3100-Salgótarján, Fülemüle út 9. Tel.: (32) 440 855; Fax: (32) 441 369; email: pirazol@pirazol.hu www.pirazol.hu
Bemutatkozás A PIRAZOL KFT. 1993-ban alakult, salgótarjáni telephellyel. Jelenleg is itt folytatja tevékenységét, 4 magyar (magánszemély) tulajdonosának irányításával. 2 A 2005-ben épült 1000m -es, daruzott gyártó csarnok, különbözõ melléképületekkel kiegészítve, biztosítéka a professzionális, rendezett körülmények között folytatott munkának. A Pirazol Kft termékeinek jó minõségét, illetve szolgáltatásainak magas színvonalát bizonyítja, hogy árbevételét évrõl-évre dinamikusan tudja növelni. Ennek kulcsa, hogy a cég vevõköre folyamatosan bõvül, rendelésállományának mind nagyobb hányadát képezik az igényes nyugat-európai partnerektõl kapott megrendelések, fõképp a megújuló energiák és környezetvédelmi iparágból. Egyedi gyártásra kialakított eszközháttere lehetõvé teszi, hogy megfeleljen a legkülönfélébb egyedi vevõigényeknek is. A menedzsment küldetésként a partnerei mind magasabb színvonalon történõ kiszolgálását és export megrendelései számának további bõvítését határozta meg, amellett, hogy meg kívánja tartani a hazai piacon már kivívott elismertségét és részesedését is. A tevékenységi körre és a termékekre vonatkozó további információkért kérjük látogassa meg weboldalunkat: http://www.pirazol.hu Cégminõsítések: Rendszerminõsítés: MSZ EN ISO 9001: 2001 a 9925080 törzsszámú tanúsítvány az EMI-TÜV Bayern által tanúsítva. Minõségirányítási rendszer minõsítése : Az MSZ EN ISO 9001:2009 szabvány követelményei szerint, az MSZ 052 4-198 Nyilvántartási számú Tanúsítvány -ban igazolva az EMI-TÜV SÜD által. Hegesztõüzemi minõsítés : Az MSZ EN ISO 3834-2 szabvány szerinti hegesztéssel kapcsolatos minõségi követelményeknek történõ megfelelés Tanúsítványa -a TÜV Rheinland Intercert szervezettõl. A Tanúsítvány száma: 01 3/98 122 07 3181. Igazolt, jóváhagyott hegesztéstechnológiai vizsgálatok az MSZ EN ISO 15 614-1 szabvány szerint, kiegészítve az AD 2000. Merkblatt HP2/1 követelményeivel. Hegesztõminõsítések az EN 287-1 szabvány szerint, kiegészítve a PED és az AD 2000. Merkblatt HP3 követelményeivel. Gyártómûvi minõsítések : AD 2000. Merkblatt HP 0 (TRB 200) szerinti gyártói minõsítés a TÜV Rheinland Intercert által tanúsítva. Hatósági bizonyítvány a 11/1994. (III.25) IKM rendelet alapján: - éghetõ (veszélyes) folyadékok - éghetõ (veszélyes) olvadékok tároló létesítményei gyártására, helyszíni technológiai szerelésére, javítására, tömörségvizsgálatára, kivitelezésre és idõszakos vizsgálatára. A HatóságiBizonyítvány száma: 789-1/2008, az alkalmasságot az MKEH-MMBH Miskolc tanúsította. A bányafelügyelet hatáskörébe tartozó területen nyomástartó edények, csõvezetékek, gázelosztó vezetékek gyártására, szerelésére, javítására és átalakítására a 6535/1999 számú hatósági bizonyítvány szerint. A Kft. hegesztési feladatainak ellátásához az 5201/6-1 5201/6-6 számú tanúsított technológiák jegyzéke szerinti hegesztési eljárásokat alkalmazhatja. Amennyiben írásos bemutatkozásunk alapján lehetõséget lát arra, hogy üzleti kapcsolatba kerüljünk, úgy készséggel állunk rendelkezésére. Üdvözlettel: Melihercsik János ügyvezetõ igazgató
Légtartályok, Tárolótartályok Tengerjáróhajó Hulladékmegsemmisítõ Rendszer készülékei
Szállító tartály Engedélyezett típus légtartályok Különbözõ térfogatú és nyomásfokozatú légtartályok
Megújuló energia - Környezetvédelem Hydroenergi AS, Szívócsõ - Vízi erõmûhöz EVAC OY, vákuum tartály Tengerjáró hajók szennyvízkezelõ rendszeréhez Hydrogen Technologies AS, Elektrolízer berendezés Norsk Inova AS, Hulladékégetõ kazán Tengerjáró hajók hulladékmegsemmisítõ rendszeréhez Norsk Inova AS, Szárazhulladék siló Tengerjáró hajók hulladékmegsemmisítõ rendszeréhez
Vízbontó készülékek és tartozéka Vákuum tartályok szennyvízkezelõ rendszerhez
2009 2010 2011 Atlas Copco Kft. - Légtartályok, légrendszerek szerelése, telepítése Atlas Copco Kft. - Konténeres mobil légrendszerek szolgáltatása TEVA - RICHTER - SANOFI - Különbözõ gyógyszergyári nemesacél készülékek szolgáltatása BEWO Engineering Gmbh. - Különbözõ pneumatikus szállítóberendezések gyártása PENTSTAR Service Kft. - Olajipari felhasználási célú készülékek gyártása REFLEX Kft. - Klór-szulfonsav tároló és szállító hordók gyártása RAVENT Kft. - Szûrõházak és légcsatornák gyártása Hydrogen Technologies - Elektrolízer berendezés moduljai Hydroenergi AS - Vízierõmûvek rávezetõ és elvezetõ csõrendszerei Norsk Inova AS - Tengerjáró hajók hulladékégetõ rendszerének berendezései EVAC OY - Tengerjáró hajók szennyvízkezelõ rendszerének berendezései Hydrogen Technologies - Elektrolízer berendezés moduljai Hydroenergi AS - Vízierõmûvek rávezetõ és elvezetõ csõrendszerei Norsk Inova AS - Tengerjáró hajók hulladékégetõ rendszerének berendezései EVAC OY - Tengerjáró hajók szennyvízkezelõ rendszerének berendezései FKF Zrt. Éves keretszerzõdés, HUHA kizárólagos karbantartó BESSER HUNGÁRIA Kft. Légtartályok HENKEL Mo. Kft. Klf. tartályok telepítési feladatokkal együtt REFLEX Kft. Klf. tartályok tartálykocsikhoz NEL-Hydrogen AS Elektrolízer berendezés moduljai o Air Liquid project Svédország o Boregaard project Norvégia o Chiyoda project Malaisia Hydroenergi AS Vízierõmûvek rávezetõ és elvezetõ csõrendszerei Norsk Inova AS Tengerjáró hajók hulladékégetõ rendszerének berendezései EVAC OY Tengerjáró hajók szennyvízkezelõ rendszerének berendezései Combustion Solution Gmbh Különféle gázégõk, lándzsák és szerelvényállomások gyártása SINTEF AS Ipari innovációk prototípusainak gyártása laboratóriumi teszteléshez FKF Zrt. Éves keretszerzõdés, HUHA kizárólagos karbantartó HENKEL Mo. Kft. Klf. tartályok telepítési feladatokkal együtt Ruukki Korrózióálló malomajtók és malomházak gyártása
Megközelíthetõség: Budapest