Egészségügyi mérnökképzés és orvosbiológiai mérnöki kutatások Magyarországon Dr. Benyó Zoltán Dunaújváros, 2010. október 21.
Tartalom Az egészségügyi mérnökképzés célja A munka koordinálása A szak tanterve A képzés szakaszai Záróvizsgák lebonyolítási módja A kari részvétel eddigi tapasztalatai Eredmény Akcióprogram az Egészséges Nemzetért Új rendszerű MSc képzés beindítása 2010. október 21. HTE 10. kongresszus 2
Az egészségügyi mérnökképzés célja Az egészségügyi mérnökképzés célja olyan magas színvonalú interdiszciplináris elméleti és gyakorlati tudással, valamint alkalmazási készséggel rendelkező szakemberek képzése, akik az elméleti és gyakorlati jellegű egészségügyi tevékenységek széles területén fejtik ki tevékenységüket Magyarországon és külföldön egyaránt. Műszaki és orvosegyetemi, ill. biológus, fizikus diplomával rendelkezők is felvételt nyerhetnek az egészségügyi mérnökképzésre 2010. október 21. HTE 10. kongresszus 3
A munka koordinálása Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Semmelweis Egyetem (SE) Szent István Egyetem Állatorvostudományi Kar (SzI) Az egészségügyi mérnökképzésben a három egyetem 35 tanszéke és 5 országos intézet vesz részt. 2010. október 21. HTE 10. kongresszus 4
A szak tanterve Diplomatervezés Orvosi optikai műszerek Önálló labor Molekuláris biológia Specializáció (2 db) Klinikai műszeres diagnosztika Műszer és méréstechnika Biokompatibilis anyagok Folyamatszabályozás Radiológiai technikák Biotechnológia Orvosbiológiai számítógépes gyakorlatok Műszaki és biológiai rendszerek elmélete Biofizika Biomechanika Rendszerélettani alapismeretek Funkcionális anatómia Biokémia Fizika Matematika Számítástechnika Diplomatervezés és diplomavédés szakasza A teljes idejű képzés szakasza A párhuzamos képzés szakasza 2010. október 21. HTE 10. kongresszus 5
Félévek Tárgyak I. II. III. IV. V. VI. Kont. órák Kredit ponto Csak mérnöki előképzettségűeknek 1.Funkcionális anatómia 2.Biokémia 60 60 D 60 60 6 6 18.Matematika- 19.Számítástechnika Csak orvosielőképzettségűeknek Csak mérnöki előképzettségűeknek Csak orvosi előképzettségűeknek 3.Rendszerélettan 20.Fizika 60 60 I P 60 60 60 L 60 6 60 O 60 6 4. Mechanika 60 M 60 6 5. Biofizika 60 A 60 6 6.Műszaki és biológiai rendszerekelmélete 60 60 6 7. Klinikai műszeres diagnosztika 60 T 60 6 8. Műszer és méréstechnika 60 E 60 6 9. Biokompatibilis anyagok 30 R 30 3 10. Folyamatszabályozás 60 V 60 6 11. Radiológiai technikák 60 E 60 6 12. Biotechnológia 30 Z 30 3 13. Folyamatszimuláció 60 É 60 6 14.Orvosi optikai műszerek 60 S 60 6 15.Ökologikus építészet 60 60 6 16. Molekuláris biológia 60 60 6 17. Specializáció (min.3.db.) 180 (min) Összesen 120 120 120 360 360 --- 1080 108 180 (min) 6 6 18 (min) 2010. október 21. HTE 10. kongresszus 6
Kötelező, kötelezően választható és szabadon választható órák aránya 80 % 60 40 20 0 Kötelező Kötelezően választható Szabadon választható 2010. október 21. HTE 10. kongresszus 7
Elméleti és gyakorlati képzés óraszámainak aránya Órarendi kötelezettségek, illetve az önálló munka időigénye 70 60 60 50 40 % 30 20 50 40 % 30 20 10 10 0 0 Elméleti Gyakorlati Órarendi Önálló munka 2010. október 21. HTE 10. kongresszus 8
A képzés szakaszai A párhuzamos képzés szakasza A teljes idejű képzés szakasza Diplomatervezés és diplomavédés szakasza 3. szemeszter végén: Egészségügyi mérnöki alapok Szigorlatok 6. szemeszter végén Diplomatervhez igazodva Diplomaterv Integrált egészségügyi mérnöki feladat megoldása E munkának igazolni kell, hogy adott egészségügyi mérnöki feladatot a hallgató alkotó módon tudja megoldani 2010. október 21. HTE 10. kongresszus 9
