Bevezetés a posztbiblikus és korai rabbinikus irodalomba előadás
|
|
- Ilona Varga
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ELTE BTK Assziriológiai és Hebraisztikai Tanszék & Bibliatudomány minor 2017/18 őszi félév Szerda 10:00-11:30, F/234 BBN-BIB-202, -HEB11-312, -VAL11-131:7; BBV-202.5; BMA-VALD-203.3; BMVD Bevezetés a posztbiblikus és korai rabbinikus irodalomba előadás Buzási Gábor, Turán Tamás, Koltai Kornélia A kurzus során a hallgatók tematikus előadások és forráselemzések révén alapvető ismereteket szerezhetnek a zsidó irodalom egyik meghatározó időszakának műveiről és azok eszme- és társadalomtörténeti hátteréről. A hellénizmus elterjedésével (i.e. 332-) új irányzatok és irodalmi formák jelentek meg, amelyek részben a bibliai műfajok folytatásainak tekinthetők, részben azonban görög-római irodalmi és eszmeáramlatok hatására alakultak. A korszak első felét jellemző sokféleségben a második jeruzsálemi Templom fennállása (i.e. 530 i.sz. 70) garantált bizonyos egységet, a Szentély pusztulását követően pedig a kibontakozó rabbinikus hagyomány vált a zsidó irodalom legmeghatározóbb keretévé. A zsidó történelem ezen fordulatokkal teli korszakának irodalmába és részben eszmetörténetébe vezet be ez az előadás. Az értékelés formája és szempontjai: - Órai részvétel (10%) - Kollokvium és írásbeli vizsga (90%) o az előadásokon elhangzottak (30%) o forrásismeret (30%) o a szakirodalom ismerete (30%) Tematika és kötelező olvasmányok: (A rövidítések feloldása a lap alján) 1. Szeptember 13. Misna Turán Tamás Berakhot traktátus 4-5. fejezet, in: Widder S. (szerk., ford.), Misnajot. A Misna hat rendje, [I:] Zeraim, Lugoj, D. Kraemer, The Mishnah, in: S. T. Katz (ed.), The Cambridge History of Judaism, vol. IV: The Late Roman Rabbinic Period, Cambridge University Press, 2006, Szeptember 20. Talmud és midrás Turán Tamás Forrásszövegek:
2 Berakhot traktátus V. Fejezet, 30b-31b (Soncino-fordítás, pl. 31b.pdf, pp ); Mekilta de-r. Ishmael, Bahodesh 7, ed. J. Z. Lauterbach, Philadelphia: The Jewish Publication Society of America, 1949, vol. 2, pp Blau Lajos, Bevezetés, in: Hevesi S. Blau L. Weisz M., Etika a Talmudban, Budapest, 1920, 43-80; M. D. H[err], s.v. Midrash, in: Encyclopaedia Judaica, Jerusalem: Keter, [1971], vol. 11, cols Szeptember 27. Bevezetés a második Templom korába: irányzatok, műfajok, kánon Buzási Gábor Stemberger, G., A zsidó irodalom története, Budapest: Osiris, 2001, VanderKam 2001, Október 4. A deuterokanonikus bibliai könyvek és az Aristeas-levél Buzási Gábor Aristeas levele Philokratéshez, ford. Simon L. Z., in: Dörömbözi J. Adamik T. (szerk.), Apokrif levelek, Budapest: Telosz, 1999, 5-27 ( 1-186), ( ). Soggin, J. A., Bevezetés az Ószövetségbe, Budapest: Kálvin, 1999, VanderKam Xeravits G., A deuterokanonikus könyvek. Bevezetés keletkezés- és irodalomtörténetükbe, Pápa-Budapest: PPTA-L Harmattan, Október 11. Újraírt Bibliák Buzási Gábor Jubileumok könyve 1 & 11-23, ford. O. S. Wintermute, in: Charlesworth 2 (1985), 52-54, Schürer-Vermes III.2 (1986), , ( Biblical Midrash ). VanderKam, J. C., The Book of Jubilees, Sheffield Academic Press, Október 18. Apokaliptikus irodalom Buzási Gábor Hénok könyve (1 Hénok / Etióp Hénok), 37-71, 83-90, 91, 93, ford. Dobos K., in: Fröhlich I. Dobos K., szerk., Henok könyvei, Piliscsaba: PPKE BTK, 2009, , , ; vagy ford. E. Isaac, in: Charlesworth 1 (1983), 29-50, 61-72,
3 1) Isaac, E. in: Charlesworth 1 (1983), ) VanderKam 2001, Fröhlich I. Dobos K. (szerk.), Henok könyvei, Piliscsaba: PPKE BTK, November 8. Philón és az alexandriai zsidó exegetikai hagyomány Buzási Gábor Alexandriai Philón, Mózes élete, ford. Bollók J., Budapest: Atlantisz, 1994, (I 1-48), (II 8-140). Royse, J. R., The Works of Philo, in: A. Kamesar (ed.), The Cambridge Companion to Philo, Cambridge University Press, 2009, ) Alexandriai Philón Jelentése a Gaius Caligulánál járt küldöttségről, ford. Schill S., Uhrman I., Máriabesnyő-Gödöllő: Attraktor, ) Alexandriai Philón, Az óriásokról, ford. Habon N. és mások, Ókor 15,2 (2016) ) Goodenough, E. R., An Introduction to Philo Judaeus, University Press of America, ( ). 4) Schenck, K., Bevezetés Philón életéhez és írásaihoz, ford. Szabó X., Budapest: L Harmattan, November 15. Josephus és a zsidó történetírás Buzási Gábor Josephus Flavius, Apión ellen, avagy a zsidó nép ősi voltáról, ford. Hahn I., Budapest: Helikon, 1984 (második kiadás: Budapest: Attraktor, 2010), 5-15 (I 1-13), (II 14-41). Feldman, L. H., Josephus (CE 37 c. 100), in: The Cambridge History of Judaism, vol. III, The Early Roman Period, Cambridge University Press, 1999, ) Josephus Flavius, Apión ellen (ld. fent). 2) Josephus Flavius, A zsidók története, ford. Révay J., Budapest: Európa, 1980 (és számos további kiadás) 3) Grüll T., Áruló vagy megmentő? Flavius Josephus élete és művei, Pozsony: Kalligram, November 22. A holt-tengeri tekercsek és a qumráni közösség irodalma Buzási Gábor A közösség szabályzata (1QS), ford. Fröhlich I. in Fröhlich 2000, , vagy ford. Komoróczy G. in Komoróczy 1998,
4 Fröhlich 2000, 5-36 ( Bevezető ). 1) Fröhlich ) Komoróczy ) Xeravits G., Könyvtár a pusztában. Bevezetés a holt-tengeri tekercsek nembibliai irodalmába, Pápa-Budapest: PRTA-L Harmattan, ) Vermes G., A qumráni közösség és a holt-tengeri tekercsek története, Budapest: Osiris, ) Schürer-Vermes III.2, ( The Writings of the Qumran Community ). 10. November 29. Targumok Koltai Kornélia Forrásszövegek (három változat a Genesis / 1Mózes 22. fejezetére): 1) Targum Onkelos: Aberbach, M. - Grossfeld, B. (eds.), Targum Onkelos to Genesis. A Critical Analysis Together With An English Translation of the Text (Based on A. Sperber's Edition), New York Denver: Ktav Publishing House Center for Judaic Studies, University of Denver, 1982, ) Targum Pseudo-Jonatán: Maher, M. (transl., introd. and notes), Targum Pseudo-Jonathan. Genesis (The Aramaic Bible, vol. 1B), Edinburgh: T & T Clark, 1992, ) Targum Neofití 1: Díez Macho A., Neophyti I: Targum Palestinense ms. De la Biblioteca Vaticana, I (Textos y Estudios Cardenal Cisneros de Instituto Arias Montano, C.S.I.C.), Madrid-Barcelona, , ) Wigoder, G. Cecil, R. (eds.), Encyclopaedia Judaica, Bible. Translations. Ancient Versions, Aramaic: the Targumim szócikke (vol. 4.), pp ) Egeresi László Sándor, Targum, Targumim, in: Theologiai Szemle 43 (2000/3), pp ( McNamara, M., Interpretation of Scripture in the Targumim, in: Hauser, A. J. Watson, D. F., A History of Biblical Interpretation, I: The Ancient Period (Grand Rapid, Michigan Cambridge: William B. Eerdmans Publishing Company, 2003), pp December 6. Költészet és bölcsességi irodalom Buzási Gábor Forrásszövegek: 1) Salamon bölcsessége, in: Deuterokanonikus bibliai könyvek. A Septuaginta alapján, Budapest: Kálvin Kiadó, 1998, ) Hálaadások / Magasztalások (Hodajot), ford. Fröhlich I. in Fröhlich 2000, vagy ford. Komoróczy G. in Komoróczy 1998, Schürer-Vermes III.1 (1986), ( Religious Poetry; Wisdom Literature ), ( Poetry Qumran Community), ( Epic Poetry and Drama ), ( The Wisdom of Solomon ).
5 1) Salamon zsoltárai, in: Szabó X., Salamon zsoltárai. Bevezetés, fordítás, jegyzetek, Budapest: L Harmattan, ) Mazzinghi, L., A Bölcsesség útjai. Tanulmányok a Bölcsesség könyvéről, Budapest: Sapientia Főiskola L Harmattan, December 13. Szerelmi regény és más hellénisztikus műfajok Buzási Gábor József és Aszeneth: Ókori regény József pátriárkáról és feleségéről, az egyiptomi Aszenethről, ford. Bolyki J., Kolozsvár: Koinónia, 2005, 42-95, vagy ford. C. Burchard in: Charlesworth 2 (1985) Schürer-Vermes III.1, ( Joseph and Asenath, Testament of Job ), ( Ezekiel the Tragic Poet ). 1) Adorjáni Zoltán (bev., ford., jz.), Jób testamentuma, L Harmattan, ) Burchard, C. in Charlesworth 2 (1985) ) Schürer-Vermes III.1, Bibliográfia (többször előforduló vagy átfogó témájú művek) Charlesworth, J. H. (ed.), The Old Testament Pseudepigrapha, 2 vols., Garden City: Doubleday, 1983, 1985 (= Charlesworth 1 [1983], 2 [1985]). Collins, J. J. Harlow, D. C. (eds.), The Eerdmans Dictionary of Early Judaism, Eerdmans, Collins, J. J. Harlow, D. C. (eds.), Early Judaism: A Comprehensive Overview, Eerdmans, Freedman, D. N., The Anchor Bible Dictionary, 6 volumes, Yale University Press, 2008 ( ). Fröhlich I., A qumráni szövegek magyarul, Piliscsaba, ( ) (= Fröhlich 2000). Komoróczy G., Kiáltó szó a pusztában. A holt-tengeri tekercsek, Budapest: Osiris, Nickelsburg, G. W. E., Jewish Literature Between the Bible and the Mishnah: A Historical and Literary Introduction, Minneapolis: Fortress, Schürer, E. G. Vermes F. Millar M. Goodman, The History of the Jewish People in the Age of Jesus Christ (175 B.C. A.D. 135), vol. III.1-2, Edinburgh: T&T Clark, 1986, 1987 (= Schürer-Vermes III.1, III.2). Stone, M. E. (ed.), Jewish Writings of the Second Temple Period, Van Gorcum / Fortress, VanderKam, J. C., An Introduction to Early Judaism, Grand Rapids / Cambridge: Eerdmans, 2001 (= VanderKam 2001). A megadott irodalom nagy része megtalálható az Assziriológiai és Hebraisztikai Tanszék könyvtárában:
Bevezetés a posztbiblikus és korai rabbinikus irodalomba előadás
ELTE BTK Assziriológiai és Hebraisztikai Tanszék & Bibliatudomány minor 2017/18 őszi félév Szerda 10:00-11:30, F/234 BBN-BIB-202, -HEB11-312, -VAL11-131:7; BBV-202.5; BMA-VALD-203.3; BMVD-202.5 Bevezetés
A II. szigorlat követelményei
Hebraisztika mesterképzés (MA) A II. szigorlat követelményei Bibliai és judaisztikai szakirány I. KORAI RABBINIKUS IRODALOM (MINDKÉT SZAKIRÁNY SZÁMÁRA) Misna: 6-8 fejezet Talmud: 2 lap (= 4 oldal) Midrás:
A SAPIENTIA SZERZETESI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA BIBLIATUDOMÁNYI TANSZÉKÉNEK KIADVÁNYAI. A d o r já n i Z o l t á n. Jób testamentuma
A SAPIENTIA SZERZETESI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA BIBLIATUDOMÁNYI TANSZÉKÉNEK KIADVÁNYAI A d o r já n i Z o l t á n Jób testamentuma B e v e z e t é s f o r d í t á s j e g y z e t e k Adorjáni Zoltán Jób testamentuma
Ókori közel-keleti kultúrák diszciplináris minor a 2019-től fölvett hallgatóknak
Ókori közel-keleti kultúrák diszciplináris minor a 2019-től fölvett hallgatóknak A minorokat elsődlegesen az ELTE BTK hallgatóinak hirdetjük meg, az előírt bemeneti követelmények figyelembevételével. A
TANEGYSÉGLISTA. Jelek, rövidítések: Az előfeltételek jeleinek magyarázata:
TANEGYSÉGLISTA Jelek, röidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokium Sz = szigorlat V = izsga Z = szakzáróizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység k = kötelezően álasztható tanegység
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Római Katolikus Teológia 1.3 Intézet Római Katolikus Didaktika Teológia 1.4 Szakterület
Neológ zsidóság: hagyomány, tudomány
Neológ zsidóság: hagyomány, tudomány BBN-HEB11-234.6, BBN-HEB-340.2, BBN-HEB11-401.11, BMA-VALD-452:2, BBV-101.85, BMVD-101.124 Prof. Schweitzer József emlékének (1922 2015) Biró Tamás 2017. május 16.:
(Jó) zsidó-e aki a Logosról beszél? A korai zsidó irányzatok identitásóvó szándékai
XIII. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia Kolozsvár, 2010. május 14 16. (Jó) zsidó-e aki a Logosról beszél? A korai zsidó irányzatok identitásóvó szándékai összefogással vagy egymás ellenében. Témavezető:
Misna szövegolvasás. 1. Bevezetés, történeti áttekintés. Biró Tamás szeptember 12.
Misna szövegolvasás 1. Bevezetés, történeti áttekintés Biró Tamás biro.tamas@btk.elte.hu, http://birot.web.elte.hu/ 2016. szeptember 12. Praktikus dolgok A kurzus honlapja: Sillabusz: Biró Tamás: Fogadóóra:
Táblával, térképpel és vetítővel felszerelt terem
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Római Katolikus Teológia 1.3 Intézet Római Katolikus Didaktika Teológia 1.4 Szakterület
SEGÍTSÉG AZ ELSİ SZÁZADI JÚDAIZMUS TANULMÁNYOZÁSÁHOZ
SEGÍTSÉG AZ ELSİ SZÁZADI JÚDAIZMUS TANULMÁNYOZÁSÁHOZ SZABADOS ÁDÁM Az elsı századi júdaizmus megértése fontos lehet az Újszövetség tanulmányozásakor. Annak, aki komoly exegézist akar végezni, minimális
Táblával, térképpel és vetítővel felszerelt terem
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Római Katolikus Teológia 1.3 Intézet Római Katolikus Didaktika Teológia 1.4 Szakterület
Mi volt Javnéban? XERAVITS GÉZA. 1971-ben született. Teológus, Hittudományi Főiskola Bibliatudomány Tanszékének tanszékvezető egyetemi
Eleje_június:Layout 1 2012.05.08. 15:37 Page 402 XERAVITS GÉZA 1971-ben született. Teológus, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Bibliatudomány Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára. A jamniai
Szakmai életrajz. 2000-2001 református segédlelkész, szerkesztőként a Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadójának munkatársa
Szakmai életrajz Nevem Pecsuk Ottó. Születtem 1974. december 19-én, Budapesten. Lakcímem: 1119 Budapest, Allende Park 9. Tel: 06 70294 76 35 Email: opecsuk@yahoo.com Iskoláim: 1989-1993 Károlyi Mihály
a 2015-től fölvett hallgatóknak
Tanegységlista (BA) Ókori és keleti filológia képzési ág Keleti nyelvek és kultúrák alapszak, iranisztika szakirány a 2015-től fölvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati
A SAPIENTIA SZERZETESI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA BIBLIATUDOMÁNYI TANSZÉKÉNEK KIADVÁNYAI. Sz a b ó X a v ér. Salamon zsoltárai
A SAPIENTIA SZERZETESI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA BIBLIATUDOMÁNYI TANSZÉKÉNEK KIADVÁNYAI Sz a b ó X a v ér Salamon zsoltárai B e v e z e t é s - f o r d ít á s - je g y z e t e k A Sapientia Szerzetesi Hittudományi
A zsidóság nyelvei. Biró Tamás március 10.
A zsidóság nyelvei Biró Tamás biro.tamas@btk.elte.hu, http://birot.web.elte.hu 2015. március 10. Praktikus dolgok: A kurzus honlapja: http://birot.web.elte.hu/orzse/ http://birot.web.elte.hu/courses/2015-orzse/
a 2015-től fölvett hallgatóknak
Tanegységlista (BA) Ókori és keleti filológia képzési ág Keleti nyelvek és kultúrák alapszak, török szakirány a 2015-től fölvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz
BIBLIATUDOMÁNY DISZCIPLINÁRIS MINOR
BIBLIATUDOMÁNY DISZCIPLINÁRIS MINOR 2015-től fölvett hallgatóknak Általános tájékoztató: A minorokat elsődlegesen az ELTE BTK hallgatóinak hirdetjük meg, az előírt bemeneti követelmények figyelembevételével.
Angol-Amerikai Intézet (SEAS): ANN/AKN/AMN/AFN BBN BMA TANM-ANG ekvivalenciák
Angol- Intézet (SEAS): ANN/AKN/AMN/AFN BBN BMA TANM-ANG ekvivalenciák Rendezés módja: ) kód szerint ábécé sorrendben (AMN >> ANN/stb.) majd Magyar cím (régi képzés) társadalom társadalom társadalom társadalom
Nyelvészeti módszerek és irányzatok, bibliai és rabbinikus héber
Nyelvészeti módszerek és irányzatok, bibliai és rabbinikus héber BMA-HEBD-111, P/TÖ/HB-1, BBV-101.51, BMVD-101.78 Biró Tamás 2015. február 10.: Bevezetés Praktikus dolgok: A kurzus honlapja: http://birot.web.elte.hu/courses/2015-nyelv/
1. sz. melléklet. A Círus-henger
1. sz. melléklet A Círus-henger Görög hadigépek a hellenisztikus korból. Balra a kőhajító gép, jobbra a súlyos nyilvesszők kilövésére alkalmas katapult, alattuk a faltörő kos. Antik leírások alapján 3.
Curriculum Vitae 1. Balázs Tamási
Curriculum Vitae 1 Balázs Tamási Birth date and place: November 26, 1975, Budapest, Hungary E-mail: batamasi@yahoo.com, tamasi@or-zse.hu Online Profile: https://rabbi.academia.edu/balazstamasi Education
a 2015-től fölvett hallgatóknak
Tanegységlista (BA) Ókori és keleti filológia képzési ág Keleti nyelvek és kultúrák alapszak, indológia szakirány a 2015-től fölvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati
Tanegységlista (BA) a 2015-től fölvett hallgatóknak
Tanegységlista (BA) Ókori és keleti filológia képzési ág Keleti nyelvek és kultúrák alapszak, hebraisztika szakirány a 201-től fölvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati
BIBLIOGRÁFIA JANY JÁNOS
BIBLIOGRÁFIA JANY JÁNOS KÖNYV, MONOGRÁFIA 2000 Jany János: A Szaszanida birodalom magánjogának rendszere és továbbélése a 1 Közel-Keleten. Bibliotheca Facultatis Iuris Universitas Catholicae De Petro Pázmány
Táblával, térképpel és vetítővel felszerelt terem
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Római Katolikus Teológia 1.3 Intézet Római Katolikus Didaktika Teológia 1.4 Szakterület
TERMINOLÓGIAI PROBLÉMÁK ÉS MÍTOSZOK A SZENT IRATOK KÖRÜL tut
TERMINOLÓGIAI PROBLÉMÁK ÉS MÍTOSZOK A SZENT IRATOK KÖRÜL tut Zsengellér József A kánon témája napjaink biblikus kutatásának egyik fókuszpontja. Az egyre bővülő ókori szövegleletek révén a kor irodalmának
TARTALOMJEGYZÉK... 1 ELİSZÓ... 2 1. BEVEZETÉS...
TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 1 ELİSZÓ... 2 1. BEVEZETÉS... 3 1.1. A RABBINIKUS IRODALOM... 3 1.2. A MIDRÁS... 5 1.3. A JÓZSEF TÖRTÉNET MAGYARÁZATÁVAL FOGLALKOZÓ TUDOMÁNYOS MUNKÁK... 7 1.4. A JÓZSEF
Komoróczy Szonja és Biró Tamás
Peszah Haggada 8. Maggid: a midrás mint bibliaértelmezés Komoróczy Szonja és Biró Tamás 2016. november 10. Követelmények Jegyszerzés: Órai munka (20%), ezen belül az alkalmi feladatok és a prezentáció
Publikációs lista. Dr. Tamási Balázs. Xeravits Géza, Tamási Balázs, Szabó Xavér: Angyalok az ókortól Szent Tamásig, Budapest: L'Harmattan, 2012.
Publikációs lista Dr. Tamási Balázs Szerkesztett kötet: Xeravits Géza, Tamási Balázs, Szabó Xavér: Angyalok az ókortól Szent Tamásig, Budapest: L'Harmattan, 2012. Megjelent tanulmányok a hebraisztika és
Önértékelés a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Doktori Iskolájáról 2009-2014
Önértékelés a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Doktori Iskolájáról 29-214 1. LEÍRÓ ÉRTÉKELÉS Történet Az 1855-ben alapított Budapesti Református Teológiai Akadémián a II. világháborút követően
Tanulmányok CZIRE SZABOLCS JÉZUS ÉS AZ ÓKORI CSODATEVŐK
Tanulmányok CZIRE SZABOLCS JÉZUS ÉS AZ ÓKORI CSODATEVŐK Az első századi Galilea kulturális jellegének meghatározási nehézségei a (galileai születésű) Jézussal kapcsolatos kérdésfelvetésekre is rányomják
Kódszám egyenlőségjellel: a megadott kurzus párhuzamos felvétele. * : Az alapozó képzés tárgyainak elvégzése után vehető fel a tárgy.
TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően
VALLÁSTUDOMÁNY MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) A SZAKOT GONDOZÓ INTÉZETEK: Ókortudományi Intézet, Filozófia Intézet
VALLÁSTUDOMÁNY (MA) TANEGYSÉGLISTA (2015) Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv =
Középkori és modern zsidó irodalom
Középkori és modern zsidó irodalom BBN-HEB11-313.1, BMVD-101.77, BBV-101.50 Panelóra, koordinálja: Biró Tamás 2015. február 11.: Bevezetés Praktikus dolgok: A kurzus honlapja: http://birot.web.elte.hu/courses/2015-irod3/
Középkori és modern zsidó irodalom
Középkori és modern zsidó irodalom BBN-HEB11-313.1, BMVD-101.77, BBV-101.50 Panelóra, koordinálja: Biró Tamás 2015. április 8.: Határjelenségek : karaita irodalom; fordítások; irodalom zsidó nyelveken
SZAKMAI BESZÁMOLÓ OTKA 63156 sz. pályázat (Tudományos Iskolák) Témavezető: Fröhlich Ida egyetemi tanár
SZAKMAI BESZÁMOLÓ OTKA 63156 sz. pályázat (Tudományos Iskolák) Témavezető: Fröhlich Ida egyetemi tanár A pályázat munkája alapvetően négy területre terjedt ki. Ezek egyike fordítások készítése volt az
GRÜLL TIBOR ÓKORTÖRTÉNETI ÉS JUDAISZTIKAI TÁRGYÚ PUBLIKÁCIÓK JEGYZÉKE
GRÜLL TIBOR ÓKORTÖRTÉNETI ÉS JUDAISZTIKAI TÁRGYÚ PUBLIKÁCIÓK JEGYZÉKE Önálló kötetek 1. Flavius Josephus élete és kora. Budapest: Kalligram, 2010. 335 old. [Megjelenik 2010. októberben.] 2. A kövek kiáltanak
Tanulmányok CZIRE SZABOLCS JÉZUS, A KARIZMATIKUS CSODATEVŐ PRÓFÉTA ÉS TANÍTÓ PÁRBESZÉD VERMES GÉZA JÉZUS-PORTRÉJÁVAL
241 Tanulmányok CZIRE SZABOLCS JÉZUS, A KARIZMATIKUS CSODATEVŐ PRÓFÉTA ÉS TANÍTÓ PÁRBESZÉD VERMES GÉZA JÉZUS-PORTRÉJÁVAL A szerző Vermes Géza kétségkívül a legnagyobb magyar származású Jézus-kutató, akinek
Dávid Nóra Margaréta. A qumráni közösség thanatológiája a második Szentély korának eszmerendszerében és gyakorlatában. Doktori (PhD) értekezés tézisei
Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar Történelemtudományi Doktori Iskola Eszmetörténeti Műhely Dávid Nóra Margaréta A qumráni közösség thanatológiája a második Szentély korának eszmerendszerében
2016-tól felvett hallgatók számára. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:
Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység
Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kar Doktori Iskola. Drs. Kormos Erik
2010-2011 tanév/i. félév Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kar Doktori Iskola Drs. Kormos Erik A HAPAX LEGOMENONOK MEGÍTÉLÉSÉNEK PROBLEMATIKÁJA AZ ÚJSZÖVETSÉGBEN Rövid vizsgálat a pontos fogalom-meghatározás
NN végbeszámoló
NN 76606 végbeszámoló A kutatási program a Samaritánus Pentateuchus teljes kritikai kiadásának részprojektjeként, a DFG (Deutsche Forschungsgesellschaft) által támogatott német kutatócsoporttal közös munkával
ELTE Bölcsészettudományi Kar Kutatási adatbázis
Kutatóhely neve: Orosz Nyelvi és Irodalmi Tanszék: Orosz Irodalom és Irodalomkutatás Összehasonlító Tanulmányok Doktori Program Kutatási téma címe: Turgenyev prózapoétikájának antik irodalmi gyökerei (Ovidius,
Kurzuskód: PEDM-F16 Kreditértéke: 2. Szak és szint: Neveléstudomány MA Képzési forma: nappali
Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Neveléstudományi Intézet 1075 Budapest, Kazinczy u. 23-27. Tel.: 461-4552, fax.: 461-4532 E-mail: nevelestudomany@ppk.elte.hu A kurzus címe:
SZABAD BÖLCSÉSZET ALAPKÉPZÉSI SZAK
Indított specializációk: Képzési terület, képzési ág: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat): A szakért felelős kar: Képzési idő: SZABAD BÖLCSÉSZET ALAPKÉPZÉSI SZAK Filozófia, Esztétika, Etika, Vallástudomány,
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Római Katolikus Teológia 1.3 Intézet Római Katolikus Didaktika Teológia 1.4 Szakterület
Osztatlan angol nyelv és kultúra tanára képzés tanterve (5+1) és (4+1) A képzési és kimeneti követelményeknek való megfelelés bemutatása
Osztatlan angol nyelv és kultúra tanára képzés tanterve (5+1) és (4+1) A képzési és kimeneti követelményeknek való megfelelés bemutatása KÖZÉP- ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLAI ANGOL NYELV ÉS KULTÚRA TANÁR KÉPZÉS:
ORSZÁGOS RABBIKÉPZŐ - ZSIDÓ EGYETEM
ORSZÁGOS RABBIKÉPZŐ - ZSIDÓ EGYETEM JUDAISZTIKA ALAPSZAK (BA) TANTÁRGYI KÖVETELMÉNYRENDSZER BEVEZETÉS A VALLÁSTUDOMÁNYBA A tárgy kreditpontja: Heti óraszám: Szervezeti egység: Oktató: 3 (három) 2 (kettő)
THEOLOGIA BIBLICA. Az új magyar bibliafordítás erdélyi recepciója * Adorjáni Zoltán
THEOLOGIA BIBLICA Adorjáni Zoltán Kolozsvár E Az új magyar bibliafordítás erdélyi recepciója * lőadásom első felében olyan gondolatokat szólaltatok meg, amelyek közvetve kapcsolódnak a számomra kijelölt
A Sola Scriptura Teológiai Főiskola Kutatási-Fejlesztési- Innovációs Stratégiájának 2009-2010-es tanévre vonatkozó értékelése Bevezetés
SOLA SCRIPTURA Teológiai Főiskola 1121 Budapest, Remete u. 16/A 1536 Budapest 114. Pf.: 253 E-mail: sola@sola.hu Web: www.sola.hu 06-1/391-01-80; 06-20/379-6260 Intézményi azonosító: FI70788 A Sola Scriptura
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Bölcsészettudományi Kar 1.3 Intézet/Tanszék Magyar Irodalomtudományi Intézet 1.4 Szakterület
OSZTATLAN ANGOL NYELV ÉS KULTÚRA TANÁRA KÉPZÉS TANTERVE (5+1) ÉS (4+1)
OSZTATLAN ANGOL NYELV ÉS KULTÚRA TANÁRA KÉPZÉS TANTERVE (5+1) ÉS (4+1) A képzési és kimeneti követelményeknek való megfelelés bemutatása KÖZÉP- ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLAI ANGOL NYELV ÉS KULTÚRA TANÁRKÉPZÉS:
Klasszikus bibliafordítások és ezek szerepe a szövegkritikában. Targumok, Septuaginta, Vulgata és Pesitta
Klasszikus bibliafordítások és ezek szerepe a szövegkritikában Targumok, Septuaginta, Vulgata és Pesitta Áttekintés 1. Bevezetés: A Héber Biblia szövege: létrejötte, kéziratok, hagyományozás 2. A Héber
1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babes-Bolyai Tudományegyetem. 1.2 Kar Református Tanárképző Kar
A tantárgy adatlapja 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babes-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Református Tanárképző Kar 1.3 Intézet 1.4 Szakterület Biblika teolőgia 1.5 Képzési szint
Megváltoztatták-e Jézus Bibliáját?
Ennek a dokumentumnak nem az a célja, hogy felolvasd. Azért készítettük, hogy segítségével és a hozzá tartozó diasorozat levetítésével saját előadást állíthass össze. A kapcsos zárójelbe tett számok az
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Római Katolikus Teológia 1.3 Intézet Római Katolikus Didaktika Teológia 1.4 Szakterület
MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION
MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION AHU MAGYAR AFRIKA-TUDÁS TÁR AHU HUNGARIAN AFRICA-KNOWLEDGE DATABASE ---------------------------------------------------------------------------- HÁRS Ernő
A Selyemút kultúrái diszciplináris minor
A Selyemút kultúrái diszciplináris minor A minorokat elsődlegesen az ELTE BTK hallgatói részére hirdetjük meg, az előírt bemeneti követelmények figyelembevételével. A fennmaradó oktatói kapacitás függvényében,
Egy újabb kísérlet Izrael hellenisztikus kori történetének értelmezésére
Sapientiana 2 (2009/2) 70 78. XERAVITS GÉZA Egy újabb kísérlet Izrael hellenisztikus kori történetének értelmezésére I. A zsidóság hellenisztikus kori történelme kronológiailag egy jól körülhatárolható
Végső szakmai beszámoló: Pascal Gondolatok című művének filozófiai rekonstrukciója és fordítása
Végső szakmai beszámoló: Pascal Gondolatok című művének filozófiai rekonstrukciója és fordítása A kutatás legfőbb célja Pascal Gondolatok című művének filozófiai rekonstrukciója és a mű egy új magyar fordításának
Zsidó irányzatok, modern értékek
Zsidó irányzatok, modern értékek Prof. Schweitzer József emlékének BBN-HEB-341.9, BBN-HEB11-234.4, BMA-HEBD-322.5, BBV-101.45, BMVD-101.75, BMA-VALD-452:1, BMA-VALD-518:2 Biró Tamás 2015. február 26.:
2013. augusztus 26. KURZUSFELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
2013. augusztus 26. KURZUSFELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Általános előadások magyarul Könyvtár és informatikai alapismeretek Filozófiatörténet Bevezetés a társadalomismeretbe Bevezetés az irodalomtudományba Bevezetés
Alföldi András tudományos életműve beszámoló OTKA T 048358. A pályázat legfontosabb célja Alföldi András legjelentősebb (elsősorban a két világháború
Alföldi András tudományos életműve beszámoló OTKA T 048358 A pályázat legfontosabb célja Alföldi András legjelentősebb (elsősorban a két világháború között megjelent) műveinek feldolgozása és kiadása,
Teológia alapszak képzési és kimeneti követelmények. Azonosító kód: SZ2 Verzió: 4. Dátum: 2011. 05. 12.
SOLA SCRIPTURA Teológiai Főiskola 1121 Budapest, Remete u. 16/A 1536 Budapest 114. Pf.: 253 E-mail: sola@sola.hu Web: www.sola.hu 06-1/391-01-80; 06-20/379-6260 Intézményi azonosító: FI70788 Teológia alapszak
Az Újszövetségi Tanszék rövid története
Az Újszövetségi Tanszék rövid története Teológiánk megalapításakor még nem volt külön Újszövetségi Tanszék, ezért szóljunk röviden azokról is, akik az Újszövetséghez kapcsolódó tárgyakat a kezdeti évtizedekben
A messiás alakja és feladatai Salamon zsoltáraiban
A messiás alakja és feladatai Salamon zsoltáraiban Szabó Xavér OFM A Messiás-kép központi vonásait az izráelita királyság területéről kölcsönözték, amely megszűnése után eszményi fényben ragyogott. (ADOLF
Tantárgy neve: Általános bölcsészstúdium: Általános filozófiatörténet (nem filozófia szakirányosoknak) Kredit: 2. Óratípus: Előadás X Szeminárium
Tantárgy neve: Általános bölcsészstúdium: Általános filozófiatörténet (nem filozófia szakirányosoknak) Félév:. Óratípus: Előadás X Szeminárium Gyakorlat Értékelés: Kollokvium X Gyakorlati jegy A tantárgy
Tanegységlista (BA) a 2015-től fölvett hallgatóknak
Tanegységlista (BA) Ókori és keleti filológia képzési ág Ókori nyelvek és kultúrák alapszak, assziriológia szakirány a 2015-től fölvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati
Ecce nunc advenit tempus perditionis nostre
Xeravits Géza (1971) teológus, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Bibliatudományi Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára. Kutatási területei: az Ószövetség, a korai zsidóság és a qumráni közösség
Tantárgy neve: Szocializáció kreditszáma: előadás / szeminárium/ gyakorlat Tantárgyleírás 3-5 irodalom Kötelező irodalom: 1. Somlai, P. 2.
Tantárgy neve: Szocializáció Tanóra típusa: előadás / szeminárium/ gyakorlat és száma: előadás, 8 óra Számonkérés módja (koll. / gyj. / egyéb): kollokvium Tantárgy tantervi helye (hányadik félév): 1. félév
Az Ószövetség másik fele
A SAPIENTIA SZERZETESI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA BIBLIATUDOMÁNYI TANSZÉKÉNEK KIADVÁNYAI K a r a s s z o n Is t v á n Az Ószövetség másik fele A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Bibliatudomány Tanszékének
Szakdolgozatok írása, leadása
BA záródolgozat Formai követelmények: A záródolgozat terjedelme (bibliográfia nélkül) min. 55 ezer n (leütés, szóközökkel együtt), illetve szövegközlés vagy fordítás esetén min. 35 ezer n (részletesebben
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Történelem és Filozófia 1.3 Intézet Magyar Filozófiai Intézet 1.4 Szakterület Filozófia
Hibátlan-e a Biblia szövege?
320 Kustár Zoltán Hibátlan-e a Biblia szövege? Adalékok a héber nyelvű Ószövetség hagyományozásának történetéhez A Biblia évének rendezvénysorozata remélhetőleg nemcsak az egyházi, hanem a tudományos élet
KLASSZIKA-FILOLÓGIA MESTERKÉPZÉSI SZAK Indított szakirány : latin
KLASSZIKA-FILOLÓGIA MESTERKÉPZÉSI SZAK Indított szakirány : latin Képzési terület, képzési ág: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat): A szakért felelős kar: Képzési idő: bölcsészettudomány mester nappali
KÖVETELMÉNYRENDSZER ANGOL KÖZÉP-, FELSŐFOKÚ PROFEX II. KURZUS
KÖVETELMÉNYRENDSZER ANGOL KÖZÉP-, FELSŐFOKÚ PROFEX II. KURZUS Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar, Nyelvi Kommunikációs Központ Tantárgy neve: Angol PROFEX II nyelvizsga-előkészítő kódja: kreditértéke:
A tantárgy adatlapja. 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeș - Bolyai Tudományegyetem. 1.2 Kar Református Tanárképző Kar
A tantárgy adatlapja 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeș - Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Református Tanárképző Kar 1.3 Intézet Református Vallás- és Zenepedagógia 1.4 Szakterület
Angyalok az ókortól Szent Tamásig
A S A P IE N T IA S Z E R Z E T E S I H IT T U D O M Á N Y I FŐ ISK O L A B I B L I A T U D O M Á N Y I T A N S Z É K É N E K K IA D V Á N Y A I X e r a v i t s G. - T a m á s i B. - S z a b ó X. ( S Z
Publikációk. Megjelenés alatt (1) Textus és Kontextus. Tanulmányok az Ószövetség megértéséről, Budapest: L Harmattan, 2009.
Publikációk Könyvek (3) Gerizim as Israel. Northern Tradition of the Old Testament and the Early History of the Samaritans, Utrecht 1998, Utrechtse Theologische Reeks 38 (disszertáció) Az igazi izraeliták.
Szakmai kompetenciák. Transzverzális. kompetenciák. 7. A tantárgy célkitűzései (az elsajátítandó jellemző kompetenciák alapján)
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Történelem és Filozófia 1.3 Intézet Magyar Filozófiai Intézet 1.4 Szakterület Filozófia
SEPTUAGINTA, DEUTEROKANONIKUS IRATOK
SEPTUAGINTA, DEUTEROKANONIKUS IRATOK dr. Szalai András, Apológia Kutatóközpont, www.apologia.hu (v.2. 2016.11.23.) A zsidó Szentírás (Tanach) héber szövegét a Kr.e. 3. században kezdték el ógörögre fordítani,
KÖZLEMÉNYE K. Lehettek-e a therapeuták keresztények?
KÖZLEMÉNYE K Lehettek-e a therapeuták keresztények? Tóth Tamás Zoltán A jelenleg általánosan elfogadott, paradigma értékű álláspont szerint a therapeuták nem keresztények, hanem az alexandriai hellenisztikus
A tantárgy adatlapja. 1.1 Felsőoktatási intézmény Babes-Bolyai Tudományegyetem. 1.2 Kar Református Tanárképző Kar
1. A képzési program adatai A tantárgy adatlapja 1.1 Felsőoktatási intézmény Babes-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Református Tanárképző Kar 1.3 Intézet 1.4 Szakterület Biblika teológia 1.5 Képzési szint
Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI)
Kállai Ernő Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI) Osztály: Romakutatások Osztálya Tudományos cím vagy fokozat: PhD E-mail: kallai.erno@tk.mta.hu Telefonszám: +36-1 224-6700 / 5224 Épület: T (Emelet,
Intézményfejlesztési terv 2012-2016
Intézményfejlesztési terv 2012-2016 1. Helyzetelemzés 1.1.1. Társadalmi és gazdasági környezet értékelése A magyar felsőoktatás az elmúlt négy évben folyamatosan változó jogi környezetben, romló gazdasági
a 2016-tól fölvett hallgatóknak
TANEGYSÉGLISTA (BA) ÓKORI ÉS KELETI FILOLÓGIA KÉPZÉSI ÁG ÓKORI NYELVEK ÉS KULTÚRÁK ALAPSZAK, ASSZIRIOLÓGIA SZAKIRÁNY a 2016-tól fölvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati
A Biblia rövid áttekintése. Alapvető információk a Bibliáról
A Biblia rövid áttekintése Alapvető információk a Bibliáról Áttekintés a Bibliáról A Biblia Isten szava A Biblia Isten üzenetét tartalmazza. A Szentírás megírásában kb. 1500 év leforgása alatt mintegy
A Kommunikáció és a Retorika tantárgyak a Média tantárgycsoporthoz tartoznak.
, 08/9.. FÉLÉV TEOLÓGIA SZAK, OSZTATLAN MESTERKÉPZÉS, NAPPALI TAGOZAT I. ÉVFOLYAM Bevezetés a szolgálatba imaalkalom Bevezetés az Újszövetségbe szeminárium szeminárium Vígh Richárd szeminárium Biblical
Angol-Amerikai Intézet 3 tanszékbıl áll
2016. augusztus 29. Angol-Amerikai Intézet 3 tanszékbıl áll Anglisztika Tanszék Amerikanisztika Tanszék Angoltanár-képzı és Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék (=ELTEAL) http://elteal.ieas-szeged.hu/ Többféle
TùVOL-KELETI TANULMùNYOK 9. ÉVFOLYAM 2017/2
TùVOL-KELETI TANULMùNYOK 9. ÉVFOLYAM 2017/2 F szerkeszt HAMAR IMRE BUDAPEST i Borító: Nagy Fal részlete (Káplár Balázs) Szerkeszt bizottság Birtalan Ágnes, Mecsi Beatrix, Salát Gergely, Szilágyi Zsolt,
TANEGYSÉGLISTA (MA) HEBRAISZTIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) A SZAKOT GONDOZÓ INTÉZET: ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A SZAKRÓL: A mesterképzési szak megnevezése:
TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelezı tanegység kv = kötelezıen választható
Kibbutz B % 40. 7% 43. 6% 26. 5%
19 20 30 20 20 B985 1980 030006 Kibbutz 1 2 1 Degania 1910 ~ 1911 270 300 ~ 800 12. 4 1. 62% 98. 8% 51. 3% 40. 7% 43. 6% 26. 5% 9% David Leichman and Idit Paz eds. Kibbutz An Alternative LifestyleRamat
1. Az irodalmi formák ismeretének szükségessége. 1.1. Isten szava emberi nyelven 1.2. Az olvasói szemüvegtől az olvasott szövegig
Tartalom 1. Az irodalmi formák ismeretének szükségessége 2. Bibliaértelmezés egykor és ma 3. A Genezis 1-11 műfaja 4. A Genezis 1-3 üzenete 5. A műfaji értelmezés értékelése 1. Az irodalmi formák ismeretének
Osztatlan angoltanár képzés tanterve (5+1) és (4+1) A képzési és kimeneti követelményeknek való megfelelés bemutatása
Osztatlan angoltanár képzés tanterve (5+1) és (4+1) A képzési és kimeneti követelményeknek való megfelelés bemutatása KÖZÉP- ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLAI ANGOLTANÁR KÉPZÉS: KÖZÖS SZAKASZ Tantárgy neve Félév és
Hitetek mellé tudást
Stíluslap Tanulmánykötet: Tanulmánykötet esetében az idézett művekre így kell hivatkozni: első előforduláskor minden azonosító adatot és az idézett oldalszámot fel kell tüntetni lábjegyzetben, az idézett
Komoróczy Géza / A KOMMENTÁR MINT SZELLEMI MAGATARTÁS ÉS JELENTŐSÉGE A ZSIDÓ HAGYOMÁNYBAN
Komoróczy Géza / A KOMMENTÁR MINT SZELLEMI MAGATARTÁS ÉS JELENTŐSÉGE A ZSIDÓ HAGYOMÁNYBAN Dániel könyvé-nek 2. fejezete, az arámi nyelvű szövegrész élén álló történet elmondja, hogy Nebúkadneccar, Bábel
SOLA SCRIPTURA Teológiai Főiskola 2051 Biatorbágy, Patak u. 34/A. Web: / Intézményi azonosító: FI70788
SOLA SCRIPTURA Teológiai Főiskola 2051 Biatorbágy, Patak u. 34/A. E-mail: sola@sola.hu Web: www.sola.hu 06-20/379-6260 Intézményi azonosító: FI70788 Teológia alapszak képzési és kimeneti követelmények