Alapszakok szerinti szakmai programok A programok kezdési időpontjai a rendezvény menetéhez igazodva változhatnak!

Hasonló dokumentumok
Az ELTE TTK Nyílt Napjának időpontja: január 26., 8:30-tól Helyszín: 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/C., (Déli tömb)

ELTE-TTK Központi előadások a Nagytermekben

Az ELTE TTK Nyílt Napjának időpontja: január 26., 8:30-tól Helyszín: 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/C., (Déli tömb)

Az ELTE TTK Nyílt Napjának időpontja: január 29., 8:30-tól Helyszín: 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/C., (Déli tömb)

ELTE-TTK Központi előadások a Nagytermekben

ELTE TTK NYÍLT NAP PROGRAMFÜZET

Dékáni köszöntő. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kara az idei évben is megrendezi már hagyományosnak számító Nyílt Napját.

TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR január 25. Programfüzet

Dékáni köszöntő. Reméljük, minden érdeklődő jól fogja érezni magát rendezvényünkön, és örömmel jelent kezik majd Intézményünkbe.

Dékáni köszöntő. Reméljük, minden érdeklődő jól fogja érezni magát rendezvényünkön, és örömmel jelent kezik majd Intézményünkbe.

2005. (VII. 25.) számú rektori utasítás a Lágymányosi Campus nagyelőadóiról és tantermeiről való rendelkezés szabályairól szóló 8

A természettudományi mesterképzés helyzete. Homonnay Zoltán (ELTE TTK)

Záróvizsga Bizottságok 2015/16/2. félév. Biológia BSc (GNB,molekuláris biológia) I. záróvizsga bizottság

Záróvizsga Bizottságok 2016/17/1. félév. Biológia BSc (GNB,molekuláris biológia, lab.op., tanári specializáció) I. záróvizsga bizottság

A szegedi fizika alapszak

KÖRNYEZETTUDOMÁNY MSc. KÖRNYEZETMÉRNÖK MSc. mesterképzés

FÖLDTUDOMÁNY SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM. Földtudomány alapszak (BSc) Földtudomány mesterszak (MSc)

A földrajztanárképzés rövid története az ELTE-n

A mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok: A mesterképzésbe való belépéshez szükséges minimális kreditek száma 65

1. táblázat: alapozó és törzstárgyak

KÖRNYEZETTUDOMÁNY MSc. mesterképzés

ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával.

AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM METEOROLÓGIAI TANSZÉK OKTATÁSI TEVÉKENYSÉGE. Mészáros Róbert, Bartholy Judit

gondolatok az új curriculumról és az elhelyezkedési lehetőségekről Földrajzi és Földtudományi Intézet, Geológiai és Környezetfizikai Központ

Környezettan BSc. Szemeszter. (óraszám) kredit. előa gyak megjegyzés. I. Alapismeretek modulcsoport (25-35)

A Földrajz- és Földtudományi Intézet Tanácsának május 5-én tartott üléséről

Doktori képzés a 375 éves Eötvös Loránd Tudományegyetemen, s a 65 éves ELTE Meteorológiai Tanszékén

Nyugat-magyarországi Egyetem Természettudományi Kar. Kari Tanácsának évi határozatai

JEGYZŐKÖNYV. A Földrajz- és Földtudományi Intézet Tanácsának június 11-én tartott üléséről

A hidrogeológus mérnökképzés változásai a Miskolci Egyetemen

Általános Kémia előadás kv1c1al1/2

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM

I. Dékáni köszöntő. Surján Péter az ELTE TTK dékánja

BIOLÓGIATANÁRI MSc. mesterképzés

A METEOROLÓGIA SZEREPE A DEBRECENI EGYETEM KÉPZÉSI PROGRAMJÁBAN

MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM

ELTE, matematika alapszak

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS INFORMATIKAI KAR KÖRNYEZETTAN. Környezettan alapszak (BSc) Környezettudomány (MSc)

Az Alba Regia Egyetemi Központ bemutatkozása.

