1 1Móz 21,1-8 Izsák születése és elválasztása Az Úr pedig meglátogatá Sárát, a mint mondotta vala, és akképen cselekedék az Úr Sárával, a miképen szólott vala. Mert fogada Sára az ő méhében, és szűle fiat Ábrahámnak az ő vénségében, abban az időben, melyet mondott vala néki az Isten. És nevezé Ábrahám az ő fiának nevét, a ki néki született vala, a kit szűlt vala néki Sára, Izsáknak: És körűlmetélé Ábrahám az ő fiát Izsákot, nyolcznapos korában, a mint parancsolta vala néki az Isten. Ábrahám pedig száz esztendős vala, mikor születék néki az ő fia Izsák. És monda Sára: Nevetést szerzett az Isten énnékem; a ki csak hallja, nevet rajtam. Ismét monda: Ki mondotta volna Ábrahámnak, hogy Sára fiakat szoptat? s ímé fiat szűltem vénségére. És felnevekedék a gyermek, és elválasztaték; Ábrahám pedig nagy vendégséget szerze azon a napon, a melyen Izsák elválasztaték. Bevezetés A felolvasott Igéből három üzenettel foglalkozunk. Első az, hogy: Milyen jelentősége van az időnek? Mikor jön el Istennek az ideje Izsák születésekor, és mikor a mi életünkben? abban az időben, melyet mondott vala néki az Isten (2. v.). Második a kétféle nevetés: az öröm nevetése, és amikor egy embert kinevetnek valami miatt. monda Sára: Nevetést szerzett az Isten énnékem; a ki csak hallja, nevet rajtam (6. v.). Harmadik: Mi a jelentősége, jelentése az elválasztásnak, és a vendégségnek? Ábrahám pedig nagy vendégséget szerze azon a napon, a melyen Izsák elválasztaték (8. v.). 1.) A rendelt idő abban az időben (2. v.). Ábrahám és Sára nagyon régen várta már ezt az időt. Olyan régen várták, hogy már le is mondtak arról, emberileg lehetetlennek tartották, hogy fiuk szülessen. Jó hogyha tudjuk, hogy Isten minden ígéretét beteljesíti, de a maga idejében! Nem, ahogyan mi gondoljuk, vagy szeretnénk, hanem amikor Ő szól, amikor Ő jónak látja, és amikor az Ő szemében elérkezik az idő. (1) Mindennek rendelt ideje van Ezen a földön időben élünk: Mindennek rendelt ideje van, ideje van az ég alatt minden akaratnak. Ideje van a születésnek és ideje a meghalásnak; ideje az ültetésnek, ideje annak kiszaggatásának, a mi ültettetett (Préd 3,1-2). Sok dolgot felsorol az Ige, és mindegyiknek rendelt ideje van. Nekünk, embereknek az a nyomorúságunk, hogy ezt nem tudjuk megérteni, nem az eszünkkel, hanem a szívünkkel. Nem tudunk egész valónkkal ráhangolódni arra, hogy kivárjuk Isten idejét: vagy elébe sietünk, vagy el akarunk maradni; vagy siettetni akarjuk az Urat, vagy úgy gondoljuk, hogy hátráltatni lenne jó. Istent nem lehet sem siettetni, sem hátráltatni. Nekünk kell alkalmazkodnunk Isten tervéhez, és megtudni Tőle, hogy mikor érkezik el életünkben az Ő rendelt ideje.
