Cigányok igazoltatása: pótcselekvés bûnmegelõzés ürügyén 2008. December 10. Roma megfigyelõkkel együtt igazoltattak a rendõrök fél éven át három magyar városban. Kiderült, hogy a rendõrök háromszor annyi cigány járókelõtõl kérik el a személyit, mint nem romától. A rendõrök hatékony bûnmegelõzésre hivatkoznak, de a számok alapján inkább tûnik pótcselekvésnek az igazoltatási rögeszme. Kádár András Kristóffal, a Magyar Helsinki Bizottság társelnökével beszélgettünk a hazai gyakorlatról és arról, hogy miért igazoltatnak évi kétmilliószor Magyarországon. hvg.hu: A cigány embert háromszor nagyobb eséllyel állítja meg a rendõr, mint a nem romát, pedig további intézkedés esetükben indul többször. Ezt a Magyar Helsinki Bizottság szerdán publikálandó jelentése tartalmazza. Honnan tudják ezt ennyire biztosan? Kádár András: Egy fél évig zajló vizsgálat eredményeként, rendõröktõl származó adatok alapján jutottunk erre. Aligha állítható tehát, hogy ne lennének adatokkal alátámaszthatóak a következtetéseink. Néhány évvel ezelõtt egyébként a Tárki lakossági felmérést és rendõrségi mélyinterjúkat is készített. Eszerint a járõrök - saját elmondásuk szerint is - hajlamosak romákat gyakrabban igazoltatni, mint másokat. Ezt hívják etnikai profilalkotásnak, azt tehát, hogy a rendõrök döntéseit, gondolkodásmódját komolyan meghatározza az etnikai szempont. hvg.hu: Bizonyára meg is tudják indokolni ezt a kiemelt figyelmet. Gyakran azzal érvelnek, hogy a romák több bûncselekményt követnek el, így a sûrûbb igazoltatás csak egy hatékony bûnmegelõzési eszköz. Ezt azonban nem támasztják alá az adatok. A magyar lakosságon belül a romák aránya 6-7 százalék körül van, míg a mi adataink szerint az igazoltatottak 22 százaléka cigány származású. Az is kiderült, hogy a hivatkozott eredményesség sem állja meg a helyét, hiszen a nem romák és a romák esetében egyaránt igaz, hogy az igazoltatások 80 százalékában nincs szükség további intézkedésre.
hvg.hu: A jelentés viszont eleve magasnak találja a magyarországi igazoltatási számokat, s azt is hozzáteszi, hogy nem hatékony, viszont drága tevékenység: évente közel 30 ezer munkaóra, 335 millió forint megy el erre. A rendõri vezetés netán nem tud számolni? Olyan kapitánnyal nem találkoztam, aki azt mondta volna, elvárja a sok igazoltatást. Az azonban sokszor és sok helyen elhangzott, hogy más kapitányságokon ezzel igyekeznek igazolni napi teljesítményüket a járõrök. Pont arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy ez elterjedt technika és teljesítménymérõ eszköz a rendõrségi munkában, de nagyon úgy tûnik, hogy nem éppen a legjobb. A projektben résztvevõ egyik városban, Szegeden például csökkentették az igazoltatások számát, és a körözött bûnözõk elfogására egy kétfõs, célirányosan dolgozó egységet vetettek be nagy számú, véletlenszerû igazoltatás helyett. A statisztikák nem romlottak, sõt a körözés alatt álló elfogott személyek száma nõtt. hvg.hu: A magyar állampolgárt nem zavarja, hogy úton-útfélen igazoltatják? Skizofrén helyzet ez. A már említett Tárki-felmérés alapján a rendõrök utcai jelenléte növeli a biztonságérzetüket. Másrészrõl viszont, egyéni szinten úgy vélekednek: miért engem igazoltatnak, miért nem a bûnözõket? Ma Magyarországon évente kétmillió igazoltatást hajtanak végre, aminek harminc százaléka nem önálló kezdeményezésû, vagyis nem a rendõr dönt róla, hanem például egy bejelentés kapcsán jár el, és meg kell állapítania a bejelentõ személyazonosságát. De még így is marad 1,4 millió alkalom, amikor valakit megállít a járõr, sokszor csak azért, mert ehhez joga van.
