CSOMAGOLÁSI KONFERENCIA BUDAPEST, 2015. NOVEMBER 3. HUNGUEST HOTEL GRIFF Budapest, 2015
A CSOMAGOLÁSI KONFERENCIA PROGRAMJA 2015. NOVEMBER 3. Nyitó plenáris ülés 8:15-9:00 Regisztráció 9:00-9:15 Köszöntő, bevezető gondolatok Bencs Attila, a CSAOSZ elnöke 9:15-10:00 Csomagolástechnika az autóiparban: a beszállító kiválasztásától a reklamációkezelésig. Kalmár Balázs logisztikai igazgató, SMR Hungary Bt. A 17 éves szakmai gyakorlata során megismerte több nemzet gyártási kultúráját, illetve azokat az alapelveket, melyek mentén megvalósítható a magas színvonalú gyártás. Az SMR-nél több, mint 3 éve dolgozik, Első feladata a BMW termékeknél égő tüzek eloltása volt, azt követően pedig átvette az újonnan felépült mosonmagyaróvári gyár teljes termelésének irányítását. Idén márciusban, a termelésben eltöltött 17 év után, feladatkört váltott és átevezett a logisztika vizeire. 10:00-10:20 Csomagolási világtalálkozó Magyarországon 2016 májusában a világ csomagolási szakemberei Magyarországra figyelnek Nagy Miklós főtitkár, CSAOSZ A CSAOSZ 2012-ben kapta a felkérést, hogy szervezze meg a Csomagolási Világszövetség közgyűlését Magyarországon. A szakmai közönség számára két érdeklődésre számot tartó programot szervez a CSAOSZ, 2016. május 26-án Nemzetközi Csomagolási konferenciára, valamint este WorldStar díjátadó gálára kerül sor. A résztvevők a már ismerhető részletekről kapnak tájékoztatást. Házigazda: Bencs Attila a Hamburger Hungária Kft.-nek 2007, a Hamburger Hungária Erőmű Kft.- nek 2014 óta ügyvezető igazgatója. A CSAOSZ elnökévé 2014 márciusában választotta a Szövetség közgyűlése. Előadók: Kalmár Balázs az SMR Hungary Bt. logisztikai igazgatója. Diplomáit a Veszprémi Egyetemen, illetve a University of Missouri-n szerezte fizikai kémiával kapcsolatos témakörökben. Tömegtermelésben 1998 óta dolgozik, azóta különböző iparági szegmensekben elsősorban vezetői, felsővezetői pozíciókat tölt be. Nagy Miklós 1977-ben kezdte nyomdamérnökként pályafutását az Anyagmozgatási és Csomagolási Intézetben. 1993-tól a B&B Grafikai Stúdió Kft. csomagolástervezésért felelős ügyvezetője volt. 2002 óta a CSAOSZ Kis- és középvállalkozói Tagozata elnökhelyetteseként, 2006 októbere óta pedig főállású munkatársaként segíti a CSAOSZ-t. 2010 júniusában választották meg a Szövetség főtitkárává. A Csomagolási Világszövetség munkájában a CSAOSZ képviseletében vesz részt.