Záróvizsgák lebonyolítási módja A jelölt szabad előadásban ismerteti a diplomatervben elvégzett munkát A záróvizsga második részében a hallgató két tárgyból szigorlatozik A Záróvizsga Bizottság szerkezete Elnök Titkár Külső szakértők (2 fő) Vizsgáztatók (2 fő) A külső szakértők feladata a szakmai színvonal ellenőrzése, kérdéseket tehetnek fel a jelöltnek, aktívan részt vesznek a diploma minősítésében 2010. október 21. HTE 10. kongresszus 10
Akcióprogram az Egészséges Nemzetért Területei: egészségmegőrzés betegségek megelőzése alapellátás, szakellátás, gyógyszerellátás számítástechnika orvosi informatika Kiemelt projektek: rákmegelőzés mentális egészség javítása szívrendszeri és agyérrendszeri betegségek megelőzése lakossági szűrőprogramok kiterjesztése életmódbeli problémák kezelése egészséges környezet kialakítása élelmiszerbiztonság Közös célok: szenvedés enyhítése betegek gyógyítása egészség megőrzése 2010. október 21. HTE 10. kongresszus 11
Egészségügyi mérnöki diplomamunkák főbb területei 1. Orvosbiológiai berendezések, műszerek tervezése 2.Gyógyászati segédanyagok és eszközök kutatása és tervezése 3. Gyógyszerek, hatóanyagok, gyógyhatású anyagok kutatása és tervezése 4. Egészségügyi informatikai rendszerek tervezése és kivitelezése és számítógépes nyilvántartás 5. Orvosbiológiai kutatások és vizsgálatok laboratóriumi hátterének biztosítása, nagyműszeres technikák (CT, MRI, PET), laboratóriumi robotok fejlesztése 6. Baleseti, ortopédiai, rehabilitációs, közlekedésbiztonsági és sporttevékenységek vizsgálata, fejlesztése 7. Az egészségmegőrzés, betegségmegelőzés ergonómiai és munkavédelmi feladatainak kutatása 8. Orvosbiológiai jelek méréstechnikája. Élettani folyamatok méréses meghatározása, szabályozások rendszerelmélete. Folyamatidentifikáció, szimuláció 2010. október 21. HTE 10. kongresszus 12
A röviden vázolt képzésben ez idáig 400 mérnöki, orvosi, biológusi és fizikusi alapképzettségű egyén sikeresen végzett és szerzett MSc. egészségügyi mérnöki oklevelet Jelenleg, folyamatban lévő diplomázók száma: 42 fő 2010. október 21. HTE 10. kongresszus 13
Sikeresen megvédett diplomamunkák Akram Gasmelsid Abdalla: Long-term, continuous monitoring of patient ECG Dr. Aradi Petra: Kompartment rendszerek számítógépes modellezése Bakó Tamás Béla: Mobiltelefonok RF sugárzásának mérése Balázs Barbara: Hatás-szerkezet összefüggések vizsgálata biológiailag aktív nitrogén tartalmú vegyületek körében Balogh Géza: Oxigén érzékelés inkubátorokban Balogh Szabolcs: Orvosi implantátumok vizsgálata a kétexpozíciós holografikus interferometria módszerével Barbarics Tamás: Épületben elhelyezett gyűjtősín elektromágneses terének meghatározása Bárkovits Péter: Enzimatikus bioérzékelők alkalmazása az orvosbiológiában Barsi Gergely: Az emberi egyensúlyozásra vonatkozó tranziensek mérése és egy lehetséges szabályozási modell készítése Béres József: A magas vérnyomás betegség kezelésének hatékonyságát növelő komplex ellátási rendszer Bojta Péter: DNS chipek alapelvei és a detektálási módszerek áttekintése Bollók Mónika: Alkohol előállítás lignocellulózok egyidejű hidrolízisével és erjesztésével Boronyai Mátyás: WAP-os egészségügyi tanácsadó rendszer elemeinek tervezése és megvalósítása Dr. Bőze Barna: A klasszikus analitikai és in vitro vérgázanalizáló műszerek összehasonlítása elméletben és az orvosi gyakorlatban Brumbauer Anikó: Farmako-EEG paraméterek vizsgálata és feldolgozása statisztikai módszerekkel Bukva Annamária: Hő-sokk fehérjék hatásmechanizmusának vizsgálata foszforeszcencia spektroszkópiával Csamangó Antal: The role of KATP channels in relative hyperaemia in rat skeletal muscle Cseh M. Tamás: Humán implantátumok bevonatkialakításának továbbfejlesztése Cserveni Ákos: Bioimpedancia módszerrel működő testösszetétel meghatározó készülék prototípusának kifejlesztése Daróczi István: Projektmenedzsment szoftverek alkalmazásának lehetőségei kórházi intézményekben Dékány Miklós: Antioxidáns hatás változása a sportbeli edzettségre intervallumos erőkifejtések során Donáth Katalin: Lipoxigenáz enzimrendszert gátló hatású vegyületek előállítása 2010. október 21. HTE 10. kongresszus 14
