CIVIL SZERVEZETEK, ALAPÍTVÁNYOK ÉRDEN



Hasonló dokumentumok
Taktaharkány civil szervezetek, alapítványok

Közhasznúsági jelentés

Visegrád Város Önkormányzatának Képviselő Testülete az évi CXL. tv a felhatalmazása alapján az alábbi rendeletet alkotja:

Bizottság keretéből nyújtott támogatások év

INTÉZMÉNY NEVE HELYSZÍN TEVÉKENYSÉG egészségügyi terület

A koncepció felülvizsgálatának folyamatában érintett személyek, szervek és intézmények

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

Pályázó neve. Pályázat célja. Megítélt (e támogatás Ft) Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs

Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Kitöltő verzió: Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva:

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei

VÁROSI AMATŐR MŰVÉSZETI CSOPORTOK 2012.ÉVI PÁLYÁZATI ELSZÁMOLÁSA

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

1. sz. melléklet. Orientáló mátrix. a TAMOP /2 kódszámú pályázati útmutatóhoz

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja

KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete

c./ Az egyetemes, a nemzeti, a nemzetiségi és más kisebbségi kultúra értékeinek megismerését, a befogadás elősegítését, ezen belül :

Bojt Község Önkormányzata Képviselő- testületének 1/2019. (I. 31.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatainak ellátásáról

Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 13/2004. (IV. 30.) rendelete. a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Táblázat a Fogyatékosügyi Keretre évben beérkezett nyertes pályázatokról. Megvalósítás időszaka

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

A projekt rövid áttekintése. 1. Előzmények

Előterjesztés. - a Közgyűléshez

Dabas és Térsége Kézműves Egyesület. Közhasznúsági jelentés 2012.

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja:

Hang-Kép Kulturális Egyesület 4026 Debrecen, Garai u. 13. Közhasznúsági jelentés 2005.

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről


Berente Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2011.(III.24.) önkormányzati rendelete a közművelődésről

MEZŐBERÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT IFJÚSÁGI KONCEPCIÓ CSELEKVÉSI TERVE

7/2007. /V.7./ A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSRÓL

Csátalja Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 3/2003.(III.27.) önkormányzati rendelete. a helyi közművelődésről A rendelet hatálya

ALAPÍTÓ OKIRAT. 3. A költségvetési szerv telephelyeinek neve és székhelye: az Újvárosi Művelődési Ház telep hellyel nem rendelkezik.

Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL

Környezetvédő Egyesület Érd.

Fővárosi Módszertani Gyermekvédelmi Szakszolgálat évi módszertani feladatellátásának munkaterve

A Figyelj Rám! Közhasznú Egyesület szerepe a társadalmi integráció elérésében. Készítette: Bergmann Károly Áron Kócziánné Szalai Teréz Vajda Viktória

Adatlap a Tehetségsegítő Tanácsok adatairól

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere

Kunpeszér Község Önkormányzat 15/2004. (IX.16.) számú rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól

Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselőtestülete 22/2000. (XII.08.) sz. rendelete a közművelődésről I. RÉSZ. Általános rendelkezések.

A közfeladatot ellátó szerv költségvetéséből nyújtott, nem normatív, céljellegű fejlesztési és működési (200 E Ft-ot meghaladó) támogatások.

2. Az R. 6.. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2003. (XI.27.) rendelete a sportról

Közhasznúsági jelentés a 2010 évi tevékenységről

Statisztikai adatok a teleházakról

Habis László Polgármester Dr. Kovács Luca Jegyző megbízásából Dr. Palotai Zsuzsanna irodavezető Humán Szolgáltatási Iroda.

CSENGŐSZÓ CSÁSZÁRTÖLTÉSI ISKOLAI ALAPÍTVÁNY 6239, Császártöltés, Kossuth u évi közhasznúsági jelentés. Az Alapítvány Kuratóriumának elnöke

Éves beszámoló A település élhetõbbé tétele szempontjából az itt élõk bevonása a község életébe az egyik legfontosabb célkitûzésünk.

Éves beszámoló A település élhetõbbé tétele szempontjából az itt élõk bevonása a község életébe az egyik legfontosabb célkitûzésünk.

Lepsény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete. 12/2002. (IX.30.) számú. R e n d e l e t e. a helyi közművelődésről. Általános rendelkezések

KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2011 (VII. 1.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a ös tanévre

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Derecskei Zenei Esték

BALATONHENYE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2015. (XI. 25.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. a helyi közművelődési feladatok ellátásáról

Sarkadkeresztúr Község Önkormányzatának Képviselő-testülete. 6/2003. (IV.7.) KT. sz. rendelete

TANÚSÍTVÁNY. Támogatás célja

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője

Tájékoztató. A szerződés időtartama (amennyiben határozott időre kötik) vagy az ellenszolgáltatás teljesítésének határideje

Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2011.(IV.5.) önkormányzati rendelete

Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testületének. 7/1999. (VII.1.) számú. R e n d e l e t e

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal közleménye a személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéseit tartalmazó jegyzék közzétételéről

Tápiószecső Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2002. (IX.15.) rendelete a helyi közművelődésről. I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Határozati javaslat Ifjúsági Keretre beérkezett pályázatok elbírálására Projekt évi összköltsége. támogatás. Igényelt Önrész társadalmi munka

K I V O N A T. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága május 28-i ülésének jegyzőkönyvéből

IKSZT Szolgáltatási és Programterv

A évi Fogyatékosügyi Keretből támogatott pályázatok. Megvalósítás Pályázó neve Pályázó címe Pályázat célja Program helye időszaka

Éves beszámoló Tartalom

Pályázó neve. Pályázat célja. Megítélt támogatás (eft) Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda

K I V O N A T a Köznevelési, Tudományos és Kulturális Bizottság április 14-én tartott soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

Felső tagozatos osztályfőnöki munkaközösség. 2015/2016. tanév

Brassó Utcai Általános Iskola ökoiskolai munkaterve

KULTURÁLIS, OKTATÁSI ÉS NÉPJÓLÉTI BIZOTTSÁG

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére. Tárgy: Javaslat a közművelődésről szóló önkormányzati rendelet elfogadására. Tisztelt Képviselő-testület!