I. Adatlap. 2. Kari tagozódású felsőoktatási intézmény esetén a képzésért felelős kar megnevezése Természettudományi Kar

TÉRKÉPEK ÉS PROGRAMOK

A METEOROLÓGIA OKTATÁS HELYZETE A DEBRECENI EGYETEMEN. Bíróné Kircsi Andrea

Természetvédelmi monitorozó. Környezettan tanári. Tantárgyfelelős Heti kontakt. Kredit. ajánlott féléve Tantágy neve Tantárgy kódja Félévi köv.

ELTE Természettudományi Kar. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Az ELTE Kémiai Intézet Működési Rendje

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA

JANUÁR. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap. 52. hét. 1. hét. 2. hét. 3. hét. 4. hét. 5. hét

Dr. Herényi Levente egyetemi docens Biofizikai és Sugárbiológiai Intézet 1094 Budapest, Tűzoltó u

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA

III. Az alapképzési szak tanterve és a tantárgyi programok leírása

ELTE, matematika alapszak

Hidrogeológiai oktatás az Eötvös Loránd Tudományegyetemen

A DE TTK MTA Atomki Kihelyezett Környezetfizikai Tanszék oktatómunkája oktatónként

A Földrajz- és Földtudományi Intézet Tanácsának február 10-én tartott üléséről

Földrajz alapszak ajánlott tanterv földrajz alapszak

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA

Épületeink és kiváló hallgatóink

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS INFORMATIKAI KAR, KÖRNYEZETTUDOMÁNYI ÉS MŰSZAKI INTÉZET

Földtudomány BSc szak 2017-

MATEMATIKA SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM

PROGRAMTERVEZŐ INFORMATIKUS MSc. mesterképzés

DE Természettudományi és Technológia Kar. Tavaszi Tudományos Diákköri Konferencia május 17.

Őslénytan előadás. II. földtudományi BSc. Kázmér Miklós. Őslénytani Tanszék Déli tömb szoba /8627

Képzési rend tanév. Iskolánk képzési rendje és pontszámítás az egyes képzési formákban

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KARHOZ KAPCSOLÓDÓ MŰVELTSÉGTERÜLETEKEN VÉGZETT FEJLESZTÉSEK ÉS A TERMÉSZETTUDOMÁNYOS OKTATÁSMÓDSZERTANI CENTRUM ÚJ HONLAPJA

Természettudományos képzés a Nyíregyházi Főiskolán

A BME VIK FMD pályázatának specifikumai

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

FÖLDTUDOMÁNY SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM. Földtudományi alapszak (BSc) Földtudomány mesterszak (MSc)

A DE TTK MTA Atomki Kihelyezett Környezetfizikai Tanszék oktatási tevékenysége oktatónként

A földrajz alapszak tantervi hálója

Összefoglaló az Eötvös Loránd Fizikai Társulat vitaüléséről

1. oldal, összesen: 15

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA

Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor

Környezettan alapszak (BSc(

Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor

KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJ 2014/2015. tanév

Határozati javaslat az ELTE Felvételi Szabályzatának a Természettudományi Karra vonatkozó különös részéről

I. Adatlap. 4400, Nyíregyháza, Sóstói út 31/b. 2. Kari tagozódású felsőoktatási intézmény esetén a képzésért felelős kar megnevezése:

Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

biológia BSc 2012 szeptember- 1/5

I. Adatlap. Szakinformatikai Terület- és településfejlesztő 6. A képzési idő A félévek száma 6 Az oklevél megszerzéséhez szükséges kreditek száma 180

Zsűritagok névsora szekciók szerint Terembeosztás

A földrajz alapszak tantervi hálója

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

Pannon Egyetem Mérnöki Kar

I. Adatlap. 3. Az indítandó alapszak megnevezése: Földrajz. 4. Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: geográfus

Előfeltétel (kurzus kódja, címe) Tárgyfelelős

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2017-es határozatai

I. Adatlap. 3. Az indítandó alapszak megnevezése. 4. Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése

KÖRNYEZETTAN. Környezettan alapszak (BSc) Környezettudomány (MSc)

