Miért nem működik az FKERES (vagy a VKERES) függvény? Amikor az FKERES függvényt alkalmazzuk, lényegében ezt mondjuk a függvénynek: Itt egy érték. Menj egy másik helyre, találd meg ezt az értéket, és mutasd meg azokat a szavakat vagy számokat, melyek egy cellában megegyeznek a keresett értékkel. Ha segít, a harmadik érték (oszlop_szám) lehet az eredmény. A függvény a tábla bal szélső oszlopában keresi a pontos megfelelést, vagy ha nem szükséges a teljes egyezés, a hozzá legközelebb eső érték keresését, mely nem nyúlik túl az táblában szereplő értékeken, és eredményként az n-edik oszlop megfelelő sorában lévő értéket adja vissza. Ugyanakkor időnként azt tapasztaljuk, hogy az FKERES hibaértéket ad eredményül, vagy éppen teljesen hibás értéket. Ennek általában hat oka lehet. Ezek: 1. Az adatok nem megfelelően rendezettek 2. A keresési_érték kisebb a tömb legkisebb eleménél 3. Nincs egyező érték a táblában Ha az FKERES képletet használjuk, jó tudni: a függvény nem tesz különbséget kis- és nagybetű között; nem konvertálja az adattípusokat, ha a keresett érték numerikus, a tábla bal első oszlopának is numerikusnak kell lennie, ha szöveg a tábla bal oszlopának is szövegnek kell lennie; ha elhagyjuk, vagy az IGAZ argumentumot alkalmazzuk (azaz megközelítő keresést, meg kell győződnünk arról, hogy a tábla első oszlopa emelkedő sorrendbe rendezett, ellenkező esetben nem kapunk helyes eredményt. Ha az argumentum HAMIS, a táblának nem kell rendezettnek lennie; ha az argumentum HAMIS, és a keresési_érték nincs a tábla bal oszlopában, az eredmény a #HIÁNYZIK hibaérték; ha az argumentum HAMIS, és a keresési_érték a bal első oszlopban szöveg, helyettesítő karakterek is alkalmazhatók; ha az oszlop_szám kisebb 1-nél vagy nagyobb, mint a tábla oszlopainak száma, #ÉRTÉK! vagy #HIV! hibaértéket kapunk...
Minden esetben, ha az ún. pontos egyezésről van szó, az FKERES tulajdonságára utalunk, mely szerint, ha a tartományban_keres argumentumot elhagyjuk, vagy értéke IGAZ, a függvény azt a legközelebbi értéket adja vissza, amelyik kisebb a keresési_értéknél vagy egyenlő vele. 1. ábra A példában 7 színünk van, 7 kódszámmal. Az A:B oszlop tartalmazza az alapokat a D:E a keresések eredményeit. Leírás: az E4, E5, E8, E9 és E10 cellákban a képlet "közelítő" eredményeket ad; az E6 és E7 cellákban, bár a függvény "közelítő" találatokat keres, pontos egyezést találunk; az E15, E16, E18, E20 és E21 cellákban pontos egyezést találunk; az E17 és E19 cellákban a függvény pontos egyezést keresett, de nem talált;.. 2
Fölösleges szóközök Fölösleges szóközök elöl, hátul és két szó között. Az =FKERES(C2;A1:B8;2,0) helyett használjuk az {=FKERES(KIMETSZ(C2);KIMETSZ(A1:B8);2,0)} tömbképletet! 5. ábra A KIMETSZ függvény minden szóközt töröl a szöveg argumentumból, kivéve azokat, amelyek két szót választanak el egymástól. Törli a szöveg előtti és a szöveget követő összes szóközt, és a szövegen belüli több szóközt egy szóközzé alakítja. Nem tévesztendő össze a TISZTÍT függvénnyel, amely minden nem nyomtatható karaktert eltávolít a szövegből, és olyan szöveg esetében használhatjuk, amelyet más alkalmazásból importáltunk. 3