CSENYÁ-ÁMK LADÁNYI ISKOLA TÁMOP /10/1/KMR

Közhasznúsági melléklet 2012

A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A ÉVRŐL

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 33/2016. (VI.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat sportfeladatairól

TANÚSÍTVÁNY. Támogatás célja

Sand Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2009.(IV.03.) számú képviselő-testület rendelete a sportról

Bag Nagyközségi Önkormányzat. Képviselő-testületének 5/2011. (III.30.) rendelete. az önkormányzat sporttal kapcsolatos feladatairól

SZOCIÁLIS CSOPORTJA KABA

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

Gyermekkori elhízás megelőzése, elhízott gyermekek életmódváltásának SAJTÓMAPPA. Pályázató azonosító: TÁMOP /

REGISZTRÁCIÓS LAP FOGADÓ SZERVEZETEK RÉSZÉRE

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a as tanévre

TÁMOP-6.1.2/LHH/11-A Közösségi pszichiátriai prevenciós program megvalósítása a Mátészalkai kistérségben

ÖKO munkacsoport munkaterve 2018/2019

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

FOGYATÉKOS DIÁKOK SPORTJA ÉS SZABADIDŐS SPORTOLÁSI LEHETŐSÉGEI MAGYARORSZÁGON

A Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesülete

Közhasznúsági jelentés 2006

Többcélú közösségi terek fejlesztése. 25 szolgáltatásfejlesztési modellprogram jó gyakorlatokkal, egy kiadványsorozatban

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS II. FORDULÓ. Kisújszállás Város Önkormányzata által megbízott Közvetítő Szervezet

Átírás:

1. a gyermekek egészséges neveléséért 2. Ága-Boga Nagycsaládosok Érdi Egyesülete (NOÉ) 3. az idős és sérült állatokért 4. Aranyősz Érdi Nyugdíjas Klubok Szövetsége (Arany Ősz Társaság) CIVIL SZERVEZETEK, ALAPÍTVÁNYOK ÉRDEN Domján Sándorné 1991 Óvodai eszközök folyamatos bővítése, kirándulások, sporttevékenység, nevelés, oktatás, ifjúság- és gyerekvédelem. Nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés Gyurkó Katalin 2006. nov. 11. (érdi csoport) Képviselő: Skobrák Terézia Számos három vagy annál több gyermeket nevelő érdi család tagja a Nagycsaládosok Országos Egyesületének. Az Egyesület egyik lényeges célja, hogy segítse a nagycsaládosok közösségbe való szerveződését. Nyár közepén elindult egy gondolat, a gondolatot beszélgetések sora követte, a beszélgetésekből pedig cselekvés lett. November közepén megalakult a Nagycsaládosok Érdi Csoportja. A csoport a jó közösséggé való kovácsolódáson kívül számos célt tűzött ki maga elé. Szeretnénk megismertetni az emberekkel a nagycsaládos értékeket, kiemelni a család fontosságát, az anyaság tiszteletét, a jövő generációért érzett felelőséget. Segíteni másokon a szükségben, akár erkölcsi támogatással, akár adományok gyűjtésével. Képviselnénk a nagycsaládosok sajátos érdekeit itt Érden és együttműködnénk más civil szervezetekkel, ha állásfoglalásuk a nagycsaládos célokkal is összhangban van. 2007 Az idős és beteg állatok lakhelyén való segítésével megelőzni az utcára, gyepmesteri telepre, ill. menhelyre történő bekerülését, vagy elpusztulását. Állatotthon létrehozása az idős állatok végleges elhelyezésére.?? A nyugdíjasklubok, a vakok, siketek, mozgáskorlátozottak klubvezetőinek közössége. E szervezet a klubok tagjainak pályázatait készíti elő, rendezvényeket, számítógépes képzést szervez. Székhely: 2030 Érd, László tér 1., Tusculanum Óvoda Levélcím: 2030 Érd, László tér 1., Tusculanum Óvoda Telefon: 06/23/365-504 Fax: 06/23/365-504 E-mail: - Honlap: - E-mail: erdinoe@t-online.hu Telefon: 23/390-850 Mobil: 20/578-7896 www.agaboga.hu 2030 Érd, Emil u. 68. Telefon: 06 /20 /2222-780 Honlap: http://www.idosallatok.hu E-mail: info@idosallatok.hu?

5. Avis Cantrix Leánykar 6. Belfegor és Maci Állatmenhely Rápli Györgyi 2007 Feladatának tekinti, hogy mindenki számára közérthetővé tegye a zene szavak nélküli művészetét, hogy bemutassa a gyermek- és leánykari kórusirodalom széles repertoárját, s nem utolsósorban, hogy a benne éneklők boldogabb emberekké váljanak. Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola 2030 Érd, Bajcsy-Zsilinszky u. 19-21. T.: 06 23 376 523 www.aviscantrix.hu?? Kutyák örökbe adása örökbefogadási szerződéssel. T. 06 20 3966511, oszepes@gmail.com Honlap: www.belfegor.atw.hu 7. Bíró András Alapító Bíró András és felesége. 2004 Az érdi iskolák tanulóinak. Szavalóversenyek rendezése. 2030 Érd, Zagyva u. 1/a T: 375-645 8. Bolyai János Paraszthy Gyuláné 1994 Nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés Székhely: 2030 Érd, Erzsébet u. 24-32. Levélcím: 2030 Érd, Erzsébet u. 24-32. Telefon: 06/23/365-023 Fax: 06/23/365-023 E-mail: bolyai@server.bolyaierd.sulinet.hu Honlap: http://www.bolyaierd.sulinet.hu/ 9. Bonton Tánc Sportegyesület Bóna János, Bóna Jánosné 10. Buda-környéki Látássérültek közhasznú Egyesülete 1989 Tánctanítás, kulturális és sportolási lehetőség biztosítása, fellépések. Nyaranta Tánc-lánc nevű edzőtábor. Bemutatók, előadások szervezése. Kulturált szabadidős tevékenység. A gyermekek és szülők közösségi életének szervezése. Kapcsolat felvétele, kialakítása, ápolása hazai, illetve külföldi kulturális és szabadidősport csoportokkal. Felkérésre jótékonysági táncbemutatók megrendezése, fellépések. Nyikes Fatime 2005 Látássérüléssel élő fiatalok és felnőttek speciális élethelyzetéből adódó problémák megoldásának segítése, habilitációs és rehabilitációs tanácsadás, valamint e folyamatok előkészítése, továbbá e célcsoport érdekképviselete, akadálymentesítési tanácsadás, látássérültekkel kapcsolatos információszolgáltatás. Rendszeres elérhetőség: klub két helyszínen, önsegélyező jelleggel, Érden minden hónap első péntekén du. 16 órai kezdettel, ill. minden hónap utolsó péntekén 16 órai kezdettel Budaörsön, az Ifjúsági Klubban (Károly király u. 3.) 2030 Érd, Bükki u. 3. Telefon :+36 (23) 376 304 E-mail : bontontse@freemail.hu Székhely: 2030 Érd, Imre u. 9 Levélcím: 2040 Budaörs, Szivárvány. u. 5. Telefon: 06/23/428-727,06/23/428-728 E-mail: iroda@blke.t-online.hu Honlap: www.vgyke.com, a kistérségek hivatkozás alatt

