Római jog XV. Az ősi és formális szerződések
szerződési kötelmek az ősi jogban Az ősi társadalom egyszerű életviszonyai közt előforduló mindennapi megállapodások a jogi megítélés körén kívül maradtak. Megsértésük nem szerződésszegésként, hanem delictumként került értékelésre. Aki a kölcsönbe, használatba, őrzésre kapott dolgot nem adta vissza a megállapodásnak megfelelően, azt egyszerűen tolvajnak (sikkasztónak) tekintették, s delictum-elkövetőként vonták felelősségre.
formális szerződések Valamivel később a meghatározott, ünnepélyes forma volt az, ami a szerződésnek a kötelező erőt megadta. Az ősi, primitív, egymás iránt bizalmatlan emberek között a lekötelezés csak akkor lehetett érvényes, ha az az előírt, hagyományos formában történt, mert ez a forma az, amelyben az ügyleti szándék kétségtelenné, az ügyletből származó joghatások vitán kívülivé válnak. A forma az, amely kötelez, minden más csak puszta szóbeszéd. a) A primitív embereknek egymás közötti forgalmuk lebonyolításánál főként két szerződésre volt szükségük: az adásvételre és a kölcsönre. Mindkettő pénzfizetéssel járt, természetes tehát, hogy a forma is, melyben e szerződések létrejöttek az akkor szokásos nyers ércpénz lemérésével kapcsolatos volt (libripens, valóságos lemérés, tanúk és az ügylet célját megjelölő szóbeli nyilatkozatok). Ezt az egész aktust (gerere per aes et libram) nevezték a régibb források nexumnak (nectere = kötni), később azonban ez a név csak a kölcsönügylet jelölésére korlátozódott.
formális szerződések (2) 1. A történetileg legelső forma, melyben a felek akaratmegegyezése jogi (kötelező) formába juthatott a mancipatio volt. Ez eredetileg adásvételi szerződés volt. Később a mancipatio nummo uno, vagyis a készvételből tulajdonátruházó móddá lett ügylet, mely színleges vételként alkalmassá vált a vételár meghitelezésére, ajándékozásra, hozományrendelésre, stb. is.
formális szerződések (3) 2. A nexum a librál-ügyletek formaságai között végbemenő kölcsönnyújtás, nyerspénz-kölcsön volt, ahol a pénzt eredetileg az öt tanú és a mérlegtartó előtt lemérlegelték. Egyúttal a kölcsönző ünnepélyes nyilatkozattal kötelezte a kölcsönvevőt a visszafizetésre. A vert pénz behozatala után folyósítását csupán jelezték, színlegessé vált: a beszélő csak megütötte a mérleget egy ércdarabbal, s ezt adta át jelképesen a másiknak. A kölcsönösszeg valóságos lefizetése az ügyleten kívül történt. A nexum hatása az volt, hogy a hitelező a lejáratkor nem fizető adós ellen anélkül, hogy előbb perelnie kellett volna, azonnal manus iniectiot vezethetett, melyet csak a lex Poetelia de nexis (Kr.e. 326-325) szüntetett meg. Ettől kezdve a nexum anélkül, hogy kifejezetten eltörölték volna, már a köztársaság korában feledésbe merült.
formális szerződések (4) b) A per aes et libram ügyletkötés jó ideig az egyetlen szerződésforma lehetett persze más ügyleteket is kötöttek, de ezeknek még nem volt meg a jogi formájuk és jogi szankciójuk: a perelhetés. A hiányzó jogi szankciót tehát másnemű (vallási, becsületbeli) szankciókkal igyekeztek pótolni. - Az, aki mástól valami ígéretet nyert, az ígéret beváltását azzal igyekezett biztosítani, hogy megeskette az ígérőt arra, hogy teljesíteni fog. - Az, aki dolgát ideiglenesen másra bízta, pl. zálogba, használatra, letétbe adta, az átvevő becsületére (fides) appellált, hogy a dolgot vissza fogja adni. Az eskü és becsületbeli ígéret azonban nem adtak keresetet az ígéret behajtására, hanem csak a vallási érzés és a társadalmi tisztesség őrködött az ilyen kötések felett.
