Tóth Endre A PANNONIAI KÉSŐ RÓMAI BESIMÍTOTT KERÁMIA EREDETÉRŐL (CARPOK A DUNÁNTÚLON) A késő római, 4. századi pannoniai fazekastermékek általános jellemzője, hogy a korábbi színes (okker és téglaszínű) kerámia háttérbe szorul, és helyére új formákat és a korábbitól eltérő színt képviselő mázas felületkezelés lép, valamint megjelenik a szürke, ún. besimított kerámia. Az utóbbi eredetéről és időrendjéről a kutatók eltérő véleményt képviselnek. A besimított kerámia kutatását az északpannón tartományok a Dunántúl utolsó fél évszázadáról írt néhány, a maga idején fontos tanulmány hosszú időre meghatározta. Eduard Beninger munkájától kezdve, aki a kerámiafajtát nyugati gótnak gondolta 1 (1931), a következőképpen alakult 2. A régészet felől Alföldi András Pannonia utolsó fél évszázadáról írt munkája 3 és a hun időszak leleteinek a meghatározása volt döntő fontosságú 4. A besimított kerámiát Alföldi hunkori kerámia néven foglalta össze 5. Következtetéseit korlátozta, hogy az alföldi leleteken kívül a leányfalusi őrtorony kerámialeleteire tudott csak támaszkodni. Ezen a lelőhelyen azonban a leleteket a rétegek szerint nem választották szét, ezért a kerámiafajta kronológiai különbségeit nem lehetett vizsgálni. Az írott források felől a kiindulópontot az Aquileia környékén előkerült Amantius-sírkő értelmezéséről Rudolf Egger által írt tanulmány jelentette 6. Ez részletesen foglalkozott azzal a gótalán-hun népcsoporttal, akiket a hadrianopolisi 1. BENINGER 1931. 2. Lásd Ottományi Katalin tudománytörténeti összefoglalását: OTTOMÁNYI 1989. 3. ALFÖLDI 1926. 4. ALFÖLDI 1934. 5. ALFÖLDI 1934. 6. EGGER 1924. csata után Pannoniában telepítettek le, és a két népet Amantius térítette volna keresztény hitre. Ezek a munkák több, mint fél évszázadra meghatározták a késő császárkori leletek értelmezését 7. Kovács Péter találóan írta 8 : The antique sources are quite laconic telling about the people of Alatheus and Saphrac and especially about their settlement in Pannonia, so interpretations (sometimes with quite vivid imagination) play a significant role. Amint jól ismert, a 4. század végi leletek pontosabb keltezését az újonnan vert bronzpénz tartományba kerülésének a megszűnése gátolta 9. A kutatók érthetően olyan 4. századi tárgytípusokat igyekeztek találni, amelyek a keltezést elősegíthették. Ezért fordultak a gót-alán-hun népcsoport felé, mert Kr. u. 380 körüli betelepítésük Pannoniába éppen a kritikus időszakban jó keltezést jelent. Ennek következményeként a késő császárkori sírok viseleti tárgyaiban és mellékleteiben megjelenő új tárgyakat (gombos végű tűk, púposhátú csontfésűk, polyaeder végű fülbevalók, aláhajtott lábú fibulák 10 ) igyekeztek a foederati anyagi kultúrája hatásának tulajdonítani. Egyes, a határerődökben, főleg Intercisában napvilágra jött tárgyakat a 380-ban megjelenő népcsoport hun összetevőjéhez kapcsoltak. A foederati-leletek keltezésének bizonytalanságát jól mutatja Bóna István véleményének változása, aki 1971-ben arról írt, hogy Fejér me- 7. BÓNA 1971A. 8. KOVÁCS 2000, 130, KOVÁCS 2004,131. 9. SOPRONI 1985, 84-85. 10. BARKÓCZI- SALAMON 1970, BARKÓCZI - SALA- MON 1984. 293
Tóth Endre A PANNONIAI KÉSŐ RÓMAI BESIMÍTOTT KERÁMIA EREDETÉRŐL (CARPOK A DUNÁNTÚLON) gye területén 11 (azaz Valeria tartomány középső részén) a 380-433 közötti idő régészeti leleteiben a Gratianustól befogadott, letelepített és határvédelemre kötelezett foederati nyomára bukkantunk. Ő a római lelőhelyeken talált, hun eredetű tárgyakat, az intercisai tábor területén előkerült hun üst töredékét is a foederatihoz kapcsolta. 1987- ben viszont azt írta 12 : Ihre Zahl war jedoch zu gering oder sie waren zu sehr akkulturiert, um sie archäologisch nachweisen zu können. A foederati hatásának tulajdonított viseleti tárgyakat azonban a 4. század végi leletek barbarizálódásával és az általános gót divattal jól lehet magyarázni 13. A besimított kerámia történetében fordulópontot jelentett Soproni Sándor kutatása, aki a besimított kerámiában vélte megtalálni azt a leletcsoportot, amely elősegíti a 4. század végi leletek kronológia elkülönítését. A kerámia meghonosítóinak ugyancsak a 380-ban Pannoniába érkező gót-alán-hun foedarati-t tartotta 14 és ezt a Duna-kanyar számos katonai létesítményében végzett ásatása segítségével kísérelte meg bizonyítani. Soproni Sándor keltezését Mathilde Grünewald elfogadta 15, mások viszont ha különféle okokból és mértékben is vitatták 16. Mathilde Grünewald joggal hiányolta a korai kelta és a 4. századi besimított kerámiát összekötő leleteket 17. A dunántúli besimított kerámia kutatásában Ottományi Katalin munkái jelentenek megújulást. Ő sem fogadta el a 380 utáni keltezést, mert a kerámiafajta korábban is előfordul 18. Ottományi a besimított kerámia alapos ismeretében hihetőbb irányban haladt, amikor a kerámia helyi eredetét hangsúlyozta. A simított felületkezelés és besimított díszítés helyi fejlődés eredménye: eredetét a kelta hagyományú fazekasságban vélte felismerni 19. Ottományi a besimított 11. BÓNA 1971B 9, 56). 12. BÓNA 1987, 117. 13. Részletesen: KOVÁCS 2000, KOVÁCS 2004, 138. 14. Részletesen: SOPRONI 1985, 27-52. 15. GRÜNEWALD 1979. 16. MÓCSY A., Pannonia-Forschung, Acta Arch 29, 1977, 376; OTTOMÁNYI 1981, Tóth 1985. 17. GRÜNEWALD 1986, 10. 18. OTTOMÁNYI 1981, OTTOMÁNYI 1984, OTTOMÁNYI 1989. 19. OTTOMÁNYI 1982, OTTOMÁNYI 1984, kerámia elterjedésének három fázisát különböztette meg 20, és megállapításának kereteivel egyet lehet érteni, ha a helyi, tehát pannoniai (dunántúli) keltaműveltségű őslakosságtól való eredeztetést nem is látom bizonyíthatónak. Az persze kétségtelen, hogy a besimított kerámia végső soron a kelta kerámiaművességből származik. Amíg azonban Pannonia meghódításával a helyi kerámiaművesség romanizálódott és átalakult, a birodalmon kívüli területeken a hagyományos fazekasság sokkal inkább megmaradt és önálló fejlődésnek indult. Soproni S. következtetéseit eleve vitathatóvá tette, hogy besimított kerámiaárun belül sem a forma, sem a díszítés szerint nem különített el csoportokat, hanem a kerámiafajtát összességében foederati-kerámiának tekintette. Soproni S. a besimított kerámia értelmezését és keltezését a limes utolsó évtizedeinek történetéhez használta fel 21. Őszerinte 380 körül átszervezték a határvédelmet: egyes táborokat felhagytak és a táborok sarkában kiserődöt alakítottak ki (Almásfüzitő, Dunabogdány), a Duna - kanyar őrtornyaiból pedig kivonták a katonaságot. Néhány nagyobb őrtoronyba és a visegrádi táborba határszolgálatra beosztott foederati csoportot telepítettek, amit Soproni az ezekben a létesítményekben talált besimított kerámiával látott bizonyítottnak. Az Esztergom és Budakalász között fekvő 15 őrtorony és kiserőd közül háromban került elő besimított kerámia (pilismarót-malompataki kiserőd, a leányfalusi és a budakalászi őrtornyok 22 ). Soproni jól figyelte meg: amikor egyes katonai létesítményekbe besimított kerámiát használó emberek költöztek, a szomszédos őrtornyok már nem voltak megszállva, mert ott ez a kerámiafajta nem található meg. Ennek a jelenségnek a keltezése azonban attól függ, hogy mikor hagyták el a katonák az őrtornyokat, és a besimított kerámiát használó csoport mikor telepedett be egyik vagy másik katonai objektumba. Soproni megfigyelései pontosak, de keltezésük és értelmezésük vitatható. Az almásfüzi- OTTOMÁNYI 1991, OTTOMÁNYI 1996. 20. OTTOMÁNYI 1991, 36-37. 21. SOPRONI 1985. 22. SOPRONI 1985, 38. 294
ERDÉLY ÉS KAPCSOLATAI A KORA NÉPVÁNDORLÁS KORÁBAN tői és a dunabogdányi táborokban épült kiserődök alapján arra következtetett, hogy a valeriai katonai vezetés nemcsak ezeket a táborokat szüntette meg, hanem az őrtornyok egy részét is. Néhány őrtorony védelmét pedig azokét, ahol besimított kerámiát talált szerinte a limes erődjeibe széttelepített foederatira bízták volna. Az átszervezés időpontját azonban nem tudta meghatározni, csak feltételezte 23. Arra az előfeltevésre építette fel a következtetéseit, hogy a besimított kerámia a foederati emlékanyaga, és betelepítésük 380-ban megtörtént: ezért a limes átszervezést néhány évvel későbbre tette. Ha a besimított kerámia a foedarati - csoporttal jelent volna meg a tartományban, a 380-as dátum azonban akkor is csak post quem keltezést jelenthet, mert a besimított kerámiát használó népesség évtizedekkel később is megszállhatta a katonaságtól már elhagyott táborokat. Soproni S. sem tudott még szabadulni attól, a Pannonia utolsó fél évszázadának a történetírását általában jellemző felfogástól, amely a foedarati betelepítését fordulópontnak tekintette a két pannón tartomány, különösen Valeria életében. Mit tudunk ezekről a népcsoportokról? A hadrianopolisi csata után (378. augusztus 9) a főseregből leváló gót, alán és hun csoport, akiket a gyermek keleti gót király, Viderich helyett a hatalmat gyakorló Alatheus és Saphrac vezetett, betört Pannonia Secundába, pusztította a városokat, Mursa is elesett 24. A Pannoniába érkező Gratianus Alatheus és Saphrac népével végül foedust kötött 25 A népcsoport pannoniai jelenlétéről az 1970-es években folyó vitát követően két olyan éremkincset közöltek, amelyek érkezésükről és annak irányáról némi felvilágosítást adnak. A pécsi és mároki érem- 23. Es ist nicht bekannt, wann genau die eben geschilderte Umorganisation am Limes in Pannonien durchgeführt worden ist SOPRONI 1985, 100. 