11. Civil Érdek, Érdi Bőtermő Lokálpatrióta Egyesület Nagy Péter hídépítő mérnök, Jakab Béla okl. közgazda. Elnökségi tagok: Jáki Andrásné okl. kertészmérnök, Galló Gergely okl. vízépítő mérnök, Koncz István vállalkozó, Kovács Zoltán okl. épületgépész mérnök - közgazda, Ujhelyi Gyula okl. közgazda. 2002. július, 2005. június 1. új néven Széleskörű együttműködés kialakítása Pest Megye és Érd 2030 Érd, Velencei út 2 Város Önkormányzatával, az egyesület működési területén Telefon : 23/368-293 Honlap: a városvédő, építő, a megye és a város jövőjét formáló http://www.civilerdek.hu személyiségekkel, vállalkozókkal, csoportosulásokkal, E-mail : pilon@t-online.hu egyesületekkel, valamint mindazokkal, akik Egyesületi programjaink az érdligeti elkötelezettséget éreznek a lakóhelyük értékeinek Közösségi Házban vannak, nyíltak, megtartásában, gondozásában. bárki látogathatja, időpont: szerdánként Az állampolgárok észrevételeinek, javaslatainak 19:30-tól. Külön programok általában megfogalmazása, ami a köz érdekeinek és a köz hétfőn. értékeinek megvédésére irányul. Állásfoglalás minden olyan, a működési területét érintő ügyben, ami jelentős hatással van a területen élők életére, jelenére, jövőjére. Részvétel a helyi és megyei önkormányzati munkában. Önkormányzati Választási Szövetség létrehozása. A pártoktól független társadalmi szervezetek, a lakosság képviselete Érd város önkormányzati testületében. Önkormányzati képviselőjelöltek állítása, azok felkészítése, támogatása. 12. Civil Szféra Fridély László 1997 Idegenforgalom fejlesztése, hátrányos helyzetű csoportok támogatása, rádiós és televíziós műsorkészítés. Székhely: 3532 Miskolc, Gyõri kapu 95. 8/1. Levélcím: 2030 Érd, Jegyzõ u. 14. Telefon: 23/363-723; 30/9584-896 Fax: 23/524-202 E-mail: promotionservice@matavnet.hu 13. Családépítő Egyesület Kovács Zoltán 2004 Kreatív körök, táborok, házaspáros esték, kismama torna. 2030 Érd, Bajuszfű u. 25. 14. Delta röplabda Sportegyesület 15. Diósd-Érd-Százhalombatta Kisgazda Polgári Egyesület 16. Dominium (közhasznú szervezet) Edző: Mátrai Beáta? Röplabda edzések. Helyszín: Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola Sportcsarnoka Elérhetőség: 2030 Érd, Bajcsy Zsilinszky u. 19-21. T. 06 20 801 6873 E-mail: meduza40@gmail.com Tóthné Tas Mária 2003 Környezetvédelem, vidéken élők és mezőgazdasággal foglalkozók életkörülményeinek javítása, paraszti kultúra, nemzetközi hagyományok ápolása. Közreműködni a nemzettudat erősítésében, a nemzeti polgári értékek, hagyományok ápolása. László Balázs 1997 Népművészet, hagyományőrzés. A magyar várak, felmérése, felkutatása, megóvása és később műemléki felújítások Székhely: 2030 Érd, Alsó u. 8. Levélcím: 2030 Érd, Facélia u. 9. Telefon: 06/20/530-0520;06/23/390-250 Fax: 06/23/390-250 E-mail: info@tothtamaserd.hu 2030 Érd, Árpád Telefon :20/993-0041 E-mail : lenienn@yahoo.com

17. Egészségünkért a XXI. Században Dr. Szilágyi Tibor ügyvivő 1999 Közegészségügy, egészségnevelés. Egészségvédelmi programok, szakmai anyagok támogatása Az egészségfejlesztés szakembereinek képzése, továbbképzése. A dohányzás visszaszorítását célzó egészségpolitikai munka elősegítése. 2030 Érd, Áfonya u. 65. Telefon: 06-23-371299;30/368-8921 Honlap: http://hungary.globalink.org E-mail: h21hf@t-online.hu 18. Egyház Anyja Truzsinszky István 1993 Nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés. Székhely: 2030 Érd, Kossuth L. 82. Levélcím: 2030 Érd, Gárdonyi Géza u. 14/a. Telefon: 06/23/365-528 E-mail: - Honlap: - 19. Egymásért Nagy Mihály 1990 Szociális tevékenység, családsegítés, idõs korúak gondozása; a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekkel, valamint a határon túli magyarsággal kapcsolatos tevékenység, segélyjavak eljuttatása Kárpátaljára. 20. Együtt Értük Hernádi Attiláné 1992 Nevelés, oktatás, képességfejlesztés. Óvodai nevelés, oktatás támogatása. A gyermekek közvetlen környezetének, óvodai elhelyezésének javítása részben anyagi, részben természetbeni eszközökkel. 21. Első Érdi Úszó Egylet Szekeresné Keresztesi Erika? 2001 A magyar úszósportnak utánpótlást nevelni. (Segítők: Plagányi Zsolt, Egerszegi Klára) 22. Emberi Hang Paróczai Zoltánné? 1998 Értelmi sérülteknek, mozgáskorlátozottaknak segítség nyújtása, nevelés, terápiás lovagoltatás. 23. Érd és Környéke Horgászegyesület 24. Érd Zenekultúrájáért 25. Érdi Alkotók és Művészet Pártolók Egyesülete Gabelics Tamás elnök, Solti Gábor titkár Alapító: Henkelné Czenner Katalin; Elnök: Bóna Jánosné Kapcsolattartó: Bán Ildikó Koldus Nagy László (alelnök: Szakálos Dénes) 1983 1984? Programok, horgásztalálkozók szervezése, halászlé-főzés. Horgászat népszerűsítése. Horgásztársak okmányokkal történő ellátása. Horgász közösség kialakítása. Ifjú horgászok, gyerekek természetszeretetre nevelése. Szabadidős tevékenység szervezése. 1994 Érd város zenei és művészeti életének fejlesztése, elsősorban a tanuló ifjúság színvonalas zenei és művészeti oktatása. A Zeneiskola tanulóinak, zenekarainak, együtteseinek anyagi támogatása, az iskola fejlesztése, rendezvényeinek támogatása. Székhely: 2030 Érd, Péter u. 8. Levélcím: 2030 Érd, Péter u.8. Telefon: 06/23/365-067 Fax: 06/23/520-606 E-mail: egymasal@axelero.hu Honlap: - 2030 Érd, Tárnoki út 58-62. T.: 06 23 366 109 Székhely Százhalombattán. E-mail: erdiuszok@citromail.hu Szociális Gondozó Központ, Habilitációs Központ 2030 Érd, Hivatalnok u. 42/a Telefon: 23/365-192 E-mail: habilibi@interware.hu Székhely: 2030 Érd, Emma u. 1/b Honlap: www.erdihorgasz.hu E-mail: erdihorgasz@freemail.hu 2030 Érd, Felső u. 33. T.: 365-641 E-mail: zenesuli.erd@t-online.hu 1993 Színészfesztiválok, verses, zenés estek szervezése. 2030 Érd, Diófa u. 18. T.: 373-485