Egy néhány Igét szeretnék azzal kapcsolatban olvasni, hogy az ember milyen sokszor türelmetlen, mint ahogyan Ábrahám és Sára is azok voltak Izsák születése előtt. A kánai menyegző története ismerős: Jézus anyja monda néki [az Úr Jézusnak]: Nincs boruk (Jn 2,3). Mária siettetni szerette volna Jézust, hogy valamit tegyen, mert már elég nagy a szükség, és eléggé furcsán néz ki, hogy elfogyott a bor. Valamit tenni kellene, talán már késő is! Mit mondott az Úr? Nem jött még el az én órám (Jn 2,4). Lehet, hogy emberileg úgy látjuk, hogy: Istennek tennie kellene valamit; bele kellene nyúlnia az eseményekbe; megoldást kellene, hogy adjon; fel kellene szabadítania a terhek alól; könnyebbséget kellene, hogy adjon. Nekünk is jó lenne megjegyezni, hogy Ő azt mondja: Nem jött még el az én órám. Amikor eljött az Ő órája, akkor közbeszólt, és megtette, amit meg kellett tennie. Szintén egy másik történetben az Úr Jézus testi testvérei azt mondták neki: térj Júdeába (Jn 7,3), menj fel az ünnepekre Jeruzsálembe. Monda azért nékik Jézus: Az én időm még nincs itt; a ti időtök pedig mindig készen van. [ ] az én időm még nem tölt be (Jn 7,6.8). Ez is nagyon jellemző. Isten nagyon jól tudja, hogy mi emberek olyanok vagyunk, hogy szerintünk mindig készen van az idő arra, amit tenni kell. Úgy látjuk, hogy most bizonyságot kell tenni, mert ott van az idő. Úgy látjuk, hogy most ide kell mennünk, vagy oda kell mennünk. Az Úr Jézus nem így tett. a ti időtök [ ] készen van. Általában azoknak az embereknek van mindig és mindenre készen az ideje, akik nem tudnak figyelni az Úrra. Aki az Úrra figyel, az tudja, hogy csak akkor fog lépni, amikor eljön az idő, mert akkor lesz jó, akkor lesz áldásos. Amikor eljött az Úr ideje, akkor felment az ünnepre. Az Úr Jézus imádságát a Biblia így kezdi: Atyám, eljött az óra [nagyon jól tudta, hogy most eljött az óra]; dicsőítsd meg a te Fiadat... (Jn 17,1 ). Tudta, hogy milyen óra következik. Szenvedés, kereszthalál, de utána a dicsőség órája. Istennél Izsák születésére is elrendelt idő volt. Mi emberek, vajon meg tudjuk-e érteni azt, hogy mikor érkezik el az Isten rendelt ideje dolgainkra, cselekedeteinkre, életünk minden eseményére? Ezt az Igét érdemes kikeresni, és a szívünkbe vésni: a bölcsnek elméje megért mind időt, mind ítéletet (Préd 8,5). Aki megérti az Úr idejét, megérti az Úr ítéletét, az bölcs ember. A bölcseségnek kezdete az Úrnak félelme (Péld 9,10). Isten akkor tudja megmutatni, hogy számomra minek az ideje érkezett el ma és most, ha félem Őt, ha Rajta csüngök, ha Tőle akarok függni mindenben. Akkor Ő minden órában megmondja: most a pihenés ideje van; most a hallgatás ideje van; most a bizonyságtételnek az ideje van; most a szenvedés ideje van; most a szétszóratás ideje van; most az összegyűjtés ideje van; most a nevetés ideje van; most pedig a sírás ideje. Ezek mind fel vannak sorolva, ahol azt mondja az Ige: Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak (Préd 3,1). (2) Isten idejét nem tudjuk siettetni vagy késleltetni Néhány Igét szeretnék még elmondani az idővel kapcsolatosan. Amikor Izsákról beszélünk, tudjuk, hogy Izsák bizonyos tekintetben az Úr Jézus Krisztus előképe, hiszen úgy beszél róla a Galatákhoz írt levélben az Ige, mint Magról - nem mint magvakról -, Aki a Krisztus. Ebben a tekintetben Izsák, mint az ígéret gyermeke, Jézus Krisztus előképe, Akiben adatott az ígéret és az áldás. Az Úr Jézus Krisztus születése a maga idejében történt. Nagyon várták már, évezredeken keresztül várták, hogy az asszony Magva eljöjjön, és a kígyó fejére taposson. Voltak nagyon sötét, nagyon nehéz napok. Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az Ő Fiát... (Gal 4,4). Jól tudta Isten, hogy mikor érkezzen el az idő, és akkor megszületett Jézus (mint ahogyan Izsák is a rendelt időben született).