a stipulatio c) Mégis az idők folyamán (már a XII. táblás törvényt megelőzőleg) a hajdani eskü alatti ígéretből kialakult egy profán lekötelező ügylet, a stipulatio, melynek a régi szakrális ügylethez való kapcsolatát megőrizte a vallásos színezetű spondere (= ígérni) ige használata, de tisztán jogi lekötelezettséget eredményezett. Ez is formális ügylet, de formája már egyszerűbb = kevésbé körülményes a nexuménál. A stipulatio az ősi jog egyetlen olyan, már a XII táblás törvényben ismert kötelemalapító ügylete, mely jelentőségét megtartotta a később kialakult formátlan szerződések mellett is, részint ezek rendszerét kiegészítve, részint velük konkurálva. Közkedveltségét jelzi, hogy a klasszikus kori jogtudomány mint egyfajta mintaszerződést vette alapul a szerződés általános tanainak kidolgozásához.
a stipulatio (2) Eredeti, de lényegét a klasszikus kor végéig megőrző formájában a stipulatio nem más, mint a kötelezettségvállalásnak egy sajátos római módja, melynél a hitelező (stipulator) szóbeli kérdésére a jelenlévő adós (promissor) nyomban élőszóban és a kérdéssel egybehangzóan válaszol. A stipulatio formaszerű szerződés, de más ősi ügyletekkel (mancipatio, in iure cessio) ellentétben itt hiányzik a szorosan előírt szövegű ügyleti formula.
a stipulatio alakiságai Az alakiságok csupán a következők: a) Az akaratnyilvánításnak érvényességi feltétele, hogy annak élőszóval kell végbemennie. Ezért mondjuk a stipulatiót verbál-contractusnak, a belőle fakadó kötelmet verborum obligationak. Jel (pl. bólintás) vagy írás nem helyettesítheti a szóbeli kijelentést, ezért süketek, némák a stipulatiot nem használhatják. b) Az élőszóban kinyilvánított szerződési consensusnak nem tetszésszerinti formában, hanem kérdésre adott feleletként kell létrejönnie. sorrendben előbb a hitelező teszi fel a kérdését, mely mint ajánlat a célzott megállapodás teljes tartalmát magában foglalja; ezt követnie kell az adós feleletének: melyben az ajánlatot változtatás nélkül elfogadja, s ezzel az ügyletet perfektté teszi. (A nyilatkozati sorrend megfordítása esetén az ügylet érvénytelen).
a stipulatio alakiságai (2) A promissor nem mindig ismétli meg a kérdés tartalmát: egyetlen szóval is válaszolhat, de csupán azzal, ami a kérdésben szerepelt. ba. A stipulatio legősibb formája a római polgárok számára fenntartott sponsio, melynél a felek a kérdésben és a feleletben a spondere ige megfelelő alakját használták (Pl. stipulator: Centum mihi dari spondesne? promissor: Spondeo ). bb. Később, a peregrinusokkal való ügyleti forgalomban megengedték már rokon értelmű igék együttes használatát is (pl. promittisne? promitto; fide iubesne? - fide iubeo; dabisne? - dabo) bc. Sőt a latin mellett olyan idegen nyelvet is, melyet a felek ismernek vagy tolmács segítségével megértenek, feltéve, hogy a kérdés-felelet formát megtartják és a válaszban a kérdőszó ismétlődik meg.
a stipulatio alakiságai (3) c) Szükséges az actus continuus, az ügylet folyamatossága, vagyis a válasznak a kérdést azon nyomban kell követnie. Ez a követelmény kizárta a távollévők közti (pl. küldönc útján történő) stipulatiot. A családfő természetesen igénybe vehette a hatalomalatti stipulatorként való közreműködését, mivel ezek szükségképpen neki szereztek. d) A válasznak a kérdéssel nem csupán formai (nyelvi) szempontból, de tartalmilag is egybe kell vágnia. Ezért érvénytelen a stipulatio, ha a válasz a kérdést módosítja, - éspedig nemcsak olyankor, amidőn nincs meg a tárgyazonosság (pl. dabisne Stichum? - dabo Pamphilum), - de akkor is, ha pusztán az egynemű tárgy mennyiségében van eltérés (pl. dabisne decem? - dabo quinque).
