Gazdaságfejlesztés az RTM-ben Dr. Piskóti István Pólus + Nemzeti Intelligens Szakosodási Stratégia
Helyi gazdaságpolitika A helyi gazdaságpolitika ma az általános térség-, teleplésfejlődési törekvések, életszínvonal növekedés mellett alapvetően nem másként jelenik meg, mint sajátos szabályozó, támogató, ösztönző, motiváló aktív cselekvések, a piaci kudarcok számának csökkentésére, s az induló vállalkozások támogatására irányuló tevékenység.
Gazdaságfejlesztési prioritások A nemzetközi tapasztalatok egyértelműen igazolják, hogy egy térség, egy város tartós megújulása - akár a klföldi tőke bevonásakor is - csak ott lehet eredményes, ahol az agglomerációs előnyöket kihasználják, az ipartelepítések ráfűződnek a helyi termelési bázisokra, azokkal valamilyen integrációra lépnek. A város gazdaságfejlesztési prioritásai kell, hogy tartalmazzanak a kívánatos vállalkozások jellegére, teljesítményére vonatkozó kritériumokat, magas jövedelem-termelőképességű tevékenységek meghonosítása, a fejlett technológiát hordozó projektek, környezetbarát, környezetet nem szennyező iparágak telepítése, kis- és középvállalkozások növekedésének támogatása, munkahelyteremtő, a foglalkoztatást javító beruházások, a klföldi tőke betelepedésének növelése, a lakossági keresletet kielégítő kereskedelmi és szolgáltatási kínálat fejlesztése, exportteljesítmény növekedését eredményező projektek, a turizmus fejlesztését eredményező projektek.
A gazdaságfejlesztés korlátai A gazdaságfejlesztési koncepció hiánya, illetve összehangolatlansága a város életének, működésének egyéb terleteivel. A pénzgyi források hiánya. Az ipartelepítést lehetővé tevő ingatlan, föld, telekvagyon hiánya, kialakítatlansága. Az intézményi és eszközrendszer kialakítására vonatkozó ötletek hiánya. A gazdaságfejlesztésnek nagy impulzusokat adó projektek hiánya. A menedzsment terén megnyilvánuló elégtelenségek.
Miskolc Fejlesztési Pólus stratégia TECHNOPOLISZ az alkalmazott high-tech ipari megoldások
MFP Stratégia szerepe, tartalma tudásalapú, innováció-orientált gazdaságfejlesztés; versenyképes struktúra, hatékonyság és foglalkoztatás a célrendszerben; a régióközpont városra koncentráló, de regionális hatású program; a vállalkozásokat, a gazdaság közvetlen szereplőit hozza helyzetbe a versenyben, a piacaikon való fellépéskben; egyetem, kutatóintézeti és vállalkozói K+F bázisok, fejlesztésk, keresletorientált egyttműködésk kiemelt jelentősége; kereslet- és kínálatorientált terletfejlesztési megoldások szkségszerű kombinálása az országos, regionális és helyi stratégiákkal, programokkal összhangban; ipari és technológiai típusú stratégia célszerű ötvözése; K+F és gazdasági terleti prioritások megfogalmazása; olyan gazdaságfejlesztési mechanizmus és egyttműködési rendszer kialakítása, mely keretet képez, s segíti a vállalkozások folyamatos megújulását, versenyképességk megőrzését, a Miskolc Fejlesztési Pólus stratégia szakmailag megalapozott pozícionálása, nemzetközileg is határozottan megjelenő, látható karakteres profil, versenyelőny kialakítása.
