Gyermekeinkért 2002 Alapítvány. 2012. évi tevékenységei

Hasonló dokumentumok
Beszámoló az Alapítvány tevékenységéről január december 31.

A rendelet célja, hatálya

/2010. (11.18.) számú határozata. Szociális és gyermekjóléti intézmények alapító okiratainak módosításáról. 3. Az intézmény gazdálkodási jogköre:

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat 9/2004. (VI. 3.) rendelete

9. GYERMEKJÓLÉTI ALAPELLÁTÁSOK

A gyermekjóléti alap és gyermekvédelmi szakellátási rendszer intézményeinek és alapfeladatainak bemutatása

21/2010. (III. 3.) Kgy. határozat. A Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ alapító okiratának módosítása

A koncepció felülvizsgálatának folyamatában érintett személyek, szervek és intézmények

Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kirendeltség

Gyermekvédelmi ellátás rendszere II.

A GYERMEKVÉDELEM TÖRVÉNYI SZABÁLYOZÁSA MAGYARORSZÁGON

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK MÁJUS 29-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 852/2008.

Táblázat a Fogyatékosügyi Keretre évben beérkezett nyertes pályázatokról. Megvalósítás időszaka

Bács-Kiskun megye gyermekvédelmi szakellátó rendszere

2. oldal Veszprém Megyei Gyermekvédelmi Központ és Veszprém, Kossuth Lajos utca 10.) utógondozó otthon (8420 Zirc, Hóvirág u. 69.) és kül

Pályázó neve. Pályázat célja. Megítélt (e támogatás Ft) Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs

9.1 GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLTATÁS A gyermekjóléti intézmények száma megyénként, Családi napközik

Magyar joganyagok - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Gyermekvédelmi Közpo 2. oldal 8. Közfeladata: A szakellátás keretében biztosítja az ideigle

5. számú melléklet GYERMEKVÉDELMI SZAKELLÁTÁSOK. Ellenőrzéssel érintett intézmény neve. PM TEGYESZI Bernecebaráti Szakmai Egység Lakásotthona

Az S.O.S. Szolgálat Alapítvány évi tevékenységei

4.7. A szerv nyilvántartásai

GYERMEKVÉDELMI SZAKELLÁTÁS TERÜLETI GYERMEKVÉDELMI SZAKSZOLGÁLATOK

GYERMEKVÉDELMI ELLÁTÁS INTÉZMÉNYRENDSZERE

Támogatott Lakhatás workshop

Hasznos információk a fogyatékosságról. Összeállította: Kovács Tímea

TÁMOP B-1-11/ Akkr. szám.: AL 0008 Nyilv. sz.: Ügyletkód:...

Balassagyarmat Város Önkormányzatának évi állami támogatása

5. napirendi pont Megtárgyalja: Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság, 01/184/2009. A Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés Alelnökének


Óvodai jelentkezési lap 2015/2016. Alulírott (név), kérem, hogy gyermekem számára 2015.(hó) napjától..óvodában férőhelyet biztosítani szíveskedjék.

TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS KÉRELEM - Beteggondozási támogatás megállapításához-

9.1 GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLTATÁS A gyermekjóléti intézmények férőhelyinek száma megyénként, Házi gyermekfelü gyeletek

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A költségvetési szerv neve: SMÖ Duráczky EGYMI és Nevelési Tanácsadó. Rövid neve: 7400 Kaposvár, Somssich P. u

Óvodai jelentkezési lap 2014/2015. Alulírott (név), kérem, hogy gyermekem számára 2014.(hó) napjától..óvodában férőhelyet biztosítani szíveskedjék.

MEIXNER EGYMI MOHÁCS Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól!

Önkormányzatának Közlönye

A SZERZŐDÉS TÁRGYA február február

E l ő t e r j e s z t é s a Közgyűlés 2006.szeptemberi ülésére

A gyermek elhelyezésének folyamata, különös tekintettel a szakértői bizottság tevékenységére

Támogatás mértéke: ,- Ft, Önrész: szervezés, helyszín biztosítása, ,- Ft

SZOCIÁLIS FOGLALKOZTATÁS 2011.évi feladatmutató módosítás főigazgatói döntés alapján ELFOGADOTT kérelmek szeptember 29.