a stipulatio alakiságai (4) A stipulatio alakiságai bármennyire szigorúknak tűnnek is, alapjában véve rendkívül egyszerűk, így megtartásuk a laikus számára sem jelentett különösebb nehézséget. 1. az alaki szigor a forgalmi biztonságot volt hivatva szolgálni mindenek előtt óvatosságra, a szerződés tartalmának pontos megfogalmazására ösztönözte a feleket. 2. a formaszerű kérdés-felelet aktusa továbbá élesen elhatárolja időben is a megelőző alkudozásoknak és a szerződés véglegesülésének a fázisait, 3. az egybehangzás követelménye nyilvánvalóvá teszi a consensus létrejöttét, 4. az együttes jelenlét pedig csökkenti a félreértés veszélyét, ami távollévők között könnyebben előadódhat.
a stipulatio alakiságai (5) A posztklasszikus jogban az ügylet alaki szigora enyhült, de ennek eredményeként a stipulatio is fokozatosan deformálódott. 1. már a kései klasszikusok érvényesnek tekintették a stipulatiot, ha a felelet a kérdést csak részben fedte. (pl. ötre érvényes, ha a kérdésben tíz, a feleletben öt foglaltatik) 2. majd később elesett a kérdő-felelő szavak azonosságának követelménye is, 3. Leo császár 472. évi constitucioja azután a kérdés-felelet forma követelményét általános érvénnyel véglegesen elvetette, hacsak a felek bármiképp kifejezésre juttatták egyező akaratukat.
cautio Tanuk jelenléte nem szerepelt a stipulatio alakiságai között, ez tehát nem volt érvényességi feltétel, a bizonyítás céljából a felek alkalmazhattak tanukat, de szokásosabb volt a végbement stipulatioról okiratot, ún. cautiot készíteni. 1. Amennyiben a felek ilyet kiállítottak, vélelem (praesumptio iuris) szólt amellett, hogy a benne foglaltak az előírt formaságok között élőszóban is elhangzottak. Ezt a vélelmet azonban az adós ellenbizonyítással megdönthette. 2. A posztklasszikus jogban szigorodtak a cautioval szembeni ellenbizonyítás lehetőségei is, így ha az együttesen jelenlévő felek a stipulatioról okiratot vettek fel, ezzel szemben nem lehetett bizonyítani a kérdező-felelő forma mellőzését, e követelmény megtartása mellett tehát most már megdönthetetlen vélelem (praesumptio iuris et de iure) szólt. 3. Még tovább lépett Justinianus, amidőn kimondta, hogy nem csupán a kérdőfelelő forma elmaradását nem lehet felhozni az okirat ellenében, de az együttes jelenlét hiányát is csak akkor, ha a fél igazolni tudja, hogy az okirat keltének egész napján távol volt a kiállítás helyéről. A folyamat eredményeként a stipulatio gyakorlatilag írásbeli kötelezvénnyé, adóslevéllé (saját váltóvá) alakult át.
a stipulatioból fakadó kötelem A stipulatioból eredő verborum obligatio egyoldalú kötelem: a stipulator hitelező, a promissor adós. Harmadik javára vagy terhére kötött stipulatio érvénytelen. Hatalomalattiak és rabszolgák azonban a családfő javára közvetlenül szereznek követelést harmadik személyekkel szemben. Szemben más szerződésekkel, melyek tipizált tárgyúak (típusszerződések), a stipulatioval bármely szolgáltatás érvényesen felvállalható. Ez azt jelenti, hogy a római jog a stipulatioval, feltéve hogy annak alakiságait a felek megtartották, eljutott a szerződési típusszabadság modernjogi elvének megvalósításához.
a stipulatio tárgya - keresete A stipulatio tárgya lehet A. certum, ha az adós felvállalt kötelezettsége abban áll, hogy - meghatározott pénzösszeg (certa pecunia), - helyettesíthető dolgok meghatározott mennyisége (certa quantitas), - illetőleg valamely egyedileg megjelölt dolog (certa res) civiljogi tulajdonjogát ruházza át a hitelezőre. A hitelező keresete ennek megfelelően a kötelem tárgyától függően: - condictio certae creditae pecuniae, - condictio triticaria, illetőleg - condictio certae rei.
a stipulatio tárgya - keresete (2) B. minden más esetben a szolgáltatás incertum, így ha az adós kötelezettsége egy dolog birtokának adott célra történő átengedésére, idegen dologbeli jog alapítására, valamilyen fizikai vagy szellemi tevékenységre (facere), meghatározott magatartástól való tartózkodásra (non facere) irányul. A hitelező keresete ilyenkor a condictio incerti, más néven actio incerti ex stipulatu.
