Az ószövetségi bölcsesség vizsgálata, különös tekintettel a teremtés és a történelem központi témáira



Hasonló dokumentumok
A SAPIENTIA SZERZETESI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA BIBLIATUDOMÁNYI TANSZÉKÉNEK KIADVÁNYAI. A d o r já n i Z o l t á n. Jób testamentuma

A SAPIENTIA SZERZETESI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA BIBLIATUDOMÁNYI TANSZÉKÉNEK KIADVÁNYAI. Sz a b ó X a v ér. Salamon zsoltárai

Az Ószövetség másik fele

A Biblia rövid áttekintése. Alapvető információk a Bibliáról

Hittan tanmenet 2. osztály

Táblával, térképpel és vetítővel felszerelt terem

Tartalomjegyzék. Bevezetés a 3. részhez: Jézus természete és céljai Csodálatos Tanácsadó Békesség Fejedelme 119

Jézus az ég és a föld Teremtője

Messiási jövendölések IV.évf./2.félév. A Messiás helyettes áldozati halálára vonatkozó jövendölések

interperszonális másokra és a hozzájuk fűződő kapcsolatainkra vonatkozik. S megint más részük alapvetően társadalmi jellegű közösségeinkhez és

H I T T A N é v f o l y a m

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

Bibliaismeret. Helyi tanterv általános tantervű szakközépiskolai tanulócsoportok részére

Bevezetés a posztbiblikus és korai rabbinikus irodalomba előadás

H E L Y I T A N T E R V H I T T A N É V F O L Y A M

Messiási próféciák IV. évfolyam. I. félév

A TANTÁRGY ADATLAPJA

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk

GONDOLATOK AZ ÍRÁSÉRTELMEZÉSRŐL

Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban

ffirnrnillrn [UJU [ ll[]j rn

Bakos Gergely OSB (szerk.) Teória és praxis között, avagy a filozófia gyakorlati arcáról. L'Harmattan - Sapientia

TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ. TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren

- Tudományos szándék vagy egzisztenciális, hitélmény határozta meg azt a döntését, hogy teológiát tanult és a papi hivatásra készült?

Táblával, térképpel és vetítővel felszerelt terem

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

Nemes György Nemes Rita Mácsik Mária: Katolikus dogmatika és erkölcstan

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett

A TANTÁRGY ADATLAPJA

KATOLIKUS HITTAN I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK

EVANGÉLIKUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM ÚJSZÖVETSÉGI TANSZÉK. DOKTORI (Ph.D.). ÉRTEKEZÉS TÉZISEI VERBUM DOMINI MANET IN AETERNUM

Keresd meg az alábbi bibliai eredetű szólások, kifejezések, szállóigék jelentését, majd kapcsolj hozzá egy művészeti alkotást (szerző és cím) is!

Táblával, térképpel és vetítővel felszerelt terem

Hittel élni. 11. tanulmány. március 7 13.

A TANTÁRGY ADATLAPJA

A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik.

2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1.

KATOLIKUS HITTAN JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

Meghívó - KZST. Keresztény-Zsidó Társaság november

2015. Teológiai tárgyak. Nappali tagozat

Egység és többesség: Atya, Fiú és Szent Szellem

22. Bibliai történetek Újszövetség Jézus önmagáról (Jn 6,35. 51; 8,12; 10,7-15; 11,25; 14,6; 15,1-2)

BIBLIA ÉS TUDOMÁNY. 1

H E L Y I T A N T E R V H I T T A N É V F O L Y A M

EMBERI JOGOK A KATOLIKUS EGYHÁZ ÉLETÉBEN ÉS JOGÁBAN. Szerkesztette Orosz András Lóránt OFM

A betegek tanítvánnyá tétele

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7

1. osztály. A tanév során tanult énekek közül 5 ifjúsági és 5 református énekeskönyvi ének ismerete.

Hanukka és Karácsony

1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babes-Bolyai Tudományegyetem. 1.2 Kar Református Tanárképző Kar

S TUDIA C AROLIENSIA (X.)

FILOZÓFIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

Szószék - Úrasztala - Szertartások

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Jézus órája János evangéliumában

Szemle. Kimondható és elbeszélhető tartományok. Z. Varga Zoltán, Önéletrajzi töredék, talált szöveg, Balassi Kiadó, Budapest 2014, 201 p.

Teológia alapszak képzési és kimeneti követelmények. Azonosító kód: SZ2 Verzió: 4. Dátum:

Táblával, térképpel és vetítővel felszerelt terem

TARTALOM. Előszó a magyar kiadáshoz 5

Helyzetkép. Izrael és a Palesztin Autonómia

Célok és feladatok. Általános koncepció

Bibliai szemléletű szervezetfejlesztés

bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap

Estomihi (Ötvened) vasárnap március 6.

JÉZUS KRISZTUS A SZABADÍTÓ Bevezető óra az újszövetségi tematikába

A teológia szak záróvizsga tételsor 2014.

KORA ÚJKOR Jogi jelképek és a jog művészete. Az obiter depicta mint a kormányzás víziója

Koronkai Zoltán SJ. HIVATÁS ÉS IMÁDSÁG HANS URS VON BALTHASAR TEOLÓGIÁJÁBAN

A Hegyi Beszéd. 3. tanulmány. április 9-15.

Meghívó - KZST Keresztény-Zsidó Társaság szeptember

Oktatási Hivatal. A 2007/2008. tanévi. Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny. első (iskolai) fordulójának. javítási-értékelési útmutatója


DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése

Ismeretkörök : 1. Az etika tárgyának definiálása 2. Etikai irányzatok 3. Erkölcsi tapasztalat 4. Moralitás: felelősség, jogok, kötelességek 5.

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

A TANTÁRGY ADATLAPJA

Székely János: Bibliaismeret

AZ EVOLÚCIÓ KERESZTÉNY SZEMMEL

SOLA SCRIPTURA Teológiai Főiskola 2051 Biatorbágy, Patak u. 34/A. Web: / Intézményi azonosító: FI70788

Tartalomjegyzék. Bevezetés 5 1. Hálaadás 9 2. Dicsőítés Imádás 43 IMÁK ÉS MEGVALLÁSOK

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

KATOLIKUS HITTAN I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK

Biblitanítások Ariel Hungary VILÁGMÉRETŰ ÉBREDÉS?

Az Istentől származó élet

Szentháromság vasárnapja június 3.

Jézus, a tanítómester

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

Dr. Reuss András Az evangéliumi szabadság lutheri, bibliai értelmezése Előadás a magyar-finn-észt teológiai konferencián Budapest, június 26.

Az átlagember tanítvánnyá tétele

TEMATIKAI EGYSÉG: EGY NÉP DÖNTÉSHELYZETBEN ISTEN UTAT MUTAT EGY ORSZÁGNAK: IZRÁEL ÉS A PRÓFÉTÁK

ISTENNELA FÉLELEMBEN ÉS A SZOMORÚSÁGBAN

Tisztségek az Ószövetség idején

A tudatosság és a fal

A helyreállítás lelki ajándékai. Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele

A vezetés ajándékai. Az ötféle szolgálat Isten erős irányadó keze

6.1 Teológia alapképzési szak

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

25. alkalom június 21. Keresztelő János születése Lk 1, Irgalmas volt az Úr Erzsébethez. Együtt örült vele mindenki.

Osztályozási rend A. Bibliák, bibliai nyelvek B. Biblikumok C. Rendszeres teológia

Átírás:

Az ószövetségi bölcsesség vizsgálata, különös tekintettel a teremtés és a történelem központi témáira SZABÓ XAVÉR OFM, Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Kérdezd a föld szépségét, kérdezd a tenger szépségét, kérdezd a mindenütt jelenlévő levegő szépségét, kérdezd az ég szépségét [...], kérdezd mindezeket. Mind azt válaszolják: Íme, lássad, szépek vagyunk. Szépségük vallomás. E változó szépségeket ki alkotta, ha nem a változatlanul Szép. (ÁGOSTON) 1 Aki három évezredről nem képes, hogy számot adna, ki nem talál a sötétből, vakon élhet, napról napra. (J. W. GOETHE) 2 1. Bevezetés 2. A bölcsesség fogalmának pályafutása 2.1. Szóhasználat 2.2. Világi/profán bölcsességből vallásos bölcsesség 2.3. Megszemélyesített Bölcsesség 2.4. Bölcsesség és apokaliptika összekapcsolódása 3. Esettanulmányok 3.1. Isten cselekvésének színhelye: a teremtés rácsodálkozás a teremtett világra 3.2. Isten cselekvésének színhelye: a történelem számvetés a napok sorával 4. Összefoglaló gondolatok. 1. Bevezetés Ha korunkból visszatekintünk a nyugati filozófia történetére, nehezen állíthatjuk, hogy a hit és ész kapcsolatát firtató kérdés jellegzetesen ószövetségi. A gondolatmenet akár már ott elakadhatna, hogy a héber nyelvnek a hitre ugyan még van, 3 az észre azonban nincs külön szava, így a szellemi, racionális tevékenységért is a gazdag jelentésű szívet teszi felelőssé (vö. léb, lébáb). 4 A Héber Biblia bölcsességi könyvei, 5 valamint a hozzá kapcsolódó hasonló jelle- A tanulmány megjelent: In: SZEILER ZSOLT BAKOS GERGELY OSB SÁRKÁNY PÉTER (szerk.), Hit és ész: Teológiai és filozófiai közelítések. L Harmattan Kiadó - Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola, Budapest, 2013, 32 52. A görög szavak magyar átírásánál a tudományos művekben használatos átírást követtem (vö. GYÖRKÖSY ALA- JOS KAPITÁNFY ISTVÁN TEGYEY IMRE: Ógörög-magyar szótár, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1993, 8 9). A héber ábécé betűit a hangértéküknek leginkább megfelelő magyar betűkkel írtam át. Az önálló hangértékkel nem bíró (kvieszkáló vagy mater lectionisként használt) mássalhangzókat nem jelöltem. Az ó- és újszövetségi Szentírást az Apostoli Szentszék Könyvkiadójának kiadásában idézem (Biblia, Szent István Társulat, Budapest, 2006). Ahol másként nem jelzem, a tanulmányban előforduló idegennyelvű szövegek fordítása saját. 1 Sermo 241, 2: PL 38, 1134. 2 JOHANN WOLFGANG GOETHE: Nyugat-keleti díván, Magyar Könyvklub, Budapest, 2001, 96. A részlet KURDI IMRE fordítása. 3 JEAN DUPLACY, Hit, XAVIER LÉON-DUFUOR (szerk.): Biblikus Teológiai Szótár, Szent István Társulat, Budapest, 2001, 496: A hit jelölésére használt héber szavak sokfélesége a hívő bonyolult lelki magatartását tükrözi. Mindamellett két szógyök uralkodik: áman (vö. ámen) a szilárdságot és biztonságot idézi fel, bátá h a bizonyosságot és a bizalmat. A görög szókincs még változatosabb. Az említett héber szógyökökhöz lásd: ERHARD GERSTENBERGER, bth, vertrauen, ERNST JENNI CLAUS WESTERMANN (szerk.): Theologisches Handwörterbuch zum Alten Testament. Band I. áb mátay, Chr. Kaiser Verlag Theologischer Verlag, München Zürich, 1978, 300 305; HANS WILDBERGER, mn, fest, sicher, i. m., 177 209. 4 Vö. HANS WALTER WOLFF: Az Ószövetség antropológiája, Harmat PRTA, Budapest, 2001, 70 75. 5 A Héber Biblia bölcsességi könyvei alatt a Jób, a Prédikátor és a Példabeszédek könyvét értem, a Héber Bibliához kapcsolódó bölcsességi iratok kifejezés alatt pedig az alapvetően görög nyelven fennmaradt 1

gű iratok mégis csodálatos világossággal mutatják, hogy milyen mély összefüggés van a hittel és az ésszel megszerezhető ismeretek között (Fides et ratio 16), 6 sőt a bibliai szerzőktől a bölcselet vagy a jellegzetes filozófiai kérdések sem állnak távol. 7 Az említett bölcsességi irodalom a Héber Biblia/keresztény Ószövetség nélkülözhetetlen része, melynek beható ismerete nélkül nem alkothatunk valós képet az Ószövetség teológiájáról, 8 de még Izrael hellenisztikus történetéről sem. 9 Tanulmányomban, amely a hit és az ész viszonyáról való gondolkodást meghatározó biblikus-ószövetségi alapokra reflektál, az izraelita bölcsességet járom körül. 10 Először röviden áttekintem azt az utat, amit e fogalom (hokmá/sophia) az ókori Izrael eszmetörténetében és irodalmi örökségében megtett: 11 így figyelemmel követhetjük, hogy a kezdetben világi, tapasztalatra épülő, importált, nemzetközi és vallásközi jellegű bölcsesség hogyan ölt vallásos, teológiai jelleget és válik Izrael sajátjává, valamint a megszemélyesítéssel hogyan emelkedik éteri magasságokba és végül hogyan kapcsolódik össze az eszkatológiával. 12 Az áttekintést követően egy-egy esettanulmánnyal a teremtés és a történelem központi témáit járom körül, végül megkísérlem levonni vizsgálódásaim tanulságait. 2. A bölcsesség fogalmának pályafutása deuterokanonikus Bölcsesség (vagy: Salamon bölcsességeinek) illetve Sirák fiának könyvét értem. A katolikus hagyomány az Énekek Énekét is idesorolja. 6 Fides et ratio. II. János Pál pápa enciklikája a hit és ész kapcsolatának természetéről, Szent István Társulat, Budapest, 1999, 27. Az enciklika a 16 21. pontok alatt értekezik a vizsgált téma ószövetségi hátteréről, főleg az ember megismerésre törekvését hangsúlyozza. 7 Például: PECSUK OTTÓ, A deuterokanonikus bibliai könyvek és a hellenisztikus filozófia, in XERAVITS GÉZA ZSENGELLÉR JÓZSEF (szerk.), Szövetségek erőterében. A deuterokanonikus irodalom alapvető kérdései, Pápai Református Teológiai Akadémia L Harmattan, Pápa Budapest, 2004, 97 113; KARASSZON ISTVÁN, A filozófiai gondolkodás kezdetei Kóheletnél, UŐ., Az Ószövetség másik fele, Sapientia Főiskola L Harmattan, Budapest, 2010, 177 186; JOSÉ RAMON BUSTO SAIZ SJ, Isten nem teremtett halált. A rossz problémája az Ószövetségben, Katolikus Kincses Kalendárium 2010, Agapé, Szeged, 2009, 33 50. 8 MARCO NOBILE: Teologia dell Antico Testamento, Elle Di Ci, Torino, 1998, 143 172; WALTER BRUEGGEMANN, Teologia dell Antico Testamento. Testimonianza, dibattimento, perorazione, Queriniana, Brescia, 878 896. 9 Vö. GABRIELE BOCCACCINI: I giudaismi del Secondo Tempio. Da Ezechiele a Daniele, Morcelliana, Brescia, 2008, 135 176. 10 Magyar nyelven a bölcsességi irodalom kiváló, rövid összefoglalását, valamint az egyes könyvek bemutatását nyújtják: THOMAS RÖMER, Bölcsesség az Ószövetségben (Példabeszédek, Jób, Prédikátor könyve), k. n., Budapest, 1994; GERHARD VON RAD, Az Ószövetség teológiája I. Izrael történeti hagyományainak teológiája, Osiris Kiadó, Budapest, 2000, 330 359; ROLAND E. MURPHY O. Carm., Bevezetés a bölcsességi irodalomba, RAY- MOND E. BROWN JOSEPH A. FITZMYER ROLAND E. MURPHY (szerk.), Jeromos Bibliakommentár I. Az Ószövetség könyveinek magyarázata, Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, Budapest, 2002, 687 695; BOLYKI JÁNOS, Bölcsesség a deuterokanonikus könyvekben, in XERAVITS GÉZA ZSENGELLÉR JÓZSEF (szerk.), Szövetségek erőterében. A deuterokanonikus irodalom alapvető kérdései, Pápai Református Teológiai Akadémia L Harmattan, Pápa Budapest, 2004, 81 96. A közeljövőben lát napvilágot a Szegeden megrendezett XXIII. Nemzetközi Biblikus Konferencia (2011. szeptember 8 10.) Isteni bölcsesség, emberi tapasztalat Hokma, Szofia c. konferenciájának kötete is. 11 Nyilvánvalóan nemcsak a hokmá főnévről van szó. A Példabeszédek könyvében több kifejezést is találunk, amely a bölcsességet írja körül. Péld 8,12: Én, a bölcsesség, ott lakom az eszességben (ormá), és jelen vagyok az értelmes gondolatokban (mzimmót). ; 1,1 5: Salamonnak, Dávid fiának, Izrael királyának mondásai a bölcsesség és fegyelem (múszár) tanulására, az okos beszéd (bíná) megértésére (hábín), a bölcs (haszkél) okulás (múszár), igazságosság (cedek), ítélet (mispát) és becsületesség (mesarím) elnyerésére, hogy az egyszerűeknek értelem (ormá) adassék, s az ifjúnak tudás (dáát) és megfontoltság (mzimmá). A bölcs, ha hallgatja, gyarapodik tanultságban (lekáh), s az értelmes (nábón) útmutatást (tahbulót) nyer. Lásd még: GERHARD VON RAD: Weisheit in Israel, Neukirchener Verlag, Neukirchen-Vluyn, 1970, 25 26; 75 76. 12 Ez a vonulat (a legutolsó elem kivételével) nemcsak a bölcsességi könyvek gyűjteményében figyelhető meg, hanem az egyes könyveken belül is, ami csupán azt a tényt emeli ki, hogy azok bonyolult előtörténettel és áthagyományozással rendelkeznek. Emiatt nem csoda, hogy a zsidó gondolkodásmódban sajátos hagyományvonulatot képviselő bölcsességi irodalom fejlődésében is több stádium különíthető el. 2

