MAGYARORSZÁG VÁLSÁG ÉS MEGERŐSÖDÉS 1038-1196. Koszta László

3 MAGYARORSZÁG T Ö R T É N E T E VÁLSÁG ÉS MEGERŐSÖDÉS 1038-1196 Koszta László

MAGYARORSZÁG 3. TÖRTÉNETE

KOSZTA LÁSZLÓ Válság és megerősödés 1038-1196 Főszerkesztő Romsics Ignác KOSSUTH KIADÓ

Írta: Koszta László Főszerkesztő: Romsics Ignác Sorozatszerkesztő: Nagy Mézes Rita Képszerkesztő: Demeter Zsuzsanna A térképeket készítette: Nagy Béla Tervezte: Badics Ilona Kiadói programvezető: Szuba Jolanta Kiadói programkoordinátor: Winter Angéla Közreműködő intézmények: Budapesti Történeti Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum, Magyar Országos Levéltár, Országos Széchényi Könyvtár, amelyek a sorozat képanyagát a rendelkezésünkre bocsátották. Egyéb források: Civertan, Cultiris, Ferenczy Múzeum (Szentendre), Főszékesegyházi Kincstár (Esztergom), Győri Egyházmegyei Kincstár és Könyvtár, Magyar Képek Archívum, Magyar Nemzeti Galéria, Magyar Nemzeti Múzeum Vármúzeuma (Esztergom), Pannonhalmi Bencés Főapátsági Levéltár, Rippl-Rónai Múzeum (Kaposvár), Szent István-bazilika (Budapest), Szent István Király Múzeum (Székesfehérvár) Fotók: Bagyinszki Zoltán, Bakos Margit, Dabasi András, Gajzágó Jolán, Gyarmati László, Hapák József, Hegyi Gábor, Kasza Gábor, Kocsis András Sándor, Legeza László, Mudrák Attila, Nagy György, Sebestyén József, Soós Ferenc, Szabóky Zsolt, Szalatnyay Judit, Szelényi Károly, Szepsy Szűcs Levente Külföldi intézmények: Bibliotheca Vaticana, Bibliothèque Nationale / Bridgeman Art Libery, Kunsthistorisches Museum (Bécs), Landesbibliothek (Fulda), Staatsbibliothek Preussischer Kulturbesitz (Berlin), Universitätsbibliothek (Lipcse) ISBN 978-963-09-5681-9 Minden jog fenntartva Kossuth Kiadó 2009 Koszta László 2009 Felelős kiadó Kocsis András Sándor a Kossuth Kiadó zrt. elnök-vezérigazgatója A kiadó az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének a tagja Műszaki vezető Badics Ilona Nyomdai előkészítés Veres Ildikó Korrektor Török Mária Képkidolgozás GMN Repró Stúdió A nyomtatás és a kötés a debreceni nyomdászat több mint négy évszázados hagyományait őrző Alföldi Nyomda zrt. munkája Felelős vezető György Géza vezérigazgató vww.kossuth.hu / e-mail: kiado@kossuth.hu

Tartalom POGÁNYLÁZADÁSOK ÉS TRÓNVISZÁLYOK (1038-1077) Szent István öröksége 8 Orseolo Péter és Aba Sámuel küzdelme 11 András konszolidációs törekvései és sikerei 20 A trónviszályok kiújulása 27 MEGERŐSÖDÉS, SZENT LÁSZLÓ URALKODÁSA (1077-1095) Salamon legyőzése 46 Törvénykezés 49 Egyházpolitika 51 Külpolitika: terjeszkedés a Balkánon és a Tengermelléken 60 MEGÚJULÁS KÖNYVES KÁLMÁN URALMA ALATT (1096-1116) Kálmán és Álmos herceg viszálya. Hódítás Dalmáciában 64 Új törvények, új irányok. Írásbeliség 70 BIZÁNC ÁRNYÉKÁBAN (1116-1172) II. István kudarcai 76 II. (Vak) Béla sikerei 79 Háborúkkal teli esztendők 84 A trónviszályok kiújulása 94 KÍSÉRLET BIZÁNC ÖRÖKÉBE LÉPNI. III. BÉLA KIRÁLYSÁGA (1172-1196) Nagyhatalmi törekvések és balkáni terjeszkedés 100 A királyi jövedelmek 104 Egyház és politika 106 Udvari művészetek és írásbeliség 109 Ajánlott irodalom 112

Pogánylázadások és trónviszályok (1038-1077) Szent István öröksége 8 Orseolo Péter és Aba Sámuel küzdelme 11 András konszolidációs törekvései és sikerei 20 A trónviszályok kiújulása 27

POGÁNYLÁZADÁSOK ÉS TRÓNVISZÁLYOK (1038-1077) Szent István öröksége A középkori magyar állam létrejöttét és a vele szorosan összefüggő krisztianizációt, amely a magyarság társadalmi, gazdasági, kulturális és életmódbeli átalakulásával járt együtt, Szent István uralkodásához szokás kötni. Ez a hagyomány már a 11. század végén jelentkezett azokban a korabeli történeti munkákban, amelyek az államalapító király szentté avatásához kapcsolódva készültek. A kanonizációt és az első magyar uralkodó tiszteletét megalapozó legendák természetszerűleg kiemelték István személyiségét. Hangsúlyozták a szent király politikai jelentőségét, uralkodását - elődei és főleg közvetlen utódai országlását elnagyolva - az előremutató történések elhallgatásával mutatták be. Igaz, ez történt már István apjának, Géza fejedelemnek országlása bemutatásakor is. Utóda, Péter király pedig egyenesen negatív szereplőként jelent meg a magyar történeti hagyományban. Akad olyan, az uralkodókat bemutató Árpád-kori forrás, amely egyszerűen nem vesz tudomást Aba Sámuelről mint magyar királyról. Szent István 1038. augusztus 15-én bekövetkezett halála így kimondatlanul is egy korszak lezárásaként jelent meg, amelyet válságos évtizedek, trónviszályok, belső megosztottság, a pogányság újjáéledése, a nyugati és keleti irányból egyaránt erőteljesen jelentkező külső fenyegetettség jellemez. Az alig megszületett középkori vagy - ennek jellegét jobban kifejező jelzővel - keresztény magyar állam megrendülésének, működési zavarainak korszaka következett 1038 után. Jobban utánagondolva azonban kitűnik, hogy az István halála utáni időszakot meghatározó problémák már a szent király uralmának utolsó évtizedében jelen voltak. Ezeket azonban István - uralkodói nagyságának köszönhetően - orvosolni tudta, illetve sikerült keretek között tartania. Másrészt a fennmaradt forrásaink tudatos torzításai révén a már korábban jelen levő nehézségek csak az István halála után következő évektől tűnnek fenyegetőnek. Tagadhatatlan azonban, hogy a formálódó magyar állam válsága már 1038 előtt nyilvánvalóvá vált és maga István is felismerte ezt. Szent Imre temetése. Jelenet Szent Imre legendájából a Magyar Anjou Legendáriumban István uralkodásában az utolsó évtized, különösen az 1030 utáni évek a kibontakozó válság jegyében teltek el. Uralkodásának utolsó időszakát, különösen az ezredforduló éveivel összevetve, mintha lendületvesztés, elbizonytalanodás, sőt nem egy esetben a megtorpanás jellemezné. Az 1030-ban megszervezett csanádi püspökség létrejöttét, úgy tűnik, már nem kö-