24. MÓCSY 1962, 578. 25. A foedaratiról általában: EGGER Jahreshefte 18, 1915, Bbl. 252. L. SCHMIDT, Die Ostgermanen München 1941, 259, NAGY T., A pannoniai kereszténység története a római védőrendszer összeomlásáig, Dissertationes Pannonici II:12, Budapest 1939, 193; ALFÖLDI II. 59; MÓCSY 1962, 578; WOLFRAM 1979, 310-311, VÁRADy 1969, KOVÁCS 2000. A forrásokat lásd még: DIETZ 1987, 27-28. leletekre 26 Nagy Tibor figyelt fel 27. Mindkét éremkincsben a legkésőbbi érmeket 378-ban verték, mindkét lelőhely Valeria déli részén található (kérdés, hogy a Pécstől DNy-ra fekvő Besencén 1852- ben talált I. Theodosius kori (374 395) éremlelet 28, amelynek az összetételét nem ismerjük, mikor került elrejtésre). A két kincset alighanem ugyanannak a történeti eseménynek a következményeként rejtették el. Az ok Mursa pusztulása lehetett. Amennyiben az éremkincsek 378-ban záródnak, valószínűbb a később megjelenő foederatiohoz kapcsolni, mint a 378-as szarmata támadáshoz 29. A foederati megítélése újabban alaposan változott. Kovács Péter írt kritikát a foederati pannoniai jelenlétéről. Írásából a történeti források eddigi értelmezése is kétségesebbé vált 30. Kovács nemcsak a foederati dunántúli hosszabb életét, hanem a katonai táborokba való, feltételezett széttelepítésüket is cáfolta 31. Az ókori szerzők általános megfogalmazásait a kutatók gyakran konkrét eseményekhez kötötték, ami nem mindig lehetséges. A foederati régészeti hagyatékát Pannoniában meghatározni reménytelen feladat, mert nincs olyan kiindulópont, amire támaszkodni lehetne 32. A foederati telepítésének helyét éppúgy nem ismerjük, mint fazekastermékeiket, amelyeket a vándorlásuk előtt lakóhelyükön készítettek. Nem tudjuk, hogy a népesség milyen fazekasiparral rendelkezett, milyen díszítési eljárásokat használt, a három népcsoport kerámiaművessége egységes volt-e és a vándorlásuk idején egyáltalán volt-e önálló fazekasiparuk 33. Mindezért a besimított kerámia kronológiájának és eredetének a megállapítására más utat kell keresni. A 4. századi dunántúli fazekasság újdonsága a jól iszapolt agyagból korongolt, simított felületű, szürke színű kerámia. A besimítást sokféle módon 26. BURGER 1980, BURGER - FÜLEP 1981. 27. NAGY 1988, 242. 28. FÜLEP - BURGER 1979, 305. 29. A betöréshez lásd: NAGY T., The last century of Pannonia, Acta Antiqua 19, 1971, 310-311, 315, KOVÁCS 2000, 134. 30. KOVÁCS 2000,129-149. 31. KOVÁCS 2000, KOVÁCS 2004. 32. vö. KOVÁCS 2000, 138. 33. vö. BÓNA 1987, 117. 295
Tóth Endre A PANNONIAI KÉSŐ RÓMAI BESIMÍTOTT KERÁMIA EREDETÉRŐL (CARPOK A DUNÁNTÚLON) alkalmazták: az edények teljes felületét simították, függőleges vonalakkal, háló- és fenyőmintával díszítették 34. Mivel a besimított kerámiának nincs előzménye Pannoniában, ennek okát kell adni. Az edényfelület simítása néhol létezik ugyan a kora császárkori kelta hagyományú fazekasságnál is 35, a 4. századi besimított kerámia azonban még nem lehet a kora császárkori simított felületkezelés leszármazottja, mert a majd háromszáz éves hiátust áthidalni nem lehetséges 36. Elképzelhetetlen, hogy a díszítés és a hozzá kapcsolódó edényformák, amelyek egyik pillanatról a másikra, egyszerre jelentek meg a Dunántúlon, a tartomány kora császárkori kelta kerámiájának a feléledése lenne. Ez azért sem lehet, mert a díszítési mód déli szomszédos tartományban, Moesiában 37, a szarmata és germán Barbaricumban élő technika volt. A besimított kerámia elvileg vagy a kerámiaáruk behozatalával tűnhetett fel Pannoniában, vagy pedig szellemi importtal : annak a népnek a beköltözésével járt együtt, akiknél a felületkezelés és a díszítési szokás létezett. A kerámiaimportot kizárhatjuk. A császárkor folyamán csak olyan fazekastermékeket importáltak, amelyek különleges minőségűek voltak és a házikerámia díszesebb változatai körébe sem tartoztak (sigillata, raetiai áru, Spruchbächer, sigillata chiara stb.). Ezért a besimított kerámia meghonosítását az azt használó nép(csoport) betelepítésével lehet csak megindokolni. A késő császárkorban pedig egyedül a karp betelepítés előzi meg a besimított kerámia feltűnését a Dunántúlon. A dunántúli besimított kerámia problematikáját és a kutatás helyzetét 35 évvel ezelőtt Tomka Péter a következőképpen foglalta össze 38 : egyrészt a római kor szakemberei a IV. sz. felé, a népvándorláskoros kutatók meg az V. század felé húzzák az időt, mindenki a saját kora problémáit igyekezvén vele megoldani, másrészt az is megfigyelhető, hogy bár a biztosnak hitt kronológiai helyzet 34. OTTOMÁNYI 1981. 35. Pécs Vasas: FÜLEP 1958, OTTOMÁNYI 1981. 36. Ugyanígy GRÜNEWALD 1979. 37. elsősorban Kelet-Bulgáriában, VAGALINSKI 2002. 38. TOMKA 1967. nem olyan biztos, korsónk rokonainak a keltezése általában V. századi, hunkori, csak keletkezésének, illetve Pannonia területére jutásának ideje vitás. Ma sem más a helyzet. A besimított kerámia elterjedésének a kezdete nehezen figyelhető meg, mert kevés olyan lelőhely van, ahol a kerámiát a 4. század középső harmadára lehetett keltezni. A kerámia elterjedésének első fázisát (lásd később) olyan településeken lehetne keresni, ahová karpokat telepítettek. Ilyen karp település eddig három helyen sejthető a DK-Dunántúlon. Balatonaligán (Veszprém megye) Bónis Éva által feltárt kemencék 4. századi kerámiatöredékeket tartalmaznak, pontosabb keltezésük nem lehetséges. A karp jelenlétre a háromfülű, besimított edény töredéke mutat 39. Hasonló edényformák a karp területen ismertek és besimítás is van rajtuk 40. Ságvár-Ali rét lelőhelyen (Somogy megye) a karp lakosság jelenléte az ún. dák bögretöredékek alapján valószínű 41, a többi lelet azonban nem tartalmaz háló besimítású kerámiát. Egy ott talált omega-csat szerint az edényeket a császárkor későbbi szakaszában használták, ezért a tárgyakat valószínűleg a karp betelepítést követő évtizedekre lehet keltezni. Az alsóhetényi késő római erőd (Tolna megye) temetőjében a nagy sírépület feltárásakor hamvasztásos temető került elő (1. kép): a sírokban talált érmek a temetkezések egy részét a 4. század legelejétől a század közepéig keltezik 42. A 4. századi temető 500 méterrel DK-re fekszik az erődtől. A felszíni megfigyelések és légifelvétel alapján több kisebb-nagyobb sírépület állt a temetőben, amelyek közül két kis négyszögletes épületnek és valószínűleg a legnagyobb sírépületnek (a továbbiakban: mauzóleum) az alapfalait tártuk fel 43. A mauzóleumban és közvetlen környékén a 4. századi csontvázas temetkezéseken kívül (a mauzóleumban 29 épített sírhely van) hamvasztásos sírokat is ta- 39. BÓNIS 1994. 40. BICHIR 1976. 41. A sárbogárdi eraviscus temető néhány un. dák bögréje az 1. század végére és a 2. század elejére keltezhető. 42. Bíróné Sey Katalinnak köszönöm az érmek meghatározását. 43. TÓTH 1987-1988, 22-61, TÓTH 1989B, 31-39. 296
ERDÉLY ÉS KAPCSOLATAI A KORA NÉPVÁNDORLÁS KORÁBAN láltunk. A mauzóleumtól távolabbi kutatóárkokban hamvasztásos sírt nem találtunk. Összesen 19 hamvasztásos temetkezést és két csontvázas gyermeksírt tártunk fel. Az utóbbiak egyidősek a hamvasztásos sírokkal. A 30-50 cm mélységben fekvő hamvasztásos sírok többsége a sírépítmények, főleg a mauzóleum építésekor, a másik részük földművelés miatt elpusztult. Feltehetőleg csak a mélyebben fekvő sírokban maradtak meg a mellékletek. Ezért nem biztos, hogy a melléklet nélkül talált sírok eredetileg is melléklet nélküliek voltak. Hat sírt érmek kelteznek a 4. század első évtizedeire 44. Az érmek szerint a temetések a 4. század első évtizedében kezdődnek. A folles nem csupán tág, post quem keltezést jelentenek, mert ezek verése a 310-es évektől megszűnik, ezért jól jelzik a temetések idejét. A hamvasztásos sírok 4. századi elpusztítása figyelmet érdemel. Noha valószínű, hogy az a népesség, amely korábban elégette a halottait, a 4. század folyamán fokozatosan áttért a csontvázas temetkezésre, a hamvasztásos sírok elpusztítása a 4. század közepén a környék lakosságának megváltozását jelentheti. Mivel a legkésőbbi hamvasztásos sírt (15. sz.) II. Constantius-érme keltezi, a változás a 4. század közepén következett be. Az időpont közel van az erőd építési idejéhez (Kr. u. 340-es évek). Tehát a logisztikai központ új lakói is a régi temetőt használták, de a korábbi temetkezéseket nem vették figyelembe. Mi ennek az oka? A régi lakosság háttérbe szorulása, elköltözése vagy a beolvadása, nem állapítható meg. A sírok három kivételével hamvasztásosak. Négy esetben a máglyatörmeléket sekély gödörbe helyezték el (H3, H6, H11, H16 számú sírok). Egy esetben a hamvakat urnába tették ( H15. sz. 44. H7. sír: II. Maximinus (AE 2; Kr.u. 313), I. Licinius (AE 2; Kr.u. 313), I. Licinius (2 db AE 3; Kr.u. 313 és 308-313); H13. sír. A sírban talált érmek: Probus (AE 3; Kr.u. 276 282 ) Galerius (AE 1; Kr.u. 300), egy érem meghatározhatatlan (3-4. század); H15. sír. Constantinus dinasztia kori érem került elő (AE 4; Kr. u. 335-341); H16. sír: Probus (Kr.u. 276 282), Licinius (AE 3; Kr. u. 320 H17. sír. I. Constantinus (AE 2 Kr.u. 302 303, AE 2 3 312-313.); H18. sír: Az érmek: I. Constantius (AE 1 Kr.u. 305-306), Galerius (AE 1 Kr.u.311), I. Constantinus (AE 1 Kr.u. 311). sír, 4. kép). Két gyermeket nem hamvasztottak el, hanem az egyiket földsírba (H18. sz. sír) a másikat téglasírba (H1a. sz. sír) temették el. A sírokba kerámiatárgyakat, vaseszközöket és érmeket tettek (2-4. képek). Öt sírban találtunk edénymellékletet, vagy edénytöredékeket: két sírba fazekat, két sírba füles bögrét tettek. Minden kerámia, amit találtunk, korongolással készült. A leletek nem különböznek a szokásos késő császárkori sírok mellékletadásától. Egyedül a H1 sír nagyméretű hombárperem- és válltöredéke különleges, amelynek a felületét sűrű kannellura - besimítások borítják (3. kép). A felület hasonló díszítésére nem ismerek példát a 4. századi dunántúli fazekasságban. A H3 sírban talált vasolló ritka sírmelléklet (2. kép). Lányi Vera három esetet sorolt fel, ahol ollót tettek a sírba 45 (Vösendorf, Pécs és Intercisa). Az alsóhetényi eddig az egyetlen 4. századi hamvasztásos temető a DK-Dunántúlon. Hamvasztás sírok vagy sírcsoportok azonban máshol is előkerültek 46 (Pécs, Baranyajenő, Zengővárkony, Majs, Feked, Bátaszék, Somogyszil). Amikor az Alsóhetény környékén élők elégették halottaikat, a pannoniai lakosság már 50-100 éve eltemette a holttesteket. Egy 4. századi csontvázas temetőben néhány hamvasztásos sírt lehet még a közösség konzervatív részénél továbbélő régi rítus fennmaradásának tartani. Az alsóhetényi sírok azonban nem csontvázas temetőben találhatók, hanem egy hamvasztásos temető részei. Egy 4. század eleji hamvasztásos temető esetében pedig keresni kell az akkor már szokatlan rítus okát. Az alsóhetényi hamvasztásos sírokba helyezett és megmaradt mellékletek azonban alig különböznek a helyi lakosság leleteitől. A holttest elhamvasztása az, ami a 4. században váratlan. A szokásostól eltérő rítus oka a más etnikum lehetett. A sírmellékletek közül a használati tárgyak nem, de az érmek jól keltezik a sírokat, és ezért van lehetőség az etnikai azonosításra. A népesség kiléte a forrásokból 45. LÁNYI 1972, Tab. 7-8. 46. Az intercisai DK-i temető szélén egy csoportban nyolc hamvasztásos sírt tártak fel (Bóna Vágó 1976, 138). 297
Tóth Endre A PANNONIAI KÉSŐ RÓMAI BESIMÍTOTT KERÁMIA EREDETÉRŐL (CARPOK A DUNÁNTÚLON) ismert késő császárkori betelepítések számbavételével meghatározható. A 3. század hetvenes éveitől mintegy 100 éven keresztül több népcsoportot telepítettek át Pannoniába 47. Gallienus egy markomann csoportnak engedte meg, hogy letelepedjen Pannonia Superiorban 48. 295 után Diocletianus és Galerius karpokat telepített le Pannoniában (minden bizonnyal Valeriába 49 ). Egy Nagy Constantinus kori vandál betelepítés, amiről csak Iordanes tud, bizonytalan 50 (Jordanes, Getica 115, 161). 380 körül gót-alán-hun népcsoport érkezett Pannoniába 51. Végül Kr. u. 396/397 körül markomannokat telepítettek át Pannonia Superiorba 52. Arról nem tudunk, hogy a késő császárkorban szarmatákat telepítettek volna le Pannoniában. A szarmatákat távolra, Észak-Itáliába, Trákiába és Galliába költöztették át 53. Az áttelepítések közül a karp lehetett legnépesebb 54. Az ismert népcsoportok közül egyedül a karpok jöhetnek szóba az alsóhetényi hamvasztásos temető halottaiként: átköltözésük ideje (Kr. u. 295-297 után) és helye egyezik a hamvasztásos temetkezések keltezésével. Szerencsés helyzetben vagyunk, mert a források nemcsak a karpok áttelepítésének az idejéről, hanem a körülményeiről és helyéről is némi felvilágosítást adnak 55. A nép egy részének áttelepítése a rómaiaktól elszenvedett vereségüket követte 56. Már korábban, 47. MÓCSY 1990, 239-240. 48. MÓCSY 1962, 566. 49. MÓCSY 1962, 566, MÓCSY 1962, 711. 50. MÓCSY 1962, 711, WOFRAM 1990, 72, részletesen KISS M. 2002. 142-144. 51. Rudolf Egger tanulmánya óta (EGGER 1922-1924) legrészletesebben Kovács Péter foglalkozott a foederati kérdésével (A grave from the Hun Period at Százhalombatta in: KOVÁCS 2000, 121-154. 52. MÓCSY 1962, 712; NAGY T., Die Gens MArcomannorum in Pannonia Prima, Mitteilungen des Arch. Instituts der Ungarischen Akademie der Wissenschaften 12-13, 1982-1983 [1984], 165-168; KOVÁCS 2000,121. 53. BARKÓCZI 1959, 444-445, MÓCSY 1962, WELWEI 1986. 54. MÓCSY 1962, 711. 55. MÓCSY 1962, 571 nem vette észre a Consularia Constantinopolitana a 297-es évben a carpok áttelepítésére vonatkozó feljegyzését, vö. Kovács 2001, 145. (carpokra vonatkozó források olvashatók: DETSCHEW 1957, 230-232). 56. Összefoglalóan KOLENDO 1969. Dácia feladása után karp csoportok költöztek az egykori tartomány keleti határára 57. Továbbiakat Moesiába (Amm. Marc. XXVII 5,5,: prope Carporum vicum ), másokat Pannoniába telepített le Galerius. Et interea Marcomanni Carporumque natio translata omnis in nostrum solum, cuius fere pars iam tum ab Aureliano erat írta Aurelius Victor (Caes. 39, 43-44). Eutropius csak általánosságban említi meg más népekkel együtt a karpok betelepítést 58 (Carpis et Basternis subactis, Sarmatis victis, quarum nationum ingentes captivorum copias in Romanis finibus locaverunt, Az áttelepítésről a Consularia Constantinopolitana a 295. évben emlékezik meg 59 : Carporum gens universa in Romania se tradidit. A forrásokból mindenesetre jelentős lélekszámú népesség áttelepítésére lehet következteti. Mivel azonban a Carpicus cognomen devictarum gentium a császárok nevében 295 után is folytatódik 60, biztos, hogy a 3. század végén nem az egész népet telepítették át 61, és az is lehetséges, hogy ismételt telepítés történt. Nagy Tibor 297-re keltezte az áttelepítést 62. A karpok új lakóhelyére Pannonián belül következtetni tudunk. Hogy Dél-Valeriában éltek karpok a 4. században, az Ammianus Marcellinus elbeszéléséből jól ismert 63 : Maximinus, aki egy ideig Róma praefectushelyettes volt, Sopianaeban, Valeria tartomány egyik városában született egyszerű családból. Apja a helytartói hivatalban könyvelő volt, azoknak a carpusoknak utódaitól származott, akiket Diocletianus elűzött ősi lakhelyükről, és Pannoniába telepített át. A telepítésük közelebbi helyére Délkelet-Valeriára Ammianus fel- 57. HOREDT 1971, BÓNA 1988. 58. Eutropius IX 25, 2 Monumenta Germaniae Histporica, Auctores Antiqui, Chron. min. vol. II. 166,4,5,). 59. Monumenta Germaniae Historica, Auctores Antiqui, Chron. minora, p. 230. 60. I. Constantius és Galerius titulaturájában: KIENAST 1996, 281, 285. 61. A legkésőbbi karp háborúkról: KOLENDO 1969. 62. NAGY 1988, 240. 63. Maximus regens quondam Romae vicariam praefecturam apud Sopianas Valeriae oppidum obscurissime natus est patre tabulario praesidialis officii orto a posteritate Carporum, quos antiquis excitos sedibus Diocletianus transtulit in Pannoniam (XXVIII 1,5).Szepesy Gyula fordítása, Budapest 1993, 477. 298
ERDÉLY ÉS KAPCSOLATAI A KORA NÉPVÁNDORLÁS KORÁBAN jegyzéséből következtetünk. Ám ez nem jelenti azt, hogy a karpok egy tömegben, Sopianae környékén jutottak új lakóhelyhez. A források nem arról írnak, hogy a karpokat Valeriába, hanem, hogy Pannoniába telepítették át. Mindenesetre Maximinus sopianaei születése és az alsóhetényi és a délkelet-dunántúli hamvasztásos sírok arra mutatnak, hogy Valeria déli részén telepítették le a karpokat. Összefoglalva: a késő császárkori szerzők közléseit a karpok betelepítéséről a régészeti leletek igazolják, és a letelepítésüknek az egyik, eddig is sejtett körzete, Valeria déli részén meghatározható. Az alsóhetényi hamvasztásos temetőben az éremleletek alapján betelepített karpok első generációjának a sírjai vannak. A karpok felnőtt halottaikat valóban elhamvasztották, a gyermekeket esetenként eltemették 64. A temető feltárásával először lehetett egy késő császárkori betelepítést régészetileg igazolni. A 4. századi hamvasztásos temetkezések Valeria tartomány déli részén gyakoribbak. A nagyobb csoportot alkotó 6 majsi és a 16 bátaszéki hamvasztásos sír kivételével a magányos sírok halottainak az etnikai különállása nem állapítható meg. Talán karpok voltak, de ezt bizonyítani nem lehet 65. A temetkezések etnikumának meghatározása nem a leletek, hanem a keltezésük alapján bizonyítható. A hamvasztásos sírok halottainak etnikai meghatározásából néhány általános következtetés vonható le. Erre a sírok leletei adnak lehetőséget, amelyek a telepítést követő évtizedekből származnak, és nem árulnak el karp jellegzetességeket. Figyelembe kell vennünk azonban, hogy egyetlen 64. MARINESCU MIRIŢOIU 1987, 114. 