I. szekció: A csomagolás szabályozásai Szekcióvezető: 10:30-11:00 Termékdíjról aktuálisan Debreczeni László, Nemzeti Adó- és Vámhivatal Az előadás keretében bemutatjuk a környezetvédelmi termék-díj törvény 2015-hatályba lépett változásait. Az egyes módosításokhoz részletes magyarázatot is kapnak a résztvevők és talán a jogalkotók jövőben gondolkodási irányáról is hallhatunk rövid részleteket. 11:00-11.30 A termékdíjraktár létrehozásának és üzemeltetésének tapasztalatai vannak előnyök? Dobrovolni Máté, NEFAB Packaging Hungary Kft. A környezetvédelmi termékdíj törvény 2014. július 1-i hatállyal vezette be a termékdíjraktár intézményrendszerét. A jogalkotó ezzel az új szabályozási elemmel tovább bővítette a gazdálkodó szervezetek között a termékdíj kötelezettséggel összefüggő nyilatkozat adáson, átvállalási szerződésen, valamint visszaigénylésen alapuló kapcsolatrendszert. Az előadás célja a megvalósítás és üzemeltetés tapasztalatainak megosztása. 11:30-12:00 Az EU csomagolási irányelv küszöbön álló változtatása mire számítsunk? Gönci Beáta, ÖKO-Pannon Nonprofit Kft. Hamisíthatatlan gyógyszercsomagolás Az Európai Unió a 94/62 csomagolásról és csomagolási hulladékról szóló irányelvét módosítani tervezi. Ez első javaslat tavaly már megszületett, de azt a Bizottság a tárgyalás megkezdése előtt vissza is vonta. Az új, átdolgozott tervezet év végére készülhet el. Az előadás elsősorban gondolatébresztésül szolgál, hogy mire számíthatunk. Ebéd 13:15-13:45 A svájci és a német nyomdafesték rendeletek összehasonlítása Michael Scherzinger, Adjuvo Kft. A svájci nyomdafesték rendelet 2011 óta érvényes. Németország egy új nyomdafestékek rendeletet tervez. A Csomagolószer-gyártóknak fontos tudni milyen különbségek vannak a rendeletek között, és mit kell tenni, ha exportálni kívánjuk a csomagolószert Svájcba vagy Németországba? Az előadó német anyanyelvű, de magyarul tartja előadását. 13:45-14:15 felkérés alatt Folytatás 14:30-kor a Záró plenáris ülés keretében
Előadók: Debreczeni László a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kormánytisztviselője (korábban pénzügyőr őrnagy). Személyéhez fűződik az a széles körű tájékoztatási munka, amelyet a termékdíjas szabályozás teljes körű adóztatásának, ellenőrzésének a VPOP-hez kerülése idején a vámhatóság országszerte kifejtett. 2008 óta több környezetvédelmi termékdíj szakkönyv szerzője/társszerzője. Dobrovolni Máté pénzügyi vezető, a NEFAB Packaging Kft. az irányításával valósította meg a csomagolóipar első termékdíjraktárát. Gönci Beáta: az ÖKO-Pannon Nonprofit Kft. ügyvezetőjeként, majd a marketing, PR és kommunikációs feladatok vezetőjeként vált országosan ismert környezetvédelemmel foglalkozó szakemberré. 1999 óta foglalkozik a kiterjesztett gyártói felelősség elvének hazai gyakorlatba ültetésével. A 2010-ben létrehozott Recomplex Egyesülés cégvezetői feladatát is ellátja. Michael Scherzinger az ADJUVO Kft. alapítója és igazgatója. A 2006-ban alapított társaság vállalja a vevők a megfelelőségi problémáinak megoldását, a kötelező megfelelőségi dokumentációk elkészítését.
II. szekció: Csomagolás és információközvetítés Szekcióvezető: 10:30-11:00 Vizualitás szerepe az értékesítésben Dr. Kovács Beáta, KSB 98 Tanácsadó Kft. Egy kép többet mond el, mint ezer szó halljuk gyakran. De valóban így van? Az előadó a vizualitás szerepét vizsgálja az értékesítés folyamatában, az igényfelkeltéstől egészen az újravásárlásig! 11:00-11.30 Kutatások a csomagolásfejlesztés szolgálatában, avagy milyen legyen a tökéletes csomagolás? Dr. Dörnyei Krisztina, docens IBS A csomagolástervezés során megszámlálhatatlan kérdés merül fel: Milyen legyen a csomagolás színe? Kerekebb, vagy szögletesebb formát válasszunk? Kiemelve írjuk-e rá,, hogy "zsírmentes"? Ezek a kérdések minden csomagolástervezés során felmerülhetnek. A kérdés sosem egyértelműen megválaszolható. De néha a korábbi kutatások választ adnak rá: az előadásban érdekes és néha meglepő hazai és külföldi kutatási eredményekről lesz szó, melyek ahhoz segítenek hozzá, hogy elkészülhessen a "tökéletes" csomagolás. 