Ugyanígy lesz az Úr Jézus Krisztus eljövetele is. Az a jövetele is, amikor elragadja a Gyülekezetet, és az is, amikor minden szem meglátja őt. Lesz egy idő! Vannak idők, amiket Isten kijelent, mert személyesen reánk tartozik. Aki figyel az Úrra, valami módon bölccsé teszi szívét, és megérti, hogy mit kell tennie. Vannak események, amelyek bekövetkezésének idejét Isten a maga hatalmába helyezte, és nem jelenti ki előre. Ilyen lesz például az Úr Jézus Krisztus dicsőséges eljövetele. Amikor megkérdezték a tanítványok: avagy nem ez időben állítod-é helyre az országot Izráelnek? Monda pedig nékik: Nem a ti dolgotok tudni az időket vagy alkalmakat, melyeket az Atya a maga hatalmába helyheztetett (ApCsel 1,6-7). (3) Felismerjük-e Isten idejét a magunk életében? Egyéni életünkben - amíg ezen a földön élünk - a várakozás, a szenvedés ideje van, mert erre rendeltettünk. Életünk kisebb-nagyobb dolgainak az idejét meg kell, hogy értsük, ha figyelünk az Úrra, ha bölcsek vagyunk, ha féljük Őt. Azt panaszolja Isten a próféta által az Ő népéről: Még az eszterág is tudja a maga rendelt idejét az égben, és a gerlicze, a fecske és daru is megtartják, hogy mikor kell elmenniök, de az én népem nem tudja (Jer 8,7). Nem ismerik Istent. Ha a madarak tudják a rendelt idejüket, akkor nekünk mennyivel inkább tudnunk kellene (hogy mire rendelt az Úr, és mit rendelt egy-egy időre az életünkben). Még egy igeverset felolvasok: Öröme van az embernek szája feleletében; és az idejében mondott beszéd, oh mely igen jó! (Péld 15,23). Ideje van a helyén mondott beszédnek. Egy másik Igében ezt olvassuk: Mint az arany alma ezüst tányéron: olyan a helyén mondott ige! (Péld 25,11). Bárcsak Izsák születésének tanulságait az Úr a szívünkre helyezné, és meg tudnánk őrizni azt, hogy: Ábrahám és Sára hosszú ideig várták Izsák megszületését, és egyszer csak elérkezett Istennek az ideje. Amikor elérkezett az Úr ideje, akkor cselekedett, és minden, amit ígért, beteljesített. Hadd kapcsoljam ehhez még azt, hogy most újból várjuk vissza az Urat: Nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják (2Pt 3,9). El fog jönni a maga idejében. Addig pedig, amíg ez az idő nincs itt, mondja egyik helyen a Szentírás, hogy cselekedjünk jót mindenekkel - mert most van itt az ideje -, kiváltképpen hitünk cselédeivel, az atyafiakkal (Gal 6,10). 2.) Aki csak hallja, nevet rajtam Ábrahám pedig száz esztendős vala, mikor születék néki az ő fia Izsák. És monda Sára: Nevetést szerzett az Isten énnékem; a ki csak hallja, nevet rajtam. Ismét monda: Ki mondotta volna Ábrahámnak, hogy Sára fiakat szoptat? s ímé fiat szűltem vénségére (5-7.v.). (1) Ábrahám és Sára is nevetett Izsáknak a neve azt jelenti: valaki nevet, nevető, nevető ember. Méltán kapta ezt a nevet: Ekkor arczára borúla Ábrahám, és nevete és gondolá az ő szívében: vajjon száz esztendős embernek lesz-é gyermeke? avagy Sára kilenczven esztendős lévén, szűlhet-é? (1Móz 17,17). Isten megjelentette Ábrahámnak, hogy ilyen idős korában meg fog születni a megígért gyermek, de ő csak nevetett. Ez a nevetés a kételkedésnek a nevetése volt. Hitt ő, mert hitt. Meg van írva: hitt az Úrnak és tulajdoníttaték az őnéki igazságúl (1Móz 15,6). Száz éves korában eljött az idő, hogy fia szülessen. Ez nevetséges dolog volt számára. Sok minden benne volt ebben a nevetésben. Sáráról olvassuk: Nevete azért Sára ő magában, mondván: Vénségemre lenne-é gyönyörűségem? meg az én uram is öreg! És monda az Úr Ábrahámnak: Miért nevetett Sára,