2.1. Szóhasználat A hákám melléknév alapjelentése: valamiben jártas, kézügyességgel rendelkező, tapasztalt, szakavatott, rátermett. 13 A Héber Biblia bölcs szívűi (hákám-léb) között találjuk Áron főpapi öltözetének szabóit (Kiv 28,3), a szövetség sátrának készítőit (Kiv 31,3; 35,10), a fonó aszszonyokat (Kiv 35,25), a templomépítő Hirámot (1Kir 7,13 14), vagyis mindazokat, akik mesterek módjára jártasak szakmájukban. Így tehát a bölcs ember éppen attól lesz bölcs, hogy tudja a dolgát (vö. Péld 14,8). 14 Ez a szóhasználat a Biblia késői szövegeiben is megtalálható (vö. Iz 40,20; Jer 9,16; 10,9; Ez 27,8; Kiv 31,6). A hokmá főnév pedig a megfontoltságon és az okosságon túl jelentheti az álmok és az előjelek megértését (vö. Ter 11,15. 39; Dán 1,17), 15 és magát a varázslatot is (vö. Kiv 7,11). 16 A bölcsesség kétélű, egyaránt állhat jó és rossz célok szolgálatában: a fáraó előtt például bölcs dolognak tűnt az izraeliták kényszermunkája (vö. Kiv 1,10). Ugyanakkor a bölcsesség behatárolt, hiszen az élet dolgaihoz és a sikerhez szerencse is szükséges (Préd 9,11 sköv.; 10,8 11). Bár kötődik élettapasztalathoz, a szentírási szövegek tanúsága szerint életkorhoz nem. 17 2.2. Világi/profán bölcsességből vallásos bölcsesség Az ősi bibliai bölcsesség olyan autonóm irányzat a Héber Biblia világában, amely nem a történelmi kinyilatkoztatásra vagy az üdvösségtörténetre épít, hanem az egyént központba állító emberi tapasztalatra. Annak megítélése azonban, hogy ez az emberi tapasztalat mennyiben vallásos vagy hívő emberi tapasztalat, eltérő. Egyes kutatók szerint ez a tapasztalati bölcsesség a maga világi mivoltában nélkülözött mindenféle inspirációt, 18 mások szerint nem a szó mai értelmében beszélünk profán bölcsességről, hiszen a bölcsesség az ókori Közel- Keleten és Izraelben mindig is összefüggött a teremtő Isten által alkotott világrend fogalmá- 13 Vö. GERHARD VON RAD, Weisheit in Israel, 34 35. A megfelelő héber szógyökhöz lásd: MAGNE SAEBØ: hkm, weise sein, ERNST JENNI CLAUS WESTERMANN (szerk.), Theologisches Handwörterbuch zum Alten Testament. Band I. áb mátay, Chr. Kaiser Verlag Theologischer Verlag, München Zürich, 1978, 557 567; GERHARD LISOWSKY: Konkordanz zum Hebräischen Alten Testament, Würtenbergische Bibelanstalt, Stuttgart, 1958, 491 493. 14 Amikor az Újszövetségben Pál apostol arról beszél, hogy bölcs, azaz gondos építőmesterként foglalkozott a korintusi gyülekezettel (1Kor 3,10: sophos architektón), ugyanígy használja a bölcsesség-fogalmat. A korai rabbinikus hagyományokat felölelő Misna egy helyen még a szülést levezető bábát is bölcsnek nevezi (Rosh ha- Shanah 2,5), vö. ALEXANDER ROFÉ, Introduction to the Literature of the Hebrew Bible, Simor Ltd., Jerusalem, 2009, 515. 15 A témához kiváló tanulmány magyar nyelven: KOMORÓCZY GÉZA, Rangjavesztett tudomány. Álomfejtés az ókori Mezopotámiában, UŐ.: Bezárkózás a nemzeti hagyományba, Osiris, Budapest, 47 82. 16 Vö. KARASSZON ISTVÁN: Az óizraeli vallás. Vázlatok, k. n., Budapest, 1994, 31: A 2Móz 7-ben például komoly kérdés, hogy Jahwe prófétája mérkőzhet-e más vallások varázslóival. Az említett passzusban Mózes nagyobbnak bizonyul, mint az egyiptomi varázslók (a hákámím szó e helyen nyilvánvalóan varázslót jelent, hiszen nem bölcs mondásokról, hanem csodákról van szó). 17 Jób könyvében a fiatal Elihú például azzal érvel, hogy a halandókban működő Isten Lelke (ruáh) teszi az embert értelmessé, nem pedig az öregség (vö. Jób 32,8). A Zsolt 119,99 100 szerint a Törvény feletti elmélkedés és az iránta tanúsított engedelmesség nagyobb bölcsességet ad az ifjaknak, mint tanítóiknak és a bölcs öregeknek. Ugyanezt a bibliai igazságot tanítja Zsuzsanna története is, amelyben az ifjú Dániel vitába bocsátkozik két vénnel, akik azon gúnyolódnak, hogy Isten bizonyára neki adta meg az öregkor élettapasztalatát, így alkalmas, hogy kioktassa őket (vö. Dán 13,50). A Jób könyvében említett szakasszal kapcsolatban érdemes hozzáfűzni, hogy Isten Elihút is megfeddi, noha ő azzal az igénnyel lépett fel, hogy Isten Lelke sürgeti a szólásra. A jeruzsálemi Templom lerombolása előtt született görög nyelvű testamentumirat, Jób testamentumának szerzője a bibliai szöveg továbbgondolásával és újraírásával ezt a kettősséget úgy oldja fel, hogy művében Elihút úgy állítja be, mint aki a Sátán sugalmazására emelkedett szóra (41,5; 42,2). Vö. ADORJÁNI ZOLTÁN: Jób testamentuma. Bevezetés fordítás jegyzetek, Sapientia Főiskola L Harmattan, Budapest, 2011, 73 74. 18 Vö. GERHARD VON RAD: Az Ószövetség teológiája I., 350. CLAUS WESTERMANN: Az Ószövetség theológiájának vázlata, k.n., Budapest, 1993, 97: A Teremtő az embernek képességet adott arra, hogy a maga világában kiismerje magát, a világban önmagát felismerje, és hogy a mindennapok feladatain úrrá legyen. Ehhez sem isteni kijelentés, sem theologiai reflexiók nem szükségesek. A bölcsesség profán. 3

val, ennyiben mindig vallásos volt. 19 Már maga az is jellegzetes, ahogyan a bibliai bölcsesség az embert szemléli. Az ádám főnév azért olyan gyakori a Példabeszédek könyvében (45-ször), mert a bölcsesség vallása a teremtő Jahvéba vetett hitre épül, ezért emberfogalma is a teremtettséget hangsúlyozza (akárcsak az ádám szó): az ember arra hivatott, hogy elfoglalja helyét és elvégezze feladatát a világban. Ez azt jelenti, hogy a Példabeszédek könyve az embert nem a választott nép és Izrael kultikus közösségének tagjaként szemléli. 20 Az emberi tapasztalatot középpontba állító gondolkodásmód a dolgok és az Istentől meghatározott rend értelmét keresi, valamint azt, hogy az ember hogyan irányítsa eszerint életét. Az ősi bölcsesség témái (vö. Péld 10,1 22,16; valamint a 25 29. fejezetek, amelyek VON RAD szerint a legősibb, egyben legvilágiasabb gyűjteményét alkotják) között találjuk az emberi együttélésre, az erkölcsös és vallásos viselkedésre vonatkozó mondásokat, a bíráskodás és a hivatalviselés alapvető szabályait; tanácsokat kaphatunk a vagyon és az asszonyi társaság helyes megítéléséhez. Ezek a témák valóban világi és nemzetközi jellegűek. 21 A bölcsesség életben betöltött szerepére (Sitz im Leben) vonatkozóan rendkívül széles a kutatói elképzelések skálája. Egyesek szerint az eredetet a családban, a klánban, a népben, vagy a törzsi berendezkedésben, vagy éppen a királyi udvarban a hivatalnokok, írnokok vagy később az írástudók képzésére felállított iskolai élethelyzetben kell keresnünk (vö. Sír 51,23), más kutatók az óizraeli bölcsességi irodalom nemzetközi jellege miatt az ókori közelkeleti párhuzamokat hangsúlyozzák (pl. az egyiptomi Ma at eszméjét). 22 A bölcsesség nem csupán a sokszor ellentétpárra épülő, nyelvi leleményességet sem nélkülöző, rövid szentenciák és példabeszédek mondásában csapódik le, hanem az emberi magatartás éles megfigyeléséről tanúskodó maximák tartalmában, miszerint az ember tettei és sorsa között igenis összefüggés van. 23 Talán ez jelezi az egyik átmenetet a profán bölcsességből a vallásos bölcsességbe, ahol a szerző már nem annyira a szorgalmas hangyát akarja a lusta szeme elé állítani (vö. Péld 6,6), hanem az ember (akár végső) sorsára is ráirányítja a figyelmet. A bölcs ember immár tudja, mi szolgálja az élet javát és mi vezet halálhoz. Ennek a vallásos bölcsességnek lesz a vezérgondolata, hogy az ismeret/a bölcsesség kezdete az Úr félelme (Péld 1,7), ami hitvallásszerűen visszhangzik majd több szövegben is (Jób 28,8; Péld 2,5; 9,10; 15,33; Zsolt 111,10). A héber résit főnév nemcsak a kiindulási pontot jelölheti, hanem valaminek a lényegét és összefoglalását, 24 így a jámborság a bölcsesség alapvető megnyilvánulása lesz. A Példabeszédek könyvének néhány szakasza részben meg is határozza a Jahve félelme kifejezés jelentését: Isten vagy a Szent ismerete (2,5; 9,10); a rossz gyűlölete (8,13; vö. 16,16); intés és okosság (15,33; vö. 1,7; Jób 28,28); gazdagság, tisztelet és élet (22,4). Más szakaszok számba veszik Jahve félelmének előnyeit: megnöveli a napok számát (18,27); az élet forrása, hogy megmeneküljünk a halál csapdájától (14,27; vö. 19,23); erős bizodalom azé, aki birtokolja, és fiainak menedéke (14,26). 25 Az Úr félelme nem az Istentől való rettegést jelenti, itt a félelem olyan erényt jelöl, amely jámborságra, dicséretre és alázatra vezet, hiszen aki Istent féli, felismeri, hogy Isten 19 Vö. THOMAS RÖMER: i. m., 12. 20 ALVIERO NICCACCI: La casa della Sapienza. Voci e volti della Sapienza biblica, San Paolo, Milano, 1994, 47. 21 Kiváló összefoglalás: KENTON L. SPARKS: Ancient Texts for the Study of the Hebrew Bible. A Guide to the Background Literature, Hendrickson Publishers, Peabody, 2006, 56 83. 22 Alapvető könyv a témához a kutatástörténet kiváló összefoglalásával: KATHERINE J. DELL: The Book of Proverbs in Social and Theological Context, Cambridge University Press, Cambridge, 2006. 23 Az efféle mondások megjelennek a későbbi zsidó irodalomban is (Újszövetség, rabbinikus irodalom). Lásd: VERMES GÉZA: Jézus hiteles evangéliuma, Osiris, Budapest, 2005, 96 134. 24 NICCACCI nem ért egyet az utóbbi fordítási javaslatokkal, vö. ALVIERO NICCACCI, i.m., 52. 25 ALVIERO NICCACCI, i.m., 52. 4