Szent István öröksége veti újabb jelentős, az utókor emlékezetére érdemes alapítás. Nem hallunk az egyházszervezet továbbépítéséről, újabb püspökség, társaskáptalan vagy monostor létrehívásáról. Az új alapítások hiányánál is jobban jelzi a megváltozott helyzetet az 1030-as német támadás. Ezzel a király és az ország vezetői előtt világossá vált az a nyers valóság, hogy Szent István uralma nem élvezi már azt a birodalmi támogatást, amely több mint három évtizeden keresztül meghatározó volt a magyar állam létrejöttében és intézményrendszerének kiépülésében. István sógorának, Gizella királyné testvérének, II. Henrik császárnak 1024- ben történt halála után már sejthető volt, hogy Szent István országa elveszíti kivételezett helyzetét a német külpolitikában. A továbbiakban a német császári udvarban úgy fognak tekinteni a magyar államra, mint a cseh, főleg pedig a lengyel területekre. II. Konrád támadása nyilvánvalóvá tette az országon belül, különösen a király környezetében élő előkelők előtt, hogy István elveszítette uralmának meghatározó támaszát. A gondokat súlyosbította, hogy a következő esztendőben egy vadászbalesetben váratlanul elhunyt Imre herceg, a trón várományosa. A trónutódlás, István munkájának folytatása, sőt az elért eredmények megőrzése is kérdésessé vált. Az Árpádok családján belül jelentkeztek, sőt támogatottságot találtak a régi törzsi arisztokrácia körében azok, akik ugyan külsőségekben kereszténnyé lettek, de érzelmeikben még a pogánysággal, a régi renddel szimpatizáltak. Imre herceg halála után, a király ellen egyik rokona, Vazul merényletet kísérelt meg. Vazul, jóllehet neve alapján a bizánci rítust követte, formálisan volt csak keresztény, inkább a pogány értékeket követte. Mindezt jól mutatja, hogy három fia közül a legidősebb, Levente közel két évtizeddel később bekövetkezett halála idején még pogány volt és az utolsó pogány magyar fejedelem, Taksony mellé temetkezett. István király határozottan leszámolt a hatalma ellen lázadókkal. Vazult megvakíttatta, ezzel alkalmatlanná tette az uralkodásra, de fiait, Leventét, Andrást és Bélát hagyta, hogy külföldre meneküljenek. A merénylet nyilvánvalóvá tette István előtt, hogy a német támogatást elveszítő hatalma, annak ellenére, hogy az Árpádok uralma alá vonta - részben a sikeres hadjáratoknak, Orseolo Péter. Miniatura a Képes Krónikából, 1358 után

POGÁNY LÁZADÁSOK ÉS TRÓNVISZÁLYOK (1038-1077) I. István koporsójának rövidebb oldala részben bölcs kompromisszumoknak köszönhetően - a magyarság egészét, milyen törékeny. Saját családján belül sem élvez töretlen támogatást és megkérdőjelezhetetlen tekintélyt, és a régi, hatalmát átmentő törzsi arisztokráciában sem bízhat. Ebben a politikai helyzetben a trónutódlás kérdését mielőbb rendezni kellett. István előtt bizonyossá lett, hogy a formálódó keresztény magyar királyságot csak családjának, rokonságának olyan tagjára bízhatja, akinek semmilyen kapcsolata sincs a régi, pogány hagyománnyal, a törzsi berendezkedés még továbbélő erőivel. Szinte adódott, hogy udvarába hívja nővére és az egykori velencei dózse, Orseolo Ottó fiát, Pétert. Velencei származása folytán kétség sem férhetett ahhoz, hogy a kijelölt utód következetesen tovább folytatja a krisztianizációt, az egyház és az állam intézményeinek kiépítését. Péterben megbízott István, de tisztában volt azzal, hogy Péter leendő utódlásával szemben sokaknak fenntartásai vannak. Mindezt mutatja, hogy halála előtt röviddel István összehívta a püspököket a világi előkelőkkel együtt és megeskette őket, hogy elismerik királyuknak Pétert. A trónöröklés kérdése, úgy tűnik, hogy a közvetlen utódláson is túlmutató következményekkel járt. Szent István uralma, mint az első keresztény király országlása még egy évszázad múltán is konkrét példaként szolgált. István után a trónt nem az elsőszülöttség jogán, hanem jelölés vagy kiválasztás alapján nyerte el Péter, és ezzel példát adott arra, hogy a keresztény monarchiákban az általánosabban elfogadott primogenitura mellett, esetenként azzal szemben a trónt választás és jelölés útján is örökölni lehet a dinasztián belül. A problémák a l1. század első felében nemcsak a magyar államot érintették, hanem hasonló krízisjelek figyelhetők meg a megszülető közép-európai régió másik két formálódó államában is. A válság az átalakulást korábban kezdő cseh területeken közvetlenül az ezredforduló éveiben jelentkezett, Lengyelországban és Magyarországon jó három évtized múltán. A nehézségek mértéke is különböző volt. Mindent összevetve, úgy tűnik, a válság a magyar társadalmat és politikai berendezkedést rázta meg a legkevésbé. A magyar állam - néhány rövid esztendőtől eltekintve - meg tudta őrizni önállóságát, és uralkodói a nehéz időszakban is folyamatosan viselték a királyi címet. Ez pedig egyedülálló volt a Német Birodalom keleti szomszédságában. Bizonyos tehát, hogy a nehézségek nem István halálával, 1038-ban kezdődtek, a válság nem csupán a magyar államszervezés és krisztianizáció sajátja, hanem egy általánosan megfigyelhető közép-európai jelenség, amelyet csak elmélyített a kortársak által is elismert, nagyra tartott államalapító királyunk halála. Az utódlás Szent István határozott akaratának köszönhetően zökkenőmentesnek bizonyult, annak ellenére is, hogy komoly fenntartásokat sejthetünk Péter utódlásával kapcsolatban. Az Árpádokkal rokon magyar előkelők, köztük Aba Sámuel mellett a királyi udvarban csak velenceinek nevezett Péter kiemelését, úgy tűnik, maga a bajor származású Gizella királyné is nehezményezte.