26. Érdi Civil Fórum /ÉCIF Erdélyi János 2003 A civil szervezetek érdekeinek érvényesítése, a lokális? (2003-) érdekek, értékek képviselete. 27. Érdi Karate Sportegyesület Bebők Imre? Karateoktatás. Teleki Sámuel Általános Iskola 2030 ÉRD, Törökbálinti u. 1. 28. Érd Város Gazdakör Kovács Béla? Gazdák összefogása. Pályázati támogatás például Oktatási 2030 Érd, Felső u. 101. Egyesület és Minőségfejlesztő Programhoz. 29. Érdi Gimnázium 1991 A gimnázium szociálisan rászoruló tanulóinak anyagi 2030 Érd, Széchenyi tér 1. segítése, ösztöndíjak biztosítása. 30. Érdi Ipartestület Pataki János cukrászmester (Alelnökei: Szabó István építési vállalkozó, Varga Miklós karosszéria lakatosmester. Ügyvezető igazgatója Csóli Csaba üvegcsiszoló mester. Jogelőd: az Érdi Iparosok és Kereskedők Köre, mely 1925. március 14-én alakult. Érd és környéke (Diósd, Százhalombatta, Tárnok, Sóskut, Pusztazámor) vállalkozóinak önkéntes gazdasági, társadalmi érdekképviselete. Célja tagjai mindennemű gazdasági, művelődési és emberbaráti érdekeinek felkarolása és a tagok érdekeinek képviselete, a szakmai munka segítése, az új vállalkozások felkarolása, a tökéletesebb termelési eljárások megteremtése. Tagjainak vállalkozással kapcsolatos kérdésekben útmutatással, tanáccsal, oktatással, képzéssel, szükség esetén jogsegéllyel áll szolgálatára. A tagság felé pénzügyi, gazdasági, ügyviteli szolgáltatás végzése. A tagság érdekében együttműködés az illetékes állami, társadalmi, politikai és egyéb szervezetekkel. Határozottan fellép az iparosokat, a vállalkozókat érintő hátrányos megkülönböztetés ellen, törekszik a vállalkozói réteg társadalmi elismertségének megteremtésére, fokozására. Cím: 2030 Érd, Alispán utca 8. Telefon: 06-23-520-175, 06-23-365-682 Fax: 06-23-520-176 Elektronikus levél ipterd00@ipterd.hu 31. Érdi Kamarazenekar Rédai Erzsébet 1989. A zeneiskola tanáraiból, tehetséges növendékeiből áll.? Egyesülete 32. Érdi Karate Sportegyesület Karate edzések, versenyeken való részvétel. 2030 Érd, Törökbálinti út 1. (Teleki Sámuel Általános Iskola) T: 342 647 Honlap: www.erdikarate.extra.hu 33. Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Közhasznú Egyesület Rege Béláné 2004 Tevékenységi kör: Célja az Érden és Érd környékén élő lengyelek, lengyel származásúak és magyarok közötti szellemi kapcsolat megteremtése, a két nép történelmének, kultúrájának, kulturális örökségének ápolása, feltáratlan részének ismertetése, a hagyományok őrzése, a fiatalok hazafias szellemű nevelése, oktatása és ismereteinek bővítése, tudományos konferenciák, kiállítások, előadások, kulturális rendezvények szervezése és lebonyolítása. Helyszín: Csuka Zoltán Városi Könyvtár, 2030 Érd, Hivatalnok u. 14. Elérhetőség: 06 23 365 470

34. Érdi Motoros Egyesület Stark Attila 2004 Céljai közt szerepel a motorozás népszerűsítése, városi rendezvényeken való részvétel. Évente megrendezik a motoros találkozót és zenei fesztivált. 35. Érdi Polgárőr Egyesület (Érd Városi Polgárőr Egyesület) 36. Érd-Ófalusi Pincetulajdonosok Egyesülete 37. Érd-Óváros Szent Mihály 34. Érd Zenekultúrájáért Macsotay Tibor (Fehér András?) 2003 Együttműködés a rendőrséggel, hadüzenet az elszaporodó lopásoknak és egyéb bűncselekményeknek. Hudák Mihály? Szüreti mulatság szervezése Érd-Ófaluban? Ábel András 2003 Helyi kulturális örökségvédelem, hagyományok ápolása, megőrzése, műemlékek védelme, rekonstrukciója, természeti értékek védelme, bemutatása, idegenvezetés. Alapító: Henkelné Czenner Katalin, elnök: Bóna Jánosné 38. Felismerés Kapcsolattartó: Saródy Vera Kuratóriumi/testületi/ választmányi tagok: Saródy Vera Személyi Kálmán Zlankievicz Kriszta 1994 Az érdi ifjúság zenei nevelésének elősegítése. Anyagilag is támogatják a tehetséges fiatalokat. A Zeneiskola hangszerparkjának bővítése, a hangszerállomány, ill. az épület felújítása. Az iskola épületében működő vonószenekar és népi együttes működési feltételeinek biztosítása. 1998-2002 között szünetelt az alapítvány tevékenysége. 2003-ban az elnök Farkas Sándor lett. Hozzájárultak egy zeneiskolai CD, ill. bemutatkozó füzet kiadásához, zeneiskolai rendezvények, versenyek megszervezéséhez. 2007 Pszichológusi segítségnyújtás iskoláknak, gyermekeknek és szülőknek, pedagógusoknak és fiataloknak, valamint krízishelyzetben lévő felnőtteknek. Gyermekek, fiatalok, pedagógusok és krízishelyzetben lévők támogatása és kompetenciafejlesztése, a hátrányos helyzettel való megküzdés támogatása, énazonosság megőrzésének támogatása. Mentálhigiénés kultúra fejlesztése. Egyéni tanácsadás keretében gyermekek (és szüleik) és fiatalok számára szervezünk foglalkozásokat, átmeneti élethelyzeti problémák megoldására, szorongás csökkentésére, egészséges életvitel helyreállítására. Iskoláknak nyújtunk iskolapszichológusi szolgáltatásokat: gyermekcsoportok keretében és a tantestület munkájának támogatásában: esetmegbeszélő csoport, szociometria készítés és elemzés, egyéni szupervízió, szülői csoport, módszertan. 39. Felső-Parkvárosi (Civil) Birta Bertalan 2006 A városrész fejlesztése, kulturális rendezvények Egyesület szervezése, közpark létrehozása. 40. Fenyves?? Pályázati támogatás pl. őshonos magyar kutyafajták bemutatásához. Helyszín: Érd Elérhetőség: 06 30-377 4325, attila.stark@gmail.com 2030 Érd Vörösmarty u. 5 06/30-940-7807 06/30-980-9727 2030 Érd, Római u. 20. T.: 368 401 2030 Érd, Felső u. 33. T.: 23 365 641 zenesuli.erd@freemail.hu 2030 Érd, Boróka u. 40. Telefon :06-23-372-118 Honlap: http://www.felismeres.hu E-mail: info@felismeres.hu Parkvárosi Közösségi Ház?