Sikeresen megvédett diplomamunkák Dorgovics Imre: Orvosi információk biztonságos hálózati elérése és feldolgozása Faragó Katalin: Idegsejtek extra- és intracelluláris működésmintáinak struktúrális analízise Farkas Szabolcs: Gliadin molekulából nyert hidrolizátumok enzimes peptid módosítása Feltein Attila: Zajártalom okozta halláskárosodások és korrekciójuk digitális szűrőkkel Fent János: A humán leukocita antigén expresszió normál értékei áramlási citometriai módszerrel meghatározva Fogarasi Fábián Zsolt: Epilepsziás EEG felvételek oktatási célból történő tematikus és időbeli rendszerezését elősegítő program Fórizs Szabolcs: Multispektrális detektálás alkalmazása az orvosi diagnosztikában Dr. Földi Beatrix: A víztisztítás (oxidálás, fertőtlenítés) időszerű műszaki-közegészségügyi vonatkozásai, különös tekintettel a minőségi vízellátásra Dr. Füle Balázs Krisztián: Az aneszteziológiában alkalmazott anyagok in vivo monitorozása Gallai József: Koagulométer tervezése Gangl Tamás: Klinikai vizsgálatok szerepe a gyógyszerfejlesztésben Gárdi Lajos: Epileptogenezis sejtszintű modellezése és szimulációja Dr. Gazdag Gábor László: Az ECT kezelés elektrofiziológiai paramétereinek vizsgálata Dr. Gerencsér Ákos: Képfeldolgozó szoftver kifejlesztése mikrofluorimetriás felvételek kiértékelésére Dr. Gerstner Árpád: A dopamin D4 receptor (DRD4) gén polymorphizmusának vizsgálata polimeráz lánc reakcióval Hajduk Péter: Ipari frekvenciájú villamos és mágneses terek emberi szervezetre gyakorolt hatása Haumann Tamás: Települések közlekedésének értékelése az ökologikus gondolkodás jegyében Hegedűs Gyöngyvér: Haptén konjugátumok szintézise, spektroszkópiai és immunanalitikai vizsgálata Heszberger Zalán: Optimalizáló neurális hálózatok 2010. október 21. HTE 10. kongresszus 15
Sikeresen megvédett diplomamunkák Héja László: Új ergolin- és szekoergolinvázas vegyületek hatásvizsgálata GABA és glutaminsav rendszerekben Homok Erika: A daganatos emlőelváltozások korai felismerése és detektálása infravörös monitorozással Horváth Zsolt Csaba: Kinematikai paraméterek használata agysérült betegek felső végtagi rehabilitációjának jellemzésére Illyés Péter: Optikai bioszenzorok szerepe az orvosbiológiában Járvás Marcell: Kommunikációs interfész kidolgozása betegfelügyeleti rendszerhez Juhász Jenő: A rádió és televízió műsorszórás humánökológiai kérdései Kerey Péter Miklós: Digitális pásztázó radiológia Komjáthi László: Mozgásminták automatikus kiértékelése idegrendszeri zavarok vizsgálatához Kollár Judit: Gyógyászati szempontból fontos hatóanyagok termeltetése növényi kultúrákkal, különös tekintettel az ipari szintű eljárásokra Dr. Koppány Viktória Gyöngyi: Pajzsmirigybetegek radiojódkezelése a SE ÁOK I. sz. Belgyógyászati Klinikán 2001-ben Kósa Levente: Röntgensugárrekesz csatlakozó rendszere Kovács János: IRDA szabványú infravörös kapcsolat kialakítása személyi számítógép és a Meditech Kft. ABPM-4 ambuláns vérnyomásmérője között Dr. Kovács Orsolya: Inhalációs nitrogén oxid terápia biztonságos alkalmazásának feltételei Kovács Zoltán: Beszédfelismerő rendszerek alkalmazása az orvosi technikában Kozák Lajos Rudolf: Szívritmus-variabilitás fraktális megközelítésű vizsgálatára alkalmas számítógépes alkalmazás fejlesztése Kristóf Attila: Adaptive Algorithms in Pulse Oximetry Lászlóffy Miklós: Kameramozgató rendszer tervezése járásrehabilitációs célokhoz Lengyel Tamás, Sebestény László: Beszédtechnológia alkalmazása a klinikai gyakorlatban Lipták-Fegó László: Mioelektromos kéz- és karprotézisek működésének számítógépes modellezése és megjelenítése Lóránt Zsolt: Terheléses EKG vizsgálat PC alapú mérőrendszerrel 2010. október 21. HTE 10. kongresszus 16