Orseolo Péter és Aba Sámuel küzdelme Orseolo Péter és Aba Sámuel küzdelme István halála után, 1038 augusztus végén Péter elfoglalhatta a trónt. Az új uralkodó a Szent István-i politika következetes folytatására törekedett. Új pénzt veretett, okleveleket, törvényeket adott ki és elődjéhez hasonlóan adókat szedett. Péter mindenben meg kívánt felelni István elvárásainak és egy keresztény uralkodótól megkövetelt normák szerint kormányozta az országot. Az istváni politikához való tudatos ragaszkodást fejezte ki az, hogy befejezte az 1009-ben alapított pécsi püspökség székesegyházát. Péter elsősorban a világi egyházszervezetet támogatta, mivel nem tudunk bencés monostoralapításról uralkodása alatt. Sőt még Szent István hívására az itáliai Monté Cassinóból kolostoralapítás szándékával Magyarországra érkező bencéseket sem támogatta, hanem gazdagon megajándékozva visszaküldte őket. Az István alapította székesfehérvári társaskáptalan mintájára Budán, a Dunától keletre fekvő országrész megközelítése miatt stratégiailag fontos Pest környéki átkelők, révek közelében a királyi jelenlét erősítése érdekében egy újabb királyi társaskáptalant hozott létre. Sokatmondó az új templom patrocíniuma: Szent Péter. Nyilvánvalóan az uralkodó névadó szentje iránti tisztelete is kifejeződött a Szent Péter titulus kiválasztásában, de ennél többet kell látnunk ebben. Különösen annak tudatában, hogy a magyar történeti hagyományban később olyan negatívan ábrázolt uralkodásáról a tudatos torzítás, elhallgatás ellenére megőrződött a pécsi Szent Péter-székesegyház befejezésének emléke. Az itáliai származású uralkodó Szent Péter kultuszának előtérbe helyezésével a német expanziós törekvések ellensúlyozására a pápasággal kívánta megerősíteni a kapcsolatokat. Péter egyházi alapításaival, a püspökségi szervezet továbbépítésével saját hatalmi pozícióit kívánta erősíteni. Szent István püspökségeit uralkodásának első évtizedében hozta létre. 1009-ig hét egyházmegyét szerveztek meg az országban. A püspökségi szervezet továbbépítése ezután megtor- Aba Sámuel. Miniatura a Thuróczy-krónikából, 1488

POGÁNYLÁZADÁSOK ÉS TRÓNVISZÁLYOK (1038-1077) III. Henrik és felesége, Ágnes egy 1046-ban készült kódexben pant, és csak két évtized múltán, 1030-ban sikerült újabb egyházmegyét megszervezni, a déli országrészt lefedő csanádi püspökséget. Péter újabb püspökség alapítását kezdeményezte. Az új egyházmegye azonban nem a keleti országrészben jött létre, ahol a krisztianizáció és az egyházszervezet kiépítése messze elmaradt a Dunántúlhoz képest. Az új püspökség Vác székhellyel az ország középső területén szerveződött meg. Az új egyházmegyét döntő részben az Aba Sámuel és István megegyezése eredményeként létrejött, igen nagy kiterjedésű egri püspökség területének rovására alakították ki. Mindez jelzi, hogy nem elsősorban egyházszervezeti motivációkat kell látnunk az újabb egyházmegye megteremtésében, hanem hatalmi érdekek hívták létre azt. Az egri egyházmegye szoros kapcsolatban állt Aba Sámuellel, akinek szállásterülete részben egybeesett az egri püspökség alá tartozó vidékkel. Eger területének jelentős csökkentése és kiszorítása a Duna mentéről egyet jelentett Aba Sámuel befolyási területének korlátozásával, illetve személye távol tartásával a Magyar Királyság dunántúli központjaitól. A budai társaskáptalan és a váci püspökség megszervezésével Péter saját hatalmi pozícióit igyekezett megerősíteni a Duna mentén, elsősorban a nagy fontosságú révek feletti ellenőrzés kiterjesztésével. A külkapcsolatok terén már nem volt olyan egyértelmű az államalapító király elveinek követése. A pápaság felé mutató gesztusként értékelhetjük a Szent Péter titulusú templomok támogatását. A Magyar Királysággal határos két birodalommal István igyekezett kiegyensúlyozott kapcsolatokat kialakitani. A két császársággal szövetségesi viszonyra törekedett, és egyikük irányában sem kísérelt meg támadókig fellépni, még 1030 után, a német támadást követően sem. Ezzel szemben Péter, saját rokoni kapcsolatait is figyelmen kívül hagyva, betört a német területekre, az osztrák őrgrófságba. III. Henrik német császárral szemben pedig aktívan támogatta Bretiszláv cseh herceget. Bizánc ellenében felkarolta rokonának - Gavril-Radomir bolgár trónörökös és Szent István nővérének házasságából született -, Delján Péternek Magyarországról kiinduló törekvéseit, amelynek célja Bulgária felszabadítása volt a bizánci uralom alól. Péter hatalmas lendülettel, nagy elhivatottsággal vette át a hatalmat és kormányozta az országot. Bizonyítani, igazolni akarta, hogy méltó a trónra és mindenképpen maradandót kívánt alkotni, mint ahogy elődje tette. Úgy tűnik, hogy hiány-

Orseolo Péter és Aba Sámuel küzdelme zott belőle az a bölcs kompromisszumkeresés, amely felvállalta a már kereszténnyé lett, de a régi rend, a pogány hitvilág tradícióival is még kapcsolatot tartó előkelőkkel való együttműködést. Az István elleni merénylet után, már trónörökösként is, szembesülnie kellett azzal, hogy az udvarban, sőt a királyi tanácsban is jelen vannak a formálisan ugyan kereszténnyé lett, de a pogánysággal szorosan összefüggő régi rend hívei. Ez különösen elfogadhatatlan volt a Velencéből, egy szilárdan keresztény elvek szerint kormányzott területről érkező uralkodó számára. Péter országlása kezdetétől így a külföldről, főleg Itáliából és német területekről betelepült, idegen származású előkelőkre támaszkodott. Az ő hűségükhöz kétség sem férhetett, mivel hatalmukat, egzisztenciájukat az új, keresztény alapokon nyugvó királyi hatalomnak köszönhették és szinte idegenek, gyökértelenek voltak a formálódó, pogány hagyományokkal még átszőtt magyar társadalomban. A későbbi krónikás hagyomány rosszallóan meg is jegyzi: teuton dühvel kegyetlenkedve fittyet hányt Hungária nemeseire, a föld javait a vadállat módjára fecsegő latinokkal együtt dölyfös szemmel s telhetetlen szívvel zabálta föl, az erősségeket, őrhelyeket meg a várakat a teutonok és a latinok őrizetére bízta." A krónikaidézet nyilvánvalóvá teszi, hogy Péter alatt kiszorultak a hatalomból a törzsi-nemzetségi arisztokrácia azon képviselői, akik átmentették hatalmukat az ezredforduló korszakos változásai közepette, sőt Szent István alatt a jövevények mellett helyet kaptak a kormányzásban. Az idegenek és a magyar előkelők között meglévő kommunikációs nehézségek, a régi világ szokásaival szemben megnyilvánuló türelmetlenség elviselhetetlen lett, miután a velencei uralkodó és külföldi előkelői szinte teljesen kiszorították a formálódó arisztokrácia magyar származású tagjait. Péter kormányzati hibáit az is nyilvánvalóvá teszi, hogy még Gizella özvegy ki- III. Henrik (1017-1156) II. Konrád német császár fia, aki 1035-től társuralkodóként, majd apja halála után, 1039 és 1059 között császárként kormányozta a Német Birodalmat. A Száli-dinasztia legjelentősebb uralkodója volt, aki elérte, hogy birodalmában megszűntek a belső harcok. Cseh- és Magyarország ellen több hadjáratot vezetett és főleg Csehországban sikerült elfogadtatnia a birodalom főhatalmát. A mélyen vallásos uralkodó a 11. század közepén kibontakozó egyházi reform kezdeményezője volt, támogatta a pápaság megújulását. 1046-ban a három egymással rivalizáló pápát letétette, és új pápát választatott. III. Henrik hatalma a 11. században Nagy Károlyéhoz és I. (Nagy) Ottóéhoz volt mérhető. rálynéval és kíséretével is szembekerült. A szembenállás még a Péter koronázása előtti időkben gyökerezhet, és talán nem is Péter, hanem Gizella volt a kezdeményezője. A királyné személy szerint nehezen élhette meg, hogy a trónra várományos fiai, Ottó, majd Imre herceg fiatalon elhunytak, így fiúgyermek nélkül maradt. Szent István művét nem fiai fejezhetik be, hanem Péter. Mindezt még keserűbben élte meg férje halála után, megözvegyülve, egyedül maradva. Gizella egyre ellenségesebben viszonyult az új király személyéhez. A kettőjük közötti konfliktus eredményeként Péter Gizella királyné sírja megfosztotta hatalmától a királynét, aki Passauban