41. Fészek Egyesület Csipák Péterné Irénke 1998 (1994?) 42. Fogyatékos Gyermekekért és Szüleikért Egyesület 43. FOR-FA Csemete Kapcsolattartó: Varga János Isvánné 44. Frutti Tánc Sportegyesület Farkas Bea Kapcsolattartó: Nagy Zoltán Képviselő(k): Nagy Zoltán Kuratóriumi/testületi/ választmányi tagok: Csabainé Udvardi Leonóra, Nagyné Varga Katalin 45. FSF.hu a Szabad Szoftverek Magyarországi Népszerűsítéséért és Honosításáért Család nélkül maradt, bántalmazott, elhanyagolt, krízishelyzetbe került gyerekek gondozása. Intézményei: gyermekjóléti szolgálat, átmeneti gyermekotthon, nevelőszülői hálózat. Kiss Attila Jenő 2003 Az Egyesület fő célkitűzése, hogy a sérült, fogyatékos gyerekeken és családjukon segítsen. 1997 Érd 4. sz. Óvoda (Érd, Fácán-köz 3.) oktató és nevelő munkájának a segítése. 2002 Ifjúsági tömegbázisra épülő rendszeres sportolás, testedzés, rendszeres sportági versenyzés és versenylehetőség tervezése, szervezése, lebonyolítása. Egészséges életmódra nevelés, gyerekek, fiatalok iskolarendszeren kívüli nevelése, tehetséggondozás. Moderntánc-oktatás, a tehetségesebbek számára fellépési, versenyzési lehetőség. Kategóriák: showtánc, discotánc, electric boogie, break dance, hip-hop. Erdei Csaba 2003 unk célja a szabad szoftverek magyarországi népszerűsítése és honosítása. 46. Gyurkó János Polgári Kör???? 47. Harmonia Caelestis Kórus Végh Katalin 2001, 2003 Vegyeskar, közreműködés a városi és állami Egyesület, Harmónia ünnepségeken, koncertezés. Vegyeskar Egyesület 48. Hétszínvirág?? pályázati támogatás pl.: OVI-TUDI vetélkedő, prés vásárlása 49. IBBS (Ifjúsági Barlangtúra és 1997? Az asztmás, légúti betegségekben szenvedő gyerekek Barlangi Sportterápia 2000? aktív, sportos terápiáját végzik. Sportterápia programok, Egyesület) barlangtúrák szervezése. 50. J.K.A. Érd-Dojo (JKA Érd, Shokotan Karate Sportegyesület, Japán Karate Szövetség) Képviselő(k): Szűcsné Szitányi Zsuzsanna Kuratóriumi/testületi/ választmányi tagok: Gáti Mária, Szűcs László képviselő: Zsigmond Árpád 2030 Érd, Karolina u. 3. T. 06 23 /375 843 Honlap: http://www.feszekegyesulet.hu E-mail: feszek93@freemail.hu 2030 Érd, Fő u. 57. Telefon: 06/20/250-9578 Honlap: http://www.hypotonia.hu E-mail: fgysze@hypotonia.hu 2030 Érd, Fácán köz 3. Telefon: 06-23-365-590 E-mail: ovodaerd4@t-online.hu 2030 Érd, József A. u. 19. Telefon :30/989-4279 Honlap: http://www.fruttidance.hu E-mail: info@fruttidance.hu 2030 Érd, Mátyás király u. 62. Telefon: 30/2413567 Honlap: http://www.fsf.hu E-mail: fsf@fsf.hu? Helyszín: 2030 Érd, Fenyőfa u. 4. Telefon: 06 23 373 551 Honlap: http://www.barlangtura.hu E-mail: ibbs@civilport.hu? Karate, sport Cím: 2030 Érd, Tompa M. u. 13. telefon: (06 30) 286 5666 e-cím: jka.arpi@gmail.com web: http://www.jkaerd.hu