11:30-12:00 A csomagolás, mint marketing kommunikációs eszköz jelentősége a számok tükrében Tordy Éva, Primerate Kft. Mindeddig nem készült ebben a témában tényszerű összehasonlító elemzés, mely a csomagolás és a többi kommunikációs csatorna jelentőségét összehasonlította volna. A Pro Carton és a FFI megbízásából készült tanulmány hiány pótló mű, mely a kérdést több aspektusból körüljárva bizonyítja, hogy a csomagolásba fektetett pénz megtérül. A csomagolás az a kommunikációs csatorna, mely a lehető legteljesebb körűen informálja a vásárlókat a termék minőségéről, felhasználhatóságáról, környezetvédelmi megfelelőségéről. A csomagolás az, ami a lehető legnagyobb hatással inspirál vásárlásra kortól és nemtől függetlenül mindenkit. Ebéd 13:15-13:45 A grafikus szerepe a komplex tervezési folyamatban Dr. Maczó Péter, Budapesti Kommunikációs Főiskola Művészet, hogy olyat ígérjünk, kínáljunk, amivel még szavahihetők maradhatunk. A csomagolásdesign megjeleníti a termék előnyeit és a piaci elvárások figyelembevételével vonzóvá teszi azt. A forma, az anyag, az előállítás technikája a grafikai tervvel egy egységet alkot, amely a termékeket a versenyhelyzetben mert nincs annál szigorúbb megmérettetés, mint az áruk versenye a minőséget előtérbe állítva, egyértelműen pozícionálja. 13:45-14:15 ECL (Extended CODEX Label) a kommunikatív címke Dr. Farkas Andrea, Codex Zrt. Információ alatt olyan strukturált adathalmazt értünk, amelyek szükségesek bizonyos döntésekhez. Minél több információt hordoz egy csomagolás, annál inkább alkalmas a vásárlói döntések befolyásolására. Az ECL lehetőséget biztosít arra, hogy a gyártók/forgalmazók a jogszabály által előírtakon túl elhelyezzék a címkén mindazon információkat, melyeket a fogyasztók felé kommunikálni szeretnének. Az előadás alkalmával a résztvevők megismerhetik az ECL-t Folytatás 14:30-kor a Záró plenáris ülés keretében
Előadók: Dr. Kovács Beáta: közgazdász, több évtizedes nagyvállalati, elsősorban FMCG felsővezetői tapasztalattal. 1998 óta vezeti stratégiai tanácsadó vállalkozását. Tevékenységük fókuszában a változó versenypiaci feltételekhez igazodó szervezetfejlesztési és menedzsment támogató projektek állnak. Dr. Dörnyei Krisztina (PhD): közgazdász, marketinges, csomagolási szakértő. Jelenleg az IBS docense (korábban a Budapesti Corvinus Egyetemen, a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen és a Tecnológico de Monterrey-n dolgozott). A témában több publikációja is megjelent, folyamatosan tart a csomagolásról szakmai előadásokat itthon és külföldön egyaránt. Tanácsadóként csomagolásfejlesztési, termékfejlesztési, marketingstratégiai és márkázással kapcsolatos döntés-előkészítő munkákban vesz részt. Üzleti tanácsadási tapasztalata kiterjed nonprofit, multinacionális és KKV vállalatokra. Évek óta vezet egy témáról szóló szakmai blogot (csomagolas.blog.hu). Tordy Éva okleveles közgazda, MBA diplomáját az Oxford Brookes University-n szerezte. 20 éve a nyomdaipar különböző területein kereskedelmi vezetőként dolgozik, alapvetően az adott nyomdaipari szegmens piaci lehetőségeinek feltérképezésével foglalkozik. Jelenleg a Prime Rate Kft. projekt igazgatója. Dr. Maczó Péter DLA, főiskolai tanár, grafikusművész, tipográfus. 2014-ig a MOME egyetemi docense, jelenleg a BKF főállású tanára, a Tervezőgrafika MA szakfelelőse. 2009-ben Doctor of Liberal Arts tudományos minősítést szerzett. Oktatott tárgyai a BKF-en: Grafikai tervezés, Tipográfia Dr. Farkas Andrea: 1990-ben szerezte meg jogi diplomáját az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán és egészen 2012-ig ügyvédként, így többek között a CODEX Zrt. jogi képviselőjeként praktizált. 2013 óta a CODEX Zrt. általános vezérigazgató-helyettese akit a nyomda illata megcsapott.