Probléma alapú tanulás és trialogikus tudásmegosztás: Innovatív pedagógia, inspiráló képzések az ELTE Természettudományi Karán

fizikatanár MSc mesterképzés

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI

A térinformatika lehetőségei a földrajzórán

A Kar rövid bemutatása

PÁLYÁZAT. InfoPark Alapítványhoz. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Természettudományi Kar Kémiai Intézet. Dr. Németh Zoltán, egyetemi adjunktus

I. Adatlap. NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA 7 Fizika BSc

FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Fizika, Földtudományok és Matematika Szekciójában való részvételre

Átírás:

1 Dékáni köszöntő Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kara az idei évben is megrendezi már hagyományosnak számító Nyílt Napját. A Természettudományi Kar számára is fontos, hogy minél részletesebb, pontosabb és hiteles információt adjon leendő felvételizőinek. Ezt a célt szolgálja a minden évben megrendezésre kerülő Kari Nyílt Nap, mely idén is számos újdonsággal várja az érdeklődőket. Kiemelt fontosságú, hogy a többciklusú képzés bevezetéséhez, az ún. Bologna folyamathoz kapcsolódóan a 2006-tól már bevezetésre került alapképzésekről (BSc), és a 2009-től indult mesterképzésekről (MSc), továbbá ezek kimeneti és továbbhaladási lehetőségeiről részletes tájékoztatást nyújtsunk. A felvételi eljárásról, a Kar oktatási-kutatási tevékenységéről szóló informatív előadások mellett, a látogatók testközelből ismerkedhetnek a Kar mindennapi életével, munkájával. A ren dezvény ideje alatt vendégeink az alapszakok standjainál tájékozódhatnak az őket érdeklő szakokról, tehetik fel kérdéseiket az érintett oktatóknak, hallgatóknak. Szakmai előadásokat is szervezünk a látogatók számára, olyan témákat érintve, melyekről úgy gondoljuk, hogy méltán tarthatnak számot a természettudományok iránt nyitott résztvevők érdeklődésére. A 2009-ben indult mesterszakok (MSc) és a 2013-ban indult tanárképzések (MEd) iránt érdeklődők személyesen tehetik fel kérdéseiket a képzések szakfelelőseinek és a képzések oktatóinak. A kifutó rendszerben induló tanári mesterképzési szakok (MA) általános kérdéseiről és a Természettudományi Karhoz kapcsolódó szakmai tanári modulokról ugyancsak a Kar oktatói adnak felvilágosítást az alapszakok standjainál. Az OKTATÁSI HIVATAL Tájékoztatási Osztályának vezetője részletesen ismerteti a 2017. évi általános felvétlei eljárás menetét és a jelentkezés módját, valamint válaszol az érdeklődők kérdéseire. Az ELTE TTK Hallgatói Alapítvány emelt szintű írásbeli próba-érettségi vizsgát szervez, illetve bemutatja érettségi előkészítő tanfolyamát. A Nyílt Napon idegenvezetéssel látogathatók az Egyetemváros olyan állandó szakkiállításai mint az ELTE-TTK Természetrajzi Múzeuma (Történeti Ásvány-Kőzettár, Biológiai és Paleontológiai Múzeum) vagy a Bakos Tibor Matematikai Gyűjtemény. Reméljük, minden érdeklődő jól fogja érezni magát rendezvényünkön és örömmel jelentkezik majd Intézményünkbe. Surján Péter az ELTE TTK dékánja