nem más, mint a világegyetem középpontja. 26 A kifejezés egyszerűen a parancsolatokkal szembeni engedelmességet jelöli, az isteni előtti vallásos magatartást. 27 Ez a gondolati vonal vezet el ahhoz a késői, Sirák fiánál és majd a rabbinikus irodalomban is visszatérő eszméhez, amely a Tóra megtartását tekinti hokmának, par excellence bölcsességnek. A kutatók szerint az ősi, tapasztalaton alapuló bölcsesség a fogság után, különösen a deuteronomista redakció hatására válik teológiailag is motiválttá. 28 Az alcímben megjelenő világi/profán jelző azonban az egyetemes ismereteket is jelöli. A bibliai bölcsesség emblematikus alakja Salamon király, 29 akinek történeteiből körvonalazódik hagyományosnak mondott bölcsessége, ami egyrészt ravaszság (1Kir 2,6. 9), erkölcsi ítélőképesség (3,9. 12), helytálló igazságszolgáltatás (3,28), de egyfajta enciklopédikus tudás és ismeret (5,9. 14), irodalmi jártasság (5,12), valamint uralkodói rátermettség is (5,21). 30 A bölcsesség gazdag jelentéstartalmú szó a Bibliában. A felhalmozódott ismeretek kapcsán fontos megemlítenünk a Bölcs 7,17 21 szövegét, amely felsorolja [a szerző] kora enciklopédikus tudásának fejezeteit, 31 szinte kizárólag a természettudományokra bontva le a bölcsességet: csillagászat, állattan, démonológia, pszichológia, növénytan, gyógyszerészet. 32 Ez a fajta bölcsesség még mindig a tapasztalati, megfigyelésre épülő ismeretek halmazát jelöli. A Bölcs 8,8 még ehhez hozzáveszi a történelmet, a retorikát és a dialektikát. A következő két szakaszban Salamon úgy jelenik meg előttünk, mint (hellenista értelemben) az egyetemes ismeretek tudósa. Mert ő adta nekem a dolgok igaz tudását, hogy értsem a világ szerkezetét, az elemek erejét, az idők elejét, végét és közepét, a napfordulat változását, az évszakok váltakozását, az évek körforgását, a csillagok állását, az állatok természetét, a vadállatok dühét, a szelek erejét, az emberek gondolkodását, a növények különféleségét, a gyökerek erejét. Ami rejtve van, s ami látható, megismertem, mert a mindenség művésze, a bölcsesség, megtanított rá! (Bölcs 7,17 21) Ha meg valaki gazdag tudást kíván, akkor a bölcsesség ismeri a régmúltat és feltárja a jövendőt; ért a fordulatos beszédhez és a talányok megfejtéséhez; előre tud a jelekről és a csodákról, a korok és időszakok végéről. (Bölcs 8,8) 2.3. Megszemélyesített Bölcsesség A bölcsesség-fogalom talán legfontosabb állomása, hogy a hokmá/sophia a kinyilatkoztatás isteni közvetítőjévé válik. 33 Egyes kutatók szerint nem az istenségen belüli személlyel van dolgunk, 34 alakját inkább úgy értelmezik, mint Mediatrix Dei, amely lehetővé teszi az 26 TEMPER LONGMANN III, Fear of the Lord, TEMPER LONGMANN III PETER ENNS (szerk.), Dictionary of the Old Testament. Wisdom, Poetry & Writings, InterVarsity Press, Notthingham, 2008, 205. A szócikk megvizsgálja a Példabeszédek könyve, Jób, a Prédikátor, valamint a Zsoltárok könyvének szóhasználatát ( Az Úr félelme ). A kifejezés nemcsak a bölcsességi irodalomban fordul elő, hanem a Tórában (Kiv 9,30; 18,21; MTörv 2,25; 5,29), a történeti könyvekben (1Sám 12,14. 24) és a prófétáknál is (Iz 8,13; Jer 5,22. 24; Mik 6,9). 27 Vö. GERHARD VON RAD, Az Ószövetség teológiája, 346; ALVIERO NICCACCI, i.m., 52. 28 GÜNTER STEMBERGER, A zsidó irodalom története, Osiris Kiadó, Budapest, 2001, 22. Szép megközelítést kínál CLAUS WESTERMANN is, aki a teremtés és az őstörténet felől határozza meg a bölcsesség teológiai helyét, vö. i. m., 97 98. 29 Egy kiváló tanulmány: KARASSZON ISTVÁN, Milyen bölcs volt Salamon?, UŐ., Az Ószövetség fényei. Veterotestamentica, Mundus Magyar Egyetemi Kiadó, Budapest, 2002, 98 107. 30 Vö. ROBERT B. Y. SCOTT, Wisdom, Wisdom Literature, FRED SKOLNIK (szerk.), Encyclopaedia Judaica, Second Edition, Volume 21, Thomson Gale, Detroit New York San Francisco New Haven Waterville London, 2007, 95. 31 J. VILCHEZ LINDEZ: Sapienza, Borla, Roma, 1990, 290. 32 Vö. GERHARD VON RAD: Weisheit in Israel, 30. 33 Vö. GERHARD VON RAD: Az Ószövetség teológiája I., 349. 34 Vö. ROLAND E. MURPHY, i. m., 691. 5

