Juh-kecske ENAR-ban igényelhető füljelzők 2010. janu 1-e után született állatok jelölése esetén A juh és kecske fajok egyedeinek Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről szóló, a 41/2010. (IV. 20.) FVM rendelettel módosított 182/2009. (XII.30.) FVM rendeletnek megfelelően a VM hivatalos lapjában és a NÉBIH honlapján közzétettekkel összhangban, juh és kecske egyedek ENAR jelölésére 2010. janu 1-e után született állatok esetében az alábbi jelölő- és segédeszközök használhatók: A/ A jelölő- és segédeszközöket az állatok kora, faja és felhasználási célja szerint az alábbi csoportosításban lehet megtalálni: I. -bányok; -közösségi kereskedelembe kerülő gidák; II. -hazai vágóhídra szállított 6 hó alatti juh; -hazai vágásra szánt 6 hó alatti kecske; III. -továbbtartásra szánt növendék és felnőtt juhok; -közösségi forgalomba kerülő növendék és felnőtt kecskék; IV. -továbbtartásra szánt, közösségi forgalomba nem kerülő növendék és felnőtt kecske egyedek (itt egy fülhöz való füljelző pt kell rendelni, mivel a másodlagos jelölés a tetoválás) V. Segédeszközök (elektronikus jel leolvasók, behelyező fogók, póttűk) B/ Jelölő- és segédeszköz forgalmazásra engedéllyel rendelkező cégek: Cégnév Gytónév Gytó Hunzag Mezőgazdasági Rendszerfejlesztő és Hunzag Kft. 1 Értékesítő Kft. Telefon: 06-1-213-9787; 06-1-201-3089; Fax: 06-1-201-3698; e-mail: hunzag@hunzag.hu Hajduvet Állatgyógyszer Kereskedelmi Kft. Hajduvet Kft. 9 Telefon: 06-52-411-100; 06-52-437-348; Fax: 06-52-530-581; e-mail: szaborobert@t-email.hu Integralsoft Softwarefejlesztő és Szaktanácsadó Kft. Integralsoft Kft. 4 Telefon: 06-1-456-8007; Fax: 06-1-456-8007; E-mail: integralsoft@integralsoft.hu Bentley Magyarország Kft. Bentley Kft. 7 Telefon: 06-22-414-100 Fax: 06-22-414-101; E-mail: matyas@bentleyinstruments.com PSION Rendszerház Kft. Psion Kft. Telefon: 06-1-356-3197 Fax: 06-1-356-9595 E-mail: kereskedelem@psion.hu 4 SZS Kft. Telefon: +36-30-870-5818; +36-20-372-6282 E-mail: info@4vet.hu 4 SZS Kft. 10
A jelölőeszköz közleményben a gytmánykód nélküli gytmányokból (elektronikus leolvasó eszközök), közvetlenül a gytóktól lehet rendelni. A táblázatokban feltüntetett ak 2013. mcius 28-tól történt megre érvényesek, tartalmazzák a szállítási költséget, de nem tartalmazzák az ÁFA-t és a Szövetség által nyújtott szolgáltatásokat. A jelölő- és segédeszközök szállítási hatideje legfeljebb 15 nap, sürgős esetén legfeljebb 8 nap. Amennyiben az egyes gytók ettől eltérő szállítási hatidőt adnak meg, úgy azok a jelölőeszközöket felsoroló táblázatokban külön feltüntetésre kerülnek. C/ A jelölőeszköz és segédeszköz megrendelő lap kitöltésekor a gytmány neve sorba az alábbi táblázatok gytmány neve oszlopában szereplő teljes elnevezéseket be kell írni. 2
I. Bányok és közösségi kereskedelembe kerülő gidák jelölése: 1/ Hunzag Kft. neve Electromatic 1 500 277 5 Electromatic 2 500 354 5 1: 100 / felett 2: 1-99 / esetén 2/ Hajduvet Kft (csak bányok részére) neve BABYCHIP 1 511 330 10 BABYCHIP 2 511 320 10 Babytag szimpla pótlás jobb (vonalkóddal) 93 30 1 Buttonchip szimpla pótlás 3 512 300 1 1: (1-99 ig); Babytag +Buttonchip (Type 0371F gomb RFID anya és Flexa Button apa) 2: (100 feletti esetén); Babytag +Buttonchip (Type 0371F gomb RFID anya - Flexa Button apa) 3: (Type 0371F gomb RFID anya - Flexa Button apa) 3/ Bentley Kft. neve Demaplast Flexa Babytag + Demaplast RFID 1 521 305 1 Demaplast Flexa Babytag + Demaplast RFID 2 521 300 1 Demaplast Flexa Babytag szimpla pótlás 3 523 30 1 Demaplast Flexa Babytag szimpla pótlás 4 523 25 1 Demaplast RFID szimpla pótlás 5 524 275 1 1: Demaplast Flexa Babytag + Demaplast RFID anya Flexa 2007 MP gomb apával; 1-99 e esetén 2: Demaplast Flexa Babytag + Demaplast RFID anya Flexa 2007 MP gomb apával; minimum 100 e esetén 3: 1-99 e esetén 4: minimum 100 e esetén 5: Demaplast RFID anya Flexa 2007 MP gomb apával szimpla pótlás 3
4/ 4 SZS Kft (csak bányok részére) neve Dalton chip-rototag 1 721 279 100 Dalton chip-rototag 2 721 360 5 Dalton chip-rototag 3 721 260 300 Dalton i-rototag (bal fül) pótlás 722 300 1 Dalton Rototag (jobb fül) pótlás 723 30 1 1: 100-299 feletti esetén; 2: 1-99 ig; 3: egy tételben 300, vagy 300 feletti esetén; II. Hazai vágóhídra szállított 6 hó alatti juh/kecske jelölése 1/ Hunzag Kft. neve Tip-tag dupla 50 70 10 Tip-tag dupla pótlás 52 70 1 Tip-tag szimpla pótlás bal 53 32 1 Tip-tag szimpla pótlás jobb (vonalkóddal) 54 32 1 2/ Hajduvet Kft. (csak juhok részére) neve Babytag dupla 90 55 1 Babytag dupla pótlás 91 55 1 Babytag szimpla pótlás bal 92 30 1 Babytag szimpla pótlás jobb (vonalkóddal) 93 30 1 3/ Bentley Kft. neve Demaplast Flexa Babytag dupla 1 540 50 10 Demaplast Flexa Babytag dupla 2 540 45 10 Demaplast Flexa Babytag szimpla pótlás bal 1 541 30 1 Demaplast Flexa Babytag szimpla pótlás bal 2 541 25 1 Demaplast Flexa Babytag szimpla pótlás jobb 542 30 1 (vonalkóddal) 1 Demaplast Flexa Babytag szimpla pótlás jobb 542 25 1 4
(vonalkóddal) 2 1: 1-99 e esetén 2: minimum 100 e esetén 4/ 4 SZS Kft. neve Dalton Rototag dupla 724 60 10 Dalton Rototag dupla pótlás 725 60 1 Dalton Rototag szimpla pótlás bal 726 30 1 Dalton Rototag szimpla pótlás jobb vonalkóddal 727 30 1 III. Továbbtartásra szánt növendék és felnőtt juhok, valamint közösségi forgalomba kerülő növendék és felnőtt kecskék jelölésére: 1/ Hunzag Kft. neve LW Ultra FDX elektronikus gomb + F16 501 338 1 LW Ultra FDX elektronikus gomb + Couple 76 502 352 1 LW Ultra FDX elektronikus gomb + Junior 503 380 1 (juhoknak) LW Ultra FDX elektronikus gomb + Cheviflex 504 326 1 LW Ultra FDX elektronikus gomb + F16 dupla pótlás LW Ultra FDX elektronikus gomb + F16 - továbbtartásra LW Ultra FDX elektronikus gomb + Couple 76 dupla pótlás LW Ultra FDX elektronikus gomb + Couple 76 továbbtartásra LW Ultra FDX elektronikus gomb + Junior (juhoknak) dupla pótlás LW Ultra FDX elektronikus gomb + Junior (juhoknak) továbbtartásra LW Ultra FDX elektronikus gomb + Cheviflex dupla pótlás 505 338 1 559 338 1 506 352 1 560 352 1 507 380 1 561 380 1 508 326 1 LW Ultra FDX elektronikus gomb + Cheviflex 562 326 1 továbbtartásra LW Ultra FDX elektronikus gomb, szimpla 509 244 1 pótlás Allflex F16 vizuális szimpla pótlás 58 118 1 5
Couple 76 szimpla pótlás 510 124 1 Junior szimpla pótlás 63 170 1 Cheviflex szimpla pótlás 68 100 1 2/ Hajduvet Kft. (csak juhok részére) neve MACROCHIP 1 513 350 1 MACROCHIP dupla pótlás 514 350 1 Flexa Macro szimpla pótlás 2 97 70 1 Buttonchip szimpla pótlás 3 512 300 1 1: Macro (Flexa Macro anya Flexa macro apa) + Buttonchip (Type 0371F gomb RFID anya - Flexa Button apa) 2: (Flexa Macro anya Flexa macro apa) 3: (Type 0371F gomb RFID anya - Flexa Button apa) neve SLIMCHIP 1 515 350 1 SLIMCHIP dupla pótlás 516 350 1 Slim szimpla pótlás 2 517 70 1 Buttonchip szimpla pótlás 3 512 300 1 1: Slim (Flexa Slim anya Flexa Slim apa) + Buttonchip (Type 0371F gomb RFID anya - Flexa Button apa) 2: (Flexa Slim anya Flexa Slim apa) 3: (Type 0371F gomb RFID anya - Flexa Button apa) neve 6 MEDIUMCHIP 1 518 350 1 MEDIUMCHIP dupla pótlás 519 350 1 Medium szimpla pótlás 2 520 70 1 Buttonchip szimpla pótlás 3 512 300 1 1: Medium (Flexa Button anya Flexa Medium apa) + Buttonchip (Type 0371F gomb RFID anya - Flexa Button apa) 2: (Flexa Button anya Flexa Medium apa) 3: (Type 0371F gomb RFID anya - Flexa Button apa) 3/ Bentley Kft. neve Demaplast RFID + ZeeTags PL-YEEU2 525 350 1 Demaplast RFID + ZeeTags PL-YEEU2 526 350 1
dupla pótlás Demaplast RFID szimpla pótlás 1 524 275 1 ZeeTags PL-YEEU2 szimpla pótlás 547 75 1 1: Demaplast RFID anya Flexa 2007 MP gomb apával szimpla pótlás neve Demaplast RFID + ZeeTags MM-YEEU2 apa 528 408 1 és anya Demaplast RFID + ZeeTags MM-YEEU2 apa, 529 408 1 anya dupla pótlás Demaplast RFID szimpla pótlás 1 524 275 1 ZeeTags MM-YEEU2 apa és anya szimpla pótlás 530 133 1 1: Demaplast RFID anya Flexa 2007 MP gomb apával szimpla pótlás neve Demaplast RFID + ZeeTags MM-YEEU2 anya 534 384 1 Zeetags SA apával Demaplast RFID + ZeeTags MM-YEEU2-SA 535 384 1 p dupla pótlás Demaplast RFID szimpla pótlás 1 524 275 1 ZeeTags MM-YEEU2 anya Zeetags SA apával szimpla pótlás 536 109 1 1: Demaplast RFID anya Flexa 2007 MP gomb apával szimpla pótlás 4/ Integralsoft Kft. neve, Szállítási hatidő, (nap) Digi Tag 0 elektronikus + SnapTag 2u 556 420 1 2 hagyományos Digi Tag 0 elektronikus + SnapTag 2u 557 420 1 1 hagyományos dupla pótlás Digi Tag 0 elektronikus pótlás szimpla pótlás 558 360 1 1 SnapTag 2u hagyományos szimpla pótlás 85 60 1 1 7
5/ 4SZS Kft. Továbbtartásra szánt növendék és felnőtt juhok jelölésére: neve Dalton 5 i-tag 25FDX 755 335 5 Dalton 5 i-tag 25FDX dupla pótlás 756 335 1 Dalton 5 szimpla pótlás i-flexvizuál gombos 757 81 1 Dalton 5 szimpla pótlás i-tag elektronikus 758 254 1 Dalton 7 i-tag 25FDX 759 350 5 Dalton 7 i-tag 25FDX dupla pótlás 760 350 1 Dalton 7 szimpla pótlás i-flexvizuál poligon 761 96 1 Dalton 7 szimpla pótlás i-tag elektronikus 762 254 1 Segédeszközök: neve i-flex behelyező fogó 25 3250 1 IV. Továbbtartásra szánt, közösségi forgalomba nem kerülő növendék és felnőtt kecske egyedek egy fülön történő jelölése 1/ Hunzag Kft. neve 8 Cheviflex szimpla 59 100 1 Cheviflex szimpla pótlás 68 100 1 Cheviflex szimpla továbbtartásra 1 69 100 1 Allflex F16 szimpla 56 108 1 Allflex F16 vizuális szimpla pótlás 58 108 1 Allflex F16 szimpla továbbtartásra 1 66 108 1 Couple 76 szimpla első 563 112 1 Couple 76 szimpla pótlás 510 112 1 Couple 76 szimpla továbbtartásra 1 564 112 1 1 : M korábban kisméretű füljelzővel jelölt állatok első jelölésére nagyméretű füljelzővel. 2/ Bentley Kft. neve Zeetags PL-YEEU2 546 70 10 Zeetags PL-YEEU2 szimpla pótlás 547 75 1
neve Zeetags MM-YEEU2 548 130 1 Zeetags MM-YEEU2 szimpla pótlás 549 133 1 neve Demaplast Flexa D-Light anya műa. csúcsú gomb apával Demaplast Flexa D-Light, műa. csúcsú apa, szimpla pótl. neve Demaplast Flexa gomb anya fém csúcsú gomb apával Demaplast Flexa gomb, fém csúcsú apával szimpla pótlás 552 44 1 553 49 1 554 59 1 555 65 1 3/ Integralsoft Kft. neve, Szállítási hatidő, (nap) SnapTag 2u szimpla 83 60 1 2 SnapTag 2u hagyományos szimpla pótlás 85 60 1 1 V. Segédeszközök (elektronikus jel leolvasók, behelyező fogók, póttűk) 1/ Hunzag Kft. neve Electromatic automata fogó 14 12 200 1 Electromatic egyedi fogó 20 2640 Allflex TT Fogó 1 4900 1 Allflex Póttű 1 300 1 Tip-tag fogó 8 3400 1 9
Allflex kézi leolvasó 45 cm 128 000 1 Allflex kézi leolvasó 60 cm 131 000 1 Allflex panel leolvasó 100 000 1 RS422 interfész 1 9 400 1 1: adatcsatlakozó max. 1500 m hosszú adatkábelhez 2/ Hajduvet Kft. neve Prionics HHR300 kézi chipleolvasó 310 000 1 Unifix fogó (RFID fogó) Minden Flexa típusú füljelzőhöz és Type 0371 gomb RFID behelyezésésre alkalmas 13 5 400 1 Unifix póttű 13 480 1 Babytag fogó 9 3500 1 3/ Bentley Kft. neve ZeeTags behelyezőfogó 7 4980 1 ZeeTags póttű 7 417 1 Demaplast behelyezőfogó 70 5200 1 4/ Integralsoft Kft. neve SnapTag fogó 12 4 000 1 SnapTag 2u póttű 12 400 1 5/ Psion Kft. neve AWR 2000 nyeles olvasó 295 000 1 APR350 kézi leolvasó 189 000 1 WorkabautPRO G2 agrigent leolvasó 420 000 1 6/ 4 SZS Kft. 10
neve Dalton Rototag behelyező fogó 21 2550 1 HHR300 leolvasó, 80 cm 288 000 1 A füljelzőket és behelyező eszközöket a 182/2009. (XII.30.) FVM rendeletben foglaltak szerint a tartók az Magyar Juhtenyésztők és Kecsketenyésztők Szövetsége (MJKSz) területi felelőseinek közreműködésével igényelhetik. A 6 hónapnál fiatalabb állatok jelölésére szolgála jelölőeszközöket a tartónak, a többit az MJKSz illetékes területi indtruktorának postázza a gytó. A szállítási hatidők a NÉBIH megi állomány átadásától értendők. További tájékoztatás a NÉBIH, ENAR ügyfélszolgálatán, az ügyfélszolgálat postacíme: 1537 Budapest, Pf. 397. (telefon: 06-1-3463-530), valamint az MJKSz 1134 Budapest Lőport u. 13. (telefon: 06-1 412-5030) kapható. 11