2 3 Az ELTE TTK Nyílt Napjának időpontja: 2017. január 27., 8:30-tól Helyszín: 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/C., (Déli tömb) ELTE-TTK Központi előadások a Nagytermekben 10:00-10:20 Megnyitó - Az ELTE TTK képzései és a Kar bemutatása Folyamatosan üzemelő standok a Déli tömb nagy előadói előtt (8:30 13:00 óráig) 1. Biológia 7. Földrajz 2. Fizika 8. Matematika 3. Földtudomány 9. Környezettudományi Klub 4. Kémia 10. Tanárképzés (ELTE TKK) 5. Környezettan 11. Eötvös Collégium 6. Bolyai Szakkollégium Ásvány- és Kőzettár Dr. Horváth Erzsébet, oktatási dékánhelyettes 10:20-10:45 A 2017. évi általános felvételi eljárás Végh Tamás, felvételi irodavezető 10:45-10:55 Hallgatói Élet az ELTE TTK-n ELTE TTK Hallgatói Önkormányzat Folyamatosan látogatható kiállítások (8:30-14:30): Biológiai- és Paleontológiai Múzeum Alapszakok szerinti szakmai programok A programok kezdési időpontjai a rendezvény menetéhez igazodva változhatnak! Biológia alapszak - Déli épület 0-821, Bolyai János terem 11:05-től 12:00-tól Utána - A mikorobák hasznáról és káráról Márialigeti Károly, intézetigazgató - Az ELTE TTK biológia alapszakja - Az ELTE TTK környezettan alapszakja Bemutatók a biológia standon és a Biológiai Múzeum látogatása Tanszéklátogatások és a laboratóriumok bemutatása (részletek a helyszínen) Fizika alapszak - Északi épület 0.83, Eötvös terem 11:15-11:45 Tájékoztató a fizika alapszakról Groma István, intézetigazgató 11:45-12:30 Fekete lyukaktól a világűr nagyléptékű struktúrájáig Werner Norbert, Lendület támavezető 12:30-12:40 Környezettan BSc - A második választás Weiszburg Tamás, egy. docens 12:40-13:25 Big Bang-tól a Bitcoinig Csabai István, egyetemi tanár 13:25-13:55 A Magyar Fizikus Hallgatók Egyesületének bemutatása 14:00-tól Körbevezetések Földrajz alapszak - Déli épület 0-822, Mogyoródi József terem 11:15-12:00 Tájékoztató a földrajz alapszakról és a geográfus mesterszakról Berki Márton, egyetemi tanársegéd 12:00-12:05 Környezettan BSc - A második választás Angyal Zsuzsanna, egy. tanársegéd 12:05-12:30 Közlekedésföldrajz a mindennapi gyakorlatban - Szalkai Gábor, adjunktus 12:30-13:00 Távérzékelés és terepi vizsgálatok a természetföldrajzban Mari László, egyetemi docens 13:00-13:20 Farkasok és a folyó - Ujházy Noémi, PhD hallgató 13:30-tól Körbevezetés a Campus-on hallgatókkal (Tanszékek, Ásványtár, Múzeumok, Planetárium) Földtudományi alapszak - Déli épület 0-823, Kitaibel Pál terem (nem végleges) 11:15-12:00 Tájékoztató a földtudományi alapszakról és a Földtudományi Központ bemutatása Breuer Hajnalka adjunktus, Meteorológiai Tanszék 12:00-12:05 Környezettan BSc - A második választás Weiszburg Tamás, egy. docens 12:05-13:00 A földtudományi BSc-re épülő mesterképzések bemutatása csillagász MSc - Tóth L. Viktor; geofizikus MSc - Timár Gábor; geográfus MSc - Csonka Diána; geológus MSc - Weiszburg Tamás; 13:05-től meteorológus MSc - Mészáros Róbert; térképész MSc - Mészáros János Körbevezetés a Campus-on hallgatókkal (Tanszékek, Ásványtár, Múzeu mok, Planetárium ) Miért nem szerepel az összes meteorológus a tévében, avagy mit is rejt a meteorológia? (Helyszín: Északi tömb 6.129. Gyülekező a meteorológia standnál, de egyénileg is megközelíthető) Matematikai Múzeum