POGÁNY LÁZADÁSOK ÉS TRÓNVISZÁLYOK (1038-1077) Aba Sámuel katonái elűzik Péter királyt. Miniatúra a Képes Krónikából, 1358 után teljesen háttérbe szorítva, szinte házi őrizetben élt. Gizella félreállítását megkönynyítette, hogy az ellenséges német-magyar kapcsolatoknak köszönhetően az özvegy királyné mögött nem állt már az a bajor politikai támogatottság, amely az 1020-as évek közepéig nyilvánvaló volt. Gizella félreállítása miatt a német, elsősorban bajor származású előkelők közül is többen fenntartásokkal voltak Péter országlásával szemben. Bizonyos jelek azt mutatják, hogy az egyháziak körében is elégedetlenség bontakozott ki. Ennek jele lehet az, hogy Péter két olyan püspököt fosztott meg hatalmától, akik bizonyosan még István alatt nyerték el főpapi méltóságukat. Az új király politikájának legnagyobb vesztesei a magyar származású, a törzsinemzetségi vezetőrétegből a formálódó arisztokráciába Szent István alatt bekerült, de Péter alatt mellőzött előkelők lettek. Ennek az elégedetlen, hatalomból kiszorult rétegnek a reprezentánsa Aba Sámuel volt. István alatt Aba évtizedeken át udvarispán - a későbbi nádori tisztség elődje -, a király után következő világi méltóságviselő volt az országban. Hasonlóan, mint Péter, rokonságban állt Istvánnal. Felesége ugyanúgy a szent király húga volt, mint Péter anyja. Udvari méltósága és rokoni kapcsolata révén bizonyosan saját magát is alkalmasnak tartotta a trón betöltésére. A Péter uralma alatt mellőzött magyar előkelők így Aba Sámuelben látták érdekeik védelmezőjét. Az előkelők széles rétegének támogatását élvező összeesküvés bontakozott ki Péter hatalmával szemben. Az elégedetlenkedők új királynak Aba Sámuelt választották meg. Péternek nem maradt más lehetősége csak az, hogy 1041 őszén, alig háromesztendőnyi uralkodás után korábbi ellensége, III. Henrik védelmét és támogatását kérje. Aba Sámuel uralkodása bosszúval kezdődött. Leszámolt az elűzött Péter híveivel, majd eltörölte az általa kivetett adókat, visszavonta elődje törvényét. Aba tisztában volt azzal, hogy hatalmának biztosítása érdekében alapvető, hogy III. Henrik német uralkodóval elismertesse az uralomváltást. Röviddel a koronázás után követeket küldött III. Henrikhez, aki azonban határozottan elutasította közeledését. Erre válaszul a következő év elején a magyar király csapatai betörtek az osztrák őrgrófság területére. III. Henrik elhatározta, hogy háborút indít Magyarország ellen. A nyár végén indult német csapatok mélyen benyomultak az országba, és a következő évben megismétlődött a támadás. Aba tisztában volt azzal, hogy sokáig nem tud ellenállni a megújuló német betöréseknek, ezért pénzen fegyverszünetet vásárolt és további engedményeket tett III. Henriknek. Visszaadta az elfogott há

Orseolo Péter és Aba Sámuel küzdelme difoglyokat, sőt lemondott az 1030-ban elfoglalt osztrák területekről, a Bécsi-erdő keleti részéről. Ezzel a lépéssel hosszú évszázadokra állandósult a német-magyar határ a Lajta folyó mentén. Aba uralkodása alatt kiszorultak a hatalomból a Pétert korábban támogató, döntően német és olasz eredetű előkelők. Az új király szabad utat engedett a pogányságnak. Az ország déli részén pedig megjelent a balkáni eredetű bogumil eretnekség. Mindezzel együtt a püspökök elveszítették befolyásukat, sőt az egyház megadóztatását is tervbe vették. Nyílt pogány restauráció körvonalazódott, és veszélybe került Szent István öröksége. Aba politikája alig két év alatt, annak ellenére, hogy az idegenek visszaszorulását hozta, széles nemesi ellenállást váltott ki. Egyre többen voltak olyanok, akiknek hatalmát, befolyását a keresztény állam és intézményrendszere biztosította, és mindezt veszélyeztette a magántulajdont elutasító pogány vallásossággal együtt jelentkező törzsi-nemzetségi hagyomány. A szerveződő nemesi összeesküvés kitudódott. 1044 tavaszán Aba Sámuel Csanádon leszámolt a szervezkedőkkel úgy, hogy ötvenet kivégeztetett közülük. A véres megtorlás döbbenetet váltott ki. A felháborodást tetézte, hogy mindez közvetlenül húsvét előtt, a nagyböjt idején történt. A király durván megsértette és semmibe vette a keresztény szokásokat. Válaszul a püspöki kar legbefolyásosabb tagja, Gellért csanádi püspök nem volt hajlandó Abát húsvétkor megkoronázni. A szokásos ünnepi koronázás az uralkodó szimbolikus megerősítését is szolgálta, és ennek megtagadásával Gellért nyíltan kifejezésre juttatta, hogy Aba méltatlan a trónra, és felvállalta a szembenállást. Az elégedetlenkedők még a tavasz folyamán III. Henrikhez fordultak. 1044 nyarán maguk a magyarok vezették át a német csapatokat a nyugati gyepűn és a Hanság mocsarain. Nyugaton III. Henrik egyik kezdeményezője volt az egyházi reformnak és a kereszténység elkötelezett védelmezőjének tekintette magát. A német uralkodó Szent Péter zászlaja alatt pápai legátusok kíséretében a hit megmentőjeként vonult hadba Aba ellen. A Győr közelében, Ménfőnél lezajlott ütközet előtt hosszan böjtölő, imádkozó császár, úgy tűnik, tudatosan választotta ki a csata napját. A döntő ütközet időpontja napra pontosan (július 5.) megegyezett a 907-ben Pozsony mellett lezajlott csata időpontjával, amikor a honfog- Német-magyar a 11. században háborúk