hvg.hu: Az igazoltatások gyakran önkényesek, legalábbis erre utal a jelentésnek az az állítása, hogy az igazoltatás okát megjelelõ rubrikát a rendõrök számtalanszor ki sem töltötték. Hogyan lehetne errõl az önkényrõl leszoktatni a hatóságot? A kutatásunkban használt nyomtatvány az igazoltatási okokra is rákérdezett. Leggyakoribbnak a közúti ellenõrzést nevezték meg a közremûködõ rendõrök, az esetek harmadában ezt a bõvebb magyarázat nélküli egyéb ok követte. Itt röviden rögzíteniük kellett volna, hogy mi is ez az egyéb ok, de ez nagyon sok esetben elmaradt, vagy azt írták be, hogy általános igazoltatás, ami egyrészt megfoghatatlan, másrészt nem is egyeztethetõ össze a törvénnyel, mert aszerint mindig szükség van konkrét okra. Hatásos lehetne ez ellen, ha a rendõrségi törvényben megkövetelnénk, hogy a rendõr mindig pontosan rögzítse, miért gondolta úgy, hogy szüksége van az igazoltatásra. Például úgy, ahogyan a terézvárosi rendõrkapitány mondta: ha valaki leszáll egy induló vonatról a Nyugati pályaudvaron, annak két oka lehet: eltévesztette a vágányt, és ezt az utolsó pillanatban észrevette, vagy csak azért szállt föl, hogy átsétáljon a vagonokon és megnézze, el lehet-e emelni valamit. Ilyen indokok rögzítése átláthatóbbá tenné az igazoltatásokat, mert nem csak azt tudnánk meg, hogy a törvényben meghatározott bûnüldözési célból kellett igazoltatni, hanem azt is, hogy a rendõr milyen konkrét körülmények miatt vélte úgy: fennáll az adott helyzetben ez a cél. hvg.hu: A programban résztvevõ kapitányságok segítõkészek voltak? Az Országos Rendõr-fõkapitányság és a Rendõrtiszti Fõiskola volt a segítségünkre, és nem kellett õket túl sokáig gyõzködni, amit rendkívül pozitív dolognak tartok. Nem az volt a megkeresésünkre a reakció, hogy nálunk ilyen probléma nincs, ezért nem kell a kutatás, hanem az, hogy nézzük meg, mi is történik a gyakorlatban. Ráadásul a hat hónapon keresztül tartó adatfelvétel jelentõs többletmunkát jelentett a három kapitányságnak, amiért külön köszönet illeti õket.
hvg.hu: És maguk a járõrök hogyan fogadták vizsgálódásukat? Mi maradt a vezetõi támogatásból, mire lejjebb csorgott a hierarchia alsóbb fokaira? A plusz munka nagy része az utcán dolgozó állományon csapódott le, nekik kellett egy újabb adatlappal bíbelõdniük, így érthetõ, hogy ott nagyobb volt az ellenállás, de nekik mégiscsak az elöljárók utasításait kell követniük. Azt gondolom, ha a vezetõk szintjén elindítunk valamit, az elõbb-utóbb leszivárog a beosztottakhoz is. hvg.hu: Egy rendõr elmesélte önöknek, hogy a kutatás elõtt kiadták nekik az ukázt: kevesebb romát igazoltassanak, nehogy rasszistának tûnjenek. Ráadásul roma civil megfigyelõk is jelen voltak. Nem torzulnak így az adatok? A program kezdetekor többen felvetették, hogy az önkitöltés nem jó módszer, mert torzít. A program azonban fél évig zajlott, és ennyi ideig nem lehet színlelni. Problémák azért akadtak. A felmérésben résztvevõ VI. kerületi kapitányságon 75 százalékkal kevesebb igazoltatás volt a projekt ideje alatt, mint a korábbi év hasonló idõszakában, a program után pedig ismét emelkedni kezdtek a számok. Volt példa arra is, hogy a roma megfigyelõt órákig váratták, illetve az elõzetes megállapodás ellenére elmulasztották megkérdezni igazoltatás után, hogy van-e bármi észrevétele, sõt olyan is elõfordult, hogy rasszista nézeteket osztottak meg a jelenlévõvel. Az eredmények azonban azt mutatják, hogy alapvetõen tisztességesen töltötték ki a lapokat, hiszen végül mind a romák túlreprezentáltásga, mind pedig az kijött, hogy a velük szemben foganatosított igazoltatások sem eredményesebbek.