4 5 Kémia alapszak - Kémia épület 063, Bruckner terem 9:00-10:00 Bemutatók a Kémia alapszak standján, a Déli tömbben 11:00-11:15 Gyülekezés a Kémia standnál, majd átvonulás a Kémiai Intézetbe a Pázmány Péter sétány 1/A, földszint 063-as terembe (Bruckner terem) 11:25-11:45 AZ ELTE TTK Kémiai Intézet bemutatása, tájékoztató a kémia alapszakról, a vegyész mesterszakról és az osztatlan kémiatanár képzésről Dr. Tóth Gergely, a kémiai Intézet oktatási igazgatóhelyettese 11:50-12:20 Tévutak és csapdák a tudományban Prof. Dr. Láng Győző, egyetemi tanár 12:30-12:45 Környezettan BSc - A második választás Angyal Zsuzsanna, egy. tanársegéd 12:45-14:00 Laboratóriumok bemutatása Preparáció és instrumentáció a kémiai laborban Dr. Szalay Roland egyetemi adjunktus, 606-os és 614-es labor Nanolabor Dr Gyulai Gergő és Dr. Ábrahám Ágnes tudományos munkatársak, 307-es labor Hol dolgozik az analitikus? Dr. Eke Zsuzsanna egy. adjunktus, 602-es labor 16:00-18:00 Észbontó - A sokoldalúság következménye II. - Reakciótípusok (látványos kísérleti bemutatóval egybekötött előadás) Dr. Róka András, főiskolai docens Környezettan alapszak 11:05-től 12:15-től A környezettan alapszak bemutatása Márialigeti Károly, a Környezettuományi Centrum elnökének előadása a biológia alapszak előadásai sorában, Helyszín: Déli épület 0-821, Bolyai János terem Beszélgetés és a környezettan BSc részletes bemutatása az Ásványtárban Körbevezetés Matematika alapszak - Déli épület 0-803, Szabó József terem 11:05-11:40 Tájékoztató a matematikai alapszakról és a Matematikai Intézetről Zempléni András, oktatási igazgatóhelyettes 11:40-12:05 Százezer dolláros prímszámok Freud Róbert, nyugalmazott egyetemi docens 12:05-12:35 A hallgatói közélet 12:45-től Körbevezetés a Lágymányosi Campus-on Utána mindenkit szeretettel vár a Matekos Teadélután (kifulladásig) Tanárképzés az ELTE-n és a természettudományos osztatlan tanárképzéseink Déli tömb 0-804, Lóczy Lajos terem 11:15-12:30 Az ELTE természettudományos tanárképzései - beszélgetés és rövid bemutatók az egyes szakok oktatóitól környezettan - Weiszburg Tamás; földrajz - Telbisz Tamás; kémia - Szalay Luca; 12:30-tól fizika - Jenei Péter; matematika - Verhóczki László, biológia - Márialigeti Károly Az ELTE Tanárképző Központ tájékoztatója - Áltlánosságban a tanárképzésről Dr. Homonnay Zoltán, főigazgató-helyettes, Tanárképző Központ Körbevezetések - A tanárképzések iránt érdeklődők szabadon csatlakozhatnak a ter mészettudományi szakok körbevezetéseihez, laboratórium- és tanszéklátogatásaihoz. BSc szakok Az ELTE TTK alapszakjai és a választható specializációk Biológia: biológus Fizika: alkalmazott fizikus, biofizikus, csillagász, fizikus, geofizikus, meteorológus Kémia: vegyész Környezettan: geofizikus, geológus, környezetkutató, meteo rológus Matematika: alkalmazott matematikus, matematikai elemző, matematikus Földrajz: földrajz, geoinformatikai-regionális elemző, kör nye zet földrajz, terület- és településfejlesztő Földtudományi: csillagász, geofizikus, geográfus, geológus, meteorológus, térképész és geoinformatikus Az ELTE TTK osztatlan tanári szakjai(4+1 és 5+1 éves képzések): Biológia tanár Fizika tanár Földrajz tanár Kémia tanár Matematika tanár Természetismeret-környezettan tanár A felsorolt alap- és mesterszakokkal kapcsolatban a Nyílt Napon, valamint az ELTE TTK Felvételi Iro dá - tól kérhető elérhetőségeken részletesebben tájékozódhat.