embernek, hogy részt vegyen az isteni kinyilatkoztatásban, 35 mások viszont különös szerepei miatt a Bölcsességet (pl. részvétel a teremtésben) önálló hüposztásziszként kezelik, vagy éppen a vonatkozó szavak alaktani neme miatt a judaizmusban a női elem hangsúlyos megjelenésének tartják. 36 BERNHARD LANG szerint lehet érvelni amellett (bár ezt az irodalmi és az anyagi kultúra eddigi nyomai nem támasztják alá), hogy a bölcsesség nőként való megszemélyesítése egy folyamat eredménye, és kezdetben a Bölcsesség valódi női istenségként kezdte pályafutását. 37 A megszemélyesített Bölcsesség alakja feltűnik a Péld 1 9 ősi és kánoni rétegeiben, 38 Jób könyvének 28. fejezetében (itt ugyan a női jelleg híján), néhány deuterokanonikus könyvben (Sír 24; Bár 3,9 4,4; Bölcs 1; 7 9), 39 Arisztobolusznál (5. töredék), 40 valamint az etióp- Hénokban (1Hén 42,1 2). 41 Az utóbbiaknál erős filozófiai és teológiai újraértelmezésekkel találkozhatunk bár már ezek is a Héber Bibliában bírják gyökerüket (pl. Sír 24,23; Bár 4,1: Bölcsesség = Tóra; vö. Zsolt 19). A vonal azonban itt sem szakad meg, hiszen a Bölcsesség és a Tóra azonosításával találkozunk a qumráni szövegben is (154. zsoltár; Sír 51,13 30), 42 és rendkívüli nagy befolyást gyakorolt az újszövetségi krisztológia fejlődésére is. 43 2.4. Bölcsesség és apokaliptika összekapcsolódása 35 Vö. BERND JANOWSKI, Dea, ANGELIKA BERLEJUNG CHRISTIAN FREVEL (szerk.), I concetti teologici fondamentali dell Antico e del Nuovo Testamento, Queriniana, Brescia, 2009, 262. 36 Vö. JUDITH M. HADLEY, Wisdom and the godess, JOHN DAY ROBERT P. GORDON H. G. M. WILLIAMSON (szerk.), Wisdom in ancient Israel. Essays in honour of J. A. Emerton, 243: A hokmá nyilvánvaló apoteózisának az izraelita bölcsességi irodalomban jobb megközelítése talán az, hogy a törvényes istennők, mint például Asera fokozatos felszámolása (vagy beolvasztása Jahve alakjába) egy ellenreakciót váltott ki, amit itt most a nőiségben kellett kifejezni. 37 Vö. BERNHARD LANG, Wisdom hokma h Szofia, KAREL VAN DER TOORN, BOB BECKING, PIETR W. VAN DER HORST (szerk.), Dictionary of Deities and Demons in the Bible, Brill William B. Eerdmans Publishing Company, Leiden Boston Köln Grand Rapids (Michigan) Cambridge (U.K.), 1999, 900. 38 BERNHARD LANG a Péld 1 9 ősi rétegét a Kr. e. 9 10. századra datálja, míg a kiadott, kánoni fejezeteket feltehetően a Kr. e. 5. századra. Érvelésében rámutat, hogy a Péld 9,1 oszlopos házai a babiloni fogság előtti házszerkezetet jelenítik meg. Vö. BERNHARD LANG, i. m., 901. 39 A deuterokanonikus ( a második kánonhoz tartozó könyvek) jelzőt a katolikus hagyomány azokra a későbibliai könyvekre használja, amelyek hiányoznak a Héber Bibliából, a Septuagintában (LXX) és a latin nyelvű Vulgata fordításban azonban benne vannak. Ide tartoznak Tóbiás, Judit, 1 2 Makkabeusok, Sirák fia, Salamon bölcsessége, Báruk könyve, Jeremiás levele, valamint Eszter és Dániel görög nyelvű kiegészítései. A protestánsok ezeket a könyveket apokrifeknek nevezik, míg a Görög Bibliából hiányzó írásokat pszeudoepigráf iratoknak. A bevezetéstani kérdésekhez lásd: RÓZSA HUBA, Az Ószövetség keletkezése. Bevezetés az Ószövetség könyveinek irodalom- és hagyománytörténetébe. II. kötet, Budapest, Szent István Társulat, Budapest, 1996, 481 542. 40 Ugyanezt lehet elmondani átvitt értelemben a bölcsességről is. Minden fény benne bírja eredetét. Arisztobolusztól öt töredék maradt fenn a Kr. e. 2. századból. Az ötödik töredék a kozmikus rend szempontjából magyarázza a szombat zsidó szokását. A töredék Euszébiosz Praeparatio Evangelica c. munkájában maradt fenn. A töredékekhez alapvető irodalom: A. YARBRO COLLINS Aristobulus c. fejezetét: James H. Charlesworth (szerk.): The Old Testament Pseudepigrapha 2, Doubleday & Company, Garden City, New York, 1985, 831 842. 41 A Bölcsesség nem talált magának helyet, ahol lakjék, (ezért) az égben vett lakást magának. Leszállt a földre, hogy az emberek fiai között lakjon, de nem lelt hajlékot, így visszatért helyére, s az angyalok között nyert elhelyezést. A fordítás DOBOS KÁROLY DÁNIEL munkája: FRÖHLICH IDA és DOBOS KÁROLY DÁNIEL (szerk.), Henok könyvei, PPKE BTK, Piliscsaba, 2009. Hénok első könyvének fejezetei egy prológusra és további öt könyvre oszlanak. Az etióp nyelven fennmaradt írásmű összetett alkotás, a tudományos vélemény megoszlik a mű eredetéről, illetve egyes részeinek datálásáról. A fenti idézet a Képes beszédek könyvéből való (1Hén 37 71). A bölcsességi elemeket is magában foglaló apokaliptikus könyv keletkezési ideje a kutatók körében jelentősen eltérő (a Kr. előtti első század első feléből való? A Kr. e. 40-es pártus invázió és a Kr. u. 66-os zsidó háború közötti időből? A Kr. e. 1. és a Kr. u. 1 század körüli időkből?), de valószínűleg a bibliai Dániel könyvének végső redakcióját követő időszakhoz tartozik. 42 Összefoglalót lásd: XERAVITS GÉZA: Könyvtár a pusztában. Bevezetés a holt-tengeri tekercsek nem-bibliai irodalmába, Pápai Református Teológiai Akadémia L Harmattan, Pápa Budapest, 2008, 149 167. 43 Vö. ALVIERO NICCACCI: i.m., 166 176. 6

Dániel könyvében a bölcs már a jövő titkainak is ismerője (Dán 2,31 kk.; 4,16 kk.; 5,13 kk.; 7,1 kk.; 8,1 kk.; 9,20 kk.; 10,1 kk.). A mai biblikus tudomány csak megerősítheti, hogy tagadhatatlan történelmi-kulturális és szemantikus kapcsolat van a két gondolatvilág, 44 a bölcsesség és az apokaliptika között. A vizsgált fogalom pályafutása szempontjából túllépve a bibliai iratokon, immár a holt-tengeri tekercseknek és az apokaliptikus iratoknak van jelentős szerepük, 45 utóbbiaknál a bölcsesség mesterei az apokrif apokalipszisek nagy látnokai (1Hén; 4Ezd; 2Bár). 46 3. Esettanulmányok A Fides et ratio pápai enciklika ószövetségi alapvetése szerint az ész és a hit megismerése mélységes, megbonthatatlan egységet alkot, így a világ és minden, ami benne van, tehát a nép története és eseményei is, olyan valóságok, melyeket az ész eszközeivel kell elemezni és megítélni, de a hit e folyamatból nem hagyható ki (Fides et ratio 16). A teremtés és a történelem témája számtalan ószövetségi teológiával foglalkozó műben egyszerre jelenik meg, 47 ezért a következőkben a bölcsességi irodalom két nagy, egyetlen közös nevezővel rendelkező teológiai témáját járom körül. 3.1. Isten cselekvésének színhelye: a teremtés rácsodálkozás a teremtett világra Ebben a részben nem a teremtés ószövetségi olvasatát nyújtom, hiszen azokat a magyar nyelven is olvasható kiváló biblikus és dogmatikai alapművek megteszik, 48 csupán a hit és ész szerepére szeretnék egy szentírási vers által rávilágítani, mert annak hatástörténete és a filozófiatörténethez való kapcsolhatósága miatt lényeges, hiszen a rácsodálkozás döntő fontosságú képességét hangsúlyozza. A csodálkozást kiváltó szemlélődés megnyitja az értelmet arra, hogy a teremtésben az ember felismerje Isten jelenlétét. A Bölcs 13,1. és 5. verse szerint mindabból a jóból, ami megfigyelhető, felismerhető a Létező, és a teremtmények fensége, nagyszerűsége alapján Létrehozójuk csodálható. A gondolat megjelenik a sajátos természet-teológiát művelő Pál apostol Rómaiakhoz írt levelében, 49 majd az apostoli tekintéllyel fellépő I. Vatikáni zsinat tanításában 44 MARCO NOBILE: i. m., 166. Az olasz ferences kutató egyébként nagyon szépen beszél a prófécia átalakuló hagyományáról is, amikor megemlíti, hogy a Mt 24,15 prófétaként ábrázolja Dánielt, míg a Héber Biblia tudósítása szerint bölcs volt (Dán 4,1 bölcsességre eszes ). Egy új módon értelmezett prófécia jelenik itt meg a bölcsességgel és az apokaliptikával kapcsolatban: bölcsesség és prófécia apokaliptikus köntösben. Vö. MARCO NOBILE: i. m., 166 168. 45 A qumráni Közösség tagjainak bölcsességi szemlélete abban mérhető le, hogy az eszkatológia szempontjaival kombinálva a bölcsességi instrukciók tartalmát egyfelől apokaliptikus valóságból vezetik le ( az eljövendő titok ), másrészt pedig érvényüket az ítélet horizontján határozzák meg. Ezzel egy fontos lépést képviselnek a születő kereszténység gondolkodásának eszkatológikus etikája irányában. XERAVITS GÉZA, i. m., 167. Lásd még: XERAVITS GÉZA, Bölcsesség és apokaliptika egy qumrâni példa, SCHWEITZER JÓZSEF ZSENGELLÉR JÓZSEF (szerk.): Hebraisztikai Tanulmányok, L Harmattan Magyar Hebraisztikai Társaság, Budapest, 2009, 27 38. 46 MARCO NOBILE, i. m., 167. Ezdrás negyedik könyve (4Ezd) a teodícea alapkérdését feszegető, hét látomást felvonultató zsidó apokalipszis, mely eredetileg arámiul vagy héberül íródhatott a Második Szentély lerombolását követően, mára azonban különböző nyelvű (latin, szír, kopt, etióp, arab, örmény és grúz) fordításokban maradt ránk. Ezdrás negyedik könyvéhez hasonlóan a jeruzsálemi Templom lerombolása feletti fájdalomnak ad hangot Báruk szír nyelvű apokalipszise (2Bár), így keletkezési ideje a nemzeti katasztrófát követő évekre helyezhető (kb. Kr. u. 90). Az eredetileg feltehetően héber nyelven keletkezett látomások, imádságok és sirámok sorozatát tartalmazó apokalipszis mára csupán görög nyelvből készült szír fordításban maradt ránk. 47 Például: JUAN PETER MIRANDA: Breve introduzione alla teologia dell Antico Testamento, Queriniana, Brescia, 2009, 174 204. 48 Például: JOSEF SCHREINER: Az Ószövetség teológiája, Szent István Társulat, Budapest, 2004, 163 166; PUS- KÁS ATTILA: A teremtés teológiája, Szent István Társulat, Budapest, 2006, 51. 49 Vö. ANTHONY J. GUERRA: Romans and the apologetic tradition. The purpose, genre and audience of Paul s letter, Cambridge University Press, Cambridge, 1995, 49 52. 7