51. Jógaegyesület Érd Csatlós Zoltán elnök / Kaderják Gyula titkár 52. Jovicza Ignác A II. Lajos Általános Iskola mindenkori igazgatója, Kóboryné Szabó Ildikó 53. Junior Holiday Sportegyesület 54. Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Érd és Vidéke szervezete 1995 Jógatanfolyamok a "Jóga a Mindennapi Életben" rendszer szerint. Táborok, tisztítókúrák, vegetárius életmód. Minden korosztály szabadidejének hasznos eltöltéséhez segítségnyújtás jógatanfolyamok, egészségügyi és kulturális programok által. 1999 Tehetséges gyerekek támogatása, sport és kulturális tevékenység segítése, hátrányos helyzetű gyerekek fejlesztése. 2030 Érd, Fátyolvirág u. 27. Telefon: (20) 480-3184, (70) 218-0078, (30) 950-1696 E-mail: joga.erd@mail.datanet.hu 2030 Érd, Fő u. 42. Szilágyi Erzsébet T: 70-314-4743 Érdi elnök: Martinovich Sándor (Országos elnök: Dr. Osztie Zoltán plébános) 55. KissViki Béres Anett, Könyves Tamás? Képviselő(k): Kiss Attila Kuratóriumi/testületi/ választmányi tagok: Kiss Attila, Tarr Jolán, Csézli József 1989 (országos) 1995. márc. 18. (érdi) Tagjai által létrehozott, önkormányzattal rendelkező társadalmi egyesület. Megalakulása óta országos szervezetté nőtte ki magát, központi irodát működtet, nyilvántartott tagsággal rendelkezik és céljai elérésére szervezi tagjai tevékenységét. Tevékenységének alapja az evangélium tanúságtevő megélése. 2003 Célja, hogy az Érd és térségében élő fogyatékos gyermekeknek és szüleiknek esélyegyenlőséget teremtsen mind a hétköznapokban, mind az ünnepi pillanatokban. A több mint 400 érdi családot érintő fogyatékosokkal kapcsolatos feladatok megoldásában cselekvő partnert találtunk a Szociális és Munkaügyi Minisztériumban, Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatában. Felajánlott segítségünk, terveink olyan gondoskodásban bíznak a jövőben, ami a rászorultak életének máshonnan és egyedül, nehezen megvalósítható támasza. 56. Környezetvédő Egyesület Bartos Kornélia 2001 Érd természeti, épített és kulturális értékeinek megismerése, megismertetése, megóvása, környezettudatos, környezetvédő magatartásforma és szemlélet kialakítása, társadalmi összefogás elősegítése a városért és természeti környezetéért. A KÉSZ országos központjának címe: Budapest 1053 Egyetem tér 5. I. em. 5. Telefon/ fax: (06-1) 328-0164, 328-0165 E-mail: iroda@keesz.hu Érdi:??? 2030 Érd, Alsó u. 5. 2030 Érd, Fő u. 33 T./F.: 06/23/524-000 www.kissviki.hu Telefon: 06202509578 E-mail: attila.kiss@kissviki.hu 2030 Érd, Bölömbika u 6. T. 06-30-328-2750 Honlap: www.avarosvedo.hu Levélcím: avarosvedo@freemail.hu Bankszámlaszám: 10403136-31324171

57. Lehetőség a felzárkózáshoz Kapcsolattartó: Kappel Zsuzsa Képviselő(k): Mezőfi Györgyné Kuratóriumi/testületi/ választmányi tagok: Mezőfi Györgyné, Kappel Irén, Horváth Károly 58. Magyar Anime Társaság Képviselő: Kertész Kármán 1997 Segíteni a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeket és fiatalokat a tanulásban, a munkába állásban, lakáshelyzetük megoldásában, felkészíteni őket az önálló életre, egészséges életmódra nevelés. Önéletrajzok, pályázatok, szerződések stb. megírásában, iskola, munkahely keres ésében, lakásvásárl ásban, hétvégiszabadidős, sportprogramok, táborok szervezésében is segítséget nyújtanak. 2003 Elsődleges céljuk az anime és manga népszerűsítése, megismertetése, hazai beszerzésének megkönnyítése, az ezzel kapcsolatos esetlegesen már kialakult tévedések, sztereotípiák eloszlatása. Ezzel szorosan összefüggő másik célkitűzésük a modern japán kultúra általános bemutatása is (pl.: modern zene, szokások, divat), hiszen tagjaik többsége az animéken túl, szélesebb körben is érdeklődik a szigetország iránt. Bejegyzett egyesületként jogi hátteret tudnak biztosítani az ország különböző pontjain szervezett rendezvényekhez. Fontosnak tartják az országban tevékenykedő más, Japánnal foglalkozó szervezetekkel való együttműködést. 2030 Érd, Árpád u. 16. Telefon: 23/366-150 E-mail: lehetoseg@paralelart.hu 2030 Érd, Napvirág u. 3. Honlap: www.animetarsasag.hu E-mail: info@animetarsasag.hu 59. Magyar Extrémsport és Rekreációs Szövetség Képviselő: Bala Ferenc 2003 Túrák és expedíciók szervezése által a sportolás és a természetvédelem népszerűsítése. Széles körben lehetőséget kíván biztosítani a természet megismeréséhez, megszeretéséhez. Feladatának tekinti a rekreáció, az egészségmegőrzés iránti igény felkeltését, növelve a rendszeresen sportolók számát, azáltal, hogy szakemberek irányítása mellett izgalmas sportolási lehetőséget kínál mindenkinek életkortól, edzettségi állapottól függetlenül. A szervezet célkitűzése még azon feltételek megteremtése, hogy az extrémsportágakba bekapcsolódhassanak fogyatékos emberek és nevelőotthonok lakói is. Segítséget kíván nyújtani drogellenes szervezetek munkájához, megelőző és helyreállító folyamatokban. 2030 Érd, Béke tér 7/c Telefon: 06/20/931-6627 Honlap: www.kalandcentrum.hu E-mail: info@kalandcentrum.hu

60. Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete Mohácsiné Szabó Krisztina (főtitkár) 1971 Tudományos tevékenység, kutatás: szakirodalom gyűjtése, pozsgás növényekről szaporítási, tartási ismeretek szerzése. Gyűjtési, termesztési tevékenység előmozdítása, ismeretterjesztés, oktatás. A pozsgásnövények természetvédelme, szaporítása, a kipusztulás megakadályozása - a Washingtoni Egyezmény betartásával és a környezetvédelem követelményeivel összhangban. 2030 Érd, Hernád u. 15. Telefon: 06-30-645-1522, 06-23-390-693 Honlap: www.kaktuszgyujtok.hu E-mail: kriszti@namiez.hu, melocacti@freemail.hu 61. Mátyás király Kuzselné Schóber Ágnes? Versenyek szervezése. Hunyadi Mátyás Általános Iskola 2030 Érd, Túr. u. 5-7. 62. Meseház Kőváriné Szabó Éva 1996 A Meseház Óvodába járó gyerekek óvodai környezetének 2030 Érd, Gyula u. 35-37. javítása. 06 23 365-509 63. Mini Magyarország Közhasznú Egyesület Képviselő: Kotroczó Balázs Kuratóriumi/testületi/ választmányi tagok: Simon Péter, Simon-Horváth Anikó, Berek Zsolt 2006 A Mini (gépkocsi) tulajdonosok közötti kapcsolatok kialakítása. Karbantartási, ápolási tanácsadás. Rendezvények szervezése. Kapcsolatfelvétel hasonló profilú külföldi szervezetekkel. 64. MONÉ Egyesület Rácz Tímea? 2003 Szabadidős programok, várlátogatás, túrázás, úszás szervezése. 65. Mozgáskorlátozottak Érd és Környéke Egyesület (MÉKE) 66. Múltunk és Jövőnk Kiss Attila elnök, Török Tamás elnökhelyettes 2004 Képviseli a mozgásfogyatékos emberek érdekeit, szociális biztonságukat, a rehabilitációt, elősegíti életkörülményeik javítását. Idegen nyelvű tanfolyamok, ingyenes jogsegélyszolgálat, klubok, előadások, kirándulások szervezése. Dr. Kelényi István 1991 A Csuka Zoltán Városi Könyvtár kulturális tevékenységének segítése, kiemelten a kiadói tevékenységet, Csuka Zoltán szellemi hagyatékának ápolását, a kisebbségben élő magyarság szellemi értékeinek bemutatását, a helytörténeti kutatómunka támogatását. kovarin@externet.hu 2030 Érd, Felső u. 82/b Telefon: 20/951-4041 Honlap: www.mini.org.hu E-mail: info@mini.org.hu 2030 Érd, Nyomdász u. 33. info@mone1.hu 2030 Érd, Alsó u. 5. T./F.: 06/23/361-930 Honlap: www.meke-erd.hu E-mail: somkoala@t-online.hu Kapcsolattartó: Somogyi Irén 2030 Érd, Hivatalnok u. 14. T.: 23 365 470