hosszútávon nemzetközi, európai, az Európai Unió fejlett országai polgáraival azonos életminőséget, jólétet biztosítson lakói számára gazdaság dinamizálásának, a növekedés záloga a helyi és újonnan létrejövő, beteleplő innovatív vállalkozásokra éplő, szerves fejlődési folyamatot képező gazdasági szerkezetváltás megvalósulása város és térsége tudás-alapú gazdasága, a műszaki és gazdaságtudományi tudásbázisokra éplő high-tech ipari megoldások bázisán, egészséges struktúrában fejlődik innováció-orientált nagy- és kisebb vállalkozásai klaszterek és hálózatok keretében integráltan egyttműködnek és környezettudatos, fenntartható fejlődési elvnek megfelelő növekedést mutatnak fel Az erősségekre koncentrálásnak, a növekvő terleteken történő gyorsításnak és az új gazdasági súlypontok kiépítésének dinamikus szemlélete Fejlesztési Pólus gazdasági prioritásai sokoldalú illeszkedést, kapcsolat kiépítését teszik lehetővé a région belli decentrumokkal, a szomszédos régiókkal, annak centrumvárosaival, de a K+F és a termelési, szolgáltató hálózatot egy szélesebb országos és nemzetközi egyttműködési rendszerbe illeszkednek
Vállalkozások versenyképességét, meghatározó belső és környezeti tényezők 3. Vállalkozói tőkeerő 4. Képzett, alkalmas munkaerő 5. Hatékony K+F Hatékony (innováció) menedzsment 2. Térségi, telephelyi vonzerő, imázs Vállalkozások versenyképessége 6. Hatékony termelés és korszerű termékstruktúra 1. Fejlett infrastrukturális, szabályozási környezet 8. Üzleti kapcsolatok, fejlettsége, innováció-releváns szolgáltatások 7. Hatékony piaci, marketing, értékesítési tevékenység
Versenyképesség potenciál-csillag regionális elérhetős 7 7 ég vállalkozások innovativitása 7 környezet minősége vállalati k+f 6 társadalmi kohézió 6 innovációs centrumok erőssége társadalmi szerkezet 5 k+f kormányzati források 5 6 4 3 3 4 szabad ipari terletek 4 3 exportorientáltság 6munkaerő felkészltsége 5 2 egyttműködési készs ég piacméret-piaci vonzerő 5 5 1 0 5 technológiai fejlettség 6szakképzés színvonala menedzsment készségek 6 3 6fels őoktatás vers enyképessége fejles ztése 4 3 4 beszállítói hálózatok 6 4 város-térség vonzerő 4 KKV pozciója, ereje klső befektetések régióbeli döntési központok 6beruházások ösztönzése integrátorok jelenléte 6 start-up támogatások vállalkozóbarát közigazgatás 10-es értékelési skála
Probléma-térkép Relatíve alacsony életminőség Relatíve alacsony jövedelmek Relatíve alacsony foglalkoztatás Relatíve alacsony termelékenység Gazdasági struktúra aránytalansága Marketing, értékesítés gyengeségei Város, régió negatív gazdasági imázsa Gazdaságfejlesztés alacsony hatékonysága Alacsony klső-belső beruházás-intenzitás Telephely infrastruktúra gyengeségei Tudásképző intézmények strukt. gyengeségei Alacsony új termék/ új technológia arány Kevés integrátor cég Munkaerőképzettség aránytalanságai Alacsony K+F ráfordítások, haték. K+F intézmények fejletlensége Innov. Kooperációs Kultúra gyengesége Helyi KKV pénzgyi, piaci gyengesége
Alapcél Lakosság életminőségének javulása Stratégiai főcél Jövedelmek növekedése Foglalkoztatottság növekedése Termelékenység növekedése Eszközjellegű stratégiai célok Gazdasági struktúra korszerűsödése Telephelyi vonzerő növelése Vállalkozások innováció- és versenyképességének növekedése Gazdasági elérhetőség, közlekedéslogisztikai fejlesztések Városképi és szolgáltatásfejlesztések Gazdasági terletek infrastrutúra fejlesztés Befektetésberuházás ösztönzési rendszer fejlesztése Felsőoktatás, szakképzés fejlesztés K+F bázisok, tudásközpontok fejlesztése Gazdasági egyttműködések, hálózatok fejlesztése