is (DH 3004). 50 Levelében az Apostol hitvallást tesz arról, hogy mindaz, ami láthatatlan Istenben, vagyis örök ereje és istensége, megtapasztalható a világ teremtése óta, mert az értelem a teremtmények révén felismeri (vö. Róm 1,20). 51 A Bölcsesség könyve említett verseinek szövegkörnyezete a bálványimádás. Mert természettől balgák voltak mind az emberek, híjával voltak Isten ismeretének, s a látható tökéletességekből nem tudták felismerni azt, aki van, sem művei szemlélésekor nem ismerték fel a művészt, hanem a tüzet, a szelet vagy az iramló levegőt, a csillagok körét, a hatalmas vizet vagy az ég világítóit tartották a világot kormányzó isteneknek. Ha már ezekben isteneket láttak, mert szépségük elbűvölte őket, akkor tudniuk kellett volna, mennyivel kiválóbb a parancsolójuk. Mert a szépség szerzője teremtette őket. Ha megcsodálták erejüket és hatásukat, ebből arra kellett volna következtetniük, hogy mennyivel hatalmasabb a teremtőjük. Mert a teremtmények nagyságából és szépségéből összehasonlítás útján (görög: analogós) meg lehet ismerni teremtőjüket. De ezek még csak csekély szemrehányást érdemelnek. Mert talán csak eltévednek, amikor valójában Istent keresik és akarják megtalálni. Teremtményei közt élnek és igyekeznek a mélyükre hatolni, s amit szépnek látnak, annak látványa megejti őket. Még sincs mentségük ezeknek sem. Ha egyszer olyan nagy szellemi készségük volt, hogy át tudták kutatni a világot, honnét van, hogy nem találták meg előbb ennek urát? (Bölcs 13,1 9, kiemelések tőlem) A Bölcs 13,5 pozitíve ismétli meg a 13,1b negatíve állítását és hangsúlyozza a pogányok ( balgák ) felelősségét, hogy nem fejlődött tovább bennük a rácsodálkozásra és a megilletődöttségre való képességük a felismerés irányába. Az eredetileg matematikai műveletet jelző analogósz határozószót alkalmazó szerző, ha nem is ad iskolás tanítást, mégis megadja a helyes irányt az emberi gondolkodás számára az istenkeresésben. 52 A szerző a szépségből kiinduló istenérvet alkalmazza, Istent a szépség szerzőjének (genesiarchés) tartja. Ismerős gondolat a Héber Bibliából Isten ünneplést érdemlő nagysága és hatalma (Jób 36,22 26; Zsolt 19,2; Iz 40,12 14), szövegünkben azonban immár a világegyetem szépsége nyer említést. Az első teremtéstörténet visszhangozta kí-tób ( [Isten látta ugyanis,] hogy jó ) a görög nyelvű Septuagintában hoti kalon lesz, amely a teremtett jóvolton túl, utal a szépségre is. 53 A Bölcsesség könyvének szerzője tehát arra buzdít, hogy a hallgató/olvasó vegye komolyan az isteni kinyilatkoztatás első szakaszát, a természet csodálatos könyvét, mert az az Istenhez való felemelkedés lehetősége. A görög filozófusok és az ószövetségi bölcsességi írók rácsodálkozása között különbség van. Ismeretünk szerint Thalész, a milétoszi bölcselő mondta, hogy minden istenekkel van 50 A zsinati dokumentumhoz szubtilis magyarázat olvasható: JOSEPH A. FITZMYER S.J, Levél a rómaiaknak, in R. E. BROWN J. A. FITZMYER R. E. MURPHY (szerk.), Jeromos Bibliakommentár I. Az Újszövetség könyveinek magyarázata, Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, Budapest, 2003, 393. 51 FARKASFALVY DÉNES: A római levél. Bevezetés, fordítás és magyarázat, Prugg Verlag, Eisenstadt, 1983, 17: Ez a gondolat kora kultúrájában rendkívül elterjedt, mind a kor népszerűsített hellenisztikus filozófiáiban (főképp platonizmus és sztoicizmus), mind a zsidó gondolkodásban. Főleg a hellenisztikus gondolkodás befolyása alatt álló zsidó körök írásai (Philó, Bölcsesség könyve, egyes zsoltárok) tartalmaznak hasonló gondolatokat. Pál apostol akár olvashatta is a Bölcsesség könyvének sorait, hiszen az időszámításunk fordulója körüli évtizedekben íródott. 52 J. VILCHEZ LINDEZ: i. m., 416. Pszeudo-Arisztotelész De mundo c. művében (6,399b10) is felbukkan ez a hellenista, sztoikus gondolat, miszerint a láthatatlan Isten műveiből felismerhető: mivel láthatatlan, csak művei révén látható [ ] Ezt kell gondolnunk az istenről is, aki erejét tekintve hatalmasabb, szépségét tekintve a legfenségesebb, életét tekintve halhatatlan, kiválóságát tekintve pedig mindenkit felülmúl, s ezért, mivel semmiféle halandó természet szemléletének tárgya nem lehet, művein keresztül szemlélhetjük (atheórétos ap autón tón ergón theóreitai). (BUGÁR M. ISTVÁN fordítása) Arisztotelész: Az égbolt Pszeudo-Arisztotelész, A világrend, Akadémiai Kiadó, Budapest, 201. 53 Vö. MARCO VALERIO FABBRI: Creazione e salvezza nel libro della Sapienza. Esegesi di Sapienza 1,13 15, Armando Editore, Roma, 1998, 82 84. 8

tele. 54 Három évszázaddal később Arisztotelész jegyezte meg, hogy a filozófia a rácsodálkozással kezdődik (vö. Metafizika 982b12). A görög hagyomány bölcselői abban a reményben éltek, hogy ezzel intellektuális kíváncsisággal, érdeklődéssel, vagyis az ész segítségével, a racionális gondolkodáson keresztül megismerhetők vagy megmagyarázhatók a számukra misztériumoknak tűnő valóságok. Az ószövetségi bölcsességi írók rácsodálkozása ezzel ellentétben a láthatatlan, világmindenséget megalkotó Teremtőre vonatkozik. A görög filozófiai hagyományban az érzékelhető kozmoszra csodálkoznak rá, míg az ószövetségi hagyományban az egyetlen Istenre. Az első magatartás alapvetően filozófiai, a másik sokkal inkább teológiai jellegű. 3.2. Isten cselekvésének színhelye: a történelem számvetés a napok sorával Az ókori zsidóság egyik jellegzetes irodalmi műfaja az ún. újraírt Biblia, mely a kifejezést megalkotó VERMES GÉZA szerint olyan elbeszélés, mely az Írást követi, de számos kiegészítést és interpretációs fejlődést is tartalmaz. 55 A bibliai szöveg értelmezésével, a forrásanyagok átrendezésével, a történet részletezésével (akár meseszerű elemekkel vagy néphagyományokkal feldúsítva) az egyes szerzők egyfajta új teológiai keretet is adhattak művüknek. Bár az ősi bölcsességet kevéssé foglalkoztatták a jellegzetes bibliai hagyományok, mint például a pátriárkák ígéretei, a kivonulás vagy a Szináj-hegyi szövetségkötés, a későbbi bölcsességi irodalomban mégis feltűnnek teológiával átitatott történelmi témák (vö. Sír 44 50; Bölcs 10 19). A Bölcsesség könyvének második fele újraírja, vagyis újra olvassa és értelmezi Izrael történetét Ádámtól egészen a kivonulás eseményéig. Ebben az átelmélkedett történelemben a szerző felfedezi az isteni Bölcsesség működését, ily módon a nép történelmét belehelyezi Isten üdvözítő tervébe. Az alábbiakban a Bölcsesség könyvének 10. fejezetét vizsgálom, amely jól illusztrálja még ha név szerint nem is a múlt nagy alakjait (Ádám, Noé, Ábrahám, Lót, Jób, József), és bemutatja, hogyan mentette meg őket a Bölcsesség. 56 SANDRA MARIE SCHNEIDERS írásértelmezési gondolatától vezérelve, miszerint az exegétának ahelyett, hogy egy bizonyos, sőt egy meghatározott módszerrel állna neki [az írásmagyarázatnak]... egy kérdéssel kell kezdenie, amelyre választ szeretne kapni, 57 vizsgálódásomat magam is kérdésfeltevéssel indítanám: mit tesz, és hogyan cselekszik a megszemélyesített Bölcsesség? A szövegmagyarázatban egyfajta filológiai-teológiai szálat követek, megvizsgálom a cselekvést jelölő igéket, amelyek Isten üdvözítő működését írják le, végezetül pedig a szöveg teológiai üzenetét tolmácsolom. A Bölcsesség könyve 10. fejezetének legjobb szerkezeti felosztását ARMIN SCHMITT javasolta. 58 A szöveg struktúrája a Bölcsesség üdvözítő működését elfogadó igaz és az azt visszautasító gonosz ellentétpárra épül. 1 3 Ádám Káin 5 Ábrahám a bábeli torony nemzedéke 6 9 Lót szodomaiak és Lót felesége 54 Görög gondolkodók 1: Thalésztól Anaxagoraszig, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1996, 13. 55 EMIL SCHÜRER: The History of the Jewish People in the Age of Jesus Christ (175 B.C. A.D. 135), A new English version, revised and edited by GEZA VERMES FERGUS MILLAR MARTIN GOODMAN; Volume III/1., T. & T. Clark, Edinburgh, 1986, 326. Magyarul a kérdéskörhöz: BALASSA ESZTER: Elbeszélés és értelmezés határán: az újraírt Biblia, Vallástudományi Szemle, 2007/1, 121 138. 56 Egyes kutatók szerint a fejezet úgy is olvasható, mint görög történetfilozófiai áttekintés, hiszen a világkatasztrófákból talpra álló civilizáció (Bölcs 10,1 8) egy igazságos királysággá bontakozik ki (10,9 14); ezt a reményt a kivonulás eseménye a továbbiakban is elevenen tartja (10,15 11,1). Vö. WILLIAM HORBURY, The Wisdom of Solomon, in JOHN BARTON és JOHN MUDDIMAN (szerk.): The Oxford Bible Commentary, Oxford University Press, Oxford, 2001, 660. Az izraeli történetírás és a bölcsességi irodalom kapcsolatáról lásd: KARASSZON IST- VÁN, Történetírás az ókori Izraelben, in UŐ.: Az Ószövetség fényei. Veterotestamentika, Mundus Magyar Egyetemi Kiadó, Budapest, 2002, 62 71. 57 SANDRA MARIE SCHNEIDERS: The Revelatory Text: Interpreting the New Testament as Sacred Scripture, Harper Collins, San Francisco, 1991, 111. 58 ARMIN SCHMIDT: Struktur, Herkunft und Bedeutung der Beispielreiche in Wesh 10, BZ 21 (1977), 1 22. 9