67. Mustármag Magyar Rákellenes Liga Érdi Szervezete 68. Musztáng Sportegyesület, Érd 69. Művelt Generációkért 70. Napfény Otthon Kiemelten Közhasznú Bartos Csilla Vezető edző: Tormásiné Neuwirth Anikó. Érdi edző: Kovács Anita Flóra Kapcsolattartó: Erdélyi János 1990 (országos) Elõsegítik a háziorvosok, szakorvosok, ápolók folyamatos szakmai fejlõdését akkreditált továbbképzések, kurzusok szervezésével. Leendõ önkéntes munkatársaik számára minden év õszén ingyenes önkéntes-képzõ tanfolyamot indítanak az Országos Onkológiai Intézet szakmai támogatásával. Felvilágosítást nyújtanak a szűrések fontosságáról, mozgósítás, közéleti szereplők megnyerése, nehezen megközelíthető régiókba szűrőbuszok indítása. Ingyenes kiadványokkal, előadásokkal segítik a daganatos betegek ismereteinek bõvítését. Szakemberekkel karöltve elõsegítik a daganatos betegek rehabilitációját, a beteg-orvos közötti bizalmi viszony kialakulását, erõsítését, közvetítõ szerepet játszanak a betegjogok maradéktalan érvényesülése érdekében (orvosválasztás, fájdalomcsillapítás, gyógytáplálás stb.). Adományokat gyűjtenek, amelyekből korszerű gyógyító eszközök, gépek beszerzését teszik lehetõvé kórházak számára.? Érd több iskolájában edzések. Fő profiljuk az akrobatikus rock and roll. A táncosokat megismertetik a rocky alapjaival, fellépésekkel, versenyekkel lehetőset biztosítanak a színpad kipróbálására hobbi szinttől egészen a nemzetközi versenyzésig.? Az oktatás, idegennyelv-tanulás segítése, a nemzetközi etnikai kisebbségeket, a hátrányos helyzetűeket is támogatja. Dr. Tóth István 1995 Öregek otthonának fenntartása, Érden kettő található a Kende, ill. az Árpád utcában. 2030 Érd, Bölömbika u. 6. Tel.: (06-30) 328-2750 E-mail: erdirakliga@freemail.hu T. 30/382-3235, 30/682-6340 Edzések több iskolában: Bolyai János Általános Iskola (2030 Érd, Alsó u. 80.) Gárdonyi Géza Általános Iskola (2030 Érd, Gárdonyi G. u. 1/b.) Hunyadi Mátyás Általános Iskola (2030 Érd, Túr u. 5-7.) musztangse@extra.hu 2030 Érd, Bulcsú u. 19. Telefon: 23/ 362-888 Kapcsolattartó: Erdélyi János 2030 Érd, Ágoston u. és 2030 Érd, Kende u. 4-8. Telefon: 06-23-369-020 Honlap: www.napfenyotthon.hu E-mail: napfenyotthon@napfenyotthon.hu

71. Napra Forgó Rehabilitációs Kht. Orbán Péter ügyvezető igazgató 2000-től Érd és térségében Az integrált foglalkoztatási rehabilitációs célkitűzés, a megváltozott munkaképességű álláskeresők integrált munkába állítása, valamint az ezt szolgáló munkatapasztalat-szerzés és munkavállalási tanácsadás összekapcsolása. Személyiség- és készségfejlesztő mentális képzések. Székhely: 2030 Érd, Szilfa u. 49. Elérhetőség: Tel:23/52-40-40 Fax:23/52-40-41 (Az ügyvezető száma: 06 20 971 3224) e-mail: iroda@napra-forgo.hu 72. Onéziumsz 2030 Érd, Bajuszfű u. 15. 73. Országos Bábaszövetség Horváthné Kondor Katalin elnökhelyettes 2002 A "humanizált" alternatív szülés magasabb szintre emelése, tehát a háborítatlan szülés hozzáférhetővé tétele a kismamák szélesebb köre számára. A cél elérése érdekében szakmai ismeretek bővítése, továbbképzés, a céljaink megvalósításához mintát adó nemzetközi gyakorlat adaptálása, oktatása. A Szövetség, amint azt nevében is jelzi: elsősorban az önálló szakmai identitású, a WHO ajánlásaival összhangban, a természet rendje szerint, a tudomány támogatásával történő szüléskísérést végző, a mára már szokványossá vált szülésznői feladatoktól, a kórélettani megalapozottságú szülésvezetéstől és a rutinszerű orvosi beavatkozásoktól független, az anya és a magzat igényei szerint történő, háborítatlan szülés gyakorlatát folytató, és azt folytatni szerető - korábban hagyományos - bábatevékenység hagyományait továbbvivők törekvését kívánja segíteni 74. Összefogás Egyesület T. Mészáros András 1997 Kulturális tevékenység, kulturális örökség megóvása, műemlékvédelem, természetvédelem, állatvédelem, környezetvédelem, hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése, emberi és állampolgári jogok védelme, a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekkel, valamint a határon túli magyarsággal kapcsolatos tevékenység 75. Párbeszéd Egyesület Szabó Rudolf? Az MSZP helyi szervezetével együttműködve a párbeszédet szolgáló konferenciák, előadások szervezése. Támogatás pl. mikulás és karácsonyi rendezvények alkalmából, ajándékok nagycsaládosok részére 2030 Érd, Riminyáki út 6. Elérhetőség: 1038 Budapest, Ráby Mátyás utca 28/b T: 06/70/9408062 Honlap: http://www.babaszovetseg.hu E-mail :elnokseg@babaszovetseg.hu Kapcsolattartó: Horváthné Kondor Katalin elnökhelyettes Székhely: 2030 Érd, Alsó u. 8. Levélcím: 2030 Érd, Alsó u. 8. Telefon: 06/20/252-4757;06/23/369-406 E-mail: osszefogaserd@freemail.hu Klubház: Érd, Alsó u. 5. Levélcím: 2030 Érd, Alsó u. 5. Telefon-fax: 06 (23 ) 524 000 E-mail: barath.ferenc@parbeszed-erd.hu