hvg.hu: A roma megfigyelõk a rendõri munka nehézségérõl, a rendõrök a cigányok problémáiról nyilatkoznak megértõen, sõt az igazoltatás rendszerének megreformálást is szükségesnek tartanák. Mire lesz ez elég? Ha már elkezdünk beszélgetni, kommunikálni, az nagyon sokat jelenthet egy probléma megoldásában. A rendõrség és a romák viszonya sokszor nem jó, és viszonylag ritkán fordul elõ, hogy órákon keresztül összezárva beszélgetnek olyan dolgokról, amelyeket eddig nem volt módjuk megvitatni egymással. A program tapasztalatai alapján elkezdõdhet a rendõrség és a civilek közös gondolkodása arról, hogy miként lehetne változtatni a jelenlegi helyzeten. A romákat érintõ kérdésekrõl ritkán zajlik itthon konstruktív párbeszéd. Civil szervezetként ugyan behatárolt a cselekvési terüünk, mégis bízunk abban, hogy tematizálni tudjuk a közbeszédet, s nyilvános vita kezdõdhet a kérdésrõl. Elgondolkodtató adatokról van szó, amelyek részben ugyan etnikai problémára utalnak, viszont az egész társadalmat érintõ rendészeti kérdéseket is felvetnek, így az igazoltatások magas számát és viszonylag alacsony eredményességét. Ha azt vesszük, hogy az átlagos jogkövetõ állampolgár ezen a felületen, az igazoltatásokon keresztül találkozik a leggyakrabban a rendõrséggel, beláthatjuk, hogy a többségi társadalom és a rendõrség számára sem mindegy, milyen a gyakorlat. További lépésként a jelentéssel a jogalkotóknál is házalni fogunk, jövõre pedig rendõrök számára antidiszkriminációs tréningeket tartunk, ahol az igazoltatás kérdését is tárgyaljuk. hvg.hu: Milyen eredményekkel zárult a projekt a programban részt vevõ másik két országban: Spanyolországban és Bulgáriában? Bulgáriában befuccsolt, mert a járõrök kevesebb, mint az igazoltatások egyharmadát rögzítették a nyomtatványon, így nem lehetett érvényes következtetéseket levonni. Spanyolországban viszont az egyik kapitányságon annyira elégedettek voltak, hogy fenntartják a rendszert vagyis folytatják az igazoltatottak etnikai hovatartozására vonatkozó adatgyûjtést azért, hogy nyomon tudják követni a saját igazoltatási gyakorlatuk alakulását. A spanyoloknál egyébként nagyon hasonló eredmények születtek, mint nálunk, csak ott a bevándorlókat érinti a probléma. Példaként pedig elõttünk állhatnak a britek, akiknél egy nyolcvanas években történt, etnikai alapú zavargás okán döntöttek úgy, hogy rendezni kell a kisebbségek és a rendõrség viszonyát. A rendszer jól mûködik, a hatóság és a kisebbségek képviselõi rendszeres
kapcsolatban vannak. Erre egyébként a projektünkben részt vevõ Kaposváron is van már példa, a projekt hatására pedig Szegeden felkérték a roma megfigyelõt, hogy tartson a rendõrök számára elõadásokat a roma kultúráról és a multikulturalizmusról. C-PRESS - HVG