Hibák, melyet csaknem minden felhasználó hajlamos elkövetni Az oszlop_szám helytelen kiszámítása Ha az Excel megtalálja azt az értéket, melyet beírtunk a képletbe, tudnia kell, mit adjon eredményül. Ez az oszlop_szám argumentumban fejeződik ki. Meg kell győződni arról, hogy a számolás a tábla első oszlopával kezdődjön. 9. ábra 4
#4 A tartományban_keres átállítása (ez részben az Excel hibája) A tartományban_keres argumentum 0-ra (HAMIS) állítása kötelező, ha azt akarjuk, hogy pontos egyezést kapjunk. Csak emlékeztetőül: a tartományban_keres = 0 a pontos egyezést; a tartományban_keres = 1 a pontos vagy megközelítő pontosságú találatot adja meg. És ez a dolog hátulütője, ha nem adjuk meg az argumentumot, az Excel IGAZ -nak, 1-nek interpretálja. A legrosszabb az, ha úgy véljük, hogy a megközelítő egyezés valójában pontos egyezés. 5
Titkok -- Trükkök -- Tippek sorozat Az FKERES 100 (A4) oldal pdf e-könyv + Excel munkafüzet (92 munkalap) Az Excel ismeretek tesztelésekor az FKERES a sztár, ezért érdemes nagyon jól elsajátítani. A keresés hihetetlenül értékes funkció minden helyzetben, ha nagy adatállományokkal van dolgunk. Jóllehet az FKERES sokak szemében már kissé elavult, főleg mióta olyan jobb választások állnak rendelkezésünkre, mint pl. az INDEX-HOL.VAN kombináció, mégis fontos megismerni ezt a képletet, hiszen az FKERES az egyik legegyszerűbb megoldás a keresés kategóriába tartozó függvények között. A 92 munkalap kb. 80 példa alapján mutatja be a függvény működését, a hatékony munkavégzést segítő megoldásokat, így az FKERES-HOL.VAN kombináció, az INDEX-HOL.VAN kombó és az INDEX- HOL.VAN-HOL.VAN kombináció anatómiáját, logikáját és használhatóságát. A munkafüzet és e-könyv feltárja az Excel egyik legbonyolultabb függvényének titkait ; bemutatja a leggyakrabban (majdnem minden alkalmazó által) elkövetett hibák okait, megoldást ad; a bennfentes tippek minden helyzetben garantálják a tökéletes megoldást. A példák azonnal átvehetők és alkalmazhatók, a képleteket nem kell a pdf fájlokból kimásolni, vagy a képernyőképekből kikörmölni, így rengeteg idő megtakarítható. 4000 Ft + áfa Megrendeléskor ajándékként megküldjük a Referencia és Teszt sorozat két darabját, a KERESÉS 1. és KERESÉS 2. (à 2000 Ft) munkafüzeteket. MATEMATIKA 70 (A4) oldal pdf e-könyv + Excel munkafüzet (35 munkalap) A matematika sok felhasználót elriaszt. Pedig ezek a függvények hihetetlen módon leegyszerűsíthetik a hétköznapi feladatokat, és mégis kevesen használják, helyettük bonyolult, rengeteg hibalehetőséget rejtő megoldásokkal szenvednek. A munkafüzet és e-könyv feltárja e függvények titkait, megold olyan problémákat, melyek megkeseríthetik életünket; a bennfentes tippek