13 17 József elnyomói 18 21 az izraeliták szabadulása az egyiptomiak pusztulása A következőkben a fejezet kulcsszavait vizsgálom meg. Az első a szerző kedvencei közé tartozik, a dikaios melléknév. A Bölcs 1 5 a hellenizmusnak ellenálló, üldözésnek kitett igaz ember alakját állítja elénk (dikaios és hosios), a 10. fejezettől azonban a dikaios Izrael történetének nagy alakjaira (dikaios: Bölcs 10,4. 5. 6. 10. 20) és a kivonulást átélő izraelitákra (hosios: Bölcs 10,15. 17; 18,1. 5. 9) vonatkozik. Bár a sótéria ( üdvösség ) csupán négyszer fordul elő az egész könyvben, az üdvösség és az üdvözítő munkálkodás témája elsőrendű, még a cselekvést jelölő igék is eszkatologikus töltetűek, amelyek azt emelik ki, hogy az üdvösség eszkatologikus tény. Hangsúlyoznunk kell, hogy ennek az üdvtörténetnek a főszereplője a Bölcsesség, aki az egész 10. fejezet cselekvő alanyaként lép fel. Az üdvösség általában egyéni (a múlt nagy alakjai) vagy közösségi (Izrael népe) szabadulás formájában nyilvánul meg. A 10. fejezettől felbukkan az eusebeia ( kegyesség ) fogalma és elképzelése is, amely nem csupán vallásosságot jelent, hanem a könyvben az isteni Bölcsesség jelenlétét az emberben, amely erőt ad neki, hogy győzedelmeskedjen a nehézségek felett (ahogy majd látni fogjuk Jákob és József történetében) és Isten védelme alá helyezi az embert. A kifejezés nagyon fontos a diaszpóra-irodalomban és Philónnál is. A Bölcsesség óvta, akit az Isten elsőként formált, a földkerekség atyját, amikor még ő volt az egyetlen teremtmény, s ez vezette ki bukásából; és ez adta neki az erőt is, hogy mindeneken uralkodjék. De amikor egy istentelen haragjában elpártolt tőle, belepusztult testvérgyilkos dühébe. Miatta vízözön árasztotta el a földet, s megint a bölcsesség mentette meg hitvány fán vezérelve az igazat. (Bölcs 10,1 4) Egy palesztinai környezetben élő szerző Ábrahámtól számítaná a történelem kezdetét, ám a Bölcsesség könyvének szerzője rendkívül nyitottan az első embertől eredezteti azt. Ádám az emberiség atyja, a prótoplastos, aki elsőként formáltatott, istenképi teremtmény, így az Istennel való kapcsolata meglehetősen szoros, amivel pedig magának az embernek Istennel való kapcsolata kap különös hangsúlyt. A Bölcsesség működését tekintélyes igék írják körül: diaphylassó ( nagy gonddal őriz ), exaireó ( kivesz, kiragad, kivételt tesz ). Mindkettő eszkatologikus tartalmú, a bukott emberért beavatkozó Bölcsességet jelöli. A teremtés és az üdvösség témája egyszerre jelenik meg a versekben. A szövegben Káin adikos ( gonosz, istentelen ) és adelphoktonos ( testvérgyilkos ), akit nem a Bölcsesség hagyott magára, hanem ő távolodott el tőle, így Káin mindazoknak a prototípusa, akik»elszakítják magukat«az Úrtól, miként a gonoszok. 59 A szünapollümi ige felidézi az apóleia főnevet, a bűn kapuját, a lélek halálát. Az apóleia kifejezés háromszor fordul elő a Bölcsesség könyvében, mindig eszkatologikus perspektívában (1,13; 5,7; 18,7). A Bölcs 10,4 szerint Káin a felelős a vízözönért, nem pedig az istenek fiai, ahogy a héber szöveg sugallja (Ter 6,1 7). Szövegünk Noét igaznak mutatja be, ahogy már Sirák fia is tökéletes igazként jellemzi (Sír 44,17: teleios dikaios). A történetben szerzőnk az üdvös beavatkozást a Bölcsességnek tulajdonítja, aki megmentette az igazat. A sózein ( megszabadít, megment ) ige párhuzamban áll a megelőző exaireó igével. Mindkettő az üdvösség ugyanazon elképzelését húzza alá. A szerző a védelem és a vezetés ( vezérelve, a kybernaó igéből, ami annyit tesz, mint kormányoz, irányít ) két szempontját egyesíti. Philón gondolatvilágában a kifejezés annyira nemes, 60 hogy egyenesen Istennek fenntartott: Isten a világegyetem vezérlője. Amikor egymással egyetértésben gonoszságot követtek el a népek, s emiatt összezavarodtak, a Bölcsesség megismerte az igazat és megőrizte feddhetetlennek Isten előtt, és megoltalmazta fia iránti elfogultsága ellenére is. (Bölcs 10,5) 59 GIUSEPPE SCARPAT: Libro della Sapienza. Testo, traduzione e commento II., Paideia, Brescia, 1996, 285. 60 De confusione linguarum 98. 10