65. Késő császárkori hamvasztásos sírok máshol is előkerültek a Dunántúlon. Almásfüzitőn Horváth Friderika tárt fel három hamvasztás sírt ( Archaeological Investigations in Hungary 2000, Budapest 2003, 90 és ezúton is köszönöm, hogy hivatkozhattam a további leletekre). A Dél-Valeriától távoli hamvasztásos temetkezések esetében ezek carp származása kétséges, mert a 4. század legvégén markomannok is letelepültek, és a hamvasztásos sírok az ő temetkezéseik is lehetnek. temetőről van szó, amelyben a sírok többségét a mauzóleum építésekor megbolygatták. 1. A tartományba telepített új etnikum első generációja egy időre elvesztheti anyagi kultúráját vagy annak egy részét. Használati és viseleti tárgyaik megmaradását befolyásolják az áttelepítés körülményei. Egy háborúban legyőzött nép számíthat arra, hogy nemesfém ékszereikből zsákmány lesz. A fémből készült használati tárgyak sorsa is felettébb bizonytalan. Elvesznek azok a tárgyaik, amelyeket az áttelepítés során nem tudtak magukkal vinni: könnyű belátni, hogy elsősorban a fazekas készítményekről van szó. Megmaradhat a viseletük és viseleti tárgyaik. Fennmaradásuk mégis esetleges: a hamvasztásos temetkezési rítus miatt vagy nem kerültek a sírokba vagy elpusztultak. Ez azt jelenti, hogy a távolból áttelepített népesség legkorábbi leleteit alig lehet megkülönböztetni a helyi lakosság anyagi kultúrájának emlékeitől. A helyi népességtől eltérő temetkezési rítus alapján következtethetünk ugyan más etnikumra, kilétüket azonban csak akkor tudjuk meghatározni, ha az áttelepítésről források szólnak, és a sírok jól keltezhetőek. Ez gyakorlatilag csak az érmek segítségével lehetséges. 2. Az áttelepítettek főleg akkor, ha a közösségeik az új környezetben nem esnek szét- bizonyára megőrzik kultúrájukat vagy annak egy részét, ami kedvező körülmények között feléledhet. Az új lakóhelyen később ismét előjöhetnek azok a tárgyformák és díszítési módok, amelyek korábbi lakóhelyükön a régészetileg megfigyelhető kultúrájukat jellemezte. Ezek a népesség számától függően lassabban vagy gyorsabban elterjedhetnek. Ha pedig a tárgyak vagy a technikák elfogadottá, esetleg divatossá váltak a helyi lakosság körében, akkor elvesztik etnikumjelző tulajdonságukat. Tekintettel arra, hogy a Pannoniába áttelepített karpok száma jelentős volt, vizsgálható, hogy a dunántúli késő római tárgyi kultúrában a hagyományos karp tár- 299
Tóth Endre A PANNONIAI KÉSŐ RÓMAI BESIMÍTOTT KERÁMIA EREDETÉRŐL (CARPOK A DUNÁNTÚLON) gyak és díszítési megoldások -akár átalakulva- kimutathatók-e? A Kelet-Dunántúlról ismerünk néhány olyan leletet, amelyeket a karp népességhez lehet kapcsolni. A ságvári temetőben nem találtak hamvasztásos sírt 66. Az erődtől 6 km-rel keletre (Ságvár, Ali-rét) egy bronzkori telep ásatása során késő római szemétgödröt és kemencéket tártak fel 67, amiből 4. századi kerámiatöredékek között egy ún. dák csésze töredéke került elő. A szemétgödörben a ságvári erőd felső rétegében talált kerámiával egyező, tehát 4. századi darabok voltak. Ezért a gödör leletei a 4. századra, és nem a kora császárkorra keltezhetőek 68. A ságvári csészét a karp fazekasok készíthették. A másik lelet karp eredete biztos, viszont többféle módon is Pannoniába kerülhetett. Egy dunaújvárosi lelőhelyű tükör az ún. nomád tükrök típusába tartozik. A különleges tárgynak ma csak a rajza maradt meg. (ltsz. 33. 1906. 1., 5. kép). A tükröt horogkeresztre emlékeztető minta díszíti; a kereszt száraihoz ívelt nyúlvány kapcsolódik. A tárgy a nomád tükröknek abba a típusába tartozik, amelyeknek lyukas, szögletes nyúlványa van, az egyik oldalukat Tamga díszíti, a másik oldaluk sima 69. Ez a tükörtípus ez ideig sem a Dunántúlon sem az Alföldön nem került elő 70, holott amikor a szarmaták elfoglalták az Alföldet, és később is, divatosak voltak 71. Ezért a tükör az Alföldön élő szarmatáktól nem kerülhetett a tartományba. A tükör analógiái karp területen lelhetők fel, ahol hasonló jelekkel díszített 18 példány ismert 72. A dunaújvárosi tükör kétségtelenül a karpok által használt tárgy volt. Mivel azonban a tükör 66. Mivel a temetőnek mintegy negyede nincs feltárva, nem állíthatjuk, hogy nem is volt. A ságvári temetőt újra feldolgozta és Radnóti Aladár temetőtérképét publikálta: SCHMIDT 2000. 67. WOLLÁK K., Rég. Füz. 32, 1979. 41 68. Vö. a sárbogárdi eraviscus temető dák bögréit: Bánki 1998. 69. WERNER 1956, Taf. 44, 1-6, HAZANOV 1963, 59: IX. típus. 70. KOVRIG 1959. 71. VADAY 1989, 125, ISTVÁNOVITS KULCSÁR 1993, 11. 72. BICHIR 1973,106-112, Pl. CLXXIII-CLXXV. lelőkörülményeit nem ismerjük, ezért biztonsággal mégsem köthetjük a 295 utáni karp betelepítéshez. Ennek oka a balácai villában 259 után elrejtett besimított díszítésű kétfülű korsó, amelyben 257/259-ben záródó éremlelet került elő (7. kép bal). Az éremkincs összetétele és a korsó díszítése egyaránt különleges. Amint Bíróné Sey Katalin megállapította, a 86 darabot tartalmazó, nemesfém denárokból, antoninianusokból és bronzérmekből (egy Róma városi sestertius, a többi viminaciumi veret) álló lelet igen ritka az egynemű anyagból vert római éremleletek között 73. A bronzérmek egy kivételével mind a vimináciumi verdéből kerültek ki: ez arra mutat, hogy az érmeket nem Pannoniában, hanem valahol az Észak - Balkánon gyűjtötték öszsze vagy rabolták el. Ezért kell arra gondolni, hogy az érmeket nem pannoniai, római ember rejtette el. Hasonló eredményre vezetett az edény vizsgálata: a besimított díszítés rokonságát Palágyi Sylvia pontosan meghatározta, amikor rámutatott a hasonlóságra a karp fazekastermékekhez 74. Aquincumban is találtak egy hálómintás kétfülű edényt 75 (5. és 6. kép, bal); lelőkörülményei ismeretlenek, ezért a besimított kerámia eredetéhez és kronológiájának kutatásához nem használható fel. Lehet, hogy a 3. század közepén került Aquincumba, mint a balácai edény, lehet, hogy a területen található késői temetkezések valamelyikéből származik. Valószínűleg azonban a 3. század közepén készítették, mert hasonló, kétfülű edénytípus a 4. század végén nem ismert Pannoniában 76. Ezek a leletek a 3. század végi betelepítésnél korában is eljuthattak a Dunántúlra. Amikor Philippus uralkodása idején a karpok betörtek Dáciába, a pannoniai hadseregből a legio I és II adiutrix és esetleg segédcsapatok is felvonultak ellenük 77. A harcban részt vevő egyetlen ismert katona ugyan éppen intercisai származású volt, de a háborúban a cohors 7. praetoria centuriójaként 73. BÍRÓNÉ SEY 1983, 68. 74. PALÁGYI 1983,66. 75. KUZSINSZKY 1932, 348.; ALFÖLDY 1934; PALÁGYI 1983; OTTOMÁNYI 1981. 76. PALÁGYI 1983, 67. 77. MÓCSY 1962, 565. 300
ERDÉLY ÉS KAPCSOLATAI A KORA NÉPVÁNDORLÁS KORÁBAN vett részt és ad castellum Carporum esett el 78. Nem zárható ki, hogy a tükör a háborúból hazatért katonákkal került Intercisába: emlék is lehetett a karpok elleni hadjáratból. A balácai edény a kincs záróérme miatt talán a 259/260-as évek harcai során került a Dunántúlra. Kimutatható-e mármost a dunántúli késő császárkori leletekben a betelepített karpok tárgyi kultúrájának hatása? A betelepítettek nagy száma miatt erre volt lehetőség. A hatás a nem túl változatos karp leletek miatt azonban korlátozott kellett, hogy legyen; főleg a kerámiakészítésben és más kézműves tevékenységben kereshető. Az ötvösségben aligha lehet nyoma: a filigrántechnikával készült jellegzetes karp ezüstékszerek 79 hatása kevéssé jelentkezhet, mert a provinciális lakosság a mindennapi életben inkább egyszerű arany, és nem ezüst ékszereket használt. A karpok régészeti hagyatékának a vizsgálható része főleg edényformáik és besimított díszítésük. Az alsóhetényi hamvasztásos sírok leletei között egy tárgy tér el a szokásos 4. századi leletektől. A háromfülű, mély tál (16. sír) típusa lehet karp eredetű. Segítségével értelmezni lehet a balatonaligai, valószínűleg szintén háromfülű 80 táltöredéket. A 16. sírba egy Probus- és egy Liciniusérmet tettek. Az utóbbit Kr. u. 320-ban verték, ami a temetkezést a 320-as évekre keltezi. Talán nem áll túl távol ettől a keltezéstől a balatonaligai tál sem. Sajnálhatjuk, hogy az ásatáson talált egyetlen hálós besimítású oldaltöredék szórványlelet és ezért a korát pontosabban nem lehet meghatározni. Mindkét háromfüles tál változatai a karp kerámiaművességben képviselve van 81 ; lehetséges, hogy ezeket az edényeket karp eredetű fazekasok készítették. 78. RIU V 1155, Soproni S., Folia Arch. 15, 1963, 43. Lehetséges, hogy P. Aelius Proculinus a Maximinus Thrax kori harcokhoz köthető: MACREA M., Apulum 7, 1968, 187 és GOSTAR, N., Actes de la XIIe Conférence Eirene Cluj-Napoca 1972, Bucureşti 1975, 643, Anm. 13. 79. BICHIR 1973, BIchir 1976. 80. Bónis Éva a töredékről mindig, mint három fülű edényről beszélt. A publikációban azonban négyfülű tálról írt. (Bónis 1994). 