Fejlesztési cél Az elérendő teljesítmény a 2007-13 időszakra A város erős gazdasági-telephelyi vonzerejének kialakítása Jelentős számú klső integrátor cég beteleplése, új cég alapítások dinamikájának, a már ittlévők beruházásainak előző időszakhoz képesti megduplázása. 1. A város és régiója elérhetőségének javítása Regionális replőtér fejlesztés, mely megsznteti a város, a régió meglévő versenyképességi hátrányát. 2. Nemzetközi szintű közlekedési - logisztikai infrastruktúra létrehozása Miskolcot a szomszédos régió centrum-városaival, a régió decentrumaival összekapcsoló közút, s vasútfejlesztés, valamint a város nemzetközi, regionális kereskedelmi szerepét erősítő logisztikai központok, hálózatok rendszerének kialakítása. 3. Gazdasági terletek infrastrukturális fejlesztése A város és térsége iparterletei rehabilitációjának befejezése, több száz hektár új iparterlet kialakítása. 4. Befektetés-beruházás ösztönző rendszer fejlesztése Ipari parki szolgáltatások kiteljesítése, aktív befektetés-szervezői tevékenység, differenciált pénzgyi-, finanszírozási konstrukciók kialakításának támogatása. Befektetés-ösztönző város- és térségmarketing. 5. Integrátor vállalkozások, betelepítése, termelő és k+f beruházások, spin off cégek kiemelt támogatása 6. Városképi vonzerő növelése, városépítészeti fejlesztések, köz- és rekreációs, kulturális szolgáltatások korszerűsítése Vállalkozások innováció- és verseny-képességének növelése A város, a régió gazdasági potenciáljának, alapjának növeléséhez további nemzetközi súlyú integrátor cégek beteleplésére van szkség, egyrészt a beszállítói hálózatok fejlesztése, másrészt a k+f terletén létrehozandó kutató-fejlesztő részlegek, vállalkozások révén. A helyi és agglomerációs tömegközlekedés fejlesztése, parkolási rendszerek kialakítása a munkába-járás, gyintézés elérhetőségének javítására. Belváros rehabilitáció teljessé tétele. e-közigazgatás, gyintézés, a digitális szolgáltatások kiteljesítése Rekreációs és szabadidő-ipari kiemelt beruházások megvalósítása A K+F aktivitás országos szintre emelése. A kutatók számának megduplázása, a bejegyzett szabadalmak jelentős növelése, az új termék/szolgáltatás-hányad megduplázása a vállalkozásoknál. Exportorientáltság jelentős növelése. 7. Felsőoktatás, szak- és felnőttképzés korszerűsítése Integrált emberi erőforrás-fejlesztési klaszter és részterleti klaszterek, egyttműködések létrehozása, Az infrastuktúra, tananyag és oktatásmódszertan nemzetközi sztendereknek való megfeleltetése, nemzetközi, interregionális egyttműködések. 8. K+F bázisok, tudásközpontok fejlesztése A Technopolisz kutatási-, gazdaságfejlesztési prioritásaihoz igazodó kutatási infrastruktúra, intézmények és programok kialakítása, a felsőoktatási, kutatóintézeti és vállalati K+F összekapcsolása. 9. Gazdasági egyttműködéseket, hálózatokat kialakító gazdaságfejlesztés A gazdasági struktúra korszerűsödése A foglalkoztatott növelése A kooperáció-készséget és képességet javító menedzsment fejlesztő programok működtetése. Innováció-releváns szolgáltatások innováció-menedzsment és marketing tevékenység fejlesztése Beszállítói klaszterek, hálózatok kialakítása és működtetése a húzóágazatokban. KKV-k beszerzési és értékesítési klasztereinek, kooperációinak fejlesztése a kiemelt ágazatokban. E-kereskedelem és az e vonatkozású vállalkozói készségek, aktivitások nemzetközi szintre fejlesztése Üzleti kapcsolatok építését, nemzetközi integráltságot támogató kiállítás- és vásárközpont létesítése. Az alkalmazott high-techre éplő ágazatok, tevékenységek, termékek súlyának megduplázódása. A munkanélkliségi ráta jelentős, az ún. strukturális munkanélkliség szintjére csökkenése.