ezt mondván: Vajjon csakugyan szűlhetek-é, holott én megvénhedtem? Avagy az Úrnak lehetetlen-é valami? Annak idején, esztendőre ilyenkor visszatérek hozzád, és fia lesz Sárának (1Móz 18,12-15). Ebben a nevetésben az volt benne, hogy ez lehetetlen! Nálam már eltelt az idő, a fiataloknak kell szülniük. Nálunk is fiatalon lett volna az ideje, most már vének vagyunk, megöregedtünk. Istennek más az időszámítása, és más a rendelt ideje, mint ahogyan mi gondoljuk. Ezért kell meghajolnunk az Úr előtt, és megtudnunk, hogy Ő hogyan gondolkodik felőlünk, és az időnk felől. (2) Kétféle nevetés És monda Sára: Nevetést szerzett az Isten énnékem; a ki csak hallja, nevet rajtam (6. v.). Benne van az örömnek a nevetése, de benne van egy olyan nevetés is, hogy: ha ezt az emberek meghallják, nevetni fognak rajtunk, hiszen teljesen természetellenes, hogy száz éves embernek, és kilencven éves asszonynak gyermeke szülessen. Benne van a szégyen és a gúnyolódás vállalása: hogyan állok én az emberek elé kilencven évesen, hogy fiam született. Alkalmazzuk mindezt újból úgy, hogy Izsák az Úr Jézus Krisztus előképe. Amíg valaki a Sátán uralma alatt él, a sötétségben jár, még nem született meg szívében a Krisztus - nem született még meg Izsák -, és sok nyomorúságon, sok kínlódáson, annyi sok szenvedésen megy keresztül, és ebben az időszakban valaki azt mondja neki, hogy: nézd, a te számodra is van más élet, tiszta élet, szent élet, örömteli élet, mennyei élet, az ilyen ember csak nevet ezen. Szoktuk is mondani, hogy amikor olyan dolgokról beszélünk az embereknek, ami teljesen idegen ettől a világtól - mert ebben a világban minden a pénz; a másiknak a letiprása; a meggazdagodás; hogy én legyek valaki, és más semmit nem számít; tele van bűnnel, sok erőszakkal -, hogy van szent élet, tiszta, egy igazi isteni élet, azt mondják: na, ne nevettess! Nahát, ne akard, hogy nevessek, mert ez nem igaz! Amikor valaki vágyik az isteni élet után, és mondják neki, hogy a te elrontott életedből is van megoldás, még a te életedben is megtörténhet az újonnan fogantatás, Isten még téged is szeret, és te is újonnan kezdheted, magában csak nevet: Én, ennyi elrontott év után, ennyi sok sötétség, gonoszság, bűn után? Amikor kezdi az ember ezeket magában felismerni; s akkor egyre késik az idő, egyre lehetetlenebbnek látszik. Amikor az ember fiatal és gyermek, úgy gondolja, hogy egy kis megjavulással jó útra térhet, csak meg kell egy kicsit feszítenie az erejét, és minden jóra fordulhat. Amikor valaki egyre jobban belemegy a bűnbe, és már nem lát semmi kiutat, és már magát is megutálja, és ekkor, ha szól hozzá Isten, hogy megváltottalak téged is, szeretlek téged is, új életet adok neked is Krisztusban: az ember kételkedik, ez lehetetlen, és csak nevet rajta. Amikor aztán mégis megtörténik a lehetetlennek tűnő dolog, és mégis megszületik Krisztus valakinek a szívében, akkor ott van az örömnek a nevetése is, de ott van egy másfajta nevetés is. Rögtön észreveszi az ember - mert nagy örömében mindenkinek bizonyságot tesz, aki a környezetében van -, hogy nem értenek semmit az egészből, és természetellenesnek tartják mindazt, ami vele történt, és csak gúnyolják és nevetik. Ugyanígy történt Sáránál is. Ha fiatal korában szülte volna Izsákot, akkor az természetes lett volna. Akkor is örültek volna, de nem okozott volna szégyent. Így természetellenes volt, és úgy gondolom, hogy meg kellett ízlelniük a kicsúfolásnak, megvetésnek a nevetését is. Ez arra tanít minket, hogy Jézus Krisztussal kapcsolatban mindenkinél ez történik meg. Van igazi öröm, de mindenkinek meg kell tapasztalnia, akinek a szívében megszületett Krisztus, hogy senki nem érti meg, nem illik bele a világba, teljesen természetellenes, és csak nevetnek rajta. Gúnyolják, és úgy állítják be, hogy szégyellnivaló dolog történt vele. Ez kezdettől fogva így volt. Ezért is írja Pál apostol Timótheusnak: Ne szégyeneld hát a mi Urunk