a stipulatio tárgya (3) - kötelezettség A verborum obligatio mindenkor stricti iuris természetű, az adós tehát csak azzal tartozik, amire ígéretet tett. Nemteljesítés esetén a) certum szolgáltatásnál, mivel a marasztalás terjedelme szorosan meg van határozva: a bíró csupán az ígért pénzösszegre, illetőleg az egyéb dolog pénzbeli egyenértékére marasztalhat, b) incertum szolgáltatásnál a pénzbeli egyenérték közelebbi meghatározása a condemnatio quidquid dare facere oportet kitétele alapján a bíró feladata, kártérítés azonban itt sem jön figyelembe. A szolgáltatás utólagos lehetetlenülése esetén, mely természetesen csupán a certa res és az incertum tárgyú stipulationál jöhet szóba, az adós vétkességére tekintet nélkül akkor felel, ha tevőleges magatartásával ő maga hiúsította meg a teljesítést ( per eum stat quominus solvatur ), amikor is a kötelem megöröködik ( obligatio perpetuatur ), vagyis az adós szolgáltatási kötelezettsége a lehetetlenülés ellenére fennmarad.
clausula doli A promissor tárgyi alapú felelőssége módosul, ha a felek a stipulatioba egy külön záradékot (ún. clausula doli) iktatnak, melyben az adós kijelenti, hogy - a szerződéskötéskor nem forog fenn nála csalárdság (dolus malus), - továbbá ígéri, hogy ettől a jövőben, a teljesítéskor is tartózkodni fog ( dolum malum abesse afuturumque esse ). Az adós felelősségét ilyenkor a bonae fidei szerződések mércéje szerint ítélték meg.
a stipulatio causaja A stipulatioval való kötelezettségvállalás természetesen mindig meghatározott célból (pl. kölcsön, ajándék, hozomány stb.) történik. Ezt az ügyleti célt, az ún. causat (causa stipulationis), ha akarják, a felek belefoglalhatják az ügyletbe, de mellőzhetik is. előbbi esetben a stipulatio kauzális ügylet, az utóbbiban absztrakt (kauzátlan, értsd: causat elhallgató) ügylet. Az absztrakt stipulationak is van tehát causaja a valóságban, s ha ez meghiúsult vagy be sem következett, az adós exceptio dolit hozhat fel a stipulatio alapján indított kereset ellen.
a stipulatio causaja (2) A kifogási lehetőség leggyakoribb esete az, amikor az adós a felveendő kölcsönösszeg visszafizetésére stipulatioban előre kötelezte magát, melyet azonban a valóságban nem kapott meg. Az adós ilyenkor exceptio non numeratae pecuniaevel védekezhetett, mellyel szemben a pénz leolvasásának bizonyítása a stipulatort terhelte. A justinianusi jogban a promissor egy querela non numeratae pecuniae nevű keresettel magát a stipulatiot is megtámadhatta, erre azonban Justinianus akárcsak az exceptiora előbb 5, majd 2 évi határidőt szabott.
a stipulatio alkalmazásai A stipulatio a római jog általános kötelemalapító ügylete, mely előnyös tulajdonságai folytán alkalmas volt A) mind önálló szerződéses kötelmek megalapítására, B) mind pedig a formátlan szerződésekhez kapcsolódó külön kötelezettségek felvállalására. Aa) Önálló alkalmazásában a stipulatio elsődleges rendeltetése, hogy kitöltse a tipizált formátlan szerződési rendszer hézagait. A felek ui. stipulatio útján olyan tartalmú megállapodásokat is jogérvényesen megköthetnek, melyek formátlan szerződésként nem állnának meg (pl. a vegyes típusú ill. atipikus szerződések, formátlan ajándék- ill. hozományígéret, stb.).
a stipulatio alkalmazásai (2) Ab) A stipulationak azonban nem csupán hézagkitöltő szerepe van a formátlan szerződéstípusok mellett, hanem konkurál is azokkal. A feleknek szabadságukban áll a formátlanul is érvényes megállapodást a stipulatio alakiságai szerint megkötni. A létrejött kötelem ilyenkor természetesen stricti iuris jellegű lesz. A kétoldalú szerződéseknél pedig két kölcsönös stipulatiora van szükség. (A stipulatios formába öntött adásvételi, vagy bérleti megállapodásból nem egyetlen kétoldalú bonae fidei, hanem két egyoldalú stricti iuris kötelem keletkezik).
