, 130 nm-es, 5 szobás, új építésű, mediterrán jellegű, modern lakás. 06-20-329 5154 INGATLANCSERE - értékegyeztetéssel! 2,5 M Ft, Mindszenten gázfűtéses önálló ház eladó, vagy hmvhelyire cserélendő, értékegyeztetéssel. 06 30 360-3,55 M Ft, Öreg-kishomok közművesített telken 100 nm-es, 2 szoba+nappalira tervezett, félbe hagyott építkezés. Ingatlan beszámítás lehetséges! 06-30 360-4,49 M Ft, János u-i, 1 szobás ház. CSE- RE lakásra! 06-70 - 387-9772 4,45 M Ft Belváros csendes részén a Berzsenyi utcában található, 3 szobás megfelelő állapotú házrész. Társasházi lakásra akár 1:1-ben elcserélhető! 20 329-5154 4,99 M Ft, Pásztor János utcai 2 szoba + nappalis családi ház. Akár 1:1-ben társasházi lakásra cserélhető! 06-20-329 5154 5,8 Ft, Kincses telepi, felújított 3 szobás ház. Vásárhelyi kisebb ház beszámítható! 06-30-685 6463 5,9 M Ft Hódmezővásárhelyhez közeli Vajháton, a 47-es úthoz pár száz méterre ikerház fele eladó. A lakás 64 nm, a telek mérete 1072 nm. Hasonló értékben vásárhelyi kisebb családi ház beszámítása lehetséges! 06 30 685-6463 7,5 M Ft Földeák központja közelében található 3 szobás, felújított családi ház. Egy az egyben elcserélhető egy normál állapotú, 11 M Ft körüli értékű hódmezővásárhelyi családi házra. 20/ 329-5154 9,5 M Ft Eladó Újvároson a Nádor utcában egy vegyes falazatú jó állapotú 2 plusz fél szobás ház. Fizetéskönnyítésként 6 M Ft körüli lakás beszámítása lehetséges. 06 70 3879772 9,9 M Ft, Klauzál utcai 150 nm es, 4 szobás családi ház Kisebb ingatlan 5 M Ft-ig beszámítható! 06-70 387-9772 9,9 M Ft Kása erdő Zrínyi utcai végénél található 97 m2-es, 2 szobás lakóingatlan. Jó állapotú, nagy udvarral rendelkező 2-3 szobás családi ház beszámítása lehetséges! 9,9 M Ft A belváros határán, hatalmas telken fekvő, 3 szobás ház. Fizetés könynyítés! Csere lakás (min. 2 szoba) beszámítás lehetséges - értékegyeztetéssel! 06 10,5 M Ft Újvároson található kétgenerációs felújított ház! Az udvari lakás külön bejárattal 1,5 szobás összkomfortos lakással rendelkezik. 30/685-6463 12 M Ft,Mártély központjában 4 szobás+nappalis ház, tágas telken. Hmvhelyen téglablokkos lakás beszámítása lehetséges! 06-20-329-5154 12 M Ft Újvároson két generáció számára alkalmas, külön bejáratú polgári ház eladó. Keresünk 15 M Ft-ig Vásárhely 10 km-es vonzáskörzetében tanyát, amelyért ezt az ingatlant, illetve egy balástyai, 1 hektáron fekvő tanyát ajánlunk fel. 0630/685-6463 13,5 M Ft, Mártélyon160 nm-es, 7 szobás családi ház! Csere és hmvhelyi téglalakás, vagy családi ház beszámítása lehetséges kb. 6 M Ft-ig! 06-20-329-5154 15 M Ft Borz utcán található 110 m2-es, 2 szobás nappalis étkezős családi ház eladó. Csere ház (min. 2 szoba) beszámítás lehetséges 12 M Ft-ig - értékegyeztetéssel! 06 70/387-9772 15,9M Ft, Tabánban 176 nm-es, felújított téglaépítésű 5 szobás 3 generációs ház. Kisebb családi ház beszámítható! 06 30 360-16 M Ft Tulipán utcán található 145 m2- es, 5 szobás családi ház. 2 szoba + 2 fél szoba lakás beszámítása lehetséges! 