6 7 MSc szakok Az ELTE TTK mesterszakjai és választható specializációk Alkalmazott matematikus: alkalmazott analízis, operációkutatás, számítástudomány, sztochasztika Anyagtudomány (nincs szakirány) Biológus: idegtudomány és humánbiológia; molekuláris genetika; sejt- és fejlődéstudomány; moleku lá ris-, immun- és mikrobiológia; növénybiológia; ökológia, evolúció- és konzervációbiológia Biztosítási és pénzügyi matematika: aktuárius, kvantitatív pénzügyek (Közös képzés a BCE Közgazdaságtudományi Karával.) A szakot 2017-ben az BCE hirdeti meg! Csillagász (nincs szakirány) Fizikus: szakirány nélküli fizikus, biofizika, környezetfizika Meteorológus: éghajlatkutató, időjáráselőrejelző Geofizikus: kutató geofizikus, űrkutató-távérzékelő Geográfus: geoinformatika geomorfológia, regionális elemzés, környezetkutatás, terület- és településfejlesztő Geológus: földtan őslénytan, hidrogeológia, szénhidrogénföldtan, környezetföldtan, ásvány kőzettan geokémia, ásványi nyersanyagok, archeometria Környezettudomány: alkalmazott ökológia, környezetfizika, környezet -földtudomány, műszeres környezeti analitika Matematikus (nincs szakirány) Vegyész: analitikai kémia, anyagkutatás, gyógyszerkutatás, szerkezetkutatás, szintetikus kémia Szakirányú továbbképzések (nem mesterképzések): Hidrológus Mikrobiológus Természettudományi médiakommunikáció Természettudományi múzeumi kommunikáció A kar története Egyetemünkön az alapítás óta folyt a természettudományok kutatása és oktatás, 1949-ig a Bölcsésztudományi Kar keretében. A természettudományok intenzívebb fejlesztése érdekében a Bölcsésztudományi Kar 22 tanszékéből és intézetéből, valamint a Botanikus Kertből, a Fizikai-Kémiai és Embertani Intézetekből 1949. május 16-i hatállyal létrehozták az önálló Természettudományi Kart. Érdekesség, hogy 1953-ban két részre osztották a kart, pár évig külön működött a Matematikai-, Fizikai-, Kémiai Kar valamint az Élet-és Földtudományi kar. A karon olyan híres magyar kutatók dolgoztak, (a teljesség igénye nélkül) mint Békésy György, Detre László, Eötvös Loránd, Fejér Lipót, Hell Miksa, Hevesy György, Jedlik Ányos, Kitaibel Pál, Lóczy Lajos, Ortvay Rudolf, Riesz Frigyes, Soó Rezső, Egyed László, Winkler Lajos, akik valamennyien a magyar és a nemzetközi tudományos élet kiválóságai voltak. Nagy változás volt a kar életében, amikor 2001-ben két új épületben, az Északi és Déli Tömbben nyert végleges elhelyezést Lágymányoson, a Petőfi híd és a Lágymányosi híd közötti Duna-parton. 2003. szeptember 1-jétől az Informatika Tanszékcsoport és a Térképtudományi Tanszék az újonnan létrehozott Informatika Karhoz került. A megszűnt Tanárképző Főiskolai Kar természettudományos tanszékei Karunk megfelelő intézeteiben folytatják tevékenységüket. Karunkon öt szakterület keretében öt intézet és a dékán közvetlen irányítása alatt további egy oktatási-szervezeti egység és egy oktatást segítő szervezeti egység működik.

8 Megközelítés Móricz Zsigmond körtérről: 6-os villamos, Petőfi Híd, budai hídfő Nyugati pályaudvarról: 4-6-os villamos, Petőfi Híd, budai hídfő Déli Pályaudvarról: 2-es metróval Blaha Lujza térig, onnét 4-6-os villamos, Petőfi Híd, budai hídfő Elérhetőségek ELTE-TTK Felvételi Iroda 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A 1.77-es szoba (Ügyfélfogadási idő a felvételi iroda honlapján.) E-mail: felveteli@ttk.elte.hu Telefonszám: 06-1/372-25-66 Fontos honlapok Az ELTE TTK Felvételi Irodája felvételi információk, alap- és mesterszakos tájékozatók, a TTK intézeteinek és tanszékeinek honlap címei: http://nyiltnap.ttk.elte.hu Az Eötvös Loránd Tudományegyetem honlapja: http://www.elte.hu Az ELTE Természettudományi Karának honlapja: http://ttk.elte.hu http://to.ttk.elte.hu Egyéb fontos oldalak az ELTE-TTK Felvételi Irodájának honlapján! Információ az osztatlan tanárképzéssel kapcsolatban: E-mail: felveteli@tkk.elte.hu Honlap: www.tkk.elte.hu Telefonszám: 06-1/461-4500, 3482-es mellék