53-60/2011. ikt. szám Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László. Javaslat

Köszöntjük Vendégeinket!

A gyermekjóléti szolgálatok működésének bemutatása. Az együttműködés lehetőségei

21182 Jelnyelvi tolmácsszolgáltatás támogatása február 1-jétől március 31-ig terjedő időszakra című program

21. napirendi pont Megtárgyalja: Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság, Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság 01/108-7/2008.

Összesen: Ft

Heves megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala 2015.

Pályázó neve. Pályázat célja. Megítélt támogatás (eft) Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs

Intézményes ellátás. A közoktatás intézményrendszere

A Tolna Megyei Önkormányzat 15/2007. (VI. 27.) önkormányzati RENDELETE

JELENTÉS A GYERMEKOTTHONOK, A NEVELŐSZÜLŐI HÁLÓZATOK ÉS A KÜLSŐ FÉRŐHELYEK HELYZETÉRŐL

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának évben Szálka községben végzett tevékenységéről

A SZERZŐDÉS KEZDETE A SZERZŐDÉS TÁRGYA február február

BIZTOS KEZDET MOCORGÓ GYEREKHÁZ évi SZAKMAI ÉS PÉNZÜGYI BESZÁMOLÓJA NYÍRMADA

Nógrád Megye Közgyőlésének 10/1992. (VI. 11.) Kgy. rendeletével alapított

9.1 GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLTATÁS A gyermekjóléti intézmények száma megyénként, Családi napközik

Módosító okirat A költségvetési szerv alaptevékenysége: óvodai köznevelési tevékenységek

Tájékoztató a Békés-Rehab Integrált Szociális Intézmény 2013-as szakmai munkájáról

1. sz. melléklet. Orientáló mátrix. a TAMOP /2 kódszámú pályázati útmutatóhoz

Új Szöveges dokumentum Gyermeki és szülői jogok és kötelességek a gyermekvédelmi törvény alapján

Szakosított ellátás: - tartós bentlakásos, ápolástgondozást. nyújtó, pszichiátriai betegek otthona Szakosított ellátás:

Fedőlap. Az előterjesztés közgyűlés elé kerül Az előterjesztés tárgyalásának napja:

AZ ÓVODAFENNTARTÓ LEHETŐSÉGEI A KISGYERMEKEK HÁTRÁNYCSÖKKENTÉSÉBEN

1. A gyermekjóléti szolgáltatás fenntartói megyénként, Az intézmény fenntartója. Összesen. Terület

SZAKÉRTŐI BIZOTTSÁGI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM. ... település,... irányító sz. (Előző név, ha van:. ) Születési hely:..., év: hó:. nap:.. Anyja neve:.

Tárgy: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Szociális- és Gyermekvédelmi Központja szociális szakellátás férőhely bővítése

A gyermekvédelmi szakellátás iránti szükséglet és az ellátási kínálat. Gulyásné dr. Kovács Erzsébet CSILI 2013.

Az ellátási gyakorlat során nem érvényesültek az ellátottak megfelelő minőségű ellátáshoz és egyenlő bánásmódhoz, emberi méltósághoz kapcsolódó jogai.

A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás

Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ Pécs, Egyetem u. 2. BESZÁMOLÓ év

Pályázati támogatások

Súlyosan és halmozottan fogyatékos személyek fejlesztése, nevelése fókuszban a felnőtt súlyosan és halmozottan fogyatékos személyek

SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG BIHAR MEGYE DR. SZARKA ÁRPÁD

JELENTÉS A GYERMEKOTTHONOK, A NEVELŐSZÜLŐI HÁLÓZATOK ÉS A KÜLSŐ FÉRŐHELYEK HELYZETÉRŐL

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Javasolt program megnevezése. Gyógyszerek, vitaminok, tisztálkodási szerek, betegruházat támogatása

ÉLTES MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, DIÁKOTTHON, EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY

JELENTÉS A GYERMEKOTTHONOK, A NEVELŐSZÜLŐI HÁLÓZATOK ÉS A KÜLSŐ FÉRŐHELYEK HELYZETÉRŐL

31/2002. (VII.26.) sz. önkormányzati rendelete

ELŐTERJESZTÉS. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés május 5-i ülésére