70/387-9772 17 M Ft Kincses telepen található újszerű állapotú három és fél szoba, étkező, külön fürdőszoba és tuskabinnal rendelkező ház. 13 M Ft értékösszegig tégla lakás beszámítható.06 70/387-9772 17,99 M Ft Csúcs városrészen található 2 + 2 fél szoba + étkezős, klimatizált családi ház. Kertvárosi lakás beszámítása lehetséges, kb 6 M Ft értékben. 06 20/ 329-5154 18,5 M Ft, Béketelepen, 160 nm-es, kétgenerációs ház. 9 M Ft-ig ház/házrész beszámítható. 06-30-360 18,5 M Ft Újváros jól megközelíthető csendes részén található, 126 m2-es, 5 szobás felújított családi ház. 10-12 millió Ft- értékben kb. 3 szobás, felújítandó családi ház, vagy 4 lakásos kertvárosi lakás beszámítás lehetséges - első emeletig. 30/ 360-21,9 M Ft, Váci M. u-i, 198 nm-es, 4 szoba+nappalis ház. Ingatlan beszámítható 8 M Ft-ig. 06-70-387-9772 25 M Ft, Béketelepen 120 nm-es kitűnő állapotú, korszerű ház, hatalmas garázszsal. Csere esetén 13 M Ft-ig családi ház beszámítható. 06-20-329 5154 25,9 M Ft Új-Kishomokon kitűnő állapotú 60 nm-es, 1+2 fél szobás ház. Az udvaron lótartás lehetséges, ehhez istálló, karám adott. A vételár maximum feléig társasházi (Kertváros, Belváros) lakás beszámítás lehetséges - értékegyeztetéssel. 30/360-44 M Ft, Szentesi úton, 168 nm-es, 5 szobás ház, autókereskedéssel. Ingatlan beszámítható. 06-70-387-977 LAKÁSCSERE - értékegyeztetéssel! 5,9 M Ft Bajcsy Zs. utcán található 3. emeleti 1,5 szobás, 48 nm-es, panelprogramos panellakás. A lakás akár egy az egyben elcserélhető családi házra elsősorban újváros városrészben! 06 70/387-9772 10,9 M Ft Kertváros kedvelt társasházában található 85 nm-es, 3 szobás lakás. Városhoz közeli tanya beszámítása lehetséges. 06 30 360-12,5 M Ft Kertvárosban fekvő, 2 szoba 2 fél szobás + étkezős, megfelelő állapotú, két erkélyes, emeletes téglalakás. Cserelehetőség 8 M Ft-ig, földszinti vagy első emeletei lakás beszámítás lehetséges! 06 70/387-9772 20 M Ft Nagy Sándor utcán található 90 nm-es, második emeleti, 3 szobás, erkélyes luxus lakás. Cserelehetőség:13 M Ft ingatlan beszámítása lehetséges. 06 70/387-9772 KiADÓ-Eladó ÜZLET-HELYISÉG 5,39 M Ft Kinizsi utcán található 26 nm-es, újépítésű üzlethelység. 20/329-5154 7,9 M Ft Hódtóban található 36 m2-es kitűnő állapotban lévő üzlethelység. 70/387-9772 8 M Ft Mátyás utcai ipari ingatlan 250 nm beépített területtel, műhelyekkel, raktárakkal, öltözővel eladó. 30/685-6463 12 M Ft Andrássy utcán található 141 nm-es üzlethelység. (volt Mexikói) 30/360-60 M Ft 310 m2-es csiszolt betonos raktár vagy üzem 2x70 m2 modern kiszolgáló épülettel, irodákkal, öltözőkkel. A telephely bérbe is vehető, havi díja 250.000 Ft + ÁFA +ingatlanadó ( kb. 50.000 Ft/hó) + rezsi. KERESÜNK ÜGYFELEINKNEK HMVHELYI CSALÁDI HÁZAKAT 12 M FT-IG, ILLETVE LAKÁSOKAT 6,5 MFT-IG!! Korrekt albérlők megtalálása, leinformálása, biztosítékkérés csak nálunk!!! FAiR-M Ingatlaniroda Hívja kollégáinkat! (Kovács Sándor: 70/387 9772; Oláh Imre: 30/685 6463; Ádók Zoltán: 20/329 5154; Molnár Attila 30/360 ) Csúcs-Tabán-Tarján városrészekben eladó, jó állapotú házakat keresünk ügyfeleink részére 20 M Ft ig. 62/647-105

w w w. prome nad.hu 11 ÖNISMERETI CSOPORT INDUL 2015. novemberben NŐ-FÉRFI, FÉRFI-NŐ, KAPCSOLATOK, SZEREPEK. HOGY IS VAN EZ? ház 4 szobás, családi ház Belvárosban, nappalival, garázzsal eladó. Irányár 14.000.000 Ft, 70/51-56-083 munka A Rónasági Pékség Kft. munkavállalókat keres: pék-cukrász szakmunkás; gyakorlattal rendelkező sütőipari segédmunkás; betanított segédmunkás sofőr munkakörökbe. A jelentkezőket személyesen várjuk november 10.-én 10-14 óra között a Hódmezővásárhely Széchenyi tér 21-24 szám alatt. Önismereti csoport,melyben választ kaphatsz életvezetési elakadásaid megoldására. JELENTKEZNI: BÍRÓNÉ MÉSZÁROS EDIT (30) 366-2530 OPRE JÓZSEFNÉ ÁGI (20) 376-0376 Kifogástalan állapotban lévő, négy részes (3, 2, 2 x 1), kávébarna színű, fa lábú bőr ülőgarnitúra a hozzá tartozó dohányzó asztallal helyhiány miatt eladó. Irodába is alkalmas. Irányár: 230.000 Ft. Tel.: 30/427-29-59 Hirdetni szeretne? 06 (70) 556-9000 állat Felnőtt németjuhász, kan ingyen elvihető 0630/5578-219 Szolgáltatás Dr. Kőszegi István szemész adjunktus magánrendelése a Szegfű u. 4-6. szám alatt. Rendelés: Kedd 16.30-17.30-ig. Tel.: 0630/753 8508 (13 órától) Esküvők, keresztelők, ballagások HD minőségű filmezése 0630/447-1464 Költöztetés, bútorszállítás rakodókkal! Tel.: 0620/552 7167 Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját az Adventista Közösségi Házban (Bercsényi utca 31.) tartandó: AHOGYAN JÉZUS c. előadássorozatra. Előadó: Kovácsné Bokor Sarolta. November 6. 18:00 - Segíthetek? Állok szolgálatodra. November 13. 18:00 Bízzál fiam! Bízzál leányom! A belépés INGYENES! SZEMÉLY- ÉS VAGYONŐR TANFOLYAM INDUL Hódmezővásárhelyen November 7-én. 06 (30) 948-26-46 www.vokk.hu Gyermekkiságy fókusz matraccal, mély babakocsi eladó 20/263-0033 Kert eladó, lakható épülettel, közel a városhoz 62/221-176 Húsfüstölés és bélárusítás Hmvhely, Kökény 11. Nyitva: H-P: 14-17, Szo-V: 10-17. Sertésbél 400 Ft-tól/10 m/csomag, szalámi bél 1500 Ft-tól/10m/csomag. 0630/3077-736 Drótkerítések kaphatók, oszlopleállítás, kerítésépítés. Hmvhely, Ferenc u. 5. 0620/587-8341 NMH: E-000160/2014/A001 2.880 m2, zweigelt szőlővel telepített, megművelt szőlőterület Csongrádon, az Öregszőlőkben eladó. Érdeklődni lehet: 0630/686 3127 Kárpitozott bútorok javítását, újrahúzását vállalom Fejes Sándor. Nyugdíjasoknak és közalkalmazottaknak kedvezmény. Telefon: 0630/900-9196 Egészségklub 2015.11.16-án 18 órakor a Bercsényi u. 31-ben. Dr. Bálint László előadása Az egészséges életmódról. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. Trapéz és cserepes lemez többféle színben hosszú garanciával eladó. Érdeklődni: 0630/665-0209. www. mechanikabt.hu Ízelítő a Rádió 7 Műsorából! 2015. NOVEMBER 07-TŐL 2015. NOVEMBER 7. SZOMBAT NOVEMBER 13-IG Adástelefon: (62) 533-777, SMS: 06 (30) 267-77-77 Optika diplomás optometristája. 9 órától Családi Magazin, benne: Vendég: Farkas Angéla, a Farmangel Kft. Gazdabolt tulajdonosa. Téma: Hogyan készítsük fel 2015. NOVEMBER 10. KEDD a kertet a télre? 