4D-stratégia - a fejlesztés négy dimenziója 1.D. A város telephely-attraktivitását vonzerejét növelő fejlesztések stratégiai iránya 3.D. Meglévő gazdasági erősségek -re éplő innovatív megújítás stratégiai irány Realizálási prioritás - koncentráció: 1. Integrátor vállalkozások betelepítése, kiemelt projekt-fejlesztéseik támogatása 2. KKV-kooperációk projekt-fejlesztése Miskolc és régiója versenyképességének, gazdaságának növekedése, fejlődése 4.D. A tudásbázis, k+f erősségekre építő gazdasági hasznosítás, fejlesztési stratégiai iránya 2.D. Funkcionális (oktatás, képzés, kooperáció, szolgáltatások stb.) innováció-versenyképesség növelő gazdaság-fejlesztések stratégiai iránya,
A tudásbázisok, a tudásteremtés szervezetei és a felhasználó gazdasági terletek logikai kapcsolódása, formái Tudásközpont (komplex kutatási tevékenység) Tudásalapok és technológiai alapok Anyagtudomány Anyagtechnológia Gépészet Elektronika Elektrotechnika Föld - és környezettudomány Informatika Kémia Közgazdaságtudomány Nanotudomány Nanotechnológia Oktatástechnológia Kooperációs Kutató Központ Felsőoktatási és kutató - intézeti műhelyek Vállalkozások K+F szervezetei Kooperációs Kutató Központ (felsőoktatás-vállalkozás) Felsőoktatási és kutatóintézeti műhelyek Felhasználó iparágak és terletek Környezeti ipar Mechatronikai ipar Vegyipar Energiaipar Gépipar Járműipar Logisztikai ipar Szabadidő gazdaság Szolgáltató ipar Vállalkozások K+F szervezetei
Tudásbázisok, K+F intézmények rendszere és kapcsolatai az MFP-ben KUTATÁS OKTATÁS Javaslat Forma Javaslat TK KKK KI KH KK CE Kutatási eszköz kataszter Anyagtudományi és anyagtechnológiai Mechatronikai Vegyipari- vegyészeti Logisztikai Föld- és környezettudományi Műszaki alapú élettudományi Innovációmenedzsment Gazdasági- Versenyképességi Nanotechnológiai Felsőoktatási klaszter Szakképzési klaszter Felnőttképzési és vezetőképzési klaszter Oktatási infrastruktúra kataszter Bármely más téma
Kutatás-fejlesztés egyttműködői és prioritási terletei Miskolci Egyetem Région belli és kívli partner felsőoktatási intézmények Önálló kutató intézetek Tudásbázisok tudásközpontok Anyagtudomány és anyagtechnológia Mechatronika Vegyipar, műanyagipar Logisztika Föld- és környezet-tudomány Műszaki alapú élet-tudomány Innováció-menedzsment, marketing Gazdasági verseny-képesség Nanotechnológia K+F tevékenység - programok Szakmai, tudományos és civil szervezetek, szövetségek Üzleti szféra, vállalkozások és k+f részlegei
Kutatás-fejlesztés program megvalósulása az MFP-programban 2. M F P - T U D Á S B Á Z I S A I Vállalkozás(ok) k+f program, projekt kezdeményezése A program-, projektjavaslat piac- és versenyképesség kutatása Termék- és technológia műszaki megvalósítás kutatás-fejlesztése Innováció piaci menedzselésének, marketingjének stratégiai tervezése 1. Miskolc Fejlesztési Pólus szakértői bizottságának támogató döntése, (K+F alap, vagy ROP v. SOP program döntése) Az innováció (termék, gyártási technológia) megvalósítása, piaci bevezetése (esetleg új, spin off vállalkozás, stb.) támogatása
Gazdasági súlypontok, prioritások A tudásbázisaink fejlesztési jellege széles ágazati, felhasználási terletet jelöl ki, melyek közl a hivatkozott országos, regionális és helyei elemzések alapján - prioritásként: a mechatronikára éplő gép-, alkatrész-, járműipar, a vegyipart, s a ráéplő műanyagipart, a környezeti ipart valamint szabadidő-ipart jelöljk meg, melyek integrált fejlesztése a Pólus számára a gazdaság dinamizálását eredményezheti.