III. szekció: Csomagolások tervezése, mérése, vizsgálata Szekcióvezető: 10:30-11:00 Tengerentúli csomagolások klimatikus vizsgálata a gyakorlatban Dr. Böröcz Péter, Széchenyi István Egyetem A legtöbb esetben keveset tudunk a nagy távolságra, különböző éghajlati öveken átívelő tengeri szállítások során a termék és annak környezetében fellépő klímaviszonyokról. Pedig ennek szerepe egyre inkább felértékelődik, hiszen a szállítási relációk olykor évtizedekig fennállnak egyes gazdasági tranzakciók során. Mindez felveti annak szükségességét, hogy adott szállítási viszonylatban alapos ismereteink legyenek a klimatikus igénybevételek közelítőleg pontos nagyságáról, hogy az árukárok elkerülhetők legyenek. 11:00-11:30 Hab-aeroszol termékek csomagolásának vizsgálata Magasházy György, ÉMI-TÜV SÜD Kft. KERMI osztály Az ÉMI-TÜV SÜD Kft. KERMI osztály műszaki szakértője elsősorban a hab aeroszolok vizsgálatainak tapasztalatairól, a tűzveszélyesség megállapításának módjáról beszél, az előadást minden bizonnyal érdekes kísérlet is gazdagítja. 11:30-12:00 Színmérés jelentősége a flexónyomtatásban Dr. Schulz Péter, Mérnök és Nyomdász Kft. Az elmúlt időszak egyik legdinamikusabban fejlődő nyomtatási eljárása a flexónyomtatás volt. A flexónyomtatás sikere az ugrásszerű minőségjavulásnak többek között a HD Flexo 2012-es bevezetésének révén, amely a flexónyomtatás minőségét a mély- és ofszetnyomtatás szintjére emelte és a speciális csomagolóipari termékek gyors és hatékony gyártási folyamatának köszönhető. Ebéd 13:15-13:45 Élelmiszerrel érintkező anyagok európai szabályozása és vizsgálati tapasztalatai Süvegesné Váradi Gabriella, osztályvezető, ÉMI-TÜV SÜD Kft. KERMI osztály A fogyasztók egészség védelme érdekében az élelmiszerrel érintkező termékek, csomagolóanyagok megbízhatóságáért a kereskedelmi lánc minden tagjának felelősséget kell vállalnia. A szabályoknak való megfelelőséggel csökkenthető a termékek egészségügyi kockázata, így javul a piacképességük is. 13:45-14:15 Nyomtatott színek reprodukálhatósága Görgényi-Tóth Pál, Óbudai Egyetem Folytatás 14:30-kor a Záró plenáris ülés keretében
Előadók: Dr. Böröcz Péter (PhD) a Széchenyi István Egyetem adjunktusa. Kutatási területe: a szállítási és egyéb logisztikai csomagolások műszaki és gazdasági, megfelelőségi vizsgálatainak fejlesztése, a csomagolóeszközök és -anyagok méréstechnikai módszertanának, továbbá az egy-, és többutas csomagolási rendszerek közötti döntési mechanizmusok modellezése. Magasházy György a vegyipari termékek szakértője, gyakorló vegyészként a KERMI vegyi laboratóriumában több évtizedes tapasztalatot szerzett. A vállalat képviseletében a Magyar Aeroszol Szövetségnek és a Csomagolási és anyagmozgatási Országos Szövetségnek aktív tagja. A csomagolások, aeroszolok szabványoknak, illetve jogszabályoknak való megfelelőségének igazolását is végzi. Dr. Schulz Péter a Könnyűipari Műszaki Főiskola nyomdaipari szakának tanszékvezetőjeként tevékenykedett, 1997 óta a Mérnök és Nyomdász Kft. műszaki igazgatója. Az Óbudai Egyetem címzetes főiskolai docense, előadóként továbbra is tanítja a nyomdaipari szakon a színelmélet, színmérés és nyomtatáselmélet tárgyakat. Süvegesné Váradi Gabriella 1989 óta foglalkozik a fogyasztási cikkekre vonatkozó szabályozással és analitikusként azok vegyi vizsgálataival a KERMI vegyi laboratóriumában. Az akkreditált laboratórium vezetőjeként irányította élelmiszer-, vegyipari- és könnyűipari termékek teljes körű vizsgálatát. Az élelmiszerekkel érintkező csomagolóanyagok és termékek vizsgálata kiemelt területként szerepel a szakmai érdeklődésében. A TÜV-SÜD vállalat akvizíciója után, ma a KERMI egy osztályként működik széles körű szolgáltatási területtel a TÜV SÜD AG magyarországi leányvállalatában, az ÉMI- TÜV SÜD Kft.-ben, melyet osztályvezetőként irányít. Görgényi-Tóth Pál az Óbudai Egyetem oktatója.