POGÁNY LÁZADÁSOK ÉS TRÓNVISZÁLYOK (1038-1077) Orseolo Péter dénárjai laló magyarok döntő győzelmet arattak a bajorok felett. Az egykori csatavesztés emléke élénken élt a bajor területeken még a 11. század elején is, mivel több német főpap vesztette életét a harcmezőn. A kereszténység védelme érdekében fegyvert ragadó III. Henrik így egyúttal bosszút is állt a pogányokon az egykori súlyos katonai vereségért. Ménfőnél a császárt segítették az Abával a harcmezőn szembeforduló magyar katonák is. A magyar király ugyan elmenekült a vesztes ütközetből, de röviddel utána elfogták és kivégezték. A csata után hadizsákmányként III. Henrik megszerezte a magyar király koronáját és aranyozott lándzsáját. Hálája jeléül a magyar koronázási jelvényeket Szent Péterhez küldte - és valószínűleg ezzel visszakerült Szent István pápától kapott koronája Rómába, ahol évtizedek múlva is a vatikáni Szent Péter-templomban említették őket. A csatamezőről III. Henrik Székesfehérvárra, az ország egyik központjába (médium regni) vonult és a koronázótemplomként szolgáló társaskáptalani templomban, Szent István sírja mellett újra trónra ültette pártfogoltját, Péter királyt. Ezzel együtt bevezették a német jogot is az országban. A császár a következő évben is Magyarországra látogatott, és pünkösdkor, Székesfehérvárott Péter király egy aranyozott lándzsa átadásával elismerte III. Henrik hatalmát az ország felett. Ezzel a szimbolikus aktussal Magyarország a Német Birodalom hűbéresévé lett. Péter visszatérése után úgy akarta folytatni a kormányzást, ahogy uralkodásának első szakaszában tette. Mindenképpen hozzájárult ezzel az állam szerepének, világi és egyházi intézményeinek megerősödéséhez. Az országon belül azonban a feszültségek nem csökkentek. Sőt az idegen jog bevezetése inkább csak fokozta az ellentéteket. Mindezt mutatja, hogy Aba egykori hívei újra összeesküvést szerveztek. Péter ugyan határozottan leszámolt velük, de az elmúlt esztendők alatt előtérbe került pogány érzelmű tömegek és vezetőik felett egyre kevésbé tudott úrrá lenni, különösen a keleti országrészben. Ezzel egyidejűleg egy másik szervezkedés is elindult, amelynek központja Csanád, vezetője Gellért püspök lett. A püspök elégedetlen volt Péter hatalmával, és érezte, hogy tragédiába vezeti az országot. A király és a püspök közötti ellentétet fokozta, hogy szembenállásuknak mindkettőjük egykori hazájába, Velencébe visszanyúló családi gyökerei is voltak. A Gellért vezette összeesküvők felvették a kapcsolatot Vazul Oroszországba menekült fiaival, Leventével és Andrással, és meghívták őket a trónra. Sokatmondó, hogy mind a pogány ellenállás, mind a főúri szervezkedés központja Kelet-Magyarországon volt. Péter hatalma elsősorban a Dunántúlon lett szilárd, amely a német csapatok akciórádiuszába esett. A Dunától keletre már egyre kevésbé érvényesült a király befolyása. A keleti országrészben az egyházszervezet és vármegyeszervezet tanúsága szerint még négy évtizeddel a keresztény királyság létrehozása után - gyenge volt az államszervezet. Míg a Dunántúlon és közvetlenül a Duna mentén hat püspöki, illetve érseki székhelyet találunk, addig attól keletre csak hármat. Eger és Csanád mellett a távoli Erdélyben létezett püspökség, de az utóbbi székhelyének lokalizálása bizonytalan, arra utal, hogy igen kezdetleges lehetett ebben az időben a legkeletibb magyar egyházmegye szervezettsége. A bencés rend sem telepedett meg a vidéken. A 11. század harmadik harmadáig csupán egyetlenegy bencés monostorról tudunk a Tiszától keletre, a Szent Gellért alapította Csanádiról. A vármegyeszervezet tagoltsága is megerősíti mindezt. Amíg a Dunántúlon a veszprémi püspökség területén már 1009-ben négy vármegyét említenek, addig keleten hosszú ideig igen nagy kiterjedésű, országrészeket átfogó ispánságokról tudunk. Szépen példázza ezt az 1030 táján, még István alatt létrejött Csanád megye vagy a vélhetőleg éppen Péter által

Orseolo Péter és Aba Sámuel küzdelme felállított Szolnok megye. Mindkettő hatalmas területet fedett le. A misszió természetesen elérte a keleti a területeket is, de a keresztény hit, az új szokás- és erkölcsrendszer bizonyosan nagyon lassan lett általános. A térítőknek nem volt feladatuk a hitoktatás, a gyors és tömeges keresztelésre törekedtek. A korszakban ezért nagyon alacsonyan szabták meg a keresztelkedés feltételét. A jelölttől csak azt várták el, hogy ismerje fel a keresztet, tudja annak jelentőségét és mondja el a Miatyánkot. A tömeges keresztelés után már az egyházszervezet, a püspökségek feladata lett az új hit tényleges megismertetése, a keresztény szokásrendszer bevezetése és az új életmód ellenőrzése. A nagy kiterjedésű püspökségeket és megyéket irányító kelet-magyarországi főpapok és ispánok papjaikkal alig-alig tudták ezeket az elvárásokat teljesíteni. Így a formálisan kereszténnyé lett országrészben komoly pozíciókkal rendelkezett a pogány hitvilág. Nem véletlen az, hogy ez a vidék volt a bölcsője a Péter és a keresz- Péter király 1045-ben aranyozott lándzsa képében átadja országát III. Henriknek Megjöttek oda (Freisingbe) királyának, a magyar Péternek a követei, s azt kérték tőle, hogy a következő pünkösdön jöjjön el fiához, s az ünnepet méltóztassék vele együtt megünnepelni... Innen elindulván (III. Henrik) gyorsan haladt előre oda, ahová őt hívták, tudniillik Magyarországra... Miután megérkezett Magyarországra, királyi szokás szerint illő módon fogadták, és tisztelettel tartották. Azon a szent ünnepen Péter Magyarország királyságát aranyozott lándzsával átadta urának, a császárnak egész népe és a mieink jelenlétében. A királyi pompával megtartott lakoma után hatalmas mennyiségű aranyat is adott neki, ő pedig az egészet szétosztotta katonáinak, akik az előző év győztes csatájában vele voltak..." Az államalapítás korának írott forrásai. Szerk. Kristó Gyula. Szeged. 1999. 254-255. old. A ménfői csata. Jobb oldalon III. Henrik császár hálát ad a győzelemért, bal oldalon egy katona leszúrja Aba Sámuelt. Miniatúra a Képes Krónikából, 1358 után