a stipulatio alkalmazásai (3) B) A római jogban általában csak a nagyobb garanciát nyújtó stipulatioval vállalhatók fel a formátlan szerződések mellett is olyan mellék-megállapodások, melyek - az adós szempontjából többletterhet jelentenek, pl. kamatkikötés kölcsönnél, jog- és kellékszavatosság kikötése adásvételnél (egy ideig), kötbérkikötés, kölcsönös kötelezettségvállalások az örökös és a részhagyományos között, stb., - vagy másvalaki kötelezettségéért való felelősségvállalásban állnak (kezesség), - illetőleg egy már fennálló kötelemről való utólagos rendelkezést tartalmaznak (delegatio, novatio).
verbál-contractusok egyoldalú nyilatkozattal A stipulatio mellett kivételesen az adós egyoldalú formaszerű nyilatkozatával is létrejöhet verborum obligatio. Ennek a klasszikus jogban két esete ismeretes: a) dotis dictio - a nő, a nő felmenője vagy adósa részéről tett hozományígéret a férjnek. (A nő adósa az ígéretet a nő alakszerűtlen utasítása alapján teszi.) Amióta II. Theodosius a formátlan hozományígéretet is kötelezővé tette pactum legitimumként, a dotis dictio jelentőségét vesztette.
verbál-contractusok egyoldalú nyilatkozattal (2) b) iurata promissio operarum (iusiurandum liberti): a felszabadított rabszolga esküvel megerősített ígérete patronusa felé a teljesítendő operae artificialesra nézve. Az eskü alatti ígéretet az előzetesen kialkudott szolgáltatásokra még a felszabadítás előtt vették ki a rabszolgától, ami önmagában is kötelező volt, de a libertus a felszabadítás után tartozott az esküt és az ígéretet nyomban megismételni, s ezt a felszabadítás feltételének tekintették. Mindkét (a, b) esetben szerződésről van szó, mert bár a hitelező részéről sem kérdés, sem elfogadási nyilatkozat nem hangzik el, a hitelező (férj, patronus) hallgatólagos beleegyezése mégis fennforog, hiszen a javára tett adósi (nő, libertus) ígéretnek az ő jelenlétében kell elhangoznia.
a litterál-contractus Egyoldalú pénzkötelem megalapítható oly módon is, hogy kölcsönös megállapodásuk alapján a felek a létrehozandó követelést előbb fiktív bevételként, majd ezt követően nyomban fiktív kiadásként egymás házi könyveibe párhuzamosan bevezetik. Az ekként létrejött kötelem a könyvtartozás (litterarum obligatio).
házikönyvek Az intézmény kialakulásához az alapot a házikönyvek vezetésének szokása szolgáltatta a kései köztársaság korában, mely feltételezhetően görög hatásra honosodott meg Rómában. A módosabb polgárok vagyoni műveleteikről különböző nyilvántartásokat vezettek, 1. melyek közül a libellus familiae (patrimonii) lényegében véve nem volt más, mint vagyonleltár (aktívák és passzívák). 2. bevételeiket, kiadásaikat előbb az adversaria nevű naplóba jegyezték fel, majd ebből vagyonuk minden változását, feltehetőleg havonta, átkönyvelték a CODEX ACCEPTI ET EXPENSIbe, úgy hogy vagyonuk mindenkori állapotáról tájékozódni tudtak. 3. kamatozó kintlévőségeik nyilvántartására szolgált a kalendarium, melybe a kamatra kihelyezett pénzösszegeket és a kamathatáridőket jegyezték fel. 4. a bankárok (argentarii) ezek mellett még egy külön codex rationumot is vezettek, mely lényegében véve a bankforgalmat tükröző főkönyv volt az ügyfelek folyószámláinak vezetésére.