Sikeresen megvédett diplomamunkák Mácza Miklós: Digitális tomográfia új lehetőségeinek vizsgálata Magyar Csaba: Hematológiai minták kvalitatív analitikai módszereinek kidolgozása Mazák Árpád: Orvosi műszerek adatainak továbbítása e-mail formájában Dr. Melegh Zsombor Béla: Prognosztikai és diagnosztikai módszerek kidolgozása neuroblasztómás betegek vizsgálatára Mendele Bálint: Lézeres hematológiai mérőfej tervezése Meskó Örs: Frekvencia adaptált pacemakerek működésének, programozható paramétereinek áttekintése, a fejlesztési lehetőségek felvázolása Dr. Micsik Tamás: A DNS-chipek szerepe és jelentősége a genetikában Molnár György: Kisfrekvenciás mágneses terek élettani hatásainak vizsgálata Müller Gyula: A spreading depression vizsgálata és kiértékelése Müller Illés: Klinikai tachycardiák transzkatéteres radiofrekvenciás ablációs kezelése Nagy Lajos: Statikus DNS-tartalom mérés TV képfeldolgozó rendszerrel Osztheimer Géza: Az emberi gerinoszlop biomechanikai vizsgálata. Implantátumok alkalmazásának lehetőségei nyaki csigolyák esetében Paál Zoltán Szabolcs: Hőfényképezés és egyéb képalkotó diagnosztikai rendszerek digitalizálása, feldolgozó és archív rendszerek Padányi Rita: A plazmamembrán Ca2+ATPáz szabályozása protein kináz C-vel és kalpainnal Dr. Palatka József: A poly(adp-ribóz) polimeráz (PARP) enzim inhibitorok és a nitrogén monoxid szintetáz (NOS) enzim inhibitorok szerepe a neuroprotekcióban Parajdi Eszter: EKG hőnyomtató mechanikájának tervezése Pászkán Attila: Röntgensugár dózis kezelés a HEROIC 1C rendszerben Dr. Patócs Attila: Gyűjtött vizelet catecholamin tartalom meghatározása hypertóniás betegekben HPLC rendszerrel elektrokémiai detektorral. Phaechromocytoma catecholamin tartalma 2010. október 21. HTE 10. kongresszus 17
Sikeresen megvédett diplomamunkák Pávay Ferenc Tamás: Az embert érő elektrosztatikus laboratóriumi vizsgálata Pesznyák Csilla: A modern teleterápiás eljárások orvostechnikai alapjai (MLC és portal imaging) Pethes Mária Rita: Képpárok és sorozatok generálása és beépítése az oktatásban használt 3D megjelenítő rendszerbe Pósa Tamás: Adatfeldolgozó software Hidrogén Teszter orvosi mérőkészülékhez Raffai Gábor: Setting up and testing a patch-clamp apparatus including amplifier and computer units Rékasi János: Mindennapi gyakorlatban is alkalmazott bioszenzorok a technika jelenlegi szintjén Reményi Attila: Preparation of protein-dna complexes for crystallographic studies Rengei Zsolt: Ipari buszrendszerek orvosi alkalmazásai Dr. Ridly Tamás: Háziorvosi szoftver objektum-orientált megközelítése Román Pál: Daganatgátló anyagok termeltetése in vitro növényi kultúrákkal Romhányi Balázs: Mozgásanalizátorok alkalmazhatósága idegrendszeri betegségekben szenvedők aktuális állapotának objektív minősítésére Dr. Sántha Hunor: Enzim alapú bioérzékelők Steinhauser Annamária: Ösztrogén receptor előfordulása a hipotalamusz paraventrikuláris és szupraoptikus idegmagvaiban Sümeg Rita: A nukleotid anyagcsere változásai nukleotid analóg típusú kemoterápiás rendszerekben Szabó Bálint: Nukleinsav szekvenciák immobilizációs technikái DNS chipeken, azok ellenőrzése és detektálási módszerei Szakter Géza: A teljesítményélettanban mért paraméterek és a létrehozott adathalmaz rendszerezése Szesztay Endre: Veszélyes kamrai tachiaritmiák detektálása EKG alapján, fuzzy döntési algoritmussal Dr. Szkenderovics Károly: Az excimer lézer készülékkel végzett fotorefraktív kezelések diagnosztikája és a kezeléssel elérhető eredmények Taletovics Dávid: Hypermédiás oktatási adatbázis fejlesztése valódi 3D megjelenítő rendszerhez Tamus Ákos: Elektrofizikai mérőrendszer fejlesztése 2010. október 21. HTE 10. kongresszus 18