81. BICHIR 1973, Pl. CVIII, 1,3. CXLII,2, BICHIR 1976 MARINESCU MIRIŢOIU 1987, Abb. 3:5. Talán karp hatás lehet a dunántúli római csontfésűkön megjelenő sajátos díszítési technika. Tekintettel a karpok halotthamvasztására és a mellékletek pusztulására, még Gh. Bichir munkái sem tartalmaznak csontfésűket. Azóta azonban előkerült néhány fésűtöredék 82. Ezeket egyszerű, párhuzamos pontokból álló vonal díszíti, és a tárgyakat a 3. század második felére és a végére keltezik. Ez a technika a 4. századi dunántúli csontfésűkön is feltűnik; az eljárással gyakran állatalakot véstek a fésű fogójára 83. Az alakok kettős körvonalát egy kéthegyű szerszámmal készítették. Mivel ez a jellegzetes csontdíszítési eljárás korábban ismeretlen a dunántúli csontmegmunkálásban 84, a meghonosítását alighanem a karpokhoz kell kötni. A 3. században a Prut és a Szeret vidékén élő karpok fazekasságában az edényfelületek besimított díszítésének szinte teljes, később a Dunántúlon feltűnő mintakincse megtalálható. Mikor jelenik meg az edényfelület simítása és a besimított díszítés a Dunántúlon? Az alsóhetényi erődben jól keltezhető sztratigráfiai helyzetben több helyen is találtunk simított felületű kerámiát. A horreum lejtős felületre épült, ezért a mélyebben fekvő felszínt feltöltötték. A feltöltéshez a kerámialeletek alapján egy közeli, 4. századi településről szállítottak földet. Ebben a feltöltésben vonalasan besimított kerámiatöredékek, ha kis számban is, előfordulnak. Mivel a gabonaraktár az erőd I. periódusában felépült, ezért a vonalas besimítású kerámiát a 340-es években épült erődnél korábban már készíteni kellett a környéken. Az ÉK-i saroktorony (I. periódus) kiszedett alapfalának a betöltésében találtunk egy vonalasan besimított kis oldaltöredéket. Mivel az erőd átépítése (II. periódus) 375/6- ra keltezhető, a besimított töredék is a foederati 380-as betelepedése előtt, de lehet, hogy már az I. periódus alapozásakor került a földbe. Lehetséges, hogy a néhány besimított töredék megjelenése az erőd körzetében élő karpokkal függhet össze. 82. MARINESCU MIRIŢOIU 1987, 113, Abb.2, Abb. 4. Grab 23. további irodalommal. 83. BÍRÓ 2002, Nr. 121-131. 84. BÍRÓ 2002, Nr. 121-131. 301
Tóth Endre A PANNONIAI KÉSŐ RÓMAI BESIMÍTOTT KERÁMIA EREDETÉRŐL (CARPOK A DUNÁNTÚLON) Nagykanizsán a késő római temető 5. számú sírjában a 4. század első felében vert érmekkel keltezett sírt tártak fel, amelyben vonalas besimítású, körte alakú kis korsót mellékeltek 85. A felsorolt leletekből következik, hogy a besimított kerámia meghonosítása valóban nem köthető a foederatihoz, mert a díszítési eljárás már jóval 380 előtt kimutatható a Dunántúlon, amint az Ottományi K. helyesen állapította meg 86. A táci belső erőd ásatásából viszonylag sok besimított kerámiát publikáltak. A rétegviszonyok ismerete nélkül azonban ezeket kronológiailag nem lehet értékelni. Mindenesetre figyelemreméltó, hogy az erődben kora népvándorláskori sírokat is feltártak. Kik honosították meg akkor a Dunántúlon a besimított kerámiát? A besimított technika és a teljes mintakincs (hálóminta, fenyőminta, hullámvonal, a függőleges sávos díszítés, az edény vállának és nyakának díszítése stb.) a dunántúli feltűnésénél korábban egyedül a karp területen található meg a 3. században 87. A besimított kerámia a mintakincsével együtt a Prut és a Szeret folyók környékén élő karpok fazekasságában van képviselve. Ez a kerámiacsoport, amennyire a számunkra most fontos, jól keltezhető: akkor készítették, amikor a karpok még régi lakóhelyükön éltek. A karpok elköltözésének ismert dátuma kerámiájukat jól keltezi a 3. századra. A besimított kerámia ezután, a 4. század második harmadában jelenik meg a Dunántúlon. Ha az eredetet keressük, akkor arra kell következtetnünk, hogy a besimítás a karp telepítéssel jutott el Pannoniába, mert más népesség olyan területről, ahol besimított kerámiát használtak, ez időben nem érkezett a Dunántúlra. Ezért Jaroslav Tejral jogosan hangsúlyozta a besimított díszítés eredetét a geta-dák kerámiakészítésből 88. A leletekből jól megállapítható, hogy amíg Észak-Pannoniában, a Dunántúlon az edényfelület simítása és a vonalas besimítások a 330-340-es években már megjelennek, a hálóminták, fenyőminták, a díszítések elrendezése egy sávban azon- 85. OTTOMÁNYI 1984, 49, 57. 86. OTTOMÁNYI 1981. 87. BICHIR 1973, BICHIR 1976. 88. TEJRAL 1972. ban csak jóval később tűnik fel a Dunántúlon. A besimított kerámiafajtát a különféle díszítések eltérő időpontú megjelenése miatt célszerű két nagy csoportra szétválasztani. Amíg a dunántúli kerámiaművességben az egyszerű, függőleges vonalú besimítások a 4. század második harmadában kimutathatók, addig a hálómintás, fenyőágalakú stb. besimítások jellegzetes edényformákon (Knickwandschüssel, murgai típusú korsó) csak később jelentek meg. Ezért vizsgálni kell, hogy a karp leszármazottak a besimítási technikát és a díszítési fajtákat egyaránt meghonosították-e a tartományban. A kettő együttes meghonosítása nem szükségszerű. Kétséges, hogy a későbbi, második csoport edényeit köthetjük-e a karpokhoz, mert a betelepítésüktől a hálómintás kerámia elterjedéséig - a szokásos keltezés szerint is - legalább nyolc évtized telt el. A hálómintás besimítások meghonosítását nem köthetjük a 380 körül Pannoniába érkező gót alán hun népcsoporthoz sem, mert anyagi kultúrájuk és ideiglenes letelepítésük helye a pannón tartományokon belül ismeretlen, széttelepítésük a határvédelemre nem bizonyítható 89. I. korai csoport: az edények teljes felületének a simítása és a vonalas, függőleges besimítás a korsók és bögrék felső részén, horizontálisan a tányérok oldalán (Alsóhetény, Ságvár, Nagykanizsa) jelenik meg. Esetenként a tányérok teljes külső felületet sávosan simítják be. Mivel a hálóminta provinciális típusú 4. századi bögréken néhány esetben már feltűnik, ezért ezeket még a tartományi időszakra kell keltezni. A keszthely-dobogói temető 10. sírjában egyfülű, körte alakú bögre 364-367 között vert Valens éremmel együtt került elő 90. A győrserfőződombi temető 52. sírjából hasonló alakú egyfülű korsót publikált T. Szőnyi Eszter, amely a temető legkésőbbi lelete lehet 91. A temető sírjaiban talált érmek nagy része I. Constantinus kori, és a temető egésze inkább a 4. század korábbi, mint későbbi szakaszára keltezhető 92. Mindkét bögre jel- 89. KOVÁCS 2000, KOVÁCS 2004. 90. SÁGI 1981, 12-13. 91. SZŐNYI 1986, 22. 92. SZŐNYI 1986, 26. 302
ERDÉLY ÉS KAPCSOLATAI A KORA NÉPVÁNDORLÁS KORÁBAN legzetes 4. századi provinciális készítmény 93. A két nyugat-dunántúli bögre formája arra mutat, hogy a hálómintás díszítés az első csoportban már megjelenik. Mégis, úgy látom, hogy a késői csoportról le tudjuk választani. A besimított kerámia első és második csoportja között a különbséget nem csak az jelenti, hogy az első csoportban a különlegesebb minták nem jelennek meg, vagy ritkák, hanem a fő különbség az, hogy az első csoportban a besimítás területét nem határolják le, hanem az edény felületét, általában csak a felső harmadát borítja. A besimítás a provinciális edénytípusokon a karpok betelepítése után jelent meg, majd terjedt el a Kelet- Dunántúlon. Korábban a karpoknál ez a díszítési technika képviselve van, ezért a dunántúli besimítás megjelenését jelenlegi ismereteink szerint karp hatásnak lehet tulajdonítani. II. késői csoport: A késői csoportba tartozó besimított kerámia az edényeknek a provinciálistól eltérő formája és mintájuk alapján jól megkülönböztethető az I. csoporttól. A besimítás nem római, provinciális típusú edényeken, hanem új típusokon jelenik meg: Murgai típusú korsókon, a tölcséres szájú korsókon, a Knickwandschüsseleken, fazekakon, és a szűknyakú korsókon is. A legjellemzőbb motívuma a hálómintás besimítás, amit körülhatárolt felületén, sávban alkalmaznak. A mintakincs jellemző része, a háló- és fenyőágminta, a korsók nyakának zónás besimítása (a továbbiakban: hálómintás kerámia), a korsók és fazekak vállának sávos felületén jelenik meg. A hálóminta Valeria tartomány fennállásának az utolsó évtizedénél korábban amint látni fogjuk jelenlegi ismereteink szerint nem terjedt el a Dunántúlon. A 60-70 éves késés miatt pedig erősen kétséges, hogy a díszítést a 3. század legvégén Valeriába betelepített karpok terjesztették-e el, vagy más tényezők is közrejátszottak? A II. (hálómintás) csoport példányai számos helyen megtalálhatók a tartományban. 380 utáni megjelenése az Alföldi András munkásságáig viszszanyúló tartománytörténeten alapszik. Ez persze nem csökkenti Alföldi András megfigyeléseinek a 93. A típushoz LÁNYI 1972, TÓTH 1994. jelentőségét, aki a szűkös adatok alapján határozta meg az általa ajta a római települések legkésőbbi rétegében jelenik meg, amit a hagyományos módon érmekkel továbbra sem lehet pontosabban keltezni. Ezt még súlyosbítja az a körülmény, hogy a földművelés és a földmunkák a leginkább a római települések legfelső szintjét bolygatták meg és pusztították el. Ezért az abban talált besimított kerámialeletek leginkább felszíni szórványnak minősülnek. Mivel a hálómintás besimítás keltezéséhez felhasználható sztratigráfia nem áll rendelkezésre, mert zárt települési rétegből alig ismerjük, a keltezéshez más utat kell keresni. Mindjárt megjegyzem: J. Tejral a besimított kerámia megjelenését nem a limesvédelem fennállása idejére, hanem a megszűnése utánra keltezte 94. Hasonló lehetőségre gondolt Visy Zsolt is Soproni 1968-as munkájához írt megjegyzéseiben 95. A pilismarót-malompataki kiserőd kerítőfalán kívül, de a fossán belül Soproni két kerámiaégető kemencét tárt fel. Ezekben a kemencékben égették ki az ott készült besimított kerámiát. A fossa részleges betöltése és a kerítőfal részleges pusztulása után, a kiserődöt palánkkal vették körbe. Az égetőkemencék a római gyakorlattól idegen módon bekerített területen vannak. Ezért Visy Zs. felvetette, hogy a besimított kerámiát készítő közösség már a római határvédelem felhagyása után vette birtokba az őrtorony körzetét. Hasonló jelenséget figyeltem meg a Pilismarót Dunamelléke dűlő 17. számú őrtorony esetében is: a félig betemetődött fossára két gödörházat és három kenyérsütő kemencét telepítettek 96. A hálómintás kerámiát használó nép akkor is betelepedhetett az őrtoronyba -és ezt tartom valószínűbbnek-, amikor a limes védelmét a római hadsereg megszüntette, azaz feladta Valeriát. A hálódíszes besimítás vizsgálatánál nem hagyhatjuk figyelmen kívül a dunántúli késő római temetők sírjainak kerámiamellékleteit. Mivel a sírok a tartomány fennállásának az utolsó félszáz évén belül pontosabban nem keltezhetőek, Sopro- 94. TEJRÁL 1972. 95. VISY 1978, 249. 96. TÓTH 1984, 67. 303