bizonyságtételét, se engem az ő foglyát (2Tim 1,8). A Római levélben is írja: nem szégyenlem a Krisztus evangyéliomát; mert Istennek hatalma az (Róm 1,16). Az Úr Jézus is beszélt erről: Mert valaki szégyel engem és az én beszédemet, az embernek Fia is szégyelni fogja azt, mikor eljő az ő dicsőségével, és az Atyáéval és a szent angyalokéval (Lk 9,26). (3) Emberi dicsekedés kizárva Isten úgy rendezi az Ő munkáját, hogy dicsekednivalót ne hagyjon az embernek. Így történt az Úr Jézus születésénél is. Mária meghajolt az angyal üzenete előtt: Monda pedig Mária: Imhol az Úrnak szolgálója; legyen nékem a te beszéded szerint (Lk 1,38). Olyan körülmények között fogant meg méhében Jézus Krisztus, hogy egyáltalán nem dicsekedhetett. Ezt ugyancsak megtapasztalja minden hívő ember, ha Krisztus megszületik az életében, hiszen félre van téve minden emberi dicsekedés. Máriának is szégyenkeznie kellett az emberek előtt, megvetett lett. Vőlegénye el akarta hagyni. Kellett, hogy Isten kijelentse neki: mondván: József, Dávidnak fia, ne félj magadhoz venni Máriát (Mt 1,20). Krisztus születésének egész körülménye olyan volt, hogy ott nem lehetett büszke Mária. Nem volt dicsekedni valója az emberek előtt, de Isten előtt értette, hogy miről van szó. Az emberek pedig csak megvetették, gúnyolták, és nem értették. Amit Jézus születése után hallhatott - amikor elvitték a templomba bemutatni az Úrnak -, ez volt: a te lelkedet is általhatja az éles tőr; hogy sok szív gondolatai nyilvánvalókká legyenek (Lk 2,35). Ezzel kell számolnia mindenkinek, akiben Krisztus megszületik. Van egy igazi belső öröm, egy mennyei öröm: öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön (Lk 15,7). Öröm van mindenkinek a szívében, amikor megszabadul a Sátán uralma alól, és mennyei polgár lesz, Isten gyermeke lesz. De számolnia kell azzal a másik nevetéssel is, hogy ez a világ megveti. Úgy állítja be, hogy szégyelld magad, nem vagy közülünk való, mit tettél, természetellenes dolog amiben élsz, és amiben jársz. Mi se szégyelljük Krisztust, és Krisztus evangéliumát, de a testvéreket sem! Pál így folytatja: se engem az ő foglyát (2Tim 1,8). 3.) Izsák elválasztásakor szerzett vendégség A harmadik, amiről szólnék, az, amikor Izsákot elválasztották: felnevekedék a gyermek, és elválasztaték; Ábrahám pedig nagy vendégséget szerze azon a napon, a melyen Izsák elválasztaték (8. v.). Nem tudom, hogy akkoriban szokás volt-e, vagy sem amit Ábrahám tett, de ennek az Igének a szellemi mondanivalója világos. Addig, amíg egy gyermek szopik, az anyjához van kötve, és az anyjához tartozik szorosan, mert belőle táplálkozik, nem tud az anyja nélkül élni. Amikor elválasztják, akkor más lesz az eledele. Tejnek itala helyett kemény eledelt kap, ugyanakkor kezd az anyjától fokozatosan elválni, és mások felé fordulni: az apa felé, az egész család felé, azután mindenki felé. Nem lesz már olyan szorosan kötve az édesanyjához, s ez a szál egyre lazább lesz, és egyszer csak elszakad teljesen. (1) Mit jelent az elválasztás Jézus Krisztus életében? Amikor az Úr Jézus Krisztus megszületett, Izráelből született, és teljesen a néphez (Izráelhez) kapcsolódott, mert azt mondotta: Nem küldettem, csak az Izráel házának elveszett juhaihoz (Mt 15,24). Nem is lépte át soha határait, csak Samárián ment keresztül, ami földrajzilag ugyan Izráelhez tartozott, de más, vegyes népek - a samaritánusok - lakták. Nem ment máshová, de egyszer megtörtént az elválasztás. Ez az elválasztás úgy történt, hogy: Ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad (Jn 12,24). Ez volt az első lépés. Saját népe kiáltotta: mondván: Feszítsd meg! (Lk 23,21). Ő nagyon jól tudta