a könyvtartozás (nomen transscripticium) A házikönyvek közül a codex accepti et expensi jutott szerephez a litterál-contractus kialakulásánál. 1. Ha a hitelező valamely létező követelését (nomen) a maga könyvébe kiadásként (expensum) bevezette, az ilyen bejegyzés nem jelentett új aktívát, hanem csupán egy bizonyos jogalapból (pl. kölcsönnyújtásból) előállott követelés nyilvántartására és bizonyítására szolgált. 2. De az ilyen bejegyzés alkalmas volt az eredeti követelés átalakítására is: A művelet oly módon megy végbe, hogy a hitelező egy őt valamely jogalapon (pl. vételárként, bérként, társas viszonyból) megillető követelést a maga házikönyvébe, természetesen adósa beleegyezésével, fiktív bevételként, egyszersmind fiktív kiadásként bevezeti. Mivel a kötelemalapítás lényegében véve átírás (transscriptio), a létrejött követelés neve nomen transscripticium.
transscriptio a re in personam A transscriptio, melyet Gaius a litterál-contractus egyedüli eseteként említ, arra szolgált, hogy egy más jogalapon fennálló tartozást könyvtartozássá változtasson át és ezáltal azt eredeti keletkezési alapjától függetlenítse. A transscriptionak két alkalmazásával találkozunk: a) transscriptio a re in personam: a hitelező az adós terhére könyveli el kiadásként azt az összeget, mellyel neki az valamely jogalapból kifolyólag már amúgy is tartozik, egyszersmind bevételként is, mintha a régi jogalapon járó követelést megkapta volna. Hasonló bejegyzések történtek megfordított értelemben az adós könyvébe. A transscriptio itt újító hatású, akárcsak a novatio, amennyiben a régi jogalapon nyugvó kötelmet könyvtartozássá alakítja át.
transcriptio a re in personam (Gaius tartozik százzal bérösszeg fejében Seiusnak) Seius Gaius Kiadás Bevétel Kiadás Bevétel Gaiustól bér fejében 100 Seiusnak bér fejében 100 Gaiusnak 100 Seiustól 100
transscriptio a persona in personam b) transscriptio a persona in personam: a hitelező a más tartozását átvállalni kész új adósának könyvtartozásaként könyveli el azt az összeget, mellyel neki régi adósa valamely jogviszonyból kifolyólag tartozik. A hitelező itt azt jegyzi be, mintha a követelést a régi adóstól megkapta, az új adósnak pedig kiadta volna. Ugyanakkor a két adós könyvébe is hasonló értelmű bejegyzések kerültek. A régi adós kötelezettsége alól szabadul, a transscriptio eredménye tehát a tartozásátvállalás, ha azonban a régi adós tartozása nem könyvtartozás volt, egyúttal nováló hatása is van.
transcriptio a persona in personam Titius át akarja vállalni Gaius tartozását, amellyel Gaius lakbér fejében tartozik Seiusnak Gaius Seius Titius Kiadás Bevétel Kiadás Bevétel Kiadás Bevétel Seiusnak bér fejében 100 Gaiustól bér fejében 100 Titiusnak 100 Seiustól 100
expensilatio c) A codex accepti et expensibe történő bejegyzés új autonóm kötelem létrehozására is alkalmazható. A kötelemfakasztó tény ilyenkor az expensilatio, azaz a fiktív kiadásként való elkönyvelés. Eredendően új kötelem létesül, ha a felek vele pl. egy peresíthetetlen, tehát jogilag nem létező követelést (pl. formátlan ajándék- illetőleg hozományígéretet) tesznek peresíthetővé oly módon, hogy azt eleve könyvtartozásként hozzák létre. Itt tehát nem egy fennálló követelés átalakításáról, hanem egy teljesen új, absztrakt kötelem létesítéséről van szó.
expensilatio Seius Gaius Kiadás Bevétel Kiadás Bevétel Gaiusnak 100 Seiustól 100
litteris nomen transcripticium expensilatio transcriptio a re in personam transcriptio a persona in personam
kései formák A litterál-contractusból egyoldalú stricti iuris kötelem keletkezik, mely mindenkor összegszerűen meghatározott pénzre (certa pecunia) szól. Keresete ennek megfelelően a condictio certae creditae pecuniae. A klasszikus korban a házikönyvek vezetése kiment a gyakorlatból, és vele együtt feledésbe ment a római litterál-contractus is. Mint elavult intézményt, Justinianus mellőzte, s a reá vonatkozó szövegeket vagy nem vette fel a kompilációba vagy átalakította. Mégis létezett a hellenisztikus gyakorlatból átvéve: 1. chirographum - az adós egyoldalú írásbeli kötelezettség-vállalása, mely az irat átadásával alapítja meg a kötelmet. 2. syngrapha - a két fél aláírásával létrejövő absztrakt írásbeli szerződés.