Tóth Endre A PANNONIAI KÉSŐ RÓMAI BESIMÍTOTT KERÁMIA EREDETÉRŐL (CARPOK A DUNÁNTÚLON) ni Sándor vizsgálatukat tudatosan elhagyta 97. Ha az egyes késői sírokat nem is tudjuk keltezni, a késő római temetők összességének figyelembevétele igen fontos útbaigazítást ad, és meglepő eredményre vezet. A mintegy 3000 feltárt sírban mindössze néhány esetben mellékeltek olyan, kétségtelenül római, provinciális típusú füles bögrét, amelyen hálós besimítás van. Ezek azonban még az I. csoportba tartoznak (a hálóminta nincs körülhatárolva). Nem került elő hálómintás edény a csákvári temető csekély számú közzétett sírjában sem 98. Az egyetlen publikált egyfülű korsó szórványlelet; a nyakán függőleges besimítás, alatta hálóminta van, és a korsó alja enyhén kannelurázott 99, a korsót az. 5. század közepén használták 100. A II. csoport edénytípusainak és hálómintás kerámiájának a hiánya a késő római temetőkben magyarázatra szorul és arra figyelmeztet, hogy a díszítési mód összekapcsolása a tartomány lakosságával felettébb kétséges 101. Néhány esetben hálómintás edényt tettek a sírba. Besimított korsó Sopronban került elő: a 3. számú kőlapokkal lefedett sír tetejére tették. A sötétszürke, finoman iszapolt anyagból készült korsó nyaka és pereme hiányzik (eredeti magassága 22-23 cm lehetett). A korsó felső részét díszítették hálómintás besimítással 102. A győri korsó már a hun korszakra tehető 103. Figyelembe kell venni, hogy ezek a sírok nem Valeriában, hanem Pannonia Primában, a Nyugat-Dunántúlon kerültek elő. A nagydém-középrépáspusztai temető egyik sírjában 97. SOPRONI 1985, 27. 98. SALAMON BARKÓCZI 1970. 99. SALAMON BARKÓCZI 1970, 51 Abb. 15:2. 100. Az azóta Nádorfi Gabriella által feltárt, több ezer síros csákvári temető a többrétegű temetkezések miatt is kulcsfontosságú a tartomány utolsó és a feladást követő évtizedek leleteinek kronológiai vizsgálatához (vö: NÁDORFI 1996). 101. Természetesen kerülhetnek elő zónás besimítású edények a valeriai késő római temetőkben, mint az Esztergombánomi temető szélére temetett 208. sír mellékleteként (H. KELEMEN Márta, Solva. Esztergom késő római temetői, Libelli Archaeologici Nr.3., 257 oldal). Ez száma azonban roppant kevés, és a kisszámú helyben maradt, el nem menekült lakosság hagyatéka leht. 102. TOMKA 1967. 103. tomka 1967, bóna 197a, ilon 1999. talált hálós besimítással díszített korsó szintén a hun korszakra keltezhető 104. Miért hiányzik a késő római temetőkből a II. csoport kerámiája? A megoldás egyszerű: vagy egyetlen kelet-dunántúli temetőben sem tárták fel a legkésőbbi temetkezéseket, vagy a II. csoport hálómintás kerámiáját nem az a népesség használta, amelyik a 4. századi provinciális temetőkben temette el a halottait. Mivel valószínűtlen, hogy a több ezer feltárt sír halottja közül egyet sem a 4. század utolsó harmadában vagy később temettek el, fel kell tételeznünk, hogy a hálómintás edényeket nem a provinciális lakosság használta. Mivel pedig Valeria fennállásának az utolsó fél évszázadában nem volt újabb betelepítés a Kelet-Dunántúlon, ezért a besimított kerámia második csoportját használó nép nem a tartományi időszakban, hanem Valeria feladását követően élt a Dunántúlon. A tartományok utolsó fél évszázadát ma másként ítéljük meg, mint akár néhány évtizeddel ezelőtt. Meghatározó fontosságú, hogy Valeria sem 406-ban sem 409-ben 105 nem került a hunok kezére 106. A tartományt hivatalosan csak 425/30- ban adták át a hunoknak, ami együtt járt a Kelet-Dunántúl (részleges?) kiürítésével, a lakosság elmenekülésével 107. Az átadás Dáciához hasonlóan történt: egy rövid életű, inkább csak névleges tartományt (Valeria Media) hoztak létre vagy próbáltak létrehozni Itália határán 108. A romanizált provinciálisok többsége minden bizonnyal elhagyta a tartományt: ezért a római kori földrajzi nevek eltűntek a Kelet-Dunántúlon, ellentétben Dél-Pannoniával és Primával 109, ahol a nevek egy része fennmaradt 110. A kelet-dunántúli provinci- 104. ilon 1999. 105. Így NAGY 1962, 63. 106. MÓCSY 1962, 582; BÓNA 1971A, MÓCSY 1974, 349-350. 107. TÓTH 1989, 222-225, BÓNA 1991. 108. TóTH 1989, 218-220, BÓNA 1991. 109. Pannonia Scarbantia (Scaravantia, 672-ig) Savaria (Sabaria, amely Szombathely latinul folyamatosan használt neve volt egészen a 19 század végéig!), Mursella (Marcal patak), Sala (Zala, régiesen Sala folyó), Savaria patak (Zöbern), *Albantia (Lafnitz, Lapincs), Arrabona (Rába), Murius (Mura), lacus Pelso a Karoling korig. 110. TÓTH 1976, TÓTH 1989, BÓNA 1991. 304
ERDÉLY ÉS KAPCSOLATAI A KORA NÉPVÁNDORLÁS KORÁBAN álisok helyzetének a megítéléséhez fontos, hogy a lakossága számára Valeria feladása váratlan volt. Az elköltözés viszonylag hirtelen következett be. Erről régészeti bizonyítékaink vannak 111. Valeria kiürítése azzal járt, hogy a provinciális lakosság temetőiben legkésőbb 420-430 körül megszűnnek a temetkezések. Természetesen lehettek olyan települések, ahol a beköltöző új, barbár népcsoportok a régi temetők területén temetkeztek. Mivel feltárások a Dunántúlon túlnyomóan katonai objektumokban folytak, ezért elsősorban onnan ismerünk hálómintás kerámiát. A töredékek néha ép edények a limeserődökben, őrtornyokban és a belső erődökben kisebb-nagyobb számban előkerülnek (ács-vaspusztai, brigetioi, celamantiai, nyergesújfalusi, szentendrei táborok). Ezeket a darabokat azonban néhány fontos kivételtől eltekintve olyan korú rétegben találták, amely nem keltezhető. Csak azoknak a daraboknak a használati körülményeiről tudunk valamit megállapítani, amelyek olyan települési objektumon kerültek elő, amely a római település legfelső rétegében, a provinciális megoldástól eltérő módon épült. Jó néhány ilyen esetet ismerünk 112. Egy sírlelet arra mutat, hogy Ságváron az erőd római megszállásának idejétől a hálómintás kerámia megjelenését időben el kell választani. Ságváron három késő császárkori temető van. Az első temető a Tömlöc-hegy déli részén fekszik, és nagy részét Radnóti Aladár feltárta 113 a leleteket Burger Alice közölte 114, majd a temetőtérképpel együtt Wolfgang Schmidt értékelte újra 115. A sírokból besimított kerámia nem került elő. Ezt a temetőt a 4. századon belül nem tudjuk keltezni. A harmadik temető az erőd északi kapuja körzetében, a falakon kívül fekszik, ahol a helyi lakósok elbe- 111. Lásd: TÓTH 2009, 162 163. 112. Pilismarót: SOPRONI 1985, 29-30, OTTOMÁNYI 1996; Visegrád: GRÓF GRÓH 1991, 88,89, 91; SOP- RONI 1985,44; Cirpi: OTTOMÁNYI 1999A; Leányfalu: SOPRONI 1985,36; Campona: FÜLEP 1962, 651, 646, FÜLEP 1968, 364, 367., NAGY T., in: Budapest Műemlékei II, Budapest 1962, 64.; SOPRONI 1985, 56-58; stb. 113. Radnóti 1939. 114. BURGER 1966. 115. SCHMIDT 2000. szélése szerint a földműveléskor római tegulákból összerakott sírokat találtak. Topográfiai helyzete miatt ez a legkésőbbi temető. Az erődfaltól és a temetőtől 70 méterrel északra, az erődből kivezető út mellett egy földsír került elő, amelyben egy tölcséres szájú, szürke, szalagfüles korsót tettek; a vállát sávban hálómintás besimítás díszíti (8. kép). A II. csoportba tartozó korsó tehát fiatalabb az erőd 4. századi temetőinek a leleteinél. Ezt a korsót azok használhatták, akik a katonaság és a provinciálisok elköltözése után telepedtek le az erődben. Szombathelyen hasonló körülmények között került elő a besimított kerámia II. csoportja. Két helyen találtak késői kerámiaégető kemencét. A Fő téri ásatáson a kemencét a késő római járdára építették, ami világosan mutatja a késői létesítést és felhasználást 116 : a kemencében hálómintás díszítésű edényeket készítettek. A Fő téri kemencében főleg hálómintás kerámiát égettek, amíg más savariai kemencékben a hálóminta nem dominál 117. Tehát a II. csoport hálómintás kerámiája olyan objektumokban került elő, amelyeket a korábbi római lakóhelyektől eltérő módon, a korábbi épületek romjain létesítettek. A tárgyakat nem tudjuk pontosabban keltezni, de a lakókörülményekből a lakosság életmódjára következtetni lehet. A kezdetleges, a rómaitól eltérő lakóhelyek a hálómintás kerámia keltezéséhez támpontot adnak. Kérdés az lehetne, hogy a táborok összedűlt, elpusztult belső épületeinek romjain a kezdetleges lakóhelyek a családostól a táborfalak védelmébe menekült provinciálisokhoz 118 vagy pedig Valeria feladása után, a megszállókhoz kapcsolható-ke? Meg kell azonban szabadulni attól a hagyományos felfogástól, amely a tartomány utolsó évtizedeinek egyre romló közállapotát a primitívvé váló lakóhelyekkel szemlélteti. Lehet ugyan, hogy az életmód és az életkörülmények nagy mértékű romlása és általános süllyedése a tartomány fennállásának az utolsó egy-két évtizedében már végbement. A pécsi és az alsóhetényi építkezések azonban a legkevésbé 116. OTTOMÁNYI SOSZTARITS 1998. 117. OTTOMÁNYI SOSZTARITS 1998. 118. vö. KOVÁCS 200: kimutatta a táborvicusok megszűnését. 305