IV. szekció: Csomagolás és logisztika Szekcióvezető: Reményi Antal, a CSAOSZ elnökségének tagja 10:30-11:00 A HIPA (Nemzeti Befektetési Ügynökség) beszállító-fejlesztési szerepe Kokas Tamás, Nemzeti Befektetési Ügynökség A Nemzeti Befektetési Ügynökség feladata, hogy a hazai nagyvállalatok és a kkv-k közötti beszállítói lehetőségeket erősítse. Mit tesz ezért az Ügynökség, mit kell tenniük a vállalkozásoknak, milyen kihívások, elvégzendő feladatok várhatnak rájuk. Miben hasonlít, és miben különbözik a direkt és indirekt beszállítók elé kitűzött nagyvállalati követelményrendszer. 11:00-11:30 Beszállítói státuszok és jellemzői Dr. Nagy Judit, Budapesti Corvinus Egyetem Az előadás abban kíván segítséget nyújtani, hogy a beszállító vállalatok megértsék, milyen szerepet is töltenek be megrendelőjük beszállítói portfóliójában. Kutatási eredmények révén arra is rávilágítunk, milyen tulajdonságok és képességek szükségesek a hosszú távú beszállító-megrendelő kapcsolatok fenntartásához. 11:30-12:00 Hogyan segítheti a raktártechnológia a hatékonyságot Somogyi Attila Ebéd 13:15-13:45 Örök darab-e a raklap?! Gergely Mária, European Pallet Association A világ folyamatosan fejlődik és változik, de mindig maradnak olyan bevált módszerek, eljárások, amelyeken nem célszerű változtatni ilyenek eszközök a logisztikában, a raktározásban jól bevált raklapok. Miért jó az EPAL-EPAL raklap: minőségbiztosított, nyereséges és biztonságos. Az EPAL a jövőben a raklap teljes élettartamára vonatkozó nyomon követhetőséget tűzte ki célfeladatának, amely nagyban elősegítené a raklaphamisítás megszűnését. Az új fejlesztéseknek köszönhetően hamarosan megjelennek a piacon az új, RFID tag-gel ellátott raklapok. 13:45-14:15 Jelöléstechnika AMSY Jelöléstechnika Kft. Folytatás 14:30-kor a Záró plenáris ülés keretében
Előadók: Kokas Tamás közgazdász, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) főosztályvezető-helyettese. Évtizedes külkereskedelmi tapasztalattal rendelkezik. Gazdaságfejlesztési projektekben való részvétele után 2001-től az állami befektetés-ösztönzési szervezetnél dolgozik, beszállítói és beszállító-fejlesztési munkakörben (korábban ITD Hungary Zrt., majd Nemzeti Külgazdasági Hivatal). A HIPA Beruházás-támogatási Főosztály Beszállítói osztályát vezeti. Dr. Nagy Judit (PhD), a Budapesti Corvinus Egyetem, Gazdálkodástudományi Kar, Logisztika és Ellátási Lánc Menedzsment Tanszék egyetemi adjunktusa. Szakterülete: Ellátási lánc menedzsment és disztribúció. 2004 óta a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója, nappali, levelező, alap, mester és posztgraduális szintű programokban. Három könyv és több mint harminc magyar és angol nyelvű cikk szerzője, társszerzője. Somogyi Attila 21 éven keresztül ügyvezetőként irányította egy, a raktártechnológiai rendszereiről ismert német tulajdonú vállalat magyarországi leányvállalatát. SCM és vezetési tanácsadóként több, regionális disztribúciós központ létrehozásában közreműködött. Logisztikai szakértő, az MLBKT alelnöke. Gergely Mária: az European Pallet Association e.v. magyarországi képviseletének irodavezetője. 2014. szeptembere óta képviseli munkatársaival az EPAL raklap termékeket. A képviselet célja az EPAL márka széles körben való megismertetése és az EPAL jó hírnevének további növelése mellett a magyarországi raklap specialisták képzésének elindítása, a raklap hamísítások háttérbe szorítása és minél több minőségi EPAL raklapgyártó és javító vállalkozás létrehozása Magyarországon.