Ábrahám történetével az emberiség történelme is új alapot nyer. A Bölcsesség ismerte az igazat. Lényegében az egnó ige sokkal többet jelent, mint azt, hogy»megismerte«; mondhatnánk azt is, hogy»kiválasztotta«vagy sajátjaként»szerette«, vagy a kontextust szem előtt tartva»eleve elrendelte«mint prófétáját vagy szolgáját. 61 A ginóskó ( megismer ) ige az isteni kiválasztást jelöli, a másik két ige egymás szinonimái: téreó ( ügyel valakire, megóv ) és phylassó ( őriz, védelmez ) Isten gondviselését húzzák alá. Ábrahám példája az Alexandriában élő diaszpóra-zsidók számára valószínűleg erőt adott, hogy hűségesek maradjanak Istenhez egy bálványimádó közegben. A verssor egyben hitvallás is, amely bátorítja a Bölcsesség könyve 10. fejezetének hallgatóit, olvasóit, azt az üzenetet tolmácsolván, hogy Isten gondot visel híveire, és megoltalmazza őket. Az istentelen emberek pusztulásakor megmentette az igazat, amikor menekült a tűz elől, amely Pentapoliszra zúdult. Gonoszságuk bizonyságaként folyton füstölgő, sivár vidék meg zölden maradó gyümölcsöt termő növények maradtak ránk, és egy hitetlen lélek emlékéül egy égnek meredő sóoszlop. Mert akik letértek a bölcsesség útjáról, nemcsak azzal bűnhődtek, hogy nem ismerték meg a jót, hanem balgaságuk emlékét is hátrahagyták az élőknek, hogy ne maradjon titokban, mit vétettek. A bölcsesség ugyanakkor kiszabadította szolgáit a bajokból. (Bölcs 10,6 9) Lót igaz emberként áll előttünk. Az Újszövetségben Péter második levele is ugyanezt a kifejezést alkalmazza rá (2Pét 2,7). A rhyomai ige ( megment, védelmez, elhárít ) ismételten Isten szabadító cselekvését jelzi. Pentapolisz ( Ötváros ) lakóinak negatív példája még ma is eszébe jut a hallgatónak/olvasónak (vö. Bölcs 10,7). Vezette az igazat egyenes utakon, amikor bátyja haragja elől menekült; megmutatta neki Isten országát és szent dolgokkal ismertette meg, nehéz munkájában jóléthez segítette, és fáradozásait bőséggel jutalmazta. Segítségére volt zsarnokai kapzsiságával szemben, és gazdaggá tette. Ellenségeivel szemben védelmezte, üldözőitől oltalmazta, és nehéz küzdelemben győzelemre segítette, hogy belássa: a jámborság mindennél erősebb. (Bölcs 10,10 12) A szakasz igékben gazdag. A Bölcsesség vezette (hodégeó = utat mutat, kísér ) Jákobot, megmutatta neki Isten Országát, vagyis bepillantást engedett neki a transzcendens Isten mennyei világába. A deiknymi ( megmutat ) igével kilencszer találkozhatunk a Bölcsesség könyvében tanítani, feltárni jelentésben is. Aztán szent dolgok ismeretét adta neki. Könyvünkben a gnósis segítségével vezetett élet a hibák nélküli életet, a föld gonosz dolgaitól távolságot tartó életet jelenti. 62 Végül elérkezünk a fejezet kulcskifejezéséhez, a jámborsághoz (eusebeia). Ugyan ellentétes párhuzam nélkül, de József történetével is találkozunk a fejezetben: Nem hagyta cserben az igazat, akit eladtak, hanem megóvta a bűntől. Lement vele a börtönbe, és nem hagyta el a bilincsekben sem, míg meg nem hozta neki az ország jogarát és a hatalmat elnyomói fölött, míg meg nem hazudtolta rágalmazóit és örök dicsőséget nem szerzett neki. (Bölcs 10,13 14) József élete azt példázza, hogy a Bölcsesség olyan erőt ad az embernek, amivel legyőzhetők a nehézségek: nem hagyta el, megszabadította, áldásos befejezéshez vezette útjait. Az örök dicsőséget szerezni kifejezés (didonai doxan aiónion) nem csupán a maradandó hírnévre utal, hanem eszkatologikus árnyalatú: részesedés Isten dicsőségében. A szófordulat felöleli Isten teljes üdvösséges munkálkodását, ahogy később a Bölcsesség könyve a kivonulást is úgy értelmezi, mint Isten üdvözítő doxájának megnyilvánulását választott népén. 61 HEINRICH SCHLIER: Lettera ai Galati, Paideia, Brescia, 1966, 56 57. 62 Vö. GIUSEPPE SCARPAT: Libro della Sapienza. Testo, traduzione e commento II, 314 315. 11

A bölcsesség szent népet és feddhetetlen ivadékot szabadított ki az elnyomó nép hatalmából. Behatolt az Isten szolgájának lelkébe, és csodákkal és jelekkel lépett föl félelmetes királyokkal szemben. Az igazaknak megadta a jutalmat fáradozásaikért, vezette őket csodás utakon, és nappal hajlékul szolgált nekik, éjjel meg csillagfényül. Átvitte őket a Vörös-tengeren, átvezette őket a hatalmas vízen. Ellenségeiket a hullámokba temette, és a tenger mélyéből újra partra vetette. Így kifosztották az igazak az istenteleneket, és magasztalták, Uram, a te szent nevedet, és egy szívvel-lélekkel áldották oltalmazó kezedet. Mert a bölcsesség megnyitotta a némák száját és ékesszólóvá tette a gyermekek nyelvét. (Bölcs 10,15 21) Amíg a Kivonulás könyve Mózest állítja előtérbe, addig szerzőnk kizárólag az isteni cselekvésre helyezi a hangsúlyt, mely az igealakból is kitűnik: eisélthen ( behatolt, beköltözött ). A kommentárok rámutatnak, hogy az állítmány által jelölt fogalom ( beköltözött ) sztoikus hatást mutat. 63 Akárcsak Lót esetében, most is a rhyomai igével találkozunk: Isten Mózesért és népéért száll síkra. A hajléknak fordított szó a görög skepé a héber szövegben említett felhőre utal, amely Isten jelenlétét szimbolizálja népe körében, miközben árnyékot vet a vándorló izraelitákra (vö. Kiv 14,19 20; Szám 9,18; Zsolt 105,39). 64 Isten cselekvésére pedig kettős a válasz: himnuszéneklés (hymneó) és dicséret (aineó). Az ünnep és a hálaadás témája erőteljesen jelenik majd meg a könyv utolsó fejezeteiben. A Bölcsesség egy olyan emlékezésre hívogat, amely dicséretté és hálaadássá válik. Izrael történetének nagy alakjai kapcsolatban állnak a Bölcsességgel. Az egész fejezet elbeszélésének kulcsa az eusebeia (Bölcs 10,12): a jámborságot gyakorló jóemberek követték Isten bölcsességét és elismerést nyertek, míg a gonoszok, akik nem engedték, hogy Isten bölcsessége vezesse őket, és visszautasították azt, büntetésben részesültek. Amikor a hívő zsidó ember ezt a szöveget olvasta vagy hallgatta, jellegzetes magatartásformákkal találta magát szemben. Talán éppen ezért emelte ki ezeket a személyeket a Bölcsesség könyve mögött álló alexandriai zsidó közösség. A hallgatóságnak meg kell tanulnia a leckét és a maguk részéről is be kell illeszkedniük az üdvösségtörténetbe. 65 Főleg érvényes ez, ha figyelembe vesszük, hogy vizsgált fejezetünk egy zsinagógógai reflexió, amely műfajánál fogva mindig arra törekedett, hogy az Írás értelmét az újraolvasással elmélyítse és aktualizálja (midrás). A Héber Biblia/keresztény Ószövetség tanúsítja, hogy Isten emberek, vagyis népek, királyok, vezetők és próféták által cselekszik. Jahve Mózes által a Tórával is megajándékozta népét. Már elvontabb az a mód, ahogyan angyala, igéje, vagyis isteni parancsa (vö. Iz 55,11; Zsolt 147,18), vagy éppenséggel Lelke, vagy Bölcsessége által cselekszik. 66 Salamon bölcsességének 10. fejezetében a Sofia az egyetlen cselekvő isteni erő a teremtésben és a történelemben. Láthattuk, hogy Isten munkálkodása szorosan összekapcsolódik gondoskodásával és (üdvözítő) tervével, ez utóbbit a történelemben mindig előbbre viszi és kibontakoztatja. A bibliai történelem újraolvasásának az lehetett a célja, hogy bemutassa és igazolja: a múltban, a jelenben és az eljövendőben is igaz az, hogy a Bölcsesség vezeti a történelmet, irányítja, védelmezi, megszabadítja híveit. Így tanult meg a könyv üzenetének hallgatója, később pedig az olvasója számot vetni napjai sorával, hogy bölcs szívhez jusson (vö. Zsolt 90,12), így van a történelem számadását vezető mai olvasónak is esélye arra, hogy ne ostobán, sötétben élje napjainak vonulását. 63 Vö. GIUSEPPE SCARPAT: Libro della Sapienza. Testo, traduzione e commento II, 323. 64 A protestáns fordítás szerint (Deuterokanonikus bibliai könyvek. A Septuaginta alapján, Kálvin Kiadó, Budapest, 1998): nappal takaróvá lett számukra (Kiemelés tőlem.) A Bölcsesség könyvének fordítása CSERHÁTI SÁNDOR munkája. 65 ANTONIO BONORA: Libro della Sapienza, ANTONIO BONORA MICHELANGELO PRIOTTO e collaboratori (szerk.), Libri sapienziali e altri scritti, Elle Di Ci, Torino, 2005, 99 114. 66 Az üdvösség közvetítésének különböző módjairól kiváló összefoglalást nyújt a Nemzetközi Teológiai Bizottság írása: A Szentírás és a krisztológia, Szent István Társulat, Budapest, 1998, 37 40. 12

Az ószövetségi bölcsességi írók saját, háttérben megbúvó előfeltételezéseiket hozták előtérbe, miszerint: egy Isten van, aki nemcsak a világot teremtette meg, hanem tevékenyen részt vállalt az emberiség történelmében. 4. Összefoglalás A hit és az ész viszonyát meghatározó, ószövetségi alapokra reflektáló tanulmányomban a bölcsesség-fogalom fejlődésének áttekintésén túl, remélhetőleg kirajzolódott előttünk, hogy a bibliai ember a teremtett világra való rácsodálkozás képességével, a múlt tapasztalatainak átelmélkedésével, végső soron a gondolkodásával nyitott utat a hithez és a misztériumhoz. 67 A későbbi korok gondolkodói és bölcselői is ide kívántak eljutni ebben talán mi is egyek lehetünk velük. 67 Hit és ráció a Bibliában még nem váltak úgy szét, mint a késői skolasztikus teológiában. állítja Roland Murphy. ROLAND E. MURPHY, i. m., 691. Filozófiai szempontból a kiváló amerikai biblikus megjegyzése kissé általánosító. Az AQUINÓI TAMÁS nyomán építkező skolasztikus teológia a ferences iskolával ellentétben (BONAVENTURA, OCKHAM, OLIVI) kevésbé fektetett hangsúlyt az experientiára. Kiváló tanulmány a témában: PETER KING, Two Conceptions of Experience, Medieval Philosophy and Theology 11 (2004), 1 24. 13