POGÁNYLÁZADÁSOK ÉS TRÓNVISZÁLYOK (1038-1077) duló pogánylázadás gyorsan országos méreteket öltött, de súlypontja a keleti országrész maradt. Sőt a Maros vidékén a pogányság és a bogumil eretnekség egymásra talált. A lázadók hírét vették Vazul fiai hazatérésének, és hatalmas pogány tömeg várta őket Abaújvárnál. Gellért és társainak megtámadása. Jelenet Szent Gellért életéből a Magyar Anjou Legendáriumban tény magyar állam ellen kibontakozó pogánylázadásnak 1046-ban. A felkelés élére Békés vár ura, Vata állt. Szinte bizonyos, hogy ő egy olyan hajdani törzsi vezető, aki valamikor az 1020-as években elfogadta Szent István főhatalmát és formálisan keresztény lett. Ez lehetett a feltétele annak, hogy átmentse hatalmát. Aba királysága alatt újra előtérbe került a pogányság, és amikor Péter visszatérve határozottan fellépett a régi hit követői ellen, nyílt pogány felkelés bonlakozott ki. Vata elérkezettnek látta az időt a színvallásra, és a lázadók élére állva, pogány módra haját három varkocsba összefogva, leborotváltatta fejét. A Körösök vidékéről kiin- Élénken élhetett az emlékezetben, hogy az István elleni merényletet szervező Vazul, noha neve bizonyítja megkeresztelkedését, a pogánysághoz húzott, így fiait leendő vezetőjüknek gondolták a felkelők. A lázadók követelték a hercegektől, hogy újra a pogány vallás szerint élhessenek, megölhessék a püspököket és a papokat, lerombolhassák a templomokat és bálványokat imádhassanak. A hercegek komoly dilemma elé kerültek. A Gellért püspök vezetése alatt induló szervezkedés hívta be őket a trónra, de látták, hogy csak a felbőszült tömeg támogatásával tudják felvenni a harcot Péterrel. Kénytelenek voltak engedni és elfogadni a lázadók programját. Így a hercegeket a pogány tömeg az ország közepéig, a pesti és megyeri révig kísérte. Péter a hercegek érkezésekor a Felvidéken tartózkodott, és - miután hírét vette Vazul fiai és a pogány felkelők összefogásának - hatalmának központjában, Székesfehérvárott kívánta megszervezni a védekezést. A város kapui azonban bezárultak előtte. A várost már a Péter hatalma ellen szervezkedő nemesek birtokolták, közöttük több főpap is volt, élükön Gellért csanádi püspökkel. Péter előtt nyilvánvaló lett, hogy az egész ország szembefordult vele. Így az uralkodónak nem maradt más választása, mint a nyugati határ felé menekülni és segítséget kérni hűbérurától, III. Henriktől. A Fehérváron gyülekező előkelők nevében Gellért három püspöktársával és Szolnok ispánnal a hercegek illő fogadására a pesti révhez igyekezett. A rév közelében elvetemült emberek, vagyis Vata és cinkosai, démonoktól megszállva... rárontottak a püspökökre és összes társaikra, és kövekkel borították őket. Boldog

Orseolo Péter és Aba Sámuel küzdelme Gellért azonban szüntelenül a kereszt jelét hintette azokra, akik őt kövekkel árasztották el. Azok ennek láttára még jobban feldühödtek, rárontottak, a Duna partjára borították kocsiját, őt pedig kétkerekű taligára ültették, és Kelenfeld hegyéről a mélybe taszították. És amikor még vergődött, lándzsával átszúrták a mellét, és ezután egy kövön szétzúzták a koponyáját." Gellért püspök mellett még két főpapot, illetve a menekülő Szolnok ispánt is elfogták és meggyilkolták a lázadók. Csupán Beneta püspököt sikerült a hercegeknek megmenteni a felbőszült tömeg elől. Forrásaink arról számolnak be, hogy Vata népe Gellértet és Szolnok ispánt tekintette fő ellenségének. Mindez megerősíti azt, hogy Bihar és Békés környékén, a felkelés kiindulópontján, kik képviselték a keresztény államhatalmat, milyen irányokból indult a szabad pogány tömegek alávetése és térítése. A hercegeket megdöbbentette az őket visszahívó Gellért és társainak mártírhalála, és ráébredtek arra, hogy milyen súlyos ára van a Vata népével kötött kényszer szülte szövetségnek. Ez a felismerés is bizonyosan szerepet játszott abban, hogy nem Vazul legidősebb fia, a pogány Levente került hatalomra, hanem a már keresztény András. Az eseményeket a 11. század második felében megörökítő krónikás a röviddel ezután meghalt Leventéről megjegyzi: ha tovább élt volna, és elnyeri az ország feletti hatalmat, kétség kívül megrontotta volna egész Hungáriát a pogány bálványozással. Minthogy maga Levente nem élt katolikus módon, ezért pogány szokás szerint temették el..." András herceg Pestről azonnal Fehérvárra ment és az ország központjának elfoglalásával jelezte, hogy átvette a hatalmat. Péter király látván a várt német segítség elmaradását, vissza akart térni Fehérvárra, de András emberei csellel elfogták, megvakították és ezzel a kor gyakorlata szerint alkalmatlanná tették az uralkodásra, egyben elégtételt adtak a pogányok számára is. Röviddel ezután, még szeptember végén Andrást Szent István sírja mellett a fehérvári Szűz Mária prépostsági templomban királlyá koronázták. A szertartáson csupán három püspök vett részt. Ebben az időben viszont már kilenc egyházmegye létezett az országban. Jól mutatja a pogánylázadás pusztításának mértékét, hogy a megerősített püspökségi székhelyek védelmét élvező főpapok közül is csupán három maradt életben. A vidéki papság még inkább ki volt téve a kegyetlenkedéseknek. Még a 11. század utolsó éveiben is említik a zsinati határozatok a lázadás alatt elpusztult és újjáépítésre váró templomokat. I András. Miniatúra a Thuróczy-krónikából 1488

POGÁNYLÁZADÁSOK ÉS TRÓNVISZÁLYOK (1038-1077) András konszolidációs törekvései és sikerei Barlangkolostor A visszavonult életre alkalmas tér volt a barlang, így Krisztus példáját követő remeték gyakran húzódtak barlangokba. A keleti kereszténység területén szent könyvekként elismert apokrif evangéliumok hangsúlyozzák Krisztus életében a barlangok szerepét, így a barlangokat elsősorban a bizánci területen használták monostorként. Magyarországon kijevi minták nyomán két bazilita barlangkolostor is létrejött a 11. század közepén, Tihanyban és a Dunakanyarban, Zebegény mellett. Remetelak Tihanyban A keresztény király kötelességének megfelelően és a súlyos pusztítás miatt I. András király a koronázás után azonnal elrendelte, hogy alattvalói főbenjáró büntetés terhe alatt hagyjanak fel a pogány szokások gyakorlásával, térjenek vissza a keresztény hitre és Szent István törvényei szerint éljenek. A rendelkezés egyben programnyilatkozat is volt a részéről, amelyben kifejezte, hogy Szent István örökségét tekinti mérvadónak és az államalapító király példája nyomán kíván kormányozni. András király bizonyos volt abban, hogy III. Henrik beavatkozik a magyar ügyekbe és a Péter bukásával együtt megszűnt hűbéri függést helyre kívánja állítani. Így az új király első intézkedései a várható német támadás kivédését szolgálták, amely tragikus lett volna a belviszály és a pogánylázadás pusztító hónapjai után. András 1047 elején követeket küldött a császárhoz és királysága elismerésének fejében rendszeres adó fizetését is kilátásba helyezte. III. Henrik nem fogadta el a felajánlást, de a lotaringiai herceg lázadása végül is a birodalom nyugati részén kötötte le a császár seregeit, és így a gyors német támadás elmaradt. Ez pedig lehetőséget adott Andrásnak hatalma és az István alapította állam megerősítésére. Az első években összegyűjtötte István uralkodói jelvényeit és a királyi kincstár értékeit. Továbbá a pogánylázadás kiindulási területén, valamint a Kárpát-medence peremterületein és az északnyugati határvidéken erősítette meg az állam jelenlétét. Bizonyosan az első évekre esett a bihari püspökség létrehozása, amelynek feladata elsősorban Vata egykori hatalmi területén, Békésben és Bihar vidékén a krisztianizáció elmélyítése lett. Ennek élére Lotaringiából származó, már saját uralkodása alatt az országba betelepült bizalmas papját, Leodvint állította. A 11. század végéig a magyar egyház még nagymértékben rá volt utalva arra, hogy a papi utánpótlást külföldről származó klerikusokkal és szerzetesekkel biztosítsa. A még István alatt beköltöző, elsősorban délnémet területekről érkező papok kiöregedtek, elhunytak. A pogányok megölte papok pótlására a távoli északfrancia területekről érkezett az utánpótlás. Elsősorban a III. Henrikkel szemben álló tartományból, Lotaringiából jöhettek a papok. Tudunk arról, hogy a császár által feldúlt Verdun városából 24 kanonok Magyarországra települt. Talán közéjük tartozott az előbb említett Leodvin bihari püspök, és 1050-ben a Toulban tartózkodó György kalocsai érsek Az erős lotaringiai kapcsolatokat az is mutatja, hogy az Árpád-kori magyar egyház és az északfrancia egyházmegyék liturgikus gyakorlata között nagy a hasonlóság. Erős francia vonatkozásai vannak a király által saját temetkező-egyházaként 1055-ben alapított tihanyi bencés apátságnak A monostor védőszentjének azt a Szent Ányost választotta a király, aki a legenda szerint Orleans püspökeként imáival megakadályozta, hogy a pogány