a stricti iuris kötelem általában A stricti iuris kötelmek kivétel nélkül egyoldalúak, vagyis bennük csak az egyik fél van adósként szolgáltatásra kötelezve a másikkal, mint hitelezővel szemben. (Megfordítva azonban nem valamennyi egyoldalú kötelem stricti iuris jellegű is egyúttal.) A kötelem stricti iuris természete két vonatkozásban, egyfelől a kötelezettség terjedelme, másfelől a szolgáltatásért való felelősség tekintetében nyilvánul meg:
a kötelezettség terjedelme a) A stricti iuris kötelmek tipikus tárgya valamely certum: - meghatározott pénzösszeg (certa pecunia), - más helyettesíthető dolgok meghatározott mennyisége (certum genus, certa quantitas), - vagy pedig valamely egyedileg meghatározott dolog (certa res). Ilyenkor az adós kötelezettségének terjedelme szorosan körül van határolva: az első esetben a marasztalás csak a tartozott összegre szólhat, a másik kettőnél is csupán a tartozott dolog pénzbeli egyenértékére. Kártérítés, késedelmi kamat nem jön figyelembe!! Ritkábban incertum a stricti iuris kötelem tárgya, ha ti. az adósi kötelezettség valaminek tevése vagy nemtevése (facere). A szolgáltatási kötelezettség terjedelme eredetileg itt is szorosan tapadt a kötelező ügylet elhangzott szóbeli formulájához, a klasszikus jog azonban ezekre már a bonae fidei kötelmek szabályait alkalmazta.
a szolgáltatásért való felelősség b) A stricti iuris kötelmek többnyire generikusak (a litterarum obligatio és a kölcsönkötelem mindig, a stipulatios és a gazdagodási kötelem gyakran), amikor is a szolgáltatás lehetetlenülése egyáltalán nem jöhet szóba, így az adósi felelősség kérdésének nincs értelme. A specifikus szolgáltatás (certa res, facere) utólagos lehetetlenné válásáért éspedig vétkességétől függetlenül az adós akkor felel, ha tevőleges magatartásával hiúsította meg a szolgáltatást (az ígért rabszolgát megölte, felszabadította, eladta, igásállatot agyonhajszolta) illetőleg facere szolgáltatásért a klasszikus jogtól fogva akkor is, ha azt vétkes mulasztásával (hanyagságból, feledékenységből) hiúsította meg.
keresetek A stricti iuris kötelmek közös keresetei a condictiok, melyek absztraktul fogalmazott intentioja nem árulja el a kötelem keletkezésének jogalapját (causaját), köztük tehát csak a kereset tárgya szerint van különbség: a) condictio certae (creditae) pecuniae: ha a kötelem tárgya meghatározott pénzösszeg; ilyenkor a formula arra utasítja a bírót, hogy a követelés fennállása esetén az intentioban szereplő összegre marasztaljon; b) condictio triticaria: amidőn a kötelem tárgya valamely certum genus, certa quantitas, vagyis nem pénzbeni helyettesíthető dolgok meghatározott mennyisége; c) condictio certae rei: ha a kötelem tárgya valamely egyedileg megjelölt dolog (Stichus rabszolga, fundus Cornelianus); d) condictio incerti: az előbbieknél később kialakult kereset arra az esetre, amidőn a szolgáltatás valaminek tevése illetőleg nemtevése (facere, non facere), tehát egy incertum.
stricti iuris kötelem Olyankor, amidőn az intentioban nem fix pénzösszeg szerepel, a condemnatio quanti ea res est fordulata arra hívja fel a bírót, hogy az intentiobeli szolgáltatás pénzbeli egyenértékére (tehát nem kártérítésre) marasztalja a pervesztes adóst. Stricti iuris kötelem keletkezik valamennyi alakszerű szerződésből, tehát a stipulatioból és a litterál-contractusból, valamint a formátlan szerződések közül a KÖLCSÖNből, a szerződésen kívüli kötelemlétesítő tények közül pedig a jogalap nélküli gazdagodásból, néhány praetori pactumból: tartozáselismerés receptum argentarii.