Integrált megközelítés, egyttműködés a Gazdaságfejlesztő Kompetencia Központokban Ipari park(ok) Logisztikai Kp. Inkubációs ház(ak) Start up központ Beszállítói klaszter (pl. Boshhálózat) Képzési klaszter Klaszter 2 Beszerzési kooperáció Klaszter 3
Pólus, mint a versenyképes vállalkozásokat támogató gazdaságfejlesztés dimenziói és Gazdaságfejlesztő Kompetencia Központok integrált feladata a Versenyképességi feltételek teljessé tétele 8. Támogató innováció-menedzsment, marketing 7. Kapcsolatok, egyttműködések fejlettsége 6. Szektor telephelyi, infrastrukturális vonzereje 5. Képzett munkaerő 4. Tőkeerő, finanszírozási feltételek 3. Termék és gyártáskorszerűség 2. Érintett vállalkozások köre 1. K+F bázisok Me- GKK Ve- GKK Kö- GKK Szi- GKK L- GKK E- GKK
Pólus, mint a versenyképes vállalkozásokat támogató gazdaságfejlesztés dimenziói és Gazdaságfejlesztő Kompetencia Központok integrált feladata a Versenyképességi feltételek teljessé tétele - Kiinduló állapotok a szkséges fejlesztési irányok 8. Támogató innováció-menedzsment, marketing 7. Kapcsolatok, egyttműködések fejlettsége 6. Szektor telephelyi, infrastrukturális vonzereje 5. Képzett munkaerő 4. Tőkeerő, finanszírozási feltételek 3. Termék és gyártáskorszerűség 2. Érintett vállalkozások köre 1. K+F bázisok Me- GKK Ve- GKK Kö- GKK Szi- GKK L- GKK E- GKK
Város Szlogen Elsődleges komponensek, stratégiai súlypontok (húzóágazat) Győr Autopolis A fejlődés vonzásában Nyugat-Dunántúl fejlesztési pólusa a technika és a tudás bázisán. Célja a nemzetközi versenyképesség növelése. Gépgyártás, gép- és jármű-ipar Mechatronika Logisztika Megújuló energiák hasznosítása Regionális Nemzetközi Egyetemi Tudásközpontok hálózata, INNO-RAAB Nemzetközi Tudás Park komplexum kialakítása, SMART-NET városi/regionális szakértői hálózat kialakítáa, Megújuló enegiák kutatása, hasznosítása Győri Autóipari Beszállítói Park és hálózat, - Multimodális Regionális Logisztikai Központ Puha telepítési tényezők fejlesztése Pécs Életminőség pólusa A Dél-Dunántúl központja, tartósan jól élhető és érezhető városként, a kulturális ipar, az egészségipar és a környezetipar bázisán szolgáltató pólusként generálója kíván lenni a régió új fejlődési pályára állításának. Európa Kulturális Fővárosa 2010 Egészségipar környezetipar Közlekedés, vízbázis revital. Európa Kulturális Fővárosa PTE Kreatív Kutatási és Kísérleti Központ, Digitális Média-kutató, Manufaktúra negyed, Siklósi vár rekonstrukciója, Greenhill Pécs Filmstúdió, Pécs XXI. szd. Közlekedési mintaváros, Egészségipari és versenyképességi és tudásközpont, Mozgásszervi rehabilitációs centrum, Országos Meddőségi Centrum, Pannon Inkubátorház, Biotechnológiai Innovációs Bázis, Hulladékgazdálkodási program, biomassza fűtőmű, Mecsextrém erdei szabadidőpark. Szeged Biopolisz Szeged dinamikusan fejlődő régióközpontként úgy válik nemzetközileg is ismert tudásvárossá, hogy eközben fenntartható, harmonikus, biztonságos és egészséges és színvonalas életkörlményeket biztosít lakóinak. orvosi biotech (high-tech, anyagtudomány) ipari-környezetvédelmi biotech (megújuló energia, környezettechnológia) agrár biotech Szent-Györgyi Albert Kompetencia Központ, Egészségipari Tudományos Park, Humán biotech inkubátoház, Élettudományi és Bioipari Technológiai Központ és Bioinnovációs Inkubátor, Genomikai Innovációs központ, Környezet-technológiai Kísérleti Mező, Geotermikus Pilot Projekt, Szoftveripari Innovációs és Kutatóközpont, Anyagtudományi és Nanotechnológiai Fejlesztési Program, Regionális kockázati Tőkealap, kamarai Üzleti Főiskola, Befektetés-ösztönzés, e- business, Citylogisztika,..műszaki képzés, tudós-város,