András konszolidációs törekvései és sikerei hunok elfoglalják székvárosát. Ányos tiszteletét aktuálisnak gondolta az uralkodó, mivel vele a pogányok támadásával szemben a kereszténységet védelmező szent kultuszát honosította meg az országban. Nem tartjuk kizártnak, hogy a tihanyi bencés monostor első szerzetesei is francia területről érkeztek. Az alapításról - mint ahogy a példaként szolgáló István király tette - I. András is oklevelet adott ki. A Tihanyi Alapítólevél jelentőségét az is növeli, hogy legkorábbi eredetiben ránk maradt oklevelünk és egyben az első magyar nyelvemlékünk. A monostornak adott birtokok határleírása 58 magyar közszót, ragot és képzőt említ. Az Oroszországból hazaérkező és onnan feleséget hozó András király a keleti kereszténységgel - elsősorban Kijevvel - is szoros kapcsolatot tartott. Elképzelhető, hogy maga is egykoron a keleti rítus szerint keresztelkedett meg. I. Andrásnak több bizánci rítusú alapításáról tudunk. Így Tihanyban még a bencések előtt Szent Miklós tiszteletére egy barlangmonostort hozott létre. Az ideérkező szerzetesek származását a monostor területének elnevezése, Oroszkő mutatja. A Dunakanyarban, a visegrádi ispánsági vár tövében pedig névadójának, Szent Andrásnak alapított egy jelentős bazilita monostort. Vélhetőleg szintén I. András alapítása a Duna túlpartján, Zebegény mellett a Szent Mihály-hegy oldalában lévő bazilita barlangmonostor. Az államhatalom jelenlétét a peremterületeken, valamint a határvédelmet kívánta erősíteni a király a hercegség létrehozásával 1048 körül. Hazahívta Lengyelországból testvérét, Béla herceget, aki kiváló katona hírében állt, és egyik vezetője volt a pomeránok ellen indított lengyel hadjáratnak. Hadi érdemeinek köszönhetően Béla herceg dinasztikus kapcsolatba került a Piastokkal, a lengyel uralkodóházzal. András és hazatérő testvére 1048-ban megosztozott az ország feletti hatalmon. A király közvetlen kormányzata alatt maradt az ország kétharmada, míg a hercegnek jutott a fenn- A tihanyi bencés monostor alapítólevele, 1055

POGÁNYLÁZADÁSOK ÉS TRÓNVISZÁLYOK (1038-1077) Béla dux pénzei A dukátus (hercegség) a 11. században maradó egyharmad. A 11. század közepén létrehozott hercegség területét nem lehet pontosan lokalizálni. Az azonban biztos, hogy elsősorban az ország peremterületeire terjedt ki. Két központja volt: Nyitra és a bihari földvár. A herceg feladata lett az államés az egyházszervezet kiépítése, a még szinte lakatlan peremterületek benépesítésének támogatása. Mindezek mellett határvédelmi feladatokat is kapott a hercegség. A magyar állam így a szomszédos országok irányában is demonstrálta, hogy az erdős, szinte lakatlan hegyvidéki területet is saját részének tartja, és a királyság területe északon is a Kárpátok hegykoszorújáig ér. Mindez azért is fontosnak tűnt, mert a 11. század elején, ha csak rövid időre is, de lengyel fennhatóság alá került Trencsén és Túróc. Cseh részről is történtek kísérletek arra, hogy igényt jelentsenek be ezekre a területekre. Egy 11. századi hamis oklevélből kitűnik, hogy a prágai püspökség joghatóságát a Felvidék északnyugati részére is kiterjeszteni kívánták. A l1. század, főleg annak első fele, a frissen létrejött közép-európai államok területi kialakulásának időszaka. Mindez lengyelcseh viszonylatban nagyon élesen jelentkezett, főleg Szilézia hovatartozását illetően. Az 1048-ban megszülető hercegség biztosította a Magyar Királyság lakott és még ugyan betelepítetlen, de érdekszférájának tartott északi gyepű, illetve gyepűn túli területeit. Hasonló volt a helyzet a hercegség alá rendelt keleti területeken is. A 11. század folyamán a keleti országrész, különösen Erdély ki volt téve a sztyeppi népek, besenyők, úzok, majd a kunok betöréseinek, betelepülési törekvéseinek. Így a dukátus keleten is kapott határvédelmi szerepet. Az északnyugati határszakasz megerősítése I. András uralkodása idején azért is fontosnak tűnt, mert Csehország a Német Birodalom része, vele hűbéri viszonyban álló hercegség volt. Így a Csehország felől érkező támadás kivédését is szolgálta a megszerveződő hercegség. A Felvidék nyugati része gyér lakossága ellenére is fontos terület volt. Rajta keresztül jelentős útvonalak futottak Csehország és Lengyelország irányába. Béla hazaköltözésével András a lengyeleket, a Piast-uralkodókat is szövetségesének tudta, és a Krakkó irányából érkező esetleges katonai segítség is kiemelte az út jelentőségét. A hercegség két központja, Nyitra és Bihar közül a nyitrai számított a jelentősebbnek. Nyitra - már a honfoglalás előtt várral rendelkező fontos település volt - központi jelentősége Szent István uralkodása idején is megmutatkozott. Szerepét a rajta keresztül Prága és Krakkó felé haladó utak adták. Az említett hadiút funkciónál is jelentősebbnek mondható az útvonal - különösen a Prága irányába haladó - gazdasági jelentősége. A 10-11. században az egyik nagy európai tranzitútvonal, amely a hispániai arabokat a keleti területekkel, egészen Horezmmel összekötötte, és Regensburg, Prága, Krakkó, illetve Kijev vonalon haladt, a Nyitráról induló úton volt elérhető. Prága mint kereskedelmi központ a 10. századtól egészen a 12. század végéig az egyik legfontosabb kapcsolódási pontja volt a magyarországi távolsági kereskedelemnek. Az út biztosítása, forgalmának ellenőrzése alapvető érdeke volt a Magyar Királyságnak, és ez is szerepet játszott abban, hogy a hercegség központjává vált a település.