10 órától Napraforgó, benne: Pályaválasztási Börze. Vendég: Balázs Gitta, a Csongrád Megyei Kormányhivatal 2015. NOVEMBER 8. VASÁRNAP Foglalkoztatási Főosztály Munkaerőpiaci Osztály szolgáltatás13.00 óra Szívküldi Műsorvezetők: Soós Kata és Kondacs Gergő fejlesztési és koordinációs vezetője és Kincses Tímea, a Az üzeneteket, jókívánságokat kedden 13 órától 16 óráig Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum szakmai igazgatója. mondhatják el a 62/533-777-es telefonszámon. 2015. NOVEMBER 11. SZERDA 2015. NOVEMBER 9. HÉTFŐ Hód-Fürdő Kft. ügyvezető igazgatója 2015. NOVEMBER 12. CSÜTÖRTÖK 10 órától kezdődő Napraforgó témája: Önkormányzati Napraforgó, melynek témája a gazdaság fejlesztésének lehetőségei és a hódmezővásárhelyi Ipari Park fejlesztése. Vendégek: Hegedűs Zoltán alpolgármester és Szilágyi Tamás, a Hódmezővásárhelyi Polgármesteri Hivatal szakmai tanácsadója. 2015. NOVEMBER 13. PÉNTEK 10 órától Napraforgó, amelynek vendége Varga Ferenc, az Alföldvíz Zrt. A 10 órakor kezdődő Napraforgó A 10 órától kezdődő Napraforgó témája: Aktualitások, 4. sz. divízióvezetője. Téma: aktuális ivóvíz és szennyvízberuházások. összefoglalót hallhatnak a magazin heti témáiból. tendenciák a hazai takarmányiparban. Vendég: Köteles László, a 13:15-től Női magazin, téma: Mit nyújt Önnek télen a Hód-Mezőgazda Zrt. munkatársa. vásárhelyi strand? Vendég: dr. Antalóczy Péter, a 20:15-től Épkézláb Téma: A cél a tökéletes látás! Vendég: Zomboriné Móritz Margit, a Móritz műsorunkban A hét minden napján 06.00-09.00 Jó Reggelt! - születésnapi és névnapi játékkal, hétfőtől szombatig 16.00-19.00 Kívánságműsor! ÓRÁNKÉNT HÍREK, INFORMÁCIÓK, ÚTINFORM, IDŐJÁRÁS, NAPONTA TEMATIKUS MAGAZINOK AZ ÉLET MINDEN TERÜLETÉRŐL!

12 Rádió7 97.6-107.0-96,8 MHz - A vidék rádiója! MUCSI ÖCSI KERTÉSZETE Vágott és cserepes virágok Tedd színesebbé az életed VIRÁGGAL! Már bankkártyával is fizethet! Hmvhely, Móricz Zs. u. 1. LAT: ÚJ REGGELI KÍNÁ SZENDVICS NEW YORKI BAGEL A VASÁRNAP IS NYITV www.cezar-pizza.hu Telefon: (62) 236-226 1 DB 30 CM-ES SONKÁS, KUKORICÁS PIZZA Minőségi virágföldek Árvácska; Gyümölcsfák (bogyósok is) rózsatövek Örökzöldek bő választékban tőzeg CÉZÁR BISZTRO ÉS KÁVÉZÓ (sonka, kukorica, sajt, paradicsomos alap) +1 SZEMÉLYES SÜLTES TÁL (Sertés cordon blue, rántott gomba, rántott sajt, vegyes köret) + 2 db barackos palacsinta 1790 Ft kiszállítással, Hódmezővásárhely, Szántó Kovács János és Mester utca sarok (Szentesi út) Telefon: 62/222-052 (Vasárnap is nyitva!) csomagolással együtt. Az Akció keretein belül 0,33l Pepsi termékek 150 Ft/db Vasárnap és ünnepnap is nyitva 6-19 óráig ÉLELMISZER-VEGYESBOLT mini ABC Napi és heti lapok kaphatók! Már bankkártyával is fizethet! Hmvhely, Damjanich u. 143. elfogadunk! Hmvhely, Teleki u. 37. Helyben sütött (Teleki és Szent László saro k) PÉKSÜTEMÉNYEK Minden nap friss CUKRÁSZSÜTEMÉNYEK Tchibo family 250 g-os 399 Ft/csomag (1 596 Ft/kg) Rákóczi sör 2 l-es 489 Ft (245 Ft/l) UHT 1,5%-os tej 1 l-es 159 Ft Márka üdítök több ízben 2 l-es 199 Ft (100 Ft/l) Trappista sajt 1199 Ft/kg PÖRKÖLTBOLT Hódmezővásárhely, Kinizsi u. 3. Nyitva tartás: Hétfő Péntek: 8.00 16.30; Szombat: 8.00 12.00 ÚJDONSÁG! KOCSONYA ÉS SZÜRKEMARHA PÖRKÖLT ADJA FEL CSOMAGJÁT A PÖRKÖLTBOLTBAN! GLS CSOMAGPONT FELVÉTEL! Kiszállítás INGYENES a városhatáron belül.