Tóth Endre A PANNONIAI KÉSŐ RÓMAI BESIMÍTOTT KERÁMIA EREDETÉRŐL (CARPOK A DUNÁNTÚLON) sem arról tanúskodnak, hogy a provinciális lakosság elfelejtette a korábbi kőépítési technikát. A Kelet-Dunántúlon nem a helyi lakosság szállta meg a határerődöket, hanem a lakosság távozása után a hun uralom alá tartozó olyan népesség, akik a 4. század végén és azt követően besimított kerámiát készítettek. Ezek legvalószínűbben az Alföldön élő olyan szarmata csoportokból szakadhattak le 119, akik besimított kerámiát készítettek 120. Az Alföldről érkező megszállókkal hozható kapcsolatba az ács-vaspusztai táborban talált kisszámú besimított kerámia között talált egyik töredék, amelynek párhuzamai a szarmata területről ismertek 121. A besimított kerámia második csoportjának ezt az eredetét és időrendjét erősíti meg a kerámiafajta hiánya Pannonia Secundában amenynyire Olga Bruckner munkája 122 alapján meg lehet ítélni -, amely nem jutott hun uralom alá. A fokozatosan elnéptelenedő nyugatpannoniai településeken a hálómintás kerámia együtt jelenik meg a provinciális lakosságra jellemző viseleti és használati tárgyakkal. Tény, hogy a Dunántúl keleti és nyugati felének a története az 5. század első felében másként alakul. A Kelet-Dunántúlt kiürítették, mindenesetre a római lakossága a minimálisra csökkent. A Nyugat-Dunántúl lakossága azonban drasztikusan nem csökkent, mert a földrajzi nevek fennmaradásának tanúsága szerint 123 a provinciálisok és a beköltözök ideig-tartó együtt éltek. Ennek megfelelően lehet 119. A szarmaták szerepéhez avaleria utolsó két évtizedében megszívlelendő Kovács Péter véleménye: Undoubtedly, they lost their initiative role after the beginning of the eighth decade of the 4th century but it does not mean that they perfectly disappeared from the scene. That is why we cannot think about Goths or about the Pannonian foederati automatically when we study such places of autors wich mention the enemies ravaging only as Barbarians (KOVÁCS 2000, 134-135). 120. Kutatási feladat, hogy a besimított technika mikor és a szarmaták milyen csoportjainál jelent meg az Alföldön a 4. században (az alföldi besimított kerámiához lásd: ALFÖLDI 1934, PÁRDUCZ 1959, VADAY 1989). Ennek vizsgálatára azonban nem vállalkozhatom. 121. OTTOMÁNYI 1989, 135. kép, 7. 122. BURCKNER 1981. 123. TÓTH 1976. értelmezni a besimított, hálómintás kerámia feltűnését Pannonia Primában 124. Érthető, hogy egyes helyeken a hálómintás kerámia együtt található a római, provinciális fazekas termékekkel, a mázas kerámiával. Tehát a hálómintás kerámia II. csoportját nem a provinciális lakosság honosította meg, hanem a tartomány feladását követően valójában a hun korszak leletanyagába kell sorolnunk. Alföldi Andrásnak tulajdonképpen igaza volt, amikor a kerámiadíszítési eljárást a hozzá kapcsolható korsóformákkal a hun korra keltezte. Csakhogy a hunkor nem 380 után, hanem 40-45 évvel később kezdődött a besimított kerámiát pedig a minta és forma alapján egy korábbi és agy későbbi csoportra szükséges szétválasztani. A tanulmány eredményeit a következőkben foglalom össze: 1. A forrásokból ismert 3. század végi karp telepítés Valeria tartomány déli részén az alsóhetényi hamvasztásos, érmekkel keltezett sírokkal régészetileg is igazolható. 2. A 4. századi besimított technikával készült dunántúli kerámiát az edények formája és díszítésük szerint két nagy csoportra kell bontani; a két csoport eredete különböző, és a megjelenésük időpontjai között több mint egy évszázados különbség van. 3. A besimított kerámia I. korai csoportjának edényeit provinciális edénytípusokon (az edényfelület besimítása, vonalas besimítás, igen ritkán elhatárolás nélküli hálós besimítás) a 340-es évek előtt kezdték készíteni a Dunántúlon. A díszítési szokás nem a helyi kelta fazekasságtól származik. Meghonosítása a Pannoniába áttelepített karpok hatása lehet. 4. A besimított kerámia II. késői csoportjának (új típusú edényeken háló- és fenyőminta, bonyolultabb zónás díszítések az edények nyakán és vállán, a fekete edények polírozása) meghono- 124. Például a Nagykanizsa környéki leletek, lásd: OTTOMÁNYI 1984; szórvány korsó, Sorkifalud: BUOCZ 1997. Az arrabonai leletekről lásd Tomka Péter alapos tanulmányát (TOMKA 2004). 306
ERDÉLY ÉS KAPCSOLATAI A KORA NÉPVÁNDORLÁS KORÁBAN sítása - ahogy Ottományi Katalin is megállapította - nem köthető a 380-ban a Közép-Duna-vidékre érkező gót-alán -hun népcsoporthoz. Meghatározó fontosságú, hogy sem az edényforma, sem a díszítés nem fordul elő a kelet-dunántúli késő római temetőkben, hanem Valeria feladása idején és azt követően tűnik fel. 5. A besimított kerámia II. csoportját Valeria feladása után (Kr. u. 430 körül) az Alföldről érkező, Attila birodalmában élő megszállók honosították meg. Ezért ez a kerámiafajta nem található meg a hódítóknak át nem adott Pannonia Secundában. A Kelet-Dunántúlt megszállók között jelentős számban lehettek olyan szarmaták, akik kerámiájukat besimítással díszítették, és az Alföldön megérték a hun hódítást. A II. csoport kerámiája a Dunántúlon két főcsoportra bontható: a szürke színű és a fekete, fényezett felületű besimított edényekre. Kronológiájuk és a csoportok elkülönítése a jövő feladata. 6. A besimított kerámia II. csoportja a hun fennhatóság idején és később Nyugat-Pannoniában az ott élő provinciális népesség körében is elterjedt. Egyidejűleg használták a helyi kerámiafajtákkal (pl. mázas kerámia). A besimított kerámia Pannonia Superiorban nem etnikumjelző; a helybeli római lakosság és a jövevények egyaránt készítették. 7. A besimított kerámia 2. csoportja túlélte a Kárpát-medencei hun hatalmat, mert nem a hunok, hanem az Alföldről áttelepült helyi népesség készítménye volt. Ezért a kerámiafajta készítése évtizedekkel tovább is folytatódhatott. Amint arra Ottományi Katalin rámutatott 125, valószínűleg az egész 5. század folyamán használták. 8. Amennyiben további leletek is megerősítik egyes szarmata és más, az Alföldön élő csoportok hunkori áttelepedését a Kelet-Dunántúlra, ez megoldást jelenthet egyes tárgytípusok egységes népvándorláskori feltűnéséhez a Kárpát-medencében vagy egyes dunántúli tárgytípusok eredetének a megállapításához. 125. OTTOMÁNYI 1999B. 307
Tóth Endre A PANNONIAI KÉSŐ RÓMAI BESIMÍTOTT KERÁMIA EREDETÉRŐL (CARPOK A DUNÁNTÚLON) IRODALOM ALFÖLDI András 1926 Der Untergang der Römerherrschaft in Pannonien I-II. Berlin Leipzig 1924-1926. ALFÖLDI András 1932 Funde aus der Hunnezeit und ihre ethnische Sonderung. Archaeologia Hungarica 9. Budapest 1932. BÁNKI Zsuzsa 1998 Kelten- und Eraviskergräber in Sárbogár. ComArchHung 1998, 65-98. BARKÓCZI László 1959 Transplantation of Sarmatians and Roxolans in the Danube Basin. Acta AntHung 7 (1959) 443-453. BARKÓCZI László SALAMON Ágnes 1970 Bestattungen von Csákvár aus dem Ende des 4. und Anfang des 5. Jahrhunderts. Alba Regia 11 (1970) 35-76. BARKÓCZI László SALAMON Ágnes 1984 Tendenzen der strukturellen und organisatorischen Änderungen pannonischer Siedlungen im 5. Jahrhundert, Alba Regia 21 (1984) 147-187. BENINGER Eduard 1931 Der westgotisch alanische Zug nach Mitteleuropa. Mannus Bibl. 51. Leipzig 1931. BICHIR Gheorghe 1967 La civilisation des Karpes (IIe- IIIe siècle de n. e. a la lumière des fouilles archéologique de Poiana- Dulcesti, de Buttnaresti et de Padureni. Dacia 11, 1967, 177-224. BICHIR Gheorghe 1973 Cultura karpică. Biblioteca de Arheologie 20. Bucureşti 1973. BICHIR Gheorghe 1976 Archaeology and History of the Karpi. British Arch. Reports 16, I-II. Oxford 1976. BIRÓNÉ SEY Katalin 1983 A balácai éremlelet - The Baláca coin find. ComArchHung 1983, 64 76. BÍRÓ Mária 2000 Pannoniai csontművészet. Mouseion, szerk. Fitz J., Budapest 2000. BÍRÓ Mária 2002 Combs and comb making in Roman Pannonia: ethnical and historical aspects, Probleme der frühen Merowingerzeit im Mitteldonauraum. Spisy Arch. Ústavu Akademia Ved ČR. Brno 2002, 31-71. BÓNA István 1971A Ein Vierteljahrhundert der Völkerwanderungszeitforschung in Ungarn (1945-1969). Acta ArchHung 23, 1971, 265-336. BÓNA István 1971B A népvándorlás kora Fejér megyében. Székesfehérvár 1971. BÓNA István 1987 Ungarns Völker im 5. und 6. Jahrhundert. In: Germanen, Hunnen. 1987, 116-130. BÓNA István 1991 Das Hunnenreich. Budapest Stuttgart 1991. 308