minden helyzetben garantálják a tökéletes megoldást. A példák azonnal átvehetők és alkalmazhatók, a képleteket nem kell a pdf fájlokból kimásolni, vagy a képernyőképekből kikörmölni, így rengeteg idő megtakarítható. PLAFON, PADLÓ, KEREKÍTÉSEK, SZORZATÖSSZEG, SZUMHA, SZUMHATÖBB, ÖSSZESÍT, RÉSZÖSSZEG 4000 Ft + áfa Megrendeléskor ajándékként megküldjük a Referencia és Teszt sorozat két darabját, a KERESÉS 1. és KERESÉS 2. (à 2000 Ft) munkafüzeteket. KERESÉS 70 (A4) oldal PDF e-könyv + Excel munkafüzet (68 munkalap) Az Excelben a keresés majdnem olyan gyakori, mint az egyszerűbb műveletek. A kiválasztott nyolc függvény az adatbázisokkal való munka legalapvetőbb megoldásai. Ennek megfelelően létfontosságú, hogy használatuk a készség szintjén történjen. A munkafüzet és e-könyv feltárja e függvények titkait, megold olyan problémákat, melyek megkeseríthetik életünket; a bennfentes tippek mint tudjuk aranyat érnek. A példák azonnal átvehetők és alkalmazhatók, a képleteket nem kell a PDF fájlokból kimásolni, vagy a képernyőképekből kikörmölni, így rengeteg idő megtakarítható. VÁLASZT, HOL.VAN, ELTOLÁS, INDIREKT, INDEX, FKERES, VKERES, KERES 4000 Ft + áfa Megrendeléskor ajándékként megküldjük a Referencia és Teszt sorozat két darabját, a MATEMATIKA 1. és MATEMATIKA 2. (à 2000 Ft) munkafüzeteket. 6
Excel függvények -- Referencia és Teszt sorozat (interaktív munkafüzetek) A Referencia és Teszt sorozat szándéka, hogy jelentős időmegtakarítással biztosítsa az Excel fortélyainak elsajátítását (gyorsabb tanulás), biztosítsa a folyamatos fejlődést, a bennfentes tippekkel segítse a hatékony munkavégzést. A munkafüzetek egy-egy terület mindig kéznél lévő referenciái, nincs szükség böngészésre, Súgók megnyitására. A 7 különböző munkafüzet egységes felépítésű. A munkafüzetekkel ellenőrzött környezetben lehet elsajátítani, hogyan működnek ezek a függvények. A munkalapok bemutatják a függvény meghatározását és szintaxisát, ezt követik a feladatok. A feladatot követő Megjegyzésben a függvény legfontosabb tudnivalói, az esetleges hibaüzenetek okai olvashatók. A függvény részletes ismertetését a REFERENCIA munkalap tartalmazza. A Teszt munkalapon lehet ellenőrizni a tudást. Alapbeállításban a "Javaslatok", a Megoldás(ok) nem láthatók. #4 DÁTUM és IDŐ DÁTUM, IDŐ, NAP, HÓNAP, ÉV, KALK.DÁTUM, KALK.MUNKANAP, ÖSSZ.MUNKANAP #5 PÉNZÜGYI JBÉ, KJÉ, KAPOTT, ÖSSZES.KAMAT, RRÉSZLET, RÉSZLET, PRÉSZLET, IDŐSZAKI.KAMAT, LEJÁRATI.KAMAT, KAMATRÁTA #6 MATEMATIKA 1. MARADÉK, PLAFON, PLAFON.PONTOS, PADLÓ, PADLÓ.PONTOS, TÖBBSZ.KEREKÍT, KEREKÍTÉS, KEREK.LE, KEREK.FEL, CSONK #7 MATEMATIKA 2. PÁROS, PÁRATLAN, SZUMHA, SZUMHATÖBB, RÉSZÖSSZEG, SZORZATÖSSZEG, ÖSSZESÍT #8 KERESÉS 1. SOR, OSZLOP, SOROK, OSZLOPOK, TERÜLET, VÁLASZT, HOL.VAN, ELTOLÁS #9 KERESÉS 2. INDEX INDIREKT KERES FKERES VKERES #10 SZÖVEG BAL, KÖZÉP, JOBB, ÖSSZEFŰZ, CSERE, HELYETTE, SZÖVEG.TALÁL, SZÖVEG.KERES www.offcafe.hu info@offcafe.hu 7