76. Parkváros (Óvodás) Gyermekeiért 77. Poly-Art Dr. Tállai Katalin (alapító), Somfai István Kiss Lajosné? 1991 Elősegíti az iskolai oktatás feltételeinek javítását a nyelv, a sport, a számítástechnika, matematika, technika területén. Támogatja a kiemelkedő képességű tanulókat. 1995 Szerteágazó művészetpártoló tevékenység. Célja, hogy a városban és a vonzáskörzetében élő hivatásos, valamint műkedvelő alkotók (írók, költők, képzőművészek) számára bemutatkozási és fejlődési lehetőséget biztosítson. Képzőművészeti alkotótelep támogatása. Teleki Sámuel Általános Iskola 2030 Érd, Törökbálinti út 1. Telefon: 23/ 372-647? 78. Pro Scola et Juventute Az "Iskoláért és az Ifjúságért."? 1992 A Széchenyi István Ált. Iskola támogatása (eszközök, bútorok beszerzése, az iskola bővítése, programok szervezése, pl. irodalmi találkozók, természetvédelmi nevelés) Széchenyi István Ált. Iskola http://leszakferi2.googlepages.com/ 79. Shin-An Egyesület (Érdi Aikido Dojo) 80. Sirius Állat-és Természetvédelmi Palotás Zoltán? Tevékenységi kör: sport, aikido Helyszín: Teleki Sámuel Általános Iskola, 2030 Érd, Törökbálinti út 1. T: 372 647 Böjtös Andrea? Az alapítvány üzemelteti Érd Ebrendészeti telepét és Állatmenhelyét. Célja, hogy a gyepmester által befogott kutyák a karanténidejük lejártával még egy esélyt kapjanak az életre (cicákat nagyon korlátozott létszámban ideiglenes befogadóknál tudnak elhelyezni), valamint gazdikeresés, örökbeadás. Nyilván tartják az elves zetttalált kutyusokat elsősorban Érdről és a környező településekről. 81. Szent Vitus Alapító: Nyakas László 2000 A Kárpát-medencében élő Halmozottan Sérült (szellemi és fizikai fogyatékossággal élők) Embereket támogatja. Az minden megyében, és Budapesten felvállalt egy-egy fogyatékosokat ápoló otthont, és ezeket az intézményeket felkérésük alapján minden évben támogatja pénz-, illetve eszközadományokkal. Az érdi Habilitációs Központnak is jelentős támogatást nyújt. (Igazgató: Paróczai Zoltánné) 82. Tekergő Kerékpáros Egyesület Csengeri Attila 1999. március 28. Kerékpáros kirándulások, gyalogtúrák, sportprogramok szervezése. Lobbizás a kerékpárutakért, Helyszín: a 6-os út, a Benta-patak és a hőerőmű iparvágánya által határolt területen Elérhetőség: 06 30 276 6071, siriusmail@freemail.hu Székhely 2315 Szigethalom, Kolozsvári u. 24.; Telephely 1078 Budapest Marek J u. 16. III/34 Telefon: 06-1- 342-4665 Fax: 06-1- 342-4961 E-mail: szentvitus@szentvitus.hu (Habilitációs Központ- Fogyatékosok Napközi Otthona, 2030 Érd, Hivatalnok u. 44. Tel: 06/23 365-192) teker.go@freemail.hu www. Tekergo.extra.hu T.: 20/ 417 9626

83. Tigers Sportegyesület Langóné Tresó Zsuzsanna 84. Toresz Minigolf Egyesület Bartal Ágota? Tóth János ügyvezető? Érden több iskolában tart edzést sportakrobatika és showtánc sportágban. Helyszín: 2030 Érd, Rába u. 22. Elérhetőség: 06 30 966 2204, treso.zsuzsanna@freestart.hu? Golfozási lehetőség. 2030 Érd, Kéknyelű út 27. T: 23-372-486, 23-521-721 85. Tusculanum Kapcsolattartó: Erdélyi János 86. Tusculanumi Nyugdíjas Egyesület 87. Városszépítő és Honismereti Egyesület 88. Vincellér Alapítók: Bacskai Imréné, Kékedi Gábor; elnök Maitz Ferenc (1992-2005), Volfné Micheller Ildikó (2006-) 89. VMG Baráti Kör Egyesület/ Öreg Diák Egyesület 90. Vörösmarty Mihály Gimnázium 1993 Iskolai oktatás-nevelés segítése, nyelvgyakorlás segítése, egészségmegőrzés, oktatási segítő eszközök beszerzése. Gyereknap, vetélkedők, pályázatok. Molnár Béláné???? Falusi Ferenc 2001 Érd és környéke kulturális emlékeinek megismerése, megismertetése, múltjának kutatása, régi ünnepek, hagyományok felelevenítése, honismereti, kulturális programok szervezése, kiadványok megjelentetése és terjesztése Antunovics Antal 1992 Célja, hogy a tanulók testi- és szellemi fejlődését, nevelését, oktatását elősegítő eszközök beszerzését támogassa, az iskolai elhelyezést javítsa, külföldi nyelvgyakorlási lehetőségeket biztosítson. 1990. november Az egyesület 1991-ben létrehozta az Érdi Gimnázium t, amely az intézmény mindenkori diákjait támogatja. Az egyesület minden év november utolsó szombatján megrendezi az öregdiák napot, ami a Vörösmarty napok nyitórendezvénye is egyben. Vörös István képviselő 1996 Az intézmény pedagógiai munkájának elősegítése, a pedagógiai munka tárgyi feltételeinek javítása, tantárgy-pedagógiai kísérletek, rendezvények, továbbképzések támogatása, öntevékeny diákcsoportok munkájának segítése, diákcserék. Gárdonyi Géza Általános Iskola, 2030 Érd, Gárdonyi G. u. 1/B T.: 365-140 gardonyierd@freemail.sulinet.hu Helyszín: Csuka Zoltán Városi Könyvtár, 2030 Érd, Hivatalnok u. 14. T. 365 470 Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola 2030 Érd, Bajcsy-Zsilinszky u. 19-21. T.: 06 23 376 523 Honlap: www.vinceller.uw.hu 2030 Érd, Széchenyi tér 1. T: 365 671 2030 Érd, Széchenyi tér 1. T: 365 671