15. Szociális ügyek. Közigazgatási hatósági eljárás (2. sor)

Szociális és gyermekvédelmi szabályozók PSZI-INT BENTLAKÁSOS INTÉZMÉNYI ELLÁTÁS IRÁNYELV

SZEDERFA OTTHO : LAKÓOTTHO, ÉS APPALI ELLÁTÁS

Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 43/2010. (XII.17.) önkormányzati rendelete

Védőnői szolgálat. Buj Buj, Rákóczi u Védőnő: Kiss Józsefné. Tel.: +36 (20)

Óvodai jelentkezési lap 2016/2017. Alulírott (név), kérem, hogy gyermekem számára 2016.(hó) napjától..óvodában férőhelyet biztosítani szíveskedjék.

Beszámoló. a gyermekjóléti és családsegítő szolgálat szakmai tevékenységéről, Röjtökmuzsaj településen

Az SZGYF Veszprém Megyei Kirendeltsége December 13.

A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal közleménye a személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéseit tartalmazó jegyzék közzétételéről

A személyes gondoskodást nyújtó szociális, gyermekvédelmi közfeladatot ellátó intézmény nem állami fenntartóját megillető támogatások

Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SzGyF) SzGyF Somogy Megyei Kirendeltsége (SzGyF SMK)

Mancsos Segítőtársaink Terápiás Állatok és Oktatási Alapítvány évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE

JAVASLAT NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László

Győr-Moson-Sopron Megye Önkormányzatának Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálata

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

A Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet közleménye a személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéseit tartalmazó jegyzék közzétételéről

Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület. Színestér Szenvedélybetegek Alacsonyküszöbű Ellátása

József Attila Tagintézmény. Jó gyakorlat? Jó gyakorlatok? Jó gyakorlatok rendszere?

II. fejezet. Gyermekjóléti Szolgálat működtetése

Átírás:

A Mentőöv Gyermekeinkért 2002 Alapítvány 2012. évi tevékenységei Alapítványunk működése kerek évfordulóhoz érkezett, 10 éve dolgozunk a gyermekek és a családok védelmében. Országos hatókörrel végezzük közhasznú tevékenységeinket. 2012 fontos év volt a szervezetünk számára. Az országot sújtó gazdasági-társadalmi válság következtében a támogatást igénylő családok, intézmények, szervezetek száma egyre növekedett (a lakosság harmada a létminimumon vagy az alatt él), a támogatókat viszont egyre nehezebb volt megnyerni (a saját működési nehézségeik miatt), ugyanakkor a szervezetünk működtetése is nehezebbé vált. Ilyen körülmények között sikerült elérnünk, hogy az általunk átadott támogatások már november 15-ig meghaladták a korábbi években nyújtott támogatások összegét (ezzel ebből a szempontból a legeredményesebb évet zárjuk)! Adománygyűjtő tevékenységünket a közcélú adománygyűjtés szabályai szerint végeztük. Gyermekotthonok támogatása I. Támogató tevékenység Intézmény neve Tevékenysége Támogatás értéke 1) Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthona, Óvoda, Általános Iskola (1125 Budapest, Mátyás király u. 29.) Súlyos látássérült gyermekeket lát el az intézmény bentlakásos és bejáró formában. Enyhe és középsúlyos értelmi sérült gyermekekről is gondoskodnak. 382 580 Ft élelmiszer 2) Budapest Fővárosi Önkormányzat Cseppkő Gyermek Gyermekotthona és Óvodája (1025 Budapest, Cseppkő u. 74.) Normál és különleges szükségletű gyermekeket nevelnek az intézményben, családias környezetben, valamint óvodai ellátást biztosítanak. 793 741 Ft élelmiszer, ruha, evőeszköz

3) Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon (2230 Gyömrő, Teleki Kastély, Üllői út 3.) Többcélú intézmény, melyben értelmi fogyatékos, gyengénlátó, hallássérült és beszédfogyatékos gyermekekről gondoskodnak. 7 296 905 Ft ruhanemű, cipő, élelmiszer, építőanyag, oktatási eszközök 4) Budapest Főváros Önkormányzatának Balatonboglári Gyermekotthona (8630 Balatonboglár, Kikötő sétány 5.) A gyermekotthon 5 telephelyen működik, normál, speciális és különleges nevelési igényű kiskorúakat lát el, ill. utógondozói ellátást biztosít. 140 000 Ft ruhanemű 5) Gyengénlátók Általános Iskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye és Diákotthona (1147 Budapest, Miskolci u. 77.) Gyengénlátó gyermekeket fogadnak, a bekerüléshez szakértői vélemény szükséges. Az ép intellektusú gyermekek mellett halmozottan sérült, tanulásban akadályozott gyermekeket is ellát az intézmény. 2 115 771 Ft oktatási eszközök, ruha, cipő, iskolaszerek 6) Fővárosi Önkormányzat Gyermekotthona (1185 Budapest, Pestújhelyi út 66.) 3-24 éves korú gyermekeket és fiatalokat látnak el 6 telephelyen (1 gyermekotthonban és 5 lakésotthonban). Különleges és speciális ellátást, valamint utógondozást is végeznek. 20 000 Ft élelmiszer 7) Fővárosi Önkormányzat Hűvösvölgyi Gyermekotthona (1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 165.) Két épületegységben működik az intézmény, egyikben átmeneti és tartós nevelésben részesülő gyermekek, másikban főként utógondozott fiatalok ellátása történik. 345 968 Ft élelmiszer, ruha 8) Heves Megyei Önkormányzat Gyermekotthona és Fogyatékkal Élők Otthona (3300 Eger, Szalapart u. 84.) Halmozottan sérült, értelmi és mozgásfejlődésükben akadályozott gyermekeket és fiatalokat ellátó intézmény. 1 568 587 Ft ruha, cipő, élelmiszer 9) Fővárosi Önkormányzat Csecsemőket, Kisgyermekeket, Fogyatékosokat Befogadó Gyermekotthona (1203 Budapest, Vas Gereben u. 21.) Otthont nyújtó ellátást biztosít csecsemők és kisgyermekek részére. Feladata a gyermekek egyéniségét szem előtt tartva elősegíteni személyiségük kibontakoztatását és a családba kerülésüket. 159 516 Ft élelmiszer, ruha 10) Árvácska Anya és Csecsemőotthon (8674 Nágocs, Dózsa Gy. u, 24.) Az otthon célja a válsághelyzetbe jutott anyák és gyermekeik megkülönböztetés nélküli ellátása, gondozása, képviselete. 1 052428 Ft ruha, élelmiszer 11) Győr-Moson-Sopron Megyei Gyermekvédelmi Központ Bóbita Gyermekotthon (9024 Győr, Vasvári Pál u. 1.) A gyermekotthon az életkoruk miatt (0-3 éves) különleges ellátást igénylő gyermekeknek teljes körű ellátást nyújt. A gyermekek az ideiglenes elhelyezés után saját családjukba, nevelőszülőkhöz vagy örökbefogadó szülőkhöz kerülnek. 426 500 Ft ruhanemű 12) Borsod-Abaúj-Zemplén 1-18 éves korú halmozottan fogyatékos, 1 016 420 Ft

Megyei Önkormányzat Ápoló- Gondozó Otthona (3885 Boldogkőváralja,, Kossuth u. 2.) iskolarendszerű oktatásba nem vonható gyermekek teljes körű ellátását végzi. A gondozott gyermekek önálló képességekkel csak részben rendelkeznek, inkontinensek, munkajellegű foglalkozásba nem vonhatók be. Ellátásukra csak intézményi keretek között van lehetőség. hidromasszázs kád, ágynemű, törölközők 13) Fészek Gyermekotthon és Bölcsőde (7633 Pécs, Gosztonyi Gyula u. 1.) Különleges gyermekotthon, ahol 0-3 éves korú krónikus beteg, ill. sajátos nevelési igényű kisgyermekeket gondoznak. 206 750 Ft ruhaneműk 14) Tulipán Gyermekotthon Erdélyben (Holtmaros, Pandurok utcája 49/A., RO 547007) Összesen: 15 768 016 Ft A Czegei Wass Albert Alapítvány és a holtmarosi Református Egyházközség fenntartásában működik a gyermekotthon. Állami otthonokból kerülnek ide a magyar nemzetiségű gyerekek, óvodás kortól a szakmai elhelyezkedésükig kapnak itt lelkiismeretes testi, lelki gondozást. 242 850 Ft cipő Egészségügyi intézmények támogatása Intézmény neve Támogatás tartalma Támogatás értéke 1) Heim Pál Gyermekkórház (1089 Budapest, Üllői út 86.) műszer, élelmiszer 1 163 725 Ft 2) Kaposi Mór Oktató Kórház Mosdósi Kórháza (7254 Mosdós, Petőfi u. 4.) ágynemű, kötszer 671 000 Ft 1) Daganatos Betegek Rehabilitációs Lelki Otthona (8572 Bakonyszűcs, Petőfi u. 2.) tisztítószer, ruha, élelmiszer, tüzifa 619 195 Ft Összesen: 2.453.920 Ft