Sikeresen megvédett diplomamunkák Tófalvi Mónika: Felszíni víz és partiszűrt víz minőségi összefüggései, különös tekintettel az ivóvíz célú felhasználásra II. Dr. Toperczer Zsolt: Lézerek orvosi alkalmazásának lehetőségei Tóth András József: Laboratóriumi állatok fiziológiai paramétereinek megfigyelése telemetriás módszerrel Tóth Előd : Egészségügyi adatok védelme 2D/3D képek vízjelezésével Tóth Ervin: Sztereo képpárok automatikus 3D kiértékelése Tóth Gergely: Orvosi radiológiai képfeldolgozó és képarchiváló keretrendszer moduljainak tervezése és fejlesztése Tóth Norbert : Többfunkciós élettani jelszimulátor Tulok László: Felszín alatti vizek szennyezettségének szerepe az ivóvíz célú hasznosítás során, különös tekintettel a szervetlen szennyanyagokra Ugróczky Csaba: A hazai Funkcionális Transzkraniális Doppler vizsgálati módszer tesztanyagának számítógépes implementálása Vadász Péter: Laser-Doppler elven működő szöveti áramlásmérő műszer tervezése Vajda Ferenc, Vogel Miklós: Miniatürizált robotrendszer fejlesztése mikrobiológiai laboratóriumok számára Váradi Zoltán: Csatorna-elmélet interpretációja szélessávú színekre Varjuné Szalai Margit: A minőségbiztosítás kérdései az orvosi laboratóriumokban Viczián Zsolt: Biotechnikai folyamatok rendszerbe foglalása az informatika segítségével Virág Attila: Számítógéppel támogatott hallásfejlesztési módszer kidolgozása Vödrös Dalma: A HIV vírus koreceptor használatának vizsgálata az újonnan kifejlesztett GHOST sejtvonallal Vörös Norbert: Modern vállalatirányítási rendszerek alkalmazása a kórházi informatikában. Az SAP által kínált megoldás az egészségügy számára Wolf Katalin: Környezeti UV sugárzás egészségügyi kockázatának becslése molekuláris (T7 DNS) UV doziméterrel Zimány Péter: Traumatológiai és ortopédiai operatív beavatkozások káros termikus hatásai Dr. Zsidegh Petra: Integrált diagnosztikai módszer kidolgozása spiroergometriai mérésekre 2010. október 21. HTE 10. kongresszus 19
Néhány kiemelt kutatási téma az orvosbiológiai mérnöki kutatások területéről Csecsemősírások diagnosztikai célú elemzése Új elvek és gyakorlatban megvalósítható módszerek kutatása és kidolgozása az 1-es típusú cukorbetegségben szenvedő betegek inzulinszabályozására Orvosbiológiai kutatási célú képfeldolgozás; Új képfeldolgozó algoritmusok kifejlesztése és implementálása Járművezetők viselkedése irányított járműrendszerekben Intenzív betegmegfigyelő rendszerek kutatása és fejlesztése Mozgásanalízis alkalmazása neurális betegségben szenvedők objektív minősítésére Agyi aneurizmák numerikus szilárdságtani vizsgálata Koszorúér sztentek kutatása és fejlesztése Orvosbiológiai érzékelők és bioérzékelők kutatása és fejlesztése Artériák mechanikai tulajdonságai Érpótlással kapcsolatos kutatások
Jövőkép Bolognai folyamat, kétlépcsős képzés bevezetése Az újrendszerű MSc. orvosbiológiai mérnökképzés bevezetésének előkészítése megtörtént Kidolgoztuk az új MSc. tanterveket és azok engedélyeztetése folyamatban van Az újrendszerű képzést 2009 szeptemberében beindítottuk 2010. október 21. HTE 10. kongresszus 21
Köszönöm a figyelmüket! további információk: http://bio.iit.bme.hu/ 2010. október 21. HTE 10. kongresszus 22