Záró plenáris ülés és díjátadó ünnepség 14:30-15:00 Csomagolástechnológus szakmérnök és szakember képzés gondoskodunk az utánpótlásról! Dr. Koltai László, dékánhelyettes, Óbudai Egyetem Az Óbudai Egyetem a hazai felsőfokú csomagolástechnikai képzés úttörője, ahonnan számos, ismertségnek és elismertségnek örvendő gyakorló szakember került ki. Az előadó az Egyetem szakterületünk számára fontos és újonnan induló képzésről ad tájékoztatást. Szünet 15:30-16:30 HUNGAROPACK Student Csomagolástervezési Diákverseny és a HUNGAROPACK Magyar Csomagolási Verseny díjátadó ünnepsége Házigazda: Bencs Attila, a CSAOSZ elnöke A díjakat átadják: Bencs Attila, a CSAOSZ elnöke, valamint a különdíjat felajánló szervezetek képviselői A záró plenáris ülés előadója: Dr. Koltai László (PhD.) egyetemi docens, az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar oktatási dékánhelyettese.. A szervezők a programváltozás lehetőségét fenntartják!
JELENTKEZÉSI LAP 2015. november 3. Budapest, Hotel Griff 1113 Budapest, Bartók Béla út 152. A résztvevő neve, beosztása: Vállalat név: Levelezési cím: Számlázási cím: Adószám Telefonszám: E-mail cím: AZ ÉRDEKLŐDÉSEMRE SZÁMOT TARTÓ SZEKCIÓ (KÉRJÜK KITÖLTENI) 1 szekció: A csomagolás szabályozásai 3 szekció: Csomagolások tervezése, mérése, vizsgálata 2 szekció: Csomagolás és információközvetítés 4 szekció: Csomagolás és logisztika RÉSZVÉTELI DÍJ (KÉRJÜK MEGJELÖLNI) Egy résztvevő esetén Második és további résztvevő azonos vállalattól CSAOSZ tagvállalat számára INGYENES 12.000 Ft + áfa / fő nem CSAOSZ tagvállalat számára 15.000 Ft + áfa / fő 15.000 Ft + áfa / fő HUNGAROPACK nevező vállalat számára Csomagolástechnika szakirányos egyetemi, főiskolai hallgatóknak INGYENES INGYENES 12.000 Ft + áfa / fő 7.000 Ft + áfa / fő EBÉD Az ebéd opcionális, az ingyenes és a fizető résztvevők térítés ellenében kérhetik, a 7000 Ft+áfa/fő összeget és közterheit a résztvevő, illetve a költségviselő fizeti. Tudomásul vesszük, hogy a konferenciára való jelentkezés (díjfizetés alá eső esetben) szolgáltatás-megrendelésnek minősül és fizetési kötelezettséggel jár. A jelentkezés alapján a CSAOSZ a részvételi díjról számlát küld. Elfogadjuk, hogy távolmaradás esetén a CSAOSZ visszautalást nem tud teljesíteni, viszont a bejelentett résztvevő helyettesítésére van lehetőség. Kérjük, hogy a jelentkezést legkésőbb 2015. október 27-ig visszaküldeni szíveskedjenek a (1) 210-0107-es fax számra, vagy e-mail-en: csaosz@csaosz.hu címre. A szervezők a programváltozás lehetőségét fenntartják! A résztvevők megkapják a 2015-2016. évi Magyar Csomagolási Évkönyv egy példányát.
Megközelítés Hotel Griff (Budapest XI., Bartók Béla út 152.) A konferenciának helyt adó Hotel Griff Smaragd terme és a szekciók termei a képen látható épület földszintjén találhatók. A tájékozódást a Hotel bejáratánál elhelyezett irányító táblák fogják segíteni. A Hotel megközelítése tömegközlekedéssel: a Deák tér felől érkezve a 49-es villamosról a Szt. Gellérttemplom (utolsó előtti) megállónál kell leszállni, a 4-es metró Kelenföldi pályaudvari végállomásától, vagy gyalogosan a Somogyi utcán kell végigsétálni, vagy a 49-es villamossal a Deák tér irányába kell egy megállót utazni. A gépkocsival érkezők a Hotel Griff előtt és a környező utcákban díjmentesen parkolhatnak.
Jegyzetek: