Tartalomjegyzék I. Bevezetés...2 II. Az oszmán nőtörténet forrásai és historiográfiája...2 III. Az oszmán nők otthoni környezetben...4 III. 1. A gyermekkor...4 III. 2. Az anyaság...5 III. 3. A házasságon túli élet elvált és özvegyasszonyok...7 IV. Az oszmán nők nyilvános színtereken:...8 IV. 1. A fürdő (vagyis a hamam)...9 IV. 2. Az utakon...9 IV. 3. A mecset...10 IV. 4. A bíróság...10 IV. 5. A nyilvános házak...11 V. Befejezés...12 VI. Felhasznált irodalom...13 1
I. Bevezetés A törökbarátnak aligha tekinthető Johann Dernschwam 1553 1555 között tartózkodott az Oszmán Birodalom fővárosában, Isztambulban, vagy ahogyan ebben az időszakban gyakrabban hívták: Konstantinápolyban. Bár humanista volt, oly mértékben nem értette, éppen ezért nem is tisztelte a másik kultúrát, hogy ez idő alatt született naplóbejegyzéseit erős forráskritikával kell kezelnünk. Ezen leírások egyedi és igazán egzotikus részét alkotja a korabeli muszlim nőkről és azok mindennapjairól megfestett, ám azóta sokak által megkérdőjelezett kép. Valljanak tehát erről a női világról az utazó saját sorai: Az asszonyok Törökországban nem olyan szabadok, mint a kereszténységben. Házakba zárva őrzik őket, még a rab vagy fogoly szolgák sem látják uruk feleségeit a házban [ ] Annak az asszonynak az arcát, aki kilép a házból, hogy a másikat meglátogassa, vagy hogy a fürdőt stb. felkeresse, mintegy arasznyi hosszú és széles, átlátszó fekete selyemkendő takarja. 1 Dernschwam ezen megállapításai alapján egyszerű lenne arra a következtetésre jutni, hogy a muszlim társadalom női neme nemcsak gyengébb volt a férfiakhoz képest, hanem a nyilvánosság számára valójában láthatatlan. A folyamatosan napvilágra kerülő források tükrében azonban ez a megállapítás elvesztette létjogosultságát. A muszlim nők mindennapjainak és nyilvánosságra lépésének fürdők, mecsetek, utazások, bírósági eljárások egyre árnyaltabb aspektusaival találjuk magunkat szembe. Dolgozatomban a historiográfiai összefoglalás után én is ezeket a témákat kívánom körbejárni, illetve segítségükkel bemutatni, hogy a muszlim nő Dernschwam állításaival ellentétben integráns része volt az oszmán társadalomnak, és messze nem láthatatlan eleme ura, apja vagy bátyja háztartásának. II. Az oszmán nőtörténet forrásai és historiográfiája Napjainkban a gender-irányú vagyis nőtörténeti kutatások és elemzések virágkorát éljük, így egyáltalán nem meglepő, hogy ez a tendencia az oszmán történetírás berkeibe is kezd begyűrűzni. A kutatók egyre nagyobb számú és különböző típusú források birtokába jutnak, így a szakirodalom és a feldolgozások sora folyamatosan bővül. Érdemes először tehát magukról a forrásokról néhány szót ejteni, hogy lássuk, milyen formában, milyen anyaggal folytathatnak a történészek párbeszédet, majd ezután végigskálázni az ezekből megszülető interpretációkat. Kéri Katalin a Holdarcú, karcsú ciprusok2 című tanulmányában nagyon részletesen mutatja be a nők helyzete az iszlámban témakör kapcsán a felhasználható kútfők sorát, elkülönítve a jogi és egyéb anyagokat. A legfontosabb jogi forrásnak itt is, mint a tradicionális, az iszlámra alapozott társadalmak mindegyike esetében a Korán tekinthető, de természetesen a különféle hadíszok is ebbe a csoportba tartoznak. Kéri szerint ezen művekből a nő kettős megítélése olvasható ki: az asszonyok egyrészt mint a férfiak társai, az iszlám hit letéteményesei, kiváló anyák, leányok és feleségek, erényes és a férfiak életét 1 DERNSCHWAM János: Utazások Konstantinápolyba, 1553 55. In: TARDY Lajos: Rabok, követek, kalmárok az Oszmán Birodalomról. Budapest, Gondolat, 1977. 378. 2 KÉRI Katalin: Holdarcú, karcsú ciprusok. (Nők a középkori iszlámban.) Terebess Kiadó, Budapest, 2003.
örömmel eltöltő teremtmények jelennek meg a szövegekben, másrészt viszont a férfi elsőrendűsége, a nő engedelmességre szorítása (ennek híján megfenyítése), közéleti színterekről való kizárása is több helyen felvillan. 3 Ilyen lenne tehát elméletben a muszlim nő társadalmi és vallási megítélése, illetve a hozzájuk kapcsolódó korabeli elvárások. A nagy kérdés viszont az, hogy ez mennyire működött a gyakorlatban. A Leslie Pierce által archival turn 4-nek nevezett esemény, vagyis a török levéltárak második világháború utáni megnyitásának köszönhetően ugyanis rengeteg olyan bírósági anyag birtokába jutottunk, melyek a nők nyilvánosságra lépésének egy új, érdekes színfoltjára mutatnak rá. A jogi források minden bizonnyal döntő szerepet játszanak az oszmán nőtörténelem kutatásában, ezenkívül a biográfiai, irodalmi, medicinai művek és földrajzi útleírások is továbbárnyalhatják az általunk is vizsgálni kívánt képet. A különböző képzőművészeti alkotásokból sok adalékot nyerhetünk a női szépség, egészség, szépségápolás, illetve a női életmód témakörökben. 5 Kéri Katalin például tanulmányát az Ezeregyéjszaka meséiből leszűrhető tényekkel színesíti, míg Godfrey G. Goodwin a színházi darabok és a különböző hagyományok elemzését végzi el gender-szempontból.6 Ha a forrásokból megszülető szakirodalmi feldolgozásokat tekintjük, akkor a magyar nyelvű kiadványok tekintetében elég nagy hiányról beszélhetünk. Az oszmán nők mindennapjainak feltérképezésében leginkább relevánsnak számító művek az általam már korábban is idézett, a nők helyzete az iszlámban témakört részletesen kifejtő Kéri Katalin-tanulmány, illetve Ágoston Gábornak a Rubicon folyóirat hasábjain megjelenő cikke. A külföldi helyzetet nézve már egy pozitívabb mutatóval találkozunk, továbbá érdekes megfigyelni, hogy a bírósági periratokból keletkező elemzések az elmúlt években reneszánszukat élik. Az angolul (is) publikáló oszmanológusok közül talán Suraiya Faroqhi, 7 Leslie Pierce,8 Godfrey G. Goodwin és Ronald C. Jennings 9 munkássága a leginkább említésre méltó, és dolgozatomban is az általuk kitaposott ösvényen kívánok haladni. Természetesen rengeteg feldolgozás született az olvasóközönség fantáziáját oly igen izgató háremek világáról, ám én ezeket a kivételes helyzetben lévő nőket félretéve, a kevésbé ismert, hétköznapibb oszmán asszonyok megértésére törekedem. Először bemutatom őket a természetes, otthoni környezetükben, majd a monotonitást megszakító színtereken, vagyis a fürdőkben, mecsetekben, utazás közben, illetve a bíróság előtt. 3 KÉRI, 2003. 9. PIERCE, Leslie: Changing Perceptions of the Ottoman Empire: The Early Centuries. In: Mediterranean Historical Review. Vol. 19, No. 1. (June, 2004). 10. Pierce ebben a tanulmányában részletesen és következetesen végigveszi a korai oszmán történet historiográfiáját. 5 KÉRI, 2003. 10. 6 GOODWIN, Godfrey: The Private World of Ottoman Women. London, Saqi Books, 2006. 195 216. 7 FAROQHI, Suraiya: Ottoman Women s Lives. In: GETTLEMAN, Marvin E. SCHAAR, Stuart: The Middle East and Islamic World. New York, Grove Press, 2003. 62 69. 8 PIERCE, Leslie L: Morality Tales: Law and Gender in the Ottoman Court of Aintab. Berkeley Los Angeles, University of California Press, 2003; Uő: The Imperial Harem: Women and Soveregnity in the Ottoman Empire. New York Oxford, Oxford University Press, 1993. (Studies in Middle East History) 9 JENNINGS, Ronald C.: Studies on Ottoman Social History in the Sixteenth and Seventeenth Centuries: Women, Zimmis and Sharia Courts in Kayseri, Cyprus and Trabzon. Istanbul, The ISIS Press, 1999; Uő: Women in Early 17th Century Ottoman Judicial Records: The Sharia Court of Anatolian Kayseri. In: Journal of the Economic and Social History of Orient. Vol. 18, No. 1. (January, 1975). 53 117. 4 3
III. Az oszmán nők otthoni környezetben Egy nő akkor halhat meg, ha már teljesítette a kötelességét. 10 tartja egy oszmán közmondás. A társadalmi tudat ilyen formájában lecsapódó gondolat nagyon finoman érzékelteti az oszmán nőktől a társadalom által igazán elvárt feladatot: bármit is csináljon a férj, a feleség volt felelős a családért, és ebből következően nap mint nap hosszú órákon át dolgozott. 11 Érdekes, hogy egy nő életét a saját, illetve később a férje családjában betöltött státusza alapján már a korban három életciklusra osztották. A bírósági jegyzőkönyvekben megjelenő különböző elnevezések nagyon szépen bemutatják ezt a folyamatot: a kiz a gyermek vagy még hajadon lány elnevezésére szolgált; a gelin a frissen férjhez ment, a férj családjának szinte még cselédként alárendelt menyecskét jelöli; míg az avret vagy hatun a felnőtt nő, a házas, elvált vagy özvegyasszonyra utalhat. A nagybetűs értelemben vett muszlim Nő identitása ugyanis a gyermekszülés által, a saját háztartás kialakításakor vált teljessé. Ezt fizikai megerősítéssel is konstatálták: a fiatal pár ekkor hagyta el a férfi szülői házát, és költözött saját otthonába. 12 Goodwin is ezeket a világosan behatárolható kategóriákat a gyermekkort, az anyaságot és az özvegységet különítette el, és szerinte ez a könnyen leképezhető struktúra azt mutatja, hogy az oszmán nő a társadalmi elvárások által egy viszonylag egyszerű társadalomba illeszkedett.13 III. 1. A gyermekkor A születés az esküvő és körülmetélés mellett azon ritka ünnepek közé tartozott, ami az egész családot összehozta. Az iszlámban ugyan a nemek spirituális értelemben vett egyenlősége fogalmazódott meg, mégis a muszlim családokban a lányok világra jötte a fiúkéhoz viszonyítva nem váltotta ki ugyanazt az örömöt.14 Korabeli szokás volt, hogy az édesapa maga szólította a szülésnél jelenlévőket imára, illetve a gyermek nevét is ő hirdette ki. Az anya feladata volt viszont, hogy negyven nap elteltével elvigye a gyermeket a fürdőbe, vagyis a hamamba megtisztítani. Az előkelőbbeknél az első lefátyolozástól, a köznép esetében kb. 12 éves kortól kezdve pedig a megfelelő férj kiválasztása nehezedett a vállaira.15 A tökéletes kérő megtalálása, majd a házasság révbe érése játszott tehát központi szerepet a lányok életében, ám erre a nagy feladatra természetesen kellőképpen fel kellett készülniük. Több forrás is beszél a lánynevelés jelentőségéről, ami általában otthon zajlott az apa, fiútestvér vagy maga a férj felügyelete alatt, ám bizonyos helyeken találkozunk mecsetekben, esetleg más nők házában megtartott oktatással is. 16 Mit is érthetünk azonban ezen esetekben a tananyag címszó alatt? Tulajdonképpen a vallás alapjainak 10 GOODWIN, 2006. 62. GOODWIN, 2006. 20. 12 PIERCE, 2003. 149. 13 GOODWIN, 2006. 20. 14 KÉRI, 2003. 16 18. 15 GOODWIN, 2016, 112 113. A köznép esetében azért nem történet meg a lefátyolozás, mivel az ellehetetlenítette volna a lányok fizikai munkavégzését. 16 PIERCE, 1993. 269. Pierce bepillantást kínál a lány-tanulókörök életébe, amikor leírja, hogy a bíróságon megjelenő Hadzsije Sabahot eretnekség, illetve az általa vezetett női tanulókör nemi összemosásával vádolta a közösség. Hadzsije Sabah bűne az volt, hogy egy férfit, Ibrahimot alkalmazott oktatóként, megsértve ezzel a nemi szegregáció szabályait. In: PIERCE, 1993. 251 275. 11
tanulmányozása, illetve a Koránnal való megismerkedés tette ki a szellemi képzés nagy részét, míg az írás-olvasás elsajátítása egészen a 18. század végéig nem tekinthető elvárásnak. Ezzel szemben nagy hangsúlyt fektettek a helyes viselkedés, az öltözködés és szépségápolás, illetve a házi munkák és a gyermeknevelés fortélyainak ellesésére.17 Ez például a vidékiek esetében öt éves koruk előtt kézimunkázást, gyerekre felügyeletet, vízhordást, hét évestől szőlő vagy juh őrzését, főzést, tizenkét évesen sütést, zokni és alsónadrág foltozását, végül a földeken folyó munkákba való bekapcsolódást jelentette.18 Ha korábban nem volt jele az érettségnek, akkor a lány a saría szerint tizenöt éves korában lépte át a házasodási életkort, továbbá a törvény elméletben biztosította számára, hogy akarata ellenére ne lehessen férjhez kényszeríteni. A menyasszony kiválasztása sok esetben külön kerítőnő vagy a férj édesanyja,19 illetve a család nőtagjainak feladatai közé tartozott, és erre a legalkalmasabb helyszínnek a hamam bizonyult. Az esküvő maga helyszínenként, időszakonként és származástól, vagyoni helyzettől függően is változott, Godfrey G. Goodwin a már korábban említett könyvében nagyon hosszú és kimerítő leírással szolgál a vidéken tartott esküvői szokásokról és a szertartásról. 20 Az egész ceremóniának a jelentősége viszont abban keresendő, hogy ezáltal a lány életének egy új korszakába lépett: fiatalasszony lett belőle. III. 2. Az anyaság Az oszmán társadalomban a házasság valójában a családokat kötötte össze, nem az egyes személyeket. A nő a saját szülei és rokonai számára elveszett, és ezentúl a férj hozzátartozóinak felügyelete alatt kellett élnie. Ez egyfajta alávetettséget jelentett, hiszen akár négy-öt évig is nem vezethette saját háztartását, nem rendelkezett igazi szuverenitással. Ahogyan már korábban is említettem, a házasság utáni státuszában a gyermek lehetőleg fiú világrahozatala jelentette a cezúrát. A következő közmondás is jól fejezi ki a gyermekáldás jelentőségét: Egy ház gyermekkel bazár, anélkül temető. 21 A nő tehát ekkor nyerte el igazi helyét a társadalomban. Mi történt viszont akkor, ha az asszony meddőségéből adódóan nem tudta beteljesíteni anyai kötelességét? A bírósági jegyzőkönyvek alapján megállapítható, hogy ezen feleségeket nem zárták ki az önálló háztartással rendelkezők státuszából, sőt igazából több stratégia és megoldás is adódott a számukra. Egyrészt örökbe fogadhattak egy gyermeket a rokonságból, vagy a poligámia intézményrendszere, vagyis egy második, gyermek kihordására képes feleségtárs (akár ágyas) is a segítségükre siethetett.22 A közhiedelemmel ellentétben azt viszont le kell szögeznünk, hogy a 17 KÉRI, 2003. 20. GOODWIN, 2006. 60 61. 19 Az anyósok szerepe meghatározó volt, a fiúknak egész életükben tiszteletet és szeretetet kellett tanúsítaniuk irántuk. Leslie Pierce könyvének egyik fejezetében Fatma és a jövendőbeli anyósa kapcsolatára, illetve konfliktusára világít rá. Nagyon fontos volt ugyanis a tökéletes meny kiválasztása, hiszen egy ideig közös háztartásban élt a feleség és az anya. In: PIERCE, 2003. 351 374. 20 KÉRI, 2003. 22 24.; GOODWIN, 2006. 68 74. 21 GOODWIN, 2006. 78. 22 PIERCE, 2003. 150. 18 5
többnejűség (taadüd-i zevdzsat) nem volt annyira általános a korban, ugyanis a Korán és az iszlám törvények nagyon szigorúan szabályozták a férj kötelességeit. Természetesen anyagilag sem könnyített meg a családfenntartó helyzetét, csak nagyon kevesen tudták megfizetni a jegyajándékot (mehr) és eltartani a feleségeket, nagyszámú gyereksereget. Ráadásul minden asszonynak ugyanazt az életszínvonalat kellett biztosítani: külön háztartást, szolgákat, stb.23 A feleségek a mindennapok során kulcsszerepet játszottak mind a család, mind a férj életében. A nagy lefátyolozások leginkább a városok területére korlátozódtak, hiszen a falusi miliőben az asszony aktívan részt vett az állattartásban és kertgazdálkodásban. A házi munka elvégzésén, főzésen, kert- és szőlőművelésen, állatok takarmányának begyűjtésén túl rájuk hárult a búza elvitele a malomba, illetve a vízhordás feladata is. A jövedelmet hozó munkába állással kapcsolatosan pedig elmondható, hogy általában csak a legelszántabb örökösnők folytattak leginkább a városokban magánkereskedelmet, illetve jelentek meg a pénzkölcsönzés világában. 24 Volt persze néhány olyan foglalkozás, amely kifejezetten női szakmának számított, például a bábaasszony, a fürdők női személyzete, a kerítőnők, a zsibárus asszonyok, a mennyasszony-fésülő nők és a siratóasszonyok. Ezeken kívül természetesen a legősibb mesterség, vagyis a prostitúció is virágzott a korban.25 Részben a nők otthoni életéhez köthető még a szépségápolás, az illatszerek, az ékszerek és az öltözködés sokszor misztikusnak tűnő világa is. Kéri Katalin tanulmányában hosszas leírást ad a többnyire a gazdagabb rétegnél megjelenő különböző típusú török parfümök és kiegészítők tarkaságáról,26 ám a nyilvánosságban való megjelenés szempontjából talán a ruházkodás kérdését érdemes a leginkább kiemelni. Ahogyan a különböző bírósági jegyzőkönyvekből, útleírásokból és irodalmi alkotásokból is kiderül, a viseletek nagyon fontos szerepet játszottak az iszlám társadalomban, így a nők társadalmi helyzetének, akár foglalkozásának, vagyoni állapotának, etnikumának és életkorának meghatározásában is. Az iszlám szemlélete alapján a nőknek fátyolt kellett viselniük, 27 illetve nem hangsúlyozhatták öltözékükkel testük vonalát.28 Yvonne J. Seng szerint a bírósági feljegyzések alapján például arra következtethetünk, hogy a muszlim nők egyszerre többfajta és nagyon változatos színű narancs, skarlát, karmazsinvörös, sárga és zöld arc- és fejfedők tulajdonosai voltak. Ezek készülhettek nyomott (basma) vagy kézzel készített (musanna) anyagból, illetve a legtehetősebbeknél a selyem is megjelenhetett.29 Az öltözködés és szépségápolás tárgyköre viszont átvezet minket a gyengébbik nem nyilvánosságra lépésének problematikájához is, hiszen a megfelelő ruha kiválasztása összekapcsolódik az utcán való megjelenéssel, a szépségápolás pedig a gőzbe vesző fürdők világába kalauzolja az olvasót. 23 ÁGOSTON Gábor: A régi Konstantinápoly. In: Rubicon 9 (1998) 6. sz. 80 81. GOODWIN, 2006. 61; 95. 25 KÉRI, 2003. 32 33. 26 KÉRI, 2003. 63 73. 27 Láttuk, hogy ez a vidéki nők esetében a gyakorlatban nem működött ilyen szigorúan. 28 KÉRI, 2003. 66. 29 SENG, Yvonne J.: Invisible Women: Residents of Early Sixteenth-Century Istanbul. In: Women in the Medieval Islamic World, Power, Patronage and Piety. Edited by G.R.G. HAMBLY. New York, St. Martin s Press, 1998, 263. 24
III. 3. A házasságon túli élet elvált és özvegyasszonyok Goodwin hármas felosztásában ugyan nem beszél külön az elvált nők helyzetéről és lehetőségeiről, én mégis ide sorolnám őket abból adódóan, hogy a bírósági források is egy kategóriában taglalják az elvált és özvegysorsot. Najwa Al-Qattan egy 1999-ben megjelent tanulmányában nagyon érdekes jelenségre lett figyelmes: az oszmán damaszkuszi bíróság 18 19. századból fennmaradt anyagai elég szép számmal vallanak nem muszlim keresztyén, zsidó nők feltűnéséről. Vajon mivel magyarázható ez a szokványosnak nem igazán mondható tendencia? A kérdést annyira nem bonyolult megválaszolni, ha azt nézzük, hogy egy bizonyos testület esetünkben egy muszlim előtt megjelent kérelmező automatikusan elfogadja az adott bíróság által alkalmazott jogrendszert. Míg tehát egy keresztény asszony számára az egyházi törvények nem biztosították a válás lehetőségét, addig a saría oltalma alatt nyugodtan fordulhatott ilyen kéréssel a kádihoz.30 Az iszlám vallásjog szerint ugyanis a férfi és a nő egyaránt kezdeményezhette a házasság felbontását, ha valamelyikük az együttélés sikertelenségétől vagy boldogtalanságától szenvedett.31 Valójában a hanafita iskola csak egyetlen esetben engedélyezte a feleség által kezdeményezett, kádi előtti válást (tefrik): ha a férjet nemi betegség akadályozta kötelességei teljesítésében.32 A gyakorlatban valószínűleg a lehetőségek skálája színesebb lehetett, hiszen például a férj poligámiája ha az a házassági szerződésnek ellentmondott szintén szakításhoz vezethetett. 33 Ágoston Gábor utal még egy érdekes mozzanatra Mikes Kelemen egyik leveléből, amely arról számol be, hogy ha a férj három héten át nem töltötte a csütörtökről péntekre virradó éjszakát az első feleséggel, annak jogában volt bepanaszolni őt a kádinál. Ha a férfi továbbra sem változtatott magatartásán, akkor az asszony elválhatott tőle.34 A házasság felbomlása esetén viszont nem lehetett csak úgy egyszerűen kitenni a volt feleséget, a Korán szerint ugyanis az elvált asszonynak megfelelő ellátás járt. Természetesen a nőkkel szemben is alkalmaztak korlátozásokat, hiszen kötelesek voltak legalább három hónapot várni az újabb férjhezmenetellel. Ez idő alatt kiderült, nem estek-e teherbe elhagyott férjüktől. 35 A lényeg viszont az, hogy ugyan várniuk kellett valamennyit, de mégiscsak létezett az újraházasodás intézménye. Az özvegyek esetében is megfigyelhető ez a lehetőség, sőt az örökösödési jognak köszönhetően ők részesülhettek elhunyt házastársuk javaiból: ház tulajdonjogához, illetve egyéb javadalmainak jelentős részéhez hozzájuthattak. Bizonyos esetekben az is kitűnik, hogy tulajdonképpen az özvegy kezelte a 30 AL-QUATTAN, Najwa: Dhimmis in the Muslim Court: Legal Autonomy and Religious Discrimination. In: International Journal of Middle East Studies. Vol. 31, No. 3. (August 1999.) 429 444. 31 KÉRI, 2003. 28. 32 ÁGOSTON, 1998. 80. 33 KÉRI, 2003. 28. 34 ÁGOSTON, 1998. 80. 35 KÉRI, 2003. 28. 7
családi bevételeket legidősebb fia nagykorúvá válásáig, akinek azután kötelessége volt gondoskodnia édesanyjáról.36 IV. Az oszmán nők nyilvános színtereken: [A nőknek] abszolút megengedhetetlen, hogy a piacokon férfiak közt szabadon járhassanak 37 vallotta Szunullah mufti a 16. században, és mindezt megtoldotta azzal a gondolattal, hogy: Egy ember [vagyis szabad muszlim felnőtt férfi Gy.A], aki asszonyra bízza a dolgait, ne számítson jómódra. 38 Valójában nem azon kell meglepődnünk, hogy ilyen mondatok elhangozhattak abban az időben. Minden bizonnyal sokan osztották Szunullah véleményét, mégis a gyakorlatban ezek az elvek kevésbé sterilen csapódtak le. A nők ugyanis nemhogy elhagyták otthonukat és az utcára merészkedtek, de az üzleti életben is sokszor igen aktív szerepet játszottak. A szebbik nem nyilvános színterekre39 lépését Yvonne J. Seng A láthatatlan nők címet viselő tanulmányában hihetetlenül pezsgő, mozgalmas és sok esetben romlott világként mutatja be. Érdemes egy kicsit hosszabban is idézni tőle, ugyanis gondolatai röviden, ám annál élvezetesebben összefoglalják az egész problémakört: Ha Dernschwam besétált volna a helyi kádi hivatalába, minden bizonnyal az oszmán, muszlim és nem muszlim nők egy másik oldalával találkozott volna. Meglátta volna például, hogy a látását elvakító falak és fátyolok mögött a nők helyi és távolsági kereskedelemben vettek részt, pénzt kölcsönöztek és szereztek néhány akcsétól egészen méretes erszényig, illetve valódi ingatlanokat vettek és adtak el, mindezek során felrúgva az osztály, nem és vallás határait. Egy részük közvetítő révén intézte el ügyleteit, míg a többiek személyesen cselekedtek. Dernschwam továbbá arra is ráébredt volna, hogy az általa is említett nyilvános kimozdulások során a nők a fürdőházakban loptak egymástól, és egy percig sem hezitáltak a tolvaj bíróság elé citálásakor, és a többiek a mecsetekben pedig megszegték a megállapodásokat annak érdekében, hogy megszerezzék az imám támogatását. Mialatt a legkegyesebb gyakran a szultáni családból származó nővérek példamutatásként alapítványokat hoztak létre a mecsetekben könyvtár és leveses konyhák megépítse érdekében, addig a többiek a hatalmas nyereség reményében vakuf birtokokat állítottak föl. Ezek a láthatatlan nők nyilvánosan verekedtek, állatokat vásároltak, a bíróságon házasságtörés vádjával szemben védték magukat, és standot béreltek a helyi bedesztánban. És amikor egy szolga elrontotta a mosást, az asszonya bíróság elé cipelte kompenzációért. Szinte teljesen 36 GOODWIN, 2006. 95. PIERCE, 2003. 269. 38 PIERCE, 2003. 267. 39 A nyilvános színterek kifejezés a jelen esetben egy általam alkotott meghatározás. Ezen fogalom alatt az élet és társadalom mindazon helyeit értem, ahol a muszlim nők az otthonukon kívül megjelenthettek, például: fürdő, utak, bíróság, mecsetek, nyilvános házak. 37
elképzelhetetlen, hogy a bírósági jegyzőkönyvekben is megjelenő tevékenységek sokasága mellett ezen nőknek lett volna idejük joghurtot készíteni, állni hagyni és megenni azt. 40 Az előbbi sorok alapján tehát megállapítható, hogy a bennünk élő sztereotípiákkal ellentétben az oszmán nők mozgástere nem volt igazán korlátozott A fürdőkben, mecsetekben, utakon és persze a bíróságokon is igen aktív szerepben tűntek fel, így a továbbiakban az ezen színtereken betöltött státuszukat kívánom megvizsgálni, néhány szót ejtve a nyilvános házak világáról is. IV. 1. A fürdő (vagyis a hamam) Azaz röviden, ez egy női kávézó, ahol minden, ami a világon történik, szóba kerül, s ahol mindenféle botrányt találnak ki. 41 írta Lady Mary Wortley Montagu, az 1717 1718-ban, Isztambulban tartózkodó angol követ felesége. Megállapítása minden bizonnyal helytálló, mivel más források is a fürdőknek a társadalmi életben játszott központi szerepéről vallanak. Emeli továbbá Lady Montagu gondolatának a szépségét maga a kávézó-hasonlat is, hiszen a kávénak az oszmán társadalom hétköznapjaiban betöltött vezető helye is ismert. Az oszmánok életében a tisztálkodás szabályozott rítusokból állt. Külön hamamok léteztek a férfiak és nők számára, vagy pedig felváltva használták őket tisztálkodásra, masszázsra és szőrtelenítésre. Ezek után vonultak vissza a fürdő nyugalmasabb részébe, ahol teázással, kávézással, pipázással, beszélgetéssel és pletykálkodással múlatták el az időt. Már korábban is említettem, hogy a negyvenedik napon a csecsemő rituális megtisztítására itt került sor, továbbá az intézmény a megfelelő ara kiválasztására is tökéletes helyszínnek bizonyult. Az asszonyok számára ezek az ellopott órácskák pedig még egy dolog miatt különös jelentőséggel bírtak: ilyenkor végre elbújhattak férjeik vigyázó tekintete elől.42 Kéri szerint a fürdő a szebbik nem számára akár a szabadság tereként is felfogható, fontosságukat erősíti a tény, hogy a nők mindig a legszebb ruháikat és legdrágább ékszereiket magukra öltve indultak el fürdőzni.43 IV. 2. Az utakon Dernschwam naplójában feljegyezte, hogy a muszlim nők nem élveztek európai kortársaikhoz hasonló mozgási szabadságot. Hosszabb utazásokat ugyanis csak a férj vagy egy férfi családtag kíséretében tehettek, illetve a karavánok helyett speciális vendégházakban töltötték az éjszakákat. A bírósági jegyzőkönyvek részben megerősítik ennek a leírásnak a hitelességét, erre jó példa az Üszküdáron 40 SENG, 1998. 241 242. ÁGOSTON, 1998. 80. 42 ÁGOSTON, 1998. 80. 43 KÉRI, 2003. 56. 41 9
keresztül utazó és az út során elhunyt Szelime bin Kemál esete, aki a tragikus eseményt megelőzően fia, anyja és női szolgájának társaságát egyszerre élvezhette.44 A vándorbot megragadására egyébként az asszonyokat legtöbb esetben a mekkai zarándoklat (hadzs) késztette, illetve a tehetősebb városlakók esetében a vidéki birtokra történő kiruccanás is fontos szerepet játszott. A nők lovagolhattak ugyan, ám általában kordén közlekedtek, a felmerülő költségeket pedig saját pénzükből kellett fizetniük. Ezek a kirándulások a rablótámadás és beduinok miatt sokszor tragikus fordulatot is vehettek, az oszmán uralkodói családból mindössze négy nő közöttük II. Ahmed és II. Mahmud szultánok feleségei teljesítette a hadzsot.45 IV. 3. A mecset A különböző bírósági jegyzőkönyvek segítségével megállapíthatjuk, hogy a muszlim nők a mecsetekbe nemcsak a pénteki ima és ájtatosság végett jártak, hanem akár jogi értelemben vett kapcsolatot is kialakíthattak vele. Ahogyan korábban már említettem, a magántulajdonhoz való jog jelentős szerepet töltött be az életükbe, így a vakuf-birtokok alapításából, alapítványok felállításából sem voltak kirekesztve.46 A legtöbb szultáni feleség ajánlott fel ilyen formában adományt. I. Szulejmán szultán (1512 1566) felesége, Hasszeki Hürrem például egy 182 fő öreg, nélkülöző, nők és gyermekek fogadására képes menedék- és leveses konyha létrejöttében segédkezett. 47 Ám természetesen rengeteg más céllal Korán tanulmányozása, mecset építése, stb. is érkeztek nők részéről felajánlások.48 IV. 4. A bíróság Egyre több olyan szakirodalmi feldolgozás lát napvilágot, amely a muszlim nő bírósági megjelenéséről értekezik. Ezek elkalauzolhatnak bennünket az aintabi bíróság 1541-es évébe,49 a 17. századi anatóliai Kajszeri,50 vagy akár a 18 19. századi Damaszkusz 51 miliőjébe. Fel kell tennünk viszont a nagy kérdést, mégis milyen jog alapján és milyen esetben történhetett meg az, hogy egy asszony ügyei rendezése érdekében a hivatalos szervekhez fordulva keressen megoldást? A korabeli oszmán társadalomban a szabad muszlim felnőtt férfi számított teljes identitásúnak, a bírósági feljegyzések a keresztényeket, a zsidókat, a felszabadítottakat, a szolgákat, a kisebbségeket és a nőket az egyéb kategóriába sorolták. Fontos megérteni, hogy ezen csoportok ugyan alacsonyabb státuszúnak számítottak, ám ez nem társult teljes jogfosztással. A nők esetében például a jogbirtoklás elég széles skálájával találkozhatunk. A férj felügyelete alá tartoztak ugyan a feleségek, de ennek a kontrollnak volt egy elég éles határa. A ház ura elméletileg rendelkezett házastársa teste felett, és a házon 44 SENG, 1998. 259. GOODWIN, 2006. 98; 118. 46 PIERCE, 2003. 229. 47 GOODWIN, 2006. 103. 48 SENG, 1998. 245. 49 PIERCE, 2003. 50 JENNINGS, 1975.; JENNINGS, 1999. 51 AL-QUATTAN, 1999. 45
kívüli cselekedeteiért is számon kérhette őt, ám tiszteletben kellett tartania a feleségnek a bíróság által biztosított jogait. Ezek a következők voltak: a tulajdonjog, az örökösödési és örökítési jog, a házassági szerződésben meghatározott hozományhoz való jog, a házasélethez szükséges anyagi támogatás, váláshoz való jog. Egyéb jogai közé tartozott még Ebu Szuud efendi, isztambuli főmufti fetvái alapján szülei meghatározott időnkénti meglátogatása, beleegyezése nélkül még a férj sem költöztethette el a születési helyétől távol eső vidékre, sőt a vallási tudás megszerzéséhez való joggal, illetve a mekkai zarándoklás lehetőségével is rendelkeztek. A férj egyszerűen jogilag nem akadályozhatta meg feleségének a bíróságon történő megjelenését.52 A bírósági jegyzőkönyvek sokaságából kiderül, hogy a muszlim asszonyok személyesen vagy képviselő útján a különböző problémák, illetve néha lényegtelennek tűnő dolgaik rendezése érdekében elég gyakran fordultak a helyi hatóságokhoz. Seng tanulmányában bemutatja, hogy a legtöbb ügy a válás, az örökösödés kérdéséhez, veszekedések elrendezéséhez, üzleti tranzakciókhoz, illetve befektetésekhez kapcsolódott,53 míg Pierce kiemeli, hogy Aintab esetében a magántulajdonnal 54 kapcsolatos üzletelések, illetve sok esetben az elvesztett jó hírnév visszaszerzésének lehetősége játszottak döntő szerepet. A muszlim bíróságokat vizsgálva tehát nem beszélhetünk a nemi diszkrimináció durva alkalmazásáról, ugyanakkor a teljes egyenlőség álomképébe sem ringathatjuk magunkat. A nők társadalmi helyének és az ehhez kapcsolódó jogoknak a meghatározása, illetve intellektuális képességeinek mértéke már az adott korban nagyon sok vitára adtak okot. Például a korabeli közvélemény igencsak kételkedett a gyengébbik nem memóriájának megbízhatóságában, így tanúként csak ritka esetekben léphettek fel, és ilyenkor is két nő szava ért fel egy férfiéval. 55 Érdemes lenne tehát azt végiggondolni, hogy valójában mit is nyertek a nők ügyeik bíróság elé vitelével. Tényleg csak az számított volna, hogy az adott kérdésben nyertesként vagy vesztesként hagyják el az intézmény kapuját, vagy esetleg a bíróság többletjelentéssel bírt a számukra? Leslie Pierce szerint ez volt az a fórum, ahol a nők végre hallathatták hangjukat.56 IV. 5. A nyilvános házak A nyilvános házak bemutatásához ismét csak Dernschwamtól idéznék: Konstantinápolyban is sok ezer nyilvános, szabad kéjnő járkál beburkolózva, mintegy álcázva, hogy még a férjük sem ismeri fel őket az utcán. 57 Ágoston Gábor szerint általában elég óvatosan kell kezelnünk az utazó megállapításait, ám jelen esetben mégis hitelt adhatunk szavainak. Az iszlám ugyan tiltotta a prostitúciót, de a 10. századtól kezdve Perzsiában és Egyiptomban már komoly jövedelemforrásnak számított a táncosnők és 52 PIERCE, 2003. 153. SENG, 1998. 54 A nők elhunyt hozzátartozóktól, illetve hozományukból juthattak tulajdonhoz. Ezek a következők lehettek: házak, boltok, malmok, kertek, szőlősök, zöldségesek, állatok (szamár, ló, kecske, juh), családi/háztartási berendezések (párna, takaró, kerámia, korsó), személyes tárgyak (ékszerek, ruhák, kézzel készített textíliák, stb.). In: PIERCE, 2003. 209. 55 PIERCE, 2003. 191. 56 PIERCE, 2003. 8. 57 ÁGOSTON, 1998. 81. 53 11
prostituáltak által fizetett adó. Konstantinápolyban az Ejjüb nevezetű városnegyedben működtek először bordélyházak, majd megjelent a harábát bazár, vagyis a nyilvánosház. Itt a férfiak bort, sört és pálinkát fogyasztottak, utána pedig a kerítőnő elvezette őket a lányok szobáihoz. A prostitúció minden bizonnyal hatalmas virágzásnak indulhatott az oszmán fővárosban, ugyanis a szultánok sorra bocsátották ki az intézmény visszaszorítására törekvő rendeleteiket.58 A korabeli közvélemény szemében a prostitúció valószínűleg a tolerált, de nem kívánatos jelenségek (mekruh), és nem a tiltott (haram) kategóriába tartozott. Sok esetben nem is a török származású lányok űzték ezt az ipart, hanem leginkább a görögök, az örmények és a zsidók. Tudomásunk van például olyan görög rabszolgákról, akiket gazdáik prostituáltként kezeltek, és akár még a hamamba is besétáltak anélkül, hogy bárki megállította volna őket. A lányok egy része tehát nem a hivatalos nyilvánosházak védelme alatt dolgozott. Goodwin szerint ez a kategória, vagyis a szabad vállalkozó prostituált, három további alcsoportra bontható: az első magába foglalja azokat, akiknek volt saját szobájuk; a második a kliens szobájába kiszállókat; míg a harmadikba mindkét fél szűkös anyagi helyzetéből adódóan a szabadban dolgozók tartoztak.59 V. Befejezés Allah dicsőségre teremtett,// Büszkén járok saját utamon. 60 öntötte dalba életfilozófiáját a 11. századi andalúziai költőnő, al-walladá. Az önálló akarattal és egyfajta szabadsággal rendelkező muszlim nő képe a bennünk élő sztereotípiákkal ellentétben bizonyos szinten valóban megállja a helyét. Az oszmán társadalomban természetesen nem beszélhetünk a nemek egyenjogúságáról, ám a nők teljes jogfosztottságát állítani is felelőtlen dolog lenne. Dolgozatomban az oszmán nők pont eme kettős otthoni és nyilvános megjelenésének bemutatására törekedtem. Míg a feleségek és lányok az otthoni környezetben elzártan és lefátyolozottan, a férjek féltő pillantása alatt éltek, addig a nyilvános színtereken igencsak bátran és önállóan viselkedtek. Ez pedig biztosította a számukra, hogy a láthatatlanság vagy éppen a láthatóság szerepét magukra öltsék, szükség szerint cserélgessék, vagy éppen egyszerre viseljék őket. 58 A különböző szultáni rendeletekről és megszorításokról lásd: ÁGOSTON, 1998. 81. GOODWIN, 2006. 77; 98. 60 KÉRI, 2003. 83. 59
VI. Felhasznált irodalom ÁGOSTON 1998 AL-QUATTAN 1999 ÁGOSTON Gábor: A régi Konstantinápoly. In: Rubicon 9 (1998) 6. sz. 80 81. AL-QUATTAN, Nawja: Dhimmis in the Muslim Court: Legal Autonomy and Religious Discrimination. In: International Journal of Middle East Studies. Vol. 31, No. 3. (August 1999.) 429 444. DERNSCHWAM 1977 DERNSCHWAM János: Utazások Konstantinápolyba, 1553 55. In: TARDY Lajos: Rabok, követek, kalmárok az Oszmán Birodalomról. Budapest, Gondolat, 1977. 277 414. FAROQHI 2003 GOODWIN 2006 JENNINGS 1975 1999 KÉRI 2003 PIERCE 1993 2003 SENG 1998 FAROQHI, Suraiya: Ottoman Women s Lives. In: GETTLEMAN, Marvin E. SCHAAR, Stuart: The Middle East and Islamic World. New York, Grove Press, 2003. 62 69. GOODWIN, Godfrey: The Private World of Ottoman Women. London, Saqi Books, 2006. JENNINGS, Ronald C.: Women in Early 17th Century Ottoman Judicial Records: The Sharia Court of Anatolian Kayseri. In: Journal of the Economic and Social History of Orient. Vol. 18, No. 1. (January, 1975). 53 117. JENNINGS, Ronald C.: Studies on Ottoman Social History in the Sixteenth and Seventeenth Centuries: Women, Zimmis and Sharia Courts in Kayseri, Cyprus and Trabzon. Istanbul, The ISIS Press, 1999. KÉRI Katalin: Holdarcú, karcsú ciprusok. (Nők a középkori iszlámban.) Budapest, Terebess, 2003. PIERCE, Leslie L.: The Imperial Harem: Women and Soveregnity in the Ottoman Empire. New York Oxford, Oxford University Press, 1993. (Studies in Middle East History) PIERCE, Leslie L.: Morality Tales: Law and Gender in the Ottoman Court of Aintab. Berkley Los Angeles, University of California Press, 2003. SENG, Yvonne J.: Invisible Women: Residents of Early Sixteenth-Century Istanbul. In: Women in the Medieval Islamic World, Power, Patronage and Piety. Edited by G.R.G. HAMBLY. New York, St. Martin s Press, 1998. 241 264. 13