ERDÉLY ÉS KAPCSOLATAI A KORA NÉPVÁNDORLÁS KORÁBAN BÓNA István VÁGÓ Eszter 1976 Die Gräberfelder von Intercisa I. Der spätrömische Südostfriedhof. Budapest 1976. BÓNIS Éva 1994 Császárkori telep Balatonaligán Siedlung aus der Kaiserzeit in Balatonaliga. VMMK 19-20,1993-1994, 157-175. BRUKNER Olga 1981 Rimska keramika u Jugoslavenskom delu provincije donje Pannonije. Diss. et Monog. XXIV. Beograd 1981. BURGER Alice 1966 The Late Roman Cemetery at Ságvár. Acta ArchHung 18, 1966, 99-234. BURGER Alice 1979 A., Das spätrömische Gräberfeld von Somogyszil, Fontes ArchHung, Budapest 1979. BURGER Alice 1980 Ein spätrömischer Münzschatz aus Márok. FolArch 31, 1980, 77-131. DIETZ Karlheinz 1987 Schriftquellen zur Völkerwanderungszeit im pannonischen Raum (vom 378 584). In: Germanen, Hunnen 1987, 27-67. EGGER Rudolf 1924 Historisch-epigraphische Studien in Venetien, Jahreshefte ÖAI 21-22, 1922-1924) 309-333 = in: Römische Antike und frühes Christentum I. Klagenfurt 1962, 45-69. FITZ Jenő 1966 Ingenuus et Régalien. Collection Latomus vol. 148. Bruxelles 1976. FITZ Jenő 1978 Der Geldumlauf der römischen Provinzen im Dunaugebiet Mitte des 3. Jahrhunderts. Budapest Bonn 1978. FÜLEP Ferenc BURGER Alice 1979 Baranya megye a római korban, In: Baranya megye története az őskortól a honfoglalásig. Pécs 1979, 223-330. FÜLEP Ferenc BURGER Alice 1981 Ein spätrömischer Münzschatz aus der Römerstadt Sopianae (Pécs). FolArch 32, 1981, 169-189 GRÓF Péter-GRÓH Dániel 1991 Előzetes jelentés a visegrád-gizellamajori római erődfeltárásról-vorläufiger Bericht über die Freilegung der römischen Festung von Visegrád Gizellamajor. ComArchHung 1991, 85 95. HAZANOV A. M. 1963 Genezis sarmatskih bronzovüh zerkal. SA 1963:4, 58-71. HOREDT Kurt 1971 Zur Deutung des Gräberfeldes von Soporul de Cîmpia. Acta Musei Napocensis 8, 1971. ILON Gábor 1999 Hun kori temető részlete Nagydém-Középrépáspusztán Hunnenzeitlicher Gräberfeldteil in Nagydém Középrépáspuszta. A népvándorlás kori fiatal kutatók 8. találkozójának előadásai Veszprém, 1997. november 28-30., szerk. Perémi Ágota, Veszprém 1999, 28-46. 309
Tóth Endre A PANNONIAI KÉSŐ RÓMAI BESIMÍTOTT KERÁMIA EREDETÉRŐL (CARPOK A DUNÁNTÚLON) ISTVÁNOVITS Eszter KULCSÁR Valéria 1993 Tükrök a császárkori és a kora népvándorlás kori barbár népeknél a Kárpát- medencében - Die Spiegel der Kaiser- und frühvölkerwanderungszeitlichen Barbarenvölker im Karpatenbecken. Hermann Ottó Múzeum Évkönyve 30-31:2, 1993, 9-58. ISTVÁNOVITS Eszter 2003 Szarmata tükörcsüngő a Nemzeti Múzeum gyűjteményéből - Sarmatian mirror pendant in the Hungarian National Museum. Barbarikumi Szemle 1, 2002, 75-78. KISS Magdolna 2002 Iordanes, Getica. Pécs 2002. KOLENDO Jerzy 1969 Les guerres contre les Karpes pendant les dernières années de la tetrarchie. Hommages à M. Renard II. Bruxelles 1969. Coll. Latom. 378. KOVÁCS Péter 1999 The principia of Matrica, ComArchHung 1999, 49-74 KOVÁCS Péter 2000 Matrica Excavations in the Roman Fort at Százhalombatta (1993-1997). Budapest 2000. KOVÁCS Péter 2001 Adatok a tetrarchia-kori katonai építkezésekről Pannoniában. Antik Tanulmányok 45 (2002) 141-156. KOVRIG Ilona 1959 Nouvelles trouvailles du Ve siècle decouvertes en Hongrie, Acta ArchHung 10 (1959) 209-225. KUZSINSZKY Bálint 1932 A gázgyári római fazekastelep Aquincumban Das grosse römische Töpferviertel in Aquincum bei Budapest. BudRég 11 (1932). LÁNYI Vera 1972 Die spätantiken Gräberfeld von Pannonien. Acta ArchHung 23(1972) 53 213. MARINESCU MIRIŢOIU 1987 Die karpische Nerkopole von Şopteriu, gem. Urmeniş, Kreis Bistriţa Nãsaud, Dacia 31, 1987, 1-12. MÓCSY András 1962 Pannonia. RE Supl. IX Stuttgart 1962. MÓCSY András 1974A A., Pannonia and Upper Moesia. London-Boston 1974. MÓCSY András 1974B Pannonia a késő császárság idején. Budapest 1974. MÓCSY András 1990 Barbár betelepülők, in: PRK 239-240. NÁDORFI Gabriella 1996 Das hunnenzeitliche Gräberfeld von Csákvár, in: Reitervölker aus dem Osten. Hunnen + Awaren. Eisenstadt 1996, 96-99. NAGY Tibor 1988 Sopianae. Egy új városmonográfia margójára. Antik Tanulmányok 33, 1987-1988, 218 245. 310
ERDÉLY ÉS KAPCSOLATAI A KORA NÉPVÁNDORLÁS KORÁBAN OTTOMÁNYI Katalin 1981 Fragen der spätrömischen eingleglätteten Keramik in Pannonien. Dissertationes Archaeologici II:10. Budapest 1981. OTTOMÁNYI Katalin 1984 Késő római besimított kerámia Nagykanizsán Late Roman burished pottery at Nagykanizsa. Zalai Gyűjtemény 18, 1984, 45-58. OTTOMÁNYI Katalin 1989 Late Roman Pottery, in: The Roman Fort ad Ács-Vaspuszta (Hungary) on the Danubian Limes, British Arch. Reports 531 Oxford 482 571. OTTOMÁNYI Katalin 1991 Késő római kerámia a leányfalusi őrtoronyból l Die Keramik von Burgus in Leányfalu. Studia Comitatensia 22, 1991, 5 144. OTTOMÁNYI Katalin 1996 Eine Töpferwerkstatt des spätrömischen Keramik mit Glättverzierung in Pilismart Malompatak. Acta ArchHung 48 (1996) 71 133. OTTOMÁNYI Katalin -SOSZTARITS OTTÓ 1998 Spätrömische Töpferofen im südlichen Stadtteil von Savaria, Savaria 23:3, 1996-1997 [1998], 145-216. OTTOMÁNYI Katalin 1999A Late Roman pottery in the Dunabogdány Camp. Antaeus 24, 1997-1998 Studies in Honour of László Barkóczi, 333 373. OTTOMÁNYI Katalin 1999B Késő római kutak, Szombathely Fő tér - Spätrömische Brunnen, Szombathely, Hauptplatz. Savaria 25:3, 2000-2001[2002], 145-154. PALÁGYI Sylvia 1983 A balácai éremlelet - The Baláca coin find. ComArchHung 1983, 64 76. PÁRDUCZ Mihály 1959 Archäologische Beiträge der Hunnenzeit in Ungarn. Acta ArchHung 9, Budapest 1959, ) 386-395. PATSCH Carl 1937 Der Kampf um den Danauraum unter Domitian und Traian. Sitzungsbericht der Phil.-hist. Klasse, Akad. der Wiss., Wien 217, 1937. SÁGI Károly 1960 Die spätrömische Bevölkerung der Umgebung von Keszthely, Acta Arch 12, 1960, 187-256. SÁGI Károly 1981 Das römische Gräberfeld von Keszthely-Fenékpuszta. Fontes Arch. Hung, Budapest 1981. SCHMIDT Wolfgang 2000 Spätantike Gräberfelder in den Nordprovinzen des Römischen Reiches und das Aufkommen christlichen Bestattungsbrauchtums. Tricciana (Ságvár) in der Provinz Valeria, Saalburg Jahrbuch 50, 2000, 213-441. SOPRONI Sándor 1978 Die spätrömische Limes zwischen Esztergom und Szentendre, Budapest 1978. 311
Tóth Endre A PANNONIAI KÉSŐ RÓMAI BESIMÍTOTT KERÁMIA EREDETÉRŐL (CARPOK A DUNÁNTÚLON) SOPRONI Sándor 1985 Die letzte Jahrzente des pannonischen Limes. Münchner Beiträge für Vor- und Frühgeschichte 38. München 1985. SZŐNYI Eszter 1986 Arrabona késő római temetői II. Nádorváros-Die spätrömischen Gräberfelder von Arrabona II. Nádorváros (Palatinusstadt). Arrabona 22-23, 1986, 5-34. TEJRAL Jaroslav 1972 Die donauländische Variante der Drehscheibenkeramik mit eingeglätteten Verzierung in Mähren und ihre Beziehung zur Tschernjachov-Kultur. Origine et debuts des Slaves 7, 1972, 77-139. TOMKA Péter 1967 Késő római sírok a Hátulsó utcában. Soproni Szemle 21, 1967, 245-253. TOMKA Péter 2004 Kulturwechsel der spätantiken Bevölkerung eines Auxiliarkastells: Fallbeispiel Arrabona. In: Zentrum und Peripherie Gesellschaftliche Phänomen in der Frühgeschichte, Hrsg.H. Friesinger A. Stippner. Österreichische Akademie der Wissenschaften, Mitteilungen der Prähistorischen Kommission Bd. 57., Wien 2004. TÓTH Endre 1976 La survivance de la population romaine en Pannonie. Alba Regia 15, 1976, 107-120. TÓTH Endre 1984 Römische Wachttürme von Pilismarót, ComArchHung 1984, 67-79. TÓTH Endre 1985 Zur Chronologie der militärischen Bautätigkeiten des 4. Jh. in Pannonien. Mitteilungen ArchInst 14, 1985, 121 - l36. TÓTH Endre 1987-1988 Az alsóhetényi 4. századi erőd és temető kutatása 1981-1986. Eredmények és vitás kérdések Vorbericht über die Ausgrabungen der Festung und des Gräberfeldes von Alsóhetény 1981 1986. Ereignisse und umstrittene Fragen. ArchÉrt 114-115, 1987-88, 22-61. TÓTH Endre 1989 Provincia Valeria Media. Acta ArchHung 41, 1989, 197-220. TÓTH Endre 1994 Késő római sír Tihanyból Spätrömisches Grab aus Tihany - Zur Typologie der Zwiebelknopffibeln aus Bronzblech. FolArch 43, 1994, 127-166. TÓTH Endre 2006 Valeria vége. Arrabona 44:1, 2006,579-596. TÓTH Endre 2009 Studia Valeriana. Az alsóhetényi és ságvári késő római erődök kutatásának eredménye. Dombóvár VADAY Andrea 1989 Die sarmatischne Denkmäler des Komitats Szolnok, Antaeus 17-18, 1988-1989, Budapest 1989. VAGALINSKI 2002 Burnished pottery from the first century to the beginning of the seventh century from the region south of the lower Danube (Bulgaria). Sofia 2002. VÁRADY László 1969 Das letzte Jahrhundert Pannoniens 376 476. Budapest 1969. 312