1. Féltőn szerető Isten (Memoriter: Tízparancsolat) Ó ra sz á m. Az óra címe. A központi ige



Hasonló dokumentumok
1. osztály. A tanév során tanult énekek közül 5 ifjúsági és 5 református énekeskönyvi ének ismerete.

Hittan tanmenet 2. osztály

interperszonális másokra és a hozzájuk fűződő kapcsolatainkra vonatkozik. S megint más részük alapvetően társadalmi jellegű közösségeinkhez és

Bibliaismeret. Helyi tanterv általános tantervű szakközépiskolai tanulócsoportok részére

Messiási próféciák IV. évfolyam. I. félév

A helyreállítás lelki ajándékai. Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk

KAPCSOLATAINK. Istennel és a házastársunkkal. Mózes Áron és Zsuzsi,

Tartalom. 1. Miről ismerhetjük fel az atyákat? Különböző atyák felismerése és elfogadása életünk szakaszaiban Az atyák tíz típusa...

Az igazi szolgálat kizárólag a Szent Szellem ereje által lehet sikeres. Hét ok, amiért felkentnek kell lenned. 1. fejezet

Salamon, a bölcs király

Vezess úgy, mint Jézus! Dr. Gary L. Johnson

Hanukka és Karácsony

Célok és feladatok. Általános koncepció

TARTALOM. Előszó a magyar kiadáshoz 5

2. Ismerkedés a hittannal, a gyülekezettel, a templommal, 6 óra. 3. A világ, ami körülvesz bennünket, Isten teremtett világa, 10 óra.

EDK -k az EDM -ért. Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért.

Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban

22. Bibliai történetek Újszövetség Jézus önmagáról (Jn 6,35. 51; 8,12; 10,7-15; 11,25; 14,6; 15,1-2)

Hittan tanmenet 3. osztály

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

A Biblia rövid áttekintése. Alapvető információk a Bibliáról

TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ. TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren

HETÉNYEGYHÁZI REFORMÁTUS GYÜLEKEZET STRATÉGIÁJA

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése

Jellege: 8 osztályos általános iskola. órakeret órakeret

Read with Me Bible. A magyar változat az alábbi kiadás alapján készült:

Függelék: Katolikus hittan kerettanterv. Hittan Forrás:

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7

Hittan tanmenet 4. osztály

A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik.

Péter és az ima hatalma

Messiási jövendölések IV.évf./2.félév. A Messiás helyettes áldozati halálára vonatkozó jövendölések

A szolgálat lelki ajándékai

3. Csak egy nevet írj!(4p.) Mózes honfoglaló utóda: A 300 fős hadsereg vezére A megvakított bíra: Az ő botja virágzott ki

A kijelentési ajándékok. Ahogy Isten velünk, emberekkel kommunikál

Bérmálási vizsgakérdések

BIBLIAISMERET. Általános koncepció. Célok és feladatok

5. évfolyam. Bevezető órák Isten-én témakör

Biblia-olvasó kalauz. Szerkesztette: Deák Judit

Hittan tanmenet 5. osztály

Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: Kognitív (Tudás, megértés): /ismereti szint/ érdeklődés felkeltése: A

TEMATIKAI EGYSÉG: EGY NÉP DÖNTÉSHELYZETBEN ISTEN UTAT MUTAT EGY ORSZÁGNAK: IZRÁEL ÉS A PRÓFÉTÁK

Jézus Krisztus és az örökkévaló evangélium tanulói olvasmányok

Keresd meg az alábbi bibliai eredetű szólások, kifejezések, szállóigék jelentését, majd kapcsolj hozzá egy művészeti alkotást (szerző és cím) is!

Tanítás a házasságról

24. GYÜLEKEZETEM TÖRTÉNETE Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.

BIBLIAISMERET TANTERV A GIMNÁZIUM ÉVFOLYAMAI SZÁMÁRA A FELNŐTTOKTATÁS ESTI ÉS LEVELEZŐ TAGOZATA RÉSZÉRE

A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/24. Történet.

Hittan tanmenet 1. osztály

Arcodat keresem, Uram!

TARTALOMJEGYZÉK. Énekeljünk!... 66

1Jn. 4,10 Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért.

Az örökkévaló család tanulói olvasmányok

Székely János: Bibliaismeret

2. óra Jó másoknak adni

I. Döntsd el, hogy igaz vagy hamis az állítás! A helyes választ aláhúzással jelöld!

AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

A Mormon könyve tanításai és tana tanulói olvasmányok

Újságok, könyvek, DVD-k, számítógépes játékok, zene és 3. Család, nemiség, szexualitás (kincsestabló)

2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR. MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9.

FÉSZEK PROGRAM A CONGREGATIO JESU EGRI WARD MÁRIA ISKOLÁJÁBAN BÁNHEGYI ANDREA OKTATÁSI SZAKÉRTŐ NOVEMBER

Az erőszak kialakulásának transzgenerációs modellje: a destruktív jogosultság. Dr. Barát Katalin Szent Rókus Kórház

Hittan érettségi tételek. A-tételek

Dátum Hangfájl Cím Alapige dec mp3 Isten bátor szolgája 1 Királyok 18

Hogyan vagyok másokkal?

Kálozi Aranyalma Óvoda és Bölcsőde

Osztályozóvizsga követelményei

A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban felolvastak.

2015. március 1. Varga László Ottó

Vezetés, jellem, hatalom

Bibliai szemléletű szervezetfejlesztés

Tanmenet. Hittan- és bibliaórák tervezéséhez P é c e l N y í r f a u. 1. w w w. v i s z. o r g. Általános iskola 1 8.

Nemes István, Római katolikus vallás. Tankönyv a X. osztály számára, Kolozsvár 2005

TARTALOM. Előszó Történetek az Ószövetségből

A MESSIÁS MENNYBEMENTELE

HÁLAADÁSRA jött össze a SZERETETLÁNG IMACSOPORT

Pozitív intézményi légkör

A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/36. Történet.

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31

TANTERV HIT ÉS ERKÖLCSTAN HIT GYÜLEKEZETE ÁLTALÁNOS ISKOLA 1-8. ÉVFOLYAM

ÚTON AZ ISKOLA FELÉ. Hurrá! Nagycsoportos lettem!

Dávid, a király (2. rész)

OSZTÁLYFŐNÖKI 606 OSZTÁLYFŐNÖKI 5 8. ÉVFOLYAM

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz

TEMARIKUS TERV LITURGIA, LITURGIKA, IMÁDSÁG

Tartalomjegyzék. Bevezetés a 3. részhez: Jézus természete és céljai Csodálatos Tanácsadó Békesség Fejedelme 119

KATOLIKUS HITTAN I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK

Tételsor a IX. osztályos diákok számára

Hit és erkölcstan 1-4. osztály

Helyzetkép. Izrael és a Palesztin Autonómia

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Forduló: I.

AZ ÖNISMERET ÉS A TÁRSAS KULTÚRA FEJLESZTÉSE PEDAGÓGUSKÉPZÉSBEN KÉT VIDÉKI INTÉZMÉNYBEN

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET

NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT

AKI ISTEN NÉPÉT VÁLASZTJA (RUTH) (olvasmány, egyházi iskolában ajánlott téma) Gyülekezeti óraszám: 0. egyházi iskolák óraszáma: 1

Dr. Marczell Mihály: FÜGGELÉK I. sorozathoz (1950): EGY ÉVI SOROZAT -ok címekben. I. sorozat: vasárnapok, ünnepnapok

Átírás:

1. Féltőn szerető Isten (Memoriter: Tíz) Ó ra sz á m Az óra címe A központi ige Igehely Az óra célja 1. Bevezetés Kognitív cél: egym mélyebb, Isten féltő szeretetének tudatosíta Emocionális cél: fontosság, értékesség érzésének Pragmatikai cél: egym és Isten mélyebb megismerésére való törekvés 2. A tökéletes szeretet 3. Féltőn szerető Isten 4. A legnagyobb erő 5. A legszentebb név 6. Az igazi feltöltődés 7. Kapcsolatai nk titka Zsoltárok 139. Kognitív cél: Isten mint aki a Szeretet, aki feltétel nélkül szereti az embert, és személyes kapcsolatra törekszik vele Emocionális cél: Isten szeretetében, a Krisztusban kapott identitunkban saját értékességünk átélése Pragmatikai cél: tudatos törekvés arra, hogy Isten szemével lsuk magunkat Különleges szövetség Az első Három férfi a tüzes kemencében A modik Az aranyborjú A harmadik Isten neve Mit fejez ki a név? Dávid és Góliát A negyedik A manna Az ötödik Jákób, a csaló 2Mózes 20,2 17; Dániel 3,1 33 2Mózes 20,4 5; 2Mózes 32 2Mózes 20,7; 1Sámuel 17 2Mózes 20,8 11 2Mózes 16,1 35 2Mózes 20,12 1Mózes 27,1 38 Kognitív cél: a törvényadnak, az első nak, a Három férfi a tüzes kemencében című történetnek, valamint a bálvány fogalmának Emocionális cél: Istenhez való kötődésünk érzelmi hátterének feltára Pragmatikai cél: az Istennel együtt töltött idő lehetőségei és gyakorla Kognitív cél: a modik és Az aranyborjú történetének Emocionális cél: Isten megismerhetőségébe, erejébe vetett bizalom Pragmatikus cél: Istenhez való ragaszkod Kognitív cél: a harmadik nak, Isten neve jelentőségének, valamint Dávid és Góliát történetének Emocionális cél: Isten megszólíthatóságának lehetőségére való rácsodálkoz Pragmatikai cél: Isten nevének megszentelése a gyakorlatban Kognitív cél: a negyedik, A manna című történet, valamint a nyugalomnap céljának Emocionális cél: a nyugalomnap örömteli megélése, Isten gondviselésébe vetett bizalom Pragmatikai cél: a nyugalom napjának tudatos megélése Kognitív cél: az ötödik nak, Jákób csalának, valamint a tisztelet fogalmának Emocionális cél: a tiszteletad jelentőségének, érzelmi hátterének feltérképezése Pragmatikai cél: a tisztelet kimutatának gyakorla a szülők és mok felé

8. Uralkodj rajta! 9. Légy hűséges! A hatodik Káin és Ábel A hetedik József és Potifár felesége 10. Adj! A nyolcadik Zákeus, az alacsony vámszedő 11. A tiszta beszéd 12. Vedd észre, mid van! 13. Valóban szabadon! 14. Összefoglal 15. Szeress jól! 2. A HATÁRAIDON TÚL A kilencedik Jézus a nagytanács előtt A tizedik Nábót szőlője A szabadító Simeon és Anna 2Mózes 20,13 17; 1Mózes 4,1 16 2Mózes 20,14 1Mózes 39,1 23 2Mózes 20,15 Lukács 19,1 9 2Mózes 20,16 Márk 14,53 64 2Mózes 20,17 21,1 16 Lukács 2,25 38 Kognitív cél: a hatodik, valamint Kain és Ábel történetének Emocionális cél: konfliktushelyzetekben megélt érzelmeink feltára Pragmatikus cél: konfliktuskezelési stratégiák gyakorla Kognitív cél: a hetedik, valamint József és Potifár felesége történetének Emocionális cél: a hűség és becsületesség bátorságának, illetve Isten hűségének, átérzése Pragmatikai cél: a hűség gyakorla Kognitív cél: a nyolcadik, valamint Zákeus történetének Emocionális cél: a megelégedettség és az ad örömének élménye Pragmatikai cél: az ad és a lemond gyakorla Kognitív cél: a kilencedik és Jézus perének Emocionális cél: a tiszta, építő beszéd jelentőségének átélése, az önkontroll érzelmi hátterének feltára Pragmatikai cél: tiszta, építő beszéd gyakorla a kapcsolatokban Kognitív cél: a tizedik és Nábót történetének Emocionális cél: az irigység érzelmi hátterének tudatosíta, az elégedettség, hálaad érzésének megélése Pragmatikai cél: a vágyak helyes kezelése, küzdelem az irigység ellen Kognitív cél: Jézus megválttörténetének, valamint Simeon és Anna történetének Emocionális cél: a szabadulra szorultságnak és a szabadul örömének átérzése Pragmatikai cél: Jézus szabadítának elfogada, átélése A tanultak játékos, élményszerű összefoglala Kognitív cél: a Chapman-féle öt szeretetnyelv Emocionális cél: a szeretetnyelvek alkalmazának Pragmatikai cél: a saját és mok szeretetnyelvének felismerése, alkalmaza (Memoriter: Példabeszédek 9,10) 16. Mire van szükséged? Salamon kérése Istenhez Királyok 3,1 15 Kognitív cél: Salamon királlyá válának és álmának Emocionális cél: a felnőtté vál érzelmi hátterének feltára Pragmatikai cél: a személyes küzdelmek és szükségletek Istennel való megoszta 17. Kinek vagy Salamon Kognitív cél: Salamon ítéletének

értékes? ítélete 3,16 28 Emocionális cél: Isten értékadó szeretetének Pragmatikai cél: saját életünk és a körülöttünk élő emberek értékességének kifejezése 18. Hol lakik Isten? 19. Hallgass a szívedre?! 20. Amikor üres a kamra A salamoni templom. A templom története A királyság kettészakad a Illés és a sareptai özvegy 6; 7,13 51 12,1 24 17,8 16 Kognitív cél: a salamoni templom leírának és Izráel népének életében betöltött jelentőségének Emocionális cél: az Istennel való találkoz élménye Pragmatikai cél: annak tudatos megélése, hogy életünk Isten jelenlétét hordozza mok felé Kognitív cél: Salamon király élete végének, a hatalomátvételnek és Izráel kettészakadának. Emocionális cél: érzelemalapú döntéseink veszélyeinek átérzése, tudatosíta Pragmatikai cél: döntéshelyzetekben érzelmeink kontrollála, a megfontol, segítségkérés gyakorla Kognitív cél: Illés próféta és a sareptai özvegyasszony történetének Emocionális cél: megelégedettség és empátia, mok szükségletei iránt való érzékenyítés Pragmatikai cél: a segítségad gyakorla 21. Vízre tűz tűzre víz Istenítélet a Karmelen 18,20 46 Kognitív cél: a Karmel-hegyi istenítélet történetének Emocionális cél: az Isten iránti elköteleződés tapasztalati élménye Pragmatikai cél: az Istennel való kapcsolatunk személyes akadályainak felismerése 22. Aki foglalkozik velem Illés menekül 19,1 16 Kognitív cél: Illés meneküléstörténetének Emocionális cél: Isten hozzánk lehajló, gondoskodó szeretetének élménye Pragmatikai cél: odafordul Istenhez a fáradtság, leterheltség, magány idején 23. Stafétaváltá s 24. Életmentő barátság Illés elragadtat a Elizeus és a súnémi asszony fia 2Királyok 2,1 19 2Királyok 4,8 37 Kognitív cél: az Illés és Elizeus próféták közti generációvált, illetve Illés elragadtata történetének a Emocionális cél: az elszakadsal, elválsal járó vegyes érzéseknek és Isten támogató szeretetének a Pragmatikai cél: a különböző generációk élethelyzetének megértése, értékeik megbecsülése Kognitív cél: Elizeus és a súnémi asszony történetének Emocionális cél: annak átélése, hogy Isten terve volt születésünk, létezésünk Pragmatikai cél: kapcsolataink tudatos mélyítése; Istenhez fordul a nehéz helyzetekben 25. Kívül-belül Naámán, a 2Királyok 5,1 Kognitív cél: Naámán történetének

új szíriai hadvezér 19 Emocionális cél: az alázatos viselkedés értékességének megragada Pragmatikai cél: korlátaink elismerése, alázat a gyakorlatban 26. Összefoglal A tanultak játékos, élményszerű összefoglala 3. Veszélyzónában Istennel (Memoriter: 1,8) 27. Séta Jézussal Az emmausi tanítványok Lukács 24,13 35 28. Isten nagykövetei A megígért Szentlélek. Pünkösd 2,1 47 Kognitív cél: a nagyhét eseményeinek, a hozzájuk kapcsolódó jelképeknek és Az emmausi tanítványok történetének ismerete Emocionális cél: a Jézussal együtt töltött idő érzelem- és gondolatalakító erejének élménye Pragmatikai cél: kérdéseink, kételyeink megoszta Istennel, a vele töltött idő gyakorla Kognitív cél: a misszióparancsnak, a Szentlélek személyének, szerepének, valamint az első pünkösd történéseinek Emocionális cél: Isten bátorító erejének tapasztalati élménye Pragmatikai cél: aggodalmaink, tanácstalanságunk Istenhez vitele 29. Változtass, hogy változhass! Pál apostol. Pálfordul 9,1 21 Kognitív cél: Pál apostol megtérésének, a megtérés jelentésének ismerete Emocionális cél: a megtérés szívből jövő, személyes döntésének átélése Pragmatikai cél: Istenhez fordul, megtérés: a gondolkozmód tudatos megváltoztata 30. Kapcsolódj! Nincs többé zsidó vagy görög. Péter Kornéliusz házában 10,1 48 Kognitív cél: Kornéliusz százados és Péter találkozának, a pogányok megtérésének, valamint a keresztény elnevezés eredetének Emocionális cél: a közösség szerepének, fontosságának átérzése Pragmatikai cél: a közösséghez tartoz gyakorla 31. Jobb adni, mint kapni! Antiókhia missziót indít. A három misszóiút 13 20. rész Kognitív cél: a missziós utak céljának, jelentőségének, a kereszténység terjedésének Emocionális cél: annak, hogy nagyobb boldogság adni, mint kapni nehéz körülmények közepette is Pragmatikai cél: az ad gyakorola 32. Bátorságpró ba Félelmetes prófécia Pálról. Pál Jeruzsálemb en 21,7 14; 21,27 24. rész Kognitív cél: Agabosz félelmetes próféciájának, Pál jeruzsálemi elfogának, valamint a bizonyság (tanúság) fogalmának Emocionális cél: az Istennel való kapcsolat megerősítő, bátorító erejének Pragmatikai cél: hitünk bátor felvállala a nehéz helyzetekben is

33. Mindenkin ek mindenné lettem Pál fellebez a cszárhoz. Pál Agrippa király előtt 26. rész Kognitív cél: ismerjék meg a rabságban tartott Pál kiállát Agrippa előtt Emocionális cél: annak átérzése, hogy Isten szeretete figyelembe veszi az egyén személyiségét, szükségeit Pragmatikai cél: mok szükségleteinek figyelembevétele, valamint különféle missziós lehetőségek támogata 34. Veszélyes vizeken Pált Rómába viszik. Vihar és hajótörés 27; 28,1 10 Kognitív cél: Pálék hajótörésének Emocionális cél: az Úr bátorító jelenlétének átérzése Pragmatikai cél: használják fel saját félelmeik, illetve hitük tapasztalatait mok bátorítára 35. Nékem az élet Krisztus Pál Rómába érkezik. Néró, a véres cszár 28,11 31 Kognitív cél: ismerjék meg Pál Rómába érkezésének körülményeit, feltételezett mártírhalálát Emocionális cél: a testvéri közösség bátorító ereje és a kitartó hitélet utáni vágyakoz felkeltése Pragmatikai cél: helytáll Jézus Krisztus mellett, feladatainkban, nehéz körülmények között is 36. Összefoglal A tanultak játékos, élményszerű összefoglala A dőlt betűkkel jelölt címekhez tartozó vázlatokat az iskolákban az ún. szabadon felhasználható órák keretében is felhasználhatjuk.