Város Szlogen Elsődleges komponensek, stratégiai súlypontok (húzóágazat) Budapest Innopolisz Regionális központi szerepkört tölt be a felsőoktatás, a K+F, a piaci szolgáltatások, az innováció, a tőke és technológiatranszfer, az informatika, a makroregionális logisztikai funkciók, az idegenforgalom és a kulturális kapcsolatok twerén. Cél nemcsak a főváros agglomeráció, hanema nagytérségi kisugárzó hatás növelése. Medipólus Ökop ólus Infopólus Médi apólu s Techn opólu s Econopólus Tudásgazdaság klaszterekbe szervezése, Innopolisz Technológiai-Tudományos parkok létrehozása, K_K-Európai értékelő rendszer felállítása, tudás-munkaerőpiaci monitoring, informatikai infrastruktúra, Duna-menti Technopolisz, Székesfehérvár Infopolisz Régióközponti szerepet betöltő, mechatronikai és IKT innovációra éplő, tudásalapú, versenyképes járműipari, elektronikai, média-, szoftver és műanyagipari és logisztikai központ, ahol a fenntartható fejlődés vonzó életkörlményeket és befektetési környezetet biztosít. technológiák városa (high-tech) kapcsolatok városa (logisztika) király ok város a jólét, minőségi élet városa Innovációs Park, Klaszter-programok: Műanyag-völgy, Mechatronika, Üzlezi média és szoftveripar fejlesztése, TISZK, Műszaki Tudásközpont, Technológiai Inkubátorház, regionális közlekedési központ, (vasút, reptér,), logisztikai bázis fejlesztése, Fehérvár Expo Kiállítás és vásárcsarnok, E-Régió, regionális innovációs pénzgyi alap, nemzetközi kereskedelmi központ. Miskolc Technopolisz (alkalmazott high-tech ipari megoldások) Miskolc és térsége tudás-alapú gazdasága a műszaki és gazdaságtudományi tudásbázisokra éplő alkalmazott high-tech ipari megoldások bázisán, egészséges struktúrában fejlődés, Mechatronika - gépgyártás, gép- és műszer, járműipar Vegyipar, s az arra éplő feldolgozóipar Körn yezetipar Szabad-idő ipar
Az MFP stratégiai prioritásai, pozícionálásának fő elemi Funkcionális fejlesztések csoportja: alkalmazott high-tech ipari megoldásokat eredményező tudásbázisok, k+f programok fejlesztése; az emberi erőforrásokat fejlesztő képzési-oktatási program; az zleti élet szereplőinek gazdasági versenyképességét, egyttműködéseik hatékonyságát közvetlenl támogató gazdaságfejlesztési programok; Miskolc város attraktivitását, telephelyi vonzerejét növelő, azt támogató infrastrukturális fejlesztések megvalósítása; a fejlesztések gazdasági, piaci hasznosulását biztosító, azokat gyorsító innováció-menedzsment és régió-városmarketing tevékenységek fejlesztése. Integrált Fejlesztések csoportja: gazdasági növekedést, fejlődést biztosító gazdasági terletek kiemelt fejlesztése kompetencia központok létesítése révén, a K+F bázisok célzott támogatása perspektivikus fejlesztési terletek integrált (technogy push és/vagy pull jellegű) gazdaságfejlesztői menedzselése által.
Funkcionális versenyképesség-javítás 1. Tudásteremtés - Kiemelt K+F tudásbázisok fejlesztése Kutatási infrastruktúra fejlesztése Kutatási műszer-, berendezés-fejlesztés Műszer-kateszter létrehozása Kutatási program-kooperáció támogatása 2. Tudásátadás emberi erőforrás fejlesztése Emberi erőforrás-fejlesztési klaszter kialakítása Oktatás és a gazdasági szféra közötti hídképző funkciók, Nemzetközi Oktatási Központ Vezető kutatók, oktatók megnyerése Ifjúsági Karrier Központ Könyvtár, könyvtár-informatikai fejlesztése Intézményi infrastruktúra-kateszter 3. Tudás gazdasági hasznosítása - gazdaságfejlesztés Gazdasági terletek infrastruktúrafejlesztése - Rehabilitáció, Új terletek feltárása, Ipari Park, - Észak-Mo-i és miskolci replőtér - Logisztikai Központ Gazdaságfejlesztés zleti egyttműködések - Integrált hulladékgazdálkodás - megújuló energiaforrások program - Innováció-releváns zleti szolgáltatások - KKV integrációs ház, -I nkubáció, strat up központ, spin off cégek - Kiállítás és vásárközpont - konferenciaközpont - Pénzgyi alapok - Befektetés-ösztönzés, város- és térségmarketing 4. Tudásgazdaság környezetfejlesztése Városfejlesztési Városépítészeti, rehabilitációs és közlekedési fejlesztések Város- (e) szolgáltatások, kínálat fejlesztése Rekreációs, szabadidő, kulturális funkciók fejlesztése Regionális funkciók, hatások fejlesztése Regionális hatású infrastrukturális fejlesztések - útfejlesztések Miskolc-Kassa, gyűrű, 26-os út Regionális közszolgálati szerepkör erősítése Nemzetközi interregionális, határmenti egyttműködések Program-térkép Integrált fejlesztés terletei Mechatronika- Gazdaságfejleszt ő Kompetencia Központ Vegyipari -GKK Környezetipar i -GKK Szabadidőipari -GKK LogisztikapreGKK EgészségiparipreGKK