Lakosság felé történő átadások Program neve Érintett település Társszervezet Támogatás értéke 1) Ételosztás (konzerv) Budapest Józsefvárosi Szabadidős 3 228 146 Ft 2) Ruhaosztás Budapest Egyesület, Éhező Gyermekekért 900 000 Ft Alapítvány Összesen: 4 128 146 Ft Beteg gyermekek támogatása Alapítványunk 2012 évben 4 202 374 Ft támogatás nyújtott beteg gyermekek külföldi gyógykezelésére, otthoni lélegeztető gép vásárlására. Átadások mindösszesen: 26 552 456 Ft Egészségvédelmi programok Kiadványok II. Szolgáltató tó tevékenység Hagyományosan havi 5-6 ezres példányszámban terjesztjük kiadványainkat a régiónk lakossága körében. Idén a gyermekegészségről készítettünk tájékoztatót. Emellett a

szervezetünk tevékenységéről, a drogprevencióról, az önkéntességről és a nemzetközi együttműködésről szóló korábbi kiadványainkat is terjesztettük. Egészségmegőrzés Táska Községben A 263 fős Táska község részére egészségvédelmi programot dolgoztunk ki szűrésekkel és az egészséges táplálkozás gyakorlatát meghonosítva. TÁMOP pályázaton indultunk az S.O.S. Szolgálat Alapítvány és a községi önkormányzat partnereként. Életmódsegítő programok Kábítószer-prevenciós program Mert ránk is szükség van, pont miránk kábítószer-prevenciós program Gyömrőn című programunkkal gyermekvédelmi gondoskodásban élő értelmi sérült gyermekeknek és fiataloknak kívánunk segítséget nyújtani. Közvetlen előzményei szervezetünk sikeres drogprevenciós programjai voltak, melyeket a Balatonboglári Gyermekotthonban ( Változás és változtatás 2010. március 1 2010. november 30.) és a Fonyódi Gyermekotthonban ( Szerek nélkül, szenvedélyesen! 2010. október 1-2011. április 30.) valósítottunk meg. A gyömrői program a KAB-ME kiírásra került benyújtásra. A program részei: kreatív kézműves foglalkozások, játékos foglalkozások, asztali labdarúgás foglalkozások és bajnokság, életvezetési tanácsadás, szülőcsoport, szupervízió, KEF előkészítő csoport, drogprevenciós kiadvány készítése és terjesztése, illetve adományozás. Partnerek: Józsefvárosi Szabadidős Egyesület, Szívvel Közösen Gyermekeinkért Alapítvány, Éhező Gyermekekért Alapítvány, Tündérkert Európai Alapítvány.