András konszolidációs törekvései és sikerei Béla hercegként hasonló udvartartást alakított ki. mint testvére, András király. Önálló pénzt veretett, tehát a királyt megillető jogokkal rendelkezett. Az 1055-ös Tihanyi Alapítólevélben is mint társuralkodó szerepelt András mellett, és a király vélhetőleg leendő örökösének is tekintette a herceget. Együttműködésük eredményességet az 1051-es és 1052-es német betörések viszszaverése bizonyítja. 1050 táján határvillongások vezették be a német támadást. Kisebb német csapat tört be az év eleien az országba, amelyet visszavertek, és válaszul a magyarok behatoltak az osztrák őrgrófságba. A magyar betörések elhárítása érdekében III. Henrik elhatározta, hogy Pozsonnyal szemben, Hamburgnál várat épít. A magyarok eredménytelenül próbálták megakadályozni az erődítést. A határ menti összecsapások nyilvánvalóvá tették, hogy egy olyan nagyobb német támadás várható, amelytől András uralkodása kezdetétől tartottak a magyarok András kétségbeesetten még egy kísérletet tett a békekötésre. Vélhetőleg ez ügyben kereste meg követe, György kalocsai érsek IX. Leó pápát. I. András szerette volna elérni, hogy a III. Henrikkel baráti kapcsolatban álló pápa közvetítő szerepet vállaljon a magyarnémet konfliktusban. Gesztusként a pápa irányába, Rómával szoros kapcsolatát bizonyítandó, Magyarországon egy zsinaton a legfontosabb szentek közé sorolták Szent Péter apostolt, akinek ünnepét - egy 11. század végi híradás szerint - I..Andrástól kezdődően az ország védőszentjeihez hasonlóan háromnapos böjt vezette be, A régen várt német támadásra végül 1051 nyarán került sor. III. Henrik, Passauból kiindulva. 1051 nyarán jelentős sereg élén személyesen vezetett hadjáratot Magyarország ellen. A német sereg két csapatra vált. A fősereg a Rába és a Zala folyók mentén tört be az országba. A hajóhad, amely az élelem utánpótlását szállította, Pozsonyig nyomult a Dunán. Hasonlóan, mint a két évtizeddel korábbi német támadás esetében, a magvarok kerültek a nvílt összecsapást a császár seregével. A felperzselt föld taktikáját választották. A német sereg felvonulási útvonalát kiürítették, elszállították vagy felgyújtották az élelmet. A magyarok és a közöttük harcoló besenyők éjszakánként rajtaütésszerűén támadták csak meg a németeket. III. Henrik egy forrás szerint egészen Székesfehérvárig jutott és megostromolta a várost, de az élelemhiány miatt vissza kellett fordulnia. Időközben a magyarok csellel, egy a császár nevében hamisított oklevéllel a már Győrnél állomásozó és élelmiszerrel megrakott hajókat visszaküldték. Az eseményeket megörökítő krónikás elképzelése szerint az éhségtől meggyötört és a magyarok éjszakai rajtaütéseitől megfélemlített németek viszszafordulva egy hegy közelében eldobálták fegyvereiket, vértjeiket, és ettől kezdve a helyet Vértesnek nevezték. A császár csak jelentős veszteségek árán tudott csapataival október vegén kimenekülni az országból. III. Henrik császár hajóinak pusztulása Pozsonynál. Miniatúra a Képes Krónikából, 1358 után

POGANYLAZADASOK ÉS TRÓNVISZÁLYOK (1038-1077) A Dunából Budapestnél előkerült kétélű kard, 11. század András király és Béla herceg újból békét ajánlott, amelyet IX. Leó pápa követe, Hugó clunyi apát közvetített a császárnak. III. Henrik nem volt hajlandó ezt elfogadni, és bosszútól vezérelve a következő év, 1052 nyarának közepén szárazföldön és a Dunán megtámadta Pozsonyt. Több mint nyolcheti ostrom sem volt elég a magyar határvár elfoglalására, pedig ostromgépeket is felállítottak. Egy Zotmund nevű, jól úszó magyar vitéz megfúrta a német hajókat, amelyek élelemmel megrakva elsülylyedtek. Az utánpótlás elveszte se után a császár látva, hogy megismétlődhet az egy évvel korábbi eset, dolgavégezetlenül visszafordult. Az ország nyugati határvidéke viszont a két hadjárat következtében igen komoly károkat szenvedett. A béketárgyalások ugyan azonnal elindultak, de nagyon vontatottan haladtak. A magyar-német határsza kaszon még évekig gyakoriak voltak a kisebb-nagyobb határvillongások. A tárgyalások 1053-ban kezdődtek, és hosszan elhúzódtak. Kezdetben a magyarok számára nagyon előnytelen békefeltételek körvonalazódtak. Úgy tűnt, hogy a béke fejében a magyar királynak nagy összegű pénzt kell fizetnie és a birodalommal határos nyugat-magyarországi területekről is le kell majd mondania. A német belviszályok miatt lassultak le a tárgyalások. Időközben elhunyt III. Henrik császár, és 1056 őszén fia, a még kiskorú IV. Henrik lett az utódja. A tartós német belviszályok és az uralkodóváltás okán 1. András felismerte, hogy nem kell nyugatról újabb támadástól tartania. A megváltozott helyzetben kezdeményezésére felújították a megrekedt béketárgyalásokat, de már a magyarokra nézve sokkal kedvezőbb feltételek alapján. Már szóba sem került Magyarország hűbéri alávetésének kérdése. A császári udvar számára fontosabbnak tűnt a magyar király ígérete, hogy nem avatkozik be a német belviszályokba. A békét mindkét fél dinasztikus kapcsolattal is meg kívánta erősíteni. IV. Henrik nővérének, Juditnak, illetve András fiának, Salamonnak a házassága feltételéül szabták, hogy Salamon trónutódlását biztosítani kell. Ezért András 1057-1058 fordulóján - vélhetőleg német gyakorlat alapján, tehát még a saját életében - megkoronázta, társuralkodóvá tette kiskorú fiát, Salamont. A következő hetekben Morvamezőn megkötötték a német-magyar békeszerződést. Ezzel együtt Salamon és Judit eljegyzése is megtörtént, amelyet néhány év múlva követett házasságuk. A megkötött békét András hatalmas külpolitikai sikerként élte meg. Az egy évtizeddel korábbi - trónra kerülése idején - ellenséges németmagyar kapcsolatokat a király szövetséges viszonnyá alakította. A békével lezárta a fiatal magyar állam életében azt az 1030-tól tartó negyedszázados korszakot, amely a német támadások, a hűbéri alávetés fenyegetésében telt el. A magyar uralkodó és az egész dinasztia tekintélyét növelte, hogy először kapott Árpád-házi herceg közvetlenül a császárral rokonságban álló feleséget. Ez a házasság kezdetben hasonló jelentőségűnek tűnt, mint hat évtizeddel korábban István és Gizella esküvője. Sőt bizonyos fokig még rangosabb is volt, mert az esküvő idején Gizella a bajor herceg lánya volt és testvére csak később lett a biroda-