azt, hogy mindez Isten, nem pedig a saját népe akaratából történik. Az Úr Jézus önként vállalta, hogy leteszem az én életemet, hogy újra felvegyem azt (Jn 10,17). Meghalt, feltámadt, azután a mennybe ment, és teljesen elszakadt nemcsak Izráeltől, hanem ettől a földtől is. Eljött a Szent Szellem, és arról tett bizonyságot, hogy az Úr Jézus Krisztus megdicsőült. Tudjuk, az Ige azt mondja: még nem vala Szent Lélek [Szent Szellem]; mivelhogy Jézus még nem dicsőítteték meg (Jn 7,39). Mikor a Szent Szellem pünkösdkor eljött, arról tett bizonyságot - annak a jele a Szent Szellem eljövetele -, hogy Krisztus megdicsőült, Isten megdicsőítette Őt: és ajándékoza néki oly nevet, a mely minden név fölött való (Fil 2,9). (2) A Szent Szellem eljövetele Amikor eljött a Szent Szellem, Krisztusról tett bizonyságot. De nem arról, hogy Krisztus csak a zsidóké, hanem arról, hogy Krisztus mindenkié. valaki hiszen ő benne, el ne veszszen, hanem örök élete legyen (Jn 3,15). A Szent Szellem azonnal kiküldte az apostolokat, Pál apostolt, hogy ezentúl ne csak a zsidó népnek hirdessék az evangéliumot. Amikor az Úr Jézus a földön volt, azt parancsolta a tanítványoknak, hogy Pogányok útjára ne menjetek (Mt 10,5). A Szent Szellem kitöltetése után úgy lett, ahogy mondta: minekutána a Szent Lélek [Szellem] eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig (ApCsel 1,8). Pál apostolt és a többieket is elküldte az Úr túl Izráel határain, minden ember felé, és azt mondta, hogy mindenkinek adósa vagyok. A Szent Szellem eljövetelével kezdődött ez a nagy örömünnep, amit olvastunk: nagy vendégséget szerze azon a napon, a melyen Izsák elválasztaték (8. v.). (3) Az Úr Jézus mindeneket magához von És ha én felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonszok. Ezt pedig azért mondá, hogy megjelentse, milyen halállal kell meghalnia (Jn 12,32-33). felemeltetem e földről Az elszakadás, az elválasztás azzal kezdődött, amikor Jézust a golgotai keresztig felemelték. Azután feljebb, először a hegyre, majd a tanítványok szeme láttára fel a felhőkbe, és végül Isten felemelte egészen Önmagához. Miért tette ezt? ha én felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonszok... Ha felemeltetik a földről, minden izráelitát magához von? Nem! mindeneket Mindeneknek a Megváltója, minden embernek Üdvözítője, hogy mindenhová eljusson az örömhír. Az igazi nagy örömünnep az lesz számunkra, amikor felemeli a Gyülekezetet is. Ez lesz az emberiség első csoportja, akiket erről a földről Magához von. Azután megjelenik ezen a földön, felállítja az ezeréves királyságot, s akkor Izráel népén beteljesül: lesztek ti nékem papok birodalma és szent nép (2Móz 19,6). Mindenkinek hirdetik az evangéliumot, egészen a föld végső határáig: teljes lészen a föld az Úr ismeretével (Ézs 11,9). Sokakat Magához von: Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére (Fil 2,10-11). Befejezés Most különös időket élünk: a gonoszság eláradásának, de az Úr visszajövetelének is a közvetlen küszöbén. Eközben, aki csak hallja, nevet ezen, mint Sára. Egyre jobban nyilvánvalóvá lesz a meg nem értés, a gúny, az egyre nagyobb szakadék, és a nagy elválás
Isten gyermekei valamint a világ között. De mindezek meg kell, hogy előzzék az örömünnepet, amikor felemel bennünket az Úr. Amikor ott leszünk az Úrnál, nem emlékezünk többé mindezekre, és a kínokra. Ma pedig értsük meg, hogy annak az ideje van, hogy amíg ebben a testben vagyunk, vállaljuk mindazt az utat, amit az Úr kirendelt nekünk. Ha egyszer letettük az életünket Isten kezébe, nyugodtan várjuk, hogy mit hoz Ő ma és holnap, mert jót végzett felőlünk. Ne akarjuk mi megváltoztatni Isten tervét, ne akarjuk sürgetni, vagy késleltetni Isten idejét. Az a legjobb nekünk, amit Ő megmondott, és a maga idejében be is fogja teljesíteni. Ámen. Debrecen, 1994. szeptember 7.