Háztartásgazdálkodás a Boglári Gyermekotthonban A Balatonboglári Gyermekotthonban élő gyermekek részére dolgoztuk ki azt a programot, amely egy egészséges életmód kialakítását és a gazdaságos háztartásvezetés megtanulását célozza. Az S.O.S. Szolgálat Alapítvány és a Gyermekotthon partnereként TÁMOP forrásra pályáztunk a megvalósításhoz. Önkéntes programok Önkéntes napok a gyömrői gyerekekért A projekt előzménye az Önkéntesség európai éve és a magyar EU elnökség programjainak részeként 2011-ben megvalósított Színezd újra, színezd újra! - Önkéntes Hét Dunakeszin programunk, melynek célja egy iskola és egy bölcsőde környezeti feltételeinek javítása (festés, akadálymentesítés), valamint az önkéntesség népszerűsítése volt. A program nagyon jól sikerült, 200 fő vett részt, 6 szervezet összefogásának köszönhetően, melyről videofilm található honlapunkon. Az Önkéntes napok a gyömrői gyerekekért című program-sorozat célja a többcélú intézmény keretében működő Gyömrői Gyermekotthon épületeinek és környezetének megújítása. Önkéntes csapatokat toboroztunk és szponzorokat kerestünk. Pest megye legnagyobb gyermekvédelmi intézménye egy kastélyban és 5 lakásotthonban működik, szép környezetben, de rossz állapotban. Alapítványunk felvállalta, hogy összefogást kezdeményez a leromlott állapotú lakásotthonok önkéntes munkával történő felújítására. Ennek eredményeként két lakásotthon felújítása már megtörtént: a résztvevők szerszámokat ragadtak, festettek, kertet rendeztek, rendbe hozták a vizesblokkokat és pénzügyi segítséget is nyújtottak a szükséges anyagok megvásárlásához. A 4. sz. otthon elsősorban a Johnson családi vállalkozás (35 önkéntes), az 5. sz. otthon a Poli Fabre Kft. (13 önkéntes) támogatásának köszönhetően szépült meg. Jelenleg is szervezzük a másik 3 lakóotthonban a munkálatokat.

Többcélú programok Segítség a boldogkőváraljai beteg gyerekeknek A Boldogkőváraljai Gyermekotthon nagyon nehéz feladatot lát el. Halmozottan fogyatékos gyermekeket gondoznak, akik súlyos állapotuk miatt nem térhetnek haza családjukhoz. Az intézmény nagyon szűkös keretek között gazdálkodik, szükség volna a 2500 nm-es (de rossz állapotú) kastélyépületben található lakószobák és foglalkoztató helyiségek felújítására, a kert karbantartására, ágyneműkre minden mennyiségben (a gondozottak fele nem tud járni, önellátásra képtelen, napi több alkalommal is kell ágyneműt cserélni), a megkopott bútorzat cseréjére, számítástechnikai eszközökre, régi mikrobuszuk cseréjére, illetve ruhaneműkre. Szervezetünk 2010-ben került az otthonnal kapcsolatba, adományt adtunk át. 2012-ben egy nagyobb közös projektbe kezdtünk, melynek első lépése és eredménye egy hidroterápiás medence és ágyneműk átadása volt (3-4. pont). A projekt részei: 1. a lakhatási feltételek javítása (szobák festése, foglalkoztatók felújítása, kert rendbetétele) 2. önkéntesek mozgósítása, bevonása a munkálatokba 3. a fejlesztő-rehabilitációs tevékenység támogatása (eszközök adományozása) 4. a mindennapi használati eszközök (ágyneműk, törölközök, ruházat, számítógép) pótlása 5. a dolgozók mentálhigiénés támogatása (szupervízió). Jelenleg az 1., 2. és 4. ponthoz tartozó Kétszer ad, ki gyorsan ad című programot szervezzük: 2 lakószobát és 1 foglalkoztatót szeretnénk kifesteni önkéntesekkel, mesedekorációval díszítve, illetve ágyneműket, törölközőket, ruhaneműket adományozni (több nagy cégnél pályáztunk). Szakmai műhely III. Partnerségi programok Több éve tagjai vagyunk egy 10 szervezetet tömörítő civil szakmai műhelynek, melynek munkájában havonta részt veszünk.

Nemzetközi együttműködés Szociális és kulturális együttműködés című programunk keretében 2011-ben két tanulmányutat valósítottunk meg 3 magyar és 2 erdélyi civil szervezet együttműködésében (Romániában és Magyarországon). A program lezárását követően is tartjuk a kapcsolatot, egyeztetjük programjainkat, közös projekteket és pályázatokat készítünk elő. Alapítványunk 3 munkavállalót foglalkoztatott irodavezető és adománygyűjtő munkakörökben. Pályázati forrásokból 2 716 667 Ft-ot nyertünk (NEA működési támogatás), az szja 1%-ából 193 000 Ft bevételünk keletkezett. Budapest, 2013. január 31. Gegő Gáborné kuratóriumi elnök